Név: Remus John Lupin (Ifj.)
Kategória: Harry Potter
Feltöltő: Onichi
Kor: 16
Külső leírás: Nem túl erős fizikumú fiú, inkább kicsit vékony, ami nem csoda ha azt nézzük, hogy egy hónapban hány napot tölt koplalással. Magasságával sem igen tud kitűnni a tömegből, szint teljesen átlagos. Az egyetlen, ami igazán különlegessé teszi, az egészségtelenül sápadt bőre, ami szinte rikít, és csak még jobban kiemeli a szeme alatt húzódó sötét karikákat. Arca gyakran nyúzott és kimerült, olyankor inkább hasonlít egy éhező vámpírra, mint fiatal varázslóra. Ha azonban jobb napjai vannak, akkor egészen emberi külsőt tud magára ölteni. Persze még akkor sem az igazi, de egy mosoly, és egy boldogan csillogó világoszöld szempár csodákra képes. Világosbarna haját mindig beállítja, hogy legalább az rendben álljon rajta. Egyenruhája is rendezett, büszkén viseli rajta a fényes prefektusi jelvényt. Ám nem mindent visel ilyen büszkén. Testén számtalan heg húzódik, amiknek túlnyomó részét saját magának okozta. Ha nem volt senki akit megharaphatott volna, aki újra és újra saját magát sebezte meg, leginkább ezért töltött annyi időt az iskola gyengélkedőjén. Legjobban a bal vállán éktelenkedő borzalmas nyomot igyekszik eltakarni, ahol a végzetes harapás érte. Még barátai előtt sem igen hajlandó önszántából megmutatni őket. Az persze teljesen más helyzet, mikor visszaváltozása után ők kanalazzák össze, olyankor nem tehet semmit,hisz teljesen ki van merülve.
Jellem: Törékeny, instabil lelki világgal rendelkező fiú, akinek nem sok kell ahhoz, hogy összetörjön. Sokáig magányos volt, nemigazán tudta, hogy milyen az, mikor szeretik az embert, így még nem is igazán szokta meg barátait, hiába teltek el évek. Sokszor nem tud mit kezdeni a sok gondoskodással, és nem egyszer gondolkodik el rajta, hogy vajon valóság e az egész. Mindezek ellenére teljesen kinyílt előttük. Ők ismerik a kedves, vicces, ám azért szabálytisztelő Remust is. Csendes, ritkán emeli föl a hangját, kivéve, ha éppen le kell teremteni valakit, vagy barátait kell lebeszélni valami őrültségről. Illetve kéne lebeszélni, ugyanis általában reménytelen, és végül ő maga is velük tart. Kíváncsisága és tudásszomja szinte határtalan. Felfedezni, kitalálni, megismerni, megtanulni. Ezek voltak a kedvenc szavai egészen addig, míg meg nem ismerte a többieket. Utána inkább a "vakon beleugrani az ismeretlenbe, és utána jókat improvizálni" lett a mottója. Mindezek ellenére még mindig ő a legkomolyabb kis négyes fogatukból. Gondoskodik a másik háromról, ügyel rájuk, és nem egyszer készíti el a házi feladatot helyettük. Szinte a testvéreinek tekinti őket, így nem hagyná, hogy megbukjanak. Olyan mint egy kedves, mosolygós nagymama, szinte már csak a kötőtű hiányzik a kezéből. Szereti a csendet, ha nyugodtan lehet tanulni és gondolkodni, ezért néha nem is érti, hogyan került össze az állandóan zajongó, nyughatatlan bandával. Mindezek ellenére, sosem fordulna el tőlük. Habár prefektus, még ezt a címét is képes lenne föladni, ha a többiek mellett kell kiállnia. Egyetlen olyan dolog van, amit még tőlük sem visel el, az a kegyetlenkedés. Jól tudja milyen kitaszítottnak és megalázottnak lenni, így nem hajlandó azt nézni, ahogy másokat taposnak porba. Kizárólag ilyenkor szokott szembefordulni társaival. No meg persze akkor, ha azok sokadszori szép kérlelésre sem hajlandóak nekiállni a bűbájtan leckének. Habár barátait végtelenül szereti, szeretné egyszer végre megtapasztalni azt, hogy milyen a szerelem, ha valakinek kizárólag ő a legfontosabb. Bár valószínűleg a "betegsége" miatt erre sosem lesz lehetősége.
