Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

1. 2. 3. 4. <<5.oldal>> 6. 7.

Levi-sama2009. 06. 04. 22:43:34#756
Karakter: Syd-Ryu (Darky-Hyppolita)



 

2009.02.20 14:22 Idézet

Hippolyta

 

Ryu (4.):

 

Ahogy csukódik az ajtó kibújok a szekrény mellől… távolabb, az ajtó felé helyezkedem el.

Szemben az ajtó úgy vágódik ki, hogy beleremeg a szekrény is, ami mellett az előbb lapultam.

Artikulálatlan hangú morgás tör fel torkából.

Kezében van valami… éles.

 

Most először tudom szemből is megnézni. Hosszú, egész arcfelét borító vastag heg tűnik fel rögtön, és a dühtől szétrebbenő sötétvörös haj, ami vállait csapdossa.

 

Gyorsan, de nem túl összeszedetten közelít felém.

Egyből támad, egyenesen a torkomat venné célba, azzal a pengével.

Csuklón fogom, alkarja felé csavarom a penge éles felét, nem ejti el. Vicsorog, mint egy veszett kutya, aki mindenképpen meg akarja marni áldozatát.

 

Dühvel pedig nem lehet harcolni… nem ez az első, amit megtanítanak akármilyen küzdősportot választ az ember…? Úgy látszik neki nem… vagy annyira régen volt már, hogy elfelejtette. Vagy… annyira… fontos neki, hogy… elkaphassa…

Elragadták az indulatok… Ejnye.

 

Elhajolok az újból közeledő penge elől, a másik keze addig lecsap a vállamra.

Előrelendülő lába, pont az ajtófélfát éri célba, pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva, kicsavarhatom a tőrt a kezéből. Felcserélem a másik alaknál találttal, széles ívben tőle jó messze hajítom el.

 

Már megint az a vicsorgás. Ez vajon valami kommunikációs eszköz lesz nála? Mert úgy éljek, én nem értem… ha nem mondja ki, mit akar.

 

Megint esztelen dühből, gondolkodásra képtelenül esik nekem.

Nem is zavarja, hogy a tőre már az én kezemben van.

Viszont… van valami más… egy pisztolyt kap elő valahonnan… naná, hogy egyből a fejemre céloz vele. Ahol pedig az előbb még a fejem volt… ott most lyuk van a bejárati ajtóban.

Az ajtón túl pedig…

Csikorogva fékez egy fekete sportkocsi.

 

Az ürge csak vicsorog kifelé is. Biztos ő is észrevette a legújabb társaságot.

 

Jobban oda kellett volna figyelnem, amikor a fegyverekről magyaráztak annakidején. Most tudnám mi az, ami a kezében van, és meddig hadonászhat még úgy vele, hogy arra oda is kelljen figyelnem.

 

Biztosra akar menni, mert most egészen közel akar jönni, és én kivételesen nem tiltakozom, könnyebb lesz védekezni. De, ezúttal nem elég neki, hogy közelebb jön, a tőr felé nyúlkál, ami viszont az én kezemben van… Tekergeti a csuklómat, de nem tud mit kezdeni vele… de így addig se a pisztolyra gondol, ami nála van. Nem tudja tőlem elvenni, ellenben felé fordul a penge, és a következő mozdulattal szépen majdnem tövig szalad a felkarjába a tőr. Dühös üvöltéssel forgatja a fejét, és próbálja kihúzni, megszabadítani magát tőle, de az csak még jobban felhasítja felkarja, már amúgy is tépázott húsát.

Egyetlen rúgással szabadítom meg fegyverétől, ami a lyukon át száguld ki a szabadba.

Végre kiszabadítja magából a tőrt, szanaszét spriccel a vére, beterítve engem is. De mintha észre se venné, szalad nekem a véres tőrrel, térdébe rúgva térítem el, és sikerül is fél térdre kényszeríteni, de csak képes megálljt parancsolni magának. Bal karjából egyre csak patakzik a vér, jobb térde használhatatlanná rugdaltam, de még mindig feláll.

Alkarjába kapaszkodva kényszerítem más felé a penge élét, neki pedig elég egy óvatlan mozdulat, ami elöl én kitérek, neki pedig csontig hatol a penge a comb érzékeny bőrébe.

 

Nem tud felkelni, már nem. Mégis úgy vicsorog, hogy szinte csodálkozom, hogy nem habzik még a szája, mint egy veszett állatnak.

 

Nahát, nyitva az ajtó. Vajon mikor… mióta…?

 

Rálépek a küszöbre, a tornác másik végéből, pont a lépcső tetejéről figyel.

Felhúzott szemöldökkel nézem, nem szólok egy szót sem. Sejtem milyen képet festhetek… szakadt cuccokban, véresen.

Ellépek az ajtótól, hagyom, hogy benézzen, vagy… bemenjen, ha akar.

Lesétálok a néhány lépcsőfokon, körbenézek.

Az éjszaka az égbolt szélén kopogtat, az első csillagok pislákolva gyújtanak fényt, a kezdődő sötétségbe. Ilyen sokáig lettem volna kiütve, hogy már megint itt az éjszaka…Eh.

Ezzel szemben a környék ismerősnek tűnik… mintha ez lenne annak a nyaralóövezetnek a másik fele, ahova tegnap éjjel érkeztünk.

 

Hát persze! Máskülönben honnan tudták volna, hogy hova kell jönniük.

 

Magamon végignézve pedig… Nem ártana másik ruha… kezdésnek.

 

Beszélgetés hangjai jutnak el hozzám, foszlányokban. Nem értem mit beszélnek, de nem is érdekel.

 

 

Léptek hangjára fordulok a ház felé. Ahogy ránézek egyből vigyorog.

Elintézted a problémát? Remek.

 

Ideér hozzám, megáll előttem. Egyik keze beleszalad a koszos szakadt cuccba, ami rajtam van.

Félrefordított fejjel nézek vissza rá. Igen jó lenne lecserélni ezt a göncöt, szó se róla.

Megrázza a fejét, mintha tudná mi jár a fejemben. A kocsi csomagtartójához sétál felpattintja. Odamegyek megnézem mit akar mutatni.

Egy sporttáska nyitva… benne ruhák.

Milyen előrelátó, ez igazán… figyelmes. Szalad mosolyra szám a látványra.

- A munkával jár, ugyebár. – szólalok meg végre, mire csak félmosoly a válasz.

 

2009.02.20 14:20 Idézet

Hippolyta

 

Ryu (5.):

 

Végre tiszta ruha lehet rajtam, szükségem lesz majd egy alapos fürdésre is.

Ahogy viszont a ruhához nyúlok megrázza a fejét.

- Ne itt. – hangzik a tőmondat.

Ugye mondtam, hogy profi. Nyílván a rendőrök is hamarosan itt lesznek… és hát… igaz, ami igaz… ez az egyetlen bizonyíték arra, hogy itt voltam.

Óvatos biccentéssel tudatom, hogy értem, mire gondolt.

 

 

***

 

Nem is olyan sokkal később farol be a kocsival ugyanarra a helyre ahova előző éjszaka is. A viharjelzés lámpáit most kékfény váltja fel, amik halványan pislákolva jut csak el ide, a part másik részébe.

 

- Remélem tartasz még valami erőset, azonkívül, amit már megittunk tegnap. – fordulok felé a sziklák széléről, ahol együtt álltunk meg bámészkodni kicsit. – Most jól jönne.

Félmosolyra húzódnak ajkai. – Akad.

 

A nappaliban állva várom, hogy visszaérjen a konyhából, közben pedig ugyanúgy nézek ki a tengerre, mint előző este. Csak most nem jutnak olyan dolgok eszembe.

Hiába egy szerencsétlen kis mérnöknek sok ez… Lehunyom a szemem, ajkaim mosolyra húzódnak. Hehe.

 

Egyszer csak kezeket érzek hátulról a derekamon.

Megfordulok, hogy szemben lehessek vele… recsegve enged az anyag, már ami még egyben volt belőle.

 

Fogaink összekoccannak, olyan erővel és hévvel esek szájának, hogy aztán a marcangolásból vad csókká szelídüljön. Szinte érzem a feszültség morzsáit is eltűnni magamból, ahogy megérzem nyelvemen az övét.

 

Hmmm… cipzáras felső… ez igazán… hasznos.

Szétnyitom, egyik kezem ujjai hátán, a másik a hajában, nyelvem és ajkaim fülcimpáját, nyakát veszik célba. Érzem ahogy a nadrág maradéka szerteszéjjel szakad rólam.

 

A vad harapások és kissé gyengédebb érintések, simogatások úgy váltják egymást, nem is tudunk különbséget tenni köztük.

 

A rá annyira jellemző illat immár teljesen betölti érzékeimet, míg az övét valószínűleg annak a másiknak a vére és a szakadó ruhák foglalják el.

 

Ezért vállaltam volna? Ezért nem izgat az egész… hercehurca?... Mert egyszerűen képtelen vagyok… betelni vele?

 

Puha, illatos, egyre nagyobb felületen hozzámérő, még hideg bőr.

 

Mmmm… Sóhaj szakad fel torkomból, aztán nevetés.

 

A ruhák ismét… kitudja, hol vannak, azt sem tudom, hogy kerültünk a padlóra, csak azt veszem észre, hogy teste az enyém alatt van, fejem a hajába fúrtam, szaggatott légvételeit hallom a fülemben, ujjait, tenyerét itt is - ott is érzem testemen.

 

Mosolyom egyre csak szélesedik, miközben lábai közé fészkelem magam. Hajamba markolva von magához, fél kézzel a fenekemet tartja.

 

Mmmmbrrr… Ez… még mindig… eszméletlen… Hrrrr….

 

Nyugodtabb körülmények között… végig kéne talán gondolni… mi lehet ebből, még…

 

Rrrrmmm… Hogyhogy mi… még több… kéééjes élvezet… méghozzá perceken belül.

 

Belevigyorgok a következő csókba…

 

Kezem, már csípőtájékán játszik…

 

Egy másodperc tört részéig látni, ahogy elfelhősödik a tekintete… ahogy rájön… hogy most mi fog következni…

 

Egy azon pillanatban hatol belé, és harapok nyaka és válla hajlatába. Hörögve, lihegve, szaggatottan morogva kergetjük egymást egyre feljebb a kéj hatalmas hegycsúcsáig jutva, hogy utána hangosan fujtatva csillapodjunk egymás mellett.

 

Nahát… a haján fekszem…

 

- Az a pasas… - sóhajtja a csendbe. - … nagyon régen történt…

 

Hmmm… mégis elmondja… nem is gondoltam volna. Kíváncsian emelkedem fel fél könyökre, kezem még mindig a hajában van.

Nem szólok egy szót se… ez nem az a pillanat… Lássa csak, tudok rendesen viselkedni… Még vele is.

 

- Volt valaki… akit a szemem láttára öltek meg… és én… bosszút esküdtem… Az a pasas, akit láttál… rájött… és sokáig sakkban tartott vele… megpróbálta kihasználni a helyzetét…

 

Oh… értem.

Bólintással konstatálom.

Semmibe révedő tekintetét keresem. A szemtelenségnek is vannak határai, kegyetlenség lenne egy poénnal ezt elütni. Egyébként is, tudja csak meg ő is, hogy milyen rendes is tudok lenni. Ha akarok. Hehe.

 

Ugyanakkor… észreveszi, hogy még mindig a haján fekszem. Erről nyílván az is eszébe jut mit tettem... az imént.

 

2009.02.20 14:17 Idézet

Hippolyta

 

Ryu (6.):

 

- Szabad a fürdőszoba… tiéd az elsőbbség. – sziszegi nekem, azon az ellenállhatatlanul mély hangon.

 

***

 

Másnap reggel… kellemesen bizsergő testtel, immár újra saját lakásom felé tartok a liftben. A portás megkérdezte milyen volt a hétvégém… merre kirándultam… Haha… Kirándulni… rátapintott a lényegre. Hehe.

 

Beérve a lakásba… a nappali padlóján… Kis méretű boríték fogad. Jelöletlenül. Benne egy kártya… rajta pedig…

 

„Szép bemutatkozás volt. Ma este legyetek ezen a kártyán szereplő címen. Mindketten!”

 

Mi a…

 

2009.02.04 16:20 Idézet

Darky

 

Syd:

 

Én.. ő..és a tenger.. micsoda remek hármas.

 

Egyszerűen nem tudom megállni hogy ne vigyorogjak.. elégedetten, vagy kajánul az mindegy.. de egyszerűen nem tudom fékezni magam. Ahogy alattam fekszik a homokban.. haja..arca.. teste csupa homok és víz...

 

Harapását érzem a nyakamon..vállamon... felmordulva rántom oldalra a fejét.. és ajkaim az övére tapadnak. Csókja sós ízű..mint a tenger..

 

Fölém kerül.. nyögve lököm le magamról. A víz beborít mindkettőnket.. közben saját kacagásomat hallom..és az övét.

 

Megáll, arcát a hajamba temetve. Lélegzetét érzem a bőrömön.

 

Min gondolkozol... ? Hmm...?

 

Feltérdel a homokban..engem néz..

 

A fenébe.. megint sikerült felhúznia..pedig azt mondtam hogy soha többet. Wrrr...

 

Az ég felé néz.. esőcseppek zuhannak az arcába. Hagyja hogy az eső lehűtse felhevült érzékeit.

 

Nos.. valóban érdekes.. amit művelünk. Nem is ismerjük egymást szinte, mégis ez a dolog.. ami egymáshoz vonz minket... hacsak feleannyira lenne bonyolult mint amennyire jó...

 

Nevetni kezdek.

 

Nem hiszem el. Már megint itt tartok. Nem tudom hányadszor.. egy olyan valakivel mint ő. Pedig nem mondhatom hogy hiányzik az életemből az izgalom.. de akkor meg..miért?

 

Miért?

 

A kérdés amire aztán végképp nem tudom a választ. De ő sem. Legalábbis ha tudná nem nézne így.

 

Felhúzom a földről.. szemeim dühösen villannak.

 

Jókedvűen néz rám, majd az ingét felkapja visszavonul a kocsihoz. Sóhajtva követem. Hiába szuggerálom magam hogy nem, nem húzom fel magam megint.. asszem már késő.

 

Tekintete a park felé téved. Elvigyorodik.

 

Igen tudom. A lakásod.

 

- Odafenn kaphatsz száraz ruhát. - mutat fejével a megfelelő irányba bökve.

 

Hát lehet egy ilyen ajánlatnak ellenállni? Aligha.

 

Pár percbe telik csupán és már csapódik be utánunk a bejárati ajtó, én pedig olyan erővel lököm a falnak, hogy hangosan koppan az elegáns festésű tapétán. Elvigyorodom, aztán a másodperc törtrésze alatt vetem magam az ajkaira, és már falom is őket.. a szokásos hévvel.

 

Köszi a vendéglátást.. hehe...

 

Na és..

 

- .. vacsora is van? - suttogom a fülébe kajánul vigyorogva. Bizonyára nem készült ilyesmire.. de azért imádom bosszantani. Legalább visszakapja kicsit azt.. amikor ő táncol ugyanígy az én idegeimen.

 

Felnevet.

 

Ellép a faltól, én pedig elengdem. A konyhába veszi az irányt.

 

Nem mondod hogy...?

 

Követem.

 

- Szezámmagos-brokkolis csirkecsíkok rizzsel. - teszi ki elém a konyhapultra a tálat.

 

Wrr... nem hiszem el.

 

Kedélyesen vigyorogva figyel ahogy kezd elfutni a düh. Hát ilyen nincs. Őneki egyszerűen nem lehet olyat mondani.. ami meglepné vagy zavarba hozná.

 

Mély hangon eresztem ki magamból a morgást. Hiába próbálom megfogadni valahogy újra és újra sikerül felhúznia.

 

Vigyorogva sétál el mellettem, követem a tekintetemmel. Az egyik szekrényhez lép.. keres benne valamit. Majd visszafelé.. a fürdőajtóban állva marad kicsit.

 

Mosolyogva termek a háta mögött. Kezeim megmarkolják a derekát, nedves hajam a nyakához ér.

 

- Igen, én is épp a fürdést akartam javasolni. - jegyzem meg vigyorogva és beljebb lököm, megnyitva a csapot.

 

A homok lassan felgyülemlik a lefolyónál ahogy nedves testünkről lefelé haladva végül ott ér célt.

 

Már teljesen átáztam..de ő is.. szó se róla... valami hihetetlen látvány.

 

Felmordulok ahogy az ajkamba harap, aztán hozzám hajolva nyalja le szám széléről a szétkenődött vércseppeket.

 

Térdemmel a csempének nyomom, nadrágját elhajítva jó messzire. Érzem ujjait a testemen.. mintha nem is két hanem sokkal több keze lenne... morogva sóhajtok fel ahogy ujjai betalálnak a nadrágom alá is.

 

A homokkal együtt a ruhák is eltűnnek rólunk..rövid úton.. és nemsokára már saját őrült vágyunk az egyetlen ami beteríti a tágas zuhanykabint.

 

2009.02.04 16:18 Idézet

Darky

 

Syd (2.):

 

Ahogy megérzem ajkait a tetoválásom körül kalandozni, mély nyögéssel rántom fel magamhoz a fejét, és a következő pillanatban már neki is löktem arccal a csempének.

 

Kezeim ágyékát érintik, ő pedig a hajamat húzza, úgy hogy felmorranok. Beleharapok nyakának érzékeny bőrébe.. ujjaim a merevedésére fonódnak. Hallom ahogy felnyög.. a csempe visszaveri és megsokszorozza a hangot.

 

Mély morranással hatolok belé, ő pedig felnyög.. ujjai a fenekembe markolnak.

 

Térdre esünk... a forró víz pedig csak zubog ránk. A pára teljesen beborítja az üveg ajtót.. a köd pedig az agyunkat.

 

Egyre mélyülő nyögéssel adjuk át magunkat a gyönyörnek.. míg már csak saját rekedt hangunk be nem tölti a fülledt levegőt.

 

Vigyorogva hajolok a nyakához, homlokom a bőrének támasztva. Hajam beterít mindkettőnket.

 

Talpra állítom.

 

Szélesen mosolyogva veszem el kezem az ágyékától.. vigyorogva nyalogatva végig az ujjaimat.

 

- Köszönöm… igazán ízlett… a desszert. - szólalok meg halkan, ő pedig alig tudja visszatartani a röhögést.

 

Hát.. köszönöm szépen.. ez nekem is... nagyon jól esett valóban.

 

De te csak ne röhögj!

 

 

***

 

 

Másnap. Papírmunka, szerződések.

 

Bevállom magam az elkövetkezendő hónapokra.

 

Tekintettel erre az időszakra, rengeteg filmet forgatnak, így szükség van rám is.

 

De persze nem csak ebben a munkában van túltengés.

 

 

***

 

Mindjárt a következő nap megbízást kapok, célpontom egy maffiafőnök fiatal fia.

 

Alig húsz éves, és éppen gyilkosságért ül.

 

Hát..nem lesz könnyű a rácsok mögött eltenni láb alól..de megoldom.

 

 

***

 

Késő éjszaka van, mikor megérkezem a börtön bejáratához. Messziről figyelem ahogy az őrségváltás megtörténik..a magas szögesdrótos falakat kémlelem.

 

Megkeresem a legeldugottabb helyet, aztán ott mászom be a gondosan őrzött épületbe. Persze csak belül gondosan őzött, hiszen ki lenne olyan hülye hogy nem szökne inne hanem betörne.

 

A kampó hangosan csattan egyet a magas épület tetején. Egy pók ügyességével ereszkedem a rácsos ablakok elé, és lassan számolni kezdem őket. Balról a hatodik.. egy ...kettő.. három.. négy.. öt.. hat.. megvagy.

Kezemben kattan egyet a fogó, amivel egyszerűen vágom el a vastag rácsot.

 

Bemászom az ablakon.

 

Bőrkabátom úgy lebben utánam mint valami köpeny a vámpírfilmekben.

 

A srác az ágyon fekszik, hason, a takaró derékig fedi a testét.

 

Hihetetlen milyen sovány. Lehet nélkülem se húzta volna sokáig. Viszont valahogy öngyilkosságnak kell álcázni a dolgot.

 

Körbenézek, de nincsen semmi ehhez való dolog. Csak könyveket látok.. meg műanyag evőeszközöket, egy papírpoharat.

 

Nahát.. gondoskodtak róla rendesen hogy életben maradjon a kicsike.

 

Sóhajtva veszem elő ővemből a hosszú pengéjű késem. Éle ezüstösen csillan meg a holdfényben. Egyetlen szúrással kell végeznem vele, különben nem tűnik önkezűségnek a dolog. Viszont ez a hasonfekvős póz nem kedvez nekem.

 

Erőteljes ütés a tarkójára.. és álmában éri az ájulás. Nem kel fel egy darabig.

 

Megragadom a pólóját és felrántom, egyetlen jól irányzott vágássak elvágva a torkát, vigyázva hogy ne kenjen össze a vére, különben nyomot hagyhatok.

 

Ernyedt testét visszaengedem az ágyra, kesztyűs kezemmel az ujjai közé erőltetem a kést, majd ugyanoylan észrevétlenül távozom ahogyan jöttem.

 

 

***

 

 

Kellemes alvás után, az üzenetrögzítő hangja ébreszt.

 

Ismerős hang szólal meg, amitől rögtön kimegy az álom a szememből. A takaróba gabalyodva bucskázok le ágyról és fájós fejemet dörzsölgetve vánszorgok el a telefonig.

 

Káromkodva rúgok a szekrény oldalába.



Levi-sama2009. 06. 04. 22:43:04#755
Karakter: Syd-Ryu (Darky-Hyppolita)



2009.02.04 16:16 Idézet

Darky

 

Syd (3.):

 

Az a fickó.. ezek szerint nem fulladt bele az óceánba. Sőt.. mitöbb... nem volt elég neki hogy hajókázni küldtem.

 

„Megölöm őt.. és te nem tehetsz semmit.”

 

Hát azért. Őt nem olyan könnyű megölni. Másrészt meg.. ehhez nekem is lesz még egy pár szavam.

 

 

***

 

 

Beletelik egy fél napba mire rátalálok.

 

Éppen egy étterem ajtaján lép ki.

 

Tekintetem a támadót keresi, de vagy jól elbújt vagy nincs itt. Fenébe!

 

Aztán elindul sétálva. Én észrevétlenül követem. Meg is érkezik a fickó nemsokára, hallom a hangtompító tompa pukkanását, de még épp időben hajol félre a lövedék útjából és egy fa mögé bújik fedezékbe.

 

Látom az arcán hogy rájött ki a merénylője, mert csak úgy fintorog. Mögé lépek, észrevétlenül fonódnak bőrkesztyűs ujjaim a szájára.

 

Pillanatnyi meglepetését nemsokára érdeklődő pillantás váltja fel ahogy meglát.

 

Megmarkolom a csuklóját, húzom magammal el innen.

 

Már gondoskodtam róla hogy a fickónak annyi legyen, csak ki kell várnunk, és élvezni a műsort.

 

Biztos helyről figyeljük ahogy a parkolóhoz sétál bosszúsan, majd beszáll a kocsijába és elhajt.

 

Engem néz, majd a kocsi távolodó alakját.

 

Magamban visszaszámolok.

 

Három.... kettő...egy....

 

Hirtelen hatalmas robbanás rezgeti meg a levegőt és a kocsi a levegőbe repül.

 

Felém pillant, látszólag meglepték a fejlemények.

 

- Ennyit erről. - felelem és felállok a földről leporolva a ruhámat.

 

 

***

 

 

Engem néz... pillantása számonkérő és érdeklődő.

 

- Jobb lesz ha megyünk.. mielőtt megérkeznek a zsaruk. - jelentem ki fejemmel a kocsik felé intve.

 

Bólint és követ, bár látszólag még nem tért napirendre a dolgok fölött.

 

A kocsimnál megállok, beszállok, ő pedig megáll az oldalának dőlve.

 

Megnyomok egy gombot, mire kinyílik az ajtó a túloldalon.

 

- Szállj be! - mondom fejemmel felé bökve.

 

Sóhajtva süllyeszti kulcsát a zsebébe.

 

Ahogy beül mellém, egyetlen mozdulattal préselem az ajtó belső felének. Fölé hajolok, kék szemei az enyémekbe fúródnak.. majd hirtelen nevetni kezd.

 

- Nem is tudom mit csodálkozom. Hiszem már régen tudtam hogy nem mezei kaszkadőr vagy.

 

- De ezek szerint nem zavar. - vigyorodom el. Szám egy lehelletni ideig érinti az övét, majd mosolyogva húzódom el.

 

- Mi? Hogy meg akarnak ölni miattad? Nos.. kösz az izgalmakat. - teszi hozzá irónikusan.

 

- Igazán nincsmit. -felelem vigyorogva és a gázra taposok.

 

- Hova megyünk? - kérdezi az arcélemet fixírozva. Érzem hogy vigyorog.

 

- Kirándulunk kicsit. - felelem sokat sejtetően.

 

 

***

 

 

Rákanyarodok egy kihalt földútra.

 

Látom hogy kezd gyanakodni.

 

Lassan elérjuk a célt.

 

Egy lerobbant gyártelep.

 

Messzebb állítom le a kocsit...mert egy fekete sportautó igencsak feltűnő lenne.

 

A csomagtartóhoz lépek és felpattintom.

 

Kiveszek egy fegyvert, meg egy rövid kardot és felé hajítom.

 

- Fogd!

 

El is kapja a levegőben mindkettőt, az arca elé emelve simít végig a csillogó fémen.

 

2009.02.04 16:13 Idézet

Darky

 

Syd (4.):

 

Látom tudod hogyan kell fogni. Remek.

 

- Ugye nem gondolod hogy én majd..

 

- A fickó minden bizonnyal leadta az infót a társainak.. ugye nem gondolod hogy ilyen önzetlenül megölöm neked az összeset. Nem csak én életemre akarnak törni. Bár igazán édes hogy nekem küldenek üzenetet hogy hamarosan megölnek téged.

 

Úgy néz ki ez hatott, mert összevont szemöldökkel néz rám.

 

- Hányan vannak?

 

- Négyen. Kettő idekint kettő bent. Én elintézem ezt a kettőt, tied a bentlévő páros. - bökök az ajtó felé a fejemmel.

 

Furcsa mosoly fut át az arcán.

 

- Igazán kösz. - feleli halkan. - Bár kérdezhetném azt is.. hogy miért.. mégis ki kevert bele..?

 

Wrrr.. ne idegesíts...most ne...

 

- Jól van. Tudom.. - mondja vigyorogva. - Ezt majd később.

 

Tekintete még hozzáteszi: de ne hidd hogy megúszod.

 

Heh..nem is gondoltam.

 

Elősétálva vonom magamra két kint lévő fickó figyelmét, mire azok rögtön felém rohannak tüzet nyitva, intek neki hogy menjen.

 

Hajam csak úgy száll utánam ahogy megpördülve rúgom földre az egyik felém ugró idiótát. Eltűnik az ajtó mögött.

 

 

***

 

 

Az egyik fickó álkapcsa hangos reccsenéssel törik el ahogy behúzok neki egyet.

 

A másik már a földön folyókázik.. mindkét lábában egy golyóval, összetört arccal.

 

A falnak dőlve várok, aztán egyszercsak megjelenik, kezében a kardot lógatva. Még csak nem is liheg.. nem igaz.

 

És vigyorog.

 

Meg sem kérdezem hogy ment. Inkább nem.

 

Wrrr nem hiszem el.

 

 

 Egy hegytetőn állva figyeljük ahogy a rendőrautók szirénázva megérkeznek.

 

Összecsukom a telefont és ránézek.

 

Hajába belekap a szél.. engem néz.

 

Nem ölte meg őket. Ő sem.

 

Valahogy úgy tudtam. De nem csalódtam.

 

Így végül, rács mögött akinek ott kell lennie.

 

 

***

 

 

Hazafelé a kocsiban végig magamon érzem a tekinetét.

 

De nem szól semmit.. ami mégjobban idegesít.

 

Aztán mikor leállítom a motort én vagyok az aki megtöri a csendet.

 

- Mostmár kioszthatsz ha ahhoz van kedved. - felelem sóhajtva.

 

- Ki mondta? - vigyorog rám, ujjai a hajamat érintik.

 

A bőrruha recsegve tiltakozik ahogy megmozdulok.

 

Kiszállok a kocsiból.

 

A tenger felől érkező hideg szél megcsapja a testemet.

 

Körös körül nyaralók..a fények a parton éppen most gyúlnak ki. A túloldalon fel-fel villan a viharjelzés.

 

Előveszem a kulcsokat és felé dobom.

 

- Gyere! Van vodka a hűtőben. - mondom és elindulok az egyik hatalmas, nyugati típusú nyaraló felé.

 

Nemsokára követ is.

 

 

***

 

 

A nappaliban ülünk... közöttünk az üveg.. előttünk a poharak.

 

Nem vagyok oda az ilyen erős piákért..de most kell. A szervezetemnek szüksége van valamire ami eltompítja kicsit az agyam.

 

2009.02.04 16:11 Idézet

Darky

 

Syd (5.):

 

A tenger a kert végében a sziklákat ostromolja. Oda-oda téved a tekintete és olyankor el is vigyorodik.

 

És már megint itt tartunk.

 

Történjen akármi asszem a kedélyes beszélgetést nem nekünk találták ki.

 

Leteszem a poharat, és vállánál fogva nekilököm a kanapé támlájának. Keze a mellkasomon.. ellentart az erőmnek.. mintha azt mondaná..na azt már nem.

 

Elvigyorodom.

 

Dede...

 

Rávetem magam.. ő pedig felmordulva harap az ajkaimba.

 

Kezeim alatt recsegnek a ruhái, hallom ahogy nevet és hajamba kapaszkodva rántja fel a fejem.

 

Felnyögök ahogy fogai a nyakamba mélyednek, izmaimról egyszerű mozdulattal fejti le a tapadós cuccot.

 

- Csak nem gondolod? - kérdezi kajánul, fölöttem trónolva.

 

- Óh dehogynem. - vigyorodom el.

 

Vadul esünk egymásnak.. ruháink beterítik a nappalit.. és ahogy a hold bekukkant az üvegajtóval körbevett helységbe..csak meztelen egymásnak feszülő testünket láthatja.

 

Szinte lángol a levegő körülöttünk..de akármennyire is próbáljuk.. nem tudjuk legyűrni a másikat.

