Név: Masrur
Kategória: Egyéb Anime
Feltöltő: timcsiikee
Kor: 21
Külső leírás: Nagyon magas és robosztus, izmos, de még mennyire, hogy izmos. Sokkal erősebb, mint amilyennek látszik, pedig egyáltalán nem gyenge a külseje. Igazi nyálcsorgató testtel rendelkezik, mégsem az a brutálisan kigyúrt fazon. Különleges vörös haja és szeme miatt azonnal észrevehető származása, hogy fanaliszi, de ha valaki ennyiből nem jönne rá, azonnal leesik neki, ha meglátja harcolni. Kidolgozott testét nem csak származásának köszönheti, hanem múltjának, hiszen Masrur gladiátorként „nevelkedett” távol hazájától. Ruházata igen díszes, bár a többiekéhez képest hiába az aranyozott ékek, „edények”, még szolidnak is lehet nevezni. Főleg, ha Sindbadhoz hasonlítjuk. Akárcsak Morgiana, ő is elég „szegényes” mimikában, ritkán változnak vonásai, és akkor is alig. Cseppet merev ám szép ívű és puha ajkai vannak, az alsó alatt ráadásul még egy gömb piercinget is találunk, ami nagyon jól áll neki. Nagyon helyes, bár vélhetően szerény is.
Jellem: !! Az animéből egyelőre nem sokat tudhatunk meg róla, így a leírás nagy része tartalmazhat olyan dolgokat, amit én képzelek bele!!
Általában komor, viszont okos, talpraesett, van benne alázatosság és tisztelet, de épp csak annyi, amennyi szerinte kijár Sindbadnak. Tudja mikor kell csendben lenni – mondjuk az is igaz, hogy ő alapból sem valami beszédes – és vissza szokta fogni társait olykor, amikor szükség van rá. Nagyon jó harcos, ez első megnyilvánulásakor látszik is, pontos, és hatékony. Biztosan kedves is, hiszen a későbbiekben ő segít Morgianának edzeni, hogy még jobb legyen, s hogy még többet ismerjen meg népükről.
Élettörténet: Még kevesebbet lehet róla egyelőre tudni, mint jelleméről az anime alapján, de az biztos, hogy Fanaliszról származik. Valószínűleg őt is rabszolgasorba kényszerítették mint Morgianat, csak előbb, vagy idősebb korában. Ereje miatt gladiátorként alkalmazták szórakoztatásra, és vélhetően ettől – is – lett ilyen kidolgozott testű. Sindbád tengeri hódításai során találkozott „hősünkkel” akit felszabadított és magához vett, egyik tábornokává tette. Azóta mindenhova követi a különös, szeleburdi és iszákos férfit, segít neki, tiszteli. A férfi által több barátra tett szert mióta mellé szegődött, jellemben, vagy legalábbis kisugárzásban viszont nem változhatott sokat.
Hobby: Nincs ismert hobbyja, Morgianaval edz néha
Foglalkozás: Tábornok
Extrák: Nagyon erős, és ez még nem kifejezés. Szinte semmihez nem lehet hasonlítani, a leginkább rá illő talán a szikla lavina lehetne, de még attól is erősebb lehet, mert ezt képes lenne megállítani. Látszatra is erős, de plusz ereje van még, erős a csontozata és főként a lábai-kezei. Nem túl beszédes, de ha megszólal olykor elég szúrós tud lenni.*** Jafar tanította meg olvasni és írni, de írni sajnos nem szeret. *** Sharrkan gyakran szekélja azzal, hogy harcoljanak egymás ellen, de Ő viszont nem szeretne kiállni ellene.*** Szeret aludni, és gyengéi a gyerekek. *** Anime: Magi
Képinfo: animéből ()
Engedélyezve: |
2013. 04. 28.
|
Módosítva: 2018. 05. 09. 21:54:49
Módosította: timcsiikee
Státusz: Aktív
|