A papírlámpás narancsos fényében figyelem őt, ahogy arcán különös mosollyal mászik lassan, szinte lustán fölém. Sötét szemei csillognak, mint valami fényesre csiszolt fekete drágakő. Szemeinél csak a haja feketébb, amely olyan hosszú, amit ritkán látni. Ahogy fölém hajol, lassan, tincsenként csusszan előre selyemruhájában is széles vállain. Már nagyon közel van hozzám az arca... érzem leheletének puha csiklandozását arcomon. Arcát az enyémhez simítva hajol le a nyakamhoz.
- Csak tedd amit mondok... Kaori-tian... - mondja halkan, mély hangjától bizsergés kúszik végig gerincemen, egészen az ágyékomig. Uhh... de furcsa... Még soha nem éreztem ehhez foghatót. Féltem idáig, hogy ő is olyan lesz mint abban a szobában az a férfi akit láttam... De még el sem kezdtük, így még akármi megtörténhet.
Felemeli a fejét, és azokat a különös, mandulavágású szemeket felém fordítja.
- Érted amit mondok?
- I...igen... - dadogom, és ő jutalmul elmosolyodik. Nagyon szép férfi, még soha nem láttam hozzá hasonlót... csak a tévében. Gyönyörű, tradícionális japán viseletben, karddal a kezükben sétáltak a naplemente felé, arcuk kifejezéstelen volt, hajukba lágyan fújt a szél... Ő is csodásan festene, ha elsétálna a lemenő nap felé.
Melébimbómhoz érnek ujjai, és megrándulok az érzéstől. Mih?! Mi?! Hátracsusszanok, és kezecskémet félénken a számra szorítva menekülnék, de figyelmeztetően villannak mandulaszemei. Nagyot nyelve fogom vissza menekülési kényszeremet, és szemeimet ijedten szegezem az ablak előtt hullámzó függönyre. Fé-félek...
- Ne félj... - súgja halkan, a nyakamat végigsimítva nyelvével. - Nem foglak bántani...
Tétován fogom meg mellkasomat simogató kezét, de azonnal el is engedem, és összeszorítom szemecskéimet. Nem történik semmi. Miért nem?
Kinyitom először a bal, majd a jobb szemecskémet. Látom ahogy azt a különös kínai ruhát gombolgatja, előbb felszabadul széles mellkasa, majd izmoktól dudorodó hasfala is. Húú... mennyi meló lehet ilyen testet gyúrni! Én csak tudom, hisz az osztálytársaim folyton erről dumálnak szünetben. Felülök kicsit magasabbra, hogy jobban lássam, mert... hát nem mindennapi ami a szemeim elé tárul. Félmeztelen szamuráj...
Nagy, erős és szépségében is félelmetes...
- Segíts... - parancsolja, csuklómat a hashoz vezetve, ahol abbahagyta a gombolást. Hogy én?! Izé... szóval én nyúljak oda? És gomboljam ki? Azt? Ott?
Nagyot nyelve szemezek a köldökével. Szép bőre van, olyan napbarnított, mégis halvány. Remegő ujjacskáimmal óvatosan kezdek babrálni azokkal a hihetetlenül picike gombokkal. Lassan csinálom, nehogy bénázzak, elszakítsam és feldühítsem...
Utolsó gomb, és megkönnyebbülve ejtem le kezeimet, hogy utána frászt kapjak ahogy lehajítja magáról, nagy ívben és meglátom a cseppet sem szamurájhoz és főleg ágyba nem illő fegyvert a combjára szíjazva. Nem stimmel... neki kardot kéne hordania, nem ezt...
Mosolyogva simogatja meg a fegyvertokot, mint egy szeretőt.
- Sajnálom ha ki kell ábrándítsalak... de ez hasznosabb mint a kard.
Felkel az ágyból, és kisétál a... fürdőszobába azt hiszem. Néhány percig magamra maradok, ami jó lehetőség lenne hogy... Mire is?
Visszajön, derekán egy fehér törülközővel, kezében a pisztollyal. Remegve kúszok fel egészen az ágy végéig. Mit akar azzal? Rám akarja fogni?!
- Ha ellenszegülök akkor... akkor megölsz? - kérdezem óriási szemecskékkel. Ugye nem? Ugye?
Felém fordul, arcán komolyság, szemei szinte ragyognak.
- Nem ölök ártatlanokat Kaori-tian - válaszolja, mély hangja büszkén cseng. Olyan szép így... igazi hős. Nem öl ártatlanokat... A jók és a gyengék védelmezője, aki kardját a szent célokra használja csak, életeket nem olt ki soha és...
Megragadja csuklómat, és magához ránt. Hirtelen ránt ki az álomvilágból. Észre sem vettem, hogy megérintettem őt, mi több, már nem az ágyban vagyok, hanem előtte állok. Mikor keltem fel?
Ijedten felnyögve csapódok széles mellkasához, és forró, puha száját az enyémen érzem. Tágra nyílnak szemeim amikor megérzem nyelvét is, de nem merem összeszorítani a számat. Helyette szemhéjjaimmal teszem, és hagyom hogy egy erős lökéssel az ágyra taszítson. De azt már nem, amikor le is rántja rólam a ruhámat - már ha azt a kis ruha-sóhajt lehet annak nevezni. Nem engedi nekem hogy eltakarjam magam, sőt a számra szorított kezecskémet is elveszi onnan, tenyerembe puszilva. Figyelmeztető pillantásaival mindent elmagyaráz nekem, meg sem kell szólalnia.
Mellkasomat, nyakamat puszilgatja, de nem sima puszikkal. Hosszan, lágyan szorítja ajkait a bőrömre, olyan érzékletességgel, mintha valami finom süteményt kóstolgatna, még a szemeit is behunyja. És én? Én csak remegve figyelem őt, és próbálom figyelmen kívül hagyni, mennyire jó érzés, pláne amikor köldököm körül köröz a nyelvével. Remegve kapaszkodom amibe csak tudok, zihálásom szinte megsüketít. Ja nem is... a fülemben dobogó szívem süketít meg.
- Mostmár letagadni sem tudnád hogy nem élvezed... - súgja, és fájóan megkeményedett kincsecskémen végigsimít ujjaival. Felnyüszítek a hatalmas belső feszültségtől amit kivált ezzel... neh...ezt nem szabad. Veszed el ohhnann a kehhzehd...!? Neh... el ne vedd onnan! Nnnhh...
Lágyan cirógatja, kínzóan finoman, amitől úgy érzem becsavarodok, és pont akkor veszi el, amikor már úgy érzem, hogy most...most...most történni fog... Valami.
Csalódottan nyöszörögve szívom be a levegőt, amiből sosem elég, főleg most nem...
Derekamat átkarolva emel fel magához, szorosan a testéhez présel engem. Zihálva kapaszkodom selymes hajába, fejemet mellkasához támasztom. Se-hall-se-lát-dömötör-szituáció. Ha most egy templomkórus vernyákolna az ágy mellett, azt sem venném észre...
- Miért... hagytad abba...? - suttogom az egyik izomnak, majd felpislogok rá, némi fókuszálás után látom is az arcvonásait. Miért mosolyog?
- Azért mert... - derekamnál fogva megtart, és hátracsusszan, hogy az ölébe ültessen - még sokkal élvezetesebb dolgok várnak rád... Kaori-tian...
Megérzem péniszét, ahogy meleg, tömör húsosan kemény anyagként szorul popsimhoz. Felnyögök az érzéstől... olyan különös. Félelmet és egyben valami hiányérzetet is kivált belőlem... Belemorog a nyakamba, mint egy fekete, vad párduc. Testemet lágyan simítja végig, egészen a fenekemig. Hogyan akarja... azt oda bedugni? Láttam hogy csinálják, és az... szóval nekem nem fér be. Legalábbis fájdalommentesen biztosan nem...
- Én... én nem... - próbálok tétován ellenkezni, de megcsókol. Mit is akartam... mondani? Nyelve lassan, lustán bújik a számba, és én félénken érintem meg enyémmel, amikor ujjaival végigsimítja popóvágatomat, majd lassan belém csúsztatja az egyiket. Felnyögve dermedek kővé, és fejemet hátraejtem. Megharapja a számat, és ettől magamhoz térek. Remegő kezeimmel a karjaiba kapaszkodom, majd ahogy mozgatja bennem ki és be ujját, reszketésem felkúszik a karjaimon, egészen a törzsemig, végig a combjaimon...
Mintha egy megrészegülten verdeső, replő kismadárka lennék... szinte repülök, és mégis egy helyben vagyok. Könnyűnek érzem magam, végtagjaim mégis ólomnehezek... akár a fejem, amit hátraejtek egy kéjes nyögéssel. Nem tudom mit csinál, de ujjának minden mozdulatára a fenekemben bizsergés, zsibadás-szerű szép érzés árad szét. És ezt csak fokozza, amikor szájával csókolgatja nyakamat, mellkasomat... illata és hajának selymessége, ahogy előrehullik rám, fokozva az élményt... ez megfogalmazhatatlan.
Kihúzza belőlem az ujjait, megemeli a csípőmet, és pénisze fenekemnek feszül. Majd hirtelen belémcsusszan ahogy lenyom magára. Felsikoltva karmolom végig mellkasát, szemeimet összeszorítva görnyednék össze ha nem fogna olyan erősen.
Mozdulatlanul ülünk így, és ha nem félnék és fájnék ennyire, arcának szépségében gyönyörködnék. Mert még az öntudatlanság ködén keresztül is látom, hogy behunyja szemeit, és ajkán egy különös, mosolyféle játszadozik. Színtiszta élvezet... elmosódnak a komor vonásai is. Annyira szép férfi... festményekre illő jelenség. A fájdalom alábbhagy, és ő hirtelen lök egyet a csípőjén. Döbbenten felnyögve kapaszkodom karjaiba, és az ő mély hangjába beleremeg az egész belsőm.
Olyan különös érzés... Érzem ahogy hajamba markol, és én magamtól nyújtom felé ajkaimat. Mintha mindig is ezt tettük volna, mintha... Olyan természetes ahogy egymás karjaiban nyögünk, és elmerülünk a szépséges érzésekben...
Csókolgat engem, ahol csak ér... és én úgy kapaszkodom belé, mintha soha nem akarnék elszakadni tőle.
Gyengéden. Lassú mozdulatokkal fektet a hátamra, és mélyebben belém csusszan amikor rám nehezedik. Ujjai megszorítják péniszkémet, mielőtt... mielőtt... Lecsillapodik a vad remegésem, és ismét tudok rá figyelni. Sötét szemei ragyognak a félhomályban, gyönyörű haja fekete vazként folyik rám. Csillog mindkettőnk teste a verejtéktől... ahogy újra és újra mélyen belém nyomul. Minden egyes döfés a lelkem legmélyéig ráz meg... ez elviselhetetlen... elviselhetetlenül jó.
Egész testemet görcsbe rántja valami álomszép érzés... A semmiben lebegek, és mégis alatta fekszem, és ahogy vadul nyögve esik nekem és fenekembe markolva présel magába, kíméletlenül vágtázva velem, miközben testem újra és újra, hangtalanul rándul össze a gyönyörűséges érzéstől...
Hallom a saját hangomat, ahogy nyöszörgök, és még ki tudja milyen hangok törnek fel belőlem, és hallom őt is: mély hangját, nyögését... olyan csodálatos... Arca eltorzul, és furcsa kis félmosoly-szerű fintorba torzul arca. Kábán, valamiféle tejfehér ködön keresztül látom őt, de még így is lenyűgöző a látvány. A szemei... szinte ragyognak...
Lángol a testem, mintha nem is az enyém lenne... minden erőm elszáll, képtelen lennék most felkelni vagy bármi másra.
