- NE légy vele kemény. Csak neki nehezebb a dolog. – mondom felnézve rá, kicsit kérõ a hangom. Bár bánt, amit mondott, de megértem, hogy neki nehezebb ezt elfogadni. Felemeli kedvesem a kezem és csókot ad rá finoman.

- Rendben leszünk. – mondja biztatóan, majd lányára néz. – A kérdésedre, meg majd visszatérünk rendben? – mosolyog rá, majd úgy megy fel Matt-hez.

Én lent maradok Scottal és Lucyval, akik kicsit megszeppenve néznek rám. Kicsit beszélgetünk, és jól esik, hogy õk viszont elfogadnak anyának fõleg Lucy, de hát neki kell a nõi példa. Lucyn látom, hogy mennyire is kezd hozzám ragaszkodni, de én örömmel segítek neki a nõi dolgokba, hiszen tudom milyen kínos egy apától megkérdezni ezeket, na meg beszélni róla. Mikor meg ették a vacsorát elköszönve mennek fel a szobájukba, de most ide lent kapnak jó éjt puszit. Mikor magamra maradok. Matt tányérjára nézek, és ajkamba harapva veszem el és teszem be a hûtõbe.

Elkezdem rendbe tenni a konyhát, mire Lucas lejön, már mosogatok. Gondolataimba temetkezve nézek elõre. Mikor megöleli a derekamat, elmosolyodom.

- Minden rendben? – kérdezem meg tõle és a nyakamba kapok egy finom csókot.

- Igen. Azt kérte tõlem, hogy kérjek tõled bocsánatot a nevében, amit meg is fogok tenni, de nem itthon. – mondja mosolyogva. – Meg hétvégén kettesben elmegyünk majd Leona sírjához.

- Ez kedves tõled. – mosolyodok el, de nem nézek hátra, hanem befejezem a mosogatást.

- Igyekszem boldoggá tenni a családomat, ahová már te is tartozol. – érzem hangjában a mosolyt, ami meg melengeti szívem. – És nem tudom, hogy megengedjem-e a kis vásárlást hétvégén. – vigyorodik el. – Remélem az erdõben meggyõzöl, hogy jó ötlet. – kezd el játszadozni. Meg törölve kezem fordulok felé és mellkasát kezdem el simogatni. Finoman nézek fel a szemeibe.

- Lucas. Mi lenne ha csak sétálni mennénk el? – Szemeimbe kicsit látszódik, hogy bánt a dolog, mert nem akarok neki kényelmetlenséget okozni, vagy belsõ feszültséget.

- Persze. Akkor csak sétálni megyünk. – mondja kedvesen, és a hátam simogatja.

- Tudom, hogy mit terveztünk, és majd lehet, hogy lesz is, de eléggé rossz. Igaz tudom, hogy igaza van Matt-nek… - folytatnám is, de az ajkaimra tapasztva övéit némít el. Viszonzom édes csókját behunyva szemeimet.

- Nincs semmi gond. Megértem nyugodj meg. – mosolyodik el.

Együtt teszünk rendet teljesen a konyhában, majd mikor megbizonyosodunk arról, hogy a gyerekek alszanak, akkor megyünk el az erdõbe. A sûrûbe lépve vesszük fel az állati alakunkat. Lucas a pumát én pedig a párducot, bár nagy különbség nincs közöttünk, kivéve, hogy õ nagyobb.

Egy ideje sétálgatunk, mikor csaholásra és ugatásra leszünk figyelmesek. Felkapva fejünket figyelünk fezsülten annak az irányába.

- Ez Finn-nek a vonyítása. – jegyzi meg, mire egybõl futásnak eredünk és úgy követjük a hangokat. Megérkezve látjuk a két farkas klánt, akik egymásnak ugrottak a mi területünkön.– Finn! – kiáltja nevét barátjának, aki rá is néz.

Nekünk se kell több, Lucas is bele csatlakozik a verekedésbe az idegen klán elverésébe és én se tudok tétlenül álldogálni. Már egy ideje megy a harc mikor egy tõlem erõsebb ellenfelet sikerül kikapnom és csúnyán elmarja a lábamat. Egy éles reccsenést hallok és ezt a fájdalmat már nem bírom. Felsikkantok, mire Lucas jelenik meg és elkergetve a tagot fordul Finn-hez.

- Üldözzétek el innen. – mondja Finn-nek. A keletiek hamar el is tûnnek innen Finnékkel együtt. Kettesben maradunk Lucassal, de én csak feküdni tudok, és a lábam nyalogatom, hogy gyógyuljon, de ez nem fog egy hamar rendbe jönni. Eltört, ha rosszul forr össze, nem fogom tudni használni a jobb karomat. Lucas mellém fekszik. – Mutasd a lábad. – kér meg, és úgy próbálja megnézni a lábam. Hagyom neki, de ez így koránt sem lesz jó.

- Jobb lenne emberi alakot ölteni és sínbe rakni. –mondom Lucasra nézve komolyan és mélyeket lélegzek. Nem akarom, hogy lássa rajtam, mennyire fáj. –Eltört…

- Igen… váltsunk vissza emberi alakra és sínbe rakom utána pedig irány a kórház Arin. –mondja komoly ellentmondást nem tûrõ hangon. Kénytelen kelletlen megyek bele a dologba, bár tudom, hogy egy hét múlva össze forr és elég a sín, de nem fogok vele vitatkozni. Elég volt a közöttünk lévõ harcból. Túlságosan is szeretem ahhoz, hogy makacsságom miatt veszítsem el.

- Rendben… bemegyek a kórházba. –mondom nagyokat lélegezve és emberi alakra váltunk mind a ketten. Lucas rögzíti a karomat és elindulunk vissza a városba, ahol pedig bemegyünk a kórházba. Odabent azt mondjuk, hogy az erdõben sétáltam mikor megcsúsztam egy ösvényen és eltört a karom.

