Szerencsére nem akadékoskodik csak beszáll a kocsiba. Rátaposok a gázra és már száguldunk is kifelé a városból. Marhára nem tetszik, hogy az egyik saját házamban törtek rám. Bárki is áll e mögött túl sokat tud.

-          Hová megyünk? – kérdezi a halántékát dörzsölve.

-          Egyelõre az egyik ismerõsömhöz aztán meg ki találom hogyan tovább. Nagyon fáj még a fejed?

-          Túl élem… - mormogja halkan.

Hosszú ideig nem beszélünk. A város semmiképp nem biztonságos. Viszont a közelben kell maradnunk, ha meg akarjuk tudni ki mozgatja a szálakat. Több lakásom is van a városban, de ezek után egyikbe sem mehetünk. Azt hiszem társaságot is kapunk az utazáshoz. Gyorsan felmérem az autót, az útviszonyokat. A pályaudvarnak fogok kerülni. Arra szépen el tudunk tûnni a tömegben.

-          Azt hiszem követnek minket…- szólal meg Jenna néhány perc múlva

-          Már egy ideje… Amíg nem jönnek közelebb nincs gond. – ekkor megjelenik szemben is egy kocsi. Egyenesen felénk tart. Agresszív módja a megállításnak mondhatom. Félrerántom a kormányt és igyekszem kicsúszni elõlük de a kocsink nem bírja, õk meg nem amatõrök. Egy pillanattal késõbb már ki is kapják Jennát a kocsiból. Kiszállok de engem is lefognak.

-          Elég sok gondot okoztatok nekünk. A fõnökömnek nem tetszik, hogy saját szabályokat kreáltatok. – hát nekem sem tetszett sok minden, közben az egyik öltönyös szemügyre veszi Jennát. – Hmm nem csodálom hogy Leonard nem ölt meg, igen szemre való vagy. Mond csak szépségem ennyire jó vagy az ágyban? – a dühös kisegér leköpi, mire hatalmas pofont kap. Csak azért nem esik el mert a másik tartja.

-          Ryo hagyd békén! – mordulok az alakra.

-          Ne aggódj, nem fogom bántani, van egy ajánlatom számára. Nos szépségem, választhatsz ha jól akkor életben hagylak, ha rosszul akkor azt is megfogod bánni hogy megszülettél. –erre elengedik. - Csak annyi a feladatod, hogy megöld õt! – egy pisztolyt nyom a csaj kezébe. Ez most komoly? Azt hittem ennél azért stílusosabban akartok kinyírni.  –Gondold meg kislány nem kapsz még egyszer ilyen ajánlatott.

-          Sajnálom ….- néz fel rám színpadiasan, majd fejbe lövi mögöttem az egyik fickót, azonnal céloz de a másikat már elvéti. Villámgyorsan szabadulok miközben Ryo ráveti magát Jennára.

-          Jenna ... Hát kisegér szépen fejbe vágott… Megkeresem az elsõsegély dobozt.

-          Na mutasd! –szó nélkül kezdem ellátni. Agyrázkódása ezután biztos hogy van. Mindenképp kell egy hely ahol egy kicsit rendbe jöhetünk, mellesleg az én karomból is ömlik a vér. – Miért nem  lõttél le?

-          Le akartalak lõni… De aztán bevillant, hogy ha most megöllek akkor lehet hogy holnap egy másik szerencsétlenre küldenek és kezdõdik az egész elõröl. Én pedig nem ezt akarom.

-          Hát valószínûbb, hogy téged is megöltek volna. – tûnõdöm hangosan. – Nem szeretik a mi szakmánkban a bajkeverõket. – mosolyodom el. Ahogy végzek az õ sebeivel a sajátjaimat is ellátom. – El tudod nekem szorítani? – fordítom felé a bal karomat. A seb nagyon vérzik és nem érem el.

-          Igen. – válaszol enyhén ködös tekintettel, de azért elég ügyesen elvégzi.

-          Szédülsz? Van kettõs látásod? – kérdezem.

-          Nem, csak fáj.

-          Akkor enyhébb az agyrázkódás. Próbálj a kocsinkba szállni de ne hányd össze.

Elveszem a fegyvereket az elrendezett gengszterektõl, átkutatom õket is, a két kocsit is. Ami kell elveszem aztán elrendezem õket mintha egymás ellenségei lettek volna.  Ha csak egy kocsi lenne akkor itt bele lehetnek küldeni õket az erdõbe, a baleset kevésbé feltûnõ de ez két kocsinál esélytelen.

Tennem kell még egy réteget a karomra. Már át is ázott. Határozottan kell némi pihenés.

Beszállok a kocsiba. Igyekszem rendesen vezetni, bár kicsit kába kezdek lenni a vérveszteségtõl. Jenna sincs jobban mellettem az anyósülésen.

Nagyjából 2 óra autózás után megérkezünk, egy városba. Egy lepukkant kocsmánál állok meg.

-          Be tudsz úgy jönni hogy ne látszódjon rajtad semmi?-  kérdezem Jennát. Közben veszek egy kabátot ami a következõ 10 percre el tudja takarni a véres karomat.

-          Aham. – válaszol, de nekem kell elkapnom ahogy próbál kiszállni.

-          Oké akkor igyekezz úgy tûnni mintha a csajom lennél. – karolok belé.

Belekarolok és enyhén vezetve Jennát leülünk egy asztalhoz. A pincérnõ hamar jön.

-          Egy dupla whiskeyt kérek. Joe bent van? Idehívnád szivi? – mosolyodom el édesen a csajra, aki enyhén meghökken. De inkább nem kérdez és megy.

-          Mit akarsz itt? – jön hozzám 2 percen belül Joe.

-          Neked is szép napot haver. Kéne egy szívesség.

-          Miben vagy Leonard? – mordul rám. Ezek szerint segíteni fog.

-          Jobb ha nem tudod.  Az egyik hátsó szoba kéne egy kis idõre. – csak bólint és már indul is. Jennát tartva követem. Elmegyünk az épület hátulja felé. Majd sok lépcsõn keresztül át az ikerház másik részében. Minden elég mocskos, de erre a célra megfelel. Kinyitja az egyik szoba ajtaját. Bemegyünk. – Ja és behívnád Katet? – csak morog egyet és kimegy.

