- Gazdám.... Én egyáltalán nem reménykedek abban, hogy azzal, hogy megmentettelek, bármit is kiérdemeltem volna.  Azért nem menekültem el, amikor lehetett volna, mert én segíteni szeretnék neked, hogy elérd a céljaidat.... Tudom, ezért most nagy hülyének nézel, de így van. Én hûséges vagyok, ahhoz akihez tartozom.... Sok olyan fõzetet ismerek, amik hatására erõsebb lehetsz, immunissá válsz mérgekre.... És ezeket Lukassal együtt elkészítenénk neked... Én egyáltalán nem vagyok féltékeny Lukasra, nincs is okom rá. – tényleg hülyének nézem, de nem is hülyének, leginkább hazugnak. Nem hiszek neki, mondhat bármit a szóvirágokkal engem nem lehet meghülyíteni.
- Igazad van tényleg ostobának tartalak... a céljaim nem ismered így azt sem tudhatod, hogy nem elleneznéd. Ha valami jóságos lénynek gondolsz, aki csak mutatja, hogy durva, vad és kegyetlen, akkor majd rá fogsz döbbenni... A hûség és a bizalom pedig nem kenyerem. Leszarom, hogy hûséges vagy és bizalmat sosem fogsz kapni tõlem... ezt tartsd észben... Ami Lukast illeti, vele ha tudsz felõlem összebratyizhatsz, ez már csak a te dolgod... – micsoda vigyor, ez vajon álca, vagy az õszinte lényének, apró megnyilvánulása? Nem feledhetem, hogy végül is lazán az életemre tört, még akkor sem, ha eredetileg nem nekem szánta. Ez mindegy a lényeg, hogy van benne elszántság a halál iránt és ez óvatosságra int.
- Gazdám, én most távoznék, ha megengeded... Szeretnék enni pár falatot, és beszélgetni Lukassal, ha sikerül....
- Jól van, most elmehetsz.... – felelem kisvártatva. A viselkedése nagyon elgondolkodtató, van benne valami igazán zavaró, amire egyenlõre nem tudok rájönni, de amíg nem tisztázom, addig megtartom a két lépés távolságot. A céljaimat pedig minden körülmények közt megtartom magamnak. Ahogy távozik kimegyek az erkélyre és kõrbe nézek kis birodalmam területén. Ez bizony koránt sem az amire vágyom, silány lények, silány gyülekezete, ez nem hadsereg, és érzem Lucifer mozgolódik. A zsigereim mindig megérzik, ha rosszban sántikál teremtõm, hisz összeköttetésben vagyunk, még így távolról is. Elvigyorodom magamban és leporolva ruhám sétálok vissza, ki a konyhára Lukashoz. Akad némi mondanivalóm számára. Mikor meglát azonnal hozzám siet.
- Jól vagy gazdám… Nem akartam azelõtt a korcs elõtt beszélni, de nagyon sajnálom, ami történt… - néz rám bûnbánó tekintettel. Ezt mondania sem kell, tudom én jól, hogy bár nem bízom benne sem õ az egyetlen aki hûséges hozzám, mindhalálig.
- Fátylat rá.. Megkaptad a büntetésed a többi nem számít… Viszont adnék én neked egy apró feladatot… - vigyorodom el ismét.
- Mond, megteszek bármit…
- Lyrevrõl van szó. Nagyon nem bízom benne, szerintem jó sok dolgot titkol, és még többet hazudik. Kizárt, hogy egy merénylõnek ne legyen esze, fõleg ez a bugyuta hozzáállás zavar igazán… - fejtegetem ki aggályaim.
- Igazad lehet… Ma megpróbáltam mérget adni neki, de semmi hatás… mintha csak sóztam volna az ételét. – szavaira kicsit mérgesen nézek rá, de nem haragosan. Már megint a mérgek, úgy tûnik nem tanult az én esetembõl, de az még inkább felkelti az érdeklõdésem, hogy a kis Lyrev ennyire ellenálló a mérgekkel szemben. Elgondolkodom és némi hallgatás után megcirógatom Lukas arcocskáját. Hatalmas szemei felcsillannak érintésemtõl, majdhogynem dorombolva bújik hozzám egyre közelebb.
- Akkor mérgezd tovább… Ha lehet, minden nap más méreggel próbálkozz, de csak olyannal aminek van ellenszere is. Ne akard megölni, ha fontos vagyok számodra, mert talán még hasznomra válhat ezen képessége és még amirõl nem tudunk.. Kezd az állati mérgekkel, utána nyargalj a növényiekre és végére hagyd a szintetikusakat… Mindent tudni akarok, jegyzeteket is készíts, viszont légy nagyon óvatos, te ne egyél olyan ételt amit nem ellenõriztél. – helyeslõen bólogat, hogy megértette az utasításaim, de látom a szemén zavarát.
- Gazdám, tényleg úgy gondolod, hogy vannak rejtett képességei?