Megvizsgálják és látják a harapás nyomot rajta, így alig akarják elhinni, hogy elestem és azért, de végül feladják a dolgot. Jól ismernek hiszen, mindig is ide jártam a komoly sérüléseimmel. Kapok egy szép kis gipszet a jobb karomra. Mikor mindennel végzünk a kórházban haza megyünk és a szobában a fürdõbe megyünk be Lucassal. Valahogy az-az érzésem, hogy Lucas mondani szeretne nekem valamit.

- Mond Lucas. –Mondom ránézve. Látom a szemébe, hogy mondaná. –Ki vele… látom rajtad, hogy szeretnél valamit mondani.

- Igen szeretnék, de nem akarok vitát. –mondja ami koránt se tetszik.

- Bökd ki. –mondom szemeibe nézve, miközben hagyom, hogy segítsen leöltözni.

- Nem harcolhatsz többet Arin. –mondja ki végre ami nyomja a szívét.

- Azért mert eltörték a karomat? –kérdem ránézve.

- Mert nem akarom, hogy bajod essen. Nem veszíthetlek el! Téged nem veszíthetlek el Arin! –mondja mélyen a szemeimbe nézve. –Nem tudnám elviselni, ha téged is elveszítenélek, egy hülye terület miatt. –mondja és nem is az dühít fel amit az elején, mond hanem amit a végén.

- Az nem egy hülye terület, hanem ahol felnõttem! Még ha rossz emlékek is fûzõdnek hozzá, akkor is! Az-az erdõ az otthonom! –fakadok ki.

- Arin! Az otthonod itt van közöttünk! –mondja szemeimbe nézve és megsimítja az arcom. –Mellettem és a gyerekek mellett.

- Lucas! Szeretlek, nagyon szeretlek és hihetetlenül jó veled, de tegnap este te mondtad, hogy az nem az én, hanem a Mi területünk! –mondom szemeibe nézve.

- Igen és az én dolgom megvédeni!

- Persze hogy én veszítselek el igaz?! –Kérdem és könnybe lábadnak a szemeim. –Lucas! Én nem tudok nem harcolni! Ott születtem, ott nõttem fel! Meg kell védenem az otthonom, nem mellesleg nem tudnám ölbe tett kézzel nézni, ahogy te sérülten jössz haza, vagy épp a helyszínen tétlenül nézni, ahogy verekszel! –mondom és a könnyeim végig folynak az arcomon. Finoman simítja meg arcomat és törli vele a könnycseppet. – Nem kérheted tõlem, hogy ne harcoljak. –nyögöm ki a szavakat.

Felé mászok, és úgy tapadok ajkaira. Szenvedélyesen csókolom, és ahogy felette térdelek egy erõset lök rajtam és mind ketten egyszerre nyögünk bele a csókba, ahogy teljesen belém csusszan. Egy frenetikus szeretkezést viszünk végig, tele érzelmekkel, vadsággal és kéjjel. Ez az elsõ még egy egyszerû emberpár is kibírta volna, de a többi. Hajaj, egyszerûen imádom és hihetetlen, hogy mennyivel kielégítõbb a számomra Lucassal, mint az elõzõ férfival az életemben. Teljesen kielégít és az egész hálószobát végig szeretkezzük a délelõtt, mert csak akkor hagyjuk abba egymás falását, amikor tudjuk a gyerekek hazaértek.

Pihegek kicsit és ajkamba harapva igyekszem teljesen magamhoz térni. Végül rendbe szedjük magunkat. Lucas egy bokszert kap magára, én pedig hajam megfésülöm és egy pólóját kapom meg és a bugyim veszem vissza, úgy megyünk le, bár látom a szemébe, hogy legszívesebben nem engedett volna el. Én se õt.

- Sziasztok. – köszönünk nekik, amikor leérünk.

- Sziasztok. – Köszön Matt és eléggé furcsán néz ránk. – Ti meg mit csináltatok? – kérdezi meg, amire Lucas elmosolyodik.

- Csak adtam egy kényelmes ruhát Arin-nak, hogy jobban itthon tudja érezni magát.

- És azt pont magadról adtad? Vagy neked meleged van apa? – kérdezi meg és elneveti magát kedvesem, én meg csak egy kis zavart mosolyt engedek meg.

- Tudjátok el kell mondanunk valamit. – kezd bele, majd úgy megyünk be a konyhába az egész család. Én a konyhaszekrényhez menve dõlök neki és a gyerekekre nézek, majd Lucasra. – Arin-nal járunk. – mondja el nekik kertelés nélkül a dolgot, mire Lucy és Scott nevetve és ujjongva rohannak oda hozzám és ölelnek meg, amit viszonzok kedves mosollyal.

- Jaj de jó. Akkor most már te is itt leszl velünk állandóan?

- De hiszen eddig is voltam, csak amikor dolgoztam akkor nem tudtam jönni. – mondom nekik és megölelem õket kedvesen, majd Matt-re nézek, aki eléggé távolság tartóként viselkedve néz rám.

- Matt. – szól a fiára.

- Arin lesz az új anyukánk? – kérdezi meg, de egybõl keresztbe fonja a kezét. – Nekem nem kell mostoha anya. – mondja egybõl, majd megfordul, és úgy indul felfelé a szobájába. Hosszan nézek utána.

- Matt állj meg! – kiált utána és már menne is, de finoman megfogom a kezét elengedve a két gyereket.

- Majd én beszélek vele. – próbálom nyugtatni és mosolyogok rá kedvesen, amire nagyot sóhajt, de csak hamar bele egyezik a dolgokba, így Matt után megyek fel a szobájába.

