|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| darkrukia | 2014. 10. 13. 21:30:45 | #31607 |
 Karakter: Andreas Taylor
2.
Másnap úgy ébredek, mint akin átment két orrszarvú. A szomszéd macskák egész éjjel X-Faktorosat játszottak, de nem a döntőt, hanem a válogatást. Nem tudtam kipihenni magam rendesen, így nagyokat ásítozva próbálok lefőzni egy kávét a békeidős kávéfőzővel, amit nagyitól kaptam volt. Sosem hittem volna, hogy van külömbség kávé és kávé közt.
Telefon. Zöld gomb.
- Igen? – mormogom rekedtesen. Mogorva-sensei ON.
- Andreas, el tudnál vinni? Lerobbant a kocsim tegnap és már nem akartalak zavarni éjjel.
- Helyette zavarsz reggel fél hétkor – pillantok az órára. – Gyere át, elviszlek – nyomom ki. Most nem vagyok elég éber ahhoz, hogy Shunnal poénkodjak. Shun bonctant tanít az orvosin. Régen mindig ő vitt engem suliba, csakhogy mióta nekem megan az a motorszörnyem, azóta külön utakon járunk.
Amíg én élő-lélegző és rendbeszedett emberként iszogatom a kávém, hallom, ahogy belép az ajtón és nagyot köszön a négy falnak, majd keres. Keressen csak. Mivel a nappali, ahol jelenleg vagyok, teljesen a másik irányban van, ezért nem hiszem, hog megtalált volna odafönn a hálóban.
- Andreas!! – kiált.
- Itt – nyögöm.
- Megyünk? – néz rám, ahogy lerobog a lépcsőn, amin az előbb felmászott.
- Higgadj le, idd meg a kávéd – nyomom a kezébe, ő meg hálásan fogadja el.
Már régóta szomszédok vagyunk és kiskoromban ő volt az, aki segített tanulásban. Olyan nekem, mint egy szerető nagybácsi.
A kávé kivégzése után szedem a kulcsom és a cuccaim, majd megyünk is. Kicsit sem furcs, hogy két tanár egy motorral hajt az egyetem felé.
A suliban újabb köszönéseket fogadok és viszonzok. Sosem fogom megszokni.
- Édesem, az a fiú téged keres – fordul felém az egyik tanárnő, műkörmös újjaival egy diákra mutatva. Még nem ébrettem annyira fel, hogy feldolgozzam ezt. Lassan pakolok le, majd összeszedem minden lelkierőm és odamegyek hozzá. Oh, ez az a fiú...
- Jó reggelt! – köszönök. – Ilyen hamar megszületett a döntés? – kérdem és próbálok kedvesen mosolyogni, nem a képébe ásítani és a vállára dőlve még egy jót szunyálni úgy délig minimum. Áh, de mit gondolok. Ez egy ember, nem az én kispárnám.
- Jó reggelt! Igen, elfogadom. Egy feltétellel – mutatja nekem mutatóujját én meg pislogok, mint akinek bogár ment a szemébe.
- Oh, rendben, végül is, nem akartam, hogy önkénteskedj vagy ilyesmi – hadarok zavartan, mire elmosolyodik.
- Órák után igyunk meg egy kávét. Te fizetsz. – Na, most úgy pislogok, mint akinek egy komplett szúnyograj ment a szemébe.
- Kávé?
- Az. Mikor végzel? – kérdi kissé zavartan, mire én is kezdek elpirulni.
- Kettőkor van az utolsó órám, háromra visszaérek ide.
- Oké, akkor háromkor itt várlak – búcsúzik ezzel, majd megy az ő épületszárnyuk felé.
Ahm, végüll is, rendben van. Egy kávé nem a világ vége, ha érte meglesz az a bevezető szöveg a karácsonyi parádéra.
***
Háromkor úgy jövök ki óráról, mintha a megváltást jelentené az az ajtó. Elegem van. Felmondok! Na jó, nem mondok. Esetleg felmondom a kölyköknek, hogy mit kéne tenniük ahhoz, hogy sikerüljön ez az egész hacacáré.
- Nem kell úgy sietni – jön szembe egy kedves mosoly. Ezt a srácot, ahányszor látom, annyiszor válik jóképübbé számomra.
- Szia – mosolygok én is rá. – Elveszem a cuccom és mehetünk is – mondom ő meg bólint. Gyorsan szedem magam.
- Ismerek egy csendes kávézót úgy tíz percnyire innen.
- Remek. Menjünk – mosolygok rá.
|
| darkrukia | 2014. 10. 09. 22:00:49 | #31566 |
Karakter: Andreas Taylor
1.
A tanári felé haladva fogadom a diákok köszöngetését, majd viszonzom is az álmos jó reggelteket. Furcsa még, hogy én is tanár vagyok, de már a félév vége fele kezdem megszokni. Még öt hét van az újévi szünetig, ahogy a nagy karácsonyi szereplésig is. A diri engem bízott meg, hogy állítsak össze valamit, de fogalmam nincs hol kezdjem. Lassan azért neki kéne állnom.
- Jó reggelt, Andreas! – hallom meg Mr. Kraht hangját. Ez felém jön, ebből beszélgetés lesz. Arhg, hogy miért nem tudtam jobban sietni a napló elvételével.
- Jó reggelt! – biccentek felé, mikor megáll mellettem. Kedves mosoly az igazgatóra, pofavizit.
- Hogy haladsz a karácsonyi fellépéssel? – kérdez én meg itt kapok agyvérzést. Most mondjam azt, hogy neki sem kezdtem...?
- Jól – bólogatok magabiztosan, ő meg megveregeti a vállam és elmegy. Sóhajtok egy nagyot. Basszameg, így egybe.
Mivel csak kilenctől kell órát tartanom, átlépek az épület másik felébe, ahol a dokipalánták vannak. Úgy hallottam, van ott egy fiú, akinek van egy kis irodalmi beállítottsága, jól ír.
