|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Andro | 2012. 08. 25. 12:06:36 | #23113 |
Karakter: Sonoda Hiroto
Megjegyzés: (Leslaw-nak)
- Nem rossz, sőőőt… - néz rám Leslaw. – Már majdnem olyan jó vagy, mint én.
- Ó-ó! Ha jól hallom, akkor egy egoistát vetett ide a sors! – nevetek fel, mire ő csak mosolyog.
- Könnyen meglehet, de nálam nincs job – szögezi le. Ja, kissé egoista.
- Akkor el vagy tévedve, hiszen én vagyok a sztár – közlöm, miközben legyezem magam. Erre Leslaw még jobban elmosolyodik.
- Fiúk nagyszerűek voltatok és mivel kiváló munkát végeztetek úgy döntöttünk Okawa-sannal, hogy elmegyünk ünnepelni valamelyik menő étterembe, ahol természetesen fantasztikus sütemények is vannak – hallom meg hirtelen Leslaw managerének a hangját.
- Persze… - morog Leslaw, én azonban nem szólok semmit.
Aztán a férfi mond valamit, amit sem én, sem a managerem nem értünk. Hiába, nem értek lengyelül.
- Örömmel vacsorázom együtt legújabb partnereimmel, hogy megünnepeljük közös munkánk leendő gyümölcsét... – mondja végül Leslaw, mire elmosolyodom. Végre angolul beszél, amit nagyon jól értek.
Erre a managere mond valamit lengyelül, amit nem értek. Hála égnek, Leslaw lefordítja nekem.
- Köszönjük a meghívást – hajolok meg. – Tíz perc és jövök – mondom, és elmegyek. Muszáj átöltöznöm.
Hála égnek, hamar kész vagyok, hiszen végülis nem kellett sok ruhát levennem. Mikor végre átöltözöm, visszamegyek. Látom, hgoy Aleksy-san és Leslaw-kun beszélgetnek. Sőt, Pepper is kedveli Leslaw-kunt, mert a fiú hasán fekszik.
- Elnézést, Aleksy-san, de lehetne egy kérésem? – szólok közbe, mire mindketten kíváncsian néznek rám. - Mivel a mai nap nagyon fárasztó és hosszú volt, és mivel még az időátállást se szoktam meg inkább szórakoznék valami csöndes helyen, négy fal között – mondom, amivel Leslaw-kun is egyetért.
- Egyetértek! A hullák energikusabbak nálunk! Te persze ezt nem tudhatod, hiszen csak figyelsz, de gondolj szegény Hirotora! Azért nyolc óra különbség nem semmi! – mondja Leslaw-kun, de Aleksy-san csak mosolyog.
- Ugyan már, megoldhatjuk a vacsorát a négy fal között is. Leslaw lakása tökéletes hely egy vacsorához.
- Hogy micsoda?!- néz rá döbbenten Leslaw-kun. Úgy mondja, mint aki nem akarja, hogy nála együnk. Persze megértem, hiszen, Aleksy-san nem beszélte meg vele. – Aleksy…!
- Semmi Aleksy. Pont és most indulás a kocsikhoz! – mondja Aleksy-san, mire Leslaw-kun csak puffog.
- Örülök, hogy meghívtál minket vacsorára - mondom, meghajolva. Remélem, ezzel enyhítem valamennyire a dolgot.
Végül kocsiba ülünk, és elindulunk. Leslaw-kunék mennek előre, hiszen ő tudja, hogy hol lakik. Végül meg is érkezünk a házához. Nekem tetszik, igazán szép kívülről. A hó elkezd szállingózni. Mikor Leslaw-kun végül kinyitja a háza ajtaját, megállunk, hogy vajon mi a teendő itt. Ő azonban csak vállat von, és leveszi a cipőjét. Meglepetten nézek rá.
- Nahát! Nálatok is az a szokás, hogy leveszik a cipőt a házban? – kérdem meglepetten.
- Hát háza válogatja, nálam le kell venni, mert utálom, ha koszos lesz a padló- magyarázza Leslaw-kun, miközben Aleksy-san papucsokat ad nekünk.
Közben Leslaw-kun az egyik étteremből rendel ennivalót, én pedig megmutatom neki a magazinokat, amiket magammal hoztam.
- Nagyon fura a japán stílus, de emelem a kalapom. Nem csodálom, hogy sztár vagy. Nagyon jól csinálod – dícsér meg Leslaw-kun, mire csak mosolygok. Hát igen, a japán stílus más, mint az európai.
- Ugyan már, az európaiaknál furább nincs! – mondom nevetve.
- Ez igaz! Aleksy a legjobb példa erre!
- A managerek mind furcsábbak kicsit az átlagnál – jegyzi meg Okawa-san, beszállva a poénkodásunkba, de akkor hirtelen csengetnek. Aleksy kimegy a vacsoráért, miközben Leslaw-kun megterít, és az étkezőbe invitál minket.
- Hú nem is gondoltam volna, hogy erre is van még szoba. Tiszta labirintus a házad – álmélkodom, miközben leteszem az egyik székre Peppert. A managerem köhint, én pedig inkább nyugton maradok. – Akarom mondani labirintusnak labirintus, de egy otthonos kis útvesztő.
- Látom nem csak én vagyok kordában tartva – jegyzi meg Leslaw, miközben a manageremre néz. Én meg kiöltöm a nyelvem. Ezen persze Leslaw jól mulat, és igazából én is.
- Nos, az első fogás finn halleves, másodiknak rénszarvasragu és két féle desszertet hozattam. Az egyik suklaaneliöt, ez egyfajta csokis kocka, a másik pedig mustikkapiirakka, vagyis fekete áfonyás pite.
- Jól hangzik! – mondjuk egyszerre Leslawval, mire elnevetjük magunkat. - Ne utánozz! – kiáltják egymásra, és újra elnevetjük magunkat.
- Nem utánozlak! Hiszen, ha jól gondolom, akkor te inkább a desszerttel kezdenéd – mosolygok rá a managerem háta mögött.
- Miért te talán nem? – kérdi sejtelmesen Leslaw.
- Az attól függ, hogy milyen desszert… - válaszolok érzékien. Nem vagyok én hülye. Tudom, hogy hogyan kell másokkal játszani.
- Srácok, a vacsora tálalva – szólal meg Alekszi, mire azonnal bontjuk a szemkontaktust.
- Okawa-san, nem kér egy kis szakét a vacsorához vagy esetleg más lengyel vagy finn szeszes italt? – kérdi Leslaw. – És te Hiroto?
- Nagyon szépen köszönöm, szívesen megkóstolnék valami európai alkoholt is.
- Én is – bólintok, pedig még nem vagyok nagykorú. De ezúttal Okawa-san sem szól semmit, hála égnek.
Vacsora közben Pepper kunyerál, és látom, hogy Leslaw-kun elég sok kaját ad neki. A végén Pepper hozzá fog szokni, és ez az én figyelmem sem kerüli el.
- Ejnye Pepper, egyszer igazán viselkedhetnél! Van külön vacsorád – morgom a kis állatnak, de ő persze rá sem bagózik.
- Ne bántsad, hiszen udvariasan kért egy kis kóstolót.
- Nem bántom, de mindig kinézi az ember szájából a falatot – nevetek fel, és az ölemben cirógatom a kis állatot.
- Amúgy, Aleksy, én egyszer nagyon szívesen dolgoznék Japánban. Igazán szervezhetnél oda valamilyen munkát – szólal meg Leslaw, miközben rám bámul. Én meg Aleksy-sanra, és Leslaw-kunra. Aleksy-san helyeslően bólint, én pedig nagyon örülök ennek. – Amúgy Hiroto - szólal meg Leslaw-kun, miközben végigsimít a combonom, miközben beszél.
- Tessék? – tessék – nézek rá kíváncsian, mintha mi sem történne az asztal alatt. Nem ez az első eset, hogy bárki ilyet csinál velem.
– Szaunáztál már? A finn házakban mindig van egy szauna, ha gondolod vacsora után kipróbálhatjuk…
- Még nem, mert általában meleg helyeken lakom, de szívesen kipróbálnám egyszer – mondom pajkos tekinettel. Tudom én, mire akar kilyukadni, és szívesen lennék vele kettesben.
- Ez nagyszerű ötlet! – bólogat Okawa-san és Aleksy egyszerre. – Addig legalább megbeszélhetjük a munka további részleteit.
- Hidd el, a szaunánál nincs job – mondja Leslaw-kun, miközben beleharap a csokis kockába.
- Már alig várom… - nyalom meg az ajkaimat.
~*~
A vacsora végül véget ér, és Leslaw megígéri, hogy megmutatja nekem a szaunát. Persze tudom én, hogy vannak hátsó szándékai, de hát kit érdekel. Fogadok, hogy nem csak szaunázni akar, hanem kettesben akar lenni velem. De ez nem zavar, mert én is igen vonzónak találom őt. Még egy fürdőnadrágot, és törülközőt is ad, bár nem tudom, hogy ez utóbbit mi a fenének. De nem kérdezek.
Pepper pedig örömmel fekszik rá a levetett ruháimra, amin mindketten nevetünk.
– Gyere! – mondja Leslaw, mikor végre végeztünk. – Szerintem tetszeni fog – kacsint rám.
– Tudom én azt – kuncogok, miközben követem őt, a törülközőt a vállamra dobva, ahogy ő teszi.
Keresztülvezet a házon, majd át egy folyosón, és végül elérjük az ajtót, amely a szaunába vezet. Benn iszonyatosan meleg van, először vissza is hőkölök, de végül belépek. Két hosszú pad van egymással szemben, és a szauna egyik végében egy kis emelvény, rajta forró kövek, amelyek a meleget adják.
Leslaw helyet foglal, majd várakozóan néz rám. Én persze veszem az adást, és mellé telepedek.
– Valld be, hogy csak távol akartál lenni tőlük – vigyorodom el, ahogy hátradőlök.
– Nos, így is mondhatjuk – néz rám kéjesen. – De gondolom, neked is ugyanaz jár a fejedben, mint nekem.
– Lehetséges, hiszen elvégre ketten vagyunk, és itt nem lát minket senki – nézek rá elégedetten. – Tudod, sejtettem, hogy vannak hátsó szándékaid – mosolyodom el, ahogy könnyedén hozzáérve simítom végig a karját. – Csak nem vonzódsz hozzám, Leslaw-kun?
– Ugyan, miért vonzódnék hozzád? – néz rám értetlenül, de látom, hogy benne van játékban. – Én sokkal szebb vagyok nálad.
– Nárciszikusak vagyunk, mi? – vonom fel a szemöldököm vigyorogva.
Látom én, hogy jólesik neki az érintésem, tetszik neki, így folytatom, mialatt ő egyre közelebb húzódik hozzám. Belenézek azokba a gyönyörű világos színű szemeibe, szinte elveszve bennük. Sosem találkoztam még ilyen személlyel, holott természetesen volt már pár futó kapcsolatom, de egyik partnerem sem volt ilyen különleges, mint Leslaw. Látom, hogy ő is engem bámul, ahogy ajkaink egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Érzem, hogy az arcom kezdi simogatni, ahogy hozzám hajol, és ajkai megérintik az enyémeket. Ajkai finomak, lágyak, ahogy kóstolgatja az ajkaimat, majd végignyalja azokat, bebocsátást kérve a számba. Ezt meg is adom, és hagyom, hogy feltérképezze szám minden zegét-zugát, mialatt magamhoz hózom, és a hátát kezdem simogatni. Ő pedig a nyakamat öleli át, és a hajamat birizgálja. Percekig csókolózunk, mígnem a levegőhiány végül elszakadunk egymástól, és pihegve nézünk egymás csillogó szemébe. Elvigyorodom.
– Baromi jó vagy, Leslaw-kun – sóhajtom végül, mikor végre levegőhöz jutok.
– Tudom – biccent Leslaw vigyorogva. – És ha tudnád még mire vagyok képes.
– Szívesen megnézném – kacérkodom vele. – De nem most. Ha nem csalnak az érzéseim, Okawa-san már kereshet engem. Nem szereti, ha túl hosszú időre eltűnök.
– Milyen kár – sóhajt Leslaw. – Ezek szerint muszáj mennünk, nem?
– Én nem utasítanék vissza egy hűsítő fürdőt – biccentem félre a fejem. – Feltéve, hogy van egy medencéd is.
– Mi az hogy van! – nevet fel. – Gyere! – pattan fel, és ragad kézen.
Cseppet sem ellenkezem, mikor kézen fog, pedig nem vagyok gyerek. És nem is fura, hogy egy idegen lesmárolt. Már megszoktam, néha a bulikon szoktam ilyesmit. És mellesleg, imádok flörtölni.
Leslaw egy medencéhez vezet, amelyen elámulok. Sokkal nagyobb, mint nálunk az uszoda medencéje, de nem bánom. A víz jéghideg, így amikor beleteszem a lábam, megborzongok. Mégis belemászok, majd utánam Leslaw is. Nem úszunk versenyt, inkább csak kényelmesen tempózunk pár hosszt, és közben semmiségekről beszélgetünk. Nagyon élvezem a dolgot, régen kapcsolódhattam már ki ennyire. Az úszás is jó tesz, közben a fejem is kitisztul.
– Mikor mész vissza Japánba? – kérdi Leslaw, mire elkomorodom.
– Sajnos, már holnapután – válaszolom, majd kiülök a medence szélére, és magamra terítem a törülközőmet. – Tudod munka. Egy nagy magazin akar velem képeket csinálni, szóval muszáj hazamennem. De remélem, még lesz szerencsénk találkozni, ha egyszer Japánba jössz.
– Feltétlenül – bólint, de látom rajta, hogy ő sem túl boldog a gyors távozásom miatt. – Szeretném látni Japánt a saját szememmel is.
– Még sosem voltál ott? – hüledezem.
– Még soha – vigyorog. – Eddig nem igazán érdekelt az az ország, de hála neked, megváltozott a véleményem.