- Nem gondolom… Tudom. Hogy honnan? A szemébõl. A szem a lélek tükre és elárulja az illetõt, ha tetszik neki ha nem. Palira akar venni engem, ami részben tetszik, részben viszont bosszant. És nagyon ajánlom neki, hogy ne Lucifer egyik bérence legyen, mert azt bizony akkor amiben részese lesz szerény hajlékomban, azt nem teszi zsebre. – fejtem ki némileg elborult tekintettek, de a többi hasznos információt megtartom magamnak. Nem kell, hogy Lukas nagy szája eljárjon, így csak annyit tud, ami feltétlenül szükséges. Egy gyors megbeszélést követõen, úgy döntök, visszatérek a hálóhelyemre némi pihenésre, a szervezetemnek még mindig ki kell dolgoznia ezt a nyavalyás mérget, de kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy viperát hoztam az otthonomba, ezért alig fél óra henyélés után, úgy döntök, hogy utánanézek az új kis szerzeményemnek. Megkérdezem sikerült e neki berendezkednie, és hasonlók. A szobájához érve, eszembe se jut kopogni, miért is enném, ez az én házam az én váram és, ha tiszteletre vágyik, azt ki kell érdemelnie. A szobába lépve, azonnal megpillantom az ágyon összekucorodott cicahalmot. Azonnal tudom, hogy õ Lyrev, már csak a szagából is. Alakváltás? Ez egy roppant hasznos tulajdonság. Konstatálom saját maganak és leülve mellé cirógatni kezdem a gerincét. Szívem szerint a falhoz vágnám, amiért elhallgatta elõlem ezt az aprócska momentumot, de most igyekszem megõrizni higgadtságom. Nagyot nyújtózva kezd ébredezni, mint akinek fogalma sincs róla, hogy hol van valójában, de amint érzékeli, hogy én cirógatom, felocsúdva ül fel és néz rám.
- Változz vissza, vagy a falra kenem ezt a cuki kis ábrázatod… ! – morranok rá mérgesen, mire hogy képes vagy azonnal vált.
- Elnézést gazdám, nem tudtam, hogy gond, ha macska alakban kószálok.
- Bajnak éppen nem baj, de eltitkoltad, ilyesmire… Vajon mit titkolsz még? – nézek rá érdeklõdve. Eléggé bosszant a dolog, hogy nem tudok róla szinte semmit, csak amit elmond. Persze megkínozhatnám, vannak egész kifinomult módszereim, hogy szóra bírjam, viszont valahogy ezt nem szeretném. Ritkán folyamodok kínzáshoz, a legtöbb esetben elég a határozott kiállásom. Most viszont úgy érzem, ez vajnyi kevés lesz.
- Nem titkolok semmit, csak nem tudtam, hogy lényeges… - magyarázkodik, amire nem igazán vagyok kíváncsi. Hirtelen mozdulattal leteperem az ágyára és fölé kerekedve szorítom le kezeit a feje fölé, majd közel hajolva harapok ajkaira és mélyen a szemébe nézek.
- Mindig, minden lényeges, és nem te döntöd el, hogy én mit tartok fontosnak… Most viszont rohadtul nem vagyok kíváncsi a hazugságaidra és a ködösítésedre… Édes vagy cica formában… Teljesen beindítottál… - suttogom, gonosz, szinte kegyetlen vigyorral a képemen, meghökkent kis pofija teljesen kipirul, ahogy kezemmel, végigsiklatok karcsú testén. Ahogy végignyalok ajkaimon, perverz beteges fantáziám, szinte kiül képemre, mondanom sem kell semmit, azonnal látszik, hogy nem készülök semmi jóra, de minden képen feledhetetlenre, mert ha azt hiszi, hogy bármivel is az ujja köré csavarhat, hát nagyon téved. A harag sok mindenkinek hozza ki az igazi énjét, néha még Luciferen is megmutatkozik, persze nála jóval tovább kell elmenni, mint egyszerû sértések, vagy apró csínyek. Õ maga a megtestesült nyugalom és higgadtság, de mindenki kimozdítható a nyugalom tengerébõl, így most bepróbálkozom nála is. Vajon hol van a határa?
- Mire készülsz gazdám?? – sóhajt fel, ahogy nyakára nyalintok. Érzéki kis teste megremeg érintésemtõl, de vonakodok elhinni, hogy ez nem csak egy álca. Ennyire nem vágyhat rám, hisz jó tapasztalatai nem lehetnek.
- Kuss… ne rontsd már el a pillanatot… - vigyorodom el és szép foltokat szívok érzékeny bõrén. Azt meg kell hagyni finom kis teremtés, izgató és lenyûgözõ, csakhogy én rengeteg izgató fiúcskával vagyok körülvéve, akik ugranak minden szavamra. Ez nem hat meg olyan könnyen. Lassan vetkõztetni kezdem, és érintésem nyomán csókolom végig bõrét, kényeztetve minden érzékét. Bizony képes vagyok ilyen bánásmódra is, csakhogy elég ritkán. Bõrének édeskés illata, azért hat rám rendesen, farok állító, és úgy begerjeszt, hogy alig bírom visszafogni magam. Majd Lukason levezetem a fölöst, de most kikészítem a kicsikét. Kezem farkára siklik és lágyan masszírozni kezdem, lágyan és finoman, majd mikor már a határán érzem egész egyszerûen abba hagyom és felállva rámosolygok.
- Szép álmokat, kiscicám… - intek neki egy pápát és kisétálok a szobából, magára hagyva a megnyúlt arcú szépséget. Ez valamelyest biztos felbosszantotta, majd kiderül, hogy mennyire. A folyosóra érve elkiáltom magam:
- Lukas!! – szavamra pár perc múlva megjelenik Lukas és átkarolva bevezetem a lakosztályomba, hogy velem töltse az éjszakát.