A kanapéra fektetem Jennát. – Hogy vagy egérke?

-          Megmaradok. Hol vagyunk?

-          Egy kupiban. Kate majd ellátja rendesen a sebeket.

-          Mert orvos?

-          Nem. – nevetek fel. – Õ is itt dolgozik, de ért az ilyesmihez és megbízható.

-          Hurrá.

Halk kopogás hallatszik az ajtón.

-          Gyere. – szólok ki.

-          Szia Leonard. – mosolyodik el Kate. – Téged is látni errefelé? Bár gondoltam hogy visszajössz még.

-          Tudod hogy nem bírom sokáig nélküled bébi. – mosolyodom el. Leveszem a kabátot. Az arca megrezdül de nem sikít fel a seb látványára.

Megcsóválja a fejét. Elõvesz egy táskát a komódból, oda húzza a lámpát. Eltépi az ingemet a seb felett majd óvatosan leszedi a kötéseket.

-          Gondolom nem volt idõd fertõtleníteni. – sóhajtja.

-          Nem, és a golyót is ki kéne venni.

-          Az igen. Elfogyott az érzéstelenítõm.

-          Akkor megfelel egy dupla whiskey is, csak csináld.

-          Hozom. Egy perc. Õ jól van?

-          Megmaradok, agyrázkódáson kívül semmi komoly.

-          Oké. – kimegy és egy perc múlva már itt is van. Egy tálon két poharat hoz. Egy tálban jeget és egy egész üveg whiskeyt. Kitölti is ad belõle minkettõnknek.

-          Idd meg, segít. – adja oda Jennának is, aki látszólag vonakozik.

Én felhajtom az enyémet, aztán csendben tûröm amint kifertõtleníti a sebemet és kiveszi a golyót.

- Ha kellek még szóljatok – mondja majd kimegy.

Az ágyon kuporgok, lépéseket hallok nyílik az ajtó, fel pattanok, mikor látom, hogy csak Leonard vissza ülök.

Irdatlan zajra riadok fel, pár pillanatig csak fülelek, dulakodás zaja szûrõdik a folyosóról. Feltépem az ajtót és már kint is vagyok. 3 fickót pillantok meg, két fickó Leonard felé tar a harmadik engem vesz célba. Nem várom meg hogy támadjon, felé lendülök. Sikerül gyomron rúgom, épp hogy elkerülöm a hatalmas öklét. Gyorsabban mozgok mint õ, úgy látszik Leonard kegyetlen edzésének mégis van valami értelme. Kikerülöm a másik támadását is, és az arcát veszem célba,  amikor, kegyetlen fájdalom nyíllal a tarkómba. Azonnal a földre kerülök, valamelyik leütött. Homályosan láttok, megpróbálok fel kelni de nem sikerül. A láttásom lassan kitisztul de felállnom még mindig nem sikerül. Leonard lép oda elém.   

-           Fel tudsz állni? – Kérdezi, újra próbálkozók, megfogja a karomat és felsegít. . – Húzzunk innen. Van egy olyan érzésem, hogy nem õk voltak az utolsók. – Kisietünk a házból, int hogy üljek be a kocsiba. Beülök az anyós ülésre, õ is beül és már indítja is a kocsit. Olyan gyorsan hajt ki, hogy a kukát is elsodorja. Kihajt a városból és észak felé veszi az irányt. Lehunyom a szememet a fejem még mindig lüktet.

-        Hová megyünk? – Nézek végül rá.

-        Egyelõre az egyik ismerõsömhöz aztán meg ki találom hogyan tovább. Nagyon fáj még a fejed?

-        Túl élem… - Az ablak felé fordulok és kifele nézek. Aggódom, ki tudja meddig mernek elmenni hogy holtan lássanak minket. Ha Leonard akkor ott az utcán megöl, nem kerültünk volna ekkora kalamajkába és lehet hogy még Marko is élne. A várost már rég magunk mögött hagytuk, nincs más elõttünk csak a sötét út.

Több órája mehetünk már nem nagyon beszélünk egymással. A visszapillantóba nézek.

-            Azt hiszem követnek minket…

-            Már egy ideje…Amíg nem jönnek közelebb nincs gond. –A mögöttünk lévõ kocsi nem úgy tûnik mintha közelebb akarnak jönni. Rossz érzés fog el. Hirtelen elõttünk fények jelenek meg. Egyenesen felénk jönnek. Leonard rátapos a fékre, félre rántja a kormányt. Kétszer pördül meg a kocsi, mire megáll. Szóval ez volt a tervük bekeríteni minket. Mind két kocsiból fekete öltönyös alakok szálnak ki. Leonardra nézek, az arcáról nem tudok leolvasni semmit. Nyílik a kocsi ajtó két fickó megragad és kirángat, hátra csavarják a karjaimat.

-            Elég sok gondot okoztatok nekünk. – Egy magasabb férfi sétál elénk. – A fõnökömnek nem tetszik, hogy saját szabályokat kreáltatok. – Megfogja az államat és felemeli. – Hmm nem csodálom hogy Leonard nem ölt meg, igen szemre való vagy. Mond csak szépségem ennyire jó vagy az ágyban? – Elönt a düh, gondolkodás nélkül arcon köpöm. Válaszul egy hatalmas pofont kapok, a szám felreped.

-            Ryo hagyd békén! – Leonard dühösen kiállt a férfira.

-            Ne aggódj, nem fogom bántani, van egy ajánlatom számára. –Itt felém néz. – Nos szépségem, választhatsz ha jól akkor életben hagylak, ha rosszul akkor azt is megfogod bánni hogy megszülettél. – A két ürge elenged, értetlenül nézek Ryora. – Csak annyi a feladatod, hogy megöld õt! –Bök Leonardra. Elõ húz egy pisztolyt és a kezembe nyomja. –Gondold meg kislány nem kapsz még egyszer ilyen ajánlatott. – Bénultan nézem a pisztolyt, ha megölöm mindenek vége lenne nem kéne többé menekülnöm…. Lassan felemelem a pisztolyt és Leonardra szegezem. Új életet kezdhetnék…. Kibiztosítom a fegyvert.

