Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Yaoi)

1. 2. 3. <<4.oldal>> 5. 6. 7.

Kai2012. 10. 31. 20:39:44#23972
Karakter: Keisuke Akita
Megjegyzés: ~ Hostocskámnak


Nagyon szeretem a munkámat, de a túlórát ki nem állhatom. Sóhajtva lépek ki az irodából a kollégáimmal és áldom a napot, hogy végre péntek van.

- Akita- san nem jön velünk inni egyet?- kérdezi egyik kollégám.

- Nem köszönöm! Inkább hazamegyek pihenni!- válaszolom de, hogy őszintén megmondjak, semmi másra nem vágyok csak egy kimerítő szeretkezésre úgy az egész hétvégén keresztül.

Beülök a kocsimba és máris tudom, hogy ezt a hétvégét sem a lakásomban fogom tölteni. Egyenesen és céltudatosan a belvárosba hajtok majd megállok egy hotel előtt. A kocsimat leparkolják helyettem és máris megyek be az épületbe.

Nem vagyok idegen ezen a helyen. Havonta majdnem 2 heteket töltök itt, ha összeadjuk.

- Akita- sama már vártuk!- mondja a recepciós.

- A szokásosat!- felelem, és máris kapom a kulcsot. A liftben megszabadulok a szemüvegemtől és a zakómtól. A lakosztályba érve hanyagul ledobálom a ruháimat és cuccaimat egy székre. Beállok a fürdőbe és hosszasan folyatom magamra a vizet, de kellemes pancsolásomat az idegesítő kopogás zavarja meg.

- Egy pillanat- kiabálok, ki miközben magamra tekerek egy törölközőt. Kinyitom az ajtót és szőke szépség tekint vissza rám.

- Segíthetek valamiben?- támasztom meg az ajtót és végigmérem zaklatómat.

- Hozzád!- feleli, angyali hangján majd betol az ajtón és ajkaimra mar. Hmm… ma este sem fogok unatkozni.

- Figyelj, gondoltam szólok..- kezdem el vetkőztetni-, hogy egy rossz szobába jöttél, de most már maradsz!- támadom meg ajkait és felsóhajtok. Már nem is emlékszem mikor akadt utoljára partnerem. A fürdőbe indulok vele miközben ruháit a szoba különböző szegleteibe száműzöm. Miközben folyamatosan ajkait és nyakát kóstolgatom, engedek, egy nagy kád vizet majd beleültetem a kis szőke herceget és én is csatlakozom hozzá. Meg akarom győzni, hogy itt maradjon, még ha más is hívta. Végigsimítok, vállain majd azokat kezdem hosszasan masszírozni le egészen a hátán és csípőjénél előrenyúlok. Felkuncogok, mikor megérzem kissé merev vágyát és rákulcsolom hosszú ujjaimat.

- Mondd, csak el akarsz menni?- kérdezem tőle és finoman nyakát kezdem harapdálni.



Szerkesztve Kai által @ 2012. 10. 31. 20:41:45


Darky2010. 03. 18. 16:59:29#4296
Karakter: Syd (2)



Fogy a levegőnk.. ezért kifelé iramodunk.. a folyosón át, ahol már olyan sűrű fost gomolyog, hogy látni is alig lehet.

 

Felém ugrik valaki, kardom lapjával csapom fejbe, majd a combjába mártva a pengét teszem harcképtelenné. Tompa puffanás mögöttem jelzi.. hogy őis akcióba lendült.

 

Minden lépéssel meg kell küzdenünk. Valamit nagyon elszámolhattam, vagy csak.. rossz helyen keresték őket. Ezek biztosan nem nyírták ki egymást. Kedves barátom nem találhatott rá, mivel ő nem volt a rejtekhelyén. Nem volt.. mert engem akart kinyírni. Minket. Mily remek.

 

Már a harmadik ember kerül az utamba.. a levegőm egyre fogy.. köhögök a füsttől.

 

Nem látom az ajtót.. őtis csak abból érzékelem.. ahogy háta az enyémnek ér.

 

Vakon tapogatózom.

 

A negyedik pont közénk vágódik, a két kard összetalálkozik a férfi gyomrábanm, ordítani sincs ereje.. azonnal elveszti az eszméletét.

 

Az ajtó.. aminek nekiesek pont.. kitárom és köhögve kapok levegőért. Odakint.. senki..csak a csillagos ég.

 

- Ez.. kh.. nagyon nem volt vicces. – jegyzi meg.

- El kell tűnnünk.

- Még van hova? – kérdezi a kardra támaszkodva.

- Ez csak figyelmeztetés volt. A java mégcsak most jön.

- Nem azt mondtad hogy elintézik nekünk? – kérdezi kissé bosszúsan.

- Ilyen könnyen hagyod hogy elrontsák a kedved? – kérdezem felvillantva egy vigyort.

- Hmm.. oké.. szóval van még hely a tarsolyodban.. egyre izgalmasabb.. viszont.. akkor most.. te főzöl. – teszi hozzá vigyorogva… és önkényesen a kocsimhoz sétálva bedobja a kardot a lehúzva felejtett ablakon.

- Ruha? – intek fejemmel a ház felé.

- Szellőztetsz?

- Igazad van. Most nem. Találsz a csomagtartóban. – bökök arra a fejemmel.

Biccent.. szerintem már megszokta hogy nálam mindig mindig helyen van két dolog.. fegyver és váltás ruha.

 

Énis magamra veszek egy nadrágot.. és bepattanok a kocsiba, még mielőtt a szomszédoknak feltűnne a mérgező füst.

 

Főzni.. méghogy főzni…

 

- Azt hiszem.. ezt még meg fogod bánni..  – fordulok felé nem sokkal később.

Sokatmondó.. sejtelmes mosolyt villant csak a lelapuló haja mögül.

- Ennyit megér hogy láthass kötényben? – kérdezem rákanyarodva egy kihalt útra.

- Ó az bármit. – vigyorog a képembe.

 

Hát ha így állunk… lehet hogy ezúttal én fogom füstfelhőbe burkolni a házat.. ugyanis a tudat hogy főzés.. és ő.. valahogy a fejemben sem akar megférni egymás mellett.

 

Khm.. hát.. izé…

 

- Márcsak egy gond van, azt hiszem.. előtte el kellene intéznünk még valamit.

- A bevásárlásra gondolsz? Azt hiszem akkor vehetnénk egy pár zoknit is. – pillant le  meztelen lábfejeire.

 

Bekanyarodok egy éjjelnappal nyitvatartó áruház elé. Hát az nem volt a csomagban.. és cipő sem. Hmm..

 

Hajamat átdobom a vállam felett ahogy kiszállok. Ebben a kései órában ugyan tök üres a parkoló mégis megbámul egykét ember ahogy besétálunk. Őt elküldöm ruhákért, addig én beszórok a kocsiba némi ehetőt. Gyümölcsöt is teszek hozzá, legfeljebb megrohad a hűtőben ha gyorsan távoznunk kell.. innen is.. de a nagy adrenalinfröccs mindig m,eghozza az étvágyam.

 

A pénztárnál találkozunk össze, mikoris a kocsiba szórja a karjában gyűjtögetett elengedhetetlen ruhadarabokat. Hmm.. gondolkodóba ejt a tudat hogy eddig jutottam.. már a méreteimet is tudja.

 

Szerintem sejti hogy ezen jár az eszem mert.. vigyorog.

 

Hát.. ez érdekesnek ígérkezik..

 

De azért nem árt.. ha minden eshetőségre felkészülünk.

 

Elvégre mostmár.. duplán vadásznak a fejünkre. Hála az okos ötletemnek.

Gondolatban fenékbe rúgom magam érte, de mit tehetek.. ez van. Ezt az önkéntes számüzetést.. a bujkálást.. és a sebtében vásárlást.. ezt az életet.. én már megszoktam..

 

…csak az a furcsa… hogy először az életben.. most nem vagyok egyedül..


Darky2010. 03. 18. 16:59:00#4295
Karakter: Syd (1)



Valahogy mindig a kedvenc khm. dolgaim gyakorlása közepette zavarnak meg.

 

Szerencsére neki nem kell magyaráznom, le kell lépnünk méghozzá kurva gyorsan. Mégis ahogy vigyorog, majd a következő pillanatban kezét a hátamra téve küld rajtam egy nagyot, amitől biztos kiterülnék az ablak alatt mint a gyalogbéka.. ha nem lennék az, aki vagyok és nem csinálnám fő és mellékállásban azt amit.

 

És mire összeszedném magam, megérkezik egyenesen rám. Még éppen sikerül befognom a száját, mielőtt nevetni kezdene.. és lebuktatna minket. Elhiszem hogy marha jól szórakozik..de egy golyó a fejébe.. nem hiszem hogy ilyen vicces lenne.

 

Na pillanat.. álljon meg a menet..

 

Már megin miatta aggódom? Mi a szent szar?

 

***

 

A bokorban bújócskázunk.. valamiért a gyerekkorom jut eszembe.. azaz ami nem volt. Én sose játszottam ilyet.. és most.. mint felnőtt.. folyton ezt teszem. Futok mások elől.. mások ellen.. mások miatt… mások helyett..

 

Mindezt miért? Mert ezt választottam.. életcélul? Aligha.

 

De akkor.. mégis mit?

 

***

 

Mikor megbizonyosotunk benne hogy elvonultak, az egyik távolabbi utcában parkoló kocsimig futunk.. és bevetjük magunkat. Hmm.. fő az elővigyázatosság ugye. Ezt az egyet.. meg kellett tanulnom.. mindig.. mindenkor.

 

***

 

Teszünk pár kört a városban.. míg kiagyalom hogy mi legyen. Ha kinyírjuk őket..az nem old meg semmit. De ha nem.. akkor ő fognak minket. Mily egyszerű.

 

Miközben tekerem a kormányt.. fél szemmel rápillantok.. elkapom a tekintetét ahogy engem méreget,.. mintha a gondolataimban akarna olvasni.

 

- Visszamegyünk. – jelentem ki.

 

Bólint.

 

Felvesszük a harcot. Naná.

 

***

 

Míg ők a ház széjjelrombolásán és a kutatáson fáradoznak.. egy bombát rejtek az autójukba, ami nemsokára szép tüzijátékot szolgáltat a közelben lakóknak.

 

Hogy örülhetnek nekem.. heh.