Nem szólok semmit, csak odahajolok, és lágyan megcsókolom. Vonzódom hozzá, de ez nem azt jelenti, hogy szerelmes lennék bele. Hiányozni fog, pedig alig pár órája ismerem, de ő annyira más, mint a többiek, akikkel eddig dolgom volt.
– Majd körbevezetlek – mondom, miután elválnak ajkaink. – Vannak ám jó kis helyek Tokióban, amiket érdemes felkeresni. Meg majd megismertetlek az igazi japán élettel, a japán ételekkel, szokásokkal.
– Jól hangzik – néz bele a szemembe. – Alig várom, hogy ismét lássalak.
Elvigyorodom. Tudom jól, mire gondol, és én sem érzek másként. Valahogy nagyon nagy hatással van rám ez a fiú, nem is tudom, miért. Pedig modellekkel sosem szoktam kezdeni, ő mégis… különleges. Nem tudom miért, de azt kívánom, bár ne kéne hazamennem Tokióba.
|
| Yoshiko | 2012. 06. 09. 19:34:37 | #21438 |
Karakter: Leslaw Evan Jard
Megjegyzés: Szépségemnek
Amikor mindenki elhelyezkedett, beizzította a gépeket, a sminkesek és stylistok is elengedtek minket, megkezdjük a közös munkát. Hihetetlen, hogy szinte azonnal megtaláltuk egymással a közös hangot. De ha az nem lenne elég, hogy jól dolgozunk együtt, akkor még habnak a tortára jön az is, hogy rohadt jól is nézünk ki együtt a fotókon. Ráadásul annyira belemelegszünk a munkába, hogy vállalunk pár simogatós, erotikusabb képet is, de egy idő után Hiroto megpróbál rávenni egy-két smárolós képre is.
– Senki sem fogja azt gondolni, hogy meleg vagy – magyarázza, miközben hitetlenül figyelem. Nem akarok emiatt rajongókat elveszíteni, bár tény és való… nagyon kívánatos a kicsike... – Még akkor sem, ha valóban az vagy. Japánban ezt hívják fanservice-nek. Sok banda tagjai csinálják a koncerteken, és a rajongók odavannak tőle, nemcsak Ázsiában, de nyugaton is. Szóval, lazíts, és hagyd, hogy én irányítsak. – magyarázza magabiztosan, mire kelletlenül beadom a derekam.
– Azért ha lehet, ne menjünk túl a határokon – figyelmeztetem.
– Nyugi, ez nem megy túl a barátságon – kuncog és nekem szinte azonnal eszembe jut a film is.
– Ne húzd az agyam! – morranok fel, de őt ez abszolút nem érdekli és tovább szórakozik a reakciómon. Szóval pár csók elcsattan, miközben a fotósok veszettül kattogtatnak gépeikkel és utána ruhaváltás következik. Hiroto újra nagyon szűk, kis falatnyi ruhadarabot kap, az ember szinte letépné róla. Engem most direkt a teljes ellentétének öltöztetnek, mert valami,,Ismerjük meg más ország ruháit” című projektet csinál valamelyik újság, ezért bő, majdhogynem arabos, homokszín nadrágot adnak rám, meztelen mellkasomra ugyanolyan árnyalatú kis mellényt, ami csak dísznek jó és nem hiszem, hogy Finnországban bárki is megvenné… Bár a katalógust nem csak itt fogják árulni…
Smárolunk is párszor, amit igazán nagyon élvezek. Aztán megint másik ruhát kapunk. Hiroto még Peppert is beveszi a melóba és Hiroto, ha lehet ettől csak még édesebben néz ki. Meglepődve tapasztalom, hogy a kis állatka egész jól viseli a rivaldafényt, a rajongók biztos imádják.
Olyan három órával később szünetet rendelnek el, ami nem jön rosszul. Hulla vagyok. Hiroto is kész, na meg a kis vadászgörényen is látszik, hogy szívesen pihenne. A többiek már azon gondolkodnak, hogy melyik kollekcióval folytassák Hiroto fotózását és én rohadtul szerencsésnek érzem magam. Már mindenen túl vagyok, elégedetten hátradőlhetek és élvezhetem a lebzselést.
– Nos, úgy látom, valaki megérdemelt egy kis édességet – bukkan fel Aleksy a megígért jutalmammal.– Itt maradsz megnézni Hiroto fotózását?
– Ki nem hagynám – felelem Hirotora nézve.– Kíváncsi vagyok, hogy milyen vagy szólóban.
– Azt hittem, ha már velem fotózkodsz, utánanéztél, hogy ki is vagyok – vonja meg a vállait, mintha kicsit megsértődött volna.– Ez alapvető lett volna, így a nevem sem kellett volna megkérdezned.
– Leslaw egy lusta dög – nevet a managerem, mire csak grimaszolok egyet. Nem szeretem, ha a szemembe vágják.– Ne várj tőle lehetetlent, Hiroto.
– Nem várok – nevet fel édesen és Aleksy elmegy.
– Néha meg tudnám ölni – morgok halkan. – Bár neked is igazad van. Utána kellett volna néznem, milyen munkáid voltak eddig. Tudsz esetleg magazint adni, vagy honlapot mutatni?
– Megadhatom a hivatalos honlapom címét, de az japánul van, és nincs angol fordítása – mondom. – De most készül a hivatalos angol nyelvű honlap. Magazinokat pedig tudok adni, benn vannak a kocsiban. Ha végeztünk, adok párat, jó?
Bólintok és Hiroto repül a kamerák elé Pepperrel együtt. Nekem nincs más dolgom, mint majszolni a sütim és legeltetni az szemem az első osztályú kilátáson. Nem csodálom, hogy Japán legtehetségesebb modellje. Tud a kicsike annyi szent. Még körülbelül két órán keresztül dolgoznak és hát mit ne mondjak, Hiroto nagyon szexi pózokat tud vágni a ruhakölteményekben. Mikor végeznek Hiroto belehuppan mellém a kanapéra, hasa és csípője kilátszik a bézs felső és a bővített, fehér nadrágból. A következő pillanatban, mintha csak a gondolataimban olvasna, leveszi a felsőjét. Azonban nem hagy sokáig gyönyörködni nyúlánk, szépen ívelő testében, mert félig felém fordul enyhe mosollyal az arcán.
– Nos? – kérdi egyszerűen.
-Nem rossz, sőőőt… - nyújtom el – Már majdnem olyan jó vagy, mint én.
- Ó-ó! Ha jól hallom, akkor egy egoistát vetett ide a sors! – nevet fel, mire én csak mosolygok.
- Könnyen meglehet, de nálam nincs jobb. – szögezem le.
- Akkor el vagy tévedve, hiszen én vagyok a sztár. – legyezi magát a kezeivel mosolyogva és a managereink is odajönnek hozzánk.
- Fiúk nagyszerűek voltatok és mivel kiváló munkát végeztetek úgy döntöttünk Okawa-sannal, hogy elmegyünk ünnepelni valamelyik menő étterembe, ahol természetesen fantasztikus sütemények is vannak. – néz rám sokat mondóan. Ó… szóval ez azt jelenti, hogy ne merjek kibújni a vacsora alól, különben belőlem fogják csinálni a legújabb kirakót? Nagyszerű, mondhatom…
- Persze… -morgom.
- Nem hallottam jól. – nehezedik el Aleksy hangja, miközben Hiroto és Okawa-san értetlenül pislog.
- Örömmel vacsorázom együtt legújabb partnereimmel, hogy megünnepeljük közös munkánk leendő gyümölcsét... – mondom hangosabban, karjaimat magam előtt összefonva, fejemmel félrenézve. Csak a munkára kellenek, akkor meg minek jópofizzak velük? Erre vannak a managerek nem? Bár, ha kettesben kéne lennem Hirotoval, akkor az úgy már más lenne.
- Nagyon helyes! Büszke vagyok rád! – kiáltja lengyelül Aleksy és még hátba is vág, hogy ne tudjak visszaszólni.
- Köszönjük a meghívást. – hajol meg Hiroto tiszteletteljesen. – Tíz perc és jövök. – aztán megfordul és elmegy átöltözni.
Én elfekszem a kanapén és csak várok, miközben a két manager jókedvűen diskurálgat. Semmi kedvem ehhez az üzleti puncsoláshoz… A kis vadászgörény közben a hasamra mászik, hogy érdeklődve megszimatolja édesanyámtól kapott nyakláncom. Felkapom Peppert és a szemébe nézek.
-Mindent a szemnek, semmit a mancsnak, hallod kispajtás? – de hirtelen kimászik a kezeim közül, majd elszalad. Lustán utána nézek, és még látom, ahogy felmászik a már átöltözött Hiroto karján.
- Jó látni, hogy összebarátkoztatok. – mosolyog rám és Aleksy ronda pillantására ülőhelyzetbe tornázom magam, hogy felálljak, hogy én is összekaparjam magam, ergo felveszem a kabátom.
- Nos, akkor indulhatunk. Na, szóval…– csapja össze lelkesen a tenyereit a managerem.
- Elnézést, Aleksy-san, de lehetne egy kérésem? – szól közbe Hiroto, mire mindannyian érdeklődve nézünk rá.
- Mivel a mai nap nagyon fárasztó és hosszú volt, és mivel még az időátállást se szoktam meg inkább szórakoznék valami csöndes helyen, négy fal között. – terjeszti elő az ötletét, amire én szinte azonnal le is csapok.
- Egyetértek! A hullák energikusabbak nálunk! Te persze ezt nem tudhatod, hiszen csak figyelsz, de gondolj szegény Hirotora! Azért nyolc óra különbség nem semmi! - lovalom bele magam a kiskapu kitárásába, de Aleksy minderre csak mosolyog és a szavamba vág.
- Ugyan már, megoldhatjuk a vacsorát a négy fal között is. Leslaw lakása tökéletes hely egy vacsorához.
- Hogy micsoda?!- döbbenek le ezen az irracionálisan, abszurd ötleten. Az én lakásomban? Az enyémben?! Amikor én már mást terveztem? Különben is, mióta dönti el, hogy mit fogok csinálni és mit nem? Az az én házam, az én váram! – Aleksy…!
- Semmi Aleksy. Pont és most indulás a kocsikhoz. – zsebre vágom a kezeim és kis puffancs módjára a kijárat felé veszem az irányt. Hiroto mosolyogva mellém siet.
- Örülök, hogy meghívtál minket vacsorára. – Ó, szóval Aleksy ezt mondta… Hiroto meg szinte sugárzik mellettem, még annak ellenére is, hogy fáradt. Ezt hívnák a fiatalos lendületnek? De hát én sem vagyok öreg, bár már jó ideje a szakmában vagyok. Furcsa egy ilyen napsugár egy ilyen sötét, hideg tájon…
Beülünk a kocsiba, mindenki a sajátjáéba. Hirotoéknak a cég biztosít külön autót az ittlétükre, teljesen ingyen. Igazán nagylelkű gesztus… Az út csendben telt, illetve tellett volna, ha Aleksy nem próbál a lelkemre beszélni, hogy viselkedjek jól, udvarian, mert a japánok nagyon érzékenyek az udvariasságra és a ma reggeli után igazán nem kéne több problémát okoznom, mert nagyon befolyásosak, nagyon híresek, sokat kaszálhatunk még és nagyon jól jönne nekem is, ha szeretnének velünk a közeljövőben dolgozni. Csendben hallgatom és szép lassan meg is győz. Ezt a kapcsolatot muszáj lesz megtartani…
Takaros kis házikómnál megállunk. A hó elkezdett szállingózni, ami nem meglepő ebben az országban ilyenkor. Kinyitom és kitárom az ajtót, hogy kedves, bár nem kívánt vendégeim beljebb tudjanak fáradni. Az ajtóban megállnak és várják, hogy vajon erre mi a szokás. Én csak váll rándítva lehúzom a cipőm, Aleksy is, tudja mi a dörgés errefele.
-Nahát! Nálatok is az a szokás, hogy leveszik a cipőt a házban? – kérdi aranyosan Hiroto.
- Hát háza válogatja, nálam le kell venni, mert utálom, ha koszos lesz a padló. – magyarázom miközben Aleksy papucsot ad a vendégeinknek.
Természetesen kaja nincs itthon, mint mindig, ezért rendelek az egyik közeli étteremből valamit közös megegyezés alapján. Addig egész jól elbeszélgetünk és Hiroto megmutatta a magazinokat.
-Nagyon fura a japán stílus, de emelem a kalapom. Nem csodálom, hogy sztár vagy. Nagyon jól csinálod. – dicsérem Hirotot, mire csak szélesen vigyorog. Biztos megszokta már.
-Ugyan már, az európaiaknál furább nincs! – kezd el nevetni, amihez csatlakozom.
-Ez igaz! Aleksy a legjobb példa erre!
- A managerek mind furcsábbak kicsit az átlagnál. – jegyzi meg Okawa-san beszállva a poénkodásba, de akkor hirtelen csengetnek. Aleksy kimegy a vacsoráért, miközben én a konyhába invitálom őket és megterítek.
- Hú nem is gondoltam volna, hogy erre is van még szoba. Tiszta labirintus a házad.- ámuldozik Hiroto, miközben lerakja az egyik székre az érdeklődő Peppert, mikor Okawa-san köhint kimérten egyet és Hiroto visszaszáll a földre. – Akarom mondani labirintusnak labirintus, de egy otthonos kis útvesztő.
- Látom nem csak én vagyok kordában tartva. – biccentek egyet a japán manager felé Hiroto pedig játékosan kiölti a nyelvét. Már nem is bánom annyira, hogy megismerhettem őket, igazán remek társaság.
- Nos, az első fogás finn halleves, másodiknak rénszarvasragu és két féle desszertet hozattam. Az egyik suklaaneliöt, ez egyfajta csokis kocka, a másik pedig mustikkapiirakka, vagyis fekete áfonyás pite.
- Jól hangzik! – mondjuk egyszerre Hirotoval, mire újból kitör a kacagás.
- Ne utánozz! –kiáltjuk egymásra, megint csak egyszerre, ami újabb nevetést szül.
