Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

1. 2. 3. 4. 5. <<6.oldal>> 7.

Levi-sama2009. 06. 04. 22:06:59#746
Karakter: Syd-Ryu (Darky-Hyppolita)



2008.08.31 16:41 Idézet

 

Syd:

 

Meglep mikor önként belemegy abba, amit én csak szórakozásból ejtettem ki a számon.

-Hát persze, csodálatos a kilátás az erkélyről, a nappaliból kijuthatunk oda. -indul el az egyik irányba. Ez most vagy nagyon hülye, vagy rendkívül jól szórakozik azon hogy idegelhet. De én kezdtem így csak magamra vethetek. Elkezdtem ugratni és még csodálkozom ha visszavág. Mélyen magamba nézve be kell vallanom...tetszik. Hogy felveszi a kesztyűt és szembeszáll velem, vadul, olyan szenvedéllyel, amitől teljesen bezsongok.

 

Mögé kerülök, a vállára teszem a kezem és magamhoz rántom.

- Nagyon jól tudod, hogy miről beszéltem. -szólalok meg halkan. Hmm...inkább a hálószobádra vagyok kíváncsi mint az erkélyedre.

Kíváncsian néz rám, tekintete értetlenséget sugall. Pedig tudod te...

A hajammal játszanak az ujjai, úgy simogat velük mint egy puha ecsettel...végig a nyakamat. Játszik velem, és ez dühít. Látom hogy látja rajtam...de nem tesz semmit..csak folytatja az incselkedést. Élvezi. Mert én nem? Dehogynem.

 

Ahogy nyelve az ajkaimat simogatja az ingébe markolva rántom még közelebb magamhoz, kezeim a gerincén siklanak végig. Imádom ezt az érzést...

 

 

Közelebb lép, a lábaim közé, hogy összeérjen a testünk. Ránázek, látom rajta milyen remekül szórakozik a dühömöm.

 

- Szórakozol velem? -kérdezem halkan, sziszegve.

 

A hajamba süllyeszti a kezét, megcibálja kicsit a fürjeimet hogy közelebb húzzon magához. Mire észbekapok már számon érzem az ajkait. Csókol, harapdál, én pedig viszonzom és lendületből az erkélyajtónak lököm. Csattanás, de az ajtó a helyén marad. Elvigyorodom.

Kigombolom az ingét és fél kézzel végigsimítok a mellkasán. Ahogy meglököm elveszíti az egyensúlyát, és rámnehezedik, de én megtartom mindekettőnket.

 

 

Remek...ezek szerint itt sokkal kevesebb rombolással is eljutok majd addig ameddig szeretnék.

Eszembe jut hogy megfogadtam hogy többet nem, de a jelenlegi helyzetben akkor sem akarnám abbahagyni, ha kiderülne róla hogy még nálam is veszélyesebb figura. Mondjuk az meglepne. Egy gyilkos a tervezőasztalnál hehe... mivel ölne meg.. leszúr a vonalzóval?

 

Leborulunk a szőnyegre. A csattanást elnyeli a puha süppedős szövet, én pedig lehajolok hozzá és vadul folytatom a csókot. Ujjaim a hajába túrnak, oldalra rántom a fejét és a nyakába harapok. Ajkaim találkoznak a tegnap este általam okozott lila foltokkal, elmosolyodom közben.

Vajon ő is pont annyira bosszankodott miatta mint én? Meglehet. Mindenesetre nem ellenkezik, sőt. A hátamnál az ingbe markol és megrántja. Furfangos egy darab igen, és elég strapabíró is, így nem tudja eltépni. Vigyorogva nézek le rá, nekinyomom a hátát a szőnyegnek és fölé hajolva nézek a szemébe. Megtámaszkodik a földön és felemelkedik hozzám hogy összeérjen a homlokunk. A számon érzem a lehelletét, de csak néz merően, és egy pillanatra sem engedi el a hajamat. Ehh... nem póráz az..amin ide oda rángathatsz.

 

 

Pillantásom az ajkaira téved, ő pedig mintha tudná mire gondoltam megcsókol. Ennyire az arcomra van írva? -gondolom magamban bosszúsan. Hihetetlen mennyire kivetkőztet magamból, pedig általában nem hagyom hogy kiüljön az arcomra az amit érzek.

De ez a szenvedély teljesen az eszemet veszi, még sosem volt velem ilyen valakit ennyire kívánjak. Pláne egymásután kétszer. Őszintén meglep amit teszek, de az amit ő tesz annál inkább. És ezek  amegelepetések arra sarkallnak hogy csináljam... hiszen mindennél jobban szeretem a veszélyt és az izgalmat. Nem vagyok egy unalmas ember. De ő sem az. Na jó, a munkájától eltekintve. De folyton meglep és ez tetszik. Jobban szeretem a kiismerhetetlenséget mintha valaki kiszámítható. Talán mert én magam is az vagyok. Igen, lehet pont emiatt.

Lecibálom róla félig nyitott ingjét, nem érdekel mennyire szakad el vagy sem, legefeljebb én is jövök neki eggyel, úgyis szeretnék visszavágni azért a húzásért. Demég mennyire. Sérti a büszkeségem.

 

 

Megkóstolom mellkasának bőrét, lassan ízlelgetve, időnként oda-oda kapva a fogaimmal, mintha tényleg valami félig élő kaját ennék és félnék hogy elszalad mielőtt teljesen felfalom. Belemosolygok a bőrébe ahogy megérzem ujjait a mellkasomon kutakodni. A cipzár vége alaposan el van rejtve a vastag bőring alatt, de megtalálja..igen. Végigbizsereg a testemen az izgalom. Jézusom..pedig nem vagyok kisfiú.

Egy mozdulat, és már a hideg levegőt érzem a bőrömön... meg az ő forró lehelletét. Ahh...Istenem...

 

Most komolyan itt fogjuk leteperni egymást a szőnyegen? Nem mintha ellenemre lenne... de azért..

 

Mire ezt végiggondolom ő már fel is tápászkodott és elindul az egyik irányba. Lakásának ezzel a részével még nem volt alkalmam megismerkedni...de uccu neki.. elvégre ezért vagyok itt. Mondjuk nem éppen lakást nézni..de ha abban a hálószoba is benne foglaltatik akkor csak nyugodtan.

 

 

Egy hosszú és keskeny folyosó végén találom magam, ő pedig visszanéz rám a végéről. Tekintetében kihívás tükröződik én pedig mosolyogva vetem magam utána.

Felgyorsítom a lépteim, már szinte szaladok utána, hajam pedig repül utánam a lendülettől. A sarokra érve aztán beérem és vadul magamhoz rántva csókolom meg. A nyakamat kényezteti ujjaival és viszonozza a csókot, majd elszakítja tőlem az ajkait és megy is tovább.

Na mi van..most fogócskát játszunk?

 

 

Eltűnt a szemem elől.

 

 

Benyitok egy szobába...

 

 

Dolgozószoba lehet mert íróasztal számítógép meg ehhez hasonlók vannak benne. Halk kuncogás a hátam mögött, és az asztalnak lök, hogy kezemmel meg kell támaszkodjak a lapon ha nem akarok elesni. Hajam ráfolyik egy tervrajzra ami éppen ott fekszik az asztalon. Kezei elősiklanak a mellkasomra, hozzámsimul hátulról, lehelletét a tarkómon érzem. Beleharap a fülembe. Úristen..teljesen beindít...

Megfordulnék, de már csak a lábát látom ahogy eltűnik az ajtóban.

 

 

Jól van, ahogy akarod. Elkaplak én ha ez kell. Vagy te engem? -jut eszembe ahogy eszembe ahogy eszembe jut hogy mögém settenkedett az előbb. Észre sem vettem...pedig nagyon óvatos vagyok.. a munkámnak köszönhetően. Ezek szerint most ilyen állapotban már mindenre figyelek csak erre nem? El sem hiszem hogy ilyen hatással van rám.

 

 

Elindulok utána. Minden ajtó nyitva a folyosón. Egy, kettő, három..négy..ahogy számolom...

 

 

Bekukkantok mindegyikbe, egyenként bedugom a fejem, de nem látok semmi érdekeset. Aztán az utolsó előttinél két kéz ragadja meg a vállaimat és beránt az ajtón.

Botladozva próbálok megkapaszkodni valamiben, a szájához érnek az ujjaim, ő pedig felmordulva harap beléjük.

Az egyik irányba húz, én pedig követem mint akit hipnotizáltak.

Valaminek nekiütközik a lábam, ő pedig kirúgja alólam őket. Háttal ráesek egy... ágyra? Nocsak! Igazán jónak tetsző fejlemények.

A nadrágába markolva rántom magamra, ő pedig rámesik a lendülettől. Haja az arcomnál, finoman végigsimítok a nyakán és felemelem a fejét hogy meg tudjam csókolni.

Rámvillannak a szemei a félhomályban, kezét a csípőmre teszi, megtámaszkodik, és önként hidalja át a távolságot ami köztünk van. Először csak a levegőben találkoznak nyelveink, majd ajkaink fullasztóan tapadnak egymáshoz.

 

Már megint itt tartunk. El sem hiszem.

Hiába fogadtam meg bármit is..elég egy pillantás rá, egy érintés és máris meggondolom magam. De egyébként is..mi baj lehet belőle? Már nem mászhatok ki ebből a gödörből..én ástam magamnak és most önként vettem magam a mélybe. Igen én akartam...és akarom is...

 

2008.08.26 00:26 Idézet

Ryu:

 

Hiába titkolja, a szemei elárulják. Igen, jó irányba haladok…, mármint abban az esetben, ha tényleg a lakásomat is össze akarom törni, töretni. Agyára megyünk a másiknak. Egészen egyértelmű. Vagy a dolog kezd úgy hatni, hogy előjáték számba is vehetem? Hümm, meglátjuk.

Futó csókunk elsöprő erővel hat rám, ujjai perzselik bőrömet, ahogy nyakam bőrét simogatja. Grrrr, fene essen a vacsorába, lássuk az ebédlőasztal alternatív felhasználási lehetőségeit! Fogadjunk csodásan festene rajta az a sötét hajtenger.

Nem lehet! Már megint miken jár az agyam? Teljesen kivetkőztet magamból. Józan ész, értelem…, akikre mindig számíthatok…, Segítség!!!

Jól van, ez hatni látszik, hiszen még mindig a konyhában vagyunk és még minden bútor épp. Hála legyen érte a magasságos mindeneknek!

Nem veszi el a kanalat, ujjai az enyémre kulcsolódnak, jéghideg téli égboltot idéző szemei az enyémekbe fúródnak.

- Nehogy azt mond, hogy mosni is tudsz. – mondja vigyorogva, nyílván azért, hogy felhúzzon vele. Ah, nem kell, szükségtelen, energiáimat egy robbanás előtt álló bomba is megirigyelné. Elmosolyodom. Ez tényleg vicces. Heh, hát miért fizetem a bejárónőt, ha még a mosást is én csinálnám, he?: ))

Valami szokatlant mondhattam, arca egészen furcsa, elgondolkodó kifejezést tükröz. Nem siet, minden cseppet lenyalogat a kanálról, azután mosogatóba hajítja, és ajkai máris az enyémeken vannak. Mmmm, szóval téged sem hagy hidegen…Ez igazán…érdekes éjszaka lesz, újfent.

Micsoda élvezetes játék…, és ez a partner…Ahhmmm, finoman a nyelvébe harapok, majd menten hátamat mutatom és tányérokat, evőeszközöket kezdek keresni, kipakolni az asztalra, tálakba rendezem az elkészült ételt.

Egészen abszurd helyzet! Mintha tényleg csak vacsorára hívtam volna. Eh, majd a mai napunkról is kedélyesen elbeszélgetünk, vajon? Ahelyett, hogy…, hát az előző éjszaka után, azt hiszem nem kell mondanom, még gondolatban sem kell befejeznem.

Lám csak, ő is belemegy a játékba. Úgy csinálunk, mintha kultúremberek lennénk, leülünk az asztalhoz, ki-ki szed magának az ételből. Vendégé az elsőbbség, megvárom, hátha kommentálja, vagy esetleg megkérdezi mit etetek meg vele.

- Mérget is tettél bele? – néz fel, mikor észreveszi, hogy belefeledkezve, mindent félbehagyva őt nézem.

- Csak a te kedvedért. – Válaszolom arcomon futó mosollyal. Hát lehet ezt a ziccert kihagyni?: ))

 

- Vagy csak azt vártad mikor dicsérlek meg? – ilyet még csak véletlenül se feltételeztem volna! - Nos, akkor ezt veheted dicséretnek, legyőztél, én nem értek az ilyesmihez.

Ej, nem is feltételeztem volna, hogy képes is vagy kimondani! Igazán bőven elég maga a látvány, ahogyan eszed. Meg se kérdezte mi az, amit eszik, ez pedig már igazán a csúcsok csúcsa. Agggh, ez sokkal jobb, már nézni is.

Eszünk. Eh, nyavalyába a kajával, minél hamarabb eltűnik, annál hamarabb következnek majd az izgalmasabb dolgok. Huh, igazán jó ötlet volt ez a bor hozzá, elkél most mindkettőnknek, szerintem. Na, és legalább ezt szeretem is, nem úgy, mint a whiskey-t.

Kiürül a tányérom, majd a poharam is. Ő se veszteget sokkal több időt az evésre. Kényelmesen kinyújtózom az asztal alatt, figyelem amint az utolsó falatokat eltünteti.