 

- Most mit akarsz bizonyítani? - kérdezem lihegve.. valahonnan a hasa tájáról.

 

-Wrrrhhmmmrr... -hallom a hangját, és nemsokára már csapódik is hátam a padlónak.. a kanapé pedig hangosan csattanással dől el.

 

Az éj leszáll körénk..

 

... csendesen és lágyan beborítva minket...

 

Ez még csak a kezdet tudom jól...

 

De ha egyszer annyira élvezem.

 

 

***

 

 

Fájó fejjel ébredek... az ágyban vörös ágyneműk közt.

 

A szétszakadt párnák tollai beterítik a testemet... csupa vörös folt és harapásnyom vagyok.

 

Mintha úgy emlékeztem volna hogy hajnalban mellette aludtam el.

 

De akkor hol van..?

 

Zörögve esik le valami mellőlem.

 

Lehajolok érte.

 

Papír.

 

Hunyorogva olvasom el.

 

Levél.

 

Méghozzá milyen.

 

Nevetni kezdek.

 

„ Nálunk van. Gyere ide és megkapod. ”

 

És egy cím.

 

Hirtelen kitör belőlem a nevetés.

 

Nem is tudják micsoda veszedmet szabadítottak magukra.

 

Méghogy emberrablás... bah...

 

2008.12.07 15:12 Idézet

 

Ryu:

 

 

Csak a reflexeimnek köszönhető, hogy időben fel tudok pattanni a fickó mellkasáról, olyan hévvel rántja ki alólam. Az ismeretlen nekicsapódik a csukott kocsiajtónak. Szikrákat szórnak szemei, a közmondásos szemmel ölni lehetne szlogent, úgy fest róla mintázták.

- Tegyél meg egy szívességet és vezess. – fordul felém, hangja mély, minden idegszálamat megmozgatja, közben egy pillanatra sem enyhül a szorítása a pasas mellkasán feszülő ruhadarabokon.

Hmmm. Az ő kocsijával… Hehe. Megkér arra, hogy vezessek… Az ő kocsiját ráadásul. Hehehe.

 

Ez igazán… felettébb érdekes.

Ez a pasas nem akar leszállni róla…, de úgy tűnik most már rólam sem, csak mert felfedezte, hogy… haha… nem is tudom mi a megfelelő kifejezés… arra, amit csinálunk… szórakozás? Heh… nekem mindenképpen.

Szórakozás… Úgy fest egyikünket se érdekli a másikban más… ugyanakkor… talán itt lenne az ideje…

Minek…? Elrontani a szórakozást? Dehogyis! Levonni a következtetéseket… lehetséges máshogy is. Ennél nagyobb őrültség már nem sülhet ki úgyse a dologból… Vagy mégis? Hát… ki fogjuk deríteni.

 

Bezárom a saját kocsimat, zsebre teszem a kulcsot, aztán beülök az ő kocsijának volánja mögé, alig hallható morranással beindul a motor.

A hátsó ülésre belöki csapatunk kelletlen, harmadik tagját, kotorászni kezd a zsebeiben, eközben indít útba.

- Menj a kikötő felé.

Nahát, nahát… ily meghitten a kikötőbe, egyből… ejnye… ez már felér egy beismerő vallomással.

- Neked is szép napot! Hajókázni megyünk? – vigyorgok rá a visszapillantó tükrön keresztül. Tegyek szívességet és még heccelni se hecceljem? Ezt bizonyára ő sem gondolta komolyan. Hehe.

- Inkább fürödni. – hangzik a válasz, mire a pasas mögöttem az ülést reszkettetve fejezi ki nem tetszését.

A visszapillantóból közben láthatom, ahogy kipakolja a zsebek tartalmát, és a legkülönfélébb dolgokat szedi elő belőle. Mozdulatai profira vallanak. Miket nem tudnak ezek a filmesek. Heh… na persze.

 

Ha már kocsikázunk, adjuk át magunkat az önfeledt vezetés élményének. A gázra lépek, először enyhén, majd egyre bátrabban taposva azt. Amikor mellettünk csak pár hajó látható, megszólal.

- Itt jó…, megállhatsz.

Kár, pedig már éppen kezdtem belejönni.

 

A lemenő nap utolsó sugarai vékony sugárban vetik a vízre fényüket, majd megcsillan a kocsi motorháztetején, és tűnik el az épületek között.

Utánuk én is kiszállok a kocsiból, az ajtónak dőlve, karba font kézzel figyelek.

Nem telik el sok idő, megjelenik, immáron egyedül.

A móló felgyúló fényei megcsillannak ruháján. A testre simuló, fényes fekete anyag hasonlóan sötét hajával keretben, a halvány fények segítségével vakítóan fehérré varázsolják bőrét.

Igazán jól áll neki.

- Bocs a meglepi miatt. Én sokkal fantáziadúsabb vagyok ennél. Ha én küldtem volna, az nem lenne ennyire unalmas. – mondja magyarázat helyett vigyorral az arcán.

Kreativitásból mindketten levizsgáztunk már a másik előtt, úgy rémlik nekem.

Mosolyogva nézem a lassan egyre sötétebb színben tündöklő vizet.

- Csak elküldtem csónakázni. Úgyis olyan szép ilyenkor a tenger. – folytatja, mikor ismét ránézek.

 

Hümm. Nahát… lehet ügyvédnek kellett volna mennem?  Jut eszembe a gondolat erre a mondatra, amitől csak még szélesebb lesz a mosoly az arcomon.

 

Közelebb jön, majd mégis hagy némi távolságot a két test között. Szemét áttetszővé változtatja az egyre növekvő sötétség.

- Jössz nekem eggyel. – jegyzem meg, a szám sarka félmosolyra húzódik.

- Nem szeretek tartozni. – hangjának nyugodt csengése nem árulja el, csak kissé mélyebb tónusa sejteti, hogy ezzel megint elevenjébe találtam.

Csodálkozva nézek fel rá, ahogy a távolság csökkenőben van köztünk. Térd lökődik a hasamra, ahogy nekinyomja testemet a kocsinak. Haja által szabadon hagyott nyakának bőrét simogatom. Csókunk elzárja előlem a külvilágot, teljesen. Pólója minden izmának rezdülését mutatja, érzem mozgásukat, ahogy belemarkolok az anyagba.

- Majd én vezetek visszafelé. – suttogja ajkaimra, nevetve enged el.

Néhány másodpercre két szemöldököm felszalad a homlokomra, miközben konstatálom. Nem is magát a tényt, a változást. Ez… egyre viccesebben alakul. Úgy látszik, tényleg hozzájárulok idegei edzéséhez. Mily öröm ez nekem! De… azért van még mit trenírozni rajta. Hehe.

 

A leboruló éjszaka a kocsi ablakán keresztül is hívogat.

A gyorsulás térít vissza gondolataimból. A szélvédő mögött egy újabb kanyart követően kilométereket felölelő hosszú egyenes szakasza fut autópályának. Előttünk egyetlen kocsi döcög, mindösszesen. A kocsiban se ül már más, csak mi…

Hmmm…

Haja alól elő-elő tűnik nyakának egy kis része, amin épp egy gyógyulófélben lévő seb van. Mmmm, finom.

Fél kézzel az ülés szélébe kapaszkodok, amint megérzem az irányváltását.

Fejtövemnél érzem, ahogy maga felé húzza arcomat. Fogaink koccanása, más ritmust ad az háttérben üvöltő zenének is.

A kocsi átcsúszik a másik sávba, a szemben közlekedő autós legnagyobb rémületére, bizonyára. Mire valók, azok a kiélesített érzékszervek, akkor? Ja… hogy most rám vannak kiélesítve, éppen… Hehe.

Fél kézzel a kormány után nyúlok én is, másik kezemmel feltűröm a pólóját, végigsimítok hasfalán. Haja félig engem is beterít, majd hatalmas fékcsikorgást követően, épp a korlát előtt nem sokkal fordul keresztbe az úton a kocsi.

 

 

 

2008.12.07 15:11 Idézet

 

Ryu (2.):

 

 

Mély sóhaj kíséretében szakad fel belőle a levegő. Nevetni kezdek. Hangom betölti a légteret, elnyomva a zene utolsó hangjait.

Felém forduló arcán mosolynak még az árnyéka sincs. Nahát… ezek szerint ő nem élvezte, annyira, mint én.

Elégedetten dőlök hátra az ülésen, nevetésem vigyorrá, majd enyhe mosollyá szelídül.

Újra elindulunk, fejünk fölül a tető egyetlen gombnyomásra tűnik el, a sebességtől széllé kavart levegő szanaszét repíti haját, egy-egy tincset időnként arcomhoz csap.

 

Megállunk. Messze a parton egy világítótorony fel-felvillanó fénye, pont a szemembe süt, mire pupilláim alkalmazkodnak, ő már ajtón kívül van.

A dagály éppen visszavonulóban van, a tenger habjai elérni látszanak lábainkhoz.

Csendes minden, egy lélek sincs a parton rajtunk kívül. Távolból közeledő vihar szikráit látni, a tengert fodrozza a feltámadó szél.

 

Már attól nevethetnékem lesz, ahogy felsőtestem hátának feszül. Felém fordítja fejét. Tekintetében beletörődést vélek felfedezni, szája alig észrevehető félmosolyra húzódik.

 

Földre zuhanunk, haja szétterül a nedves homokon, majd azonnal le is taszít oda, ahol az imént ő terült el, térdét érzem csípőcsontom mellett a húsba szaladni. A hullám, amit az egyre jobban erősödő szél korbácsolt magasra, átcsap felettünk, a víz jó részét testével felfogja előlem, annak csak kis része jut el hozzám, az is jobbára csak vizes homok formájában. Hosszú haja víztől csatakosan omlik ruhájára.

Beleszaladnak ujjaim, segítségükkel húzom le magamhoz. Ahogy meleg leheletét, majd nyelvét megérzem, újra nevethetnékem kerít hatalmába. Arcomba hullanak vizes tincsei, ahogy bőrömön ide-oda kalandozik. Nyaka elfoglalja látóteremet. Az előbb, a kocsiban is felém kínálkozó sebhellyé szelídülő harapásnyom hívogatja nyelvem, ajkaimat.

Minden érintést, harapást, nyelvcsapást feltörő sóhajok, morgások kísérnek, amik hol tőlem, hol tőle származnak, belevesznek a dühödten morajló tenger hangjaiba. Közben pedig szabályszerűen birkózunk a nedves homokon, lábaink a tengerbe vesznek időnként.

Ingem gombjai halk pattogó hangok kíséretében engednek nyomásának, és ahogy felsőtestét két oldalról kezeim megérzik, recsegve szabadítják meg pólójától.

Az egymásnak csapódó két mellkas mindkettőnkből szisszenő hangot vált ki, a sós vízcseppek a másik arcába, hajára, nyakára kerülnek.

 

Bőrünk összeér, ahogy keze nadrágom elejéhez ér, ujjaim nadrágja hátuljába szaladnak… Egyszerre csak eszembe jut…

 

Minden, ami hozzá vonz…, és valószínű az kimeríti azt is, ami őt hozzám vonzza…

Nem a hatalmi harc…, úgysem győzhet egyikünk se… épp ez az… a tudat… ez a lényeg… Hogy végre valaki…

 

Elengedem a nadrágját, hajába fúrom arcomat. Neeehem… Csakazértsem. Hehe.

Pedig ez nekem sem egyszerű, de akkor sem.

Térdre ereszkedem, szemei szikrákat szórnak, még a sötétben is látom bennük a dühöt, amit ezzel kiváltottam belőle.

Én is nehezen bírok magammal, de… pont ez a lényeg.

Felfelé fordítom a fejem, hogy a zuhogó eső kitisztíthassa ködbeborult agyamat.

A hirtelen támadt csendben, egyszer csak nevetés csendül fel.

Ránézek. Nyílván ő is érzékelte a helyzet abszurditását, ha az én nyakatekert gondolatmenetem nem is lehet sajátja. Vele nevetek.

 

Ahogy a csend újra ránk borul, közelebb jön, belemarkol a hajamba, óceánmélységű szemeimet fixírozza, mintha azt mondaná… úgysem úszom meg. Megúszni… ugyan… hát akarnék én olyat?… Hehe.

Alkaromba kapaszkodva állít talpra.

 

Visszasétálok a kocsi mellé, kezemben az ingem. Próbálok tájékozódni. A parkoló másik oldalán park terül el, a fák lombjai vadul lengedeznek az erős szélben.

Nahát… a park! Azon túl pedig… Otthon, édes, otthon!

Különös, hogy pont ide hozott. Vajon tudatában volt a dolognak?

- Odafenn kaphatsz száraz ruhát. – szólok oda neki, fejemmel a megfelelő irányba mutatva. A kulcsot közben meg is találom a zsebemben. Remek, micsoda előrelátás volt zsebre tenni.

 

Egyikünk se szól a másikhoz, kimért tekintetek jelzik csak a feszültséget. Aztán mihelyt csukódik a lakás ajtaja… Hátam a szemközti falnak csapódik, ajkai szokásos vadsággal marcangolják számat, ujjai túrják hajamat. Belevigyorgok szájába, ráharapok a nyelvére, majd elszakítom a fejem.

- Vacsora is van? – susogja a fülembe, közvetlen közelről.

Újult erővel zubogva tör fel torkomból a nevetés.

 

Belépek a konyhába, még mindig szélesen vigyorogva kinyitom a hűtőajtót. A tegnap este készült kajából végül egy falat sem fogyott, érintetlenül került a hidegre. Majd szólok a házvezetőnőnek, hogy vigye el nyugodtan. Kiveszem, ráteszem a konyhapultra.

- Szezámmagos-brokkolis csirkecsíkok rizzsel. – nézek rá, egyenesen bele holdvilágot tükröző szemeibe, mosolyom töretlen.

Nahát, mintha nem beszélném azt a nyelvet, amit ő is. Hehe.

Állunk a nappalit és a konyhát elválasztó boltív alatt. Tekintetén sötét árny suhan át, torkából mély morgás tör elő.

Vállamat reszketteti a visszafojtott nevetés. Kikerülöm, keresek valami száraz cuccot neki. A múltkorról maradt még itt egy nadrág, ami túl hosszú nekem, az talán neki pont megfelelne.

Visszafelé menet, megállok egy pillanatra a fürdőszoba ajtóban. Elmélázom pár másodpercre a zuhanykabinnal szemezve.

Hosszú, nedves tincsek úsznak látóterembe hátulról. Kezeket érzek derekamra fonódni.

- Igen, én is épp a fürdést akartam javasolni. – mondja nekem, nadrágom szárának segítségével penderít a küszöbön túlra, ahol a kabinban folyik is ránk a víz egyből, szinte be sem értünk még.



Levi-sama2009. 06. 04. 22:40:01#754
Karakter: Syd-Ryu (Darky-Hyppolita)



2008.12.07 15:09 Idézet

 

Ryu (3.):

 

 

Melegedő víz mossa le rólunk a parton összeszedett homokot, amit aztán érezhetünk a talpunk alatt a lefolyó felé haladni. Nadrágomat immár teljesen eláztatja a víz. Erős kezek ujjai markolnak a fenekembe, térddel feljebb tol egy kicsit a csempén. Szája sarkát sötét rózsaszínűre festette… minden bizonnyal a saját vére. Így megharaptam volna? Hehehe. Élvezettel nyalogatom tisztára.

Nadrágom a nyitott kabinajtón kívül toccsanva esik a fürdőszoba padlójára.

Kezeim önálló utat járnak be testén, kissé nehezen bár, de bejutnak a rátapadó nadrág alá is, bokájára csusszanva enged ujjaimnak, nyelvemnek, ajkaimnak szabadabb mozgást.

Tetovált kígyója minden egyes alkalommal vonzza kezemet, számat, nyelvemet, ám ahogy utóbbit megérzi rajta, hajtövembe kapaszkodva ránt fel magához, alsó ajkamat cibálva fogaival.

Kilép a bokájánál feltolult vizes cuccból, hátam mögé kerül, tenyere csípőmön hátulról előre vándorol, ujjai megérintik ágyékomat, szája nyakam bőrénél időzik.

Kezeim fenekére simulnak, beleszaladnak a puha bőrbe.

Vizes tincseit markolom, ujjait érzem merevedésemre fonódni, egyúttal már érzem bejáratomnál hasonlóan kemény férfiasságát.

Mozdulatról mozdulatra egyre mélyülő nyögések visszhangoznak a csempézett falakról.

Térdre esünk, tenyerem a kabin vízgőztől bepárásodott üvegére simul.

Ahogy a kéj hullámai mindkettőnket elsöpörnek a ránk zúduló víz sem tudja elnyomni a mély morranásokat.

Kis idő elteltével térdhajlatomba akasztott combjával állít két lábra, kezét elveszi ágyékomtól.

 

Szemben állunk egymással, ujjait szájához emeli, tőle szokatlanul szélesen vigyorog, ahogy ujjait egyenként nyalogatja végig.

- Köszönöm… igazán ízlett… a desszert. – töri meg a csendet, még mindig kicsit mélyebb hangon, a tőle átlagosnál.

 

Hát… úgy tűnik, formában vagyunk, nagyon, mindketten. Konstatálom magamban, fojtottan kuncogva.

 

 

 

Két újabb átdolgozott nap után, az alagsorban leállítom a kocsimat. Szellemileg teljesen kifárasztott az elmúlt két nap. Jóleső langyos zuhanyt követően a teraszon nézelődök, mikor eszembe jut a gondolat. Két házzal arrébb a sarkon nyílt egy állítólag kitűnő étterem. Ki kéne próbálnom, ma még úgysem ettem.

 

Valóban nem túl nagy, de hangulatos, választékuk ilyenkor is van, és nincsenek sokan. Utálnám, ha most bájcsevegnem kéne.

Ananászos-currys csirke… Igazán jól hangzik, ezt fogom kipróbálni.

Illatából erősnek ígérkező, ám valójában édes jégbort kortyolgatok, amíg várok az ételre.

 

Az üvegen túl sűrű, már-már fülledt az éjszaka. A lakásomból is látható park néptelennek látszik. Vagy… mégsem… valaki ül a sétányon innen is jól kivehető padon.

Evés közben aztán többször is az a zavaró érzésem támad, hogy valaki szemmel tart. Csak ne akkor tenné, amikor eszem, ettől ideges leszek. Pedig pont azért jöttem le, hogy lecsillapodhassak, kiszellőztethessem a fejem.

Desszertnek valamilyen csokoládés-narancsos szeletet választok, időnként még a szemem is lehunyom evés közben.

Ha nem lenne egyfolytában az az érzésem, hogy figyelnek, mostanra teljesen nyugodtnak nevezném magam.

 

Az utca túloldalára sétálok, nem sietek, úgysem tudnék aludni. Enyhe szellő lengedez, a fákról egy-egy levelet lefújva keveri előttem a sétányon. A padon ülő eltűnt, látszólag nincs itt senki.

 

Néhány lépést távolodva, befelé a sűrűbben ültetett fák és bokrok közé valaki kiáll pont elém a sétányra. Kezében megcsillan… egy… fegyver?... Halk pukkanás, ami elöl épp az utolsó pillanatban ugrom egy vastagabb törzsű fa mögé. Hangtompító? Hát… ez… csodálatos!

Kilesek. Merénylőm nem vesz észre, fel s alá járkál az ösvényen, kezében a pisztolyt szorongatva. Másik fa mögé bújva kerülök hozzá egyre közelebb, majd az utolsó hozzá közel eső fa mögül teljes rálátásom van immáron az arcára is.

Ez… Kitartó az már egyszer biztos. Nem veszett a tengerbe?

Mindenesetre az ipse egyre unalmasabb, gondoskodni kell róla végre, hogy ne jöhessen többet… soha, lehetőleg.

Jéghideg, kesztyűs ujjak fonódnak nyakamra, onnan számra siklanak. Nem szorít, egyáltalán… csak nem akarja, hogy hangot adjak ki.

Megfordulok.

Hogy a fenébe kerül ide? Meg akart tán látogatni? Vagy… ő volt az, akit éreztem már az étteremben is…?

 

Kesztyűs kezét csuklómra fonja, húz magával a park legtávolabbi sarkába, ahol végül is megbújunk egy-egy újabb fa mögött. A parkolóban csak egy-két autó áll, ember egy sincs, sehol.  Kis várakozás után előkerül a fegyveres, az egyik parkoló autóhoz sétál.

 

Beül, beindítja a motort, majd rákanyarodik arra a hosszú egyenes szakaszra, ahonnan mi is érkeztünk két napja. Fokozatosan veszi fel az egyre nagyobb sebességet, majd, amikor már csak egy apró pont látszik a kocsiból… felrobban!

Mi a…?

Hümm…, hát…, ez már több is, mint beismerő vallomás.

Kaszkadőr… mi? Na, persze…

 

2008.12.03 14:07 Idézet

 

Syd:

 

 

 

Szóval fürdés... hmm... hát igen rámfér. Hála neked.

 

 

 

A fürdőszobába beérve rögtön feltűnik a helység nem mindennapi mérete. Nocsak.. szereted a pancsipancsit? - vigyorodom el magamban.

 

 

 

- Zuhany… vagy kád? - kérdezi szenvtelen arccal, mintha épp nem az lennék aki, hanem csak egy kedves jó ismerős akivel szemben természetes hogy az ember megosztja vele ezt az intim terét..mint amilyen a fürdőszoba is. Szóval velem fogsz pancsipancsizni? Remek... már aggódtam hogy ezúttal nem találsz semmit amivel húzhatod az agyamat.. de ez most megnyugtatott. Ehh... pont ellenkezőleg.

 

 

 

Nos ha már itt vagyok.. adjunk neki.

 

 

 

A kád felé intek a fejemmel, nem próbálva meg elképzelni hogyan fogunk együtt ázni benne. Ugyanis már a gondolatától a röhögőgörcs kerülget. Őt nem különben, legalábbis ezt tudom leolvasni vigyorgó arcáról.

 

 

 

El is tűnik rögtön, bizonyára elodázandó hogy dühödten rávessem magam. Mert ettől a vigyortól aztán megint felment bennem a pumpa. Nem hiszem el hogy még úgy is képes felhúzni hogy nemszól egy szót sem. Már szinte sportot űz belőle. Eszméletlen.

 

 

 

Körbenézek hol találok valamit amivel rendbeszedhetem szanaszéjjel túrt tincseimet. Kis kutatómunka eredményeképpen találkok egy fésű valahol a fürdőszobaszekrényben. Úgy el van dugva, hogy ha nem az lenne a munkám hogy felkutassak és kiiktassak dolgokat, akkor nem biztos hogy ráakadtam volna.

 

 

 

Lépteit hallom, nemsokára meg is érkezik, megvillan a szemében valami rejtett csodálkozás..mintha nem gondolta volna hogy elő tudok ásni ilyesmit is, az ő lakásából. Rávigyorgok.. most nekem lett jókedvem hirtelen.

 

 

 

- Csak nyugodtan…, nekem nincs rá valami nagy szükségem. - feleli vállat vonva. Igaz is, a te hajadnak elég egy laza kézmozdulat. Az meg nem kíván semmilyen ezközt. Elhaladtában beletúr megfésült hajamba, lazítva a rendezettségén. Wrr fel akarsz idegelni? Vagy csak nem szereted ha jólfésült vagyok?

 

 

 

A kád szélére telepszik, követem a tekintetemmel. Belelógatja a kezét, majd az egyik flakonból, önt a vízbe egy kis habosító cuccot. Heh.. mint a mesében... rózsaszirmokat nem akarsz bele esetleg? - kérdezem magamban kajánul vigyorogva. Már maga a gondolat is vicces hogy pár pillanat múlva kettesben fogunk ázni abban a kád habos vízben.

 

 

 

Nekem nyújt egy poharat, amit eddig a kezében tartogatott. Hmm.. bor.. szeretem..

 

 

 

Belekortyolok, közben figyelem ahogy belemerül a vízbe. Jó a nagy a kád, kényelmesen elfér benne, talán még én is, bár az azért kérdéses.

 

Behunyja a szemét, élvezkedik. Szemérmetlenül vigyorgok rajta, majd kihasználom az alkalmat és bemászok mellé a vízbe.

 

 

 

Huh forró...

 

 

 

Hangomra felpattannak a szemei és kíváncsian figyel. Kék villámok repkednek. Ajajjj...

 

 

 

Beszélgetni kezdünk. Azaz csak akar beszélgetést kezdeményezni, amitől a nevetés csiklandoz belül. De nem röhögöm el magam.. neeem...neeem...

 

 

 

Egy vállrándítás a válasz. Ne beszéljünk már munkáról. Untat.

 

 

 

Sóhajtva hunyom be a szemem és hagyom hogy a forró víz felmelegítsen. Testemről a porcicák leáznak végre... nem olyan ragaszkodóak mégsem. Éljen!

 

 

 

Hirtelen halvány simítást érzek a combomon. Halk sóhaj hagyja el a számat, de nem nyitom ki a szemem. Nem.

 

 

 

Szórakozni akarsz..? Igen...? Nem volt még elég?

 

 

 

Kisvártatva a meleg vizet érzem végigcsordulni a hajamon. Összerezzenek, de nem szólok egy szót sem. Ujjait érzem a tincseim közé bújni, némán tűröm hogy játsszon a hajammal, benedvesítse és cibálja.

 

Kíváncsi vagyok mi fog ebből kisülni.

 

 

 

Kezei áttérnek a vállamra, hátamra, érzem a síkos habot végigcsúszni a nedves bőrömön. Libabőrös leszek.. de nem a hidegtől...

 

 

 

Fogamat összeszorítva próbálom megakadályozni hogy ne sóhajtsak. Direkt játszik velem, de nem adom meg neki azt az örömöt hogy élvezkedjen is azon amit lát. Nem.

 

 

 

Előresiklanak a kezei... a hófehér habot keni szét a mellkasomon.. majd kicsit lejjebb. Ujjai a kígyó alakú minta fogait érintik. Nyögve kapok levegőért..

 

Na ez azért már... shok...hah...

 

 

 

Megragadva a vállamat fordít maga felé, kék szemei elégedetten csillognak.. tiszta víz a teste. Nem elég nagy a kád hogy elhúzódhasson tőlem, de nem is akar. Megremeg ahogy hozzáér testem az övéhez, én pedig felmorranok ahogy keze a víz alatt megmarkolja a  merevedésemet.

 

 

 

Istenem.. meddig bírjuk még? Neki is ez járhat a fejében.. mert kérdőn néz rám.. olyan ártatlan arcot tettetve, amin nevetnem kell.

 

 

 

Bosszant. Nagyon is, de mit tehetek. Mikor nem?

 

 

 

Ujjaim elfehéredve markolják a kád szélét, hátrahajtott fejjel nyögök fel ahogy elérek a csúcsra, ő pedig engem néz.. kissé ködös tekintettel viszonzom a pillantását. Kérdő pillantásom láttán elvigyorodik.

 

 

 

Ez meg mi a fene volt?

 

 

 

Élvezed hogy játszadozhatsz velem?

 

 

 

Az előbb átéltektől kicsit elpilledten figyelem ahogy kimászik a kádból.

 

 

 

Na azt már nem!

 

 

 

Éppen a törölközőért nyúl, mikor mögötte termek. Nekivágom a falnak, hogy csak úgy nyekken, de szemei máris a szokásos bosszantó tettettt csodálkozáss mélyednek az enyémbe.

 

 

 

Fel akarsz húzni hmm??

 

 

 

Sikerült. Örülhetsz.

 

 

 

Nekinyomom a vállát a falnak, ajkaim eltüntetik róla a vízcseppeket. Elvigyorodom magamban ahogy látom hogy kiejti a kezéből a törölközőt. Belemélyesztem fogaim a bőrébe, épp csak annyira cibálva meg az érzékeny felületet, hogy szisszenve hunyja be a szemét.

 

 

 

Gyorsan szedi a levegőt... úgy látszik elértem a célom.

 

 

 

Vigyorogva hajolok az ajkaira, belefeledkezve egy olyan csókba, ami pont annyira vad és szevedélyes mint az előzőek. Nem fogom vissza magam. Miért is tenném?

 

 

 

Elszakítom ajkaimat a szájától, megízlelem inkább kicsit lejjebb.

 

 

 

Ujjai a hajamba bújnak, érzem rajta mennyire élvezi amit teszek vele. Hát... te tehetsz róla..

 

Finoman belehapok ágyéka érzékeny bőrébe, élvezve a hangot ami kiszakad belőle.

 

 

 

A csúcsra jutva ránt egyet a hajamon, én pedig felegyenesedem hozzá és vigyorogva nézek végig rajta, amint légszomjjal küzködik.

 

 

 

Ez kimondottan tetszik. Hehe... Nagyon is...

 

 

 

Nevetek.

 

 

 

 

 

***

 

 

 

 

 

Másnap szabadnapom van, nincsen semmilyen felvétel, és megbízást sem kaptam.

 

 

 

Milyen unalmas.

 

 

 

Semmitmondó dolgokkal telik a napom, aláírok pár szerződést néhány jövőbeni filmre. Egy darabig biztosan nem maradok munka nélkül.

 

 

 

Próbálom úgy rendezni a napom hogy mindig csináljak valamit, de egyre csak egy dolgon jár az eszem és ez bosszant.

 

 

 

Mikor nappalimban ülve egy fürt szőlőt szemezgetve hallgatom az üzenetrögzítőmet és már harmadszorra kell visszahallgatnom ugyanazt az üzenetet, akkor aztán végképp betelik a pohár. Dühödten pattanok fel, hosszú hajam csak úgy kavarog körülöttem a mozdulattól. A szőlőszemek szanaszét gurulnak a szőnyegen..

 

 

 

Mit érdekel mi van vele? Hiszen nincsen semmi közöm hozzá! Miért nem tudom ezt abbahagyni? Ez olyan mint valami függés! Vagy csak adrenalinhiányom van? Nem is... inkább az hiányzik hogy nem mennek az agyamra? Na az kizárt.. el bírnám viselni ha inkább békénhagyna mindenki.. most mégis valami nem oké..

 

 

 

És ez dühít...

 

2008.12.03 14:06 Idézet

 

 

 

Syd (2. rész):

 

 

 

Újabb nap. Megbeszélés hegyek. Forgatás, ezúttal kötéllel.. vagy száz méteres magasságban. Végre.

 

 

 

Imádom.

