Ahogy az ujjai között forgatja az egyik tincsemet, egyre forróbb a testem. Pláne, amikor a hajamba mar és egy csókra magához ránt.
Igen.
Vajon honnan érzett rá ösztönösen, hogy mit szeretek? Olyan vágy tombol bennem a csók végére, hogy ha akarnám, akkor sem tudnám visszafogni. Amikor felhúzza rajtam a felsőmet, egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem a hidegtől remegek.

- Mutasd meg, mennyire kívánsz. Gombold ki a nadrágodat – utasít halkan. Na de nyilvános helyen vagyunk.

- Itt? De… bárki megláthat – suttogom, de valahogy furcsán felizgat a helyzet.

- Vigyázni fogok – ígéri, én pedig a szemébe nézek. Ugyanannak a férfinak a szemébe, akiben eddig nem bíztam, mert nem tehettem. De most tudom, hogy nem akar bántani, így kibontom magam.

- Gyönyörű… - suttogja, amikor szabaddá válik a péniszem, és a karjaival a combom markolja. De nem erősen, és ez a szép az egészben. Nem kényszeríti terpeszbe a lábam. – Mutasd meg, hogy szoktad magadnak csinálni – kéri, de ezt mér nem tudom, meg merem-e tenni. Ám nyilván kiül az arcomra a kétely, mert a nyakamra hajolva kényezteti a bőröm. A nevét suttogom, hiszen a nyakam azon pontja az egyik erogénzónám, amit épp érint. Amikor meglátom, hogy mekkora merevedést rejt a nadrágja, összeszedem magam. Nem kell félnem tőle.

Hátrahajtom a fejem, és teszem, amit kér, elkezdek maszturbálni. Miközben az ujjaim a testem legérzékenyebb pontján dolgoznak, ő a nyakamra hajol, csókolja, szívja, közben teljesen kiszabadítja az ágyékom. Szinte perzsel a tekintete. Soha nem gondoltam, hogy felizgat, ha néznek, miközben kényeztetem magam, de egyszerűen csak nem volt eddig ilyen alkalomban részem. Ahogy a mellbimbóra hajol, már komolyan vissza kell fognom a hangom. Ahogy közeledek, egyre ködösebb az agyam, már csak az élvezet érdekel, hogy nézzen, hogy lássa, mit tesz velem.

Hallom, hogy matat, hallom a káromkodást kirepülni az ajkai közül, de mikor kinyitom a szemem, hatalmas farka már az enyémnek nyomul. Nem mondom, hogy sok férfiasságot láttam eddig ilyen céllal, de az tény, hogy neki szép arányos és izgatóan nagy a farka. Keze az enyémre simul, és azt kéri, szavak nélkül, hogy együtt kényeztessem magunkat. Közben ismét megcsókol, majd az élvezés pillanatában a nyakamba harap, mint valami állat a párjának. Mennyivel több vadság és érzékiség van benne, mint eddig bárkiben, akivel találkoztam. Pedig ez őstehetség, hiszen tudom, hogy nem volt, csak nővel, hisz látens biszex. Mégis, a profikat is megszégyeníti.

- Hát ez… váratlan volt – jegyzem meg, mire felnevet.

- Ki hitte volna, hogy ilyen szégyenlős vagy – vigyorog rám.

- Inkább te vagy túl perverz – hívom fel a figyelmét, ekkor azonban hangok ütik meg a fülem. Valaki közeledik! – Jön valaki!

Ahogy felkap, a lábaimat a dereka köré fonom. Az, hogy erőlködés nélkül tart meg, azt igazolja, hogy a testi ereje csodálatra méltó. Pláne, hogy ez a póz az egyik kedvencem, de nagyon ritkán tudom kiélvezni, hiszen Shawn nem tudott elég ideig így tartani. De ő tudom, hogy képes rá. Ellepi az agyam a köd. Valamit mond, de csak a száját nézem, az értelmét nem fogom fel. Megszűnik a külvilág, már csak egy dolog érdekel.

Megint akarom.

- Eireen? – hallom meg a nevem.
- Mondták már, hogy csodálatos a farkad? – kérdezem.
- Mondták már, hogy jól bókolsz? – kérdez vissza elmélyülő hangon.
- Olyan nagy… annyira vastag… annyira magamban akarom – szusszanok fel. Tudom, hogy nem kell tartanom magam a karjaimmal, mert ő tart. Lenyúlok hát a két oldalamon, összeszorítva a fenekem két partját. – Dörzsöld hozzám – kérem.
- Eireen…
- Kérlek! Érezni akarom.
- Nem foglak itt…
- Nem, azt én sem akarom. Csináld már! – nyögöm, ő pedig megteszi.
- Veled mi lesz? – kérdezi, de már nincs erőm válaszolni, hiszen annyira közel van a teste az enyémhez, hogy egy érintés sem kell, amint megérzem a férfiasságát a fenekem partjai közé simulni, hangosan felnyögök, teljesen elfelejtve, hogy hol vagyunk.
- Basszus… halkabban!
- Nem megy – nyöszörgöm. – Nem bírom! – Szinte kiabálnék, ha nem hajolna azonnal az ajkaimra és kezdene el csókolni. Egyik kezem önálló útra kel, a hajába túrok, így tartom a csókban, mert tudom: ha most nem lesz foglalt a szám, biztos, hogy sokkal hangosabban élvezek, mint az előbb. Nem tart sokáig, hogy ismét a mennyekbe jussak, és szinte elernyedek a karjaiban. Percekig nem szólunk, néha a nyakamba csókol, vagy én érem el valahol az arcát a számmal.
- Soha nem gondoltam, hogy ilyen vadóc vagy – vigyorogja. – De most leteszlek, pakold el az édes kis segged, mert a végén meggondolom magam, és itt csinállak meg – morogja, de tényleg letesz, én pedig felöltözök, ahogy ő is elbújtatja a férfiasságát.
- Nos, ezzel az énemmel én sem kerültem még kapcsolatba. Úgy tűnik, valami állati ösztönt húzol elő belőlem, amikor megmutatod a férfiasságodat – jegyzem meg mosolyogva, de elpirulva.
- Komolyan? Azt hittem, mindenkit ezzel csábítottál el.
- Nem, általában az intellektusom vonz be másokat. Egyszer egy férfit a vékony derekam vonzott. – Elgondolkodva siklanak a kezei az említett területre.
- Tényleg elég szexi… - dönti oldalra a fejét.
- Csak amennyire te magad is az vagy. Hihetetlen számomra, hogy nem voltál férfival.
- Pedig tényleg nem. Sőt, nyilvánosan sem sokszor csináltam ilyen nőkkel.
- Hm, érdekes – gondolkodom el. – Akkor az őstehetség tör utat magának – csókolom meg. – Kíváncsi vagyok, hogy akkor is ilyen lehengerlő leszel-e, ha lesz a közelünkben egy ágy…