Befejezi, feláll, megtámaszkodik pont az asztal közepén. Semmi egyéb nem történik, szemei mégis tűzben forognak, hajából hátulról néhány tincs az arcába ül. Kiegyenesedem a széken, egyik hajtincsét megérintem, vége a térdemet éri.

Jéghideg tenger, ami mégis megéget. Szívesen úsznék abban a jeges vízben. Újra.

- Kérsz esetleg valamit? – kérdezem közben totál egykedvűnek tűnően. Mintha én akarnék a legjobb vendéglátó lenni, ő meg a legjobb vendég. Ettől nevethetnékem lesz, na persze, akkor a házam…,azt persze közösen tettük, de ez nem változtat a játékon. Hehe, bár az is megérne egy misét valószínűleg, ha én jelennék meg ilyen hirtelen nála.

- Aha, azt hiszem, még nem laktam jól. - feleli azon a hihetetlenül mély hangon, amivel bármikor be tudna indítani.

A következő pillanatban már a hátam mögött van. Hátulról a hajamba fúrja ujjait, meghúzza a nyakam, hogy hátra kelljek fordulnom, ha rá akarok nézni.

Rávillantom szemeimet.., már megint az jut eszembe…, meddig bírjuk még? Még soha senki nem volt rám ilyen hatással. Megfogadtam, hogy többet nem, miért…, ah azok a szemek, a mély hang, ez az érintés…, Kit érdekel a józan ész…, nem vitás…akarom! Most!

Féktelen szenvedéllyel tör utat nyelvével ajkaim közé, viszonzom, igazán nem akarok adósa maradni. Megrántom elöl a bőr ingét, feszül annyira, hogy egyből recsegni kezd.

Heh, remek, kezdődik már!

Elkapja a karom, szembe fordít magával felsőtestünk összeér. Épp olyan erővel, hogy utána megmaradjon a helye, kis zöld foltok formájában. Megmarkolom az alkarját, szabad kezemet az ingére teszem.

- Nem vezetsz körbe? – mondja annyira halkan, ha nem a fülembe suttogná, meg sem hallanám.

Ahhhehheh, tehát így…, naaah, ki bírja tovább játékot játszunk…, jól van.

- Hát persze, csodálatos a kilátás az erkélyről, a nappaliból kijuthatunk oda. – tessék, benne vagyok…, tényleg. Elindulok a konyhából a nappaliba, erre jött be, nem szorul bemutatásra. Még mindig szól a zene, ami főzéshez kapcsoltam be.

„Take me; Cure me; Kill me; Bring me home; Every way; Every day; Just another loop in the hangman’s noose”

Hümm, nahát hatodik érzék…, épp ide illik, mintha csak ránk szabták volna!

Vállamra teszi a kezét, megállít.

Magához von, merőn néz.

- Nagyon jól tudod, hogy miről beszéltem. – Mondja ugyanolyan halkan, mint a konyhában pár pillanattal előbb. Felnézek rá, hajával játszanak ujjaim. Tekintetem kíváncsiságot tükröz. Mutatóujja nyakam ívét tapintja. Közelebb hajolok, saját hajtincsével cirógatom a fülét, nyakának izmait.

Dühösen villanak rám szemei, meglehet azon bosszankodik, amin én is. Nyelvem kígyóként indul útjára, nedves csíkot téve ajkain, mire még közelebb ránt magához, elkapja az ingemet hátulról, kezével végigsimít gerincem mentén. Egyik lábam szét nyitott két lába közé teszem, kezeim szabaddá válnak, vállának helyzete nem védekező, támadó állás felvételére utal. Csiklandoz a nevetés, azonban látom agyát teljesen elfutni készül a harag. Kicsit közelítem a lábamat, testeink ismét összeérnek.

 

- Szórakozol velem? – sziszegi.

Isten ments! Na, mindenesetre nem úgy, ahogy gondolod. Bal kezem hajtövébe temetem, meg is cibálom kicsit, kényszerítem, nézzen rám.

A két tekintet ismét összekapcsolódik. Nyelvemmel feszítem szét száját, alsó ajkába beleharapok. Nekilök a csukott erkélyajtónak, az mégis varázslatos módon a helyén marad. Fél kézzel már be is jutott az ingem alá. Megtartja mindkettőnk súlyát pár másodpercre, lerogyunk térddel a szőnyegre.

Hah, de jó, hogy itt távolról sincs annyi bútorszerű akadály…

 

 

 

2008.08.25 18:29 Idézet

 

Syd:

 

- Igazán jó téged itt látni. - fordul felém csevegve – Éhes vagy? Remélem igen, én ma alig ettem.

Igen, ha már itt tartunk szívesen felfalnálak.

 

– Megkaptad az inget? Remélem tetszik, szerintem pont a te méreted. -teszi hozzá, látom a szemeiben hogy legszívesebben nevetne rajtam, én meg némán dühöngök magamban. Ne hidd azt hogy ezzel elkaptál.

Nyugi ... -nyugtatom magam. -... nem kell máris felhúzni magad, hiszen épp azért van itt most, mert te összetörted a berendezést. Na jó, azért abban neki is benne volt a keze.

Valamin gondolkozhat mert tekintete elkalandozik. Egyre mélyül a kékség mintha magába akarna szippantani, majd egy lépéssel mellettem terem és megcsókol, vadul, mintha csak emlékeztetni akarna arra mit történt köztünk nem is olyan rég. Nem bánom..akkor sem bántam, így nem állok ellent neki, nem sőt... viszonzom a csókot és míg ő a hajamba túrva markolja meg a tincseimet, én a nyakára simítom az ujjaimat, a bőrét simogatva.

Olyan hirtelen szakad el tőlem amilyen hirtelen jött, én pedig csak állok ott és nézem, mintha mi sem történt volna. Karba fonom a kezeimet ahogy látom hogy visszalép az ételhez. Az illat betölti a legevőt, meg kell mondjam tényleg kellemes... mégha nem is néztem volna ki belőle hogy tud főzni. Újabb meglepetés a sok másik után.

-  Már kész kell lennie. Rögtön terítek. Megkóstolod? -kérdezi és egy kanalat nyújt felém. Hát ez... chh... nem is tudom mit kellene tennem. Ha elutasítom az bunkóság, és lehet hogy érzéketlen vagyok de bunkó az nem, viszont ez a helyzet..olyan... röhejes... Nem is tudom..talán mert még sosem kerültem ilyen helyzetbe. Az újdonság erejével hat ha valaki az én véleményemre kíváncsi valamiről. Közelebb lépek hozzá, szemeim őt fürkészik, majd lesiklanak a kanálra, megfogom ott ahol ő, a kezére kulcsolom az ujjaimat és kicsit közelebb emelem a számhoz.

-Nehogy azt mondd hogy mosni is tudsz. -szólalok meg vigyorogva és lenyalom a szószt a kanálról. Elidőzök ott még egy kicsit míg teljesen tisztára nem nyalom, majd azt félredobva vetem magam az ajkaira. Igazán ízletes mindkettő.

Bár nem ettem még ilyet így nem tudom mihez hasonlítani, de tetszik. Mégjobban szájának és ajkainak íze. Alig állom meg hogy ne nevessek rajta, és a tekinteten amivel rámnéz. Dühítem..igen... de ő kezdte...azzal az ajándékkal...

 

 

 

Hátatfordít nekem, és a tányérokkal kezd el csörömpölni ahogy kiveszi őket a szekrényből. Addig én megszabadulok a hosszú kabátomtól amiben már egészen kezdett melegem lenni. Gyorsan a zsebébe rejtem a kést amit véletlenül magammal hoztam. Mikor újra felém fordul nyugodtan könyökölök az egyik szék támláján ahová a kabátomat dobtam le és őt nézem. Most komolyan azt játsszuk hogy megpróbálunk civilizáltan viselkedni? Üljek le vele vacsizni és traccsolni? Mint valami béna romantikus filmben? Viszont az igaz hogy ezektől az illatoktól tényleg megéheztem. Tényleg jól főz, mégha ezt nem is kötöttem az orrára. Van önbizalma ígyis elég. Mégcsak az kéne hogy én is adjam alá a lovat. Majdnem annyira szeretem az európai ételeket mint a japánt így igazán nincs kivetnivalóm benne. Akkor most mi lesz? Üljek le vele vacsorázni? Nagyon úgy néz ki hogy azt várja tőlem. Áh egy fenét várja el, jót mulat rajtam magában. A kis mocsok.

 

Jól van, akkor lepjük meg. És viselkedjünk teljesen normálisan. Megeszem a vacsit, és csak aztán őt. Bár ez a sorrend fordítva valahogy jobban tetszene.

 

Vajon itt milyen a hálószobád? Van olyan nagy mint a másik? És az ágyad? -kérdezem magamtól, majd gyorsan kiverem a fejemből a gondolatot. A villa halkan csendül egyet ahogy a tálba meríti, én pedig azon kapom magam hogy vele szemben ülök, és éppen elbambultam mint aki egy másik bolygón jár. Bosszúsan sóhajtok fel és emelem számhoz az első falatot. Megáll a mozdulat közben mintha azt várná hogy mikor fogok holtan összesni. Hehe..ez érdekes.

 

-Mérget is tettél bele? -nézek rá a tál fölött és a pohárért nyúlok amibe már kitöltött valamit. Eltűröm a hajamat, mert éppen a szószba lóg a vége. Fenébe! Ennyit a hosszú hajról. Dekoratív de nem valami praktikus. Elhúzom az ajkam előtt a tincs végét és lenyalom róla az édes szószt.

 

-Vagy csak azt vártad mikor dícsérlek meg? -villantom rá a szemeimet. -Nos, akkor ezt veheted dícséretnek, legyőztél, én nem értek az ilyesmihez.

 

Eltüntetem az első falatot, és leöblítem egy kis... hmm... borral. Igazán stílusos meg kell hagyni.

 

 

 

Miközben eszünk szememmel felmérem a körülöttem lévő dolgokat. Ez a konyha lényegesen kisebb mint a másik házában, de kényelmes és elfér minden. Berendezése modern és praktikus, van egy kis régi európai érzete az egésznek, amitől az ember azt gondolná nem is japánban hanem valahol máshol jár. Két ajtó nyílik innen, az egyik egy folyosóra, a másik a nappaliba ahonnan jöttem.

 

Vége a mustrának..szemeim visszatérnak rá, éppen egy húsdarabot emel a szája elé. Tényleg éhes. De hát.. a papírt, a ceruzát meg a vonalzót nem lehet megenni.. a computert sem... és gondolom azokat látta egész nap. Sehol egy falat keksz, vagy egy fürt szőlő hmm... ölni tudtam volna a helyében az biztos. Egy ilyen nap után nekem a legkevésbé sem azon járna az eszem hogy főzzek valami finomat. De ezek szerint én túl kényelmes vagyok, vagy nem is tudom.

 

Mire észbekapok már el is tűntette az egészet amit kiszedett a tányérjára. Elégedett sóhajjal dől hátra a széken, lábait kereszte téve. Ha én próbálkoznék ezzel a mutatvánnyal, félő hogy feldőlne az asztal. Lévén hogy alig bírtam alá bepaszírozni a lábaimat. De ugyan, mit foglalkozok most ezzel.

 

 

 

Áthajolok az asztallapon, kezeimmel a megtámaszkodva a fán. Nyitott tenyerem pont megfelelő helyen van, így nem billen át az egész. Szép lenne ha a nyakába zúgnék. Azon aztán tényleg röhögnöm kellene.

 

 

 

Viszonozza a pillantásomat, leplezetlenül jól szórakozik magában, kicsit közelebb hajol hogy el tudja kapni a hajam, aminek vége mostmár épp a térdére lóg.

 

-Kérsz esetleg valamit? -kérdezi nyugodtan, mint aki tényleg nem más, mint egy vendéglátó, aki valami barátját látja vendégül. Barát, megint megfagy bennem valami erre a szóra. Lemerevedek egy pillanatra. Olyat én nem tudok. Nekem az vagy kevés vagy sok.

 

-Aha, azt hiszem még nem laktam jól. -nézek rá, jól ügyelve arra hogy mély hangom egy pillanatnyit se inogjon meg, és semmi érzelmet se mutasson. A hűvös jéghegy... hát ez a szerep már a múltkor se ment. Merő gyorsan átvedlettem kitörni készülő vulkánba. Van egy olyan érzésem hogy most se fog.

 

 

 

Felegyenesedem az asztaltól, a hátam mögé dobom a hajamat és mögé kerülök, olyan gyorsan, hogy csak ha nagyon figyelt tudott volna csak követi a szemével. Hogy tud ilyen lazán ücsörögni ott? Felbosszant. Pedig azt terveztem hogy nem török ma össze semmit. Épp csak megköszönöm az ajándékot. Naigen... azt hiszen ennek az ötletnek is lőttek.

 

Kezeimmel hátulról túrok a hajába és végighúzom őket a tarkóján, arra késztetve ezzel hogy hátrahajtsa a fejét hogyha rám akar nézni. Meg is teszi én pedig vadul megcsókolom. Egy kéz markol elöl a ruhámba, az anyag recsennéssel fenyegetőzik a durva mozdulat ellen, én azonban nem bánom. Viszont nem hagyom hogy lehúzzon. Én húzom fel őt.

Na mi lesz?-mondják a szemei. Kékség ütközik a kékséggel, írisze olyan sötét ebben a szűrt lámpafényben mintha egy mély feneketlen tó lenne. Na ugorjunk csak egy fejest.

