|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| yoshizawa | 2011. 06. 15. 22:21:09 | #14263 |
 Karakter: Isomura Nakata
Megjegyzés: (Koinak)
Éppen csomagolok az útra, amikor meghallom a pizzáját váró kicsi Koim rikkantását:
- Drágám, itt a futár, hozd a pénzt, kérlek – igyekeztem a rámolással, mert abban a hitben voltam, hogy viccből mondta az enyém lehet a szállító, és elküldené, mire leérek, úgyhogy most elégedetten mosolyogva dobom a sarokba éppen előszedett boxereim, és megnyugodva sétálok le az emeletről, lépek a futár mögé, amíg kicsikém kizárja a fényt.
Kellemeset csalódtam benne, jól kezdi a vadászást.
Irtó jól.
Szegény idióta vendégünknek egészen addig le se esik, valami nem stimmel párosunkkal, amíg csuklóit megszorítva nem hajolok nyakának bőréhez.
- Nézni akarod? – fordulok azonban harapás előtt komolyan a még mindig itt lévő kicsikém felé. Az rendben, hogy beengedi, de ha rosszul lenne, és elájulna nem tudom, mit kéne tennem vele ahhoz, hogy magához térjen.
Biccent egyet, majd meg is magyarázza döntését azzal, szoknia kell. Legalábbis ha jól hallottam a visító pizzástól ilyesmit mondott.
Úgyhogy rá hagyom, legyen…
Egy vállrándítás után éhesen vágom fogaim a kezeim közt lévő nyaki erébe, és kezdem el inni vérét. Nem olyan finom, mint Koié, nincs is olyan különleges zamata, mint az övének, ezért bűntudatot sem érzek iránta, hamar szárazra szívom.
Ekkor simul egy puha kéz a vállamra, elengedve a holttestet nézek kedvesem irányába, miközben a maradék vért is lenyalom fogaimról.
Ugye nem most bánta meg, hogy velem van?!
Nem tudom tőle megkérdezni, bár amikor magához húzva tapad számra vadul, szenvedélyesen, egészen addig, amíg csak bírja szusszal, már tisztában vagyok azzal, rossz volt a tippem. Mást akar. Méghozzá olyasmit, amit egy ideje én is vele.
De játszom a hülyét, és vigyorogva kérdem meg mit szeretne.
Elég egyértelműen jelezte, viszont jobban szeretem, amikor kiköveteli magának, ami jár neki.
- Téged, magamban, azonnal - nem is egyszerűen szeretem. Imádom.
Ahogy újra csókolni kezd, és hagyja, nyelvemmel táncra hívjam nyelvét, kivéve keze közül az irányítást, döntöm is a konyhapultnak egy vad menetre.
Még miután elélvezünk is kielégült vigyorral ölelem magamhoz annyira szorosan, amennyire szorosan csak merem, szerencsére pihegve bújik is hozzám, hagyja.
- Azt hittem, nem is lesz kedved hozzám mostanában - jegyzem meg neki hirtelen.
- Ugyan, mindig van hozzád kedvem, csak kicsit felpörget a dolog, hogy elmegyünk valahova – ohh értem. Viszont valamit még mindig nem:
- Te Koi... téged felizgatott, ahogy ettem? – teszem fel neki következő kérdésem, miközben tovább simogatom, ölelem, letérve ujjaim kényeztető mozdulataival seggére is. Tudom, ha igent felel, akkor ezután mindig csak előtte fogok enni.
- Uhm... nem tudom. Mármint eleinte fura volt és mélyen valahol felüvöltött bennem a halandó, hogy ennek családja volt, és várták haza, de ahogy láttalak, túltettem magam a dolgon és már csak az érdekelt, hogy milyen bitangszexi vagy. - hmm… Igen. Ha nem ölsz, meghalsz…
Viszont ez, hogy inkább engem nézett, mint áldozatom meglepő… Bár… Ugyanakkor roppantmód hízelgő is…
***
Hamar befejezzük az összepakolást, startolunk, viszont a cél előtt hála remek szívóerejének, és izgató kisugárzásának egyszer még meg kell állnunk pihenni egyet az útszélen.
Őrület, hogy mikre nem bír rávenni, eszembe se volt pont most a kocsiban csinálni, nem is gondoltam, ennyire jó érzés lehet valakivel. Mondjuk… Ha azt veszem…
Amióta ismerem nincs olyan, ami ne lenne szuper akkor, amikor velem tart.
Mosolyogva vezetek tovább, és fürkészem közben fél szemmel elégedett arcát. Nem tudom, mitől másabb, mint eddig bárki, akivel voltam, de egyszer biztos rájövök.
Ha nem, mondjuk akkor is jó bőven csak az, hogy élvezhetem társaságát.
Gyönyörű a hely, amit választott, bár a személyzeten még kéne az ittenieknek csiszolniuk. Kicsit dühít, hogy nekünk kell cipekednünk a portáig.
- Szép estét – köszönt minket itt viszont a tulaj, ahogy elnézem futhatott. Érdemes volt kicsit kiengednem erőm, egyből tudta, mit kell tennie. - Isomura Nakata. Micsoda megtiszteltetés. – pff… Hogy nem szeretem az ilyen nyalizást, miután felbosszantanak… Meg különben is… A keze járna nem a szája, és venné át bőröndjeink. Nem Koira kéne fennie a fogát, amikor észreveszi, hogy ember.
- Ő csak az enyém. – emelem elé karom. - Ha bárki hozzá mer érni velem és apámmal gyűlik meg a baja.
– Életem első tanoncának akarom te marha, úgyhogy ha megölnéd apám élve ízeidre szaggatna. – teszem hozzá gondolatban. Eddig is sápadt volt, de most… Élvezem, hogy még a lábai is remegnek.
Ha nem kérdi Koi meg egy sprayre ezzel elfedheti-e a szagát, addig kínzom, amíg elájul.
Így azonban figyelmem a kicsikére irányítom, mielőtt elégedetten megjegyezném, tökéletes, nem lesz itt baj.
A szállodavezető is helyeslően bólogat, és már adja is a szobánk.
Két személyes elvileg, de gyakorlatilag… Egy hadsereg is elférne benne. Hatalmas, és kényelmes, jobbat se kívánhatnánk. Ráadásul az ágy is olyan puhának tűnik… Rá akarom hajítani, és minimum egy egész éjszaka, és nappal dugni, de mintha gondolatolvasási képesség nélkül is tudná amikor rá nézek mire gondolok szólal meg hozzám bújva:
- Először szaglásszunk körbe, oké? Úgysem szoktál sokat aludni, nappal majd dugunk.
Tovább dörgölőzik testemnek ellenállhatatlan mosolyával, ezért sóhajtva hagyom, elkapja kezem, és magával húzzon.
Csillagokat látunk, de egyik se ragyog annyira, mint az ő szeme. Vízesést hallunk, aminek hangja nem ér fel Koi gyöngyöző kacagásával.
Most amiatt is jobban gondolok rá, mert a környéken mindenki örömmel mélyesztené hozzám hasonlóan fogait nyakába, de ez már talán túlzás…
Sóhajtva ülök le, vonom ölembe, hogy mélyen magamba szívhassam illatát, miközben a kicsike a távolban lévő hegyek szemléli. Biztos, hogy elrepítem odáig valamikor.
- Isomura Nakata? – teszi tönkre pillanatok alatt egy vinnyogós hang idillünk. - És egy ember? – fújtat tovább a hang gazdája szinte önkívületbe esve, és már Koi állát fogva nézi meg magának alaposabban kicsikém.
Természetesen ismerem ezt a kis senkiházit, meg is tudtam volna állítani, ha nem azt akarom, drága útitársam viszonozza szívélyes üdvözletét.
Nem kell válaszára sokat várni, emberhez mérten roppant gyorsan rúgja ágyékon.
Ami azért is jobb, mintha én ütöttem volna, mert szégyen, egy régebb óta átváltoztatott vámpírnak, ha ilyen támadást nem bír kivédeni.
- Bocsánat, de nem szeretem, ha engedély nélkül fogdos akárki is – motyogja Koi már a hátam mögül, igyekszem megnyugtatni:
- Semmi gond tőlem nagyobbat kapott volna, de még kaphat, ha nem húz el… - vonom vissza ölembe, hogy ajkaira tapadhassak egy vad csókra. Vendégünkkel nem is törődnék tovább, ha nem húzná fel magát reakciómon, és kezdene el ökölbe szorított kézzel kérdőre vonni:
- Mit keresel itt?! És… Mióta véded az ilyen ocsmány lényeket?! – hehh… Még hogy Koi ocsmány…
Szerencse, hogy most elég volt figyelmeztetőleg a kicsike vállára tennem kezem, és egyből rámnézve biccentett, jelezve vette a lapot, nyugton marad.
Ezt a szemetet én akarom, és én is tépem szét.
- Tisztázzuk… - suttogom halkan, miközben kieresztem erőm annyira, hogy mozdulatlanná merevedve sápadjon el. Akik közel ültek hozzánk már jóval arrébb járnak, félnek haragomtól. Jogosan, nagyon kihozott ez a kis szarházi a sodromból. – Nem vagyok köteles senkinek az orrára kötni azt, hol járok, vagy azt, hogy épp miért járok ott. Főleg nem egy olyan tanoncnak, aki megveti volt fajtársait, és azt hiszi, övé a világ, pedig még csak 20 éve vámpír.
- Már 50 éve… - tér magához az indulattól, és próbál meg ennek örömére újra szájalni. – 50 éve vagyok vámpír, jogom van ahhoz, hogy…
- Mihezis?! – állok fel vészjóslóan. Koit most is karjaim közt tartom. Legalábbis addig, amíg le nem kéretőzik ölelésemből, hogy a hátam mögül szemlélje tovább a dolgokat.
Érzem rajta, örülne a velünk szembenálló halálának, talán mert úgy érzi, akkor újra vele törődnék csak, de megölni nem ölhetem addig más tanoncát, amíg az valami nagyon súlyos, vérlázító hibát nem vét.
– Azt hiszed, csak mert egy párszor megkúrtalak, mindent tudhatsz a magánéletemről?! Képzeld el, őt már most jobban bírom, mint téged valaha. – folytatom tovább az oltását.
Majd, hogy bizonyítsam szavaim, újra magamhoz vonom az én kicsikém, és az ajkaira vetem magam.
Vörös arccal karolja át nyakam, és viszonozza hevesen csókom. Annyira bele is lendül, hogy jobban átölelve testem hevíti vágyaim, morzsolja türelmem teljesen el.
Akarom, kell, most azonnal.
Óvatosan átölelve már tárom is ki szárnyaim, hogy így ússzuk meg a hosszú utat a szállóig, de vendégünk megint félbeszakít minket.
- Eltűntél, pedig megígérted, hogy keresni fogsz. – ez a reakció… Csodálkozva nézek könnyes arcába. Nem hiszem el, hogy még a maradék eszét is elvesztette. Világosan megmondtam neki, nem lesz több a kapcsolatunk pár körnél. És az meg is volt. Amit most közölt… Esetleg a képzeletében történt így.
- Ha nem lennél annyira idióta, mint amennyire vagy, pontosabban emlékeznél dolgokra, és nem kevernéd a magánéletet a tárgyalásokkal. – villantom rá dühösen szemeim. – Azt mondtam mindenképp keresni foglak vagy téged, vagy a mesteredet. Ekkor már nem is dugtalak. Ráadásul mivel Toakával megügyeztük amit akartunk, neked semmi mondanivalóm nem maradt, amit átadhattál volna neki.
Ismét méregből felelne, de egy árny a semmiből csapja le, hogy miután erre félve felé fordul az őrült, fél kezét nyaka köré csavarva elkaphassa, miközben ridegen közli vele, pontosan, és mindennél szebb jelzőkkel illeti azért, mert megint elment mellőle.
- Üdv. – biccent végre irányunkba zavartnak álcázott mosolyával, majd bocsánatot is kér tanítványa miatt tőlem, és Koitól is. Soha nem szerette, ha vámpírnövendéke közelében látott, roppant boldognak tűnik attól, most így elküldtem magamtól.
- Elfogadom, mi úgyis távozni készültünk. – sóhajtom, Koi is biccent. Már tényleg indulni szeretnénk mindketten, ha jól érzékelem áldozatom vágyát, ami hasonlóan nagy az enyémhez, viszont legnagyobb bosszúságomra megint kitalálnak valamit.
Most Toaka nem enged felszállni, kéri, hogy maradjak, mert beszélni akar velem, figyelmeztetően kieresztve erejét is.
- Csak pár aprócska kérdés… - teszi hozzá még mindig műmosollyal.
Pff… Úgy, mintha nem tudnám, hogy fiatalos külseje ellenére ő a főtanács elnöke, és megpróbáltam volna osonni az engedélye nélkül.
- Nézd… - próbálok vele értelmesen, és higgadtan társalogni, de ez egyre nehezebb, forr bennem a harag. Miért van az, hogy kimozdulunk és egyből minden marha megtalál?! – Nem lehetne máskor?! Pihenni jöttünk ide, tanácsügyekkel nem akarok foglalkozni.
– Ő is elég nagykutya a vámpírok tanácsában, mint apám, úgyhogy vigyázz vele. – teszem hozzá gondolatban Koinak, amire szinte észrevétlenül biccent.
- Jó lesz holnap is, mondjuk este 10 órakor a szobám előtt. Viszont a kis kullancsod is hozd magaddal. – int fejével partnerem felé, aki erre azért csak nekikezd újra a káromkodásnak, próbál szabadulni, betapasztva száját kell újra csendre, és mozdulatlanságra kérnem gondolatban, hogy az előttünk álló hólyag folytathassa:
– Nagyobbrészt rá tartozik, amiről beszélni akarok veled, – chh… Majd ha akar csatlakozni, akkor elvonszolom magammal. - de azt már most ünnepélyesen megfogadom, hogy tényleg nem foglak nyaggatni a tanács dolgaival. Egészen más beszédtémám van a számodra.
- Hiszem, ha nem hallok a többi idegesítő majomról tőled. – biccentek komoran, majd köszönök nekik, és Koival együtt távozunk.
- Mit szólnál hozzá, ha másnap éjjel, miután tárgyaltunk azzal a tuskóval eltűnnénk az erdőben és sétálnánk egy jót? – kérdem tőle, amikor kicsit megnyugszok én is, ő is. A sötétkék égen szállunk, alattunk az erdő, fölöttünk a csillagok. – Persze azt se tudom, szeretnél-e jönni.