Megtudom, hol van laborja, majd kopogok és belépek. Épp bioszuk van.
- Mr. Taylor? Valami gond van? – fordul felém a tanáruk. Vén szatyor, annyira érdekli a kölykök jövője, mint engem az olajfúró szigetek.
- Dehogy. Yamato Hirayama urral szeretnék beszélni, remélem nem bánja, ha elkérem az óráról – mosolygok rá elleállhatatlanul.
- Persze, semmi akadálya. Menj fiam – int a felsőbb padok felé, ahonnan lépteket hallok.
- Köszönöm – hajolok meg, majd kint megvárom a fiút.
Fiatal, meglepően jóképű. Szőke, rakoncátlan tincsek keretezik arcát, amit pár csattal próbál megzabolázni. Szemei tükrözik a tiszta napos égbolt kékségét, bőre fehér, teste arányos és magassága sem elhanyagolható.
- Uram? – szólít meg, én meg összeráncolom a homlokom. Alig lehetn álam egy-két évvel fiatalabb és uramozik itt.
- Ne haragudj, hogy megzavartalak. Andreas Taylor vagyok, a művészetiseknél vagyok zenetanár – hajolok meg illedelmesen.
- Yamato Hirayama. Örülök, hogy megismerhetem – viszonozza ő is. – Valami problémája van talán? – kérdez én meg gyorsan megrázom a fejem.
- Nyugodtan tegezz, nem vagyok olyan öreg – mondom gyorsan. – Hallottam az egyik kollégától, hogy jól fogalmazol szövegeket...
- Miről van szó? – vág közbe.
- Nemrég a diri szólt, hogy össze kell állítanom egy karácsonyi fellépést. A zenével nincs bajom, hisz magam is azt tanítom, de valami felvezető szöveget kéne komponálni, amihez nemnagyon értek. A segítségedet kérem ebben. Természetesen átgondolhatod, ha nincs kedved hozzá vagy valami megértem – magyarázom és kezdem kicsit szégyellni magam, hogy így idejöttem megkérdezni.
- Oké, majd átgondolom. Hol találom... talállak meg? – helyesbít, én meg mosolyogva válaszolok.
- A tanáriban szoktam lenni álltalában, ha épp nem órát tartok. De ha szólsz pár kollégának, hogy keresel, biztos segítenek – mosolygok. – Köszönöm előre is. Most mennem kell, mert nemsokára órám lesz. Viszlát!
Zavartan fordulok meg mikor ő is elköszön, majd kifújom magam. Legalább az első lépés megvan.
|
| Yoshiko | 2012. 05. 01. 18:47:07 | #20760 |
Karakter: Yuu Koi
Megjegyzés: Armának
Macskám éhes nyávogása kelt fel és én kelletlenül kinyitom a szemem és morogva konstatálom, hogy iszonyatosan fáj a hátam. Bakker… a székről ledőlve aludtam már megint… és a festmény sincs kész… Na szép. Kimegyek a konyhába, hogy enni adjak az én pici szívemnek, majd ránézek az órára. Basszus! Átaludtam az egész napot!
Gyorsan odaszaladok az ablakhoz, kinyitom és kikiáltok egy szimpatikus járókelőnek.
- Hé! Légyszi! Milyen nap van? –kiáltom és kicsit meghökkenve is néz rám, de nem csodálom.
- Péntek! – kiáltja vissza.
- Köszi! –intek neki, mire már nevetve visszaint. Legalább feldobtam valakinek a napját.
Gyorsan elkezdek öltözködni, felkapom a táskám, amiben remélhetőleg minden benne van és indulok az esti tanfolyamra, az egyetemre. Hátam közepére nem hiányzik ez az esti tanfolyam, de mivel pont akkor dolgozom, mikor azzal a professzorral lenne órám, aki a tanfolyamot is tartja, ezért be kell járnom, különben nem enged levizsgáznom. Valamit valamiért, tartja a mondás.
A terembe beérve lehuppanok a szokásos helyemre, de érzem, hogy még mindig fáradt vagyok, ezért kimegyek az automatához kávét venni. Annyira utálom, hogy hat óra után lekapcsolják a villanyokat… spórolnak… aha, én meg törjem ki a nyakam, mi? De mindegy, az ő bajuk lesz, nem az enyém, ha beperelem őket. Kávémmal a kezemben óvatosan visszafele sétálok a sötétségben. A lépcsőfordulóban szemem sarkából, mintha észrevennék valamit. Á, biztos csak az utcai lámpa fénye. De mintha egy tekintet éreznék magamon… teljesen kiráz a hideg… Odapillantok és egy világos hajú, fehérbőrű alakot. Szürkés szemeivel álmodozón a távolba mered… Egy élő porcelánbaba!!!!
Kávémat kezemből elhajítva egyszerre kiáltok és ugrok fel ijedtemben, mire az alak megmozdul és rám néz. Még egyszer felkiáltok és hátrébb lépek, miközben a kezeimmel hadonászok.
-Menj, menj… menj innen!!! Nem akarok játszani veled!!! – emlékszem vissza a porcelánbabás horrorfilmre, miközben egyre inkább kiabálok és hátrálok. Aztán sarkam valamibe beakad és hátravágódom. Az alak felém fordul, szürke szemei még mindig álmodozva figyelnek. Újból felkiáltanék, de a lámpák villogva felkapcsolódnak.
-Yuu! Maga mit csinálja itt a cirkuszt miközben rég a teremben kéne lennie? Csak nem egy újabb fogadás? – hallom meg professzorom hangját és odapillantok. Nem túl vidáman, sőt egyenesen felháborodva és szigorúan mér végig.
-El… elnézést, csak… egy porcelánbaba… - mutatnék a baba irányába, de az a fénnyel együtt eltűnt. Helyébe egy aranyos, szemrevaló srác került. Karcsú alakját sportos ruhái eltakarják, de szívmelengetően kedvesen néz rám. Én a helyében most hívnám a diliházat…
- Legközelebb talán gondolkodjon és kapcsolja fel a villanyt. Azért találták fel. Kapkodják magukat, ha kérhetem. –morogja és befordul a terembe.