 

Elkapom a karját, és magamhoz húzom, míg össze nem ér a mellkasunk. Lazán felvett ingjének felső néhány gombja kigombolva így bepillantást enged a mellkasára, ami a tegnapról jól ismert harapás és szívásnyomokkal van teli. Erre nem állom meg hogy ne vigyorogjak. Akkor ezek szerint neki is volt egy jó találkozója a tükörrel. Képzelem milyen boldog lehetett.

 

-Nem vezetsz körbe? -kérdezem szándékosan lehalkítva a hangomat hogy a fülébe kelljen lehellnem a szavakat mintha félnék hogy felébresztek valakit. Késő, a vágyam már felébredt irántad és azt már nem tudom lelohasztani. Mégha azt mondod hogy számoljam meg a csíkokat az ingeden akkor sem. Apropó csíkok..sokkal szívesebben bámulnék most valami mást, mondjuk ami alattunk van. De hát feltalálom magam úgyis... szerintem ezt ő is tudja.

 

 

Már alig várom....

 

2008.08.23 20:35 Idézet

Ryu:

 

Egymás mellett fekszünk, lábaink még mindig összegabalyodva, egyik kezünk ujjai összegabalyodva. A hangos zihálásainkat kisebb levegőszünetek szakítják meg. Oldalra fordítom a fejem, ránézek. Teste gyöngyözve fénylik az izzadtságtól, mindenütt sötét foltok éktelenkednek amúgy tökéletes, hibátlan testén. Haja kócosan omlik arcába, testére, és az enyémre is. Szemeit keresem a hajzuhatag alatt.

Ilyen nincs! Teljesen elment az eszem! Hmmm, akkor vajon miért azon töröm a fejem, mikor történik meg újra???

Nem, nem és nem! Szó sincs róla, éppen elég volt ezt a házat szétverni!

Belegondolok pár perc erejéig, hogy mi is történt tegnap este…, nappali, konyha, folyosó, háló…Istenem!

Nevethetnékem lesz, ez egyszer pedig nincs is kedvem, se erőm se semmim visszafojtani, dobhártyaszaggatóan hangosnak tűnik, mégsem vagyok képes fékezni a belőlem kitörő orgánumot.

- Úristen! – szakad ki belőlem.

- Hát, nekem nem ő jutott eszembe hirtelen. – mondja, majd oldalra fordulva vizsgálgatja testemet. – Szerintem Isten nagyívből szarik rá mi történt…csak magadnak köszönheted. – nevetni kezd, mélyről jövő öblös hangon, mintha ő is visszafogta volna már…, nos,amíg mással voltunk elfoglalva…, egymással.

Ezen elmélázok egy darabig. Ebből is látszik, valamiben azért csak különbözünk. Ameddig pedig eme filozófiai mezsgyére lépek agyilag, folytatja mondandóját.

- És én még azt hittem a sex nagyon jó feszültséglevezetés…,hát van, amikor a feszültség maga… - ismét a hátára fordul. – Kényelmes ez az ágy…, impozáns lehetett, amíg még négy lábon állt. - Jegyzi meg, én pedig nem tudom eldönteni, felvegyem azonnal a kesztyűt visszavágjak verbálisan…, akkor valószínűleg kezdődik minden elölről…, elmosolyodom…, nem, most nem. Nem adom meg neki ezt az örömöt.

 

 

Reggel van. Besüt a már felkelt nap az ablakon. Nem is tudom mire ébredtem fel. Ufff, mindenem fáj. Mintha végigpiáltam volna az egész éjszakát.

Még egy kicsit…, hátamra gördülök, behunyom szemeimet. Az éjszaka…, őrjítő…, felkavaró, izgató, megperzselt testileg, agyilag és talán egy kicsit lelkileg is. Ökölbe szorul a kezem, görcsösen szorítom a lepedőt, ha arra gondolok, hogy…, hagytam, hogy…Jézus!

Ekkor eszmélek rá, az bizony üres mellettem. Pár pillanattal később hallom egy kintről beszűrődő motor felbőgését.

Ah, szóval lelépett. Eh, mert tudtunk volna mit mondani egymásnak, mi? Kösz a vendéglátást, legközelebb is jövök!

Feltápászkodom a matracról, kifelé indulok, utamba mindenütt a romok kerülnek. Erősen koncentrálva próbálok rájönni, vajon a konyhából hagytunk-e valamit épségben. Elkélne most a kávé…, méghozzá jó erős!

Aztán a fürdőbe veszem

 

Az irányt, és mosolyogva kell tapasztalnom, azért maradt valami egyben is a házban.

A tükörben figyelek fel magamra. Döbbenet! Karmolások, harapások, kisebb-nagyobb foltok díszítik az egész testemet.

Erre megint dühroham futja el az agyamat, kezem kétségbeesetten markolja a mosdókagylót, már-már inogni látszik.

Összepakolok magamnak elegendő ruhát ahhoz, hogy ne kelljen ide jönnöm, míg házam kényszerfelújítása tart. Összeszedegetem a kompromittálónak ható dolgokat, majd telefonálgatásba kezdek.

A bútorok eltakarításának és a szükséges dolgok beszerzéséhez már ma kezdjenek neki. A bejárónő töltse fel a belvárosi lakás hűtőjét, úgy csinálja, hogy legyen minden…, talán este főzök is valamit…, kell valami, hogy levezethessem a bennem tomboló mérget.

Indulás előtt, az utolsó dolgokat bepakolva kezembe akad egy bontatlan fekete ing, bal felén a válla alatt egy nyomott tüskés rózsával. Ezt…, igen…, megérdemli.

 

 

Aztán a munkában persze megint úszik minden. Tárgyalás tárgyalást követ, délután késő estébe nyúlóan tervezőasztalnál, számítógépnél ragadok. Valami mindig történik, amit persze nekem kell elsimítani, megoldani.

Holnap ráadásul a filmesekkel kell vacsoráznom, kecsegtető üzleti megbeszélés címén. Eh, ha akarják, bármilyen épületet megtervezek nekik, nem kell ahhoz megvacsoráztatni engem! Hogy közben hallgathassam az öndicsőítő szövegüket! Brrr…

Ettől csak még jobban felpaprikázódom, pedig eleve haragos voltam egész nap. Alig bírtam visszafogni, hogy ne ordítsak mindenkivel.

Átgondolva a dolgot…, neeem, nem hagyhatom, hogy ilyen hatással legyen rám. Sürgősen lecsillapodom. Hazamegyek, aztán elmegyek a parkba futni egy kicsit. Igen, az jó lesz. Persze a legjobb az lenne, ha edzőteremben tudnám magam lefárasztani, de kondigépek a lakásban nincsenek csak a házban, ahova most nem mehetek, a konditerem meg…, a futás épp megfelelő lesz.

 

Futás. Egyik láb a másik után. Levegő ki, be. 10, 20, 30 perc telhet el. Közben nagyobb bokrokat kerülgetek a parkban. Besötétedett, az első csillagok már beragyogják az egyébként sötét éjszakát. Ezután egy jó kis zuhany felfrissít majd…, és kiűzi belőlem a még megmaradt görcsöt. A kajába már csepp se kerül belőle.

Mi ütött belém…, főzni éjnek évadján…, eh, ha már aludni úgyse tudok, mert  biztos vagyok benne, hogy nem fog menni.

Szóval irány a zuhany, majd a konyha. Előbb forró, utána egyre hűlő vízet folyatok magamra, alaposan, lassan fürödve, hajat mosva.

 

Bő félórával később már a konyhapultra pakolom ki, amiket a bejárónő napközben belepakolt. Éljen az európai konyha…, ha már ott tanultam, szerencsére ragadt is rám valami.

Felvágom a hozzávalókat, húst csíkokra, burgonyát, almát meghámozva kockákra, a tésztának felteszem a vizet. Kinézek a konyhaablakon, eljátszadozom a késsel, várom, hogy a hús puhuljon. Kirakom a szükséges fűszereket…, sok fűszert. A kés újra a kezembe kerül, játszom vele. A konyha légterében elkezdenek a főzésre hasonlító illatok terjengeni.

Az ablakon keresztül látom, egyre több a csillag az égen.

- Mi jót főzöl? – hallom egyszer csak a hátam mögül azt a mélységgel teli, érzelemmentes hangot. Erős a késztetés, hogy megpördüljek, és beszóljak valami csípőset.  Ehelyett leteszem a kést, egyik kezemben konyharuhával fordulok meg, mintha csak éppen rá vártam volna.

- Igazán jó téged itt látni. - kezdem csevely modorban – Éhes vagy? Remélem igen, én ma alig ettem. - Megfordulok a készülő étel felé, az egyik fiókban kanál után kutatok. Majd eszembe jut. – Megkaptad az inget? Remélem tetszik, szerintem pont a te méreted. - Igen, bizonyára az agyára megyek ezzel. Mosolyoghatnékom támad egyszeriben. Átfut az agyamon…, odamegyek, és a tegnap estére emlékeztető vadsággal csókolom meg…, egyúttal emlékeztetem, ezt a lakást nem törhetjük össze…, különben én is megtalálom és beköltözöm. Hozzá.

Mi akadályoz meg? Ugyan mi? Ez az én lakásom, nem én jelentem meg nála az éjszaka közepén. Úgyhogy egy pillanat alatt ott termek és meg is cselekszem az előbb kigondolt mozzanatsort. Mélyen a szemébe nézek, kezem máris a hajában kotor. Neeem, nem én leszek a fogás azon az asztalon.

-  Már kész kell lennie. Rögtön terítek. Megkóstolod? –szakadok el tőle, akárha semmit nem tettem volna az előbb, és felényújtom a lábosban enyhén megmerített kanalat.



Levi-sama2009. 06. 04. 22:05:41#745
Karakter: Syd-Ryu (Darky-Hyppolita)



 

2008.08.23 17:34 Idézet

 

Syd:

 

Azt hiszem elérkeztem ahhoz a ponthoz ahol a józan eszem végleg csődöt mond. Ha akarnám se tudnám abbahagyni amit csinálok, de nem is akarom.

Nem számít már semmi...hogy mennyit veszíthetek amíg megkapom amit akarok. Nem kell vele gyengédnek lennem..végre szabadjára engedhetem a szenvedélyt ami emészt belülről és tudom hogy nem fogom elégetni vele. Hehe...demég mennyire nem.

Vadul esik neki meztelen testemnek a kezeivel, ajkaival, fogaival, felfedezi az eddig nem érintett terülteket, én pedig felmordulok a hihetetlenül jó érzéstől. Tudja hogy kell csinálni az biztos. Már alig látok a saját hajamtól, az arcomhoz emelem a kezeim és kitúrom onnan a tincseimet hogy végre rá tudjak nézni.

Szemei az enyémbe fúródnak, de mindezt olyan vigyorral, mint aki éppen arra készül hogy végzetes csapással döntsön a halálba. Márha hagyom magam... És te hagyod magad? -néznek rá szemeim érdeklődő csillogással, de csak nem találom a választ azokban a mélykék szemekben.

Megragadom a vállát és fordítok a helyzeten, fölé mászom és ajkaimmal megízlelem ágyékának érzékeny bőrét. Széjjelebb tolom a lábait hogy jobban hozzáférjek de egy pillanatra sem hagyom abba a szinte már kínzás számba menő kényeztetést. Valahol reménykedem benne hogy az őrületbe tudom kergetni, de ahhoz ő túlságosan hasonlít rám. Annyi baj legyen, így is rendkívül élvezetes lesz.

De vajon milyen harc fog kibontakozni ha most tényleg magam alá teperem? Ránézek.. mintha választ várnék ki sem mondott kérdésemre, de ő ennyiből is ért, és döbbenten nyögök fel ahogy a derekamra kulcsolja a lábait. Jesszusom.. tényleg nagyon fel lehetek ajzva ha már ilyen hangok jönnek belőlem. Sosem szoktam ennyire elveszteni a fejem....de ez a pasi..ez most kihozza belőlem a vadállatot.

Lábait lefejtem a testemről és visszatéve a takaróra siklok rajta végig a nyelvemmel, hogy beleremeg az érzésbe. Tojást lehetne sütni a bőrén olyan forró... de végülis én tehetek róla. -vigyorodom el magamban.

Mikor ajkaimmal elérkezem kockás hasizmaihoz egy pillanatra megállok és felnézek rá, imádom a partnerem arcát figyelni közben... mert ezek a vágyteli, kéjtől fűtött tekintetek mindig felizgatnak. Ő pedig rámnéz..szemei éhesen villannak rám, és a fenekembe markolva húz közelebb magához. Hát mostmár nincs köztünk semmi sem... se ruha se levegő...

Magamban vigyorgok a szellemes poénon de a legkevésbé sem érdekel most ez... csak ő.. és az hogy meztelen testét érzem az enyémen... Istenem de jó érzés... és én mióta nem éreztem ehhez foghatót.

Nyelveink őrült csatát vívnak a levegőben én pedig vadul vetem magam az ajkaira, csókolva harapva őket, mintha sosem lenne elég.

Még egy utolsó kérdő pillantás, de ez sem kell, mert tudom hogy vége, nem bírom tovább visszafogni a bennem tomboló őrült vágyat. Most szakadt el a cérna.

Magamra rántom, és mélyről jövő nyögés hagyja el az ajkaimat ahogy elmerülök benne, és tűzben amit teste szított bennem. Úristen... ez annyira jó...

