|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Rauko | 2012. 04. 09. 17:10:49 | #20344 |
Karakter: Fujita Kohaku
Megjegyzés: ~Vyvynek
Hogy hagyhatnék itt mindent?!
Azt várja tőlem, hogy rúgjam fel az életemet, és költözzek egy olyan országba, ahol még a nyelvet sem ismerem! Miért olyan biztos, hogy mindenki beszél Varsóban angolul?! Japánul biztosan nem.... hihetetlen.
- Tadeusz... - sóhajtok fel.
- Nem hagylak el, és azt sem hagyom, hogy megint ez történjen. Elköltözünk, új életet kezdünk, ketten. Jó lesz, meglátod! Nyithatsz bárt, és ott legalább nem akar majd megölni senki - pillant rám. Látom a szemében, hogy értem teszi. Legalábbis ezt akarom látni, hiszen szeretem. Ha hagynám elmenni egyedül, akkor vége lenne, hiszen ő pont annyira nem bírná nélkülem, mint én nélküle.
- Tudod, hogy nem hagynálak el soha - mosolygok rá. - Csak ez... hirtelen jött. Nem sejtettem, hogy ezt tervezed, pedig Mei-chan mondta, hogy készül valami, ő érezte - sóhajtok fel. - Figyelj... nem hagylak el, veled fogok menni - simítok végig az arcán. - Te is sok mindent feladsz értem, és együtt kezdünk ott új életet. És mikor megyünk? - simítok végig az arcán. Felsóhajt ő is, gondolom, akármennyire tudta, hogy szeretem, felmerült benne, hogy mi van, ha nem megyek.
- Egy hét. Amint felépülsz. Addig elrendezheted a bárt is, összepakolunk, előre küldjük amit akarsz, és aztán mehetünk mi is, rendben? - kérdezi.
- Rendben - sóhajtom. - De akkor beszélnem kell Mei-channal. Le kell vele rendeznem, hogy átadjam a bárt.
- Holnap ráér, ugye? - kérdezi mosolyogva.
- Más terveid vannak? - pillantok rá. - Csak mert fáradt vagyok még, és most kicsit fáj a hasam is - jegyzem meg elpirulva. - De ha idehozod a laptopot, akkor szétnézek, hogy hol is van ez a Varsó, és milyen hely ez - simítok végig mellkasán.
* * *
Alaposan áttanulmányoztam mindent. Van egy helyiség, ami megfelelő lenne a bárnak, hiszen ott is azt akarok nyitni. Még este megbeszéltük Tadeusszal, hogy elkezdi intéztetni a papírjaimat ott, hogy elkezdhessek ezzel foglalkozni. Biztosan neki is sok dolga lesz Varsóban, nem akarok a terhére lenni. De ha nem tehetek valamit, akkor nem fogom tudni elfoglalni magam. Azt hiszem, akkor már teher lennék.
A helyiség, amit a klubnak kinéztem, egy viszonylag nyugodt részen van, legalábbis ezt e-mailezte a tulaj, aki szívesen kiadja, aztán ha megtetszik, meg is vehetem. Egész korrekt a bérleti díj is, és az előzőleges becslés alapján a vételár sem lenne olyan egeket rengető. A hely egyébként jól megközelíthető, nem messze van busz-, villamosmegálló, és a metrómegálló is olyan negyed óra séta a tulaj szerint. Egy mélygarázs van az utcában, így kocsival is ,meg lehetne közelíteni.
Képeket is küldött, és nekem pont jó is lenne, egy nagyobb terem, amiben a bárpult is lehetne, kisebb szoba-félék, bár ott nem szeretnék, csak beszélgetésre alkalmazni hostokat. Azt hiszem, nem is lenne igazán kereslet ott... bár nem tudom. Nem ismerem Európát. Kicsit sem...
Már a színeket is elképzeltem: a falak feketék lennének, és függönyökkel lehetne kicsit személyesebbé varázsolni a boxokat. Alapvilágításban ezüst is vörös színeket képzeltem el, de lehetne egy éttermi rész is, ahol csak kajálni lehet, egy másik, ahol inkább a hostoké a terep és egy kisebb, ahol viszont akár párok is jöhetnek, hostok nélkül mulathatnak. Ehhez nem kellene sokkal több pénz, és vannak tartalékaim is szerencsére.
Az itteni bárt nem adom át teljesen Mei-channak, meghagyom saját nevemen, őt megteszem vezető ügyintézőnek. Ez így jó lesz, a profit egy része marad a zsebemben, és tudom, hogy Meiji jó szakember minden tekintetben. Ehhez nem is kellene sok papír, Mei-chan meg biztosan megértené. Úgyis rettenetesen fél, hogy mi lesz, ha megint bajom lesz. Sőt, elfajult a dolog oda, hogy már Tadeuszt is félti, pedig szemmel láthatóan ki nem állhatják egymást. De őt is félti: miattam, mert én lennék szomorú, ha neki valami baja lenne. Emiatt remélem, nem fogja olyan komolyra venni, nem értődik meg és vállalja a vezetést helyettem. Nem lenne jó, ha emiatt nem tudnánk utazni akkor, amikor Tadeusz szeretné.
* * *
- Mei-chan, megérted, ugye? - kérdezem, letörölve a könnyeit.
- Meg, csak... csak olyan nehéz lesz nélküled - szipogja.
- Mi is jövünk majd haza - ölelem magamhoz. - És hidd el, te is jöhetsz majd. Sőt, ha kinyit az ottani bár, szeretném ha eljönnél majd megnézni - tolom el picit, hogy a szemébe nézzek.
- Tadeusz nem engedné - szipogja.
- Majd bérelek neked egy szobát addig valahol, valami hotelben, és nem is kell találkozni vele - kuncogom. Igen, igaza van, azt hiszem, Tadeusz nem értékelné, ha Meiji átjönne De az új bárt mindenképp meg fogom neki mutatni, hiszen ő a családom másik fele. Mintha ő lenne az anyám, és a kedvesemmel utálnák egymást. Valahogy így érzem kettőjük kapcsolatát. Mindkettőnek fontos vagyok, csak másképp.
Ahogy meg volt beszélve, Meiji, mielőtt indul, megvárja Tadeuszt, így egész nap együtt vagyunk, hiszen ő intézkedik. Nem tudok azóta sem sokat, de elkezdte intéztetni a papírokat nekem, a vállalkozáshoz, és ha minden igaz, akkor valami ismerőse tud pár hostnak való fiúcskát.
Ahogy kettesben maradunk Tadeusszal, felkelek, hiszen ez megy egyedül is, sőt, mozogni is tudok.
- Akkor pár nap és megyünk, ugye? - kérdezem utána lépve a fürdőbe, és megtámaszkodom a zuhanykabin falánál.
- Megbántad? - fordul felém vizes hajjal.
- Soha nem bánok meg semmit. Ha nem tetszett volna a dolog, nem mondok rá igent - mosolygok rá. - Veled leszek, csak jó lehet.
* * *
Amikor öt nappal később az orvos leveszi a kötéseket és megerősít benne, hogy minden rendben lesz, már majdnem mindent előre küldtünk. Van ott egy ismerőse Tadeusznak, akivel sokat beszél, bár én még csak hallottam róléa pár dolgot. Nem is nagyon érdekel, akárki lehet, amíg nem akar közénk állni, addig nem fogok foglalkozni vele. Lesz elég dolgom. Megszokni az új helyet, megnyitni a bárt, munkaerőt felvenni...
Én viszont izgulok. Reggel indulunk egy magánrepülővel, és ha felszállunk, akkor már tényleg összekötöm vele az életemet. Ott nem vonulhatok el sértődötten, nem lehetek nem vele eleinte, és emiatt nehezebb lesz, azt hiszem, de bízom benne és magamban, a kapcsolatunkban és abban, hogy tényleg mindent kibír.
A repülőn maga a tény nem zavar, hogy szállunk, le tudunk zuhanni, meghalunk és egyebek, amik szokták az embereket repüléskor, és amiket először én is végiggondoltam. Már csak elmosolyodom, ha eszembe jut.
Tadeusz mellettem ül, keze a combomon, simogat, mintha tudná, hogy tényleg erre van szükségem. Nem szól, ahogy én sem, csak bámulok ki a pici ablakon és azon jár az agyam, hogy egyre messzebb vagyok. Egyre messzebb... de nem vagyok már igazán szomorú. Eleinte sem voltam. Vannak tartalékaim, ha akármi baj van, repülőjegyet tudok venni, és hazamegyek. Bár ha eljutunk ide, akkor azt hiszem, Tadeusszal is vége lenne mindennek. Ténylegesen, végérvényesen és visszafordíthatatlanul.
Ahogy leszáll a gép a repülőtéren és mi kiszállunk, feltűnik, hogy nem sok ember van.
- Magánreptér, egy barátomé - mondja, mintha érezné, mit gondolok.
- Milyen sok és gazdag barátod van - mosolygok fel rá.
Aztán egyik pillanatról a másikra felbukkan valaki, és ahogy Tadeusz is felé fordul, hirtelen kapja el a tarkójánál és öleli meg. Kedvesem nem hunyja le a szemét így tudom: ő sem igazán akarja, pláne mikor eltolja. Nekem viszont egyre fentebb megy a pumpa.
- Mi a faszt képzelsz magadról? - rivallok rá a férfira japánul, és közelebb lépve ellököm Tadeusz mellől. A mozdulatra felszisszenek, hiszen ennyire jól még nem vagyok, de azért arra még van erőm, hogy egyszer képen töröljem, majd ahogy elterül, mellé álljak.
- Ha még egyszer a pasim közelébe mész, kitépem a szíved, gajdzsin - sziszegem, a hasam fogva.
Megölöm! Akárki is ez, meg fogom fojtani!
Ahh, jól kezdődik...
|
| Rauko | 2012. 03. 11. 09:15:41 | #19782 |
Karakter: Fujita Kohaku
Megjegyzés: ~Vyvynek
- Szeretlek – suttogja, mire egyre inkább elpirulok. – Nem várt fordulat mi, cicám?
- Olyan boldog vagyok – suttogom remegő hangon, de közben már potyognak a könnyeim. Egyrészt ez az egész helyzet... másrészt kimondta! Tadeusz... nekem!
- Akkor inkább mosolyognod kéne, nem pedig sírni.
- Jó, de… - kezdenék ellenkezni, de ahogy elenged és a szemembe néz, valahogy belém fagynak a szavak... és a gondolatok. Minden. Ez a tekintet... ez a szempár... imádom!
- Pedig egy hatalmas lyuk van a hasadon.
- De ez nem számít – mosolygok rá boldogan.
- Örülök ha így látod – mondja, és tovább simogat.
- Néha utálom, hogy így meglágyulok melletted, mert azelőtt sosem volt erre precedens, és mégis nagyszerűen megvoltam, de mindig arra jutok, hogy jól van ez így, ahogy most van, mert amit érzek, azt tényleg érzem, és ilyesmit nem azelőtt soha… Eleinte kissé összezavart a dolog, hogy csak egy valakim legyen, és az ki tudja elégíteni minden vágyam, de benned mindent megtaláltam, sőt többet, és halál komolyan mondom, hogy ezt még egyszer nem ismétlem el, úgy hogy remélem hegyezted a füled – darálja. Elsőre picit megszeppenek, aztán gonosz mosoly kúszik ajkaimra.
- Mit is mondtál? – kérdezem jó kedvűen.
- Te…
- Jó-jó, mindent hallottam, és köszönöm.
- Olyan szívesen megdugnálak, ah… Nagyon gyorsan meg kell gyógyulnod, mert én biztosan megtébolyulok ettől a böjtöléstől, már ez a három nap is őrli az idegeimet, és akkor több mint két hét még, mire hazajöhetsz… - elégedetlenkedik azonnal. Felesleges lenne tagadni, hogy szintén rohadtul kívánom. De nem akarok semmit elsietni így, hogy tényleg.... átfúj a szél a hasamon.
- Nyugi, majd megoldjuk valahogyan, de azért… amíg idebent leszek, addig biztosan nem sok mindent tudunk csinálni.
- Gondolkoztam valamit… de ne ellenkezz azonnal. - Bólintok. - Mi lenne, ha otthon lábadoznál? Fogadok melléd ápolót, és akkor a saját ágyunkban aludhatsz, nem kéne ebben a kórházi szobában sínylődnöd, én elhiszem, hogy tök konfort, de azért annál a masszív ágynál nincs jobb. Na, mit szólsz? Veled alhatok én is, esküszöm nem molesztállak jobban a kelleténél – vigyorog rám sokat sejtetően.
- Én benne vagyok, mert túlságosan hiányoznál – mosolygok rá. – Nem bírnám, ha csak a napi pár óra látogatás alatt lennél velem, nekem ennél többre van szükségem. Örülök, hogy ilyen ötleteid támadnak.
- Akkor én elintézem a papírokat, addig beküldöm a pincsit és Vint. Jah és előre szólok, hogy szerintem csak napok kérdése és összefognak melegedni, tekintve, hogy Vin ténylegesen rámoccant, míg te aludtál, és hát gondolom egyébként is tetszettek egymásnak, a pincsinek meg vigaszra volt szüksége, engem meg ne ölelgessen, érted…
- Nem lepődök meg, Meiji eddig is mondogatta, hogy nagyon szimpatikus neki. Menj csak, majd én elleszek velük - mosolygok rá ismét. Örülnék, ha Meijinek is lenne egy társa, de tényleg tartok attól picit, hogy mi lesz, ha Vin mégsem egy host mellett szeretné lekötni magát.
- Rendben – mosolyog vissza, majd végigsimít a mellkasomon, és elindul kifelé.
Pillanatokkal később megjelenik Mei-chan és Vin.
- Kohaku - néz rám könnyes szemekkel Mei-chan. - Tényleg nagyon örülök, hogy kól vagy - húz mellém egy széket és azonnal elkapja az egyik kezem. Az arcához emeli, puszilgatni kezdi, szinte dorombol. Mosolyogva figyelem, ahogy Voin is, hiszen borzalmasan aranyos.
- Tudjátok már, hogy ki tette? - fordulok Vin felé.
- Igen, de ezt inkább vele beszéld meg - int az ajtó felé célozgatva Tadeuszra.
- Igazad lehet, egyikünknek sem lenne jó, ha azt hinné, hogy a háta mögött intézkedek - sóhajtok fel.
Nem sokkal később Tadeusz jelenik meg ismét.
- Libbenjetek el mellőle. Viszem haza – jelenti be, mire mindhárman nagy szemekkel nézünk rá.
- Máris? – kérdezi Meiji.
- Máris…
Elérem valaha, hogy ne öljék egymást...? Szerintem soha.
Percekkel később már Tadeusz öltöztet, köntös, papucs, aztán Vin segít levinni. Meiji összekapkodta a személyes homlijaimat, és már lent is vagyunk a kocsinál. Olyan jó belegondolni, hogy nemsokára otthon leszünk. Szívem szerint megint sírni tudnék, de nem akarom megrémíteni őket.
- Kérsz valamit? Teát esetleg, vagy nem tudom… - kérdezi édesen, mikor már hazaértünk. Az út nyugodt volt és még mindig hat a gyógyszer, szóval viszonylag jól is vagyok.
- Nekem most csak te kellesz – nézek rá. Amíg hat a gyógyszer ki kellene használni.
- Hát legyen – adja be a derekát, és lekapcsolva a villanyt, egy boxerre vetkőzve mellém fekszik. – Így jó?
- Tökéletes.
Ahogy simogatni kezd őrült iramban indul meg a szívem, pláne mikor közelebb hajol és megcsókol. Ahogy keze az ágyékomra téved belenyögök a csókba, hiszen borzalmasan kívánom.
- Gyengéd leszek, oké? – vigyorog rám, mire meglepve pislogok rá. Most... mit akar?
Ahogy elindul lefelé, már tudom,é kicsit meg is rémít. Tudom, tényleg nagyon finoman fogja csinálni és ahogy belekezd, szinte azonnal felizgat. Nagyon kívánom, és a tudat, hogy kényeztet valahogy különlegesen jó. Pláne most.
Picit megfeszülök, amitől felszisszenek. Azonnal elválik a farkamtól és feléz rám.
- Ne mocorogj ennyit - mosolyog fel rám.
- Aljas vagy - nézek le rá könyörgő szemekkel. Nem felel, csak vigyorba húzódnak az ajkai, majd folytatja, amit elkezdett.
Visszahajol, és folytatja, amit elkezdett.
Olyan hihetetlenül gyengéd és odaadó... mintha nem is ő lenne. Tőle ez borzalmasan szokatlan, bár azt hiszem ebben a helyzetben bóknak is vehetem, hiszen ha eddig nem adta volna elég bizonyítékát, annak, hogy ő is szeret engem, akkor most mindenképp.
Picit ismét megremeg, ahogy közeledni kezd az egész a végéhez. A felkarját tudom elkapni, hogy ne fájjon, abba marok bele, amennyire tudok és erőmtől telik.
- Tadeusz... el fogok... - suttogom nyöszörögve, de nem szól, csak felpillant rám, mintha azt üzenné, hogy bátran, tegyem csak.
Végülis nem a szájába élvezek.
Túlságosan is izgalmas lett volna úgy, azt hiszem, és bizonyára annak is eljön majd az ideje. Nem mellesleg most minden bizonnyal rossz íze lehet, hiszen tele vagyok gyógyszerekkel. Épp ezért...
- Támaszkodj a fejemhez - nézek rá. Nem kérdés, nem javaslat, akarom. Most nekem is szükségem van rá, és ahogy a boxerét elnézem a beszűrődő fények mellett, neki sem árt a feloldozás.
- De ne mocorogj nagyon - néz rám jelentőségteljesen, mire bólintok, ő pedig elhelyezkedik. Az egyik kezemet felvezetem egészen addig, hogy hozzáérhessek, de magának szabadítja ki a merevedését, így nekem tényleg csak annyi dolgom van, hogy az ajkaim közé veszem és kényeztetni kezdem.