Ólomnehézzé válnak szemhéjaim is, ernyedten hagyom hogy oldalra fordítson, és ujjaimmal a takaró után tapogatózom kábán.
- Wu...ran - sóhajtja. - Ne takard el előlem a gyönyörű tested.
Zavartan fordítom el pofimat tőle. Miért kell engem folyton zavarba hoznia? Elkapom csípőjéről a kezemet. Észre sem vettem, hogy még mindig cirógatom és... de most észrevettem. Ahogy a tetoválást is a combján. Mi az? Van folytatása is... Kíváncsian emelem fel a fejemet, és jobban megnézem. Végigtekeredik a combján, fel a fenekére, onnan a hátára...
Ahogy bámulom, ő hasra fordul félig, és én szép haját félresimítom, hogy elém tárulhasson egy pompázatos, fekete, hatalmas sárkány. Élethűen csillogó szemekkel és fekete pikkelyekkel. Részletgazdag, álomszép és félelmetességében is tündérmese-szerű.
- Jajj... - suttogom megérintve a bőrét. Pokolian fájhatott ezt felfestetni ide...
Nyugodtan pihenünk, szinte elveszek karjaiban. Hallgatom lassuló légvételeit, élvezem ahogy fülemet cirógatja lehelete. Hosszú hajának egy tincsét tekergetem ujjamra fel és le, gondolataim kissé zavarosak. Gyanítom eltart egy kis ideig amíg feldolgozom a ma éjjel történteket. Az ő... fogja vagyok. A szamurájok hadizsákmányként tartottak maguknál foglyokat? Nem emlékszem hogy olvastam-e hasonlót... de ami biztos: ez nem álom, nem mese. Innen csak akkor szabadulok, ha ő elenged, de amennyire birtoklóan ölel magához, nem hinném... hogy egyhamar szabadulhatok innen. Pedig reménykedtem benne, hogy miután lefekszem vele - kimondani is őrület, nemhogy végiggondolni ezt a mondatot. Jaj szegény fejem! -, akkor elenged. De nem így tett.
- Szóval nem engedsz el... - suttogom, figyelve ahogy ujjamról letekeredik a hosszú, fényes hajtincs. Kinyitja mandulavágású, ébenfekete szemeit, halvány mosollyal simogatja meg a hasamat hosszú, szép ujjaival. Szóval ébren volt még.
Sóhajtva ejtem buksimat a párnára, így arcunk pont egymással szemben van. Ha pár centire előrébb csusszannék, összeérne az orrunk. A párnán szétterülő hajtömegbe fúrom ujjacskáimat, és behunyom ólomnehéz szemhéjaimat. Válaszolnom kéne valamit, de...
***
Halk nevetésre ébredek. Mély és kellemes férfinevetés. Mi az? Ki az?
Hosszúkat pislogok, majd szemecskéimből kidörgölve az álmot tisztul a kép. A nagy ágyban fekszem, fejem valami meleget és rángatózót használ párnaként. Ez valakinek a hasa. Ahogy jobban megfigyelem, totálisan és visszavonhatatlanul teljesen keresztben fekszem, karjaim hálótársamon pihennek, fejem a hasán. Tökre birtokba vettem az egész ágyat és annak tartalmát is.
Várjunk csak...
Felkapom a fejem, és nagyra tágult szemecskéimet jókedvűen mosolygó férfiszépség felé fordítom. Lángvörösre gyúlt képpel mászom le róla, szemeimmel a takarót keresve, amit nem is találok sehol. Nem mintha fáznék... mert pokolian melegem van, amikor meglátom ágaskodó férfiasságát.
- Zaoan - mondja nekem, és csuklómat megfogva húz le maga mellé. Észre sem vettem, hogy ülök és őt bámulom. Remélem azért a számat nem hagytam nyitva, mert az nagyon ciki lenne... Gondolom most kívánt jó reggelt nekem... vagy valami ilyesmi.
- Öh... jó... izé... reggelt... - dadogom, és összerándulok amikor végigsimítja combomat, egészen a fenekemig. Szerintem már füstölög a buksim, olyan piros lehetek... - Ki... kimehetek... a fürdőbe...? - kérdezem halkan. Mormol valamit válaszul, de nem értem mert a számba mondja, majd finoman meg is rágcsálja ajkamat. Behunyom a szemeimet, és kábán hagyom magam. Ha csak hozzám ér... én nem tudom mi történik velem. Úgy érzem elolvadok...
Fölém hajol, elmélyíti a csókot, miközben erős karjaival a levegőbe emel. Elfordítanám a fejem, hogy megnézzem mit művel, de nem engedi. Nyaka köré fonom karjaimat, és csimpaszkodva tűröm hogy elinduljon velem valahová. Csak remélni merem hogy a fürdőbe... és nyertem. Letesz a hűvös járólapra én pedig kábán pislogok fel rá. Elégedett mosollyal fogja meg a vállam, és irányba fordít én meg észbe kapva pirulok el még inkább. Jaj...
Meztelen talpacskáim halkan csattognak a padlón ahogy a zuhanyfülkéhez sietek, és megnyitom a vizet. Próbálom kirekeszteni őt a tudatomból, és beállok a vízsugár alá. Nem sokáig maradok egyedül, mert belép mellém. Kisimítom vizes hajamat a szememből, és csodálkozva nézek rá. Fürdeni akar velem? Arcomat cirógatja végig, majd államat megfogva hajol le hozzám. Nem bánom, mert jó vele csókolózni...
Hosszú percek múlva már a csempéhez szorítva folytatja velem tovább, ujjai végigsiklanak testemen újra és újra. Én csak bénácskán lógatom mancsaimat, mert nem merem megérinteni. Én olyan kis béna vagyok... félek hogy nem jól csinálnám...
- Érints meg lian-ren...
Felemelem kezecskéimet, és pár pillanatig lebegtetem vállai felett, majd határozottan ráejtem őket. Hát marhára gyengéd voltam és finom, mit ne mondjak. Elpirulok amikor lágyan felnevet, és zavartan hajtom le buksimat, nedves tincseim arcomba hullanak. Ő félresimítja, majd tétován birizgáló mancsaimat megfogja és végigsimítja vele a mellkasát. Ahogy nedves, izmos teste, meleg bőre elsuhannak ujjaim alatt, ajkamba harapok. Olyan új még ez nekem, és mégis mintha mindig ezt csináltam volna. Egy idő után már maguktól mozognak a kezeim. Végigtapogatom, simogatom izmos karjait, mellkasát, hasának domborulatait... teljesen elmerülök a látványban és az élményben. Magamtól lépek mögé, hogy a gyönyörű sárkányt is megszemléljem-simogassam. Ujjaim követik a sziluettjét, egészen a combjáig...
- Tessék, próbáld ezzel - szólal meg, és magamhoz térek a révületből. Felnézek rá, sötéten csillogó szemeivel néz le rám a válla felett. Zavartan veszem el a felém nyújtott flakont. Valamiféle fürdőolaj... vagy tusfürdő... mittudomén...
- Jó - suttogom, és a tenyerembe öntök egy keveset. Hátán kenem szét, de pár perc múlva halk morranással megragadja a derekát cirógató kezeimet, és ránt rajtam egyet. Hátához szorul egész testem, ahogy ő végigsimogatja mellkasát és hasát mancsaimmal. Engedelmeskedek a kimondatlan parancsnak, és behunyt szemekkel simítom arcomat a hátához, ujjaim pedig lassan kalandozzák végig a már feltérképezett izmokat újra.
- Mi a fenét művelek...? - kérdezem halkan saját magamtól.
- Semmi rosszat, Kaori-tian - jön a válasz, mély hangján. Hallom szavaiból hogy mosolyog. - Folytasd.
Lángvörösre gyúl a képem.
- Sz-szerintem már... elég tiszta vagy...
Szavaim nem hatják meg, tétován remegő kezecskémet megragadja, lejjebb simítja és már tenyerembe is csusszan nagy és vastag... Vááááá! Ujjai az enyémekre kulcsolódnak, és mély hangján felmordulva hajtja hátra a fejét, hosszú haja mind az arcomba ömlik. Mélyen magamba szívom az illatát, másik kezemmel pedig végigsimítom.
Komolyan... el sem hiszem hogy ez velem történik. Szófogadóan simogatom végig péniszét ahogy mutatja, és összerándulok ahogy combjával ez enyémhez ér. Csodálkozva nézek le a hasam alatt ágaskodó sajátomra. Hogy a szöszbe?!
Elengedi a kezem, és el is tolja hogy felém fordulhasson. Lángvörös pofival pislogok fel rá. Lebuktam, elégedett mosolyát látva ágyékomra szorítom kezecskéimet, szégyenlősen félrenézve.
- Ne szégyelld a vágyaidat Kaori-tian. Ha kívánsz engem, az nekem is tetszik... Nem is sejtettem, hogy ilyen kis kéjsóvár vagy.
Kezeimet elhúzza rólam, én meg még vörösebb fejjel állok előtte.
- Kéj...kéjsóvár? Én... én nem... - duzzogva fordítom el az arcomat, és menekülőre fognám, de még mindig fogja a kezeimet. Halk nevetésétől csak még kellemetlenebbül érzem magam. Kinevet engem... Rángatni kezdem kezeimet, de semmi esélyem ellene.
- Ssss... - súgja a fülembe, és hátulról szorosan magához ölel. Vágya fenekemhez nyomódik és én teljesen elgyengülve ernyedek el karjaiban. Elolvadok... szinte lángol a testem... pedig csak megéreztem...
Arcát az enyémhez simítja, és mond valamit mosolyogva de én csak a száját látom, és majd megveszek érte, hogy érezzem ajkainak meleg puhaságát ismét. Sötét szemei csillognak és halkan belekuncog a csókba. Popsimmal önkéntelenül is vágyához törleszkedem. Később utálni fogom magam ezért a gátlástalanságért... de most akkor is megragadom hasamat cirógató ujjait, és kincsecskémre csúsztatom. Behunyt szemekkel sóhajtok fel, amikor enged akaratomnak és simogatni kezd. A testünkön végigfolyó víz annyira kellemesen cirógat, de ujjai még ennél is csodásabbak... nnnhhh...
Mire visszaérkezek a „tárgyalásból”… hát nem alszik a kicsike?
Meghagytam az egyik szolgálólánynak hogy lazítsa el.. de azért.. nem azt mondtam hogy altassa el. Bahh..
Viszont legalább megcsodálhatom így.. háborítatlanul. Az aranyszállal hímzett, szálfátyol ruha.. alig fed valamit a testéből.. wrr… igazán.. vérlázító.. ahogy elterül.. a hatalmas ágyon.. lábai szorosan összesimulnak.. karcsú combjain megcsillan a papírlámpás fénye.
Rég volt már.. hogy ennyire kívántam volna valamit.. mint most őt. Igazán örülök.. hogy végülis.. hozzám került… a felkelő nap országának eme csillaga. Ezek szerint.. japánban mégis vannak még szép fiúcskák. Bár.. az is igaz.. hogy rajta látszik.. hogy csak fele részben japán. A másik része.. talán valami európai országból származhat.. erre utalnak a zöld szemek is.. amiket most nem láthatok.
De nem sokáig…
- Ébresztő Kaori-tian.. – súgom a fülébe halkan, ahogy lehajolok hozzá. Lábam felhúzom az ágy szélére, lerúgva a tradícionális kínai cípő, amit a hosszú selyemruhámhoz viselek.. itthon.
Szemei egészen lassan nyílnak fel.. épp csak egy fél perc kell neki.. mire rájön hogy hol is van.. és miért. Nem kezd el sírni.. mentegetőzni. .könyörögni.. vagy menekülni.. egyszerűen csak .. megdörzsöli a szemét és édesen megjegyzi.
- Én... azt hiszem elaludtam...