 

***

 

Micsoda romantikus este.. tüzijáték.. aztán vacsora.. most pedig úgy fekszem mellette az ágyban, mint ahogy azt az évek óta házasok teszik.

 

Jézusom.. mik járnak a fejemben.

 

Lassan fújom ki a levegőt.. szemem még mindig behunyva.. tettetem hogy alszom. Csak tudnám miért. Valószínűleg úgyis tudja.. hogy csak hitetni próbálom. Hogy nagyon is fenn vagyok.. és nagyon is érzem.. amit csinál.

 

Hajam végével simogat.. igyekszem kibírni anélkül hogy arcizmom rándulna, de nem olyan könnyű ez azért…

 

Felszedtem magamra egy kis önuralmat az idők folyamán.. de azért nem ennyit.

 

Whrrr.. szóval nem tudsz aludni? Milyen kááárr..

 

***

 

Korán reggel tűnök el mellőle, kicsit csodálkozom is.. hogy nincs még fent, de legalább könnyebb dolgom van.

 

Úgy megyek el… mintha ott sem lettem volna.. nem hagyok magam után kupit vagy szennyes ruhákat, minden nyomot eltüntetek, majd olyan halkan zárom be magam után az ajtót.. hogy valszeg akkor sem hallaná meg senki.. ha tanácskozást tartanának a lakásban.

 

***

 

Egész héten a nyomukban vagyok, kifigyelem mikor akarnak lecsapni. Megint rá fenik a fogukat.. hát ez hihetetlen.

 

Most ezek vagy nem tanulnak a leckéből.. vagy nagyon hülyék.. vagy esetleg mindkettő.

 

Hmm.. mindkettő?

 

Közben észrevétlenül figyelem minden lépését. Hamár én rángattam bele ebbe, azt akarom hogy több „károsodás” ne érje miattam és a khm. munkám miatt.

 

Amikor a munkahelyén van.. a szembenlévő ház lapos tetején hasalva figyelem, miközben a táskámból előbányászott csokis kekszet ropogtatom. Elis feledkeztem róla mennyire szeretem.. a gyümölcsök mellett..eztis.

 

Mikor elindul a kocsijához .. én követem. Egy darabig figyelem otthon is, ki jön.. ki megy.. de különösebb érdeklődést egyik ember sem vált ki belőlem. Ő már inkább.. de hogy megőrizzem az inkognitómat, és az ellenséget is félrevezessem, azt hiszem jobban teszem ha nem mutatkozom előtte. Csak meggyőződöm róla hogy még nem támadták meg, vagy ilyesmi.

 

***

 

Éjszaka rádió és telefonadásokat hallgatok, majd karikás szemekkel zuhanok az ágyba, hogy aztán a gép sípolása ébresszen fel.

 

Hogyaza..

 

Álmosan pislogok a képernyőre.. és nagyot ásítva teszem fel a fejhallgatót, majd rögtön el is röppen az álom a szememből ahogy meghallom miről beszélnek.

 

Kezem ökölbe szorul, halkan morogni kezdek a dühtől.

 

***

 

Másnap már ott várom őt a parkolóban, egy kedves ismerős társaságában.

 

Már akkor kiszúr mikor befordul a garázsba, pedig elvileg a kocsi mögött állunk. Mosoly villan az arcán.. nem.. nem is..  inkább vigyor.. méghozzá az a fajta vigyor.

 

Kezében egy laptoptáska, és egy köteg irat. Szó nélkül lépek hozzá és veszem el tőle. Az iratokat bedobom a kocsim nyitott ablakán, a laptopot pedig átnyújtom a barátomnak.

 

- Nehéz lesz.. – biccent, az, a kocsi motorháztetejére téve a táskát.

- Tudom hogy megoldod. Olyan helyre tedd, ami elég messze van ahhoz hogy ne okozzon gondot.

Bólint.

- Tudom.

 

Bepattan őis a saját kocsijába és elhajt. Ő pedig csak áll és nézi ahogy kihajt a parkolóból..a laptopjával.

 

- Kölcsönkérhetted volna azért.. – húzza el a száját, és csípőjével a kocsinak dől.

- Cserébe… - odadobom neki a kulcsot az én kocsimhoz. - .. most te vezetsz..

Megforgatja a szemeit, mielőtt követne a másik autóhoz, majd csak miután beült a vezetőülésre, én pedig behajtogattam mind a 190 centimet az anyósülésre, szólal meg.

 

- Neked is szia egyébként. – vigyorog még szélesebben.

- Csak nem hiányoztam? – nézek rá karba tett kézzel, nem kevésbé szarkasztikusan.

- Ugyan, komolyan azt hitted hogy nem veszlek észre? – kérdezi a kormányre tett kézzel.

- Hát.. megforult a fejemben.

Kacagni kezd.

- Vicces vagy. – kommentálja, majd hozzáteszi: - Bejöhettél volna. Meggyes húst sütöttem. – vigyorog.

 

Tudom hogy most szivatni akar.. de felveszem a labdát.

 

- A házasélet nem nekem való. – felelem vigyorogva. A bőrruha recseg rajtam ahogy fészkelődöm. Indulhatnánk már..

 

- Na és hova lesz a fuvar? – kérdezi véve a lapot.

– Az autópályán.. északnak. Ha odaérünk mindent elmondok. – felelem, figyelve ahogy gyakorlottan tekerve a kormányt kinavigálja a kocsit a parkolóból.

 

***

 

Akár a repterek felszállópályája.. az autópálya.. szélén fényekkel.. fölöttünk az ég.. olyan sötétkék.. mint a szemei.

 

Mindketten hallgatunk.. pedig lenne mit mondanom.

 

Mikor elágazáshoz érünk csak bal fele intek a fejemmel ő pedig befordul.

 

- Lehet hogy csak engem éreztél meg.. de én voltam egyedül rádtapadva az elmúlt napokban. – szólalok meg végülis.. nagy sokára. – A laptopodban egy újfaljta spéci nyomkövetős bomba van, ami az egész toronyházat a levegőbe repítette volna. Volt idejük beletenni míg felforgatták a házat.

- Remek. Azon volt minden tervem.

- Remélem van róluk másolatod.

Rámpillant, majd elmosolyodik.

- Ennyire azért nem kell kezdőnek nézned.

- Örülök. – felelem sóhajtva. – De mégcsak most jön az izgi rész.

- Gondolom most következik hogy kifejted hová is tartunk. Nem mintha nem szeretnék kocsikázni veled.. főleg éjjel. – feleli vigyorogva.

Bosszúsan sóhajtok fel. Egyszerűen nem bírja ki hogy ne bosszantson fel.. jólvan.. nyugiii..

 

- Úgy terveztem hogyha én nem tudom elsimítani az ügyet, akkor elsimíttatom mással.

Felvont szemöldökkel várakozik, miközben fél szemét az úton tartja. Magabiztosan vezet, akárcsak én.

- Az, aki megtámadott minket és akik a mai napig szeretnének holtan látni.. az mérleg egyik fele. Most azért indulunk hogy felkutassuk a másikat.

- Elintéztetjük őket egymással. – folytatja a gondolatmenetet.

- Igen. Tulajdonképpen erről lenne szó.

- De ha rájönnek akkor..

- Akkor mostmár eggyel többen lesznek a nyomunkban.

- Mily felemelően hangzik.

- De jobbik esetben.. szépen végignézzük ahogy kicsinálják egymást.

- Hmm.. matiné.. – vigyorodik el.

 

A fejemet fogva sóhajtok egy nagyot, és homlokomat a hideg üvegnek nyomom.

 

- És mégis hogyan akarod ezt véghezvinni? – teszi fel a következő logikus kérdést. – És ami még fontosabb.. én minek kellek hozzá?

- Most mondjam azt hogy egyedül uncsi? – fordulok felé vigyorogva. – Egyszerűen imádom látni mikor nem az én agyamat húzod.

Meg kell fogjam a kormányt, mert majdnem elengedi miközben felröhög.

 

***

 

Egy villaszerű épület előtt fékezünk le, az ajtóban egy gorilla szeretné megtapizni, de elég egy pillantást vetnie rá.. és a gyüge óriás féltve húzza vissza a kezeit. Fejével bejebb bökve int hogy mehetünk.

 

Bársony kelmék.. a falakon.. a székeken.. a kanapén.. de még a testőrökön is. Köztük ott van ő.. a másik.. aki nagyban megkeresítette az életem a parancsaival.

 

- Nahát.. – emeli meg a poharát. – Minek köszönhetem a látogatást? Kísérőt is hoztál? Hmm igazán.. megy hozzád.. – jegyzi meg fülig érő szájjal.

- Akárcsak maga a berendezéshéz. Giccses és felszínes. – szólal meg erre ő is.

 

- Hmm.. és még szemtelen is. Tényleg illik hozzád.

- Kösz. – morgom az orrom alatt, közben a háta mögött rászorítva a karjára. Ezt .. most.. ne..

- Na bökd már ki végre minek jöttél ide? – int nekem hogy üljek le.

- Kösz inkább állunk. Csak gondoltam érdekel hogy érvényes megbízásom van.. a fejedre.

Úgy csinál mintha meglepődne.

- Szerintem sejted.. hogy kitől.. ha nem utasíthatom vissza.

- Az a szemét. – mordul fel. – Nyírd ki.

- Hah.. nem olyan egyszerű. Ő pont ezt mondta. – hazudom szemrebbenés nélkül.

- Akkor majd kinyiratom én. Ha semmire sem vagy jó. De ne hidd hogy ennyivel el van intézve.

- Szivességet tettem neked. – vonom meg a vállam. – Hálás lehetnél. – teszem hozzá, már távozóban.

 

***

 

- Ennyi? Ilyen egyszerű?

Én vezetek hazafelé… ami veszélyesebb.. mintha ő tenné.

- Nehogy azt hidd. Ennyivel nem ússzuk meg.

- Valahogy sejtettem. – feleli.. és keze már el is kalandozott.. az egyik tincs hajamat fogja.

 

Az esti köd leereszkedik a városra, miközben én a gázt taposom, ő pedig halkan kuncog hozzá.

 

Mikor megállok a pirosnál aztán felé fordulok: - Szóval.. hogy is volt azzal a meggyes hússal?

 

Kacagni kezd.

 

- Sajnálom.. arról lekéstél. De meggybefőtt még van.

- Hús is. – nézek végig rajta, mire villan egyet a tekintete.