-            Sajnálom….- Elsütõm a pisztolyt, fejbe lövöm az egyik férfit, aki lefogja Leonardot. A másikat csak karon tudom lõni, mer Ryo közben már rám támad. Hátra ugrok, elkerülve egy ütést. A két férfi, aki engem fogott le Leonardra támad.

-            Kis kurva megkellet volna, hogy öljelek. – Ryo elkapja a karomat, kicsavarja belõle a pisztolyt, ugyan ezzel a mozdulattal fejbe vág vele. A földre zuhanok, a fejem lüktet minden egyes lélegzet vételre. Végem van…. Simán lelõhet. Két lövés dördül el, össze rezzenek.  

-            Jenna….- Leonard siet oda mellém, megkönyebbülök hogy életben van. Segít fel ülni, hátamat a kocsinak döntöm.  – Hát kisegér szépen fejbe vágott… Megkeresem az elsõsegély dobozt. – Némán bólintok, lehajtom a fejem és lehunyom a szememet. A fájdalom hol erõsebb, hol tompább.

-            Na mutasd! – Mondja mikor vissza tér a dobozzal. Felnézek rá, a láttásom valamennyire kitisztult. Õ is elég ramatyul néz ki, kapott pár ütést és a karján vagy egy mély seb.  – Miért nem  lõttél le? – Sokáig nem mondok semmit csak hagyom hogy elássa a sebemet.

-            Le akartalak lõni…- Vallom be végül. – De aztán bevillant, hogy ha most megöllek akkor lehet hogy holnap egy másik szerencsétlenre küldenek és kezdõdik az egész elõröl. Én pedig nem ezt akarom. – Mondom halkan.   

-           Nem tudom ki a megbízó. Nem beszéltem vele csak egy levelet kaptam hogy elfogadom-e a megbízást, én meg elfogadtam. –Ennyire nem nézett volna után a dolognak? Ez nem vall túlzott profizmusra.–Ha engedsz egy telefont akkor lehet hogy ki tudom deríteni ki küldõt rád. – rápillantok. Mondjuk az összes telefonom lenyomozhatatlan, én viszont mindenrõl tudni fogok amit ezen beszél. Behozom a telefont.

-           Jenna mégis mi történt veled, eltûntél és még nem is jelentkeztél! – szigorúan nézek rá, így azt válaszolja amit hallani akarok.

-           Semmi gond, kicsit máshogy alakultak a dolgok. Megkérhetlek valamire utána néznél annak a fickónak aki felbérelt. Cím, telefonszám, vagy kép valami nyom.

-           Elkapott mi? Rendben van utána nézek, találkozunk valahol. Nem hiszem hogy biztonságos lenne ha az adatokat telefonon mondanám el. Mondjuk olyan óra múlva ott ahol leg elõször találkoztunk.

-           Rendben van. Köszönöm. Meg nézi amit lehet és arra kér egy óra múlva találkozunk. – aha szóval engedjem ki? hát nem is tudom. –Ha ennyire nem tetszik akkor gyere te is. – folytatja, miközben készülõdni kezd. Én csak hagyom. –Nos akkor jössz?

-           Mivel nincs más választásom, de ezért dupla edzést kapsz kisegér. – csak vállat von, õ elindul, én utána. Ügyesen kerülgeti ki a figyelt területeket. Közben veszek magunknak némi kaját.

-           A barátod ez az alak? - kérdezem

-           Mi van csak nem féltékeny vagy? Nem a barátom, õ nevelt fel, olyan mintha apám lenne. Emlékszem még arra a napra, szakadt az esõ hideg volt, közeledet a tél. A szüleim meghaltak, én pedig az utcára kerültem. Magam sem tudom hogy maradtam életben, ott ültem annál a falnál. Csurom víz voltam, teljesen át fagytam. Élni sem akartam, akkor jelent meg Marko. Haza vitt magával, gondoskodott rólam, megtanított mindenre, amit õ tud. – milyen édes kis anekdóta. Kár hogy nem hat meg. Az utcám más se él könnyebben, de nem válaszolok. Várunk.

-           Valami történt, nem szokott késni… Kérlek gyere nézzük meg. – sóhajtok, egy pillanat alatt mérlegelem a helyzetünket, majd bólintok, az ajtó nyitva.

-           Neeeem, neee….- sikítozik Jenna majd odarohan a földön fekvõ férfihoz. Lõtt seb fejre, egy  lövés tuti halál és fogadok nincs semmi nyom. Tiszta munka.

-           El kell tûnünk mielõtt vissza jönnek. – húzom magammal. Visszamegyünk a lakásomra, majd elkezdek körbetelefonálni. Bárki is áll a háttérben semmit nem enged magáról megtudni. 

-           Nagyon nem akarják, hogy megtaláljuk õket….- közlöm az összeomlott Jennával most nem kell aggódnom hogy megszökik. –Nem Marko az elsõ akit el hallgatattak azért hogy ne szivárogjanak ki infók. Eleve nem tetszik nekik hogy nem a szabályok szerint játszunk.

-           Nem akarok errõl beszélni. – motyogja és felmegy az emeletre.

Hát rendben, hagyom hadd menjen. Hátradõlök a kanapén és felsóhajtok. Jenna informátora sztornó, az enyémek közül, aki tudhatna valamit azt már megölték. Vagy mégsem? Lehozom a laptopomat és belépek a rendõrség rendszerébe. Legutóbb úgy két éve frissítették a tûzfalakat, akkor 3 és fél percbe telt feltörni és elrejteni a rendszerben azt a vírust, hogy az én jelenlétemet senki sem fedezze fel a rendszerben, annak ellenére, hogy a legtitkosítottabb információkat is feltörtem de még azt is jelezze, mikor honnan lépnek fel a rendszerbe. Van még néhány szakmabeli ismerõs aki át szokta nézni a rendszert, de velük nem foglalkozom és õk sem foglalkoznának velem ha tudnák hogy én is a rendszerbe lépek. A rendõrök az adminisztrációhoz értenek, legalábbis amirõl tudnak az itt mindig megvan.

