|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| darkrukia | 2011. 08. 18. 10:44:29 | #16002 |
 Karakter: Mangetsu Hikari
Megjegyzés: (Akirának)
- Ne légy ennyire elfogult. – mondom és megfogom a kezét. – Most hová megyünk? – kérdem és meg sem várva válaszát kézenfogva húzom egy fagyiskocsihoz. – Na milyet kérsz? – kérdem és veszünk fagyit, majd ahogy látom, hogy összemaszatolja magát, végigsimítok ajka szélén és rámosolygok, majd hogy ne menjen már kárba a fagyi, lenyalom ujjaimról.
|
| hikawa | 2011. 08. 18. 10:35:48 | #16000 |
 Karakter: Kuroi Akira
Megjegyzés: Hikarinak
-Szóval nincs túl sok választási lehetőségem- néztem Hikarira és elmosolyodtam.-Még sogasem voltam ilyen helyen. Mivel a nagyapámmal élek és miatta a szamurájok útját kellett választanom ami miatt nem volt sok lehetőség em ilyen dolgokat csinálni. De miattad kipróbálhatom ezt is.-majd felálltam és nyújtottam a kezem Hikarinak.
|
| darkrukia | 2011. 08. 17. 18:40:01 | #15974 |
Karakter: Mangetsu Hikari
Megjegyzés: (Akirának)
- Megvédessz engem is? – kérdem huncut mosollyal az arcomon. – Hát azt nem hittem volna, hogy képes melletted elmenni egy ember és nem dícséri meg a szemedet. Egyébként meg nagyon köszönöm a bókot. De nem válaszoltál. Eljössz majd este a klubba? De ha nemet mondasz, akkor lemegyünk a partra? – kérdem mosolygova. – Ez a két választási lehetőséged, nyomozókám – vigyorodok el.
|
| hikawa | 2011. 08. 17. 18:31:56 | #15973 |
Karakter: Kuroi Akira
Megjegyzés: hikari
ahhogy Hikari hozzám simult úgy mégjobban elpirultam. Szinte nem bírtam egy kis ideig megszólalni. Aztán erőt vettem magamon és válaszoltam Hikari kérdésére:
-Most vagyok 1. éves. De már megkértek arra hogy segítsek a kiképző tisztünknek önvédelmet tanítani.-mosolyodtam el egy picit, miközben Hikari szemébe néztem.- És köszönöm a bókot. Még senki sem dícsért meg. De ha sép szmről beszélünk akkor a tiéd csodálatos.-mondtam ezt miközben elmerdtem Hikari tekintetében.
|
| darkrukia | 2011. 08. 17. 18:19:12 | #15972 |
Karakter: Mangetsu Hikari
Megjegyzés: (Akirának)
- És amúgy te most merre mész? – kérdi, miközben sétálunk.
- Csak bevásárolni voltam. Hú nyomozó lesz belőled? Az faja. – mosolygok ra, majd leulunk egy szimpatikus padra. – Tudod van egy király klub az utca szélén. Le szoktál nézni? Ha mégsem, majd én meghívlak. – magyarázom, miközben a kutyákat sétáltató embereket nézem.
Egy néni épp előttünk áll meg a kutyusával én meg inkább közelebb húzódom Akirához, mert nem nagyon tetszik az állat mérete.
- Hányadéves vagy? Én képzőművészetin vagyok – mondom büszkén, közben az arcát fixírozom. – Szép a szemed – mosolygok rá elpirulva.
Szerkesztve darkrukia által @ 2011. 08. 17. 18:21:17
|
| hikawa | 2011. 08. 17. 18:04:16 | #15970 |
Karakter: Kuroi Akira
Megjegyzés: hikarinak
- Rendben van, mennyünk. -válaszoltam a séta felkérésre- Amúgy az előző kérdésedr visszatérve, én a Rendőr egyetemre járok. Nyomozónak tanulok. - majd néztem rá zavart tekintettel és kissé piros arccal.
Végig néztem a lányon ahogy jött mellettem és kissé lobogott a nagyon szép hosszú barna haja és a napfényben néha feketének hatott a színe. Nagyon illett a szeméhez ami sötét volt de amellett mégis fényes volt, és áradt belőle az életkedv.
-És amúgy te most merre mész?- kérdeztem továbbra is zavarban.
|
| darkrukia | 2011. 08. 17. 17:33:12 | #15968 |
Karakter: Mangetsu Hikari
Megjegyzés: (hikawanak)
A vásárlásból sétálok hazafele és azon gondolkozom, hogy mit kéne ma főzni. Szeretném a nagybáttyámat meglepni valami finommal. Aztán meg azt is el akarom mondani, hogy szeretnék elköltözni és a saját lábamra állni. A klubban felajánlották nekem a pultos szerepét és mivel a tulaj már jól ismer nekem többet i fizetne. Telne az egyetemre, amjd vállalok valami délutáni műszakot és megleszek.
Ahogy gondolkodom hírtelen nekimegyek valakinek. Elejtem a csomagot a kezemből.
- Jajj, de figyelmetlen vagyok! Bocsánat! – mondom bűnbánóan ránézve arra, akinek nekimentem.
Egy fiú az, velem egykorú lehet. Fekete tincsei vannak, amik a szemébe lógnak, meg gyönyörű mogyoróbana szemei. Laza pólóban és egy halászgatyóban van.
- Semmi gond. Segíthetek? – kérdi mosolyogva és választ nem várva segít felszedni a kihullott zöldségeket, meg gyümölcsöket.
- Köszönöm! – mosolygok én is rá. – Amúgy Manegtsu Hikari vagyok. És téged hogy hívnak? – kérdem kedvesen és elfogadom az utolsó almát, amit felém nyújt és ezzel fel is szedtünk mindent.
- Kuroi Akira vagyok – mutatkozik be.
- Kösz, hogy segítetél. Legalább már tudom, hogy nézzek a szemem elé, mielőtt nekirontok valakinek – vigyorodom el.
- Nincs mit. Sulis vagy?
- Igen. A Naganoi egyetemre járok, képzőművészetire és te? – kérdem kedvesen. – Nem sétálunk egyet? Aközben meg beszélgethetnénk. – ajánlom fel és a park fele mutatok. Jóképű srác, jobban meg akarom ismerni.
|
| oosakinana | 2011. 05. 22. 12:59:36 | #13767 |
Karakter: Aylin Leonel
Megjegyzés: (Tanárbácsimnak)
- Igen? – kérdeznek rá egyszerre a dékánnal. Nem akartam elmondani, mert tudom, hogy ellenezné, de akkor is így lenne a legjobb mindkettőnknek, meg amúgy is.
- Igen Dékán úr. Az a helyzet, hogy a munkám miatt nem tudok elég időt szakítani a tanulmányaimra. És vannak más tényezők is… - válaszolom sejtelmesen, de Akihiro mellém lép határozottan, amin kicsit elmosolyodok.
- Többek között az is, hogy viszonyt folytat Mr. Saurival?
- Dékán Úr kérem, engedje meg, hogy szóljak pár szót. Én kezdtem ki Aylinnal még hetekkel ezelőtt. – szólal meg kicsim előttem, ami nagyon jól esik. – Azóta a kapcsolatunk igen… meghitt. De nem hiszem, hogy ez bármiben is befolyásolnál a dolgok alakulását. Megértem, ha ellenzi… de ha büntetni akar valakit az legyek én.
- Nem akarok én senkit sem büntetni. Pusztán nem értem, hogy egy ilyen tehetséges diák, mint Mis. Leonal… miért bonyolódik pont önnel szerelmi viszonyba. Mindenesetre nem az én dolgom… de ezen túl jegyezze meg szemmel tartom. Nem rúgom ki vagy hasonlók, hiszen maga az egyik legjobb de… mindegy is. A maguk dolga. – sarkon fordul és távozik a teremből. Azt hiszem ezt most elég könnyen megúsztuk. Remélem tényleg nem lesz folytatása.
- Ez könnyen ment… - mondja kicsim, mire megölelem és beletúrok a hajába.
- Ne aggódj azon, amit mondott. Tökéletes vagy… - csókolom meg és megsimítom az arcát. – Köszönöm, hogy kiálltál kettőnkért. Mindent megteszek, hogy érdemes legyek az érzelmeidre.
- Kis buta… - mosolyog rám és folytatja. – Most lesz az utolsó órám, hamarosan én is hazakerülök.