 

Ahahahaha.. naugye hogy.. nem csak te tudsz ilyet…

 

***

 

És ami a meggybefőttet illeti.. üvegestül repül felém, még az utolsó pillanatban sikerül elkapni.

 

Egyetlen mozdulattal nyitom ki, és már ki is veszem az első szemet.. ha hagyná.. mert azt hiszi.. az őt illeti meg. Hát.. nagyot téved. Hehehe.. gyere és vedd el.

 

Végül a meggybefőttből csak az üveg marad.. a konyhaasztalon árválkodva.. rajta pedig a vörös lé nyomai.. amit élvezkedve nyalok le a szájáról.

 

A keze is ragad az édes létől.. konstantálom ahogy a csípőmre simítja őket.. és ujjai a bőrömhoz tapadnak.

 

- Hrrr…

- Hogy mondtad? – kérdezi azzal a viggyoral, ami miatt legszívesebben itt helyben…

- Wrrr…

- Aha mostmár értem. – teszi hozzá még mindig vigyorogva.

 

Hát ezt nem hiszem el.. komolyan.

 

***

 

Kisebb tornádó puszítását magunk után hagyva jutunk el csak a fürdőig, és bár már egyikőnkön sincs egy ruhadarab sem.. ez nem gyorsítja fel a procedúrát.

 

- Tudod hogy ébernek kell lennünk.. – állok meg az ajtónak támaszkodva.

- Miééért.. szerinted nem vagyok az? – kérdezi valahonnan a fülem mellől, amitől ujjaim a fába mélyednek.

- Túlságosan is.. khm.. éber vagy..

Felnéz rám, vigyorogva.

- Úgy gondolod jönnek még utánunk?

Mostmár kezd kissé komoly lenni.. ami haladás. Bár.. eddig is az volt.. csak másképp.

- Inkább tudom.

- Várhatnának.

- Az időzítésük sosem megfelelő.

- Oké.. akkor csináljak úgy mint aki alszik? Mit csinál egy idális áldozat?

- Áh felejsd el.. az neked nem menne. – vigyorodok el énis.

Felvont szemöldökkel néz rám.

- Csöndben kell hozzá maradni.

Visszavigyorog.

- Alábecsülsz. Tudok rendesen is viselkedni.

- Igen? Meglepő információ.

 

Villan egyet a tekintete, majd olyan gyorsan tűnik el, ahogyan az előbb eltaszigáltuk egymást idáig.

 

Hmmm…

 

Hmmm..

 

***

 

Az ágy tetején fekszem, fejemen a fejhallgató, és kishíján az infarktus jön rám, mivel nem hallom ahogy letepszik mellém.

 

Meg sem kérdezem hol járt.. de a hajának friss tenger illata van.. bőre pedig kellemesen hűvös.

 

Lehúzom a fejemről a fülhallgatót, ő pedig érdeklődve pillant rá.

 

- Hallottál valami érdekeset? – kérdezi.

A szám is kiszárad ettől a látványtól és csak nagy nehezen jut el az agyamig a kérdése.

- Nem mondanám. Hallgatnak. A nagy balhé szerintem még hajnal előtt várható.

- Akkor még.. van időnk..

Kíváncsian hajítom félre a fejhallgatót. Egy köntös van rajta.. ami nem az övé.

- Nem hívtál úszni… - jegyzem meg letörölve egy vízcseppet a nyakáról.

- Feltaláltam magam..

- Képzelem.. – morranok halkan, épp mielőtt a számba szaladnának a fogai. Ujjaim a hajába kúsznak.. felmorranok ahogy hozzámér hideg teste.

Ujjaim végigszántják a bőrét.. fogai a nyakamat karistolják. Wrrr..

 

Magamhoz rántom, testünk egymásnak préselődik, és az agyamat elöntő vörös ködben alig veszem észre.. hogy baj van.

 

Fehér füst tódul szét a szobában, én pedig megmerevedek a mozdulat közben. Levegőt venni is elfelejtek, amit nagyon jól teszek.

 

Egyetlen pillantásából tudom hogy ő is pontosan tudja mit kell tennünk. Öltözésre nincs idő, az ágy alá nyúlok, ott tartom a kardot. Fejemmel a szekrény felé intek, ő pedig odalép levéve a tetejéről egy másikat.

 

Vigyorogva derül fel az arca.

 

Nahát.. gondoltam hogy tetszeni fog.


Darky2009. 10. 14. 19:51:36#2136
Karakter: Syd



Nem is tudom mit mondhatnék. Komolyan magára veszi a feladatot amit komolytalanul rá osztottam.

 

Mikor belépek a konyhába, már illatozik is a hatalmas asztalon a fűszeres tojás, hagymával.. illatát ontja a frissen főtt kávé, és mellette nemcsak dísznek, kitette a gyümölcsös tálat is.

 

Mintha tudná hogy...

 

Jah, de hiszen tudja.

 

Aztán mintegy provokálásképpen, még ki is szolgál. Na ne már.. ennyi meghatott téged az a gyűrű.. most mindjárt úgy fogunk viselkedni mint egy házaspár? - gondolom vigyorogva, égbe szaladó szemöldökkel.

 

Leül, velem szemben. Már tudja jól hogyha mellettem foglal helyet, abból nem lesz rendes étkezés.. bár.. asszem ígyse.

 

Enni kezdünk. Itt valami készül érzem. Túl nagy a csönd.

 

Végül nem bírja ki beszólás nélkül.. naná hogy nem.

 

- Igazán nagyon köszönöm a csodás… kellemes, izgalmas napokat. Nevezhetjük nászútnak, szerinted? - kérdezi azzal a vigyorral, amivel rögtön fel tud húzni, mind agyilag, mind egyéb módon.

 

Sötét pillantás, amivel ránézek, végül nem bírja ki röhögés nélkül, én szó nélkül vetem rá magam.

 

Bár a kaja elfogyott..asszem még nem laktam jól. De mennyire hogy nem.

 

Hahahahah..

 

***

 

Újabb napok nélküle, amik kutatással és munkával telnek el.

 

Valahogy sejtem hogy hallunk még felőlük, ennyi nem volt elég.

 

Csak reménykedem hogy nem őt találják meg megint. Ígyis elég baj hogy ennyire benne van, és az ő életét is kockáztatom, minden egyes lépésemmel.

 

***

 

Késő délután, az utolsó bevetésről tartok hazafelé.. majd gondolok egyet, és kardomat a kocsi csomagtartójába rejtve, inkábba konditerem felé hajtok.

 

Hát igen.. itt kezdődöt.

 

És megint itt vagyok, hosszú hajam elnyeli a víz ahogy belemerülök.. két csaj mászik  ki a vízből... magamra hagynak.. de előtte még vihogva, nevetgélve néznek egy darabig.

 

Úszom a köröket, oda és vissza.. újra és újra. A sokadik hossz útán aztán a hosszú medence túlpartján aztán megállok egy percre, pihenni. Agyamban ezernyi gondolattal, lassan emelkedem ki a vízből.. csorog rólam a víz, miközben felkapom a törölközőmet.

 

Az öltözőn át, a szanuába vezet az utam, még előtte megszabadulok a fürdőnadrágtól. Este lévén, nem lehetnek sokan.. ami igazán jó hír, lévén nem szeretem ha megbámulnak.

 

Ahogy kinyitom az ajtót kiszabadul az odabenti meleg levegő.. a medence hűvös cseppjei amiket eddig díszként viseltem magamon.. felmelegednek tőle.. és megindulnak lefelé a testemen.

 

Nahát és mit látnak szemeim...

 

.....azaz inkább kit.....

 

Az egyik padon.. félig fekszik, a könyökére támaszkodva, félig lehunyt pillái alól felsandít rám, majd mikor tudatosodik benne mit lát, elvigyorodik.

 

Naigen. Nekem is vigyorogni támadt kedvem.. hirtelen.

 

Nem is beszéltük meg, mégis itt kötöttünk ki mindketten.. mily érdekes.

 

Megragadja a törülközőt a csípőm körül, és annál fogva igyekszik közelebb húzni, ám a kezében marad, amit még szélesebb vigyorral vesz tudomásul.

 

A fa padlón csattognak lépteim ahogy felé lépek, keze a mellkasomat érinti.. bőre forró az enyémhez képest.. amin még érezni a medence hűvös vizét.

 

Nahát nahát.. és nincs is itt más rajtunk kívül...

 

- Hiányoztam? - súgom a szájába vigyorogva, mert olyan hévvel markolja meg a karomat, mint aki itt helyben át akar vetni a vállán. Mondjuk..az nehezen menne valószínűleg.

- Úgy gondolod? - kérdezi, mintha csak játék volna, de az is.. a mi játékunk. Valószínűleg sosem szórakoztam még ilyen jól.

- Pont úgy nézel ki. - felelem, szinte suttogva a szavakat, aztán már csak a puffanást hallom, ahogy a padlón kötök ki.

 

Egy nagymacska vigyorával mászik fölém, izzadságcseppek csorognak a vállán, én pedig szintén vigyorogva nyalom meg kiszáradt számat.

 

Ahhh.. hogyaza..

 

***

 

Nem tudom vannak-e igazán itt ilyen órán. Valószínűleg csak a személyzet, akik bizonyára messze elkerülik a szauna környékét, ha bármit is hallanak abból.. ami itt folyik.

 

Hajam nedves tincsekbe tapadva kúszik végig a testén, az ő tincseit érzem a számon, ahogy ajkaim végigkúsznak a nyakán, majd az ujjait ahogy a bőrömbe markolnak, erőteljesen.. mintha ki akarna szakítani egy darabot belőle.

Wrr.. ez az........ igeehn..

 

Érzem a kezeit végigfutni a derekamon, megborzongok ahogy beleharap a vállamba, vágya olyan keményen feszül a testemnek, ahogy az enyém az övének.. értelmes szó nem is jön ki a számon, csak hörgés és morgás.. mert ez már.. nem bírom ki ép ésszel.. hrrr...

 

Egyetlen erőteljes mozdulat, és immár én vagyok felül, körmei a nyakamba mélyednek ahogy újabb sötét foltokkal tarkítom a testét.. miközben hajam nedves tincsekben tapad hozzá.

 

Bőre egészen sós az izzadságcseppektől.. de énis.. alig tud megkapaszkodni bennem.. majd mégis sikerül neki, én pedig félelmetes hörgést produkálva merülök el benne. Átfordulunk, hátam immár gazdagodik a szauna padlójának csíkos mintájával, miközben nyögve markolok a hajába, ahogy megcibálja a fülcimpámat. A meleg borzongás fut végig rajtam.. azt hiszem az összes még józan gondolat is kiröppen a fejemből - ha volt egyáltalán ilyen.