Azt hiszem igazad van. – mosolyodom el magamban, figyelve őt.. ahogy végigmér..
Én is őt. Meg kell hagyni.. tényleg vérlázítóan gyönyörű ebben a cuccban. Sejtettem hogy az lesz..ezért rendeltem el.. hogy ezt adják rá.
Persze ő is rögtön kiszúrja a tekintetem irányát.. és mintha csak most tudatosulna benne a dolog.. kap is a takaró után..
De én gyorsabb vagyok.. és az ágytakaró elegáns ívet berepülve landol a szoba másik felén.
Félősen húzza fel a lábait, átkarolja magát.. mint aki szégyenlős. Lehet hogy az. De majd megszokja.
- Ne...nem értem... – motyogja.. ahogy közelebb hajolok hozzá. Hosszú hajam lefolyik a vállára.. ujjaim a tarkóját simogatják.
- Akkor összefoglalom csak egy szóban Kaori-tian: Takemo. – súgom a fülébe, ő pedig összeborzong. Tudom hogy tudod. Aztis tudom.. hogy undorodsz tőle.. de mondjuk ezzel.. nem vagy egyedül.
Viszont..akit én egyszer kinézek magamnak.. nem eresztem amíg meg nem unom. Ha okos fiú leszel.. talán nem halsz meg.. talán.. ha meguntalak még lehet nyugis… unalmas életed. Talán.
Talán itt maradsz.. az oldalamon.. mint a szeretőm. De jelenleg.. nem tudok másra gondolni..csakhogy.. megkapjalak.
Kaori..
Figyelem vörös kis arcát.. ahogy félve ejti ki a szavakat.. mintha mindegyik szó.. egy mérgeskígyó volna: - Szóval „azt” szeretnéd...
- Neeem... – búgom halkan, mosolyogva. - Akarom.
Arca még vörösebb lesz.. érzem ahogy megremeg. Puha ajkai a szemem előtt.. lágyan simítom végig a hüvelykujammal. Mostmár tudom.. hogy milyen finom.. biztosan…mindenhol ahhzz..
- De... én nem vagyok „kitanított”... vagy micsoda... és fogalmam sincs mit kell csinálni... és... – kezdi idegesen, de elhallgattatom. Ijedten pislog rám.. ajkára simított ujjam mögött.. érzem ahogy reszket.. waargg.. nemis lehetne..ennél izgatóbb.
***
Egy ragadozó nagymacska vigyorával mászok közelebb hozzá. Azalatt a hosszú idő alatt mióta visszatértem kínából.. valahogy nem is akartam magam mellé szeretőt.
Nem tudom most mitől érzek másképp.. valószínűleg az ő hibája… amiért olyan gyönyörű és ártatlan.
- Csak tedd amit mondok.. Kaori-tian.. – súgom a nyakába. Érzem ahogy hajamba kapaszkodba próbál keresni valamit.. ami még valóságosnak tűnik számára ebben a zűrzavarban.
Elrabolták.. kishíján eladták sexrabszolgának.. és még énis. Azt hiszen sovány vigasz neki hogy ez a jobbik rossz..ami történhetett vele. Drogos kis kurvát csináltak volna belőle.
- Érted amit mondok? – kérdezem a mellkasából kilógó keskeny sávot simogatva az ujjbegyeimmel.
Remegve bólint. – I..igen..
Elmosolyodom. Remek.
Kezem észrevétlenül csúszik be a vékony ruhadarab alá.. ő pedig összerezzen ahogy hozzáérek a mellbimbójához. Olyan aprócska és rózsaszín.. mmm…
Ijedten próbálna hátrálni.. de a hasára teszem a kezem. Szemeim megvillannak, ő pedig nyel egyet és elfordítja a fejét.
- Ne félj.. – súgom a nyakába.. érzem a libabőröket a nyelvem alatt ahogy végignyalom. – Nem foglak bántani..
Ujjai megmarkolják a csuklómat, ahogy végigsimítok a mellkasán.
Ne Kaori.. ne állíts meg..felesleges.
Szorosan behunyja a szemeit, én pedig egy pillanatra elengedem őt, hogy kigomboljam a vége-hossza sincs csatokat a ruhám elején.
Máris belebizsereg a testem ha arra gondolok mit fogok tenni vele.. perceken belül.
Fogynak a gombok.. az utolsó kettő-háromnál aztán megállok.. ahogy mégis kinyitja a szemét.. és feltornássza magát félig ülő helyzetbe.
Egy pillanatra mintha.. nem félelmet látnék a szemében.
Mosolyra húzódik a szám sarka ahogy elkapom a pillantást, majd csuklóját megragadva vonom közelebb magamhoz.
- Segíts.. – parancsolok rá, ő pedig úgy mered a gombokra.. mint egy rettenetesen bonyolult rejtvényre.. aminek nem tudja a megoldását.
Vagy.. nem is a gombokat nézi rajtam?
Halkan felkucogok.. ahogy remegő kézzel hozzám ér, testemen végigfut az izgalom apró.. izgató kis érintésének hatására. Valahogy.. még ez is marha erotikus ahogy csinálja.
Kínzóan lassan halad vele.. én pedig egyszerűen félredobom a hosszú, köntös-szerű ruhát.. mikor végre megszabadulok tőle.
Viszont azonnal összerezzen és távolabb húzódik tőlem ahogy meglátja a combomra szíjazott fegyvertokot és annak tartalmát.
Mosolyogva simogatom meg a pisztolyt.. ami már sokszor védte meg az életemet.
- Sajnálom ha ki kell ábrándítsalak.. de ez hasznosabb mint a kard. – felelem, majd felkelek az ágyról hogy megszabaduljak tőle. A tartó ránőtt a combomra.. azért a szomszédos helységben keresek ollót. Ha kell levágom magamról.. nem érdekel most ez.. valahogy.. rohadtul nem.
Mikor kilépek a fürdőszobából a pisztoly immár a kezemben.. időközben a nadrágomtól is megszabadultam, csak egy törölközőt tekertem a derekam köré.
Ijedten lapul az ágy támlájához, én pedig kacagva teszem le a pisztolyt az egyik alacsony asztalkára.
- Ha ellenszegülök akkor….. akkor megölsz? – pislog rám nagy szemekkel.
Felé fordulok az asztaltól.. hajam a hátamra hullik.. eltakarva a hatalmas tetoválást ami beborítja az egész hátam.
- Nem ölök ártatlanokat Kaori-tian. – lépek lassan közelebb. Már csak egy lépésre vagyok tőle.. el is csodálkozom hogy mégis.. ő jön közelebb.. és kezét kinyújtva…érinti meg a…… hajam.
Elkapom a kezét.. és annál fogva rántom közelebb.. térdem leteszem az ágyra.. ő pedig a mellkasomhoz vágódik. Ajkaim az övére tapadnak, belenyög a csókba..ami ezúttal nem olyan gyengéd.. mint az első.
Könnyedén lököm a hátára .. és fölémászom.. egyetlen érintéssel szétnyitva rajta a pihekönnyű anyagot. Remegve kap utána.. de lefogom mindkét kezét. A szám alig egy lélegzetvételnyi távolságra a bőrétől áll meg.. a mellkasa fölött.
Ránézek.. megrázom a fejem, majd lassan engedem el.. ő pedig a szájára szorítja a kezét.
Hát csak nem bírja ki. Óvatosan húzom el onnan.. a makacs kis kezecskét.. és a tenyerébe csókolva tudatosítom benne a dolgot.. hogy nem szeretném hogy ott lenne.
Sokkal jobb helyet tudok neki.. mondjuk.. a hátamon.
***
Egészen nehezen tér napirendre a lávány fölött, ahogy immár teljesen meztelenül kinyújtózom fölötte, de nincs is ideje rá.. hiszen szinte reszket csókjaim alatt.
- Mostmár letagadni sem tudnád hogy nem élvezed.. – simítok végig merev kis farkán.. mire ő akár egy kis állatka.. felszűköl kínjában.
Na mi az…? Mit szeretnél..?
Maga a hang viszont..sokkal inkább hasonlít egy kéjes.. „csináld már” –hoz mint ahhoz amit valójában gondol. De hát így van ez.. amikor az embernek mást akar az agya.. és a teste többi része.
Vigyorogva cirógatom végig ujjaim végével a hegyét, elégedetten gyönyörködve a látványban ahogy kezei megmarkolják a lepedőt. A fényes selymen azonban el-el csúzik a keze.. képtelen már tartani magát..
Egyre magasabbra jut.. ennek a testi gyönyörnek a szárnyán.. amit ujjaim simogatása okoz neki.. és amit valószínűleg.. még sosem tapasztalt.
Hehehehe… mondtam már hogy imádom az ártatlanokat? Bemocskolni.
Az utolsó pillanatban aztán elengedem.. ő pedig úgy kap levegőért.. olyan hanggal.. mint aki valóban csalódott.
Felhúzom magamhoz, szinte nekipréselve az izmaimat, izzadt homloka forrón simul a mellkasomhoz.. miközben levegőután kapkodva kapaszkodik meg jobb híján a hajamban.
Kissé értetlenül pislog rám..
- Miért.. hagytad abba…?
Majdnem felnevetek.. végül csak vigyorogva konstantálom a dolgot.. hogy még eztis.. nekem kéne neki megmondani..
Roppant szórakoztató..
….kis édes..
- Azért mert.. – a következő szavakat már a nyakába suttogom, miközben az ölembe emelem karcsú testét. - .. még sokkal élvezetesebb dolgok várnak rád.. Kaori-tian..
Felnyög ahogy kőkemény merevedésem a fenekéhez ér.. én pedig immár képtelen vagyok elfolytani az elégedett mordulást.. ahh.. igeen..
Annyira felajzott a kicsike.. hogy már..
Kis kezei lecsúsznak.. izzadságtól neves mellkasomról.. érzem ahogy megremeg ahogy tenyeremmel végigsimítok a hátán.. és a fenekén..
- Én.. én nem.. – suttogja a nyakamnak.. mivel csak odáig ér fel.. de nem tudja folytatni.. mert fejemet lehajtva csókolom meg, hogy ugyanabban a pillanatban.. az ujjaim birtokba vehessék azt a helyet.. amit majd.. kicsivel később.. a testemnek egy másik része fog.. egészen közelről megismerni.
Döbbent nyögéssel feszül meg a kezeim között.. szemét behunyja.. még a csókot és elfejti viszonozni.. csak akkor kap észbe.. mikor az ajkába harapok.. elterelve a figyelmét.. minden másról.
Legszívesebben itt azonnal nekiesnék.. de én ennél sokkal okosabb vagyok.
Azt akarom hogy ő maga könyörögjön érte hogy tegyem meg.. saját kéjtől fuldokló.. édes hangján..
Érzéki.. egyre fokozódó remeges hullámzik végig a testén.. ahogy a kezem végre megtalálja azt a pontot…. azt.. amitől eszét veszti.
Kéjes hörgésnek is beillő nyögés szakad fel a torkából.. fejét hátraveti.. felkínálva nekem a nyakát.
Kezeit még mindig érzem a hajamban.. ujjai a vállamra kulcsolódnak.. hogy megkapaszkodjon valamiben.. térde hozzáér a combomhoz…
Minden egyes.. apró simogató mozdulatra.. összerázkódik és elernyed.. halkan felsikkant ahogy végignyalom a mellkasát.. eljátszadozva az egyik mellbimbójával.
Majd megőrülök hogy érezhessem.. és képtelen vagyok abbahagyni..
Rettenetesen érzéki.. kéjsóvár kis teste van.. szinte megbabonáz a látvány.
Ködös.. zöld szemei.. kéjes rándulások fintorok az arcán..