Testem sajog és lángol a fájdalomtól. Még sosem tapasztaltam méregnél ilyen durva hatást, ez most más mint az eddigiek, de meg nem tudnám mondani, hogy mennyire komoly ez az egész, mindenesetre Lukas jól el cseszte a napom. Elmélkedésem Lyrev szakítja félbe.

- Gazdám, értek a gyógyításhoz, engedd meg hogy meggyógyítsalak. – ajánlja fel ostoba módon. Nekem nem kell a segítsége egy szukának, ráadásul ahhoz bíznom kellene benne, de erre nincs opció, legalábbis egyenlõre nem. Csúnya tekintettel nézek rá, hogy végre szakadjon le rólam és foglalkozzon a saját dolgával.

- Gyógyítgasd magad, rólam meg szakadj le, te lehet, hogy tudsz gyógyítani, de az én testem önmagát gyógyítja... majd ha elmúlik a méreg hatása. – fejtem ki és lököm arrébb, hogy ne taperoljon. Most valahogy nincs kedvem, sem hozzá, sem az aggodalmas tekintetére, amit nem is tudok hová tenni. Számomra elképzelhetetlen, hogy hátsó szándék nélkül akar segíteni.

- Én ismerem ezt a mérget, tudom mi a hatása, és hogyan lehet hatástalanítani. Lukas mûvelte veled ezt, igaz? -  Oldalra biccentem fejem és gúnyosan nézek rá. Csak nem aggódik a kis hülye? És némi féltékenységet is érzek a hangján. Ez kezd egyre érdekesebb lenni.

- Mégis honnan ismered a mérget?... mondjuk mindegy. Nem bízom meg benned annyira, hogy a kezedbe adjam a szervezetem és Lukas mindig ezt csinálja, de ezzel csak erõsebbé tesz, mert egy mérget csak egyszer tud használni, a szervezetem késõbb felismeri és hatástalanná válik. – ülök fel, kicsit gyöngének érzem magam, sõt egyre gyengébbnek, ami nagyon nem tetszik.

 - Egye fene kísérletezz, mutasd mire vagy képes... – nyögöm halkan, mivel úgy érzem ez a méreg nem fog felszívódni és még nem tervezem, hogy egy szaros méregtõl forduljak fel.

- Ez a méreg mandragórát, fagyöngyöt, sisakvirágot, és gyöngymentát tartalmaz. Csak akkor lehet észrevenni, ha az illetõ harcolni kezd. Legyengíti, mind a fizikai, mind mágikus képességeit. A családom azon kevesek közé tartozott, akik ismerték a méreg receptjét, és az ellenszerét is. Ennek a méregnek a hatása magától nem  múlik el, minél többször harcolsz, amíg a méreg a szervezetedben van, annál gyengébb leszel, és a végén belehalsz. Van egy olyan érzésem, hogy ezt még Lukas sem tudta, mert az szinte száz százalék biztos, hogy nem õ készítette a mérget, hanem úgy vette. – magyarázgat és ezzel halálra untat. Ha nem a méreg ez a sok blabla fog végezni velem, de úgy tûnik legalább érti a dolgát, legalábbis a mérgekkel tisztában van és ezért még számolok a kis drágámmal Lukassal. Ilyen messzire még sosem ment el. Akarva, vagy akaratlanul ez nagy hiba a részérõl és nem fogom büntetés nélkül hagyni.