Tudja.. nagyon tudja.. hogy ezt nem bírom.. ki épp ésszel. És talán pont ezért csinálja.. talán jól szórakozik.. talán ő sem fogja fel igazán.. de nem is számít.

 

Mindig elvesztem a fejem.. egyszerűen.. magam sem tudom.. hiszen már nem kéne újdonság legyen..valahogy soha..senki sem ...

 

Ahh.. megint gondolkozni próbálok...

 

Ilyenkohhr...

 

Eleve.. halott ötlet.

 

***

 

Lihegve.. levegő után kapkodva figyelem ahogy azzal a szokásos vigyorral az arcán néz végig rajtam, abból a magasságból ahol most van..rajtam. Fenemód jól szórakozik.. amint látom.

 

Hirtelen azonban lekapcsolnak a lámpák.. és megszűnik a szanua fűtésének folytonos.. duruzsoló hangja is.

 

Mi a fene....???

 

Ilyen késő lenne? Bezárták az edzőtermet.. mi pedig itt maradtunk!? Hát ez vicces.

 

Nem mintha nagy gondot okozna nekem.. kijutni valahonnan. Olyan könnyedén..ahogyan bárhova bejutok.. ahová csak kedvem tartja.

 

A lélegzetemet visszatartva ülök fel, érzem súlyát még magamon, mintha nem is akarna felkelni. A folytonos éberség.. már megszoktam.. ezzel a munkával.. együtt jár.

 

- Úgy néz ki maradunk még egy kicsit. - hallom a hangját magam elől.. a sötétben is remekül be tudom tájolni hogy éppen a képembe vigyorog.

 

***

 

Meztelenül sétálunk végig a folyosón, majd belevetjük magunkat a jacuzzi vizébe, aminek ugyan most nem működnek a fúvókái, de kellemesen hűvös.. ahhoz a forrósághoz képest..az előbb.

 

- Kaptam egy érdekes e-mailt. - szólal meg hirtelen, miközben azt figyeli ahogy a hajam végigfolyik a combomon.. eltakarva egy lila foltot.

 

- Nahát. Szerelmes levél? - kérdezem vigyorogva.

- Mondhatjuk azt is. - feleli visszanézve olyan arccal, hogy szeretnék most helyben nekiesni, annak ellenére hogy épp most mászott le rólam.

Ahh édes istenem..csak tudnám miért.

 

- Kedves barátod és az emberei.. nem tudnak nyugton maradni.

 

Bosszúsan sóhajtok. Sejthettem volna.

 

De miért neki?

 

Honnan tudták hova kell? Hiszen minden adatot töröltem..

 

Ezt nem értem.

 

***

 

Nem sokkal később.. a kocsiban ülve.. azon gondolkozom.. mit  is tehetnék.

 

Ezek szerint nem lesz nyugtunk amíg.

 

De valahogy nem fűlik a fogam hozzá. Ma már épp elég vérben turkáltam... most valahogy.. valami másra vágyom.

 

***

 

Ül a laptopja előtt.. levelezik és közben telefonál.

 

Munka.. ilyenkor.. beszarás.

 

A titkárával vagy kivel beszélhet, mert nem magázza hanem a nevén szólítja.

 

- Intézkedj hogy elkezdjék.. nem érdekel hogyan..

 

Mellé lépek, ő pedig egyszerűen kiveszi a kezemből a borospoharat. Csúnyán nézek rá, ő pedig végignyalintja a pohár szélét mielőtt belekortyolna.

 

- Hogy? - társalog tovább a telefonba. Felháborodottnak tűnik. - Katsu.. biztos vagy benne hogy ezt ilyenkor kell megbeszélni..?

 

Naja egyetértek.. fél egykor. Valami nagy gáz lehet.

 

- Akkor jelentsd a rendőrségen.

 

A nyakához hajolok, amitől hajam az ölébe folyik. Fejét oldalt fordítva néz rám, gyanakodó arccal.

 

Figyelem a megnyitott valamit a képernyőn. Egy tervrajz lehet, számomra össze-vissza vonalak egyvelege.

 

- Nem érdekel ki a felelős..nhh.. -megakad a torkán a bor ahogy végighúzom a nyelvem a nyaka hajlatában. Lecsukom a laptopot, ráülök az asztalra, vele szemben, lábaimat keresztbe téve egymáson, övembe tűzve a kardom.

 

- Készülsz valahová? - kérdezi halkan, eltartva a telefont.

 

Jah mondhatjuk.

 

Kihúzom a kardot, hegyével felhúzva a pólóját a hasán. Villan egyet a szeme, én pedig vigyorogni kezdek.

 

- Mindjárt. - bólintok válaszul az előző kérdésére.

 

Leteszi a telefont. Csak úgy. Na végre. Ideje volt.

 

- Ilyenkor?

 

- Soha jobbkor. Társaság a bejáratnál, hátul kell távoznunk.. csendben és nyugalomban.

 

- Remek. Tiszta izgi.

 

Végignéz az asztalon, laptop.. munkaeszközök.

 

Megrázom a fejem.

 

Csak magadat hozhatod.

 

- Visszajövünk érte. De most...

 

- Tudom.

 

Elindulok a hátsó ajtó felé, de nem ott szándékozom kimenni.. neem.. az ablakon át.

 

- Mostmár csak egy valamit szeretnék tudni. - szólal meg halkan, a hátam mögül.

Felvont szemöldökkel nézek rá.

 

Vigyorog.

 

Jajj anyám.. most is..?

 

- A kardod.. mikor kapok énis olyat..?

 

Alig bírom megállni hogy ne nevessem el magam.

 

- Álmodj királylány.. - nézek rá az ablakból, mire kilők a fűre.

 

Holdfény..sötét.. húú tiszta romantikus. Ha nem ácsorognának fegyveresek az ajtó előtt és kertben.

 

Ennyit a nászútról.. bahh...


Darky2009. 08. 10. 17:51:02#1466
Karakter: Syd



Megvárom míg az őrök megtalálják, és eléggé felhívja magára a figyelmet. Fogadok hogy jól szórakozik közben, és pedig legalább addigis fellélegezhetek, hogy nem az én agyamra megy.

 

Kibiztosítom a fegyvert, és elindulok, be a hátsó ajtón. A folyosón, nem találok őröket, bizonyára ellenőrzései pontjaik vannak, minden kanyarban egy.

Hangtalanul osonok, mint egy prédára leső vadállat. A gépeik, bizonyára beljebb vannak, egy védettebb helyen.

 

Közben a fülemben lévő mikrofonban megy a műsor. Anyám, ha ez tudtam volna, inkább kikapcsolom az elején.. mert most alig bírom ki hogy ne röhögjek fel, ami viszont egyenlő a lebukással.

Változatos nyögések és puffanások. Jól van, elvan a gyerek ha játszik.

 

Kinyitok egy ajtót, rácsos folyosón suhanok végig, hátulról leütve két őrt. Óvatosan engedem le őket a földre, már nem azért mert ilyen kedves vagyok, csak nem akarom hogy egy kis zajjal is felhívjam magamra a figyelmet. Hirtelen nekem ugrik hátulról egy harmadik, a pisztoly agyával verem tarkóm egy pördüléssel, majd azt is a többihez teszem, behúzom őket egy takarítószerraktárnak kinéző helységbe.

 

Közben a mikrofonban változatos hülyeségek hangzanak fel.

- Kár érted… Ha nem arról lenne szó, amiről… visszaadnám neki a kölcsönt… elszeretném a szeretőjét tőle… - ezt a hangot bárhol felismerem. Viszont amit mond... wrrr...

– Ha az ágybéli teljesítményed is olyan kevés, mint amit a legutóbb volt szerencsém tapasztalni tőled… akkor ki kell, ábrándítsalak… semmi esélyed. - feleli, én pedig kishíján a falhoz tántorodom a röhögéstől.

Jajjj hogy az a...

 

Hirtelen morgás, és a több puffanással hallatszik fel. Nos, legalább már tudom hogy nem csak nekem megy az agyamra. Gonosz elégtétel? Nem csak.. marha jól szórakozom.. hehehehehe...

 

Lassan elérem a szóban forgó helységet, és miután hatástalanítottam az ajtóban ácsorgó két fegyveres őrt, a számítógép elé vetem magam.

 

Az adataikat kétfázisú biztonsági rendszerrel védték le, ami viszont nem probléma nekem. Nem viszem el az adatokat, csak rátöltök a gépre egy vírust, ami akkor lép működésbe és töröl le mindent, amikor valahol beteszik a cd-t amit neki adtam.

 

Na remek.. tovább is indulok.

 

Ennyit a...

 

Hirtelen lepnek meg, én pedig hasra vetem magam a folyosón, hajam követi a lendületem. A francba. A fal mögé ugrom, onnan kilesve látom hogy hárman vannak. Viszont ilyen távolságból nem győzhetem le őket közelharcban.

Az üvegajtóban látom tükröződni hogy szavak nélkül az egyik azt mutogatja a másiknak hogy induljon.

 

Megcélzom az ajtó vasát, majd mikor rálövök, az arról lepattanó lövedék, pont vállon találja a szerencsétlen fickót.

 

Engem nem lehet meglepni.. mondták már..?

 

Na jó.. neki talán sikerülne.

 

***

 

Nemsokkal később már éppen a kocsihoz tartok, nemkevés elégtétellel és furcsa hangulatban, miután hallottam a lövéseket a mikrofonban.

 

Aztán mikor meglátom őt, a kocsi mellett, elvigyorodom. A csomagartóba dobom a fegyvereket, és a drótokat is leszedegetem magamról, a mikrofont a fülemből. Látom ő már megtette.

 

- Szóval mégsem sérültél meg… - jegyzem meg az észrevételt.

- Oh, szerettél volna ilyen módon megszabadulni tőlem? Nem hittem, hogy mással végeztetnéd el a piszkos munkát. - feleli mosolyogva.

Huhhh wrr.... najó... azt hiszem tényleg nincs semmi baja.. ha már ilyen intezíven igyekszik az őrületbe kergetni újfent.

 

Félrehajtott fejjel figyelem, azt találgatva vajon mire gondolhat, mikor feltűnik egy vékony vágás a nyakán. Talán a dulakodásban szerezhette, az mindegy.. viszont úgy vonzza a tekintetem...