- Addig főzök valamit, finomat. – mondom, majd kicsim felsegíti a kabátomat illedelmesen, amin jót mosolygok. Tetszik, hogy ilyen és remélem ilyen is fog marad. Az én Akihirom.
- Drágám… holnap bemutatlak a szüleimnek. Csak egy egyszerű rövid ebéd… – amint meghallom, egyből ideges leszek. Tudom, hogy mit mondtam, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljön ez a dolog.
- Jó… akkor otthon találkozunk. – adok neki egy búcsúcsókot és tiszte idegesen megyek haza. Nem akarom túl lihegni a dolgokat, de most tényleg nagyon parázok és ideges is vagyok. Nem akarom cserbenhagyni, de főleg meg nem akarom, hogy elválasszanak minket egymástól. Szeretem Akihirot nagyon és belehalok, hogy ha a szülei nem fognak kedvelni és azt fogják mondani, hogy hagyjam békén, mert Melissza lesz a felesége.
***
Már megyünk is a szüleihez. Nem hosszú az út, de pont elég arra, hogy felspannoljam magam és egyre jobban izguljak és kezdjek a kiakadás és az összeomlás szélére kerülni. De csak nem lesz olyan rossz. Mi van, ha tényleg be fogok nekik jönni és kedvelni fognak?
Kétségbe vagyok esve és az nem segít rajta, hogy már meg is érkeztünk és belépünk a kapun.
- Mi lesz, ha egyikkőjüknek sem fogok tetszeni? – kérdezem nagyon aggódva, miközben megszorítom a kezét. Mi lesz ha azt mondják, hogy hagyjam békén, mert Melissza a hozzá való és őt akarják az oldalán látni?
- Ne aggódj, remekül alakul majd minden. – próbál nyugtatni kevés sikerrel és ráadásul az anyukája is megjelenik az ajtóban.
- Sziasztok! – jön mosolyogva felénk. Visszaköszönünk és már be is megyünk a házba, ami nagyon szép és csodálatos. – Végre ideértetek. Akihiro olyan lassan vezetsz. Kapd össze maga… kihűl az ebéd mire ideértek.
- Anya, had mutassam be Aylint. Aylin ő itt az édesanyám Mary.
- Üdvözlöm. – próbálok mosolyogni az anyukára, hogy jó benyomást keltsek.
- Szervusz. Örülök, hogy megismerhetlek. – fogja meg a kezemet. – Jaj, egek, de sovány vagy. Fogsz majd tudni fiút szülni? Ó, nem érdekes nekem nagyon jó a lány is. A fiúkkal csak a gond van. De azért szedj fel néhány kilót kedves.
- Anya kérlek… - szól kicsim, és látom, nagyon zavarja a téma, de engem annyira nem. Tényleg szeretnék majd gyereket, de későbbre.
- Igyekszem Mary.
Bemegyünk az ebédlőbe, ahol apucinak is bemutat. Leülünk az asztalhoz és megy a faggatózás, ahogy ezt várni lehetett, hiszen kicsim mesélte. Mindent el kell mondanunk. Hol találkoztunk, miként jöttünk össze, sőt még azt is elmesélem, hogy artistaként dolgozok, amire nagyon ráfüggnek. Egy órán keresztül vagyok faggatva artista létemről, amin elmosolyodok.
Amint megebédeltünk bemegyünk a nappaliba és egy kis teát is iszogatunk.
- Most, hogy így együtt látlak titeket… örülök, hogy nem Melissa lesz a feleséged. – szólal meg kicsim apja, amikor belekortyol a teába az én szívem meg az egekben repdes.
- Apa… még nem jegyeztem el Aylint. – mondja szerelmem mosolyogva, miközben megérzem kezét combomon. – Mindennek eljön az ideje.
- Igen, mindent a maga idejében. – szólalok meg én is. Milyen szép is lenne, ha majd egyszer Akihiro felesége lennék. Remélem, nem csak álom marad.
- Nos, nekünk most ideje hazaindulnunk. Holnap korán megyek dolgozni és eléggé fáradt vagyok. – állunk fel és már sétálunk is az ajtóhoz.
- Örülök, hogy itt voltatok és, hogy beszélgettünk. Gyertek gyakrabban kisfiam… Aylinnal alig volt időm beszélgetni. Olyan sok mindent kérdeznék még…
- Igazán köszönöm Mary. Legközelebb tényleg több időt maradunk. – mondom mosolyogva. Nagyon jól sikerült az ebéd. Nem is tudom, miért voltam ennyire kiakadva tőle. Hosszas búcsúzás után végre elindulunk haza, ahol kettesben lehetünk és egy kis időt fordíthatunk magunkra.
***
Sötétre érünk nagyon fáradtan, de azt hiszem, hogy még valamit majd csinálni kell, csak arról még kincsem nem tud. Belépünk a házba én meg elkezdek ujjongani.
- Ó, Akihiro! Úgy örülök, hogy tetszettem a szüleidnek. Először azt hittem anyukád utálni fog, mert nem vagyok olyan, mint Melissa… de aztán kiderült, hogy sok közös témánk van és nagyon érdekelte az artistaság is.
- Melissa miatt is aggódtál? Jajj te… - magához húz és megcsókol, amit viszonzok. – Engem nem érdekel Melissa és most már őket sem fogja. Egyszerűen tökéletes voltál… nagyon örülök, hogy megtaláltátok a közös hangot.
- Én is. Na, most elmegyek lezuhanyozni… - bontakozok ki öleléséből, de még visszafordulok a fürdő ajtóból. – Velem tartasz?
- Jól hallottam? – lepődik meg szerelmem.
- Jól hallottad. Csak… kapcsoljuk le a villanyt. – kacsintok rá és behívom a fürdőbe.
Lekapcsoljuk a villanyt és csak pár gyertya világítja meg a helyiséget kellemes hatást adva és nagyon romantikusat. Elkezdünk lassan vetkőzni. Minden ruha lekerül rólunk, miközben szerelmem testét nézem, bár most valahogy egyik testrésze jobban érdekel, még annak ellenére is, hogy teljesen rák vörös vagyok. nem tudom, miért vagyok ennyire elpirulva, pedig nem jellemző rám, hiszen voltam már férfival együtt, de akkor is olyan komoly ez a helyzet. Mintha az első szeretkezésemre készülnék.
Megfogom a kezét és behúzom magamhoz a tus alá kicsit hozzá simulok, de amikor megengedi a csapot, akkor meg már teljesen hozzá bújok, majd a falnak nyomom és végül leültetem a fölre én meg szorosan hozzá bújok, miközben érzem becézgető ujjait hátamon, ahogy gerincemen simít végig.
- Olyan gyönyörű vagy… - leheli ajkaimra és beletúr nedves hajamba. – Aylin… én… én már levegőt sem kapok nélküled. Te vagy minden az életemben… ha – ujjamat ajkaira teszem, hogy ne folytassa mondatát, majd megcsókolom.
- Nincsen ha Akihiro… mindig veled leszek. – mondom őszintén és mosolyogva. - Mindig… - megfogom a kezét és mellemre teszem, miközben megint megcsókolom. – Azt akarom, hogy érezz engem. – suttogom. – Minden testrészem… hogy tudd a szívem csak is érted dobog.
- Aylin… - mondja nevemet, majd megfogva kezét vezetem végig testemen. Látom, ahogy ajkaiba harap és szemeivel finoman követi keze útját, amin én is elmosolyodok.
Nyakamhoz hajolva kezdi el csókolgatni, mire felállunk, majd a szemközti falnak tol és hagyom, hogy ő irányítson. Lábaimat szétteszem, így közelebb tud kerülni hozzám.
Érzem, hogy vágya már nagyon kívánkozik utánam, de csak ő van így ezzel, hanem én is. Lángolok és érezni akarok. Sóhajok hagyják el ajkaimat, miközben kényeztet. Élvezem minden tettét, mozdulatát és érzékiségét, amit csak ad.
Végig csókolja egész testemet. Kezei belső combomra siklanak, amire megremegek, majd kicsit sűrűbben kezdem el venni a levegőt. Karjaimat nyaka köré fonom és hevesen kezdünk el csókolózni és nagyon mohón.
Elhagyja néha ajkaimat és a vállamra meg a melleimre tesz kitérőket, amivel sóhajokat csal ki belőlem és kezdünk mind a ketten nagyon beindulni. Egyre jobban érzem, hogy tudni akarom magamban és érezni teljes valójában. Akarom, hogy szeretkezzünk mindennél jobban.