- Bocsi, hogy megijesztettelek, nem volt szándékos. –nyújtja ki a kezét és én megnyugodva elfogadom.
- Semmi. –morgom miközben az osztályterem felé indulok. Ez a kis srác is követ. De várjunk csak, ő mit keres egy ilyen helyen? Ide nem szoktak középsulisok járni.
Az óra ugyanúgy telt, mint eddig az összes többi. A tanár beszélt, néha kérdezett, néha jegyzeteltem, néha firkáltam valami kis rajzot, de különösebb dolog nem igen történt. Sokszor rápillantok arra a srácra, aki a szívbajt hozta rám. Lóg nekem egy kávéval. Ez az első gondolat, ami megfogalmazódik a fejecskémben, de igazából csak szeretném megismerni.
Mikor az órának vége és már mindenki pakolászik, gyorsan nyakam köré csavarom a sálam és egy szemvillanás alatt ott termek a kis aranyos kis új srácnál. Lehet, hogy régebb óta jár ide, nem tudom, eddig nem vettem észre. Vagy csak szimplán eddig nem hozta rám a frászt.
-Szia! – köszönök rá. – Yuu Koi. – nyújtom ki a kezem, amit elfogad.
-Kowaku Youji, örvendek. Még egyszer bocs. –mosolyog rám.
- Ugyan semmi, csak lógsz egy kávéval. – mosolygok rá én is.
- Merre mész?
- A park felé, arra van az albérletem.
- Én is arra megyek. –vigyorodik el még jobban.
- Akkor nem bánod, ha csatlakozunk egymáshoz?- kérdezem már én is mosolyogva, de nem reagál, csak révedezve mered ki az ablakon.
- Hahó! –lengetem meg szemei előtt a kezem, de meg se kottyan neki. – Föld hívja Kowakut! – rázom meg kicsit a vállánál fogva mire visszatér belé a lélek és zavartan elmosolyodik.
- Bocsi, mit is mondtál?
- Csak annyit, hogy mehetnénk együtt hazafele.
- Rendben. – bólint rá ugyanazzal a hatalmas mosollyal.
Szerkesztve Yoshiko által @ 2012. 05. 01. 18:47:49
|
| darkrukia | 2011. 10. 15. 23:50:03 | #17290 |
 Karakter: Murasaki Raito
Megjegyzés: (egyetlenem egyetlen gazdájának)
Újdonsült osztálytársam felpattan a helyéről és egy öt éves szintjén „feljeezik”. Ez hülye. Viszont vége az órának, szóval nyomás a másikra. Az új srác megkérdez, hogy mi az utolsó óra és, hogy ki tartja. Egész jól elbeszélgetünk, mondjuk én csak néha szólalok meg. De még zenei aláfestést is kapunk egy rock szám kíséretében, ami úgy tűnik tetszik neki. Jah, ez abból is kitűnik, hogy a tanárnak kell behúznia órára, ő meg ellenkezik, hogy meg akarja hallgatni a számot. Az osztályfőnökkel nem megy sokra, ő szigorú asszony. Miután elvoltak ők az osztály többi tagja nélkül is, bemutatkozik a fiú, Edmon, majd leül a helyére, vagyis mellém és ismerkedni kezd velem. Legyen neki gyereknap...
Amint vége a sulinak ő megvár. Lazán motorján ülve néz rám.
- Ráérsz valamikor találkozni? – kérdi mosolyogva.
- Holnap igen – szólok elpirulva, kis mosollyal az arcomon.
- Ennek örülök, piroska. Szia addig is.
- Szia! – köszönök én is halvány mosollyal.
~*~
Másnap a suliban egész jól elvoltunk ketten, majd amikor vée a tanításnak ő felém fordulva rámnéz.
- Nos, hova menjünk? – kérdi mosolyogva.
- Fagyizni? – kérdem nagy szemekkel pislogva fel rá.
- Oké, akkor menjünk fagyizni.
Felülünk a motorra, lassan átölelem a felsőtestét, mire mondja, hogy szorosabban kapaszkodjam. Pirulva teljesítem kérését. Mikor megérkezünk a fagyizóhoz, leparkolunk, leállítja a motort, aztán bemegyünk. Ő fizeti a fagyit, mire szólnék, de már el van intézve. Közben elbeszélgetünk és nevetgélünk. Jól érzem magam vele. Hazavisz, majd nehezen elköszönünk egymástól. Bemegyek az ajtón, majd fel a szobámba, ahol bágyadt mosollyal dőlök az ágyra. Előkapom telefonom, ami nyolc nem fogadott hívást jelez. Koyama... Felhívom és kicsöng, majd felveszi.
- Na végre! Mi volt azzal a fiúval? Miért nem vetted fel a tellód? Figyelsz te rám?
- Lassíts! Mi vagy te? Pletykás vénasszony?
- Jó na, de mi volt?
- Előszöis: itthonhagytam a telefonom, reggel mondtam is neked, de úgy tűnik meg sem hallottad. Másodszor pedig... semmi közöd hozzá, csak elmentünk fagyizni és beszélgettünk.
- Aham, gondolom.
- Koya, leütlek!
- Telefonon keresztül? Hajrá! – kuncog fel, mire felmorranok, aztán én is elnevetem magam.
~*~
Másnap a suliban Koyával beszélgetek, mikor odajön Edmon hozzánk és ő is beszáll a beszélgetésbe. Negyed óra múlva jön a tanár és behív minket. Suli végeztével megbeszéltünk Koyamával, hogy elmegyünk filmezni. Azt mondta hívjam el Edet is. Pirulva fordulok felé, mire mosolyogva, kíváncsian néz rám.
