Név: Farfalla Elario
Kategória: Yaoi
Feltöltő: Yoshiko
Kor: 17 év
Külső leírás: Édesen selymes és puhán hullámzó sötétbarna tincsekkel rendelkezik, amik pajkosan cirógatják hátul a nyakát. Szemei ,,vágottak”, illetve egy picit, hiszen édesanyja japán volt, de íriszeit száz százalékosan csak és kizárólag olasz édesapjától örökölte (ahogyan kissé hullámos haját is). Szemszíne érdekes, szinte lehetetlen eldönteni, hogy milyen kék, hiszen fény hatására mindig másik árnyalatot vesz fel, de egyet biztosan lehet állítani, valami miatt szemei (amiket néha szemceruzával, vagy tussal emel ki) mindig csillognak. Magasságával nem lóg ki az átlag japánok átlagos, sietős tömegéből. Mások számára pont átlagos, de mivel apja égimeszelő volt, ezért nagyon reméli, hogy egy picit még azért fog nőni, ha nem is tíz meg húsz centit, de ötöt vagy nyolcat nagyon szeretne. Arcáról, eddigi élete és kamaszkora ellenére szinte sugárzik az ártatlanság, és ez a fajta angyalokra emlékeztető ártatlanság már-már hihetetlenül széppé varázsolja. Izmos, jól kondiban tartott teste ront csupán egyedül az összképen, mivel tele van friss, illetve gyógyulófélben lévő sérülésekkel, illetve kék-zöld- lila foltokkal. Ezért, hogy takargassa, elrejtse őket mindig hosszú ujjúban és hosszú szárú nadrágban jár, de ugye a nyári hónapokban ez maga a pokol (na meg a kötelező iskolai vizsgálatokon). Ha karjain és lábain éppen nincs sérülés, akkor kedvére azt vesz fel amit akar. Szereti az örökké divatos darabokat, mint például a farmer. Öltözködését, ha pár szóval kéne jellemezni, akkor elegánsan bohókás, ami majdnem mindig feszengő és komor arcához kicsit sem illik. Testékszere, tetoválása nincs, szemein kívül semmit sem fest, és csupán egyetlen egy nyakláncot tűr meg a nyakában egy ezüst keresztet, aminek a láncára vörös gyöngyöket fűztek, mintha csak valami rózsafüzér lenne.
Jellem: Milyen bájos, milyen aranyos, milyen udvarias, illedelmes, kedves, segítőkész és mennyire vidám fiatal volt. Olyan boldog és önfeledt volt régen, hogy lassan már úgy érezte, hogy halhatatlan, hogy minden örökké tart, hogy a világ tárt karokkal várja, hogy a jövő lehetőségek tárháza. De tévedett. Az állandó, mindennapi nevetés lassan már csak piros betűs ünnepeken hangzik fel és a régi buzgóságból, hatalmas lelkesedésből, amivel a holnapot tárt karokkal várta, már alig maradt valami, amivel életben tudja még tartani a pislákoló parazsat. Mostani iskolatársai jólnevelt, csendes, de rettenetesen önbizalomhiányos tanulónak ismerik. Nem beszél senkivel, ha nem muszáj, és ha közeledni próbálnak hozzá valamiért zavart lesz, és mintha idegessé válna és rögtön menekülőre fogja. De még így is van pár ember, akivel úgymond ,,baráti” viszonya van. Ám a közösségi, osztályépítő foglalkozásokból, túrákból, kirándulásokból mindig kihúzza magát, pedig a szíve szakad meg, hogy nem mehet velük szórakozni. Elege van már abból is, hogy légből kapott kifogásokkal utasítsa el az összes születésnapi meghívást, az összes esti kocsmázást, a házibulikat, sőt még az egyszerű iskolai fesztiválokon való szereplését is. Annyira gyűlöli, hogy nem teheti azt, amit szeretne, hiszen ha valakivel szóba áll, vagy feltűnően jóban van, ne adj isten bizalmasan, barátian hozzá ér, akkor otthon jön a megtorlás, a kínzás akár szóban, akár tettel. Minden attól függ, hogy Sumiya mennyire féltékeny. Miért is nem szökik el, ha ilyen rossz neki ott, ahol van? A válasz igen bonyolult. Egyrészt mert lehet, hogy szenved és sokszor hihetetlenül ijesztő tud lenni Sumiya, mégsem fél. Emellett mégis hová menne? Nincsenek barátai, egyik embernek sem kell (ahogyan ő gondolja), már családja sincs, rendőrségre nem mehet, mert akkor mindent el kellene mondania, azt pedig nem akarja. Nem szeretné bajba keverni a barátját, aki szinte a testvére volt. De van még egy ok: Sumiya, hangozhat akármennyire hihetetlenül, szörnyen hiányozna neki. Egyszerűen nem bírja otthagyni. Ő volt gyermekkora legjobb pajtása, mindig segített neki, szülei halála után is mellette volt, és hiába nem érti, hogy miért bánik így vele, de hagyja, mert Sumiya fontos neki. És hiába mondogatja Sumiya azt, hogy csak teher a számára, hogy csak muszájból tűri meg, egyszerűen nem képes elfogadni. Minden fájdalmát, dühét és gyűlöletét képes lenyelni csak azért, hogy néha önszántából a kedvében járnon Sumiyának és hogy megmutathassa a férfinek, hogy ő hogyan is tudna szeretni. Ez lehetne veszélyes vállalkozás is, de annyira mégsem az. Egyetlenegy szeme villanásából meg tudja állapítani, hogy milyen hangulatban van, mi lesz a következő lépése, és hiába szadizza őt egyfolytában, abban a néhány nyugodt, kedves pillanatban, amiben nagy ritkán része lehet, Farfalla csak azt képes észrevenni, hogy Sumiya olyanná vált számára, mint az árnyéka. Nem létezhet nélküle.