- Gond lenne, ha nem mennék nem? – kérdi bosszúsan felém fordulva.
Közben megérkeztünk, úgyhogy berepülök szobánkba, és leteszem az ágyra morgókát. Majd fölé mászok, hogy így válaszolhassak neki komoly tekintettel, mielőtt ajkaira tapadva simítanám végig oldalát.
- Az lehet, de megoldanám. Azért jöttünk ide, hogy jól érezzük magunk. Nem akarom, elvegyék a kedved.
- Ha megyek veled… - pihegi levegőért kapkodva, miközben már nyakának érzékeny bőrét kényeztetem csókjaimmal, és karcolgatom fogaimmal – Akkor hamarabb indulhatunk. Ami azért lenne jó… Mert állítólag valahova aahhh ahhz erdőben… A prospektus szerint… Had mondjam már végig!!! – tapasztja számra egyik kezét, amíg a másikkal a farkánál ügyködőt kapja el. Kuncogok reakcióján, de befejezem kényeztetését, és megadóan mellé dőlve várom folytassa.
- Naszóval… A prospektus szerint az erdőben van valahol egy barlang, ami egy földalatti vidámparkhoz visz le. Állítólag van körhinta, meg nyüzsgés, meg minden, ami kell… Ugye megnézzük? – bújik hozzám ismét, hízelegve végigsimítva közben mellkasomon, oldalamon a kis aljas, ezért újra felé mászok, merevedésem övéhez dörgölve.
- Mindenképp. – jelentem ki neki, majd mivel nem bírok magammal, és erőmmel leszabdaltam már ruháink, morogva vetem rá magam ajkaira egy vad csókra, miközben testébe hatolok.
***
Kilépve a fürdőből egyből az alvó kicsikére téved pillantásom. Jól lefárasztottam már megint, nem is hiszem, kipihente magát két óra alatt, de ha tényleg akar a fővámpírhoz jönni velem, kelnie kell.
- Koi ideje felébredned… - suttogom lágyan ajkaira, mielőtt gyengéden megcsókolnám.
Lassan nyitja ki szemeit, de amikor ránéz az órára egyből szélsebesen robog el a fürdő felé.
Hamar végzett a fürdéssel, és öltözéssel, már arról beszélgetve mit teszünk majd, ha túlleszünk ezen a beszélgetésen haladunk arrafelé, amerre vendégvárónk illatát érzem.
Nem is kell sokat mennünk ahhoz, elérjük a szobáját.
- Gyertek! – rikkant ki, ezért bátorítóan átkarolva Koi vállát lépünk be.
- Köszöntelek titeket. - nyomom el a szabványszöveget enyhén meghajolva, szinte Koival egyszerre, majd rákérdek arra, mégis miről akart velem beszélgetni.
- A rókád mennyire kezelhető? – he??? Fintorral nézek rá. Mindenféle kérdésre számítottam, de ilyenre…
- Szerintem elég nyugodt, és segítőkész. – kotyog közbe Koi, figyelmeztetően szorítom meg egy kicsit a vállát, viszont nem igazán hatja már megint meg, makacskodva folytatja tovább. – Ha erre volt csak kíváncsi, akkor pedig mennénk is, még dolgunk van.
Húzna is magával, de gondolatban leoltom, és megkérem arra, ne ilyen gyorsan.
Szinte egy időben Toakával, aki egy kicsi letakart ketrecet nyom a kezébe. Mindketten furcsán nézünk rá, főleg amikor a lepel alatti ketrecben megpillantjuk az apró denevért.
- Mire véljem ezt a miniatűr vérszívót?! – kérdem vörös szemekkel, és megnyújtott szemfogakkal.
- Ugyan, nyugi már. – int le azonban legnagyobb döbbenetemre. - Veled ellentétben gyümölcsöt eszik, és szerintem egész aranyos. Ha kéri, és a rókád tényleg nem bántaná, akkor pedig az övé lehet.
|
| Rauko | 2011. 05. 26. 12:29:27 | #13852 |
Karakter: Koi
Megjegyzés: ~Yoshizawának~
- Én nagyon szeretném a képzéssel egybekötött jóval hosszabb távot, még senkivel nem éreztem olyan jól magam eddig, mint veled. De… Egész biztos, azt a minimum 500 évet kibírnád az oldalamon? - Miért nem hisz nekem?! Ha nem akarnám, nem is mondtam volna!
- Ha nem, legfeljebb összeverlek, és elszökök tőled, hogy ne tudj megölni. – Igen... nem fogom neki bevallani, hogy jelenleg ő az egyetlen és legfontosabb biztos pont az életemben, és ha a vele együtt maradás záloga a vámpírlét, akkor üsse kő.
Csókol, simogat, tudom, hogy mit akar, de ahogy beleegyezik a kiruccanásba, engem már csak az köt le, hogy a magazinokban találjak valami érdekes helyet. De csak fürdők, múzeumok, borbélyházak... hah. Aztán hirtelen kiszúrok egy cikket egy cseppkőbarlang köré létesült szabadidős központról. Van itt szálloda, vízesés, erdő, minden, és ugye éjszakai programok. Fel sem tűnik, hogy mióta bújom az újsághalmot, csak az, hogy Isora-chan megint megjelenik egy alvás után.
- Még mindig olvasol? – kérdez a fülembe súgva, mire engedelmesen kukacolok át az ölébe és csókolom meg, de mivel tudom, hogy milyen szexmániás, gyorsan megmutatom neki a helyet és rá is bólint. Még kicsit beszélgetünk, és rájövök, hogy cseszettmód kajás vagyok, így rendelek egy pizzát, de valamiért úgy érzem, hogy morci. Mindegy, majd kaja után kiengesztelem.
Amint megjön a futár, mosolyogva nyitok neki ajtót és átveszem a szalámis nyalánkságot.
- Uhm, bejönnél egy percre? - kérem mosolyogva. - Drágám, itt a futár, hozd a pénzt, kérlek - sikítok fel Isora-channak, aki meg is jelenik. Szexi, mint mindig... és ahogy a futárhoz lép, és mögé lépek és bezárom az ajtót.
- Szóval az ára... - kezdené a kis idióta. Mondjuk így ránézésre egész helyes gyerek.
- Ne foglalkozz ilyesmivel - lép elé életemértelme, és megragadja a csuklóját, de mielőtt a nyakához hajolna, rám pillant. - Nézni akarod? - kérdezi, mire határozottan bólintok.
- Japp, úgyis meg kell szoknom, nem? - Hm... nehéz túlkiabálni a srácot, de nem gond, megoldottam, és most láblógatva, pizzát zabálva ülök a konyhapulton és nézem, ahogy Isora-chan reggelizik.
A srác vonaglik, a vére a seb szélénél folyik ki. Megbabonáz ez az egész, hiszen még sosem láttam Isora-chant táplálkozni. Leteszem a kajámat, és leszállok a pultról, majd közelebb lépek. A fiú halott, még vonaglik ugyan, de gyanítom a szíve gyorsan megállt a ténytől, hogy percekkel később úgyis meghal.
Kedves kis vámpírom mögé lépve simogatom meg a hátát, mire rám pillant, elengedve a fiút. Ajkairól vér folyik, a szemfogai megnyúltak, épp lenyalja róluk a vért. Felnyögve húzom magamhoz és csókolom meg, és kicsit sem érdekel, ha felsérti az ajkamat a foga. Mikor szenvedélyes csókunk után zihálva nézek rá, hirtelen ötlettől vezérelve ugrok ölébe, mire el is kap, és meglepetten néz rám.
- Mit szeretnél? - kérdezi vigyorogva.
- Téged, magamban, azonnal - adom ki a parancsot, és már csókolom is tovább. Nem visz messzire a konyhapulthoz dönt és már megy is a buli.
Vad, erőszakos, durva, harap, de nem érdekel. Pontosan így szeretem! Imádom, amikor nem finomkodik és udvarolgat, hanem csak megkefél, keményen, nagyon férfiasan.
Mikor végzünk, dorombolva bújok hozzá, és ő meg is ölel.
- Azt hittem, nem is lesz kedved hozzám mostanában - szólal meg.
- Ugyan, mindig van hozzád kedvem, csak kicsit felpörget a dolog, hogy elmegyünk valahova - mosolygok rá.
- Te Koi... téged felizgatott, ahogy ettem? - kérdezi a fenekemet simogatva.
- Uhm... nem tudom. Mármint eleinte fura volt és mélyen valahol felüvöltött bennem a halandó, hogy ennek családja volt, és várták haza, de ahogy láttalak, túltettem magam a dolgon és már csak az érdekelt, hogy milyen bitangszexi vagy. - Fura fény csillan a szemében, és látom, hogy mondana valamit. Én is tudnék jelenleg mit mondani, mármint jó lenne megbeszélni, hogy mik azok az izék a hasikámban, amik háborúznak, és miért látok mindent szebbnek, mint amilyen, ha a közelemben van. Érdekes fejlemény... azt hiszem.
***
Nem sokkal később el is indultunk, de persze még én zuhanyoztam, összepakoltam, ettem, így be is sötétedett, mire el tudunk indulni. Isora-chan vezette az ultrahipszup verdát, én meg mellette ülve, kábultan figyeltem, hogy milyen atomszexi így is. Mondjuk még nem láttam úgy, ahogy nem volt kimondhatatlanul pasis. Nyehehe! Nekem van a legkekszisebb aktívom, bibíííí!
- Van valami oka, hogy egész úton engem bámulsz? - kérdezi felém pillantva.
- Hogyne lenne - vigyorgok rá. - Mond, szoptak már le vezetés közben? - Lendülök, és már ki is csomagoltam a farkát.
- Koi... vezetek... - sóhajt fel.
- Akkor ne is zavartasd magad, kérlek - pillantok fel rá ártatlanul, miközben a számba veszem és elkezdem kényeztetni. Imádom ezt az enyhén fűszeres ízt, az illatát, mindenét! Egy, az egyben, ahogy van. Mennyei pasi, és csak az enyém.
Nem tudom, hogy a helyzet, vagy a hirtelen ötlet, de nem húzza sokáig, viszont mielőtt elélvez, szerintem oldalra húzódik, mert a kocsi leáll. Miután a számba élvezett, és minden cseppet lenyeltem, a hajamba túr és finoman felhúz az arcával egy szintbe.
- Ez veszélyes volt - dorgál meg.
- Veszély nélkül mit ér az élet, nem? - kérdezem, és megcsókolom.
Az események sodortak, és szavam sem lehet, kocsiban még sosem dugtunk. De nem volt rossz, ez tény, és megérte azt a kis kiesett időt, hogy utána kielégülten szuszogva bámuljam tovább, ahogy levezeti az út hátralevő részét.
Éjfél körül érünk oda. Viszonylag kellemes hely, csekélyke közvilágítással, valahol a világ háta mögött, egy erdő közepén. A hely magas, mármint a szálló magas és ódon stílusú, de nagyon kellemes. Isora-chan leparkol, és már hozzuk is a cuccainkat. Minden szép, sötét és varázslatos. Tetszik nekem a vámpírok világa, kifejezetten jó. Talán ezért szeretem ennyire Isora-chant is. Merthát így gondolatban minek tagadjam, hogy bele vagyok zúgva, mint részeg szamár a szakadékba? Hah.... Nagyon szeretem.
- Szép estét - köszön ránk egy idősebb férfi. Le se tagadhatná, hogy vérszívó. - Isomura Nakata - hajol meg. - Micsoda megtiszteltetés. És ki a vendége? - kérdezi felém fordulva, és megszaglássza körülöttem a levegőt, majd ki is villantja szemfogait, de Isora-chan csak elém teszi a karját, és megszólal.
- Ő csak az enyém. Ha bárki hozzá mer érni velem és apámmal gyűlik meg a baja - morogja, én pedig menteni próbálom a menthetőt és eszembe jut a cucc, amit a róka adott még mikor pakoltam, így a táskába túrok és előveszem.
- Ezzel valamennyire el tudom fedni a szagomat? - kérdezem ártatlanul, mire Isora-chan kiveszi a kezemből a doboz sprayt és megnézi, majd büszkén mosolyog rám, aztán meg szigorúan néz a portásra.
- Tökéletes lesz, nem lesz itt baj - mondja, mire a portás bólint, és megkapjuk a szoba kulcsát.
Bocsánatkérésképpen a legnagyobb és legszebb szoba lesz a miénk, de alapáron számolja. Kaját lén hoztam magamnak egy táskában, hiszen nem élhetek én is véren.
A szoba hatalmas, egy nagy baldachinos ággyal, üveges ablakkal, amit el lehet ugye tüntetni koromfekete sötétítővel, terasszal, fotellal és asztalkával. A fürdő meg egy külön világ. Yakuzzi, zuhanykabin, sima fürdőkád, vörös csempe és gyertyák. Isora-chan szemében megcsillan az a kellemesen perverz fény, de mielőtt megdughatna, mosolyogva bújok hozzá.
- Először szaglásszunk körbe, oké? Úgysem szoktál sokat aludni, nappal majd dugunk - kacsintok rá, és kihúzom a szobából.
A hely csodaszép. A csillagos ég szemet gyönyörködtető, nem messze hallani a vízesést és mégis minden olyan nyugodt és idilli... pedig tömve van vérszopókkal. Az előkert sima japán-stílusú, mögötte hegyek, amik még így, a hold és a csillagok fényénél is látszanak. A hely annyira távol van mindentől, hogy csak az talál ide, aki direkt erre jön...
Épp Isora-chan karjaiban ámulva bámulom az eget, amikor mögöttünk megszólal valaki.
- Isomura Nakata? - Nem ismerős hang, és ahogy megfordulok, akkor is csak egy fiatal, viszonylag helyes vámpír áll előttem. - És egy ember? - sziszegi, és felém lép, és mielőtt bármelyikünk reagálhatna, államat ujjai közé fogva forgatva a fejem, de nekem sem kell több. Morogva rúgok a lábai közé, mire el is terül káromkodva, én meg Isora-chan mögé bújok.
- Bocsánat, de nem szeretem, ha engedély nélkül fogdos akárki is - jegyzem még meg hangosan. Remélem, nem csináltam bajt... de tényleg nem szeretem, ha más is fogdos rajta kívül.
|
| yoshizawa | 2011. 05. 15. 21:01:21 | #13629 |
Karakter: Isomura Nakata
Megjegyzés: (Koinak)
- Isora-chan, ki a fene ez?