Megragadja a hajamat és erősen belemarkol, hogy az már fájna, de most ez sem érdekel..semmi sem. Hangja csak még jobban fokozza azt a gyönyört amivel teste szinte a szakadékba taszít... de nem, még nem adom meg magam neki..még nem...

Ugyanolyan vadsággal válaszol a mozdulataimra, amitől jeges forróság fut végig a testemen és minden egyes lökéssel csak közelebb kerülök ahhoz, hogy ordítva zuhanjak bele abba a mámorba amit kínál. Nincs erőm megállítani..de nem is akarom.

Érzem ahogy ráharap az ajkamra, fogunk összekoccan vad csókra, szinte azt sem tudom már hogy az arcát vagy a száját vagy a nyelvét marcangolom...de nem is akarom tudni. Szinte széttép belülről ez az érzés és testének forrósága kívül-belül amitől ha lehet mégjobban elvesztem a fejem.

Arghhhh... istenem...

Kezeim a vállát, csípőjét markolják, és ujjaim vörös nyomokat hagynak rajta ahogy megszorítom.

Ahogy együtt mozdul velem, teljesen elvesztem a fonalat... nem számít már semmi csak ez.. hogy örökké tartson. Dühödt oroszlánt idéző ordítás hagyja el az ajkaimat ahogy elönti testemet a gyönyör, és körmeim a bőrébe vájom.

Hajam előrehullik ahogy lihegve próbálok levegőt venni, rárogyok a testére.

Aztán márcsak ködös tekintettel hagyom hogy átvegye az irányítást és fölém másszon. A hátamra zuhanok a puha párnákra, hajam a csípőmig beborítja a testemet, ő pedig úgy söpri el mint valami hínárt a vízfelszínről.

 

Ajkai az enyémeket cirógatják... először lassan, majd egyre tüzessebben hogy érzem hogy tér vissza lassan testembe újra a vágy. Whrr... csináld már..

Levegőért kapok és mély hangon nyögök fel ahogy belém siklik. Átfut az agyamon hogy mekkora egy barom vagyok, de a többi gondolat olyan gyorsan írja felül hogy észre sem veszem.

Csak kéjjel teli nyögéseit hallom és a sajátjaimat. Életemben nem adtam ki még ehhez fogható hangot, ha valaki lemezről hallgatná azt mondaná szenvedek, de közben jobban élvezem mint eddig bármit a világon.

Erőteljes öleléssel karolom magamhoz, ami szinte már durvának hat, de nem ebben a szituációban... csak kicsit közelebb.. csak kicsit... csak még többet...

A végén már csak saját rekedt ordításomat hallom ahogy hangosan üvöltöm bele az éjszakába gyönyörömet... és ő is az övét...

 

 

 

***

 

 

 

Olyan álomittasan térek magamhoz mintha nem is ezen a bolygón jártam volna. Lassan minden kezd újra valóságosnak tűnni és a méreg kezd elfutni ha arra gondolok mi a fenét tettem.

Végignézek a mellettem heverő impozáns férfitesten.

Ostobaság vagy sem.. pokoli jó volt az biztos.

 

Kikelek mellőle az ágyból... azaz ikább abból ami maradt belőle. Úgy hagyom ott, hogy észre sem veszi, s ottjártamról csak szanaszét zúzott bútorai árulkodnak.

 

***

 

 

 

Furán festhetek félmeztelenül a kelő nap sugaraiban, de szerencsére ezt a sötétített kocsiablakon át senki sem látja. Azt, ami maradt az ingemből már a szeretetszolgálat se tudná hasznosítani. Erre átfut egy mosoly az arcomon, gyújtást adok és már száguldok is hazafelé.

 

***

 

 

 

Végigalszom a délelőttöt. Mérges vagyok és ingerült mikor a telefon felver álmomból és elküldöm az anyjába a túlbuzgó titkárnőt aki valami iratot akar átfaxolni a rendezőtől. A fene enné meg!

Hajam az éjszaka folyamán úgy összegubancolódott hogy másfél órát szenvedhetek vele, mire emberi külsőt tudok varázsiolni magamnak. Az üzenetrögíztőmön 3 üzenet tanúsítja hogy egyesek zokon vették csipogóm összetörését. Hát én meg azt hogy rosszkor zavartak. Egy-egy.

Lezuhanyozom, szokás szerint sokáig áztatom magam a zuhany alatt, majd meghallgatom mégis az üzeneteket és összehúzott szemmel méregetem a kisebb nagyobb  piros/lila foltokat a testemen a tükörben. Basszus! Elment az eszem!

Felöltözöm. És elindulok a forgatás helyszínére, ahol már várnak rám az oly ismerős mélységek amiktől mindig megnyugszom.

 

***

 

 

 

Lenézek a mélybe a magas toronyház tetejéről mielőtt ugranék. A derekamra erősítve egy drótkötél, de tudom, hogy semmi szükség rá, nem vétem el, sikerülni fog. A kamera rámirányul, lencséjén megcsillan a nap fénye, egy pillanatra elvakít, de nem tud megakadályozni.

Lendületet veszek és elkapom a felém sikló kapaszkódót a kifeszített kötélen. Csúszom pár métert rajta, a görgő végiggurul a kötélen a másik 20 emeletes rémség felé tartva. Mikor már csak pár méter választ el tőle hogy a szemközti falra kenődjek fel elegánsan, egy hatalmas lendülettel a levegőbe vetem magam és szaltót ugorva kapom el az épület szélét.

 

Megcsináltam.

 

A kamerák követnek. A rendező kurjant hogy vége. Én pedig fél kézzel felhúzom magam a mélyből és átsétálok a ház lapos tetején. Mosolygok. Élvezem.

 

***

 

 

 

Szünet. Fapofát vágva ülök egy széken és hallgatom a csajt aki fonatot csinálja a hajamon. Csacsog..idegesít. Most hogy vége az ugrásnak kibontja végre, mert utálom így. De azt is ha hozzáér a hajamhoz. Átfut az agyamon hogy másnak viszont hagytam..méghozzá hogy..

Dühösen küldöm el magamtól a túlbuzgó csajt.

 

Látom hogy egy férfi jön felénk és átnyújt egy csomagot. Nekem? Mire föl.

Átveszem és egy egyszerű mozdulattal szabadítom meg csomagolástól. Elegáns fekete ing bújik elő a csomagból, meg sem kell nézem a kártyát hogy tudjam ki küldte. Elönt a düh... van pofája...

Átfut az arcomon egy fintor, de rögtön el is tűnik, és immár ugyanolyan nyugodt az arcom. Hát ezt aztán végképp nem hagyhatom szó nélkül.

A forgatás szünetében odaszabadulok a laptopomhoz és rákeresek a nevére. Kapásból több épületet dob ki a kereső, amiket ő tervezett. Egytől egyig modern toronyházak, impozáns iroda és bevásárlóközpontok, felhőkarcolók, az üzleti negyed csúcsminőségű „díszei”, már ha lehet ezt mondani. Róla viszont egész keveset találok, csak pár adat, hogy milyen munkákat végzett és milyen sikerrel. Na majd az országos nyilvántartás biztos többet tud.

Becsukom a laptop tetejét és kifejezéstelen arccal nézem, hogy veszik fel az én jelenetem folytatásaként hogy parádézik a film „sztárja” a megmentő szerepében. Sóhajtva hunyom be a szemem hogy ne is lássam.

 

***

 

 

 

Este. Végre eljött ez is. Végeztem a munkámmal, és lepakolom otthon a cuccaimat. Csak egy fegyvert hagyok magamon, egy hosszú pengéjű kést, az övembe dugva, biztos ami biztos. Fáradtan hanyatlom le a kanapéra és halkan zümmögő gépem fölé hajolok. Pár perc alatt képernyőre hívom a nyilvántartást és elégedett vigyor tűnik fel az arcomon amint megpillantom a nevét. Négy ingatlan van a nevén, de abból csak kettő van ebben a városban. Megnézem a címeket. Az egyik az, ahol már jártam, a másik pedig...hmm... ez valahol a belvárosban van. Lefirkantom a címet egy papírra és autóba ülök.

Testemet ugyanaz a jóleső izgalom járja át, mint mikor egy nagyon veszélyes ember megölésére készülök. Nos, lehet hogy hülyeség amit csinálok, de nem érdekel.

 

Lefékezek a ház előtt. Ez is emeletes akárcsak a többi itt a környéken. Impozáns, modern stílusú ház ő pedig... végigfuttatom a szemem a lakók nevein... áh megvan... negyedik emelet. Az alsó szinten könnyen bejutok a lépcsőházba, az ajtó nyitva. Beszállok a liftbe. Egy hatalmas tükör van velem szemben, akaratlanul és végignézek magamon. Át sem öltöztem.. pazarul festhetek ebben a bőrcuccban mint aki most szabadult egy heavy matel koncertről. Legalább a kesztűket lekapom a kezemről, elvégre nem gyilkolni indulok. Hosszú kabátom zsebébe gyömöszölöm, a többi cucc mellé. Kilépek a lifből. Gyéren megvilágított folyosó, modern apró spotlámpák a falba mélyesztve a mennyezeten. Egy faajtó alőtt állok meg. Kívülről semmilyen bonyolult zár nem látszik rajta, pár másodperc is elég hogy kinyissam. Halkan kattan a zár, én pedig belépek az előtérbe. Halványan átszűrődik némi fény, és zene hangjai. Akkor most vagy beauldt erre, vagy ébren van. De inkább az utóbbi. Óvatos, hangtalan léptekkel haladok át a nappalin. Nincs itt. Folytatom utamat. Egy boltív válaszja el a konyhát a nappalitól, egy ebédlővel egybeépített tágas helység tárul a szemem elé. Lazán a falnak dőlök és onnan figyelem. Valamit főz. Mivan??? Mindjárt eldobom az agyam...

Csak hátulról látom, de ígyis elfog a késztetés hogy odamenjek hozzá, és a hajába tépve rántsam hátra a fejét, hogy aztán keményen megcsókoljam és... na jó.. .ezt itt fejezd be... nem ezért jöttél. Vagy igen? Hát, azt majd meglátjuk.

 

-Mi jót főzöl? -kérdezem halál nyugodtan, úgy mintha teljesen normális lenne  hogy az éjszaka közepén egyszercsak megjelenek a konyhájában, úgy, mintha a semmiből jöttem volna. Ahogy meghallja a hangomat megáll egy pillanatra, így nem látom milyen arcot vág, de amikor felém fordul teljesen nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnik. Végignéz rajtam, úgy bámul mint valami kiállítási tárgyat a múzeumban.. legelteti rajtam a szemét.. a cipőm talpától, a combomig omló hajticseken át egészen a fejem búbjáig... én pedig viszonzom a tekintetét. Azok után ami köztünk történt, az volna a normális reakció tőlem, hogyha hagytam volna francba és soha többé nem találkoztunk volna. Akkor miért vagyok itt mégis? Mert érdekel? Mert vonz engem...? Talán igen.

És ami vonz, azt sosem engedem ki a kezeim közül.

 

2008.08.21 20:06 Idézet

Ryu:

 

 

Talán a forgószél végezne ilyen pusztítást, mint amilyet mi véghezviszünk a folyosón a konyhától a hálószobába vezető úton.

A kényelmesnek ígérkező meglehetősen nagy ágy csábítása és a lehetőségek párharca folyik köztünk folyamatosan.

A háló ajtaja döndülve csapódik a falnak, üvegezett kép esik szilánkosra és fúródik a távolabbi szőnyegbe a sok pici darab. Ajkaink és felsőtestünk összeérve együtt tekergőzik be a szobába, egyből a szőnyegre esve, hiszen, hiába tesz kísérletet a padlóvázában megkapaszkodással, nem tud egyensúlyban maradni vele, viszont felborul az virágostól, mi meg együtt. Matricának akar a szőnyegre talán, olyan hévvel készül belepréselni, de saját nagyságát kihasználva fordítom a hátára, amit persze nem hagyhat, nem lehet, hogy én legyek felül. Forgolódva jutunk el a komódig, amibe jól bele is ütközik hatalmas vállainak egyikével. Az egyik fiók gombjában megkapaszkodva kerül ismét felülre, ami aztán le is szakad a megterheléstől, a fiók eleje pedig a kezében marad. Hanyag mozdulattal dobja félre, és már újból intézi is a támadást ellenem. Nyakamat harapdálja, csiklandozza nyelvével, amíg egyszer csak aztán láncomon keresztül érzem leheletét a bőrömön, majd kisebb morgás kíséretében szabadít meg tőle, de nem dobja azt el, az ölembe ejti. Nyúl is érte a következő másodpercben, mintegy véletlenül érintve nadrágom duzzadó elejét óvatosan súrolva.

„Hát így állunk? Ne hidd, hogy ezzel az őrületbe kergetsz!” Villannak rá óceánkék szemeim, és már rántom is ki a láncot lepottyantott helyzetéről a következő pillanatban pedig már repül is keresztül a szobán.

A komódnak támaszkodva állok fel és húzom őt is magammal, majd lendületből esnék neki ismételten neki, ám kirúgja a lábam alólam, ezzel azonban nekiesik az éjjeliszekrénynek, újabb zuhanás veszi kezdetét. Nekem ellenben pont megfelelő kapaszkodó a válla, ha már ennyivel magasabb, mint én.

Végül a nadrágom szélében, az övtartóban kapaszkodik meg, már amúgy is szanaszét tépett hajamba temeti ujjait, magához rántva az eddigieknél, ha lehet még durvábban követelve bebocsátást nyelvemnek üregébe, és én széles vigyorral arcomon értek egyet a döntésével.