Hosszasan elbeszélgetek vele és megnyugtatom, hogy én nem szeretném átvenni édesanyja helyét és mindig is a nõvérem lesz az õ anyukája. Megértem, hogy ragaszkodik az emlékéhez és elmondom neki, hogy én anyuka nélkül nõttem fel, és tudom milyen rossz, de én nem fogom tudni Leonat soha pótolni, mert nem õ vagyok, de szeretném, ha azért nem kellene anya nélkül felnõniük, még ha nem is a vérszerinti vagyok, de ha nem szeretné, akkor nem leszek az anyukája.

Miután sikerült kicsit megnyugtatnom lemegyek a konyhába, ahol már meg terített Lucas. Mosolyogva megyek oda hozzá és ölelem meg kedvesemet.

- Mi a helyzet? – kérdezi meg és viszonozza az ölelésem, ami nagyon jól esik. Végre valaki, aki mellett boldog lehetek.

- Csak fél ennyi az egész, de most próbáltam megnyugtatni, hogy nem akarom elvenni az anyukája helyét, meg nem is tudnám, de attól még majd neked is mondanod kéne. – nézek fel nagy szemekkel az övéibe kérlelõn.

- Rendben, majd oda fogok figyelni rá. – ad a fejemre puszit és úgy ölel szorosan, én pedig szorosan bújok karjaiba. Olyan jó elbújni a világ elõl védelmezõ karjaiba. Régóta nem éreztem ilyen biztonságot, mint mellette. – Nem is tudom, mi lenne velem nélküled.

- Nem lennének ilyen gondok a családodban.

- De ha téged nem ismernélek, rosszabb lenne. – mosolyodik el és csókokkal halmozza el ajkaimat, amit mindet viszonozom, és nagyon jól esik.

Az apró csókok egy hosszabb szenvedélyes csók lesz, amiben érzem, ha kettesben lennénk, bizony más is lenne nem csak csók. A gondolatra is megfeszülnek a melleim és bele szusszanok a csókba.

- Mit szólnál, ha este az erdõbe mennénk és megnéznénk, hogy milyen hõmérsékletû a talaj, meg a fák? – kérdezi tõlem búgó hangon, ajkamba harapva kuncogok fel picit és még közelebb húzódom hozzá. Füléhez hajolva érzékien suttogom neki válaszom.

- Igazán jóóól hangzik az ajánlat. –suttogom és egy finom puszit adok fülcimpájára. –Remélem nem lesz senki zavaró az erdõben. Mit szólnál a kis tavacskához ahol találkoztunk? –kérdem kacéran mosolyogva, lassan elhúzódva tõle.

- Jól hangzik kicsim. –mosolyog õ is és ekkor ér le Matt is.

Leülünk az asztalhoz ebédelni és mosolyogva beszélgetünk a gyerekekkel. Érdeklõdök, hogy kivel mi volt a suliba, de ugye mivel egy osztályba járnak, szinte ugyan azt mondja el mind a három gyerek, csak a saját szemszögébõl. Lucy csillogó szemekkel néz rám és látom rajta mennyire örül, az apja boldogságának.

A délután folyamán nagyon jól érezzük magunkat a családdal. Lucynak én segítek megírni a leckét, míg a fiúknak Lucas és így nincs gond. Lucyval a lecke után a fiúkról kérdezget és meséli, hogy van a suliba egy srác, aki nagyon tetszik neki és én pedig érdeklõdve hallgatom. Mosolyogva mesélek neki kicsit, hogy azért 11 évesen még teljesen más a szerelem, mint felnõtt korban és szóba kerülnek a nõi dolgok is, ugyanis elkezdett növögetni a cicije. Megbeszéljük, hogy szombaton elmegyünk közösen vásárolni egy kis csajos napra, bár nem tudom mennyire jó egy 11 éves kislányt ilyen dolgokra elvinni, ezért a kiskaput oda rakom, hogy ha apuja engedi.

A vacsorát is Lucyval ketten csináljuk meg, mert a fiúk lassabban haladtak a házival. Nevetgéléseink felhallatszódik és a nagy visongásra jön le Lucas. Épp le akarom kicsit locsolni Lucyt a játék közben mikor meg hallom a lépteit, és zavartan kihúzva magam fordulok az ajtó irányába, egy gyerekes huncut mosollyal. Lucy és én is tiszta maszatok vagyunk, fõként lisztesek.

- Hát itt meg mi folyik lányok? –érkezik meg az ajtóba és látja, hogy tiszta maszatosak vagyunk, így körbe néz a konyhán, majd Lucyra. –Itt meg mégis mi a fene történt? –Kérdi teljesen lepetten. Én is körbe nézek.

- Itt? itt semmit, csak a vacsorát csináljuk Lucyval. –Adom meg a választ, amire közelebb lépked Lucyhoz akin ugyan olyan huncut mosoly van. Egymásra nézünk és látom szemében, egyre gondolunk.

- Mégis hogy fõztök, ha rajtatok van az alapanyag? –kérdi Lucy arcát megnézve. –Menj és mosakodj meg kicsim. –Mondja neki én meg mivel nekem háttal van a háta mögé lopózva hirtelen zúdítom nyakába a flakon vizet. Megugorva fordul felém.

- Futás Lucy! –Kiáltom el magam játékosan és megfogva a kezét futok ki vele a konyhából.

- Na megálljatok rosszaságok! –Kiált utánunk, de hangjába már érezhetõ a nevetés és a nappalin keresztül futunk fel az emelet felé. A lépcsõn kap el minket és a derekamnál kap el még Lucyt is és felemelve fordul meg velünk. –Meg vagytok! És most én jövök! – mondja nevetve és felvisz minket az emeletre.

