Név: Anton Andropov
Kategória: Yaoi
Feltöltő: Meera
Kor: 18
Külső leírás: Az első szembetűnő külső jegy, amit az emberek először észrevesznek rajta, az a hihetetlenül dús, tömött, sűrű haj. Nem túlzás. Olyan szorosan állnak egymáshoz a hajszálak, hogy szabályosan elburjánzott, nagyon erős, a sisakot össze kell csatolnia az álla alatt, hogy a fején maradjon. Az arcán több sérülés van, ez annak köszönhető, hogy un. "tankvadász", így az RPG sokszor égette már meg, repültek repeszek az arcába a közeli célpontokról és igen gyakran kapott már több adag füstöt a tüdejébe és port, mint amennyit kellene. A szája repedezett és gyakran lilás színt vesz fel, fázós alkat, akire aki csak tud és nem sajnálja, sálakat és pulóvereket tukmál. Tekintete áthatóan, teljesen szürke, mindent ki lehet belőle olvasni, nyitott könyv az összes érzelme és gondolata a külvilág felé. Az arca is ugyanilyen, képtelen visszafojtani a mimikáját, senki soha nem látta még semleges arckifejezéssel. Izgatott, rettegő, mosolygó és ábrándozó, olykor bánatos, tökéletesen le lehet róla olvasni, milyen hangulatban van. Enyhén borostás, nincs ideje sem eszköze arra, hogy karbantartsa magát, ha egy magasabb rangú tiszt rárivall, akkor igyekszik valahogy kinézni. Testalkata erős, de ha fogságba kerülne, a németek felhúznák az orrukat, amiért nem egy böszme nagy állat, mint az általuk elképzelt összes orosz. Anton inkább az a fajta, aki elbír és fel tud adni egy homokzsákot, de hosszú ideig nem tudja tartani. Erre bizonyíték az, hogy sántít, ugyanis társával egy fém tankdarabot próbáltak odébb tenni, de Anton nem bírta, aminek az eredménye egy igen ronda bokatörés lett. Jellegzetes hanggal, olyan "antonosan" sántít, messziről lehet hallani, hogy jön. Ruházata a szovjet hadsereg közlegényi egyenruhája, alatta pedig minden ruha, amit fel tud alá venni. Van egy saját fém bögréje, aminek a külső borítása kopott már és jócskán karcos, de piros. Azt állandóan magánál hordja. Legalább csak ez hadd legyen az övé.
Jellem: Anton kölyök még, háború szempontjából pedig pláne. Nagyon fiatal Ő még az öldökléshez, a felelősséget se tapasztalta meg még, nemhogy megbirkózni azzal a mérhetetlen lelkiismeret furdalással és bűntudattal, amit gyilkolás után érez. Az első pár hétben mindig sírt a sarokban, Ő volt az a tipikus katona, akire mindig azt mondták: "Nem fogja sokáig húzni!". Esendősége miatt sokan szánták meg és vállalták, hogy pátyolgatják és megvédik, többek között édesapja barátai próbálják meg egyengetni az útját, több-kevesebb sikerrel. Anton lelkes, mindenben szót fogad, inkább segít másokon, bármit megtesz, csak ne kelljen kimennie a föld alatti bunkerből. Saját holmijait ajándékozza el, ha látja, hogy valakinek nagyobb szüksége van rá. Manapság mindenféle izgalom végigsöpör rajta, a jóindulatún kezdve a görcsös félelemig. De már talált valami fixet, valami nagyon erőset, amibe kapaszkodhat. Akibe kapaszkodhat. Akire felnézhet. A legnagyobb példaképe Danilov Basilevsky, ha lehet, állandó jelleggel körülötte sündörög, segít neki, még ha a férfi egy szót se szól hozzá. Bármit megtenne neki. Bármit. Ez annyira szívósan belerágta magát a lelkébe, hogy a lelkes rajongás és koslatás egészen másba fordult. Szereti. Közelebb akar hozzá furakodni, mellé ülni, mellé feküdni, hogy megsimogassa a haját, hogy megcsókolja. Ilyenkor semmit sem lát, semmit sem hall, csak Danilovot figyeli és csak a férfi hangjára reagál. Mindent feltétel nélkül megcsinál. Számára Danilov a világ legerősebb, legmegingathatatlanabb, legszilárdabb és legjobb katonája, aki az élete árán is védelmezi a hazáját. Anton Danilov hazája akar lenni. Néha rajtakapni, ahogy a plátói szerelembe belebetegedve szomorkodik a sarokban, vagy bánatosan mosolyog ki a fejéből, főleg álmában. Izgatottan csillogó szemeivel mindig azt lesi, mikor érkezik vissza a mesterlövész egy küldetésről. Ha nincs sérülése, körberajongja, dicséri, bókol neki. Ha sérülése van, ellátja, beköti, őrködik mellette, akár akarja a morgós férfi, akár nem. Örül, hogy hasznára lehet, örül, hogy ily módon a közelébe férkőzhet. Nincs stabilabb pont az életében Danilovnál, Anton fejében minden körülötte forog, mindent hozzá köt.