 

 

 

Egy szőke színésznőt kell kicibálnom egy magas toronyház ablakából, úgy, hogy utána egy szál kötélen átcsúszom a szemben lévő ház tetejére.

 

 

 

A csaj rettenetesen be van szarva, de a ügynöke szerint csak javít a népszerűségén ha maga csinálja az ilyen jeleneteket és nem alkalmaz kaszkadőrt. Nekem aztán nyolc.

 

 

 

Csak ne az én fülembe sikítana.

 

 

 

Hihetetlen megkönnyebbülés, mikor megvetem a lábam a lapos tetőn és a csaj is elenged végre, nagy nehezen. Úgy remeg hogy a sminkeseknek kell felkaparni a földről.

 

 

 

Át sem öltözöm, hanem rögtön a kocsimhoz indulok. A forgatáshoz használt tapadós, fekete cucc úgy fénylik rajtam hogy mindenki megbámul, egészen addig míg nem találkozik a tekintetünk. Akkor atán fülüket farkukat behúzva inalnak el.

 

 

 

Nem vagyok valami jó kedvemben.

 

 

 

Pedig a magaslati levegő kicsit megnyugtatott már.

 

 

 

Kattan a lift, leérek a mélygarázsba. A kocsimhoz sétáltamban, érdekes látványban van részem.

 

 

 

Nocsak. Te itt? És micsoda jelenet...

 

 

 

Egy férfi mellkasán ül, hangját hallom ahogy mondd neki valamit. Pokolian ismerős a fickó akit szék helyett használ. Bakker.

 

 

 

A háta mögött termek, észre is vesz, rögtön. A fickó is, mert elsápad és kapálózva próbál kiszabadulni... nem sok sikerrel. Jól elintézte.

 

 

 

- Nahát, engem keresel? - szólalok meg szélesen mosolyogva. A férfi alatta dühösen vicsorog. Na jó, ez azért már. Lefagy a mosoly az arcomról.

 

 

 

Felrántom a fickót a földről és elöl a ruhájába markolva tartom meg. Felé fordulva nyomom a kezébe a slusszkulcsot és ránézek.

 

 

 

-Tegyél meg egy szívességet és vezess! - szólalok meg dühös.. mély hangon.

 

 

 

Kíváncsian méreget egy ideig, majd vállat von, a kocsijához lép, bezárja, majd átül az enyémbe, és beindítja a motort.

 

 

 

Örülök hogy nem kezdett el még akadékoskodni is, mert már ígyis nagyobb bajban van mint gondolná.

 

 

 

Belököm a fickót az ülésre, és utána mászok.

 

 

 

- Menj a kikőtö felé. - szólalok meg halkan, miközben átkutatom a fickó zsebeit.

 

 

 

-Neked is szép napot! - feleli vigyorogva. - Hajókázni megyünk? - kérdezi vigyorogva.

 

 

 

-Inkább fürödni. - vigyorodom el szélesen.. a fickó nem kis rémületére. Találok is nála egy igazolványt, ami szerint nem ide valósi.. mégcsak nem is ebbe az országba. Azonkívül kések és egy rakat pénz van nála. Meg egy hangtompítós pisztoly. Az utóbbit elteszem a nadrágon derekába, majd bőrkesztyűs kezemmel csavarok egyet a férfi nyakán. Nagyon nem akar rámnézni. Vajon miért? Ujjaimat kétoldalt a puha húsba mélyesztem, nemsokára el is ájul az oxigénhiánytól. Remek.. nem kell beszélgetnem vele.

 

 

 

Szinte érzem a tekintetét magamon, de nem szól semmit.

 

 

 

Bevesz egy kanyart, ijesztő könnyedséggel, a sebességmutató az egek felé kúszik. Nocsak.. hol tanultál te vezetni..?

 

 

 

-Itt jó.. megállhatsz. - szólalok meg hirtelen... mikor egy kihalt szakaszhoz érünk ahol csak pár hajó ringatózik a vízen.

 

 

 

Követi a tekintetével ahogy kiráncigálom a fickót a kocsiból. A nap már lemenőben..sötétedik.. ilyenkor senki sincsen a parton.

 

 

 

Könnyedén a vállamra vetem a zavaró tényezőt, majd elsétálok a móló végére. Ott régi rozoga csónakok vannak kikötve a vasrudakhoz. Belevetem az egyikbe, majd eloldom a kötelet. A csónak lassan távolodik a mólótól.

 

 

 

Hát... szép ébredést... biztosan mindig ilyenről álmodtál... - jegyzem meg magamban vigyorogva. Ajándékként még a zsebében hagytam a névjegyemet. Az..és egy jókis fejfájás fogva várni ha felébred. Nameg a tenger körös körül.

 

 

 

Visszasétálok a kocsihoz. Az ajtónak dőlve fogad, kezét karba téve. Leplezetlen vigyorral néz végig rajtam. A szúk bőrnadrág feszesen tapad a testemhez.. a pólót is olyan mintha direkt rám varrták volna. Mit nézel? Nem láttál még jelmezt?

 

 

 

-Bocs a meglepi miatt. Én sokkal fantáziadúsabb vagyok ennél. Ha én küldtem volna az nem lenne ennyire unalmas. - jegyzem meg vigyorogva.

 

 

 

Látom rajta hogy marha kíváncsi mit csináltam a fickóval, mert a móló felé bámul.. a lámpát figyeli, ahogy gázlángja felgyullad az egyre mélyülő sötétben.

 

 

 

-Csak elküldtem csónakázni. Úgyis olyan szép ilyenkor a tenger. - jegyzem meg kérdő tekintetét látva.



Levi-sama2009. 06. 04. 22:38:51#753
Karakter: Syd-Ryu (Darky-Hyppolita)



2008.12.03 14:05 Idézet

 

 

 

Syd (3. rész) :

 

 

 

Odasétálok hozzá. Kedvem volna letörölni azt a vigyort a képéről, de most én jövök neki eggyel. Tudja a titkomat, az még haggyán.. de most hogy már őt is belekevertem garantáltan nem fog unatkozni. Nem mintha bánná.

 

 

 

A hold fehér fénye az arcára vetül ahogy engem néz, kék szemeiben megcsillan az égitest sziluettje.

 

 

 

-Jössz nekem eggyel. - jegyzi meg vigyorogva. Wrr.. ne kezdd te is.

 

 

 

-Nem szeretek tartozni. - felelem halkan, mély hangom szokatlanul nyugodtan cseng, annak ellenére hogy már megint kezd felhúzni.

 

 

 

Ujjai a hajammal játszanak, mosoly játszik az ajkain. Mire gondolsz...? Hmm?

 

 

 

Közel hajolok hozzá, szinte csak pár centi választ el tőle. Tettetett csodálkozással néz fel rám, egy tincs hajammal a nyakamat simogatja. A hideg és meleg felváltva futkos tőle a hátamon.

 

 

 

Térdemmel nekilököm a kocsi oldalának és a szájára hajolva vetem magam az ajkaira. A hajamba markol, keze végigsimít elöl a pólómon. Kosztaszító anyag... és hőszigetelt. Véd a hidegtől a magasban. Tetszik?

 

 

 

Heh úgy látszik igen. Bár bizonyára nem ezek miatt a tulajdonságai miatt.

 

 

 

-Majd én vezetek visszafelé. - súgom a szájába és kacagva elengedem. Felvont szemöldökkel néz rám, én pedig bevágódom a kocsiba. Bekapcsolom a cd lejátszót..a zene hangosan felüvölt.

 

 

 

Követ, bár kissé mintha kelletlenül tenné. Nocsak.. nem szeretsz ott ülni?

 

 

 

Karba fonja a kezét, a tengert bámulja az ablakon keresztül. A gázra lépek ahogy elérem azt a egyenes szakaszt a tenger mellett. Itt az autópálya több kilométeres szakaszon teljesen egyenes, és a tenger mellett halad.

 

 

 

Éppen megelőzök egy lassú autót, mikor megérzem ajkait a nyakamon. Beleharap a bőrömbe, elsöpörve a hajamat az útból. Ott már volt egy harapásnyom..ahhrr... talán pont azt szúrta ki?

 

 

 

Oldalra rántom a kormányt, a belső sávba húzódva. A gumik hangosan felcsikorognak.

 

 

 

Felmorranok, fél kézzel elengedem a kormányt és a hajába markolva húzom közelebb magamhoz a fejét. Te kezdted!

 

 

 

Fogaink összekoccannak a lendülettől amivel egymásnak esünk. A zene közben hangosan üvölt a fülembe.

 

 

 

Éppen csak el tudom rántani a kormányt, mert egy kocsi jön szembe én pedig a sáv közepén megyek. Felkuncog, fél kézzel megragadja a kormányt ő is. Egyenesben maradunk. A reflektor fénye inbolyog az úton.

 

 

 

Keze már a pólóm alatt jár, felnyögök és elrántom a fejem az útjából. Hajam beteríti a látóteremet, kaszkadőr reflexeimnek köszönhetem csak hogy még idejében félrerántom a kormányt. Fékcsikorgás, a kocsi pedig keresztbe áll az úton. Előttünk egy hatalmas kanyar, egy korlát...és azon túl csak a tenger.

 

 

 

Mély sóhajjal fújom ki a levegőt.

 

 

 

Felkacag.

 

 

 

Ez rohadtul nem vicces.

 

 

 

Szerencsére nem jön senki, így nyugodtan állhatok az út közepén. A sziklákon túl egy közelgő vihar korbácolja tengert, a hullámom fehér fodrokat vetnek majd megtörnek a sziklás parton.

 

 

 

Felé fordulok. Szemei pont olyan kékek mint az óceán éjszaka. Hihetetlenül izgató ahogy engem bámul, alig bírom visszafogni magam, de inkább nem teszem. Nem, nem megyek bele mégegyszer.

 

 

 

Megfordulok a kocsival és elindulok a város felé. Megnyomok egy gombot, leeresztve a kocsi tetejét, a menetszél repíti hosszú hajamat. Száguldok mint egy őrült. De hihetetlenül élvezem. Ez hiányzott...

 

 

 

Ma éjszakára semmi munka.

 

 

 

Éljen a szórakozás!

 

 

 

Az utolsó akkordok is elhalnak pont mikor leállítom a motort. Egy világítótorony fénye világít meg minket egy pillanatra, majd a másik irányba fordul. A haragos tenger sötétszürke a kora esti fényben.

 

 

 

Kiszállok a kocsiból, és megvárom amíg követ. Háttal állok neki, a tengert bámulva, de nem ér felkészületlenül ahogy nekem vágódik és megpróbál ellökni. Nekifeszülök, ellenállva hogy ledöntsön a fövenyre ki-ki csapó hideg vízbe.

 

 

 

Vigyorog, szemében a kihívás fénye játszik.

 

 

 

Mellkasom az övének csapódik, földre zuhanunk. A homok apró szemcsékben tapad a bőrömre. Fölé kerülök, térdemmel leszorítva a csípőjét a homokra, egy hullám átcsap fölöttünk... csurom víz leszek. Hajam vizesen tapad a vállamra, ő pedig megragadja a végét és leránt magához. Nedves bőre sós a vízcseppektől. Élvezkedve húzom végig rajta a nyelvem, bele is harapok morogva. Lábamat a hullámok nyaldossák..egy-egy nagyobb el is ér minket, csak még vizesebbek leszünk mint eddig.

 

 

 

De kit érdekel.

 

 

 

Senki sincs a parton.

 

 

 

És egyébként is milyen hihetetlenül izgató a tenger moraja mellé az ő hangját hallgatni ahogy kéjes sóhajjal morran fel, minden egyes érintésre.

 

 

 

Egy villám csap le valahol a tengeren, elered az eső.

 

 

 

Nem érdekel. Átfordulok, magammal rántva a homokba. Kusza tincsei a homokba nyomódnak, a víz hatalmas cseppekben ül ki a bőrére.

 

 

 

Vigyorog.

 

 

 

Igeeen... ez tetszik....

 

2008.10.14 15:06 Idézet

 

Ryu:

 

 

Ülünk egymással szemben, a kistányérokról lassan eltűnik a desszert. Egyikünk sem szól egy szót sem.

Leteszem a tányért a dohányzóasztalra.

Valahogy nem tudom nem nézni őt.

 Nem is tudom mi ütött belém. Meg egyáltalán…, rajta vagy magamon szórakozom folyton.

- A forgatókönyv szerint most jön az a rész, hogy kedélyesen elbeszélgetünk? - élcelődik ő is a helyzeten, viszont vigyorát elfojtja.

Hümm, kedélyes beszélgetés…, kedélyes…, igen az stimmel…, nah de beszélgetés…, heh.

- Forgatókönyv? Azt hittem nem akarsz most munkáról beszélni. – mondom hangosan. Így is egyfolytában felhúzom az agyát, szükségtelen még ki is mondanom, amit gondolok.

- Nem is akarok. – feleli kurtán, belekortyol a borba, majd az is visszakerül az asztalra.

Keresztbe vetem a lábaimat egymáson, úgy nézek rá. Csak nem szólal meg…, hát ez vicces…, több, mint vicces, tényleg.

- Hát ez igazán érdekfeszítő. Bizonyára azért akadt el a szavad, mert az én életem nem annyira izgalmas, mint a tied, és most nem tudsz miről kérdezni, ugye? – provokálom enyhe mosollyal arcomon.

- Dehogynem… mindig is furcsa perverzió vonzott a vonalzókhoz, meg a papírokhoz. Egyszerűen alig bírom visszafogni magam a jelenlétükben. – vigyorog rám vissza.

Ettől nevetnem kell. Nem is tudom eldönteni hirtelen, az a viccesebb, hogy egyáltalán megpróbál visszavágni nekem, vagy amit mondott. Ha jobban belegondolok, hozzájárulok idegei edzéséhez, az hogy nem kapja fel a vizet, már komoly eredménynek számít…, ezért is kijárna valami dicséretféle…, hehe.

- Ha gondolod ott a dolgozószoba. – mutatok a megfelelő irányba. Mintha nem tudná, haha.

- Úgy látom nekünk sehogy sem jön össze ez a beszélgetés. – jegyzi meg, mélyről feltörő sóhaj kíséretében. Heh, ezek szerint máris megint az idegein táncolok. Nahát.

- Szerintem csak nem akarod eléggé. – megint beszólok, igen. Deh… lehet ezt kibírni, amikor ilyen képet vág. Nem, semmiképpen sem.

- Mert te igen?

- Tudnék, mit kérdezni. – felelem egykedvűen. Naná, hogy tudnék…, hajaj, de még mennyire.

- Hidd el, én is. – visszanyeri önuralmát. Csodálatos, micsoda változás, tényleg.

- Nahát, akkor a probléma máris meg van oldva. – kortyolok a poharamból. Kihívóan nézem. Mégsem kérdezel,…

- Te mindenkivel ilyen vagy, vagy ezt az arcodat csak nekem tartogatod? – iszik pár kortyot, karja elfektetve pihen a kanapé karfáján.

Hogy számítottam rá, hogy valami ehhez hasonló fog következni! Mi lenne a jobb, ha azt mondanám, igen csak a kedvedért, vagy az ha azt válaszolom, dicséretes az önbizalmad, ha azt hiszed, csak veled merek ilyen lenni… Nem is tudom melyik húzná fel agyilag jobban, hehe.

Amikor már épp felelni akarok, folytatja.

- A vacsora nagyon finom volt. A desszert is… igen… hmm… ízletesre sikeredett. – most ő akar provokálni engem. Eszem megáll! Azt hiszi sikerülhet…, hehe.

Már éppen megosztanám vele eme gondolataimat, amikor megszólal a telefonom, valahol a lakásban.

Felállok, elsétálok mellette. Hol is hagytam azt az átkozott szerkezetet?

Megtalálom az ágy mellett, és irtó rövidre fogom a beszélgetést. Nem érdekel ki az, az sem, hogy mit akar. Egyszer az életben, legyen már egy nyugodt, munkától mentes napom.

Kissé dühösen kapcsolom ki, majd a keresésére indulok.

A dolgozószoba ajtajában megállva figyelem, ahogy a könyvek garrnadáját kémleli.

- Hát, mégis idevonzott a szögmérőfétised? – mosolygok rá, teli szájjal. Te adtad a kezembe a labdát, nem várhatod, hogy nem használom ki a ragyogó alkalmat.

Felém mozdul, de sikerül tánclépésszerűen elszökkennem előle. Hála a capoeira edzéseknek, hehe.

A folyosón ér csak utol, hátam falnak csapódása hangos nem tetszést vált ki az üvegezett képből.

Mmmm…, még mindig eszméletlen jó csókolózni vele… és a tudat, hogy ilyen könnyen felhúzhatom…, mámorító.

Nem is bírom ki, hogy ne vigyorogjak bele a csókba. Kéz kézzel tolom el magamtól, amit persze nem hagy és vissza is ránt magához egyből.

A lábaid viszont szabadok…, ki is szedem alóla őket, minek hatására elterül a folyosó szőnyegén. Arrébb taszít magáról, gurulva csapódik neki egy berendezési tárgynak. Mint amikor a dominósor ledől úgy borulnak fel a dolgok magunk mögött, aztán a megálljt az parancsolja, hogy feje hangos koppanással ütődik neki valaminek. Hát…, ez biztos fájhatott.

Néhány másodpercnyi gondolkodás után nyakamba mélyeszti fogait, hajamba is belemarkol, hogy jobban odaférjen.

Mmmmhhrrrr… Sóhajtva temetem arcom a hajába.

Vállamba kapaszkodva penderít a hátamra, ujjaim végigszántják a bőrt mellkasán, majd a hasán is.

Pár pillanattal később, mikor megérzem nyelvét mellbimbóm körül játszadozni, egyszerűen nem bírom ki szó nélkül.

- Aaahhhh imádok beszélgetni… - vigyorgok rá, szemtelen módon.

Miközben épp kitér a hitéből, ujjaim rátalálnak ágyékára, mire érzem, hogy enyhén megremeg a teste.

Térdeim segítségével dobom a hátára. Fölé mászom, nyitott tenyérrel simítok végig testén, leheletem borzolja bőrét.

Csókunk fullasztó, mindkettőnk számára az utolsó oxigénmolekulákig tart. Ujjam ezen közben a kígyót formázó tetoválást kémlelik,, a csípője mentén…, egyre lejjebb… rrrrhhhhm…

Elszakad tőlem, lihegve kapkod levegő után. Teljes testemmel simulok hozzá…, a becsapódást követően. Torkomból szakadozottan tör fel a kiáltás.

Felemeli a fejét, kinyújtott nyelvét végighúzza arcomon a fülem mellett.

Ahhhmmrrrrr nem gondolod, hogy…

Hevességem a magam számára is meglepő, mintha tényleg harc lenne ez az egész…

Aaaahhhuuum…, de ha … egyszer annyira jóhhh…

Fenekemet markolja, fogaival a számat tépi… érzem, hogy vérem szétkenődik nyelvén…

Ez…, azért már… nekem is sohhok…

Soha nem hallott mélységgel tör fel belőlem…, rövid időn belül már másodszor… testem minden izma enyhén  remeg.

Melléfekszem a szőnyegre, szemeim egy pillanatra lecsukódnak. Mikor ismét felnyitom őket, félkönyökre támaszkodva látom, hogy figyel, hajába néhány apró szürke szösz keveredett.

- Meg ne próbáld. – villannak dühödten szemei, nyomatékosításképpen hozzám hajol, alsó ajkamba harapva csókol meg. Hát, ez tényleg…, vicces.

- A bejárónő örülni fog, hogy összeszedted a össze port a földől a hajaddal. – vigyorgok rá, akkor is. Heh…, nehogy már azt hidd, hogy ilyen könnyen be tudod fogni a számat, hehe.

Fújtatva túr hajába, és veszi észre, hogy ezúttal nem csak ugrattam.

- De te se úszod meg a fürdést. – húzza végig ujját rajtam néhány helyen.

 Felkönyökölök. Hát, igen, az a virág nagyon rossz helyen van. Hehe.

Szóval fürdés…, amikor senki nem slisszol sehova…, ez érdekes lesz… tudunk még újat mutatni a másiknak? Én biztosan.

Karjába kapaszkodva húzom magammal két lábra. Mihelyt biztos lábakon áll elengedem, tekintetemet végigjártatom a folyosón. Sikerült megtaláljuk azt a kevés dolgot, ami a folyosón volt, és nagyjából mindet fel is döntöttük. Kár a virágért, pedig.

 

2008.10.14 15:05 Idézet

 

Ryu: (2)

 

 

A fürdőszoba tükörbe belenézve veszem észre, hogy tényleg sikerült meghemperegnem abban a szétszórt virágföldben.

A fürdőszoba az egyik kedvenc helyem a lakásban, valószínű ezért is ilyen nagy.

- Zuhany…, vagy kád? – kérdezem tőle visszavedlett kifejezéstelen arccal, tekintettel.

Mintha már visszanyert higgadtságom is idegesítené, úgy villognak a szemei újfent.

Nem szól, fejével a kád felé bök.

Helyes! Áztassuk csak magunkat, most még társaságom is lesz hozzá… imádom!

Megnyitom a csapot, aztán ameddig folyik a víz a nappaliba megyek a két borospohárért.

Visszaérve a gőzzel egyre jobban megtelő fürdőben, a tükörben látom fésülködni.

Hmm, talált fésűt? Ez érdekes.

Vigyorogni kezd, néz a szemembe a tükrön keresztül és vigyorog. Látszik, hogy örül neki, végre sikerült elképesszen valamivel.

- Csak nyugodtan…, nekem nincs rá valami nagy szükségem. – mosolygok vissza, elhaladva mellette futólag bele is túrok a hajába.

Leülök a kád szélére, kezem csuklóig eltűnik a vízben. Meleg..., ahogy szeretem. A kád szélére pakolt flakonok közül kiválasztom az aktuális kedvencet és jócskán teszek a vízbe belőle…, szeretem, ha jó habos, hehe.

Felveszem a poharat, az egyiket nekinyújtom, a sajátomat két kortyra eltüntetem, a kiürült poharat a tükör előtti polcra helyezem, és becsusszanok a vízbe.

Nagylábujjam felhasználva zárom el a vizet, csukott szemekkel élvezem ahogy a meleg mindenhol hozzáférkőzik, átjárja egész testem.

- Ez az illat nekem is nagy kedvencem. – térít vissza hangja a valóságba. Pont szemben velem foglalt helyet a kádban. Felhúzom térdeimet, hogy elférhessen. Még szerencse, hogy saját méreteimre lett eleve csináltatva az egész…, így talán neki sem túl kényelmetlen. Bár, lehetséges, hogy praktikusságból talán mégis a zuhanyt kellett volna választanunk. Most ajánljam fel, hogy maradjon csak, én zuhanyzom…, nahhh, persze…, hehe.

- Na és mondd csak, minek a filmeseknek megint valami új épület… igazán nem méltatlankodom, nekem munka…, Ilyen hamar le is romboltátok a másikat? – kezdek kedélyes beszélgetésbe, félmosollyal az arcomon.

Enyhe vállrándítás válasz helyett. Nem firtatom tovább a dolgot, nekem is legalább annyira érdekes, és fontos, mint amennyire a válaszból kilátszott. Én csak megtervezem, a munkások kivitelezik, ő leugrándozik róla…, valaki más pedig meg szépen felrobbantja. Engem aztán nem zavar.

Érdeklődve nézem még, mintha a választ várnám, talpammal a habot magam előtt tolva, simítom végig combját.

Halk sóhaj hagyja el száját. Felhúzott szemöldökkel figyelek továbbra is. Igen? Akarsz mondani valamit?

Elfordítja a fejét, szorosan záródnak szemhéjai. Hümmm… ez annyira… hehe.

Arrébb telepszem, kihasználom figyelmetlenségét. Tenyerembe veszek egy adag vizet, a még száraz hajfelületre locsolom. Aztán egy újabb adaggal, most már habosat. A vízfelszínén úszkáló fekete tincseket összeszedem, fejbőrébe masszírozom a habos vizet.

Haja már teljesen olyan…, sort kerítek egy kicsit a tarkójára is, majd lejjebb széles hátára. Mindene tiszta hab.

Hmm, de azért az érdekes…, miért nem ellenkezik…

Kezem önálló életre kel testén, hol lesöpri róla a havat, hol újra betakarja vele. Elkalandozom, hátáról hasára, mindenre sort kerítek, ujjam a tetoválás felületén időzik kicsit.

Megfordítom, hogy szemben legyen velem, arca is tiszta víz már. Mellkasom víztől nedves, és forró bőre, hozzáér az övéhez, kezem lesiklik a víz alá. Nyelvem ajkait simítják végig, kezem tovább siklik a víz alatt, megtalálva újfent ágaskodó merevedését.

Hah…, egek…, meddig bírjuk még?

Fut át agyamon a gondolat.

Ujjaimmal, tenyeremmel kényeztetni kezdem, görcsösen kapaszkodik a kád szélébe.

Közelebb húzódom hozzá, de nem hagyom abba. Hátravetett fejjel sóhajtva-hörögve szakad ki belőle, amit egy pillanattal később a víz alatt a tenyeremen is érzek.

Ködös tekintettel néz rám, értetlenül. Miért csináltad? Kérdezi ki nem mondatlanul. Fogalmam sincs, hogy őszinte legyek. Imádom nézni az arcodat, hallani azt az elképesztően mélyről jövő hangot. Nem tudok betelni vele.

Fásultságát kihasználva fürdöm meg gyorsan, majd kilépek a vízből.

Kezem a törölközőért lendül, amikor megérzem vizes testét a magam mögött. Hátam a csempének csapódik, csúsznék is el a lendülettől, karja tart két lábon, na és ajkai, ahogy szokásos szenvedéllyel rám veti magát.

Hahhh…, tudod, hogy durván szeretem…rrrrggh…

Mintha csak törölköző helyett alkalmaznám, nyalogatja le rólam a vízcseppeket, időnként belémeresztve a fogait is néhol.

Mikor már addig hajszolt, ameddig hite szerint épp ésszel elviselem, ismét ajkaimra hajol, vigyorog.

Tanult tőlem valamit, úgy látszik.

Nyelvét, szájának- általam agyon harapdált- puha bőrét érzem lent, ágaskodó szenvedélyem megnyilvánulása körül. Igen, én is valami ilyesmit követtem el az előbb. Ujjaim vizes tincseibe kúsznak, csúcsra jutva rántok rajtuk egyet.



Levi-sama2009. 06. 04. 22:15:31#752
Karakter: Syd-Ryu (Darky-Hyppolita)



2008.10.14 15:03 Idézet

 

Ryu: (3.)

 

 

Elképzelhetetlenül pihentető alvás után, teljes csendre ébredek reggel. Enyhe bizsergéssel hozza tudomásomra testem az előző éjszaka történéseit.

Elment.

Hehe…, hát nem csodálkozom nagyon. Fut szét arcomon egyből egy vigyor… talán túl sok lett volna lefárasztott agyának, ha ébrednie is erre kell. Hehe.

 

Mintha életfontosságú lenne, olyan hévvel vetem magam a munkára. A bejárónő kénytelen kerülgetni takarítás és egyéb házimunkák közben. A nap felmegy, forrón tűz be a dolgozószoba ablakán, majd lecsendesülve hagy ismét magamra a szobában. Enni is csak azt ettem, amit a kedves idős hölgy elém rakott, a fürdőszoba meg szerencsére közel van.

Döbbenet! A munka máskor is elvonja mindenről a figyelmemet, most valahogy mégis…, menekülésnek érzem.

Dühös vagyok magamra! Ha lennének érzelmeim, akkor…, akkor most azt mondanám érzek valamit.

Bahhh…, ettől viszont csak még dühösebb vagyok magamra, és annál nagyobb elszántsággal vetem magam munkába újra.

 

Egy újabb nap telt el. Egy újabb átdolgozott nap. Nem is tudom miért tartom számon…, fusson, akinek az élete kedves, hangulatban vagyok…, nyílván észrevette minden alkalmazott, mert ha csak lehet nagyívben kerülnek. Helyes, nagyon helyes!

Na, és most még az újabb megbeszélés, nyílt terepen a filmesekkel…, borzalom. Unalmas banda. Igazán elmondhatták volna, miben változtak az elképzeléseik, és akkor nem kellene feltétlen odamennem. Dicsekedjenek valaki másnak a saját nagyságukról. Ehhh.

 

De, persze mire odaérek felveszek a legtárgyilagosabb modoromat, és lelkesen rajzolgatom, írogatom, amit mutogatnak. Elvégre ők az ügyfelek, minden kívánságuk parancs…, már ami az üzletet illeti, természetesen.

Elképesztő magasság…, modern üvegépület…, ezúttal azonban valami díszesebb kivitelezésben. Hát, nekem aztán nyolc.

 

A megbeszélés végeztével a liftből a mélygarázsba tartok, kezemben egyensúlyozva a papírokat, laptopot, kocsi kulcsot. Kinyitom az ajtót, és sikerül minden hátra dobálnom úgy hogy semmit nem ejtek el. Éljen, ha nem megy az üzlet pályát változtathatok!

 

Hirtelen valami hideget érzek a derekamnál. De vicces kedvében van valaki, ehhh.

Megfordulok, közben könyököm a fordulás lendületét kihasználva vágja gyomorszájon.

Megtántorodik, de nem esik össze. Sőt, pár másodperc után a nyakamnak esik.

- Te vagy az…, és most szépen segítesz nekem… - sziszegi kissé elváltozott hangon.

Jaj, de unlak már haver. Ha akarsz tőle valamit, azt nélkülem intézd el.

Kirúgom alóla a lábait, minden szuszt kiszorítva belőle ülök a mellkasára.

- Nah…, mit is csináljak veled… - mosolygok szélesen a képébe.

De nem jutok sokáig megint a gondolkodásban…, két lábat érzek a hátamhoz simulni, majd egy kéz ér a vállamhoz.

- Nahát, engem keresel?... – mosolyog ő is szélesen.

Nem szólok, fejemet kicsit arrébb teszem, haját elsöpröm az útból, hogy jobban láthassa a kis tetűt, akit az imént leterítettem. Ráfagy a mosoly az arcára, majd lehervad…

Én meg csak nézem az arcát, a tekintetét, és rádöbbenek a huszonkettes csapdájára…, amibe megint belesétálok… Francba. Francba, francba!...