Az íze... az érzés, hogy velem van valahogy megbolondít. Próbálok nem mozogni csak annyit, amennyit tényleg muszáj, hiszen arra tényleg nem lenne semmi szükség, hogy felszakadjanak a sebek. Ebben ő is segít, hiszen szorgosan löki magát a számba, amitől csak még izgatóbb ez az egész helyzet.
Közben néha fel-felpillantok, és amikor látom, hogy szinte perzselő tekintettel méreget, olyan.... jó érzés. Az, hogy ennyire kíván, hogy ki tudom szolgálni a vágyait egyedül úgy, hogy előttem ki tudja hány pasival kavart, talán csajjal is. Bár mondjuk ez visszafelé is így van.
- Kohaku... - suttogja a nevem, amivel csak még jobban felizgat, és jobban megszívom.
Percekkel később ő is elélvez. Tényleg sok lehetett neki ez a majdnem négy nap.
- Egyelőre ennyi - mosolygok fel rá.
- Fáj? - kérdezi azonnal.
- Most picit...
- Akkor pihenj egy kicsit - simít végig az arcomon. Még egy utolsó, lágy csókot hintek a farkára mosolyogva, majd megvárom, hogy mellém helyezkedjen, de hozzábújni nem tudok, hiszen ha most oldalra fordulnék, akkor azt hiszem, szakadna minden, így ő az, aki közelebb bújik, annyira, hogy a kezét meg tudom fogni rendesen, és így alszom el.
* * *
Megint iszonyatosat álmodok. Érzem, hogy sírok, majd meghallom, ahogy szólongat, így sikerül felkelnem.
- Mi a baj? - kérdezi azonnal.
- Azt álmodtam, hogy megöltek téged - nézek rá könnyes szemekkel.
- Ezt már tisztáztuk - simít ki egy izzadt tincset az arcomból. - Te most magaddal foglalkozz, nekem nem lesz semmi bajom. - A tekintete komoly, tudom, tényleg nem lehet semmi baja. De akkor is...
- És ha olyan messziről lőnek le téged, mint engem? - kérdezem, és megint sírni kezdek. - A golyót te sem tudod megállítani - suttogom remegő hangon.
- Talán nem, de nem hagyom, hogy bajom legyen, oké? Ahogy azt sem, hogy veled még egyszer ez történjen.
A tekintete nem hagyja hazudni. Tudom, hogy neki is rossz volt, ami történt... de akkor is érdekel valami.
Valami, amire Vin nem adott választ, és nem tudom, tőle kaphatok-e. Mert lehet, hogy még mindig gyengének gondol, és tekintve, hogy épp sírok, ebben lehet valami. De tudni akarom...
- Ki lőtt rám? - nézek rá. - Mond el, kérlek. Ki volt és mi történt vele? Vin mondta, hogy már tudjátok, ki volt.
|
| Rauko | 2010. 10. 16. 22:04:44 | #8658 |
Karakter: Fujita Kohaku
Megjegyzés: ~*~Vyvymnek~*~
Nem hallok semmit. Nem látok mást, csak vaksötétet magam körül. Semmi sem történik. Minden érzékemet elvesztem, mintha nem lenne tér, idő, szagok, illatok, emberek… nem tudom, meddig tart még ez az állapot. Én csak ülök, felhúzom a lábaimat, átkarolom a térdeimet, és sírok. Zokogok. Fáj, hogy elfelejtettem valamit. Tudom, hogy volt valami fontos. Tudom, hogy most valaki nagyon hiányzik, de nem jut eszembe semmi. Senki. Senkit nem látok, akárhogy erőlködöm, nem ugranak be arcok, nevek… semmi.
Kezeimet egymásra teszem, és ekkor érzek meg valamit. Mintha egy karkötő lenne. Vékony, bőr. Simogatom, az arcomhoz emelem, így érintem hozzá ajkaimat. Ahogy ezt megteszem, egy hang cseng vissza a fülembe, ahogy azt mondja: szeretlek. Ki lehet ez a férfi, és miért dobog ennyire hevesen a szívem, ha rá gondolok? A nevét sem tudom, és mégis úgy érzem, hogy nála fontosabb ember nem volt, és nem is lesz az életemben. Mintha csak miatta és érte léteznék, mégsem emlékszem… sem az arcára, sem a nevére. Ki ez?
- Cicám… itt vagyok, hallasz? - Cicám. Igen. Valaki így hívott, és ez nekem nagyon sokat jelentett. Sírás. Nem ugyanaz a személy, aki sír, vékonyabb hangon teszi. Istenem, ki a fenék ezek, és miért ilyen fontosak nekem? Ha eszembe jut, akkor fel fogok ébredni? Ezen múlik minden? Igen? Akkor tovább kell gondolkodom.
- Fujita Kohaku. Nyisd ki a szemeidet. Hallod?! Kimondtam, már kétszer: szeretlek. Kelj fel, és ugorj sírva a nyakamba, hallod?! Ilyet még soha nem mondtam, ideje lenne felkelned, és velem lenned. - Ki vagy te? Kérlek. Mond el a neved, hogy tudjam, kit szeretek ennyire. Mert tudom, érzem: imádom. Igen. Ő az életem. Az, aki ezeket mondja nekem. De akkor miért? Sírok, aztán… aztán valaki az arcomhoz ér, és a fülembe suttog.
- … vagyok. - Ne! Nem értettem a nevét! - Én vagyok az, Tadeusz… - Tadeusz. Igen. Ő lenne az? A férfi, akit szeretek?
Hirtelen peregnek le előttem az együtt töltött idő képei. Amikor megerőszakolt, amikor eljött bocsánatot kérni, a kis affér a hátsó boxban, aztán az asztalom az irodámban, minden kép eszembe jut. Minden pillanat. A nyaralás, a szekrény, a karkötő, az, amikor kimondtam, hogy szeretem… minden. Itt van előttem az arca. Látom a szemeit, érzem az illatát. Könnycseppek gördülnek le arcomon, mire meghallok újra valamit.
- Meiji. Orvost. Most.
- Mi… történt? - szipog fel valaki.
- Megmozdultak a szempillái. A kezemet is megszorította. Menj már, a picsába! - Meiji? A szőke srác. Igen. A legjobb barátom, már rá is emlékszem. Szeretném újra látni Tadeusz arcát is. Ki kell nyitnom a szemem. Gyerünk! Erős vagyok, menni fog! Érte sikerül!
Hirtelen tódul be szemeimbe a fény. Pislognom kell párat, hogy minden rendben legyen, majd szólnék, de nem tudok. Emelném a kezem, de nem tudom, fáj. Csak tátogok, mire Tadeusz a szájához emeli a poharat, majd az ajkaimra hajol. Ahogy számba engedi a vizet, eltávolodik, én pedig vadul nyelem le minden édes cseppjét, majd kicsit felemelem a fejem, és még többet kérek. Kapok is. De most nem távolodik el. Mikor lenyelem a vizet, nyelve a számba csusszan. Ösztönösen reagálok rá, simogatjuk egymást. Annyira jó érzés. Könnyek szöknek a szemembe, és, bár nagyon fáj, megemelem a karjaimat. Ahogy mozdulok, hasfalamba fájdalom nyilall, de nem érdekel. Érezni akarom! Minden erőmet összeszedve karolom nyakát, majd, amikor véget ér a csók, vállára hajtom a fejem, és keserves zokogásba kezdek. Ő megtámaszkodik mellettem, és a fejem simogatja.
- Semmi baj. Itt vagyok. Nem lesz baj - suttogja finom hangon. Hallom, ahogy nyitják az ajtót, majd belépnek valakik. Kicsit eltávolodik tőlem, és oldalra pillant. Én is. Egy kedves, fiatal hölgy áll az ajtóban, orvosi köpenyben. Ő lenne a dokim? Milyen kedves arca van. Ha hetero lennék, és nem lenne egy olyan álompasim, mint Tadeusz, meg is tetszene.
- Kohaku-san, látom, magához tért. - Finoman bólintok. - Azon kívül, hogy fáj a hasa, érez valamit? - kérdezi mosolyogva, mire nemlegesen intek. - Akkor bekötöm a fájdalomcsillapítót, és az altatót, majd… - Ahogy felém lép, megragadom a köpeny sarkát.
- Nem… kérek… altatót - nyögöm halkan, mire mosolyogva bólint, és leteszi a kis szekrényre az egyik tubust.
- Ha bármi baj van, azonnal szóljanak. - Meijire pillant, majd kimegy, mire a kis szöszi megáll az ágy mellett. Tadeusz egy kicsit félreáll, így szöszim térdre borul az ágy mellett, finoman a kezébe veszi egyik tenyeremet, és arcához emelve kezd sírni.
- Annyira féltem… olyan nagyon aggódtam érted… - suttogja, mire én is sírni kezdek.
- Már… itt… vagyok - mondom halkan. - Mennyit aludtam? - kérdezem, csak úgy mindenkitől, mire az ágyon ülő kedvesem szólal meg.
- Ez volt a harmadik nap éjszakája. Most hajnal egy van - feleli.
- Én… kimegyek - szólal meg Meiji, mire valaki mellé lép. Ekkor látom meg az arcát. Vin az. Kedvesen mosolyog.
- Jobb volt téged az irodában látni, mint ilyen helyzetben - néz rám, kicsit szomorú, de megragadja Meijit, és kimennek. Tadeusz közelebb ül.
- Hogy képzelted, hogy magamra hagysz három napra? - kérdezi. - Nem gondoltál rá, hogy nekem ez baszottul nehéz?
- Sajnálom…
- Ne sajnálkozz, gyógyulj meg baromira gyorsan, mert már most kívánlak. - Ránézek, mosolyog.
- Sajnálom - ismétlem meg, és megint sírni kezdek. - Annyira hiányoztál. Féltem, nem emlékeztem rád, és amikor eszembe jutottál látni akartalak, de olyan nehéz volt kinyitni a szemem. - Közelebb hajol, és finoman megcsókol.
- De már itt vagyok, és te is. Soha többé nem történhet ilyen, értetted? - kérdezi, mire rémülten tekintek rá, és megmozdulok, de majdnem felordítok a fájdalomtól. - ne mocorogj annyit! - rivall rám. - Mit gondoltál, hogy most mit mondok?
- Nem… tudom… Hogy vége - válaszolok őszintén.
- Sosem lesz vége. Szerinted ezek után hagyom, hogy ezt tedd velem még egyszer? Végigizgultam három napot, a minimum, hogy velem maradsz és kiszolgálsz, amint jobban leszel. - Tadeuszos a mosolya. Szexi, vad, szenvedélyes… én meg…
- Szeretlek, Tadeusz.
- Tudom. - Megsimogatja az arcomat. Ez már majdnem olyan, mintha ő is mondaná, de nem fogom erőltetni. Sosem mondaná ki. Nem érzi olyan komolyan, hogy akkor is kimondja, ha ébren vagyok. De nem baj, nem haragszom érte, hiszen én teljes szívemből szeretem őt. - Az orvos szerint két hetet bent kell maradnom. Másfelet biztosan, utána haza is jöhetsz.
- Haza? - kérdezek vissza, kicsit álmosan.
- Hát elfelejtetted? Haza. Hozzánk - mondja, kihangsúlyozva az utolsó szót, mire én megint könnyezni kezdek. - Ki fogsz száradni ennyi sírástól, cicám - jegyzi meg mosolyogva. - Aludj egy kicsit. Biztos fáj - simít vágig, a.lig észrevehetően a hasfalamon.
- Lesz valami maradandó bajom? - kérdezem.
- A heg. De ha akarod, azt eltüntethetjük, fizetem a dokit. De én tuti imádni fogom. - Mosolyogva néz a szemembe. - Sokkal szexibb leszel tőle.
- Már most alig várom, hogy mozoghassak - nézek rá a szokásos, vágyakozó tekintetemmel, mire közel hajol hozzám.
- Nem szeretnék kárt tenni benned, úgyhogy ne nézz ilyen csábítóan.
- Egyszer majd kimondod, hogy te is szeretsz engem? - kérdezem váratlanul.
- Már kimondtam.
- De úgy… hogy nem vagyok a halálomon, és reagálni is tudok - nézek rá mosolyogva.
|
| Rauko | 2010. 10. 15. 20:19:18 | #8627 |
Karakter: Fujita Kohaku
Megjegyzés: ~*~Vyvymnek~*~
Megnyugszom, amikor Tadeusz megérkezik a klubba. Tudom, hogy szerinte ez nem nagy ügy, de engem egyre jobban megijeszt a dolog, ezért kifejezetten örülök, amikor magával rángat az irodába, de az meglep, hogy Christine gondjaira bíz. Bevezet Tadeusz irodájába, majd kávéval kínál, és leül velem szemben.
- Szóval ön Fujita Kohaku - szólal meg.
- Ne, kérlek, tegezz. Szerintem egyidősek lehetünk - felelem mosolyogva, és kezdődik a bájcsevegés. Tadeuszról, rólam, a Naked Bodiesról, a melegek társadalmáról, a jelenlegi politikai helyzetről, a kedvenc filmről… Közben egyszer befut Vin is.
- Kohaku! Milyen jól nézel ki - kezd azonnal bókolni, mire ránevetek.
- Ha ezt Tadeusz hallaná, már nem lenne meg az a helyes pofid, Vin - nevetek fel.
- De nem hallja. Egyébként…. Kohaku. Meijinek... öhm… Chris, hozz egy teát nekem - szólal meg, mire a nő már megy is. - Szóval szerinted bejövök Meijinek?
- Tetszik neked a szöszim? - kérdezek vissza.
- Ahha - bólogat.
- Meiji helyes kölyök. De te is tudod, hogy nem csak papírmunkázik. Nem akarom, hogy bántsd. Egyébként felnőtt férfiak vagytok, oldjátok meg. De ha baja lesz miattad, megharaplak - nézek rá fenyegetően.
- Ne aggódj, csak érdeklődök. Farokállító a kicsike, de nem fogom megdugni a főnököm élettársának a legjobb haverját - kacsint rám. - Na, lépek kajálni, majd még benézek. - Utána pár perc múlva érkezik a titkárnők gyöngye, aztán kezdődik a bájolgás megint.
Már épp kezdem cseszettül unni a dolgot, mikor benyit Tadeusz. Látok valami furát a szemében, ezért Christine is szó nélkül pattan fel, és rohan ki. Én is felállok.
- Mi a baj? - kérdezem aggódva, hiszen olyan idegesnek látszik…
Eltol az asztallapig, majd a fülemhez hajol, és ágyékomra teszi a kezét. Már tudom, mi következik, és nincs is ellenemre a dolog. Szeretek vele lenni, ez tény.
Most olyan, mint régen. Nem szeretkezünk, tök egyszerűen megdug, de tagadnom is felesleges lenne, hogy mennyire hiányzott már ez a helyzet is. Amikor feszít, fáj, könnyes a szemem, de ahogy eltalálja a prosztatámat… ahogy a nyakamba liheg, ahogy a fülembe nyög…. szeretem. Nagyon.
Már közel vagyok az orgazmushoz, mikor a farkincámra markol. Valamit mintha hallanék, de épp lebegek éden és valóság között, így nem tulajdonítok neki nagyobb jelentőséget, csak meghallom a hangját, és ennyi.
Hatalmasat élvezek, aztán ő is belém. Az orgazmustól remegve fordulok meg Tadziom ölelésében. Ekkor szembesülök egy falfehér arccal, egy kikerekedett szempárral, egy édes nyálcsíkkal, és egy hatalmas dudorral Vin ágyékánál.
- Nahát… szólhattatok volna. Akkor kicsit jobban produkálom magam - mondom nevetve.
- Te csak ne produkáld magad Vin előtt…. - sóhajt fel Tadeusz.
- Ejnye… miért mondod? Biztos neked is tetszene, ha mondjuk…. - Kezemmel végigsimítok párszor kedvesem farkán, hogy azért mégse… aztán lehuppanok az asztalról, és kicsit megmozgatom Tadeuszt, hogy Vinnek tökéletes rálátása legyen. - Ennyit még bírsz, nem? - kérdezem huncutul mosolyogva, miközben érzem, hogy Tadeusz magja a combomon folyik lefelé.
Vin tekintete szinte perzseli a bőrömet, ahogy fejem fel és le jár Tadeusz méretes merevedésén. Ő is néz közben, majd beletúr magamba, lehúz farkáról, és hajamnál fogva húzza hátra a fejem, mire megnyalom ajkaimat, és mosolyogva nézek a szemeibe.
- Már tudom, miért imádtak annyira a kuncsaftjaid - jegyzi meg, majd visszatol magára. Közben néha vetek egy kósza pillantást Vin felé, és látom, ahogy egyre jobban felizgul. Már remeg.
- Ha hozzáhnyúlsz a farkadhoz, Vin, leharaptatom a kóbor kutyákkal - nyögi Tadeusz.
- Ne legyél már ilyen vele - mondom, miután elváltam tőle egy pillanatra.
- Te csak szopj tovább, cicám - vigyorog rám. Szeretem ezt a régi Tadeuszt is. Izgató, kemény, erőszakos… Én meg akkor felveszem a régi énemet, és olyan tempóban kényeztetem, olyan technikákkal, amiket eddig nem mutattam be neki. Felsóhajt, majd, magához képest rövid időn belül élvez a számba. Még szép, hogy lenyelem, az utolsó cseppig, hiszen imádom!
- Na, tetszett? - kérdezem felkúszva hozzá, és magamra kapva a nadrágomat, ami csupa ’cucc’, de most kifejezetten nem érdekel.
- Hol tartogattad eddig ezeket a trükköket, cicus? - kérdezi. - Vin, tiéd az egyik mosdó a folyosón. - Vinnek sem kell több, felpattan, és már rohan is. Én meg felröhögök.
- Olyan szemét vagy - mondom hozzábújva.
- Most miért? - kérdezi.
- Végignézetted vele, ahogy megdugsz.
- Te meg azt, ahogy leszopsz. Semmivel sem vagy jobb, mint én - mondja nevetve.
- Szeretlek… nagyon… - bújok hozzá még jobban.
- Nem kell mindig mondanod. Tudom.