- Neee Mit tervezel! Eresz el! –tettetem a riadalmat, de nevetek. Lucy pedig nevetve sikít fel. A fiúk is kijönnek a szobából és nézik a kis közjátékot pislogva. Nem tudják mi történt. Matt elõtt megy el velünk kedvesem, amikor a kapálózásomtól már nem tud tartani, így kiszabadulva kapom el Mattet nevetve és kenem össze az õ arcát is lisztel. –Maszatos! –Mondom vidáman, majd Lucas felé fordulva játékosan nyújtom ki a nyelvemet.

- Na meg állj! –Mondja játékosan és lerakja Lucyt a fürdõbe és mivel futásnak eredek Lucas utánam. A hálóba futok be, ahol elkap és a falhoz nyomva vágja el a menekülési útvonalaim.

- Hé! Ez nem ér! –Mondom mosolyogva át ölelve a nyakát.

- Mégis miért nem? –Kérdi mosolyogva. – Elkaptalak kérem a jutalmam. –mondja és oda hajolva hozzám csókol meg hosszan és szenvedélyesen, amit készségesen viszonozok. A csók után mélyen nézek a szemeibe.

- Megyek rendbe rakom a konyhát amit feldúltunk Lucyval. –Mondom kuncogva és megsimítom az arcát. –Hogy haladnak a fiúk? –kérdem kedvesen.

- Kész vannak a leckével. –mondja, de nem igazán akar elengedni. Még egy csókot váltunk de utána tényleg megyek a konyhába rendet rakni és befejezni a vacsora készítését. Arany galuska csoki pudinggal.

Matt továbbra sincs igazán kibékülve azzal, hogy Lucas és én együtt vagyunk, de majd idõvel megbékél vele.

- Apa… Szombaton elmehetek anyával vásárolgatni? –töri meg Lucy a csendet.

- Ne hívd anyának. –morran rá Matt. - Arin néni nem az anyánk. –mondja nyûgösen. Mosolyogva nézek Mattre.

- Matt, ha Lucy anyának szeretne hívni, akkor miért ne hívhatna úgy? –kérdem meg tõle kedves lágy hangon.

- MERT NEM VAGY AZ ANYÁNK! –kiált rám és felpattanva duzzogva rohan fel az emeletre.

- Rendben. – egyezek bele kicsit kuncogva. Egy kis ideig sétálunk, amikor felmerem tenni a kérdést. – Hogy lehet az, hogy puma létedre ismersz farkasokat? – elmosolyodik kérdésemen.

- Úgyhogy, hogy az én klánomat meggyilkolták. – kezd bele. – Én maradtam egyedül, de az apja rám talált. Akkor még olyan 6-7 éves lehettem. Akkor voltam a legsebezhetõbb állapotban. Finn apja magához vett és fiaként nevelt fel, amiért mái napig hálás vagyok nekik. Akarták, hogy tartozzak a klánukba, de amikor azt kértem tõlük, hogy a saját klánomba akarok tartozni akkor megengedték, de továbbra is tartom velük a kapcsolatot. Õk viszont nem ismerték Leona-t.

- Sajnálom a családod miatt.

- Megtörtént. Ezzel már nagyon nem tudunk mit csinálni, de túléltem és itt vagyok három gyerekkel és most veled. – megállva ölel magamhoz és ad ajkaira érzelmes csókot.

Viszonozom a csókját és teljesen hozzá simulok át ölelve a nyakát õ pedig derekamat öleli át. Bele szusszanok az érzelmes csókba és el se hiszem, hogy ennyire bele tudtam szeretni nõvérem férjébe, bár õ sajnos meg hallt, de Lucas se és én se vonhatjuk meg magunkat egymástól az õ emléke miatt. Boldognak szeretném látni és mellette lenni. Már koránt sem haragszom amiért megtette amit tett.

- Szeretlek Arin. –Búgja nekem én pedig hosszan nézek szemeibe.

- Én is szeretlek Luke. – ölelem meg amit viszonoz és úgy tart egy ideig., de végül csak haza megyünk a kicsikhez, akik nagyon örülnek nekünk.

Annyira örülök, hogy megszerettek és elfogadtak, bár nem tudom mennyire örülnének annak, ha kiderülne, hogy együtt vagyok az apjukkal, vagy hogy is oldanánk meg az együtt élést, bár a legtöbbet már inkább itt vagyok.

~*~

Másnap reggel aaz arcomon érzem Luke kezének cirógatását és mocorogni kezdek álmosan.

- Még aludni szeretnék. –kérem meg, hogy had aludjak még egy kicsit.

- Hagynálak szívesen, de szóltál, hogy keltselek fel, mert be kell menned az erdészlakba. – említi meg, amire szinte azonnal kipattannak a szemeim és másznék ki az ágyból amikor vissza húz.

Ajkaimra tapadva hosszan és szerelmesen csókol meg. Csók közben felém helyezkedik. Érzem, ahogy ágyékom felforrósodik ettõl az iggen kellemes póztól.

- Ne aggódj még van idõd, csak gondoltam szólok, hogy kicsit felébredj hamarabb és együtt lehessünk egy kicsit, mielõtt visszamész dolgozni. – jegyzi meg vigyorogva.

- Ugye tudsz róla, hogy nagyon gonosz vagy? – teszem fel a kérdést, de már én is kuncogok a dolgon.

- Igen tudom, de nézd el nekem, hogy önzõ vagyok, ha rólad van szó. – suttogja és újra egy édes csókot kapok tõle, miközben finoman fonom körbe nyakán karjaim és egyszerûen hihetetlen, amit felébreszt bennem.

Kívánom mérhetetlenül is és szorosan húzom magamhoz a lehetõ legtovább elhúzva a csókot, melyet kaptam tõle, de kicsit félek, ha rá másznék, mit gondolna rólam, pedig nagyon, nagyon, nagyon és mérhetetlenül nagyon kívánom. A csóknak közben hallom meg az ajtó nyitódását, így szinte egyszerre fejezzük be és Lucas visszafekszik mellém és a gyerekek, pedig úgy tesznek, mint ha most nyitnák ki az ajtót és rohannak oda hozzánk.