Elkezdem a haját simogatni és kényeztetni teljes mértékben, hogy ő is élvezze ne csak én. Annyira jól esik, amit csinál és közben, ahogy érzem, egyre meredező férfiasságát még jobban beindít. Teljesen benedvesedek tőle. Nyakamat csókolgatja, miközben oldalamon simít végig melleimet is érintve. Egyszer csak megállapodnak kezei melleimen, amikre kicsit ráfog én meg felnyögök az élvezettől.
Kinyitom a szememet és az övébe nézek. Látom benne a fel nem tett kérdést. Ismerem már annyira, hogy tudjam, mindenhez engedélyt kér, ha nálam vagyunk.
- Érezni akarlak. – suttogom halkan vággyal fűtött hangon.
Nem is kell több szenvedélyesen és mohón csókol meg, amit viszonzok. Elzárja a csapot, majd fenekembe markol, és úgy emel fel, mire lábaimat dereka köré fonom. Elindul, miközben faljuk egymást, majd lefektet az ágyra és felém helyezkedve csókol tovább.
Annyira jó érezni édes ajkainak ízét és minden cselekedetét, hogy azt elmondani nem lehet. Tényleg ért a nőkhöz ezt meg kell hagyni. Elhagyja ajkaimat és szépen lassan elindul végig a testemen és folyamatosan csókol és simogat. Mikor melleimhez ér elkezdi harapdálni kicsit bimbóimat, amire nyögések szakadnak fel belőlem.
Mikor eleget időzött melleimnél tovább haladva egy kisebb nyálcsíkot hagy hasamon, majd eléri ágyékomat, amire felnyögök és megemelem csípőmet, és szétteszem a lábam, hogy jobban hozzám férjen. Kényeztetésével egyre jobban hajszol a mennyország felé. Egyszerűen isteni az ajka és minden, amit csinál. Mikor megérzem, magamban ujjait felnyögök, és nyögéseim csak szaporodnak, ahogy elkezdi mozgatni bennem, miközben barackomat kényeztetni és szívogatja.
Már majdnem elélveznék, amikor abba hagyja kényeztetésem. Egy csalódott nyögés hagyja el ajkaimat, amire kicsit elmosolyodik. Felém hajolva csókol meg mohón és szenvedélyesen. Örömmel viszonzom, és még mélyítem is. Fordítok helyzetünkön és most ő kerül alulra. Ráülök ágyékára, majd kicsit elkezdem mozgatni csípőmet, amire mindketten nyögésben törünk ki. Fenekemet markolássza, de csak addig, amíg csókjaimmal el nem kezdek lejjebb haladni testén.
Mikor elérek ágyékát, kezembe veszem vágyát és eleinte csak simogatom, amire nyögések hagyják el ajkait én meg elmosolyodok. Nyelvemet végig húzom rajta, hogy kicsit benyálazzam, majd lassan a számba vezetem férfiasságát, mire megérzem kezét fejemen. Tipikus pasi reakció. Elkezdem mozgatni, de én sem hagyom, hogy elélvezzen. Most én is gonosz leszek vele, amiért nem hagyott elélvezni, bár nem akarok nélküle.
Felmászok, négy kézláb majd megcsókolom, mire hajamba túr és úgy ölel magához. Megfogom vágyát, majd lassan magamba vezetem. Belenyögünk a csókba, amikor már teljesen bennem van. Lassú csípőmozgásba kezdek bele és megtámasztom magamat feje mellett és úgy nézek a szemébe. Keze oldalamon és fenekemnél kalandozik, mikor belemarkol, és kicsit elkezd mozgatni magán.
Veszem a célzást és most már tényleg elkezdek mozogni szerelmemen, amire sóhajok és nyögések egyvelege telíti be a szobát, a túlfűtött szerelemmel és érzelmekkel együtt. Fokozom a tempót, ahogy csak tudom, de lassan elkezdek fáradni és ezt szerelmem is érezheti, mert a hátamra fektet, és most ő van megint felül.
Elkezd mozogni bennem és egyre mélyebben, ahogy csak tud. Élvezem a közös együtt létet. Még senkivel nem volt ilyen, mint vele. Örülök, hogy rátaláltam és nem is akarom elengedni egyáltalán.
Mikor mindkettőnknek közel a cél, jobban rágyorsít, majd egy mélyebb lökés során mindketten felnyögve élvezünk el. Érzem, ahogy magja szétárad testemben, de most csak a jó érzéssel foglalkozok. Kicsit rám dől, és úgy csókol meg, amit örömmel viszonzok.
Kicsúszik belőlem és elfekszik az ágyon, mire hozzá bújok és takarót is terítek magunkra. Mellkasát kezdem el simogatni, miközben vállán van a fejem és pihenünk együtt közösen. A hátamat simogatja, és a fejemre kapok puszit, amikor egyszer csak megszólal:
- Kicsim. Múltkor, amit mondtál a dékánnak, azt csak hirtelen felindulásból mondtad?
- Tényleg gondolkozok rajta és most egy időre lehet, tényleg ott fogom hagyni. – mondom elgondolkozva, majd rá nézek.
- De miért? – kérdezi értetlenül. Odahajolok hozzá és megcsókolom.
- Csak, mert tényleg nem tudok egyszerre kétfelé figyelni, meg veled is akarok tölteni időt a lehető legtöbbet, így ha csak artistáskodni fogok és akkor a legtöbb szabadidőmet veled fogom tölteni. – mondom mosolyogva.
- Nem kéne szerintem ott hagynod. – mondja el véleményét. Hasamra fekszek, és úgy nézek szerelmem szemébe.
- Miért szerinted úgy jó, hogy a dékán szemmel tart minket és nem tehetünk azt, amit akarunk, hogy ha itthon vagyok, és csak meglátogatlak téged odabent? – kérdezem tőle kicsit hatni rá.
- Gyűlölöm, hogy igazad van. – mondja nagyot sóhajtva, mire kap egy jutalom csókot.
- Ne aggódj, el fogom majd végezni, de nem most. – mondom kedvesen és mosolyogva, majd ásítok egyet. – Mi lenne, ha aludnánk egyet? – kérdezem bájos mosollyal.
- Rendben. Benne vagyok. – mondja mosolyogva és megsimogatja az arcomat.
Hozzábújok szorosan. Jó éjszakát kívánunk egymásnak és végül mély álomba szenderülünk.
~*~
Lassan telnek a napok és a hetek. Akihiro-val nagyon jól meg vagyok és egyre boldogabbak. Mióta együtt voltunk kicsimmel, szinte néha alig tudom leállítani, bár nem mintha baj lenne és jó érzés, hogy ennyire vágyik rám, bár van, amikor én mászok rá teljesen.
Elkezdtem gyakorolni megint és próbákra járni. Ott hagytam az egyetemet így sokkal több időt tudunk együtt tölteni szerelmemmel is. Felhőtlen a kapcsolatunk, aminek nagyon örülök. Mindig is ilyenre vágytam, hogy valakivel ennyire megértsem magam. A tenyerén hordoz szinte. Alig kell csinálnom valamit, de azért a házban a női dolgok az enyémek. Mosok, főzök, takarítok mind a két helyen, vasalok és mindent megcsinálok, amit csak kell, és amit csak tudok.
Amin a legjobban meglepődök, hogy a szülei is állandóan hívnak minket és beszélünk velük telefonon, ami egyben jól is esik, hiszen kezdem úgy érezni, hogy már én is a családhoz tartozok, ami annyira tetszik és jó dolog számomra, hiszen soha nem volt ilyenben még részem, legalább is a szüleim halála óta. Megbeszéljük, hogy eljönnek hozzánk, aminek örülök, de még is feszült vagyok, hiszen mi van, ha nem fog nekik ízleni, amit főzök, meg mi lesz, ha nem lesz elég tiszta a ház?
Ma fognak jönni és már teljesen ki vagyok készülve. Egésznap takarítottam és főztem egyfolytában. Mondtam kicsimnek, hogy ma még szülei előtt érjen haza, mert ki fogok készülni, ha nem, lesz itthon velem… és pont most lép be a házba.
- Kicsim. Megjöttem. – szól be, miközben én a konyhában vagyok.