Látom, mennyire zavart. Minden eddiginél jobban kezdek kételkedni magamban, hiszen talán azért jött, hogy elmondja, feljelent szexuális zaklatásért?

- Nem voltam benne biztos, hogy eljössz-e egyáltalán – jegyzem meg halványan.

- Őszintén, én sem – jegyzi meg, mire félreállok az ajtóból.

- Bejössz? - Megteszi, de nem ül le. Látom, hogy a zsebében kotorászik, de mielőtt megszülethetne egy újabb remek ötlet a fejemben, kiderül az ok. – Rágyújthatok?

- Csak nyisd ki az ablakot és figyelj, nehogy beinduljon a füstjelző. – Erre korábban is lett volna mód, hiszen mások is cigiznek, ezért is állíttattam a legkevésbé érzékenyre a kis szerkezetet, hiszen sokaknak szüksége van a cigire, miközben kinyitják nekem a lelküket. Igyekszem nem zavarni, de amikor már a második szálat gyújtja, muszáj megszólalnom.

- Szeretnél beszélni arról, ami a múltkor történt? – Amikor egy ideje nem érkezik válasz, szomorúan kezdek vele. – Én… azt hiszem talán mégsem kellett volna-

- Kidobtam a barátnőmet – vág a szavamba, majd rám pillant. Velem szemben, a kanapé háttámláján támaszkodva néz. A tekintete akár izgató is lehetne, ha nem ilyen kényes lenne a jelenlegi téma, hiszen lehet, hogy most nagyon le fog szidni.

- Sajnálom.

- Felesleges. – Fürkésző tekintete furcsa érzéseket kelt bennem. Ha biztos lehetnék ebben, akkor izgalmas lenne, ahogy felfedez. De így… De akkor miért nézi így a számat? - Nem tudtam kiverni a fejemből a múltkori csókot. Rohadtul izgató volt. – Nyelnem kell. Egymás szemébe nézünk, de nem bírom sokáig, aztán ő a kanapéra ül.

- Ennek őszintén örülök. Azt hittem…

- Mit? Hogy felvettem a nyúlcipőt? – Bólintok. - Én egy egyszerű pasi vagyok. Néha sok időbe telik, mire eldöntöm, mit akarok. – Ismét felé tekintek.

- És eldöntötted? – Hova tart ez a beszélgetés?
Ám aztán mintha megbűvölne. Felém nyújtja a kezét, én pedig gondolkodás nélkül állok fel a fotelból és elé sétálok. A lábai közé állok. A helyzet több, mint egyszerűen izgalmas. Pláne, amikor kijelenti, hogy engem akar, és megtörténik az, ami…
először, egy pillanatra összeszorul a gyomrom és szorongatni kezdek, de a lágy érintés, amivel az ajkait az enyémekhez érinti, kiűzik a fejemből az automatikus önvédelmi mechanizmust és csak az a vágy marad, amit egyedül ő tud előcsalogatni belőlem. Ez most határozottan domináns csók. Átkarolom a nyakát, a tarkójánál a hajába túrok, miközben ő a csípőmre, majd a gerincemre vezeti a kezeit. Nem tudom, meddig folytatjuk, részemről pillanatoknak tűnik, annyira jó…

- Mi lenne, ha… máshol is találkoznánk? – kérdezi.

- Randira hívsz? – kérdezek vissza azért, hogy biztos legyek.

- Igen. Otthonos ez a rendelő, de azért szeretnélek fehér köpeny nélkül is látni – mosolyogja.

* * *

Másnapra beszéljük meg a randit. Egyszerűen csak nem akarok túlbuzgónak látszani, ráadásul nem úgy találkoznék vele, hogy még a hajam se mostam ki. A csuklómra egy fekete hajgumit teszek, de alapvetően kiengedve hagyom. Egy kényelmes, sötét nadrág és barna felső van rajtam. Mivel elsőre nem tudtunk megegyezni, hogy hol legyen a randi, így egy semleges helyszínen találkozunk, és majd kiderül. Kicsit azt érzem, hogy szeretném elvinni egy drága helyre és lenyűgözni, de aztán rájövök, hogy ez nem az a randi lesz. Heiki nem ez a kategória, őt egészen biztosan zavarná ez, sőt, kifejezetten szorongana, hiszen ő nem Shawn. Nem vagyok biztos benne, hogy ha esetleg komolyabban közel kerülünk egymáshoz, az anyagi helyzetem még gond lehet. Mert tény, anyu és apu is nagyon gazdagok és az örökségből is jócskán lesz részem, de saját helyzetemből adódóan is gazdag vagyok. Többm jól fizető szabadalmat jegyeztettem be, a könyveim után is kapok pénzt, és bár a patológiai vállalatom már nem igényli a jelenlétemet, nagyon jó pénzt hoz havonta. És akkor még nem került szóba a pszichológiai praxisból származó pénz. Nem csoda, hogy a város legdrágább, így legbiztonságosabb negyedében élek, különleges a kocsim és tényleg, megtehetném, hogy Heikit kényeztessem anyagilag már az első randin. De az agyam tudja, hogy nem ez az az út, ami hozzá vezet, sőt. Valami lazát, kedveset, de menőt kellene kitalálnom, de sajnos ennél stréberebb vagyok.