Nyelvemmel simítom körbe száját belülről miközben ő lendületből próbál közelebb jutni az ágyhoz, karjában tartva engem is.

Hirtelen óriási lendülettel borulunk az ágyra, aminek fejrésze nyikorogva tiltakozik ostromunk ellen, majd aztán le is szakad. Csúszni is kezdek lefelé, amiben az ő lendületes kézmozdulata állít meg, és ezúttal már a nadrágom is szakadni kezd, olyan erővel kapaszkodott bele. Csupasz mellkasomnak fejjel érkezve vagyok kénytelen tudomásul venni, hogy az ágy hátsó része is megadta magát az erőnek. Most legalább én kerültem fölénybe, ezt pedig tudatom is vele, fogaimmal nyakának bőrét karcolgatva, vörös csíkot hagyva maguk után. Eközben kezemmel majdnem csípőjéig lecsúszott nadrágjának szélénél matatok és meg is találom a kijáratot, egy erősebb elegáns rántással tépem ki a tartóból az övet, aztán észreveszi, készségesen oldalra fordulva enged megszabadítani a másik felétől is, s már szeli is át a szobát az öve, majd kisvártatva az enyém is, amitől közben ő szabadított meg. Mellkasomnak esik, csókolja ahol éri, ujjaimmal hajában turkálok, behunyt szemekkel élvezem, pár másodpercre felfüggesztve az adok-kapok játékban saját részem.

Belémharap, engem pedig teljes szélességében és vadságában támad meg a mindkettőnkben felgyülemlett tömény kéj. Nadrággombomhoz nyúl, kezdi lefejti rólam az utolsónak tűnő nagy akadályt.

Csak azért ne hidd, hogy ilyen könnyű lesz!: )) Fut át arcomon egy mosoly, és felhúzom térdem, széles mellkasának támasztom. A hátára hulló tincsekbe fúrom a kezeimet enyhe fájdalmat okozva ezzel, majd a nyakán kidagadó érre vetem magam, vámpír módjára ízlelgetve azt. Igen…, finom, hagyok ott egy újabb helyen sötét foltot, majd felnézek, hogy végre a szemét is lássam kicsit.

Megragadja államat, ezen módon vadul csókot követelve, közben farkasszemet nézünk egymással. Keze már a nadrágban van, tovább taszítva ezzel lefelé azt, majd két kézzel rántja meg, az anyag pedig hangosan esdekelve szakad szét, az ágy mellett kötve ki.

Két vállába mélyesztve körmeimet fordítom meg, haja azonmód szétterül az ezüstszínű ágytakarón, kihangsúlyozva ezzel fehér bőrét. Nyelvemmel veszem birtokba csodálatosan kidolgozott felsőtestét, erősen kapaszkodva közben még meglévő nadrágjába egyik kezemmel. Mellbimbóit körbe, izmos hasán le…, nem bírom megállni…, egyszerűen túl tökéletes, fogaimmal hangsúlyozok ki rajta egy immár színesebb területet. Térddel akarja feljebb küzdeni magát. Neki nyomom felsőtestem, visszatéve őt az ágytakaróra, neeem, még nem végeztem. Szemében vad csillogás sejteti, megértette, ilyet is játszhatok vele. Jól van, helyes. Megcsókolom, egy kézzel vállába csípek. Megszabadítom nadrágjától , de csak térdig sikerül, amikor pont szemtávolságba érkezik egy kígyóformájú tetoválás, melynek vége eltűnik alsója alatt.

Ahhhh, nyalintom végig felette a bőrt, majd ujjaimmal is megérintem az iménti tetovált területet, egyiket alsója korcába akasztva húzom lejjebb, had lássam csak a többi részét is.

Hátamba kap, izmaim ugrálnak kezei közt. Egyik ezüstmintás fekete díszpárnába mélyed keze, annak nyomán szerteszét szálldosó tollpihék lepnek el bennünket az ággyal egyetemben. Vállamhoz hajol, leheletével bizsergetve bőrömet, majd éhes vadállatként mélyeszti ő is fogait nyakamba. Hmmm, zavar szerinted? Vigyorodom el. Nem, egyáltalán, éppen meg nem tépázott füled épp elérhető közelségbe került így. Mmmm, valamit nyílván elértem ezzel, mert hajam cibálva próbál meg leszedni róla. Lefogom a kezét, ujjaink összekulcsolódnak. Mélykék szemeimet tekintetébe mélyesztem.

- Jól szórakozol?- veti oda nekem a kérdést, olyan hihetetlenül mély hangon, hogy már attól a gyönyör mélyebb szakadékába tudnék esni, ha hagynám magam.

- És te? – kérdezek vissza. Nem most fogjuk megvitatni, hogy ki mennyire élvezte. Nemleges válasz nem is lehetséges, egyikőnk se tagadhatná le.

Nem is hagyom, hogy bármit is válaszolhasson, félig nyitott szájára tapasztom enyémet. Egyetlen tépéssel szedi le rólam utolsó morzsáját ruhatáramnak, közben pedig meg sem szakítja csókunkat.

Belemosolyog csókunkba, kezei immár teljes valójában mutatkozó igencsak ágaskodó férfiasságom érintik, olyan hevesen erős mozdulattal, hogy egyből reagálnom kell. Szemem lecsukódik, kezem lefogja az övét. Száját cinikus és minden bizonnyal vággyal teli mosoly húzza szét. Ismételten hajához kell forduljak segítségért, ha el akarok érni valamit. Oldalra dőlök az ágyon, megmaradt még az ágyon heverő takaróval együtt csúszunk arrébb ágyastól együtt. Feltérdel ezáltal végre alkalmat adva rá, hogy megválhasson alsójától.

Ahhh, mennyivel szebb így. Mutató ujjam a tetoválás eddig még nem látott részére siklik. Karjaiba kapaszkodva esnek testeink teljes valójukban a másikénak.

Kettőnk tekintete találkozik, még tiszta, de vággyal már eléggé telve mindkettőnké. 

Ruhák már nincsenek rajtunk, összezúzható berendezés sincs, csak a két test maradt, amit szabdalni lehet. Két kezem csípőjére téved, nyelvem megint a kígyót kóstolgatja.

Vajon meddig bírjuk még hévvel? Csak kóstolgatni a másikat? Jól láthatóan, türelmünk legvégére kezdünk érni. Kezeim csípőjéről a combok előbb külső, majd belső felére érnek, nyelvemmel és fogaimmal kerítve be egyre jobban a legféltettebb területet.

Mmmm, arcom hozzáérintem, megnyalom az ott igencsak érzékeny bőrét.

Felpillantok,  szemére leszállni készül a kéj teljes, jól felismerhető köde, mégis, még mindig, továbbra is vadságot tükröz. Akárcsak az enyém, minden bizonnyal.

Lám elérkeztünk a legkritikusabb részhez. Eddig bírtunk egymással, lehetséges vajon kompromisszum ebben a helyzetben.

Szemeinek vad ragyogása adja meg a választ. Már tudom, hogy kapjunk meg mindent, amit akarunk.

Látszat - tiltakozva hagyom, hogy hátamra fordítson, csípőcsontom alatt birtokba véve a bőrt, szakasztott úgy, ahogy én tettem vele az imént. Lábaimat szétterpeszti, hogy jobban hozzáférjen, ugyanakkor egy pillanatra sem hagyja abba altestem kényeztetését.

Felnéz, a két elködösült tekintet belefúródik egymásba. ’Hogyan tovább? Mi legyen?’ Üzeni némán a két halvány színű szem.

Lábaim derekára tekeredve adom meg a választ, mintegy tudatva ezzel, tegyen, ahogy szeretne. Lefejti magáról lábaimat, egyiket a másik után vadul csókolgatva belülről, közelít epekedve mindkettőnk számára a beteljesülés felé.

Megáll, felsőtestét az enyémnek feszíti, kezeim fenekébe markolnak, nyelveink ajkainkon kívül találkoznak.

Még egyszer szemeimbe mélyeszti tekintetét, majd még jobban szétterpeszti lábaimat, és magára ránt, teljes egészében.

- Ahhhh….grrrrrr….. – szakad ki előlem, hangom elvegyül az ő nyögésével.

Együtt mozdulunk, talpaim végigszántanak combjai hátsó felén, kezem hajtengerébe temetem. Erős lökésekkel szánt végig rajtam belül, egyre fokozva az amúgy sem kisfiús tempót. Ajkaink találkoznak, kölcsönösen beleharapva a másik szájába, amit persze jelen helyzetben meg sem érzünk.

Fenevad módjára tépne szét belülről, ha még ártatlan lennék.

Segítek neki, felveszem száguldó tempóját, élvezetét fokozva ezzel. Nem sokkal később őrjítő mód hangos üvöltéssel érezteti megérkeztét a fellegekbe, majd érzem ennek szétáramló bizonyítékát magamban.

Rámrogy, haja betakar mindent. Kihasználva pillanatnyi gyengeségét veszem birtokba testét, hátára gördítem, két szétnyitott lába közé férkőzöm. Nem tiltakozik, pedig látom a szeméből tudja mire készülők, most mi fog következni. Felmászom hozzá, nyelvemmel nyalogatom ajkait, masszírozva nyelvét. Mintha köszönömöt mondanék. Majd ezt követően csúszok ez alkalommal én bele…

Aggghhhh, Igggen…, látom ő sem bírja sokáig, ismét teljes merevségében áll készen a folytatásra.

Együtt jutunk végül a csúcsra……

 

2008.08.20 21:46 Idézet

 

Syd:

 

Engem néz, azokkal a hihetetlenül kék szemekkel.. mintha azt mondaná: „Na most mi lesz? Mire vársz?”

Hát ilyen nincs...főleg hogy nekem is pont ez járt a fejemben, attól eltekintve hogy jónéhány alternatíva felötlött bennem hogy ugyan... „mi lesz”.

Végignézek rajta... úgy ahogy szoktam, leplezetlen érdeklődéssel és azzal a kiolvashatatlan tekintettel. Ha csupán a nézéssel meg lehetne tenni dolgokat már rég túl volnánk pár meneten az biztos. -állapítom meg magamban, ami megmosolyogtat.

Észre sem veszem hogy már megint itt állok előtte, és ami elválaszt minket egymástól, az pár köbméter levegő, meg a ruhánk. Francba a ruhákkal!

Egy egyszerű mozdulattal szabadítom meg az ingétől, ami már egyébként sem úgy áll rajta ahogy egy ingtől elvárható. Kicsit tépett pár helyen..nekem köszönhetően.

A konyhaajtó melletti falnak lököm, és a szájára hajolva kóstolom meg az ajkait újból. Érzem az alkohol ízét a szájában, így azonban sokkal jobb az íze mint az előbb mikor megittam egy egész pohárral belőle.

Kezemet végighúzom a mellkasán, ő pedig mohó fürgeséggel löki térdét a lábam közé és lök a szemközti falnak. Mögé kerül, én belevigyorgok a falba. Nocsak..milyen türelmetlen valaki. Lejjebb húzza rajtam az inget, épp csak annyira, hogy kilátszódjon egy kicsi belőlem, de azért lógjon még rajtam az immár használhatatlanná tépett ruhadarab. Remek..

Ajkait és fogait érzem a nyakamon, belém harap, minden bizonnyal nagyon élvezi a dolgot. Hát még én.

Megpördülök és elrántom a faltól, tovább taszítva az ajtó felé, amivel azonban frontálisan ütközöm de ő marad alul. Hát naná. Eget rengető puffanás jelzi hogy kiszakadt a keretéből és a padlón landolt. Annyi baj legyen... egyébként is minek egy konyhára ajtó? Tök felesleges.

Kiérünk a folyosóra. A keskeny térben megannyi dísztárgy kerül az utunkba, a végén már mindenhol üvegcserepek és bútordarabkák fogják jelölni merre mentünk. Erre nem állom meg hogy vigyorogjak, ... mégis megérte utána jönni. Teljesen tudom hogy ostobaság volt...de kellemes hülyeség.

Erőteljes mozdulattal taszítom a falnak és vadul falom az ajkait, nem érdekel mit csinál, csak akarom ezt és kész. A nadrágomba kapaszkodik, de úgy néz ki az strapabíróbb anyagból van, mert nem szakítja el. A nyelvébe harapok ahogy megérzem a számban az őrjítően forró és nedves testrészt, .. ahhh... ez az...ez tetszik. Megmarkolja a könyökömet. Belevigyorgok a csókba. Nemnem..nem mész sehová.

Beleharap a fülembe, jesszusom ennek aztán van mersze azt meg kell hagyni. De hát pont ettől élvezem annyira.

Ujjai a hajamba bújnak, azt játssza hogy hol megmarkolja hol elereszti a tincseimet. Hehe, olcsó játék begerjedt pasiknak.

Elhúzódom tőle egy pillanatra, de csak addig amíg meg nem szabadulok a karjaimon lifegő, valamikor ingnek nevezett valamitől, ami jelenleg csak zavarna. De még mennyire.

Megmarkolom a nadrágját és leplezetlen szórakozással nézek rá, az arcát fürkészem, miközben ujjamat végighúzom a merevedésén. Egyetlen hanggal sem árulja el hogy tetszik-e neki amit csinálok, de a szemei..azok aztán...