- A konyhában vagyok. – szólok vissza. Bejön és megölel, ami egy kicsit megnyugtat, de feszült vagyok. – Kérlek, vigyázol a levesre a fürdőt még nem takarítottam át, meg az ablakokat át kell még pucolnom. – mondom kicsimnek, aki megfogja a kezemet és nem enged el, inkább magához ölel és megcsókol. Viszonzom a csókot, de mennem kell.
- Nyugodj meg. Csillog villog a ház. Nem lesz semmi gond. – próbál nyugtatni egy mosollyal, de nem sikerül lenyugodnom.
- De mi lesz, ha azt mondják, hogy rosszul főzök, vagy ha azt mondják, milyen kupi van? – nézek hátra, de még egy leesett tollpihét sem lehet látni.
- Aylin. Kérlek, nyugodj meg. Minden rendben van. Minden tökéletes. Befejezed, a levest utána elmész, szépen megfürdesz, felöltözöl. – kezdi el magyarázni, amire nagyot sóhajtok.
- Jó csak még soha senkinek a szülei nem voltak nálam és annyira ideges vagyok. – magyarázom, és szerelmem ingét piszkálom. – Tényleg te mit fogsz felvenni, még ki kell vasalnom. – kezd rám törni megint az izgatottság.
- Kicsim. Nem kell semmit kivasalnod. Tökéletesen sima az összes ruhám, de tudod mit? Maradj, itt készítek neked egy nyugtató fürdőt, abban megfürdesz és a többiről most már én gondoskodok. – éppen ellenkeznék, de egy csókkal belém folytja a szót, végül olyan gyorsan eltűnik, mint a villám.
Végül is kincsemnek köszönhetően sikeresen elkészülünk mindketten és az idegeskedésem is kicsit lejjebb adott, de amikor csengetnek, a szívem a torkomban dobog. Ajtót nyitok, és kicsim szüleivel találom szembe magamat.
- Sziasztok, gyertek beljebb. – üdvözli őket kicsim és már be is jönnek. Mary körbe néz, és eléggé megvizslatja a házat. Vajon milyen ki fogást fog rajta találni? Remélem minden tiszta.
- Hát… - kezd bele. Tudtam. Újra kellett volna tisztítanom az ablakokat és letörölnöm a port. - … meg kell, hogy mondjam ilyen tiszta és gyönyörű házban még nem jártam. – ahogy kiejti, a szavakat teljesen ledöbbenek. – Aylin milyen takarítónővel takarítatsz? – néz rám, amire megfogom kicsim kezét. Inkább válaszoljon ő nekem most túl nagy a stressz.
- Saját maga takarít mindenhol. Még az én házamat is ő szokta kitakarítani, ha ott vagyunk. – magyarázza kicsim, amire anyuci szája tátva marad kicsit.
- Komolyan? Hát akkor Aylin le a kalappal előtted. – mondja mosolyogva, amire kicsit elengedek és elmosolyodok.
- Köszönöm Mary. Fáradjatok beljebb. – hívom be őket, majd egyelőre még a nappaliban ültetem le őket. – érezzétek otthon magatokat. Valami üdítőt vagy esetleg alkohollal szolgálhatok? – érdeklődök jó házi asszonyhoz illően.
- Én egy kis gyümölcslevet kérnék. – mondja Mary.
- Én egy sört elfogadok. Fiam iszol velem egyet? – néz apuci a fiára.
- Persze apám.
- Akkor hozom őket. – mondom mosolyogva és már el is tűnök a konyhába. Töltök egy kis narancslevet Mary-nek és a fiúknak viszek sört. Mindenkinek odaadom, majd mikor kicsimnek adom oda az övét leültet maga mellé.
Elkezdünk beszélgetni és lassacskán kezdek egyre jobban feloldódni, bár az ebéd része még hátra van így azt majd egy külön tortúra lesz számomra.
Félóra múlva mindenki megéhezik. Az asztalhoz ülünk, ahol kicsim nagyon szépen megterített pont, ahogy kértem. Hozom a levest, ami gyümölcsleves. Ez a kedvencem és ezt tudom a legfinomabban elkészíteni. Mindenki szed magának, majd kicsim mellett ülve várom, hogy megkóstolják, bár szerelmem keze a lábamon van és nyugtatás képpen simogatja, ami jól esik.
- Hmm. Nagyon finom a leves. A receptedet majd elkérhetem? – kérdezi anyuka, amire elmosolyodok, és csak bólintok. Megeszünk mindent a második is ízlik nekik, ami egy szimpla rántott húsból, sajtból, karfiolból, gombából és májból tevődik össze. Lehet kicsit sokat készítettem, mert több mint a fele meg marad, de mindenki eszik mindenből.
- Ez isteni finom volt lányom. Legközelebb is jövünk ebédelni. – szólal meg kicsim apja. – Sokkal jobb, mintha étteremben ettünk volna. – mondja elismerően, ami jól esik pici lelkemnek és megnyugszok tőle, így most már teljesen felengedve dőlök szerelmemnek, aki átkarolva simogatja a vállamat és a karomat.
- Köszönöm szépen a bókot. – mondom mosolyogva.
- Fiam te egy igazi kincsre találtál rá. – a megjegyzésre teljesen elvörösödök.
- Igen tudom, ezért is próbálok vigyázni rá, ahogy csak tudok. – mondja komolyan, de még is mosolyogva, mire ránézek és kapok egy picike csókot.
- Öhm… jut eszembe. – mondom és felpattanok a székemből, majd a táskámból előhalászok három jegyet az első sorba. – Ezeket a jegyeket szeretném átadni mindenki. Jövő héten lesz egy fellépésem és szívesen látnék mindenkit. – mondom, majd most kicsim ölébe ülök bele és adom neki oda a saját jegyét.
- Igazán köszönjük szépen, de ezek a jegyek drágák, kifizetjük. – próbálják csak meg.
- Ez ajándék. – mondom mosolyogva.
- Hát rendben, nagyon szépen köszönjük, és feltétlenül el fogunk menni a fellépésre. – elmosolyodok, majd hirtelen valaki elkezd kopogni. Kicsimre nézek értetlenül.
- Vársz valakit?
- Nem. – mondja, majd felállok, és az ajtóhoz megyek. Kinyitom, és a pofám esik le hamarosan. Melissza áll az ajtóba.
- Te hülye kis ribanc. – kezd el kiabálni velem. – Nem elé, hogy elveszed tőlem a pasimat, de még az anyósomékat is elveszed? – kezd kiakadni én meg ledöbbenek. – Egy hülye olcsó kis ribanc vagy. – mondja komolyan dühösen és folytatja. – Inkább húznál vissza anyádékhoz. Jobb lett volna, ha nem születsz meg. Akihiro az én vőlegényem. – ordítozik tovább és belátom, igaza van anyámékkal kapcsolatosan. Könnybe lábad a szemem, majd megfordulok, elszaladok a döbbent közönség mögött, akik mögöttem álltak, majd a hálóban állok meg. Rávetem magam az ágyra és elkezdek zokogni.
Igaza van Melisszának. Anyuéknak jobb lett volna nélkülem, hiszen miattam haltak meg az én hibám. Minden az én hibám. Én tehetek mindenről. Szakadatlanul csak sírok és ostorozom magam, hogy miért kellett ennek így lennie, ráadásul elrontotta az egész összejövetelt. Most vajon mit gondolnak Akihiro szülei rólam?
Egyszer csak annyit érzek meg, hogy valaki a hátamat simogatja.
- Aylin. – hallom meg kicsim anyukájának a hangját. össze kell szednem magam. Felülök, és a szememet törölgetem.
- Sajnálom. Nem akartam így elrohanni. – mondom és egy papír zsebkendőt elvéve az éjjeliszekrényről elkezdem törölni a szememet és kifújom az orromat.
- Ugyan már érthető. – mondja kedvesen. – Mindenkinek fáj, hogy ha olyat emlegetünk fel, amit nem szeret vagy éppen, ami nagyon hiányzik.
- Akihiro mesélte, hogy meghaltak a szüleim? – kérdezem, amire bólint. – Akkor hát ezért nem is érdeklődtek felőlük. – vonom le a következtetést,
- Mielőtt eljöttetek hozzánk azelőtt szólt, hogy ezt ne tegyük és örülünk, hogy szólt, mert nem szerettük volna, hogy egy ilyen csodálatos nő, aki ráadásul ennyire szereti a fiúnkat, szomorúan menjen el tőlünk. – magyarázza és megsimogatja az arcomat.