Ahogy gondoltam, két informátort tippeltem akik tudhatnak valamit ilyen körben, mindkettõ halott. Hát jó, a biztonság kedvéért azért nem árt ha körbenézek, nem mintha lényeges infóra számítanék.

Mielõtt elmennék felmegyek Jennához. Talpra ugrik amikor benyitok de visszaül amikor felfedezi hogy csak én jöttem. Igyekszik nem mutatni, de a szemei ki vannak sírva. Úgy látszik eléggé megviselte annak a Marconak az elvesztése.

-           Elmegyek körül nézni, a házat bezárom kívülrõl és be is riasztom, ne próbálj meg elmenni. Bármit is tennél tudnék róla. – mondom neki egyszerûen. – Ja és kisegér, ha kell gyertya, találsz a konyha szekrényben de igyekezz nem magadra gyújtani a házat amíg elleszek. – döbbenten néz fel rám. Nem várom meg  a válaszát csak kimegyek a szobából, le a lépcsõn ahogy mondtam kívülrõl beriasztom a házat, majd végigjárom az informátoraimat.

Órákkal késõbb, késõ éjszaka érek haza. Minden csendes. A házon nem látszik behatolás nyoma.  Persze ahogy gondoltam az informátorok nem tudnak semmit, igazából még azt sem én mit keresek, de ez maradjon csak így. Nem szívesen de gyorsan intézem el a rólam pletykáló informátorokat. Hazafelé jövet beugrottam egy éjjel-nappaliba több napra elegendõ kaját vettem kettõnknek, ki tudja mi lesz itt. Ahogy visszaérkezem végigellenõrzöm a házat. Tiszta, Jenna a szobában alszik ahol akkor volt amikor elmentem. Eszem valamit, aztán lezuhanyozom és lefekszem.

 A riasztó zajára ébredek fel, csak a karórám kezdett el rezegni, nem szeretem az a vijjogó szarságot. Túlzottan figyelemfelkeltõ. Jobb ha nem tudják a szomszédok ha gáz van. Még csak az kéne hogy valaki kihívja a rendõrséget. A telefonommal megnézem a kamerák felvételeit. 4 ember egyenlõre csendben vannak, õk sem tudják hogy beindították a riasztót, de profik, a földszinten vannak. Bedobom egy hátizsákba a laptopot és a telefont, felveszem az ágy mellé és alá készített fegyvereket, két hangtompított pisztolyt, két kést és néhány dobócsillagot. A folyosón futok bele az elsõ betörõbe, aki kapásból rám lõ kitérésként behúzódok a falhoz és már belé is hajítottam az egyik tõrt. A lövésre mindenki felfigyelhetett, ezek az idióták még csak nem is néma pisztolyt használnak.

Egy pillanat múlva megérkezik a 3 másik fickó és a szobából Jenna ugrik ki. Két fickó felém tart, a harmadik Jenna felé indul meg. Várom a támadást miközben Jenna a férfi felé lendül a két fickó rám támad, az egyiket kikerülöm de a másik állon vág amitõl egy pillanatra csillagokat látok. Ellépek az érkezõ rúgás elõl és a késemet az egyik alakba döföm. A másik közben rám akaszkodik hátulról és mindketten a falnak csapódunk. A falhoz verem a fejét de az elsõ utánam nyúl és leránt a haverjáról, úgy tûnik nem zavarja hogy épp elvérzik. A földön kezdek bírkózni az elsõvel, felülkerekedem és elvágom a torkát, a másik épp ebben a pillanatban üti le Jennát, amire válaszul kap is a hátába két golyót, erre a Jennát támadó nekem jön és kiveri a kezembõl a pisztolyt. Hasba rúgom, õ fejbe vág, a következõ rúgásra elvesztem az egyensúlyom és földre kerülök. Egy gyors fordulattal kikerülöm a golyót és kirántom a pasas lábát. Fölé kerülök és addig ütöm amíg még mozog. Amikor végeztem Jennához megyek.

-           Fel tudsz állni? – kérdezem, eddig is azzal próbálkozott sikertelenül. Újabb próbálkozás, megfogom a karját és segítek. – Húzzunk innen. Van egy olyan érzésem, hogy nem õk voltak az utolsók.

-          Rendben van mit akarsz? –ez már sokkal jobban tetszik.

-          Egy alkum van számodra kicsikém, dolgozz nekem és akkor leveszem a bilincseket. – közöl egyszerûen.

-          Nem fogok neked dolgozni. – morogja.

-          Akkor folytatjuk a tegnapit egészen addig, amíg bele nem egyezel. Nincs választásod kisegér. –mosolygok rá, a mi világunkban nincs környörület.

-          Utállak…- elmosolyodom. Majd az állát felemelve kényszerítem hogy rám nézzen.

-           Senki nem kérte, hogy szeressél. De ha így makacskodsz, akkor folytatjuk a tegnapit. – Újra megütöm, ezúttal már nem bánok vele kesztyûs kézzel.

-          Nekem dolgozol?- kérdezem késõbb. Már jó a szoba felét vér borítja. Nagyjából 2 percem van amíg újra elájul.

-          Igen. – hallom erõtlen hangját. Megtört. Jó kislány. Lány létére elég sokáig bírta. Eddig minden a terveim szerint alakul. Leveszem a bilincseit és felfektetem az ágyra. Ha engedelmes sokkal jobb sora lesz nálam mintha ellenáll. Ahol nyílt sebe van ott bekötözöm. Kár lenne hagyni elvérezni…

Egy jó ideig most nem fog felébredni, így elmegyek a dolgaimat intézni. Késõbb jövök vissza. Lassan már ébredezik.

-          Mi történt?

-          Nem emlékszel kisegér, bele egyeztél, hogy nekem dolgozol. –értetlenül néz. Biztos a vérveszteség. Akkor játszuk elõrõl? mosolyodom el. Én benne vagyok.

-          Nem egyeztem bele…- makacskodj csak.

-           De bizony bele egyeztél kisegérkém, te alakváltó vagy, ne néz így azt hitted nem jövõk rá a tegnapi húzásod után. Nos te ki tudsz menni, fényes nappal az utcára és információkat tudsz nekem gyûjteni. A dolgok úgy állnak, hogy változtak a játékszabályok most már 2:2 a felállás. – igen, leszek ilyen gonosz hogy õt küldöm elõre. Persze közben figyelem majd. Nyomkövetõt teszek a kezére. Aztán majd ha helyzet lesz eldöntöm, hogy lesz-e kedvem újra megmenteni.