- Jó reggelt. –Mondom rájuk nézve és mély levegõt véve lassan ülök fel megigazítva a hajamat. Térdem felhúzva veszem fel Lucyt a fiúk pedig felmásznak hozzánk. Szorosan ölelnek meg minket és puszit is kapunk.

- Jó reggelt apa és Arin néni! –mondják egyöntetûen mosolyogva.

A reggel vidáman telik és felöltözve megy le a kis család reggelizni és én mielõtt ennék elkészítem a gyerekeknek a tízórait, míg felöltöznek és mikor táskával jönnek le adjuk oda nekik és együtt engedjük el õket az iskolába. Kettesben maradunk a házba Lukekal, de nekem is menni kellene…

- Lassan neked is indulni kellene nem Arin? –Kérdi rám nézve Luke.

- Igen, kellene… - mondom és a kezét megfogva húzom vissza be és becsukva az ajtót fogom meg felsõjét mellkasánál és magammal húzva a falhoz csókolom meg hevesen és szenvedélyesen. Nem érdekel én nagyon kívánom és nem bírok a véremmel. Akarom.

Viszonozza a szenvedélyes csókot és a falhoz nyomva simítja végig oldalam. Lassan szakad el és csillogó szemekkel nézek az övébe.

- Kicsim, biztos vagy benne? –kérdi kicsit akadékoskodva.

- Fogd be Luke. –mondom neki vágytól fûtött hangon és újra visszahúzva csókolom meg hosszan és nem bírok tovább várni. Nyakát átölelve ugrom az ölébe és lábaimmal szorosan fonom körbe derekát ágyékom övének nyomva és szenvedélyesen hevesen csókolom. Orromon veszem a levegõt kapkodva és szívem is érezhetõen hevesen ver. Mondanám, hogy ez a hormonok tombolása, de pusztán ki vagyok éhezve. Na jó meg a hormonok is tombolnak, de érezhetõen nem csak bennem.

Ugyanis barackommal érzem, hogy õ is igen csak éledezik a nadrágjában. Derekamnál ölel és hosszan érzékien csókolom miközben hajába túrva próbálom megakadályozni, hogy egy-egy pillanatnál többet, legyen távol ajkaink. Egyszer viszont sikerül neki elszakadnia.

- Legalább a munkahelyed nem kellene felhívni? –kérdi õ is vágytól fûtött hangon.

- Most hívjam õket? –kérdem elmosolyodva és oda hajolva nyakához kezdem el érzékien csókolgatni és harapdálni. –Biztos, vagy benne, hogy most hívjam õket? –kérdem az érzéki csókok áradata közben és hallom férfias szusszantásait

- Jó lenne még elõtte kikérned a szabad napot nem? Mondhatnád, hogy beteg vagy. –búgja fülembe és ott csókolgat ahol ér, miközben a falhoz nyomva ölében tart.

- Azt késõbb is tudom nekik mondani, és hihetõbb. – búgom érzékien fülébe.

- Igaz. –adja be derekát végre és újra egy hosszú érzéki csókot váltunk egymással miközben õ elindul fel velem a hálóba és a végén az ágyon kötünk ki én pedig alatta amit koránt sem bánok. Nem akarom elengedni derekát és hosszan vágytól és érzelmektõl túlfûtötten csókolom.

- Szeretnék egy kicsit pihenni. Egész este velük harcoltam és kimerültem. – mondom kicsit fáradtan, ki az igazat.

- Rendben pihenj csak. – mondja, és úgy ölel és simogat tovább.

Érzem, hogy nem akar elengedni, míg el nem kell menni a gyerekekért, ami jól is esik, de ahogy újra mélyen beszippantom illatát, a vérem forrósodik fel és szívem is nagyot dobban. Lassan felemelve a fejem ajkaira tapadva csókolom meg érzelmeimet bele adva, amit viszonoz is. Beleszusszanok a csókba és engedve testemnek simulok bele az ölébe átvetve egyik lábamat övéin. Vele szembe csusszanok és szorosan átkarolva nyakát túrok a hajába és alig bírok magammal. Nagyon jól esik a közelsége és hihetetlenül jól is csókol.

Hirtelen térek magamhoz és elszakadva tõle pattanok ki az ölébõl. ~Jesszus mit csinálok? De hisz õ a nõvérem férje én… én ezt nem tehetem.~ Fut végig a gondolat a fejemben és fülig vörösödöm.

- Ne haragudj. Nem akartalak így letámadni. Még is csak a nõvérem férje vagy. – mondom zavartan, de õ is feláll és odalép elém.

- Arin. Ne kérj bocsánatot. – mondja és megfogja az arcom, hogy rá nézzek. – Nem tettél semmi rosszat. Visszacsókoltalak. – hívja fel a figyelmem a dolgokra. – NE futamodj meg az elõl, amit érzel, meg amit szeretnél. – kér meg, mélyen a szemeimbe nézve. Lehajolva hozzám csókol meg, amire azonnal behunyva szemem viszonzok és bele is szusszanok. Annyira jól csókol és jó elveszni a karjaiba. Nem csodálkozom, hogy Leona annyira bele szeretett. Egészen a falig hátrláltat, bár nem volt messze tõlem és két oldalt kezeivel támaszkodik meg, mint ha menekülni akarnék, de eszem ágában sincs.

Lassan szakad el és homlokát támasztja az enyémnek, én pedig teljesen elpirulva nézek szemeibe. Ajkaim résnyire nyitva vannak, de csókon túl nem megyünk, amit alán jobb is, hiszen még elég korai lenne nekünk bármi féle intimitás, bár hihetetlenül vágyom rá. A karjaiba alszom el, de érzem, hogy kimászik mellõlem az ágyból, így én is felébredek, és együtt megyünk a gyerekekét. Az estét megint náluk töltöm.