 

Látja hogy őt nézem, majd a következő pillanatban felkacag ahogy rávetem magam, nem törődve semmivel. Végignyalom a sebet, bele is harapok, és felmorranok ahogy vérét a számban érzem. Érzem ahogy ujjai a hajamba túrnak, másik keze becsúszott szűk pólóm alá, és a hasamnál érzem őket.. waahhrrr...

Megrázkódva sóhajtok fel... tudom nagyon élvezi hogy ezt váltja ki belőle. Na már nem mintha én nem élvezném.

 

Kicsit kijózanodva nézek fel rá, ajkaimat megnyalva.

 

- És most? - kérdezi érdeklődve, olyan szenvtelen arccal mintha mi sem történt volna.

- Kocsikázunk kicsit… megéheztem… te nem? Megkóstolnám azt a csípős szószt én is… - felelem vigyorogva.

Nevetésre ingerlem, nevetek vele énis. Azután amit majdnem lerendeztünk az étteremben.. szerintem direkt pokolian csípősre fogják elkészíteni.

 

***

 

Viszont a vacsorát nem az étteremben költjük el, hanem inkább hazavisszük, ezúttal megint hozzám.

 

Viszont olyan régen ettem is bármit is, hogy azt sem tudom hol találok hozzá valamit. Feltúrom az összes fiókot, végül evőezközt találok, tányért nem.. nembaj majd eszünk a a dobozból. Vagy majd ő használom tányérnak haha.

 

Azt hiszem feltalálom magam.

 

Pillanatokon belül az asztalnál ülve találom magam, ő pedig vigyorogva tart a szám elé egy húsdarabot, majd mikor már épp bekapnám inkább meggondolja magát, és csak azután engedi át nekem miután lenyalogatta róla a szószt.

 

Wrrr...

 

Végül aztán a székem felborulva esik a földre.. ő és az én az asztalon.. a szósz pedig rajtunk folydogálva. Igazam volt..ezt kár lett volna az étteremben. Haha.. bár biztosan néztek volna nagyokat.

 

Belemarkolok a hajába, ahogy beleereszti fogait a bőrömbe, hörögve hagyom hogy letisztogassa rólam amit sikerült rám borítania, én pedig változatos foltokat hagyok, amúgyis agyon harapott karmolt bőrén.

 

Ujjaim a karjába markolnak ahogy elvigyorodik fölöttem, átfordítom és ezúttal én látok neki az evésnek.

 

Mmm.. jó étvágyat!

 

Hahaha..

 

***

 

Nem is olyan sokkal később, csukott szemmel élvezem a csendet.. hajam beborítja a vállaimat, csak fekszem a takarón, érzem hogy éppen az egyik sötét foltot simogatja a csípőmön. Fura hogy csöndben van.. pedig tudom hogy nem alszik.

 

- Igazán élveztem, hogy segíthetek neked… - na már kezdi is. Tudom hogy nem tart olyan sokáiga csend. - Most már megkapom a gyűrűt cserébe?

 

Szemeim felpattannak, ránézek vigyorgó arcára.

 

Ajj.. még mindig lehetetlenül élvezi hogy idegesíthet.

 

- Még meggondolom. - felelem az oldalamra fordulva.

 

Kacagását még sokáig hallom.

 

***

 

Nem jó ez úgy. Rühellek bújkálni. Ennek ellenére ez a kis önkéntes számüzetésünk annyira nincsen is az ellenemre. Összezárva velem? Hmmm..

 

A szobaajtóból mégegyszer végignézek rajta ahogy alszik. Vigyorra húzódik a szám ha arra gondolok amit elkövetni készülök.

 

Esküszöm nem vagyok normális!

 

***

 

Elviszem a kocsit, és nem sokkal később, már reggel van mikor megérkezem. Nem találom a házban, de van egy olyan érzésem hogy tudom hogy hol van.

 

A házhoz tartozó tengerpart legalább vagy 3-400 méter hosszú, mikor kilépek a terasz ajtaján rögtön meglátom, a vízben.

 

- Nocsak, és engem kihagysz? - kérdezem felé sétálva, karba tett kézzel. Vigyoromat le sem lehet törölni az arcomról.

- Biztosan fontosabb dolgod akadt. - vonja meg a vállát, hagyva hogy a hullámok a hasát csapdossák. A tajték kiül a bőrére.. betakarva a színes kis foltokat.

 

Mrrwww..

 

Lerúgom a cipőmet, lábközépig a hűvös vízbe sétálok. Ahogy kicsit kijebb emelkedik tűnik csak fel... hogy még azt a luxust sem vette hogy felvegyen valamit. Bár végülis.. itt ki látja. Meg amúgyse hiszem hogy nagyon érdekli ha valakit megbotránkoztathat.

 

Szemöldököm az égbe szalad, ő pedig kuncogni kezd.

 

Megmarkolja az ingemet, annál fogva ránt a vízbe, én pedig elterülök. Morcosan.. halkan morogva emelkedem ki a vízből.. megrázva a fejem.. amitől a hajam szélmalomként tekeredik egyet a levegőben majd nagy csattannással hullik a hátamra.

 

Gyilkos tekintettel nézek végig rajta, mielőtt rávetném magam, ruhástul..csurom vizesen.

 

Miért van az hogy mindig elvesztem a fejem?

 

Whhrr..

 

***

 

Ha nem lennék rohadtul ideges a történtek miatt, még élvezném is hogy most nem zaklatnak a megbízók. A telefonom a lakásomon maradt, szóval lassan be kénem egyet, és szükségem lenne néhány új ruhára is, lévén ezekben a házakban mindig csak pár váltás ruhát tartottam.

 

Mikor neki is szóba hozom a dolgot kajánul vigyorogni kezd.

 

- Óh hát akkor vásárolni megyünk.

 

Végignézek rajta, ahogy éppen a hűtőbe teszi vissza a gyümölcsös tálat és egy fürt szőlővel járkál a lakásban.

 

- .. gyünk?

- Csak nem gondolod hogy kimaradok egy ilyen buliból. - vigyora már olyan kaján hogy lassan ki kell fújjam a levegőt hogy ne akarjam most azonnal lenyomni a torkán azt a szőlőt.

 

- Szerinted milyen nagy ott a próbafülke? - kérdezi, az ajtónak dőlve, fekete ingben, miközben azt nézi ahogy a ruha alá erősítem az elmaradhatatlan fegyvereket.

- Na abból nem eszel. - nézek rá vigyorogva.

 

Az utolsó szem szőlő is eltűnik a szájában, nekem pedig már csattan is a tenyetem mellette a fán, ajkam az övének csapódik.

 

Adod ide!

 

***

 

Vásárolunk. A vacsizós „randi” után ez már csak hab a tortán.

 

Jóhogy nem sétálunk kézenfogva. Akkor törne csak igazán ki a röhögőgörcs.

Szegény eladó hölgyike enyhén szívrohamot mikor meglát minket besétálni az üzletbe. Pláne mikor nekiáll nekem ruhát válogatni.

 

Járkál a fogasok között, nézelődik. Én meg a fejemet fogom.

 

A kiscsajnak meg egyre csak mered a szeme.

 

- Nem mondtam hogy legyél a stylistom. - morgom neki ki a függöny mögül, amint éppen egy új inget küzdök magamra. Ha jó a méret akkor veszek belőle vagy 5-öt. Mindig így szoktam vásárolni. Időd spórolok meg.

 

A csaj fontoskodva megjelenik és bead nekem egy másik méretet, mire ő nem bírja ki.

- Azt hiszem megy neki egyedül is, de ha nem.. majd én segítek, köszönjük.

 

Kár hogy innen nem látom hogy milyen fejet vág csaj. De távolodó lépteinek zajából ítélve.. enyhén akadt csak ki. Áhhh...

 

- Kösz, ide se jöhetek többet. - morgom bosszúsan, ő pedig elhúzza a függönyt.

Ezt a vigyort..szűzanyám.. vajon egy krokodil adta az ihletet hozzá, amint éppen előtte úszkáló zsákmányt figyeli... vagy a vetélytársat?

 

- Hmmmm... - konstantálja.

 

Nocsak.. semmi gúnyos idegesítő beszólás? Fejlődőképes.

 

Tekintete végigsvenkel rajtam, hátrapillant, de én kezem a mellkasára téve tolom kijebb.

Azt hiszem a nadrágot már nem próbálom fel. Annak visszafordíthatatlan következményei lennének.

 

Végülis kifizetem a ruhákat, és a csomagokkal megrakodva távozunk az üzletből. Hehe az eladó csaj biztos fellélegzik most.

 

Látogatást teszünk még egy régi ismerősömnél... a fegyverkereskedésben. Nos.. be kell valljam..ez a kedvenc helyeim egyike.

Egy eldugott utcában van, a város kevésbé előkelő környékén.

 

Míg én kiszórok két töltényt az asztalra és a pasas nekilát hogy keressen egy dobozzal belőle.. ő a falra aggatott késeket és kardokat nézegeti furcsa mosollyal az arcán.

- Itt van.. - teszi le elém a kis dobozkát. - Hát ő? - bök fejével felé. - Újabban társad is van?

 

Elmosolyodom.

 

- Társ.. igen.. nevezhetjük úgyis. - felelem magamban vigyorogva.

- Amit eltettél nekem a múltkor.. aztis ideadhatod. - felelem észbekapva, és nem sokkal később már újabb rakás kis csomaggal pattanunk vissza a kocsiba.

 

Éppen most sötétedik..esőfelhőket fújt felénk a szél. Messze már dörög is valahol.. a villámook időnként bevilágítják a szürkülő eget.

 

- Igazán eseménydús kis délután volt. - jegyzi meg kihajolva az ablakon. Ezúttal én vezetek, ő pedig engem bámul, elgondolkozva.

Behajtok egy gyorsbüféhez, kezébe adom az étlapcetlit.

- Remélem szereted a gyorskaját. Mert most sietünk.

- Ha jól van tálalva... - vigyorog kajánul, és bediktálja a mikrofonba mit választott.

Csípős tortilla tekercsek? .. Hmm..

 

Mikor hazaérünk mindent rendben találok. A riasztó berendezés azt jelzi hogy senki sem járt a házban. Ő átvonul a szobán és a konyhába viszi a kajánkat, én pedig beakasztom a ruhákat a szekrénybe. Ha szerencsém van nem kell sokáig itt tárolnom őket. Nem mintha nem szeretném ezt a házat.. csak ritkán jövök ide.. mert ez egyfajta menedék.