- De most valahogy… ahh, nem tudom. Mindegy. - Kicsit eltávolodom tőle. - Hazaszaladsz velem? Átöltöznék. Meijivel el kell szaladnunk pár helyre.
- Nem hagylak most egyedül. - Hangja nem tür ellentmondást. - Nem járkálhatsz a kutyusoddal, ahogy kedved tartja, mikor ilyen üzeneteket kapsz.
- Hát, nem szívesen viszlek oda - mondom felsóhajtva. - Válogatás lesz, felveszek három ukét és három semét a klubba. Most vigyelek annyi szexi srác közé? - kérdezem elgondolkodva.
- Mintha valaha okot adtam volna, hogy ne bízz bennem - feleli haragosan.
- Jaj, nehogy megharagudj nekem… Nem úgy értettem, te is tudod - nézek rá mosolyogva. - Bocsánat.
- Jó. Semmi baj - mondja, de hallom, hogy valami még mindig nem oké, ezlrt közelebb hajolok, és megcsókolom.
- Nem akartalak bántani. Bízom benned - simítok végig az arcán. - Te az enyém vagy, én a tiéd, ez már csak így van - mosolyodom el. - Nem haragszol?
- Nem - mosolyog már ő is. - Menjünk, majd kiválasztom az ukékat, te választhatsz seméket - kacsint rám.
*
Meijit a háza előtt vesszük fel. Ahogy beül a kocsiba, azonnal marni kezdik egymást.
- Nem is tudtam, hogy a kutyákat ilyen helyre beengedik - szólal meg kedvesem.
- Miért vagy undok már megint? Pedig olyan jó fej vagyok veled - durcul be a szöszim. - Kohaku, szólj már rá!
- Ne viselkedj dedósként, pincsi. - Itt nem bírom ki, felröhögök.
- Ez meg egyébként is minek jön? - szólal meg Mei-chan.
- Segít nekünk - pillantok hátra. Ezt követően nem nagyon beszélgetünk. Csendben, rendben érünk a Meiji által kibérelt teremhez, hiszen a tatarozás miatt a klubba nem hívhattuk a fiúkat. Belépünk, és persze minden szem Tadeuszra szegeződik.
- Szép napot! Én vagyok Ishihara Meiji, akivel telefonon egyeztettetek. Ő itt - mutat rám -, Fujita Kohaku, a Naked Bodies alapítója, tulajdonosa, vezetője. Ő pedig - mutat kedvesemre -, Tadeusz, egy … támogatónk. - Félénken pillant az említett felé, majd én is, mire Tadziom arcán büszke mosoly ül. - Hat srácot keresünk, három aktívat, három passzívat. Előbbieket Tadeusz, utóbbiakat Kohaku választja majd ki.
Tadeusz meglepő szakértelemmel szemléli a fiúkat, de nem beszél hozzájuk, csak nézi őket. Hármat kiválaszt, kérdez valamit, majd egyet visszaküld a válasz hallatán, és kiválaszt mást. Végül egy hosszú, szőke hajú, egy rövid fekete és egy rövid vörös hajú srác mellett dönt. Én valamivel körülményesebben választok. Mindenkivel váltok pár szót, de mázlim van, az első három jelölt küllemre és stílusra is megfelel az elképzeléseinknek. Meiji is rábólint a dologra, majd megbeszéljük a továbbiakat. Szöszim kicsit tovább marad, ezért megbeszéljük, hogy a közeli étterembe megyünk Tadeusszal, eszünk valamit, ott megvárjuk.
- Egyik sem olyan szexi, mint te - jegyzi meg Tadeusz, a hús szeletelése közben.
- Köszönöm - nézek rá. - Jól esik ezt hallani.
- Nem bántam meg, hogy közös lakásba költöztünk - pillant rám. - Jó döntés volt, tényleg mindig kéznél vagy - vigyorog rám.
- Örülök, hogy nem bántad meg. És annak is örülök, hogy ezt még mindig hordod - nyúlok a csuklóján levő karkötőhöz.
- Ha neked ez ennyit jelent, akkor elfér. Bár nemszeretem az ilyesmit, de neked elnézem.
- Sok mindent elnézel nekem. Ezt is köszönöm - mosolygok rá.
- Nincs mit köszönni. Ha nem… szóval… nem vagy olyan problémás, csak vannak hülye hecceid.
- Ha te mondod - simítok végig még egyszer a csuklóján. Ekkor lép be Meiji. Én felállok, majd Tadeuszhoz lépek, és lágyan megcsókolom.
- Fél perc - suttogom, majd indulok, de ahogy elfordulok, éles fájdalom nyilall a hasamba. Meghallom, ahogy Meiji ordít mögöttem, és hirtelen minden erő kimegy a lábaimból. Hasfalamhoz kapok, majd a kezemre nézek… véres. Istenem!
- Cica - hallom meg kedvesem hangját, és érzem, ahogy elkap. - Ne csináld ezt - szólal meg. - Ne ájulj el! Értetted?! - Ránézek, de nem telik többre, szempilláim nehezek, a testem elernyedt, a hasam borzalmasan fáj…
- Szeh….szerethlek… - suttogom, majd elhal a hangom. Még eljut a fülemig, ahogy Meiji mentőért ordít, majd megérzem az arcomon Tadeusz kezeit. Tudom, hogy ő az, ezer közül is felismerem. Lassan konstatálom, hogy meglőttek… aztán minden elsötétül körülöttem, és teljesen megszűnik a külvilág. Meg fogok halni…?
|
| Rauko | 2010. 10. 04. 11:19:04 | #8386 |
Karakter: Fujita Kohaku
Megjegyzés: ((Vyvymnek))
- Gyere – mondja, majd elválunk, és a zongorához ül.
- Mire készülsz? – kérdezem, hiszen… van egy sejtésem, de nem tudtam, hogy ilyet is tud.
- Csak figyelj cicus, mit tud a kandúrod – vigyorodik el, majd belekezd. Fantasztikus, ahogy játszik. Megremegek a gondolattól is, hogy ilyen jó pasi… még ehhez is ért.
- Hát ezt sosem gondoltam volna, de tényleg soha – mondom meglepetten, mire az ölébe húz, és átkarol.
- Sok mindent nem tudsz te rólam – mondja, majd a mellkasomra hajtja a fejét, én pedig haját kezdem simogatni.
- Ez így van. Te már elég sok mindent tudsz a múltamról is, de én rólad tényleg semmit sem tudok.
- Ha öntesz nekem egy kis whiskyt, akkor mesélek egy-két dolgot – feleli, én pedig engedelmesen tipegek a bárszekrényhez, töltök, visszaülök, ő pedig mesélni kezd. A családjáról, az apjáról, hogy miért került el otthonról… a régi szép emlékekről. meglep, hogy ennyire őszinte hozzám.
- Hát… én… - nyögöm, de ő csak csókol, és csókol.
- Tudom, hihetetlen, de így igaz – mondja, majd közelebb húz. – A további részleteket, majd apránként megkapod.
- Mindig meg tudsz lepni, imádom ezt benned – suttogom, majd az ölébe ülve kezdem izgatni. Kicsit csalódott vagyok, mikor letessékel magáról, és közli, hogy be kell mennie dolgozni. Igen, sejtettem, hogy nem tudjuk végigszeretkezni a napot, hiszen a fenyegető levelek neki is plusz melót jelentenek.
- Sietek, ígérem – mondja, én pedig mosolyogok rá.
Állok az ajtóban, és intek neki. Olyan furcsa.. ő elmegy dolgozni, én pedig itthon maradok, és várok rá. Szeretem. Ő is szeret engem, ez tény. Bár sosem mondaná ki nyíltan, de minden ölelésében érzem, hogy fontos vagyok neki. És most itt ez a lakás. A közös lakásunk. Kettőnké. Igen. Ezen már semmi sem fog változtatni. Sem a fenyegető levelek, sem más.
A konyhába lépek, és kicsit jobban szemügyre veszem a hűtő tartalmát. Találok is benne húst, és ha jól gondolom, van pár órám, de azért jobb biztosra menni. Felhívom Meijit.
- Mioshi-moshi - szól bele csengő hangon.
- Én vagyok. Mikor jösztök?
- Másfél óra és nálatok vagyunk. Tadeusz is azt mondta, hogy akörül ér haza. Miért kérdezed?
- Szeretném meglepni valamivel - suttogom a telefonba, mintha itt állna mellettem a célszemély.
- Ahha, értem! - Nevet. - ÉS, mond csak, jó volt az ágy felavatása?
- Meiji - sikítok bele a telefonba. - Ne hozz zavarba!
- Ha zavarba tud hozni a gondolat, hogy a szexről kell beszélned, akkor te tényleg szerelmes vagy.
- Igen. Azt hiszem, illetve… nem. Nem hiszem. Biztos vagyok benne, hogy szeretem, és kell nekem.
- Féltelek, Kohaku.
- Tudom, én is félek. De meg fog védeni. Én hiszek és bízok benne.
- Ha te, akkor én is. - Felsóhajt. - Mit csinálsz neki?
- Sütök steaket.
- De nem tudod, hogy hogy kell! - Szinte látom azt a meglepett arcot.
- Van itt szakácskönyv - mondom nevetve. - És mond csak, kicsi Mei-chan. Mi a helyzet a Vinnel?
- Kohaku! - sikít bele most ő a telefonba. - Várj. - Léptek zaja, majd ajtócsapás. - Na, szóval. Ez a Vin helyes pasi, és tetszik, meg minden, csak…
- Csak?
- Csak nem hiszem, hogy a ti csodátok kétszer megismétlődik.
- Milyen csoda?
- Egy ribanc, és egy maffiózó…. nem történik mindenkivel ilyen idióta, romantikus dolog.
- Kikérem magamnak, ez nem idióta! De… romantikus, az tuti. És ha nem hiszel benne, nem is fog.
- Na, jó. - Belesóhajt a telefonba. - Menj, süss husit, mi meg összepakolunk és lépünk is. Vigyáz magadra és ne engedj be senkit!
- Meiji. Nem vagyok már gyerek. Sőt, a főnököd vagyok.
- Persze, persze. Na, sietünk. Csók!
Csók - mondom, majd leteszem, és visszalibbenek a konyhába. A szakácskönyveket kezdem bújni, és meg is találom a megfelelő receptet.
*
Elkészült a kaja, én meg gyorsan le is zuhanyoztam, hogy ne izzadtságszagúan várjam haza. Aztán hirtelen jelez valami. Szétnézek a lakásban, és megcsillan egy kis monitor, az ajtó mellett. Odaszaladok, és Tadeuszt látom, amint épp a liftben áll. De jó, még ilyen is van! Láthatjuk, hogy ki száll be ebbe a liftbe! Azonnal az ajtóhoz lépek, de nem nyitom ki. Lehet, hogy nem is ő. Bár nem hiszem, hogy meg tudnának téveszteni, de sosem lehet tudni. Fő a biztonság.
Nyílik az ajtó, és belép. Nem várom meg, hogy bármit is mondjon, azonnal a nyakába vetem magam, dereka köré kulcsolom a lábaimat, ő pedig az ajtónak dől. Nem várok reagálásra, vadul csókolni kezdem, karjaimat a nyaka köré fonva túrok hajába. Hiányzott. Ő is viszonozza a csókot, az ölelést, percekig fajluk egymást, majd elválok tőle, és a saját lábaimra állok. Ellépek egy lépést, és bűnbánóan pislogok rá.
- Ne haragudj… olyan érdekes hangulata van ennek a közös lakásnak, hogy nem tudtam megállni - mondom pirulva, mire elém lép, állam alá nyúl és felemeli a fejem.
- Legközelebb ugyanezt csináld, de teljesen meztelenül. És akkor rendben leszünk - válaszolja vigyorogva. Én mosolyogok, és engedelmesen bólintok. - Mik ezek az illatok?
- Gondoltam, első hazajöveteledkor megleplek életem első, önálló husijával - mondom büszkén, és megragadom a karját. - Eszel most? Vagy majd ha elmennek Meijiék?
- Ne viccelj, éhes vagyok! Szedj, és tesztelem, hogy a konyhában is jó vagy-e - kacsint rám.
- Akkor ülj le - tolom a székhez. - Ha ezt megkóstolod, biztos lehetsz benne, hogy hamarabb akarod a főztömet, mint a seggemet - nevetek fel, de mielőtt tovább léphetnék, magához ránt. Belemarkol a fenekembe, de annyira, hogy - mivel csak egy vékony nadrág és egy alsó an rajtam -, érzem ujját bejáratomnál, mire felnyögök, hátravetem a fejem, és a hajába túrok.
- Sosem tudnál nekem olyat főzni, hogy az kelljen, és ne te - mondja, majd lehőz egy csókra. Szenvedélyes, vad, Tadeusz… - Na, kérem a vacsorámat. Helyesebben az előételt - markol bele még egyszer popsimba, én pedig bólintok, és a konyhába libbenve szedek neki, majd elé pakolom. Amíg ő enni kezd, én a bárpulthoz megyek, és töltök neki.
Visszalibbenek, és lepakolom elé. Látom az arcán, hogy ízlik neki, így nem a székre ülök, hanem a lába mellé telepszem, és a combjára hajtom a fejem. Amikor befejezi az ételt, leteszi a kést, a villát, iszik, majd az arcom után nyúl.
- Isteni volt - suttogja ajkaimra. Megcsókol, majd az ismerős pittyegés zavar meg minket.
*
Meijiék elmentek, kipakoltam a cuccot, sőt aludtunk is kicsit. Persze csak pár órát, hiszen végigszeretkeztük az éjszakát. Mennyei, amikor érzem magamban, magam mellett… a csókjai, az érintése… mindene elkábít! Reggel én kelek hamarabb, és már a konyhában ténykedek a kávéval, mikor valaki hátulról megölel. Meztelen vagyok, ahogy ő is. Merevedése is van, ahogy nekem is, pedig már lassan fél órája fent vagyok.
- Istenien áll neked ez a konyhabútor - suttogja a fülembe, de a következő pillanatban már a pulton ülök, és a lábam között áll életem értelme, épp a mellkasomat csókolgatja, majd megérzem magamban egyik ujját. Felnyögök, ahogy a pult hideg köve a hátamhoz ér, de engedelmesen helyezkedek úgy, hogy belém tudjon hatolni. Meg is teszi. Mélyen, erősen, kegyetlenül: mégis szeretetteljesen és gyengéden. Feszít, fáj, de neki elnézem azt is, hogy nem tágított ki eléggé. Karjait, derekát, nyakát ölelem, mikor hol érem el. Mennyi érzés… Istenien csinálja…
- Felavattuk a konyhapultot is - sóhajtja a fülembe, miután mélyen belém élvezett.
- De még mindig van ezer meg egy bútor ebben a lakásban, amit fel kell - mondom mélyen a szemébe nézve.
- A következőt akár ki is választhatod - nyalja meg egyik mellbimbómat.
- Lepj meg - nyögöm. - Zuhany? - Bólint, majd megragadja a karom, és az ölébe kap. A fürdőbe érve megnyitja a vizet, beállunk alá, de most nem történik semmi különös. Illetve, ha az nem különös, hogy elé térdelve elégítettem ki megint. Azt hiszem, ezt is imádja, de olyan ritkán kényeztetem az ajkaimmal… Már épp öltözünk, amikor mögém lép, és megölel.
- Mész ma a klubba?
- Muszáj. Meg kell néznem, hogy hogy halad az építés - simogatom meg ujjait. - Sietek haza és csinálok valami kaját. Te mikorra jössz?
- Sietek haza. - Megfordít, megcsókol, majd, mivel ő már teljes harci díszben áll előttem, elindul. Nem sokkal később megyek én is.
Már a kocsiban furcsa, hogy kapok egy smst Meijitől, hogy siessek. Persze azonnal mellékutat választok, hiszen az gyorsabb, így majdnem húsz percet spórolok. Odaérve az ajtót nyitva találom, belépve pedig a tüdőmben reked a levegő. A falra fel van festve, kék festékkel egy igencsak kellemetlen üzenet:
„Meg fogsz dögleni! Úgyis megtalállak, és akkor meghalsz!”
Azonnal megnyomom az egyes gyorshívót.
- Mi a baj, Kohaku? - kérdezi Tadzio.
- Azonnal gyere ide, azt hiszem, ezt látnod kellene… Siess, kérlek - mondom, majd kinyomom a telefont, és tovább meredek a falra. Közben megtudom, hogy az ajtót törték csak fel. Semmi nem hiányzik, az utolsó wcpapírgurigáig minden megvan. Csak a falra festett szöveg. Valaki betör, hogy ezt tudassa velem?
|
| Rauko | 2010. 09. 23. 10:28:13 | #8036 |
Karakter: Fujita Kohaku
Megjegyzés: ((Vyvymnek))
Egy hatalmas épület előtt állunk. Bennem megint leperegnek a reggeli események. Felkeltem, ő nem volt ott. Aztán előkerült, de a fegyvere már ekkor nála volt. Ez kicsit elszomorított, és meg is ijedtem, de megnyugtatott. Aztán hazafelé nem szóltunk egymáshoz, nyomta a gázt, mint egy őrült. Gondolom, hogy sietni akart haza. Több napot távol lenni a városától és az üzlettől… biztosan feszéjezte, mégis eljött velem. Együtt voltunk isteni volt. Emellett végre bevallottam mindent, nem zavart el, velem van, sőt, össze is költözünk. Kicsit olyan feelingem van, mint egy leányregényben, de tetszik a dolog. Boldog vagyok. Tiszta szívemből az vagyok. Ő elfogad ilyennek, hiszen előtte én is kurva voltam. Ő pedig olyan, amilyen, Morcos, másokkal bunkó, velem mégis istenien kedves. Szemrebbenés nélkül öl, ha kell, de ez a munkája. Ha nem tenné, már őt ölték volna meg, ezt tudom. Azt pedig nem élném túl, ez biztos. Nélküle már valahogy nem lenne teljes semmi. Nem tudnám megszokni, ha eltűnne a mindennapjaimból.