- Igazán köszönöm szépen. Hálával tartozom. – mondom halkan.
- Nincs miért. Mi csak örülünk, hogy végre Akihiro megint boldog és melletted az. Tőled jobbat sehol nem találna. – válaszolja és szavai igazán jól esnek, olyan mintha az anyukámmal beszélgetnék.
Sokat beszélgetünk és meg is nyugszok teljesen. Elmesélem neki mi történt, és hogy történt és hogy magamat okolom a történtek miatt, de megvigasztal, hogy ha majd saját gyerekem lesz én is meg fogom tapasztalni milyen anyaként aggódni a gyermekünk miatt.
Mikor megnyugszok, kicsit mosolyogva megyünk ki, majd látom, hogy kicsim nagyon aggódik, de Melissza sehol. Lehet lerendezték apukájával? Majd megkérdezem tőle.
Kiérünk az ajtón, és amikor meglát, egyből odajön és megölel, mire viszonzom az ölelést és örülök, hogy itt van nekem. Nagyon szeretem, és nem akarom elveszíteni. A családja is olyan aranyos is rendes. Szeretnék ennek a családnak örökre a része maradni.
|
| oosakinana | 2011. 02. 13. 13:30:44 | #11330 |
Karakter: Aylin Leonel
Megjegyzés: (Tanárbácsimnak)
- Csodálatosan, szebb éjszakám aligha volt az utóbbi időkben. Hálás lehetek egy életre, hogy bebútorozhattam hozzád. – elmosolyodik, majd végig simít combomon és gondolom, észreveszi a ruházatomat, mert kicsit végig néz, és mintha gyanakodna egy cseppet. – Milyen sportos vagy ma édesem… - ahogy halom megváltozott hangját tudom, hogy rájött valamire. Elpirulok, majd elveszem a tekintetem, de végül visszaemelem rá.
- Köszönöm… ehh… de nem tudom, mire célzol ezzel a mély hanggal. De mindegy is… most kimegyek a mosdóba. – mondom mosolyogva, majd megpróbálnék elillanni, de nincs szerencsém, mert visszaránt az ágyba. - Jóóóó! Tudom, hogy mire céloztál, de csak nyújtottam, ez minden! – kezeimet arcára teszem, és boci szemekkel nézek rá, hogy ne haragudjon, mert nem akarok veszekedést, csak nyugalmat és békét, na meg persze sok-sok szerelmet.
- Olyan gyönyörű vagy… - mondja boldogan és elvarázsolt hangon, ami nekem csak a legjobban tetszik. Derekamnál fogva magához ölel. Ajkait nem sokkal később vállamon érzem. Nagyon jól esik gyengédsége. Kezemmel hajába túrok és egészen a háta közepéig simogatom. – Nagyon szeretlek!
- Én is szeretlek. – felelem, majd felállok és lustálkodómra nézek. – Ha jól tudom, neked ma délután be kell menned az egyetemre. Ideje lenne elkészülődnöd.
- Igen. Az-az nem. Ma nem kell bemennem. – kezd el mentegetőzni, mire felhúzom egyik szemöldökömet. Feláll, majd elkezd nyújtózkodni és a végén a haját állítja be.
- A naptárad nem ezt mondja. Beleírtad, hogy ma jár le a szabadságod és délután van néhány órád.
- Ó, a nő elme… gondolhattam volna. Azért egy próbát megért.
- Na, zuhanyozz le, addig készítek valami finom reggelit. Van valami kívánságod? Japán legyen vagy európai? Mit szeretnél?
- Téged szeretnélek. – elvigyorodik, amit nagyon jó látni. Én is szeretném őt, de még nem jött el az ideje, hogy tényleg egymáséi legyünk, de majd el fog jönni és adni fogja magát a helyzet. A fürdő felé veszi az irányt, de egy gyors csókot, azért még kapok, és az ajtóból visszafordul. – Amúgy legyen európai. – válaszol kérdésemre, majd el is tűnik.
Megrázom a fejemet és csak mosolygok, meg mérhetetlenül boldog vagyok, hogy itt van velem. Nem akarom, hogy elmenjen.
Kimegyek a konyhába és elkezdek egy kis reggelit összeütni, majd kávét is készítek neki, mert tudom, hogy szereti, közben folyamatosan azon gondolkozok, hogy milyen életünk lehet együtt és mennyire lehetünk boldogok együtt, de csak arra jutok, hogy nagyon.
Mikor megjelenik a konyhába egy fehér ing és egy sötét nadrág van rajta, de a nyakkendő elmaradt. Azt hiszem meg kell tanítanom nyakkendőt kötni.
- Hű, de fess ma tanár úr. – fordulok felé, majd két poharat teszek az asztalra. – De hol marad a mindig lógó nyakkendő?
- Azt a fiókban fogom tárolni jó mélyen. – sóhajt, mire én csak kuncogok kicsit halkan, végül leül az asztalhoz. – Hű de jól néz ki! Köszönöm szépen! – nem is mond többet, csak neki lát a kajának, ami jó ízűen eszik. – Ez fenséges!
- Örülök, hogy ízlik.
Reggeli közben elkezdünk beszélgetni és kicsim felhozza a témát, hogy kezd elfogyni a ruhája, akkor mosnom is kell ma, arról nem beszélve, hogy pár cuccát még áthozza, aminek nagyon örülök. Egyenlőre többről nem esik szó, de az összeköltözés még lehet korai lenne, bár már eddig is együtt laktunk és nagyon jól megvoltunk. Jó lenne mindig vele lenni és hozzá bújva pihenni.
Mikor végzünk, én a konyhába pakolok össze ő meg a táskájába, majd mikor végzünk mennie, kell, aminek nagyon nem örülök, majd felegyenesedek és őt figyelem..
- Mikor végeztem, bejövök érted aztán átmegyünk hozzám. De ha nincs kedved nem baj, nem szívesen terhellek ilyen ostobaságokkal.
- Ugyan már, néhány ruhát én is elbírok. Ne aggódj ennyit miattam. Nagylány vagyok. – elmosolyodok, majd egy csókot kap még búcsúzóul. – Vigyázz magadra!
- Te pedig ne erőltesd meg magad, rendben? Megígéred?
- Megígérem! – elmosolyodok, majd távozik is.
Megvárom ímg elhajt a motorjával, majd neki állok takarítani. Ki is mosom a ruhákat és olyan szinten rendbe vágom a lakást, hogy csak na. Nem is tudom mikor volt utoljára időm ennyire alaposan kitakarítanom, de most büszke vagyok magamra.
Közben viszont gondolkozok a kettőnk kapcsolatán meg a sulin. Ugyan is nem jó dolog, mert a házi rend tiltja, de meg fogom oldani.
***
Egésznap takarítok és a ruhákat is sikerült rendbe rakni, aminek nagyon örülök. Egyszer csak ajtócsapódást hallok. Kimegyek és látom szerelmem hazajött.
- Na, indulhatunk? – kérdezem és megölelem, majd kicsit megsimogatom a hátát.
- Igen. Milyen szép rend lett! – megdicsér, ami nagyon jól esik, majd a motorjához megyünk.
- Ó, csak port töröltem.
- Hát persze!
***
- Öh, elnézést a kupi miatt. Nem sűrűn takarítok. Vagy is szinte egyáltalán nem takarítok, ezért kérlek, ne lepődj meg annyira. – mondja, majd kinyitja az ajtót és felkapcsolja a lámpát.
- Nem lehet olyan… - belépünk, és szemem teljesen kitágul, majd ide-oda kapkodom a fejemet. Poros bútorok, a földre levetett ruhadarabok, a könyvei, kávésbögrék, kihúzott fiókok, amikből kikandikál néhány papír. Ekkora rendetlenséget nem tudom, mikor láttam utoljára, és ahogy figyelem kincsem is elszégyelli magát, mert nagyon kezd vörösben úszni a feje. – Vagy még is. Nem vagy egy házi tündér, az már biztos. – nevetem el magamat, majd beljebb sétálok, ahogy tudok.
- Ne haragudj… nem akartalak ekkora rumlival fogadni téged. Nem ezt érdemled. – lehajtja a fejét és látom, hogy nagyon szégyelli magát.
- Ugyan már Akihiro! Ez semmit sem jelent, a férfiak zöme ilyen. De ez nem változtat semmin Attól, hogy a lakásodban rendetlen vagy még ugyan úgy imádlak. Nálam pedig mindig elrámolsz. Ne vágj már ilyen arcot.