 

Mire végzek a rendrakással, ő már fel is tálalta a vacsorát.. khm. A nappaliban a földön.

 

Megint forgat valamit a fejében.

- Még le akartam fürödni.. khm... - intek fejemmel befelé. Jah igen.. ezt a fürdőszobát még nem is használtuk. Hahahaha.. semmi olyanra..

- Utána?

- Közben?

- Kreatív. - vigyorodik el és megfogja az ételes dobozokat.

 

***

 

Nemsokára már a hatalmas kádban ülünk, egymással szemben bár többnyire egymáson..és khm. elköltjük a vacsorát.

 

Figyelem ahogy a tésztával feltunkolja a szószt, majd a szájához emeli, de én kiveszem a kezéből és szétkenem a száján. A puha tésztát aztán eltüntetem a számban és nekiállok hogy letakarítsam róla a szószt is, időnként bele-bele harapva a szájába. A végén már azt sem tudom hogy a szósztól vagy a harapásoktól piroslik annyira.

 

Wrrr.. teljesen.. az őrületbe kerget...

 

Forró víz.. pára.. finom étel.. finom a tányér is.. hahahaha..

 

***

 

Magam sem tudom mikor alszom el, de hajnalban ébredek fel.

 

Épp időben a tervem kivitelezéséhez. Ő még alszik.. viszont sosem lehetek benne elég biztos hogy csak annak látom-e vagy tényleg alukál mint csipkerózsika. Ugyan ittunk eleget az éjjel, de ez egyikőnknek árt meg annyira hogy ki legyen ütve tőle.

 

***

 

Nemsokkal később már a tengerparton sétálok, próbálom működésbe hozni az újonnan beszerzett műholdas telefont, de sehogy sem akar működni. Lehet hogy a vihar kelette légköri zavarok.

 

Még most sem tiszta az ég..egybefüggő a felhőtakaró.. esőt ígér.

 

Elvigyorodom mikor meghallom a hangos kacagást odabentről. Kijön, felvillantja vadiúj gyűrűjét. Én is vigyorgok, leeresztem kezemben a telefont.

 

- Szép. - jegyzem meg miközben a visszafolytott röhögéstől kishíján elcsuklik a hangom. - Ki hozta, a fogtündér?

 

Közelebb lép, szemei az enyémekbe fúródnak, végül ő sem bírja ki röhögés nélkül.

 

Anyám.. rég nem röhögtem ennyit..ezért már megérte.

 

Lenézek a kezére.. középső ujján ott csillog az ezüstös titánium gyűrű. Hát én megmondtam. Hahahahaha...

 

- Viszont egy feladat is jár vele. - nézek rá komolyan.

 

- Miből gondoltam hogy nem adod ingyen. - vigyorog kajánul.

 

Haha pedig még el sem mondtam.

 

- Na és mi?

 

Elvigyorodom.

 

Kezd gyanakodni.

 

- Csinálj reggelit!


Darky2009. 06. 06. 23:50:00#806
Karakter: Syd



Megtalálom, mert aki keres az talál.

Nem is tudom mit aggódom érte. Aggódtam? Te jó ég!

Hiszen rossz pénz nem vész el.

 

- Nocsak… készülsz… valahova?... - kérdezem rögtön, mikor meglátom nála a csomagot.

 

Követem a házba, a konyhaajtóban aztán megáll és felém hajít egy bontatlan üveg whiskyt. Oh ez kedves.. mire iszunk?

Ráejtem a táskája tetejére. Ha már csomagolunk..végülis vigyünk piát is.

 

Ha arra gondolok hogy az előbb micsoda gondolatok jártak a fejemben. Tényleg sajnálnám ha felrobbant volna abban a házban..

Jézusom..ilyenkor tényleg megfolytanám magam egy kanál vízben. Még jó hogy a gondolataim körülbelül annyira látszódnak az aromon mint zöld növényen a fotoszintézis.

 

- Ha jól látom, nem én vagyok az egyetlen, aki készül valahova. - tekint végig rajtam, elfolytott vigyorral. Hát ennek aztán van idegrendszere hogy miután felrobbantották a kéróját itt vigyorog nekem. Bár valljuk be, ezzel legalább tudok mit kezdeni..de ha sírna....

Jólvan.. nemröhögök..nemröhögök..

Micsoda..gondolat..haha..

 

- Gondolom, te is jobban tennéd, ha nem a part menti házba indulnál. - teszi hozzá aztán.

Mond valamit.

Közben végigmérem.. hát..ő se néz ki jobban mint én. Remek..megnyerhetnénk a szakadtak versenyét..kissé porosan..piszkosan véresen.. igazán csodás látvány. De legalább él. Ez is valami.

 

A zsebébe nyúl..egy papírt vesz elő..a kezembe nyomja.

Jéé..a levélke..amit én nem tudtam elolvasni. Az övé is kissé összeégett ugyan..de még olvasható. Szinte már megszokott mozdulattal nyúlok utána és érintem meg..ezúttal a nyakát. Engem is meglep a dolog.. mit akarok még tőle..konkrétan..eddig csak a szarba kevertem bele..

 

Mintegy válaszképpen hajol közelebb..és én el is felejtkezem a levélről..ahogy hozzámér. Nemigaz..wrrmm...neeem...

- Azt hiszem ideje lenne menni… amíg a… khm… barátaid rá nem jönnek… és búcsút mondhatok a házamnak is… - súgja a fülembe, amitől végigfut a hideg a hátamon és halkan morogni kezdek.

- Jobb lenne talán, ha itt hagynád a kocsidat… állj be a garázsba, addig összepakolom a laptopomat. - mondja és el is tűnik.

 

Jól van.. nekem nem kell kétszer mondani. Behozom a táskámat a nappaliba, ledobom az övé mellé. Mikor visszaér kissé gyanakvó tekintettel méri végig..sztem sejti hogy nem plüssjátékokat hordok benne. Neeem..Micimackót és Malackát meghagyom inkább neked. Vagy inkább a tigrist?

 

- Holnap este… - kezdem, de a szavamba vág.

- Mi lesz holnap? Megint bulizni megyünk? - kérdezi miközben kihordjuk a csomagokat a kocsihoz. Komolyan..mint egy nászútra készülő házaspár.. azoknak lenne ennyi csomagjuk. Anyám.. nah már ez is mutatja kissé elborult elmeállapotomat.. ilyenekről fantáziálni.. jézusom..

Nekitámaszkodok a kocsi tetejének..kissé dühösen tekintek rá. Bulizni mi? Hát nekem nem jó buli..

Meglóbálja előttem a sluszkulcsot. Hát ezzel nem fogsz ki.. ha horgászni akarsz tűzz a horogra mást csalinak..mondjuk magadat..haha..

- Akarsz vezetni? - kérdezi ártatlan arccal.

- Azt… felejtsd el.

Élénken emlékezem még a legutóbbi alkalomra..mikor ő ült az anyósülésen..hát.. kéjutazás volt az biztos..

 

***

 

Az odaúton nem szólok egy szót sem.

Ő sem. Nem is kérdez pedig tudom hogy akar.

Nekem kéne kezdeményeznem és beavatnom őt a dolgokba, de valahogy úgy érzem azzal csak még nagyobb bajba keverném. Minnél kevesebbet tud..annál jobb neki. Szerintem ezt ő maga is sejti már.

 

Emeletes ház.. lakás a tetőtérben. Hmm..

 

- Pakolj le nyugodtan. – mutat befelé. – A fürdőszoba arra van…  Itt is elég nagy… használd egész nyugodtan.

 

Ehh micsoda vendégszeretet. De igaza van. Rámfér egy fürdés.

 

Jól van ha azt mondta érezzem otthon magam..... Ledobálom a ruháimat..kölcsönveszem a fésűt amit találok. Hajam gubancos és belepte a por és törmelék. Remek..ezt egy örökkévalóság lesz kibontani..hacsak nem mosom meg. Mondjuk.. rámfér..

Épp akkor talál rám mikor anyaszült meztelenül álldogálok a tükör előtt. Nahát..remek időzítés.

 

Beáll mellém a tükör elé.. fésülködési szándékát elintézi egy hajbatúrással. Van egy olyan érzésem hogy ezzel igencsak engem provokál.. és sikerül is neki.

Nem várom meg míg a vigyor fülig szalad a képén.. belököm a meleg vízsugár alá.

- Oh, hát megint itt tartunk? Már megint… vagy… még mindig?... -kérdezi szemtelenül a képembe vigyorogva.

A hajamba túr.. wrrr...

- Grrr… nem mindegy?... Kit érdekel…?...

Fogd be, de mivel neked nem megy..majd én fogom be. Mohón vetem magam az ajkaira..

Fullasztó, vad és zabolátlan csók. Mint mindig. Felmorranok ahogy a fülemet kezdi el simogatni.. élvezi hogy ingerelhet...nagyon is..

Magunkra öntöm a tusfürdősflakon tartalmát..majdnem egészen. Habos.. vizes testünk ahogy összetapad. Eszméletlen..mit akarok még ennyi idő után.. tőle..és ő tőlem..

 

Rejtély..

 

***

 

És dolog folytatódik..az éjjel is.

Miután elengedem..még visszatérek mellé.

Nem árulom el hol jártam..nem is kérdezi. Hűvös, átfázott testemet szinte perzseli az takarómeleg teste..ami ahogy hozzáérek..még forróbb lesz..mmmmm..igeeen..

 

***

 

Mivel a kocsimat magam mögött hagytam, más módszert találok ahogy hazajussak. Mivel szakadt bőrcuccban elég érdekesen néznék ki végigsétálva az utcán, ezért egyéb lehetőséget veszek inkább számításba.

Valakit, aki lóg nekem eggyel. Éljenek a kapcsolatok.

 

***

 

Másnap.

 

Vissza kell vágnunk. A múlt éjjel pedzegetten neki a dolgot, de elpoénkodta...ahogy szokta. Nem baj.. úgyis megtalálom. Ebben profi vagyok..

Mondjuk...nemcsak ebben.

 

Dolgozik. Nem meglepő..néha azt is kell. A parkolóban várom. Nem lepődik meg ahogy meglát. Nahát..nem is hittem volna..hehe..