Élettörténet: Anton városi kölyök, Sztálingrádban született. Édesanyja egy borbélynál volt kisegítő és takarító, amolyan bejárónő; édesapja pedig iskolázott, tanult, intelligens ember, akinek barátai jelenleg is törődnek vele. Az egyik ilyen apa-barát Ivan Dvornikov, akit Anton ismer de nem lát, mert csak és kizárólag egyetlen ember körvonala lebeg a szemei előtt. A gyerekkora egészen kellemesen telt, a szülei élhető és jó körülményeket igyekeztek biztosítani egyetlen szem fiuknak, aki pedig mindent megtett, hogy a családja büszke legyen rá. A középiskolát félbeszakította a háború, így Anton nem tudta azt befejezni. Osztálytársaival már nem tantermekbe vonulnak, hanem rozzant épületekbe, kormos és nedves vájatokba, dohos és büdös árkokba, ahol a hullabűz a krétapor szagához képest... Sokáig barátaiba kapaszkodott, velük ment bárhová, rettegett attól, hogy egyedül marad és egy fekete ruhás, koponyás német férfi odamegy hozzá és fejbe lövi. Jobb esetben. Őket is arra tanították, hogy aki fekete ruhát visel és koponyát a sapkáján, azt le kell gyilkolni, válogatás nélkül. Még a vidékről berángatott analfabéta oroszoknak is ezt mondták el legelőször. Ilyet nem ejtünk foglyul, hanem agyonlőni. Természetesen ez kicsit visszás, ugyanis az egyszerű tankosok egyenruhája is olyan, mint a Waffen-SS különítményeseké, sok tudatlan társához képest Anton ezt tudja. De vagy Ő lő, vagy Őt lövik le. És mivel a kezében tartott RPG igen feltűnő és vérfagyasztó, mindig Ő a legelső célpont, akire a löveg fordul és tüzel. Tüzelés után azonnal el kell hagyni a búvóhelyét éppen emiatt, ugyanis a rakéta füstje gyakorlatilag összeköti a levegőben a lövészt és a célpontot. Egyszer túlságosan is magasra tartotta, a földről visszacsapódó lángnyelvek és a forróság istenesen megégette Antont. Anton ugyanis "tankvadász", ami alatt nem a németek Jagdpanzer V nevezetű harckocsiját kell érteni, hanem olyan szovjet egységet, amelynek tagjai rakétavetőkkel vannak felszerelkezve, és tankokat, nagyobb épületeket robbantanak fel, akár lassú akadályoztatás, akár direkt támadás céljából. Jelenleg nem sok szükség van rá, inkább hírvivő és parancsokat visz egyik helyről a másikra, a németek tankjai még nem érkeztek és nem nyomultak be annyira mélyen, hogy mindenkire szükség legyen. De ennek Anton csak örül. Míg más katona becsavarodik a tehetetlenségtől és a bizonytalanságtól, addig Anton hosszú porcsíkot (vagy sárcsíkot) húzva maga után sántikál nagy sebességgel Danilov Basilevsky után. Ha tehetné, minden egyes másodpercet vele töltene, de sajnos ez nem így megy. Rettentően büszke magára és mai napig pirosbetűs ünnepként éli meg, hogy a férfi még nem küldte el a jó büdös picsába és körülötte sündöröghet, azzal a bizonyos képzeletbeli zabszemmel a seggében. Amikor nem tudni, merre rejtőzött el a mesterlövész, hírnöki feladatai sincsenek, akkor a pincében kuporog a saját kis vackában, issza a forró teát a fém bögréjéből és hallgatja a zenét, ami szinte állandó jelleggel szól, vagy alszik. És vár.
Hobby: Danilov Basilevsky
Foglalkozás: "tankvadász"
Extrák: Második világháború, Sztálingrád.**Lukával az egyik közös szerepünkből (Conrad Drescher-Danilov Basilevsky) kivett mellékszereplő, egy szintén a játékból származó másik mellékszereplő mellé. Igen, ez is sírós.
Képinfo: FS (google.com)
| Engedélyezve: |
2013. 05. 15.
2013. 06. 15.
|
Módosítva: 2013. 06. 15. 21:39:33
Módosította: Meera
Státusz: Aktív
|