Odalépek hozzá, mire szorosan magához ölel. Hátamat simogatja és végül ajkaimat veszi birtokba. Annyira jól esik csókja. Mióta hazajött nem is nagyon csókot meg jut eszembe. Édes ajkai vannak, amik csak folytatásra hívnak, végül elkezdi mélyíteni a csókot, amit viszonzok.
Elkezdek hátrálni, amíg neki nem ütközök valaminek. Icsem megszakítja a csókot és a szemembe néz én viszont nem bírom tovább. Kívánom túlságosan is. Megcsókolom. Hallom, ahogy az asztalon lévő dolgok a földön maradnak, végül felültet az asztalra. Kezeit melleimre teszi. Annyira jól esik, hogy kicsit fel is sóhajtok. Most érintem először máshol is, mint a derekam és a fenekem. Annyira jó érzés. Nem szeretném abba hagyni, de az íróasztalán akarom először csinálni vele.
- Akihiro… - mondom halkan, majd kezeit leveszem mellemről és inkább összekulcsolom sajátommal.
- Bocsáss meg, túlságosan elvesztettem a fejem. Ne haragudj… Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. – válaszolja, de én inkább mosolyogva nézek és szerelemmel telin.
- Nem haragszom, nem erről van szó csak… nem ez a megfelelő hely. Én… szeretném csak nem így és nem itt. – simítom meg az arcát és látom rajta megértette, mit szeretnék vagy csak én gondolom így?
- Igazad van, én voltam heves. Nem fordul elő többet, tényleg nem! Megígérem! – lesegít az asztalról. Úgy látom nem teljesen értett meg. Felszedi a papírokat. – Na, összeszedem a holmim, ha gondolod… körülnézhetsz. – mondja mosolyogva, majd a szekrényéhez megy és elkezd pakolni.
Mosolyogva nézek utána, majd végül körbe nézek álló helyzetemben. A konyhába megyek. Kinyitom az egyik szekrényt. Elkezdem keresni a takarító szereket. Amikor megtalálom, veszek egy rongyot, ami már amúgy is szakadt. Elkezdek összepakolni a nappaliba és az asztalán is rendet rakok.
Nem nagyon nézek bele a dolgaiba, csak annyira, hogy tudjam hova is kell tennem. Ahogy rendezem, a dolgokat találok egy képet. Ő van rajta meg egy másik lány. Gondolom ő az, aki széttörte a szívét. Leülök és elkezdem kicsit nézegetni a képet. Nagyon szép pár voltak együtt. Kicsit elmélyülök az nézegetésbe, de mikor észbe kapom magam csak annyit hallom, hogy valami vagy valaki nagyot dübben. Visszateszem a képet a helyére, majd besietek kincsem hálójába.
- Jól vagy? - kérdezem halkan a földön fekvő szerelmemet.
- Persze minden rendben van, csak a saját dolgaimban vágódok el. – mondja kínosan nevetve és a fejét is megvakarja. Odamegyek, felsegítem, majd ránézek.
- Ma este itt maradunk. – mondom neki, mire meglepődik.
- Miért? – teszi fel az egyszerű kérdést, amire egyszerű válaszom van.
- Kupi van. Rendet fogunk tenni és nincs vitatkozás. – mondom neki, mikor látom, hogy belefogna a vitatkozásba. – el kell ide a női kéz, különben örökre így fog maradni. – mondom neki, majd odamegyek és megcsókolom.
- Kincsem nem hiszem, hogy jó ötlet. – kezd bele és mintha félelmet látnék a szemébe.
- Ne aggódj nem lesz semmi gond, de mit mondanának a szüleid, ha meglátnák. Hogy milyen barátnőd van. Hagy kupiban élni és még nem is takarít. – mondom viccelődve.
- Ez nem vicces. – mondja Akihiro kicsit komolyabban.
- Figyelj, ha a múltad miatt aggódsz, akkor nem kell. – válaszolom, majd megsimogatva az arcát nézek a szemébe. – ha esetleg a képre gondolsz, már találkoztam vele. – mondom neki, majd hozzá teszem. – Az a múlt én a jelen vagyok és a jövő. – válaszolom elmosolyodva, amire végre ő is elmosolyodik.
- Mondtam már mennyire szeretlek? – kérdezi, amire úgy teszek, mintha gondolkoznék.
- Azt hiszem már igen, de jó hallani. – mondom mosolyogva, mire felkap és megpörget.
- Nagyon szeretlek. – suttogja, majd letesz, én meg csak jót nevetek, de a szemébe nézek.
- Én is nagyon szeretlek. – válaszolom, majd egy puszit adok az arcára. – De most már takarítás van. – mondom neki, és hogy ösztönözzem eszembe jutott valami. – Ha egy helyiséggel készen vagyunk, mindig kapsz tőlem egy csókot, addig egyetlen egyet sem. És ha az egész lakással, meg meglátjuk, mennyire leszel fáradt. – kacsintok rá, amire látom, elvigyorodik.
- Szóval alkudozunk?
- Muszáj, hogy saját magadnál is kitakaríts. – mondom nevetve, majd elengedem és visszamegyek a nappaliba és tovább folytatom a takarítást, amit elkezdte, de folyamatosan az a kép jár a fejembe, amit láttam volt barátnőjéről.
~*~
Kitakarítjuk az egész házat és ígéretemhez híven meg is kapja a csókjait. Ki is mosom a ruháit, amiket éppen most teregetek. Csillog-villog a háza, aminek mindketten örülünk szerintem, de legjobban szerelmem, hogy nem a kupiban kell engem vendégül látnia.
Ahogy teregetek ölelő karokat érzek meg magam körül, amire elmosolyodok.
- Nos, mi a további tervei a kisasszonynak? – érdeklődik mosolyogva. Befejezem a teregetést, majd megfordulva megcsókolom.
- Vacsorát főzök, hogy jól lakjunk, majd utána a többit meglátjuk. – válaszolom, majd kap egy puszit és megyek főzni. Most tényleg teljese úgy érzem magam, mintha együtt laknánk, és azt próbálgatnánk, milyen lenne az életünk. A gondolat nagyon tetszik és teljesen felvillanyoz.
Ahogy elkezdek főzőcskézni kincsem a hátam mögé jön, megölel és nézi mit csinálok. Elmosolyodok és élvezem az együtt töltött pillanatokat, de a csengő zavarja meg.
- Megyek, kinyitom. – kapok egy csókot, majd megy is ajtót nyitni. Hallok valami beszélgetést, de nem tudom pontosan mit, csak női hangot észlelek. Elzárom a tűzhelyet, majd megtörlöm a kezem és kimegyek.
- Akihiro ne csináld már ezt velem. Tudom, hogy te is mennyire kívánsz. – hallom a nőcinek a hangját, amire felhúzom a szemöldökömet. Megállok a konyhaajtóba és csak hallgatom a történéseket.
- Melisza tűnj el, engem nem érdekelsz és komolyan is gondolom. Hagyj békén. – hallom kincsem hangját, amin elmosolyodok. Annyira jó tudni, hogy megbízhatok benne. Most már oda is mehetek.
Megölelem kincsemet és az arcára adok puszit.
- Minden rendben van? – érdeklődök, mire ő is magához ölel.
- Igen rendben van Melisza éppen menni akar, és soha többet nem akar visszatérni. – mondja a nőnek, aki engem méreget elég gyilkos tekintettel.
- Ki a picsa a vagy? – kérdezi, ami felhúzom, a szemöldökömet érzem, hogy Akihiro megfeszül, és éppen válaszolni készül neki, de kezemet mellkasára teszem és ránézek.
- Bízd rám, elintézem. – válaszolom, majd puszit adok a szájára és a csajra nézek, aki olyan irigy lett hirtelen, hogy teljesen belevörösödött. – Tudd meg én vagyok Az itt jelenlévő férfinak a barátnője. – válaszolom komolyan.
- Egy nagy frászt én vagyok a menyasszonya a szülei is azt akarják, hogy engem vegyen el. – mondja, amire csak nagyot nézek, de még is válaszolok.