A gyerekekkel nagyon jól el vagyunk és végre Lucas beengedett a konyhába, hogy én csináljam a vacsorát, így csak örülni tudok neki, mert elkészítem nekik a kedvencemet, bár reggelire szoktam enni. Zöldség salátával hús kockás hagymás rántotta. Viszont mindenkinek ízlik, utána pedig lefektetem a gyerekeket. Ismét a kanapén alszom el Lucas mellett. Valahogy ez már szokásunkká vált ez idõ alatt.

Másnap reggel én készítem el a gyerekeket és Lucasnak is az ennivalót a munkába, és magamnak is. Mivel mind ketten délelõttösök vagyunk így én viszem el az iskolába a gyerekeket, mert nekem jobban útba esik, mint Lucasnak és utána sietõsen rohanok be dolgozni.

Munka közben kapok egy sms-t szerelmemtõl és teljesen felvidulok. Egész nap ragyog az arcom és alig várom az estét. A nap szerencsére hamar el is telik és már csinosan utcai ruhába felöltözve várom a kunyhóm elõtt Lucast, aki hamar meg is érkezik.

- Szia. – lép hozzám és csókot kapok köszönésképp, amit örömmel viszonzok finoman megsimítva mellkasát.

- Szia hova szeretnél vinni? – kérdezem csillogó, kíváncsi szemekkel.

- Változz át. Szeretnélek bemutatni valakinek. – mondja nekem, ami kicsit meglep. Azt hittem kicsit kettesbe megyünk el sétálni, vagy futkározni az erdõbe, de végül átváltozom kérésére és õ is megteszi. A területem határához tartunk, ahogy látom, bár nem értem miért. Ahogy egyre inkább közeledünk meg látom a farkas alakváltót, ahogy felállva vár minket.

Megtorpanva, morogva nézek a farkasra és a hátamon is feláll a szõr. Szinte azonnal futásnak iramodom felé morogva, fújva és a határomon meg állva vicsorgok rá. Ám most teljesen másképp viselkedik, ami kicsit furcsa a számomra, de koránt se fog érdekelni, védem az erdõt és a területem. A farkamat idegesen kezdem el ingatni ide-oda.

Hirtelen jelenik meg mellettem Luke és fejét az enyémhez dörgölve próbál nyugtatni.

- Kicsim, Arin kérlek, nyugodj meg õ nem bántani jött. –mondja nekem az én izmaim pedig pattanásig feszülnek. –Arin, õ egy régi ismerõsöm. –mondja nekem, miközben szemeimbe néz és ezzel most sikerül kizökkentenie. Szemeibe nézek döbbenten.

- Hogy micsoda? –Kérdem elképedve. –Egy régi ismerõsöd? –Kérdem szemeibe nézve és nem kicsit döbbenek le.

- Jól hallottad kicsim. –Mondja szemeimbe nézve. –Õ itt Finn a nyugati klán trón örököse. –Mutat be és a farkasra nézek. Nem értem miért is hozott ide, amikor leesik Lucas felé fordulok teljes testtel.

- Te kijöttél a határhoz, hogy találkozz az erdõbe lépõ alakváltókkal a szomszédos klánból igaz?! –Kérdem rá nézve és alig tudom elhinni.

- Arin kérlek, nyugodj meg jól tette! –szólal meg Finn. –Ne hibáztasd érte! Sõt hamarabb is meg kellett volna tennie, mert ha tudtam volna, hogy hozzá tartozol, akkor nem akartalak volna meg környékezni. –Mondja zavartan én pedig ránézek és egyszerûen nem bírom elhinni a dolgokat. Hirtelen teljesen össze vagyok zavarodva. Fel alá kezdek el járkálni.

- Ez nem hiszem el… Az egyik régi jó ismerõsöd az, aki ellen eddig harcoltam.

- A gyerekkori barátom. –egészíti ki és oda lég hozzám, teljesen oldalamhoz simul. –Arin kérlek, érts meg, ez már nem a te, hanem a mi területünk, és õk jó szövetségesek, mert régóta ismerem õket és tiszteletben tartják a határokat, sõt segítenek megvédeni. Nem akarom, hogy bajod essen. Szeretlek és fontos vagy nekem. –Mondja egyenesen a szemeimbe nézve, én pedig egyszerre vagyok meglepõdött, mérges és örülök is szavainak.

- Én is szeretlek Luke. –Mondom ránézve és leülök a fenekemre. Behunyom a szemem és most utálom, hogy apám heves vérmérsékletét örököltem.

- Örülök, hogy megismerhetlek Arin és sajnálom a tegnapi napot. –mondja a farkas pofa rám nézve. Nem igazán örülök, neki, hogy beleszólt a dolgokba, de talán igaza van Lukenak. Hiszen már csak egy kicsi választ el minket attól, hogy társakká válasszuk egymást, de az érzés alapja meg van. Bólintok a farkas felé.

- Örvendek. –mondom röviden és tömören.

A srácok el kezdenek beszélgetni és igazából nekem mesélnek, de eleinte alig folyok bele a beszélgetésükbe, nekem idõ kell, mire feloldódom, de utána végre kicsit sikerül. ez legalább egy és fél órájukba bele telik.

- És ti hogy találkoztatok? –Kérdi Finn, amire oldalra döntve a fejem nézek rá.

- Most? Vagy elsõ alkalommal? –Kérdem ránézve.

- Most, az elsõt úgy nagyjából tudom. –válaszolja és én Lukera nézek.