- Ő az apám – morgom bosszúsan neki válaszom, majd ha erre nem kotyogna hülyeségeket csípőből, miközben erotikusan hátrafordul öregem felé, megpróbálnám valahogy kimenteni is a karmai közül. De így…
Leesett állal figyelem csak, ahogy illegeti magát.
Áll a farkam mozdulatai látványától, ahogy szerintem apámnak is. Viszont tudom, velem ellentétben ő a büszkesége miatt előbb ölné meg, minthogy beismerje halandó létére vonzó a kicsike, és kezdjen vele valamit.
- Inkább arra lennék kíváncsi, hogy te ki vagy, ember? Mond szépen – villantja rá vicsorát, ami csak megerősíti meggyőződésem…
A fene vigye el, hogy nem tudták szobájában tartani. Isten bizony amint elmegy innen ez a vén barom kínok közt halnak meg az elvileges őrei.
- Engedd el, ő a tanítványom – sóhajtom lemondóan. Más szöveggel nem biztos, meg tudnám megmenteni. De… Az is igaz, inkább oktatnám az éjszakai életre, minthogy lássam, végez vele. Senki nem kellett még ennyire, mint amennyire őt magamnak akarom még most is.
- És mire tanítod?! Bűzlik a szagodtól, de nem látok rajta több nyomot pár harapásnál – olyan szépen forgatom meg neki a szemem, amilyen szépen csak tudom, miközben gondolati úton megkérdem arról, hogy most tényleg azt akarja-e az ő korában, beavassam abba, mit is művelek Koival, de mielőtt válaszolhatna cinikus megjegyzésemre, az emlegetett megint ront életbenmaradási esélyein azzal, hogy felháborodottan ráordít öregemre:
- Hé, mi az, hogy bűzlik, apafej?! Nem vagyok büdös, kikérem magamnak.
- Maradj már csendben, idióta, mielőtt megöl! – próbálok meg a maradék józan eszére hatni, amikor apám jobban összeszorítja kezeit válaszul, és felkiált a fájdalom miatt. Azt azonban így se teszem hozzá, hogy könyörgök. Büszkeségem nekem is van.
- Szóval? – kérdi apám újra felsőbbrendűen:
- Oké. – tettetek megadást, és kezdek el beszélni unottan. - A kölyök pizzafutár volt, és tévedésből hozott ide nekem pizzát. Ahogy meglátott belém esett, és nem tudtam levakarni – majd mielőtt a kicsike megcáfolhatna, gondolatban ismét csendre intem, csak azután folytatom amit elkezdtem:
- Addig zaklatott, míg egyszer meg nem látta, ahogy épp táplálkozom, és megrémült. De alkut kötöttem vele: neki adom a testem, néhány hónapig akkor szeretkezek vele, amikor akarja, de utána az enyém lesz az örökkévalóságig. - kétkedve néz végig Koin, majd belecsíp alfelébe, amit az előbb annyira riszált előtte.
Nem tudom ezzel mit akart elérni, de ha azt, ettől a keze közt tartott újra elveszítse a fejét hát sikerrel járt:
- Leharapom a rohadt kezed, te vén fasz, ha még egyszer hozzám mersz érni. – sziszegi indulatosan.
- Mit nem értesz abból, hogy fogd be? – kérdem persze ismét mérgesen ezért, de már nyugodtabban. Most a vénség nem bántotta, csak megjegyezte, szóval szolgát akarok, tehát javítottunk az esélyein.
- Tudod, hogy akartam egy ideje, - legalábbis téged mindig ezzel áltattalak… - de akiket te ajánlottál, csúnyák és szerencsétlenek. Te is látod, ez a fiú szép is és merész is. – és csak én értem eddig hozzá a fajtánkból.
- Bizony merész, ha így mer beszélni velem – susogja, és a nyaka felé hajol, mintha kitalálta volna gondolataim. Koi tiltakozásával egyszerre szólalok fel határozott hangon:
- Nem ihatsz belőle, ő az enyém. – nem hagyom semmiképp. - Érzed rajta a szagomat, te mondtad, ő az én tulajdonom, hozzá sem érhetsz, akár te vagy az elnök, akár nem.
Megleptem határozottságommal, de már újra Koi ízletes nyaka felé fordulva kérdi meg azt, miért ne tehetné.
- Mert ez a szabály. Nem bántjuk egymás szolgáit, nem? – legalábbis mindig ezt harsogtad, amikor megpróbáltam valamelyik szarházid megölni. Vagy ez azt jelenti, innentől bármelyikük kinyírhatom?! – teszem még hozzá gondolatban, amire végre hagyja egy egész hangyányit arrébb húzódni rémült kis álpizzafutárom.
- Honnan tudjam, hogy nem hazudsz? – próbál meg elmémbe hatolni, amit természetesen most sem hagyok. Ebben már állok vele egy szinten erőileg.
- Nem tudhatod, csak el kell hinned.
- És te, kölyök? – ohh faszom, hogy erre nála próbálkozik… Gondolnom kellett volna az ilyen eshetőségekre is…
- Mi van velem?
- Igaz, amit Nakata mondott? - Nakata? Ki az a Nakata? – ehh… Ezzel azért valahogy jobban számoltam…
- Isomura Nakata, szolgálatodra – sietek a segítségére.
- I... igen. Mármint úgy van, ahogy mondta. A fia igazán... jó szerető. Imádom, amikor a matracba döngöl és egész nap ki sem száll a hátsómból. Ezért megéri, ha vérszopó leszek az elkövetkezendő örökkévalóságig - ügyes…
Apám nagyot sóhajtva löki is hozzám.
- Most elmegyek, de ha egy év múlva nem hozod elém vámpírként, megölöm őt is, és neked is bajod lesz. – teszi azért hozzá műveletéhez.
- Rendben. – biccentek. – De ugye tudod, hogy amíg képzem, ritkábban fogok megjelenni a tanács gyűlésein.
- Tégy amit akarsz, amit mondtam, megmondtam. – búcsúzik el, és már száll is innen, hála a jó égnek.
- Ha azt kérem, hogy maradj, akkor maradsz, értetted? – lököm kicsit távolabb magamtól, és kezdem el oltani Koit, most, hogy kettesben vagyunk.
- Ne ordibálj velem, te idióta vérszívó – vág vissza ugyanolyan indulatosan, mint ahogy én szólítottam meg. - Az a két szerencsétlen lúzer bezárva tartott egy vámpír hálószobájában, mégis mire tudtam volna gondolni, amikor nem is tudtam, hogy hol vagy?
- Mondjuk akár bízhatnál is bennem, nem gondolod? – csak egy kicsit… Pláne, hogy eddig még soha nem akartam neki rosszat.
- Bízhatnék, ha lenne rá okom, de mivel nincs, ez a dolog tárgytalan – hát ez…
- Mi az, hogy nincs rá okod?! Nem gondoskodom rólad elég jól?! – egyszerűen felháborító még ennek a feltételezése is…
- Az, hogy rongyosra keféled a seggem és gennyesre szívod a nyakam, nem gondoskodás, baszd meg! Én ember vagyok egyelőre, vannak más igényeim is! Beszélgetés, szórakozás, nem csak kefélni megállás nélkül, mint a nyulak, te idióta! – ember… Tényleg… El is felejtettem… Ahogy azt is, egy más lény se tud ennyire hálátlan lenni.
Gyors mozdulattal, ragadom meg nyakát, és emelem fel:
- Ha még egyszer sértegetni mersz, eltöröm a nyakad. – csalódottnak érzem magam, pedig máskor büszkeséggel tölt el, ha ilyeneket mondanak rólam. Mitől másabbak ezek a szavak az ő szájából?!
- Ez az, ez vagy te! Mocskos gyilkos, undorító vérszopó! Ölj meg inkább, elegem van belőled, ebből a helyből, az egész kibaszott dologból, amibe keveredtem! De jobb, ha tudod, a farkad közel sem ér annyit, amennyit gondolsz!
- Azt hittem, szereted, amit csinálunk – próbálom meg máshogy kideríteni, de tényleg nem értem. Miért kell elrontania azt, ami eddig szép volt?!
- Nem arról van szó, hogy nem szeretem – vesz vissza hangerejéből. - Imádom a testedet, minden porcikádat... de néha jó lenne csak feküdni egymás mellett, vagy nézni a holdat, vagy tudja a faszom... sétálni a kertben, akármi. Nem csak a hálód plafonját bámulni egész álló nap. – értem… Vagyis még mindig nem…
- Eddig nem volt bajod ezzel.
- Most sincs... csak szeretnék többet, érted? Kicsit többet... sokkal többet. És akár egyszer tényleg lennék a szolgád és megengedném, hogy vérszívót csinálj belőlem, mondjuk pont olyan időben, hogy a kedves apád ne tudjon értani se neked, se nekem – megdöbbenten nézek rajta végig. Komolyan gondolta???
- Lennél vámpír? – ezt se tudom felfogni. Miért döntött így?
- Már úgyis feladtam az életemet, nem? Idecuccoltam hozzád, bevállaltam mindent, hogy a farkad a seggemben legyen, és hosszabb távon is el tudnám viselni, és ha a nyugtunknak az az ára, hogy vámpír leszek, hát legyen, ha te is akarod. – elengedem, és amíg lihegve kapkodja a levegőt nem teszek mást, csak szemlélem.
Viszont teljesen ledöbbenek.
Nem hazudik… Testtartásából is csak azt tudom leszűrni, komolyan beszélt…
- Én nagyon szeretném a képzéssel egybekötött jóval hosszabb távot, még senkivel nem éreztem olyan jól magam eddig, mint veled. – vallom be neki őszintén, miközben közelebb is lépek hozzá, és megemelem állát, hogy világoskék szemeibe fúrhassam tekintetem. – De… Egész biztos, azt a minimum 500 évet kibírnád az oldalamon? - sóhajtva löki el ujjaim álláról, és fonja bosszúsan karba kezeit.
- Ha nem, legfeljebb összeverlek, és elszökök tőled, hogy ne tudj megölni. – közli is sértődötten.
Felnevetek válaszán, majd még épp azelőtt mielőtt beleboxolna mellkasomba kapom el öklét, és húzom magamhoz, tapadok puha ajkaira, csókolom meg forrón, hevesen a kis pukkancsot.
- Akkor aztán tényleg megér egy próbát. – szakadok el tőle, amikor már alig kap levegőt, viszont így se sokáig. Csókolni úgy is tudom, hogy gondolatban folytatom neki, amit elkezdtem:
– Főleg, hogy attól a naptól kezdve a fokhagymáiddal se leszel annyira jóban, mint most.
Ettől a ténytől, vagy talán attól, megint a fejében szólaltam meg egy pillanatig meginog, viszont utána… Ugyanolyan elszántan néz rám, ha nem eltökéltebben, mint előtte, miközben most ő szakítja meg csókunk:
- Az még kiderül.
- Igen. Amint letelik a kapott időnkből 10 hónap. – komolyodok ismét vissza. - Utána mindenképp át kell változtatnalak ahhoz, hogy megszokd az éjszakai életet, és taníthassalak szokásainkra, mielőtt apám elé kerülsz. De tudnod kell, nem akarom erőltetni, hogy vámpír legyél. Bármikor meggondolhatod magad, legfeljebb elszökünk valamerre, ahol nem találnak ránk. Rendben? – biccent.
- Helyes. Addig viszont még rengeteg időnk van. – nyújtózok egyet. – Úgyhogy mondjuk… Akár mást is csinálhatnánk a hálóm plafonjának bámulása helyett, hogy megünnepeljük a megállapodásunk…
- Igen? – vág a szavamba. - Mire gondoltál? Elmegyünk valamerre? – nincs szívem azzal folytatni neki, amivel először akartam, nem azzal fejezem be, bámulhatnánk helyette a nappali vagy az egyik vendégszoba plafonját:
- Ha találsz azokba a bigyókba valami neked tetsző helyet – mutatok a sarokban fekvő vámpírújságokra, amiket már nem is tudom miért rendeltem, mert hülyeségnek tartom a tartalmuk, de talán most a hasznuk veszem. – akkor kiruccanhatunk.
- Az nagyon jó lenne! – ugrik a nyakamba, majd mielőtt ismét ajkaira vetném magam, már az újságok közt kutakodik.
- És… Arra megkérhetlek, előbb elmond legközelebb, ha valami bajod van? – intézek felé újabb kérdést.
- Igen, persze. – válaszol, de most se néz rám. Inkább hagyom is.
Komótosat ásítok, majd közlöm vele, lefekszem. Amikor pedig jóéjt kíván ahelyett, hogy velem tartana, mérgesen elvonulok.
Iszonyatosan dühít, nem tart velem, de azok után amiket a mai nap átélt nem akarom magam után hurcibálni.
Jó vagyok, amikor összetalálkozom azokkal, akik nem tudták feltartóztatni, legalább így egyből nyugodtabban láthatok neki még egy lefekvés előtti nagytakarításnak…
***
- Még mindig olvasol? – susogom fülébe kérdőn, miközben gyengéden a pólója alá csúsztatom a kezem, és ahogy a szék támlája engedi átölelem. Már hiányom volt érintéséből.
Dörgölőzve kúszik át a székről ölembe a kis vadóc, és csókol meg, azonban mielőtt rendesen belemelegedhetnék mézédes ajkai kóstolgatásába, egy papírt tol kettőnk közé azzal, hogy nézzem meg.
- Aha… Találtam egy cseppkőbarlangot. – he? Nem is tudtam, érdeklik az ilyesmik.
– Igazán jól néz ki. – közlöm semleges hangon, és próbálom meg félretolni a hirdetést arcomból, hogy ne csak kezeimmel tudjam simogatni, hanem ízlelgethessem is zamatos bőrét, vérét, főleg azok után a senkiháziaké után, viszont ezt nagyon nem hagyja, mert erősködik azért, hogy olvassam el.
- Egy barlangban kialakított szálló, amit egyáltalán nem ér a napsütés, vámpír a tulaja is. De tartozik hozzá egy tó is, ahonnan gyönyörű a kilátás az éjszakai égre. És szerveznek túrák is a barlang belsejébe, ahogy a körülötte lévő erdőbe is, ahonnan egy gyönyörű vízesés látható és… És… Szóval elmegyünk oda megünnepelni az egyezségünk? Igen? – he???
- Lassabban, most ébredtem fel! – kérem, de hiába is próbálkozok komoly lenni, nem bírom megállni mosolygás nélkül lelkesedését.