- Kikkel dolgozol itt? - kérdezem végül, gondolataimból eszmélve.
- Minden emberem megfordul itt javarészt, habár többségben a szállítmányokkal kapcsolatos felelősök járnak be többet, mindegyik úgy néz ki, mint egy átlag üzletember, közben pedig egy bűnszervezet tagjai. Szerintem zseniális ötlet volt ez a rendszer részemről – mondja vigyorogva. Jogos, tényleg jó ötlet volt. Így a látszat az, hogy ők szimpla öltönyös aktakukacok.
- Akkor most… - kezdeném, de csak hebegek. Megbízok bennem annyira, hogy elhozott ide? – Sosem gondoltam, hogy egyszer elhozol ide is…
- Ha mát úgy is összeköltözünk eléggé nyilvánvaló, hogy mi van közöttünk, és ahogy a kamera előtt ténykedtünk, szerintem ez csekélység ahhoz képest. Szóval ezen ne aggódj, senki sem fog utálni, vagy acsarkodni, itt én vagyok a főnök, mindenki azt kedveli, akit én, és mindenki azt gyűlöli, akit én, ez már csak így megy. – Ez megnyugtat, szóval már nincs baj. Az emeletre érve egy nő szalad elénk, gondolom, az egyik alkalmazott lehet. Nem látszik rajta, hogy csüngő lenne, de nem akarok elhamarkodott következtetéseket levonni. Az a tegnap esti kölyök is átlagosnak tűnt, pedig ő tuti, hogy szív.
- Főnök, csak hogy végre itt van. megnéztem a postafiókját, és teli volt fenyegetőlevelekkel, remélem nem haragszik, hogy elolvastam őket, de hát meghagyta…
- Nyugodj már le! Az íróasztalomon vannak? - Én valahogy ideges vagyok. Ő is kapott… akkor nagyobb a gond, mint hittem.
- Igen – bólogat a csajszi.
- Rendben, akkor bemegyek, és megnézem őket, ha Vin bejönne, küldd be, egyébként mást nem fogadok.
- Igenis – feleli a csaj, majd mi tovább is állunk, gondolom, az irodájába. Átlagos, szép, valahogy Tadeusz-jellegűen elegáns, mégis különleges.
- Rémisztő, hogy már neked is küldtek, és hogy ráadásul postán… - felelem még mindig a helyiségen ámuldozva.
- Tetszik? – kérdezi.
- Az irodád igen, de a levelek nem – mondom elszomorodva.
- Nyugalom, el lesz ez is intézve – feleli az irományokra pillantva, majd az egész kupacot elpakolja. Ekkor kopognak. A szőke az.
- Uram, Vin megérkezett. Beengedhetem?
- Persze – feleli Tadeusz, majd belép a kölyök.
- Szia! – integet a srác, én meg magamban mosolygok. Egy ilyen kölyök, mint Vin, tegezi Tadeuszt, akitől a jakuzza is retteg? Milyen édes. – Üdv újra itthon, jó látni élőben is, már hiányoztál, de nem csak nekem, a fiúknak is – mondja a srác, én meg már állok fel, hogy bemutatkozzunk, de Tadzio megszólal.
- Ha hozzáértsz a két kezemmel folytalak meg – mosolyog. Jó, ez azért túlzás.
- Ezt azért nem kellene.
- Dehogyisnem, itt komoly birtokviszony áll fenn, a birtokolt tulajdonomat ne taperolja senki, még csak bemutatkozás során sem, tedd le szépen a feneked! – szól rám. – Te is! – néz Vinre, aki az ajtónál áll, falfehér arccal. – Mélységesen meghat, hogy hiányoztam, de térjünk a lényegre. A lakás megvan?
- Igen. A városközpontban sikerült megvennünk egy ingatlant a te nevedre, igaz áron felül kellett, mert egy ipse rohadtul rálicitált, úgyhogy 5 millióval többet kellett azonnal kiperkálnunk, hogy megkaphassuk. De gondoltam fontos, szóval rááldoztam a pénzt.
- Jól döntöttél. Paraméterei?
- Hát van két háló, két külön fürdővel, egybenyitott étkező egy hatalmas konyhával, aminek külön balkonja van, aztán egy gigantikus nappali, és még zongora is járt hozzá, meg két gardrób. Van egy könyvtárszoba, amolyan dolgozószoba szerűség. Hetvenkilences az épület, de nagyon jó állapotban van, két éve restaurálták teljesen, olyan, mintha nemrég pottyant volna oda. Egy teljes szint a lakás alapterülete, a legfelső, külön lift vezet a bejárathoz, ami egy előszobába vezet, és a mélygarázsban két saját parkolót biztosítanak a lakóknak, vagyis nektek – vigyorodik el, én meg azt sem tudom, mennyire lepődjek meg. Ez így elmondva fergeteges..
- Remek, akkor most menjünk és nézzük meg - mondja Tadeusz, és már indulunk is. - A mi kocsinkkal megyünk, ide szállj be. Ha végeztünk visszahozlak, mi meg megyünk pakolni. - Vin megáll, és megvakarja a fejét.
- Ja, igen. Mei-chan ott van a lakásban, épp Kohaku cuccait pakolja ki.
- Az enyémeket? - kérdezem kikerekedett szemekkel.
- Ja. Volt pótkulcsa, úgyhogy az éjszaka összeszedtünk még mindent, utána néztük meg a lakást, aztán délelőtt átcuccoltunk. Én is segítettem volna kipakolni, de Chris szólt, hogy hazaértetek, szóval siettem. - Aranyos kölyök.
A lakás elé érve eltátom a számat. Tényleg városközpont és nyüzsi. A bejáratnál kamerák, portás, és biztonságiak. Hát, ide nehéz bejutni. Gondolom Tadeusz emberei is jönnek majd. A lifttel felérve, az ajtóhoz érünk. Nyitva van, Meiji épp szellőztet. Meglát, leteszi a könyveimet, amiket épp pakol, és egyenesen a nyakamba repül, a nevemet sikítva. Én mosolyogva ölelem, hiányzott már a kis idióta.
- Jaj, de aggódtam érted! - Eltávolodik, és mindemet végigtapogatja, hogy megvan-e. - Nem bántott? Minden okés? - kérdezi, majd vet Tadeuszra egy gyilkos pillantást.
- Nyugi, semmi baj. Nagyon jó volt, jól éreztük magunkat - mondom, majd tovább ölelgetem. Közben Vin megszólal.
- Hé, főnök, én mikor ölelgethetlek így téged? - kérdezi.
- Egyszer próbáld ki. - Tadeusz hangjából süt, hogy mi lenne a dolog vége, ezért inkább Meiji szólal meg.
- Tadeusz, milyen morcos vagy ma is… pedig csináltam neked meglepetést - kacsint rá a szöszi.
- Mivel tudnál te meglepni engem, pincsi? - kérdezi Tadzio, és nekem már fel sem tűnik, hogy a szöszim nem tiltakozik a becenév ellen. Valahogy összeszoktak. Meiji nem retteg tőle annyira, Tadeuszt pedig továbbra is csak annyira érdekli, amennyire muszáj. Szóval izgalmas.
- Na, gyertek! - Bevezet. A nappali tényleg hatalmas. A bútorokat is benne hagyták, gondolom, hogy sürgős lehetett az eladása. A zongora a falhoz van tolva. Az ablakok hatalmasak, olyannyira, hogy az egyik fal majdnem teljesen üveg. De nem gond, nem látnak be, hiszen magasan vagyunk, és ennyire magas épület nincs a közelben sem. Közben megtudjuk, hogy az üvegek golyóállók, Meiji emberei az előbb mentek el, kicserélték az összeset, én meg csak ámulok, hogy hogy fért bele ezeknek ennyi minden egy napba. A konyha is csodálatos, még külön polc is van, szakácskönyvekkel. Jól is jönnek, nem vagyok nagy mágus a konyhában, de tanulnom kell, hiszen úgyis én fogok főzni. A nappali és a konyha után a hálók jönnek. Baldachinos ágy, erős, fenyőből van. Felnevetünk Tadeusszal, és gyors csókot váltunk: ez az ágy tuti jó lesz. Egy ideig legalábbis. Az egyik gardróbban már bent figyelnek a cuccaim, a másikba Tadeuszéi jönnek majd. A könyvtárszoba félig van feltöltve, de sebaj, majd veszek még úgyis cuccokat, hogy lakhatóbb legyen az egész. De összességében hatalmas, és gyönyörű. Imádom!
- Na, pincsi, hol a meglepetésem? - kérdezi kedvesem, mire szöszim felsétál két lépcsőt a nappaliban, a falhoz, majd megnyomja a fallapot, ami előtte van, mire az lenyílik és egy hatalmas, fullra töltött bárpult mosolyog vissza ránk. Vörös világítás, belső jégadagoló, whisky minden mennyiségben nekem pezsgő és gyümölcsös cuccok.
- Na, mit szólsz? Jó vagyok? - kérdezi Meiji büszkén.
- Az tényleg Mei-chan ötlete volt, ő szerzett be mindent, amíg a srácok áthozták Kohaku cuccait. De szerintem nagyon pofás kis bárszekrényetek van - mondja Vin. Tadeusz elismerősen bólint, majd megszólal.
- Cica, a zongorát elvitessem? Nem zavar? - kérdezi, mire felhúzom a szemöldökömet és az említett darabhoz lépek. Játszani kezdek. Nem tudom, mit is pontosan, sosem jegyeztem meg a címeket, csak pár kedvenc a fejemben van. Pár percig szórakoztatom magam, és mikor végzek, Vin és Tadzio ámulva figyelnek, Meiji pedig mögém libbenve ölel.
- Azt hittem, már nem tudsz játszani - csilingeli a fülembe, mire megsimogatom karját.
- Sosem jövök ki a gyakorlatból, tudod.
- Cica, te mióta tudsz zongorázni? - kérdezi kedvesem odalépve.
- Évek óta. Tudod, egy luxusprostinak ilyet is tudnia kell, ha több pénzt akar keresni - felelem szomorkásan mosolyogva, mire Tadeusz elhessegeti Meijit, felránt a székről, és megölel.
- Imádni fogom ahogy játszol - suttogja a fülembe, majd megölel és megcsókol. Annyira jó… olyan boldog vagyok!
- Vin, vidd a pincsit, keressetek valami hasznos elfoglaltságot. A pincsi kocsijával mentek - szólal meg Tadeusz újra. Feléjük dob egy kulcsot. - Ha egy villa is hiányozni fog, mindketten mentek az öbölbe - fejezi be, majd újra megcsókol, közben pedig halljuk, ahogy csukódik az ajtó.
- Tadzio… én olyan boldog vagyok! Olyan jó lesz veled - mondom neki.
- Szeretem, mikor így csillognak a szemeid - válaszolja, és megölel. Kényeztetjük egymás ajkait, simogatások, sóhajok…
- Szeretnélek magamban érezni, Tadeusz - nyögöm, mikor belemarkol a fenekembe. Azonnal az ölébe kap, én meg engedelmesen fonom körbe derekát lábaimmal. Csókoljuk egymást, aztán csak annyit érzek, hogy megáll, leszállít az öléből, és vetkőztetni kezd. Én is hasonlóan teszek vele, majd teljesen meztelenül esünk az ágyra. Kezemet merevedésére simítva rántok rá párat, majd a hasamra fordít, és felhúzza derekamat. Tágít, a nyelvével, az ujjaival, közben farkamat kényezteti. Mikor már elég jónak érezzük mindketten, előre hajol.
- Csak annyira nyomd fel a csípődet, hogy ne nyomjon semmi elöl - suttogja a fülembe, én meg így is teszek. Teljes testemmel fekszem az ágyon, a karjaim a fejem felett, Tadeusz pedig lassan rám hajol, és a testembe hatol. Most nem sietünk sehova, lassan, finoman dolgozik bennem, én pedig engedelmesen nyögdécselek. Mennyei érzés, amikor bennem van… utánozhatatlan! Amikor már közel van, kutyapózba húz, és újra kényeztetni kezd elöl, miközben a hátamat csókolgatja.
- Tadeusz… én… - De be sem tudom fejezni, kezeire élvezek. Nem sokkal utána jön ő is, hangosan sóhajtva. Finoman húzódik ki belőlem, és mellém fekszik, én pedig azonnal szinte már automatikusan vackolom közelebb magam hozzá.
- Szeretlek - suttogom halkan, majd körülölel minket a csend. Nem alszunk, csak pihenünk. Majdnem egy óra telik el, mikor Tadeusz lassan felkel, és öltözni kezd. Követem. Ő hamarabb elkészül, így mögém áll, és segít begombolni a nadrágomat, közben a fülembe súg.
- Ugye megtanulsz jó steacket sütni a kedvemért? - kérdezi kuncogva.
- Persze - felelem, majd kezeire simítok, és összefonom ujjainkat. A te kedvedért bármit - mondom, majd újra elmerülök ölelésében, fejem hátra hajtva, a vállaira.
|
| Rauko | 2010. 09. 14. 15:02:04 | #7775 |
Karakter: Fujita Kohaku
Megjegyzés: ((Vyvymnek))
Már majdnem sírok, ahogy elkapja a csuklómat, és ráköti a kis szíjat. Akkor ez most azt jelenti…?
- Már mondtam neked, hogy nem tekintelek egy hátsónak, amit kúrogatok, és igazad van abban, hogy nem vagyok híve az érzelmes beszélgetéseknek, csupán azért nem, mert nem igazán kötök érzelmeket másokhoz. Az, hogy mi most itt vagyunk, egyértelműen bizonyítja, hogy sajnos, vagy nem sajnos érzelmeket kötök hozzád. A sajnos része abban mutatkozik meg, mint a fenyegető levél is mutatja, hogy az életvitelem kapcsán nem profitáló állandó társat magam mellett tartanom, ezzel gyenge pontot kialakítva magamon. A nem sajnos része pedig az, hogy nagyon jól érzem magam veled, és kijelenthetem, hogy soha nem voltam még így senkivel, te vagy az első, és egyetlen, akinek engedtem, hogy magával ragadjon, és elvegye az eszem. Szerelemről nem beszélnék, igazán távol áll tőlem az ilyesmi, de kedvellek, nagyon, és egyébként díjaznám, ha legközelebb az olyan jeleneteket, amit az utcán leműveltél, mellőznéd, mert hülyeségeket beszéltél, és leégetted magad vele. Okés? – Tekintetében nincs harag, így nyugodt szívvel vackolom magam közelebb hozzá.
- Ne haragudj, nem akartam. Olyan boldog vagyok… - Eddig bírtam. – Olyan jó kimondani, hogy szeretlek… - Vállára hajtom a fejem, és csak potyognak a könnyeim. Olyan megkönnyebbülés ez, mint amilyet még sosem éreztem.
- Tudod, lehet, hogy nem vagyok egy érzelgős fazon, de beszélni lehet vele, szóval ha kínod van, nyögd ki! – Bólogatok, majd még közelebb bújok hozzá. – Adsz a csokidból? – Mosolyog. Milyen szép még mindig a mosolya… Milyen rohadt mázlista vagyok…
- Aha – válaszolom, majd a hűtőhöz lépve kiszedem azt a dobozt, amit neki szántam. Az egyiket… Visszaülök, és enni kezdünk.
- Ez rohadt finom… - Majdnem felröhögök a tényen, hogy Tadeusz kételkedett abban, hogy megtalálom azt az egy fajta édességet, amit szeret.
- Ahhhha – nyögök fel.
- Ne sóhajtozz így, mert kénytelen leszek tettekhez folyamodni. – Ha már benne vagyunk, miért ne járna nekem is egy kis szórakozás? – Hát legyen.
Maga alá dönt, én meg csak vigyorgok. Tudtam, hogy ez jön, és már nagyon hiányzott az, hogy gondolatok és kényszer nélkül szeretkezzünk. A fürdőben nem volt az igazi, ő is érezhette. Levetkőztet, majd csókolgatni kezdi a testemet. Végig, államtóm az ágyékomig, és mikor utóbb említett területre ér, én már nem is érzékelem a külvilágot, csak őt. Borzalmasan jó érzés úgy együtt lenni vele, hogy nem kell kínosan figyelnem arra, hogy kimondhatom-e, mit érzek. Már kimondhatom. Túlzásba persze nem viszem, de néha jól fog esni csak úgy átkarolni, és elmondani, hogy hiányzott… Milyen érzelgős barom lettem, mióta ismerem… borzalmas, de nagyon jó érzés.
Ahogy meglátom, hogy veszi le a nadrágját, azonnal rábukok farkára. Én is kényeztetni akarom őt. Kell, hogy érezzem… most már szükségem van rá! Ajkaim közé fogadom, majd elengedem, és kezemmel izgatom tovább. Felpillantok rá, mire magához húz és csókolgatni kezd, majd lassan ledönt az ágyon. Elhelyezkedik, egyik lábam a vállához teszi, és belém hatol. Én, mint mindig, most is felsikítok. Veszettül jó érzés, ahogy vadul mozog bennem. Néha megfeszítem izmaimat is, ilyenkor meg ő is felnyög. Hm, akkor ezt gyakrabban fogom csinálni! Hirtelen a lábamhoz ér, mire megijedek. Teljesen elmerültem az érzésben. ahogy feszít. Érzem, hogy megremeg, majdnem elélvezett, de talán épp ezért lassít, Viszont így nekem nem elég! Ahogy ezt a a tudtára adom, kapcsol a sebességen, de nem sokkal utána mindketten elélvezünk.
Magamhoz húzva csókolgatom, mire ő elhajol tőlem, és elkezdi lenyalogatni a hasamról magomat, amin kacagok. Csiklandoz, de rohadt jó érzés! Újra felhúzom magamhoz, mikor ismerős reccsenés, és jobbra dől minden. Tadeusz felpattan, és az ölébe kap, én meg előre nevetek.
- Mi a fasz…? - kérdezi.
- Szerintem kitört a jobb első lába - mondom okoskodva és röhögve, de a következő pillanatban a levegő is bent akad. Rám néz, és belekezd.