-           Mi a franc ez?

-          Ez kisegér egy nyomkövetõ, így nem tudsz meglógni. –megmutatom a kulcsát.–Csak ezzel nyílik ki. –dühös pillantást vet rám és megpróbálja kivenni a kezembõl a kulcsát. –Azt már nem egérkém. – benyomok egy gombot, amire a karperec elkezdi égetni a kezét. – Ezt annyiszor fogom megcsinálni- szûntetem meg a fájdalmat- ahányszor megpróbálod levenni vagy rossz kislány leszel.

-          Mégis miért engedelmeskednék neked?- kérdezi a kezét dörzsölgetve.

-          Nekem nagyon úgy tûnik, hogy nincs más választásod. – nevetek rá. – Csak rajtam múlik mennyire lesz elviselhetõ az életed ezután. Már ha egyáltalán lesz életed.

-          Gyere - kinyitom az ajtót. Amikor ellenkezik elkapom a karját és a fürdõszobába rángatom. – Mosakodj meg. Talán utána lesz valami emberi formád.

-          Nem- morogja.

-          Csinálod te vagy csináljam én?- egy mozdulattal letépem a felsõjét. – Nos? – nézek rá kérdõen.

-          Csinálom. – suttogja magát takarva.

-          Helyes. – kimegyek a konyhába valami ételt készíteni.

Bekapcsolom a gépemet és végignézem az új információkat. Végigfuttatom a rendõrség adminisztrációját. Akad dolguk mostanában rendesen. Ez az új fõnök nem vesztegeti az idejét. A legkevésbé sem. 2 gyilkosság csak ma éjjel. Ez érdekes játszma lesz.

-          Végeztél már? – megyek Jenna után. Egészen emberi formája lett. Ahogy látom hajat mosott, ellátta a sebeit és zuhanyozott. Kiveszek egy tégelyt a szekrénybõl. – 1 lecke. Bárhogy is érzed magad ez sose látszon rajtad. Tegyél alapozót az arcodra és a sebekre is. Kifelé mindig legyél tökéletes, ha gyengének látnak véged. Értetted?

-          Igen. – suttogja, majd megteszi amit mondtam.

-          Gyere enni. – ezúttal rendesen kap ételt.

Miután evett elküldöm, hogy vásároljon be. Meg kell nézni egyáltalán használható-e valamire. Szerencsére ez azért megy neki. Lesz ebbõl valami. Amikor visszaér a gyakorló terembe viszem. A lakásomban van egy saját edzõterem. Ez is mint a ház többi része hangszigetelt.

-          Mutasd meg mit tudsz. – utasítom kis egérkémet.

-          Mégis mit akarsz? – néz körül az edzõteremben.

-          Elõször is arra mennyire vagy gyors és hajlékony. Nyújts egy kicsit, most hagylak bemelegíteni.

-          Kösz- morogja és elkezdi. Hát nem mondanám hogy elégedett vagyok.

-          Mióta edzel?

-          7 éve.

-          Nem nyújtottad az izmaidat alatta?

-          Nem. –nem valami készséges. Csak arra válaszol amire muszáj.

-          Hát az látszik is. Nagyon kötöttek az izmaid. – erre csak vállat von. Lejjebb nyomom a felsõ testét.

-          Au… ez fáj. –sikít fel.

-          Na látod ez a gond. Ez az egyik legnagyobb gyenge pontod. A tested ennél sokkal hajlékonyabb tudna lenni, ha foglalkoznál vele. Azt hiszem erre is meg kell tanítsalak- sóhajtok fel színpadiasan.

Mutatok neki néhány gyakorlatot amivel megnyújthatja a testét. Eléggé meg van lepõdve amikor látja, hogy mennyivel hajlékonyabb vagyok nála. Na igen. Ez az amit nem szoktak megtanítani. Aztán rohanj fejjel a falnak. Jó ideig gyakoroltatom. Amikor már látom hogy nem bírja tovább, aludni küldöm.

Másnap keltem.

-          Ébresztõ kisegér, dolgod van. Ki az ágyból.

-          Mégis mi?

-          Mész és szépen kikérdezed a fõnöködet. Mindenrõl tudni akarok amit a mostani ügyekrõl tud.  

- Most pedig beszélgessünk egy kicsit. Mondjuk kezdjük azzal, hogy mi volt ez az elõbbi? –Makacsul hallgatok, nem mondok neki semmit.

- Kérdeztem valamit kisegér! – Hozzám lép és az államat megfogva kényszerít, hogy rá nézek.

- Semmi. –Felelem makacsul. –Lekever egy hatalmas pofont, érzem, hogy az arcomon lévõ seb felszakad. A vér végig folyik az arcomon.

- Semmit, te õrült! –Újabb pofont kapok amitõl a földre esek. Dühösen felnézek rá.

- Jaj kisegér. Hát nem érted meg, hogy nekem teljesen mindegy meddig játsszuk ezt a kis játékot. Nem elõször és nem is utoljára csinálok ilyet és ne hidd, hogy a csinos kis pofid miatt veled kivételt fogok tenni. – Dacosan nézek rá. Azért sem fogok beszélni. – Ahogy szeretnéd. – Gonosz mosoly jelenik meg az arcán.

A fájdalom egyre elviselhetetlenebb, nem tudom, mennyi ideje kínoz. Összemosódik minden, elvesztem az eszméletem. Hol magamhoz térek, hol újra elájulok, a fejem zúg a csuklóm sajog a fájdalomtól. Halom, hogy nyílik az ajtó, felnézek Leonardra, észreveszem a szándékát és elfordulok.

- Ne már kisegér. Komolyan azt hiszed, hogy megmérgeznélek? Nem vetted még észre hogy én a kétkezi munkát pártolom. – Nevet fel, de nem reagálok rá. – Nekem jó. Éhezz, csak ha azt akarsz, de ha szeretnéd ezt túlélni szükséged lesz az erõdre. – Egy pillanatra rá nézek, majd elfordulok, lerakja a tálcát és ki megy. Eszek pár falatot, majd megpróbálok átalakulni de semmi erõm nincsen. Tehetetlenül lehunyom a szemem, pár órácskát alszok.