A hajamba temeti az arcát, fenekét az ágyékomnak nyomja, istenem mostmár aztán nem maradhat rejtve előle mennyire kívánom. Nem mintha titkolni akarnám...hiszen azt hiszem tudja ezt magától is. Hehe..és tetszik is neki...de még mennyire. Szemeiben az a néma kihívás amire felelnem kell, nemtudom miért..egyszerűen muszáj.

Meglátok egy ajtót, nem messze tőlünk, megmarkolom a karját és magamhoz húzom, hogy egyenesen a mellkasomra kenődjön fel. Az a tíz centi ami köztünk van, most látszik csak igazán ahogy kicsit le kell hajolnom hozzá hogy vadul vessem magam újra a szájára. Az ajtó hangos puffanással csapódik a szoba falának ahogy berúgom, de a magas küszöb megint megakadályoz a tervemben és egyensúlyomat vesztve zuhanok rá, magammal rántva egy magas padlóvázát, amiben valami gaz burjánzik. Azaz csak múlt időben, mert már csak darabok maradtak belőle.

Csörömpölésnek beillő hang üti meg a fülem ahogy a falról meg egy üvegezett kép esik le, ő pedig sokat sejtetően mosolyog alattam. Hehe ez már tetszik.

 

Körülnézek. Nocsak... ez egy hálószoba. Megtámaszkodom a szőnyegen a válla mellett és fejét a puha szövetbe paszírozva vetem rá magam. Megfordul velem, de nem hagyom hogy ő kerüljön fölülre, megragadom és átfordítom. Visz tovább a lendület, forgolódunk, míg hangos koppanással neki nem ütközünk egy komódnak. Valami súrolja a vállamat .. hoppá mit vertem le már megint?  Nem nagyon érdekel. A bútor gombjaiba kapaszkodva kissé feljebb emelkedem, de súlyomat nem bírja el a fa, így letörik és kezemben marad. Franc!

Kiejtem a kezemből és a nyakát kezdem el harapdálni, kikerülve a láncot ami ott fénylik a bőrén versenyezve szemének csillogásával. Az viszont jobban tetszik. Fölényes vigyorral harapom át a vékony láncot ami az ölébe esik, pont megfelelő helyre. Lenyúlok érte, „véletlenül” hozzáérve nadrágjának domborulatához ő pedig érdeklődve figyel. Hadat üzen ez a tekintet... azt mondja vele: Jól van, ha te nem akkor majd én!

Elvigyorodom, és hagym hogy kivegye a kezemből a láncot és messzira hajítsa. Tenyere hangosan csattan a mellkasamon ahogy lelök magáról, és a komódnak támaszkodva felhúz. Előrelendül, látom előre a mozdulatát, mintha harcolnánk, és elkaszálom a lábát mintegy védekezésképpen. Tudom hogy tudta hogy ezt fogom csinálni, de meg sem próbálta kivédeni.

Zuhanunk, ezúttal neki az éjjeliszekrények. Azaz csak én, mert ő megkapaszkodik a vállamban és halk nevetés hagyja el az ajkait. Ez most kiröhög?

Olyanok vagyunk mintha részegek volnánk, akik itt botladoznak egymásba gabalyodva. Hehe..tényleg vicces.

Most hogy elérhető távolságba került az ágy én is felbuzdulok és ellököm magam az ingatag szekrénykétől, épp időben mert a következő pillanatban megadja magát és felborul. Övének bújtatójába akad az ujjam, ahogy megmarkolom a nadrágja szélét. Na ez nem adja magát olyan könnyen.

A hajába markolva oldalra rántom a fejét és vadul csókolom meg, lendületet véve a következő lépéshez.

Nyelvében a számban fordulok meg és ahogy érzem hogy lábszáram az ágy szélének ütődik éhesen villannak meg a szemeim, magammal rántom, olyan hirtelen és nagy lendülettel hogy az ágy egy reccsenéssel megadja magát ahogy megérkezünk rá és a fejrész hangos csattanással szakad le alattunk. Csodás..ennyit a kényelemről. Most elég lejtős lett az egész. Megmarkolom elöl a nadrágját hogy le ne csússzon nekem, megmozdulok, épp csak hogy kicsit feljebb tornázzam magam, de az egész cucc olyan éktelen hangon nyikorog mint egy olajozatlan csapágy. Fenébe!

Puff..és a vége is leszakad, én pedig fejjel a mellkasán kötök ki ahogy próbálok megkapaszkodni a matrac szélében. De legalább egyenesbe jöttünk. Az is valami.

Ezt már nem bírom ki, vigyorognom kell.

Széles vigyor terül szét az arcomon ahogy végignézek rajta, és a szobán, ami úgy néz ki mintha egy tank ment volna végig a lánctalpaival.

 

Ujjak matatását érzem a derekamon, és egy rántást ahogy kirántja az övem a bújtatóból. Oldalra fordulok hogy segítsek neki, és már repül is át a szobán az elegáns bőröv. Az övé nemkülömben. Ajkaimmal izmos mellkasát ízlelem, enyhén sós ízű bőre olyan sima és csillogó a fogaim alatt, hogy nem állom hogy belé ne harapjak, miközben kezemmel az övét bontogatom. Félkezes munka, a pisztolyomat is elő tudom kapni így, más „fegyverével” sem lesz gond.

Felhúzott térde állít meg a mozdulatban, kezei hátam bőrébe markolnak, megtépik kicsit a hajamat ami ujjai alá került. Egyre följebb fog a hajamon, míg el nem éri a tövét és hátrahúzza a fejem, hogy fogait nyakam bőrébe vájhassa mint valami vámpír. Hehe..

Megszívja a bőröm, majd egy pillanatra elszakítja tőlem az ajkait hogy a szemembe tudjon nézni, de én megragadom az állát és megcsókolom.

„Ne szarozz...csináld csak.” -mondják a szemeim, és a nadrágjába süllyesztem a kezem. Alsójának puha szövete egészen más érintés az előbbihez képest, pláne az a meredező testrésze ami a kezembe simul.

Hát ez marha jó, épp hogy a nevét tudom és már a farkát markolászom. Hát sosem a józan eszemről voltam híres az igaz. De kit érdekel... egyszerűen csak megkívántam és kész. Mit kell ezen problémázni?

Hajam beteríti az ágyat ahogy fölé hajolok, egészen pazarul fest ezen az ezüstszínű szaténon amin éppen fekszünk. Hát ad az eleganciára annyi szent.

Vadul rángatom le róla a nadrágot, el is szakad a széle mentén, de kit érdekel. Aztán ő kerül felülre és lenyomja a hátam egy hatalmas párnára.

Hát, hamár az ágy nem tart ki legalább itt a matrac. -mosolyodom el magamban ahogy őt nézem. Mit csinálsz... fel akarsz bosszantani...?.. arghh basszus... megharapta a hasam. Fellököm magam, hogy az ágy darabjai zörögve gurulnak arrébb. Nyekken egyet a matrac alattunk.

Feltérdelek és megpróbálom lenyomni, de nekem feszíti a testét...így nem tudom. Jól van, ha játszani akarsz állok elébe.

A háta mögé kerülök, de szembefordul velem, mintha azt akarná nehogy elszökjek előle. Hehe..azt lesheted.

A hajamba markol és az ajkaimra veti magát, másik a keze közben vállamba mar. És mennyivel jobb ez a vad, szenvedélyes, erőteljes érintés mint azoké a bátortalan kisfiúké akiket eddig fogtam magamnak innen-onnan. Még sosem éreztem ilyet, de csak úgy tombol bennem a vágy, hogy lassan beleőrülök ha nem engedem szabadjára.

Érzem hogy kezei elérnek a nadrágom derekához, lefelé kezdi húzni rólam, és mikor a térdemig szalad az egész, megpillantja a tetoválást a csípőcsontom alatt. Egy ágaskodó kígyó, kitátott szájjal,  több hosszú, éles vonalból álló bonyult minta, de a vége, azaz a kígyó farka, eltűnik az alsóm alatt. Hmm...kíváncsi vagy a többire is? -nézek le rá, leplezetlenül süt a tekintetemből hogy jól szórakozom rajta, és döbbent nyögés hagyja el az ajkaimat ahogy teljes erejéből végigvág a matracon. Hosszú hajam a parkettára lóg, széltében átérem a hatalmas ágy maradékát. Hát ez van..ha az ember ilyen nagyra nőtt mint én. De legalább van előnye is. Fölém emelkedik, én pedig olyan hévvel rántom magamhoz hogy összekoccan a fogunk. Fél kézzel kimászom a nadrágból és elhajítom valahova, az övé után. Éhesen veti rám magát, kezét végighúzva a bőrömőn ott ahol a tetoválás van. Szóval tetszik... hahhh ez nekem is...

A hátába markolok, kemény izmokat érintenek az ujjaim és ezt felettébb élvezem. A selymes takaró teljesen felgyűrődött alattam az egyik párnát pedig olyan erővel ragadtam meg az előbb hogy a elszakadt és a tollak szanaszét repültek a szobában.

Haha..a haja is tele van tollakkal. A vállához hajolok és lefújom róla az egyik pihét, majd nyaka hajlatába siklanak az ajkaim és és vadul megszívom a bőrét, pici lila foltot hagyva ezzel rajta. Érzem lélegzetét a fülemen, bele is harap és megcibálja a fülcimpámat, úgy, ahogy az előbb tette. Bizsergés villámlik végig rajtam, és hörögve kapok a haja után hogy elrántsam onnan, de elkapja a kezem. Összekulcsolódnak az ujjaink, egyikünk sem mozdul egy pillanatig. Farkasszemet nézünk, pedig közben legszívesebben ott folytatnám ahol abbahagytam.

-Jól szórakozol? -kérdezem tőle két lélegzet között, még az eddiginél is mélyebb hangon.

-És te? -érkezik a válasz, de mielőtt még bármit is mondhatnák ajkai már el is zárják a számat és számba sikló nyelve megakadályoz mindenféle hang kiadásában. Nem mintha zavarna, dehogyis. Vadul viszonzom a csókot, miközben feljebb emelkedem hozzá és lehúzom róla az utolsó ruhadarabot is. Kéjes mosolyra húzom a számat ahogy szabaddá válik végre erőtől duzzadó, ágaskodó férfiassága, amit aztán meg is érintek, méghozzá nem épp szűzies érintéssel. Behunyja a szemeit és lefogja a kezem. Elvigyorodom.... Mi az..? Mit akarsz?

Megragadja lelógó tincseim és azoknál fogva húz magához. Könnyedén eldől a matracon, de olyan lendülettel, hogy arrébb csúszunk vagy fél métert. Kezei a derekamra siklanak és míg én térdelek, könnyűszerrel szabadít meg a kissé már szűké vált alsótól. Ahh mennyivel jobb így. Megnyekkennek a karjaim ahogy megragadja őket és rázuhanok. Testünk immár meztelenül simul egymáshoz...teljesen bekattanok ettől.. Jézusom... most egy vödörnyi jég sem tudna lehűteni.. de azt hiszem őt sem..

 

Oldalra lök és fölém kerekedik, szemei vad szenvedéllyel villannak meg. Átfogom a hátát, erővel préselve magamhoz a testét... ami kemény és izmos akárcsak az enyém.

 

Megőrjít ez a hasonlóság. Furcsa..de hihetetlenül izgató. És ez a szenvedély ami elszabadult köztünk, ha nem vigyázunk nemcsak a berendezést zúzza széjjel.... lassan mi is teljesen a hatása alá kerülünk... már most úgy érzem hogy nincs visszaút.. kell nekem és kész... bármi áron... és meg is fogom kapni...

 

Akaroom....



Levi-sama2009. 06. 04. 22:05:11#744
Karakter: Syd-Ryu (Darky-Hyppolita)



 

Ryu:

 

 

 

Baromság, égbekiáltó baromságot csinálok most. Jut eszembe, miközben látom közelebb lépni. Olyan érzés, mintha beengedtem volna a farkast, pusztán kíváncsiságból.

- Eh, mintha te magad lennél az ártatlan kis bárány!- suttogja az agyamba a megszokott gúnyos kis hangocska.

Rosszkor akarok már megint filozófálgatni. Úgyis teljesen feleslegesen…, meg tesszük, tudom, érzem, látom a szemében tükröződni.

Ezt már végig sem tudom gondolkodni rendesen, mert keze előre lendül és testeink elementáris erővel csapodnak egymáshoz. Sötétkék ingem hasadása természeti csapás hangjának hallatszik a nagy csendben. Egyszerű, bár annál gyorsabb mozdulattal ránt magához, és a két összefonódó test a nyitott konyhából már szinte repül is a szemközti falig, aminek háta nekicsapódva veri le az addig falon lógó festményt. De mintha észre se venné, túr a hajamba, és minden szenvedélyét beleadva csókol meg. A meglepetés ereje nem hat rám hihetetlenül nagy erővel, ugyanazzal a hévvel csókolom vissza.

Egymást el sem engedve lök neki a szemközti falnak, mikor pillanatra távolodni készül a hajzuhatag segítségével rántom magamhoz, minek következtében nekivágódunk a szomszédos telefonasztalnak, ahonnan a váza és vele a telefon is nagy csattanással ér földet, valószínűsíthetően mindkettő ripityára törve. A váza, vagy a telefon néhány darabja egyensúlyomból kibillent, félig oldalra dőltömben borul a dolgok után a kis fekete telefonasztal, majd újabb hangzavart okoz, hogy a függönyben próbálok megkapaszkodni. A karnis nyikorogva adja meg magát, nem szakad azonban teljesen le, az ablak felénél himbálózva várja további sorsát.