Ahogy felsóhajtok, rájövök, hogy ez az az ok, amiért mindig a másik fél szokta a randit szervezni. És a tény, hogy nem egyből a legdrágább étterem előtt akar találkozni, mint Shawn minden alkalommal, már meg is mutatja, hogy Heiki mennyire más. És ez nekem kifejezetten dominál. Még akkor is, ha nem feltétlenül komfortzónáon belülre esik a helyzet. Ez lehet az oka annak, hogy fél órával a megbeszélt időpont előtt már itt szobrozok. Ám hála ennek, megszületik a fejemben a gondolat, amikor végignézem, ahogy egy fiatal srác és egy vele egykorúnak látszó lány vesznek egy-egy hambit és besétálnak a mellettünk levő parkba.

- Eireen? – szólít meg. Rádöbbenek, hogy eleve rossz irányból vártam.
- Nahát, Heiki, azt hittem, arról jössz – mutatok az adott irányba.
- Nem, arra lakom – mutat pont az ellentétes utca felé. Szuper, tipikus Shea. Kicsit el is pirulok. Vagy az teszi, ahogy néz engem? Hm, ki tudja? – Nos, vannak ötleteid, hogy mit csináljunk?
- Egészen őszintén ezelőtt pár percig nem volt. Étteremben gondolkodtam, de úgy érzem, nem éreznéd jól magad. Így hát…. mi lenne, ha vennénk egy-egy hamburgert, kólát, és bemennénk a parkba?
- Szuper – feleli. Kicsit mintha megzavarta volna valami, de annyira izgulok, hogy nem koncentrálok eléggé. – Meghívhatlak?
- Ó igen, persze! – ragyog fel az arcom. Engem soha nem hív meg senki…
- Mit kérsz? – lépünk a büfékocsihoz.
- Hm, egy sajtos hamburgert és egy üveges Pepsit.
- Süti? – kérdezi, mire elpirulok, ő pedig elmosolyodik. Akaratlanul is hozzáérek a kezéhez, és végigsimítok a kézfején. – Akkor még egy almás pitét is kérünk, nekem pedig egy dupla hambi lesz és szintén egy üveg Pepsi.
Miközben készül a kaja, nem beszélgetünk, csak nézem őt, ő pedig engem. Olyan szép férfi… Mint a jó bor. Fiatalabb korunkban is felkeltette bárki figyelmét, de mostanra…
- Kész, jó randit – kacsint ránk a büfés csaj, de nem reagálok rá.
- Köszi! – feleli Heiki, neki viszont adok egy mosolyt.
A park majdnem üres. Az előbbi párt meglátjuk egy távolabbi padnál ülni, de mi tovább haladunk, és meg sem állunk a sarokban levő fákkal határolt padokig. Egymással szemben két fapad, köztük egy asztal, így enni is tudunk.
- Milyen napod volt? – kérdezem, miközben enni kezdünk.
- A teremben voltam. Lesz egy fontos meccsem pár hét múlva, muszáj jól felkészülnöm rá.
- Elmehetek megnézni? – Látom, hogy meglepem.
- Nem gondoltam, hogy érdekel a boksz.
- Az tényleg nem, de te igen – mosolygok rá.

Semmiségekről fecsegek, ő néha reagál, de többnyire eszik és néz. Amikor végzünk, felállok, összeszedem a papírokat és a kukába dobom. Visszafelé megyek, amikor megszólal.
- Ülj fel elém az asztalra – kéri. Elpirulok.
- Nem vagyok én ahhoz öreg? – kérdezem incselkedve.
- Ugyan már, 26 vagy, fel tudsz mászni – vigyorogja, én pedig halkan felnevetek, de teszem, amit kér és az asztalra ülök, vele szemben. Ő tulajdonképpen a lábaim között. Csak az önuralmamnak köszönhetem, hogy nem áll fel azonnal. Hiszen hát a póz kiváló lenne.
- Mi jár a fejedben? – kérdezi elgondolkodva.
- Ha elmondom, sikítva fogsz elrohanni. – Bár remélem, nem.
- Próbáljuk ki – billenti oldalra a fejét.

- Kívánlak – ismerem be egyszerűen. – Nem akarok veled már most lefeküdni, de kívánlak és felizgatsz engem.

- Talán menjünk be – javasolja, én pedig szinte vakon hagyom, hogy bevezessen. Fel sem fogom igazán, hogy mi történik. Shawn annyira féltette a helyzetét, hogy egyszerűen… kezet emelt rám?
Ahogy leülök a kanapéra, ő mellém ül és szinte akaratlan, hogy neki dőlök. Olyan biztonságot jelent ő most nekem, amit eddig nem igazán éreztem senkitől.
- Szóval… mindig ekkora seggfej volt? – kérdezi, mire halkan felnevetek. Inkább kínomban.

- Azt azért nem mondanám. Eddig jól működött a kapcsolatunk. – Vagy csak vak voltam.

- Egy barom, ha képes elszalasztani. – Mosoly mögé rejtem a meglepetésemet.

- Ez kedves tőled. – Ha nem tudnám, azt hinném, ez most udvarlás.  

- Akarod, hogy beverjem a képét? – ajánlja fel, amivel eléri, hogy szívből nevessek fel. A jutalmam érte egy csillogó szempár. Talán észre sem veszi, hogy néz rám.

- Nem, arra semmi szükség. De köszönöm az ajánlatot.

- Ha bármikor meggondolnád magad, csak szólj. Annak a pöcsnek jól állna egy törött orr – morogja, és igazán olyan, mint valaki, aki… nem is tudom. Ha igazán ősiek az ösztönök, amik felébredtek benne egy törékeny, bántalmazott alak láttán, akkor sem kellene ilyen szélsőségesnek lennie. Ez csak az lehet. Ugye…?