- Remek, ezek szerint mégis képes lehet eltenni láb alól a kis nyavalyás... bár biztos nem direkt csinálta.... – sóhajtok fel elgondolkodva és inkább visszadõlök, mert tényleg egyre jobban legyengülök ettõl a szartól. Fura, hogy egy ilyen erõs fél lényt mint amilyen én vagyok egy vacak kis méreg így leterít.

 - Jól van, készítsd el az ellenmérget... majd meglátjuk. – felelem és tõlem szokatlanul elég nyúzottan és gyöngén festek, sõt le is hunyom szemem, mert pokoli fájdalmak gyötörnek, amikben rég nem volt már részem.

 - Gazdám, kaphatnék egy kevés pénzt, hogy megvegyem a szükséges hozzávalókat? – fordul vissza, de ki sem nyitom szemem.

- Persze, menj Lukashoz és vidd magaddal, ha már kavarta a szart segítsen. –fejtem ki és tényleg mérges vagyok Lukasra ezért magamban morgok is kicsit, majd tovább pihengetek, amíg elkészítik az ellenmérget. Egyre vacakabbul vagyok, ami a kis Lyrev állítását igazolja, miszerint ez a méreg nem fog felszívódni. Mikor megjelennek, még mindig csukva van a szemem és vérzem is rendesen.

- Készen van az ellenszer. Idd meg, gazdám. – kinyitom szemem, és vérben úszik szemem fehérje. Lassan felülök, és mikor Lukasra nézek látom rajta, hogy teljesen le van sápadva. Már évek óta van mellettem és még sosem látott ilyen vacak állapotban. Pedig volta már így, mikor Lucifer ellen fellázadtam és rátámadva én húztam a rövidebbet. Nagyot nyelek és elveszem a poharat, majd egy húzással hajtom gallér mögé. Lyrev megfog és visszafektet. Utálom, hogy ilyen kiszolgáltatott vagyok és legszívesebben tombolva ordítanék, de most nem megy. Persze megköszönni eszemben sincs, arra várhat Lyrev, vagy bárki ezen a lepukkant világon.

- Gyorsan hatni fog… Tarts ki… - suttogja Lyrev, de ügyet sem vetek rá.

- Menj arrébb és hagyj békén… Lukas gyere ide hozzám… - nyöszörgöm, és mire odaér már kezdem érezni, hogy az ellenszer hatékonyan dolgozik szervezetemben. A sérülésem is gyógyulni kezd, de még nem vagyok teljesen százas. Leül mellém, tekintetében nagy bûntudattal. Ezzel persze kicsit sem hat meg, csak egy szabályom van és õ azt sem tudja betartani. Nagy csalódást okozott, amiért olyan mérget adott, amit nem ismert.

- Nagyon rossz voltál, remélem tisztában vagy ezzel… - suttogom, mire bólint bûnbánóan. Felülök ismét, mivel sérülésem begyógyul és színem is kezd visszatérni. Arcom a holt sápadtból élettel telik meg és elvigyorodva ragadom meg karját, majd egy jól irányzott mozdulattal töröm el akár egy ropit. Hangosan és fájdalmasan kiált fel.

- Most ezt szorozd meg 100-zal és még akkor sem vagy a közelében a testemet mardosó fájdalomhoz… Most eredj, és készíts fürdõvizet. A rám száradt vért Lyrev lemossa rólam. – mondom teljes nyugalomban. Lukas kezét szorongatja és gyilkos tekintettel néz Lyrevre, amit fel sem veszek. Fájdalmával együtt feláll és kivonul a fürdõbe, kettesben hagyva Lyrevvel.

- Jobban vagy gazdám?

- Fogjuk rá… Jobban leszek, amint elkapom azt a mocsok démonfattyút aki mellesleg a családod halálát is okozta… - erre a mondatomra felcsillannak szemei és némi gyûlölet is megmutatkozik benne.

- Micsoda, hogyan?

- Hát igen… azért léptem le, mivel ha van itt ilyen erõs démon akivel összekeverhettél akkor ellenfelem is akad… Ezt nem hagyhattam csak úgy annyiban… A dög tényleg erõs, de azért annyira nem… És felmerült bennem, hogy hagyom, hogy te végezz vele, de ahhoz nagyon jól kell teljesítened…. – kuncogom gonoszan, majd felállok és ránézve intek.

- Vetkõztess le… - rakom szét karom. Lyrev bólint és azonnal vetkõztetni kezd. Mikor meztelen vagyok elindulok a fürdõbe és intek, hogy kövessen. Beérve Lukas már elkészítette a vizet.

- Sajnálom gazdám… én sosem akarnék neked komolyan rosszat, csak játszottam… meg sem fordult a fejemben…

- csss…. – teszem kezem szájára és magamhoz húzva ölelem át törékeny testét.