Az ajtó nyikorgására ébredek fel, úgy látszik többet aludtam pár óránál. Leonard lép be egy tálcával.

- Szép jó reggelt kisegér. – A tálcát lerakja elém, leül velem szembe a székre. – Nos most már hajlandó vagy beszélni vagy folytassuk a tegnapi kis játékunkat? –Dühösen nézek rá egy kis ideig majd lehajtom a fejem.

- Rendben van mit akarsz? –Kérdezem megadóan, elégedetten elmosolyodik.

- Nem fogok neked dolgozni. –Mondom komoran.

- Akkor folytatjuk a tegnapit egészen addig, amíg bele nem egyezel. –Dühösen nézek rá, szemét meg ölöm ezért. –Nincs választásod kisegér. –Gúnyosan mosolyog.

- Utállak…- Morgom mérgesen, oda lép elém az államat felemeli, gonoszan mosolyog.

- Senki nem kérte, hogy szeressél. De ha így makacskodsz, akkor folytatjuk a tegnapit. – Emeli a kezét és csattan a pofon. Egyre erõsebeket üt, összemosódnak a képek és a hangok. Hallom, hogy valamit kérdez és válaszolok is de nem emlékszem. Lassan elsötétül minden. A fájdalom enyhült valamennyire, a csuklóim se fájnak annyira. Lassan magamhoz térek, legnagyobb meglepetésemre az ágyon fekszek. Leonard ott ül a széken, engem figyel.

- Mi történt? –Kérdõn pillant rám.

- Nem emlékszel kisegér, bele egyeztél, hogy nekem dolgozol. –Értetlenül pillantok rá. Nem emlékszem, hogy bele egyeztem volna. Nehezen sikerül felülnöm, a csuklóimról levette a bilincseket és bekötözte a sebeket.

- Nem egyeztem bele…- Motyogom, erre csak elmosolyodik és oda sétál hozzám.

- De bizony bele egyeztél kisegérkém, te alakváltó vagy, ne néz így azt hitted nem jövõk rá a tegnapi húzásod után. Nos te ki tudsz menni, fényes nappal az utcára és információkat tudsz nekem gyûjteni. A dolgok úgy állnak, hogy változtak a játékszabályok most már 2:2 a fel állás. – Dühösen nézek rá de nem mondok semmit, elfordítom a tekintetem. Érzem, hogy valamit felrak a csuklómra, oda pillantok. Egy karperec szerûség.

- Mi a franc ez?

-   Megmondtam egérke mostantól az én szabályaim szerint játszunk. – mosolygok rá.

-  Ennyi erõvel ott is hagyhattál volna meghalni. – hát ettõl nevetni van kedvem, hogy lehet egy bérgyilkos ennyire gyenge. Majd én megnevelem. Az oldalán kissé megnyomom a sebet, de ordítás helyett csak felszisszen. Egy fokkal jobb.

 -   Nem kicsikém, te az én prédám vagy. Nem hagyom, hogy más öljön meg elõbb. Nos, akkor szórakozunk, ha már felébredtél. – Elõveszem a késem és karcolok egy vékony sebet az arcán, majd egy könnyed mozdulattal kettévágom a pólóját. Nem is rossz látvány.

-   Te perverz állat hagy békén! Menj a pokolba te gerinctelen dög! –tényleg azt hiszi hogy ezzel elér valamit? Válaszul csak egy újabb vágást kap.

 -   Nem kéne ilyen hangnembe beszélned velem- okítom egy kicsit.

-    Dögölj meg…- elmosolyodok és majdnem a szemébe mártom a késem, csak az utolsó másodpercben. Kis egérke megrémül. Most már végre befogja a száját.

Rohadt telefon. Kimegyek és felveszem. Gyorsan végzek, de amikor visszamegyek egy másik lány van a szobában, majd még abban a pillanatban újra Jenna van elõttem és már támad is. Azonnal magamhoz térek elhajolok, majd elkapom.

-    Nyavalyás most meghalsz…- a falhoz szorítom a torkánál fogva. Próbál kiszabadulni, de erõsen szorítom. Kezd elkékülni az arca, egyre kevésbé áll ellen.

Mielõtt megfulladna elengedem. Úgy vágódik el a földön akár egy rongybaba. Erõtlenül kapkod levegõért. Visszarángatom és újra rá teszem a bilincseket. Nem tud védekezni csak hörögve kapkod levegõért. Most szorosabbra húzom a kezén. Ezután már a bilincs jelenléte is fájdalmat okoz majd a kezén. Õ akarta.

Fogok egy széket és leülök õ továbbra is a földön van, nagy nehezen sikerül felülnie.

-          Most pedig beszélgetünk egy kicsit. Mondjuk kezdjük azzal, hogy mi volt ez az elõbbi?

Semmi válasz.

-          Kérdeztem valamit kisegér. – hozzá lépek és az állát fogva kényszerítem, hogy rám nézzen.

-          Semmi.

-          Lekeverek neki egy hatalmas pofont ami felszakítja az arcán lévõ sebet. Szép vékony vércsík folyik végig az arcán. – Próbáljuk még egyszer. Mit csináltál az elõbb?

-          Semmit, te õrült.

-          Újabb pofon, ezúttal erõsebb, amitõl újra a földre kerül. – Jaj kisegér. Hát nem érted meg, hogy nekem teljesen mindegy meddig játsszuk ezt a kis játékot. Nem elõször és nem is utoljára csinálok ilyet és ne hidd hogy a csinos kis pofid miatt veled kivételt fogok tenni. – Továbbra is dacosan néz rám. – Ahogy szeretnéd. – mosolyodok el.

***

Jó két órával késõbb kijövök a szobából. Kulcsra zárom magam után az ajtót, bár egyenlõre nincs rá szükség. Elájult. Várnom kell legalább néhány órát, hogy egy kicsit összeszedje magát. Nehogy túl hamar véget érjen a mi kis szórakozásunk. A fürdõbe megyek és lemosom magamról a vérét. Egy zuhanyzás. Azt hiszem én is pihenek egy kicsit. Délelõtt mindenhol nyugi van. Az alvilág éjszaka van mozgásban.