- Na mizu, piroskám? – Jajj, ezt nem kellett volna, most mégjobban elvörösödtem.
- Csak... izé...
- Azt akarja, hogy gyere filmezni velünk suli után, vagyis most. Na? – szakít félbe barátom és elmondja helyettem, mire a fél osztály jelentkezik, hogy ők szívesen jönnek.
|
| Lee | 2011. 08. 13. 21:20:32 | #15827 |
Karakter: Edmon
Megjegyzés: Raitonak
Lassan kelek fel reggel bár elég álmos vagyok de muszály volt. Elmegyek zuhanyzok majd felöltözök szokásos ruhámba és lemegyek kajálni majd bepakolok bedugoma fülembe a fülhallgatót és elkezdek zenét hallgatni közben befújom magamat parfűmmel. Lenn elszívok egy cigit és felülök a sport motoromra. Fényes fekete festék van rajta maiben neon zöld szín minták vannak. Én fényeztem még szép hogy én csináltam ha már az én motorom. Elindítom majd szépen elindulok fvele a suliba és hátamon pihen a táskám. Iskola előtt mutatványozok kicsit. Kiemelem az első kereket majd leteszem és féket meghúzva farólok be a parkoló felé és azonnal megyek tovább. Ahogy leparkolok Leállítom és bemegyek a suliba. Majd mikor beérek páran megnéznek.Lassan tellik a tanárral való beszélgetés kezdem unni mikor beérünk a terembe felsóhajtok majd az osztályt nézem hogy kiknek leszek az osztálytársuk. A kis bemutatkozójuk után aki mellett ülök és aki mögötte ül elvigyorodok majd nyújtozok egyet. Mikor vége az órának felugrok és mint egy öt éves jezek egyet. Jóáran röhögni kezdenek a tanár rámnéz és vigyorok mikor elfordul elkezdek hülyén mutogatni felé majd felkapom a táskámat és elindulok kifelé a kövi óra előtt Raitoval beszélgetek hogy mi lesz a következő óra és hogy ki fogja tartani. Közben a suli rádióból a kedvenc rock számom indul el. Mikor be kell menni a terembe a tanárnak szinte úgy kell behúznia mert még megy a szám. Teljesen gyerekesen mondogatom hogy még megy a kedvenc számom. Mikor bekerültem az osztályba és mivel az osztályfőnök tartja rámnéz. Én próbálok a helyemre sunnyogni közben háttal vagyok neki. Köhécsel egyet jelzés képpen hülye pofát vágok erre akik látják az arcomat röhögésbe kezdenek.Leteszem a táskámat és az osztályfőnök mellé megyek. Viccből ad egy taslit.
- Jájjj!!!!- Mondom és elkezdek röhögni- Na hogy ne húzzam a tanárnak tovább az agyát....gondolom bekéne mutatkoznom.- mondom vigyorogva
- Ja-kiáltja hátulról be az egyik srác ezen elröhögöm magamat
- Edmon vagyok előző sulimban hát volt egy kisebb nagyobb balhém azért küldtek át ide. Amúgy fényezúnek tanulok a saját sport motoromat is én fényeztem le. Hobbím a motoromat szerelni illetve gyorsan motorozni. Ami még fontos....talán ez a legfontosabb....Hatalmas rocker vagyok. Sose értettek meg engem ezért úgyhogy most jelentkezzen aki ezt a menyei zenei stilust szereti-mondom mosolyogva öten felteszik a kezüket-na végre-vigyorodok el
Elindulok a helyemre Raito mellé és leülök. Elkezdek vele ismerkedni. Mikor végre vége a sulinak az egész osztály együtt megy a parkoló felé mert arra vana kijárat. A motoromra ülök fel. Mindenki nagy szemekkel bámulja majd beindítom. Intek nekik majd kiemelem az első kereket és úgy megyek kifelé és ahogy fordulok kifelémegint behúzoma féket és kifarolok. Megvárom Raitot és ránézek.
- Ráérsz valamikor találkozni?-kérdem ránézve és elmosolyodok
- Holnap igen- mondja kissé elpirulva de ott az apró mosoly az arcán.
- Ennek örülök piroska. Szia addig is- mosolygok rá
- Szia- köszön el halvány mosollyal
Hirtelen nagyot gyorsítok és már ott sem vagyok hamarosan otthon is vagyok.Leparkolok és leáállítoma motort. Majd felmegyek és levoszek két vödör vízet egyik mosószeres a másik sima és még egy szivacsot is leviszek. Előtte elszívok egy cigit és utána elkezdem szépen lassan gondosan lemosni a motort mikor végeztem és tiszta csak vízes törlő rongyal törlöm szárazra. Kiöntöm a füvesre a két vödör vízet és felviszem majd elkezdek tévézni majd játszani. Ezzel jól elmegy az idő este eszek és zuhanyzok. Majd lefekszek aludni és holnap reggel felkellek és szépen elintézem a reggeli dolgokat majd felöltözök és befújom magam jól parfűmmel és megint bemegyek a motorral a suliba és leparkolok a parkolóban majd bemegyek a suliba. Lassan tellik az idő de Raitoval jól elvagyok az órákon és a szüneteken. Mikor vége a sulinak ránézek Raitora.
- Nos hova menjünk?-kérdem rámosolyogva
- Fagizni?- kérdi csillogó szemekkel. Ezen elmosolyodok
- Oké akkor menjünk fagyizni- mondom
Felülök a motorra mögém ül és átölel mondom neki hogy szorosabban. Hm...nem csaka biztonság kedvéért hanem mert jól is esik valahogy. Majd mikor egy fagyizohoz érünk leparkolok és leállítom a motor. Bemegyünk majd fizetem a fagyinkat. miközben megesszük jól elvagyunk jól elneetgélünk. Hihetetlenül kedves és vicces srác. Haza viszem és ott elköszönünk mosolyogva bár sajnálom hogy tovább nem beszélgettüng bár ott a holnap is. Integetek neki ő is nekem majd hazamegyek a motorral. Álmosan ülök le játszani.
|
| darkrukia | 2011. 08. 06. 21:41:41 | #15619 |
Karakter: Murasaki Raito
Megjegyzés: (egyetlenem egyetlen gazdájának)
Épp futok a suliba, ugyanis még csak 2 percem van a csengőig. Nem nagyon van most időm azzal foglalkozni, hogy akinek nekirontok, attól elnézést kérjek, már így is elfáradt a szám.