Élettörténet: Egy fiatal házaspár egyetlen gyermekeként látta meg a napvilágot. Édesanyja japán volt, édesapja olasz. Testvére sajnos nem volt és azt is nagyon sajnálta, hogy csak idős rokonaik vannak, fiatal unokatestvérei nincsenek, és az apai ággal nem tartották a kapcsolatot valami ostoba vita miatt. De sosem érezte magát magányosnak, mivel a szomszédban élő hét évvel idősebb fiú mindig átment hozzá játszani, vagy csak vigyázni rá, esetleg segíteni a tanulásban, vagy bármi másban. Szóval Sumiya nevű szomszédjuk a legjobb barátjává vált (még a korkülönbség ellenére is), ha valami problémája volt rögtön hozzászaladt (a szülei után természetesen) és testvérének érezte volna, ha egy házban is laknak. Ha valamivel feldühítette a barátját, még annak ellenére is, hogy nem tudta, hogy mivel, azonnal bocsánatot kért tőle, és szokásává vált virágot szedni a fiúnak, hogy kimutassa bocsánat kérését. Hiszen ezt édesapjától látta, aki ha véletlenül veszekedett az anyukájával, másnap mindig egy hatalmas csokor virággal tért haza. Persze a kertben nem volt annyi virág, hogy minden alkalommal egy hatalmas csokrot adhasson Sumiyának, de úgy gondolta, hogy a kicsi is hatalmasnak számít, ha nagyon, de nagyon sajnálja a történteket. Teljesen boldognak érezte magát, még egy kis barátnője is volt 13 éves korában. Szóval minden a lehető legnagyobb rendben zajlott és úgy okoskodott, hogy pont annyira boldog és elégedett az élettel, amennyire egy embernek lehetséges. De egy napon ez az áldott állapot minden előjel nélkül megváltozott. Farfalla szülei egy balesetben meghaltak. Mivel nem volt élő rokona, aki magához tudta volna venni, ezért Sumiya családja fogadta örökbe, hiszen ha a saját gyerekükkel össze van nőve, akkor jól meg is lesznek egy fedél alatt. Kezdetben nagyon nehéz volt, de Sumiya mindig ott volt neki, megvigasztalta, megnevettette. Aztán pár hét után, amikor rendbe jött a lelki békéje elkezdődtek a furcsa dolgok, amiket nem értett. Például, hogy Sumiya miért néz rá olyan furán, miért viselkedik vele olyan különlegesen, miért szeret hozzáérni. Semmit sem értett, de teljesen bízott a fiúban, ezért mindent engedett neki. Hagyta, hogy csókolja, suttogjon a fülébe, ahogyan azt is, hogy elvegye a szüzességét, hogy szadizza, és ezt nem szép fokozatosan, hanem egyszerre. Ezek a szadista pillanatok azóta csak sokszorozódtak, hiszen Sumiya elköltözött otthonról és őt is magával vitte azzal az indokkal, hogy közelebb van a suli. Sumiya szülei természetesen belementek, és ő bár szorongva és nem akaródzva, de követte, nem tiltakozott. Még az életét is rá merné bízni Sumiyára, még így is, hogy megtapasztalta mindkét oldalát. Hiszen Farfalla számára két Sumiya létezik. A régi barátja és a mostani szeretője, de a világ minden kincséért sem hasonlítaná össze a barátságos és békés Sumiyát a szadista énjével. Egynek érzi a két félét és mégis különnek, de a szíve a legfőbb bíra, ami mindig úgy ítélkezik, hogy bármelyikről is legyen szó, szeresse.
Hobby: dúdolgatás, olvasás
Foglalkozás: tanuló
Extrák: *Hóhéromnak Tsuzume Sumiya nevű karaktere mellé** egy dal, ami szerintem tökéletesen illik hozzá: http://www.youtube.com/watch?v=3fC8jKgZt3c ***szerelmes Sumiyába, de erre magától még nem jött rá. Illetve azt érti és tudja meg érzi, hogy nem tudja elhagyni Sumiyát, hogy szeretné mosolyogni, boldognak látni, mert fontos neki. De addig, hogy ezt az érzést szerelemnek nevezze, na odáig még nem jutott el. ****ha bocsánatot kér Sumiyától, akkor mindig szed pár szál virágot. ***** még önmaga előtt is tagadja, hogy viszonylag élvezi Sumiya szadizmusát ****** Sumiya elérte nála az önbizalom totális hiányét, ami leginkább abban mutatkozik meg, hogy már dönteni is fél és minden döntésére minimum egy napot kell várni (persze, ha Sumiya nem közli helyette azonnal a választ) ******Imádja a régi slágereket, amiket anélkül tud az ember, hogy valaha is tanulta volna. ****** Nincs hivatalosan japán keresztneve, mivel szülei úgy gondolták, hogy ,,osztoznak”. Japánban élnek, de olasz neve lesz. Azonban szülei előszeretettel hívták még Aoinak is. Ezt még az egyik öreg nénikéje ragasztotta rá, akinek ezt a nevet könnyebb volt megjegyezni és a kis Farfallának nagyon megtetszett, majd a szüleinek is.
Képinfo: Keyade (http://keyade.deviantart.com/art/I-swore-never-to-cry-311431204)
| Engedélyezve: |
2013. 06. 01.
2013. 06. 01.
|
Módosítva: 2013. 05. 31. 22:58:23
Módosította: Yoshiko
Státusz: Aktív
|