- Mi lenne, ha összeköltöznénk? Könnyebben meg tudnálak védeni, és praktikusabb is lenne, ha mindig kéznél lennél – mosolyog. – A belvárosban vennék egy különálló lakást, nyüzsgő helyen, így könnyebb elrejtőzni is. Mit szólsz hozzá?- Hogy… Hogy mi?! Hatalmas szemekkel pislogok rá. Ez most… honnan jött?
- Tadeusz. Tudod, hogy érzek irántad, ne viccelj ilyenekkel - mondom neki komolyan, mire felhúzza az egyik szemöldökét.
- Nem poénkodnék ilyenekkel, tudhatnád már. - Ez olyan… hihetetlen. Az ölében tart, így karjaimat a nyaka köré kulcsolom, és megcsókolom.
- Akkor oké. Költözzünk össze - mondom, majd felsóhajtok. Kicsit szorosabban ölel, és hátrálunk a kanapéra. Leül, én még mindig rajta. Nem történik semmi, csak a mellkasának dőlve hallgatom, ahogy ver a szíve. Annyira furcsa ez az egész. Mintha minden egyszerűbb lenne most, hogy kimondtam, mit érzek. És hatalmas kő esett le a szívemről, mikor hallottam, hogy ő is hasonlóan gondolkodik. Nem szerelmes, és ezt el sem várhatom. Nekem elég, ha velem akar lenni. Ha gondol rám, kedvel engem, és szeret a maga módján.
- Tadeusz - sóhajtok fel, majd ránézek. - Szeretlek. - Milyen könnyű kimondani. Most először mondom ezt neki csak így, és mégsem látok dühöt vagy zavart az arcáén. Talán tényleg nem kellene félnem tőle. Nem hiszem, hogy bántana. Hiszen megvéd; velem van most is.
- Tudom - súgja fülembe válaszát, és megcsókol. Belemosolygok a csókba. Annyira jó így…
Negyed óráig romantikázunk a kanapén, mikor az ágyra pillantok.
- Kellemetlen lesz egy új ágyat kérni… - Gondolataimba révedek, hogy hogy adhatnám be. Az erkélyajtó nyitva volt, mindenki hallott mindent, erre most lemegyek és kérek egy új ágyat. Kicsit bele is pirulok a gondolatba.
- Akkor majd megyek én. - Megsimogatja arcom, és letol magáról.
- Az jó… akkor összepakolok és felöltözök. - Bólint, felkap egy nadrágot, egy pólót és elindul lefelé. Én felveszek egy boxert és a köntösömet, majd lepakolok az ágyról. Kicsit összerámolom a szobát is, pár perc elég. Csak a ruhákat kell összeszedni.
Tíz perc múlva Tadeusz jelenik meg. Kinyitja az ajtó mindkét szárnyát, és mögötte belép a négy srác, akik a szekrényt kivitték. Nem tudom, mit mondott, de olyan csend és feszültség van a levegőben, hogy beleremegek. Odajön hozzám, én pedig hátulról ölelem, és a válla mellett figyelem, ahogy leteszik az új ágyat, kiviszik a régit, majd helyre tolják azt, amit hoztak. Közben egyik kezével hátra nyúl, és a fenekemet simogatja. Olyan kellemes, ahogy hozzám ér. Mikor a fiúk kimennek, megfordul, és átkarol.
- Mit mondtál nekik? - kérdezem.
- Semmi különöset - válaszolja vigyorogva. - Hisz’ ismersz.
- Igen, ezért kérdeztem - mondom nevetve. Ellép tőlem, a gépéhez. Már éjfél is elmúlt… - Tadeusz. Késő van…
- Nekik éjjel-nappal meló van - jelenti ki, majd megcsörget valakit, rászól, hogy azonnal jöjjön videókonferenciára, majd bekapcsolja a gépet. Én mögé lépek a székhez, és elkezdem masszírozni. Engedelmesen felsóhajt, mikor tarkóját csókolgatom. Addig tart a móka, míg a srác be nem jelentkezik. Én már lépnék el, hogy ne zavarjam, mikor megfogja a combomat.
- Hova indulsz, cica?
- Nem akarlak zavarni - mondom neki.
- Csak maradj. Valakinek el kell lazítani a vállaimat. Sokat támaszkodtam a karomra mostanában - vigyorogja, majd a képernyőre pillant. Én az áttetsző köntösömben állok mögötte, és masszírozom, miközben elmondja a srácnak, hogy holnap este megyünk haza. Addigra nézzen ki egy lakást nekünk. Fiatal kölyök, lehet vagy huszonkettő. Helyes gyerek, valahogy jól mutatna…hm… Előre hajolok.
- Ne szóljon Meijinek, hogy segítsen neki? - kérdezem halkan. Bólogat.
- Tudod, hol van a Naked Bodies, igaz? - kérdezi, a srác meg röhög.
- Mindenki tudja - válaszolja, nekem meg virul a fejem, hogy ennyien ismerik a klubomat.
- Akkor szedd a segged, kettőig ma is bent vannak. Odamész, és megkeresed a pincsit. - A srácnak kikerekednek a szemei. - Ne legyél hülye. Kohaku bizalmasa. Szőke, alacsony, vékony, kék szemei vannak, és jó segge. - A fiú kajánul mosolyog. - Nem megkefélned kell, hanem lakást nézni, értetted?
- Rendben. Belváros, különálló, nyüzsis. Értettem. Holnap estére megvan, másnap estére költözhettek is. - Engedelmes. Tetszik. Tadeusz ilyenkor olyan férfias. Elkezdenek beszélgetni a mai napról, merthogy ma ugye Tadeusz nem volt a laptopjánál, mire nekem ördögi tervem születik. Elengedem kedvesemet, alig veszi észre. Belemerültek valami viccesbe, mert a gyerek röhögve mesél. Én az asztal alá mászok, és egy határozott mozdulattal bontom ki Tadzio nadrágját, majd bukok rá farkára. Csak félig kemény. Izgalmas így látni, eddig csak kőkemény állapotában találkoztam vele.
Alig sóhajt fel, és csak egy pillanatra hunyja le a szemeit. Lepillant az asztal alá, és vigyorog, én pedig előveszem ártatlanul szexi tekintetemet, miközben tövig kapom ajkaim közé. Hallom, hogy a srác rászól, erre visszapillant a monitorra. A fiú tovább mesél, Tadeusz meg egyre jobban szorítja a szék karfáját. Én engedelmesen dolgozok rajta, egyre keményebb, és gondolom, kicsit fáradt lehet már, mert egyre jobban remeg. Vagy attól, hogy letámadtam… nem tudom. Egyszer hirtelen elköszön, kattan a laptop fedele, és csak ül.
- Ehz aljas húzás, cicah… - nyögi. Nem válaszolok, érzem, hogy már nem jár messze, most nem fogom kiengedni a számból, csak felnézek rá. Hátrakapja fejét, felsóhajt, és a számba élvez. Imádom az ízét. Nagyon…
- Ez akkor is aljas volt - suttogja fülembe, miután felrántott magához, és az ölébe ültetett.
- De azért valld be, hogy tetszett - válaszolom vigyorogva, és ringatni kezdem a csípőmet.
- Ne mond, hogy még nem fáradtál el. - Derekamra karol, és szavaival ellentétes, hogy segít a mozgásban, érzem, hogy megkeményedik alattam, aztán hirtelen az ölébe kap. Az új ágy felé hátrál, amin már ott van a takaró és a párnák, a srácok felpakoltak rá.
- Tadeusz. Ne gyilkolj meg több bútort - kérem röhögve, miután az ágyra fektetett.
- Mintha én tehetnék róla. - Nyakamat csókolja, de felpillant. - Ha nem lennél ilyen őrjítően szexi, akkor nem lenne gond. - Hm…
- Szóval ne legyek szexi? - kérdezem, felhúzva az egyik szemöldökömet, mire hirtelen felettem terem, csuklóimat összefogja, és a fejem fölé vezetve fogja le, másik kezét pedig farkamra vezeti, mire felnyögök.
- Eszedbe ne jusson - válaszolja, majd a nyakamat csókolgatja. A keze olyan tempóban jár rajtam, hogy megint csak nyögök és sóhajtozok, csípőmmel felé lökve. Kicsit nekem is sok volt a mai nap, így hamar elélvezek.
- Zuhany? - kérdezem, mire álmosan rám pillant. Ez egy határozott válasz volt, így inkább fölé hajolva lenyalogatom róla magamat, majd egy zsebkendővel megtörlöm a saját hasamat, és mellé fekve betakarom magunkat. Ahogy a közelébe vackolom magam testéhez, megsimogatom a csuklóján levő karkötőt. Olyan jó…
- Holnap mit akarsz csinálni? - kérdezi.
- Nem tudom. Még fürödhetnénk egyet, aztán úgyis pakolni meg indulni kell. Ha holnap után költözni akarunk, össze kell szedni a holmikat - mondom elgondolkodva.
- Majd felbérelek valakit - sóhajt fel.
- Minek? Összepakolok én, Meiji meg segít. Legalább ingyen van.
- Engedjem be a pincsidet a házamba? - kérdezi. - És ha lepisil nekem valamit? - Felnevetek.
- Annyira hülye vagy - mondom neki, majd fölé hajolok és megcsókolom. - Egyébként szobatiszta - jegyzem meg vigyorogva, mire ő is elmosolyodik. - Köszönök mindent. - Visszavackolom magam a helyemre, és Tadeusz szuszogására merülök én is álomba.
|
| Rauko | 2010. 09. 12. 22:10:31 | #7734 |
Karakter: Fujita Kohaku
Megjegyzés: Vyvymnek
Az első eset után megfogadtam, hogy bátor leszek, és ha gondok is lesznek, nem okozok még azzal is bonyodalmat Tadeusznak, hogy engem is vigasztalnia kell. De az a tény, hogy valaki egészen eddig figyelt minket, és bármelyik pillanatban a fejünkbe ereszthetett volna egy sorozatot... rémisztő.
A vállaira borulok. Most semmit sem akarok, csak kicsit kibőgni magam, érezni a simogatását, az illatát; a tényt, hogy itt van. Igen, emiatt van minden. Amikor megkérdezte, hogy vállalom-e, én pedig kategorikus igent mondtam. Akkor nincs miért hisztiznem.
- Nyugalom, nem hagyom, hogy egy ujjal is hozzád érjen, legalábbis mindent megteszek annak érdekében, hogy ne bánthasson. – Attól remélek vigaszt, hogy közvetlenül érezhetem a hajának illatát. Mindig olyan kellemes… – Bármennyire is szarul fog hangzani, de te vállaltad ezt az egészet, szóval törődj bele, hogy ilyesmi megesik, de ígérem, hogy hárítom a veszélyt, oké? - Milyen kedves. Még ilyen helyzetben is gondol rá, hogy mi lesz velem. Aranyos. De akkor is borzalmas érzés, hogy ennyien ellenünk vannak. Mint valami elcseszett Rómeó és Rómeó történet.. hah.
- Rendben - egyezek bele. Ha tud, megvéd, ha pedig egy mesterlövész a szívem közepére lő, az ellen úgysem tudott volna mit tenni.
- Menjünk fürdeni. Engedek vizet, de addig elintézhetnéd ezt a minimális kupit, és kikapcsolhatnád a gépet - mondja, én meg rábólintok. Ahogy belép, egy percet engedek magamnak. A térdeimre esek, és mélyeket lélegzek. Nem akarok többé sírni előtte. De képtelen vagyok nem sírni, amikor az életünk a tét. Félek, rettegek, hogy akár én, akár ő… hogy egyszer besétál két zsaru a klubba, és megkérdezi, hogy tudnám-e azonosítani a holttestét. Mi lesz akkor velem?! Egyáltalán… mikor lett ez bennem ennyire komoly? És mikor akarom neki is elmondani, hogy minden bizonnyal beleszerettem? Nem, nem most. Most ő is zaklatott.
Összepakolok, majd belépek a fürdőbe. Akkor szól ki ő is, hogy mehetek. Mosolygok rajta. Ahogy a vizet kavargatja, miközben a kád szélén ül, a haja az arcába hullik, és nagyon gondolkozik. Olyan helyes… és annyira akarom, hogy ő is viszonozzon mindent. Olyan jó lenne, ha hazaérne, én meg vacsorával várnám… igen. Beáldoznám a host-létet. Érte igen. De senki másért.
Hátamat a mellkasának döntöm, így ülünk a kádban. Ahogy megölel, karjába kapaszkodom, ő pedig izgatni kezd. A hajamat szaglássza, a tarkómba, a fülembe csókol… és ahogy a víz alá nyúlva végigsimítja ágyékomat, felnyögök. nem akartam most szexet. De ha ő akar, akkor megadom neki. Nem az első alkalom lenne, amikor valaki rám erőltet valamit.
- Ez az, nyögj még - suttogja fülembe, én meg engedelmeskedem. Nem azért, mert parancs, hanem mert jó, amit csinál. Most valahogy még jobb. Vagy az izgalom, vagy a rengeteg érzelem, ami most bennem kavarog… de magamhoz képest is nagyon hamar élvezek el. Megfordít, én meg engedelmesen simulnék, ha lenne hozzá erőm, így csak próbálkozom. A gőz valahogy kiszívja az energiámat.
Megmosdunk, törülközünk, és a szobába megyünk. Nem várok megváltást attól, hogy a karjaiba vackolom magam. Nem remélem, hogy ettől majd elszelel a baj, és minden tökéletes lesz. Csak egy éjszakára keresek megváltást, hogy bőrének illatával az orromban aludhassak el. Úgy egyébként, mióta vele vagyok, borzalmasan passzív lettem. Ölök egy szelet csokitortáért, romantikus dolgokra gondolok, nyögök, sóhajtozok… sosem gondoltam, hogy találok egy nálam ennyivel férfiasabb pasast.
Reggel megintén kelek hamarabb. Nézem pár percig, aztán rájövök, hogy mosdóba kell mennem, és valami reggelit is intézni kellene neki. Tuti azzal kezdi, hogy hol a kaja. De nem gond. Elintézem a dolgaimat, majd köntös fel, és már megyek is le a szakácshoz. Mica-san most nincs itt. De nem is baj. Kikérem, amit akarok, és felviszem. Nem tudom, milyen a viszonya a tojásrántottával, csak remélhetem, hogy jóban vannak. Ha nem, akkor hozok majd neki valami süteményt. Hah, sütemény… de megennék egy kis csokit. Mindegy.
Már tíz óra, én már megnéztem a környék látványosságait Tadzio laptopján, kitakarítottam, elpakoltam, kikészítettem neki egy lehetséges ruhavariációt, és még mindig durmol. Mosolyogva lépek az ágy végébe.
- Tíz óra, hasadra süt a nap, vár minket a város! – szólok neki vidáman. Szép nap van, nem tudom, miért akar állandóan durmolni. Este nem is szeretkeztünk, nem értem, mitől ennyire hulla.
- Cica, ha nem csitulsz el, betömöm a szád! – Csábító lenne, de nem. Most irány a város! – Inkább intézz valami reggelit, addig alszok még egy kicsit. - Szép próbálkozás…
- Khm… már rég az asztalon van - mondom, még meg is hajolok, ahogy a régi filmekben a komornyikok. Erre mosolyog, felkel, majd megreggelizik. Összeszedi magát, és indulunk. Kocsival megyünk, mert azért kicsit messze van a hotel a várostól, sétálni meg nincs kedvünk.
Leparkoluk, egymásba gabalyodunk, helyesebben én Tadeuszba, aztán irány a sétáló! És milyen vicces, hogy az első édességboltot építették legközelebb a helyhez, ahol leparkoltuk a kocsit… hm… na, most indul a buli! Engedem előtörni magamból az ukét, és kisgyerek módjára vetem bele magam az édességrengetegbe!
Van itt mindenféle finomság! Még külföldi csokik is! Meiji kedvencét is megtalálom, veszek is le belőle. Ehhez már csak valami kis apróság kell neki, és megint elintézve, hogy ne szólogasson be Tadeusznak. A saját kedvenceimet is megtalálom, sőt, van itt valami ínyencség. Bonbon, de valami whisky van beletöltve. Sandán Tadziora pillantok, aki, gondolom, épp most osztotta ki valamivel szegény eladó csajt, mert utóbbi hatalmas szemekkel mered rá, Tadzio meg rám. Izgalmas, kíváncsi vagyok, hogy mivel szerelte le ennyire hatásosan. De akkor itt az ideje, hogy menjünk, mielőtt a csajszi nem fogadja el Tadeusz antiszociális jellemét, és balhé lesz. Mosolyogva lépek a pulthoz, kompenzálni próbálván kedvesem modorát. Igen, kedvesem. A gondolataimat nem hallja senki. Itt szerelmet is vallhatnék neki. Igen…
Kiterelget a boltból, én meg gyorsan körbepillantok. Sehol senki, fergeteges, akkor gyors csók.
- Köszönöm, nagyon aranyos tőled - mondom, a csokihegyre célozva.
- Nyugi, le fogod dolgozni ezt is - válaszolja gonoszul vigyorogva.
- Ahol csak akarod - súgom a fülébe, de messziről pár embert hallani, így inkább elengedem, és séta tovább.
Van itt minden. Kis ajándékbolt, ahova, persze, hogy berángatom Tadziot, még akkor is, ha úgysem veszünk semmit. Okulva az édességboltos esetből, egy percre sem hagyom egyedül más emberek társaságában. Tadeusz pontosan az a típus, akinek, ha olyan kedve van, a növények is elhervadnak a közelében. És ma különösen rideg. Nekem pedig fogalmam sincs, hogy mi lehet a baj. De annyira közömbös mindennel kapcsolatban. Egy idő után már borzalmasan zavar, hogy ennyire nem érdekli semmi, elengedem a kezét, és elindulok előre. Épp nincs körülöttünk senki.
- Most meg mi a bajod?- szól utánam. Hátrafordulok, de nem szólalok meg. Magamhoz ölelem a csokikkal teli zacskót, és megyek előre. - Kohaku, a rohadt életbe, állj meg!