- Tudom… Lyrev… gyógyítsd meg most azonnal! – nézek rá és elengedve Lukast szállok be a hatalmas kádba, ahol hátra dõlve figyelem a gyógyítás módját. Elég ügyes, ilyesmit csak angyaloktól láttam,. Talán Raffaellel is versenyre kelhetne. Mikor befejezi és Lukas karja teljesen meggyógyul elmosolyodom.

- Gyertek be mind a ketten… most kell a kényeztetés… - kuncogom és mikor odajönnek, ölelésembe fogom mind a kettõt. Úgy simulnak mint a cicusok és ez ismét megmosolyogtat. Legalább két órát pancsolunk és ez idõ alatt teljes mértékben visszanyerem minden erõm, sõt talán még fitteb vagyok mint reggel voltam. Fürdés után elterülök az ágyon, csak úgy meztelenül és mivel már újra jól vagyok, modorom is visszatér és ahogy Lyrev bújna hozzám eltolom.

- Elég volt a kényeztetésbõl… Ne simulj… - förmedek rá, kicsit sem kedvesen.

- Inkább mesélj, szeretnéd kipróbálni magad a démonnal?

- Persze… meg akarom ölni, már mondtam…

- Az, hogy mit mondasz nem jelent semmit, mivel esélyed sem lenne ellene, így csak a halálod napját hoznád elõre, de én úgy döntöttem csak és kizárólag én okozhatom majd a halálod és a napját is én fogom eldönteni.  Ezért vagy én ölöm meg a démont, vagy elég erõssé teszlek, hogy felvedd vele a harcot, már ha képes vagy fejlõdni. - nézek rá gonosz, szinte kegyetlen tekintettel és megcirógatva arcát nézek tekintetébe.

- Ha eljön a napja, lecsapolom a véred, ezért igyekezz, hogy ne okozz csalódást és minél késõbb unjalak meg… Nálad nagyobb marhát ritkán látok… Mivel megszabadulhattál volna tõlem, de megmentettél és talán abban reménykedsz, hogy ezért jobban foglak becsülni és kiérdemled azt a figyelmes sexet, viszont ki kell ábrándítsalak, mivel ez bizony nem fog megtörténni. Ugyan olyan senki ribanc vagy a szememben, akit akkor és úgy baszok meg ahogy nekem tetszik… Most pedig… - tolom be ujjam ajkai közé.

- Kezd el szopni… - dõlök hanyatt.

A kényelmes székemben várom, hogy vére magához, térjen. Lenne néhány kérdésem hozzá, hisz elég ostoba dolog volt így idejönnie. Mondjuk, nekem kapóra jött, hisz eléggé unatkozom mostanában. Az itteni, háborúk és uralkodás nem szórakoztat. Már nem. Ahogy ott mélázom, észreveszem, hogy felébred, hisz szívverése, megváltozik, és légzése, sem olyan együtemû lesz. Ezen elmosolyodom magamban. Viszont amit ez után tesz, na az kíváncsivá tesz. Érzékelem, ahogy a lelke elhagyja testét. Nem tudom, hogyan teszi, de érdekes az biztos. Mégsem teszek, semmit csak figyelem mikor embereli már meg magát, és bújuk elõ, mint ahogy a fõtéren tette. Na az szórakoztató volt és kívánatos. Mikor végre megteszi, és kinyitja szemét, megigazítom hajam.

 - Hol vagyok? Mit akarsz tõlem? – kérdezi, mire csak egy igazi beteg vigyorral reagálok. A kis buta. Lazán besétál ide és azt hiszi, megölhet. Most meg nem érti mi is folyik körülötte? Ez vicces, de illik válaszolnom.

 - A jelenlegi lakomban heverészel. Hogy mit akarok tõled? Az attól függ, mire tudlak használni, bár a szagod alapján macska vér folyik az ereidben, így mint valami házi kedvenc. – Fejtem ki viccelõdve, mondjuk, van benne valami, hisz érzem rajta, a pulzusa, hevesebben ver és a teste felhevült. Pont, mint egy szuka, de tetszik.

 - Nem leszek a háziállatod, te rohadék! Te ölted meg a családomat, nem fogok soha behódolni neked! – Ripakodik rám, a kis heves természetével. Én öltem meg a családját? Ez elgondolkodtató, és még inkább érdekessé teszi a játékot. Nem szólok rá semmit, csak játszom tovább, de késõbbre elraktározom agyamba, hiszen imádok piszkálódni.