Még van 1 perc 30 másodpercem, de vérge beértem a kapun.Minden hálám azért, mert két egészséges lábbal születtem, meg karral, meg egy fejjel, meg... Ne menjünk ebbe bele, mert még 1 percem van.
Bamm...
Ki az az idióta, aki nekem jön, és nem én megyek neki?!
Felnézek és...
- J-Jó napot, Aizawa-san! – A francba, most kapok egy estimesét arról, hogy késtem.
- Inkább jó reggelt, Raito-kun! – mosolyog rám irodalomtanárom.
- Igen, jó reggelt! – mondom boldogan, pedig mégcsak 20 másodpercem van.
- Siess, el fogsz késni, első óráról! – Mintha nem tudnám.
És ekkor megszólal a csengő. Futni kezdek egészen fel a 2. emeletre, még hátraszólok egy, „majd találkozunk, sensei” –t és hipp-hopp jön Vukk stílusban megérkezek az osztályba, ahol még nincs bent a sensei. Most legördült egy 10 kilós szikla rólam.
- Hy, Rai! Hát te, hova sietsz? – int felém a pad tetején trónoló Koyama, a legjobb barátom, vagyis az egyetlen barátom.
- Szia! Miért ülsz ott? Mindjárt jön a sensei – nézek rá kérdőn.
- Nyugi, valami új fiú jön a suliba, azt pátyolgatja még – magyarázza és megpaskolja maga mellett a pad tetejét. Odamegyek, de inkább az előtte kévő székre ülök, ami az én helyem és Koyama volt kéztartója.
- Értem – zárom le ennyivel, majd jön a szokásos beszélgetésünk, mit csináltál tegnap, hogy vagy s ilyenek.
Egészen addig beszélgetünk, amíg a sensei meg nem jelenik az ajtóban, és még valaki vele van, ha jól tudom, ő az új fiú. Végigmérem és... ’asszem elpirultam.
Fekete bőr ruhában van és felsőként még egy piros dzsekiben, amiből kilátszik szépen kidolgozott mellkasa. Gyönyörű fehér bőre van. Haja kócos, ezer fele állnak barna tincsei. Acélszürke szemeibe tekintek és ekkor veszem észre, hogy engem néz. Ha lehet mégjobban elpirulok.
A sensei leülteti. Mellém, mert ott az egyetlen üres pad.
- Szia, Piroska! – kacsint rám én meg elfordítom a fejem zavaromban, kitűröm a szememben landoló hajszálakat.
Koyama hátulról egy tollal bögdösi takarómat. Felé fordulok.
- Jó pasi a láthatáron – kuncog fel én meg szépen fejbevágom a kezemben lévő könyvvel.
- Raito-kun! Koyama-kun! Viselkedjenek! – szól ránk a tanár és én megszeppenve nézek rá, mire rámmosolyog. Én is elmosolyodom.
|
| oosakinana | 2010. 08. 27. 22:18:17 | #7289 |
Karakter: Kenshin Mori
Megjegyzés: (Hiroto-nak)
Ahogy fekszek a szobámban. Egyszer csak kopogást hallok, majd bátyám hangját.
- Kenshin itt van az egyik ismerősöd... öhm – mondja, de ebből még semmit nem tudtam meg, bár senkit nem akarok látni, úgy hogy édes mindegy.
- Itt van Hiro és hozott neked egy kupát..
- Nem érdekel! Tűnjön a fenébe. – mondom komolyan. Pont rá nincs most szükségem.
- Ne legyél gyökér Pukkancs. – szólal meg. Már csak ez hiányzott, hogy a házamban ő parancsolgasson nekem. - Visszahoztam a kupádat. Nekem nincs rá szükségem.
- Azt mondtam, hogy takarodj! – kiabálom és egy párnát dobok az ajtónak iszonyat erősen, de semmit nem ér.
- Nem tudom melyik a jobb. – mondja, majd egy kis szünet után folytatja - Az hogy meghaltak a szüleid, vagy az hogy tudod, hogy élnek, de legszívesebben a temetőben látogatnád őket. - na, remélem boldog vagy, nem szoktam magamról beszélni másoknak. Te is elégedj meg ennyivel. - Figyelj, ha nem akarod látni a pofámat, attól én még elhoztam a nyavalyás kupádat. Itt hagyom az ajtó előtt. – végig gondolom és nem tudom mit mondjak. - Akkor megyek, szevasz. – felállok és ajtót nyitok pont akkor mikor elfele menne, de nem néz vissza.
- Miért jöttél ide? - kérdezem halkan.
- Mert elhoztam neked a kupát.
- Francokat! – mondom neki, mert akkor csak simán elküldhette volna az egyik haverommal.
- Hát jó. Elmondom. – még is felém fúrja és szemeivel mélyen a szemembe néz, amit viszonzok és állok. - Ne várd tőlem, hogy bocsánatot kérjek. Nem szokásom. Ne várd tőlem, hogy kedves legyek. Az nem az én világom. Nem te vagy a hibás, ha a személyiségem megengedné, még kedvelnélek is. De a szeretet, mint fogalom számomra teljesen ismeretlen. Azt sem tudom mit jelent.
- Akkor... Miért bántasz mégis? – kérdezem tőle kicsit tétován.
- Mert szeretni nem tudlak... – mondja, majd sarkon fordul és elmegy. Leruhaon utána, de már az ajtón lép kifele, látom hajthatatlan.
- Hiro! – kiáltok utána, de csak egy intést kapok.