- Minek, ha kicsit sem érdekel, hogy veled vagyok-e? - Most viszont megállok, és ebben a szent pillanatban az sem érdekel, ha egy ovis csoport vonul el mellettünk. - Arra jó vagyok, hogy baszogass, ha kedved van rá, meg leszopjalak, meg odatartsam a seggem, de ha kicsit ki akarok mozdulni, olyan bunkó vagy, mint egy darab fa! Tudod, néha kicsit elegem van a modorodból. - Rám néz, és elindul felém. Én valahogy automatikusan hátrálok, ösztönös. Láttam, ahogy öl, természetes, hogy védekezni próbálok, ha veszekszünk.
- Kohaku. Miért hátrálsz? - Csak nemet intek a fejemmel. - Kohaku… állj meg. Ne bántalak. - Fura a hangja. Nem parancsol, nem bunkó. - Ne félj, állj meg. - És megállok. Ha meg akar ölni, akkor tegye. - Miért vagy ilyen?
- Te vagy furcsa. Rideg vagy, mintha rohadtul eleged lenne belőlem. Ez azért van, mert nem hagytam, hogy tegnap megdugj?- Felemelem a fejem. Nem, nem sírok. Erős vagyok, hiszen be akarom neki bizonyítani, hogy nem kel rám vigyáznia.
- Cica. Ne beszélj baromságokat. Tudod, hogy mindig ilyen vagyok. - Megölel. nem ölelem vissza. Még mindig tartok tőle kicsit. - Ne itt beszéljük meg, oké? Csak hidd el, semmi bajom. Kicsit túlreagálod a dolgokat - simogatja meg arcomat. Oké, akkor nem itt beszéljük meg.
Tovább sétálunk. Meglát egy italboltot, és elindul. Én meg egy utcai árust.
- Tadeusz, szétnézek ott - mutatok a sátor felé.
- Rendben, itt találkozunk. - Mosolyog, és elindul. Milyen szép a mosolya… nem, most sietnem kell, ha nem készülök el a vásárlással, mire ő, akkor morcos lesz. Odalépek az idős hölgyhöz.
- Jó napot. Valami kis ajándék kellene nekem - mondom kedvesen.
- A párjának lesz?- kérdezi.
- Nem, bár lehet, hogy neki is veszek valamit. - Ekkor szinte elém ugrik egy ezüstlánc, rajta egy csillaggal. Nagyon szöszis. Azt meg is veszem neki, majd tovább nézelődök.
- Tudja, itt, mi nem ellenezzük a másságot. Sok meleg pár jár hozzánk, hiszen itt nem kell bujkálniuk. - Felnézek rá. Meleg pár? Ezek lennénk mi is? - Ha ajánlhatok valamit, akkor ezt adnom. - A kezembe ad két bőrkarkötőt. Négy szálból összefonva, kicsit kikeményítve, fekete. Igen ezt talán még hordaná is. - Mindkettőjükhöz illik.
- Igen… kérem. - Nem forszírozom, hiszen ekkor lép ki. Mindkét papírzacskót a csokik közé dugom, elköszönök a hölgytől és mellé lépek.
- Nos, találtál valamit? - kérdezem.
- Igen, de csak a szokásos. Whisky. - Nem beszélünk többet, belekapaszkodok, és a kocsihoz megyünk.
*
A hotelben megebédeltünk, és lementünk a gőzfürdőbe. Érdekes, római stílusú: középen egy medence, meleg vízzel, a kör alakú helyiségben a fal mentén márványpadok és kabinok. A kabinokban le lehet zuhanyozni, és nekünk tökéletesen alkalmas, hiszen még be sem értünk, és le sem ültünk, Tadeusz már a combomat simogatta. Csókolóztunk, simogattuk egymást, majd az ölébe kapott, és épp bezárja mögöttünk az egyik kabin ajtaját. Én engedelmesen dőlök a falnak, kezeimmel támasztva magam, és pucsítok. Hallom, ahogy a törülközője susog, aztán az enyém után nyúl, és miközben leszedi rólam, végigsimítja a derekamat.
- Tudod, mióta várok erre, cica? - kérdezi a fülemhez hajolva, és már testembe is vezette egyik ujját. Én, nehogy hangosabb nyögjek fel annál, amit megengedhetek magamnak, egyik kezemet a szám elé kapom, ő pedig előre hajolva csókolgatja nyakamat, tarkómat és hátamat, miközben tágít. Pár perc telik el, mikor érzem, hogy ujjai távoznak belőlem. Farkát a fenekemhez illeszti, és előre hajol. - Cica… - sóhajtja fülembe.
- Gyere - suttogom neki, és egy csípőmozdulattal belém is hatol. Felnyögök, de szerencsére nem túl hangosan. Nem diktál vad tempót, bizonyára ő is mérlegeli, hogy hol vagyunk. Lassan, finoman mozog bennem. Hihetetlen érzés, még mindig, mégis, mindig ugyanolyan. De nem tudom megunni, ahogy magamban érzem. Feszít, fáj, de borzalmasan jó.
Nem tudom, meddig ringatózunk, mikor érzem, hogy egyre jobban remeg bennem. Előre nyúl, és nekem sem kell több, ránt párat merevedésemen, és el is élvezek. Ő is, megint belém. Mindig fáj kicsit a hasam, de szerencsére már megszoktam ezt, és ha nem tenné, hiányozna. Kihúzódik belőlem, én megfordulok, és csak öleljük egymást, és csókolózunk. Sokáig. De nagyon élvezem.
Aztán kilépünk. Már késő lehet, hiszen senki nincs lent. Akkor, most gyors zuhany. Egymással szembeni, nyitott kabinokba állunk be. Én háttal állok, de végig magamon érzem a tekintetét, Nem csak a seggemen. A bokámtól a fejem búbjáig bizserget. Egy pillanatban nem bírom tovább, és megfordulok. kezeim a mellkasomon összekulcsolva, és bennreked a tüdőmben a levegő. A haja vállaihoz tapad, rókaravasz tekintete most eszeveszettül örvénylik. Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mit látok most benne, de nem is akarom szavakba önteni. Fergeteges, ahogy néz. Megremegek a pillantásától, aztán nem bírom tovább. Egy lépéssel az ő kabinjában vagyok, és csak csókolom. Most nem lesz szex, ez nem erről szól. Ő is érzi, hiszen nem erőlteti. Csak simogat, csak kedves, csak csókol, és az őrületbe kerget a szemeivel.
*
Vacsora és zuhany után ül az ágyon. Én tökéletesnek látom a pillanatot, hogy valljak. A hűtőből kivéve a csokis zacskót, bekapok egy kocka epreset, előveszem a páros karkötő, és az ágyhoz sétálok. Leülök elé, és elkezdem.
- Tadeusz. Szépen kérlek, bármi is mondok, ne szólj közbe. - Bólint. - Tudom, hogy milyen a viszonyod az érzelgősséggel. Tisztában vagyok vele, hogy nem szereted a nyálas dumát. De ezt meg kellene hallgatnod. - Az ölébe teszem a két kis karkötőt, ő először azokra néz, majd rám. - Amikor eljöttél hozzám, és bocsánatot kértél, már akkor tudtam, hogy valamit érzek… aztán mikor miattam megöltél egy embert, és az expós események… meg most ez a pár nap. Tadeusz… Én sajnálom. De beléd szerettem. - Nem nézek rá, csak elveszem az egyik karkötőt. - Nem kérlek, hogy viszonozd, megértem, ha most elmész. De ezt hord, kérlek. Csak… mert ha ennyi volt, ez is fantasztikus volt veled - suttogom halkan. A tokromban hatalmas gombóc. - De ha adnál nekem egy esélyt, és… én erősebb lennék. Hogy ne legyen ennyi bajom veled. Nem fogok sírni egy fenyegető levélen, nem fogok neked gondot okozni, csak szeretnék veled lenni, mert… mert szeretlek… - Hangom elcsuklik. nem sírok, csak nem vagyok képes többet mondani. Még mindig nem nézek rá, csak megkötöm csuklóján a kis ékszert, és végigsimítok rajta.
|
| Rauko | 2010. 09. 11. 15:45:44 | #7714 |
Karakter: Fujita Kohaku
Megjegyzés: ((Vyvymnek))
Hatalmas beleéléssel rázom magam neki, mikor hirtelen felpattan, és olyan hévvel csókol, hogy a szekrény ajtaja állít meg minket, ami viszont darabokra is törik. Belenyögök a csókba, kicsit eltolom, és próbálom a nevét mondani, de újra belém fojtja a szót. Olyan iramban tesz a magáévá ismét, hogy a szekrény lassan darabokra hullik körülöttünk. De ennél jobb még sosem volt! Nyögök, sikítok, sóhajtok, élvezek, rettenetesen jó! Aztán a felső polc hirtelen megindul lefelé, és hatalmasat koppan Tadeusz fején, majd élével végigszántja a hátát. Erre ő felkáromkodik, én meg, ha nem épp elélvezni készülnék, minden bizonnyal aggódva tolnám el magamtól, de ez most kivitelezhetetlen.
Hatalmasat élvezek, ahogy ő is, egyenesen belém. Szusszanunk pár percet, aztán Tadzio épp időben lép ki velem a szekrényből, mert az bizony megadja magát a gravitációnak. Csókolva dönt az ágyra, és mellém fekszik.
- Hát ennek a szekrénynek annyi. Mibe pakoljuk a ruháinkat? – kérdezi.
- Ott a komód – mondom nevetve, majd mellkasát kezdem simogatni. Olyan szexi… izmos, selymes a bőre, és annyira … hah. Irigylem magam, hogy ilyen pasi kefélget!
- Elférünk benne? – Furcsa kérdés és nekem akaratlanul is az jut eszembe, hogy ez a nimfomán ördög a komódban akar szeretkezni?! – Nem mi… A ruháink.
- Hát akkor azt mondd!! – Mosolyogva bújok hozzá, miközben szívogatom, harapdálom, nyalogatom ajkait.
- Mi lenne, ha intéznél valami vacsorát, és egy üveg finom whiskyt? Esetleg William Grant's, talán, ha van az öregnek valahol a dugi készletében, piszok hálás lennék – mondja, miután eltol magától. Közben simogat, mintha le akarna kenyerezni, pedig semmi szükség rá. Ami kell neki, azt megkapja.
- Elintézem. Vacsorára mit kérsz?
- Rajtad kívül, valami íncsiklandó, szaftos marhahúst, a köret mindegy, de a rizst favorizálom. – Megcsókol. – Köszönöm!
- Sietek – Visszacsókolok, majd előhalászom az egyik köntösömet és elindulok lefelé.
Már alig vannak a folyosón, néhány fiatal kölyök, akik többségében utánam is néznek, a bátrabbak még hümmögnek és fütyülnek is. Nem tudom, mit kell ennyire felfújni a dolgot. Csak az egyik kedvenc köntösöm. Fehér, hosszú, átlátszó anyagból, de a fontos helyeken nem mutat semmit, így csak a felsőtestem és a lábaim látszanak, a seggem és az ágyékom nem.
Az öreghez érve elmondom neki, hogy mit szeretnék. Kedvesen bólogatva kér, hogy kövessem. A konyhára megyünk, ahol nekem kér egy pohár teát, és elmondja a szakácsnak, hogy mire lenne szükségünk. Leülök az egyik magasított székre, mikor mellém lép egy elegáns ruhás, fiatal srác, Huszonéves lehet, elég helyes, de hostnak nem lenne jó.
- Jó estét. Hogy létezik, hogy nem láttam még erre egy olyan gyöngyszemet, mint ön? - kérdezi, és egyik kezét a combomra vezeti. Azonnal csuklója után kapok.
- Kölyök. Nagy falat vagyok neked, és a kedvesem fent vár a szobában. Ne akard megöletni magad azzal, hogy meglátja, hogy simogatsz. Oké? - kérdezem mosolyogva, mire kicsit megretten, és elmegy. A szakács hangosan röhög. Én is.
Fél óra, és minden kész. Ekkor libben vissza Mica-san, az öreg portás, egy üveg, Tadeusz által kért whiskyvel.
- Az igazgató úrnak volt egy üveggel. Remélem, elégedett lesz a kedvese - mondja mosolyogva, és a kezembe ad mindent, egy nagy tálcán. Még megjegyzi, hogy segíthet felhozni, de megoldom, és már sasszézok is. Végig magamon érzek három szempárt: a kölyök, a szakács és az öreg. Pedig kettő tuti, hogy idős és hetero. De sokan mondták már, hogy egyszerűen csak jó rám nézni, ezért szoktak a hetero férfiak is gyönyörködni bennem. Hát, nekem jó, megtisztelő. Csak Tadzio utálja, ha rajta kívül más bámul engem.
Felérek, ő épp akkor hagyja abba a tárgyalást. Mosolyogva teszem le elé a kaját, amit kért, és töltök neki. Amikor meglátja a piát, felnyög örömében, amin majdnem felnevetek, de inkább a bárpulthoz lépek, töltök, aztán kihalászok a mélyhűtőből két jégkockát, és elé teszem. Mindketten eszünk, utána ő zuhanyozni indul, én viszont előtte összepakolok kicsit. Már nem viszem le a tányérokat, reggel majd úgyis leszaladok szólni, hogy vigyék el a szekrény darabjait.
Amikor végre bejutok zuhanyozni, furcsa látvány fogad. Tadeusz érdekesen forgolódik a zuhany alatt, mintha a hátát akarná kímélni a víztől. Mellé lépek, megsimogatom, és rákérdezek. Erre elmondja, hogy a polc, ami a fejére esett, a hátát is szépen végigszántotta. Ahogy megfordul, egy közepesen mély, vérző seb mosolyog vissza rám. Kétsége esek. Eddig sose láttam vérezni, most kicsit sokkol a dolog. Nem tudom, miért, de egy ilyentől is annyira aggódom érte, mintha meglőtték volna.
Zuhanyozás után leül, nekem háttal, én pedig előhalászom a kistáskámból a szükséges kellékeket. Készültem. Ha az ember egy olyan vad pasival kerül egy ágyba, mint Tadeusz, akkor számítson arra, hogy szüksége lesz fertőtlenítőre, vattára, gyógyszerekre. Ahogy felitatom a vattára a fertőtlenítőt, és elkezdem törölgetni, felmorran.
- Sajnálom - szólok neki, de nem hagyom abba a tisztítgatást.
- Jó, jó de most már hagyd békén a sebet, elvan az magában is – mondja, majd megfordul. Pedig én csak jót akarok neki. – Ne húzd a szád, elég legyen már az istápolásból, nem vagyok a kölyköd. – Megint csókolni kezd, hátradönt, és újra ott vagyunk, ahol általában. Simogat, én meg érzem, hogy egyre jobban kívánom megint.
Hirtelen elindul lefelé testemen, én pedig sejtem, hogy mi fog most következni. Végigcsókolja minden porcikámat, simogat, mégsem fogad ajkai közé. Körbe, mindenhol megnyalogatott már, de a farkamat nem. Egyre nehezebben bírom, hogy valamilyen formáéban ne érezzem a testét. Motzgok, előrenyomok csípőmmel, hátha veszi az adást. Veszi is, érzem, hogy mosolyog.
- Kérlek, kérlek - nyögöm. Nem kellenek már az ajkai, csak a farkát akarom magamban! Ami meg is történik, és már épp ideje, mert sikítok attól, ahogy nyalogatja ágyékomat. Aztán abbahagy mindent, én meg ezt kihasználva azonnal felemelkedek, és megcsókolom. Visszacsókol, de közben hátradönt, és egy percre sem válik el ajkaimtól, ahogy testembe hatol. Nyögök, hiszen megint nagyon jó. Most nem vad, nem siet, nem hajszolja eszeveszettül a kielégülést. Lassú tempóban mozog, szinte ringat mindkettőnket. Én sem nyögök olyan eszeveszettül, de nem is fogom vissza a hangomat. Tudom, szereti, ha kimutatom, hogy mennyire élvezem. Aztán már épp lehunyná a szemeit, amikor megcsörren a mobilja. Kétségbeesett arccal nézek rá. Most fel akarja venni? Ki sem száll belőlem, csak felkapja a telót, és beszélni kezd. Én meg szám elé kapom a kezem, és próbálok nem hangosan nyögni. Nem tudom, mivel beszél. Utasításokat ad, hogy mit és hova pakoljanak, hogy csomagolják át.
Mikor megjegyzi a telefonban, hogy én nyögök alatta, nem bírom tovább. Kezét nem tolom el, és mozgok vele együtt, de a nyakához hajolok. Nyalom, csókolom, szívom, ahol csak érem, mire egyszer csak felnyög. Mosolyogva konstatálom tervem sikerét, ő pedig azonnal elköszön, és leteszi a telefont.
- Na, szóval… húzogatod a másik macska bajszát, cicám? - kérdezi gonosz mosollyal, de már csak nyögve tudok helyeselni, mert visszadönt, és újra mozogni kezd benne. Most gyorsabban, így nem is olyan sokára el is élvezünk, mindketten. Szuszog, a fejem felett támaszkodik, nekem meg lassan élni sincs erőm. Nem vagyok én ilyen tempóhoz szokva. Nem sokat érzékelek a külvilágból, csak akkor ér komolyabb inger, mikor mellém fekszik. Valamit a fülembe súg, de nem értem… csak aludni akarok végre és pihenni.
Reggel persze korábban kelek, mint ő. Lemegyek, szólok Mica-sannak, hogy küldjön pár embert, aztán felsietek, betakargatom, és kicsit összepakolok. A szekrény darabjait egy helyre teszem, a táskákat és a ruhákat összeszedem. Tíz perc elteltével jön is három srác. Elismerően mérnek végig, majd az egyik megszólal.
- Mi történt? Nem mondták, hogy mit kell csinálni - mondja, de ekkor a szobába érünk, és csendre intem őket. Meglátják a szekrényt, kikerekednek a szemeik, majd az egyik az ágyra pillant.
- Áh, szóval kellemes volt az éjszakájuk - suttogja. - Ezt a férfit elnézve nem is csoda, hogy így járt ez a szerencsétlen szekrény. - Újra rám pillant. - Ha ilyen kedvesem lenne, én sem bírnám ép ésszel.