- Nem utánozlak! Hiszen, ha jól gondolom, akkor te inkább a desszerttel kezdenéd. –mosolyog, mire közelebb hajolok hozzá, természetesen a managereink háta mögött.
- Miért te talán nem? – kérdezem sejtelmesen, végig a csokoládébarna szemeibe nézve, amikről akaratlanul és pár sütemény jut az eszembe.
- Az attól függ, hogy milyen desszert… - válaszol érzékien egy kacsintás kíséretében. Egyre jobban tetszik nekem ez a srác…
- Srácok, a vacsora tálalva. – szól Aleksy, mire azonnal bontjuk a szemkontaktust és immáron jófiúként, titokzatosan mosolyogva ülünk az asztalhoz.
- Okawa-san, nem kér egy kis szakét a vacsorához vagy esetleg más lengyel vagy finn szeszes italt? – kérdezem, mint egy jó házigazda. – És te Hiroto?
- Nagyon szépen köszönöm, szívesen megkóstolnék valami európai alkoholt is.
- Én is. – bólint Hiroto is és én azonnal átmegyek egy másik szobába a bárszekrényemhez. Egy üveg szakét is előveszek, hátha nem tetszik nekik a lengyel mézsör vagy a koskenkorva típusú finn vodka, vagy a Lapin Kulta, a finn világos sör. Mire visszatérek, már javában beszélgetnek és mi másról, mint Japán és Finnország közti különbségekről.
Vacsora közben Pepper mindenkitől kunyerálgat és hát kinek nincs szíve adni pár falatot az édes, orrát mozgató, csillogó szemű vadászgörénynek? Titokban mindig odadobok neki pár falatot, de Hiroto figyelmét ez sem kerüli el.
- Ejnye Pepper, egyszer igazán viselkedhetnél! Van külön vacsorád… – korholja a kis állatkát és én nem állhatom meg kuncogás nélkül.
- Ne bántsad, hiszen udvariasan kért egy kis kóstolót.
- Nem bántom, de mindig kinézi az ember szájából a falatot. – nevet fel, miközben ölébe veszi és cirógatni kezdi.
- Amúgy, Aleksy, én egyszer nagyon szívesen dolgoznék Japánban. Igazán szervezhetnél oda valamilyen munkát. – jegyzem meg, de végig Hiroto szemeibe nézek így azt sem láthatom, hogy a managerem viselkedésemet helyeslően bólint. – Amúgy Hiroto… - simítom meg az asztal alatt lábszárammal az övét, mikor már a süteményeket faljuk.
- Tessék? –pillant fel érdeklődve, mintha semmi sem történne az asztal alatt, mintha ő nem is viszonozná a gesztust. – Szaunáztál már? A finn házakban mindig van egy szauna, ha gondolod vacsora után kipróbálhatjuk…
- Még nem, mert általában meleg helyeken lakom, de szívesen kipróbálnám egyszer. – könyököl fel az asztalra, pajkos szemekkel.
- Ez nagyszerű ötlet! – bólogat Okawa-san és Aleksy egyszerre. – Addig legalább megbeszélhetjük a munka további részleteit.
- Hidd el, a szaunánál nincs jobb. – harapok bele lassan az egyik csokis kockába.
- Már alig várom… - nyalja végig érzékien az ajkait Hiroto.
Szerkesztve Yoshiko által @ 2012. 06. 09. 19:35:06
|
| Andro | 2012. 04. 21. 13:26:09 | #20568 |
Karakter: Sonoda Hiroto
Megjegyzés: (Leslaw-nak)
Finnország. Csak tudnám, ki a fenének támadt az a fantasztikus ötlete, hogy itt fotózkodjam egy európai modellel. Mindenki tudja, hogy ki nem állhatom a hideget, erre tessék! Még jó, hogy alaposan utánanéztem ennek a Leslaw Evan Jard nevű fiúnak, aki Európa egyik legjobb és legkeresettebb modellje. Nem mondom, tud a srác, és nyálcsorgatóan néz ki a képeken. Kíváncsi vagyok, vajon élőben is ilyen szexi-e, vagy ez csak a photoshop. Okawa-san, a managerem szerint tényleg ennyire jól néz ki, de mit tudja ő.
Késésben vagyunk, a gép két órával később szállt fel, mert a Naritán hóvihar tombolt és nem engedték fel a gépet. Így most aztán siethetünk. Rajtam egy feszülős nadrág, félig begombolt fehér, csipkés ing, felette elegáns, meleg, műprémmel bélelt télikabát. Pepper szokás szerint a nyakamban trónol. Nem hagytam volna otthon, habár Okawa-san ragaszkodott hozzá. De még mit nem! Pepper az én kis társam, az egyetlen igazi barátom, aki nem érdekből van velem. Ráadásul a hidegben olyan jó meleg, mint egy prémes sál. Már felvette a vastag, téli bundáját, így ő sem fázik.
Végül megérkezünk egy hatalmas házhoz, ahol a fotózás zajlik majd. Azt már tudom, hogy a fotózást Leslaw részéről elkezdték, hiszen nem számítottak csúszásra. Nem is a mi hibánk, mégis, mikor kiszállunk a kocsiból, és belépünk a házba, managerem nem győz bocsánatot kérni a késés miatt. Én csak hanyagul körbenézek, és azonnal meg is pillantom az ominózus modellt a kandallónál állva, falatnyi ruhában és nyitott műszőrme kabátkában. Valóban jól néz ki. A haja félhosszú, sötétbarna, szemei kékek, arca világos bőrű és nagyon csinos. Tudom, hogy idősebb nálam, már 22 éves, mégsem tűnik annyinak. Az alakja is tökéletes, nem túl izmos, de nem is vézna. Aztán hirtelen, mintha villám csapna bele, egyenesen ellibeg egy másik kabátért, felkapja, majd sértődötten átsiet a szobán. Ennek meg mi baja? A szemei csak úgy szikráznak a dühtől, ahogy rám néz, pedig legjobb tudomásom szerint, semmi olyat nem mondtam, amivel megbánthattam volna.
– Nem vagyok hajlandó vele dolgozni! – jelenti ki, majd ellibeg mellettem, és kimegy az ajtón.
Ezt én sem hagyhatom szó nélkül. Elnézést kérek, majd dühösen Leslaw után megyek. Mégis mi a fene baja van velem? Talán megsértettem azzal, hogy japán vagyok, vagy hogy késtünk? Mégis mit képzel magáról? Látom, hogy kinn dohányzik. Még Pepper is érzi, hogy merges vagyok, mert csendben marad.
– Neked meg mégis mi a franc bajod van? – kérdem dühösen, mikor odaérek hozzá.
– Húzzál vissza a gésákhoz! – válaszolja flegmán, elnyomva a cigit.
– Mégis miért tenném? Agyadra ment a hó? Miért nem vagy képes velem együtt dolgozni? Nem is ismersz! – faggatom, mire csak lenézően bámul rám. Na, ez is olyan ázsiai gyűlölő, mint a nyugatiak nagy része. Azt se tudja, ki vagyok, de már ítélkezik.
– Nem vagyok hajlandó olyannal dolgozni, aki leölt állatokat hord – közli, mire értetlenül nézek, majd elpirulok a dühtől. Méghogy én döglött állatokat hordok?! És ő?!
– Nem hordok leölt állatokat! Ráadásul rajtad mi van?! – dobbantok egyet, mire leveszi a kabátját, és elég tartja.
– Nesze baszd meg, ha ez valódi állat, akkor most azonnal felakasztom magam! – elveszem, és megvizsgálom. Ez mű. Megszeppenve adom vissza.
– Nem az, bocs. De miből gondoltad azt, hogy én állatokat hordok?
– Mert gyakorlatilag egy döglött állat fekszik a nyakadban – fonja össze a karjait maga előtt.
Végre megértem, mire gondol, és kirobban belőlem a nevetés. Peppert nézte döglött állatnak, mert olyan csendesen fekszik a nyakamban. Leslaw értetlenül bámul, míg nem hagyom abba a nevetést, és le nem veszem Peppert a nyakamból.
– Ő itt Pepper, az én kis vadászgörényem és olyan élő, mint te vagy én – vigyorgok, miközben ő döbbenten simogatja meg az állatkát.
– Bocs izé... hogyishívják... – kezdi zavartan.
– Sonoda Hiroto – mutatkozom be. A nevem se tudja? Csoda, hogy azzal tisztában volt, hogy egyáltalán egy japánnal fog fotózkodni.
– Leslaw Evan Jard, örvendek és bocsánat.
– Semmi. De akkor már hajlandó vagy velünk dolgozni?
– Attól függ, hogy mennyi hasznom származik belőle – ellép mellőlem, és visszasétál az épületbe.
~*~
A finn stab dühös, Okawa-san vérig van sértve, hogy idejöttünk, de nem kaptunk semmit. Leslaw leveti magát az egyik székbe, míg én elmagyarázom manageremnek, hogy mi is volt ez az egész. Végre úgy tűnik, Okawa-san is megenyhül. Ezalatt Aleksy, Leslaw managere Leslawnak magyaráz valamit, amit nem hallok. Én közben, míg a két fél tárgyal, Pepperrel játszadozom. Végre szabadjára engedhetem egy kicsit. Neki is kijár a futkározás, hiszen egész eddig a prémes sál szerepét töltötte be. Közben még mindig nem történik semmi, hiszen mindenki arra vár, hogy Leslaw akar-e velem dolgozni. Végül úgy tűnik, sikerül meggyőzni, mert feláll, és összecsapja a két tenyerét. Ekkor egyből mindenki ráfigyel. .
– Na jól van emberek, dolgozni! – kiáltja, mire mindenki egyből a helyére rohan.
Én is leteszem Peppert, aki szépen marad is a helyén. Nem ez az első eset, hogy fotózásra viszem, tudja már, hogy ha dolgozom, akkor nem szabad zajongania. Kap egy meleg plédet, és odaadom neki a kedvenc játékait, amikkel el szeret játszani, aztán beállok Leslaw mellé, és kezdődik a munka.
Remekül tudunk együtt dolgozni, legalábbis én úgy látom. Készítenek rólunk pár pikánsabb, erotikusabb képet is, ahol simogatjuk egymást, sőt, még smárolunk is. Tapasztalatból tudom, a lányok odavannak az ilyen képekért. Leslaw eleinte ellenkezik, de meggyőzöm a dolog kellemes voltáról.
– Senki sem fogja azt gondolni, hogy meleg vagy – magyarázom. – Még akkor sem, ha valóban az van. Japánban ezt hívják fanservice-nek. Sok banda tagjai csinálják a koncerteken, és a rajongók odavannak tőle, nemcsak Ázsiában, de nyugaton is. Szóval, lazíts, és hagyd, hogy én irányítsak.
– Azért ha lehet, ne menjünk túl a határokon – néz rám Leslaw.
– Nyugi, ez nem megy túl a barátságon – kuncogok az ismert filmre célozva. Igen, én is láttam, bár sokakkal ellentétben, engem nem borzasztott el, habár a valós homoszexuális kapcsolathoz vajmi kevés köze volt a filmnek.
– Ne húzd az agyam! – morran rám Leslaw, de én csak nevetek rajta. Jó vele dolgozni.
Végül mégiscsak smárolunk párszor, mialatt a fotósok dolgoznak. Aztán kapok más ruhát, egy szexi kis műprémes mellénykét, és egy fekete színű, alig valamit is takaró feszes nadrágot. Peppert is a nyakamba veszem, aki engedelmesen fekszik a nyakamban. Néha használom segédeszköznek, és a rajongóim odavannak érte.
Jó három órával később végül szünetet rendelnek el. Jól is jön, mert alig állok a lábamon. Aki azt mondja, hogy a modellkedés könnyű, mert csak álldogálni kell, meg ülni, esetleg feküdni, az még sosem próbálta ki. Pepper is ki van fáradva, én meg szomjas vagyok, így kérek egy pohár vizet. Sosem iszom mast a fotózásokon, csak vizet, mert ha esetleg azt magamra öntöm, nem látszik meg, ellentétben bármely üdítővel. Pepper is megkapja a maga tálka vizét és egy kis nasit, amiért ügyes volt. Leslaw már végzett, nekem viszont még hátravannak az egyéni képeim, amiket még meg kell csinálni, és ehhez másik smink és ruha is kell.
– Nos, úgy látom, valaki megérdemelt egy kis édességet – jön oda Leslaw managere. – Itt maradsz megnézni Hiroto fotózását?
– Ki nem hagynám – mondja, de nem a managerére néz, hanem rám. – Kíváncsi vagyok, hogy milyen vagy szólóban.
– Azt hittem, ha már velem fotózkodsz, utánanéztél, hogy ki is vagyok – mondom vállat vonva. – Ez alapvető lett volna, így a nevem sem kellett volna megkérdezned.
– Leslaw egy lusta dög – nevet a managere, mire a fiú csak egy grimaszt vág. – Ne várj tőle lehetetlent, Hiroto.
– Nem várok – nevetek, mialatt a vizemet iszom. A manager elmegy, az enyém viszont nem jön oda. Tudja jól, hogy ilyenkor nem viselem el, ha tanácsokat ad. Úgyis azt mondaná, adjak bele mindent.
– Néha meg tudnám ölni – morog Leslaw. – Bár neked is igazad van. Utána kellett volna néznem, milyen munkáid voltak eddig. Tudsz esetleg magazint adni, vagy honlapot mutatni?
– Megadhatom a hivatalos honlapom címét, de az japánul van, és nincs angol fordítása – mondom. – De most készül a hivatalos angol nyelvű honlap. Magazinokat pedig tudok adni, benn vannak a kocsiban. Ha végeztünk, adok párat, jó?
Leslaw bólint, nekem meg mennem kell fotózkodni. Ilyen az élet. Pepper reménykedve néz rám, mire felveszem, hiszen neki is kell a rivaldafény. Már neki is van saját rajongói honlapja, hiszen legalább olyan népszerű, mint én. Ezen mindig elnevetem magam magamban, de nem baj. Én és Pepper elválaszthatatlanok vagyunk.