- Rendben, megjegyeztem.

- Csináljak egy… teát? – A gesztustól egy olyan szó jut eszembe, amit igazság szerint nagyon régen használtam kontextusba illőn: cuki.

- Az jó lenne – adok teret neki és a kedveskedésnek.

Ahogy figyelem, nem tudok nem arra gondolni, hogy milyen sokat változott. Mennyire nem azt a magabiztosságot, azt a gonoszságot árasztja, amit régen, de én akkor is bele tudtam szeretni. Akkor pont abba, amibe a nők, amikor a filmekben a gonoszokhoz vonzódnak. Én így voltam vele. De ez most más. A kérdés, hogy csak az agyam szórakozik velem, vagy ez tényleg kölcsönös?

- Mi nem működött kettőtök között? Remélem, nem volt valami bántalmazó szarházi, mert akkor tényleg péppé verem.

- Nem, semmi ilyesmi. Igazából ez volt a legelső alkalom, hogy egyáltalán meglökött. – Azt nem fejtem ki, hogy csak szexpartner volt, mert degradáló lenne magamra nézve.

- Akkor mi történt? – Közben elér hozzám a teám, és ő kávéért indul.

- Azt hiszem, féltékeny lett rád. – Igyekszem bizonytalannak látszani, de ez persze tény. Ami most érdekel, az a reakciója.

- Rám? Mekkora lúzer. Hiszen nem vagyok meleg. – Bingó. Egy gyors és határozott elutasítás, ami mindig gyanús.

- Heiki… szerinted… én vonzó vagyok? – Mit veszítek a kérdéssel? Semmit.

- Én… nem is tudom… mármint… azt hiszem… úgy értem, férfi létedre. – Oké, beismerem, a kérdés jogtalan volt, tudtam, hogy így gondol rám. A második kérdés fontosabb.

- Más férfiakat is vonzónak tartasz, vagy csak engem? – Ismét zavart. Dobol a lábaival.

- Én… tényleg válaszolnom kell erre?

- Nem mint az orvosod, hanem mint a barátod kérdezem. Természetesen semmire nem kell válaszolnod, amire nem akarsz, de úgy érzem, boldogabb ember lehetnél, ha felfejtenénk ezt a témát. – Ez így is van. Nem akarom, hogy kényelmetlen legyen, de hiszem, hogy a feszültségének egyik oka a látens mivolta. Ha sose volt még férfival, akkor sosem tudta igazán megélni a vágyait. És ha már itt vagyok, miért ne járhatnék jól én is?

- Néha azon kapom magam, hogy megbámulok más pasikat. Talán kicsit többször is, mint a nőket – vallja be.

- Soha nem… kísérleteztél? Nyitottál a férfiak felé? – Tagadóan megrázza a fejét. Gondoltam. – Talán itt lenne az ideje. Megismerni a vágyaidat, felfedezni a szexualitásodat segít, hogy kiegyensúlyozottabb legyél. És boldogabb.

A csend feszült, ahogy ő maga is. Én viszont teljesen nyugodt vagyok, hiszen tudom, mit akarok. Nem úgy, mint orvos, hanem mint egy egyszerű, meleg férfi, aki potenciális partnerre talált. Hogy hogyan lett a gyerekkori kínzómból a potenciálos jelöltem? Egyszerű. Tíz év. Ennyi kell. Soha nem gondoltam volna erre, pláne akkor nem, amikor belépte a kórházi vizsgálóba. De azóta megismertem őt. Rájöttem, akarok tőle valamit. Olyan ősi, elemi ösztönöket ébreszt bennem, amit még senkinek nem sikerült. Talán, mert régen láttam a rossz oldalát, és most látom, hogy ha találkozna a tíz évvel korábbi önmagával, gondolkodás nélkül kezdené szekálni ezt az énjét. Az akkor történtek mindenkit megtörtek. Engem is, és őt is. Talán hiba, amit tenni akarok, de úgy érzem, hogy ez a lépés, aminek el kell jönnie.

A kezemben fogom a bögrét, de most leteszem az asztalra magam előtt és felállok. Felém pillant, szinte le sem veszi rólam a tekintetét, amíg oda nem érek hozzá.
- Soha nem gondoltál arra, hogy tegyél valamit egy férfival? – Nem felel. Még közelebb megyek. – Hogy velem tegyél valamit.
- Mire készülsz, Eireen? – kérdezi suttogva, hiszen már közvetlenül előtte állok.
- Fel szeretnék oldani egy görcsöt a kapcsolatunkban, Heiki – suttogom. A kicsi emberek dilemmája, ha magas embert akarnak megcsókolni: hogyan? Nos, lábujjhegyre állok és hiszek benne, hogy amikor a mellkasának támaszkodok, nem fog ellökni. Így majdnem pont elérem. Talán az ösztön vezeti hozzám, de picit lentebb hajtja a fejét, így megfogom az arca két oldalán a fejét és az ajkaimat az övére tapasztom.

Döbbenet. Elsőre ezt érzem benne, de nem tart sokáig, hogy el tudjon lazulni. A fejem megdöntöm oldalra, és ő átveszi a csók felett az irányítást. A keze a derekamra csúszik, és először csak az ajkaival masszírozza az enyémet. Már ez is jobb, mint Shawnnal eddig bármelyik szex. Elemi erővel hat rám. Ám amikor nyitok egy pici utat és a nyelve az ajkaim közé siklik, ott igazán tökéletessé válik a pillanat. Cigi és kávé. Eddig mindkettőt utáltam, de az ő ajkain érezni szinte drogként hat rám. Az ujjai a derekamat simogatják, a pillanat csodálatos.

De mint minden csoda, ez sem tart sokáig. Mintha felriadna, megremeg. Már készülök az esésére, de semmi ilyesmi nem történik, egyszerűen felemel és odébb tesz. Ez is végtelenül erotikusnak érződik most a fejemben, hogy ennyivel erősebb nálam, mégis ilyen finoman ér hozzám.
- Mennem kell. – Mielőtt bármit mondhatnék, szabályosan kirohan.