- A helyedben nem flörtölnék velem. Ha meghallja, megöl - mondom, majd megfordulok, és az ágyhoz lépve jobban betakarom Tadeuszt. - Fogjátok a szekrényt, és húzás. - Engedelmesen összeszedegetnek mindent, és leviszik.
Még nem keltem fel Tadziót, előtte bepakolok a komódba. Most olyan nőiesen érzem magam. Egy észveszejtően jó éjszaka után a kedvesem az ágyban szuszog, én meg próbálom lakhatóvá tenni a szállodai szobát. Vicces. Az ő cuccait olyan rendszerben pakolom, ahogy nála van, alsó, zokni, póló, pulcsi, nadrág: ez a helyes sorrend. Magamnak összerakom a párokat, hogy csak fel kelljen venni, aztán az ágyhoz lépek. Keltegetni kezdem, de nem mutat sok hajlandóságot annak ellenére sem, hogy már rajta ülök. Aztán, mikor felajánlom magam, mint lehetséges ebédet, már csillognak is a szemei, és öltözni kezd. Nem szólok, hogy hol keresse, automatikusan megy a komódhoz, összeszedi a cuccokat, és felöltözik. Aztán összefogja a haját, és már indulunk is.
Kajálás közben megemlítem neki, hogy milyen mélyen aludt. Igaza van abban, hogy elég fárasztó esténk volt, én sem tudom, hogy lettem reggelre olyan kipihent, mikor egészen konkrétan elájultam a karjaiban a kanapés eset után.
A fürdő felé megyünk. Mivel én sejtettem, hogy itt kötünk ki, hoztam neki is alsót, amit felhúzott szemöldökkel konstatál. Igen, tudom, kezdek olyan lenni mellette, mint egy csaj. De akkor is… A víz rohadt jó, tökéletesen van kiépítve. Ha szerencsénk van, akár egy jót szeretkezhetünk is. A legeldugottabb részhez érve már rám is jön… olyan vagyok, mint valami tüzelő macska. De érdekes, hogy ez csak Tadeusz közelében jön elő.
- Szeretnél valamit? – kérdezi, mikor már az ölében ülök. Kicsit öntelt a hangja, de tudom, hogy csak a játék kedvéért csinálja.
- Igen… - válaszolom. - A farkadat magamban érezni. - Megnyalom alsó ajkát, és kicsit meg is szívom.
- Biztos vagy benne? – Szívat. Szívózik. Áhh, nem bírom.
- Akarlak – nyögöm el kívánságaimat, hiszen egyenesen belemarkolt a seggembe.
- Mennyire akarod? – Neh már!
- Nagyon… - Megcsókolom, ezzel hátha tudom ösztönözni, hogy gyorsítson kicsit a tempón.
- Hmmm… - Megcsókol, simogat, simulunk egymáshoz, és a fenekembe markol. Imádok vele lenni! Akkor is, ha mindjárt elájulok a párától. Akkor is istenien jó vele!
Ahogy végül lehúzza a nadrágot rólam, és magamba vezethetem, mintha megszűnne minden más. Talán a meleg, de képtelen vagyok az rézésen kívül másra koncentrálni. Feszít, szaggat, fáj, de ennyire jó még sosem volt. Annyira élvezem… hihetetlen. Hallom, ahogy szólongat, és a közeledő alakokat is, de nem vagyok képes reagálni. Csak mozgok, nyögök, ő pedig kicsit megremeg, mikor rá köszön a két valaki. Nem tudom, nem is érdekel, mit beszélnek. Az ő hangját sem hallom jelenleg. A fejem zúg, annyi inger ér, és olyannyira nincs levegő, hogy pár perc, és biztosan elájulok. Az agyam már kongatja a vészharangot, mikor érzem, hogy végigfut rajtam a gyönyör. Már majdnem elájulok, mikor végre eljut a tudatomig, hogy mit nyögtem… végül talán emiatt vesztem el a külvilágot.
Nem tudom, mi történik. Mikor kinyitom a szemem, ő áll előttem, én pedig rohadtul félek, hogy mit mond. Emlékszem, mit nyögtem, mikor elélveztem.
- Mi történt? – kérdezem még mindig kábán.
- Hosszú, és fárasztó. Elájultál a medencében a melegtől. - Félinfó, ez tuti.
- Na… mi volt? Arra emlékszem, hogy rajtad lovagoltam.
- Stimm. Mikor elmentél, beájultál, így én nem jutottam sokra, csak te. – A fenébe! Na, most aztán szarul érzem magam. Nem elég, hogy szerelmet vallok neki félájultan, még el sem élvez. – Jól van, túlélem egyszer, de többször nem akarok magamra maradni álló farokkal. Mit akarsz csinálni? Szerintem a meleg vizet kilőhetjük.
- Az erkélyről látszott egy csodaszép erdő, mi lenne, ha barangolnánk a szélén egy kicsit? – Ismét terveket szövögetek, aminek egy a lényege: ki akarom őt elégíteni. Ehhez tökéletes hely az erdő. Ha jól láttam, azon az ösvényen legjobb esetben is félévente jár valaki. Tökéletes hely lesz.
- Rendben – feleli, és indulunk is.
A szobában én még magamba döntök egy napra elegendő vizet, majd öltözünk, és indulunk. Csendben sétálunk, nézelődünk, aztán nekinyom egy fának. Megcsókol, térde lábaim közé csusszan, és már tudom, mire készül. Akkor viszont nekem is ideje akcióba lépni. Kimászok az öleléséből, és elé helyezkedve kezdem kibontani nadrágját.
- Adósod maradtam, most bepótoljuk - suttogom farkának, majd ajkaim közé kapom.
Újra próbálok neki még nagyobb örömet okozni. Minden érzelmemet szeretném éreztetni vele, ezért nem vagyok vad vagy erőszakos, finoman, lassú és szenvedélyes tempóban kényeztetem. Sóhajtozik, lágyan beletúr a hajamba, de nem irányít. Ez megint valami új, de érzem, hogy neki is tetszik. Finoman veszem ajkaim közé, tövig a számba vezetem, majd ugyanilyen tempóban engedem ki, hogy megnyaljam makkját, heréit, egy-egy pontban vörösre szívjam belső combjának bőrét, miközben kezemmel még mindig kényeztetem.
Fogalmam sincs, meddig térdepelek előtte, és ő meddig simogatja a hajam, tarkóm, nyögi néha a nevem, ha sikerül teljes hosszát a számba fogadni… de most különösen élvezem, ahogy utoléri a gyönyör. Nem nyelek le mindent, egy kevés megy az arcomra, és a nyakamra is. Amint szusszan egyet, felránt magához, de nem csókol meg azonnal. Mosolyog, majd egyik ujjával letörli arcomról élvezetének gyümölcsét, és már törölné is tovább egy papírzsebkendőbe, mikor elkapom a csuklóját, és az utolsó cseppig lenyalom róla.
- Tényleg fergeteges vagy - suttogja ajkaimra, és már nyúlna nadrágomba, mikor elkapom a kezét. Hatalmas szemekkel néz rám.
- Ne, most ne. Most csak te voltál a lényeg - mondom mosolyogva. - Egyébként is jót fog tenni a fenekemnek egy pár óra nyugalom, nem akarom, hogy baj legyen - suttogom ajkaira, majd megcsókolom. Elégedetlenül morog pár percig, de aztán magához ránt, és megcsókol. Igen, ez Tadeusz. Soha nem mondaná ki, hogy másnak volt igaza. Ha kínozzák sem. De épp ezért tetszik ennyire… férfias, erős, fantasztikus, az meg csak gratisz, hogy mind emellé borzalmasan helyes is! Talán… de csak talán, kezd bennem valami több kialakulni. Lehet, hogy nem a szimpla kábulat miatt csúszott ki a számon az a szó ott, a medencében. Lehet, hogy az agyam már tud valamit, amit én még nem vettem észre? Jelenleg lényegtelen. Most csak ő a lényeg, nem az én érzéseim.
Talán az erdő, talán a nyugalom, talán az, hogy most tényleg csak mi vagyunk… de minden annyira romantikus és érzéki. Ezt persze véletlenül sem említem Tadeusznak, tudom, milyen viszonyban van a csöpögős dolgokkal. Mielőtt megismertem őt, én is így álltam mindenhez… talán azért, mert aktív voltam. De mióta belegyalogolt a békés mindennapjaimba, már semmi sem ugyanaz. Minden fenekestül fordult fel körülöttem, új embereket ismertem meg, eddig elképzelhetetlennek hitt dolgok történtek meg velem… szeretkeztem a bárom vendégterében, miközben millióan voltak körülöttünk, összetörtünk egy asztalt és egy szerkényt, szintén szeretkezés közben, életemben először táncoltam valakinek, aki nem fizetett magas felárat ezért, a szemem láttára öltek meg valakit, megkaptam álmaim autóját, és, ami jelenleg a legfontosabb…
Megállítom egy percre Tadeuszt, elé lépek, és szorosan hozzá bújok. Érzem a gesztusaiból, hogy nem tudja mire vélni a dolgot, de ő is megölel, és belecsókol a hajamba. Kicsit elhajolok tőle, tenyereim közé fogom arcát, és mélyen a szemébe nézek. Állja pillantásomat, majd végigsimít arcomon.
- Baj van? - kérdezi kedvesen.
- Nem. Csak eszembe jutott, hogy húsz éve ez az első alkalom, amikor nem egyedül töltöm a szabadidőmet. - Ajkaira hajolok és megcsókolom. - Menjünk vissza, kezd sötétedni - mondom neki, ő pedig bólint. Karjába kapaszkodva, nevetve sétálunk visszafelé. Valahogy túl szép most minden. Érzem, hogy hamarosan történnie kell valaminek. Csak abban bízom, hogy ezt a pár napot még békésen együtt tölthetjük.
A portához érve az idős férfi, Mica-san kedvesen, mosolyogva fogad minket. Szinte elolvad, ahogy néz minket.
- Valami gond van? - kérdezem.
- Nem, nem, csak olyan jó önökre nézni, Fujita-san. Igazán örülök, hogy idén a párját is elhozta… - Gondolataiba révedve sóhajt fel, majd folytatja. - Szép is a szerelem, és örülök, hogy végre önre is rátalált. - Én már nem tudom, lehetnék-e ennél is jobban zavarban, így jobbnak látom Tadeusz karjában elbújtatni arcomat. Az öreg persze nem áll le, már veszi is a következő levegőt. - Ohh, uram, azt hiszem… Tadeusz-san, igaz? - kérdezi.
- Igen. - Egyszerű és rövid válasz. Nem is hiszem el, hogy ez a pasi velem mindig kedves, szenvedélyes… másokkal hihetetlenül bunkó tud lenni.
- Van itt önnek valami - kezd el kutatni a pult alatt. - Igen, meg is van! - Kihúz egy nagyobb mérető papírtasakot. - Gondoltam, egyik legkedvesebb vendégünk, és személyes jó barátom kedvese igazán megérdemel ennyit. Kicsit kutattam a saját készleteimben - nyújtja át mosolyogva az öreg. Ahogy megemeli, két üveg összekoccan. Elengedem Tadeuszt, aki kíváncsian nyúl a zacskóért. Én is leskelődöm, aztán mikor meglátom a jellegzetes üvegeket, majdnem felnevetek. Márkás whisky mind a kettő.
- Köszönöm - feleli mosolyogva. - Az egyikből ígérem, megkínálom - feleli röhögve, mire az öreg kacsint.
- Az igazgató úr küldött a szobájukba egy kis meglepetést. A cég ajándéka, amiért Fujita-san már évek óta ilyen hűséges vendégünk - mondja. Igen, így belegondolva, mióta egyedül élek, ide mindig eljöttem. Az meg akárhonnan nézzük, tizenkét éve volt először.
- Mindet köszönünk, Mica-san - hajolok meg az öreg előtt, aki ezt viszonozza is.
Felfelé haladunk, amikor kedves partnerem hirtelen belemarkol a fenekembe, és magához ránt.
- Ha egy ujjal is hozzád ér, megölöm, érted? - kérdezi. Szemeiben csillog a féltékenység, de ezúttal csak nevetve borulok vállára, és magamhoz ölelem.
- Ne viccelődj, Tadeusz! Gondolod, hogy egy olyan idős úr, mint Mica-san, rámoccanna egy harminc éves, meleg pasira, aki ráadásul a … - Faszom! Ebbe beleszaladtam! - Szóval, nincs egyedül? - Furcsán felhúzza egyik szemöldökét. Sejtem, hogy mire gondolhat, de végül mindkettőnknek jobb, hogy megcsókol, és tovább haladunk.
Néhány ember furcsán mér végig minket, ahogy én Tadeusz karjába kapaszkodva, és szorosan hozzá bújva haladok. Aztán egy pillanatra megáll egy idősebb házaspár előtt. Kedvesnek tűnnek, de nem gondolnám, hogy üzleti partnerek. Tadeusznak pedig nincsenek barátai, csak üzleti- és érdekkapcsolatai. Egy kivétellel, illetve, merem remélni.
- Jó estét! Öröm újra látni önöket - szólít meg minket a hölgy. - Jobban van már, fiacskám? - kérdezi hozzám lépve, mire én elengedem Tadzio karját, és kiegyenesedek. A nő végignéz rajtam, majd elégedetten, hümmögve bólint. Na, ezt mire véljem?
- Köszönöm, már jól vagyok. Akkor csak megártott kicsit a meleg víz, közvetlenül ebéd után - nevetek fel, a hölgy pedig velem mosolyog. - De, azt hiszem, mi megyünk is. Fárasztó nap volt ez a mai - köszönök el, Tadeusz pedig már halad is elöl.
- Nem szeretem, mikor selyemfiúként viselkedsz - morogja az orra alatt.
- Ez nem selyemfiúi viselkedés volt, csak illem. Neked sem ártana egy kis lecke belőle.
- Nem fogok bájologni senkivel. Lehet, hogy meleg vagyok, de nem buzi. - Oké, ezt nem vitatjuk most meg, így a folyosó közepén, egy kislányos anyuka füle hallatára.
- Tadeusz. Nekem ez a munkám. Te is tudod. - Megsimítom karját, mire felsóhajt. Ekkor érünk át az üvegfalú folyosóra.
- Tudom, tudom. Csak zavar, amikor ilyen vagy másokkal - morogja még mindig. Szájára hajolva engesztelem ki, nyelvemmel az övét simogatva, ajkait szívva és harapva.
- Jó veled, kettesben - suttogom fülébe, majd egy újabb gyors csók után már megyünk is a saját lakrészünk felé.
Beérünk, és érdekes látvány fogad. Egy üveg, behűtött pezsgő, és szemmel láthatóan tökéletesen friss étel. Véresre sütött marhahús, ahogy Tadeusz szereti, rizzsel, és érdekes, kellemes illatú szósszal. Az én adagom egy kis párolt csirke, zöldségkörettel. Tökéletes, kedvesek, hogy gondoltak ránk.
- Előbb vacsorázzunk, aztán én lerendezem a mai melót, rendben, cica? - kérdezi, miközben öltözik. Kettesben vagyunk, az idő is épp kellemes, elég egy alsó. Ebben vacsorázunk meg. Tadeusz többször is elmondja, hogy mennyire ízlik neki az étel, meg, hogy milyen kedves az öreg, hogy hozott neki piát. Minden alkalommal hozzáteszi azonban, hogy ha csak egy ujjal is hozzám merészel érni, levágja a karját. Már majdnem cuki, ahogy féltékenykedik.
Jól lakva fekszünk végig az ágyon, de nem történik semmi, csak simogatjuk egymást. Most ez is olyan jó. Még Tadeusz sem erőlteti a dolgokat. Néha ez is kell, hiszen szegény fenekemet sok megpróbáltatás érte az elmúlt pár napban. Aztán megcsörren Tadeusz telefonja.
- Faszom! Egyszer kibaszom ezt a szart! - kiabálja. - Ne menj sehova, lerendezem a melót és jövök. - Bólintok, megkapom a búcsúcsókomat és már megy is. Leül, én pedig percekig nézem. Fogalmam sincs, hogy hogy jutottunk el oda, ahol most vagyunk. Mármint érzelmileg. Indult attól, hogy megerőszakolt, aztán eljött bocsánatot kérni, és most kettesben nyaralunk. Érdekes kapcsolat a miénk. Ha nem Tadeusz lenne a másik fél, már próbáltam volna megbeszélni. De ismerem már annyira, hogy a jópofizásnál csak az érzelgősködést utálja jobban, így nem kockáztatok.
Már egy negyed órája kábulok Tadzio tökéletes hátizmaira, mikor eszembe jut, hogy felhívom Meijit. Felkapom hát a mobilomat, és az éppen tárgyaló Tadeusz nyakába csókolva indulok a terasz felé. Látom, hogy a kamera be volt kapcsolva, de mindegy. Úgyis csak a munkatársaival beszél.
- Hova mész, cicám? - kérdezi a kezem után kapva, majd ölébe rántva, én pedig ösztönösen helyezkedek lovagló ülésbe rajta.
- Csak a teraszra állok ki. Felhívom Meijit - mondom, majd megcsókolom. Utána kapok csak észbe, mikor megérzem kezeit a fenekemen. - Öhm, Tadeusz… a kamera…
- Leszarom. Lássák csak, hogy milyen jó segged van, cica - suttogja fülembe, majd bele is nyal, mire én hátravetem a fejem, hogy nyakamat kínáljam fel neki. Vadul szívni kezdi, a másik oldalon meg mindenki néma csendben figyel. Pisszenést se hallani a gépből. Végülis a többségük minimum bi, ingyen műsor meg mindig kell. Pláne, hogy a rettegett főnökük épp megdönteni készül egy hostklub tulaját a szemük láttára. Izgi.
