Név: Josh Christensen Sweasye (Anatole)
Kategória: Fantasy
Feltöltő: Geneviev
Kor: 21 éves
Külső leírás: Bár külsejének nem tett jót a tízévi bezártság, ám még így is látszik rajta, hogy milyen helyes fiúvá érett az a cuki kisfiú, akinek régen sok-sok copfos kislány próbálta fölkelteni a figyelmét. Haja, bár jól fésült, kissé fénytelen, és fakó, hiszen semmiféle vitamint nem kapott a szervezete tíz év óta. Muszájból meg kellett növesztenie a válla aláig, ám tovább sosem engedte nőni a Boogieman, úgy gondolta, hogy az ő Anatole babájának csakis ez a hajhosszúság áll jól. Na, igen… Josh ezt viszont úgy gondolja, hogy amint megmenekül ettől a férfitól, azonnal levágatja a haját, és minimum szőkére, ha nem feketére befesteti, csak hogy érezze, hogy végre ő irányítja, hogy hogy nézzen ki a külseje, nem pedig egy vadidegen, őrült férfi. Szemei zöldesbarnák, bár inkább barnák, csak néha látszik benne a zöldes szín. Hosszú, barna szempillák határolják őket, és ívesre kiszedett szemöldök. Hát, ha másra nem is jó a Boogieman, a baba külsőt tökéletesen össze tudja hozni nekik. Bőre hófehér, mert bár eredetileg sem volt nagyon barna a bőre, ennyire fehérré csak azóta vált, a többi társával együtt, amióta se nap, se friss levegő nem éri őket közvetlenül, és közvetve is csak néha. Hogy milyen ruhákat hord? Sajnos csakis olyat, amilyet a Boogieman ráad, néha akár szó szerint is. Ő dönti el, melyik nap mit vegyen fel, hogy nézzen ki, minden csakis a férfitől függ.
Jellem: Bár külsőleg törékenynek tűnhet, és olyannak, aki nem sok mindent bír el se testileg, se lelkileg, ám a látszat nem minden. Az elmúlt tíz évben Anatole túl sok mindent élt át ahhoz, hogy azt lehessen rá mondani, hogy törékeny, vagy akár hogy gyenge, hiába üvölti neki néha Boogieman dühében. A tíz, félelemben, sőt, rettegésben töltött év alatt eléggé megedződött lelkileg, hiszen bár lehet, hogy fiatal, és be van zárva egy kis helyre több társával együtt, éppen ezért túl sokat látott már eddigi életében ahhoz, hogy ne törjön meg a nyomás alatt. Sok társa föladta, nem bírta tovább lelkileg, és kikészült – főleg a lányok, akik hiába szerettek kicsiként babázni, nem éppen így gyakorolták ezen szórakozásukat -, ám szerencséjére ő rettentően alkalmazkodó típus. Miután fölépült a sokkból, ami tíz éves korában érte, hogy elrabolták őket, és egy őrült karmai közé kerültek, viszonylag hamar rájött, hogy hogyan lehet nagyjából irányítani az elrablójukat. Persze, igazából azt senki nem mondhatja el magáról, hogy kiismerte volna Boogiemant, hiába töltötték együtt az elmúlt tíz évet, annyira kiszámíthatatlan az a férfi, ám az apróbb dolgokban már egészen sikeresen elboldogul vele, hiszen túl jól ismeri már a hangulatait. Nem nagy dolgokra kell gondolni, inkább csak olyanokra, hogy mikor valamelyik gyerek éppen idegösszeroppanást kap, akkor nem várja meg, hogy Boogieman megőrüljön még a szokásosnál is jobban, hanem önként ajánlkozik egy kis… kettesben eltöltött romantikus délutánra, amíg a többiek lecsillapítják a kiborult társukat. Vagy mondjuk ő az első, aki bocsánatot kér az „apjuktól”, meg ilyenek. Nem csoda, hogy ő a kedvence a férfinek, főleg, mert ő a legidősebb a gyerekek közül, másrészt pedig mert ő képes lenyugtatni olyankor, mikor a szokásosnál is jobban bántaná a többi gyereket. Úgy érzi, hogy mivel ő a legidősebb a gyerekek közül, neki kell felelősséget vállalnia értük, a testi és lelki épségükért, szóval inkább őt bántsa, vagy, ahogy Boogieman gondolja, babusgassa jobban a férfi, mint hogy a többieket. Ő már, ha nem is hozzászokott, hiszen a lelki, testi fájdalmat, a szenvedést és az őrületet nem lehet megszokni, de legalább elfogadta már, hogy amíg ki nem találnak valamit, vagy meg nem gyengül annyira Boogieman, hogy elszökhessenek, ott kell maradniuk abban a koszos kis szobának nem nevezhető valamiben. Rosszul van magától, hogy önként és dalolva teszi meg a dolgokat, mikor legszívesebben ellenkezne, ám úgy gondolja, hogy a többiek ép elmének megőrzése érdekében bármit elvisel. Régen nem sírt már, talán, ha két évig sírt, ám többen még most is vannak, akik sírnak, hogy haza akarnak menni, és őket próbálja megvigasztalni, és azt mutatni, hogy minden teljesen rendben van, egyszer úgyis ki jutnak onnan. Hát igen… úgy tűnik, csak egy picikét hőskomplexusos…