Sóhajtva rogyok le a kanapéra, nagy levegőt veszek, és reménykedek. Valamiben…

 * * *

„Nem fog meglepni, ha soha többé nem akarlak látni, igaz?”

„Összejöttél azzal a szakadt alakkal?”

„Bárkivel szívesebben összejönnék, mint valakivel, aki csak arra hajtott, hogy a családomon át másszon magasabbra. Azt hitted, nem tudom?”

„Eddig nem zavart. Kölcsönös volt. Nekem egzisztencia kell, neked meg egy farok.”

„Rohadj meg.”

* * *

„Vége Shawnnal.”

„?????”

„Féltékeny barom volt. Nekilökött an falnak és undorító dolgokat mondott és írt nekem. Plusz azt hiszem, mást akarok.”

„Nova egy barom. Kit?”

„Ne legyél kíváncsi, Liam!”

„Ne már! Sheaaaaaa”

„Heikichit.”

„Jól meggondoltad?”

„Igen.”

„Akkor mindent bele, tigris! :D”

„Imádlak.”

„Nyilván.”

* * *

Eltelt két nap. Ma kellene jönnie egyébként is, de egész nap nem bukkant fel. Azóta sem keresett, semmiféle formában, pedug megvan neki a privát számom és a privát mailcímem is, hiszen rajta volt a névjegykártyámon. Ennyire megbánta? Megsértettem? Hibáztam? Kezdek elbizonytalanodni.
Amikor az utolsó beteg is elmegy, szomorúan sóhajtok fel. Komolyan ki kell lesnem az adatlapjáról a címét, hogy elmenjek hozzá és bocsánatot kérjek tőle? Basszus, azt sem tudom, hogy belemásztam-e egy kapcsolatba azzal a csókkal. Talán azért nem jelent meg, mert egyszeráen undorodik. 

Ám erre nem kerül sor. Amikor hallom, hogy valaki a váróba érkezik, kikukkantok, és nem tudom visszatartani a reménykedő, megkönnyebbült mosolyt.

- Szia, Heiki.

- Szia, Heiki. Örülök, hogy eljöttél – köszöntöm, amikor a megbeszélt időpontban tényleg meg is érkezik. - Megkínálhatlak egy bögre teával?

- Kihagyom, de kösz. Nincs esetleg… kávé? – kérdezi. Végigmérem. Fáradt és feszült, ez nem is kérdés, de a késői időpont miatt egy olyan instantot ajánlok neki, ami nem tartalmaz sok koffeint.

- Instant kávéval tudok szolgálni, ha az megfelel.

- Tökéletes lesz.

- Parancsolj – teszem le elém a bögrét, és az arca kicsit fel is enged.

- Kösz. Bármit megtennék egy jó kávéért – sóhajtja elégedetten.

- Sosem értettem, mit lehet szeretni a kávéban – jegyzem meg, próbálja feldobni egy semleges témát, amit talán feloldja egy kicsit jobban is, mint a kávé.

- Függővé tesz. Egy jó kávé kicsit olyan, mintha repülnél. A világ egy egészen kis ideig gondtalannak tűnik és egy adag fekete után olyan érzés, mintha bármire képes lennél. – A veszekedéskori monológ óta ez a leghosszabb szöveg, amit elmond nekem, és ez nekem nagyon tetszik. Még ha csak egy addikció is a téma, legalább nem alkohol vagy drog. Valamennyire tud azonosulni a koffeinfüggéssel az édességfüggő lelkem.

- Így már egészen érthető – mosolygok rá. – Hogy telt az elmúlt két napod? – kérdezem, mire az arca azonnal zárni kezd. Hm, érdekes. Valamiért eddig nem volt gondja a beszélgetéssel. Legközelebb meg kellene próbálnom valami más kezdőtémával?

- Semmi extra. Kicsit talán… feszültebb voltam – vonja meg a vállát és a kávét kezdi birizgálni. Megint ott vannak a harapásnyomok a kézfején. Érdekes. Ez nolyan lehet, mint a körömrágás, egyfajta pótcselekvés.

- Tekintve a múltkori beszélgetésünket ez nem meglepő. Adnod kell egy kis időt magadnak – kérem, mire bólint egyet. – Ha nem bánod, szeretném folytatni a múltkori beszélgetésünket. – Nagyot kortyol, de nem egyezik bele egyből. Látom, hogy elgondolkodik, és most az életemből is adnék pár évet, ha hallanám, mi jutott az eszébe, de korainak érzem rákérdezni. - Elmeséled, mi történt a csók után? – A lábával kezd dobolni, feszült.

- Próbáltam kideríteni, ki vette videóra, de nem volt elég időm. – Nem sejtettem, hogy érdekli. Talán utána kellene járnom? Nekem sosem jutott eszembe ezt kideríteni. - Aznap este meccsem volt. Mielőtt vége lett volna, razziát tartottak a rendőrök. Letartóztattak engem is, és mivel pozitív lett a drogtesztem, bent tartottak.

- Drogfüggő voltál?

- Csak alkalmi. Néha nyaltam egy bélyeget vagy bevettem egy pirulát, de semmi kemény cucc. Nem is terítettem – vallja be.

- Most is élsz ilyesmivel?

- Előfordul. – Sejtettem. Nem baj, még mindig jobb az alkalmi droghasználat, mint a folyamatos. - Szóval bevittek, megpróbáltak megvádolni. Megszorongattak, fel akartak használni, hogy mártsak be másokat. Két hét után kénytelenek voltak elengedni. – Azaz nem mondott semmit. - Utána tudtam meg, mit tettél. – Nem néz rám, én pedig nem szólok. Időt akarok adni neki, hogy összeszedje a gondolatait.  – Próbáltam kideríteni, mi történt, de senki nem tudott semmit. Aidan nem vette fel a telefont, csak annyit írt vissza, hogy katonai suliba küldték. Senki nem tudott semmit. Még egy kibaszott telefonszámot sem tudtam keríteni. – Mérges. Vajon mi az oka egészen pontosan? Aidan hiánya? Az én hiányom? Ha utóbbi, akkor miért? A kis szórakozás, vagy… – Aztán kicsaptak a suliból. Esti iskolába kellett járnom, hogy leérettségizhessek. Anyám alig beszélt velem utána. Én… próbáltam jobb emberré válni. Nem csináltam több illegális szarságot. Legalábbis próbáltam minimálisra szorítani. Most már viszonylag egyenesbe jött az életem – fejezi be.