***

Késõ délután újra bemegyek Jennához. Egy tálcán ennivalót és vizet viszek neki. Elgyötörten rám néz amikor belépek de amikor észreveszi a szándékomat elfordul.

-          Ne már kisegér. Komolyan azt hiszed, hogy megmérgeznélek? Nem vetted még észre hogy én a kétkezi munkát pártolom. – nevetek fel. Megint nem reagál. – Nekem jó. Éhezz csak ha azt akarsz, de ha szeretnéd ezt túlélni szükséged lesz az erõdre. – egy pillanatra rám néz, majd újra hátat fordít. Én leteszem a tálcát úgy hogy elérje majd kimegyek.

Sok dolgom van ma. De csak a szokásos. Informátorokat ellenõrizni, terepszemlét tartani. A rendõrség adatbázisát átvizsgálni. Hát ha  találtak valami érdekeset. Bár ritkán szoktak.   

El is indulok a dolgomra.

***

Virrad, már majdnem végeztem amikor feltûnik, hogy 2 alak engem figyel. Összeszedem a cuccomat, fizetek és ott hagyom a bárt ahogy eddig voltam. Ráérõsen sétálgatok az utcákon, hagyom, had kövessenek. Egy ideig sétálok, majd amikor beleuntam betérek egy sikátorba és a 2 engem követõ közül el is kapom az elsõt. Pajzsként teszem magam elé a másikkal szemben de mielõtt bármit kérdezhetnék a fazon már elõ is kapja a pisztolyát. Épp annyi  idõm van hogy magam elé rántsam a társát, így õt lövi le, nem engem. Gyorsan támadok és elveszem a pisztolyt. A fazon hatalmasat üt, amitõl egy percig csillagokat látok, még egy ütés. A pisztoly valahova elgurult. Felpattanok a földrõl és elkapom a fickót. Eléggé felhúzott. Két kézzel töröm apró darabokra a képét. Õ sem kezdõ, azonnal rúg ezzel a földre küldve engem. Elég volt. Elkapom és egy rántással eltöröm a nyakát. Ennek vége.

Gyorsan elhúzok a helyszínrõl. Miután meggyõzõdtem róla, hogy nem követnek hazamegyek.

Most aztán van mit lemosni. Három törölközõm lesz tiszta vér. Ellátom a sebeimet, majd ilyenkor megszokott módon berogyok az ágyamba.

Amikor órákkal késõbb felébredek furcsa érzésem van. 2 embert küldtek rám. Ölni akartak, ez nyilvánvaló, tehát valószínû a játék része. Viszont eddig mindig szabály volt az 1:1 emberes küzdelem.  A megbízómat felesleges lenne keresni. Az egyetlen hely ahol van esélyem bármit is errõl megtudni az az utca. De a tegnapi után ez nem lesz egyszerû eset.

Felkelek és eszek valamit. Majd összedobok valamit Jennának. Nem mintha nagyon elkényeztetném.

-          Szép jó reggelt kisegér. – lépek be a tálcával. Jenna már jobb színben van mint tegnap.    

Lassan magamhoz térek, az oldalam fáj és a fejem zúg. Valaki megfogja az államat, a láttásom még kicsit homályos.

-      Innentõl az én szabályaim szerint játszunk. – Ismerõs ez a hang. - megnézzük mit bírsz ki. 

-   Leonard… - A láttásom lassan ki tisztult. – Mi..Mi történt? – Kérdezem halkan, megpróbálok fel kelni de nem tudok. Kicsit rémültebben megrángatom de csak a láncok csörögnek.

-   Mit csinálsz? Minek hoztál ide? – Nézek rá értetlenül.

-   Megmondtam egérke mostantól az én szabályaim szerint játszunk.

-  Ennyi erõvel ott is hagyhattál volna meghalni. –Nézek rá dühösen, gonoszul elmosolyodik, majd az oldalamon lévõ sebre teszi a kezét és kicsit megnyomja, a fájdalomtól felszisszenek.

-   Nem kicsikém, te az én prédám vagy. Nem hagyom, hogy más öljön meg elõbb. Nos, akkor szórakozunk, ha már felébredtél. – Egy kést húz elõ, a hegyével kicsit megkarcolja az arcomat, majd egy mozdulattal kettévágja a felsõmet.

-   Te perverz álltat hagy békén! Menj a pokolba te gerinctelen dög! –Kiáltok rá dühösen, válaszul egy mély vágást kapok a karomba.

-   Nem kéne ilyen hangnembe beszélned velem….- Még egy vágást ejt a karomon. Útálom megfogom ölni.

-    Dögölj meg…- Vágom hozzá, nem fogom megadni neki azt az örömöt hogy az életemért könyörgök. Akkor inkább öljön meg. Gonosz mosoly jelenig meg az arcán. A kést felemeli és lesújt, csak pár millimétere állítja meg a szemem ellõt. Próbálom leplezni, a rémületemet nem akarom hogy lássa. Szerencsémre megcsörren a telefonja, komoran pillant rám, felveszi és kisétál a szobából. Itt az idõ, egy fiatalabb lány alakját veszem fel, a bilincs így is lenyúzza több helyen a bõrömet de legalább ki tudok szabadulni. Az utolsó bilincs is lent van a lábamról, az ajtó nyílik. Leonard döbbenetét ki használom egy pillanat alatt vissza alakulok és rá támadok. Az utolsó pillanatban hajol félre, villám gyorsan támad és a torkomat elkapva a falnak szorít.

-    Nyavalyás most meghalsz…- Erõsebben szorítja a torkomat. Rugdosom és ütõm hogy eleresszen.    

hiszi, hogy majd meghat ez a dolog? Vagy segítek megmenteni a csinos kis fenekét?

Nem szivi. Tanuld meg, ez egy ilyen meló. A bérgyilkosok jönnek-mennek nem siratják

és nem is hiányolják õket. Amúgy mindig jönnek újak. Persze nem a sok amatõrrõl

beszélek, hanem azokról akik tényleg értik is a melót. És nem sajnálják meg az

ellenséget. Bár a legnagyobb gondot az szokta a kezdõknek okozni, hogy bárki lehet a

következõ célpont. A szomszéd, vagy a gyerekkori tanár, egy nagybácsi vagy akár a

legjobb barátod is.     