Szinte csalódott sóhaj hagyja el az ajkait ahogy kihúzom belőle az ujjaimat, de sok ideje nincsen hogy kifejezze csalódottságát.. mert egy erőteljes mozdulattal lejjebb nyomva a csípőjét hatolok belé.
A hirtelen rátörő fájdalomtól végigkarmolja a mellkasomat.. én pedig nyöve hunyombe a szemeimen. Hihetetlen vagy nem.. de majdnem elmentem ennyitől..
Annyira édesen szűk.. és úgy szorít a teste.. hogy majd megőrülök..
Ahogy hangja elhal a csendben.. úgy érkezik meg a következő döbbent nyögés..
Nem eresztem el.. lent tartom.. csak a csípőmet mozdítom meg egyetlen erőteljes mozdulattal.. amitől mindketten csillagokat látunk a gyönyörtől..
Morgásszerű sóhaj szakad fel belőlem.. ahogy remegő teste az enyémnek feszül..a hajába túrva húzom magamhoz a fejét.. hogy ajkai után.. az arcát.. a fülét kóstoljam végig.. miközben ő minden mozdulatomra kéjesen nyögve feszül meg..
Kezei a vállamba markolnak.. lehelletét érzem a mellkasomon miközben szűk kis feneke szinte simogatja felajzott hímtagomat..
Puhán teszem le a takaróra.. anélkül hogy kihúzódnék belőle… combját simítom végig a kezeimmel.. miközben remegő lábait érzem a derekam mellett kétoldalt..
Ide-oda veti a fejét a párnán.. majd felsikkant ahogy tövig merülök belé.. és ugyanabban a pillanatban erősen megszorítom kis farkát.
Hajam végigfolyik a mellkasán.. minden izmom megfeszül hogy visszafogjam magam.. de azt akarom hogy még ne legyen vége.. még neem…
Szinte veretékben úszik a kis teste.. ahogy végigsimítom a nyelvemmel.. sós veretékének íze bizsergeti minden érzékemet.
Valamiféle édes illat..ami belőle árad.. képes lennék itt felfalni.. mint valami habos édességet.
Nyöszörögve szorítja meg a vállam, majd kéjesen sóhajt fel.. ahogy elengedem és erőteljes lökésekkel kezdem el ostromolni.. újra..
Keze végigcsúszik a karomon.. összerándul és elernyed.. újra és újra.. míg a végén már úgy érzem.. énse bírom tovább.. kész vége..elszakadt a cérna..
Fékevesztetten .. vadul esek neki.. de már ez sem számít..
A feneke alá nyúlva emelem magasabbra.. hogy még mélyebbre hatolhassak belé.. szinte magamra húzom a testét.. miközben ő szűkölve nyög a gyönyörtől.. míg elő nem tör belőle az egyetlen.. gyönyörrel átitatott kiáltás.. ami aztán engem is a mélybe ránt..
Összeránduló testtel élvezek el.. levegő után kapva.. megmarkolva magam mellett az ágytakarót..
Ahh… istenem…
Elfelhősödő tekintetét figyelem.. ahogy szemei szinte felakadnak a gyönyörtől szívdobbanásai mintha csak enyémek lennének.. ott lüktet mindenhol a testemben.. a fejemben.. a mellkasomban.. az ágyékomban..
Keze szinte ájultan csúszik le rólam.. behunyja a szemét..
Finoman.. fordítom oldalra.. és ő maradék erejét összeszedve nyúl a takaróért..
- Wu.. ran.. – (nem) sóhajtom rögtön.. majd hogy őis értse.. hozzáteszem: - Ne takard el előlem a gyönyörű tested.
Elpirul.. már amennyire ez lehetséges.. hiszen teljesen vörös az arca.
Egyik kezét rémülten rántja vissza csípőmről.. ahol hagyta.
Felkuncogok.
Majd feltűnik neki a sárkány farka.. ami a combomra tekeredve kúszik végig rajtam.
Kezét végighúzza a hátamon. Csak annyi szakad ki belőle hogy: - Jajj..
Jajj neked igen…! – gondolom magamban, majd fejem a nyakába fúrva csókolom végig.. az agyon harapdált.. csókolt területet..
Érzem hogy megremeg.. pedig csak nemrég szállt el róla.. a gyönyört utolsó fuvallata.. mégis belebizsereg az érintésbe..
- Szóval nem engedsz el.. – mondja aztán.. kicsivel később.. nagyon halkan.. mintha azt hinné.. hogy már alszom és nem is hallom.
Kinyitom a szemem.. és ránézek…szórakozottan megcirógatva a köldökén.
Engedj el, engedj el, engedj el... - szuggerálom, bűvölöm, még Uri Geller is büszke lenne a koncentrációmra, de semmi. Nem hajlik meg akaratom előtt.
- Még gondolkozom rajta... - válaszolja mély hangján. - Bizonyára te is tudod, hogy egy tanú az csak eggyel több gond.
Összerándulok ahogy eljut apró kis megviselt neuronjaimon keresztül ez az adathalmaz tudatomig, amit eddig olvastam hasonló helyzetekről. Tanú vagyok, és ha ő is bűnöző, akkor nekem kampec!
- És ha megígérem hogy nem mondom el senkinek? - rebegtetem meg szempillácskáimat. Anyunál és nagyiéknál mindig bejött eddig a bűbájom, hátha rá is hat. Kinevet. Hahh...
- Az ígéretnél azért itt kicsit többre van szükség.
Megáll a kocsi, és kiszállunk.
Azta... mekkora hodályban lakik... és mennyi fegyveres őr... Hát innen nagyon nehéz lesz megszökni, de nem lehetetlen. Majd Kaori-titkosügynök megoldja. Egy regényben például a börtönből úgy szökött meg a főhős, hogy kifigyelte a...
Valaki megfogja a kezem.
Meglepetten pislogok egy kínai lányra, aki cselédruhában van. Oh. Shen-li mondja: zaivalamicsoda, és már húz is maga után a szolgálólány. Engedelmesen szédelegve követem.
Fáradt vagyok, éhes, fáj a fejem, és ráadásul nemrég éltem túl egy balesetet, amikor is véletlenül belezuhantam majdnem úgy harminc pisztolygolyóba. Szóval... ettől még Poirot felügyelő is kifáradna.
Belépek illetve beesek majdnem egy szobába, ahová a szolgálólány rángat. Elkezdi rólam lecibálni a hálóingemet, de én paprikapiros képpel kezdek hadakozni vele.
- Hé... ez alatt semmi sincsen, és én nem szeretném ha... Tudod mit? Leveszem egyedül jó? Csak hagyj magamra és... - szövegelek, miközben a vékony anyag hasad erős ujjai alatt. Egy köntöst nyújt felém, és én kikapom a kezéből. Hát ez egyre jobb... a világon már mindenki bekattant?
Kimegy és egyedül maradok, de csak pár másodpercig, mert újra nyílik az ajtó, és hoznak egy poharat. Valami gőzölgő. Mutatják hogy igyam meg. Megszagolom. Tea.
A tanúktól megszoktak szabadulni. Mi van, ha méreg van benne? Hm. Nem hinném...
Megiszom, aztán legfeljebb vár az örök szamurájmező.
Az idő telik egyedül, és ahogy egy fotelban ülve nézek ki a fejemből, kezd végre az a furcsa köd feltisztulni agyamról, ami eddig lágy, puha paplanként borult rám, és olyan valószerűtlenné tette a világot.
Lássuk csak... Elraboltak, ez tiszta sor. Egy borbélyházban majdnem fiúprostituált-rabszolga lettem, annak a Jabbának a tulajdonakánt.
Jabba a Hut.
Pfúj. De hát tényleg olyan volt.
Aztán odaajándékozott egy férfinak, és az ő házában vagyok. Nem enged el, ergo most az ő „tulajdona” vagyok. Még.
Felpattanok, és ellenőrzöm az ajtókat. Fürdőszoba, vécé. Az ablakokat... magasan vagyok, és nincs sem kúszónövényzet, sem tűzoltó létra. Ahogy nézem a kutyákkal sétáló őröket, ha sikerülne is lejutnom, azonnal elkapnának.
Nyílik az ajtó.
A ruhatépkedős szolgálólány lép be rajta, és egy ruhát terít az ágyra. Int nekem hogy menjek oda. Tétován felé lépek, és vadul mutogatni kezdem, hogy majd én egyedül felöltözöm, nem kell segítség, mellesleg találok-e itt egy telefont amin értesíthetném a rendőrséget, a mentőket, tűzoltókat, anyámat, az elnököt és a dalai lámát, meg a mikulást, de semmi reakció. Újabb tépkedésbe kezd, ezúttal a köntösöm bánja. Végül feladom a küzdelmet, mert nincs értelme hadakozni egy fúria ellen, ezt már alaposan megtanultam anyámnál.
Feladja rám a ruhát. Zöld selyem, arany hímzésekkel, és elöl- hátul hosszú rátéttel a felsőjén. Mintha szoknya lenne, de tudom hogy nem az. Ugyanaz a hagyományos kínai ruha, ami Shen-li-samán volt, pedig szamuráj ruhában sokkal jobban nézne ki. Mondjuk most is úgy fest mint egy mozisztár... vagy mint az én kedvenc regényhősöm. Kár hogy csak külsőre... Ha csak negyed akkora igazságszeretete és bushido iránti elkötelezettsége lenne mint Seirennek, már rég otthon szunyókálnék, tele hassal. Éhes vagyok...
Kilök a folyosóra és egy irányba kezd tolni.
- Most meg hová viszel? - firtatom csak úgy mellékesen, mert közben a folyosón őrködő fegyvereseket csodálom. Az ott egy Desert Eagle volt? Egy akciófilmben láttam! És történetesen olvastam is valahol, hogy az 50-es kaliberű egy medvébe is fél méteres lukat lő.
Kinyit az egyik őr egy ajtót, és én beterelődök mint egy birka.
Shen-li-sama egy alacsony asztal mellett ül, sárga selyemruhában, vállaira omló gyönyörű hajával. Seiren... nem, ez nem ő.
Még mindig zizi vagy a drogtól, Kaori. Úgyhogy csak óvatosan.
- Miran... - zendül mély hangja, és a hárpia végre kimegy. Már kezdtem attól félni, hogy a ruhatépkedési mánia itt is rátör.
Körülpillantok. Hű... nagy szoba, ablakok, selyem és bársony, jellegzetes kínai fekete-piros színek, képek, festmények, vázák, szobrok. Hát van pénze az tuti. Vajon mivel foglalkozhat?
Nyááá... hát szamuráj!
De ilyen jól menne a szamurájoknak mostanában? Ööö... nem kihaltak azok? Jó, jó, tudom hogy igen, de szamuráj elveket követők még mindig vannak.
Alaposan megnézem magamnak őt. Egyszerűen fenségesen szép férfi, nemes arcvonások, határozott vonalú ajkak, sötéten csillogó, mandulavágású szemek. Aham... csodálkoztam is, hogy egy japán miért hord kínai ruhákat és miért beszél kínaiul. Mert valószínűleg félvér, ahogy én. Csak éppen én francia vért hordok magamban. Mondjuk beszélek is franciául, mert ez a minimum ha már minden nyarat a maman és papan birtokán töltöm.
- Gyere közelebb! - int nekem egy elegáns, határozott mozdulattal. Szót fogadok. Na és most? Idegesen tipródom egy helyben, azon gondolkozva, hogy mégis mi a fészkest keresek én itt, amikor délután négykor még az iskolaépületből léptem ki és azon gondolkoztam, hogyan tanuljam meg a holnapi matekdolgozatra azt a rengeteg anyagot... most meg itt állok, és gyakorlatilag fogoly vagyok, vagy rabszolga. Hogy melyik a jobb, arról vitatkozhatnék saját magammal... Ugyanis utóbbit nem akarják megölni. De...