Még két órát fotóznak engem különféle lenge, vagy kevésbé lenge ruhákban ezerféle pózban, amelyek között vannak hétköznapiak, de vannak meglehetősen szexik is. A végére igencsak kifáradok, és bele is melegszem a ruháimba, amiket a végén adnak rám az utolsó sorozathoz. Ez egy bővített, fehér nadrág, amiből kivan a csípőm. Fölé szőrmés ujjakkal szegett bézs színű felső tartozik, amelyből szintén kilátszik a hasam, és csak félig van begombolva. A nyakamban ott trónol Pepper. Végre azonban végzünk. Szomjas vagyok, éhes, és fáradt. Ránézek Leslawra, majd odamegyek hozzá, és szó szerint ledobom magam mellé a kanapéra. Pihegek, és melegem is van, így nemes egyszerűséggel leveszem a felsőt, és magam mellé terítem a karfára. Beletúrok a hajamba, amely az arcomhoz és homlokomhoz tapadt, és félig ránézek a mellettem ülő fiúra, arcomon halvány mosoly látszódik.
– Nos? – kérdem egyszerűen.
|
| Yoshiko | 2012. 04. 10. 12:08:30 | #20373 |
Karakter: Leslaw Evan Jard
Megjegyzés: Szépségemnek
A csengőnek csengésére kelek. Először nem akarom meghallani, csak átfordulok a másik oldalra, de tíz hosszú perc után már idegesít az állandó hangjáték. Felkelek, megdörzsölöm a szemem és magam mellé nézek. Éjszakai partnerem már nincs ott. Helyes.
Komórosan elindulok a bejárat felé, útközben mesztelen testemre terítek egy könnyű, tiszta selyemből készült köntöst és összefogom derekamon.
Odaérek az ajtóhoz és a csengetés még mindig nem maradt abba. Morcosan kinyitom az ajtót és meglátom a menedzserem szivarozó arcát.
- Aleksy... - morgom.
- Jó reggelt kis csillagom! - köszönt rám két ajtós lengyel menedzserem. Hogy megmutassam, hogy mennyire nem érdekel és, hogy mennyire korán van egy szó nélkül csukom orrára az ajtót és indulok vissza a hálószobámba, ahol visszafekszem az én pihe-puha, még mindig meleg ágyikómba.
Aleksy természetesen utánam jön, mint egy kedves kis kutya és leül mellém az ágyra. A fülem botját sem mozdítom, ezért elkezdi rázni a vállam.
- Leslaw... kelj fel...
- Minek?
- Fotózásra kell menned.
- Hánykor? - dörmögöm és fejemre húzom a párnát.
- Három óra múlva.
- Három óra múlva... Hagyj aludni! -fejtem ki véleményem, de Aleksy nem tágít.
- Igen, de ameddig elkészülsz, addig lemegy a nap.
- Nélkülem úgysem kezdik el.
- De most jönni fog egy édes kis japán modell is. Japánban ő az egyik legjobban keresett ifjú modellje. Igazi sztár és friss husi a kicsike. Csak azt ne mondd, hogy nem érdekel.- próbál okot adni arra, hogy kikeljek az ágyból, de nem jön össze.
- Francokat érdekel.
- Hát akkor nem marad más választásom mint, hogy elmondjam édesanyádnak, hopgy meleg vagy. - sóhajt fel kezét a csípőmre téve. Én csak magamban elmosolyodom.
- Nyár óta tudja. - jelentem ki és hosszú csend következik.
Pár perc múlva keze lecsúszik az ágyékomhoz és elkezdi simogatni.
- Akkor nem marad más választásom. - közli unott hangon és én, mint a villám ragadom meg a kezét és ülök fel, hogy jéghidegen farkasszemet nézzek vele.
- Veled soha.
- Kegyetlen vagy. Pedig ennyi év után az ember azt hiihetné, hogy egy kicsit megszeretted azt akivel nap, mint nap beszélsz.
- Ha megtennénk, akkor a következő nap kirúgnálak és nincs kedvem újra összeszedni valami elfuserált idiótát, azért, hogy úgy csináljon, mint aki dolgozik. - közlöm a kegyetlen valóságot. Bárkivel megtudnám csinálni, csak vele nem. Munkát és magánéletet nem keverek.
- Akkor készülődj! - áll fel és kimegy a szobából.
Gyorsan, egy és fél óra alatt sikerült megreggeliznem, fürödnöm, eldönteni, hogy mit vegyek fel, tehát sikerült az utca számára is elfogadható állapotba kerülnöm. A maradék időt Aleksy kihasználta arra, hogy ismertesse velem a következő hónapok munkáit.
Beérve a fotózás helyszínére kezelésbe vesznek a sminkesek és a stylistok is megszabadítva a műbundámtól. Mire végeznek úgy nézek ki, mint valami félisten, nem mintha amúgy nem lennék az, de egy fotózáson a legjobbat kell kihoznia az embernek magából.
A divat legújabb ruháit adták rám és elkezdtük a fotózást, legalábbis azt a részét, ahol egyedül állok a kamerák előtt, mivel a japán tehetség késik, nem is kicsit.
Épp a kandallónál vadítóan pózolok a legújabb falatnyi ruhában és egy nyitott műszörme kabátban, amikor bejön két idegen. A főnök egy állj-t kiált és minden leáll. Odasétálok Aleksyhez és egyik kezem csípőmre téve, a másikkal nyakláncomat megfogva figyelem azt, ahogy körbeugrálják az új jövevényt.
A menedzsere nem tud elégszer bocsánatot kérni a késés miatt, de allítólag késett a repülő. Távolról végigmérem a sztár modellt, akinek még csak a nevét sem tudom. Japánhoz képest nagyon jól néz ki. Akár itt Európában is nagy sikere lehetne. Szemem nem tudom levenni nyúlánk, kecses termetéről, hófehér bőréről és arról, ahogy érzéki ajkával és csokoládé barna szemeivel udvariasan válaszolgat mindenkinek. Kabátját levéve megcsodálhatom a másik kontinens ruháit is, bár nincs bennük semmi különleges. Lezser ing, ami nincs teljesen betakarva és szűk farmer. el sem tudom képzelni, hogyhogy nem fázott vagy fázik itt, Finnországban.
Aztán szemem megakad a nyakán. Először azt hiszem, hogy valami barna sálat kötött a nyaka köré, de utána észreveszem, hogy ennek a sálnak lábai vannak és feje. Indulatosan átbillegek a terem másik végébe a saját fehér kabátomért, amit felháborodva magamra veszek. MIndenki meg van lepődve, mivel tőlem az ilyen sztáralűrök meg hasonló hisztik nem megszokottak. Mindenki csendben engem figyel és én villámló szemekkel méregetve a fiút vészjóslóan kijelentem.
- Nem vagyok hajlandó vele dolgozni. - aztán kimegyek helyiségből, miközben a többiek még meglepetteb és felháborodottab kiáltásait hallom magam mögül és azt, ahogy Aleksy magyarázkodik.
A portástól udvariasan, arcvonásaim rendezve kérek egy cigit meg tüzet, aztán kilépek az épület előtti parkba, amit vastagon fed a gyönyörű, érintetlen, szikrázó hó. Idegesen elsétálok a végéig. Tudtam, hogy nem kellett volna felkelnem. Nagyban fújom ki a füstöt, amikor meglátom, hogy az a hülye japán modell kilép az épületből és felém veszi az irányt.
- Neked meg mégis mi a franc bajod van? - kérdezi dühösen mikor elém ér.
- Húzzál vissza a gésákhoz. - válaszolom elnyomva a cigit.
- Mégis miért tenném? Agyadra ment a hó? Miért nem vagy képes velem együtt dolgozni? Nem is ismersz! - akad ki még jobban és én csak lenézően bámulom.
- Nem vagyok hajlandó olyannal dolgozni, aki leölt állatokat hord. - közlöm, mire értetlenül elkerekedik a szeme és aztán haragosan elpirul.
- Nem hordok leölt állatokat! Ráadásul rajtad mi van?! - dobbant egyet dühösen és én sértődve leveszem a kabátom és az orra alé nyomom.
- Nesze baszd meg, ha ez valódi állat, akkor most azonnal felakasztom magam! - elveszi és tüzetesen átvizsgálja, majd kicsit megszeppenve visszaadja.
- Nem az, bocs. De miből gondoltad azt, hogy én állatokat hordok?
- Mert gyakorlatilag egy döglött állat fekszik a nyakadban. - fonom össze magam előtt a karjaim. Néz rám egy darabig, aztán elneveti magát. Értetlenül figyelem. Mikor abbahagyja a nevetést felnyúl a nyakába és leveszi az általam sálnak hitt állatot, akinek nyitva a szeme, pislog és édesen mozgatja az orrát.
- Ő itt Pepper, az én kis vadászgörényem és olyan élő, mint te vagy én. - én döbbenten simogatom meg a kedves kis állatkát.
- Bocs izé... hogyishívják...- kicsit kénylemetlen, amikor az ember téved.
- Sonoda Hiroto.
- Leslaw Evan Jard, örvendek és bocsánat.
- Semmi. De akkor már hajlandó vagy velünk dolgozni?
- Attól függ, hogy mennyi hasznom származik belőle. - ellépek melőle és visszasétálok az épületbe.
Aleksy és a stáb mérgesen vár rám. A japán partner menedzsere vérig van sértve. Mindenki dühös, de engem nem érdekel. Sztárhoz méltóan levetem magam az egyik székbe és Aleksy rohan hozzám, miközben a kis japánt újból mindenki körülállja ameddig a menedzserének magyaráz valamit egy olyan nyelven, amit senki sem ért. Mire Sonoda a végére ér a menedzser megkönnyebbülten felnevet és mindenkit megnyugtat, hogy már nincs is olyan nagyon megsértődve.
Aleksy nem győz győzködni a kapcsolat előnyösségéről, mert Japánban sokan élnek, pénzesek, nagy vállalatok vannak, amik külföldre is visznek árut, így az egész világon megismerhetnének. Nem mintha eddig nem ismertek volna egész Európában, Amerikában és Oroszországban... de hát azért az mégsem az egész világ...
Elgondolkodva méregetem a vadászgörényével játszadozó Sonodát. Mindenki arra vár, hogy döntsek. Hazudnék, ah azt mondanám, hogy nem élvezem. Az ember szinte nem tudja róla levenni a szemét. Vajon én is így hatok a környezetemre?
- Leslaw... nyílt egy új cukrászda a városban. - suttogja Aleksy miközben elővarázsol egy csomagot és megmutatja a tartalmát. Süteméynek... ahv... Kinyújtanám értük a kezem, de Alkesy visszahúzza a csomagot.
- Ismered a játékszabályokat, csak a fotózás végén. - suttogja ördögi mosollyal és legszívesebben karóbahúznám.
- Manipuláló dög. - morgom.
- Világlustája. - dicsér ő is engem meghatódva.
Kecsesen és gyorsan felállok, majd összeütöm a két tenyerem, hogy mindenki rám figyeljen.
- Na jól van emberek, dolgozni! - kiáltom és mindenki rohan a helyére.
Szerkesztve Yoshiko által @ 2012. 04. 10. 12:09:06
|
| Rauko | 2011. 02. 06. 15:43:03 | #11150 |
Karakter: Cleo Dewayne
Megjegyzés: ~ Mollih-nak
Ezt nem hiszem el! Hogy lehet mindenki ekkora idióta?! Hogy lehet így elbaszni egy fotózást?! Kirúgatok mindenkit a francba!
Vissza sem akarok gondolni az egészre!
Ezek az idióta barmok vörös hátteret tettek mögém! VÖRÖSET! Felrobbanok, komolyan! Egy hófehér köntösben voltam, alatta természetesen semmi nem volt. De kurva jó képek lettek volna! A hajam is tök jól be volt lőve, enyhe, hófehér smink, és nagyon jól néztem ki, ez tény. A háttér is fehér volt, azt mondták, valami mást tesznek majd mögé, ami passzol. De bassza meg! Ezek ártatlan képek voltak! Olyan angyali voltam rajtuk, mint ebben a cseszett életben soha! Ezek meg bebasznak mögém egy vörös hátteret! Hogy senki sem érti a dolgát ebben a kibaszott stúdióba… hihetetlen! Hol van ezeknek a szeme?!A seggükön?! A fotósra is nekem kell szólni, hogy rossz a profilom, a segédgyerek is majdnem rám borítja a másik fotózáson használt paradicsomlevet… kész. Elegem van.
- Megmondtam már! Ha nem vesztek fel valakit, aki érti a dolgát és a segédem lehet, akkor elhúzom innen a belem, ti meg lehúzhatjátok nélkülem a rolót - üvöltök a stúdió vezetőjével, és az asztallapra csapok. Ha semmiből nem ért, abból majd fog, ha ráborítom az asztalt!
- Cleo… nyugodj meg, kérlek. Véletlen volt, a profi fotósunk beteg, a segéd meg kicsit ügyetlen, és a háttér meg…
- Leszarom, nem érted?! - Na, el fog menni a hangom! - A te felelősséged minden, ami ennél a rohadt cégnél van, baszd meg!
- Kérlek, legalább hallgass végig - sóhajt fel.
- Mi a faszt tudsz még mondani?! Elbasztatok egy egész sorozatot, és eladtátok, az engedélyem nélkül! Mikor egyeztem én bele a vörös háttérbe?! Emlékeztess kérlek, mikor mondtam, hogy kibaszott vérvörös hátteret tehettek a képeim mögé?! - Ahh, szédülök! A fejem fogom, így ülök vissza a fotelba. - Adj egy szál cigit - morgom az igazgatóra. - És magyarázatot, kurvagyorsan. - Már nyújtja is felém a dobozt, a gyújtót. - Ki a felelős a háttérért?
- Ne aggódj. Már megoldottam ezt a problémát. - MI?!