- Tényleg szeretnél ide eljönni velem? Nem zavarna, hogy minden program éjszaka van? – érdeklődöm. Ha komolyan gondolta, amint összepakol, indulhatunk is sötétített üvegű autómmal. Egyszerűen csak abban nem vagyok biztos, egy ember vágyhat- e annyira, mint most ő ilyen eseményekre, vagy csak megjátssza. Egyáltalán… Nem félhet attól nagyon, hogy rajta kívül nem igen lesznek ott emberek? Sajnos ezt a gondolataiban nem látom, vagy nagyon jól leplezi kitörő indulataival:
- Úgy kérded könyörgöm, mintha nem éjszakára szoktál volna általában minden programot kitalálni.
- Nappalra is jutni szokott nem?! – kérdem sértődötten, de már megint nem rám figyel, egy egyszerű ahammal lerendez, miközben egy újabb papírt nézeget. Valami ételrendelős, és rókám a sunnyogásából ítélve talán pontosan tudja is, hogy hogy kerülhetett az újságok közé.
- Rendelek egy pizzát magamnak. – halássza elő telefonját, majd mielőtt rábólintanék ötletére, már tárcsáz is, és ténylegesen rendel.
Grr…
Ez rosszul esett. Amikor leteszi, egyből megkérem arra, hogy majd ahogy átveszi, menjen a konyhába, mert én a futár vérét akarom venni reggelinek.
|
| Rauko | 2011. 04. 21. 09:30:38 | #13095 |
Karakter: Koi
Megjegyzés: ~Yoshizawának~
- Most az egyszer, kiviszlek… - jelenti ki, mintha hatalmas szívességet tenne nekem, közben meg tényleg. De azért feláll és az ölébe vesz. Nya, ezt szeretem. – De ugye tudod, hogy nem ingyen?!
- Hidd el Isora-chan, ha alszom egyet, utána én fogom követelni a folytatást - húzom elő legmeggyőzőbb vigyoromat, de ahogy haladunk előre a fürdő felé, egyre kevésbé fogok fel dolgokat, és a vállára hajtom a fejem. Olyan jó így... olyan jó... így...
- Itt vagyunk, kihoztalak most már éledj és mosd le magad – hallom meg valahol Isora-chan szexi hangját, de valahogy nem tudom, és nem is akarom kinyitni a szemem. Bár végül addig erőlködik, mire sikerül megtörölgetnem magam, de ahogy kiszállok a vízből, szerintem állva elalszom, mert az utolsó kocka az, hogy állok, és zzzz.
Mikor felkelek, nincs sehol. Körbepillantok a szobában, de semmi. Hm... hol lehet? Azt hittem, hogy jön ő is szundizni, hogy folytathassuk. Egyébként is, mennyit aludhattam?
Kinyitom az ajtót, és elindulnék. Éhes is vagyok, meg egyébként is érdekelne, hogy merre van.
- Várj, hova indulsz, - állít meg két szolga. Végignézek rajtuk.
- Enni és megkeresni Isora-chant - jelentem ki a nyilvánvalót, de a válasz kicsit sem tetszik.
- Nem kell kimozdulnod, maradj csak, majd mi hozunk neked enni és szólunk az urunknak, hogy keresed - mosolyog rám olyan bájgúnár-vigyorral, hogy hah. De nem tetszik ez nekem. Most akkor fogoly lettem? Azt nem hagyom.
Hála a srácokkal történt bunyóknak, elég hamar kiütöm mindkét lúzert. Ha ezek voltak az őreim, akkor Isora-chan személyzetében vérfrissítés kell. Hehe, ez volt ám a poén...
A nappali felé veszem az irányt, onnan hallom a hangját, aztán meg is látom de jééé, vendégei vannak, és be sem mutat?
- Isora-chan, mi a fenéért akartál bezáratni?! Már a szobádból se léphetek ki akkor, amikor akarok?! – kérdezem felháborodva, de mielőtt kedvenc vérszívóm válaszolhatna, az egyik vendég szól bele.
- Hát ez meg?! Egy ember??? Mit jelentsen ez?!
- Engedj már el - kiabálok az öregre, majd meghallom a fejemben Isora-chan hangját.
- Pusztán miatta nem akartam, hogy kigyere onnan.
- Isora-chan, ki a fene ez? - kérdezem, miközben a vén dög még mindig fogja a csuklóimat.
- Ő az apám - sóhajt fel, mire meglepetten nézek az öregre. Ez kezd komolyabbá válni, mint szerettem volna, de az, amit mondott gondolatban, kicsit... szóval parázok, na.
- Hé, Isora-chan papája, nem engedné el a kezem? - kérdezem szempilla rezegtetés közben. Ha az öreg negyed annyira perverz mint a pici fia, akkor nyert ügyem van egy kis udvarlással.
- Inkább arra kellék kíváncsi, hogy te ki vagy, ember? - Annyira hangsúlyosan mondta az ember szót, hogy gyanítom, kedvenc vámpírom innen örökölhette azokat a szép szemfogakat. - Mond szépen - vigyorog rám az öreg, de a cél egyértelműen inkább a fogai kivillantása, mint a vidámság. Meg is lepődök... ha ezeket a nyakamba vágja, tuti meghalok. Nyahj...
- Engedd el, ő a tanítványom - sóhajt fel Isora-chan.
- És mire tanítod?! Bűzlik a szagodtól, de nem látok rajta több nyomot pár harapásnál - m,orogja az öreg.
- Hé, mi az, hogy bűzlik, apafej?! - kiabálok rá. - Nem vagyok büdös, kikérem magamnak - fordítom el a fejem mérgesen, de azt hiszem, őt is sikerült felhúzni, mert megszorítja a csuklómat, de úgy, hogy félek, repedt is. Felordítok, mire Isora-chan hangját hallom meg a fejemben.
- Maradj már csendben, idióta, mielőtt megöl!
- Szóval? - erősködik tovább a öreg, mire Isora-chan felsóhajt.
- Oké. A kölyök pizzafutár volt, és tévedésből hozott ide nekem pizzát. Ahogy meglátott belém esett, és nem tudtam levakarni - mondja, mire már morrannék is, hogy ez azért nem teljesen így volt, de megint meghallom a hangját a fejemben, ahogy újra csendre int. - Addig zaklatott, míg egyszer meg nem látta, ahogy épp táplálkozom, és megrémült. De alkut kötöttem vele: neki adom a testem, néhány hónapig akkor szeretkezek vele, amikor akarja, de utána az enyém lesz az örökkévalóságig. - Az öreg végignéz rajtam, majd gondolkodás nélkül mar bele a fenekembe, mire ugrok egyet.
- Leharapom a rohadt kezed, te vén fasz, ha még egyszer hozzám mersz érni - üvöltöm, majd rájövök, hogy mennyire nem kellett volna, és bocsánatkérő tekintettel nézek az én Isora-chanomra.
- Mit nem értesz abból, hogy fogd be? - ordítja a fejemben.
- Szóval szolgát akarsz - mondja az öreg.
- Tudod, hogy akartam egy ideje, de akiket te ajánlottál, csúnyák és szerencsétlenek. Te is látod, ez a fiú szép is és merész is.
- Bizony merész, ha így mer beszélni velem - suttogja az öreg, és már hajolna is a nyakamhoz.
- Hé, hé, hé - hátrálnék azonnal és forgatom a fejem, amennyire tudom.
- Nem ihatsz belőle, ő az enyém - morogja Isora. - Érzed rajta a szagomat, te mondtad, ő az én tulajdonom, hozzá sem érhetsz, akár te vagy az elnök, akár nem. - Nyuu, milyen nagyon szeretem én az én pici denevérpalántámat... csak most mentsen meg.
- Miért ne tehetném? - kérdezi a nyakamat fixírozva.
- Mert ez a szabály. Nem bántjuk egymás szolgáit, nem? - Isora-chan hangja annyira nyugodt, hogy hirtelen azt sem tudom, mit csináljak. Rohadtmód véget akarok ennek vetni, mert borzalmasan nem vicces, hogy egy vérszomjas vén dög, aki nem Isora-chan, a nyakamra pályázik.
- Honnan tudjam, hogy nem hazudsz? - néz fiára a kedves apuka.
- Nem tudhatod, csak el kell hinned.
- És te, kölyök? - néz most rám az apja, de kivételesen a szemembe és nem a nyakamra. Komolyan, mintha nő lennék egy csapat kiéhezett perverz kötözz és takargatnom kellene a melleimet, csak nekem a nyakam a didkóim. Hah.
- Mi van velem? - kérdezem megszeppenve.
- Igaz, amit Nakata mondott? - Nakata? Ki az a Nakata?
- Isomura Nakata, szolgálatodra - hallom meg a gúnyos hangot a fejemben. Mintha tudta volna, hogy fogalmam sincs a dologról. Hehe, gondolatolvasni is tud! Multifunkciós kütyü!
- I... igen. Mármint úgy van, ahogy mondta - nyelek egyet. - A fia igazán... jó szerető - folytatom kicsit felbátorodva. - Imádom, amikor a matracba döngöl és egész nap ki sem száll a hátsómból - mondom csillogó szemekkel. - Ezért megéri, ha vérszopó leszek az elkövetkezendő örökkévalóságig - mosolygok az öregre, aki gyanakodva, elgondolkodva méreget, majd felsóhajt, elenged és Isora-channak lök. Mintha csak most jutna el a hülye agyamba, hogy mekkora bajba keveredtem, pánikba esve szorítok rá pici vámpírom ingére.
- Most elmegyek, de ha egy év múlva nem hozod elém vámpírként, megölöm őt is, és neked is bajod lesz - sziszegi a vén fasz. Hah. Utálom az időseket. Olyan nyafkák tudnak lenni...
Percekkel később már csak ketten állunk a nappali közepén. Ellök magától, és szemrehányóan néz rám.
- Ha azt kérem, hogy maradj, akkor maradsz, értetted? - ordítja.
- Ne ordibálj velem, te idióta vérszívó - kiabálok vissza. - Az a két szerencsétlen lúzer bezárva tartott egy vámpír hálószobájában, mégis mire tudtam volna gondolni, amikor nem is tudtam, hogy hol vagy?
- Mondjuk akár bízhatnál is bennem, nem gondolod? - fújtatja.
- Bízhatnék, ha lenne rá okom, de mivel nincs, ez a dolog tárgytalan - morgom.
- Mi az, hogy nincs rá okod?! Nem gondoskodom rólad elég jól?!
- Az, hogy rongyosra keféled a seggem és gennyesre szívod a nyakam, nem gondoskodás, baszd meg! - ordítok most én. - Én ember vagyok egyelőre, vannak más igényeim is! Beszélgetés, szórakozás, nem csak kefélni megállás nélkül, mint a nyulak, te idióta! - Hirtelen megragadja a nyakam, és felemel.
- Ha még egyszer sértegetni mersz, eltöröm a nyakad - jelenti ki.
- Ez az, ez vagy te! Mocskos gyilkos, undorító vérszopó! Ölj meg inkább, elegem van belőled, ebből a helyből, az egész kibaszott dologból, amibe keveredtem! De jobb, ha tudod, a farkad közel sem ér annyit, amennyit gondolsz! - kiabálom.
- Azt hittem, szereted, amit csinálunk - mondja megenyhülve.
- Nem arról van szó, hogy nem szeretem - suttogom. - Imádom a testedet, minden porcikádat... de néha jó lenne csak feküdni egymás mellett, vagy nézni a holdat, vagy tudja a faszom... sétálni a kertben, akármi. Nem csak a hálód plafonját bámulni egész álló nap.
- Eddig nem volt bajod ezzel.
- Most sincs... csak szeretnék többet, érted? Kicsit többet... sokkal többet. És akár egyszer tényleg lennék a szolgád és megengedném, hogy vérszívót csinálj belőlem, mondjuk pont olyan időben, hogy a kedves apád ne tudjon értani se neked, se nekem - sóhajtok fel.
- Lennél vámpír? - kérdez vissza meglepődve.
- Már úgyis feladtam az életemet, nem? Idecuccoltam hozzád, bevállaltam mindent, hogy a farkad a seggemben legyen, és hosszabb távon is el tudnám viselni, és ha a nyugtunknak az az ára, hogy vámpír leszek, hát legyen, ha te is akarod. - Elenged, és rám néz. Nem szól semmit percekig, de én akkor is remegve várom, hogy most mit fog mondani.
Tényleg bevállalnám ezt érte... helyesebben a farkáért. Imádom, de talán nem is akar komolyan ezzel foglalkozni. Hah, nem tudom...
Szerkesztve Rauko által @ 2011. 04. 21. 09:31:09
|
| yoshizawa | 2011. 02. 26. 22:01:54 | #11749 |
Karakter: Isomura Nakata
Megjegyzés: (Koinak)
Amikor felfogja, hogy igen, kapott egy hamisíthatatlan, és levakarhatatlan vámpírt a nyakára, nameg a seggébe, annyira lesokkol, hogy csak remegve áll, és néz, a menekülésre se képes.
- Te… neked… - hehh… Beszélni még annyira se? Jó vagyok, mint mindig.
- Isomura Nakata, szolgálatodra – mutatkozok be neki félbeszakítva mondandóját.
- I…isomura… - ízlelgeti a nevem - Isora-chan! Ki akarsz nyírni, Isora-chan? – hát ez késsz…
- Ha így szólítasz, biztosan. – Nézek rá szigorúan, pedig jó kedvem határtalanra duzzadt szavaitól, jól sejtettem, hogy érdekes ez a kölyök.
Még egy olyan halandóval se volt dolgom eddig, aki megtudva mi vagyok nem menekült el kapásból, vagy kezdett el hisztériásan neneneezni, amíg ki nem törtem a nyakát. Erre ez a Koi… Hihetetlen, hogy az első döbbenetén túljutva egy szörnyű egy becenevet gyártott nekem, és azon hívva kérdi meg ki akarom-e nyírni.
- De ez aranyos név… - próbál meggyőzni, mintha belelátna fejembe - Figyelj. Szerintem kurvára nem kellene megölnöd… - eszem ágában sincs, rég mulattam bárkin is ilyen jól. Viszont kíváncsi vagyok arra, mit gondol, milyen ok miatt nem kéne kivonnom az élők sorából, ezért hatalmas vigyorral végignyalintva ajkaimon kérdem meg arról miért is, gondolja ezt. Persze közben egy ujjmozdulattal arra is utasítom, hogy feküdjön csak szépen vissza mellém. Sajnos messzebb áll, én meg azért nem fogok fölkelni, hogy lefeküdjek.