 - Már megint, milyen ocsmány szavak hagyják el, azt a szép szádat. – közelebb lépek hozzá, és leguggolok elé, majd kezem álla alá helyezve kicsit megemelem, hogy hajlandó legyen végre a szemembe nézni. Persze nem szólok semmit, csak egész közel hajolok, hisz érzem rajta, nem csak gyûlöl, hanem még fel is izgatom. Pulzusa és szíve egyre hevesebbé válik, és teste szinte forr. Ráadásul oda lenn is megkeményedett, ami meglepõ, fõleg ahogy velem beszél. Mondjuk ez kicsit sem zavar. Tetszik nekem és, ha szikrákat hánya a tekintete, miközben megdöngetem, az sem hatna meg. Bár ez nem hiszem, hogy be fog következni, hisz megadja magát, kérés nélkül is és ajkaimra tapadva falni kezd. Na ez engem sem hagy hidegen és nyelvem mélyen szájába tolva csatázom kicsit nyelvével. Igazi kis vadmacska a drága, már nem csak a nyelvével próbálkozik, de beveti a nehéz tüzérséget is és a lányeges testrészem azonnal felfedezve, izgatni kezd. Egész jól ért hozz, nem elõször csinálja az biztos. Persze, az , hogy magának szokta e, vagy másnak, megint csak nem érdekel. Most élvezem tevékenységét. Viszont valami még hiányzik. Mi is? Gondolkodom el. Ja igen, azok a bizonyos szikrák, amitõl még kívánatosabb lesz. Egy darabig hagyom ezt a kis játékot, de végül elkapom kezét és eltolom. Kiéhezett tekintetébe vigyorgok.

 - Én megmondtam, egy igazi kis házi kedvenc leszel. Nézz csak magadra, hozzád sem értem igazán és máris úgy dorombolsz, mint egy cica. Ami a családod illeti, igazán megtisztelõ lehetett számukra az én kezem által meghalni. Ha azért jöttél, hogy tiszteleted tedd elõttem, akkor inkább ajándékkal kellett volna próbálkoznod nem? – Gondolkodom el, majd elnevetem magam és hanyatt döntöm a kis drágát.

 - Igaz, de buta vagyok. Te vagy az ajándék. – Nevetek majd tekintetébe nézek, ami ismét némi gyûlölettel telik meg, de ettõl csak még kívánatosabb lesz a kis drága.

- Rohadék, még gúnyolódsz is rajtam? Miattad lettem árva! – Ordít rám, és már úgy szikrázik a tekintete, mikor elõször támadt rám. Igen, most tökéletes, pont amilyennek akarom látni.

- Honnan veszed, hogy én öltem meg õket? Ha azt mondod láttad, hát dobok egy hátast, mert ha láthattad volna, életben nem maradsz az biztos. Akkor, sem ha kiszeded a lelked a testedbõl. – hajolok nyakához és végignyalva karcsú nyakán fülébe harapok. Szemmel láthatóan, meglepte, hogy észrevettem az iménti manõverét, amin ismét elkuncogom magam.

- Bizony drága, észrevettem. A lelked ugyan úgy porrá tudom égetni a pokol tüzével, mint a tested. Szóval jobb, ha nem kísérletezel ilyesfajta szökéssel. – Kuncogom tovább és karmaimmal végigsiklok oldalán, enyhén felsértve hófehér bõrét. A karcolás mentén itt, ott kibuggyan édes vére, amit felegyenesedve ujjammal letörlök, és lenyalok.

- Milyen finom. –Suttogom, majd elvigyorodom és visszatérek csodás testéhez. Ritkán akad ilyen szépség, aki így megindít odalent. Persze amúgy is csak odalent tud bármi is meghatni.

- Mond csak kiscica, hiányzik az otthonod? – Kérdezgetem.

- Semmi közöd hozzá, mocskos démon! – Vágja ismét a fejemhez, amire én igen csak morcos leszek, ezért kicsit belemászom az agyába, elõszedve némi emléket, majd felemelem egyik kezem és legyintve egyet, egy tökéletes illúziót teremtek köré. A családi otthont, a melegséget. A kandalló, amiben ropog a tûz, fölötte a készülõdõ étel, még az illatok is meggyõzõek, tökéletes, mintha ott lennénk. Arckifejezésén elvigyorodom és tovább folytatom tevékenységem. Farkára simítok, ami igen csak keményen meredezik felém.

- Még szép, hogy hiányzik, szentimentális kis bolond. – Kuncogom, majd kigombolva nadrágom elõkerül férfiasságom teljes valójában. Egy szem villanás alatt már meztelenül helyezkedem el lábai közt, és mivel az elõkészítéssel eszemben sincs foglalkozni, ráadásul már õ is teljesen kész van, feltolom lábait és egy mozdulattal jó mélyen hatolok belé. Erre persze egy erõteljes fájdalmas nyögéssel válaszol, de ez csak zene füleimnek.

- Te állat, dögölj meg. – Nyöszörgi.