- És volt valami oka annak, hogy hagytad kiüvölteni a tüdőmet? - kérdezem vicsorogva. Meg fogom ölni…
- Próbáltam elmondani, de nem hagytál szóhoz jutni. - Felsóhajtok. Töketlen fasz…
- Na, jó. Még egy esélyt adok ennek a szemétdombnak. Próbálj meg normális munkaerőt felvenni, különben itt hagylak titeket, és te is tudod, hogy Cleo Dewayne neve nélkül neked véged. - Előre hajolok, a pofájába fújom a füstöt, elnyomom a cigit az asztallapon, és kimegyek. Ki a fasznak képzeli ez magát?! Könyörögnek más stúdiók, hogy menjek oda, de én idióta itt maradok. Miért tartok ki emellett a szar hely mellett, mikor egy kibaszott hátteret sem találnak el?!
Eszembe jut, hogy beszélnem kell valakivel. Ha nem, felrobbanok. Előkapom a mobilomat, és már hívom is Hidét. Hide egy jó barátom. Mármint olyan szempontból, hogy néha dugunk, de többször beszélgetünk. Jó fej. Azt hiszem, ő felelős a segédekért. Nála kellene puncsolnom azt hiszem, hogy valami értelmes srácot kapjak. De komolyan… már csaj is jó lenne, csak értelmes legyen.
- Hol vagy? - kérdezem azonnal, amikor felveszi.
- Az irodámban. Mi a baj?
- Tele van a tököm ezzel az egész hellyel - sóhajtok fel. Ő belekuncog a telefonba.
- Úgyis neked keresek segédet, told ide a szexi segged, és megoldjuk - mondja, mire én nevetek fel.
- Csak nem szexelni akarsz? - kérdezek rá, mire felsóhajt.
- Majdnem egy hete hozzád sem értem.
- Áll a farkad, Hide-kun? - nevetek bele a telefonba, mire ő is felnevet, és leteszi. Egyenesen az irodája felé megyek. Útközben veszek az automatából egy energiaitalt, mert ha tényleg dugni akar, akkor kellesz egy kis löket. Bár nála mindig van egy kis cucc is. A múltkori por mondjuk kicsit vad volt, szerintem még hánytam is. De kit érdekel, ha kikapcsol egy pár órára?
Két perc múlva már ott állok az iroda előtt. Az ajtóban pár kölyök. A többség végigmér, és azt hiszi, hogy nem látom. Cicák, én ebből élek…
Ahogy én is végigpillantok rajtuk, kiszúrok egy arcot. Édes szemek, szép haj, szexi ajkak, pisze nózi, formás arcocska. Közelebb lépek. A teste is de édes… hm…
- Mi a neved? - kérdezem tőle, és szívok egyet a cigimből. Ő kicsit mintha megrettenne. - Nem eszlek meg. Cleo Dewayne vagyok. - Ahogy kimondom a nevem, mögöttünk pár ’Fúúú’ és ’Juuuj’ hangzik fel. Lúzerek.
- Kitao Akira vagyok, örvendek, Dewayne-san - hajol meg. Cukipofa.
- Neked csak Cleo, édes - kacsintok rá, és megsimogatom az arcát. Annyira nem vagyok bunkó, hogy belefeledkezzek a sebhelybe, ami az ajkától az álláig húzódik. De nekem tetszik. Valahogy szexibb így! Vadabb. Erotikusabb… pasisabb! - Siess be, Akira-chan - mosolygok rá. - Lehet, hogy tudok neked egy jó munkát - jegyzem meg, és elengedem. Ő meglepve néz rám, de megfordulok, és elindulok befelé.
Ahogy belépek, Hide rám pillant, meg a kölyök is, aki épp bent van.
- Cleo, gyere, ülj le - vigyorog rám. A srác, innen látom, hogy megremeg, és hallom, ahogy nyel egyet. Én persze elindulok Hide felé, de a srác előtt megállok.
Idétlen haj, libafos-szemek, vékony ajkak, és duci is.
- Nem tetszik - nézek hátra Hidére, aki felnevet.
- Ne mutatkozz be azonnal - mondja nevetve, a srác meg majdnem bőg előttem.
- Nem fogok olyannal dolgozni, aki nem tetszik - jelentem ki, és felülök az asztalra. - Tünés kifelé, kölyök, és küld be Kitao Akirát. - Hide felé tartom a cigit. - Kérsz belőle? - Ő szemérmetlenül hajol előre és szív egyet, majd rám pillant.
- Ki az a Kitao Akira? - kérdezi, és elkezdi kutatni a papírjait. Gondolom, a jelentkezési lapját keresi, vagy valami ilyesmi.
- Kint találtam. Mindjárt meglátod, milyen édes - kacsintok rá, és ekkor nyílik az ajtó, és besasszézik a kicsike. Látom, hogy meg van illetődve. - gyere, csüccs - mosolygok rá. - Szóval munkát keresel?
- Hát… mondhatjuk - feleli halkan. Nahát, ilyen pofival ennyire félni, ejnye…
- Akarom - jelentem ki, és Hidére pillantok. A srác nyekken egyet meglepettségében, vagy nem tudom, Hide meg felnevet.
- Nem dönthetsz önkényesen, Cleo - dorgál vigyorogva.
- De ha nem tetszik akit adsz, úgyis kikészítem, ahogy az előzőt is. - Szívok még egyet a cigimből.
- De mi van, ha nem vagy neki szimpatikus, és nem akar veled dolgozni? Ez egy szabad állam, Cleo, nem kényszeríthetem, ha sikítófrászt kap tőled. És valljuk be, még jogos is lenne. - Morogva nézek rá, mire azonnal fel is nevet.
- De én akkor is vele akarok dolgozni. - Lepattanok az asztalról, és közelebb lépek a fiúhoz. Nem érek most hozzá, csak nézek. - Nézz rá. Szép. Még modellt is faraghatnék belőle - pillantok hátra mosolyogva. - De egyelőre a segédemnek akarom. - Hide felsóhajt. Tudja, hogy ha én akarom, akkor az úgy lesz.
- Rendben, ha ennyire ragaszkodsz hozzá… Kitao Akira. Szeretnél ezzel az őrülttel dolgozni? - kérdezi, mire megint rámorgok, de aztán visszafordulok Akirához.
***************************************************************************
**************************************************************************
Szerkesztve Rauko által @ 2011. 02. 06. 15:43:41
|
| Rauko | 2010. 10. 04. 11:42:11 | #8388 |
Karakter: Kana Itsuki
Megjegyzés: ((Vyvymnek))
A fülkében olyan kegyetlenül kefél meg, ahogy eddig soha. Tudtam én, hogy ez a két nap jó hatással lesz rá, de arra nem gondoltam, hogy sikítani fogok a gyönyörtől, ahogy bennem dolgozik. Be kell fognia a számat, hogy ne nyögjem túl a boltban szóló zenét és alapzajt. Mennyeien csinálja, imádom, imádom, imádom!
Ahogy elélvezünk, a fülemhez hajol.
- Imádlak - sóhajtja, mire majdnem felröhögök, de nincs erőm, inkább hagyom, hogy viosszaöltöztessen, majd seját magát is.
- Szóval hiányoztam? - kérdezi kajánul vigyorogva.
- Szóval imádsz? - Ha játszani akar, hát legyen.
- Csini nadrág – terel azonnal. Ügyes fiú…
- Éppen fel akartam próbálni – nézek a fogas felé.
- Szerintem, tökéletesen fog állni, fel sem kell próbálnod – feleli, kapok egy csókot, majd megragadja a gatyómat és kilibben. – Fizetek. Siess az öltözéssel, mert még nem végeztünk! – mondja, majd elindul. Én gyors öltözésbe kezdek, mert akárhonnan nézzük, nekem is borzalmasan hiányzott a szex vele, ez alatt a két nap alatt.
Amikor kilépek, ő már az ajtóban áll, és cigizik. Odaérek, a kezembe adja a csomagot, majd elindulunk. Gondolom, a kocsijához megyünk.
- Remélem nem zavar, ha hozzám megyünk.
- Kicsit sem.
Veszett állat módjára vezet, de kicsit sem lep meg. Valahogy nem tudnám elképzelni, ahogy nyugis tempóban sétakocsikázunk, minden szabályt betartva…
A lakásához érve meglátok egy csini pasit. Azonnal elönti az agyamat a vörös köd, és csak a jó nevelésem tart vissza attól, hogy ne ugorjak neki azonnal Gonshinak.
- Mit keresel itt? – kérdezi a ribancot.
- Itt hagytam a kocsi kulcsomat, így nem tudok elmenni – feleli a kurvája, de végig engem bámul. Mi van, kis ribanc, nem tetszem?! Kinyalhatod a seggem! Belépünk, Ginshi a kezébe nyomja a kulcsot és kitessékeli, majd bezárja az ajtót. Én odabent állok, és már majd’ felrobbanok a méregtől. Ez annyira hihetetlen! Nem éreztem, hogy mással is dugott volna, de a puszta gondolat, hogy ez a kis kurva itt volt, már…. huh… megölöm, csak jöjjön vissza!
- Mégis ki a fasz volt ez? – kiáltok rá azonnal, amikor bedugja az orrát. Rágyújt, és közelebb lép.
- Az egyik ex szeretőm – feleli.
- Nah persze, ex… - Tudod, kit nézzél hülyének!
- Nem dugtam meg, sem őt, sem mást, amióta megegyeztünk – mondja, majd szív egy slukkot a cigiből.
- Persze, és ezek után higgyem is el… - Nyakamat csókolgatva tessékel a pult felé, de egy pillanatban megáll.
- Igazi ribanc vagy, és egy igazi ribanc megérezné, ha mással keféltem volna – suttogja, majd belenyal a fülembe, és még egy slukk. - Kérsz valamit? – Ellépne tőlem, de nem fogom engedni! Nekem most és azonnal kell!
- A farkadat, most! – Elém lép és a szemembe néz, Most mit vár?
- Mégis csak szeretsz? – kérdezi, mire kicsit meglepődök. Hogy a fenébe jön ez most ide?!
- Talán… - válaszolom, mire az ölébe kap, és a hálóba visz.
*
Reggel megint fáradtan kelek fel. Végigkeféltük az éjszakát helyesebben a lakást. A hálóban, a nappaliban, a konyhában, a fürdőben… Illetve, a konyhában csak leszoptam, ő pedig volt olyan kedves, hogy kiverje nekem. Én kelek fel elsőnek, és ahogy nézem az alvó arcát, azonnal megdobban a szívem. Azt hiszem, hogy tényleg kezdek beleesni. De nem lenne szabad, ezt biztosan tudom. Tény. Ő nem képes szerelmes lenni, én meg nem vagyok hajlandó pofára esni. Felsóhajtok, és lépnék ki mellőle, mikor hirtelen visszaránt.
- Hova mész, szépségem? - kérdezi csukott szemekkel. - Nem kellene csak így itt hagynod, álló farokkal, Itsuki - mondja.
- Reggeli szex? Tudok jobbat - válaszolom, majd megfordulok, és rácuppanok farkára. Azonnal tövig engedem a számban, mire felsóhajt, és a nevemet nyögi. Szeretem ezt hallani, jól esik, simogatja az egómat!
Egy szimpla reggeli merevedés nem tart ki sokáig, így nem is dolgozok rajta sokat. Viszonylag, illetve… magához képest hamar elélvez, egyenesen a számba, én pedig az utolsó cseppig lenyelem, bár, egy kicsi félremegy. Felránt, megcsókol, majd ujjával letörni a spermáját arcomról, én pedig elkapom a csuklóját, és lenyalom róla. Az is az enyém!
- És te? - kérdezi.
- Az én farkincám egy uke farka, hamarabb kifárad, kedves Gonshiro - válaszolom mosolyogva. - Csináljak egy teát?
- Ha lennél olyan kedves… - Én meg persze, hogy vagyok. A konyhába lépve gyorsan kiismerem magam. Megcsinálom a teát, majd beviszem neki. Mosolyogva fogadja el, én pedig öltözni kezdek.
- Hova sietsz?
- Haza kell mennem, mielőtt megyünk.
- De nekem nem szóltak, hogy ma fotózás.
- Mert nem. Nekem kell megbeszélésre mennem, veled kapcsolatban, és gondoltam, hátha érdekel téged is.
- Velem kapcsolatban?
- Ja. Nem hívott a főnök? Én vagyok az egyetlen, aki a stúdiótól veled dolgozhat. És te oda cibálsz magaddal, ahova akarsz. Ha a francia Riviérán akarsz csupasz képet, pont velem, akkor én ugrok, és megyek. - Kikerekedett szemekkel néz rám.
- Nem hívott.
- Vén fasz, tuti elfelejtette - sóhajtok fel. - Na, jössz? Haza kellene vinned - mondom mosolyogva. Bólint, majd kapja magát.
*
A stúdióban mosolyogva fogadnak minket, egyenesen a főnök irodájában irányítanak. Felérve kopogunk, és érdekes látvány fogad. Egy helyes, huszonéves srác ül a bőrkanapén, és feltűnően végigmér.
- Jó napot. Iwamura Keigo vagyok, attól a cégtől, akik a képeket rendelték. Bár azt nem sejtettem, hogy ilyen a fotós - mondja elismerően.
- Köszönöm a bókot, Kana Itsuki vagyok.
- Gonshiro Kawashima - nyújtja a kezét utánam Gonshi is.
- Furcsa önt így ruhában látni, kedves Gonshiro - cukkolja a faszi.
- Ciki, hogy egy ilyen ember kérte a képeket - méri végig most Gonshiro a férfit.
- Na, jó, fejezzék be, kérem - szól bele a főnök. - Itsuki, Keigo azért jött, mert szeretett volna személyesen is látni titeket, és nem akarta, hogy ne így kapjátok meg a jutalmat a képekért.
- Milyen jutalmat? - kérdezzük egyszerre.