- Az erdõt jártam, amikor ismeretlen szagot éreztem és hát megkerestem a forrást. Ez a jó tét lelket találtam meg, és ahogy szokás rátámadtam és majdhogy nem teljesen elüldöztem, de inkább nyúlcipõt húzva egy fára felugorva ráztam le. –mondom el tömören, majd újra Finnre nézek.

- Szóval úgy sikerült leráznod? –Kérdi pislogva rám nézve, én pedig elmosolyodom.

- Igen így ráztalak le, de amondó vagyok ideje haza menni a gyerekekhez Lucas. –Mondom felállva, amire szerencsére egyet ért, majd elköszönve Finntõl indulunk meg hozzájuk. Az erdõ szélén emberi alakot öltve sétálunk is a házuk felé.

- Haragszol rám, amiért nem hagytam annyiban a dolgot? –kérdi, amire nagyot sóhajtok.

- Igenis meg nem is Lucas… sok minden van, amit még nem meséltem el a múltamból, de a gyerekek, ha klánba nevelkednének, akkor koránt se lennének ennyire boldogok… bár attól függ milyen a klán felfogása. –Mondom és a sétálás közben nagyot sóhajtok. Az égre nézek.

- Mi történt Arin? –kérdi kicsit aggódón és finoman átkarolva a derekam húz magához.

- 13 éves koromban, mikor kiderült, hogy van egy nõvérem, szöktem meg a klánból ahol korcs voltam és kitaszított…- mondom ki és ajkamba harapok. Mikor Elona meg hallt, az apám eljött értem és akkor költöztünk ebbe a Nemzeti parkba. De amint megtanított apa mindenre, amit tudnom kellett egyedül hagyott. Azóta én itt maradtam és erdész lettem. –Mondom, és elõre nézek. Kis hezitálás után lépek be a kapun és a terasz lépcsõjére ülünk le. – Én azóta egyedül állok helyt és magamról gondoskodom. Volt egy erdész kollegám, akivel nagyon jóba voltunk. Õ tudta egyedül ki vagyok, de megöltem… utána jelentek meg a klánok egyik a másik után és egyre inkább terjeszkedni kezdtek. Megvédtem az erdõt és a területemet is, mert meg tudom csinálni, képes vagyok rá. Nem egy korcs vagyok, hanem egy alakváltó nõ. –mondom ki, de a végére, ahogy a régi emlékek újra feljönnek, egy könnycsepp csordul ki a szemeimbõl.

- Most mondtam, hogy ne keveredj bele. – nézek rá miközben megtörlöm a kezem. – Ígérd meg, hogy nem fogsz belekeveredni.

- Nem ígérek meg olyat, amit nem biztos, hogy megtartok. – mondja õszintén, de én meg végképp nem akarom, hogy bele mártsa magát. – Ha látom, hogy bajod származhat belõle, vagy származik, akkor bele fogok szólni és ez ellen nem fogsz tudni mit tenni. – mondja õszintén.

- Ez most nem olyan Lucas. Ez az én vitám velük. Nem akarom, hogy belemártsd az orrodat. Neked most már arra kell gondolnod, hogy itt vannak a gyerekek, és veled szeretnének élni, és nem akarják, hogy korábban itt hagyd õket, mint azt az élet tervezi. –mondom szemeibe nézve komolyan.

- Arin tudom, de te is a családhoz tartozol, úgyhogy most nem nagyon érdekel, hogy mit mondasz, ne haragudj. Ha észreveszem, hogy bajban vagy, akkor közbe fogok szólni. – oda jön hozzám, és mielõtt bármit mondhatnék egy puszit ad a homlokára, amire kicsit meglepõdök és zavarba is jövök, de leplezem. Megfordulva megy be a nappaliba. – Gyere be pihenjünk. – Tér át más témára és a Tv-t is bekapcsolja. Nagyot sóhajtva megyek utána és a kanapéra leülve mellé dõlök elsõnek a háttámlának.

Az este további rését a tv nézésével töltjük, bár én eléggé elfáradtam a munka és a gyerekek mellett, hogy egyszer csak azt veszem észre, hogy Lucashoz bújva csukódik le a szemem. Régóta éreztem ilyen békességet és hiába a kényelmetlen kanapé, ami még ki sincs húzva, régóta nem aludtam egy ilyen jót.

~*~

Az idõ telik én pedig szinte minden szabad idõmet Lucassal és a gyerekekkel töltöm. Van, hogy együtt megyünk el a gyerekekkel az erdõbe sétálni, pedig szabadnapom van. Nagyon jól meg vagyunk és kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy Lucashoz is több fûz, mint a sógori viszony. Nagyon megszerettem és végképp nem szeretném, ha belekeveredne, viszályba.

Ám egyre nehezebb visszavernem a két klánt. Egyre vehemensebben akarják az erdõt területüknek, holott itt én vagyok, ám ahogy õk erõsödnek egyre inkább veszem észre, azt, hogy félvérségem miatt bajban vagyok. Éjszakás voltam és az utóbbi két hétben szinte mindig „éjszakás” voltam, de szerencsére, mire a gyerekekért mentünk Lucassal addigra a sebeim begyógyultak, így nem vettek észre semmit. Ma este viszont eléggé ellátták a bajom, de hát a termékenységi idõszakom elsõ estéje volt, ami általában ezzel jár. Ilyenkor csak még nagyobb ürügyük van arra, hogy megkörnyékezzenek. Úgy érzik, ha valamelyik klán vezérnek behódolok az erdõ is azé. Mint ha egy trófea lennék, amibõl köszönöm, de nem kérek.

A karomat fogva vértõl maszatos arccal igyekszem a kunyhóm felé.