Nem fogom annyiban hagyni a dolgokat. Felszaladok a szobámba, gyorsan magamra kapok valami cuccot, majd szólok bátyámnak, hogy párnapig ne várjon, mert nem leszek. Futásra fogom a dolgot és elkezdek rohanni Hiro lakásához. Eléggé lihegek, mikor megérkezek és becsenegetek, majd kopogok is, mire kinyitja és mintha kicsi meglepettséget látnék a szemében, de mélyen a szemébe nézek.
- Azt mondod, nem tudsz szeretni, akkor majd én, megtanítalak. – mondom neki, majd válaszra sem méltatom. Odamegyek hozzá és megcsókolom, amit eleinte nem is viszonoz, majd gondolom, nem akar megszégyeníteni és még is elkezdi viszonozni és beljebb húz, hogy ne lássanak minket. Levegőhiány miatt szakítja meg a csókot.
- Mi a francokat keresel itt? – kérdezi és mintha egy kis dühöt és egy kis meglepődést keveredve hallanék a hangjában.
- Az előbb már elmondtam. Megtanítalak szeretni. – mondom neki, mire látom, hogy tiltakozna, de az ujjaimat az ajkaira teszem. – Fogd be. Közlöm veled a tényeket. – mondom neki komolyan. – Itt fogok lenni veled pár napot vagy esetleg egy hétig.
- Meg még… – Nem hagyom, hogy végig mondja és most már a tenyeremet tapasztom az ajkaira, hogy ne tudjon beszélni.
- Mondom, végig hallgatsz. – mondom komolyan. – annyit mondtam, hogy esetleg. Nem azt mondtam, hogy biztos. El tudom képzelni, hogy a viselkedésed miatt nem sokan maradtak meg melletted, de most emberedre akadtál. Legyél akár milyen bunkó és legyen akár milyen nagy az egód. Tudod, mit mondok rá. Leszarom. Nem fogsz tudni eltaszítani magadtól, mert nem akarom. – mondom komolyan, majd leveszem a kezemet az ajkairól, majd a mellkasára teszem a szíve fülé.
- És tudod, mit mondok neked? Szeretlek a bunkó stílusod ellenére és ezért nem adom fel. Ezért vagyok képes harcolni érted, annak ellenére, hogy veled kell harcolnom, de nem érdekel, mert tudom, hogy érdemes. – mondom neki még mindig komolyan és őszintén is, mire csak meglepettséget látok az arcán.
- Lehetetlenre vállalkozol. – mondja mikor észhez tér.
- És kit érdekel? Megbírózok, vele elhiheted, ahogy veled is. – mondom neki, majd bemegyek a konyhába és látom, hogy nincs semmi kajája. Szétnézek a hűtőbe, majd kiveszek dolgokat.
- Mi a francokat csinálsz pukkancs? – érdeklődik, mire ránézek.
- A nevem Kenshin és nekünk vacsorát. – mondom neki, mire tovább készülődök.
- Nekem akkor is pukkancs vagy. – mondja, majd otthagyva kimegy a nappaliba és elkezd tv-t nézni, mire elmosolyodok halványan. Látom egy picit haladok, mert nem akar kihajintani. Ami egy jó jel szerintem. Fél órát szöszmötölök a konyhába, majd megterítek és kiszólok a nappaliba.
- Kész a vacsora. – mondom neki, majd leül az asztalhoz, mire én mellé ülök, hogy érezze nincs egyedül, és hogy hozzá szokjon a jelenlétemhez. Látom, hogy megkóstolja az ételt, majd csak a véleményére várok, hogy még is mit fog mondani.
|
| oosakinana | 2010. 08. 26. 20:14:43 | #7263 |
Karakter: Kenshin Mori
Megjegyzés: (Hiroto-nak)
Egyik kajával megfog és megfordít, majd az ágy felé vezetget. Végig fektet rajta, majd leszedi rólam a felesleges ruhadarabokat. A nyakamba csókol, majd a szemembe néz és elkezdi masszírozni farkamat, amire nagy élvezettel felnyögök, majd vágytól teli szemekkel nézek rá, mire elvigyorodik.
Levetkőzik, majd ad egy kis csókot. Alig eszmélek fel és már négy kéz láb támaszkodok előtte és behatolásra készen áll… ő. Én viszont nem, de ahogy látom, ez egy cseppet sem érdekli. Határozottan belém hatol, amire felkiáltok és belekarmolok a takaróba. Érzem, hogy rám dől, majd a nyakamba csókol, és a fülemhez hajol.
- Azért próbáld meg élvezni. Ne miattam, magad miatt, mert én élvezem. – suttogja a fülembe, mire kiráz a hideg és végig is szalad a hátamon.
Elkezd bennem mozogni, majd rámarkol farkamra és elkezdi mozgatni a kezét. Nyögések szakadnak fel belőlünk, ahogy fokozódik a tempó és élvezem, amit csinál, akár milyen durva is.
- Még... még akarok... – nyöszörgöm neki. Már, mint ami ki jön a torkomon.
Egyre mélyebben löki magát bennem és a keze tempója is gyorsult. Nem sok kell, hogy elélvezzek, majd pár másodperc leforgása alatt meg is talál. Fejemet hátra vetem, majd annyira erőtlenné válok, hogy majdnem összesek, de Hiro megtart. Tovább mozog bennem, majd nem sokkal később ő is elélvez, mire elenged, én meg úgy csuklom össze, ahogy csak vagyok. Ilyen fergeteges és kimerítő menetem még nem sűrűn volt az egyszer tuti.
- Na? – kérdezi gúnyosan. - Eleget kaptál belőlem? – hallom a hangján, hogy vigyorog.
Képtelen vagyok válaszolni. Behunyom a szemem, majd csak annyit érzek, hogy betakarnak és közel húz magához Hiro a derekamnál, majd már alszok is.