- A képek, amiket kaptunk, azonnal eladhatóak, meglepően magas áron. Úgy gondoljuk, hogy a cég, és önök, azaz ti is megérdemeltek annyit, hogy elutazhassatok egy kicsit kikapcsolódni - magyarázza a helyzetet Keigo. - Mehettek együtt, de adhatjuk a jegyeket négy főre, és akkor vihettek valakit - kacsint rám a srác. Ez meg mi a faszt akar?
- Együtt megyünk - jelenti ki Gonshiro rezzenéstelen arccal. Én is rápillantok, ahogy a szobában mindenki. - Csak Itsuki és én.
- Ahogy gondolják - rántja meg a vállát Keigo. - De kedves Itsuki, a számodat elkérhetem? - na, erre mégis mit mondjak? Ha nem, akkor miért nem, és lehet, hogy nem rendelnek több képe. Ha igen… Nos, akkor igen.
- Persze - mosolygok, és lediktálom a számot. Még egy kicsit beszélgetünk, a következő projektről, majd elköszön Keigo, és mi is.
Kilépünk az irodából, de Gonshi megragadja a karomat, és egy üres terembe rángat. Az asztalra lök, leszaggatja a nadrágomat, majd minden előzmény nélkül belém is hatol. Hogy ne tudjak ordítani, a szám elé teszi a kezét, de megharapom az ujját.
- Mi a… fasz…van veled? - nyögök a fájdalomtól.
- Nem nézhetsz így másra, ha nekem sem szabad! te sem dugsz mással, csak velem - mondja, majd egyre mélyebben hatol belém. - A segged egyelőre csak az enyém, értetted?! - Vad, erőszakos, kegyetlen, fáj… Alig várom, hogy elélvezzen… én fel sem álltam, mert bitangul fájt. Ahogy kiszáll belőlem, megfordít, és megcsókol. Én felszisszenek, ahogy ülnöm kellene az asztalon. - Fájt? - kérdezi csillogó szemekkel.
- Szadista faszkalap - mondom dühösen. - Honnan a faszomból vetted, hogy mással is kefélgetek, és nem csak veled?
- Ahogy az a faszi rád nézet… csak pucsítanod kell neki, és már benned is van. - De engem nem érdekel, te idióta barom! Te kellesz, mit nem értesz ezen?!
- Értem, csak gondoltam világossá teszem, hogy hányadán is állunk. - Átkarolom a nyakát. Lehet, hogy fájt az előbbi menet, de jól esett.
- Esküszöl, hogy nem dugtad meg azt a kurvát? Ki sem verte neked, igaz? - kérdezem.
- Nem. Nem fogom többször elmondani, amíg áll a megállapodás, és megkapom, amit akarok, nem kefélek meg mást és nem veri ki más a farkamat. - Megcsókol. - Amíg tartod a segged, amikor kérem, nem lesz baj - mondja vigyorogva.
- Akkor tartom, amikor akarod, de annyiszor, ahányszor még egészséges. Viszont az ajánlat áll: ott szoplak le, ahol akarod - válaszolom. - Azt is szereted, nem? - kérdezem.
- Jól csinálod… de mit várok egy vérbeli ribanctól, nem igaz? - kajánul vigyorog.
Visszaöltözünk, és kimegyünk. Épp akkor csörren a telefonom, a főnök az. Visszamegyünk az irodába.
- A hét végén utaztok. Jó lesz így? - kérdezi kifújva a cigifüstöt.
- Hova is megyünk? - kérdezem.
- A spanyol tengerpartra. Én választottam nektek, remélem, megfelel. Ott most nyár van, meleg, ott az óceán, élvezni fogjátok - kacsint rám.
- Abban teljesen biztos vagyok - vigyorodik el megint Gonshiro.
|
| Rauko | 2010. 10. 01. 11:30:32 | #8306 |
Karakter: Kana Itsuki
Megjegyzés: ~ Vyvynek
Időben érek be. Meglep, hogy itt látom, de most annyira forr bennem a harag, hogy az sem hat meg, hogy ennyire jól néz ki. Lepakolok, és intek, hogy kezdhetjük.. Elkészülnek a képek, de nem szólunk egymáshoz, rá sem nézek, csak és kizárólag szakmai szempontból. Nem érdekel. Most nagyon haragszom rá, és nem tud meghatni. Meg tudnám ölni, ha lehetőségem nyílna rá!
Persze, hogy a főnök behívat minket. Hiába lettek jók a képek, látványosan nem tudtunk rendesen együtt dolgozni. Én megyek előre. Csak nem képzeli, hogy magam elé engedem? Szemétláda… A főnök persze azonnal faggatózik, hogy mi van, mire Gonshiro kikerüli a választ, közli, hogy neki semmi baja. Mikor engem kérdez, az a kis geci beleugat, nekem meg eldurran az agyam. Ez az öntelt kis senki meg közli, hogy neki ehhez nincs kedve, nem dolgozik többet velünk, és lelép. Nekem olyan vörös a fejem a haragtól, mint egy szűz kurvának kefélés előtt, a főnök meg csak áll, és próbál nyugtatni, hogy hagyjam, ne menjek utána, majd ő elintézi.
- Fogd be a pofád, vén fasz! Most utánamegyek, és megölöm! De minimum kikaparom a szemeit! - üvöltöm, és már indulok is. Úgy vonulok végig az épületen, mint egy sértett vad, és meg is találom napom elrontóját, épp cigizik. Elé állok és üvölteni kezdek vele. Hirtelen megindul felém, és a falnak nyom. Na, most mi van?! Meg fog ütni? Akkor tuti, hogy leharapom a tökeit!
- Utálom, amikor rinyálsz, hülye ribanc - mondja, majd megcsókol. Erőszakos, vad, közben farkincámat simogatja, mire én, valahol legbelül már repülök a boldogságtól. Egy csókja elég, hogy jobb kedvem legyen. Ez jelent valamit, amiről tudnom kéne…?
- Két nap múlva találkozunk, amint kipihente magát a hátsód - mondja vigyorogva, és ott hagy.
Csak állok a falnak dőlve, majd egyik ujjamat ajkaim elé vezetem. Nem tudom, pontosan miért. Mintha attól félnék, hogy ha hozzáérek, akkor felébredek. De nem. Ez a színtiszta valóság: Gonshiro az előbb csókolt meg, és megkaptam a két nap haladékot. Most ezt mire véljem? Gonshiro egy szexmániás köcsög. Hogy lenne képes két napig dugható segg nélkül létezni…?
Erre a gondolatra valahogy összeszorul a szívem. Szóval mással is együtt lesz ez alatt a két nap alatt… biztosan. Nem bírja ki, hogy ne szexeljen ilyen hosszú ideig. Ami inkább aggaszt, hogy nekem erre miért húzódik egy kicsike görcsbe a szívem? Miért fáj a gondolat, hogy más fogja boldoggá tenni? Oké, azt hittem szeretem. Ma reggel rácáfolt, és semmi mást nem éreztem irányába, csak színtiszta haragot, gyűlöletet és megvetést. Nem értem magam. Most... egy csók után miért látom mégis borzalmasan helyesnek, és miért vagyok féltékeny? Ezt meg kell beszélnem valakivel!
Felrohanok az emeletre és kinyitom a főnök irodájának ajtaját. Épp telefonon beszél valakivel, de int, hogy üljek le. Ahogy helyet foglalok, csak rám néz. Eddig sosem zavart, sosem érdekelt, ha bámul, most viszont… összeszorul a torkom. Ne nézzen ilyen kéjsóvár szemekkel! Leteszi a telefont, és elém lép. Nem szól, csak megfogja az állam, és erőszakosan megcsókol. Na, abból nem eszel! Azonnal ráharapok a nyelvére, ahogy a számban érzem. Felszisszen, elhajol, én meg semleges arccal köpöm a vért a padlóra.
- Szóval jól sejtettem, hogy Gonshiro kiszolgál mostanában… Összekaptok, aztán te lemész, és felhív, hogy mégis dolgozna velünk. Ennyi idő alatt megdugott, vagy csak leszoptad? - kérdezi megvetően.
- És ehhez neked mi közöd van? - kérdezem.
- Vetkőzz.
- Menj anyádba, vén buzi - felelem, majd felállok. Ahogy ezt megteszem mögém lép, és nekem nyomja merevedését. Pont a seggemnek. Megölöm! Azonnal lendítem a lábam, és egyenesen tökön sikerül rúgnom, mire összecsuklik mögöttem.
- Eleget kaptál, vagy szúrjalak tökön a levélbontó késeddel? - kérdezem az asztalhoz lépve, leülve a lapra, és a kezembe fogva az említett eszközt.
- Szuka… - nyögi, még mindig térdre borulva. - Eddig nem érdekelt, hogy idősebb vagyok. Olyan engedelmesen pucsítottál, hogy kérnem sem kellett - röhög fel.
- Mert eddig te voltál a legnagyobb farkú partnerem. Már nem. Gonshiro fiatalabb, jobb a szexben, és a farka is sokkal nagyobb, mint a tiéd - felelem a kést nézegetve. Lassan feláll, és az asztal mögötti székre ül, így kicsit oldalra fordulok.
- Tudod, hogy mi a te kibaszott nagy szerencséd, Itsuki? - kérdezi dühösen.
- Hm… hogy majd elsorvadsz, hogy a seggemben legyél… hogy jól nézek ki, hogy szexi vagyok és én vagyok a legjobb fotósod - mondom neki.
- Nem pont ebben a sorrendben, de igen. - Megfordítja a laptopot, és rámutat a képernyőre. Én elolvasom.
A levélben az áll, hogy ilyen bitangjó képeket még nem láttak. Nagyon meg vannak elégedve, mert azt a hangulatot adták vissza a képek, amit szerettek volna. Elfojtott vágy, szexuális pezsgés, és némi harag, de tiszta, őszinte vágy. Hatalmasra nyílt szemekkel pislogok.
- Akkor épp meg tudtuk volna ölni egymást - mondom, inkább magamnak.
- Tudom, ezért lepett meg engem is, és felhívtam őket. A vezérigazgatójukkal beszéltem. - Rágyújt egy cigire. - A modell helyes, izgalmas és tökéletesen eladható. A fotós pedig tökéletesen ráérez arra, amit ki akar fejezni a megrendelő a modell segítségével.
- De még csak párszor dolgoztam vele - felelem.
- Igen, épp ezért érdekes a dolog. Gondoltam tudatom veled is: amint elmész, felhívom Gonshirot, és felajánllak neki téged. - MI VAN?!
- Hogy… mi?
- Ha ide jön modellnek, a mi stúdiónkhoz, rajtad kívül más nem fotózhatja, sőt, ha fizet felárat, oda visz magával téged, ahova akar. Ha az orosz prérin akar meztelen képeket magáról, te fogod magad, és mész vele. Ha neked ez nem tetszik… nos, azt ki nem szarja le? - néz rám vigyorogva.
- Oké. - Felpattanok.
- Nem ellenkezel?
- Miért kellene? Nekem csak jó, ha többet vagyok együtt azzal, akit - hátrafordulok, egyenesen a szemébe nézek, és direkt hangsúlyozom -, szeretek!
- Mi a faszom?! - üvölti.
- Ha nem lenne világos. Gonshiro kefélget, én meg belezúgtam. - Közelebb lépek, felkapom a levélbontót, és mögé lépek. A markolattal végigsimítok a mellkasán. - Ha erről bármit is megtud Gonshiro, nem tudom, mit teszek veled. És ismersz, hogy kicsit hevesebb vagyok as kelleténél - mondom nevetve.
- Tudod mit?! Leszarom! Ezerszer jobb seggek vannak itt a tiédnél - üvölt. - Azt kapom meg, amelyiket akarom! Leszarom, ha te épp romantikára vágysz. - Megmarkolja a nyakam, így húz közelebb. - Fogsz te még könyörögni nekem, Kana Itsuki.
- Engedj el, te mocskos rohadék, vagy esküszöm, hogy a töködbe állítom ezt a szart - felelem, majd az ágyékához nyomom a levélbontó élét. Azonnal hátrál, ahogy erősebben nyomom a kést farkának. - Ügyes fiú. Két napig hallani sem akarok rólad. Küldj mailt, ha megrendelés van, de csak Gonshival vagyok hajlandó dolgozni. Plusz természetfotók. Azokat küldöm tömörítve, szerkesztve, ha vannak.
- Túl sokat engedsz meg magadnak - jegyzi meg.
- És az a legszebb, hogy úgysem teszel ki, mert a farkad már attól felállt, hogy a mellkasodhoz értem - röhögöm el magam. - Emellett a többi fotós szart sem ér. - Az ajtóhoz lépek és intek neki. - További szép két napot, főnök - köszönök el gúnyosan, és bezárom az ajtót.
Otthon első dolgom volt felhívni Hirot, az egyik host ismerősömet. Megkérdeztem, hogy napi hány menetet bírok análisan, hogy ne legyen gond, ne kelljen napokat várni, és az emésztésem is egyben maradjon. Ő is tudja, hogy nem eszek sokat, így ezzel nem lehet gond. Kaptam praktikákat, egy tea nevét, ami majd úgy alakítja a dolgokat - ha jó időben iszom -, hogy hajnalban letudjak mindent, és napi háromnál több ne legyen, így sem. Szóval összeszedtem magam, irány a bolt, és beszereztem azt a teát. Vettem vacsorának valót, mert terveim szerint most hazamegyek, eszek, és alszok reggelig. Holnap úgyis ki kell mennem a parkba, csinálni képeket. Holnapután este meg írok Gonshironak mailt, hogy ha nincs estére semmi programja, akkor jöjjön át.