- De ha nem előre kitervelt lejáratás volt, akkor mégis miért… csókoltál meg? – Zavar, hogy nem tudom. Hiszen ez összefüggésben lehet azzal, hogy miért zavarta ennyire az elvesztésem, de azt fontos tisztáznunk, hogy… hogy mi történt. De a zavara… - Csak azt ne mondd… - Heiki látens meleg? Jézusom, csak ezt ne…  – Komolyan gondoltad?

- Egy barom voltam, jó? Te pedig még a lányokhoz mérten is szép voltál. Ejthetnénk a témát? – szusszan.
Ne, istenem, csak ezt ne… Észre fogom venni. Eddig is elemi erőre volt szükség, hogy ne lássam meg, mennyire jót tett az arcának ez a tíz év. Hogy mennyire kellemes lett a hangja, az illata… erre meg kell tudnom, hogy nem elég, hogy látens, még be is jövök neki?! Nem mondhatok erre semmit. Nem elég, hogy ő is ideges, én sem tudom ezt most a helyén kezelni.
- Térjünk át a múltkori témáinkra. – Látom, hogy befeszül. – Nyugi, nem akarok a családodról és a kapcsolataidról beszélgetni. – Utóbbiról pláne, mert ha kiderül, hogy a látens léte miatt ennyire nehéz a lelke és ez az a féreg, ami a legtöbb gyökeret rágja a nyilvánvaló családi gondok mellett, akkor mi a tököm oka lesz annak, hogy behívjam még?
- Akkor? – kérdezi finomabban.
- Mi a kedvenc zenéd?
- Hm… - Látom, hogy elgondolkodik. – Szeretem a kemény zenét. Rock, ilyenek. Vegyesen a régieket és az újakat is, nem a korszak szerint válogatok.
- Mostanában tudod, miket szeretek? – mosolygok rá. – Tudom, hogy kellemetlen, de imádom a régi mesefilmek slágereinek rockos feldolgozását. Ismersz ilyeneket? Let is go és társai.
- Igen, néha hallgatok ilyeneket én is – mondja halvány mosollyal.
- És a mozi? Filmek?
- Inkább otthon, nem szeretem a mozit, de a horrorokat, a durvább akciófilmeket kedvelem. – Igazi alfahím. Pont, ahogy szeretem. Erős karokkal, amik megvédhetnek a horrorfilmek alatt és az ágyhoz… Khm!
- Sportolsz mást is a boxon kívül? – kérdezem.
- Futok, de semmi különleges – ránt vállat. – Tudok úszni, de ott is sokan vannak. A privát helyek meg drágák.
- Nyaralás?
- Sosem jártunk sehova. – Ebbe nem mehetek bele jobban, hiszen megígértem, hogy a család tabu. Pedig erre rákérdeznék szívesen, de nem akarom elijeszteni.
Még beszélgetünk. Semleges témák, olvasás, ilyenek, kellemesen telik a beszélgetés. Mikor aztán úgy döntünk, hogy ideje menni, rájövök, az én napomnak is vége.
- Ha gondolod, hazaviszlek, csak bezárok – ajánlom fel.
- Nem, köszi. Szerintem ennék valamit, megéheztem. – Elmosolyodom. Ezek szerint jól érezte magát. – Nincs valami jó kis kajálda, ami nem vagyonokba kerül? – fordul felém.
- De! A város legjobb hamburgere itt kapható, két utcával lentebb, az állomás felé – mutatok az említett irányba. – Egy kis bódé, rá fogsz ismerni – kacsintok rá.
- Szuper! Köszi a tippet, meg is nézem – feleli pár pillanattal később.
- Két nap múlva? – kérdezem.
- Tökéletes, itt leszek. Ötre?
- Igen – mosolyodom el, de a váróban az arcomra fagy a mosoly, ahogy ismét ott látom Shawnt. Várok, amíg Heiki elmegy, addig direkt úgy állok, hogy hozzám se férjen. Az oka? Nem tudom.

* * *

A következő két nap viharai hamar lecsapnak. Shawn konkrétan kezelhetetlenné válik, egyre jobban bosszant. Liamnak panaszkodok is rá, neki pedig az a véleménye, hogy egyszerűbb lenne kidobni, mert ennek így nincs értelme.
A lelkem egy része nagyon várja, hogy ismét lássam Heikit, de épp az előtt, hogy megérkezne, befut Shawn.
- Kései ebéd? – kérdezi.
- Hívhatnál. Ez a munkahelyem – morranok rá.
- Bármikor jöhetsz az enyémre – kacsint rám és elkapja a derekam. Nem hagyom a csókot, elfordítom a fejem. – Mi a baj?
- Hogy érted, hogy mi a baj? Nagyon elegem van ebből. Féltékeny vagy Heikire?
- Nem vagyok féltékeny! – vágja rá. – Csak féltelek.
- Nova! Ő egy kick-boxoló! Szerinted nem tudna azonnal megölni, ha akarna?! Baszki, pont a mellkasáig érek! Nem akar bántani!
- Már bántott!
- Tíz éve! – Már kiabálok. – Ha én és ő túl tudjuk tenni magunkat ezen, akkor neked mi közöd ehhez az egészhez?!
- Mi az, hogy mi közöm hozzá?! – Nem is eltol, hanem ellök magától, a falnak esek. – Csak ahhoz van közöm, hogy hányszor baszom meg a segged és szopom le a farkad?!
- Takarodj innen! – sziszegem.
- Shea…
- A doktor úr kért valamit – lép mellénk egy ismerős hang. Basszus, mennyit hallhatott? – Menjen innen. – Shawn felkapja az orrát és kicsörtet. A váró üres, Heikit mindig későre hívom, hogy ne kelljen a sznobokkal találkoznia, és nyugodtabb maradhasson. – Jól vagy? – lép mellém. Gondolkodás nélkül dőlök neki.
- Azt hiszem, kereshetek új szexpartnert… - szuszogom, próbálva visszatartani a sírást. – Talán barátot is… Velem maradnál most? – kérdezem Heikit.