 

2008.10.12 17:09 Idézet

 

Syd:

 

 

 

Vacsora...ehhh sosem gondoltam volna hogy egyszer ideáig is eljutok valakivel. Na jó, ne hazudjunk csak... egy héttel ezelőtt még azt sem gondoltam volna hogy valaha egy hozzám hasonlóval kezdek majd.

 

 

 

Szépen feldíszítve pakolja ki elém a tányért. Igyekszem elrejteni az arcomra ráfagyott mosolyt, és a vigyort ami újfent előtörni készül. Hát ez tényleg... nagyon érdekes...

 

 

 

- Mogyorós-petrezselymes pulykamell szelet currys rizzsel. - magyarázza félhangosan. Hmm szóval tényleg szereted az európai konyhát ezek szerint. Ha már itt tartunk nekem sincs kifogásom ellene, bár ilyen étellel még nem találkoztam eddigi életem során.

 

De hát..a múltkor sem mérgezett meg elvégre. Meg aztán én győzködtem itt magam hogy viselkedjek rendesen. Ehh már maga a gondolat is rendkívül szórakoztató. Én, mint aki rendesen viselkedik.. tudok egyáltalán olyat? Nagyon kétlem.

 

 

 

Hátatfordít nekem, egy üveget vesz elő a hűtőből. Hát, legalább nem látja az arcomat és van időm rendezni a vonásaimat mire visszanéz rám. Igazán kedves...

 

Nem is tudom mit gondolt volna ha meglát engem röhögéstől fulladozni a tányér fölött.

 

 

 

Hát, de legalább nézzük a jó oldalát... végre eszek valamit ami nem gyümölcs és nem gyorskaja. Lehet hogy nekem is meg kéne tanulnom főzni?

 

Majdnem a képébe röhögök erre a gondolatra. Szerintem ha hangosan megjegyeztem volna még fel is ajánlaná hogy megtanít rá. Az lenne ám az érdekes meccs... újfent.

 

 

 

Hmm..fehérbort töltött. Szeretem.

 

 

 

Leül velem szemben, enni kezd. Igyekszem nem észrevenni hogy közben gyakrabban vizslat engem mint azt amit megeszik. És közben úgy vigyorog mint valami jóllakott macska.

 

Ehh nem... nem kapom fel a vizet. Előbb fejezzük be az evést. Aztán ráérek dühöngeni.

 

 

 

***

 

 

 

Mikor befejezi az evést, laza modzulattal pakolja el a tányért. Én a bort kortyolgatva figyelem. Felnéz rám, és ahogy pillantásunk találkozik egyszerűen késztetést érzek hogy benyögjek valamit. Nem tudom miért...de kikívánkozik belőlem. Szerintem ő is érzi a helyzet délibáb voltát. Jó színészek vagyunk tényleg. Eljátsszuk az érdektelent, közben mindketten fortyogunk a felszín alatt, mint két kitörni készülő vulkán.

 

 

 

-Ez aztán az idill. - jegyzem meg kissé gúnyosan, szemtelenül vigyorogva, amitől ő hangos nevetésben tör ki. Már nem is számolom hányszor röhögött ki a mai nap. Mi a kurva élet lehet olyan vicces rajtam?

 

 

 

Összeszedi a tányérokat, a mosogatóba szórja, majd a borosüveggel kerül ismét komolyabb kapcsolatba ahogy megpróbálja dugót újfent kihúmozni belőle. Nocsak.. szomjas vagy még? Egy kortyra felhajtva ami a pohara alján marad, majd fordulna felém, de nem hagyom, a háta mögé kerülve szorítom a konyhapultnak.

 

Egy pillanatra megdermed, mintha gondolkozna, majd ellök magától és felém fordul. Közelebbjön.. én pedig hagyom, arcomon újfent semmi érzelem nem látszik. Egészen közelhajol, érzem hogy kezei már a combomon matatnak. Hehe..elszakadt a cérna...? Neked is..?

 

- Nem akarsz desszertet esetleg…, jó magaviseletért dupla adag gyümölccsel? - súgja a fülembe, én pedig mélyről jövő morgással harapok a fülébe.

 

Ez már a pofátlanság határa amit művel. És még jól is szórakozik közben. Hát bátor az biztos.

 

 

 

Válaszul belenyal a nyakamba, gyógyulófélben lévő harapásnyoma fölött siklik el a nyelve, én pedig megborzongok az érzésre. Heh ez a jó sebekben.. hogy olyan ruhadtul érzékeny rajtuk a bőr...

 

 

 

Na mi van, most engem szeretnél desszert helyett? Azt hiszem egyre gondoltunk. - vigyorodom el magamban. Ahogy megrántom a fejem, a hajam beterít minket, kihasználva az alkalmat nekilököm az asztalnak és feltolom a szélére. Mmm.. vacsora tálalva... asztalon a desszert... hehehe...

 

Ujjaim pár pattintással kibontják a gombokat az ingén, és már lent is van a zavaró anyag. Kezdek valóban profi lenne ebben.. nem csak a törés-zúzásban.

 

 

 

Érzem hogy megcibálja rajtam az inget, az egyik gomb az arcom előtt pattan le róla, majd a szemközti falról verődik vissza.

 

Belemarkol a hajamba, ajkai és fogai felfedezik mellkasom ilyentén felszabadult bőrét. Keze elmerül nadrágom farzsebében... wwhhmmrrr...

 

 

 

Olyan hévvel vetem magam az ajkaira hogy lassan komolyan aggódhat a testi épsége miatt. Fogaim a száját, nyelvét tépik, megőrjít az alkolhol enyhe aromája amit még mindig a szájában érzek.

 

 

 

Fogait már a hasamon érzem, pár gyors mozdulat... és már a hűvös levegő ér a bőrömhöz ott, ahol eddig még a nadrág volt. Ujjai a fenekembe markolnak, hörögve harapok a nyakába, érzem sötét tincseit az markomban.

 

Mély nyögés szakad fel a torkomból ahogy megérzem ajkait a merevedésemen. Nem kímél itt is megharapdál, én pedig nyögve rántom fel a fejét magamhoz, hogy minden eddiginél nagyobb hévvel vessem magam duzzadt ajkaira.

 

Az asztalra lököm, elégedetten nézek végig rajta, aztán időt sem hagyva hatolok egyből belé. Hangos, mélyről jövő nyögést hallok... körmei a hátamba a hátamba, vállamba mélyednek. Közelebb hajolok hozzá, a nyakába temetem az arcom, próbálok levegőhöz jutni én is, de halott ötlet.

 

Kezeim végigsiklanak a comján.. kívül belül simogatom, majd a férfiasságát veszem kezelésbe. Jézusom... komolyan nem tudom abbahagyni... ez ahhh... túl jó ahhoz....nnhhh....

 

Remélem ha már itt vagyunk az asztal nem szakad össze alattunk.

 

 

 

Érzem hogy teste megrándul az enyém alatt ahogy a gyönyör elönti a testét. Pont ennyi kell nekem is... és már követem is.

 

 

 

Ahhh imádom ezeket a... khm..  vacsorákat. - jegyzem meg magamban még mindig kissé elködösült aggyal.

 

 

 

Próbálom visszanyerni a lélegzetem, fölötte támaszkodva a sima asztallapon. Hirtelen nevetni kezd, én pedig vele kacagok. Most komolyan.. tényleg vicces... mi mindent képesek vagyunk elkövetni. De ha már az ebédlőasztal hasznosításánál tartunk..ki mondta hogy arra csak étel kerülhet.

 

 

 

Eltol magától.

 

- Most már jöhet a desszert? - kérdezi kajánul vigyorogva, amitől megint kezdek feldühödni, pedig épp csak most nyugodtam le. De hát ahhoz mesterien ért hogy hogyan kell felbosszantani. Ezt már tapasztaltam.

 

 

 

Ellép tőlem, pillanatnyi ruhátlanságával mit sem törődve nyitja ki a hűtőt és kotor ki belőle valamit. A falnak támaszkodva figyelem ahogy evőezközöket és tányért vesz elő.

 

 

 

- Gyümölcsös hideg túró torta. - tájékoztat miközben nekem nyújtja a tányért. Még jó hogy nem vettem magamhoz azt a poharat ahogy terveztem.. mert akkor lehet most elengánsan pofánköptem volna egy kis nedűvel.

 

Ehh..ez azért már....

 

Syd (2. rész) :

 

Nagy nehezen sikerül rendbe szedni a vonásaimat, épp csak rándul egyet az arcom az édesség nevének említésére. Ez most célzás akart lenni? Bizonyára. Ahogy őt ismerem.

 

 

 

A nappaliba sétál.. kényelembe helyezi magát a kanapén. Én vele szemben telepszem le, sokkal jobb rálátás nyílik így rá.

 

Nem szól egy szót sem, elégedett mosollyal az arcán figyeli ahogy eszem... mintha külön gyönyör lenne látni ahogy egyenként eltüntetem a gyümölcsöket. Nos, biztos az...

 

 

 

És az este még csak most kezdődött.

 

***

 

 

 

Most komolyan? Mégis mi a fenéről kéne beszélgetnünk. Miután megettük a desszertet és még mindig teljesen meztelenül nézzük egymást a dohányzóasztal két oldaláról..na ne..ez már tényleg röhejes.

 

 

 

Viszont hogy őszinte legyek mégha kérdeznék is valamit, a válasz sokkal kevésbé érdekelne, mint a reakció amit az arcán látok.

 

 

 

-A forgatókönyv szerint most jön az a rész hogy kedélyesen elbeszélgetünk? - kérdezem elfolytva egy vigyort, leteszem az üres tányért az asztalkára.

 

-Forgatókönyv? - vigyorodik el. - Azt hittem nem akarsz most a munkáról beszélni.

 

-Nem is akarok. - felelem.

 

Hát akkor miről? - üzeni a tekintete. Lábait keresztbe teszi egymáson. Úgy viseli a ruhátlanságot mint más az öltönyt... igazán izgató...

 

 

 

Mikor nem szólok egy szót sem, elneveti magát.

 

-Hát ez igazán érdekfeszítő. Bizonyára azért akadt el szavad mert az én életem nem annyira izgalmas mint a tied és nem tudsz miről kérdezi ugye? - kérdezi jókedvűen. Ha ez most felhívás volt keringőre akkor nem, nem megyek bele.

 

-Dehogynem.. mindig is furcsa perverzió vonzott a vonalzókhoz meg a papírokhoz. - vigyorgok vissza rá. -Egyszerűen alig bírom visszafogni magam a jelenlétükben. - teszek rá még egy lapáttal. Kinevet. Megint. Nem tudom hogy most a próbákozást tartja viccesnek, hogy visszavágjak neki, vagy elképzelte ahogy éppen az ezközein élvezkedem. Mindenesetre alig bírja visszafolytani a röhögést.

 

 

 

-Ha gondolod ott a dolgozószoba. - mutat az egyik irányba, teljesen feleslegesen, mert már jártam ott. Ezt ő is tudja, csak bosszantani akar.

 

Sóhajtva fújom ki a levegőt. Jógalégzés...huhhhh.....nem kapom fel a vizet..nem..nem...nem....csakzért sem...

 

 

 

-Úgy látom nekünk sehogy sem jön össze ez a beszélgetés. - jegyzem meg halkan, mire rámnéz, tettetett meglepettséggel.

 

-Szerintem csak nem akarod eléggé.

 

-Mert te igen?

 

-Tudnék mit kérdezni.

 

-Hidd el én is. -felelem.

 

-Nahát, akkor a probléma máris meg van oldva. - lenyel egy korty bort ennek örömére, majd rámnéz, ezzel a "gyerünk akkor kérdezz csak" tekintettel.

 

-Te mindenkivel ilyen vagy, vagy ezt az arcodat csak nekem tartogatod? - kérdezem a számhoz emelve a poharat. Karomat végigfektetem a kanapén, mintha csak otthon lennék. Pucérság...kit zavar..engem nem.

 

Elvigyorodik. Csak nem idegesítelek? - olvasom ki a tekintetéből. Csak nem???

 

2008.10.12 17:07 Idézet

 

Syd (3.rész):

 

-A vacsora nagyon finom volt. - terelem más vizekre a khm "beszélgetést". - A desszert is... igen... hm.. ízletesre sikeredett. - vigyorgok a képébe. Csak egyszer látnám hogy valamin ő is felkapja a vizet..de az úgy látszik meghaladja a képességeimet hogy ezt én kihozzam belőle.

 

 

 

Már éppen szólásra nyitná a száját mikor halk zenei aláfestésként megszólal valahol egy telefon a lakásban. Oh.. nocsak... nem az enyém az tuti. Az a kocsiban hever ugyanis valahol árván.

 

Felkapja a fejét, elsétál mellettem, ki a nappaliból. Tekintettemmel követem ahogy kilép az ajtón, majd nemsokára fel is kászálódom és elindulok utána. A dolgozószobába keveredek valahogy, futólag végigpillantok a könyvek gerincén a polcon. Van belőlük bőven. Hirtelen megjelenik az ajtóban és kajánul vigyorogva néz végig rajtam.

 

-Hát mégis idevonzott a szögmérőfétised? - kérdezi mosolyogva. Hogyaza... nem hiszem el... már megint rajtam szórakozik....árgghhh...

 

 

 

Elindulok felé... de gyorsan elszökken az utamból mintha táncolna. Utánakapok, de ruha nem lévén nincs mit megmarkoljak rajta.

 

A folyosón kötünk ki, én pedig zihálva vetem magam a szájára. Megremeg egy kép ahogy nekilököm a falnak.

 

Belevigyorog a csókba, eltol magától, de én visszarántom. Kirúgja alólam a lábam, háttal a padlóra zuhanok. Nem hagyom hogy azonban hogy sokáig élvezkedjen a helyzetén, mert legördítem magamról. Kicsit nagy lendülettel lököm meg, nem győzök utánamászni. Hajam a földet söpri a mozdulat közben...bizonyára nagyon érdekes látvány lehetek ahogy birkózom vele a folyosón, miközben a legkülönfélébb tárgyak kerülnek az utunkba. Padlóváza, levetett cipő, esernyőtartó...lábtörlő... szőnyeg...küszöb... áááhhh az a fejem volt.

 

Nevetve egyenesedik fel a mellkasomon trónolva, miközben én csillagokat látva próbálok meg rájönni hogy vajon melyik lehet az igazi a háromból amit látok.

 

Végül úgy döntök próba szerencse, és mély nyögés jelzi hogy célba találtam. A nyakába mélyesztem a fogaimat, a hajába markolva feszítem hátra a fejét hogy mégjobban hozzáférjek a védtelen területhez. Végigfuttatom a nyelvem a vörösre harapott-szívott területen, ő pedig sóhajtva fújtat bele a hajamba.

 

 

 

Végre elmúlt a kettős látásom... megpróbálom feljebb tornászni magam, de taszít egyet a vállamon, mire elnyúlok a földön. A szőnyeg rojtjai dörzsölik a hátamat..ahhh.. de kit érdekel...mmhh....

 

 

 

Belekapaszkodok a vállába, arrébb taszítom és fölé mászom. Kezei a mellkasomat támasztják, végigkarmolja a bőrt a hasamon. Felmordulok és hörögve vetem rá magam. Fogaim közé veszem az egyik kemény mellbimbóját, érzem közben hogy a hajamat próbálja eltűrni az arcomból hogy lásson valamit.

 

 

 

-Aaahhhh imádok beszélgetni... - szalad ki a száján, amitől végképp elszakad bennem a cérna. Ez aztán már...tényleg...sok..whrr..

 

Még ilyenkor sem bírja abbahagyni.

 

 

 

Ujjai mintegy válaszként rátalálnak egy igencsak érzékeny pontomra, amitől megborzongok, ő pedig elégedetten mosolyogni kezd. Felhúzza a térdét, lelök magáról, fölém kerül, lehelletétől meleg borzongás szalad végig rajtam. Jézusom.. hiszen mégcsak nemrég hagytuk abba...

 

 

 

Nyitott tenyérrel siklik végig a hasamon.. ágyékomon. Hörögve küzdök a levegőért... egymás elől kortyoljuk az utolsó kortyokat.. egy percre sem hagyva abba az imént kezdett csókot.

 

Ujjai a tetoválást érintik a csípőmön.. végigsiklanak a kígyó farka mentén... majd lejjebb. Behunyt szemmel nyögök bele a csókba. Mindjárt megfulladok..hahhh...

 

 

 

Lihegve szakítom el tőle a számat, de éppen csak hagy levegőhöz jutni már csattan is nekem a teste... a csöndben furcsán éles hangként hallattszik.

 

Ahh nem hiszem el... megőrülök...

 

 

 

A vállamra nehezedve nyom neki a szőnyegnek, mélykék szemeit egy pillanatra lehunyva. Heh csak nem te is plusz desszertre vágysz?

 

Rekedt nyögés tör fel a torkából ahogy belém hatol, hajam végigfolyik a barnás-vöröses szőnyegen... látom hogy egy verejtékcsepp gördül le az arcán, felemelkedek hozzá és lenyalom onnan.

 

Több se kell neki... olyan hévvel esik nekem amit eddig csak magamtól láttam még. Jesszusom.. most az egyszer.. tényleg.. ahh..ellenfelemre akadtam... ahhmm...

 

 

 

Belemarkolok a fenekébe... fogaimmal az ajkait tépem cibálom... de fel sem veszi.. mégha a vére is kiserken közben.

 

 

 

Ahhmmm...hhhhrr... nem hiszem el...már..megint... hagyom magam.... ahhhh....

 

 

 

Mélyről jövő nyögéssel jut el végül a csúcsra, magával rántva engem is.

 

 

 

Úgy terülünk el a szőnyegen mintha csak mi lennénk a legújabb minta rajta. Lihegve emelem fel a fejem és felkönyökölve nézek végig rajta. Kék szemei rámvillannak ahogy kinyitja őket, az arcán látom hogy megint valami megjegyzésen töri a fejét, de gyorsabb vagyok és az ajkába harapva csókolom meg, befogva a száját.

 

 

 

-Meg ne próbáld. - nézek rá dühösen, ő pedig vigyorogni kezd. Már megint rajtam. Megszokhatnám már.

 

 

 

-A bejárónő örülni fog hogy összeszedted az összes port a földről a hajaddal. - néz rám kedélyesen mosolyogva. Bosszúsan túrok a tincseim közé..tényleg van benne egy két porcica. Bakker...

 

 

 

Most látom csak hogy ő meg egy kis virágföldtől fekettélik néhány helyen. Szegény pálma nem bírta a gyűrődést. Elvigyorodom.

 

 

 

-De te se úszod meg a fürdést.

 

 

 

Vállat von.

 

 

 

Tetszik ez az este. Egyre jobban tetszik.



Levi-sama2009. 06. 04. 22:13:41#751
Karakter: Syd-Ryu (Darky-Hyppolita)



2008.10.08 23:39 Idézet

 

Ryu:

 

 

Hol gyorsan, hol kicsivel lassabban úszok tovább. Megnyugtat. A vízzel valahogy mindig így vagyok. Kiűz belőlem minden feszültséget. Bár, most éppen ilyesmiről abszolút nincs szó. Még mindig élvezem ezt a… kis játékot, khm. De valahogy neki is egyre kevésbé sikerül előttem a kifejezéstelen álarcát megtartania. Bár, meg kell hagyni, úgy tűnik nagyon igyekszik, hogy ne sikerüljön olyan könnyen felhúznom. Meglátjuk mennyire sikerül majd.

 

Közben megérkeznek a már az ajtóban hahotázók. Egy csapat viháncoló tinédzser. Brrrr…. Még jó, hogy az edzéssel már úgyis végeztem.

Észre sem veszem szinte, ahogy távozik a vízből, már csak az ajtó csapódását és a mögötte eltűnő fekete tincseket látom, futólag. Akkor is, nekem még van egy hossz. Majd vár, maximum, hehe.

 

Mire a zuhanyzóból az öltözőbe érek, ő már a haját szárítja. Hah, tényleg! Nagyon helyes…, amennyi van belőle, én még addig bőven elkészülök.

- Tudod.. nem egészen értem mi lehet annyira jó abban ha másokat az őrületbe kergetsz, de azt hiszem ez az egy olyan dolog amit sosem fogok megérteni. - szólal meg hirtelen a hajszárító zúgó hangja mögül.

Hmm, hát nem is értheted, amíg egyszer ki nem próbáltad. Speciel te…, felizgatsz vele.

- Csak nem sajnálod szegényt? – vigyorodom el, bár nehezen tudnám elképzelni a dolgot. Megdörzsölöm a hajam közben, nekem hála az égnek nem kell hajszárító. Homlokán a bőr egy pillanatra ráncokba fut…, heh, még mindig nem is kell erőlködnöm sem, hogy elérjem ezt.

A magam részéről kész lennék. Felegyenesedem a törölközőt a kikészített tartóba teszem. Észreveszek rajta egy egészen frissnek tűnő lila foltot. Ezt holt biztos, hogy nem én okoztam, hehe.

Odamegyek hozzá ujjaim körbesétálnak a felfedezett seb körül.

- Új játszópajtás? – jegyzem meg.

 - Jah... 1900 köbcentis és három másodperc alatt gyorsul százra. - vigyorog. Szóval forgatás volt. Értem. 

Keze hajamba csusszan, tovább borzolja amúgy is kócos fürtjeimet. Mmm, mi pedig még mindig egyedül vagyunk az öltözőben…Igggen… Azaz… Nem, nem, nem. Most, ez alkalommal kicsit másképp lesz. Meddig tart ki vajon a hidegvére?...

- Ismerős paraméterek. Lehet hogy már találkoztam az illetővel. – válaszolok hasonlóképpen, mint ő tette. Visszamegyek a szekrényhez, bepakolok. Mehetnénk végre.

 

Az út hazafelé meglehetősen gyorsan eltelik. Ha akarnám se tudnám letörölni a százkarátosnak tűnő vigyort az arcomról. A piros lámpánál átnézünk a másikra. Látszik rajta, hogy nem tetszik neki hogy két külön kocsival jöttünk. Heh…, hát az is egy izgalmas helyzet lenne, ha ott ülnék mellette…, eszembe jutnak ötletek meg kell hagyni…

Kiszállok a kocsiból, várom, hogy megérkezzen, kulcs a kezemben.

Tényleg kulcs. Nem is tudom miért vártam meg…, a múltkor is bejutott elvégre.

- Mi lenne, ha azt mondanám, hogy rámosolyogtam a portás bácsira? – mondja nekem, a kocsijának ajtaja csukódik közben. Heh…, ez aranyos, tetszik ez a humorérzék, tényleg.

- Az automata ajtóra? – fut szét egy mosoly arcomon.

- Nem teljesen mindegy? – vonja meg a vállát is hozzá. Ó, dehogynem, de…, ha látnád magad ilyenkor.

 

Kinyitom a kaput, besétálunk a liftbe. A házak gyenge pontja, na igen. Szűk kis lyuk, ami összezár lehetőleg minél több embert. Na, és sajnos ez nem a legutolsó technika szerint készült szerkezet, idegesítően lassú is. Aztán egyszer csak a lift megáll, elsötétül körülöttünk a világ.

- Az épületekhez általában az elektronikát is te tervezed? – hallom a hangját, tőlem alig van távolabb.

- Nem, csak az épület szerkezetét. – válaszolom gépiesen. Az emberek valahogy mindig ezt hiszik. Hogy mindent én tervezek bele a házakba.

Kezem megtalálja testét. Jobban mondva nadrágján az övet, kicsivel felette az inggombokat.

- Kár, hogy nem látom az arcodat. – most jó, hogy nem látja az enyémet, ha látná, hogy majd körbeéri vigyorom a fejemet…

- Én anélkül is tudom, hogy vigyorogsz éppen. – feleli ingerülten. Sikerül betájolni a sötétben pontosan merre van az arca.

- És ha nem?

- Az kizárt.

Felnevetek, pont a feje mellé sikerül irányítanom magam.

Ajkai megtalálják az enyémeket, vadul csapódnak össze, ujjaim betalálnak a kigombolt ingen keresztül bőréhez. Mmmm…, vicces lenne, ha most gyulladnának ki a fények, hehe.

Na, és alig hogy eszembe jutott, meg is történik, ő pedig mintegy varázsütésre húzódik el tőlem. Heh…, most jutott csak eszedbe… hehehe.

 

Bent a lakásban. Ledobom a vizes, átizzadt cuccokat a helyükre a többi mosásra váró cucc közé. Benn találom a konyhában, az asztalnál ülve.

A köretet még be kell fejeznem, a hús csak melegítésre vár.

Kikészítem a tányérokat, ráhalmozom az ételt, kicsit még díszítem is… csak, hogy fokozzam a hatást, haha.

- Látom szépen előkészültél. – próbál provokálni. Háh…, ebből nem eszel. Most más meglepetés lesz terítéken.

- Hát, ha már te nem tudsz főzni. – foglalkozom közben a kajával. A rizs is elkészül.

Tányéron a kaja, evőeszközök, poharak.

Megfordulok, mellésétálok, leteszem a tányért pont elé.

- Mogyorós-petrezselymes pulykamell szelet currys rizzsel. – magyarázom neki, készségesen, ahogy az jó vendéglátóhoz illik.

Meg sem nézem milyen képet vág, pedig nagyon érdekelne. Kiveszem a hűtőből a fehérbort, ami kellemesen hűvösre hűlt mostanra. Öntök mindkét pohárba, aztán helyet foglalok szemben vele a gőzölgő ételhez. Fölé hajolok kissé a tányérnak, szemeimet rámeresztem. Mmmm, fincsi…, csak tudnám melyikük jobban.

Mosolyogva kezd el enni, közben pedig ürül a boros pohár is, természetesen.

 

2008.10.08 23:37 Idézet

 

Ryu: (2.)

 

 

Néhány falat marad az ételből, mikor eltolom magamtól a tányért, félkar mozdulattal teszem a hátam mögé a konyhapultra.

Felnéz ő is, kezében a boros pohár.

- Ez aztán az idill. –jegyzi meg nem kevés éllel a hangjában, s húzódik olyan vigyorra a szája, hogy attól egyből hangos kacagás dől ki belőlem.

Felállok elveszem előle is a tányért, mindkettőt a mosogatóba dobom. A borosüvegért nyúlok,bizonyára neki is elkél még egy kis alkohol a szervezetébe jelenleg…, nekem igen. Lehajtom a pohár alján marad boromat.

Megfordulok…, illetve csak megfordulnék. Teste keményen szorít a konyhapultnak.

Hhhhmmm, már így is meglepően sokáig bírtunk..., az indulatainkkal. Ő mindenképp. Dicséretet érdemel.

Eltaszítom magamtól, megpördülök. Combja az asztalnak ütődve állította meg a konyha további pusztításában.

Ráhajolok, kezem a combján, arcom a hajában.

- Nem akarsz desszertet esetleg…, jó magaviseletért dupla adag gyümölccsel? – hajolok a füléhez egészen közel.

Meg sem próbálom meghatározni milyen hangot hallat, aprócska kérdésem hallatán.

Olyan erővel harap fülembe, ha nem izgatna fel ennyire, azon kezdenék aggódni a helyén maradt-e vajon becses testrészem. Ezek szerint nem kell desszert.

Nyakának még érintetlen és már gyógyulófélben lévő bőre… élvezettel nyalom végig, mintha nekem épp most tálalták volna az édességet. Heh, de még mennyire, hogy igen…, hehe.

Rám borul a haja, még jobban magához húz. Mintha nem lennék így is éppen elég közel. Megmozdul, az asztal lapját érzem fenekem alatt. Ujjai rutinosan hámoznak ki az ingből.

Tarkójánál markolok felsőjébe rántom lejjebb, hogy hozzáférhessek ott is. Elöl egy gomb a szemben lévő falnak pattanva menekül az ingjéről. Heh…, nem teszek kárt a cuccaiban. Na, ennyit erről. Éhes farkasként engedem fogaimat az imént feltárt bőrbe. Őt állandóan ruhaként körbefogó fekete hajtengert marokra fogva akadályozom meg, hogy bezavarhasson dolgomba. Szabad kezem nadrágja hátsó zsebébe csúsztatom.

Cibálja a hajam, fogaival tépi nyelvemet, ajkaimat. Jézus…, miért nem tudom eldönteni, ezt most azért csinálja, mert élvezi, vagy mert tudja, hogy felizgat?

Heh, persze, mintha én nem tennék így amúgy folyton. Dehhh, egyszerűen…,

- Hhhhrrrrr….. – hagyja el számat a sóhajszerű zihálás, mikor megérzem, hogy altestem is meztelen lett.

Mellkasát, hasát veszem célba, élvetegen, hol gyorsan, hol lassabban nyalogatom, mardosom, nadrágja számára észrevétlenül esik bokáira. Fenekébe markolva terjesztem ki a terpeszét, csak, hogy kényelmesebben elférhessek lábai között. Folytatom, amit elkezdem, sőt…, még véletlenül sem lassítok. Kőkemény merevedéséhez érve belemélyesztem fogaimat a puha bőrbe. Még egy kicsit…, most óvatosabban, nyalom végig itt is.

Hördülve, tarkómnál fogva emel fel, duzzadt számat veszi kezelésbe egyből, aztán szinte rádob az asztalra. Ahhh, eddig fel se tűnt…, hogy ez az asztal ekkorahhhh…

Minden erejét odaösszpontosítva érzem meg hirtelen magamban… Jahhaaajjj, ez aaahazz, csak semmi óvatoskodás. Tudtam, hogy számíthatok rád. Mosolyodom el magam, de hogy hozzá is elérjen ez, felnézek a szemébe.

Szája megközelíti az enyémet, majd nyakam hajlatába temetkezik, az asztallap visszaveri hangjait.

 Ujjait érzem simogatni combomon, kívül, majd belső felén is.

Azt hiszem a tempó nyugodtabb mederbe tereléséről már lekéstél, pedig.

Ahogy testem önkéntelenül megrándul, ahogy a gyönyör bekövetkezik érzem, hogy utánam csak egy pillanatra maradt le.

Két keze mellettem támaszkodik az asztalon.

Mély levegő, hangosan ki, újra be.

Ilyen nincs! Kezdek nevetni, és kis meglepetésemre követi példámat.

- Most már jöhet a desszert? – tolom el felsőtestét két kézzel magamtól. Szemei még homályosak kicsit, de már ismét látom megcsillanni bennük a düh kezdeti szikráit, amit annyira imádok benne. Igen, már meg megint kezdem. Máris. Most. Hehe.