Este még szöszölök Gonshi képeivel. Sorban végignézem mindet, amit én csináltam, és próbálom azt a tökéletességet keresni benne, ami ennyire megfogta a megrendelőt. Órák hosszat csak bámulom, szigorúan szakmai szemmel, mire végre én is meglátom. Ha egymás után nézed az összes fotót, világosan kivehető, hogy éppen milyen viszonyban vagyunk, és valahogy ezek pont passzolnak a témához, a termékhez. Valahogy Gonshi is tökéletes modell, minden képe jó, de nekem valahogy azok tetszenek, amiket én csináltam. Ott igazán dögös… hm… milyen jó lenne, ha itt lenne. De én küldtem el, így hát türelmesen várok két napig. Attól, hogy - szerintem - ő most is valami helyes kölyköt töm hátulról, én nem fogok mással dugni. Nem kell más. Itt lett volna a főnök. Lehet, hogy idősebb, de helyes. Jól néz ki, és nem rossz a farka sem. De nem akarok mást, csak Gonshirot. Nehéz ez…
*
Másnap reggeltől majdnem késő estig a várost járom. Mindenféle képek születnek, majdnem kétszáz, amiből tudok majd válogatni. Azt hiszem, ötvenet kértek, szóval kiválasztom a legjobbakat, kicsit szerkesztem őket, ha szükséges, és már küldöm is.
Ez így is történt. Ötvenhárom képet küldök végül, mert az a három még kellett bele, nekem nagyon tetszettek. Mindegyik szép, hibátlan és tökéletesen használható. Vannak benne labdázó gyerekek, kerítések, kutyák, macskák, éjszakai fények, minden, ami kellhet egy magazinnak, egy kiállításra, bármire. Most épp zuhanyozok és rendbe szedem magam. Holnap végre találkozok Gonshiroval. Azt hiszem, délelőtt megyek majd, és veszek valami szexi nadrágot. Egyébként is akartam, de most ez aktuálissá is teszi. Szóval most megyek, alszok egy nagyot, hogy holnap kipihent és friss legyek!
*
Épp egy fehér farmert nézegetek. Érzem, hogy valaki figyel, de nem nagyon érdekel. Inkább megfogom a nacit, felmutatom az eladónak, és elvonulok a hátsó részbe. Külön részben vannak a próbafülkék, és pont jó időben jöttem, csak én vagyok itt! A biztonsági megmotoz, mielőtt begyek. Itt nincs bent kamera, ez már modernebb üzlet. Az utolsó pár zokniig mindenen széfer van, az ajtónál két kapu és két őr. Lehetetlen akár egy porszemet is kivinni innen fizetés nélkül. Sz6óval… szépen, nyugodtan lépkedek befelé a hátsó fülkébe, majd beérve vetkőzni kezdek. Már csak az alsó van rajtam, és ugye a pulcsi, mikor nyílik az ajtó. Nincs időm reagálni, mert valamivel bekötik a szemem, és hirtelen csak annyit érzek, hogy valaki lehúzza rólam az alsót. Nem rémülök meg, ezt a parfümöt kétmillió közül is felismerem…
- Gonshiro… hiányoztál… - nyögöm, miközben megérzem magamban egyik ujját.
- Remélem kipihente magát a segged, kis ribancom - suttogja fülembe.
|
| Rauko | 2010. 09. 27. 10:31:21 | #8179 |
Karakter: Kana Itsuki
Megjegyzés: ~Gonshinak~
- Mi lesz a vacsi? - kérdezi, de egy percre sem hagyja abba a fülem kényeztetését. Érzem, ahogy merevedése a seggemhez nyomódik, és kifejezetten felizgat, már a gondolat is
- Csirke rizzsel, gondoltam megfelel – mondom, majd megfordít. Arcára simítva kezem teszem fel a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztat. – Miért van ennyi tetoválásod?
- Hát ez egy érdekes történet, habár lehet nem is olyan meglepő. Egyszer összeakadtam egy nagyképű és picsáskodó tetováló művésszel. Gyönyörű, harmattestű srác volt, azonnal megkívántam. Csak egy bajom volt vele, hogy kifejezetten nem adta magát könnyen, kénytelen voltam alkudni vele. Ha felvarrhat, akkor megdughatom. Így minden tetoválás után elvihettem egy menetre a szalonban. Egy hónapig jártam oda, míg rá nem untam, aztán nem lett több tetoválásom, de így is több lett a kelleténél, azt hiszem – fejezi be mosolyogva.
- És nem fájt?
- Hát, ami az arcomon van, az kibaszottul, de a többi, nem volt vészes, és még mindig azt mondom megérte, ráadásul a szakmában nincs sok olyan fazon, mint én, még jól is jött ez a lázadó külsőm, így utólag belegondolva. Na de inkább együnk, ma még semmit sem ettem szinte.
Az étkezőbe megyünk. Leül, töltök neki, de megszólal Eddig valahogy nem tűnt ennyire dumagépnek…
- Nem iszom alkoholt. A cigi oké, de a piát kerülöm, volt anno néhány nagyobb botrányom, azóta kerülöm a szesz minden formáját. Még egy diannás cukrot sem eszek meg soha, de azért köszi a gesztust – mondja, és engem ez nem kicsit lepett meg. Egy olyan faszi, mint ő, és nem iszik alkoholt? Na, ez több, mint ironikus.
Elkezdek összepakolni. Akarattal és tudatosan húzom az agyát, a kelleténél is jobban bepucsítva, de nem reagál. Legalább is, nem hallom. Aztán tompa lépések zaja, és mögém lép. Mire megkérdezném, hogy mit szeretne, tövig vágja magát belém. Felsikítok, ahogy mindenféle előkészítés nélkül hatolt testembe… egyszerre rémisztő és hihetetlenül izgató. Szóval bevált a szobalány jelmez, tetszem neki annyira benne, hogy megint megkaphassam, amit akarok! Fergeteges! Eddig valahogy kimaradt az életemből a dolognak azon része, hogy szex közben valaki fájdalmat okozzon nekem, de ez valami brutálisan jó. Fáj, érzem, ahogy feszít, remegek tőle, és ahogy a nyakamat csókolgatja közben… hét teljesen kész vagyok tőle! Lassan már sikítok a gyönyörtől, de nem zavar, hiszen tudom, hogy előtte nem kell visszafogni magam, a szomszédok meg nincsenek annyira közel, hogy bármit is halljanak a dologból!
Kezét farkamra vezeti, majd párat ránt rajta, és a nevét nyögve élvezek el. Ő is hasonlóan tesz, de valamiért nem belém, hanem kirántja magát, és a hátamra. Nem értem. Kábán fordulok meg karjaiban, majd megcsókolom. Át ölel, majd eltol, és ravaszul mosolyog.
- Azt hiszem, most már fürdened, ugye? - kérdezi félreérthetetlen mosollyal az arcán. Ahha, szóval erre ment ki a játék. Hirtelen felugrom, egyenesen az ölébe, köré kulcsolom lábaimat, ő meg a fenekemnél tart. Ujja persze, hogy belém csusszan, de már meg sem lep, kéjesen nyögdécselek, ahogy haladunk a fürdő felé, és közben folyamatosan magamban érzem ujjait. Ahogy beérünk, letesz a mosógép tetejére, és megnyitja a vizet, majd visszasétál hozzám. Azonnal ujjaim közé fogom merevedését, és elkezdem így kényeztetni, miközben lábaimat a dereka köré fonva húzom még közelebb magamhoz.
- Mekkorah ribanc vagyh… - nyögi hátrahajtott fejjel.
- És neked pont ez tetszik bennem - suttogom előre hajolva, nyakát csókolgatva, és fülét harapdálva. Rövid úton el is élvez, közben pedig kicsit túlfolyt a víz, de mivel szokásom elfelejteni, ha megengedem a kádat, jó lefolyórendszert alakíttattam ki a fürdőben. Hm, még most is bizsereg a farkam, ha a szerelő srácra gondolok. Gonshi tud csak olyan nyögéseket kicsalni belőlem, mint amilyeneket ő. Akkora farka volt, hogy majdnem negyed óra hosszat vacakolt az előkészítéssel, de nem volt gond, mert utána úgy sikítoztam, hogy már magamat hallani is idegesítő volt. De nem tehetek róla, szeretek szex közben hangos lenni.
Gonshi beül a kádba, majd int, hogy menjek. Ohh, megyek én! Vadító tekintettel, és kacéran mosolyogva lépek be mellé, majd ahelyett, hogy mellé ülnék, egyenesen farkára telepedek. Hogy ez a faszi mindig menetre kész… hihetetlen!
- Látom, imádsz lovagolni… - sóhajtja, ahogy tövig magamba fogadom, és hátravetem a fejem. Kezeimmel mellkasán támaszkodom, miközben elkezdek mozogni. Megint fáj, de megint baromi jó érzés. Még egy könnycseppem is legördül arcomon, de aktuális kedvenc farkam előre hajol, és nyelvével itatja fel, majd ajkaimra tapad. Tarkómat ölelve húz közelebb, én pedig ujjaim közé fogom egyik mellbimbóját, mire belenyög a csókba. Kicsit sem vagyok kíméletes vele, érezze csak ő is, hogy fáj egy kicsit a szex. Így a tuti! Ki sem szállunk egymás szájából, és ahogy farkam hasfalaink közé dörzsölődik, miközben bennem dolgozik… Mielőtt elélvezek, nyakára tapadva szívok ki egy nagyobb bőrfelületet, mire ő felnyög, és szinte egyszerre élvezünk el.
- Nem kellene fotózás előtt egy nappal a nyakamat szívogatnod, Itsuki - szól rám, mire felröhögök.
- Elfelejted, hogy épp a fotóst kúrogatod, édes? - kérdezem röhögve.
- De ha össze-vissza szívod a nyakam….
- Akkor csak magamnak csinálok plusz munkát, de ezért - húzom össze izmaimat odalent, mire ő felnyög - megéri. - Elvigyorodik, és elkezdi a nyakam csókolgatni.
Mire kiszálltunk a vízből, már majdnem kihűlt, de remekül elszórakoztattuk egymást. Utána a hálóban, és lassan konstatálnom kell, hogy nem fogok bírni leülni egy pár napig… Na, nem baj, megérte ez után az este után! Már reggel van, és túl vagyunk pár óra szunyán. Ki tudnám javítani a szeme alatti karikákat is, de valahogy egyszerűbb lenne, ha nem lennének ott, eleve sem. Kicsit fáradt, ez látszik rajta, de az utolsó két menetet ő provokálta ki.
- Figyelj. Kérek két nap pihit a seggemnek. Addig leszoplak, ahol akarod, de nem akarok a balesetin kikötni - mondom, miközben öltözünk.
- Két napig ne dugjak meg senkit? Te teljesen idiótának nézel? - pillant rám hatalmas szemekkel.
- Menj a jó büdös picsába. Egész éjszaka az volt, amit akartál, végigkeféltük az éjszakát. Ne mond, hogy két napot nem bírsz ki, csak szopással - nézek rá dühösen. Elröhögi magát. Na, nekem itt borult el az agyam. Mellé lépek, összeszedem a földről a maradék ruháit, és az ajtóig tolom. Ott szabályosan kirugdosom, majd rá nézek döbbent arcára.
- Nem érsz meg te nekem ennyi idegeskedést, Gonshiro! Ne hidd, hogy olyan fergetegesen fasza csávó vagy! Rosszul döntöttem, mikor azt mondtam, hogy beléd estem. Ennél nagyobb farkat is találok, kevésbé problémás tulajjal! - Már majdnem rácsapnám az ajtót, de azért még kikiabálok. - Egy másodperc késést is jelentek a főnöknek! - Aztán ajtó be, én meg készülök. Felkúrta az agyam rendesen! Két rohadt napot nem bír ki kefélés nélkül! Hát, menjen a… hm, nem idegeskedek.
|
| Rauko | 2010. 09. 15. 16:53:16 | #7823 |
Karakter: Kana Itsuki
Megjegyzés: ((Vyvymnek))
Dühösen fújtatva szállnék a liftbe, de ez a barom megfog, és elvonszol. Hiába sikoltozok, üvöltözök, berángat egy irodába, és megcsókol. Rugdosom, ütögetem, de ahogy a nyelvemmel játszik… valahogy elfogy az akaraterőm, hogy ellenkezzek.
- Lenyugodtál? – Na, most erre mit mondjak? Ha bólogatok rá, azt fogja hinni, hogy egy csók elég, hogy lenyugodjak. Pedig nem. – Ha még egyszer elküldesz a picsába, akkor elmegyek, de azokból, amit elmondtál, nem igazán akarnád, hogy elhúzzak. Ugye? – Erre kénytelen vagyok reagálni, mert a végén itt hagy, így bólintok. – Remek. Meg akarlak dugni, sokszor, nem tagadom, mert imádtam a múltkorit - suttogja, majd a nyakamba csókol. Ahm, de imádom ezt! Egész testével hozzám simul, nekem nyomja farkát, én meg elvesztem az eszem. Elkezdem kihámozni a pólóból, majd az ölébe kap, és a kanapéra dönt. Mire megint pislogok, már nincs rajunk ruha, és a farkamat szopogatja… Hah, kell. Akarom ezt a faszit!
Fölém kúszik, és belém vezeti magát. Hah, na, erre felsikítanék, ha nem egy irodában lennénk, aminek, ha emlékeim nem csalnak, nem zártuk kulcsra az ajtaját. Így csak felnyögök. De akkor is elmondom neki. Átkarolom a nyakát és lehúzom magamhoz.
- Ahhh…- Ez nehezebb lesz, mint gondoltam. – Azt akarom, hogy csak ehhh…engem dugj. – Meglepem, kikerekednek a szemei, de mozog. Ez aaaahz!
- Mi van? – Csókolgatja az államat, gondolom, ez valami olyasmi akar lenni, hogy fogjam már be.
- Azt akarom, hogy a farkad csak miattam álljon fel - nyögöm ki végül.
- Azt hiszem ehhhz… kivitelezhetetlen – mondja.
- Hinni a templomban kell – mondom mosolyogva, de ahogy a farkamra fog, felnyögök. Istenien csinálja, és ezért kell nekem ilyen rohadtul! Nem, nem bírom tovább. Megint belekapaszkodok, és felnyögök, ahogy elélvezek, ő meg belém. Hát, ez valami fwergeteges volt!