Telnek az órák, a szokásos dolgaim után járok. Végignézem a megszokott helyeket,

kikérdezem az informátorokat. Sehol semmi. Túl nagy a csend. Az egyik sikátorban

sétálok végig, majd balra két utca. Egy bár felé tartok. Ha van valami ott biztos

tudnak róla.Egy férfi jön utánam. Lassan már egy utcája követ. Befordulok egy másik

sarkon és elbújok egy kapualjban. A fazon megjelenik az utca elején kissé

tanácstalanul halad elõre. Nem tetszik neki, hogy szem elõl tévesztett. Amikor közel

ér elõugrom és elkapom a nyakát az egyik késemmel- Csak nem keresed a bajt? –

morgom neki miközben erõsen tartom. Próbál kiszabadulni de nem tud. - Mit akarsz? –

lazítok a nyaka szorításán, hogy válaszolhasson. Köhög és levegõért kapkod.

- Nem tetszik a fõnöknek a játékod Leonard. - szólal meg egy hang. A sikátor bejáratánál 2 fekete ruhás alak áll.

- Az az õ baja. - elvágom az elsõ fazon nyakát és ellököm, hogy ne vérezzen össze.

- Na de Leonard? Erre mi szükség van? - néz rám negédes mosollyal a másik.

- Ez az én városom, azt teszek amit akarok. És ha a fõnöködnek nem tetszik, küldjön

 rám egy jobb bérgyilkost. Nagyon gyenge a kiscsaj. Vagy jöjjön el õ magam.

- Ne sértegesd a fõnököt- morog rám. 

- Már mondtam, az én városomban azt teszek, amit akarok. És ez most sem látszik változni.

- Csak tedd, amiért fizetünk- mondja az elsõ hideg fejjel.

- Nyugi, meglesz a meló, csak játszom vele egy kicsit. És most kotródjatok innen.  

Megyek és teszem tovább a dolgom, mintha mi sem történt volna.

***

Az egyik sikátorban furcsa hangokra leszek figyelmes. Ahogy közelebb megyek

 Jennát látom meg. Nagyon óvatos a másik két a sikátorban álló férfivel szemben.

 Csak figyelem az eseményeket.

- Jenna ha nem tévedek…Halottam már hogy szeretsz olyan dolgokba áskálódni amiben

nem kellene. A fõnökünk nem igazán örül neki hogy nem iktatta még ki a megadott

személyt.

- Mondja meg a fõnöködnek hogy holmi ostoba játék miatt nem ölök meg senkit. A pénzt is visszakapja. – egy bérgyilkos akinek elvei vannak. Felettébb érdekes.

- Rossz válasz kicsikém…- Rátámadnak, majd földre kényszerítik.

- Rohadék…- egy sebhelyes késsel fenyegeti.

-  Nos ide figyelj intézd el akire felbéreltek. –a pasas végigszántja az arcát–Vagy

 legközelebb a szívedbe fogom szúrni. – oldalba szúrja a csajt. Ezt már nem. Ne ölje

meg más az én prédámat. Neki lendülök és elkapom az egyiket. Idõzés nélkül végzek

vele. Mire elkapom a másikat az már tarkón ütötte a csajt. Elkapom és

hátra csavarom a kezét.

-      Mondd meg az egyre idegesítõbb fõnöködnek, hogy ez az én pályám és ha ezt így

folytatja, õ lesz a következõ a listámon és jól dolgozom. Ezt tapasztalatból tudhatja. – taszítok egyet a pasason, aki arccal elõre esik. Kirúgom a lábát, nehogy ugrálni legyen kedve. Elõbb utóbb majd rátalál a drága fõnöke.  – Jenna – lépek oda a félig eszméletlen csajhoz. Közelebb hajolok. Már eszméletlen. Csodás. – Gyere kisegér, majd kitalálom mi legyen veled.

Felveszem és berakom a kocsiba. Az egyik lakásomhoz hajtok vele. Ott leteszem a kanapéra. Nézzük milyenek a sérülései. Leveszem a pólóját. Ömlik a vér. Teszek egy szorítókötést rá. Az arcán lévõ vágás nem mély, de valószínûleg megmarad majd a heg. Kitisztítom.

Ellenõrzõm a lakást. A kisebbik szoba ablaktalan. Éppen jó lesz nekem. Nézzük meg mennyit bír ki a kiscsaj. Hoznom kell néhány dolgot. Jennára nézek. Egy ideig még eszméletlen lesz. Bezárom a lakásba és elmegyek.

Szólok az egyik emberemnek, aki értesíteni szokott, ha meló van, hogy vegye át egy ideig a dolgokat. Eltûnök egy idõre. Csak bólint. Nem kérdezi, hová és miért megyek. Neki is jobb, ha nem tud róla. Majd ha visszajövök szól, hogy mi volt és van-e valami aktuális. Beszerzem a kellõ dolgokat, majd vissza a házba.

Amikor megérkezem Jenna pontosan ott és ugyanúgy van ahol hagytam. Végig eszméletlen volt. Helyes. Átmegyek az ablaktalan szobába. Az egyszemélyes ágyon és egy kis asztalon kívül mindent kipakolok. Felfúrom a falra a bilincseket és láncokat. Az egész erõmet bevetve próbálom meg ki lehet-e húzni. Ebbõl még én sem tudnék szabadulni. Mesés. Elégedett mosollyal viszem át Jennát az ablaktalan szoba ágyába. A csuklóira és a bokáira teszem a bilincseket. Megrángatom egy kicsit. De ez jó anyag, ebbõl nem szabadul ki, csak akkor, ha az én akarom. Lezuhanyozom. Eszek valamit. Majd leülök vele szemben a földre és várok amíg fel nem ébred.

***

Lassan ébredezik. Megfogom az állát, hogy képes legyen a szemembe nézni. Így is alig tud rám fókuszálni.

-      Innentõl az én szabályaim szerint játszunk. – mosolygok rá. – megnézzük mit bírsz ki.