Egészen addig nem hiszek abban, hogy el fog jönni, amíg nem látom meg a váróban. Igaz, odaadtam a névjegyemet, sőt, az asszisztensem mondta is, hogy új beteg jelentkezett be. Nem gondoltam, hogy belátja, hogy szüksége van rá, de egésze biztos vagyok benne. Rá akarok jönni, hogy mi volt az oka annak, hogy olyan volt tiniként. A családja? Vagy más? Esetleg valami zavar van az elméjében? A verekedés erre utal. Mármint… nem tudok olyanról, hogy valaki csak úgy belekeveredik valamibe. Itt van példának Aidan. Hatalmas darab pasi, néha még kocsmázik is a haverjaival, mégsem keveredik bunyóba. Azaz Heiki vonzza a bajt. Aminek mindig oka van. Például egy kis komolyabb lobbanékonyság.

- Örülök, hogy végül mégis eljöttél. Fáradj beljebb – kérem, de nem vagyok nyugodt. Ennek az egyik oka, hogy ő maga rettenetesen zavart.  A rendelőm a város előkelő részén van, egy váró, öltöző az asszisztenseknek, nekem, egy plusz szoba, a rászoruló betegeknek, a váró és egy-egy zuhanyzó a két öltözőben. Plusz nyilván egy kis teakonyha. - Szóval, mi változtatta meg a véleményed? – kérdezem, mikor már leült és a teát nézi, amit adtam. A hajába túr. Furcsa, eddig fel sem tűnt, mennyire kellemesen világos árnyalatú a haja. Biztos festeti, hiszen félvér, az ázsiai vérvonalú embereknél általában a fekete haj a gyakoribb. Sőt, emlékszem, régebben a testnevelés órákon és az öltözőben láttam, hogy a teste más részein levő szőr nem világos, szóval a haja mindenképp festett.

- Nem is tudom. Végülis, nem árthat, azt hiszem. – Oh. Kerüli a választ? Érdekes. De mi lehet az a seb a kezén? Az bizony friss harapásnyom. És ha csak nem jött előtt a harapós betegem, akkor ő csinálta magának. Plusz Steve mindig nyakra megy, hiszen vámpír, minek harapna kézfejen valakit? Ugye.  

- Egy kis önismeret mindenkire rá fér – mosolygok rá. – Mesélj kicsit magadról, mivel foglalkozol?

- Azt hiszem ez a kérdés szerepelt az űrlapon, amit kitöltöttem. – Hogy tudott ez a férfi zaklatni engem? Most olyan, mint egy ijedt kisállat.

- Tudom, de én tőled szeretném hallani. Az űrlapon szereplő dolgok csak lecsupaszított információk, de a te elmesélésed már tartalmazza a véleményed és az érzéseidet. Ez az, ami fontos – fejtem ki neki, ő pedig továbbra is taktikusan kerüli a szemkontaktust. Mi a fene történt ezzel a pasival az elmúlt tíz évben?

- Sportoló vagyok. Kick-boxszal foglalkozom. – Na, haladunk!

- És hogy megy?

- Jól, azt hiszem. Nemsokára az első osztályba kerülök. – Ez tényleg komoly lehet!

- Ez nagyszerű hír, gratulálok.

- Köszönöm. 

- Szereted ezt csinálni? Úgy értem, minden nap másokkal verekedni elég megterhelő lehet mind testileg, mind szellemileg.

- A verekedés az egyetlen, amihez mindig is értettem. – Na igen, ez tény. - Van hozzá tehetségem, azt hiszem. Szeretem, mert jó vagyok benne. Mikor belépek a ringbe, úgy érzem, enyém az egész világ. 

- A kontroll az, amit a legjobban élvezel? – kérdezem érdeklődve. Kezdünk haladni.

- Talán. De néha vannak problémáim az… az önuralommal.

- Mint például?

- Legutoljára… kicsit elvettem a sulykot. Kikapcsolt az agyam és addig vertem, amíg le nem szedtek róla. Mintha elhomályosult volna a külvilág, semmit nem hallottam és láttam. Nem tudom, mi jött rám. – Hogy mi? Ez… ez baj.  

- Gyakran történik hasonló eset?