Élettörténet: Mikor Remus meglátta a napvilágot, még senki sem gondolta volna, hogy az apró, édes kisbaba élete hamar borzalmas rémálommá válik. Szülei kedves emberek voltak, akik szerették fiúkat, ám a kis Remus mégis legtöbb idejét mugli nagyszüleinél töltötte. Habár ő maga varázsló volt, szerette az egyszerű emberek közelségét is. Ám mindez a boldogság csak addig tartott, míg meg nem történt a végzetes este. Hamar megmutatkozott, hogy igen eszes fiú, imádott olvasni, szüleit figyelni ahogy varázsolnak, és különleges távcsövével figyelni a csillagokat. Ez jelentette a vesztét. Egyik éjjel sokáig kint maradt, míg szülei a házban pihentek, annyira belemerült a csillogó égitestekbe, hogy nem vette észre a sötét árnyat, ami mögé osont. Mire föleszmélt, már hatalmas mancsok döntötték le lábáról, éles fogak martak a bőrébe. Tehetetlenül, kétségbeesetten kiabálva próbált menekülni, de végül csak szülei segítségével sikerült. A két varázsló idejében ért ki, és kergette el a farkast, még mielőtt az mást is tehetett volna fiúkkal. A felépülés hosszú és fájdalmas volt. Fájdalmas, de nem csupán testileg. Kiderült, hogy a támadó egy várfarkas volt, mégpedig, ahogy azt később Remus megtudta, Fenrir Greyback, akivel apjának komoly nézeteltérései voltak. Kétség sem fért hozzá, hogy az apró kis Remus is megfertőződött a szörnyű kórral. Innentől teljesen megváltozott az élete. Habár szülei továbbra is gondoskodtak róla, főleg arról, hogy teliholdas éjszakákon ne hagyhassa el a házat, már más szemmel néztek fiúkra. Féltek tőle, sőt, talán kissé meg is vetették. Soha többet nem játszhatott más gyerekekkel, nem látogathatta meg nagyszüleit, mert féltek, hogy valami baj történik. Magányos, szomorú gyermekké vált, akinek minden teliholdkor szenvedés jutott. Már teljesen föladta a reményt, hogy normális varázsló legyen, ám ekkor jött a mesébe illő csoda. A Roxfort igazgatója, Albus Dumbledore személyes kereste föl a családot, hogy biztosítsa őket szándéka komolyságáról. Elintézte, hogy a fiatal Remus biztonságosan járhasson az iskolába. Habár minden teliholdat egy varázslatokkal védett romházban, egyedül kellett tölteni, ez csekély ár volt azért, hogy igazi élete lehessen. Boldogan, lelkesen, ám rettegve vágott neki az iskolának. A tanulással nem voltak gondjai, vizsgái hibátlanok voltak, és még barátokat is talált Griffendéles évfolyamtársai közt. Végre igazán boldognak érezhette magát, de egy apró fekete folt még mindig volt. Habár három legjobb barátjával, Siriussal, Jamessel és Peterrel töltötte minden idejét, nem merte elmondani nekik a titkát. Rettegett, hogy elveszítheti őket, hogy újra egyedül marad, ugyanakkor egyre nehezebben tudta kimagyarázni a gyengélkedő gyakori látogatását, a rengeteg sebet, és az eltűnéseket. Nem kellett sok idő, és a fiúk felfedték Remus titkát, bár nem olyan reakcióval fogadták, mint azt a fiú várta. Megértették, sőt egyenesen izgalmasnak találták, hogy legjobb barátjuk egy vérfarkas. Természetesen mellette maradtak, és a kedvéért még az animágiát is elsajátították, hogy átváltozásakor is vele lehessenek. Remus végre igazi barátokra talált a személyükben.
Hobby: Barátaival tölteni az időt
Foglalkozás: Tanuló
Extrák: A tekergők tagja, beceneve Holdsáp, barátai szinte mindig így szólítják. *** A négy bajkeverő közül ő a legvisszafogottabb. Nem volt meglepő hát, hogy prefektusi címet kapott, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy megfékezze barátait. Persze nem mintha annyira igyekezett volna. *** Nagyon ritkán jár haza, minden szünetet a Roxfortban tölt, és nyáron is igyekszik valamelyik Tekergőnél tölteni idejét, hogy ne kelljen elviselnie szülei megvető pillantásait. *** Gyűlöli a fájdalmat, retteg a gondolattól, hogy újra és újra át kell élnie, ám az még inkább kétségbe ejti, hogy másnak is fájdalmat okozhat.
| Engedélyezve: |
2013. 04. 01.
2013. 06. 29.
|
Módosítva: 2013. 06. 29. 09:59:18
Módosította: Onichi
Státusz: Aktív
|