Ah, istenem! Nyelveink vad tánca, az a forróság, amit a másiknak átadni vagyunk képesek, úgy hogy közben a másik szemében még véletlenül sem tűnik ki, a bennünk tomboló mindent felemésztő vágy.

Egek! Ez még csak egyetlen csók volt! Ezt egyikünk se fogja ép bőrrel megúszni! Ha abbahagyom, az egyből alárendeltséget jelentene…, nem, nem fogom feladni.

Jobb lábamat arrébb téve kerülök ismét egyensúlyba. Megragadom a csuklóját így a saját lendületét felhasználva dobom a falnak. Tőlünk kissé távolabb egy újabb festmény remeg meg a falon. Kirúgja a lábam alól a szőnyeget, mire megragadom azt az éjfekete tengert, el ne essek reakcióként, vagy ha már mégis, essen csak ő is velem. Alsó ajkamba harap, érzem a saját vérem…, nem ijesztesz meg…, mélyről feltörni készülő öblös nevetést folytok el…, nem maradok adósod, viszonzom, vérünk nyelveink segítségével keverednek.

Az az erő, amivel a másikra hatunk…, minden szenvedélyt és vágyat beleadva…, nem, nem akarom kihagyni…, semmi pénzért sem.

Haját elengedve nyúlok a fekete inghez, a következő másodpercben pedig a nappalitól a bejárati ajtóig szóródnak szét róla a gombok. Össze-visszaszakadozott, de mutatóban még meglévő felsőmet kihasználva lök a kanapéra, de mivel együtt lendülünk az azonnal át is fordul velünk, jókorát taszítva a vastag füstüveg asztalon ezzel. De legalább a kanapénak hála én kerültem a padlón felülre. Rántással tépek ismét egy jókorát még meglévő ingébe, azonban miközben én ezzel foglalkozom belém karolva fordít a másik oldalamra. Szája már újfent csapódik is az enyémnek. Az ing vállánál fogva lendítem át ezúttal magam felett, neki is ütközik fejjel az asztal lábának, majd dühösen tolja egyből arrébb az egészet, mintha teljesen súlytalan lenne.

Egyre jobban nevethetnékem van, a mosolyt már nem tudom visszafojtani, semmiképpen sem. Arca éppen nem közel lévén, meg is engedhetem magamnak, de csupán futólag, mert egyből ránt is le magához, az immár majdnem teljesen szétroncsolt ing gallárjánál fogva. Egészen közel vagyok hozzá, bár ajkaink nem érnek össze…, most éppen. Érzem a belőle áradó forróságot, és a parfüm enyhe illatát. Vadállat módjára hörögni kezd. Mellkasa az enyémnek nyomódik, hosszú haja beteríti az asztalt, amit az imént arrébb lökött, de most megint majdnem nekiesik felegyenesedtében.

Igggen…fantasztikus… ez mindkettőnknek emlékezetes lesz.

Valami csipogni kezd a ház egy távolabbi végéből. A kis nélkülözhetetlen! Hát még ide is hozod a munkád magaddal…, nem lenne elég ez…?

Két könyökre támaszkodom és hagyom, hogy gondolataim ki is üljenek az arcomra.

- Találok valahogy egy szemetes? - kérdezi meg hangosan, arcizmai sem rándulnak, mintha csak a tegnap esti focimeccsről beszélgettünk volna az imént.

Nem szólalok meg, intéssel válaszolom, hogy a konyhában van. Elfordul, káromkodva indul a mutatott irányba. Nekidőlök a kandallónak. Most már szabadon vigyoroghatok. Közben tekintetem körüljáratom a pusztításon, amit végeztünk.

Még koránt sincs vége, ez még csak a kezdet volt! Azt hiszem az elkövetkezendő hetekben a városi lakásomban kell majd aludjak.

A csipogó zaj egyszersmind gyorsan megszűnik, halk koppanást hallok a konyha felől.

- Azt hiszem elfogadnék most egy italt. – néz rám ismét a szokásos kiismerhetetlen arckifejezéssel és jeges tekintettel. Beszélnek a szemei…, mintha azt sugallná…, most már nem menekülhetsz. Heh, menekülni…, ki akar itt menekülni…, nem, annál sokkal jobb dolgok járnak, szerintem mindkettőnk fejében. Némileg idegesítő ugyan, hogy hajszálra megegyezünk tulajdonságilag…, de hihetetlenül vonzó, és felizgat, egyikünk se bánik úgy a másikkal, mint egy porcelánbabával.

Fürkész tekintettel figyelem, közben a whiskeys üveget keresem a hűtőben. Igen, ez most nekem sem fog ártani.  Bólintással tudatja, hogy ő is pont erre gondolt, úgyhogy két pohárba jeget teszek, öntök mindkettőre az üvegből és az egyiket a konyhapulton csúsztatom el neki. Egy hajtásra kiissza. Én csak felét-kétharmadát, tulajdonképpen nem is szeretem a whiskey-t, jövök rá egyből, mikor a torkomon végigsüvít a folyékony tűz.

Saját poharát leteszi, majd még mielőtt az enyémet le tudnám mellé tenni kiveri a kezemből, hangos csattanással törve repül szerte széjjel a konyhapadlón a jégkockák elcsúszva ki tudja merre belőle. Nézzük egymást merően. Most mi lesz? Üzeni a tekintetem. Pillája sem rebben, mélyen döfi tekintetét szemeimbe, mások egészen biztosan meg jéggé tudnának fagyni ebben. Engem most csak még jobban feltüzel. Már megint egész közel van. Szempillantás alatt szabadít meg az ingtől, mintha rajtam sem lett volna. A konyha másik kijárata felé penderít, hátam ismét falnak csapódik. Lélegzetét érzem magamon, meleg levegő áramlik bensőmbe belőle. Egy kézzel végigsimít immár csupasz mellkasomon, nyelvével megnyalja ajkaimat, érzem a whiskey átható illatát.

Szétvetett lábai közé teszem térdemet, lendületből a szemben lévő falhoz nyomom arccal. Hátközépig rántom róla az inget. Nem, nem veszem le, akadályozza csak. Szemeimet meglegeltetem kidolgozott vállizmain, nyakára hajtom a fejem, nyelvemmel megérintem, majd jókorát harapok vállába, hogy ott egyből sötétlila folt terül el.

Eltol a faltól, nadrágom szélébe kapaszkodva taszít arrébb a folyosón, lábával lendületet véve találkozik a konyha becsapódó ajtajával, ami a lökéstől leszakad tartóiról és puffanással érkezik földnek.

Szóval tovább a folyosón…, ágy felé…? Bírja vajon a megterhelést?

Mintha ez számítana most már, a fél ház romokban hever, miközben még csak alig értünk a másikhoz. Nem volt elég?...Nos, nem közelsem volt az.

Teljes erőből nekiszorít a falnak, kezeimmel nadrágja szélébe kapaszkodom, jól meg is cibálom azt. Futó csókot váltunk, ezúttal a nyelvembe harap bele…, mmm…lehunyom a szemem…tetszik neked…a vérem?

Megfogom a könyökét, nem ereszt…, ah mintha szabadulni akarnék…, én akkor se a nyelvedbe harapok bele, a füled pont megfelelő lesz. Megrántom cseppet fogaimmal, majd nyelvemmel masszírozni kezdem immár lüktető fülcimpáját. Hajába egészen a tövéig eresztve ujjaimat. Rövid időre ereszt csak el, amíg az inge maradékát letépi magáról, az egyik térde ekkor is mellettem falnak döntve várakozik…, nehogy elmeneküljek? Ettől igazán megint nevethetnékem lesz.

Ruhadarabja cafatokban hullik a padlóra, még emlékeiben sem hasonlít arra az ingre, amit nem is olyan régen még a fogadáson viselt. Újabb ostrom ez alkalommal a nadrágom legszélét éri, egyik kezével oldalról tartva, húzza végig ujját kőkemény merevedésemen. Arcomat hajába temetem, fenekemet nekinyomon ágyékának, érzem ám a vágyat őbenne is.

 

Itt fogjuk leteperni egymást a folyosón…, hehe. Neeem, azt nem…, de addig jól láthatóan van még egy pár ép berendezés.

 

Mintha csak eme gondolataimra válaszul, tépi el altestét az enyémtől, a két mellkas egymásnak ütődése az egyetlen hang a házban. Megfogja a karomat másik kezével a vállamba mar, közben elegáns rugással taszítja be az ajtót a háta mögött, az meg hangos döndüléssel jelzi hálószobafalnak való érkezését. Puff, valami már le is esett, pedig még be sem értünk a hálóba.

 

 

 

 

 

2008.08.18 12:18 Idézet

 

Syd:

 

Na, a bemutatkozáson már túl vagyunk. Megy ez...

Szóval építészmérnök és kivitelező... nem rossz...bár nekem ez a fajta munka a „halálraunom magam az íróasztalnál” melókhoz tartozik, de hát ezek szerint csak én vagyok olyan, akinek a „munka” címszó alá valami izgalom is kell, különben belehalok az unalomba. Milyen izgalmas is lehet tartópillérek hosszát számolni...szinte látom magam előtt... mindenesetre az igaz, hogy jól kereshet vele...nem is keveset...mégha a tervezőasztalnál támasztja a deszkát egész nap akkor is.

 

 

Szóval akkor neki köszönhetem azokat a felhőkarcolókat amiket meg kell másznom minden éjszaka. Nos, majd egyszer megköszönöm neki ha lesz rá alkalmam. De talán majd máskor.

 

Egy darabig bámuljuk még egymást. Komolyan ki vagyok akadva magamon... még sosem bámultam valakit ennyi ideig hogy az illető nem jött volna zavarba tőle, és egyébként is mit akarok én tőle? Mit is? Jah tudom már. -folytok el egy mosolyt magamban.

Arról nem is beszélve hogy ennek aztán van mersze viszontbámulni az már biztos. Ryuota...hmm...érdekes...

Na ilyen az én formám..egyszer találok valamit ami felkelti az érdeklődésem, erre kiderül róla hogy bizony olyan vad, ami visszaharap mielőtt meg tudnám kóstolni. Ez bizony komoly dilemma.

De nem fogok fentakadni egy ilyen apróságon...akkoris megszerzem. De meg ám.

 

Na tökjó. Míg én ezen gondolkoztam ezek szerint ő eldöntötte hogy szépen lelép innen és itthagy engem meghalni az unalomtól. Elköszön, udvariasan.. a világért meg ne sértsen (egyem azt az udvarias formáját), és el is illan, volt nincs.

 

Heh, ilyen könnyen nem szökhetsz meg előlem, nem vagyok az a fajta, aki csak úgy hagyja magát lerázni, ne is gondold.

 

 

 

El sem köszönök a kollegáimtól, úgysem tűnik fel nekik hogy elmentem, hiszen annyira el vannak foglalva azzal hogy a film esélyeit tárgyalják meg, meg hogy mennyit fognak szakítani vele.

 

A parkoló felé tart. Hmm..ezek szerint hazamész? -kérdezem inkább magamtól mint tőle, de magamban jót vigyorgok rajta. Mikor kinyitja a kocsiajtót még áll ott egy kicsit és csak aztán száll be, én meg egyszercsak azon kapom magam hogy én is a kocsimban vagyok és épp próbálok bevenni egy kanyart mögötte, miközben egyrecsak a város széle felé tart. Na, itt már sehol egy felhőkarcoló, ez már jobban tetszik.

De hiszen.. mi a francot csinálok én..csak úgy követem őt haza? ..Mintha..mintha...

Mintha mi? Miért ne tehetném meg? Azt csinálok amihez kedvem szottyan. És ha most szórakozni akarok miért ne csináljam azt ami tetszik?

Szórakozni...hehe ez azért lightos kifejezés arra amilyen gondolatok a fejemben keringenek.

Elvigyorodom mikor látom hogy a sebesség mutató felfelé kúszik ahogy próbálom beérni. Hmm..szereted a száguldást? Állok elébe...hiszen én is rabja vagyok mindennek ami egy kicsit is veszélyes vagy extrém. Az utak kihaltak, így élvezheti a sebességet. És én is.

 

Aztán megérkezünk. Begördül az udvarra, a kapu becsukódik utána, én pedig megállok a kapu ellőtt. Na, asszem kiszúrt. Elvigyorodom, de fekete sportkocsim sötétített ablakán úgysem láthat be, így ezt sem vehette észre. Én ellenben nagyon is látom milyen arckifejezés tűnik fel az arcán...persze azonnal rendezi is a vonásait így csak egy pillanatnyi villanást láthatok, amit aztán többféleképpen lehet értelmezni.

Kiszállok a kocsiból, a zakómat az ülésem hagyva. Örülök hogy végre megszabadulhattam tőle. Hah éljen. Hajamba belekap az éjszakai szellő ahogy megállok a kapu előtt. Idejön hozzám.

- Látom te se bírtad ott tovább. -jegyzi meg teljesen közömbösen és hangsúlytalanul, mintha mindennapos dolog volna hogy valaki csak úgy mindenféle meghívás nélkül követi hazáig.

 

– Gyere be, itt kényelmesebben tudunk beszélgetni majd. -int és kinyitja a kaput, én pedig behajtok rajta és leparkolom a kocsimat az övé mellett.

Beszélgetni... hehe..vajon direkt használta ezt a kifejezést..vagy komolyan atz hiszi hogy csak beszélgetni fogunk?