- Na, ide figyelj. A szülei MÉG engem nem ismernek, de fogadni mernék, ha megismernek máshogy fognak vélekedni. Nekik az a fontos, hogy a fiúk boldog legyen, és én boldoggá fogom tenni, mert nagyon szeretem, amíg te csak a pénzére hajtasz. – mondom neki komolya. – Úgyhogy jobb, ha eltűnsz szépen, mert nem állok jót magamért. – mondom, majd kitaszítom az ajtón kívülre. Látom, válaszolna, de nem érdekel, mert szinte az orrára csapom az ajtót, majd karokat érzek meg a derekam körül és egy puszit kapok a nyakamra.
- Szeretlek. – suttogja a fülembe, amire puszit kapok, mire kicsit megremegek. Megfordulok, és a szemébe nézek.
- Én is szeretlek. – mondom mosolyogva, majd eszembe jutott mit mondtam és kicsit elpirulok. – Remélem nem haragszol, amit a szüleidről mondtam. – mondom kicsit zavartan.
- Ugyan már imádlak érte. – válaszolja, majd hevesen megcsókol, amit viszonzok is.
~*~
Eltelik párnap és mikor kinél vagyunk. Nagyon boldogok vagyunk, és nekem ma van az utolsó szabadnapom. Gondolom, viszek kicsimnek egy kis ebédet, mert már reggel óta elment és nem vitt magával kaját a kis buta.
Fogom és elsétálok, az egyetemig egy kis kaját viszek neki. Tudom hol van és mikor órája. A terem elé megyek és mikor a diákok kijönnek, én bemegyek és mosolyogva nézek szerelmemet, aki éppen a táblát törli. Lemegyek, majd leteszek a kajás dobozt végül hátulról megölelem, de nem számított senkire és megijed kicsit.
- Ki a… - kezdene neki, de ekkor meglát engem, amin elmosolyodok. – Megijesztettél. – mondja kedvesebb hangon, majd megölel és csak egy puszit kapok, de mikor észhez tér el is enged. – Mi járatban? –érdeklődik.
- Hoztam neked egy kis ebédet, mert nem hoztál semmit és láttam, hogy majdnem egésznap bent leszel. – mondom neki.
- Tényleg. Imádlak, ezért kapsz egy kis jutalmat. – mondja, majd megcsókol, amit viszonzok, végül torokköszörülés miatt ugrunk szét.
- Akihiro tanár úr. Még is mit jelentsen ez? – hallom a dékánnak a hangját, amire látom, hogy kicsim megijed kicsit, majd eldöntöttem, hogy a kezembe veszem, a dolgokat megfordulva nézek a dékánra.
- Dékán úr. Keresni akartam. – mondom, mire rám néznek mind a ketten. – Szeretném itt hagyni az egyetemet. – mondom komolyan és őt figyelem. Remélem nem lesz semmi baj a dolgokból.
Szerkesztve oosakinana által @ 2011. 02. 13. 13:31:10
|
| oosakinana | 2010. 11. 06. 08:51:22 | #9140 |
Karakter: Aylin Leonel
Megjegyzés: (Tanárbácsimnak)
- Aylin, ezt nem szabad. Te is tudod. – megfogja az államat és eltol finoman magától és a szemembe néz mélyen.
- Akihiro, én… tudom, de ne kívánj tőlem olyat, amit nem tudok megtenni. Az elmúlt napok számomra olyan kellemesen teltek és ráébredtem, hogy akaratlanul is vonzódom hozzád. Kérlek, ne utasíts vissza. Kérlek… - nézem és ez elutasítástól könnybe lábadnak mindjárt a szemeim. Tudom, hogy ő is hasonlóan érez irántam. Nem tagadhatja le. Nem teheti meg.
- Aylin, te jobbat érdemelsz nálam. Sokkal jobbat. Az életedben eljön majd egy olyan nap, amikor megtalálod az igazit. Ő őszintén fog szeretni és mindent megad majd. Hidd el. – utasítja el vallomásomat. Nem fogom ennyiben hagyni. Nem hiszek neki. Hazudik! Miért akar magának fájdalmat okozni? Látszik rajta, hogy az ellenkezőjét akarja, amit mond.
- Miből gondolod, hogy te nem tudnál szeretni? Ne hazudj nekem! – mondom neki elszántan. Nem fogom hagyni, hogy becsapja magát. – Azt hiszed, nem látom az érzelmeid? Nem vagyok vak, Akihiro! Látom, hogy ez neked odabent… - teszem kezemet a szívére. – ugyan úgy fáj, mint nekem, talán még jobban. Engedd meg, hogy begyógyítsam a sebeid. Képes vagyok rá. – szemeimből lassan kibuggyan egy kis könnycsepp. Nem teheti ezt magával… velem… velünk.
Egymást figyeljük és látom rajta, hogy szenved. Magához ölel, mire odabújok, hozzá fejemet a mellkasába fúrom. Kezeit a fejemre és a derekamra helyezi. Olyan jó így egymáshoz bújva és semmire nem gondolva csak magunkra.
- Aylin én… annyira szeretlek. De nem tudnék elviselni… még egy… csalódást. Nem menne. – hallom, ahogy a mondata végére elhalkul a hangja és mintha sírna is.
- Te sírsz? – kérdezem. Felemelem fejemet, letörlöm könnycseppjeimet, majd meglepődve nézem szegénykémet. Ennyire fájna neki a múlt. Bennem nem fog csalódni nem fogom hagyni, hogy többet bántsák. Nem fogom hagyni.
- Nem… - tagadja le, amit nem hiszek el, hiszen ott a bizonyíték az arcán.
- Hát persze, hogy nem. – ujjaimmal letörlöm könnycseppjeit, majd rámosolyogva folytatom. – Megígérem neked, hogy én soha nem foglak cserbenhagyni! Soha!
Nem mond semmit. Nem is erőltetem a dolgokat. Visszamegyünk a lakásba. Elkezdi bemasszírozni a krémet a hátamba, mikor egyszer csak megszólal.
- Aylin. Én nem tudom… - kezdene bele, de közbe vágok. Nem kell magyarázkodnia.
- Én pedig tudom, hogy milyen háború dúl most benned. Az idő mindent megold… én adok neked. Habár ez általában fordítva szokott lenni. Mindig a fiú ad időt a lánynak… - elnevetem magam kicsit, majd folytatom. – Hiro… csak remélni tudom, hogy igennel döntesz. – mondom őszintén. Egyáltalán nem vagyok dühös vagy mérges. Egyszerűen csak reménykedek, hogy végre megtalálom benne azt a férfit, akire mindig is vártam és remélem erre ő is rá fog ébredni egyszer, mert szükségem van rá.
- Köszönöm… - válaszolja és tovább masszírozza a hátamba a krémet.
A nap további részében nagyon jól telik el. Beszélgetünk és látom Akihiro-n, hogy ideges, mert szinte percenként megy rágyújtani, amiért én aggódok miatta, hiszen egy nagy csomó baj néha csak a ráktól adódik, amit nem akarok. Nem akarom, hogy rák miatt kelljen elveszítenem őt is, ahogy a szüleimet.
Este már eléggé fáradtak vagyunk, ezért úgy döntünk hamar lefekszünk, de nem tudok elaludni. A gondolatok csak úgy cikáznak a fejembe és csak Akihiro körül járnak.
***
Másnap reggel mikor felébredek, és kinyitom, a szememet egy csokor vörös rózsával találom szembe magam és egy üzenettel, amint meglátom, megijedek és felülök. Elolvasom, és ahogy meglátom a sorokat könnybe lábad a szemem. Elveszítettem. Iszonyatos sírásba kezdek bele. Soha nem leszek boldog. Nem fogom megtalálni azt a férfit aki, megvéd és vigyázna rám. Annyira egyedül érzem magam. Iszonyatosan. Felállok, hogy kimenjek a wc-re. Éppen befele mennék, mikor hallom, hogy nyílik az ajtó. Odanézek és meglátom Akihiro-t, aki aggódva néz rám. És odasiet hozzám.
- Aylin mi a baj? – hallom aggódó hangját, mire magához ölel én meg menekülve bújok oltalmat adó karjaiba és csak sírok. kijön belőlem most minden és úgy kezdek keserves zokogásba. – Minden rendben van. nyugodj meg. – suttogja, mire eltávolodok tőle.
- Hogy lehetne minden jól… – kérdezem akadozva és sírós hangon. -… ha itt akarsz hagyni? – kérdezem tőle és bemegyek inkább a fürdőbe. Ha el akar menni, akkor inkább úgy menjen el, hogy nem látom. Leülök a wc-re és ott sírok tovább.