- Nagyon jól áll a ruha - hallom a mély morranást, és egy párnára mutat vele szemben. Leülök rá, és ekkor meglátom a terülj-terülj asztalkát.
Ahh mikor is ettem utoljára...?
Anya szendvicsét délben. Apropó anya.
- Mikor mehetek haza? - pillantok fel rá.
- Ezt már megbeszéltük. Inkább mennél vissza Takemo-hoz? - hevesen megrázom a fejem. Azt inkább ne. Bármi mást, csak azt ne. Nem tudnám elviselni, hogy velem is megtegyék azt, amit láttam...
- Remek. Én is így gondoltam. Inkább egyél.
Egyek? Elbizonytalanodom, de csak bátorítóan bólint. Na jó, akkor kezdjük ezzel, meg ezzel... és aztán... ez nyanyon finyommm....
Habár a kínai kajákkal az a gond, hogy gyakran gőzöd sincs mit eszel mivel. Uhh ez csíííííp! Mmm... nem is rossz.
Egy kéz úszik a látóterembe, és egy hosszú ujj törli le számról a szószt, hogy aztán Shen-li-sama maga nyalja le róla.
- Te nem eszel - motyogom a tényt megszeppenve.
- Jóllakat a látvány - mosolyog rám jókedvűen, és int hogy egyek tovább. Máskor zavartan elpirulva kezdeném turkálni az ételt, de most piszkosul éhes vagyok, és energiára van szükségem. Kojak is mindig energiát vett magához a bevetések előtt. Nekem is kell enerdzsi, ha meg akarok lépni innen...
Elropogtatom az utolsó sütit is, és halk sóhajjal, kis híján elégedetten nézek a velem szemben ülőre. Megfogja a kezem, és lenyalogatja ujjaimat. Mit... mit csinál...?
Elpirulva nézem, szinte lángol a képem. A sötét szemek arcomat fürkészik, úgy teszi le kezemet az asztalra. Visszakaparintom mancsomat, és az értékes kincsemet mellkasomhoz szorítom. Kell még nekem, szükségem van rá. Többek között a helyéről majd kiugró szívemet kell bent tartsam vele...
- Kaori... gyere ide... - duruzsolja mély baritonján, és megborzongok. Megfordul a fejemben, hogy mi történne ha nem fogadnék szót, de szigorú kisugárzása, és a hatalom ami körüllengi, szinte bénítóan... félelmetes.
Nem húzok ujjat vele inkább. Bármi jobb, mint ami Takemonál várna rám.
Torkomban dobogó szívvel, nagyot nyelve mellé mászom. Előtte a tányéron egy csoki van. Jaj nagyon szeretem a csokit...
- Kéred? - mosolyog le rám kedvesen. Jaj hát milyen udvariatlan dolog lenne elenni előle... meg különben is rengeteget ettem.
Egy darabot letör, és a számhoz tartja. Kézzel venném el, de figyelmeztetően jelez szemeivel. Szót kell fogadnom... ő akar megetetni. Erről azonnal eszembe jut a lánc amit rám tettek Takemonál.
Kikötöztek mint egy kutyát.
Elajándékoztak.
És most egy új gazdám lenne?
Hát úgy fest.
Engedelmesen veszem el szájjal a csokit, és elégedett mosolyát látva összerándul a gyomrom. Hideg kúszik a végtagjaimba...
Megsimogatja a hajamat.
Már várom hogy azt mondja: jó kutya...
Elrágcsálom a csokit, és némán tűröm hogy simogasson.
Fájdalmas a valóság...
De...
Nem rossz, rosszabb is lehetne. Láttam. Csak egy aprócska részletét, egy résre nyitott ajtón át... de egy életre beleégett a retinámba.
De ő nem úgy fest, mintha bántani akarna... Talán titkos szamuráj énjének is köze van a dologhoz.
Látom, hogy mosolyogva a távolba réved tekintete. Óvatosan meghúzogatom ruhaujját, hogy rám figyeljen.
- Ümm... kérdezni szeretnék valamit... - csipogom félénken.
- Csak rajta.
- Van kardod? - suttogom nagy szemekkel.
- Igen van. De nem ölök vele embert. Csak edzéshez használom...és dísznek.
- Edzéshez? Tudtam! - ragyogok fel. Akkor mégiscsak szamuráj!
- Micsodát? A kendo-t általában karddal űzik, de ezt gondolom te is tudtad - hajol a fülemhez, és megborzongva öntöm le magam kis híján a pohár vízzel ahogy megremeg a kezem. Zavartan csusszanok arrébb.
A kínaiaknál a személyes tér egy szűk fogalom...?
- Igen, tudom... mindent tudok a szamuráj harcművészetről, az Edo korabeli dojo-król és a bushidóról... Nem erről beszéltem, csak... tudod... szóval... - motyogom elpirulva.
- Igen? - szakít félbe. - Szóval érdekel a kultúra ezen része.. akkor ki kell ábrándítsalak, mert amit én használok, az egy régi kínai változat, nem japán. Nos.. viszont.. érdekes.. sosem gondoltam volna hogy téged ez is érdekel...
Régi kínai változat? Wáóóóó... De ha nem szamuráj, akkor... akkor...
- Hogy ha nem vagy szamuráj, akkor mivel foglalkozol? - csusszan ki a tízezer dolláros kérdés a számon, amire ha megkapom a választ, nekem kampec. A fene Kaori, hogy nem tudsz csendben maradni...
- Baishe... tudod mi az? Nem dehogy tudod...
Baishe???
Megszédülök, és minden szín kiszalad az arcomból. A Kínai Maffia.
Ó te jó ég, nagyobb bajban vagyok, mint gondoltam...!
A kínai maffiánál veszélyesebb és befolyásosabb bűnszervezet nincs japánban. Gyakorlatilag a kezük túlnyúl a jakuzákon is, és hihetetlenül kegyetlenek! A véres álom című könyvben a főhős egy nyomozó volt, aki egy lány halála után nyomozva bukkant egy különös szálra, amely a kínai maffiához vezetett. Kiderült sok-sok mocskos dolog, és végül a nyomozó meghalt...
- Na vagy mégis... - veszi észre rajtam.
- Szóval ezért volt a sok fegyveres férfi... - vagyis hadsereg.
- Szóval azért - biccent helyeslően, és szám sarkát törli meg. Megremegve húzódnék el, de a vállamat karolva tart vissza. Még mindig nem tértem napirendre a téma felett, ezért nem is figyelek igazán.
- Üm... olvastam erről egy könyvet, hogy...
- Szóval innen ez a mérhetetlen fantáziád - szól közbe mosolyogva, és arca zavarba hozóan közel kerül az enyémhez. - Kis könyvkukac vagy.
Kikérem magamnak...
Sértetten fordítom el a fejem, ezzel megmenekülve a közeli kommunikáció arcpirító hatásától. Nem vagyok kukac... én csak szeretek olvasni.
Forró ajkai nyakamra tapadnak, és én ijedten felsikkantok, de kezeimre teszi az övét, jelezve hogy eszembe se jusson ellenállni. Ellazulok, és rákvörös képpel viszonzom pillantását.
- Semmi baj Kaori tian... az olvasás műveltté tesz... - leheli. Tian?!
- Nem értem mit mondasz... - motyogom. - A lányt se értettem... pedig nagyon próbálkoztam... Mutogattam meg minden...de...
- Cssss... mindegy... majd megtanulod... - súgja a fülembe, ujjai állam alá simulnak, és maga felé fordítja buksimat. Megtanulom??? Ezek szerint sokáig akar itt tartani?! Nem akarom megtanulni!!!! Haza akarok menni!!!
- Mi...? - kezdeném, de döbbenten nyögök bele a szájába. Mit... mit csinál...? Nyalogatja a számat...? Keze tarkómra simul, és fejemet hátrahajtja, leheletével perzselve nyakam érzékeny bőrét.
- Neh... - nyögöm, ahogy végigsistereg testemen a bizsergés, de máris száját érzem az enyémen.
Most megcsókolt?
Most komolyan megcsókolt engem?
A nyelve a számban van?!
Ez...
ez...
ez...
Nem is rossz...
Kábán szédülve hunyom be szemeimet, forró nyelvének mocorgása különös, de mégis jó érzés. Nyelvemet cirógatja vele, és én tétován mozdítom meg az enyémet, óvatosan hozzáérve az övéhez. Félénken rántom vissza, de nem tudom elmenekíteni szegényt. Belemorog a csókba, és megharapdálja a számat búcsúzásképpen.
Elenged, és én pihegve próbálom rendezni kusza gondolataimat.
Csók.
Asztal.
Rojtos szőnyeg.
Megcsókolt egy férfi...
Istenkém... megcsókolt egy f...
Shen-li-sama feláll, és felpillantok rá.
- Gyere...
Meredten bámulom felém nyújtott kezét. Na jó, azt hiszem MOST vagyok nagy bajban...
Megszeppenve csúsztatom remegő ujjaimat a tenyerébe, és engedelmesen követem.
Áh, biztos csak visszakísér a szobámba.
Hát nem királyság az optimizmus?!
Előttem halad a folyosón, én meg a festményeket, szobrokat, testőröket csodálom. Mint a Kínai Nemzeti Múzeum, csak ott kevesebb az őr, és nem AK47-esekkel és uzikkal őrzik a kincseket. Jah, és a teremőrök mind hetven évnél idősebbek.
- Ne maradj le... ha eltévedsz, még a végén betolakodónak néznek - hallom a bársonyos baritont. Megszeppenve sietek utána, és mellé igazodom. Érzem ahogy engem néz, de én nem merek ránézni... olyan zavarban vagyok... végülis megcsókolt... és ki tudja mit tervez...
Kinyit egy ajtót, és beterel. Egy fal, tele kardokkal! Mindenről elfeledkezve cuppanok rá, alaposan megszemlélve. Még hogy nem szamuráj? De igen...
- Tudtam én... - motyogom duzzogva, és alaposan megnézem az egyik kardot. Igazi szamuráj kard, biztosan borotvaéles...
Kezek siklanak vállaimra, onnan mellkasomra, és ijedten lépek hátra, egy széles mellkasnak ütközöm. Mielőtt rémülten felnyikkannék, már fel is kap a karjaiba, mint egy királylányt, és az ágyhoz visz. Kezecskémet a számra szorítva fojtom vissza félelmem hangjait, és hagyom hogy lefektessen.
Szorosan behunyt szemekkel, füleimben dobogó szívvel fekszem mint egy kődarab, de nem történik semmi. Látom, hogy az ajtóhoz lép, és kínaiul beszélget a kint állókkal. Fellélegezve ülök fel. Milyen kedves, lefektetett az ágyba.
- Yí hàn Kaori hana .. nemsokára jövök, addig viselkedj rendesen - fordul újra felém.
- Ööö... mit csináljak? - kérdezem, de újra elfordul tőlem és kínaiul beszél tovább az öltönyös fickóval, majd egyedül maradok.
Két egész percre.
Belép a ruhacincáló-mániás szolgálólány.
- Jaj ne! - sikkantok, és kipattanok az ágyból, de nem jutok el messzire. A következő percben élet-halál harcot vívok szeretett és imádott ruhácskámért.
Alig fél óra múlva pipacspiros fejjel, az ágyon heverek hasra fektetve, és valami nagyon finom illatú olajjal masszírozza a vállaimat, hátamat és combjaimat.
Miután feladtam ellene a küzdelmet, kedvesebb lett velem, és gyengéden lazítja ki feszült izmaimat. Finooom...
El is szunyókálok, és már csak félálomban érzékelem hogy felültet, és rám ad valamit, és már zuhanok is vissza a puha párnákra...
Zzzz...
*
Szép álom... kellemes meleg, cirógatások...