 

- Máris?... Nem lehetne… hogy vacsorázzunk előbb… reggel óta nem ettem. - szólal megmikor meglát.

 

Wrrr.. nem hiszem el.. megint kezdi.

 

***

 

Most én vezetek.

 

Meglepem azzal hogy egy szó nélkül behajtok egy általam ismert és kedvelt étterem parkolójába. Kinéz az ablakon és kissé csodálkozva..vigyorogva méreget.

- Mivan? Azt mondtad éhes vagy...

- Neked lázad van?

- Épp csak annyira mint neked.. - felelem kedvesnek épp nem mondható mosollyal és még az ajtót is kinyitom neki.

Nem állja meg röhögés nélkül..de énse.

 

Odabent leülünk egy asztalhoz.

Nos..most eldől tudunk-e kultúráltan viselkedni. Van egy olyan érzésem hogy nem.

És ebben egyre biztosabb vagyok ahogy azt a letörölhetetlen vigyort szemlélem az arcán.

 

Valami pikánsan fűszeres chilis ételt rendel magának.. aminek számomra már a nevének kiejtése is bonyolult lenne. Maradok a bundában sült gyümölcsöknél.. fűszeres sült hússal.

 

Gondolkozom.

 

Valamennyire be kéne avatnom... mert az így nem fair hogy csak magammal vonszolom..de közben nem tud semmit.

 

- Most készülsz megkérni a kezem? - kérdezi vigyorogva, villájára éppen egy szószban megforgatott fűszeres krumpliszeletet szúrva fel.

- Nem. A Gyűrűt a kocsiban hagytam. - felelem és belekotyolok a kitöltött édes gyümölcsborba.

- Milyen kár.. legalább gyémánt..? - cukkol tovább.

- Titánium.. - villantom rá a szemeimet, mire felkuncog.

 

- Félretéve a viccet..beszélnünk kéne a holnap estéről.

- Holnap?

- Igen. Holnap..szóval beszéljünk..

- De hát azt tesszük.. nem? - pillant rám.. ismét azzal az ártatlan tekintettel..amitől kinyílik a bicska a zsebemben.

Halkan morogni kezdek..amire persze a közelben sétáló pincér is felkapja a fejét.

- Jól van. - feleli.. újabb darab húst emelve a szájához. - Hallgatlak.

 

Micsoda öröm.. hahhh...Sóhajtok... és elkezdem a mesét.

 

- Az a férfi nem egyszerű régi haver oké? Az egyik gyilkos.. a helyi maffia nagyra tartott feje. Addig nem fog nyugodni amíg ki nem nyír.. engem, téged és mindekit aki velünk kapcsolatban áll..

- Mivel sikerült így magadra haragítanod? - kérdezi.

- Nem öltem meg neki valakit... akit holtan akart látni..

- És ezért most téged akar holtan látni. Micsoda logika..

- Azért nem ilyen egyszerű. Én menekítettem el előle.

- Oh értem már. Ezért duplán pikkel rád.

- És megfúrtam egy szállítmányát is.

- Triplán.

- És a fiú a szeretője volt.

- Hát akkor ezt már kár számolni.

 

Nos... igazad van. De ha te lettél volna a helyemben..te is megtetted volna.

 

- Nos.. és mit szándékozol tenni?

- Kitörlöm az információkat a rendszerükből. Az összeset. Mintha nem is léteznénk.

- Jól hangzik.

- Igen..de ehhez szükségem van.. egy kis... khm.. - megköszörülöm a torkomat.

- Figyelemelterelésre? - kérdezi felvont szemöldökkel.

- Valami olyasmi..igen...

 

Hümmm...hümmm..

 

Most gondolkodóba ejtettem.

 

- Tudod.. hogy ezzel az adósom leszel? - mosolyog rám olyan arccal..amitől kedvem lenne itt helyben feldobni őt az asztalra és...

 

Megmarkolom az asztal lapját. Nyugi..nyugiii...

A fogamat csikorgatom.

- Ugyan..ez még nem a világvége..

- Nem szeretek tartozni senkinek.

- Igen? Akkor majd gyorsan ki is ötlöm mit kérek cserébe. - feleli és int a pincérnek hogy kérjük a számlát.

 

Dejó nekem.

 

Kihozzák a számlát is.

Hát ennyit a vacsiról kettesben.

 

- És mi lenne a dolgom?

Kihátrál előlem az ajtón.. vigyorogva.. mert látja hogy körülbelül egy felbőszült tigris szintjén leledzik az idegállapotom.

Nem várom meg míg a kocsihoz ér, úgy nyomom neki hogy hallom a csattanást ahogy nekiütődik. Ajkaim máris a száját tépik.. érzem ujjait a hajamban.

Egy pillanatra elhúzódok tőle.. megnyalom a számat.

- Egyem a csípős nyelvedet...

Elvigyorodik. Jah tudom..ez nálad szó szerint igaz.

- Nem szereted a chilit?

- Ezt nem mondtam. - felelem mielőtt visszanyomnám testét a kocsi kemény karosszériájának.

 

Beleliheg a nyakamba ahogy a vállát célozzák meg a fogaim.

- Nehmm..kellene valahol máshol lennünk? - kérdezi valahonnan a fülem tájékáról. Wrrr..

- Hol gondoltad? Esetleg egy kád vízben...? - kérdezem felvont szemöldökkel, szemérmetlenül vigyorogva.

- Nos.. nem éppen erre gondoltam.

 

- Holnap estig még ráérsz ezen filózni. - jegyzem meg visszafolytva a nevetést. A karomat megragadva présel ezúttal ő neki az autónak.

- Igen? Akkor esetleg beavatsz? Tudod.. én vagyok a sofőröd..

Wrr.. - morogni kezdek, ő pedig nevetni.

Egy párocska sétál el mellettünka parkolóban, rémültem figyelik furcsa kettősünket, a férfi úgy rángatja maga után a csajt mintja meg akarná óvni a látványtól. Ehh...

 

Najó.. tényleg nem itt kéne egymásnak esnünk.

 

***

 

Valamivel később...egy hotelszobában talál minket az éjszaka.

 

Nem akarom megkockáztatni hogy az ő házában lássanak minket.. mielőtt azt is felrobbantják így ez tűnik a legjobb megoldásnak.

Azt leszámítva hogy legszívesebben felkenném a tapétára.. amikor így vigyorog.

Naja..tiszta nászutas feeling.

Még virágok is vannak a vázában.. és csoki a párna alatt.

El is orozza tőlem..egyenest a számból.

Mmm..az az enyém pedig..adod vissza...

 

***

 

Kissé nosztalgikus érzés.. rég aludtam már nyugodtan..hiszem folyton ébernek kell lennem..harcrakésznek ha úgy tetszik.

 

Viszont most mégis úgy aludtam el mint aki fittyet hány a veszélynek. Ráadásul arra ébredek a ruhámban talált ezüstmarkolatú tőrömmel simogatja a mellkasomat. Wrrr..

Kicsavarom a kezéből..

Viszont ha már fent vagyok..

 

***

 

Hatalmas ez az ágy.. bizonyára gruppensexes csoportnak tervezték. Keresztben is elférek rajta és még a lábam sem lóg le. Még a hajam sem.

 

A szokásos vigyorral hajol le hozzám, miközben a koktélcseresznyét igyekszik elszedni tőlem. Beleharapok a nyelvébe..és mély hangon mordulva simítom a tarkójára a kezem.

Hát..nem tudom hogy csinálta..de mikor felemelkedik már a szájában van a cseresznye. Vigyorog is vele rendesen..de csak addig míg neki nem esek és le nem döntöm a lábairól.

 

Wrr..jó játék...

 

***

 

A hajnal még ébren talál.. magamban a színes foltokat számolgatom a testén.

Végül harmincnál elvesztem a fonalat... ma már sokadszor.

 

Ahh.. édes istenem...

 

***

 

Az önkéntes száműzetés remekül bejön, mert nem is találnak ránk. Viszont ahogy eljön a másnap este..mi találunk rájuk.

 

Megállok az épület előtt..hajamba belekap a szél.

 

- Azért ne menj annyira az agyukra.. - vigyorgok rá, miközben megigazítom a parányi mikrofont a fülemen.

 

- Mint valami filmben ... - húzza el a száját.

- Képzeld azt hogy te vagy a sztár..

Oh ez a nézés.. felnyársallak a tekintetemmel..hehehe..

- Jó akkor azt hogy te vagy Godzilla..

Elvigyorodik.

- Az már könyebben menne..

 

Elvigyorodom, előveszem a hangtompítós pisztolyt a combomra erősített tokból..bekattintom a tárat.

 

- Oké.. 20 perc.. itt találkozunk..

- Randiról sosem szoktam késni.. - vigyorog rám, én pedig csak sóhajtok mielőtt bevetném magam az ajtón.

 

Ajánlom nekik hogy ne öljék meg.. mert még ezt vissza akarom adni.

 

De vissza ám.

 

Biztosan remek szórakozás folyton az egekben tartani a vérnyomásom. Csodás lehet.

 

Visszanézek..de már nem látom.

 

Oké..akkor vágjunk bele.

 


Levi-sama2009. 06. 04. 22:45:46#760
Karakter: Syd-Ryu (Darky-Hyppolita)



Ryu:

 

Végül aztán mégis csak egyedül megy a kertbe, én a zuhany alá állok.

Ráérősen folyatom magamra a vizet, alá állok, arcomat, hajamat is érje.

 

Most valahogy a gondolatok is lassabban jönnek.

 

Biztosan feladták már a küzdelmet, hogy tudtomra adják, hülyeséget csinálok. Hehe. Jó nem sülhet ki belőle az már egyszer biztos. De… mióta csak megláttuk egymást már azóta egyértelmű ez, nem? Hehe. Dehogynem.

Na és… nem ettől szép a dolog?... Hehe… a válasz persze ugyanaz.

 

Épp a samponért nyúlnék, amikor kint valahol megszólal a telefon.

Ó, hogyaza… ki kellett volna húznom… kikapcsolni… avagy szemétbe hajítani az egész szerkezetet.

 

Valami baj van a kivitelezővel. Oh, mily remek. Ki tudja hány kilométer távolságról… én vajon mit tehetek? Nem hiszem el, hogy egyikükben sincs annyi kurázsi, hogy valaki… khm… nos elintézze ezt. Most tényleg azzal kell fenyegetőzzek, hogy valaki ki lesz dobva az állásából… másképp nem tudják összeszedni magukat, végre?