- Mert jó vagyok a szexben? – araszol közelebb legnagyobb örömömre. - Mert imádod a seggem? Mert meg akarsz dugni még nagyon sokszor? – hmm… Igen… Nagyon tudja…
Arcához hajolok, és úgy lehelem mézédes ajkaira, mielőtt vadul csókolni kezdeném, hogy lehet abban valami igazság, amit mondott.
Már megint megkívántam. És abból, ahogy viszonozza hevességem, arra következtetek, ő is engem, tehát tényleg csak kínszenvedés lenne mindkettőnknek, ha messzebb lennénk egymástól, ide kell költöztetnem minél hamarabb.
Óvatosan végigdöntve ágyamon fogom le kezeit a feje felett, hogy beavathassam abba, mit gondoltam ki:
- Akkor viszont itt kellene maradnod… - ha ebbe nem egyezik bele is itt fogom tartani magamnál úgyis, amíg rá nem unok. Van meggyőző erőm, kötelem és bilincsem pedig még annál is több.
- Figyelj, Isora-chan. – kezd el egy kis hatásszünet után úgy beszélni, mintha szeretné az utóbb említettek egyikét. - Én bírlak, tényleg. Oltári a farkad, megveszek a testedért, de az, hogy idecuccoljak… nem menne. Te nem is eszel ezek szerint emberi kaját, én meg éhenkórász vagyok… és nincs is annyi pénzem, hogy fizetni tudjak neked, szóval… - hehh… Ilyen problémával próbál érvelni??? Pont nekem??? Egy nemesi családból származó dúsgazdag vámpírnak, aki megveszik a testéért és a véréért?
Fogas vigyorral közlöm vele, hogy két dologgal is fizethet, a nevét direkt erotikusan ejtve.
Máris sikerült meggyőznöm a maradásra, legalábbis ágaskodó vágya, amit hozzám dörgöl erre utal.
- Nahát. Szeretnél valamit? – vigyorom levakarhatatlan. Imádok szép kisfiúk zsarolni. - Előbb mond szépen, hogy itt maradsz. – miközben beszélek, farkam az övéhez érintem, de csak úgy, hogy ne tudja élvezni ténykedésem annyira mint szeretné.
Nem is bírja sokáig, hamar feladja, és kijelenti, idecuccol, csak dugjam már meg.
Tudtam én, hogy meggyőzhető. Sátáni kacajjal fordítom meg a lehető leggyorsabban, és vágom testébe magam, hogy ő is, és én is újból összeforrhassunk egy jópár kör vad szex erejéig.
***
Újra belé hatolok, amitől ismét hangosan nyögéssel adja a világ tudtára, mennyire jó vagyok.
De persze ő is eszméletlen… Alig hiszem el, hogy kibírt velem már egy teljes hetet.
- Fihno…Fihnomabban… te állat - nyögi, ezért morogva próbálok lassítani tempómon.
Talán azért él még, mert ennyire bátor, és meg meri mondani nekem, mit tegyek.
Nem tudom, de mindegy is, kihasználom, amíg bírom.
Fogcsikorgatva veszek végre visszább az ütemből, miközben sebes nyakán is végignyalok, begyógyítva előző vérszívásom helyét.
Hamarosan olyan hangon nyögve élvez el, hogy egy pár lökés után morogva követem én is a semmibe. Elhasznált energiáim természetesen most egyből pótolom is finom vérével, mielőtt mellé dőlnék.
- Isora-chan… - sóhajtja a mellkasomra hajtva fejét - Aludhatok kicsit? Elfáradtam – hát ezt elhiszem… Az is csoda, hogy emberként így bírja velem.
Apropó… Ember:
- Nem kellene enned előtte? – kérdezem meg, miközben végigcirókázom a testét.
- Nem tudom. Nem bírok felkelni - én meg nem akarok, de erre találták fel a cselédek.
- Dobjatok össze valami kaját, és hozassátok fel vele! – utasítom szolgáim, és szerencséjükre egy pár perc múlva már a vacsora tálalva is.
De… Hogy az én mellkasomon… Ostoba állatja…
Olyat behúzok neki, hogy a falon köt ki, miközben gondolatban azt is közlöm vele, még egy ilyen és áshatja a sírját.
- Nem vagy túl durva vele? - kérdi Koi tele szájjal, visszaterelve ezzel a figyelmet magára.
- Nem. Megszokta. Akarsz zuhanyozni? – váltok is teljesen más témára róla.
- Jól jönne… Annyiszor élveztél belém, hogy ha nő lennék, hetesikreket szülnék, basszus - nevetve vágok neki vissza azzal, hogy nem tiltakozott ellene különösen.
- Mert élvezetem, csak most kicsit sok volt.– aha… Szóval erről van szó… - Figyu… nem vinnél ki ölben a kádba?
Olyan jó lenne, de tényleg nem tudok mozdulni - hehh… Ez a kérés… És ez a hízelgés amit itt lelejt hozzá…
Lehetetlen visszautasítanom, az én szívem sincs kőből… Nameg… Nekem is le kéne mosnom már magamról a hullaszagot, de egyedül a fürdés rohadt unalmas lenne, amikor bennem a tudat, hogy vele is tehetném.
Annyira hozzászoktam a jelenlétéhez… Bár ezt soha nem fogom neki elmondani.
- Most az egyszer, kiviszlek… - közlöm színpadias sóhajtással, mielőtt somolyogva állnék fel, és kapnám ölbe. – De ugye tudod, hogy nem ingyen?! - a szendvicses zacskó üresen hullik alá kezei közül, amikor nyakam átöleli, hogy feje közelebb legyen hozzám, szóval mire fölébred, lehet, készítek neki egy nagyobb adag kaját. Ezt önmagához képest is gyorsan termelte be.
- Hidd el Isora-chan – szólal meg legszebb mosolyával - ha alszom egyet, utána én fogom követelni a folytatást.
Válaszán én is elnevetem magam, mielőtt a fürdőmedence felé venném vele az irányt. Amibe ha minden igaz, mire odaérünk, már tökéletes hőmérsékletű szappanos vizet eresztenek nekünk szolgáim.
Hiszen én jeleztem nekik gondolatban, amikor elindultunk, tegyék meg ezt a kis apróságot a kedvünkért, ha élni akarnak.
Ismét megúszták, gyorsak voltak.
Óvatosan, ügyelve félálomban kapaszkodó csomagomra mászok a vízbe, és ülök le.
- Itt vagyunk, kihoztalak most már éledj és mosd le magad. – próbálom meg cirógatással, arcának paskolásával ébresztgetni, de nagyon nehezen nyitja ki szemeit, és nem is sokáig, tényleg a végleteiig kimerült.
Megtörölnöm már nekem kell testét, majd ha már a kezemben van vissza is viszem szobámba, rászolgált az alvásra.
Bár nem teszem addig az ágyba, amíg azt egyik cselédem át nem huzatolja. Amikor kész is csak óvatosan, és mivel nincs rajt ruha, rádobom a takarót, mielőtt a cseléd után sietnék.
Amióta Koi itt van, nem voltam vadászni, kell a vére…
Hamar szárazra szívom, és mennék is vissza szobámba, az alvó kölyök mellé szunyálni, hiszen hullájáért már itt vannak a többiek, rájuk bízhatom. Legalábbis úgy gondolom azért áll mögöttem halálra vált arccal egy másik inasom, amíg remegő hangon meg nem szólít:
- Uuuram az apja… Vagyis izé… A tanács elnöke… - he??? Ezt nem értem?!
- Mi van azzal a vén trógerral gyorsan bökd ki… - ordítok rá idegesen. Nem hiszem el, hogy nem bírja normálisan elmondani. Tudhatná, feszült leszek, még akkor is, ha csak említik nekem.
- A ma esti, vagyis a mindjárt kezdődő tanácskozást… Most küldte el az egyik szolgáját a hírrel, hogy itt akarja önnél tartani, de egy pár vendég már toporog is kint. – hadarja el végre, behúzott nyakkal, és amint befejezi mondandóját, már fut is előlem.
- Engedjétek be őket, és adjatok nekik bort, amíg le nem érek. – ordítom utána. Azt nem tudom hallotta-e visítása közben, de ha nekem kell ajtót nyitnom, biztos nem fog sokáig élni.
Most is csak azért nem ölöm meg, mert gondolkodnom kell.
Mi az Istenért rakta ide apám azt a nyomorult tanácskozást?! Hiszen általában meg se követeli azt, hogy ezekre a szarságaira eljárjak, ha nincs kedvem, hiszen legalább annyira utál engem, mint amennyire én őt, amióta csúnyán összekaptunk azon, hogy nem akarok magam mellé tanoncot. Szimplán bosszantásnak szánta, vagy tudomást szerzett valahonnan Koiról?!
Ághh.. Mindegy…
Nem találkozhatnak, mert akkor tuti megölné, ha a kicsike belekötne. Túl erős hozzám képest még sajnos, nem tudnám megvédeni tőle.
Idegesen rúgok bele rókámba, majd amikor felvakarja magát a padlóról, utasítom arra, két erősebb emberemmel álljanak őrt szobám ajtajánál, amíg én lemegyek fogadni a tanácstagokat. Koi nem jöhet ki, és a tudtom nélkül nem is mehet be hozzá senki. Ő az enyém nem adom át.
***
- Szóval… Mi is a pontos oka annak elnök úr, hogy a tanácskozás itt ült össze az én házamban?! - lötykölöm meg révetegen a bort poharamban, amikor a tanácstagok szedelőzködni kezdenek.
Erről eddig még nem esett szó, és ez idegesebbé tesz, mint a nemesség nagy részének jelenléte az én házamban, vagy az, hogy pitiáner bűnöző vámpírok elkapásáról beszélgetnek.
Mindenki megfagy mozdulatában, hiszen félnek erőmtől, egyedül apám szemei villannak rám hidegen:
- Az ok egyszerű… Egy semmirekellő vagy, aki már képes egy teljes hétig a saját fajtársai elől is elzárkózni, amellett, hogy nemes létére szemet huny a kötelezettségei felett. – most telt be a pohár. Vagyis tört ripityára kezemben, miközben felálltam.
Bár ő ennek, és a többiek elmenekülésének ellenére még ugyanolyan nyugodtan terpeszkedik a székén, miközben gondolatban tovább cukkol azzal, hogy egyszerűbb, ha beismerem, igaza van, szánalmas vagyok, hiszen már egy teljes hete velük se beszéltem.
Visszavágnék valami frappánssal, mielőtt az asztalt félredöntve kettőnk közül a torkának esnék, ha nem szólalna meg valaki nálam is gyorsabban:
- Isora-chan mi a fenéért akartál bezáratni?! Már a szobádból se léphetek ki akkor, amikor akarok?! – remek… Már csak ő hiányzott ide. Na meg persze a fehér patkány, aki most érte be, és vinnyogva könyörög a bocsánatomért, amikor gondolataival jelenti, hogy a kicsike azért van itt, mert fölébredve le akart jönni kajáért, de amikor visszaküldték azzal, hogy feküdjön csak, majd hoznak neki, egyszerűen leverte embereim, akiket ő erősnek tartott.
Bosszúsan sóhajtok egyet, és próbálok megnyugodni. Most, hogy apám látta, és tudomást szerzett róla már csak annyit tehetek, itt védem meg ahogy tudom.
- Hát ez meg?! – áll fel egy pillanat alatt, az emlegetett, és kapja el ugyanilyen gyorsan Koi kezeit, hogy ne ellenkezhessen, amikor közel húzza magához. – Egy ember??? Mit jelentsen ez?!
- Engedd el! – kiáltok rá szőke éhenkórászommal egy időben, és körülbelül ugyanakkora haraggal. – Pusztán miatta nem akartam, hogy kigyere onnan. – teszem hozzá bosszúsan még gondolati úton Koinak, válaszolva előző kérdésére.
|
| Rauko | 2011. 02. 02. 22:29:17 | #11040 |
Karakter: Koi
Megjegyzés: ~Yoshizawának~
Bocsi, hogy csak ennyi, meg bocsi a késésért. Azért remélem, hogy szeretsz engem meg Koit!^^ <3
***
Hajnal lehet… vagy nem tudom. Az biztos, hogy az a cucc rohadtul kiütött. Kegyetlen volt. Olyanokat halluztam, hogy hihetetlen. A szexisten pasas repült be az ablakomon, és vörösek voltak a szemei. Meg vagyok győződve arról is, hogy hallottam a hangját, ahogy azt mondja, hogy nem dughatunk nálam, mert neki napfelkelte előtt haza kell érnie. Elég? Azt hiszem, ezt is mondta, de nem mernék ré megesküdni.
Utána felmentünk hozzá, és ahh, de jót szexeltünk, bassza meg! Mondjuk gyanús, hogy megint éreztem a szúrást a nyakamnál, miközben dugott, de lényegtelen. Az érdekesebb, hogy még mindig olyan, mintha bennem lenne. Na, most akkor vagy túlságosan valóságos álmom volt, vagy a képzeletbeli és a valóságban nem létező vibrátorommal seggbe dugtam magam. Vagy nem álmodtam. Utóbbit látszik igazolni, hogy valaki szuszog mellettem, és érzem a szexisten pasi illatát is. Viszont kurvára semmit nem látok. A falnál van valami akármi, ami mintha világítana, de szentjánosbogárnak nagy, lámpának meg kicsi. Egyszerűbb, ha felhúzom a redőnyt.
De a rohadt életbe! Az egy dolog, hogy már nem csak szuszog, de utánam is nyúl! Meg is szólal és kérdőre is von, aztán még ki is röhög. Ha nem megfejelem, ne legyen a nevem Isabella. Aztán, amikor közli, hogy amit halluzni véltem az a színtiszta valóság volt, és rávillant egy vámpír-vigyort, majdnem összepisilem magam! Bassza meg! Azok szemfogak voltak!
Remegve állok az ágy mellett, és úgy nagyhirtelen nem is tudom, hogy összepisiljem magam, sikítva rohanjak el, vagy essek össze…?
- Te… neked… - hebegek… Mi a fasz? Ez tényleg egy kibaszott vempájör?
- Isomura Nakata, szolgálatodra - hajol meg az ágyban.
- I…isomura… - ismétlem, aztán jön az isteni szikra… - Isora-chan! - jelentem ki, de ahogy megint eszembe jutnak a pár perccel ez előtt történések, kicsit elbizonytalanodom. - Ki akarsz nyírni, Isora-chan? - Az arcáról azt olvasom le, hogy menjek a faszomba az idióta beceneveimmel…
- Ha így szólítasz, biztosan. - Ugye, mondtam!