Halk sóhajjal fordulok a másik oldalamra, és cuppogok egy picit. Hajamat simogatja valaki, majd karomat.
- Ébresztő Kaori-tian - súgja a fülembe egy bizsergetően mély hang. Megborzongok, és felnyitom szemeimet.
Mellettem ül az ágyon Shen-li-sama, és kedvesen mosolyog rám.
- Én... - motyogom - azt hiszem elaludtam...
Látom a félhomályban, hogy sötét szemei végigsiklanak rajtam, és gyanús csillogásuk meglep. Mi az? Lepillantok, és látom, hogy nem látok magamon mást, csak egy teljesen áttetsző aranyszálakkal díszített muszlim-fátyol ruhát, olyan köntös-félét, mert még öve is van... de minek. Ijedten felsikkantva kapok a takaró után, hogy elrejtsem előle kincsecskémet és minden egyebet, de már csak a fellebbenő és tovarepülő anyagot látom ahogy Shen-li-sama ledobja az ágyról.
Valamit mond kínaiul.
Felülök, és lábaimat felhúzva rejtem el előle a lényeget, remegő kezeimmel mellkasomon összefogva a ruhának nem nevezhető bigyót rajtam.
- Ne...nem értem... - csipogom, nagy szemekkel nézve rá.
- Akkor összefoglalom csak egy szóban Kaori-tian: Takemo - búgja halvány mosollyal. Összerándulok.
Nem vagyok ostoba, már mindent értek. Azt szeretné, hogy tegyek a kedvére úgy, ahogy a „kitanítottak” teszik, különben visszaküld Jabbához.
- Szóval „azt” szeretnéd... - nyöszörgöm számra szorított kezembe, arcom már lángvörös.
- Nem... - simogatja meg a hajamat, és kezemet elhúzza a szám elől. Komolyan néz a szemembe. - Akarom.
Arcomra siklik a keze, és hüvelykujjával ajkamat cirógatja.
- De... én nem vagyok „kitanított”... vagy micsoda... és fogalmam sincs mit kell csinálni... és...
- Ssss... - teszi mutatóujját a számra, arcán halvány mosollyal. Nagy szemekkel, pirosan pislogok fel rá. Alig észrevehetően bólintok és könnyek gyűlnek szemeimbe. Szót kell fogadnom...
Istenkém... mindent meg kell tennem amit kér tőlem, különben... különben...
Bosszantó dolgok. Épp csak fél éve vagyok újra japánban mégis mindenki azt hiszi hogy keresztbe tehet nekem.
Egyesek.. akik jobb lenne ha megülnének a fenekükön, és örülnének hogy nem húzzák ki a gyufát.. wrr..
Kémeim jelentették hogy valaki a hátam mögött szervezkedik és belerondítottak a kelet japán feletti drogügyletekbe. Milyen remek..
Jobb volt nekem Kínában... valóban.. de amíg itt puskák ropognak nem ülhetek nyugodtan a babérjaimon. Arról nem is beszélve hogy apám üzleti részesedéseinek fele japánban található.. így kénytelen vagyok időről-időre megregulázni a magukat helyi menő csávóknak képzelő kis senkiket.
Leteszem a teáscsészét az asztalra és kinézek az ablakon. Hogy én mennyire unom ezt..
Az utóbbi időben mást se csináltam csak az elkanászodott helyi maffia tagjait látogattam.. felajánlva nekik az együttműködést, vagy a halált.
Nagyon egyszerű a képlet.
Vagy tudomásul veszik a dolgot, vagy úsznak egyet a cápákkal. Esetleg odaadom őket kedvenc kínzómesteremnek.. aki remekül ért többek között a kasztráláshoz.
Futó mosoly tűnik fel az arcomon ahogy látom lefékezni a kapu előtt a hosszú limuzint.
Felállok az asztaltól és elsétálok a kínai lány mellett aki összeszedi utánam a teáscsészét.
Testőreim már a kapunál állnak. Mindnek nem tudom a nevét, de nem is lényeges.
Egyikük, egy magas, rövid fekete hajú férfi becsukja mögöttem a kocsi ajtaját és a volán mögé pattan.
- Uram.. - néz rám a visszapillantóból.
- Indíts Lao. - biccentek és a továbbiakban beletemetkezem a könyvembe. Az utóbbi időben nemhogy élni de művelődni nem volt időm. Hogy a többi alapvető szükségletet ne is említsük.
Kissé irónikus hogy épp bordélyba tartok tárgyalni.
A legutóbbi fiúcska épp csak két hétig bírta mellettem.. megölték a rivális maffia tagjai Hongkongban.
Nem igazán sirattam meg, lévén egy elkényeztetett kis ribanc volt.
Csupán sajnálom rájuk pazarolni az időmet. Nagyon rég volt már hogy bárki iránt is a szánalmon kívül bármi mást éreztem, de nem is nagyon hiányzik.
Csak talán a szórakozás.
***
Impozáns, hatalmas épület.. hm..a luxusbordélyházak márcsak ilyenek.
Már a kapunál várnak az előzékeny alkalmazottak, akik testőreimtől tartván inkább megtartják a három lépés távolságot. Jobban is teszik.
Szó nélkül sétálok végig a félhomályos folyosón, arannyal hímzett kínai selyemruhám többek érdeklődését is felkelti, mielőtt megérkeznék tárgyalópartneremhez.
Undorító egy fickó de nem is azért jöttem hogy sokáig bámulhassam.
Előzékenyen pattan fel.. már nyalva is a talpamat, miközben mellette két láncra vert fiúcska álldogál, szemlátomást parancsra várva.
Legalább úgy tartaná a kurváit hogy ne vegye el az ember kedvét.. pff..
Hellyel kínál, én pedig lábaimat keresztbe téve foglalok helyet. Lao beállítja embereit a fal mellé, előkerülnek a fegyverek is.
- Térjünk a tárgyra Takemo-san. Nagyon jól tudom hogy valaki szervezkedik a hátam mögött. Azt pedig nem szeretem ha beleköpnek a levesembe. Biztosan emlékszel még Danzou-ra. Nem éppen kellemes halála volt, pedig csak egyetlen szállítmányt tett tönkre.
Látom rajta hogy idegesen tördeli a kezét.
Elégedett mosoly fut szét az arcomon. Tudom én hogyan kell tárgyalni.
Elküldi az egyik fiúcskát italért, majd az egyik emberéhez fordul.. súg neki valamit.
Lao rámnéz, de alig láthatóan intek nemet a fejemmel. Nem szükséges követned. Túlságosan fél ahhoz hogy bárhogy is keresztbe tegyen.. innen látom.
- ...amint látod, jól megy az üzlet. - mutat körbe. - Nincs rá okom, hogy a tiédbe rondítsak. Hidd el, nem én voltam. Sosem húznék veled ujjat, nem vagyok ennyire ostoba.
Na azt elhiszem.
Nézni sem bírom a fickót. Nagy és kövér.. az a tipikus aki jakuzának képzeli magát, de közben nem az. Szánalom.
- Még itt nálunk japánban is legendákat zengenek a Baishe (kínai maffia) jelenlegi vezetőjéről, énis inkább a békés együttélést keresem mint a konfliktusokat. - mosolyog egy disznó vigyorával.
- Nos, ezt örömmel hallom. - felelem kifejezéstelen arccal.
- Hogy bebizonyítsam baráti érzelmeimet, engedd meg, hogy megajándékozzalak. - teszi hozzá nemsokára és int az egyik emberének, aki ideráncigál egy fiút.
Nahát.. miért nem lepődök meg..?
Éppen takarásban van.. így nem láthatom..de valahogy nem is igazán érdekel a dolog.
- Nem szükséges - felelem. - Hiszek neked így is. Tudom, hogy nem vagy ostoba Takemo-san.
Naigen, ha meg az lennél.. ott van Ching úr neked. Szívesen megszabadít a golyóidtól.
- Ragaszkodom hozzá, barátom . Íme az ajándékom.
Int a fiúcskának, majd ráparancsol hogy jöjjön közelebb.
Hallom ahogy felmorran majd ráüvölt az emberére:
- Csak nem egy frisset hoztál? Megmondtam, hogy egy kitanítottat hozz!
- Bocsásson meg uram. Ezt alig két órája fogtuk, még nem volt rá időnk, nála szebbet pedig nem találtam.
- Na mindegy. Hozd ide! - hangzik a parancs, a férfi pedig közelebb taszigálja megszeppent fiút.
- Na hogy tetszik? - kérdezi idegesítően.
- Megmondtam, hogy nem szükséges nekem ajándékot adnod Takemo-san. - felelem továbbra is férfin tartva tekintetemet.
- Ugyan-ugyan. Csak nézd meg! Igazán szép kis fogás...
Megmarkolja a fiú arcát és felém fordítja.
- Na mit szólsz? - röffen fel akár egy nagyra nőtt disznó. - Nézd ezeket a gyönyörű zöld macskaszemeket és ezt a tejszínfehér bőrt. Mmmrrr...
Valóban sosem láttam még hozzá hasonló fiút. A bordélyokban tucatjára vannak a karcsú szépségek..de ő valahogy nem illik a többi tucat közé. Könnyes zöld szemeiben leplezetlen elszántság és félelem, teste karcsú és izmos, fehér bőre még az apró fehér ruhácska alatt is szinte vakít.
Leplezetlen mosolygással figyelem ahogy a fiú kirántja magát ujjainak szorításából és rákiált:
- Ne érj hozzám te disznó...!
Pisztolyok szegeződnek rá, testőreim is megvélozzák.. hiszen ha elszökik.. ezzel az információval a birtokában.. az veszélyes volna.
Felállok a székről.. távozni készen.
- Elég. Elfogadom az ajándékot. - intek a testőröknek akik leengedik a fegyvert. Takemo elégedetten dörzsöli össze a kezét.
A fiúcska a hátam mögé rebben, érzem vékony ujjait a hajamba bújni.
- Ha továbbra is ilyen együttműködő leszel..nem lesz gondod az embereimmel. - fordulok a kövér férfi felé, aki bólogató kiskutya módjára helyesel.
Jájj na menjünk már mert felfordul a gyomrom.
***
Bevetem magam a limuzinba, átvetve a lábaimon a súlyos selyemruhát, elgondolkozva, mosollyal az arcomon bámulom a fiút mellettem.
- Shen-li-sama... őt is elengedjük mint a többit? - kérdezi mellőlem Lao valahonnan.
Elgondolkodva figyelem őt..
- Hogy hívnak? - kérdezem nyugodt, mély hangon. Figyelem ahogy csillognak a szemei ahogy engem néz.
Tetszik ez a bátorsága ahogy szembe mert szállni azzal a disznóval. Különleges. Nem olyan mint a többi.
- Kaori..
Na most máris sokkal félénkebb a hangja. De tudomén hogy tudsz te másmilyen is lenni.. hiszen láttam.
- Nagyon kis bátor voltál odabent. - felelem halkan. Figyelem ahogy lassan mosolyra görbül a szája.. kezd feloldódni.
- Kö...köszönöm. Pedig nagyon féltem ám... - suttogja félénken. - De tudtam, hogy te majd megmentesz, még ha nem is volt nálad a kardod...
A mim?
Felvont szemöldökkel nézek rá. Nos.. látom a fantázidáddal nincsen gond.
- Valóban? És honnan tudtad? Miféle kardról beszélsz?
Az ajkát rágcsálva töpreng tanácstalanul, láthatóan nem akaródzik neki kinyögni hogy miről lévén szó.
Nos, nekem jó ígyis. Viszont felkeltetted a figyelmemet...
- Különös fiú vagy te.. - felelem halkan, finoman megsimogatom a fejét.. puha tincseibe süllyesztem az ujjaimat.