- Tadeuszh… dolgoznod… ahh… kell - nyögöm utolsó, maradék józan eszemmel, mire abbahagy mindent, és újra megcsókol. Most olyan vad és szenvedélyes, mint amikor kinyírta a szekrényt. Közben olyan ütemben markolja a seggem, hogy lassan már fáj. Amikor elválunk, a kamera felé fordulok. - Ennyi volt a műsor, fiúk. - Küldök egy csókot nekik, és már megyek is, magára hagyom Tadeuszt a kedves barátaival.
Kilépek, és mélyet szippantok a kellemes levegőből. Csend van, sötét, és nyugalom. Ha nem lenne itt Tadeusz, talán félnék is. De itt van. Így inkább megnyomom a hármas gyorshívót, és már csörög is Meiji.
- Moshi-moshi - szól bele.
- Mi a helyzet, szöszim?
- Semmi extra. Teltház napok óta. Többen keresnek titeket, de a többségüket ismerem.
- Mit mondtál, hol vagyunk?
- Nem tudom, merre lehettek. Mindig csak benéztek, mióta megvan az új kocsi, állandóan a környéken autókáztok.
- Ügyes vagy, Mei-chan.
- Ja, azt kérte a lakberendező haverod, hogy kukkants be a mailjeid közé, mert küldött terveket. Én láttam már őket, szerintem jók, de majd te eldöntöd.
- Oké. - Még trécselünk pár percig, mesélek neki az időről, a környékről, arról, hogy milyen jó Tadeusszal. Aztán egyszer csak belenyögi a telefonba…
- Nem gondoltam, hogy beleszeretsz. - Csak sóhajtani tudok, és kinyomom a telefont. Ki is kapcsolom. Nem kell, hogy eszembe jutassa.
Bemegyek, Tadeusz már épp feláll az asztaltól.
- Megnézném a postafiókomat, ha nem gond - lépek elé, mire megölel.
- Persze, gyere csak - válaszolja, én leülök, ő pedig a vállam masszírozza. Lassan megnézem a terveket. Tadeusz szerint is jók, és szerintem is. Aztán visszalépek a beérkezett levelekhez, és belém fagy a szó.
- Tadeusz… - mutatok az egyikre. - Ezen a néven küldték a fenyegetéseket, amiket Meiji említett neked.
- Nyisd meg - utasít, én pedig remegő kézzel próbálok rákattintani. Aztán újra sokkot kapok.
„ Meg fogtok dögleni. Te is, meg a stricid is. Jegyezd meg, te utolsó, mocskos kurva: meg foglak ölni!”
Aztán lentebb gördítem a csatolt file-ok felé. Egy kép, amikor a hátsó asztalnál szeretkeztünk, én épp elélvezek rajta. Egy másik, amikor öltözök otthon, a zuhanyzó előtt. Fehér pulcsit veszek fel. Egy harmadik, amint Tadeusz épp a saját lakásában van és italt tölt magának. Azonnal felpattanok, és Tadeusz nyakát ölelem. Már majdnem sírok. Rohadtul félek!
|
| Rauko | 2010. 09. 08. 14:21:34 | #7655 |
Karakter: Fujita Kohaku
Megjegyzés: ((Vyvymnek))
Miközben én felsóhajtok, Tadeusz elkapja az öreg nyakkendőjét és lerántja magához. Bennem megfagy a vér, szólnék, hogy ezt nem kéne, de nem jön ki hang a torkomon. Ahogy Tadzio a faszira név, megszólalni is képtelen vagyok.
- Na, ide figyelj te faszfej! Ne merd még egyszer a szádra venni őt, semmilyen formában, rá se merj nézni, különben bebaszlak egy ólomgolyóval a lábadon a tengerbe! Remélem veszed a lapot vén buzi! – Egyszerre izgat fel, hogy most mennyire férfias, eltölt örömmel, hogy kiáll mellettem, és elrettent a pillantása.
- Azonnal kiállítom az adásvételit – mondja az öreg. Látszik rajta, hogy legalább három évet öregedett az elmúlt öt másodpercben. Megértem…
- Helyes! - Az öreg elrohan, én meg Tadeuszhoz lépek.
- Azt hittem megölöd őt is… ahogy hirtelen elkaptam, az ütő is megállt bennem. - Őszinte vagyok, minek hazudjak?
- Nyugi, nyilvánosan nem öldöklök. Menjünk annak a szarházinak az irodájába, hogy aláírhassam a papírokat, aztán tűnjünk innen. Rendben?
- Oké – válaszolok. Jó lesz végre kettesben lenni vele.
*
Hazaérünk, ő lehuppan a kanapéra, én meg az italokhoz lépek. A szokásosat viszem neki, whisky, két jégkockával.
- Köszönöm! – Mellévackolom magam, és megkérdezem, amit már majdnem két órája meg szeretnék.
- Mi lenne, ha eljönnél velem a szabadságomon vidékre. Fürdőzés, csak te meg én. Mit szólsz?
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Nem szokásom elszakadni a várostól a munka miatt, tudod. Ez nem egy olyan szakma, amiben ellehet szakadni a központtól, és nyaralgatni, meg weekendezni lehet.
- Csak öt napocskáról lenne szó – próbálom győzködni.
- Ne akarj lekenyerezni Kohaku, nem tudok elmenni. Ha el is mennék állandóan a telefonomon kéne lógnom, hogy intézzem az ügyeket, és legalább internetes konferenciákat bonyolítanék. Milyen lenne az már? Ugyan. Hülyeség.
- Én így is benne vagyok. Nem baj, ha a telefonon lógsz, és a gépeden ütyködsz, de együtt lennék, gyilkolás és szurkálódó szemek nélkül – mondom suttogva. Jó lenne, ha valaki végre nem egy drogbárót és egy kurvát látna bennünk, hanem egy közönséges… párt? Na, a francba. Mik is vagyunk mi tulajdonképpen? Mindegy… Tudom, hogy nem szeret ilyenekről lelkizni, úgyhogy ezt inkább megtartom magamnak. Majd egyszer elmondom neki is, mire jutottam.
- Tudom, hogy bánt, ahogy az a seggfej megnyilvánult, de tudod, a múltaddal nem igen kezdhetsz semmit, ahogy egyébként én sem. Szóval emiatt kár sopánkodni.
- Tudom, tudom. De azért eljössz velem ugye? - Fél siker. Most jön a húzósabbik része.
- Hát… jó, de mikor is lesz ez? - Igen ez az a rész.
- Jövő keddtől. - Szemei kikerekednek. Hah…
- Baszki az most lesz. Előbb nem tudtál volna szólni? Fasza, izgalmas hétfőm lesz, már előre élvezem – Ne félj, kicsi Tadeusz, ha erre rábólintasz, az lesz eddigi életed legjobb öt napja!
- Ne haragudj! De nem tudtam hányadán állunk, és hogy velem tartanál-e.
- Jól van semmi gond, majd el lesz minden intézve. Mi lenne, ha inkább most másra koncentrálnánk? - Igeeeen, ezt a részt imádom a legjobban!
*
Kedd délután van, már majdnem esteledik. Rajtam egy feszes, fehér farmer, egy ugyanolyan színű, kapucnis pulcsi, és várom Tadeuszt. Tudom, hogy morcos, nem szóltam neki időben. Teljesen igaza van. De ő még nem tudja, hogy ki akarom engesztelni. Nagyon… És tudom, hogy élvezni fogja! Az ígért időpontra meg is érkezik.
- Nahát, cica, hova készültél? - Közelebb húz magához, ahogy kiszáll a kocsiból, belemarkol a fenekembe és a fülembe suttog. - Csak nem rám…? - Kaján mosoly kúszik ajkaira, én pedig egyenesen a szemébe nézek, majd csípőmmel lökök egyet.
- Úgy is mondhatjuk - suttogom ajkaira, majd, nem törődve azzal, hogy az utcán vagyunk, megcsókolom. Vadul marja ajkaimat, amit én elégedetten nyögdécselve nyugtázok. Imádom, mikor ilyen, és hol van még az este…? - Mehetünk? - kérdezem mosolyogva. Bólint, bedobja bőröndömet az övé mellé, és indulunk. Az új kocsimmal megyünk, ami most nála volt, mert tankolt, lemosatta, felkészült, mégis vidékre megyünk.
- Iszonyatosan szexi vagy fehér cuccban - szól, még mindig vigyorogva, kezét pedig combomra vezeti, és simogatni kezd. - Nem ígérem, hogy nem döntelek meg valamelyik pihenőnél. - Arcához hajolok, és megnyalom ajkait.
- Akkor ne ígérd. - Nyakához hajolok, és belecsókolok. - Úgyis imádom, amikor bennem vagy - suttogom a lehető legérzékibben fülébe, mire kezei közé kapja arcomat, és magához húz, egy kifejezetten szenvedélyes csókra. Hm…
- Nem tudom, mi van veled, de tetszik - sóhajtja, mikor elváltak ajkaink.
- Nem tudom, miről beszélsz - mondom nevetve, majd visszahuppanok az ülésre és bekötöm magam. Ő is hasonlóan tesz, majd indít, és megyünk is.
Amíg ki nem érünk a városból, nem szólunk. Ő vezet, én figyelek, és szövögetem kicsiny tervemet. Aztán, már a pályán vagyunk, mikor végre kinyitom a számat.
- Nagyon zűrös volt…? - kérdezem kicsit nyugtalan hangon.
- Eléggé. De ne izgulj, ledolgozod majd. - Oldalra pillant, mosolyog, majd kezét újra a combomra vezeti, és simogatni kezd. Ahogy keze ágyékomhoz ér, felnyögök.
- Tadeusz… - suttogom vágytól rekedtes hangon, mire visszasiklik combomra.
Újabb óra telik el, mire kint már sötét van. Látok egy táblát: nem messze van egy pihenő. Akkor tervem első lépése megvalósításra kerül. Kicsatolom az övemet, és kihasználva, hogy tágas a kocsi, kényelmesen elhelyezkedek, arccal Tadzio ágyéka felett, és elkezdem kiszabadítani a nadrágjából.
- Cica… vezetek…
- Ne is törődj velem - suttogom már farkára, amit közben kezeim közé vettem.
- De így… ahh… - Ajkaim közé kapom a számomra oly’ kedves testrészt, majd kissé megszívom. Ő erre felsóhajt. Ez nekem elég bátorítás, végignyalok hosszán, majd makkját kezdem nyelvemmel kényeztetni. Egyik kezem közben combjait simogatja, a másikkal tartom magam. Újra szívom, kicsit megharapom, de a lehető leggyengédebben, és legérzékibben. Kicsit kiengedem szám fogáságából, és két ujjammal kezdem húzogatni a bőrt, miközben nyelvem végigsiklik makkján, majd körözni kezdek rajta.
- Úristen, cica… ahh… hagyd… abba - nyögi, mire majdnem felnevetek. Egy pillanatra elhajolok tőle, és felpillantok. Próbálok a lehető legártatlanabbul nézni, aminek meg is van a hatása. Farka megrándul kezemben, és felmorran. - Ne nézz így, mert nem állok jót magamért.
- Pár perc és a pihenőhöz érünk. Addig vezess, ne is törődj velem. - Újra ajkaim közé kapom, ezúttal teljes hosszát, mire felnyög.
- Nehéz nem törődni ezzelh… - Megértem szegényt, de most a legkevésbé sem érdekel. Csak örömet akarok neki szerezni, és tudom, hogy bírja az extrém helyzeteket és helyeket.
Valóban csak pár perc telik el, mire odaérünk, de Tadeusz már így is remeg a kezem, ajkaim között. Leállítja a motort, letol magáról, és kiszáll. Szétnéz, átjön az én oldalamra, kinyitja az ajtót, kiránt a kocsiból, és majdnem beleépít a karosszériába, úgy csókol. Farka természetesen még mindig szabadon meredezik, így azonnal utána kapok, és csókunk közben kényeztetem tovább kezemmel. Elhajol tőlem, és megfordít.
- Meglátnak… - suttogom, majd nyögök, hiszen hallom, ahogy benyálazza egyik ujját, és minden teketória nélkül a testembe vezeti. Előre hajol, és a fülembe súg.
- A legkevésbé sem érdekel. Lássanak. - Kicsit megremegek, azért ezt mégsem kellene. - Egyébként nyugi, eldugott helyen állunk. - Oldalra pillantva látom, hogy igaza van. A parkoló legtávolabbi zugában, a lámpa felettünk ki tudja, hány éve nem ég, körülöttünk senki. Kihalt az egész. Mellettünk az úton száguldanak az autók. Engem pedig épp tágítanak, így csak nyögök, sóhajtozok, hol fájdalmamban, hol azért, mert rohadtul élvezem.
- Most pedig, cicám… - hajol újra előre, és beleharap fülcimpámba. Az egész testem megremeg, közben farka már testemhez érve vár. - Ha már ennyire mocskosul felizgattál, tedd meg, hogy… - Belenyomul testembe, mire felsikoltok. Imádom! - Ez az… Sikíts, nyögj… - Mintha parancsszóra működne minden. Azonnal gyors tempót diktál. Nadrágom a térdemnél pihen, mázli, hogy feszes, így nem csúszik lentebb. Olyan eszeveszett tempóban mozog, hogy alig tudok reagálni mindenre. Egyik kezével a fejem mellett támaszkodik, a másikkal csípőmet fogja. Vadul mozog, kicsit sem kímél, és ez nekem most rohadtul tetszik. Annyira fergetegesen csinálja, hogy képtelen vagyok annyira nyögni, amennyire élvezem.
- Mégh… erősebben - sóhajtom, ő pedig engedve a kérésnek, gyorsít. Istenem, ez marha jó! Ki tudja, meddig csináljuk, mikor érzem, hogy egyre jobban remeg bennem, és egyre keményebb. Előre nyúl, majd a nyakamhoz hajol. Ránt párat farkamon, mire hatalmasat nyögve élvezek el, ő pedig megszívva a nyakam, egyenesen testembe élvez. Hah, de imádom ezt!
Megfordít, és megcsókol. Élvezem ezt a helyzetet. Egy olyan helyen, ahol bárki megláthat, az autó oldalának dőlve faljuk egymást, miközben nekem a combomon folyik lefelé Tadeusz gyönyörének magja. Homlokomnak dől, szuszog kicsit, majd pulcsija zsebéből kivesz egy zsebkendőt, és letörölget engem, egy másikkal pedig a kocsit. Nem szól, csak mosolyog. Magamban én is örömmel nyugtázom: első fázis, pipa. Visszaülünk, kiáll, és már megyünk is tovább.
- Még mindig meg tudsz lepni - mondja felém pillantva.
- El sem hiszed, mennyi meglepetésem van még - suttogom érzékien, majd combjára vezetem kezem.
- Nemsokára ott vagyunk - mondom, majd az órámra pillantok. Majdnem éjfél, Pont jókorra foglaltam a szobát.
*
Beérve leparkolunk, bőröndök ki, kocsi lezár, és már megyünk is. A portás mosolyogva köszönt minket.
- Fujita-sama - hajol meg illemtudóan, én pedig viszonzom. - Öröm önt újra látni. A szoba kész. A külön szárnyban, hangszigetelt, ahogy kérte - mosolyog az öreg, én pedig bólintok.
- Köszönöm. A reggelit nem kérjük a szobába, majd lejövünk. - Elveszem a kulcsot, és elindulok. A lépcsőn Tadeusz mögöttem halad. Ez nem volt a terv része, de spontán ötlettől vezérelve úgy mozgatom előtte fenekem, ahogy még eddig soha. Melegedjen csak be, még sok izgalom vár rá ma.
Felérve elkapja a kezem, és a falnak nyom. Megcsókol.
- Külön szárny? Hangszigetelés? Észveszejtő seggrázás? Mire készülsz? - kérdezi vigyorogva.
- Kíváncsi vagy - vezetem egyik ujjamat játékosan ajkai elé. - Megtudod nemsokára.
- Dög - suttogja, majd megnyalja az ujjam, én pedig mosolyogva haladok tovább. Nem kell sokat sétálni, hogy az üvegfalú folyosón átérjünk a külön szárnyhoz. Itt senki sem fog zavarni minket, az ablak az erdőre néz, akár a teraszon is szeretkezhetünk. Pont ezért kértem ezt a szobát. Valamivel drágább, de megéri. Beérünk, lepakolunk, Tadeusz kiveszi a laptopját, és az asztalra teszi. Levesszük a cipőket, zoknikat. Padlófűtés.
- Itt a legjobb a net, megkérdeztem - mondom neki mögé lépve. Megfordul, és megölel.
- Szóval, mire készülsz, kis ribancom? - kérdezi vigyorogva.
- Hm, mindjárt megtudod. - Megfogom karját, és az ágyhoz vezetem, ahol csókolgatni kezdem, majd finoman lelököm. A szekrényen elhelyezett kis hifihez lépek, beteszem a CD-t, ezt én hoztam. Tökéletes zene ahhoz, ami most következik.
- Meghallják.
- Hangszigetelés, emlékszel? - Megszólal a zene, én pedig lassan mozgatni kezdem csípőmet. Még szerencse, hogy egy időben táncot is tanultam. Laza a csípőm, tökéletesen alkalmas az ilyesmire is.
- Kohaku… - szólal meg Tadeusz, és felülne az ágyon, de egyik lábamat mellkasára vezetem, és finoman visszanyomom.
- Hallgass és élvezd. Ezt azért, mert eljöttél velem - mondom neki, kacsintok, és folytatom, amit elkezdtem.
Lassan nyúlok be a pulcsi alá, majd felfelé húzom, miközben még mindig mozgatom csípőmet. Szemeivel falja a látványt, rohadtul tetszik neki. Már látom is, mennyire, ágyéka határozottan dudorodni kezd. Felhúzom a pulcsit, majd visszacsúsztatom. Ezt eljátszom párszor, aztán lekapom magamról. Ez az, felül semmi. Akkor folytassuk… Megfordulok, neki háttal, és kigombolom a nadrágomat. Lassan elkezdem lefelé tornázni magamról, fenekemet is bőszen rázva közben, majd a hatás kedvéért hajolok lefelé, így tolom le a nadrágot. A zene fergetegesen jó, én mennyeien érzem magam, és lassan tervem második fázisa is célba ér!
|
|