- De ez aranyos név… - sóhajtok fel. - Figyelj. Szerintem kurvára nem kellene megölnöd… - nézek rá határozottan. Ő felveszi az ördögi vigyorát, ami egy vámpírtól nem az, hogy szokatlan… ijesztő.
- Miért is? - kérdezi, és megnyalja ajkait, majd mutatóujjával kér, hogy toljam vissza a seggem az ágyba.
- Mert jó vagyok a szexben? Mert imádod a seggem? Mert meg akarsz dugni még nagyon sokszor? - sorolom a szerintem tökéletes érveket kérdésbe bújtatva, mire ő hümmög, aztán közelebb hajol. Milliméterekre van tőlem. Azt hiszem, meg tudnám nyalni az ajkát, és mozdulnom sem kéne. Höhö.
- Lehet abban valami igazság, amit mondtál - leheli elgondolkodva, aztán megcsókol. Mit megcsókol, letép a számat!De én, mazochista fasz, még élvezem is… ohh, de mennyire!
Hátradönt az ágyon, és kicsit elhajol, de azért gondosan összefogja a csuklóimat a fejem felett.
- Akkor viszont itt kellene maradnod… - dobja fel az ötletet, én meg kicsit bepánikolok.
- Figyelj, Isora-chan. Én bírlak, tényleg. Oltári a farkad, megveszek a testedért, de az, hogy idecuccoljak… nem menne. Te nem is eszel ezek szerint emberi kaját, én meg éhenkórász vagyok… és nincs is annyi pénzem, hogy fizetni tudjak neked, szóval… - Szemforgat, majd kivillantja azokat az undi szemfogakat, és úgy vigyorog.
- Két dolgot is tudok, amivel fizethetsz nekem, Koi. - Ahhm… úgy mondta ki a nevem, hogy felállt a farkam! Ezt jelzem is neki, lökök egyet csípőmmel jelezve, hogy lenne itt valaki lekezelnivaló. Mondjuk…én. - Nahát. Szeretnél valamit? - kérdezi vigyorogva. - Előbb mond szépen, hogy itt maradsz.
- Kínosan ügyel rá, hogy a farka hozzáérjen az enyémhez, de pont annyira ne, amennyire kellene. Basszus… most akkor sem tudok tiltakozni, ha meg akarna ölni.
- Legyen, idecuccolok, csak dugj már meg - visítok fel, mire ő hangosan felnevet, és egy határozott mozdulattal fordít át a hátamról a hasamra, és már érzem is… Ohhmama…
***
Hangosan felnyögök, ahogy megint belém vágja a farkát. Kicsit már fáj a becses fenekem, sőt, a nyakam is pihenni szeretne, de telihold lehet, vagy tudja a faszom, de Isora-chan egy teljes napja nem száll le rólam, pedig itt lakok egy hete lassan. Mondjuk azóta haza sem engedett. Egyszer adott nekem egy kis füvet. Két szálra volt elég. Pont annyira, hogy ne legyek elmebeteg.
- Fihno…Fihnomabban… te állat - nyögöm ki nagy nehezen, mire morog egyet, és kicsit lelassít. Előre hajol, és elkezdi a nyakam nyalogatni, ami így lassan nem is fáj.
Most nem olyan vadállat, mint eddig volt. Finoman, lassan kefél, szinte élvezem. Mondjuk okom sem lehet panaszra, rég élveztem el ennyiszer. Csak már tényleg pihennék. Kicsit szédikézek is, hiszen egy napja nem sikerült ennem, csak egy kis bort itatott velem. Egy kicsit… egy üveggel bepusziltam. Mióta itt vagyok, kezd úriasodni a torkom. Eddig utáltam a minőségi piákat, de ő mindig finom italokat ad, jó a kaja, meleg van… a ruháim is itt vannak, a jelmezeim, minden… mondjuk, nem tudom, hogy hogyan, de gyanítom, ne legyek annyira kíváncsi.
Hangosan nyögök fel, ahogy megint elélvezek, ő pedig pár lökéssel utánam teszi ugyanezt, de csak morog, aztán a nyakamhoz hajol, kicsit karcol a bőrön, és iszik egy keveset.
- Isora-chan… sóhajtom. - Aludhatok kicsit? Elfáradtam - nézek rá nagy szemekkel, és ahogy lefekszik, elhelyezkedek a mellkasán.
- Nem kellene enned előtte? - kérdezi a hátamat, a derekamat és a fenekemet simogatva.
- Nem tudom. Nem bírok felkelni - nevetek fel kínosan, mert tényleg így van. Mozdulni is alig tudok. Ő pár pillanatra lehunyja a szemét, és percekkel később megjelenik az a kis dög, akit egyébként csípek, de a múltkor is pont akkor jött be, amikor dugtunk. Most viszont a szájában van egy zacskó, benne valami… ANYÁD! Az kaja?!
Ha tudnék, vetődnék, de nem tudok sajnos… így marad az a verzió, hogy fogom magam, és könyörögve nézek a kis rókára, vagy mi ez. Az meg, mintha érezné, hogy most tényleg nagy a szükség, már ott is van, és leteszi a kaját Isora-chan mellkasára. Ő meg egy határozott mozdulattal küldi a falig szerencsétlen jószágot.
- Nem vagy túl durva vele? - kérdezem, miközben kétpofára zabálok.
- Nem. Megszokta - közli. - Akarsz zuhanyozni?
- Jól jönne… Annyiszor élveztél belém, hogy ha nő lennék, hetesikreket szülnék, basszus - sóhajtok fel.
- De nem tiltakoztál különösebben - vigyorog.
- Mert élvezetem, csak most kicsit sok volt. - Reménykedve nézek a szemébe. - Figyu… nem vinnél ki ölben a kádba? Olyan jó lenne, de tényleg nem tudok mozdulni - pislogok rá hihetetlenül édesen, sőt még egy meggyőző csókot is hintek az ajkaira. mert én ilyen édes vagyok.
|
| yoshizawa | 2010. 12. 25. 19:51:06 | #9981 |
Karakter: Isomura Nakata
Megjegyzés: (Koinak)
Minden finomkodás nélkül csúsztatom egyik ujjam kéjsóvár testébe, hatalmas nyögései hallatán pedig már tolnám belé a többit is, hogy minél előbb meglovagoltathassam, de megelőzve tettem bújik ki szorításomból és pucsít be nekem, így megparancsolva, tereljük az eseményeket komolyabb vizekre.
Kuncogva követem, és karolom át újra szorosan, amikor hozzá érek, merevedésem bejáratához illesztve:
- Mohó vagy – suttogom halkan - Én még játszani akartam. – igen... Nincs is annál jobb, mint amikor kínzásszintűen feltüzeljük az áldozatokat...
Akkor már nem parancsolgatnak.
És akkor már ez a drága is könnyes szemmel könyörögne azért, hogy tegyem a magamévá...
- Majd… eljövök megint, és játszunk. De most tedd be! - hát jó... Legyen gyereknap...
Megragadom, és tövig belevágom magam forróságába, egyszer, majd még egyszer, és még egyszer, gyors mozdulataimmal, és a kéjjel, amit okozok neki teljesen elvonva a figyelmét arról, hogy közben fogaim is testébe, nyaki verőerébe süllyesztem.
Hmm... Nagyon finom a vére... Egyszerűen őrületes...
És...
Nem is emlékszem már arra, mikor élveztem így a szexet utoljára, úgyhogy évek óta először úgy gondolom, egész feldobná a napjaim, többször élvezhetném szórakoztató társaságát.
Abba is hagyom hát szárazra szívását, és egy nyalással összeforrasztom a nyakán maradt sebhelyet...
Majd ezután... Erőteljes lökésekkel, bőrének megszívogatásával, valamint a farkának kényeztetésével, kergetem az élvezetekbe, tolom a csúcs felé, hogy mielőtt elérné azt, remegő testét egy kegyetlen rászorító mozdulattal vonjam teljesen az irányításom alá.
- Várj meg – suttogom a fülébe levakarhatatlan vigyorral, amire felnyögve hajol előrébb, hogy még mélyebben belé tudjak hatolni.
Grr... Úgy mintha tudná mit szeretnék.
Felnevetve hágom tovább.
A levegő teljesen megtelt fülledt erotikával, keményen dolgozom már egy pár órája formás fenekét, és cirógatom testét, mégis hiányérzetem van. Valami mintha...
Áhh igen...
- Halljam a hangodat - dörrenek rá, mielőtt végignyalnék legfelső nyakcsigolyáin.
Legnagyobb örömömre hamar teljesíti kérésem, szabadjára engedi egészen eddig visszafojtott nyögéseit.
Igeen... Nagyon jó hallgatni, ennél szebb, igényesebb muzsika nem is kell, máris közelebb érzem a beteljesedést, elégedetten dicsérem meg.
Közvetlen elsülésem előtt pedig megjutalmazva azt, hogy szótfogadott, és zenélt nekem, elengedem farkát, hogy velem egyszerre érhesse el a fehét semmit.
Ez nagyon jó volt. Bár egyáltalán elég, farkam is újra lüktet, örömmel újra kezdené a kicsike művelését. És ki vagyok én, hogy visszatartsam...
Vacsoravendégem álla felé nyúlok, hogy egy vad csókkal az áhított folytatást kicsikarhassam a drágából, de megint túl gyorsan szabadul ki karmaim közül, mászik ki a kádból.
- Mennem kell. Adsz valami ruhát? – hogy az a... Miért lett ilyen sürgős?! Leszarom a haverjaid, várjanak, amíg kijátszom magam.
Bár...
Ha találkozik velük, és elköszön tőlük... Utána már itt maradhat, teljesen az enyém lesz...
Hmm...
- Nem maradsz éjszakára? – kezdem el kérdésem, de már nem tudom befejezni azzal, hogy miután megmutattad haverjaidnak egyben vagy, a szavamba vág:
- Nem. Mennem kell. Ha akarod, még eljöhetek, de most megyek. – ha akarom??? Ez nagyon tetszik... A kölyök tudja, hogy kell hízelegnie nekem.
Bár ha az akaratomra támaszkodnánk, már ki lenne kötve, és újra benne lennék, valamint mindketten leszarnánk a bokrok közt kommandózó haverjait.
- Te akarod? – nézek rá hatalmas vigyorral. Szemfogaim csak az utolsó pillanatban sikerül elrejtenem.
Én idióta... Huhh... Most majdnem lelőttem a nagy poént...
- Hát, még szép! Életemben nem szexeltem ilyen jót. Iszom valamit, amíg hozol nekem ruhát. - hogy mi?! Az oké, hogy otthon érzi magát, és elsétál egy pohár üdítőért, de mi az, hogy én hozzak neki ruhát?!
- Baj van??? – lép mellém rókám, pont jókor.
Belé rúgok egy hatalmasat, hogy a falon kössön ki. Majd, hogy ettől megnyugodtam egy kissé, halkan dunnyogom neki:
- Úgy utasítgat, mintha a homlokomra lenne tetoválva, igen, minden kérésed teljesítem...
Nem válaszol, csak egyik lábára erősen sántítva elhúz, hogy fél perccel később már ott állhassak vacsoravendégem mögött.
Persze újra meglepem azzal, hogy átölelem, és megcsókolom, de most nem húzom tovább az agyát, a kezébe dobom a ruhákat, amiket rókám átadott, itt van minden hozzáfűzéssel. Minél előbb megy el, annál előbb jön vissza. Vagy hozom vissza, még meglátom.
- Isteni volt. Imádom a farakadat. – vigyorog rám, és meg is csókol, miután kijelenti, hogy még be fog nézni szerény hajlékomba.
Egy pillanatig vörösen csillan fel szemem, de talán nem emiatt, hanem a mielőbbi viszontlátás miatt surran ki a kapun.
Tényleg rendesen elvette az eszem a kis tüzeske, viszont árnyékként követem most, hogy rádöbbentem, ha nem ezt tenném, nem tudnám, honnan rángassam vissza.
- Hééé, Koi – ordít felé az egyik srác abból a csoportból, ami valószínűleg rá várakozott egészen eddig itt a parkban.
Hmm... Most már azt is tudom hogy hívják. És akár játszhatok is...
- Ez a neved? – suttogom közeléből, de rendesen elbújok, mire hangom irányába fordul, ezzel kicsit megrémítve a nagylegényt.
- Ne hívj így – oltja le az előbbi kiabálót, majd újfent nem vesztegetve idejét köszönésre, vagy fölösleges szövegelésre, a lényegre tér:
- Bent voltam. Nem vámpír. De istenien szexel – ohh... Hízott a májam vagy öt kilót.
- Azért a garbó? Mázlista köcsög. – az csak akkor lesz, ha naponta kényeztetem... nyehehe... - Nesze. – hehh... Kuncogásom alig bírom magamban tartani. Ez a kölyök... Tényleg egy zacskó fűbe fogadok.
- Kösz, de én most megyek. Ki kell pihennem magam. Egy ekkora farkat sokáig tart kipihenni – hjajj... Persze pihenni... Ha nem siettél volna ennyire ezekhez a gorillákhoz, vagyis azért a csomagért, tuti, hogy még most is alattam nyomnád a lepedőt. Bár... Ami késik nem múlik.
***
Már jó ideje hazaért, de még mindig ég szobájában a villany, nem alszik.
Ami kár, hiszen úgy akartam visszavinni, hogy ne tudja meg vámpír vagyok. Na mindegy. Ez a tervem ugrott.
Inkább szerezzen tudomást arról, milyen lénnyel dugatta meg magát, bemegyek hozzá, nem várok a következő éjszakáig. Hajnalig meg még kevésbé.
A szobája ablakához szállok, és azt erőmmel kicsapva sétálok be, hogy az első döbbenetem után hatalmas vigyorral nézhessek végig újra a szétterpesztett lábbal ágyán fekvő Koin, amikor a szobában terjengő csípős füst egy része távozik a nyitott ablakon.
Grr... Ugyanolyan izgató teste, ha nem sürgetne az a nyomorult idő, mint ahogy teszi simán letépném róla azt az egy szál trikót, és boxert, ami még takarja előlem valamennyire testét, és itt megbasznám...
- Hogy kerülsz te ide? Álmodlak? – néz most vörösen világító szemeimbe révetegen.
