Név: Rocío Matías Perruca de Alba
Kategória: Yaoi
Feltöltő: Yoshiko
Kor: 29 év
Külső leírás: Ritka jelenség annyi szent, gyönyörű, selymes, fehéren csillanó, lágyan leomló, hosszú hajával (ami a kitörő háború után fokozatosan őszült meg a sok gond miatt, nem kevés önértékelési problémát okozva a gazdájának), kissé napbarnított bőrével, nőket majdnem túlszárnyaló kecses, finom mozdulataival. Olyan különleges teremtmény, akit kis korában méltán hittek az emberek egy bajba jutott hercegkisasszony hátrahagyott gyermekének. Különleges kisugárzása felnőtt korára is megmaradt és odáig fajult, hogy még azok a férfiak is megfordulnak utána, akik a nőket részesítik előnyben és azok a nők is elpirulnak a pillantásától, akiknek szíve más iránt dobban örök szerelemmel. Ruganyos léptekkel jár, teste kecses és vékony, de persze ez nem azt jelenti, hogy teste nincs kidolgozva, hiszen minden nap minimum egy órát edz. Kicsi hosszúkás arcát egy karmolás okozta sebhely csúfítja. Jobban mondva nem is csúfítja, hanem inkább különlegessé teszi, valami titokzatosságot kölcsönöz neki és inkább vonzza az embert, mint taszítja. Bár igaz, azoknak, akik nincsenek az ilyenekhez hozzászokva nagyon félelmetes lehet, legfőképpen szép vágású, elszánt barna, de sosem vidám szemeivel. testén ezen kívül még fellelhető pár sebhely, amit a folyamatos harcok során szerzett, de neki még nincs annyi, mint társainak, mivel igyekszik vigyázni magára és inkább terveket sző. Ruhák terén az egyszerűséget és a visszafogott színeket kedveli, a strapabíró darabokat. Sokszor hord szakadt és toprongyos darabokat, de tud ő kitenni magáért, de csak az illem kedvéért, amúgy egyáltalán nem érdekli, mi van rajta, ameddig az rendeltetési célját teljesíti és kielégíti elvárásait (ergo, ha hideg van, akkor legyen meleg). Ékszereket nem hord, illetve csak egyetlen egyet. Nyakában egy erős, már éveket kibírt madzagról egy lila ametiszt lóg, amit még egykori (és mindenkori) szerelme nyert el egy házalótól. Sohasem veszi le és ezért a kőért, az általa jelképezett emlékekért, egyetlen megmaradt kapocsért, bármit megadna, bármit megtenne.
Jellem: Külső alapján ítélve egy lusta, beképzelt, öntelt selyemfiú, aki azt se tudja mi az a fizikai munka, vagy mit jelent harcolni valamiért és őszintén hinni egy eszmében és feláldozni érte mindent. Pedig hát ő tartozik azok élvonalába, akik lenézik az ilyen talpnyaló, köpönyegforgató gyávákat. Tudja jól mi az a kemény, koszos munka, nem rest vért izzadni a céljai eléréséért, ha egyszer nem jön össze, akkor újra kezdi, és ezt addig folytatja, ameddig a célját el nem éri. A rábízott feladatot, legyen bármi, precízen, pontosan, megbízhatóan végrehajtja. Az akadályoktól sosem retten meg, nem hagy félbe semmit, és kimagasló a tűrő- és alkalmazkodóképessége. Szóval kemény fából faragták, nem úgy, mint ahogyan azt a legtöbben gondolják róla. Besúgni és benyalni nem az ő reszortja, még akkor sem, ha a pletykák ezt susmorogják rosszakarói részéről, hiszen a magas posztért velük ellentétben, ő megküzdött. Másokban is megbecsüli a kitartást és a tenni akarást, azt, ha valaki nem törődik be a sorsába és siratja önmagát. Az ilyen embereket és természetesen a gyengéket és védteleneket mindig segíti, akár egy igazi lovag. Rocío azon ritka emberek közé sorolhatja magát, akik olyanná váltak, amilyenné szerettek volna, amilyennek gyerekkorukban megálmodták a jövőbeli énjüket: egy egyenes gerincű, nem megalkuvó és velejéig romlott, pénzsóvár felnőtté, egy olyan férfivá, aki bárha komor a gondok miatt, mégsem felejt el álmodozni, hinni a mesékben, gyermekként, szívből jövően kacagni. Bár ezt az énjét gondosan elrejti, takarja, hiszen nem láthatja meg bárki. Ki tudja ki fogja ellene fordítani gyengeségeit, szóval gyanakvó is a drága, nem bízik csak meg úgy bárkiben és nem hisz el mindent első hallásra bizonyítékok nélkül. A másik dolog meg az, hogy ezt a bűbájos, gyermeki énjét csak egyetlen egy valaki kedvéért őrizte meg a sajátján kívül. Szíve csak egy emberért dobog már rég, álmaiba csak egy szempár pillant be évek óta, ajkai csak egyetlen egy nevet rebegnek vagy egy örökkévalósága és a lelke megszakad, ha arra gondol, hogy ő a másik oldalon maradt, a másik oldalon harcol. De persze, mint egy tipikus lovaghoz illik, ő beéri a plátói szerelemmel és azzal, hogy remél a végsőkig, hogy egyszer egy gyönyörű szép nap, még ha egy véres csatára is fognak esni arany sugarai, újból találkoznak.