Mikor kiszállok a kocsiból ugyanazzal a nyugodt közönnyel néz rám, ahogy eddig is, de lefogadnám hogy a felszín alatt azonban ő sem ilyen nyugodt mint amilyennek mutatja magát.

Előzékenyen kinyitja nekem az ajtót, én pedig belépek a házba.

 

Körülfuttatom a szemem a berendezésen. Impozánsan elegáns, akárcsak ő. Előszoba... egyszerűség, fekete szekrény, fogasok, aztán hall..nappali vagy minek is nevezik... itt is a sötét színek uralkodnak, minden a kényelemnek alárendelve... és természetes extravagáns tervezésű bútorok.

Najó, elég a bútorok bámulásából..elvégre itt van ő is. Mondjuk az edzőteremben jobban tetszett hogy nem takarta ennyi ruha, de azért... így megnézni valakit, a saját birodalmában...más...sokkal... az mindig önbizalmat ad neki.

- Foglalj helyet. Hozhatok valamit? -kérdezi udvariasan, de mielőtt mondhatnám mit, már el is tűnik, bizonyára a konyha felé. Hehe..csak nem izgatott valaki..

Utánaindulok. Házának ez a része is hatalmas, el sem tudom képzelni mit csinál egyedül egy ekkora konyhában..hacsak nincsen bejárónője aki főz neki. Kicsit nehezemre esik egy ilyen kiállású pasiról elképzelni hogy köténykében főzőcskézik a pult előtt.

Visszaindul a nappaliba, én pedig követem. Nézi, hova tűnhettem. Hehe, ez marha szórakoztató. Megkopogtatom a vállát hátulról, ő pedig felém fordul. Mosolyog. Vajon zavarában is mosolyogna, vagy ezt most csak az én kedvemért csinálja? Mindegy nem érdekel.

Közelebb lépek hozzá, még mindig szótlanul... elvégre mit is mondhatnék... pár másodperccel azelőtt hogy olyat tennék amit nem hittem volna hogy tenni fogok.

Ki gondolta volna, hogy valaha is kikezdek egy hozzám hasonlóval. De annyira vonz, mint a mély egy veszélyes ugrás előtt. Tudom hogy veszélyes...de olyan izgalom fog el, hogy márcsak ezért is a mélybe vetem magam, mert tudom hogy más nem merné megtenni. Dacból? Vagy csak az egyszerű vágy az ami vezet? Magam sem tudom. De meg kell tennem... ki kell próbálnom.

 

Egy másodperc csupán, míg átfut az agyamon hogy hülyeség amit csinálok, de nem érdekel, odalépek hozzá és egy egyszerű mozdulattal rántom magamhoz, hogy az a kis távolság is megszűnjön köztünk ami eddig volt. Vadul a hajába markolva csókolom meg, nem akarok gyengéd lenni, egyáltalán nem... csak rászabadítom azt a szenvedélyt ami bennem tombol, mióta először megláttam és rámnézett azokkal a tengerkék szemekkel. Hűvös óceán... ami még most sem kavarodott fel. Mintha számított volna rá, és visszacsókol. Pont olyan vadul, mint ahogy én kezdtem.

Nekilököm a falnak, ő pedig a hajamba kapaszkodva ránt vissza. Nekitántorodunk egy telefonasztalnak, ahonnan egy váza a földre zuhan és összetörik, de ez sem érdekel. Aztán dől vele az asztal is, a függönyt pedig félig leszakítja a karnisról ahogy belékapaszkodik. Most az én hátam csattan neki falnak, és az impozáns színű tapétának.. magamban azon vigyorgok máris mekkora pusztítást vittem véghez, pedig még csak megcsókoltam.

És ez a domináns, vad csók, amit egyikünk sem akar abbahagyni lassan semmissé teszi szemünkben az egész világot. Teszek a berendezésre,egyszerűen csak meg akarom kapni...jobban mint eddig bármit. Tetszik hogy nem kell finomkodnom... és az, hogy ő ugyanolyan vadul esik nekem, csak az egekig emeli a bennem üvöltő lángtengert. Szét foglak tépni..jobb lesz ha vigyázol... -jegyzem meg magamban, de aztán rápillantva rájövök hogy neki is valami ehhez hasonló járhat a fejében. Egyikünk sem akarja abbahagyni, talán azért, mert az a megadást jelentené, és nincs az az isten hogy én ezt feladjam. Kirúgom a lába alól a szőnyeget, de nem esik el, hanem a hajamba kapaszkodik. Ez a kis fájdalom csak még jobban az eszemet veszi, az ajkába harapok hogy a vére is kiserkenjen, és ujjaimat tépett frizurájába süllyesztve a tarkójánál megragadom a tincseket. Rámvillannak azok a sötét, kék szemek és visszharap...hogy mostmár a saját vérem ízét is érzem a számban. Jesszusom.. hiszen még a legnehezebb munkák alatt sem szokott rajtam egy karcolás sem esni, mostmeg tessék, két perc alatt mára vérem folyik. Felüvölt bennem a vadállat, mintha csak a vér íze tenné, de ettől csak mégjobban beindulok...pedig már levegőt is alig kapok, de kit érdekel most egy olyaan apróság mint a levegő. Ugyan már..

Valahogy eljutottunk a kanapéig, az azonban nem két majd kilencben kilós férfi frontális támadására van kiképezve mégha masszív darab is, így borul velünk, és hatalmas döngéssel a földre kerül, méghozzá nem azzal a részével ahogy gyárilag kéne lenni...de ugyan.. kit érdekel most ez.

Viszont nem tetszik hogy rajtam kötött ki a manőver végén, így egy pillanatra megszakítom a csókot és karizomból átfordítom a másik oldalra, ő azonban az ingemnél fogva lendületből átlök maga fölött, míg fejem neki nem ütközik az üveg dohányzóasztal lábának. Frankó...ezt is pont ide kellett tenni, hogy útban legyen. Mondjuk ahogy vesszük..nekem most minden útban van.

Az üvegben furcsán elmosódva tükröződik az arcom és a hajam ami most totál szétterül a sima padlóján. Egek ezen korcsolyázni lehetne ha nem lenne itt a szőnyeg. Megragadom az ingje gallérját és annál fogva húzom le magamhoz, fél karommal megtámaszkodva a padlón. Ahogy lehellete az ajkamba simul már csak hörögni vagyok képes mint valami vadállat, és egy szó nélkül lököm arrébb az asztalt hogy közelebb tudjam vonni magamhoz.

 

Ha ez így megy tovább egyik bútor se marad egyben mire eljutunk az ágyig. Feh mit ágyig..elég ez vízszintes felület ahol nincs bútor. De itt mindenhol van, mostmeg még a váza széttört darabjai is a kezem alá kerültek...csodás. Felegyenesedem, de majdnem nekiesem az arrébtolt dohányzóasztalnak aminek nekilök és a lábam mögé került valahogy.

Szóval vissza a földre. Véletlen lenne..? Aligha. De az is lehet, hogy őt is kevésbé érdekli most bútorai épsége...de az enyém sem...vagy a sajátja.

 

 

Hát ilyet..még egy ilyen éhes vadállatot mint én vagyok... ki hitta volna hogy van egy ilyen pasi.. akiben mintha a mentális tükörképem látnám. Bár a fejébe láthatnék most... de sajnos bérgyilkos vagyok nem varázsló.

Az övembe tűzött csipogómat már rég elhagytam valahol, de most megszólal halkan csipogva a ház egyik túlsó részéről. Válogatott káromkodások hagyják el a számat és mintha mi sem történt volna felülök és kirázom a hajamat az arcomból. Kihívóan a szemembe bámul..mintha azt kérdezné....”ugyan...hagyod hogy egy olyan kis vacak megállítson”? Dehogy hagyom. Visszanézek rá, és halál nyugodtan megkérdezem.

-Találok valahol egy szemetest?

Látom hogy elfolyt magában egy vigyort és konyha irányába mutat, miközben a kandalló melletti falnak dől.

Remek. Átsétálok a szobán, felveszem a földről a hangoskodó vacakot, majd hosszú elegáns lépésekkel a kukához sétálok, összeszorított öklömben megroppantom a parányi kütyüt és belejtem. A sípolás elhalkul majd megszűnik. Ennyit erről. Ma nem megyek dolgozni...egy nappal tovább élhet a pasas becsülje meg.

-Azt hiszem elfogadnék most egy italt. -nézek rá kifürkészhetetlen tekintettel, de magamban remekül szórakozom rajta hogy hogyan tudom a teljesen érdektelent játszani ahhoz képest milyen pusztítást vittünk véghez itt az előbb.

De egyszerűen imádom meglepni az embereket. Az egyik percben dühös vagyok, a másik percben halál nyugodt, egyszer kitörni készülő vulkán, aztán csendes tó amit mégcsak meg sem fodroz a szél. De nem lepi meg...mint annyi minden más, ez sem. Nem hozza zavarba, lazán a hűtőhöz sétál, abban a tépett ingben amit már majdnem letéptem róla és márcsak a lélek tartja rajta...nem is tudom mi... és kivesz belőle egy díszüveges whisky-t. Bólintok mintha megkérdezte volna hogy ez jó-e, de nem kell kimondania hogy tudjam mit akart kérdezni. Jeget vesz elő, tesz bele, majd magának is tölt és a poharat felém csúsztatja a pulton.

 

Nem szólok egy szót sem.. mit kéne mondanom.. azt hogy kösz a vendéglátást? Hehe jó vendég vagyok mondhatom.. tönkreteszem a házat... és közben meg ezzel a szenvtelen kifejezéssel az arcomon vizslatom mint valami kihallgatáson. De egyszerűen imádom azt az arcot ahogy visszapillant rám...ez a „ugyan már... ez semmi sem volt” tekintet egyszerűen kihozza belőlem hogy még az előbbinél is hevesebben essek neki.

De alőbb megiszom az italt. Csak aztán engedem szabadjára az indulataim. A pohár hangos csörömpöléssel törik szét a padlón ahogy kiverem a kezéből. Még nem ittad meg? Kár... már nem is fogod...

 

2008.08.16 21:11 Idézet

 

Ryu:

 

 

Beszállok a liftbe és már irány is a kocsi. Kinyitom az ajtót és bedobom a másik ülésre a zakóm. Nekidőlök az autó tetejének egy másodpercre és csak azután szállok be. Az ajtaja még mindig nyitva. Bekapcsolom a lejátszót, a zene hangjaira lassan kiengedek végre.

„Hate me, hate me, if they want you to break me

Love is for - the weak”

Hallom a hangszórókból az erélyes hangot. Nevetni kezdek. Na igen, valami ilyesmi. Becsapom a kocsiajtót és indítok. Egyre jobban gyorsulok. Már mintha semmi sem történt volna úgy gondolom.

A házam egészen a város szélén van, késő van, az utcák majdnem teljesen néptelenek. Még egy kis sebességet rá, ha már úgysincs mitől tartani.

Holnap délig fogok aludni. Fogadom meg. Befordulok az utcába, ahol az enyémen kívül még alig áll egy-két ház, mindnek hatalmas kertje van, hol kovácsoltvas kerítéssel, hol egyenesen kőfallal. Egyik sem az a modern stílus, pont ahogy szeretem. Nekem külön jó, ha így elrekesztik magukat a szomszédaim, én se vagyok kíváncsi egyikükre se. Rákanyarodok a behajtóra, előkeresem a távirányítót és megállok a ház előtt. Kiszállok, megvárom amíg a kapu automatikusan becsukódik.

Nézzenek csak oda! Egy fekete kocsi áll meg pontosan a kapu előtt. Kiszáll belőle…, na ne…ilyen nincs! De nem hagyom, hogy birtokba vegyen a düh vagy akár kétségbeesés kerüljön a tudatomba. Újra kinyitom a kaput, odasétálok hozzá, látom az ablak le van húzva.

Annál jobb.

- Látom te se bírtad ott tovább. – mondom teljes fesztelenséggel, mintha nem épp most követett volna hazáig. – Gyere be, itt kényelmesebben tudunk beszélgetni majd. – Félreállok az útjából, hagyom, hogy begördüljön és beálljon a kocsim mellé. A kapu automatikusan bezáródik mögötte.

Az ég világon semmit nem lehetne leolvasni az arcomról.

- Eh, micsoda szöveg…, méghogy beszélgetni!..., Olyan marha sokat beszélgettetek eddig is!- beszél hozzám a belső hang.

Ez jogos. De akkor mi a fenét csinálunk mi itt…az otthonomban…, bámuljuk egymást szótlanul, ahogy eddig is?

Kinyitom a ház ajtaját, beinvitálom egy kézmozdulattal. Anyám, hogy mi lesz ebből! Azok a szemek…, ahogy körülnéz…

Udvariasság, jelszó az udvariasság.

- Foglalj helyet a nappaliban. Hozhatok valamit? – bájcsevegek, csak mintha megnyugtatna az itthoni környezet érzést adna a dolognak cseppet. Elindulok a konyha felé, benyitok a hűtőbe. Ah, elfelejtettem megkérdezni mit is szeretne. Micsoda házigazda vagyok én! Visszamegyek, de sehol sem látom. Majd pár pillanat bámész nézelődés után megkocogtatja a vállamat hátulról. Ne fáradj nem ijedek meg. De persze mondani nem mondok semmit csak mosolygok rá. Közelebb jön, de nem szól semmit. Mi a fene…



1. 2. 3. 4. 5. <<6.oldal>> 7.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).