- Nem kicsike, az még jóval odébb lesz. – Suttogom fülébe és végignyalva nyakán ajkaira tapadva, vadul mozogni kezdek benne. Combjába mélyesztem körmeim és így döngetem egyre vadabbul. Közben az illúzió tovább él, de megjelenik a házban, egy két ismerõs arc. Az édesanya, édesapa és a többi szerette. Úgy tesznek, vesznek, nem látnak minket. Majd a kép lassan átcsap. Lovasok érkeznek a faluba, élükön velem, és utasításba adom a falu lerombolását. Mintha egy filmet nézne a kis drága, a rémálmai filmjét. Sikolyok, vér mindenhol, és holt testek, de közben nem hagyom abba, egyre vadabbul döngetem. Ami a leg meglepõbb, hogy bár kivan, készülve az illúziótól, mégis odalent egyre izgatottabbá válik és hangja is csak fokozódik. Le sem tudja tagadni, mennyire perverz kis dög. Egyre jobban élvezem tekintetét, és szinte vele egy idõben élvezek el. Ahogy elélvezünk, az illúzió megszûnik, persze addigra a véres lemészárolt családja hullák már szépen sorban hevernek egymás mellett. Felegyenesedve megigazítom amúgy inkább ezüstös hajam és felállva kicsusszanok belõle, majd végignézek pihegõ testén.

- Ez jó volt. Meg is van, pontosan mire vagy alkalmas. – Kuncogom és otthagyom, had följön a levében, de még egy szóra visszafordulok.

- Ja igen, mindjárt jön valaki aki rendbe rak, és kapsz egy hozzád passzoló ruhát is. Viszont légy készséges, vagy nagyon megbánod. Szökés kizárva, a leg kisebb kõ alól is elõvarázsollak, erre mérget vehetsz, és akkor mind a tested mind a lelked elpusztítom. Ezt jobb, ha komolyan veszed. – Ezzel a mondatommal léptem le a szobából, egy kis pancsira. Alig 10 perc elteltével egy csodaszép fekete hajú srác jelenik meg a szobában, egy tálka meleg vízzel és egy csodaszép selyemruhával. Kissé félénken közelít felé és letérdel mellé.

- Szia, engem Lukasnak hívnak, óvatos leszek, ígérem. – Suttogja, és lassan elkezdi tisztogatni testét. Nagyon óvatos és itt, ott megremeg keze. Nagyon lágy tapintású finom bõre van, de félénk és hallgatag.

- Ki vagy te itt? – Kérdezi, mire felkapja tekintetét.

- Én senki, ahogy te. – Válaszolja, de többet nem hajlandó mondani. Miután végez a tisztogatással, felsegíti a csodás selyemruhát, amiben a kis cicus, pont úgy fest, mint egy görög istennõ. Feláll és meghajol fejével

- Most pihenj, a gazdám hamarosan visszajön hozzád, csak akadt némi dolga. – Azzal õ is elsétál magára, hagyva lakosztályom új kiegészítõjét. Mondhatni a leg mutatósabb darabot. A lánc persze marad, így mozgási lehetõsége, maximum 5 méter, de így is megnézheti magának csodás új otthonát, vagy börtönét, ezt már döntse el õ maga. 2óra múlva meg is érkezem, teljes pompámban, immár felöltözve, egy fekete ruhában, mint mindig és elvigyorodva, odasétálok, megragadom, a láncot felrántom, és az ágyra lököm.

- Ott a helyed ribanc! – Jelentem ki elmebeteg vigyorom kíséretében, majd leülök mellé.

- Most beszélgessünk. Meséld csak el honnan jutottál, arra a következtetésre, hogy én öltem meg a családod?  És most már a neved is tudni akarom, bár úgyis ribancnak foglak hívni, vagy cicusnak. – Nevetek.

Ez a világ, amibe számûzött gazdám, egy igazi leprafészek. Mikor idekerültem minden csillogott, a levegõ boldogsággal volt teli. Persze ezektõl én undorodom így gondoskodom róla, hogy saját tetszõleges képemre, formáljak mindent. Egy saját birodalmat építek, de nem kövekbõl, hanem vérbõl és fájdalomból. Persze az itt élõk primitív állatok, de amelyik nem az, az is túl gyáva, hogy fel, lépjen ellenem. A terv persze csak álca, álca arra, hogy leplezzem mérhetetlen vérszomjam, ami azóta sem csillapodik. Még nem tettem le arról, hogy visszatérve a pokolba, elpusztítom Lucifert és a helyébe lépek. Talán nagyratörõ vagyok, de megérdemlem, amit átéltem a háborúiban ez a minimum. Egy ideje viszont nincs nyugtom ezen a helyen sem. Mondhatni, kinyílt a csipájuk, fellázadtak és folyton bérgyilkosokat küldenek a nyakamra. Nem mintha lenne esélyük, csak bosszantóak. Ezért néhány hasonmásom mászkál az utcákon, terelve a figyelmet. Ezek mind, szakadár démonok és alakváltók. Halálra ítélt bûnözõk, akiknek nincs választásuk.