Élettörténet: Egy mesésen szép ország változatos tájainak ölelésébe született Morria egy eldugott vidékére. Ez az ország Spanyolország és Olaszország között terül a térképen és bár se nem kereskedelme, se nem politikai befolyása nem jelentős, mégis imádják a népek, hiszen a béke szigete, egy darabka megmaradt Paradicsom. Egy ilyen ország faluját tudhatja Rocío otthonának, ahol ha nem is minden nélkülözést mellőzve, de boldogan éltek. Szülei megtanították, hogyan kell tisztességesen dolgozni, belé neveltek minden olyan tulajdonságot, ami fiukat talpraesetté és életrevalóvá tette. A faluban, mivel leginkább csak idősebbek lakták, kevés korabeli gyerek akadt, hiszen szülei nem rég telepedtek le ott, mikor ő született. De szerencsére a szomszédban egy későn érkezett gyermek is született pár hónappal előbb, mint ő. Ennek következtében persze, hogy együtt nevelkedtek, együtt játszottak és szinte elválaszthatatlanok voltak, ráadásul még szüleik is jó viszonyt ápoltak. Kis társával együtt tettek rossz fát a tűzre, együtt csintalankodtak, nevetgéltek, segítettek másokon, ijesztegették egymást, az is előfordult, hogy verekedtek, de azt is csak játékból. Olyanok voltak, mint két testvér és úgy is érezték magukat, hiszen a másiknak egyetlen egy pillantásából ki tudták találni, ha baj van. Egyetlen biztos pontjai voltak a másik életének, mindent elárulhattak, anélkül, hogy egy pillanatig is aggódtak volna titkuk titokban maradása miatt. Mindent együtt tanultak meg, minden bajba együtt keveredtek, mindenbe együtt avatódtak be. A lányok iránt is egyszerre változott meg a véleményük, bár Rocío mindig is valami különös vonzalmat érzett legjobb barátja iránt, de ezt tudatosan elnyomta magában. Azt gondolta, hogy az csupán a testvéri szeretet egyik megtestesülése és önmagán erőszakot téve erőltette magát arra, hogy inkább a lányok ajkait, hajlékony testét figyelje barátja izmai és tekintete helyett. Sokszor hazudta azt, hogy szerelmes egy lányba és nem tudta magát eléggé korholni azért, mert hazudik legjobb barátjának. Egyenesen rettegett attól, hogyha beszélne érzéseiről vagy arról, hogy mennyire össze van zavarodva az ismeretlen vonzódás miatt, akkor barátja kinevetné, hátat fordítani neki, ujjal mutogatna rá és megvetné, undorodna tőle. Szóval szépen magában tartott mindent és kétségbeesetten próbálta minden érzését elnyomni. Ez tökéletesen sikerült is neki mindaddig a napig, amíg egyszer egyedül nem üldögéltek Rocio szobájában egy kellemes délutánon. A tizenhat éves fiút nem engedték ki az aratásra, mivel annak előtte rendesen megbetegedett, bár már meggyógyult akkor sem mehetett még jó darabig sehova. Barátja meg önként és dalolva visszaszökött a földekről, hogy szórakoztassa barátját, aki épp a Bibliát tanulmányozta. Ekkor történt meg az, hogy a barátja pár perc elteltével váratlanul arcához hajolt és megcsókolta. Rociot a váratlan csók nem csak meglepte, de meg is rémítette egy kicsit, hiszen ez minden addigi erkölcsével szembe ment. Bár emiatt nem aggódott sokat, hiszen régóta elnyomott vágyai feléledtek és eddig ismeretlen erővel zúdultak rá, hogy a csókot és az ölelést minél szenvedélyesebben viszonozza. De boldogságuk el sem kezdődhetett, mert ezután az eset után kitört a háború és a béke szigetét, ezt az igazgyöngyként ragyogó országot befeketítette a politikusok ármánykodása és annak még annál is súlyosabb következményei. A lakosok két táborra szakadtak, lázadókra és a koronához hűekre. Persze a lázadók sem magát a koronát támadták, hanem a behozott törvények, intézkedések ellen fejezték ki negatív véleményüket míg a helyzet egyre inkább eldurvult és a mérsékelt vezetőket, higgadt tárgyalókat a türelmetlen és radikális forró fejűek hada váltotta le. Ezzel elindult a már évek óta tartó polgárháború. Rocioék a lázadókkal tartottak, míg barátjáék maradtak a másik oldalon. Akkor tette le magában azt a fogadalmat, hogy ő az elkövetkezendő borzalmak ellenére sem fog barátjáról megfeledkezni, és ha bajba kerülne, akkor ő megmenti. A lázadóknál Rocio vakmerőségével, bátor tetteivel, józan gondolkodásmódjával hamar nagy tiszteletnek örvendett. Hiszen a lázadók közt alig pár nemes akadt, legtöbbjük a nép gyermeke, akik a szép szavak és üres ígérgetések helyett többre becsülik az ember kiállását és tetteit. Ezért Rocio mire huszonöt éves lett már nem csak akciókat vezethetett, hanem saját csapatot, felügyelni való területet és a dolgokba való beleszólási jogot is kapott. Bár szelíd lélek és békére áhítozik el kell ismerni van érzéke a háborúhoz, és persze motivációja is, hiszen ha szerelme egyszer csak előkerül, még az élete árán is megvédené.
Hobby: egy fa tövében üldögélni, amikor esik az eső és a múlton merengeni
Foglalkozás: lázadók egy csapatának vezére
Extrák: * Morria egy apró ország Spanyolország és Olaszország között ** Olaszország a koronát támogatja, míg Spanyolország a lázadók oldalán áll. *** Nekem, az ő kis Hóhérkájának :3
Képinfo: las-t (http://las-t.deviantart.com/)
| Engedélyezve: |
2013. 01. 01.
|
Státusz: Aktív
|