 

Kiveszem a hűtőből, a szekrényből két kisebb tányért, evőeszközöket. Vágok két szeletet, a többit visszateszem. A hűtő nyitódása, és csukódása közben őt figyelem. Higgye csak, hogy ezt is én csináltam.

- Gyümölcsös hideg túró torta. – tájékoztatom. Semmi idegesítő tésztaféle, csak túró és gyümölcs, sok gyümölcs, külön a kedvéért, heh.

Az egyik tányért nekiadom, a sajátommal és a borospohárral a nappaliba sétálok, letelepszem a kanapéra. Kisvártatva megérkezik ő is. Saját boros poharát leteszi a kis asztalra, velem átellenben letelepszik.

 

 

 

Hah…, milyen jó kis este…, és szemeiből úgy látom ez még csak a bemelegítés volt, az éjszakához.

Na, és ez itt nem a tetőtér, nem is az ő lakása, holdkóros, maszkos alakok itt nem jelenhetnek meg. Elvileg. Ha ide is követik…, nos, akkor csak még jobban fogunk szórakozni…

 

 

2008.10.08 11:30 Idézet

 

Syd:

 

 

 

Éppen azon gondolkozom hogy ebből meg hogy a fenébe mászom ki, mikor megérzem lehelletét, a tarkómon, hátulról hozzám simul a teste. Nocsak? Megint meg akarsz lepni?

 

Nagy lendülettel fordulok meg, szemeim az övét fürkészik. Szokás szerint semmit sem lehet kiolvasni a tekintetéből. Hogy én mennyire imádom ezt. - sóhajtok lassan.

 

Hozzám hajol, de nem ér a számhoz, csak hagyja hagy izgasson a távolság, mégha csak lehelletnyi is. Hát ez kedves.

 

Már épp kedvet kaptam volna, mikor az utolsó pillanatban elrántja tőlem az arcát.

 

- Igazán tetszik, hogy aggódsz a testi épségemért. - súgja a fülembe, szemtelenül vigyorog közben hozzá. Alig bírom visszafoni hogy ne vicsorogjak. De már tudom hogy remekül szórakozna rajta, így ezt az örömöt nem adom meg neki.

 

Fura perverziói vannak, azt meg kell hagyni, de hát, ha annyira imád engem felhúzni legalább dolgozzon meg érte rendesen.

 

Kibontja a nadrágom. Észre sem vettem, csak azt, mikor tenyere a fenekemre simul. Hörögve lököm neki a szekrénynek. Még van képe szórakozni velem! Nem hiszem el!

 

Vadul esem neki az ajkainak. Mintha csak ezt várta volna, nyelve már az enyémen, és egy rántással szabadít meg a fekete ingtől.

 

Jézusom...ezt nem tudom követni!

 

Beleharap a vállamba, a földre lök a kanapé mellett. A héten már ez a második alkalom hogy hagyom hogy valaki leteperjen a saját szőnyegemen. Nem vagyok normális! - állapítom meg magamban, de aztán rögtön ki s megy a fejemből a gondolat, ahogy elkezdi az ajkaimat nyalogatni. Ajkai után kapok, hagyja hagy mélyítsem el a csókot, aztán a nyelvembe harap alattomosan. Mosoly terül szét az arcán, behunyja a szemét.

 

Mibe hogy most megint a véremen élvezkedsz te perverz! Erre a gondolatra majdnem hangosan felnevetek. Pont én mondom! Ez aztán kicsit erős.

 

A fülemet harapdálja, nyalogatja, majd felnéz rám, szemei megvillannak. Na mi van?

 

- Kéne valami ruha… - jegyzi meg halkan.

 

Minek? Épp most akartam levenni rólad. Bár ami nincs azt nem lehet.

 

Beletelik egy kis időbe mire rájövök mit akar ezzel, és mire elködösült agyamig eljut hogy megint a bolondját járatta velem. Hát ezt nem hiszem el!

 

- Igen…, elmennék…, azonban nem hagytál sok ruhát, amiben ezt megtegyem. - magyarázza. Nahát, micsoda problémái vannak valakinek.

 

Végignyal a mellkasomon, ajkai a mellbimbómhoz érnek. Felmordulok. Whrr... basszus... ne szórakozz velem.. kezdek tényleg roppant dühös lenni...

 

Feltérdel mellettem a szőnyegen, én pedig kihasználom az alkalmat és feltápászkodok. Ujjaim a hajába siklanak, még egyszer megkóstolom a nyaka bőrét, látom rajta hogy pont annyira fel van ajzva mint én. Hehe..ez érdekes... mégcsak meg sem rezdül közben.

 

Jól van, legyen ahogy akarod. - gondolom magamban bosszúsan.

 

Felállok, a hálóba sétálok. Kiválasztok egy inget és egy nadrágot a sok közül, maj az ajtóból hozzávágom. Egy intéssel mutatom neki merre van a fürdőszoba ahol felöltözhet. Elvonul.

 

Addig én összeszedem azokat a cuccait amikre minden bizonnyal még szüksége lesz a továbbiakban.

 

Az ajtókeretnek dőlök és onnan nézek végig rajta.

 

- Igazán jól állnak a cuccaim. - jegyzem meg vigyorogva.

 

- Én nem teszek kárt bennük, tisztán és vasaltan kapsz vissza mindent. - feleli álszent mosollyal. Hogy egyem ezt az idegesítő fajtádat.

 

 

 

Ehh... nem húzom fel magam... nem és nem...

 

 

 

***

 

 

 

Miután elment én is rendbe teszem magam a meló után. Lezuhanyozok, tiszta ruhába bújok, aztán feltelefonálom a rendező titkárnőjét.

 

A csaj tájékoztat róla hogy ma egyetlen jelenetem lesz csak, azt is ráérnek felvenni, mert a sztárocska kicsit végigmulatozta az éjszakát és még nem józanodott ki. Szélesen vigyorgok magamban. Ha tudná én mit csináltam..

 

Lejegyzem az időpontot és a helyszínt egy papírra a telefon mellett és bontom a vonalat.

 

 

 

Még meg kell találnom azt a kis patkányt is. Sóhajtok.

 

 

 

***

 

 

 

Pár órával később éppen egy felüljáró korlátján álldogálok és várok hogy végre beállítsák a fényeket.

 

Nemsokára megszólal a rendező hogy kezdhetem. Lenézek a mélybe. Elindulnak az autók. Felmérem a sebességüket, hogy hol lesznek pár másodperccel később mikor leérkezem. Hajamba belekap a szél. Elrugaszkodom és leugrom. Kinézek magamnak egy piros lapos tetejű járgányt ami éppen felém közeledik. Már csak pár másoderc... kettő..egy...

 

Hangos csattannással érkezem a kocsi tetejére. A sofőr hajt tovább, hiszen ez van a forgatókönyben. Látom hogy egy másik autó érkezik mellénk... átugrom annak a tetejére. A fekete kocsi amit meg kell közelítenem, míg messze van. Na most akkor legyen az a sárga. Elrugaszkodom és átugrom a tetejére. A statiszták nagyon hitelesen nyomják az úúú-t meg ááá-t még a szájuk is tátva marad.

 

Lassan megközelítem a fekete kocsit. A vezető jobbra-balra kacsázik előttem hogy nehezebb legyen a dolgom. Elvégre előlem menekül.. legalábbis a forgatókönyv szerint. Követem a szememmel ahogy jobbra lódul, majd balra. Na most megint jobbra fog, és újra balra. Veszek egy hatalmas lendületet és átugrom. A vezető félrekapja a kormányt, épphogy meg tudok kapaszkodni a kocsi tetejében. Hajamat az arcomba fújja a szél.

 

-Ennyi!

 

A kocsi lelassít és megáll, én pedig  lepattanok a tetőről amihez már egészen odanőttem.

 

-Köszönjük a kemény munkát. - fordul felém a rendező. - Te jössz Hiro. - néz a lassan közeledő sztárocska felé, akire egy szorgos kellékes épp most igazítja fel a hosszú parókát. Gúnyos mosolyra szalad a szám ahogy meglátom imbolygó lépteit. Na ezt is csak daruval rakjátok fel a kocsi tetejére. De azt én már nem fogom végignézni. Köszönés nélkül távozom.

 

2008.10.08 11:29 Idézet

 

Syd (2. rész) :

 

Még hazamegyek a cuccaimért mielőtt elindulnék az edzőterembe. Kicsit elhúztam az időt, de végülis nem randi ez hogy percre pontosan ott legyek. Bepattanok a kocsimba és elindulok a város másik vége felé, ahol az edzőterem van.

 

 

 

Azonnal kiszúrom a kocsiját a parkolóban ahogy megérkezem. Mosolyogni támad kedvem, és most az egyszer nem is folytom vissza, elvégre senki sem lát.

 

 

 

Miután kötelezően beszélgettem kicsit az idegesítő recepciós tyúkkal és átöltöztem lenyomok pár kört a különböző edzőgépeken.

 

Két fitness cica éppen mellettem parádézik az szőnyegen mikor a nyújtást csinálom, rájuk nézek, "roppant kedvesen" mire lesütött szemmel odébbállnak. Nah végre.

Levezetésként a futópadot választom. Beállítom az emelkedőt és futni kezdek. Akármilyen nehéz edzést is csinálok.. most nem tudok kikapcsolni.. de még én csodálkozom? Elvégre én mentem bele ebbe a komplett őrültségbe. Vajon ma meddig bírjuk hogy ne menjünk egymás agyára? Ahogy őt ismerem ez az időtartam két percnél is rövidebb lesz.

 

 

 

Pár perccel később, lihegve lépek az öltözőbe hogy felvegyem az uszodába való cuccot. Szemezek a tükörrel hogy összekössem-e a hajamat, de végülis a nem mellett döntök. Ígyis-úgyis vizes lesz, most miért próbáljam megakadályozni a lehetetlent.

 

 

 

***

 

 

 

Mikor belépek az uszodába csak ketten vannak a medencében. Egy nő... és... hmm... igen...

 

 

 

Ledobom a törölközőmet az erre a célre kikészített padra, azzal a vízbe sétálok. Kellemesen megborzongok a langyos víztől. Mikor mégcsak a lábszáramat éri tűnik csak hidegnek, aztán már meg is szokom. Elindulok felé, éppen most jön fel a víz alól.

 

 

 

Látom hogy vigyorog, még a szemét is behunyja. Odaérek hozzá, felegyenesedem. A víz körülbelül a csípőmig érhet...viszont mindenütt vizes vagyok mostmár.

 

Közelít hozzám, egészen közel hajol. Megvillan a szemem, a fenekébe markolok. Tudom hogy nem nekem szól a produkció, de akkoris. Ez annyira vicces.

 

Félrefordul egy másodpercre, látom hogy a nő enyhén odakövült a medence széléhez. Aztán lassan tér magához és turbósebességel hagyja el a vizet, majd a termet is.

 

Hangosan felkacag. Nekem is vigyoroghatnékom van. Legalább már tudom hogy nem csak nekem szeret az agyamra menni. Ez valami rossz szokás lehet nála.

 

 

 

Elhúzódik tőlem, a szemembe néz.

 

- Késtél. - jegyzi meg. Tudom. Nem kell emlékeztetni rá. De örülök hogy ennyire hiányoztam. - teszem hozzá gondolatban. Ezúttal képtelen vagy elfolytani a vigyort ami kiül az arcomra.

 

 

 

Elsiklik mellettem, tovább tempózik. Hát végülis ezért jöttem én is, emlékeztetem magam és követem.

 

 

 

***

 

 

 

Időközben mások is csatlakoztak hozzánk, három lány és két fiú, talán 18-19 évesek lehetnek. Olyan hangosak mint egy népes óvodáscsoport.

 

 

 

Kezemmel megérintem a medence szélét ahogy megérkezem a túlsó partra. Ő átellenben éppen ugyanezt teszi. Egymásra nézünk, majd elindulunk egymás felé. Lebukok a víz alá és úgy siklom felé, szédítő sebességgel amivel ellöktem magam a medence falától. Lemerülök egészen a legaljára, hajam végigsimogatja ahogy elúszom alatta, a nyakától egészen a lábujja végig. Vigyorogva jövök fel a felszínre a túlsó parton. Nem fordulok felé, csak mosolygok az orrom alatt. Tényleg kár lett volna összekötni.

 

 

 

***

 

 

 

Miután meguntam az úszkálást az öltözőbe veszem az irányt. Nemsokára megérkezik ő is, éppen a hajamat szárítom közben. A fekete tincsek szálanként szálldosnak körülöttem a meleg levegőtől amit rájuk fújatok. Rajtunk kívül nincsen más az öltözőben.

 

 

 

Ajajj...

 

 

 

Ahogy végignéz rajtam. Nem tudom eldönteni hogy vigyorogjak vagy sértődjek meg. Tényleg.. mekkora poén lenne már...

 

 

 

A szekrényéhez lép, továbbra is rajtam tartva a szemeit. Hát ez komolyan...

 

 

 

-Tudod.. nem egészen értem mi lehet annyira jó abban ha másokat az őrületbe kergetsz, de azt hiszem ez az egy olyan dolog amit sosem fogok megérteni. - szólalok meg hirtelen.

 

-Csak nem sajnálod szegényt? - vigyorodik el szélesen, utalva a nőcire akit nemes egyszerűsságel elüldözött a kis magánszámunkkal. Közben egy törölközővel épp a haját szárogatja.

 

Hát úgy nézek én ki mint aki nagyon sajnálja? Jól van, látom hülyéket kérdezni is szeretsz. Vagy csak tudod hogy ezzel felhúzhatsz? Árgh.. nem kéne ennyire gyorsan bedühödnöm... az én hibám..

 

 

 

Közelebb sétál hozzám, ujjai a mellkasomat érintik... egy friss lila folt felett ami ma szereztem az ugráskor. Elmosolyodik.

 

-Új játszópajtás? - kérdezi.

 

-Jah... 1900 köbcentis és három másodperc alatt gyorsul százra. - vigyorgok rá. Ujjaim nedves tincsei közé csúsztatom, összekuszálva ezzel a haját. Hát, ennél kuszább már nem lehet.

 

-Ismerős paraméterek. Lehet hogy már találkoztam az illetővel. - feleli vigyorogva azzal visszasétál a szekrényéhez.

 

 

 

Hogy hogy lesz ebből kulturált vacsora azt nem tudom. De nagyon kíváncsi vagyok rá.

 

 

 

***

 

 

 

Hát ez aztán minden volt csak lazítás nem. Mégha rendkívül élveztem is minden percét. De mellette lazítani.. kizárt...

 

Ha nem épp a vágyamat, akkor a dühömet korbácsolja fel.. de az is lehet hogy a kettőt egyszerre. Elég erős önuralomra lesz szükségem hogy ezek után ne terítsem ki a konyhaasztalon és essek neki vacsora gyanánt egy kis szósszal leöntve. Méghogy beszélgetni! Kész agyrém.



Levi-sama2009. 06. 04. 22:11:29#750
Karakter: Syd-Ryu (Darky-Hyppolita)



Syd (3. rész) :

 

Tekintetem a sebességmérőre siklik ahogy gyorsítok és megérkezem mellé egy piros lámpánál. Félrefordítja a fejét és rámvigyorog. Bár nem mondott semmit, már ezzel is annyira felidegesít hogy legszívesebben átülnék mellé hogy befogjam végre valamivel azt a feszt vigyorgó képét.

 

 

 

Nyugi... -szuggerálom magam. -Nyugi.. nyugi...

 

 

 

Elbambultam kicsit, mert csak késve indulok el, mikor ő már csikorgó gumikkal indít mellőlem. Lemaradva fékezek le a ház előtt ahol megáll.

 

 

 

A kocsiajtónak dőlve fogad, kezében a lakáskulcs. Engem néz. Na mi van? Nem akarod esetleg kinyitni? Vagy talán arra vagy kíváncsi hogy hogyan jutottam be a múltkor kulcs nélkül?

 

- Mi lenne azt mondanám hogy rámosolyogtam a portás bácsira? - felelem érzelemmentes hangon.

 

- Az automata ajtóra?

 

 

 

Hoppá. Lebuktam. De ugyan kit érdekel most ez.

 

 

 

- Nem teljesen mindegy? -vonom meg a vállam.

 

- De végülis. - hátat fordít nekem, az ajtóhoz sétál és kinyitja. Követem.

 

 

 

Lift. Hogy szeretem én a lifteket. Többségében olyan kicsik hogy az embernek muszáj közelebb húzódnia a másikhoz. És ráfoghatja a szűkös helyre. Ez is egy ilyen.

 

 

 

A hatodik emelet nincs olyan messze, de a lassú szerkezet még éppcsak elindult. Első emelet, második... sötétség... mi van?

 

 

 

-Az épületekhez általában az elektronikát is te tervezed? - kérdezem bosszúsan. Remélem csak átmeneti a dolog és nem ragadtunk itt.

 

-Nem. Csak az épület szerkezetét. - feleli valahonnan mellőlem. Ennyi épp elég hogy beazonosítsam hogy honnan jött a hang. Kitapogatom a vállát a sötétben, közben érzem hogy az ő keze meg egészen mást tapogat rajtam. Lehet hogy csak véletlenül nyúlt mellé, de ahogy ismerem inkább direkt mint véletlenül.

 

-Kár hogy nem látom az arcodat. - jegyzi meg nevetéssel küszködve. Mély morgás hagyja el az ajkaimat.

 

-Én anélkül is tudom hogy vigyorogsz éppen. -felelem.

 

- És ha nem?

 

-Az kizárt.

 

 

 

Felnevet. Pont a fülem mellett. Elfordítom a fejem és a követlkező másodpercben ajkaim már követelődzően tapadnak az övére. Ahh vacsora.. ki gondol most ilyenre. Ujjai félig kigombolt ingem alá siklanak, hajának illatta betölti az orromat. Whhrr...

 

 

 

Hirtelen felkapcsol a lámpa és a lift újra elindul. Villámcsapásként hasít belém a fény a sötét után. Rajtakapottan húzódom el tőle, a tükörben meglátom saját arcomat.

 

Mikor kinyjlik az ajtó, széles vigyorral az arcán sétál el mellettem.

 

 

 

Arrgghh istenem...miért csak én vagyok ilyen rohadt szerencsétlen? Hagyom magam felhúzni holott tudom hogy egésszel pont ez a célja.

 

Nyugodt arckifejezést erőltetek magamra és követem.

 

 

 

***

 

 

 

Lakása már ismert terep számomra, így én is rögtön a konyhába veszem az irányt, meghívás nélkül helyet foglalva az asztalnál amíg ő ügyködik.

 

 

 

Már majnem mindent előkészített, csak egy utolsó fogáson dolgozik még ahogy látom. Vigyorognom kell ha arra gondolok hogy vajon mennyit készülhetett erre. Most én nem állom meg hogy be ne szóljak.

 

- Látom szépen előkészültél.

 

- Hát ha már te nem tudsz főzni. - kapom vissza a labdát.

 

 

 

Gúnyosan elhúzom a számat. Végülis.. így is vehetjük.

 

 

 

Íncsiklandó illatok kezdenek terjengeni a helységben. Vitatkozhatnánk hogy most vajon mir vagyok jobban kiéhezve, a kajára... vagy rá.

 

 

 

De megígértem magamnak hogy úriemberként viselkedem ma, mégha azt is jelenti hogy szájkosarat és láncot kell tennem magamra.

 

 

 

Meg fog lepődni hogy tudok én ilyen is lenni. Legalábbis remélem hogy összejön és nem hoz ki megint a sodromból valamivel.

 

2008.10.07 15:05 Idézet

 

Ryu:

 

 

- Ha megengeded, ezt most lerendezem. – sétál a nappaliba bőrszerkóban, kifejezéstelenül higgadt, nyugodt arccal. Honnan gondolom, hogy nem futni volt…

Csak halk hangfoszlányok szűrődnek be az előtérből, ahova az alakot cipelte. Aztán kis idő elteltével fél kézzel penderíti ki az ajtón, majd az döndüléssel csukódik mögötte.

Levetem magam a kanapéra. Kint a felkelő nap sugarai megjelennek a horizonton. A függöny árnyékot vet befelé a szobába. Fáradtnak kéne lennem, de valahogy egy cseppet sem vagyok az.

Már azon sem gondolkodom, mit keresek itt, és miért mondtam olyan baromságot, hogy találkozzunk ma délután is.

Mindketten tudjuk, hogy semmi értelme nincs annak, amit csinálunk, mégsem hátrál ki egyikünk se belőle, bár minden egyes alkalommal várjuk, hogy a másik mondja ki, vagy tegye meg.

Ha valaki néhány héttel ezelőtt azt mondja nekem, hogy eljön ilyen pillanat az én életemben is…, hát annak jól ellátom a baját valószínűleg, miután a képébe röhögtem, természetesen.

- Sajnálom, hogy felébresztettek. – úgy sétál be, mintha teljesen normális dolog lenne, hogy vadidegen maszkos férfiak törnek a lakásába az éjszaka közepén. Hmm, egy egyszerű kaszkadőr. Na, persze.

- Hát…, tudtam, hogy a kaszkadőrmunka veszélyes… - nézek rá, cinikus félmosollyal.

- Ja, igen. Az. – feleli. Mellém ül a kanapéra, keresztbe teszi a lábait, egész testével felém fordul. Feszül rajta a ruha. Most jövök csak rá, hogy rajtam azonban semmi nincs. Éjszaka…, nos, ha akartam volna, sem tudok valamit felvenni. Heh…, különben is szeretek meztelenül aludni…, utána.

- Szóval, akkor, ma délután… melyik edzőteremben találkozunk? – tereli egészen másfelé a beszélgetést. Már megint nevethetnékem lesz. Átlagos viszonylatban erre valahogy mindenki által elfogadott, a beszélgetés visszaterelése lenne. Hm, mintha nem tudnám megvédeni magam. Bár az cseppet elgondolkodtat vajon mit csináltam volna az ipsével, ha nem éppen akkor érkezik meg. Hehe…, eszembe jutnak róla dolgok, szó se róla. Mosolyodom el magam.

Feláll, kimegy a konyhába. A kis tűnődés után megmozdulok és követem.

Csukódik a hűtőajtó, és meglátok egy poharat. Ahh, pezsgő. Nahát, és engem kihagytál volna belőle? Ejnye.

Egészen közel sétálok hozzá. Már ez gondolkodóba kéne ejtsen, néhány nappal ezelőtt ez valahogy nem így történt volna. Enyhén szétnyitott terpeszben áll, lábai közé odacsapódik, egyik talpam, úgy hogy nem érek hozzá egyetlen testrészéhez sem. A hajából a szokásos illat árad…, ami egyúttal keveredik valami mással is. Puskapor…, talán? Ehhez, sosem volt szerencsém eddig, harcművészet- párti vagyok, kés, kard, tőr…, bármi…, ilyen fegyver…, na az nem az én asztalom.

- Jó gyorsan letudtad ezt a témát. – mondom olyan hangsúllyal, amit neki már ismernie kell. Ezúttal mégsem húzza fel magát. Ehh, a végén maga lesz a nyugodtság megtestesítője…, nemááár és akkor én kivel fogok jól szórakozni. Számhoz tartja a poharat. A válla fölött látom, hogy az üveg kiürült. Felsőtestem a hátához ér, izmai feszültek. Néhány kortyot sikerül lejuttatni a torkom, anélkül, hogy közben hangosan felröhögnék, vagy félrenyelném a folyadékot. Hurrá. Nekidőlök a hűtőnek, a szemébe nézek.

- Gondoltam majd úgyis megkérdezed, ha valami érdekel. – vonja meg a vállát, és ő is belekortyol a pezsgőbe.

Mégis mit kérdezzek, hogy akkor bizonyára, valami alvilági ügyben vagy nyakig sáros? Hogy ejnye-bejnye én bizony egy maffiakapcsolatokkal rendelkező pasival vagyok éppen? Nem is tudom miért húzza a rekeszizmomat újra nevetés…, főleg a mondat utolsó felét illetően. Vele vagyok… így lenne?...

Kifürkészhetetlen szemekkel figyeljük a másikat. Hiába várod, akkor se mondok semmit. Bár minden bizonnyal igazán vicces lenne, ha veszekedést próbálnánk kifacsarni a dologból. Már a gondolat is…: ))

- Ugyanott ahol a múltkor. – felelek előző kérdésére. Látom rajta, hogy beletelik pár másodpercbe mire megérti mire gondolok.

Nem fogadkozom, úgyis teljesen felesleges lenne. Nem bírom abbahagyni. Akkor kellett volna letenni erről a dologról, amikor az edzőterem megláttam.

Visszasétál a nappaliba, pillanatra megállva hajtja fel a pohárban lévő még pár korty habzó nedűt.

- Kifejezetten jól áll a pisztolytáska a combodon. – vetem oda neki, holott tudom, hogy mi annak a vége, ha direkt piszkálom. Vagy…, az is lehet, hogy azért csinálom. Fenekén feszül a nadrág, a hajnal első napsugarai megfestik arcát, haját, ruháit, sötétrózsaszín fényben tűntetik fel fekete cuccait, haját.

- Kösz. Van még egy, ha gondolod. – válaszol ugyanolyan stílusban, ahogy én is tettem a megjegyzésemet. Háh…, ez tényleg azt hiszi…, azt tervezte, hogy ezzel hoz ki a sodromból. Ehhhehehe…, nem gondolhatod komolyan.

Az ablaknál áll, néz kifelé.

Mögé állok, kezem a csípőjén hátulról előre halad, beakasztom elöl a gombjába egyik ujjam. Hajába mélyesztem arcomat, hagyom, hogy leheletem melege borzolja tarkóját. Megfordul, a felkelő nap halványlilára festi üvegszínű szemeit. A két ablak közötti vékony réshez ér háta. Ajkam hajszálvékony levegőréteg választja el csupán az övétől. Amit az utolsó pillanatban visszarántok, füléhez hajolok.

- Igazán tetszik, hogy aggódsz a testi épségemért. – suttogom neki, beleeresztem ujjaimat a tincseibe. Mosolyoghatnékom van, már megint. Ha a közelében vagyok, elég sűrűn előfordul ez velem.

Ujjam kipöccinti a gombot nadrágján. Ahogy kezem becsúszik a résen, ágyékáról a fenekére kúszik tenyerem.

Hörögve dobja testem a szekrénysornak. A rajta lévő dolgok, hangosan méltatlankodva mozdulnak el helyükről.

Na, most tényleg nevetnem kell. Megint. Az arca…, dühtől elborult tekintete. Ehh, tényleg isteni…, ha tudná, hogy mennyire…, valószínűleg sejti, ezért is próbálja kordában tartani annyira ezt az… hm, aprócska hibáját.

Szinte minden fogát kieresztő vad hévvel csapódnak ajkai az enyémekhez. Az utolsó légvételem szakad bennem, ahogy megérzem nyelvét az enyémen.

Szétrántom az inget rajta, nem hasad szét ugyan, a vastag szőnyegre hullik. Most hátulról cibálom meg, a már lefelé csúszó nadrágot. Egy hosszú nyalintással jutok nyakától válláig, ahol enyhén felsértem fogaimmal bőrét.

Az őt cserben hagyó ruhadarabot kihasználva taszítom földre. Haja szétterül a kanapétól a szekrényig beteríti az egész szőnyeget. Ajkait nyalom végig, mint azokat a gyümölcsöket, amiket este ettünk együtt. Nyelvébe csípek fogaimmal, sós-fémes ízt érzek szétfutni nyelvemen.

Uuuummmm…, ez már beindított néhány órával ezelőtt is.

 

2008.10.07 15:04 Idézet

 

Ryu: (part. 2)

 

 

Francba. Franba, francba.

Fülét nyalogatva, finoman harapdálva juttatom ismét eszmélethez magam. Pedig érzem, hogy mindketten képesek lennénk rá, most azonnal.

- Kéne valami ruha… - nézek a szemébe, de látom, újfent eltelik pár pillanat, mire rájön mire gondolok.

- Igen…, elmennék…, azonban nem hagytál sok ruhát, amiben ezt megtegyem. – magyarázom, holott tudom, hogy tudja. Imádom húzni az agyát, igen. Mindig igyekszem rátenni még egy lapáttal, hacsak lehetséges.

Nyelvem mellkasán siklik végig, egyik mellbimbójával játszom.

Morranás…, abból a mélyebb fajtából, amit a gyönyör szakít ki belőle.

Igen, megint célnál vagyok azt hiszem.

Feltérdelek mellette a szőnyegen. Kiséé kábán figyelem, ahogy feltápászkodik. Ujjai hajamba siklanak, szája szélén önnön vérének cseppjei virítanak. Lehelete nem csak fülem minden idegszálát borzolja, ajkai nyakamon siklanak. Meg sem rezdülök, hagyom, csak csinálja. Pedig…, nekem is nehéz visszafogni magam.

Tekintetemmel követem a hálóba, szekrényajtó hangját vélem hallani, majd pár pillanat múlva az ajtóból vág hozzám egy sötétszürke inget és fekete nadrágot. Ujjával mutatja merre van a fürdő merre tudom belevarázsolni magam.

Csak néhány percet veszek igénybe. Tudom…, én sem bírnám sokáig. Túlfeszítettem a húrt valószínűleg. Kilépek a fürdőből. A nappaliba visszatérve a dohányzóasztalon látom viszont nadrágomban felejtett dolgaimat. Lakáskulcs, slusszkulcs, iratok.

Félmeztelen felsőtesttel az ajtófélfának dőlve néz rám.

- Igazán jól állnak a cuccaim. – Vigyorog bele a képembe.

- Én nem teszek kárt bennük, tisztán és vasaltan kapsz vissza mindent. – mosolygok rá kedvesen. Ezt nem veszem fel, az én agyamat a tiédnél cseppet nehezebb felhúzni.

 

 

Otthon, a saját lakásomban. Csend, nyugalom. Senki, csak én, nincs nyakba potyogó merénylő. Hmm, azonban ő sincs…, márpedig szívesen eljátszadoztam volna vele… meztelen felsőtestén a saját fognyomaimmal, fekete nadrág és haj alkotta kerettel…, ahogy támaszkodott az ajtófélfának… Mmmm, máris újra tudnám kezdeni. Na, és ahogy elnéztem őt távozásom előtt…, ezzel a gondolattal nem tűntem egyedülinek.

 

Pár óra alvás és frissítő zuhany után, valóban valami kajának fogok neki, az edzőterem előtt még egy tervet is át kell néznem, csak aztán tudok menni.