~*~
Másnap reggel arra kelek, hogy odalent szöszmötöl valaki. Megpróbálok felállni, de kicsit megviselt a testem és nehezen fájdalmasan mozdítom meg magam. Egyszer csak egy cetlit találok az ágyamon és éppen alattam volt. Ez meg mi akar lenni. Elolvasom, majd elnevetem magam. Felállok, majd megpróbálok letusolni hátha valamit, segít, de nem igazából semmit.
~*~
A suliban vagyok, és a haverok faggatnak, hogy mitől vagyok ennyire mosott szar, de képtelen vagyok rá válaszolni és nem is akarok. Elég, ha az én emlékeimben vannak meg azok a képek, amik mit ne mondjak, egy kicsit hiányoznak. Egésznap nem látom Hiro-t, de én se keresem. A címét gondosan eltettem, hogy ha lenne rá időm, akkor meg tudjam keresni. Mostanában eléggé sok dolgom akad.
Pókerverseny is lesz, amit nem hagyhatok ki és mire hazaérek hulla fáradt vagyok. na meg persze a haverok is nyúznak, hogy menjünk utcai táncversenyre, amire nem tudok nemet mondani.
Pár nap elteltével tudok csak szusszanni. Megfogom a kupát, amit a táncért nyertünk, majd elmegyek Hiro-hoz. Becsengetek és várok. Pár perc elteltével ajtót nyitnak.
- Te meg mit keresel itt? – kérdezi és csak egy száll takaró féleség van rajta és nem nyitja ki teljesen az ajtót.
- Téged. Még is kit keresnék? – kérdezem tőle és kezdem sejteni, hogy más valaki van nála.
- Azt látom, de minek? – kérdi még mindig bunkón. – Am nem jó az idő, majd keress meg pár nap múlva, majd hét esetleg év múlva, amikor már nem létezel. – mondja nekem, mire eléggé fejbe basz amit mond.
- Mi van, csak ennyire kellettem neked? – kérdezem felháborodva, mire lenézően rám néz.
- Szaladj vissza anyukádhoz és sírd el neki, hogy egy igazi macsó átvert, mert a drága kis fia nem tanulta meg, hogy előbb ismerje meg az embereket és majd utána álljon össze akár kivel is. – ez a mondata nagyon szíven ütött.
- Te egy vérbeli bunkó vagy mit ne mondjak. – mondom neki, de nem dühösen, inkább megfontoltam és megbántottan, majd odanyomom neki a kupát. – Nesze a fizetségem. – mondom, majd elindulok, majd visszafordulok. – Csak hogy tudd az anyám 5 éve meghalt az apámmal együtt. – mondom komolyan, majd tovább megyek. Olyan sebet szaggatott most fel, amit soha senki nem mondtam el és egyedül csak a bátyám tudott róla, de amilyen tapló paraszt, azt hiszem ne is fogja érdekelni, hogy mit csinált és mit hagyott maga után.
Hazamegyek, és ki nem mozdulok a szobából. Meg kérem a haverokat, hogy hozzák el az órai anyagot, mert képtelen vagyok elmenni a suliba és megint találkozni vele. George is próbál kicsalogatni, de nem megy. Az ágyamba fekszek, és csak nézek magam elé. Utálok érzékeny lenni és ilyenkor ezért nem szoktam sehova sem menni.
|
| oosakinana | 2010. 08. 25. 15:53:11 | #7236 |
Karakter: Kenshin Mori
Megjegyzés: (Hiroto-nak)
Elkezd, visszacsókol, ami meg kell hagyni eléggé meg lep, de nincs semmi baj. Mikor jobban a falhoz nyom és a kezeit megérzem, a derekam környékén megremegek az érintésétől, annyira jól esik.
Levegőhiány miatt szakítjuk meg a csókunkat, ami után kicsit ködös szemekkel nézek rá és elkezdtem vágyni utána. Mi lesz még ebből vajon?
- Na, mi az kicsim? – leheli a fülembe. - Megleptelek? – majd érzem, ahogy a kezével a felsőm alá nyúl és végig simít testemen, amire kicsit megremegek. Iszonyat jól esik, amit csinál. Többet akarok. - Akarsz még? – kérdezi tőlem.
Ahogy simogat, úgy remegek meg érintéseire, ami annyira jól esik, hogy az valami felemelő, de még is dühös vagyok rá egy kicsit, amit ki is mutatok, de mellette vágyok is utána.
- Figyelj édes, ha akarsz még, keress meg délután és megbeszéljük. – mondja nekem, amit meg kell hagyni, elgondolkoztat egy kicsit. - De ha megbocsájtasz, nekem most órám lesz. – elenged, majd elmegy. Én még mindig ott állok és le vagyok fagyva meg a csókra gondolok, amit váltottunk. Olyan édes ajkai vannak meg finomak.
Az óráim elég lassan telnek, mert végig Hiro-n jár a fejem. Haverok faggatnak, hogy mi van velem, de nem mondok semmit. Ebédnél lent vagyunk, és úgy gondolkodok, amíg a haverok eléggé el vannak és hülyülnek. Egyszer csak megpillantok „szerelmemet”. Felállok és elindulok hozzá, mire a haverok utánam szólnak.
- Hé, Kenshin. Hagyd a fazont. Még a végén bajod esik. – mondják nekem, de nem érdekel. Odamegyek és leülök vele szembe a székbe.
- Mit akarsz? – veti oda nekem és rám se figyel.
- Azt hiszed, hogy erőfölényben vagy csak azért, mert reggel... – elharapom kicsit a mondatot, majd végül még is folytatom - mert reggel megcsókoltalak?
- Te akartad, én csak kiélveztem a helyzetet. – vonja meg a vállát. - Mi ebben a rossz?
Elég dühös vagyok rá, de ezen már csak egy valami segíthet, leírom neki a címemet, majd oda tolom neki.