Fel kell világosítanom, bár nem hinném, hogy szavaimra, vagy a forró, és vad csókra, amit előtte lopok tőle emlékezni fog:
- Követtelek, hogy visszavihesselek magamhoz még egy pár körre.
- Minek ahhoz odamenni?! Folytassuk itt, és most! – húz le magához fekhelyére, egy gyors mozdulattal, csípőjét pajkosan hozzám dörgölve, miközben fürge ujjaival már hátamon matat.
- Hidd el, ha nem félnék attól, hogy érnénk hozzám vissza napfelkelte előtt, és elégnék, már rég alattam sikítanál. – tépem ki magam maradék józan eszemmel karjai közül és állok fel.
- Persze, persze... – kel fel ő is, de olyannyira instabil, át kell ölelnem, hogy megakadályozzam eldőlését. – jobb mesét találj ki. Nem hiszem el, hogy már te is azzal a badarsággal jössz, hogy vámpírok léteznek. Azt meg még kevésbé, hogy magadat is annak tartod. – mondandója elhadarása végén szív még egyet a kezében tartott füves rúdból.
Most leállhattam volna vele vitatkozni, ahelyett, hogy egy újabb forró csókkal levettem lábairól, és felkaptam, hogy mire észhez tér, már a szabad ég alatt szálljunk kettesben, de akkor biztosan kifutottam volna az időből. Mivel személyzetem már megérkezik, úgyis be tudom neki bizonyítani nem emberi mivoltom...
- Ez az anyag... – szólal meg egy pár perc csöndes nézelődés után, érdeklődve emelem rá szemeim egy pillanatig – mindenképp el kell mondanom neki, ha magamhoz térek, hogy miket hamuztam.
- Mármint kinek? – teszem fel a kérdést vigyorogva, miközben gyorsabb iramra váltok. Nem épp segítő tényező a repülésben, hogy mellkasom, oldalam karmolássza, simogatja a kicsike.
- Hát neked! Ez egyértelmű. – neveti el magát, és ki is pördül ölemből, csak hihetetlen reflexeimnek köszönheti, hogy nem érte el a földet.
- Még bírj ki egy pár percet nyugiban jó?! – nézek rá mérgesen, de nem hatja meg dühöm. Csapkod, rúgkapál, és mindemellett kiabál, hogy ő is akar repülni, engedjem el.
Szerencsére már látom a házam. És ha szolgáim visszatértek, már szobám ablaka is nyitva kell, hogy legyen, egyenesen az ágyamba tudom vinni.
Igen... Megérte egy párszor felpofozni őket, megtanulták mit kell tenniük. Az emlegetett ablak nyitva.
- Végállomás. – dobom az ágyamra Koit, majd amikor erősen remegő alkalmazottaimmal becsukatom kijárónak használt egyetlen fényforrást, és behúzatom velük az összes sötétítőt, hogy még csak véletlenül se jöjjön be rajta világosság, követem, visszarántva a paplanok közé. Nem ér rá megsértődni a durva bánásmód miatt, dolgunk van.
Persze szolgáim már nincsenek itt, tudják, hogy végeznék, ha nem igyekeznének.
- Örülök, hogy a Nakata-légi és szextársaságot választotta. – suttogom vendégem fülébe, és kezdem is el nyalogatni az említett testrészt, amíg körmeimmel már volt trikója maradványai közt simogatom, karmolászom mellkasát, mellbimbóit is meg-meg csippentve.
- Ha nem lesz olyan őrületes, mint amilyen az első volt beperellek. – vigyorodik el élvetegen, szétrántva közben ingemet, aminek a hirtelen mozdulattól csak úgy pattognak a gombjai.
Kuncogva csókolom meg, és hagyom, hogy lecibálja rólam nadrágom is, hiszen ő már körmeimnek hála úgyis meztelen, és attól nyöszörög csókunkba, hogy kőkemény farkát cirógatom.
- Most van időd játszani? – szakítom el tőle ajkaim, és nyalom végig nyakának ívét. Inni akarok megint a véréből...
- Ha meg akarsz halni, húzhatod az agyam. – válaszol halál komolyan lábait derekam köré is csavarta.
- Hát jó... – irányítom kuncogva makkom bejáratához. - Fiatalnak érzem magam a halálhoz. Úgyhogy majd ezután a kis kör után elszórakoztatlak. Úgyis hosszú napnak nézünk elébe...
- Ahogy mondod... – húz vissza magához, olyan vágytól csillogó tekintettel, amitől rendesen beindulok...
Nem is kímélem, újra keményen, megrakom, és természetesen egy kicsit le is csapolom, mielőtt mindketten álomba merülnénk, de most harapásom hegeit, amik fehér bőrén piroslanak eszem ágában sincs eltűntetni.
Kiváncsi vagyok, hogy reagál arra, tényleg vámpír vagyok, de már most érzem, jót fogok röhögni reakcióján.
- Hova mész? – nyúlok morcosan Koi után. Útálom, ha felébresztenek, úgy érzem ki kell kötnöm kicsit, hogy nyugton maradjon.
- Rohadt sötét van, úgyhogy felhúzom a redőnyt. Egyébként... Te mikor kerültél a szobámba?! – ohh már értem... Szóval elmúlt a fű hatása.
Kuncogva húzom vissza magamhoz.
- Mit röhögsz?! Kérdeztelek, válaszolj! – kis türelmetlen...
- A házamban vagyunk, tegnap este hoztalak át. Nem emlékszel rá? – látom, halovány felismerés csillan szemében, gondolatai is őrülten zakatolnak, de a teljesen tiszta képhez még első kijelentésére is válaszolnom kell.
Olyannyira szép, szemfogkivillantós mosollyal, amilyennel csak tudok, miközben persze szemeimen is villantok egyet:
- A függöny pedig így marad.
|
| Rauko | 2010. 11. 27. 14:33:31 | #9513 |
Karakter: Gunzi
Megjegyzés: ~Yoshizawának~
Ahogy elveszem a nekem kínált cuccot, és innék belőle, valami fehér szar az asztalra ugrik, ellopja a kajámat, és ugyanazzal a lendülettel borítja rám a kólát. Egy fél pillanatra megmerevedve ülök, aztán ordítani kezdek. Ez a Gunzi CP-m volt, ezért valaki mocskosul meg fog fizetni! Ordítok, szidom azt a nyamvadt izét, ami rókának látszott, de hogy a picsába kerülne ide egy róka?!
- Ne haragudj - lép mellém vigyorogva a félisten. - Ez az ostoba jószág valahogy beszökött. - Akármennyire vagy farokállító, a pofádba lépek, haver! Ne röhögj rajtam!
- Te ezt, hogy tönkrement a kedvenc ruhám, viccesnek tartod? - kérdezem üvöltve, és már tűnnék is el a picsába. Faszom a cuccba, amit kapnék, ez volt a kedvenc cuccom, bassza meg!
- Igen - röhög fel, mire, mielőtt megölöm, inkább egyenesen az ajtó felé indulok. Indulnék. - ne siess úgy - duruzsolja a fülembe, és valahogy azonnal megbocsájtom neki, hogy ilyen barom állatot tart. Olyan mennyeien édes a hangja, hogy az valami fergeteges! - Kárpótolni szeretnélek. - Valamit motyog újról, meg kifizetésről, de ami engem érdekel… - Csak fürödj velem. - Ahh, már azt is elnézném neki, ha levágná a karomat, csak dugja bele a farkát a seggembe, mert már alig bírok várni! Azta… akarom ezt a faszit, lehetőleg most, itt és azonnal.
Elnavigál a fürdőbe, én meg engedelmesen vetkőzni kezdek, közben falom a látványt. Ilyen házat… bassza meg. Akarom mondani… engem. Na, de komolyan, ez a pasi multimilliomos! Ez a kád akkora, mint a konyhánk! Bemászok a már megengedett vízbe, és épp húzódnék hátra, mikor valami megölel, megérzem a fenekemnél bitangkemény farkát, és másik kezével az enyémet simogatja, miközben hangjával megerőszakolja a dobhártyámat. Mami, fel fogok nyüszíteni ettől a pasitól! Nyalja a nyakamat, miközben egyik ujját belém csúsztatja. Ohh, mami, ez valami… huh. Már az ujjaitól olyan érzésem van, hogy menten el tudnék élvezni. De valahogy fel kellene pörgetnem az eseményeket, mert a fiúk várnak, és már csak egy órám van.
Kikászálódok a szorításból, és elcsúszok a kád másik széléhez, kitérdelek a vízből, és felé tartom a fenekem.
- Téged… most… - Mosolyogva jön közelebb, és hátulról átkarolva hajol a nyakamhoz. Mi a tök, ennek nyakfétise van?
- Mohó vagy - suttogja. - Én még játszani akartam.
- Majd… eljövök megint, és játszunk. De most tedd be! - szólítom fel, mire derekamra fog kezeivel, és egy határozott mozdulattal csúszik belém. Eközben, mintha a nyakamnál szúrást éreztem volna, de ahh, leszarom! Mennyeien hatalmas a farka, és most az sem érdekel, ha az összes véremet kiszívja, de akkor szex közben haljak meg!
Olyan erővel próbál beleépíteni a fürdőszoba csempéjébe, hogy ahh… gondolkodni is nehéz. Pláne, mikor a nyakamat szívogatja, és a farkamra fogva kezdi el pumpálni. Nem is kell mondanom, hogy már remegek, mikor ráfog, és előre hajol a fülemhez.
- Várj meg - sóhajtja, tőlem meg csak egy beleegyező nyögésre telik. Mégis mit tudnék csinálni? Mozdulni sem tudok. Nemhogy tiltakozni… Nem is akarnék, mondjuk, de ez már más kérdés ugye.
- Halljam a hangodat - nyal végig tarkómon, mire felsóhajtok, és akaratlanul is eleget teszek a kérésnek: olyan hangerővel kezdek nyögni és sóhajtani, hogy már nekem ciki. Mint egy rossz kurva. - Ez az… - morogja, mire nekem meg már tényleg szét akar robbanni mindenem odalent. Szimplán a hangja elég lenne, hogy orgazmusom legyen, és ehhez még jön, hogy az ujjai a farkincámon, a nyelve mindenhol a nyakamon, férfiassága bennem… apám!
Nem tudom, meddig kínoz, de határozottan fáj már a nyakam, annyi helyen kiszívhatta. Aztán az egyik pillanatban elengedi a farkamat, lök rajtam még egyet, és egyszerre sóhajtunk fel. Na, jó. Én felsikítok, ő csak felsóhajt. Majdnem összesek, de magával húz. Hátamat mellkasának döntve próbálok összeszedni valamennyi oxigént, hogy aztán elhúzhassak a vérbe, mert nekem még ma találkozóm van a fiúkkal.
- Mennem kell - sóhajtok és kiszállok a kádból. Meglep, hogy milyen nehezen engedi el a kezem, és valamin gondolkodik, látom a szemében, de végül csak kienged. - Adsz valami ruhát?
- Nem maradsz éjszakára? - kérdezi elém lépve.
- Nem. Mennem kell. Ha akarod, még eljöhetek, de most megyek.
- Te akarod? - Ránézek. Furán csillognak a szemei.
- Hát, még szép! Életemben nem szexeltem ilyen jót. - Meztelenül, ahogy vagyok, elindulok a konyha afelé. - Iszom valamit, amíg hozol nekem ruhát. - Valamit motyog, de azt már nem hallom.
Pár perc múlva karok fonódnak a derekamra és a nyakamba csókol.
- Itt van minden - mondja, és el is enged. Felöltözök, és elé lépek.
- Isteni volt. Imádom a farakadat - mosolygok rá, és szájon csókolom. - Majd még benézek - kacsintok rá, és már lépek is le. Valamiért a szemei olyan furák voltak most, tudatosanléptem le ilyen gyorsan.
Szinte rohanok ki a kapun, és a szemben levő parkban ott ülnek a srácok.
- Hééé, Koi - visít az egyik.
- Ez a neved? - hallok valami morgás szerű hangot, de hátrapillantva konstatálom, hogy nem áll ott senki, de a hideg is kiráz, úgyhogy rohanok is át.
- Ne hívj így - morgok haveromra. - Bent voltam. Nem vámpír. De istenien szexel - nyalom meg ajkaimat.
- Azért a garbó? - Ekkor veszem észre. Lehúzom egy ponton, és ott épp van egy szívásnyom. Felröhögnek. - Mázlista köcsög. - Kiveszi a zsebéből a cuccot és felém dobja. - Nesze.
- Kösz, de én most megyek. Ki kell pihennem magam - sóhajtok fel színpadiasan. - Egy ekkora farkat sokáig tart kipihenni - kacsintok rájuk, és már indulok is.
*
A harmadik szálat tekerem. Kezdek beképzelni dolgokat. Most például kinyílik az ablak, és a szexisten pasi lép be rajta. Basszus, jó ez az anyag…
|
| yoshizawa | 2010. 10. 30. 21:55:04 | #8952 |
Karakter: Isomura Nakata
Miért pont most csöngetnek, amikor még szolgáim is szabadságra küldtem, hogy egy kicsi nyugalmam legyen?!
Grr... Az idetévedőnek biztosan biztosítani fogok egy ingyenes, exluzív utat a túlvilágra, torka átharapásával. Ott majd gondolkodhat azon, hogy miért is zaklatott, ideje lesz rá elég.
Ki van plakátolva, nem is egy helyre kerítésemen, hogy engedélyem nélkül senki ne lépje át a kapumat. Manapság az emberek nem tudnak olvasni?!
Tudom, hogy pletyka terjed rólam a városban, viszont az, hogy nem hagynak élni egyszerűen már tűrhetetlen.
Az ide tévedők hulláit ha kiakasztanám a birtokra tévedő hollók martalékának, szerintem még akkor se kerülnék el lakhelyem. Sőt... Társaik teteme lehet, még több embert vonzanának ide... Pedig ez a heti 3-4 is sok, úgy is, hogy vacsorám jelentős részét teszik ki.
Morcosan szállok ki forró vízzel teli kádamból, megszakítva fürdésem, csak azért, hogy egy törölközővel eltakarva legnemesebb nemesi szervem indulhassak el a bejárat felé.
Mindegy... A csöngető illetőt meg fogom hívni egy vacsorára. Hiszen úgyis régen ettem...
Útközben izgatott karattyolással szalad mellém ezüst színű rókám, és sugallja felém gondolataival, hogy egy srác áll az ajtóm előtt, épp a kertbe volt, amikor elindult a bejárat felé.
Pff...