Élettörténet: Egy teljesen átlagos családba született, két testvérével együtt. Ő született legelőször, és hiába nem volt betervezve, mert a szülők még nem érezték magukat készen a gyerekvállalásra, végül soha egyetlen percig sem éreztették vele azt, hogy ne szeretnék, vagy, hogy nem akarták volna őt. Nem kényeztették el, de mindent megkapott, amit csak szeretett volna, ám úgy nevelték, hogy soha ne hisztizzen, mert úgy úgysem ér el semmit. Nem, ha kell neki valami, akkor azt kérje szépen, és mindig viselkedjen illedelmesen, a legrázósabb helyzetekben is. Emiatt a nevelés miatt sikerült ép ésszel túlélnie az elmúlt tíz évet, úgy, hogy talán csak az elején, de soha máskor nem roppant össze. Na, meg úgy, hogy nem volt ideje magával foglalkoznia, mert a testvéreire, és a többi gyerekre kellett vigyáznia, ugyanis ez nagyjából már az életcéljának is tekinthető, de körülbelül azóta, hogy megszületett az öccse. Szüleinek sokat kellett dolgoznia, hogy el tudják tartani a két gyereket, így az öccsére vigyázás mindig rá maradt, mert benne, hiába, hogy csak pár évvel volt idősebb az öccsénél, mégis jobban megbíztak, mint valamilyen idegenben. Szerencsére ezt sohasem érezte tehernek, mindig is szívesen foglalkozott az öccsével, majd pár évvel később, a húgukkal is, akit a két fiú rettenetesen elkényeztetett. Na, nem úgy, hogy egy kényeskedő kis mini liba legyen belőle, hanem úgy, hogy imádták, és máig imádják húgukat, aki a szemük fénye. Mivel a család mindig is szeretett túrázni, a családi programok mindig hegymászások, túrák, vagy piknikezések voltak, így természetes volt, hogy mindegyik gyerek cserkész akart lenni, főleg, hogy az apjuk is cserkész volt kiskorában. Egy szép nyári napon, mikor a cserkész csapatuk a hegyekben táborozott, a tizenkét gyerek találkozott egy rémisztően lenyűgöző férfival, aki azt mondta magáról, hogy ő a mumus, és elcsalta mind a tizenkét gyermeket. Ő, meg még pár idősebb gyerek, már rég nem hitt a mumus létezésében, de ő olyan hihetően adta elő a dolgot, hogy kénytelenek voltak hinni benne, pedig 11 éves nagyfiúként már büszke volt magára, hogy se a Télapóban, se a Mumusban, se semmi ilyenben nem hitt. Azóta élnek a gyerekek bezárva, egy babamániás őrült kénye-kedvére kiszolgáltatva, immár tíz év óta.
Hobby: Rajzolás
Foglalkozás: Többi gyerekre való vigyázás
Extrák: A rajzolás az egyetlen dolog, amit szívesen tesz, mikor csendes pihenő van, mert olyankor szabadjára eresztheti a fantáziáját, és úgy tehet, mintha nem ott lenne, ahol van, hanem otthon, a pihe-puha ágyikójában rajzolgatna. *** Öccse négy évvel, húga pedig hét évvel fiatalabb nála. *** Utálja az Anatole nevet, amit Boogieman adott neki, ám kénytelen így hívatni magát, hiszen ha valamelyikük kiejti valamelyikük eredeti nevét a száján, akkor a férfi teljesen kiakad. Éppen ezért, hogy megjegyezzék, kinek mi is volt a neve, a fekvőhelyük mellé, olyan magasságban, hogy a férfi számára észrevétlen maradjon, belekarcolták a falba a nevüket, hogy elalvás előtt azt figyelve tudatosíthassák magukban, hogy kik is ők: emberek, olyanok, akiknek vannak szüleik, nem pedig babák, akiknek Boogieman az apucijuk. *** Ő Boogieman kedvence, ami nem éppen privilégiumokkal jár, hanem épp ellenkezőleg – őt sokkal többször „babusgatja” a férfi. *** Luka Ugi-bugi bácsis tömegébe
Képinfo: omupied (http://omupied.deviantart.com/)
| Engedélyezve: |
2013. 04. 23.
2013. 04. 30.
|
Módosítva: 2013. 04. 29. 22:17:04
Módosította: Geneviev
Státusz: Aktív
|