- Gyere el ide délután és meglátjuk mi lesz a vége. – mondom komolyan, mire egy ördögi mosoly jelenik meg az arcán. Elértem, amit akartam. Mosolyogva felállok és megyek el onnan. Haverok csak érdeklődve nézek rám, hogy ez most mi volt, de nem érdekel.
Délután még van pár órám, majd utána haza megyek. Nem tudom pontosan, hogy mikor jön Hiro, de az tuti, hogy nem fognak minket zavarni. Amíg várakozok, egy kicsit elkezdek gyakorolni. Berakok egy zenét, ami szinte üvölt.
Félre tolok mindent, majd leveszem a felsőmet és elkezdek táncolni, közben minden féle mozdulatot csinálok. Eléggé kifárasztom, magam mit ne mondjak. Egyszer mikor felállok és az ajtó felé nézek. Ott lázom Hiro-t mosolyogva és karba tett kézzel néz engem.
- Kopogásról vagy csengősről nem hallottál? – szólok neki oda kicsit gúnyosan és lihegve.
- Mind a kettő meg volt, de nem hallottad meg így beengedtem magam, de nem bántam meg. – mondja vigyorogva. –Szóval miért is kellett idejönnöm? – kérdezi és ellöki magát a faltól.
- Te mondtad, hogy ha akarok még belőled, akkor délután lerendezzük. Hát itt a délután. Itt vagyok én itt vagy te. Rendezzük, mert akarok belőled. – mondom komolyan.
- Te akartad. – mondja, majd odajön hozzám és egy vadul megcsókol, szinte marcangolja ajkaimat, amit ugyan olyan hévvel viszonzok, és nem akarom, hogy vége legyen a dolognak. Örökre érezni akarom.
Érzem, hogy benyúl a felsőm alá és a hátamat simogatja,a mi mit ne mondjak, nagyon jól esik. Megszakítom a csókot, majd elindulok felfele a szobámba, ahova jó kis kutyus módjára követ. Helyes. Nagyon helyes. Bemegyünk, bezárom az ajtót, majd ránézek vigyorogva, mire ördögi mosoly jelenik meg az arcán, majd az ajtónak nyom és úgy kezdünk el vadul csókolózni. Szinte faljuk egymás, de nagyon. Kigombolom az ingét és félre rakom, majd úgy simogatom, minden fele ahol csak tudom.
Ő sem tétlenkedik, és minden fele simogatja testemet. Minden egyes részt bejár kezével. Nem akarom, hogy abba hagyja ezeket az érintéseket. Többet akarok belőle még többet.
|
| oosakinana | 2010. 08. 24. 22:15:13 | #7201 |
Karakter: Kenshin Mori
Megjegyzés: (Hiroto-nak)
Ördögi vigyorral odajön hozzám, de nem riadok meg tőle és nem lépek hátra cseppet sem. Odahajol a fülemhez és érzéki hangon kezd el beszélni.
- Nagyon édes vagy. De nem sieted el egy kicsit ezt a szerelem dolgot? – kérdezi, mire teljesen ledermedek. - Gondolkodj el rajta újra, és ha még mindig ezen a véleményen vagy valld be ismét, hogy kívánsz.
Kicsit végig simít az arcomon és visszalép, de én még mindig csak döbbenve állok előtte és csak forog az agyam, hogy honnan tudja, hogy egyáltalán a fiúkat szeretem. Ezt nem értem. Most rendesen összezavart.
- Ha legközelebb eltalál a labdátok, és baszogatni van kedvetek, akkor csak szóljatok és állok rendelkezésetekre. – jegyzi meg gúnyosan. - Csak nehogy anyuci után sírjatok, ha vége. – mondja, majd mielőtt feleszméltünk volna, elmegy.
A haverok egyből elkezdenek szitkozódni, de én még mindig őt figyelem, majd megmozdulok és csak a haverokat figyelem.
- Ezt fogja keserülni az a kis mitugrász. – mondja haverom, mire odamegyek.
- Hagyjátok őt rám. Majd én elintézem vele. Ez az én és az ő harca. Ne folyjatok bele. – mondom komolyan, majd mielőtt tiltakozhattak volna. Felmegyek a tanulmányi irodába és megpróbálok kideríteni, hogy még is ki ez a srác és hova jár, meg hogy milyen órái lesznek holnap. Nem akarták meg adni, de nagy nehezen kitaláltam egy kis mesét, amit bevettek.
Órák végén hazamegyek, lefekszek aludni, majd végig a Hiroto és a szavai járnak a fejembe. Nagy nehezen sikerül elaludnom.
~*~
Reggel felkelek és egyből szinte rohanva megyek a suliba, hogy elkapjam Hiroto-t az első órája előtt. Várok a tanterem előtt, mikor egyszer csak feltűnik.
- Hiroto. – szólok neki oda és felveszem a komoly arcomat. Mikor meglát, csak nagyot sóhajt.
- Mit akarsz már megint kis kölyök a tegnapi nem volt elég? Többet akarsz? – kérdezi gúnyosan.
- Beszédem van, drágám. – mondom neki a végét ironikusan, mire látom, hogy kicsit meglepődött.
- Minek? Semmi közöm nincs hozzád és ne nevez a drágádnak. – mondja komolyan.
- Jobban jársz, ha velem jössz. – mondom komolyan, és elindulok felfelé a tetőre. És ahogy látom jó kiskutya módjára követ is.
- Na mit akarsz tőlem te kis senki? – kérdezi és keresztbe teszi a kezét.
- Azért jöttem, hogy bosszút álljak. Tegnap kicsit csúnyán viselkedtél. – mondom neki, mire csak felnevet.
- Te akarsz bosszút állni? – mondja, majd a falhoz nyom. – Ide figyelj. Rajtam senki nem áll bosszút megértettél? – mondja és szinte az arcomban van- remek lehetőség. Megszakítom a távolságot és megcsókolom, majd várom. A reakciót, hogy még is most mit fog csinálni, de az tuti, hogy én nem fogom békén hagyni.
|
|