- Aylin kérlek, nyisd ki az ajtót. – hallom kérlelő hangját, de képtelen vagyok. gyűlölök búcsúzkodni, de nagyon. – Nyisd ki, kérlek szépen. Félre értetted. – hallom hangját. Mit lehet ezen félre érteni? – Kicsim kérlek, nyisd ki. – mikor meghallom, a becenevet meglepődök és csak tágra nyílnak a szemeim, de még egy kicsit hüppögök. Felállok, kinyitom az ajtót, majd a szemeibe nézek.
- Hogy mondtad? – kérdezem vissza, mintha rosszul hallottam volna valamit.
- Nem fogok elmenni. Veled maradok. Szeretlek. Teljesen beléd habarodtam, képtelen vagyok itt hagyni téged és már nem is akarlak. – mondja olyan őszintén, hogy ennyire őszintén én még embert nem hallottam velem beszélni. Elindulnak könnyem, de a szám most már felfele görbül. Örömömben sírok, majd szerelmem nyakába borulva ölelem és ölel ő is magához. Annyira jól esik. Képtelen vagyok most már elengedni és nem is akarom.
- Soha többet nem foglak elengedni. – suttogom a nyakába, mire a hátamat simogatja.
- Nem is kell. – kapok egy puszit a fejemre. A szemébe nézek. Egyik kezével letörli könnyeimet, majd lágyan megcsókol, amit örömmel viszonzok, és nem akarom, hogy ennek a pillanatnak valaha is vége legyen. Nem akarok felkelni az álmomból, hogy ha ez még is álom lenne. Mélyítem kicsit a csókot és a kezemmel tarkóját simogatom, amíg bele nem túrok édes dús hajába.
Levegőhiány miatt kénytelen vagyok elválni kedvesem ajkaitól, amik olyan édesek és finomak a szemébe nézek és még mindig a haját simogatom.
- Annyira szeretlek. – suttogom neki, mire a homlokunkat egymásnak döntjük, és egymás szemét figyeljük,
- Az elmúlt pár percben rájöttem, hogy nagyon szeretsz, de én is szeretlek téged. – suttogja, és egy puszit kapok az orromra.
- Itt maradsz akkor velem? Örökre? – nézek a szemébe, amire csak elmosolyodik.
- Igen itt. – megölelem, és nem akarok elválni tőle, de sajnos hív a természet.
Elrendezem magam a fürdőbe, majd kimegyek és kicsit isteni illatok kezdik megcsapni az orromat. Odamegyek, és hátulról megölelem. A hátára adok puszit és a hasát meg a mellkasát kezdem simogatni, mire egyik kezét a kezemre rakja. Felemeli fejéhez és egy puszit nyom rá.
- Nem sokára készen van a reggeli. – mosolyog.
- Még a végén el fogok hízni melletted. – csipkelődök kicsit. – Hogy fogok így tovább ugrálni? – kérdezem, mire rám néz, és ahogy elnézem elég komoly az arc kifejezése.
- Erről szeretnék veled beszélni. – mondja, majd nagyot sóhajtok. Nem fogok abba hagyni az artistaságot, mert jól fizet, tehetséges vagyok és szeretem csinálni.
Leveszi a kaját a tűzről, és amíg hűl, addig mi leülünk a kanapéra, megfogja a kezemet. Elkezdi simogatni, majd rám néz.
- Nem szeretném, ha folytatnád az ugrálást. – mondja, amin nem lepődök meg, hogy kéri.
- Akihiro bármit megteszek neked, amit csak kérsz, csak azt egyet kérem tőled, ne akard, hogy feladjam az álmomat. – nézek a szemébe.
- De mi lesz, ha legközelebb rosszabbul esel? Mi lesz, ha legközelebb a fejedet vered be és nem kelsz fel töb… - nem engedem, hogy befejezze, mert ujjaimat ajkaira teszem.
- Sssss. Ne is gondolj ilyenekre. Nem fog soha többet előfordulni. – mondom neki komolyan.
- És ha… - befogom a száját kezemmel.
- Nincs semmi ha. Kérlek, bízz meg bennem. Vigyázni fogok rád miattad, miattunk. – mondom neki komolyan.
- Benned bízok, csak mi van, ha lesz még egy olyan, mint a múltkor? – néz a szemembe és látom, hogy nagyon aggódik. Megfogom arcát és egy csókot legelek ajkaira.
- Nem fog többet előfordulni. – válaszolom, majd közelebb mászok hozzá és belecsücsülök az ölébe. Szorosan ölel magához, amit viszonzok, és nem akarom elengedni.
Egésznap nagyon jól telik és sokat beszélgetünk, pihenünk egymás karjaiban és egyszerűen tökéletes a nap. Mindig is ilyenről álmodtam. Nyugodt, békés és szerelemmel teli. Simogatjuk egymást és kényeztetjük. A hátam is kezd rendbe jönni, aminek nagyon örülök. kevésbé érzem, hogy fáj és már szinte mindent tudok csinálni, mit eddig is, de nehezen még mindig nem emelek.
Este miután mindenki lefürdött bent beszélgetünk a hálóban és én szerelmemhez bújva simogatom a fedetlen, tökéletes és izmos felső testét, amíg ő a hátamat simogatja kicsit a felső alatt, ami nagyon jól esik. Úgy el tudnék aludni.
- Na, hagylak aludni. Pihenj nyugodtan. – mondja és állna fel, de nem akarom, hogy elmenjen.
- Kérlek, maradj itt. – nézek rá boci szemekkel.
- De nem lesz baj? – néz rám, mire csak hevesen rázom a fejem.
- Most csak melletted és veled tudok jól aludni. – magyarázom neki, amire elmosolyodok. Bebújik hozzám a takaró alá. Egyből szorosan bújok hozzá és eszem ágába nincs elengedni. Átkarolom mellkasát és picit rá is rakom a fejemet, hogy még véletlenül se tudjon elmenni. Kezeivel még mindig simogat. Most már végre nyugodtan tudok elaludni. Erre vágytam már mióta, hogy nyugodtan tudjak aludni és végre teljesen biztonságban érezzem magam. Nem sokkal később el is alszok.
~*~
Másnap reggel, szerelmem karjaiban ébredek, amire elmosolyodok. Felnézek gyönyörű arcára, ami olyan nyugodt. Egy ideig csak nézem, majd elkezdem az arcát simogatni, de még mindig nem kel fel. Puszit nyomok ajkaira, majd úgy döntök, kicsit sportolok. Felállok, felveszem az edző ruhámat. Egy kis rövidnadrág és egy kis topp. Ezek a ruhák legalább nem zavarnak semmiben. Kimegyek a nappaliba. Kapcsolok egy halk zenét, majd csak szimplán elkezdek nyújtani, mi elég nehezen megy, főleg, hogy elszoktam tőle, de vissza kell szoknom.
Tovább nyújtok és próbál vissza szerezni hajlékonyságomat, de a hátam még nem teljesen engedi, de nem is erőltetem. Inkább csak a lábaimat nyújtom a hátamat meg szépen egyenesben tartom, hogy ne fájjon, és meg se érezze, hogy mozogtam. Szerencsére sikerül. Már lassan félórája nyújtok, de kicsim még mindig nem jött ki a hálóból. Benézek és a párnámat ölelve alszik. Annyira édes. Biztos ott érzi az illatomat. Elmegyek, lefürdök, mert kicsit leizzadtam, majd felveszek egy kis otthoni ruhát, ami megint csak rövidnadrág, ami éppen a fenekem alá ér meg egy toppot, ami a hasamat szabadon hagyja. Bemászok mellé elveszem a párnát, mire elkezd kicsit nyöszörögni.
- Ne. Kicsim ne hagyj itt. – hallom hangjait, mire kezeit magamra rakom és nem is kellett több neki. Egyből magához ölel. A fejét simogatom és puszikat adok rá.
- Nem foglak itt hagyni. – suttogom, mire érzem, hogy lassan elkezd ébredezni, mert a hátamat simogatja.
- Helyes válasz, mert nem is engednélek. – suttogja, majd álom ittas fejjel néz fel rám. Elmosolyodok, majd egy puszit adok ajkaira és tovább simogatom.
- Hogy aludtál? – kérdezem, és csak simogatom, meg kényeztetem szerelmemet simogatásaimmal, amit viszont kapok.
|
|