Hátradöntöm, de arra ügyelek, hogy ne csússzon ki belőlem. Valamiért úgy érzem, hogy meg kell győznöm.
- Szóval? - kérdezem.
- Nem tudom, ehhez nagyon nagy fizetséget kellene kapnom, tekintve, hogy mindennap mást dugok – mondja mosolyogva. Azt hiszi, hogy ezzel elijeszt? Engem? Heh.
- Akkor dugsz meg amikor akarsz, és ott ahol akarsz, de csak is engem. Így jó lesz? – kérdezem, majd a nyakába csókolok, és összeszorítom izmaimat. Már készen is áll egy új menetre, így nyakát karolom, megcsókolom, és mozogni kezdek.
- Ezt itt… ahh… - Értem, mire gondol, de nem érdekel, lásson a világ. Sosem érdekelt.
- Csak hagyd, hogy bizonyítsak - kérem a fülébe suttogva, és bele is nyalok, miközben ő a kezeit a derekamra vezetve irányít. Körözök, erősen lökök csípőmmel, minél mélyebben akarom magamban érezni. Aztán az egyik lökés túl jól sikerül, és hirtelen nem tudok hova kapni, így a nyakához hajolok, és kiszívom. Erre felnyög, ahogy én is, mikor elengedem. Hirtelen ajkaimra tapad, és vadul szívni kezdi, harapja, ahogy én is őt. Ahol érem, ott karmolom, hiszen nekem sem kell sok. Ahogy farka közénk szorul, és ütemesen jár mozgásunkra, érzem, hogy nem sok van hátra.
Felnyögök, ahogy ránk élvezek, majd ő is megremeg, és megint belém élvez. Most nem mozgok, nem kéne több menet, mert a végén tényleg észre fognak venni. Szuszogunk kicsit, majd leszállok róla.
- Na, tetszett, amit nyújtani tudok? - kérdezem, miközben törölgetem magam. Aztán fölé hajolok, és lenyalom magam a hasáról és a mellkasáról.
- Tuti, hogy bírni fogod az iramot? - Felhúz magához, és ajkaimra suttog. - Engem nehéz kielégíteni.
- De amint látod, nekem tökéletesen megy - mondom, majd megcsókolom.
- Nos, legyen. De mára még nem vagyok letudva. - Önelégült kis köcsög, de akkor is kell.
- Akkor megadom a címem és átjössz este. De közben ne dugj meg senkit. Úgyis észreveszem. - Felkelek róla, és öltözni kezdek.
- Ez nekem akkor is fura. Egy embert dugjak állandóan? Tudsz te nekem ennyi örömet okozni? - kérdezi felhúzott szemöldökkel.
- Tudok. Téma lezárva. - Felöltözünk. - Menjünk vissza a főnökhöz. - Ekkor elkapja a karom, és magához húz. Keze a fenekembe mar, mire kicsit felszisszenek.
- Te sem keféltetheted meg magad mással, érthető? - kérdezi.
- Nyugi, jelenleg csak te kellesz nekem. - Átkarolom a nyakát és megcsókolom.
*
A főnök az ablakban állva cigizik. Mikor meglát minket, leülünk.
- Lerendeztétek? - kérdezi.
- Le. Nos, van koncepció, vagy rám bízzák, hogy milyenek lesznek a képek? - Hangom komoly, ez meló.
- Csak a termék. Itt van. - Felém dob egy zacskót, ki is bontom, és megnézem. Szexi darab, jól fog állni Gonshinak, az egyszer tuti.
- Holnapra kérek egy stúdiót, este küldöm, hogy még mit. - Felállok, és elindulok kifelé. Gonshi követ. A főnök nem szól.
- Na, én megyek. Készülök az estére, meg összeállítom a fotózás tervét - mondom neki. - Felírom a címet. - Előveszek egy papírt, egy tollat és lefirkantom. - Hányra jössz?
- Nem tudom, hívlak. - Közel húz, megcsókol, majd elindulunk lefelé.
*
Úgy döntök, hogy, mivel a termék is vörös, a háttér is ugyanolyan vörös lesz. Nem kell semmi, csak egy futon. Nem ágy, ez valahogy futonra kívánkozik. Mikor mindennel megvagyok, írok egy mailt a főnöknek, hogy tizenegyre megyünk, addigra legyen meg minden kellék. Csak nem kell ugye, így Gonshinak elég egy ember, aki belövi a haját, meg lealapozza kicsit. Már nyolc óra, úgyhogy fogom magam, elmegyek zuhanyozni, és felveszem a meglepimet. Érdekes cuccá, még régebben vettem, de eddig bevált. Szobalány-ruha. Egy haverom adta, mert milyen jól állna nekem, és tényleg.
Közben a vacsora is kész. Nem nagy valami, csak nem tudom, evett-e már. Így inkább pároltam csirkét meg rizst. Ez könnyű kaja, gondolom ő sem szeret sokat enni a fotózás előtt. Tálalok, töltök magunknak piát, majd, mintha érezte volna, hogy most kell érkeznie, csenget.
- Nyitva van - szólok ki neki, mire hallom, hogy belép, zárja az ajtót, és leveszi a cipőt. - Gyere a hang után. - El is indul. nem fordulok meg. Kellemest a hasznossal alapon bepakolom a mosogatógépet, ahhoz úgyis le kell hajolni. Pár pillanat múlva csak egy sóhajt hallok, majd mögém lép, és átkarol.
|
| Rauko | 2010. 09. 06. 13:00:13 | #7597 |
Karakter: Kana Itsuki
Megjegyzés: ((Vyvymnek))
Alaposan kiáztatom magam, majd az öltöző felé veszem az utam. Még mindig idegbeteg vagyok, rohadtul idegesít, hogy ő volt ott a szaunában. Miért nem nyitottam ki előbb a szemem?! De valahogy… ösztönösen éreztem, hogy jó kezekben vagyok, és nem láttam szükségét, hogy megnézzem, kivel is vagyok. Jó volt, de… de miért neki kellett lennie?!
Már öltöznék, amikor a vöröske bukkan fel a szemben levő kabin előtt. Fergeteges. Hogy ennyire cseszeget az élet, az már vérlázító! Belépek a kabinomba, mire utánam ugrok, és ránk zárja az ajtót. Azonnal támad: csókol, harapom, visszaharap, majd a gatyámba nyúl. Valahogy elfogy belőlem minden ellenkezhetnék, és csak kapkodom a fejem, annyi inger éri a testemet. Csókolja az előbb véresre harapott ajkaimat, néha a nyakamat, keze eközben olyan iszonyatos tempóban dolgozik rajtam, hogy felfogni sincs időm semmit, már el is élveztem. Ujjait a számba dugja, majd gúnyos hangon a fülembe suttog.
- Légy boldog, lúzer. - A rohadt anyád, te kis szemétláda!
Ő kilép, én meg fogom magam, és majdnem bőgök. Ahelyett, hogy utána mennék és bucira pofoznám azt a csinos arcát, a fal mentén leereszkedve kezdek szipogni, és véres ajkamat nyalogatni. Miért…? Miért történt ez az egész szarság?! Miért kellett nekem ezzel a fasszal találkoznom?! Miért alázott meg ennyire? Utálom!
Utálom. Rohadtul utálom, és ezt ezerszeresen fogom visszafizetni!… csak tudnám, hogy hogyan, és hogy miért gondolok állandóan arra, hogy milyen cseszettül jól csókolt. Egészen őszintén, fogalmam sincs, hogy mit is akarok tőle igazán. De komolyan. Szívem szerint a karjaiba vetve magam, könyörögnék neki, hogy ott tegyen megáévá, ahol éppen vagyunk, de az agyam és a büszkeségem megköveteli, hogy visszafizessem a kölcsönt.
Össze is hoztam egy fergetegesen jó ötletet. Ebben segítségemre volt kedves és régi barátom, Aoi, akivel ugyan lefeküdtünk már néhányszor, de megmaradt a legjobb barátnak. Telefonon meséltem el neki, hogy mi történt körülöttem, mire azt válaszolta, hogy lehetnék magabiztosabb. Egy ilyen állatnak az a legjobb, ha magamba bolondítom, és nálam jobban, egy alkalom alatt, senki nem képes ilyesmire. Már csak egy kérdés maradt: HOL? Aoi erre is megadta a választ; az uszodában. Ha egyszer lent volt, lent lesz többször is. És ebben lehet valami. Már írtam is egy mailt a tulajnak, hogy ha befut, akkor szóljanak, mert nála maradt a pénztárcám, és nem tudom elérni, de személyesen szeretném visszakérni.
Másnap dél körül már csörög is a mobilom: az uszoda. Azonnal kapom a cuccaimat és lépek, hiszen el kell kapnom a vöröst. Amikor odaérek és berohanok, ő az öltözőben van. Azonnal megragadom a karját, és betuszkolom az egyik hátsó kabinba.
- Mi a faszt akarsz? - kérdezi legkevésbé sem szívmelengető hangján.
- Meg akarsz dugni, nem? Itt a remek alkalom. - Nem mozdul. - Oké, én nem erőltetem. - Már lépnék is ki, mikor a kezem után kap, megfordít, arccal az ajtó felé, és elkezdi lehúzni a nadrágomat.
- Nem fogod megköszönni, kis ribanc - suttogja a fülembe.
- Kuss és csináld. - Elkezdene tágítani, de nem tököl vele sokáig.
- Beteszem - nyögi fülembe, és érzem, hogy annyira kemény, mint egy darab kő. Fergeteges, akkor tudok lovagolni is! Hátranyúlva tolom ki magamból, mire megfordulok, és már kezdene kiakadni, ezért inkább megcsókolom, és közben lenyomom a kis székre, ami a kabinban van, majd az ölébe ülök.
Lovagolni nagyon profin tudok, ez a kedvencem. Tekergetem a csípőmet rendesen, miközben előre nyúlva harapdálom nyakát, mellbimbóit, ajkait. Mindketten nyögünk és sóhajtozunk, hiszen eszeveszettül jó. Most az az elenyésző mennyiségű fájdalom sem érdekel, ami amiatt köszöntött be, hogy nem volt síkosító. Évek és rutin: megtanultam ellazulni.
Megmutatom neki legjobb mozgásomat, és tetszik is neki, hiszen magához ránt és folyamatosan csókol, így akadályozva, hogy hangosan felnyögjünk mindketten. Nem fogja sokáig bírni. Tekintve, hogy letámadtam, és már akkor kőkemény volt, mikor először végigsimítottam rajta… segítek is magamon. Farkamra vezetem kezem és húzok rajta párat, majd a hasamra és az övére élvezek. Ő még mindig bírja, és nem állok le a mozgással, bár mindenem remeg. Hamarosan érzem, hogy mozog bennem, megremeg, majd egy hangosabbat nyögve testembe élvez. Ez az! Igazán fergeteges volt, a helyszín és a hirtelenség ellenére is…
- Köszi, ez nagyon jól esett. - Mielőtt szólhatna, leszállok róla, felveszem a ruháimat és lépek zuhanyozni. Mire előmászik, már az öltöző ajtaját csukom be magam mögött.
Otthon meg gondolkodom. Ezzel semmi jót nem értem el. Csak azt, hogy állandóan ő jár a fejemben. Jó volt vele. Istenien csinálta a dolgát, jól néz ki és marhajól csókol. Vészesen közel sodortam magam ahhoz a határhoz, hogy belezúgjak. De ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak. Mi értelme lenne, hogy mindenkivel megcsaljon, ha kellek is neki hosszabb távra? Nekem meg nem kúrópajtás kell. Én pasit akarok!
Eltelik pár nap, én folyamatosan csak rajta járatom az agyam. Egyik nap a főnök személyesen hívat az irodájába. Megyek is, biztos valami fontos, mert mostanában nem keresett. Ahogy kinyitom az ajtót, belém fagy a vér. A vöröske ül a kanapén.
- Jó napot, Itsuki! Gondolom, emlékszel rá. - A vörös felé mutat. - Gonshiroval közös munkátok annyira sikeres volt, hogy a vezetőség újabb sorozatot követel, ezúttal zavaró nők nélkül. - Nem tudom, hogy ordítsak, sírjak, vagy hisztizzek, de az első és az utolsó kombója mellett döntök.
- Kizárt. Nincs az az isten, hogy én újra vele dolgozzak - üvöltöm, mire mindkettőjük szeme kikerekedik. - Nem, nem és nem! Rúgj ki, leszarom, de nem fogok vele dolgozni!
- Hé, Itsuki, mi a baj? Miért vagy ennyire… - próbál megszólalni a főnök.
- Ne, nem rúghatsz ki. Ha vele kell dolgoznom, inkább kilépek - ordítom, majd kilépek és bevágom magam mögött az ajtót. Pár pillanat múlva a vöröske kezd utánam kiabálni, én meg erre szaladni kezdek. De nem tágít. Sőt, gyorsabb, mint én, így nemes egyszerűséggel belök az egyik üres stúdióba.
- Mi a fasz bajod van velem? - kérdezi.
- Kuss és engedj már ki! Nem akarok veled beszélni! Nem szabad!
- Mi a bajod velem? Az uszodában te kínáltad fel magad, most meg mit hisztizel?! Rég nem vagy szűz kurva, hogy ezt megengedhetnéd magadnak. - Na, itt a pont. Hatalmas pofon csattal az arcán. nagyobb, mint az előző, hátra is esik.
- Érzéketlen faszkalap! - Már mennék, mikor a kezem után kap.
- Mond már el, a rohadt életbe. Így honnan tudjam, mit tettem? - Már nem bunkó a hangja.
- Azt tetted, baszd meg, hogy elérted, hogy beléd szeressek, a rohadt életbe! Megalázol, megkefélsz, és még beléd is szeretek. Tönkretetted az életem, faszfej!- mondom, majd kirántom csuklómat szorításából és kirohanok az ajtón. Menekülni akarok. Megaláztam saját magam. Hogy lehetek ekkora barom?! Szerelmet vallani egy olyan faszinak, mint Gonshi… Itsuki, mekkora idióta vagy!
|
|