- Nem. Néha. Időnként elő szokott fordulni – ismeri be.
- Kiváltja ezt valami? Történik valami intenzív érzelmi benyomás?
- Hagyjuk – szusszan fel.
- Szerintem ne hagyjuk, Heiki – kérem lágyan.
- Nem szoktam megfigyelni.
- Rendben – sóhajtok fel. – Akkor beszéljünk másról. Mit szeretsz csinálni szabadidődben?
- Hogy mi?
- Tudod, amikor nem dolgozol. Én például szeretek olvasni, futni és úszni. Persze az nem olyan, mint amikor te sportolsz, csak… szórakoztat. Téged mi szokott szórakoztatni? – Fura, hogy neki kell kiadnom magam, de valamiért azt érzem, hogy csak így érhetünk majd célt.
- Hát, nem igazán van szabadidőm.
- Állandóan dolgozol? – lepődik meg. – Az nem egészséges! Pláne a sportolóknak. Az izmok pihentetése ugyanannyira fontos, mint az erőnlét.
- Jó, akkor alszok meg moziba járok. – Jó, akkor? Most nekem tesz szívességet?
- Milyen filmeket szeretsz?
- Nincs kifejezetten olyan, amit szeretek – rántja meg a vállát.
- Rendben. Zene?
- Nem szeretem a hangzavart.
- Akkor bulizni sem jársz?
- Buli? – néz rám meglepetten. De most sem a szemembe. Ami még jobban idegesít, mint ez az egész helyzet. Még az a beteg is jobb volt, aki a székletét küldte el a születésnapomra…
- Igen. A barátaiddal, ismerkedni, táncolni.
- Nem szeretem a tömeget, nem járok ilyen helyekre. – Mélyről szakad fel egy reszketeg sóhaj.
- Oké. – Na, dobjuk le a bombát. – Mesélsz nekem a családodról és a párkapcsolataidról?
- Szerintem megyek. – Válasz nélkül áll fel. Egyrészt ezzel engem igazol, hogy igazam van a gyökereket rágó férgek ügyében. Az ő gyökereit a családja és a kapcsolatai rágják. Talán azok hiánya. De a másik, amit azonnal észreveszek, hogy jobban felbosszant ezzel, mint eddigi életem során bármi. Pedig az eddigi első helyezett is ő volt.
- Na nekem ebből elegem van – csapom le a tollat az asztalra, és felpattanok. Rám pillant, de nem a szemembe. – A francba már, Heiki, itt vannak a szemeim! – mutatok az említett terület felé. – Nem tudom, mit látsz az államon és az orromon, ami ennyire leköt, de a szemeimbe nézz, ha hozzám beszélsz!
- Különben? – Teljes testtel felém fordul, de nem néz a szemembe.
- Mi az, hogy különben?! – Odalépek és a méregtől fel sem fogom, hogy mit teszek igazán. Lábujjhegyre állok, megragadom az arca két oldalát és feljebb emelem a fejét. Nyilván csak a meglepődéstől hagyja, hiszen erősebb nálam. – Mi az, hogy különben?!
- Mit akarsz még tőlem? – Már ő is ideges. Ehhez nem kell orvosi diploma, hogy lássa bárki, a szemei szikrákat szórnak.
- Azt, amit tőlem elvettél! A gyerekkoromat! Azt, hogy megválaszthassam, hogy mikor és kinek akarok coming outolni!  - Elsötétül a tekintete. Talán, ha én magam nem lennék ennyire mérges, észrevenném, hogy le kell álljak. De ahogy a szemembe néz, elengedem, ám közel állok hozzá.
- Nem kértem elégszer bocsánatot?! Minden szart az én nyakamba akarsz önteni?
- Talán nem érdemled meg?! Talán azt hiszed, hogy olyan vicces dolgokat éltem át, amiért nem tudtad máshogy megbosszulni a koromat és az IQ-mat, csak azzal a kurva videóval?! – Arra sem emlékszem, mikor káromkodtam utoljára.
- Mindig ezzel a rohadt videóval jössz! Mondjak valami újat, fürtös? Tudod, kinek tette az életét tönkre az a szar?!
- Az enyémet!
- A faszt! Fogalmam sem volt, hogy valaki felveszi! Nem én kértem és nem is én intéztem! – Ledöbbent a tény, amit az orvosi tapasztalat és tudás vetet észre velem. Nagyon mérges, de őszinte. Nem hazudik. – Aznap este elvitt a rendőrség! Pozitív lett a drogtesztem és illegális volt a meccs! Három kurva hétig voltam előzetesben, mire kiengedtek, nem voltatok sehol! A haveroktól tudtam meg, hogy te meg akartad ölni magad, Aidan meg hetekig nem válaszolt az üzeneteimre. Amikor igen, akkor is annyit, hogy katonai suliban van. Tönkrement az életem! Amikor a szüleid átküldték az igazgatónak a búcsúlevelet, kibasztak a suliból! Az anyám egy évig nem beszélt velem! Tönkrement az életem, cseszd meg! Fel tudod fogni?! És én nem akartam elmenekülni! Eszembe sem jutott!

Ahogy a fal leomlik, úgy érzem, ha nem mozdulok meg, be fog temetni. Közelebb kell állnom hozzá, és a mozdulat valahogy akaratlanul csap át ölelésbe. Pont a mellkasáig érek. Érzem az illatát. Olcsóbb parfüm, enyhe pézsma és izzadtság. A legférfiasabb illat, amit az utóbbi években éreztem. Valami elemit, ösztönit ránt meg bennem, ahogy a karjaimat a teste köré fonom.

- Bocsáss meg nekem – suttogom a mellkasának. – Bocsáss meg nekem, és akkor én is meg fogok neked, Heiki! Nem hordozhatjuk ezt az egészet… nem tehet tönkre mindkettőnket még ennél is jobban! Kérlek… kérlek ne zárd be magad előttem! Pont előttem nem kell semmit szégyellened. Az orvosod vagyok és átéltem az életed legnehezebb időszakait, miközben a dühöd börtönében voltam rab. Add meg az esélyt, hogy mindketten túl tudjunk ezen lépni! Adj esélyt, hogy segítsek! – kérem. Az egyik karja a csípőmre simul, de ez mindennek kevés, ölelésnek pláne. El is engedem. – Gyere vissza két nap múlva, rendben? Este ötre. – Felnézek rá, ő végre a szemembe néz, és bólint. Ez pedig valamiért nagyobb siker nekem, mint a tavaly kapott díjak összesen. Ám a pillanat elszáll, ahogy egyet hátra lép.
- Itt leszek.
- Várni foglak. – Már az ajtó felé tartunk. Ahogy kinyitja, meglátom Shawnt. Hát persze, együtt ebédelünk…
- Szia picim, jöttem érted - mondja, és ahogy jobban megnézi, megismeri Heikit. Látom a szemében. Feláll. – Nahát, remélem, jobban van a keze – mosolyogja, de a mosoly mögé most nem látok be tisztán. Ennek az egyik oka, hogy gondolkodás nélkül lép elém és ad egy gyors csókot a számra.