Ezen a napon is, mint minden reggel álruhát öltve néztem körül, királyságomban. Az alteregóm velem egy idõben indult útnak, de persze nem leplezve önmagát. Dölyfösen sétál a piacon és nézegeti a kínálatot, amin igen csak elvigyorodom.

-Mekkora seggfej. Ha tudná, a halállal sétálgat karöltve. – Jegyzem meg magamnak és tovább haladok, és nézelõdöm. Épp háború küszöbén állok egy másik, új királysággal. A marhák a béke követõi, nevetséges. Mégis milyen király lehet az akinek ilyen lagymatag felfogása van? Ahogy sétálok a tömegben feltûnik egy fiú. Szinte aranyszõke hajjal, és egy kardal. Az arcát nem látom, de felém közelít, vagyis az alteregóm felé. Érdeklõdve figyelem az eseményeket, szólni eszemben sincs.

- Most meghalsz gyilkos! – Ordítja el magát és már támad is, nagyon ügyes és fürge, a legjobb akit eddig utánam küldtek. A tömeg szétoszlik és eltávolodnak az alteregóm közelébõl. Az õrök persze azonnal megpróbálják bevédeni, de esélyük sincs a srác fürgeségével szemben, ami egyre inkább felkelti érdeklõdésem. Talán pont vesztére. Közelebb lépek és figyelek, az alteregóm küzd, igazi csata alakult ki a piac tér közepén, míg végül a fiú gyõz és ledöfi az alakváltót, aki halála pillanatában vissza változik eredeti formájára. A srác meglepõdve lép hátra.

- Ez mi? Egy hasonmás? Hol vagy te gyáva féreg?! – Tekint körbe és szemlélõdik. Ekkor lépek ki a tömegbõl és megállok, a holt test fölött ledobom köpenyem és teljes valómban állok elõtte, széles és kissé elmebeteg vigyorral a képemen.

- Biztos vagy te abban, hogy velem akarsz harcolni? Ügyes vagy, azt meg kell hagyni, és fürge, de ellenem esélyed sincs madárkám! – Nevetek, szemeimbõl némi õrület tükrözõdik, de látszik biztos vagyok a dolgomban felemelem egyik kezem és intek, ha akar jöhet.

- Biztos vagyok, megöllek, letörlöm azt a beteg vigyort a képedrõl. – Kiáltja el magát és újra támadásba lendül. Arcát még mindig nem látom én nagyon érdekelne, ezért mikor lecsap elegánsan lépek el és lerántom köpenyét.

- Én megmutattam magam. Úgy illek te is tedd ugyan ezt. – Dobom el a köpenyt és akkor felvillantja szemeit. Csodaszép tekintet néz rám, de tele van gyûlölettel és haraggal. Ez imponál, nagyon is. Következõ támadását, már komolyabban veszem és elkapom karját, majd nekivágom az egyik közfalnak.

- Rohadék. – Suttogja, alig bír beszélni, hisz akkorát nyekkent, hogy majd kiszakad tüdeje, de közel hajolok és a nyakát megragadva tovább szorítom. Már esélye sincs, hogy beszéljen, de jelenleg nem is vagyok kíváncsi mondandójára.

- Milyen ocsmány szavak jönnek ki azon a szép szádon. Nagyon rossz ötlet volt idejönnöd és rám támadnod. Ki küldött? A szomszéd király? A szentfazék? Ilyen alattomos lenne? Ja, hogy nem tudsz beszélni? Miért nem ezt mondod.? – Nevettem el magam és kicsit elengedve még egyszer a falnak csaptam, de olyan erõvel, hogy a fal megrepedt. Ettõl persze elveszíti eszméletét, így elengedem és a tömeg felé fordulok.

- Oszolj! – Parancsolom, mire visszatér az élet a rendes kerék vágásba, és a zsivaj folytatódik, mintha  semmi sem történt volna. Felkapom vállamra a srácot, és elindulok vele lakom felé. Ez sosem jelentett jót. Az õrök közben erõsítést kértek persze fölöslegesen.

- Uram, elnézést a lassúságunkért. – Kér bocsánatot a parancsnok, de én rá sem nézek, jelenleg mást akarok megbüntetni, kivallatni. A lakomba viszem és levágom a földre, majd nyakára egy csinos, vadból készölt nyakörvet rakok, ami maximum a fejével jön le. Leülök és várom, hogy felébredjen az én aranyhajú Csipkerózsikám.