Olyan gyorsan hadar... Pizzaszállító áll házam előtt. Egy irtó helyes, akinek gyönyörű kék szeme, és szőke haja van... Valamint aki fokhagymás pizzát hozott. És amiről neki eszébe jutott, hogy már napok óta nem engedtem enni.
He?! Mi van?!
Olyat rúgok belé, hogy szabályosan a falra kenődik, mielőtt leesik onnan. Ekkor fogom meg grabancát, és tisztázom vele, hogy majd én eldöntöm, mikor és miért oldom fel tilalmát, de addig viselkedjen jól, és ne előző társaim csontjait próbálja meg kiásni.
Bólint, ezért leteszem, és tovább folytatom utam.
Szerencsére a nap még fent van, de már nem akkora az ereje, kinyithatom az ajtót, és beereszthetem áldozatom az árnyékból, anélkül, hogy elégnék.
Rókámnak igaza volt... Ez a fiú... Hmm... És testének illata... Rég nem sétált már errefelé ILYEN finomnak látszó husika...
- Hakibámultad magad, esetleg mondhatod, hogy miben segíthetek – szakítom meg nézelődését. Nem akarom, hogy a csodálatomtól kiessenek a szemei.
Azt meg még kevésbé szeretném, ha csak úgy fogná magát és elrohanna. Jó lesz neki itt, a házamban, a karmaim között...
- Kuss, épp nyáladzom! – ejjha... Nem mondom bátor gyerek vagy te...
Nevetve kérdem meg arról, nem e jönne be, de nem a testem még mindig felforrósító, gyilkos fényre, a hidegre hivatkozom. És... Megpróbálom nem fejbe verni azért, mert hisztisnek tart.
- Szóval, minek köszönhetem…? – kérdem meg tőle újból. Azt nem teszem hozzá, hogy a látogatásod, van esze, úgyis tudja.
- Öhm, a haverjaim szerint maga egy vámpír, és nekem kellett jönnöm egy kamu-pizzarendeléssel, hogy kiderítsem. Ha bejutok, és viszek bizonyítékot, kapok egy csomag füvet. De… ez most cseszettül nem érdekel –jahh értem. Akkor nézzük az őszinte gon... He??? Várjunk csak... Ez nem úgy hangzott, mintha hazudott volna...
- Biztos, hogy ezt kellett volna mondanod? –vizslatom arcát vigyorogva, csípőre tett kezekkel.
- Nem. Meg kellett volna kérdeznem, hogy ön rendelte-e a fokhagymás pizzát. De ez nem tök lényegtelen?! –igazad van... A lényeg, hogy itt vagy...
Halál nyugodtan vágódik le az étkezőmben, és bontja ki az undorító illatú dobozt, hogy elkezdhessen belőle falatozni.
Hmm... De így elnézve eszegetését gonosz ötletem támadt... Olyan, ami ha sikerül,nemcsakhogy megszabadulok a kamurendelt undorítóságtól, hanem még ez a kicsike is meztelenül lesz a karjaim között...
- Hozzak hozzá valamit? – teszek fel neki egy újabb kérdést, arcomon levakarhatatlan vigyorral.
Úgy szeretném, ha igent mondana... Lusta vagyok ruhaletépéshez. Ráadásul akkor előbb megtudná, vámpír vagyok, minthogy szórakozhatnék vele.
- Ja, valami bubisat, köszi - igen... Legalábbis ez felért azzal. Bár a mostani fiatalok szóhasználata elég érdekes...
Gonoszul kuncogva megyek a konyhába, miközben magamhoz hívom állatkám, és beavatom tervembe. Ha sikerül, akkor feloldom étkezési tilalmát, ráadásul megkapja a kis szöszi maradék pizzáját is.
- Tessék. – rakok le elé fülig érő mosollyal egy hatalmas pohár szénsavas innivalót. Bár közben bőszen igyekszek azon, hogy csak minimális mennyiségű levegőt vegyek. Ez a fokhagymaszag, ami ebből az ételféleségből árad megfertőzte már az egész helyiséget.
- Köszönöm. – nyúl érte, de amíg nem tesz egy olyan megjegyzést, hogy már azt hitte, vissza se érek, nem emeli ajkai felé a cukros innivalót.
Végre... Korgó gyomrú segítőtársamnak ez volt a jel. Egyből ugrik a pizzához, rálöttyintve közben áldozatomra annak kóláját. Pont ahogy megbeszéltük.
Élvezettel hallgatom a pórul járt fiú meglepett ordítását, majd káromkodását, és nézek rajta végig, amikor a széket hátradöntve kel fel és tépi le magáról az izmos testét igencsak eltakaró vörös pulóverét. Hát igen... Eléggé átázott, de nem csak az. Nadrágja, és pólója is.
Hmm... Étvágygerjesztőbb teste van, mint hittem. És az tetoválás, ami átázott felsőjén keresztül már látszik kockás hasa mellett...
Alig bírom visszatartani magam attól, hogy nekiessek. Azzal terelem el róla figyelmem, hogy a két sarokkal odébb csámcsogó rókámat gondolati úton dicsérem meg:
- Ügyes voltál. A pizza a tied, csak vidd ki a házból, mert ha továbbra is itt fog bűzölögni agyonütlek. – hálálkodva fut el vele, mialatt én a fiúhoz lépek.
- Ne haragudj... – próbálom komollyá tenni arcvonásaim, mialatt beszélek hozzá, még akkor is, ha tudom vigyorom levakarni egyszerűen nem fogom tudni. – Ez az ostoba jószág valahogy beszökött...
- Te ezt, hogy tönkrement a kedvenc ruhám viccesnek tartod?! – támad nekem. De úgy... Hogyha a szemeivel ölni tudna, már halott lennék.
- Igen... – kacagom el végre magam, viszont mielőtt elrobogna mellettem, a bejárat felé, erősen megragadom kezeit, és visszahúzom magamhoz.
- Ne siess úgy. –halk hangom hallatán végre abbahagyja az ellenkezést. Vagy azt élvezi ennyire, hogy szavaim a fülébe duruzsolom??? – Kárpótolni szeretnélek, úgyhogy majd adok helyettük másikat, és ki is fizetem őket, csak fürödj velem.
Tényleg érdekes egy figura. Felkuncogva kérdezi meg, hogy merre van a fürdő, és azt, hogy mikor indulunk tusolni.
- Menj előre. – indítom el a helyes irányba – Megyek utánad mindjárt. Addig áztasd be magad, úgy kevésbé fog fájni.
Nagyon nem tetszik neki, hogy nem tartok vele, főleg mondandóm után, de azért csak elvonul.
Rókám sóhajtva jön vissza a házba parancsomra, és követi mozdulatait. Legalábbis addig, amíg vetkőzni nem kezd a kicsike.
Ekkor utasítom, menjen onnan. Én pedig villámként mozogva közelítem meg a fürdőszobát egy titkos ajtón keresztül. Csakis azért, hogy amikor medencének is beillő kádamba belemászik, hátulról mögé úszhassak, és átkarolva húzhassam merevedésemhez egyik kezemmel, miközben másik kezemmel megcirógatom férfiasságát.
- Hiányoztam?
Megremeg érintésemtől, és macska módjára dörgöli hozzám magát, ezért felbátorodva nyalok végig nyakának az ívén...
Finom... Olyannyira, hogy még szájának fokhagyma illata se tudja elvenni az étvágyam...
|
| Rauko | 2010. 09. 17. 12:45:10 | #7864 |
Karakter: Gunzi
Megjegyzés: ~Yoshizawának~
Megint valami cseszett étterembe akarnak menni. Komolyan, a tököm kezd tele lenni vele, hogy ezek állandóan kajálni akarnak. Ráadásul sosem jó a sarki ramenes, mindig valami luxus kell, Meki, meg minden hülyeség. Ráadásul valamit akarnak mondani. Höh. Ha nem az lesz, hogy valaki szerelmet vall, megharagszom. Ilyenekkel izgatni a fantáziámat… nem tudják ezek, kivel szórakoznak.
Gunzi Cp fel, és irány a találkozó. Út közben, a metrón, persze, hogy megállít pár csaj, hogy fotót szeretne. Az egyik kap is egy csinos taslit. Ne fogdossa egy meleg pasi seggét! Miért nyúlkál az oroszlán szájába?! Nekem az ott nem csak arra való, amire neki. És ő mit szólna, ha a nuniját simogatnám?! Ugye, milyen kellemetlen?
A srácok már várnak. Megint le lettem cseszve, hogy miért kések, de ez van. Épp az egyik Meki felé baktatunk, mikor elmegyünk egy ház előtt. Komolyan, olyan az egész, mint egy horrorfilmben. Már csak az kéne, hogy bemásszunk, és valami eszement sorozatgyilkos feldaraboljon mindenkit.
Nem hiszek a spirituális és túlvilági hülyeségekben. Véleményem szerint nem erőtől függ, hogy ki lát szellemeket, hanem az anyag minőségétől. Én is találkoztam már Bruce Lee-vel is, mégsem hiszem magam semmilyen összekötő kapocsnak.
- Hé, Koi, tudod, hogy ki lakik itt? - szólít meg az egyik idióta.
- Mond ki a nevem még egyszer, és a kertjében áslak el - fújok rá.
- Jó, higgadj le, Gunzi! Szóval, azt rebesgetik a városban, hogy itt egy vámpír lakik - suttogja fülembe, belőlem meg előtör a röhögés. Hogy ez mekkora lúzer. - Komolyan, haver! Azt mondják, hogy ez a faszi már több száz éves, és nem öregszik. Van a nyakán egy pillangó tetoválás, pont ott, ahonnan az áldozatok vérét kiszívja! És azt mondják, hogy nekrofil is! Megdugja a halottakat!
- Haver… Disneytől ismered a Szépség és a szörnyeteget? Ne is várd el, hogy Belle módjára rohanjak a kertjébe, hogy a rózsát lopó apámat kiszabadítsam - válaszolom a hasamat fogva.
- Gunzi… ugye nem nézel Disney-t…? - hüledeznek.
- Barmok! Alapműveltség, idióták!
- Jó, lényegtelen. Viszont, ha most bemész oda, és megnézed a faszit - mutat fel egy csomag füvet, mire nekem kikerekedik a szemem -, akkor ez a tiéd! Csak a tiéd, egyes egyedül! - Már majdnem pitizek neki, mikor újra zsebre vágja a cuccot. - Szóval, hogy lógsz be hozzá?
- Hol van a közelben pizzéria? - kérdezem tőlük, mire elmagyarázzák, én meg már megyek is. Megbeszéljük, hogy a Mekiben találkozunk, maximum két órám van, és bizonyítékot kell vinnem, hogy bent jártam. Fasza.
Pizzázó kipipálva, és a kezemben egy kis méretű, fokhagymás-tejfölös pizzával rohanok a ház felé. Benyitok a kapun, mire végigfut a hátamon a hideg. Valaki figyel, de nem tudom, honnan! Az ablakokban nem áll senki, a kertben egyedül vagyok. Hát, persze, a kert. Sötétedés utáni, enyhe szélben is fasusogástól hangos kert, hogy tuti fejre álljak a félelemtől. De nem fogok! Gunzi erős, és nem fél! Legalább is nem dicsekszik vele…
Megtehetném, hogy eldobom a pizzát, és eszem vesztve rohanok el a srácokhoz, de akkor ők egész életemben ezzel cikiznének. Ha csak odamegyek, bizonyíték nélkül, akkor szintén, ha meg tényleg vámpír a faszi, és kiszívja utolsó csepp véremet is, akkor hősként halok meg. Baszod, mióta vagyok én ilyen költői?! Na, jó, menjek be, és nézzem meg, mert így nem haladunk a cselekménnyel.
Az ajtó elé lépek. Csengetek kétszer, kopogok kétszer, semmi. Magamban elmondok egy gyors imát, hogy az ajtó ne nyitódjon ki magától, mert akkor tuti összepisilem magam. Fokhagymás pizza ide, vagy oda, ha ez egy vámpír, akkor felesleges. Láttam a Van Hellsinget, tudom, hogy az ezüst karó is átbaszás! Aztán csoszogás… na, két variáció van. Ez most vagy a zombi komornyik, akinek leesik a kisujja, miután kinyitotta az ajtót, vagy egy tök átlagos faszi, akit kirángattam a zuhany alól egy kamu-pizzarendeléssel. Huh, basszus, még bele sem gondoltam, hogy mi van, ha minden hülyeség. Elé állok és bevallom, hogy a haverjaim vettek rá erre egy csomag gandzsáért?
Nyílik az ajtó. Oké, eddig látok kivillanni egy iszonyatosan szexi testet, amit a legizgalmasabb helyeken takar egy cseszett törülköző. A faszi valami eszméletlenül jól néz ki! Ha vámpír, akkor dugjon meg, és öljön meg, elviselem! Csak a szex valahogy része legyen, és még érezzem! Hah, hogy dudorodik a lába között… nyááááá! Gunzi, vigyázz, folyik a nyálad! Ezüst haj, kék szemek, magas, szexis… kell!
- Ha kibámultad magad, esetleg mondhatod, hogy miben segíthetek - zavar meg.
- Kuss, épp nyáladzom! - Felröhög.
- Esetleg bejönnél, és folytatnád itt? Hideg van, és egy szál törülközőben még jobban érzem. - Milyen hisztis… De bemegyek. Már az sem érdekel, ha vámpír a faszi. - Szóval, minek köszönhetem…?
- Öhm, a haverjaim szerint maga egy vámpír, és nekem kellett jönnöm egy kamu-pizzarendeléssel, hogy kiderítsem. Ha bejutok, és viszek bizonyítékot, kapok egy csomag füvet. De… ez most cseszettül nem érdekel - sóhajtok fel, teljesen elmerülve a látványban.
- Biztos, hogy ezt kellett volna mondanod? - kérdez vissza csípőre tett kezekkel. Neh, legalább ne ingerelj tovább, te semeállat, mert mindjárt rád vetem magam!
- Nem. Meg kellett volna kérdeznem, hogy ön rendelte-e a fokhagymás pizzát. De ez nem tök lényegtelen?! - Azt hiszem, a tervemnek lőttek. Akkor talán egyem meg a pizzát, neki úgysem kell már. Bontom is, eszem is.
- Hozzak hozzá valamit? - kérdezi röhögve.
- Ja, valami bubisat, köszi - intek, majd nézem, ahogy eltipeg a konyha felé, még mindig eszméletlenül szexi, és még mindig egy szál törülközőben.
|
|