Közelebb hajolok hozzá, halványan érzem rajta a szappan illatát.. és valami mélyebb édes cukorillatot.
- Tie.. hayan.. (= azt hiszem megtartalak) - teszem hozzá szinte csak magamnak, ő pedig tanácstalanul néz rám, kissé ijedten.
Jah hogy nem értetted.. - mosolyodom el magamban. - Annyi baj legyen.. majd fogod.
- Akkor elengedsz? - pislog rám hatalmas zöld cicaszemekkel, én pedig kishíján elnevetem magam. Ha értetted volna az előbbi szavaimat, nem mondanád most ezt.
Megsimogatom az arcát és közelebb hajolva szívom be az illatát. Mmm..csodálatos..
- Még gondolkodom rajta.. - felelem diplomatikusan. - Bizonyára te is tudod hogy egy tanú az csak eggyel több gond.
Összerezzen és ijedten pislog.
- És ha megígérem hogy nem mondom el senkinek? - pislog rám édesen.
- Az ígéretnél azért itt kicsit többre van szükség. - kacagok halkan. Megérkezünk lefékez az autó, az egyik szolgálólány pedig elénk siet.
Elmagyarázom neki kínaiul hova vigye Kaorit, mit tegyen vele és mit adjon rá. Bólint és kézenfogja a fiút, aki zavartan pislogva nézi a hatalmas nem ide illő épületet a faragott sárkányszobrokkal.
- Zaijian (=viszlát, hamarosan találkozunk) - intek nekik és a szobmba vonulok, ahol már egy másik tárgyalópartner.
***
Késő este van amikor végzek.
Fáradtan lépek a hatalmas fürdőszobába, és egy forró zuhany után hagyom hogy a szolgálólány kifésülje hosszú hajamat.
Egy sárga, földig érő tradícionális ruhát választottam estére, kaorinak pedig egy zöldet.. ami megy majd a szeme színéhez.
Igazán kíváncsi vagyok hogyan áll neki.
***
Már az alacsony asztalka mellett ülök mikor megjelenik, idegesen babrálva magán a ruha csatjait.
A kínai lányka terelgeti maga előtt, de lévén nem ért belőle semmit.. csak zavarban van.
- Miran.. (=elmehetsz) - intek a lánynak.
Figyelem ahogy Kaori tekintete megállapodik rajtam, és a díszesen festett falakon.. a dísztárgyakon körös-körül.
Engem néz.. én pedig rezzenéstelen tekintettel viszonzom a tekintetét. Hajam frissen fésülve omlik a vállaimra.. ilyenkor úgy néz ki mint egy fekete folyam ami elárasztja a vállaimat és a ruhámat.
- Gyere közelebb! - intek neki.
Közelebb is jön, de nem nagyon találja a helyét ezért állva marad, idegesen toporog.
- Nagyon jól áll a ruha. - állapítom meg elégedetten mordulva és intek neki üljön le.. a padlóra tett párnára.
Zavartan ereszkedik le velem szemben, és mindenről megfeledkezve nyalja meg a száját ahogy a feltálalt ételeket figyeli.
Majd elkapja a tekintetét róluk és megkérdezi:
- Mikor mehetek haza?
- Ezt már megbeszéltük. - felelem nyugodtan. - Inkább mennél vissza Takemo-hoz? - kérdezem komolyan.
Azonnal megrázza a fejét.
- Remek. Énis így gondoltam.
Megkordul a gyomra.
- Inkább egyél. - mutatok a tányérokra.
Rámpillant, mintha engedélyt kérne, pedig az előbb adtam meg. Bólintok, mire úgy veti magát az ételre.. mint aki napok óta nem evett. Bár azt hiszem, nem is nagyon adtak ott neki enni. Ellenben a drog amit az elfogásakor használhattak még mindig a vérében lehet..ezért volt olyan bágyadt.
Én nem eszek.. inkább csak figyelem őt. Igyekszik udvariasan, kimért mozdulatokkal étkezni, de néha becsúzik egy-egy baki, amin halkan kuncogok magamban.
Tiszta csípős szósz a szája.
Vigyorogva hajolok oda hozzá és mutatóujjamat végighúzva az ajkán törlöm le, amit aztán kéjesen lenyalok az ujjam végéről.
Kikerekedett szemekkel néz, majd közbenyögi:
- Te nem eszel.
- Jóllakat a látvány. - felelem vigyorogva, és intek hogy folytassa.
Rég volt már hogy ilyentén gondolatok jártak a fejemben..mégis ahogy elnézem ezt a fiút.. amint éppen a szerencsesütit falja fel.. a morzsákról is fülledt erotikát lélegzik a levegő.
Félrehajtott fejjel figyelem, ujjammal a pohár szárát piszkálgatva.
Időnként megjelenik mellettem a szolgáló hogy kérek-e valamit, de elküldöm.
Mikor befejezi az evést, elégedett, jóllakott arccal néz fel rám, kissé összerezzen, mikor felemelem a kezét, és lenyalom az ujjai végéről a rajta maradt piros szósz maradványokat.
Elvörösödik..
A tenyere fölött figyelem, majd finoman visszateszem a kezét az asztalra. A mellkasához emeli kis kacsóját..mintha ki akarna ugrani a szíve.
Hehe.. ne félj.. nem fiúkat eszem reggelire.. amúgyis.. most vacsora idő van.
- Kaori.. gyere ide..- lehellem mély hangon, ő pedig félve mászik közelebb a vastag kínai.. hímzett szőnyegen.
Csillogó szemeit az előttem heverő tányérra mereszti amin egy csoki kínai írásjel van.. a kávémhoz.. de persze ott hagytam..mert én nem szeretem az édeset.
- Kéred? - kérdezem mosolyogva.
Nem meri azt mondani hogy igen, de látom rajta hogy szeretné, ezért felveszem és letörve belőle egy darabot a szájához tartom. Felém nyúlna a kezével, de rávillannak a szemeim.. mire leendi őket és a szájval veszi el.. félénken...épp csak puhám hozzáérnek ajkai az ujjamhoz, én pedig elmosolyodok ahogy látom hogy majszolja az édességet.
Mrrr.. most komolyan.. csak magamat tudom ezzel felhúzni.
Finoman simogatom a haját közben, de nem úgy tűnik hogy nagyon zavarja az érintésem..
Jó jel..mert nem szeretem a nyávogógépeket az ágyamban. Abból egy életre elég volt.
Merengésemből arra eszmélek fel hogy félénken meghúzogatja ruhám ujját.
-Ümm.. kérdezni szeretnék valamit... - szólal meg édes hangján.
- Csak rajta. - felelem nyugodtan, kezemmel továbbra is a nyakát cirógatva.
- Van kardod? - kérdezi csillogó szemekkel.
Nahát megint itt tartunk. Nem tudom miért olyan fontos ez.
- Igen van. De nem ölök vele embert. Csak edzéshez használom...és dísznek. - mosolygok rá vidáman.
- Edzéshez? - csillannak fel a szemei. - Tudtam!
- Micsodát? A kendo-t általában karddal űzik, de ezt gondolom te is tudtad. - felelem a nyakába suttogva. Figyelem ahogy megremeg a pohár a kezében.
Félénken elhúzódik. Nahh..
- Igen, tudom... mindent tudok a szamuráj harcművésztről, az Edo korabeli dojo-król és a bushidóról... Nem erről beszéltem, csak... tudod... szóval...
Oh.. érdekes..
- Igen? - észrevétlenül teszem a vállára a kezem hátulról, így nem tud elhúzódni. - Szóval érdekel a kultúra ezen része.. akkor ki kell ábrándítsalak, mert amit én használok egy az egy régi kínai változat, nem japán. Nos.. viszont.. érdekes.. sosem gondoltam volna hogy téged ez is érdekel..
Figyelem az arcát.. ahogy furcsa rajongás szerű csillogással megjelenik rajta egy különös kifejezés..
Édes..
- Hogy ha nem vagy szamuráj, akkor mivel foglalkozol? - kérdezi kíváncsian.
Szamuráj.. hahahaha..ez édes.. ...
- Baishe.. tudod mi az? - kérdezem a haját simogatva. - Nem dehogy tudod..
Látom hogy elsápad..
- Na vagy mégis.. - teszem hozzá halkan.
- Szóval azért volt a sok fegyveres férfi..
- Szóval azért. - bólintok, elmázolva a csokifoltot a száján. Összerezzen, és elhúzódna, de nem hagyom.
- Üm.. olvastam erről egy könyvet hogy..
- Szóval innen ez a mérhetetlen fantáziád. - mosolydom el alig pár centire az arcától. - Kis könyv kukac vagy.
Durcásan fordítja el a fejét, amivel épp alkalmat ad nekem arra hogy feltáruló hófehér nyakának bőrét ízleljem meg.
Nyikkan egyet, de a kezére fektetem az enyémet, így nem tud ellenkezni.
- Semmi baj Kaori tian.. (=kedves) az olvasás csak műveltté tesz.. - súgom neki kuncogva.
- Nem értem mit mondasz.. - teszi hozzá felém fordítva a fejét. - A lányt se értettem... pedig nagyon próbálkoztam..
Kissé csalódott arcot vág.
- Hogyan kell nagyon próbálkozni..? - kérdezem jókedvűen mosolyogva rajta.
- Mutogattam meg minden.. de...
- Cssss.. mindegy.. majd megtanulod.. - súgom a fülébe és magam felé fordítom az arcát.
- Mi..? Mmmm..
Döbbenten nyög fel ahogy ajkaim a szájához érnek. Először csak végignyalom a felsőajkát, megtisztítva a csokitól, majd az alsót is, és a fejét hátradöntve lehellek a nyakába, amitől felnyög, én pedig forró csókkal zárom le az ajkait.
Döbbenetében először mozdulni sem mer. Szemei döbbenten nyílnak tágra, majd lassan lecsukódnak ahogy végigsimítom az arcát.
Milyen régen nem csókoltam már valakit. Szinte magam sem tudom. És most valahogy magával ragad ez az érzés.. ajkainak puhasága.. apró kis remegő szája.. és édes kis nyelve.. amit hiába akar elbújtatni előlem..úgyis megtalálom. Morranva harapdálom meg az ajkait, ő pedig sóhajtva kap levegőért.
Mikor elengedem a nyakát lihegve süti le szemeit.
Felállok a földről, ő pedig felnéz rám.
- Gyere.. - nyújtom neki a kezem.
Egy darabig csak néz.. ijedten, majd feláll és kezembe csúsztatja pici kezét.
Magam mellé húzom és kilépek az ebédlőből. Két testőr húzza el a falat, majd vissza is csúsztatják hangtalanul a hátunk mögött.
Látom hogy Kaori bámészkodik. Édes...
- Ne maradj le.. ha eltévedsz még a végén betolakodónak néznek.
Erre észbekap és rögtön be is sorol mellém.
Továbbra sem néz a szemembe, kerüli a tekintetemet.
Nos, ha azt hiszed hogy ez jó statégia akkor ki kell ábrándítanalak.
A szobám ajtajában előreengedem, majd mikor becsukom az ajtót, mosolyogva figyelem ahogy a falhoz lépve csodálja meg az azon lógó kardokat, magában azt morvolva.. tudtam.
Nesztelenül lépek a háta mögé.. kioldva a mellkasomon a ruha csattjait.
Összerezzen ahogy kezeimet megérzi a mellkasán, hátralépne de ott vagyok én így nekemesik.
Könnyedén emelem fel, mintha semmi súlya nem volna.
- ...mmmfff.... - nyögöm rémülten az arcomat beborító nagy kézbe. Durva, érdes bőre karcolja az enyémet, még a levegővétel is nehezemre esik az orromon keresztül, mert elfedi azt is.
Berángatnak egy nagy fekete autóba.
Istenem!