Éljen az európai konyha…, ha még nem ismerné…, most egy újabb lehetőséget adok neki az ismerkedésre neki ezzel.

Hahhh… komolyan úgy készülődöm a vacsorára, mintha… Jesszus! Már a gondolat is röhejes. Igen, éppen ezért olyan csábító…, elképzelésem sincsen mi történhet…, napi eseményekről, művészetről, filmekről, könyvekről beszélgetünk majd… nem is beszélgettünk még…, csak idegesítjük a másikat, erre használjuk csupán a mások által is hallható kommunikációt.

Ez…, minden bizonyára emlékezetes lesz. A puszta gondolattól is leküzdhetetlen nevetés kezdi ingerelni rekeszizmomat.

 

Délután aztán valahogy mégis késve indulok el az edzőterembe, elszöszöltem az időt a befejezésre váró tervvel.

Ezért aztán némileg meglepődve tapasztalom a parkolóból kiszállva, hogy ő még nincs itt.

Nem várok…, nem randi ez…, tudja hol talál meg, ha ideérne esetleg.

A gépek most nem állnak üresen, habár meglehetősen kevesen lézengenek a teremben. Lassan, komótosan látok az edzésnek, élvezem, ahogy izmaim terhelés éri. Mióta legutóbb itt jártam, azóta nem volta alkalmam edzeni a futáson kívül, persze.

Lassan befejezem az edzést. Körülnézek. Semmi változás, csak távozók voltak, érkezők nem. Az öltözőben fürdőnadrágot öltök, törölközőt ragadok, a hall másik felén nyílik az uszoda. Ráérek, megnézem. A szaunáról most lemondok, de pár hossz a vízben... biztosan jól esne.

A hosszú medence egyik szélében lassú tempóban haladó nő úszik. Jöttömre felkapja a fejét, mosolyog. Aztán meglátja már gyógyuló és újonnan szerzett foltjaimat a felsőtestemen, ijedten kapja el tekintetét és mintha meg sem látott volna, siklik tovább a vízen.

Csak néhány hosszt tudok nyugodtan, valóban. Aztán észreveszek egy árnyat elsuhanni a víz felett, miközben épp felfelé haladok egy merülésből…

Felszínre érve egész hátat eltakaró hajtömeget pillantok meg, ami feszülő fekete rövidnadrágban végződik.

Egy karhosszal később, mikor újra felszínen vagyok, teste éppen elmerül a vízben, felém közeledik. Testem derékig takarja a víz, megállok, megvárom, amíg ideér.

Hirtelen csend lett. A nő a medence túlsó részében bizonyára megállt, és minket figyel.

Lecsukódnak szemeim, szám sokatmondó vigyor húzza szét. Ha észrevette, akkor azt is tudja, mi jár a fejemben. Hehe.

Felegyenesedik a vízben, pont előttem. Haja rátapadva veszi körbe alakját.

Hozzáhajolok, nem a hajnali vad szenvedéllyel, de éppen nem is a mindkettőnknek kínzóan lassan. Karom belevegyül hajába, fél kézzel a fenekembe markol. Elszakadok tőle, félrenézek. Egyetlen fős közönségünk hangos, mély levegővételek segítségével tartja a víz felszínén, csapkodva hagyja el a medencét. Az ajtóból még visszafordul, dermedten néz bennünket. Kihívóan pillantok rá, a hosszú haj keveredik saját rövid tincseimmel, érzem, hogy még nem eresztette el a fenekemet.

Másodpercekkel később az ajtó csapódik mögötte. Tovább már nem tudom visszatartani, hahotázhatnékomat.

Szemeim megkeresik az övét, belemélyednek tekintetébe. Odébbállok, keze lesiklik rólam. Helyes. Nem kéne ezt nagyon forszírozni, már reggel is nehéz volt kordában tartanunk magunkat. Nem az otthoni kádban lubickolunk, elvégre.

- Késtél. – emlékeztetem, aztán folytatom is az úszást, ha akar majd csatlakozik. Az uszoda ajtaja közben megint nyitódik, nevetgélő hangok szűrődnek befelé.

Lemaradtatok, a műsornak vége…

 

 

2008.10.06 14:26 Idézet

 

 

 

Syd:

 

 

 

Hát ha már idáig eljött legalább kínáljuk meg valamivel. Az biztos, hogy egészen meglepett a megjelenésére. Nem épp a legjobbkor, de hát ha már én is rátörtem nem fogom kidobni. Meg aztán, van még pár szabad órám háromig. Csak akkor kell ugyanis dolgozni mennem.

 

 

 

Csemegézünk a gyümölcsből. Közben egyfolytában vigyorog, olyan mint egy rossz vicc.

 

- Mi olyan vicces? - kérdezem meg egy idő után. Ha már ennyire örül, legalább avasson be engem is.

 

- Most mindjárt a tegnapi és a mai napról is beszámolunk egymásnak…, mintha csak hazajöttem volna ide? - kérdezi kacagva. Hát be kell vallanom tényleg nevetséges elképzelés. Két napnál tovább senki se bírja velem összezárva. Bizonyított tény.

 

Nevetni kezdek a gondolatra. Nos, már maga az elképzelés is vicces.

 

Kicsit megleptem ezzel, úgy néz ki. Magamat nemkülönben. Talán ez a hónapban az elsőm hogy nevetek valamin.

 

Felém hajít egy szőlőszemet. Még röptében kapom el, és már roppan is a fogaim között. Cserébe egy áfonyaszemet adok a szájába.

 

- Mmmm…, így is nagyon jó, tényleg.

 

Ehh miért gondoltam hogy valami ilyesmit fog közbenyögni. Imád idegesíteni... már rájöttem. Marha nagy tehetsége van hozzá hogy úgy húzzon fel hogy közben észre se veszem.

 

Újabb szőlőszem... mmm... így nem is olyan unalmas a vacsora. Igyekszem kitalálni mi járhat a fejében, de sajnos nem vagyok gondolatolvasó. Körbenéz, szemével elraktároz mindent az agyában. Ismerem ezt a nézést... ez a "na mi van itt még érdekes ami megér egy misét" nézés. Remélem azért az én lakásomból nem akarunk csatateret csinálni, mert kicsit necces lenne még az éjszaka műszak előtt új lakást keresnem a holnapi nap folyamán.

 

Kiveszek egy meggyszemet a tálból és bekapom. Ő még mindig a falakat bámulja. Nem, nem vérrel kentem ki mégha olyan is a színe.

 

Lehajolok hozzá, és nyelvemmel áttolom a szájába a meggyet. Már megint vigyorog, áh..kösz a magot, megtarthattad volna.

 

 

 

Felül, megszemléli a kompozíció maradék darabjait, majd gondol egyet, nyújtózva az asztalhoz nyúl, elveszi onnan a fekete markolatú tőrt, és azzal vág le egy szeletet a dinnyéből.

 

 

 

Nem vagyok ideges.. nem vagyok ideges nem vagyok... áhhrggg...

 

 

 

Jóhogynem vajazókésnek használja a fegyveremet. Hát mostmár ezt is kinézném belőle.

 

Felnéz rám, felém nyújtja a kettészelt dinnyaszelet egyik felét. Egész ártatlannak tűnnél ha közben nem vigyorognál hozzá.

 

Megragadom a csuklóját, csavarok egyet rajta, és az így elfordított pengét a mellkasának nyomom. Ahogy közelebb hajolok hozzá, a penge másik oldala hozzányomódik a bőrömhöz, de fel sem veszem.

 

Az éles fém átvágja az ingjét, és vékony csíkban megkarcolja a bőrét. A rajtam ejtett sebbel nem is törődöm.

 

Kiejti a kezéből a tőrt, ami hangtalanul landol a szőnyegen. A mellkasomhoz nyomja a tenyerét, eldönt a szőnyegen. Egyik keze már megint a hajamban kotorázik, a másikkal az előbb levágott dinnyeszeletet teszi a számba. Mmm... szeretem...

 

Hideg ujjait végighúzza a seben a mellkasomon, lehajol hozzám és csigalassúsággal kezdi el nyalogatni a számat. Wrrr... mi a fenét művel..?

 

Felmorranva harapok a nyelvébe, és kényszerítem vadabb tempóra. Velem aztán ne szórakozzon.

 

Az ingébe markolok, két ujjam beljebb nyomom az imént vágott résbe és egy rántással széttépem a sötét anyagot. Lenyomom a szőnyegre.

 

A mellkasára tenyerelek, végignyalom a sebét, finoman kóstolgatva mintha szószt nyalogatnék róla és nem vért. Jesszusom...kezdek tényleg nagyon begőzölni.

 

Erős rántást érzek, felhúz az arcához. Megnyalom a számat és vigyorogva vallom be hogy tetszik az íze.

 

Megcsókolom..újra.. ugyanolyan vadul ahogyan az előbb. Saját vérének íze csak mégjobban bevadítja, olyan hévvel esik nekem, hogy nevetnem kell, de inkább visszafolytom.

 

Elhúzódom tőle, szemeim az arcát fürkészik. Na mi van?

 

Félrehajtott fejjel viszonozza a tekintetem, noha az arcomon kívül máshova is téved a pillantása.

 

Szórakozottan forgatom az ujjaim között a tőle elorzott másik dinnyeszeletet. Közelebb hajol, elveszi tőlem, majd ujját végighúzza a mellkasomon ejtett seben. Véresek az ujjai, de nem zavarja élveteg tekintettel nyalogatja le őket, majd bekapja a dinnyét. Anyám... beletunkolni nem akarod akkor már..?

 

Belső énem a fejét fogja hörögve, de kívülről nem látszik rajtam semmi, teljesen nyugodtnak tűnök. Igen, így kell ezt.

 

Halkan fenevet.

- Tényleg fantasztikus íze van.

 

Jah, kár hogy nem kapod meg a boltban.

 

 

 

Felállok, kissé lenyugodva sétálok a konyhába és töltök egy kis pezsgőt két pohárba. Odaadom neki az egyiket és a sajátommal letelepszem a kanapéra. Elég volt a földön ücsörgésből.

 

- Mmm, pezsgő.

 

Mmm igen.

 

 

 

Milyen kibaszottul jól mutat csupasz, véres felsőtestettel a nappalim kellős közepén. - ötlik agyamba a gondolat, de gyorsan elhesegetem, mint egy bosszantó legyet. Nem hiszem el, hogy már megint ilyesmin jár a fejem. Lassan kezdem úgy érezni magam mint egy hormontúltengéses tinédzser.



Levi-sama2009. 06. 04. 22:09:53#749
Karakter: Syd-Ryu (Darky-Hyppolita)



2008.10.06 14:22 Idézet

 

Syd (2. rész):

 

 

 

A pezsgőjét kortyolgatva néz szét alaposabban a lakásban. Megszemléli magának a berendezéset, a polcokat, mindent. Végül a szemben lévő ajtóra téved a tekintete. Rámnéz, szemöldökét enyhén felvonva.

 

Igen, tudom mire gondolsz. Elvigyorodom.

-Hálószoba?

 

Hehe, ez nem barchkopa, nem mondtad hogy rákérdezhetek.

 

Mögé sétálok, kezemmel a hátán abba az irányba lököm. Felkenődik az ajtóra, kinyitja.

 

Beljebb tessékelem.

 

Na tessék mostmár nyilvánvaló hogy megnyerted a kitalálós játékot. Rávigyorgok, kimondom az immár nyilvánvalóvá vált tényt.. igen, ez egy hálószoba. Mert nem tyúkot kopasztok és nem is fürödni szoktam idebent.

 

 

 

A nyakához érnek az ajkaim, ráharapok a bőrére, közben érzem hogy a hideg levegő a bőrömhöz ér. Hová lett az ingem vajon? Áh, kit érdekel.

 

Kigáncsolom, hanyatt esik a szőnyegen. Hajam az arcomba lóg, nagylelkűen megszabadít tőle. Rávetem magam az ajkaira... abbahagyhatatlan ez a csók...mmm....

 

Ujjaimmal végigszántok a mellkasán, majd azt követi a szám.. őrjítően lassan. Kölcsönkenyé visszajár..ugyebár.

 

Úgy néz ez nem tetszik neki, mert felránt és a hátamra fordít. Eszméletlen hogy hagyom magam leteperni a saját szőnyegemen..nem vagyok normális... whrr...ahh...

 

Ajkai hozzérnek a mellkasomhoz, végignyalja a sebemet. Jesszusom..

 

Ujjai közben lejjeb kúsznak a testemen, már az ágyékomat simogatják az alsón keresztül. Nem is emlékszem mikor...ahhmm..,

 

 

 

Felrántom magamhoz, beleharapok az ajkaiba. Helyet cserélünk. Még mindig vigyorog... ilyen nincs. Lerángatom róla a nadrágot, és a magamétól is megszabadulok. Ajkaim már a hasát kóstolgatják, mély hangon morgok hozzá, mint egy vadállat aki éppen a prédáját készül felfalni. Istenem..alig ismerek magamra...

 

 

 

Belekapaszkodik az utolsó ruhadarabba ami rajtam van, megpróbál beljebb taszítani a szobába, vagy csak közelebb az ágyhoz. Ahhmm az most nem fog menni... majd legközelebb..

 

Hagyom hogy levegye rólam, egyenesen fellélegzek mikor végre megszabadulok tőle. Játszik velem megint... már ettől a pár óvatosnak tetsző nyelvcsapástól is kishíján elvesztem a fejem. Megragadom a karját és hasra fordítom. Végignyalom a fülét, arcom a vállába a temetem, miközben egy mélyről jövő nyögéssel hatolok belé.

 

Ő sem marad csöndben, hallom is a hangját a fülembe csengeni, ahogy egyre gyorsabb tempóval hajszolom magunkat a gyönyör felé. Képtelen vagyok abbahagyni. Nem...aaaahhhhggrrmmmm....

 

Szinte egyszerre érünk a csúcsra, rekedt kiáltásunk elnyelik a vastag falak.

 

Rázuhanok, levegőért kapkodva, amiből hirtelen valahogy egyáltalán nincs elég.

 

A hátamra fordít, mellémfekszik, kitartóan bámul, majd nemsokára megszólal:

 

- Micsoda remek vendéglátó vagy te! Teljes körű kiszolgálás, ezt nevezem!

 

Ehh, nem is ő lett volna ha ezt kihagyja.

 

- Hát, éppen nálad sem volt okom a panaszra. - felelem az előbb átéltektől a szokásosnál két oktávval mélyebb hangon.

 

Rámvillantja a szemét, fölém mászik. Lábát átveti a mellkasomon, megcsókol. Na mivan.. nem volt elég?

 

- A szőnyeged állati jó…, de biztos van ilyen kényelmes az ágy is. -jegyzi meg és felránt a földről. Mögöttem áll, egészen hozzámsimulva, ha nem lenne ekkora önralmam már rég hangosan felnyögtem volna az érzéstől.

 

Ajkaim újfent a vállát veszik célba, a fülemet harapdálja. Meglök, háttal az ágyra zuhanok. Az őrületbe kerget. Megint. Fogai az ágyékomat karistolják, én pedig hörögve kapok levegőért. Ha még élne valahol a józan eszem, most kéne leállnom, de már elszállt az utolsó józan gondolatom is.

 

A hajába markolok, felnyögök ahogy megmerítkezik bennem. Nem vagyok normális.. komolyan... hol hagytam az eszemet..?

 

Ahh de akkoris... annnyira jó... aaahhhh ... jézusom....

 

 

 

Nemsokára lecsap rám a mai nap második orgazmusa is, nyögve kapok levegőért, félig lehunyt szemeim alól figyelem ahogy ő is felkiált a gyönyörtől.

 

 

 

Legördítem magamról, elfekszik mellettem a takarón, lazán, mintha otthon lenne. Már meg sem lepődöm.

 

Nézzük egymást, szótlanul, fogalmam sincs mit mondhatnék még, ami nem lenne alpárian ronda káromkodás vagy nem ideillő. Igazából csinálunk mi akármi mást is egymás idegelésén és a sexen kívül? Nem. De akkor meg mi a fenéért érzem ilyen marha jól magam tőle? Ez kész agyrém.

 

 

 

- Nos, igen, az ágy kényelmes. - jegyzem meg frappánsan. Na tessék ennél jobb nem jutott volna eszembe.

 

- Ez most azt jelenti, hogy sokan mondták már előttem, vagy épp ellenkezőleg? - kérdezi kíváncsian. Megvonom a vállam. Nem mindegy? De.

 

- Ma estére…, valami könnyed lazítást terveztem…, heh…, aztán holnap délutánra edzőtermet, uszodával egybe kötve, délelőtt főzök valamit…, azt hiszem. - szólal meg halkan, aztán nevetni kezd saját magán. Könnyed lazítás... igen... az megvolt...

 

- Ha nem törsz rám, mint legutóbb…, meglátogathatnál. - teszi hozzá.

 

Nocsak. Ez most egy meghívás. Na ezt sem gondoltam volna ezek után. Tudunk mi kultúrált emberek módjára viselkedni? Azaz.. viselkedjünk úgy..? Hát ez aztán annyira lehetetlennek tűnik számomra, hogy már csak azért is érdekes.

 

Jól van... belemegyek a játékba.

 

2008.10.06 14:21 Idézet

 

Syd (3. rész) :

 

Alszom pár órát, aztán észrevétlenül kisurranok mellőle miközben alszik. Felöltözöm, magamhoz veszem a fegyvereimet és útnakindulok. Már nem sok van vissza az éjszakából és ezt még el kell intéznem.

 

 

 

***

 

 

 

Aránylag gyorsan végzek is. Sóhajtva szállok ki a liftből és nyitom ki az ajtót.

 

 

 

Mi a...?

 

 

 

A nappalim szőnyegén egy maszkos fickó fekszik, ő pedig dühösen, meztelenül tornyosul fölé. Nem hiszem el, pont most...

 

 

 

Berántom magam mögött az ajtót, bőrkabátomat a kanapéra dobva sietek oda hozzájuk. Ismerem ezt a szerelést.. nézek végig a földön fekvőn. Biztosan az egyik rivális maffia embere. De miért pont engem akar eltenni láb alól? Mondjuk mert jelenleg épp az ellenfelüknek dolgozom. Naigen..nyomós érv.

 

 

 

- Mit tennél ha azt mondanám hogy csak egy nyomulós rajongó? - nézek rá sóhajtva.

 

- Nem hinném el. -feleli egyszerűen. Na igen ez várható volt.

 

Gondolom hogy sejtette, hogy nem vagyok egy könnyű eset, de azért hogy nálam maszkos fickók potyognak az égből, az azért egy kicsit sok. Bár amint látom remekül elbánt vele.

 

 

 

- Ha megengeded ezt most lerendezem. - bökök fejemmel a hívatlan vendég felé, azzal bőrkesztyűs kezemmel megragadom a grabancát és kicibálom magammal az előtérbe.

 

Ott aztán kiszedem belőle kinek dolgozik. Elég egy bordái közé nyomott pisztolycső és dalol is mint a kismadár. Rendes esetben most egyszerűen megölném, de egy vendég jelenlétében ez kicsit bajos lenne. Meg aztán... mit kezdenék a hullával? Így aztán útjára engedem pár pofonnal egy kis szorongatással és az ígérettel hogy ide vissza nem jön, különben kiherélem. Veszek egy nagy levegőt és visszasétálok a nappaliba.

 

 

 

***

 

 

 

A kanapén üldögélve fogad, láthatóan roppant kíváncsi a magyarázatomra. Remek.. mindig is utáltam magyarázkodni.

 

 

 

Lehúzom a kezemről a kesztyűket, ledobom az asztalra ahol még ott csillog a tőr.

 

-Sajnálom hogy felébresztettettek. - nézek rá derűsen. Hülyén hangzik, de most valahogy röhögni tudnék kínomban.

 

- Hát... tudtam hogy a kaszkadőrmunka veszélyes... - jegyzi meg sokat mondóan. Tudom hogy tudod.. nem vagy te hülye.

 

- Jah igen. Az. - felelem és leülök mellé. Lábamat keresztbe teszem egymáson, felé fordulok. Még fel sem öltözött, csak a hajnali napsugarakat viseli magán és a függönyről rávetülő árnyakat. A vágás körül a mellkasán rózsaszínőre színeződött a fehér bőr... nyakát és mellkasát gyógyuló és friss harapásnyomok tarkítják. Nahát, sosem gyógyulsz már ki belőle? Mihelyt elmúlna kapsz újat. Akárcsak én.

 

 

 

-Szóval akkor ma délután... melyik edzőteremben találkozunk? - váltok témát, egyúttal  emlékeztetve rá hogy a holnapból időközben ma lett.

 

Ahh de jól esne most egy ital. Azt hiszem maradt egy kis pezsgő az üvegben. Felállok és a hűtőhöz sétálok. Éppen a poharat emelem a számhoz, mikor megjelenik a hátam mögött.

 

-Jó gyorsan letudtad ezt a témát. - jegyzi meg kis gúnyos éllel a hangjában, és a vállam fölött odahajol hozzám. A szájához tartom a poharat. Csak tessék.

 

Iszik pár kortyot, majd a hűtőnek támaszkodva néz szembe velem.

 

-Gondoltam majd úgyis megkérdezed ha valami érdekel. - vonom meg a vállam. Tiszta hűvös nyugalom vagyok. Minek idegeskedjek? Már úgyis mindegy. Ha tudja hát tudja. Nem mintha sokat számítana.

 

-Ugyanott ahol a múltkor. - szólal meg hirtelen és beletelik fél percbe mire rájövök hogy az előző kérdésemre válaszolt.

 

Bólintok.

 

Ezek szerint nem akar faggatózni. Vagy csak későbbre tartogatja a kérdéseit. Későbbre... Valahogy olyan természetesnek tűnik hogy lesz később. Pedig az volna a legokosabb ha ott abbahagynám ezt őrültséget ahol van. De nem akarom. Mostmár nem. Ahhoz túlságosan is jól szórakozom.

 

 

 

Visszasétálok a nappaliba, kezemben a pohárral. Megiszom a maradék pezsgőt.

 

-Kifejezetten jól áll az a pisztolytáska a combodon. - jegyzi meg gonosz mosollyal. Ehh..tudtam hogy nem úszom meg megjegyzések nélkül. A düh lassan önti el az agyamat, de szerencsére sikerül megállítanom mielőtt lángra kapna.

 

-Kösz. Van még egy, ha gondolod. - felelem lazán, és az ablakhoz sétálok. Hosszú hajam lebegve követi a mozdulatot.

 

 

 

Hát ma kijutott nekem az biztos. Még ma megkeresem azt a fickót és kinyírom. Nem ússza meg hogy rám... izé rá rontott az éjjel kellős közepén. Arról nem is beszélve hogy más se hiányzik nekem mint hogy megtudják a címemet. Hát ez tényleg csodás.

 

 

 

Ezt elnézve... jó kis napnak nézek elébe. Komolyan úgy fogunk vacsizni mint egy házaspár?

 

 

 

Elvigyorodom.

 

 

 

Mókás lesz.

 

2008.09.24 18:58 Idézet

 

Ryu:

 

 

Az ajtó még ki sem nyílik, rendesen, amikor már repül is a kezemből a penge, meg sem áll az ajtófélfáig. Hih…, vigyorodom el…, kicsit azért jobban is megnézhettem volna, számításba se vettem, hogy esetleg eltalálhatom. Vigyorognom kell. A testi épségéért aggódom…, miközben már gyakorlatilag minden elképzelhető helyen, a testén megcsócsáltam. Na, és vice versa, ő is az enyémet. Kicsit szúrós szemmel méreget, nem örül a találkozásnak, és ezek szerint nem is járnak hasonlóan vicces dolgok a fejében. Állunk az ajtóban, én nézem őt, ő néz engem. Csak, mert én udvarias voltam és csengettem…, attól még nem feltétlenül kéne idekövesednem a bejárati ajtó elé, nem?

Na nézd csak, félreáll! Honnan gondolom, hogy nem jókedvében teszi?!: ))

Becsukja az ajtót, a falnak dől, és még mindig nem szól egy szót sem. Fekete nadrág, és ing van rajta, utóbbi begombolatlanul villantja ki, tökéletes felsőtestét, és rajta a már múlófélben lévő fognyomaim természetesen.

Megfordulok, és körüljártatom tekintetem lakása ezen részén. Nézz csak, egy dohányzó asztal… odamegyek, leteszem a tőrt, majd visszafordulok hozzá.

- Neked is Szia. – valahogy csak szóra lehet bírni. Ennyire nem taglózhatta le a puszta látványom is. Hehe. Biccentést kapok válasz helyet. Nahát! Nem szólsz hozzám sztrájkot tartunk?

- Nem törtem össze semmit a lakásodban. – mondja hirtelen, a szokásostól is mélyebb hangon. Ilyet csak akkor hallottam tőle, amikor…

- Oh, nem is azért jöttem. – mosolyodom el. Ha tudná, már ezzel a hangszínnel is milyen nagyon beindít! Huh…, miért is vagyok itt? Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, hogy tovább húzhassam az agyát?: )) Biztos, hogy megérte ezért idáig eljönni? Fizikai és metaforikus értelemben egyaránt.

Beljebb lépek a nappaliba. Az asztalon, ahova az előbb szinte alig odafigyelve letettem a tőrét, egy kard és töltények is hevernek. Heh…, penge…, tudnék vele mit kezdeni…: ))

Mellettük egy óriási gyümölcsöstál…, szőlő, sárgadinnye, eper, meggy, áfonya…, nahát málna nincs? Milyen kár…: ))

- Megzavartalak a vacsorában. – állapítom meg. Rázza a fejét…, haja szétrebben körülötte.

- Ahhoz több kell, hogy megzavarjon. – Felveszi a kesztyűt! Ejha…, kialudta magát, vagy mi a fene történhetett?

- Ennek örülök. – válaszolom.

A nappali másik felén, hatalmas ablakok választják el a várost a lakástól…Hát ez nekem tényleg kimarad az életemből, egyik helyen sem láthatom, amit az otthonomnak tekintek. Gyönyörű, vonzza a szememet. Nah, nem mintha sajnálnám, hogy kimarad ez nekem, de ha már úgyis itt vagyok, most megnézem.

A kinti sötétségnek és az üvegnek köszönhetően meglátom, amikor mögém lép.

- Kösz a tőrt…, de megtarthattad volna. Van még pár a szekrényben. – súgja a fülembe. Ahhh, ha kaszkadőrnek lenni ilyen jó dolog…, fenébe az épületekkel…, ezekkel a pengékkel, én is szívesen játszanék főállásban! Bár az üvegben türköződő tekintete…, valahogy nem egészen ezt sejteti.

Ehhh, majd mindjárt aggódni kezdek nem? Mintha nem tudnám magam megvédeni…, hehe. Nem lett volna rá már többször is lehetősége, hogy megtehesse…, heh, dehogynem…, csak éppen akkor…, nos nem hinném, hogy likvidálnánk egymást, most vagy a jövőben…, ahhoz túl jól szórakozunk. Legalábbis remélem, hogy ő is…, mert én nagyon.

- Ez kedves. – mosolygok rá a tükörképére az üvegben. Egy árny hussan át szemein…, már megint dühítem.

Elránt az ablakból, hogy aztán ugyanazzal a lendülettel hátam a hideg üveglaphoz nyomódjon. Berezonál, ahogy testem hátulról nekinyomódik. Mmmm…, hát azt már megtanulta, hogy húzzon fel…, akárcsak én őt. Más dolgokat pendít meg bennünk, de akkor is beindít.

Ahogy szája az enyémhez ér, máris kezdődik elölről minden…, nem tudom nem megkóstolni. Már szinte el is felejtettem, hogy akartam ellenállni egyáltalán.

Ajkai szétnyílnak…, valami édeset érzek odabenn…

- Eper… - Találgatok.

- Áfonya. - Segít ki. Ahhh, jó is az…, főleg ilyen tálalásban.

Beletúr a hajamba, tarkómat simítja végig kezével… , mosolyog. Nahát! Ha ma még nevetni is fog… jut eszembe a gondolat, de félbe is szakad. Hahhhmmm.

Hagyja, hogy szabaduljak az üvegtől, de esze ágában sincs elengednie engem…, magára ránt, a fekete szőnyegre, haja szétterül rajta. Nem hiszem el, hogy nem feküdt rá néhány tincsére…: ))

Egymásba mélyed a két tekintet…, most ő szólal meg hamarabb.

- Azt hiszem nem vacsoráztál még. – mondja. Hát, ez…, vicces…, felkínálja magát desszertként…, az felettébb kedves…, több mint kedves.

 Leveszi az asztalról a gyümölcsöstálat, felém nyújtja. – Szolgáld ki magad! – feleli félmosolyogva.

 

2008.09.24 18:56 Idézet

 

Ryu: (part 2)

 

 

Micsoda egy rendes házigazda lett! Visszavigyorgok rá. Lehet ennek az invitálásnak ellenállni? Most, amikor épp meghívott enni a saját nappalijában…, mi több a földön heverészve,

Megfogom a tál másik felét, magunk közé tesszük a szőnyegre. A vigyor, mintha ráfagyott volna az arcomra, nézegetem a roskadozó tálat, aztán kiveszek egy kicsinek éppen nem mondható szőlőfürtöt, letépek róla egy kisebb részt, a többit visszateszem.

- Mi olyan vicces? – kérdezi, pont mielőtt bedobna egy epret a szájába. Ő is szüntelenül vigyorog. Hah, már megint játszunk? Nekem nem gond, én élvezem.

- Most mindjárt a tegnapi és a mai napról is beszámolunk egymásnak…, mintha csak hazajöttem volna ide?: )) – folytatom a beszélgetést, és közben szemezgetem a szőlőt. Nevethetnékem lesz a dologtól…, aztán egyszer csak ő is nevetni kezd! Döbbenetes!

Felé dobok egy szőlőszemet, amit röptében elkap és meg is eszi. Ezek szerint neked is tetszik ez!

Cserébe kapok egy áfonyaszemet.

- Mmmm…, így is nagyon jó, tényleg. – vallom be. Ezt nem bírtam ki, egyszerűen.: ))

Egy újabb szőlőszem…, neki…, én meg megkóstolom az epret. Esküszöm frutáriánus leszek…, hogy ez mennyire jó…, bár persze lehet csak a helyzet miatt gondolom.