- Arin. – hallom meg Lucas hangját és a hang irányába kapva tekintetem látom meg, hogy tényleg õ az. Na, már csak ez hiányzott nekem. Hirtelen váltok alakot és kezdek el futni. Piszkosul fáj a sebesült lábam, de nem foglalkozva vele rohanok – Arin állj meg! – üvölt utánam, de nem állok meg. Futok ahogy csak tudok, de lerázni se tudom. A tónál ér utol és teper le. Egyenesen sérült vállamnál nyom le.

- Áááá. Lucas engedj el! – kiáltok fel fájdalmamban.

- Veled meg mi történt? – kérdezi meg, és végre elenged. Nagy levegõket véve fekszem a fûben és próbálok úrrá lenni a fájdalmon. – és ne mond, azt hogy semmi, mert úgy sem hiszem el. Nem hiába vagy teljesen véres. – hívja fel a figyelmem, hogy látta, hogy nézek ki. – Azt hiszem, hogy most jött el az a pillanat, amikor belemártom magam abba, ami történik. – mondja komolyan, amit viszont nem akarok. Ez az én harcom, miért nem érti meg? Nem akarom, hogy bajuk legyen.

- Ebbe nem szállhatsz bele nem érted? Az én dolgom. – mondom kicsit nyöszörgõsen, még a fájdalomtól, de nem állok fel, csak fekszek.

- Én viszont nem fogom tétlenül ülni, és végig nézni, ahogy megöleted magad. Nem akarlak elveszíteni. Értsd meg fontos vagy nekem. – jelenti ki, amire felkapva a fejem nézek a szemeibe. Hosszan nézek rá és behunyva a szemeim nagyot nyelek.

- Nem fogsz elveszíteni. –Mondom szemeibe nézve és nehezen ülök fel párduc alakomba és mély levegõket véve nézek rá. Nem bírom a terhet a karomon így emberi alakot öltök, és úgy nézek a párducra. – Lucas én… én nekem is fontos, fontosak vagytok, ezért nem szeretném, ha bele keverednél. –mondom, és nagyot nyelve állok fel. Õ is emberi alakot öltve néz végig rajtam. Odalép szorosan elém és a karomon a sebet nézné meg jobban, de nem tudja a szakadtas ruha miatt.

- Gyere, kezeljük le a sebeidet. –morranja, de tudom, hogy ennek koránt sincs vége, csak szeretné jobban megnézni a karomon a sebet. Most viszont nem tudok vele ellenkezni. Bólintok és elindulunk vissza a kunyhóba. Nem is szólunk egymáshoz, bár érdekelne, hogy pontosan hogy is értette,hogy fontos vagyok neki.

A kunyhómba most elõször engedem be, de eléggé otthonos, bár igazából egy szobából és egy fürdõbõl áll az egész. Nekem elég.

- Takaros…- jegyzi meg és leültet az ágyamra. –hol van a kötszered? –kérdi szemeimbe nézve.

- A fürdõ szobába a tükrös szekrény tetején. –Mondom felnézve rá és közben óvatosan leveszem az erdész zubbonyom és a sebemet nézem meg. Egy lavór vizet is hozott, hogy kimossa vízzel a sebet.

- Iszonyatosan makacs vagy Arin. –Mondja morgolódva és közben elkezdi tisztogatni a marás nyomot. –Ezt egy másik alakvált okozta igaz? –Kérdi rám nézve, én pedig bólintok. –Halljam Arin… - hangja már szinte utasító, de nem akarok továbbra se beszélni. Felnézek rá hosszan szemeibe.

- Hogy értetted, hogy fontos vagyok neked? –kérdem próbálva terelni a témát.

- Úgy ahogy érteni lehet. –Mondja a szemeimbe nézve. –Úgy érzem, hogy beléd szerettem, szóval ideje, hogy ne te akarj engem megvédeni. –mondja véresen komolyan és én pedig fülig vörösödöm. Ajkamba harapva nézek rá. –Hallgatlak. –szól ismét rám, én pedig feladom. Örök életig játszhatnánk ezt.

- Az egyik szomszédos alakváltó klán északon él és mivel nõ a klánjuk létszáma terjeszkedni akarnak, de a déli klán is terjeszkedni akar és persze miért ne mind kettõ ezt az erdõt és várost nézte ki magának, ami viszont az én területem. –Mondom felnézve Lucasra.

- Arin egy magad nem védhetsz meg egy egész erdõt két klán ellen. –mondja rám nézve és elégé lepetten pislog.

- Eddig megvédtem, eddig sikerült megvédenem és ez után is sikerülni fog. –Mondom makacsul amire megnyomja a sebemet. –Auu!

- Elég volt Arin. Mi a két klán neve? –Kérdi rám nézve és mellém ülve finoman kezdi el lemosni az arcomról a vért. –Tudod, nem csodálkoznék azon se, hogy ha egy ilyen szép nõt, mint te megpróbálnának elcsábítani, vagy maguk mellé állítani. –Mondja és finoman simogatja le rólam a vizes ronggyal a vért. A karomat már bekötözte.

- Próbálkoztak azzal is. –Mondom szemeibe nézve õszintén és elõször érzem ezt egy férfi közelébe, hogy egyszerûen vonz a puszta léte. Teljesen közel ülök hozzá és combjaink is összesimulnak. Érzem, ahogy vérem egyre inkább forr, mikor magamba szippantom mélyen férfias illatát. Nagyot nyelve nézek mélyen a szemeibe. Szíven nagyot dobban. –De sose engedtem nekik, mert én nem vagyok klánba való. Fél vér vagyok, és ha megtudják, csak még inkább támadnának. –suttogom a szavakat már szinte, és mielõtt megcsókolnám, a vállára hajtom inkább a fejem.

Érzem, hogy kezét a vállamra rakja óvatosan és átkarol. Fejem búbjára adja a puszit, én pedig igyekszem nem árasztani magamból a ferromont. Behunyva szemem próbálom szívverésemet rendezni.