Erős kezek fogják le kapálózó végtagjaimat, rugdalózó lábaimat. Sikoltanék, de egy szúrást érzek hátrafeszített karomban, és hirtelen minden elsötétül.
***
Amikor magamhoz térek, éktelen fájdalom hasít a fejembe.
Óvatosan pislogva, mélyeket sóhajtva küzdöm le a rám törő hányingert, és ülő helyzetbe támaszkodom. Körülpillantok az ablaktalan, sötét helyiségben, ahol csak egy plafonról lógó vezetéken csüngő villanykörte pislákol.
A földön fekszem. Ruhám szakadozott és piszkos. Csörrenést hallok, és megérzem azonnal a bokámon lévő bilincset, amelyről egy lánc lóg egészen a falig.
Kiláncoltak, mint egy kutyát.
Összeszorult torokkal emelem fel a fejem, hogy körülnézzek. Zöld szemeimet kétségbeesett könnyek homályosítják el, de még így is látom, hogy nem vagyok egyedül. Körülöttem fekszenek és ülnek.
Kipislogom a könnycseppeket. Fiúk... mind korombeliek, vannak fiatalabbak is.
- Hova kerültem? Mi ez az egész? - suttogom kiszáradt torokkal. Nem válaszol senki, csak néhány könnyes arc felém fordul.
Nyílik az ajtó.
Belöknek rajta egy fiút, aki ernyedten esik a padlóra. Bokáján kattan egy bilincs, majd ismét magunk maradunk. Megnézem alaposabban. Teljesen meztelen, testén zúzódások, és ahogy összegömbölyödve zokogni kezd, összeszorul a szívem. Amennyire láncom engedi, mellé kúszom, és kardigánomat levéve terítem meztelen testére.
- Mi történt veled...? Jól vagy...? - suttogom fogvacogva a félelemtől. Csak sír, és elhúzódik tőlem. Számra szorítom kezemet hogy visszafojtsak egy sikolyt amikor meglátom a fenekéből szivárgó vért. Csak... csak nem...?
Istenem, olvastam erről! Olvastam!
Elrabolnak fiatal fiúkat és lányokat, hogy a testüket... jaj még erre gondolni is borzalmas!
Könnyezve simogatom meg a haját, és hallgatom ahogy sír.
Hát Kaori... innen nem ment meg a kedvenc szuperhősöd sem.
Ki kell találnom valamit.
***
Végtelen órákkal később nyílik újra az ajtó. A belépő magas, öltönyös férfi körülpillant, látszólag keresgél. Néha egyik fiú elé lép, megfogja az állát és alaposan megnézi az arcát, majd megrázza a fejét és tovább lép.
Én is sorra kerülök. Érzem az erős ujjakat az államon.
Kaori... gondolj arra, Matsunaya a híres nyomozó mit tenne hasonló helyzetben!
Bátran nyitom fel szemeimet, és kifejezéstelen arccal viszonzom pillantását, zöld szemeimmel. A kemény arcon elégedett vigyor terül szét. Zsebében kotorászik, majd egy kis kulcsot előhalászva szabadít meg a bilincsemtől. Talpra ránt és kicibál magával a fényárban úszó folyosóra.
Szemeim még nem szokták meg az erős fényt, ezért hunyorogva nézek körül. Krémszínű falak, festmények, vörös szőnyeg, exkluzív antik lámpák a falon. Ez egy nagy ház.
Becibál a férfi egy ajtón. Fürdőszoba.
- Fürödj meg! - morran rám, de nem várja meg hogy vetkőzni kezdjek, lecibál rólam mindent.
Szót fogadva lépek a zuhany alá. Mire végzek, egy nő lép be, kezében egy hosszú fehér valamivel. Szó nélkül lép elém, és rám húzza. Egy hosszú ujjú, csónaknyakú fehér hálóing-szerűség. Úgy nézek ki benne, mint egy lány. Mi ez az egész?
Megfésülnek.
- Kövess.
Szót fogadva uralom remegésemet, és a magas férfi mögé szegődöm. Ahogy végigsétálunk egy végtelenül hosszú folyosón, az ajtók mögül kiszűrődő hangokat hallva vad remegésemet már képtelen vagyok uralni. Sikolyok, nyögések és fájdalom kiáltások... istenem... ez egy bordély? Igen... biztosan az, mint a Sötét viszonyok című regényben. Emlékszem, a főhős egy titokban zsákmányolt késsel ölte meg a bordély tulajdonosát aki beleszeretett, és csak így tudott elmenekülni. Itt azonban kés nincs...
Egy ajtó résnyire nyitva.
Jézusom! Bárcsak ne néztem volna be!
Szám elé szorítom kezemet, hogy ne sikoltsak fel. A látvány szinte beleégett a retinámba... ahogy a kikötözött fiút üti az a nagy és kövér férfi, miközben... miközben...
- Ne állj meg! - morran rám egy türelmetlen hang, de képtelen vagyok megmozdulni. A falhoz támaszkodva remegek egész testemben, és minden vér kiszalad az arcomból, végtagjaimból. Egy erős kéz fonódik a karomra, és hagyom hogy magával rángasson.
Belépünk egy nagy tölgyfaajtón.
Tágas helyiség, krémszínű falak, díszes csillárok, kanapék, fotelek és sok öltönyös férfi áll a falak mentén. Az egyik kanapén egy nagy, kövér és kopasz, ötven körüli férfi ül, szájából vastag szivar lóg. Mellette egy szőke fiú áll, aki ugyanolyan fehér hálóing-szerű ruhában van mint én. A kövér, gyűrűkkel ékesített szafaládé ujjak a fiú fenekét fogdossák, miközben a férfi mély hangján, röfögve beszél.
- ...amint látod, jól megy az üzlet. Nincs rá okom, hogy a tiédbe rondítsak. Hidd el, nem én voltam. Sosem húznék veled ujjat, nem vagyok ennyire ostoba. Hogy bebizonyítsam baráti érzelmeimet, engedd meg, hogy megajándékozzalak.
- Nem szükséges - válaszolja egy kellemes, mély hang. - Hiszek neked így is. Tudom, hogy nem vagy ostoba Takemo-san.
Közelebb rángatnak.
- Ragaszkodom hozzá, barátom - búgja a kövér férfi. - Íme az ajándékom - mutat felém szabad kezével, ujjai között a füstölgő szivarjával. Testén a mozdulattól megrezzennek a hájak, fekete öltönye alatt.
Lesütött szemekkel állok meg, remegek egész testemben.
- Gyere közelebb.
Ez az utasítás nekem szólt kétségtelenül, mégsem tudok parancsolni remegő lábaimnak. Dühös morranás.
- Csak nem egy frisset hoztál? Megmondtam, hogy egy kitanítottat hozz! - röffen a kísérőmre.
- Bocsásson meg uram - hallom a hátam mögött. - Ezt alig két órája fogtuk, még nem volt rá időnk, nála szebbet pedig nem találtam.
- Na mindegy. Hozd ide!
Újabb rángatás, és már a kövér alak előtt állok.
- Na hogy tetszik? - röfögi Takemo. Mint egy ócska ponyvaregény. Most jön az a rész, amikor a magánnyomozó felfedi magát a testőrök közül, és mindenkit halomra lő.
- Megmondtam, hogy nem szükséges nekem ajándékot adnod Takemo-san.
- Ugyan-ugyan. Csak nézd meg! Igazán szép kis fogás...
A hurka ujjak hajamba markolnak, és felrántják a fejemet, arra kényszerítve hogy a másik férfira nézzek.
Könnyeimen keresztül csak homályosan látom a fotelben ülő férfit. Hosszú sötét haja van. Kipislogom a könnyeket, és a hihetetlenül sötét szemekbe nézek.
Néhány másodpercre megáll a világ, és néma csönd vesz körül. Ez... ez... Seiren... a kedvenc szamuráj hősöm a kedvenc regényemből! Istenem... biztos ez csak egy álom! Elaludhattam az iskolapadban...
- Na mit szólsz? - röffen Takemo, szétrombolva az illúziót. - Nézd ezeket a gyönyörű zöld macskaszemeket és ezt a tejszínfehér bőrt. Mmmrrr...
Düh ragyog fel szemeimben, és kirántom magam a hurka ujjak szorításából.
- Ne érj hozzám te disznó...! - kiáltom a holdvilág képébe. Hirtelen rám szegeződik egy csomó pisztoly. Oh istenkém, most mit csináljak?
- Elég! - zendül egy mély hang a gyönyörű szamuráj felől. - Elfogadom az ajándékot.
Sápadtan figyelem ahogy a pisztolyok csövei a padló felé fordulnak, fekete fémes felszínükön a kristálycsillárok fénye szikrázik. Uhh... ez meleg helyzet volt. Máskor nem csinálok ilyet, csak ha golyóálló mellény van rajtam... Nem vagyok Bruce Willis, aki a fogával kapja el a golyókat, és Keanu Reeves sem, aki lazán elhajolgat.
Én csak nemes egyszerűséggel meghalnék. Sajnos a valóság ilyen.
Megkönnyebbülten szökkenek az egyenesen álló hősöm mögé, és remegve bújok el a háta mögött.
Leválnak a falról az egyen-öltönyös testőrök, és körénk gyűlnek. Odalent a három kocsiban egyenletes tömegoszlás elvét követve szóródnak szét.
Beszállunk egy hosszú, fekete limuzinba.
Fehér hálóingemet szégyenlősen szorítom össze a nyakamnál, mert olyan nagy a kivágása, hogy mindkét vállam kilóg belőle.
- Shen-li-sama... őt is elengedjük mint a többit? - kérdezi egyik embere, miközben a szamuráj beszáll a kocsiba. Felém fordulnak a sötét szemek, és én izgatottan harapok ajkamba. Igenigenigenigenigenigen - szuggerálom, legszebb boci-szemeimet meresztve rá.
- Hogy hívnak? - kérdezi tőlem, simogatóan mély baritonján. Igen, Seirent mindig ilyennek képzeltem el...
- Kaori... - válaszolom félénken.
- Nagyon kis bátor voltál odabent - mosolyog rám kedvesen. Óvatosan görbítem remegő számat mosolyra én is.
- Kö...köszönöm. Pedig nagyon féltem ám... - suttogom. - De tudtam, hogy te majd megmentesz, még ha nem is volt nálad a kardod...
Meglepetten húzza fel egyik szemöldökét.
- Valóban? És honnan tudtad? Miféle kardról beszélsz? - kérdezi kíváncsian.
Elbizonytalanodom. Nem mondhatom neki mégsem azt, hogy ő az én kedvenc szamurájom, mert megbántanám vele. Tanakodva szorítom öklöcskémet a szám elé, végül csak megrázom a fejemet. Amúgy is szörnyen szédülök, gyanítom nem csak az izgalmak miatt, hanem a tűszúrás miatt is, amit a kocsiban éreztem. Nem tudom mit adhattak be nekem, de még érzem a hatását... Valószínűleg ezért voltam olyan bátor, vagy inkább buta, hogy ledisznóztam azt a kövér maffiózót.
Szent keserű csoki! Csoda hogy élek!
Hosszú ujjai hajamba túrnak, és lehajol hozzám, kínosan közelről néz szemeimbe.
- Különös fiú vagy te... - súgja, majd valamit hozzátesz még kínaiul amit nem értek. Nekem ez kínai. Szó szerint...
Zavartan sütöm le szemeimet és már érzem is ahogy felforrósodik az arcom. Miért hajolt ennyire közel...? Ez olyan... olyan...
Hosszú haja arcomat cirógatja, finom szantálfa illata orromba kúszik.
- Akkor elengedsz? - pislogok fel rá reménykedve, cukorkát-kérek-nézéssel. Remélem igent mond, és este már a saját kispárnámon alhatok megnyugodva...