Elnyúlok a szőnyegen, szemlélem a bordó falakat. Hosszú hajkorona érkezik látómezőmbe. Nicsak, kapok egy meggyszemet. Lehajol, nyelvével juttatja számba… most mondjam, hogy legközelebb magozza ki nekem? Áhhh, nem, inkább visszalököm a magot a szájába. Vigyorogva, húzódom el tőle. Felülök, a dinnyét még nem kóstoltuk meg…, ááá a tőr pont megteszi, hogy vágjak belőle egy szeletet. Tudom, élesebb, mint egy kés…, de a kardnál azért mégis jobb, nem? Leemelem az asztalról, egy mozdulattal vágok is egy vékonyabb szeletet, majd kettészedem, és nekinyújtom a felét. Kikerekedett szemekkel néz rám. Hah…, megint sikerült felhúznom. Vajon az agyát, vagy őt magát is, azért?: ))

Közelebb hajol, kezét a tőrt tartó kezemre teszi, elfordítja a pengét, így éppen mindkettőnk felé esik az éle. Nekinyomja a mellkasomnak. Hah, csakhogy én még fel vagyok öltözve! Nem rajtam fogja a nagyobb sebet ejteni. Persze egyikünk se szisszen fel, pedig neki a puszta bőrét éri a penge. Átvágja az ingemet és ha nem is nagy, de kisebb vágást sikerül rajtam is ejtenie. Eldobom…, nem koppan, úgyhogy valami puhára eshetett…talán a szőnyegre. Tenyerem az immáron véres mellkasának tolom, feje megérkezik a szőnyegre, hajába rejtem egyik kezem, a dinnyeszeletet, amit neki szántam, fogai közé teszem. Dinnyétől hideg ujjam végighúzom az ejtett sebén. Heh…, mindjárt le is nyalom…, aztaaaa….

Másodpercek alatt tűnik el a dinnyedarab…, hirtelen kedvem is lesz kutatni utána…

Helyzethez és hozzánk cseppet furcsán óvatosan kezdem nyalogatni ajkait…, tényleg érezni a dinnyét…, hördülve, harap nyelvembe, és egyúttal mélyíti el szokásosan vaddá nyelveink táncát.

Nahát, nem tetszett az óvatosság? Mosolygok bele a szájába, még ha tudom, hogy ezzel csak még jobban felidegesítem, akkor is. Nem bírom megállni. Vagy nem is akarom?

A vágáson keresztül résnyire szabaddá vált mellkasom, ujjait beletéve feszegeti szét az anyagot, belekapaszkodva dönt le a szőnyegre, széttépi az ing még megmaradt használható részét. Annyi baj legyen, most már tényleg jön nekem egy inggel…, mielőtt innen távozom majd szerzek egyet…, a gyűjteményéből, hehe.

Nyelvét és tenyerét érzem a mellkasomon. Brrrmmmm, hogy eltalálta, pont ez járt a fejemben az előbb. Hajtövébe túrva húzom az arcát közel az enyémhez. Halványan szétkenődött vért látok ajkain, mintha csak rúzs lenne.

- Finom. – vallja be, s megcsókol megint, saját vérem fémes ízét érzem rajta.

Ahhh…

Aztán egyszer csak elhúzódik, félkönyékre támaszkodva figyel. Semmi különös nem történt. Üzeni a tekintete… szerinted igen? Ez…, kitanulta a játékot…, heh.

Oldalra fordított fejjel nézem. A vágásból, még mindig gyöngyözik a vére…, kicsivel szív fölött érte, bár a jobb oldalon, szerencséjére.

Szórakozottan játszik a kezemből kivett fél-dinnyeszelettel. Hanyag mozdulattal odanyúlok, mutatóujjam keresztülhúzom a vörös csíkon mellkasán, kiveszem ujjai közül a gyümölcsdarabot. Figyelem a szemeit, arcát, ujjamról lassú nyelvcsapásokkal tisztítom le vérét, majd szinte egyből utána küldöm a dinnyét.

Nevetni kezdek. – Tényleg fantasztikus íze van! – szelídítem nevetésemet, hogy azért beszédképes is legyek.

Feláll, kisétál látóteremből, majd kisvártatva egy pohárral tér vissza, benne valami buborékoló folyadék. Heh, de jó ötlet…, inni is kéne valamit, valóban. Felülök, elveszem a felém nyújtott poharat, ő a sajátját dédelgetve, leül a sötétbarna…, hm, konyakszínű kanapéra. A megszáradt vér színe. Éppen ide illik…, haha. De inkább iszom, lesz még alkalom felbosszantani, ha jól sejtem.

- Mmm, pezsgő. – jegyzem meg. Elismeréssel bólint, szótlanul mustrálja művét, csupasz, véres-foltos mellkasomat.

Felkelek a szőnyegről, leteszem az üres poharat. Én most nem félmeztelenül állok az ő nappalijában, véresen, harapásnyomoktól tarkítva. Csak nézem a számomra új környezetet.



Levi-sama2009. 06. 04. 22:08:56#748
Karakter: Syd-Ryu (Darky-Hyppolita)



 

2008.09.22 19:57 Idézet

 

 

 

Syd:

 

 

 

Miért gondoltam azt hogy a tegnap történtek bármit is változtatnak a hozzáállásán? Hiszen az enyémen se változtattak.

És ő is, ugyanolyan bosszantóan viselkedik mint előtte. De lehet hogy ez direkt nekem szól, mindenesetre a mostanra már félig-meddig lecsillapult haragom most megint újjáéled. Nem rá haragszom... inkább magamra és arra hogy megint mit szórakozik velem. De bizonyára nagyon élvezheti mert folyamatosan ott van az a vigyor az arcán.

 

Na nézd már...

 

Leveszi a testhezálló pólót, és hozzámvágja. Kitérek előle. Nemhiába... félelmetes reflexeimnek kell lennie egy ilyen munkához.

 

Na, mostmár látom hogy nem csak rajtam vannak színes foltok és csíkok. Vörös és lila... egészen jól áll neki. Nem állom meg hogy ne mosolyogjak rajta. Elvégre legszebb öröm a káröröm. Ha már én ilyen szép színes vagyok, legalább necsak én legyek az.

 

 

 

- 1:1.

 

 

 

- Van kávé a kiöntőben…, még futás előtt főtt le, szolgáld csak ki magad nyugodtan… bögrét is tettem mellé…, direkt neked. -szólal meg szórakozottan.

 

Közben ásványvizet iszik és a hűtőben kotorászik.

Nem hiszem el, már megint engem bosszant. Elfolytok egy dühödt vicsort. Nem akarom hogy kiüljön az arcomra amit gondolok.

Kivesz egy dobozt a hűtőből, lédús málnaszemet ejt a szájába. Rámnéz. Látja hogy őt nézem. Felém nyújtja a dobozt.

 

- Te is szereted? -kérdezi csevegve. Egy másodperc alatt termek melette, nekinyomom a hűtőajtónak, ami döngve csapódik be. Kiveszek egy szemet a dobozból, a többit kiütöm a kezéből. A gyümölcsök szanaszét gurulnak a konyhában, egy pár rá is hullik. Hmm..de szeretem én ezt.

 

Ahogy hozzá hajolok szétnyomom őket a mellkasán... az édes gyümölcsös lé nedves cseppekben folyik végig rajta.

 

A fogaim közé veszem az egyetlen épen maradt málnaszemet és azzal simogatom az ajkait. Vadul veti rá magát, beleharap a gyümölcsbe... a vöröses lé végigfolyik a számon és az államon. Mohón csókolva esik nekem, én pedig ugyanolyan vadul viszonzom. Szétkenődött a málna a nyelvemen, ezt az édes ízt érzem mostmár az ő szájában is. Mmmm szeretem a gyümölcsöt.

 

 

 

Elszakítom tőle az ajkaimat. Elégedett mosollyal mérem végig. Tiszta málna. Na jó, azért én is.

 

 

 

Engem figyel. Végighúzza ujját a mellkasomom, majd a nyelvével támadja meg málnaleves bőrömet. Ahhrrr... basszuss... megint nem fogom kibírni hogy ne essek neki.

 

 

 

- Tulajdonképpen, fürödni akartam, mielőtt munkába indulnék. -néz rám. Ezt direkt csinálja. Tudom. Rendezem az arcvonásaimat hogy ne lássa rajtam hogy most legszívesebben nekiesnék. Hogy a vágytól vagy a dühtől az most mellékes. A kettő keveréke még érdekesebb dolgokat hoz ki az emberből.

 

 

 

Elindul az egyik irányba. Valóban komolyan gondolja a fürdést. Rendben, én is komolyan gondolom.

 

 

 

Követem, hangtalanul, de úgysem vesz észre. Útközben elszórom a nadrágom meg ami még rajtam van. Levetkőzik éppen beállna a tágas zuhanykabinba. Remek. Megnyitná a vizet, de még előtte belököm, és kezem már a csapon van. Meleg víz zúdul ránk. Ahhmm..nagyon kellemes.

Kezemet mellette támasztom a csempének, magasságbeli fölényemet kihasználva könnyedén csapok le az ajkaira, de nem ellenkezik..dehogy.

 

A lábai közé lépek, kezemben már ott van egy tüsfürdőspalack amit az előbb csentem le a polcról. Elnagyolt mozdulatokkal kenem szét rajta, direkt külöm figyelmet szentelve annak hogy nyúzzam egy kicsit az érzékeit. Hogy én ezt mennyire élvezem.

 

- Fürödni akartál… - súgom a szájába magyarázatképpen. Tulajdonképpen nincs is szükség magyarázatra, de azért nem árt ha bosszantom egy kicsit én is. Nehogy már adósa maradjak.

 

Megmarkolom a csuklóját és elrántom a faltól. Kicsit meglep hogy nem ellenkezik kicsit sem, de végülis miért zavarna, hiszem pont ezt akarom.

 

A hab végigfolyik a testén,én pedig felhördülök ahogy nedves teste az enyémhez ér.

 

Beleharap a nyakam hajlatába, nyelve a bőrömet ingerli.

 

 

 

Waahrrr... teljesen megőrjít. A fenekébe markolok, majd kezem előresiklik, az ágyékára. Most ő hördül fel, vadul kap fogaival a szám után.

 

Hajam beborít minket, érzem hogy ujjai vizes tincseim közé csúsznak...arhhhh...

 

 

 

Szétkeni rajtam a testéről folyókázó habot. Mmmm....

 

Kezével végigsimít rajtam.. mindenhol... whrrr...

 

 

 

Hozzá hajolok, falom..marcangolom az ajkait, majd megfordítva a falnak lököm. Nekitámaszkodik a csempének, egyik keze hátralendül... megmarkolja a fenekemen... ahh... basszus...

 

Vadu lökéssel hatolok belé, ő pedig felmordul. Fejem a vállánál..ráfolyik a hajam a testére...de ezek szerint nem zavarja..jó mert engem sem. Beléharapok a bőrébe, ahol még találtam egy szabad területet amit nem borítanak vörös, lila foltok.

Mély hangon nyög fel, alig hallok mást csak saját hangomat és az övét.

 

 

 

Mikor rámtörne a gyönyör, a szemközti a falnak lök, hangosan csattan a hátam a falon. Ahhh igeenn...

 

 

 

A testemet kezdi el dörzsölni a tusfürdős kezével, hajamat félredobva, a hátamat, vállamat simogatja vele. Az ajka után kapok, csókunk vad és zabolátlan.

 

 

 

Nyelve a fülemet érinti, beleborzongok az érintésbe. Jézusom.. mit művelek megint...

 

Ajkai lejjebb siklanak a testemen... ahh szent ég.. most mitől lett hirtelen ilyen készséges... egy újabb talány...

 

 

 

Újabb csók, majd mintha mi sem történt volna kezembe nyom egy flakont. Összevont szemöldökkel mérem végig.

 

- Hajat is moshatsz nyugodtan… -mondja, és végigsimít a hajamon.

 

Mi ez gyors váltás? Igyekszem elrejteni hogy meglepett vele, és csak nézem ahogy kisétál a zuhanyból. Hát ha már itt vagyok... és úgyis vizes hajam.

 

Gyorsan befejezem a fürdést, de mire végzek ő már nincs itt. Remek, szerintem tudta nem lennék rózsás kedvemben. Vagy csak szórakozik velem. Nem ez lenne az első eset.

Összeszedem a ruháim, felöltözöm. Na nézd csak mit írtál nekem szerelmes levelet?- veszem a kezembe a cetlit, majd apró gombóccá gyűröm dühömben.

 

Van pofája... wrr...

 

Mondjuk az igaz hogy tényleg én voltam az aki kulcs nélkül rátört csak úgy, de... ah mindegy. Nem érdekel.

 

 

 

Hazaindulok.

 

2008.09.22 19:56 Idézet

 

Syd (2. rész):

 

 

 

Másnap.. munka munka hátán. Az elcsúszott ügyet elintézem, aztán egész nap autós üldözést forgatok.

 

Már a fogamat csikorgatom mikor a béna sztárocska miatt az egyik ugrásomat ötödszörre kell újravenni. Távoztamban odavetem neki hogy esetleg vegyen tervbe egy pályámódosítást. Hát ez sem lesz puszipajtásom ezentúl.

 

 

 

***

 

 

 

Kieresztem a gőzt.

 

 

 

Átöltözöm. Felveszek egy sötét inget, amit nem gombolok be, és egy nadrágot. Felnyitok egy zacskó kekszet, és magam elé veszem a gyümölcsöstálat. Pezsgőt töltök egy pohárba, közben az üzeneteket hallgatom vissza a rögzítőről. Munka, munka, munka. Kinyomom az egészet a francba.

 

Most hagyjanak békén egy ideig. Szőlőszemeket ejtek a számba, bekapcsolom a hifit és zenét hallgatok. Mmm..eper... sárgadinnye... lilás áfonyaszemek... meggy...

 

Az dohányzóasztalon szanaszét egy kard hever, és töltényhüvelyek. Arany csillogásuk a szemközti falra vetül. Remekül mutat a bordó falon. Igazán.

 

 

 

Felteszem a lábam a kanapéra. Egy szőlőszem végiggurul a mellkasomon. Basszus. Felülök hogy kirázzam a nadrágomból ahová esett, ám ekkor megszólal a csengő.

 

Mi?

 

 

 

Egy ideig szemezek az ajtóval. Nekem nem szokott látogatóm érkezni. Márcsak azért sem mert nem hívok senkit. De akkor mégis....kicsoda... -gondolat közben elindulok az ajtó felé. Nagy lendülettel nyitom ki, egy döndüléssel mellettem az ajtó fájába szúródik egy fém pengéje. De hiszen ez az én tőröm. Csak nem hagytam a... oh a picsába.

 

Ránézek... látom hogy erőteljesen rajtam vigyorog és ez nem tetszik. Most engedjem be? Nem, az kizárt. De ő is beengedett ...azaz nem..én nem kértem engedélyt. Félreállok az ajtóból. Ez nem éppen invitálás, de nem is elutasítás. Ő persze az előbbinek veszi... miből gondoltam. -húzom el a számat magamban.

 

 

 

Becsukom az ajtót magunk után. Ha most berohannék elpakolni az feltűnne, ezért inkább nem zavaratatom magam, lazán a falnak dőlök és figyelem ahogy körülnéz. Leteszi a tőrt az egyik asztalra.

 

 

 

-Neked is szia... -emlékeztet az üdvözlés elmulasztására. Na nézd már... még bunkó is lettem hirtelen. Biccenetek. Remek..ennyi telt tőlem.

 

Nem mintha ma terveztem volna bármi fontosat is, de azért ezt se.

 

 

 

-Nem törtem össze szemmit a lakásodban. - jegyzem meg halkan, szokatlanul mély hangon.

 

 

 

-Oh nem is azért jöttem. - mosolyodik el. Megint jól szórakozik rajtam. Én miért nem találom olyan viccesnek. Vajon ő is ezt élte át mikor rátörtem? Aligha. Neki nem volt sok rejtegetnivalója. Nekem van. Meg tudnám én lepni ha akarnám..de még hogy.

 

 

 

Észreveszi a gyümölcsöstálat a dohányzóasztalon. A hatalmas üvegtál a fél asztalt elfoglalja. Nemcsoda hogy majd kiszúrja az ember szemét.

 

 

 

-Megzavartalak a vacsorában. -nem kérdés. Kijeletés. Vacsora? Hmm igen végülis itt az ideje. De mégsem.

Megrázom a fejem.

 

-Ahhoz több kell hogy valami megzavarjon. - felelem nyugodtan, magamban jól szórakozva.

-Ennek örülök.

 

 

 

Hát még én.

 

 

 

Az alblakhoz sétál. Kinéz a mélybe. Nincs tériszonya. Vigyorognom kell. Nekem sincs. Sosem volt. Se így, se átvitt értelemben.

 

 

 

Még mindig az ablakon bámul kifelé. Mögé kerülök. Az üvegben látszik a tükörképem, és az övé. A város fényei tükröződnek sötétkék szemeiben.

 

Komolyan azt gondoltad hogy épen megúszod ha meglátogatod barlangjában az oroszlánt? Aligha. De mondjuk ez rám is igaz. De azt hiszem ugyanúgy nem gondolkozott mint én nemrég. De kit érdekel? Nem akarom beismerni de tényleg rettentően felizgat a dolog. Rég nem voltam már ilyen.

 

 

 

-Kösz a tőrt...de megtarthattad volna. Van még pár a szekrényben. -súgom a fülébe. Hehehe! Gondoljon amit csak akar, azt már a fantáziájára bízom. Mert van neki, abban biztos vagyok.

 

-Ez kedves. -feleli mosolyogva.

 

Hát nem annak szántam. De ez most megint bosszant. Hogy játssza itt nekem a hidegvérűt. Elrántom az ablaktól, hogy aztán háttal nekilökjem. Oda-vissza. Ez tetszik. Durr..csatt. Elég masszív az üveg, kizuhanni nem fog, de hadd féljen csak. A saját lakásomat nem teszem tönkre..olyan hülye nem vagyok.

 

Vadul csókolom meg, falva, harapdálva az ajkait. Rámvigyorog.

-..eper.. -szólal meg halkan.

 

-.. áfonya.. -javítom ki, és visszabukom a szájára. Kócos tincseibe markolok a tarkójánál, végigsimítok a nyakán, ujjbegyeim alatt érezve a harapásnyomokat rajta. Vigyorgok. Ő is látja. És nem tetszik neki. Vagy mégis?

 

Nekemfeszül a teste, szabadulni kíván. Hagyom neki, elhátrálok, de nem engedem el, húzom magammal.

 

 

 

Halk puffanással érzkezünk földre. Én a hátamra, ő rajtam. Az a szőlőszem a nadrágomban asszem szétnyomódott. Biztos az ez a hideg érzés. Basszus...

 

Megtámaszkodom a karomon. Farkasszemet nézünk.

-Azt hiszem nem vacsoráztál még. -jelentem ki. Sokat sejtetően vigyorog. Ez most igen vagy nem? Akármi lehet. Ó, hogy én hogy utálom. Ez a „miből szűrted ezt le” vigyor.

 

Hátranyúlok, elveszem a tálat és felé nyújtom.

 

-Szolgáld ki magad!

 

 

 

Elvigyorodik.

 

 

 

Remek. Asszem élvezni fogom ezt az estét is. Asszem...

 

2008.09.15 19:50 Idézet

 

Ryu:

 

 

Ahogy ujjaimon lazul a szorítás, egyből kihasználja, eldőlök az oldalamra. Fölém mászik és belepasszírozza a kezem a fejem mellett a párnába. Egy kis csiklandozás, és már ereszt is…

Megnyalom számat, épp ott, ahol az előbb beleharapott. Érdeklődő-csillogó tekintettel nézek rá közben… ismét fölém magasodik, mindenemet beteríti a haja. Ezen a zuhatagon keresztül érem át hátát, még közelebb húzom magamhoz. Harapdál…, a nyakam, fülem…, megcibálja a karikát benne…Tiszta bőrfelület egyre csökken rajtam is…Belenyögök a folytonos csókba…ahogy keze ágyékomat érinti libabőrös leszek…, ökölbe rándulnak ujjaim hajában…, vállán végigszántanak körmeim…

Forró, párás-nedves bőrfelületek találkozása…Jó ég! Akartam ellenállni?...Jesszus…, naná, hogy akartam…, Természeti csapásként lepte el házamat…, most itt van a lakásomban…, úgy látszik igényt tart minden épkézláb gondolatomra is.

Haahhh…épkézláb gondolat??? Mooost? Ahhhhgrrhhh….

Gátak nélkül… mindent megtenni… teljes tudatában annak, hogy bármiféle durvaság, ami kiszabadul az egyébként belül őrjöngő vadállatból…, csak még jobban felszítja a másik vágyát is… imádooohommm… hrrrgggg…

Imádom??? Úristen! Mik ezek a gondolatok? Nem, nem. Ki van zárva.  Dehogyisdehogyisdehogyis.

Uhhhhagggrrrr…Jesszum…, akkor miért élvezem ennyire? Neeehhemmm.

Haja beteríti az arcát. Félresöpröm, hogy jobban odaférjek hozzá, most látni akarom az arcát is…, közben.

Hangos nyögéssel temeti arcát nyakamba…, odanyúlok, hajába teszem kezem és szemébe nézek. Igen, ez az…, beleveszünk a másik keltette kristályos ködbe, amit a gyönyör kapui tárnak fel nekünk. Betakar testével, hajával, szakadozott légvételek… Mellém gördül, még mindig nem engedte el a kezemet. De szemei csukva vannak… Haja, takaróként borul testemre, illata töményen árad belőle.

Tudja…, azért nem nyitja ki a szemét…, tudja, hogy nézem.

Vagy talán, az jár neki is a fejében, mint nekem…, az elöl pedig…, legalább egy kis időre még…, szeretnék…, még ha a halogatás nem is jó dolog, akkor is.

Bevilágít a felkelő nap az ablakon. Pedig, mintha az imént csuktam volna be a szemem. Megint ugyanaz az érzés…, mintha végigpiáltam volna az éjszakát…Neeem, sokkal jobb dolgot tettem… Már emlékszem.

Jobbat? Már megint miket gondolok…Ezért egy hívő büntetést érdemelne…, Csak tudnám mi a fene ütött belém…Miért nem keresek egy könnyen megszerezhető, élvezhető, ártatlanul naiv kisfiút… Heh…, ezek után…, mostanában biztos nem…Hah, de jól jönne most egy edzőterem…, kár, hogy ez a lakás túlontúl kicsi ennek a szenvedélynek. Nos…, a park viszont ott van...

Igen, ez jó lesz…, megelőzöm, hogy a saját lakásomat zúzzam szét dühömben.

Megmozdulok, a sötétlila takaró csípőig takar csupán, azonban tele vagyok valami selymes, fekete…, ja ez a haja. Arrébb rakom, felkelek. Kinyitom a szekrényt, kikapok belőle egy fekete melegítőcuccot és pólót. A konyhába megyek, öltözés közben csinálok egy jó adag, erős kávét. Leemelek egy bögrét…, majd még egyet, és odateszem a lefőtt kávé mellé…, hogy megtalálhassa, ha akkor ébred fel, mikor éppen nem vagyok itt. Fogadok, már ettől felmegy majd a pumpa benne. Heh…, igen…, Istenkém…, imádok az agyára menni.

Saját kávésbögrémet üresen a mosogatóba lökve indulok el, lefelé a liftben pár bemelegítő mozdulatot is teszek.

Gondolni sem akarok rá…, vagy egyáltalán semmire…, pedig muszáj lesz, tudom. Megint megtettem, hiába minden, gejzírként tört elő mindkettőnkből…, valahogy biztos vagyok benne, hogy ő sem így tervezte.

Első kör, második…, hosszú percek telnek el, a város ébredezik, az emberek szálingóznak elő otthonaikból, munkába, iskolába, ki tudja hova igyekeznek. A saját életükbe, bizonyára. Miért nem elégszem meg ezek után a sajátommal, ahogyan volt? Miért kellenek ide az érzelmek?

Körök, egymás utáni körök…, bokrok, fák és egyre több és több ember, akiket kerülgetnem kell. A sors tálcán nyújt nekem egy ilyen lehetőséget…, én pedig filozofálgatok rajta, ahelyett, hogy elfogadnám és élvezném. Hát…, ez tényleg hihetetlen.

Utolsó körök, gyorsulnak a légvételeim…, hah, ahelyett, hogy valami egészen mástól gyorsulnának odafenn…, sors… na igen…, és akkor mi lesz…, szeretők leszünk, vagy mi a fene?...Még gondolatnak is nevetséges…,pedig, ha ezt így folytatjuk…, Folytatjuk…, bahhh, már ezen agyalok…, tegnap még az összes létezőre megesküdtem, hogy soha többet! Most meg…, na nem. Ideje lesz hazamenni…, mielőtt még újabb baromságok jutnak eszembe.

A zene változatlanul szól a füleimbe…

”with me… with you… In war for the love of you…”

Heh…, ez aztán tényleg hihetetlenül röhejes.

 

Felbaktatok a lépcsőn…, elvégre ez csak a negyedik emelet. Most érzem csak igazán, a hideg levegő hiányával, mennyire leizzadtam…, biztosan többet futottam a szokásosnál…Meglepő lenne?

Benyitok az ajtón. Még itt van. Ott áll az ajtófélfának dőlve, félmeztelenül, lábujjai eltűnnek a nappali süppedős vastag szőnyegében. Felsőteste csak úgy virít az éjszakai és az előzőn megszerzett foltoktól. Kilépek a cipőből, levetem a melegítő felsőt. Haja libben egyet, láttatni engedi vállán a karmolás nyomokat. Nem állom meg vigyorgás nélkül.

- Jó reggelt! – préselem ki magamból a tőlem telhető legrezzenéstelenebb hangon. Pólóm nyirkosan tapad rám…, biztos azt nézi annyira…Jól van, nem maradtál adós, nyugodj meg. Leveszem a pólót is, felé dobom…, most már én is félmeztelen vagyok. Láthatsz mindent…, az összes fognyomodat…mosolyogni kezd…

- 1:1.- mondja. Hát, igen…, úgy is mondhatjuk…, kvittek vagyunk. Valahogy úgy, ja.

Nem állok meg mellette a konyhába megyek, de hallom lépteit, követ.  Kinyitom a hűtőt, kiveszek belőle egy üveg ásványvizet, bontogatni kezdem.

- Van kávé a kiöntőben…, még futás előtt főtt le, szolgáld csak ki magad nyugodtan…, bögrét is tettem mellé…, direkt neked. – szólok oda neki, és szinte meg sem várom, mit tesz vagy mond…, végre kinyitottam a vizet, inni kezdek. Provokálom…, igen, direkt csinálom…, ha látná az arcát, közben…Már majdnem felér az előjátékkal…, komolyan mondom.

Nahát, málna! Akad meg egy dobozon a hűtőben a szemem. Kiveszem, és élvezettel túrok a gyümölcs-szemek közé. Lédús és édes…, szeretem. Körülnézek a konyhában. Áll a kávékiöntő és a mellé készített bögre mellett, de egyikhez sem nyúl, engem figyel.

Felé nyújtom a dobozt. – Te is szereted? – kérdezem. Választ nem hallva, villanásnyi mozgást érzékelek, majd hátam a hideg és kemény hűtőajtónak csapódik. Haja már megint mindent beterít. Kivesz egy szemet a dobozból, a többit felém lökve üti ki a kezemből. A sok kisebb-nagyobb málnaszem közül jut bőven a padlóra, de rám is és rá is, felsőtestével szétnyomja őket rajtam egyetlen mozdulattal, ahogy a két mellkas összeér. Az utolsó még feltehetően épen maradt málnaszem a nyelvén van, két foga közt finoman ingerli vele ajkaimat…Mintha csak azt kérdezné…, szeretném-e…, azt a málnaszemet. Naná, hogy szeretném! Nem lehet kérdés, egyértelműen! Beleharapok…, a gyümölcs leve, még ha nem is lehetett neki valami sok, végigfolyik nyitott száján, állán, amit persze rám ken illetve mohón csókolva, de jut rám is belőle.

Nyelvem hegyével törlöm le, és már érzem is, bent…, nyelvén teljesen szétkenődött…, mmmm…, így sokkal jobb, csakugyan. Kiszakad csókunkból, fülledt az éjszakát idézően néz rám majdnem fehér színű szemeivel. Tekintetem felsőtestére vándorol…, valóban, szétmaszatolódott rajta a málna, az általam okozta foltokat, most élénkpiros szín is tarkítja. Mutatóujjam végighúzom mellkasán, aztán nyelvemmel nyalom le, a róla leszedett apróra préselődött gyümölcsdarabot. Felnézek rá, satuként fogja, szorítja az előbb még málnától pirosló ujjamat, kezemet.

Kísértés… újra és újra… Ki mondta, hogy akarok ellenállni, egyáltalán?

- Tulajdonképpen, fürödni akartam, mielőtt munkába indulnék. – sóhajtok fel, arcát, megvonagló izmait nézem. Elindulok a fürdőbe. Ledobom a nadrágot a többi szennyes közé hajítom, már éppen beállnék a zuhanykabinba, nyitnám a melegvizet…Beesem, neki a csempének…, a következő pillanatban a víz már záporozik is rám…, illetve persze nem csak rám…

Kezét vállam mellett megtámasztva, szemeit az enyémbe fúrva jut be nyelve ajkaim között. Térdével tolja szét lábaimat, másik kezéből egy tusfürdős palack kerül elő.

- Fürödni akartál… - suttogja számba, majd a palackból folyat mellkasomra, elnagyolt mozdulatokkal keni szét, rá is jut a képződött habból bőséggel. Valahogy most eszembe se jut tiltakozni…, most nem…, a változatosság kedvéért…, vagy talán, hogy újabb meglepetést okozzak vele.

Egyedül valóban sokkal unalmasabb lett volna a reggeli zuhanyzás.

Elránt a csempétől… a hab végigsiklik hátamon, le a fenekemre, combjaimra… Villámcsapásként ér, ahogy teste az enyémhez ér, nyaka és kulcscsontjának találkozásába mélyednek fogaim, nyelvemmel egyenként mázolom szét rajta a vízcseppeket…, karom az övére siklik, ujjaim simogatják az éjszaka ejtett karmolásokat. Istenem… Megőrültem…Hahhh, de annyira jó örültnek lenni most…vele…Ghhhhrrr, keze fenekemről előre vándorol ágyékomra, hörögve kapok szája után nyelvemmel…Mmmm…

Beletúrok hajtengerébe, ami immár csuromvizesen tapad rá, de rám is. Belemosolygok nyelvcsatánkba… Kit érdekel most a filozófia?

Felsőtestemen lefelé kúszó habtengerből letörlök egy jó adagot, tenyeremmel oszlatom szét izmain, itt-ott a hajába is jut belőle. Tusfürdő és hab keveredik, lassan teljesen tele van vele, mindkettőnk teste… egy általa okozott foltot tüntet ki figyelmével valahol testemen… Habtól síkos kezem ágyékára, kőmerev férfiasságára érkezik… Huuuuhhhahh…

Szerencsés halványszínű szemeiért…, ha most látnám először kéjtől mámorosan, azt mondanám teljesen tiszta a tekintete most is.

Hozzám hajol, fogaival cincálja alsó ajkamat…, ah, igen…, ez már az éjszaka is nagyon bejött. Hasamra teszi egyik kezét, úgy fordít szembe a csempével, kezem hátra lendül, épp a fenekére, majd feljebb egy kicsit, már amennyire hátrafelé ezt kivitelezni tudom, persze. Szétfeszíti még jobban lábaimat…, ujjai, tenyere előre csúsznak, combjaimra… Szenvedélyes rántással, majd lökéssel húz el és taszít neki ismét a csempének…, teljesen kitölt belül… Anyám…, ez egészen…Uhhhammmmm…Együtt sóhajtunk fel…, és egymást túllicitálva morgunk, hörgünk, nyögünk. Hahhh, még jó, hogy a másik nevét nem kiáltozzuk…, az már tényleg sok lenne nekem…, bár szerintem neki is.

Teste elernyed, hozzápasszíroz a zuhanyfülke oldalához. Hmmm…, itt az idő, azt hiszem… Izmaim összehúzódnak, lökök egyet a rajtam lévő testen. Nekiütközik a szemben lévő oldalnak. Kezemben már egy jó adag tusfürdő van…, haját félredobva nyakát, hátát masszírozom vele…hajamba markol, arcom fejével egy vonalba kerül…, ez a csók is olyan, amilyeneket váltottunk eddig is…, semmivel sem gyengédebb…nyelvem fülkagylójához siklik, körberajzolja azt, belül is…kezem a maradék habos tusfürdőt hasán keni szét közben…, tenyereivel két oldalt derekamon támaszkodik. Körmeim szélével karistolom fel felkarja külső oldalát, majd két kezem csípőjére simítom… kezdődik megint… érzem rajta is, ahogy a két test egy pillanatra derékon alul összeér. Letérdelek…, a hab utolsó maradványait is letörlöm, hogy hozzáférhessek… Nyelvemmel szántok rajta végig, számban érzem, hogy keménysége egyre erősebb.

Felállok, testem nem egészen teljes súlyával, de mellkasának tolom. A két nyelv már azelőtt találkozik, mielőtt szánk összeérne. Odanyúlok a feje melletti tusfürdős és samponos flakonok közé, kiveszek egyet.

- Hajat is moshatsz nyugodtan… - rakom kezébe a samponos dobozt, kezem végigsimít a fekete tincseken. Hátra lépek, és már kint is vagyok a zuhanyfülkéből…, rácsukom az ajtót. A tartóra dobok két nagy fürdőlepedőt, majd a sajátomat felkapva távozom. Nahát…, mégsem jön utánam! Micsoda önuralom…, ehehehe… De szeretném látni most az arcát…

Nem, erre most igazán nincs időm. Eldobom a vizes törölközőt, öltözni kezdek. Sötétkék nadrág, lila ing. Ápol és eltakar…, éljen a modern ruhaviselet. Bent a fürdőben még mindig folyik a víz… Szanaszét dobált ruháit az ágyra teszem…, papírt és tollat ragadok.

„Ahogy mondtam, igyál kávét nyugodtan…, mikor elmész, zárd be az ajtót magad mögött. Ha a kulcs nélküli bejutás ment…, ez nem okozhat gondot.: )) Köszönöm, hogy meglátogattál, igazán…, Jólesett.

Jaaa, a berendezés maradjon épségben…, különben…beköltözöm hozzád a felújítás idejére…, nem akarhatsz tartósan lakótársadnak…, ha jól sejtem…, igaz?...: ))”

Aláírás nélkül lököm oda a ruhák tetejére. Felkapok egy fekete szövetkabátot, kulcsokat, ami még kellhet…, kiviharzok lakásomból, vissza sem nézek.



Levi-sama2009. 06. 04. 22:08:17#747
Karakter: Syd-Ryu (Darky-Hyppolita)



2008.09.15 19:48 Idézet

 

Ryu (part.2.):

 

 

Másnap kora reggel jutok csak haza az irodából. De végre a végére értem az összes elmaradt dolognak…, a mai napon szabad… Kezdem is egy jó forró fürdővel…, aztán…, legelőször is…, átalszom a napot, délelőttöt.

 

A hálóba érve a földön megtalálom a kis papírdarabot, amire tegnap reggel írtam. Gyűrötten. Heh, tudtam én, hogy kiváltja a megfelelő érzelmeket. De legalább a lakás tényleg egyben van. Úgy tűnik volt itt a házvezetőnő…, az ágynemű tiszta és sértetlen, a fürdő és a konyha is tiszta. De jó!

 

Hah, hallatlanul jól esett ez a fürdés…, egészen felfrissültem tőle…, dőlök az ágyba a párnák közé…, ezúttal egyedül…, és a délelőttöt tényleg sikerül is átaludnom. Aznapi első adag kávé elfogyasztása után a konyhából a nappaliba tartva veszek észre valamit a bejárati ajtó mellett a földön. Ejjj, az a nő, mégse végzett teljes munkát, valamit láthatóan itt hagyott. Jut egyből eszembe. Odamegyek, felveszem. Nem kés, annál valamivel nagyobb…tőr… Akkor az is biztos, hogy ezt nem a házvezetőnő hagyta itt nekem…, hanem valaki más…

 

Vigyorogva nyúlok a telefonért, a második csengésre fel is veszik, és egyik alkalmazottam szól bele.

Mire elkészülök, és beérek újra az irodába…, az asztalomon vár a címe egy kis darab cetlin.

 

Már megint munka…, tolja elém a legújabb szerződést előkészítve aláírásra legújabb, még zsengének mondható alkalmazottam. Szemei körül enyhén remeg a bőr…, egyértelmű jele annak, hogy tart tőlem… Még csak pár napja volt, hogy azt tervezgettem, hogyan fogom megtörni csekélyke ellenállását, és miket teszek vele ezen az asztalon… Most meg…nézem őt…, és semmiféle késztetést nem érzek. Döbbenet! Illetve inkább az a döbbenetes, hogy ezután mit fogok tenni. A nap utolsó sugarai sütnek be az ablakon, amikor távozom az irodából. A felírt cím nincs is olyan messze a lakásomtól…, egy toronyház teteje… A portás elég könnyen meggyőzhető, hogy engedjen fel… még azt is megtudom, hogy délelőtt érkezett ő is haza…, aztán az idős bácsi mosolyogva int és kellemes időtöltést kíván. Heh…, igazán vicces…, ha tudná…

 

Felér a lift, megkeresem a papíron szereplő számot. Kezemben a tőr…ujjam a csengőn…

 

 

 

2008.09.13 21:54 Idézet

 

Syd:

 

Az őrület megint elhatalmasodik rajtam. El sem hiszem hogy újra, megint ugyanabba a hibába esem..de ha hiba is...a vala átélt legkellemesebb hiba amit vétettem. Ahh nem bírom.. terjesen megőrjít.

A nyakamba harap, ujjai a cipzáromon matatnak. Felmordulok.

 

A szemembe néz, elégedett vigyor terül szét az arcán. Na neem... ne rajtam vigyorogj! Átkulcsolom a lábaimmal és könnyed mozdullattal kerülök fölé. Ajkaink újra egymáshoz tapadnak, szinte már azt sem tudom melyik az enyém... annyira összeér mindenünk. Beleharap az alsó ajkamba, kéjjel teli nyögés hagyja el a számat, elveszve az övében, és a csókban amit egy pillanatra sem hagyunk abba.

 

 

 

Minek jöttem ide? Ezért? Hiszem megfogadtam hogy....

 

 

 

Nem. Kit érdekel most ez!

 

A nadrágom, amit kibontott, elkezd lefelé csúszni. Remek úgysem kell az rám. Lerúgom magamról. Falja, harapja az ajkaimat, alig tudok elszakadni tőle, hogy máshol is megkódtoljam. De meg fogom, annyira akarom... nagyon.

 

Fogaim közé veszem egyik mellbimbóját, harapdálom, szívogatom, ő pedig nyögve, hörögve élvezi. Igen, mert ez az, amit az arcán látok...élvezetet.

Végignyalok kockás hasfalán, nyelvemet a köldökébe engedem, élvezkedve rajzolom körbe lassan. Kezemmel a csípőjén támaszkodom, egy egyszerű rántással szabadítom meg a nadrágjától. Széjjel húzom a lábait, közéjük telepszem, ujjait érzem az alsóm alatt, ami már az utolsó, apró ruhadarab ami rajtam van. Körmei végigszántják a fenekemet, hörögve kapok levegőért. Megőrülök...hhrrr...

 

 

 

Felhúzom térdelő helyzetbe, erőteljes mozdulattal rántom le róla ami még rajta maradt. És már repül is át a szobán.

 

Nekem feszül a teste, ledönt az ágyra. Lehajol hozzám, a derekamnál jár már, egyre lejjebb és lejjebb halad. Waahhh... ahhh.. jézusom...

 

Végre megszabadulok a már kissé szűk ruhadarabtól, és ahol eddig a kellemes anyag simogatott, most forró ajkai és nyelve ingerelnek. Hé, ott még nem volt rajtam egy folt sem...

 

De nem sokáig marad érintetlen a terület, mert már érzem is fogait a bőrömbe marni. Hörögve kapok levegőért. Újra...és újra. Hihetetlen.. mennyire bevadít ezzel.

 

 

 

Felül, én pedig magamhoz húzom, hiszen kicsit magasabb vagyok és muszáj áthidalni ezt a csekély távolságot. Vadul engedem nyelvem a szájába, összekoccannak a fogaink, erőteljesen markol a hajamba, először egészen fent, majd lejebb a derekam vonalán.

Ahogy közelebb húzódik hozzám, egy hirtelen villámcsapással ér össze az ágyékunk. Egyszerre hördülünk fel, az érzés amit kiváltunk a másikból mintha csak ugyanaz lenne, mégis más.

Csak azt a kékséget látom magam előtt, mint a gázláng... lobog a szemében a szenvedély lángja én pedig egyszerűen beleszédülök. Már nem is akarom visszafogni magam. Nem. Senki kedvéért.

 

 

 

Ujjai megcsiklandozzák a férfiasságom, mélyről jövő morgás tör fel a torkomból. Épp csak feleszméltem az előbbi simogatásból, mikor már ajkai forróságát érzem magamon. Istenem...ahhh... ez nagyon jó...basszuss.. most kéne leállnom..

 

Neeehhmm...

Szinte állatias üvöltés amit hallatok..nem ismerek a saját hangomra. Lihegve hunyom be a szemem. Képtelenség..hogy én... hh...ilyen körülmények között...ahh józan maradjak...nhhh...

 

Felenegyenesedik, tenyere a mellkasomon csattan, a fülembe harap. Ezt nagyon szereti csinálni... már rájöttem..

 

Végigpillant rajtam, a sötétlila és vörös foltokon amit hagyott rajtam. Ez bizonyára nagyon felizgatja, mert vadul veti magát rám. Megfogja a kezem, én pedig megszorítom hogy ujjaink majd elroppannak a másik markában.

Egyszerre érzem meg testsúlyát az enyémen és keménységét magamban.

 

Felsóhajt, én pedig végigkarmolom a hátát. Fekete hajam szétterül a lila ágytakaróján, kezem végigszánt a gerincén, hátradobom a fejem. Alig látok a hajamtól. Ahh ez jó érzés...de..miért..?

Miért hagyom magam? Miért ne?

Beleharap a vállamba, teste együtt mozdul az enyémmel, végigcikázik rajtam ez az érzés, ami miatt egyszerűen már gondolkozni sem tudok. Nem.. most nem...

Pedig hogy fogom utálni magam érte később.

 

 

 

Vad csókban egyesülnek ajkaink. Beleharapok a nyelvébe, fejét még jobban magamhoz húzom, a hajába markolva. Kezem meg meg csúszik izzadt bőrén, ahogy próbálok megkapaszkodni benne, és ahogy sóhajai és nyögései a fülemben csengenek... csak még jobban bevadulok tőle. És ő is.

 

Úgy érzem a világ is megfordul velem egy pillanatra... ő pedig hangosan felnyögve jut el a csúcsra.

 

 

 

Érzem lélegzetét a bőrömön... haja a mellkasomon, szorítása a kezemen is gyengül egy kicsit.  Oldalra lököm, és fölé mászom. Megnyalja a száját, amibe az előbb haraptam bele elég erőteljesen és egészen duzzadttá csókoltam. Istenem..ezt direkt csinálja. Tudom..

Négykézláb mászom fölé, hajam beteríti a bőrét, nem csak én nem látok tőle. Egészen jól mutat a bőrén..hehe ez tetszik.

Megcsókolom, kezét a feje melett paszírozva a takaróba. De nem hagyja magát, kiszabadul és a hátamat átfogva von közelebb magához. Elvigyorodom, belenyalok a fülébe, majd a nyakához hajolva folytatom a harapdálást. Teljesen elkap a hév, ha akarna sem tudna megállítani de nem is akar. A hajamat markolja megint, és ahogy kicsit erőteljesebben érintem meg az érzékeny részét, úgy érzem magamon is. Megránja a hajam, az ajkamba harap, forró lehelletét érzem a számban. Őrült vagyok hogy ezt teszem..de kit érdekel. Most a legkevésbé sem.

 

Végignézek rajta, szabad terültet keresve ahol még nem hagytam nyomot, végül kinézek magamnak egy apró részt a nyaka hajlatában, és mikor hozzáér a szám érzem hogy megborzong tőle. Hehe... 2-1 ide.

 

 

Megcibálom a karikát a fülében, nyögve sóhajt fel, körmeit érzem a vállamon. Eddig nem volt ott semmi... most megúgy fogok kinézni mint aki egy tigrissel hált. Hehe ez jó hasonlat.

 

Felnyögök ahogy összeér a testünk, és az összes levegő kiszorul végre közülünk. Úgysem kell az oda. Oldalra veti a fejét a párnán, majd felpattannak a szemei és a nyakamnál fogva húz magához. Teljesen magával ragad ez a kékség...és testének forrósága... voltam már pár férfival de egyik sem volt ilyen. Talán azért, mert ennyire még sosem engedtem el magam. És hiába hogy minden korlátomat elhagytam, ő még ígyis úgy látszik hogy élvezi. Pedig szerintem neki is megfordult a fejében az elmúlt nap hogy talán nem kéne ezt tennie velem. Ugyanazzal a dührohammal kelhetett mint én, most mégis olyan hévvel esik nekem, mintha nem érdekelné semmi sem.

Átfordulok vele miközben beléhatolok, ő pedig felnyög és beleharap a nyakamba. Ő kerülne felülre, de nem hagyom és egy újabb fordulattal rajta termek. Jó nagy ez az ágy, még az én méreteimmel sem értem a szélére ami igazán nagy előny, tekintve hogy egy szintén majd 180 centis férfi van mellettem...izé...alattam.

Jézusom... hogy jutottam el idáig.. megint ezt teszem...

 

 

Megrázom a fejem hogy megszabaduljak a látásomat zavaró hajtömegtől, de ő előbb megszadít tőlük, mert hátralöki őket az arcomból és vadul esik neki a számnak. Teljesen megvadít ez a csók... még senki sem csókolt így.. ilyen hévvel és így ahogy ő teszi. Ez valami saját technika lehet, de igazán irigylem a szeretőjét ha van neki. Mondjuk hülyeség, hiszen akkor nem lenne velem. Bár az a véletlen amiben mi összefutottunk... igazán csak a sors szeszélye volt.

Én vagyok aki bemerészkedtem az ő területére..már megint..de valahogy nem érzem magam veszélyben emiatt. Imádom ezt a vad szenvedélyt amivel megérint, talán mindig ezt kerestem... talán csak most ilyen a hangulatom... de ha ez csak egy szeszély...akkor utálni fogom magam ha sokáig tart.

 

 

 

Lassan alig kapok levegőt. Nem csak azért mert szája az enyémen van és folyamatosan csókoljuk egymást, hanem mert már alig bírom ki ép ésszel azt a sok ingert ami elárasztja a testem. A takaró selymessége..bőre forrósága.. perzselő lehellete, a levegő hűvöse meztelen hátamon, az apró fájdalmak ahogy megharap és körmét a bőrömbe mélyeszti, és ez a folyton növekvő kitörni akaró gyönyör, ami végül engem is elragad.

 

Hangosan felnyögök és a nyakába temetem az arcom. Érzem hogy a hajamba markolva húzza fel a fejem, fogalmam sincs mit akar ezzel, talán csak látni az arcomat ilyenkor, de hagyom nem hiszem hogy lenne most energiám ellenkezni. Amúgy sincs sok értelme. Ráborulok, betakarom a testemmel és a hajammal. Arcom az ő hajába fúrva...most olyen intenzíven érzem az illatát mint eddig még egyszer sem. Reggelre magamon is ezt fogom érezni azt hiszem. De kit érdekel most ez. Lehunyom a szemeim.

 

 

Érzem hogy figyel, mintha bogarak mászkálnának rajtam ettől a tekintettől. Csukott szemmel is tudom, látom magam előtt azt a mélykék szempárt ami most rám irányul, mint a röntgensugár. De nem nyitom ki a szemem, mert akkor szembe kéne néznem nemcsak vele, hanem a saját hülyeségemmel is. Azzal pedig bőven ráér, ha várok reggelig.

 

 

 

Végül ezzel a gondolattal nyom el az álom.

 

2008.09.13 21:47 Idézet

 

Syd: (2. rész, mert nem fért ki egybe)

 

 

 

***

 

 

 

Korán reggel térek magamhoz. Vagy nem is olyan korán? Elsőre nem esik le hogy mit keresek én egy idegen marha nagy ágyában. Ráadásul ez a sötétlila takaró sem ismerős. Aztán persze eszembe jut minden, és a fejemre rántom a párnát. Basszus. Nem hiszem el! És még dolgozni sem mentem, na nem mintha annyira felspanolt volna a gondolat hogy kinyírjak valakit megint.

 

Felkelek és meg is találom az alsómat meg nadrágomat a szoba két sarkában. Az ingemet már nem, ezek szerint az máshol veszett el. Mint ahogy a hálótársam is, mert valahogy nem látom a közelben. Lehet hogy jobb is így.

 

Már ismerősként lépek a nappaliba, és a széthúzott függönyök között kipillantok a városra. Annyira nem lehet még késő. Az óra szerint is korán van még. Remek.

 

 

Kisétálok az erkélyre és lenézek a mélybe. Mondjuk ez a lakás nincs olyan magasan, de azért nem is olyan rossz. A hűvös reggeli szél belekap kócos hajamba, megborzongok.

Alig látok pár embert az utcán. Egy kosztümös titkárnőféleség, biztosan munkba siet, kutyasétáltató öreg néni, és egy kocogó férfi. Várjunk csak.. -kapom vissza a fejemet. -Szóval te vagy az.

 

 

 

Fekete edzőruhát visel, ahogy innen látom, és éppen kikerül egy az utcát eltorlaszolva beszégető lánycsapatot akik minden bizonnyal iskolába igyekeznek. Szóval ez a reggeli programod? Ki sem nézném egy építészből..de mondjuk belőled sem az hogy az vagy..

 

 

Bár rólam se mondaná meg senki elsőre hogy mi a foglalkozásom. Másodszorra sem.

 

Befordul a sarkon én pedig bemegyek a teraszról, és már az ajtókeretnek dőlve várom hogy benyisson az ajtón. Lazán, félmeztelenül mintha otthon lennék.

 

 

 

Nemsokára meg is érkezik, izzadtan és lihegve, amitől önkéntelenül is vigyorognom kell, mert más jut az eszembe, de elfojtom és csak az érdeklődést látni az arcomom. Karba font kézzel álldogálok, figyelem ahogy megszabadul a cipőjétől és a melegítőfelsőtől. A tapadós edzőcucc amit alatta visel teljesen látattni engedi minden egyes apró izmát. Igazán pazar látvány.

 

 

 

-Jó reggelt. -köszön mintha mi sem történt volna. Nos, lehetséges ha ezt reggel azt ágyban mondja már nem lennék ennyire nyugodt mint most. De volt egy jó fél órám hogy lecsillapodjak. Egyébként is. Csak magamnak köszönhetem. Elvégre én jöttem ide.

 

 

Önként és dalolva sétáltam be ezen az ajtón, így hát panaszt egyedül saját magamnak tehetnék. Csak az a baj hogy nem bánom. Sőt...

 

Ryu:

 

Megint ugyanabba a kelepcébe sétálok bele. Miért nem tiltakozom mégis? Igazuk van a nagy gondolkodóknak, soha ne mondd, hogy soha, különben ez lesz belőle. Minden egyes alkalommal, mikor hozzámér, még gondolkodásra késztethető működő agysejtjeim szállnak hajóra és tűnnek el a végtelen semmibe.

Hajammal szórakozik, megrántja a fejem, nyakamba harap, visszatérek a jelenhez. Megérintem a hátát, belekapaszkodok az ingjébe, az nem enged. Semmi gond, úgysem lesz már rajta sokáig. Fültől-fülig vigyorra húzódik a szája, azt hiszi, most behozta a lemaradást, ami a bosszantásomat illeti. Korántsem, korántsem. Teljesen nekiszorít a vastag szőnyegnek, megtámaszkodik két kezével a vállaim felett, merőn a szemembe néz, minthogyha nem is félmeztelenül feküdnék alatta. Elveszni látszom ebben az északi vizeket idéző szempárban. Megtámaszkodom a földön, épp csak annyira, hogy a két szempár közelebb kerüljön egymáshoz, tűzforró homlokaink egymást próbálják hűteni. Egyikünk se ereszti a másik tekintetét. Haja rám omlik, észre sem veszi, beletúrok még mélyebben, elvesznek benne ujjaim. Szája egészen közel van, mégis sikerül ellenállnom a kísértésnek. Egészen addig, amíg nem veszem észre, hogy szemeimtől elszakadva, számat kezdi nézni. Aaahhh, nem bírom, újra megcsókolom. Kivetkőztet a már amúgyis félig megszabadított ingemből, mellkasomat veszi célba, karistolja fogaival, csiklandoz nyelvének hegyével. Kezem megtalálja végre-valahára az elrejtett cipzárt és már ki is bontom tarkára harapott, karmolt felsőtestét a felesleges bőr-darabból. Nyelvem kulcscsontján szalad végig, kezem nadrágjának szélébe kapaszkodik. Na, mostmár aztán tényleg…, nevetséges…, az erkélyajtó előtti szőnyegen tesszük magukévá a másikat? Ennyire nem bírnánk magunkkal? Eh…, feltápászkodom és elindulok a nappaliból nyíló folyosón. Nyílván meglepődött, de készségesen követ. Megállok a folyosó végén, megfordulok, nézem, de már megyek is tovább. Igazán nem akarom, hogy itt is szétverjünk mindent…, jobb lesz sietni úgy látom. Néhány lépéssel szeli át a köztük lévő távolságot, magához rántva csap le ajkaimra. Viszonzom hevességét, ujjaim érintik nyakának érzékeny bőrét. Tovább, még mielőtt tombolás veszi kezdetét, itt helyben, azon melegében, hogy rajtafelejtem a szemem. Benyitok az egyik ajtón, nyitva hagyom. Hallom, hogy valahova máshova találta be. Ez a lakás, pedig nincs akkora, mint a ház, mégis hogy elkerüljük egymást. Nahát, ezen sürgősen változtatni kell, azt hiszem.

 

Igen, pont a dolgozószobát találta meg. Érdeklődve nézi a berendezést. Hehehe, nem olyan rossz, mint gondolod…, munkán kívül bőven kitombolhatom magam. Most főleg, hogy te is itt vagy! Nekilököm az asztalnak, megtámaszkodik éppen a tervrajzon. Hozzádörgölőzöm a hátához, kezeim a mellkasán kalandoznak, haját arrébb rakom, leheletemmel cirógatom a megtalálása.

Kihátrálok a szobából, a folyosón benyitok minden utamba kerülő ajtót, várom a fejleményeket. Lecsillapodhatott, nem hallok szitokszavakat sehonnan se.

Állok a háló ajtaja mellett, ő pedig kis híján elvéti, kinyúlok érte fél kézzel. A szobában majdnem teljes a sötétség, kénytelen bízni abban, hogy saját lakásomban vakon tájékozódom. Elérjük az ágyat, magabiztosan lököm ki alóla lábait, hogy aztán rugózva hulljon a sötétlila ágytakaróra Nadrágzsebembe kapaszkodva szakít el a földtől, hogy egyenesen ráérkezzem meg. Arca tele lesz az hajammal, füle mellett az ágyba fúródik fejem. Nyakamat megfogva irányít a megfelelő irányba, szemeink ismét találkoznak. Megtámaszkodom a csípőjén, nyelveink már a szájakon kívül egymásra találnak, aztán nem sokkal később betalálnak a nekik tetsző helyre a másik ajkain keresztül. Ujjaim a haján keresztül a nyakát simogatják, egy-egy sötétebb foltot külön kirajzolva maguknak, persze újabbak akadnak bőven, tele velük az ő teste is, elvégre. Fogaim végigkarcolják nyakának bőrét, vékony vörös csíkot hagyva maga után. Nyelvem nedves kígyóként érinti a forró felületet. Egyik kezem ujjai mellkasának mellbimbójával játszik, a másikkal a nadrág tetejébe kapaszkodom, fél kézzel kipattintom a gombot, ujjbeggyel letolom a zipzárt.

Most valahogy mégis kár, hogy olyan magasra nőtt. Nem látom az arcát, a szemeit…, a száját…Felocsúdok, belenézek a szemébe. Lábaimat lábaival átkulcsolva terít bele a lila ágytakaróba, nyelvével birtokba veszi a már jól ismertnek tűnő területet, amit szám belseje jelent. Lábaim nem eresztik az övét, nadrágja fokozatosan csúszik így lejjebb és lejjebb, amíg meg nem reked a bokáinál, ahol egyszerűen lerúgja magáról a terhet. Beleeresztem fogaim alsó ajkába, mire belenyög csókunkba. Onnan elszakadva, harapva, tépve hagy nedves nyomokat mellkasom egyébként is szétcincált bőrén. Rátalál egyik mellbimbómra, vad szívással próbálja kiszedni rendeltetésszerű helyéről.

Grrr…, annyira…jóhhh…vele…, miért? Az eszemnek győzni kellett volna vágyam felett.

Ajkai már a köldökömnél járnak, kezei satuként szorítják két oldalról csípőmet, egyetlen rántással szabadul meg nadrágomtól, ami aztán ki tudja hova lesz.

Enyhén szétterpeszti lábaimat, hogy beférjen közéjük. Ezúttal fültől fülig követi végig csontom vonalát, ujjaim könnyedén betalálnak passzos alsója alá, ahol aztán izmos fenekét karmolásszák.

Térdelő helyzetbe húz, egyik láb a másik után szabadítja ki utolsó ruhába kárhoztatott testrészemet is, ami persze egyenes következmény, sokáig az övé se marad fent. Visszataszítom az ágyra. Nyelvemmel, fogaimmal súrolva az érzékeny területet, pontosan az alsó korcán egyensúlyoztatva, onnan időnként be-betévedve mélyebb tájakra. Fogak és nyelvek kereszttüzében szabadítom meg ettől az apró, de annál idegesítőbbé vált anyagdarabtól, ami recsegve enged követelésemnek, majd elhagyja az ágy területét. Heh, remélem azért egyben maradt, igen kellemetlen lenne neked anélkül távozni innen reggel, hehehe, ugyebár. Nem hagyom el a túlságosan is ingerlő területet. Ajkaim ágyékának bőrét fedezik fel, mintha nem is láttam volna még…, jééé, tényleg érintetlennek tűnik, legalábbis foltmentesnek, ami többi testrésze távolról sem mondhat el magáról. Elmosolyodom, fogaimat kiengedve szaladnak a puhán kívánatos bőrbe. Egymás után másodszor hozom rá a frászt így, mégis csupán hörgéssel válaszolja megtettemet. Eszméletlen! Ezért jutalmat érdemel. Sarkaimra ülök, keze már húz is fel magához. Hah, micsoda összhang! Ki hitte volna. Már megint féktelen nyelvcsata. Szinte meg sem érzem az újabb és újabb harapásokat, bár valószínűleg kapok belőlük bőven. Egymást masszírozza a két nyelv, kezem a vállánál szaladt hajtengerbe, másik a derekán. Még közelebb hajolok hozzá ágyékunk hirtelen összeér. A másikat túllicitálva hördülünk egymás szájába. Szemeim óceán-kékjét belemélyesztem az ő halványkék szempárjába. Nyelvem érinti felső, majd alsóajkát is.

Lábaim utat törnek maguknak combjai közt. Kezem férfiasságára téved, csiklandozás-szerű óvatossággal érintem meg egyetlen ujjal, amit morgás követ. Rábukom és szájjal, nyelvvel kezdem kényeztetni, jutalmam hihetetlenül mély állati üvöltésféleség. Erre nem lehet nem felelni. Felegyenesedem, tenyerem csattan mellkasán, szám fülét veszi célba, ajkaim nyúzni próbálják, kezei érintését érzem valahol magamon. Hhhhrrrrrr……..

Másik fülkagylójára térek rá, közben lábaim sarkaimon támaszkodva támaszkodnak két szétvetett lába között. Feltérdelek, megszemlélem. Ágyékán a friss sebnek tűnő folt vonzza…, nem csak tekintetemet. Ujjaink összekapaszkodnak, testsúlyom ráengedem…, erős lökéssel érkezem meg…, egyből bele…Hahhh, Istenem!

Pedig, ha feje némiképp kitisztul, jól tudhatnám, hogy lesz ennek következménye…



1. 2. 3. 4. <<5.oldal>> 6. 7.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).