 

A nyitott teraszajtóban ő tűnik fel, abban az egy szál bőrnadrágban, amiben kiment.

 

Hihetetlen… itt állok teljesen meztelenül a nappaliban, a fülemben cseng a kétségbeesésbe fulladt segélykérés, én mégis őt fixírozom… olyan eszméletlenül jól áll neki a bőrcucc…

 

Rámosolygok, olyan szenvtelenül, mintha nem egész éjjel egymással lettünk volna elfoglalva és most nem éppen a munkáról vitatkoznék telefonon közben.

Viszonozza a mosolyt, én pedig folytatom, a jobbára úgyis teljesen meddő vitát… hacsak nem megyek oda, ezek a saját farkukat kergetik napestig.

 

Néhány pillanattal később hosszú hajának tincsei vállamra esnek, mellkasát érzem hátam mögött… szorosan. Hirtelen apró éles fájdalomhullám a gyönyörrel keveredve… ahogy beleharapott a vállamba. Erősebben markolom a telefonkagylót, ám hangomon nem vehető észre semmi.

 

- Milyen hibát? – kérdezek vissza. A készülő épületben… na ne már… - Megnézettem statikussal… az már az ő gondja. – magyarázom, pedig kezdek kifogyni a türelmemből.

Ha gond van, arról már csak a kivitelező tehet… rajtuk kell elverni a port.

 

Nyakamon fut végig nyelvének hegye, keze mellkasomon szétkeni a vízcseppeket.

 

- A probléma mégsem szűnt meg, hiába nézte meg a statikus. Hol kezdődött eredetileg? – hangzik a fülembe, miközben… ohhh… micsoda agykondicionálás… ha így is képes vagyok arra figyelni, amit mondd… hahhh…

- Hát az… az emeleti boltíveknél. – mondom ki végül, ugyan csak két részletben.

 

Hangja kezd megváltozni… kezdi kapizsgálni, hogy valószínűleg rosszkor hívott. Te csak új lehetsz nálunk, ha ilyenkor még nem vagyok az irodában vagy terepen, mindenki tudja, hogy nem vagyok elérhető… khm… amíg nem jelentkezem. Hehe.

 

- Fogalmam sincs… nincs előttem a terv. – kezd idegesíteni, próbálom tudomására hozni, hogy momentán nem akarok foglalkozni a problémával, de úgy látszik nem ért a szép szóból.

 

Aztán… ha lehet még szorosabban hozzám simul és megérzem, hogy sikeresen felhúzta magát is, nemcsak engem… nem bírom visszatartani, mélyről jövő morgásomat. Bele… egyenesen a telefonkagylóba… Ohhh… Mi lesz itt… ha nem kopik le sürgősen… Hehe.

 

- Mi történik ott? – kérdez vissza azonnal.

Oh… nem akarod te azt tudni… hidd el nekem.

- Semmi. – mondom hirtelen.

 

Csorognak le testemről a vízcseppek a vadonatúj nappali újdonatúj szőnyegére, ujjai elérik ágyékomat…

 

Ohhh… hát, már ennyit tanultál… tőlem…? Heh.

 

Tenyerem a telefonra teszem, hátranézek rá.

- Remekül szórakozol, igaz? – kérdezem halkan.

- Hát… mitagadás…

 

Másrészről… megértelek, abszolút. Hasonló helyzetben én is így tennék. Hehe. Ez persze azt is jelenti… megkapod te ezt még… kamatostól.

 

- Oldjátok meg! Nem érdekel… - mondom a kagylóba teljesen nyugodt hangon, mintha közben nem… hehe… Lesz aki felvilágosítson odabent, remélem… mert ha nem… hát megteszem én… de annak nem biztos, hogy örülnél.

Olyan gyorsan kerül ki a kezemből a telefon, hogy már abban a pillanatban fogalmam sincs hova eshetett.

 

 

Nohát, akkor… hogy is volt ez… fintorgok rá, vigyor kúszik szét arcomon.

 

2009.04.20 19:27 Idézet

Hippolyta

 

Ryu (2.):

 

Széles ívben szeli át a nappali levegőjét és hangosan puffanva érkezik meg teste a kanapéra… az asztal szerencsére nem üvegből van.

Mily remek, Katsu ismer már… egy ideje.

Hajából mindenhova jut a kanapéra, díszpárnákra… a szőnyegre…

 

Kiéhezve vigyorgunk a másikra… ami hihetetlen… hiszen egész éjszaka mást se csináltunk. Hehe.

 

 

*-*

 

Előttünk az asztalon hűtött pezsgő, az üveg körül rengeteg jégkockával. Leteszem az üres poharat mellé… végre talán fel kéne öltöznöm… vagy legalábbis valamit kéne magamra vennem…

 

Mezítelen talppal a padlón próbálom magamra rángatni az imént megszerzett ruhadarabot, de az csak félig jön rám… Képtelenség, hogy ennyi mozgás után… fut át rajtam a gondolat, aztán észreveszem, hogy egyszerűen csak azért nem, mert rajta áll a nadrág egyik szárán. Egyszerűen… na persze. Hehe.

 

Hmmm… érdekes… fordítunk a felálláson? Vagy legalábbis megpróbálod?

Nincs szerencséd ezzel, látod… agyilag felhúzni… az nem megy neked… másban persze mesteri vagy… de ez… ezt hagyd meg nekem, jobban megy. Hehe.

 

Tarkómon csattan tenyere és már nyekkenek is a kanapén, ahol az előbb még ő terpeszkedett. Oh… nahát… még mindig szeretnél valamit?... Hehehe.

 

Vigyoromat értetlen pislogással álcázom, nadrág, a csodával határos módon még mindig nem csúszott le rólam.

 

Eszméletlen, hogy… még mindig… ilyen elképesztően jól szórakozunk.

 

Egy marék jeget varázsol elő a vödörből, mellőlünk az asztalról, s azokat gondosan rá is szórja testemre, mire lehunyt szemekkel szisszenek fel.

 

Érdeklődve vigyorogva figyeli a jégkockák olvadását testemen, majd amikor lenyúlnék az egyikért, testével szorítja nekem őket.

Megissza a maradék pezsgőjét és a még el nem olvadt jégkockával a nyelvén csókol meg…

Mmmm… a pezsgőt még érezni ajkain, a jégkocka mesésen hűt, bár inkább pillanatok alatt elolvad a felszabaduló hevességünktől. Ujjaim úgy szorítják haját, nem létezik, hogy azt ne érezné ő is… mégis… ajkai inkább nyakamat veszik célba…

 

Huhhh… jéghideg ajkaival, méghozzá… ajjj… és ahelyett hogy lehűtene a hideg érzése, csak még jobban feltüzel… egész testemben remegni kezdek ám nem a víztől… de érzem az ő testének borzongását is. Ummm…

 

- Bezzeg a pezsgőt az egészet megittad. – mordulok rá kedvesen mosolyogva.

 

- Későn szólsz… De jég van még. – mutatja készségesen az ujjai közt lévő jégkocka szemet.

 

Nem bírom visszatartani a vigyort. Egyetlen csuklómozdulattal veszem el tőle, aztán ugyanazzal a lendülettel nadrágjába csúsztatom a kis jégdarabot.

 

Úgy ugrik fel, amint megérzi a jég hidegét, ha az új nappali asztal is üvegből lenne, most egészen biztosan búcsút mondhatnék neki.

 

Egész testem belerázkódik a nevetésbe, amire a válasz, morgás tőle, természetesen.

 

Dühös szikrákat szórnak majdnem áttetsző szemei. Oh, ez az, amitől mindenki hanyatt homlok menekülne… ha így nézel rá… Mindenki… kivéve engem. Hehe. Te is tudod, hogy csak felcsigázol vele.

Fél kézzel emeli fel a vödröt, és rám borítja a benne lévő még el nem olvadt jégkockák maradékát…

 

 

A jégkockák vízzé olvadnak, de a víz is felszárad mindkettőnk testéről attól a szenvedélytől, amivel marcangoljuk egymást.

 

Haja ismét beterít engem… ezúttal vizesen… jégkocka vizesen… hehehe.

 

Ajkaim fülkagylóját érik, minek hatására felsóhajt… Ohhh… gyenge pont… ha jól sejtem… utálod a dolgot… hehe… mosolygok bele bőrébe…

 

De hát… nem ez az első alkalom… már számtalan lehetőséget adtál rá… hogy kiismerhessem… hehe.

 

Körömmel esik hasam érzékeny bőrének, amire, reflexből nyúlok csuklójához… halvány mosoly jelenik meg arcán, majd nyakamhoz hajol és belemélyeszti fogait…

 

Ez az a pont, igen… bahhh… ez tényleg hihetetlen… jut eszembe egyből egy rakás gondolat, amikor megérzem… Döbbenetes, hogy mindketten tudjuk a másikról… azt… amit előtte gyakorlatilag senkinek nem sikerült rájönnie…

 

2009.04.20 19:26 Idézet

Hippolyta

 

Ryu (3.):

 

De ez ugye nem a megfelelő idő abszolút semmilyen gondolat megtárgyalásához… Nyilván nála is feltörni készülnének hasonló kusza érzések, mert úgy látszik erővel… akarom mondani hévvel… folytja el azokat… mindkettőnkben.

 

 

*-*

 

 

Jócskán benne vagyunk már a nap délutánjában. A telefon megint csörög… és ezúttal nem mondhatom, hogy teszek rá… hiszen nekem ott kéne lennem…

De bizonyára neki is máshol kéne lennie, mert mire befejezem a telefonálást sehol sincs.

 

Akkor… irány a munka… építkezés, tárgyalás… talán a nap hátralévő része elég lesz… hogy helyrehozzam, amit ők eddig elcsesztek.

 

 

*-*

 

 

Na és ahogy már az elején is gondoltam… csak késő este szabadulok el az asztal mellől.

 

Hihetetlen. Fel kéne mennem még a lakásba is… néhány szükséges, ott maradt dologért… de aztán… azt hiszem visszamegyek az újonnan elkészült házba… és alszom végre. Hehe. Bár… ne kiabáljam el, ugye.

 

Megállok a park melletti parkolóban, kényelmesen sétálok a ház felé, azonban csak a parkolóból jutok ki… hatalmas robbanás rázza meg a… házat.

Az egész épületet, a törmelékekből itt is jut nekem.

 

Némileg döbbent tekintettel figyelem a tüzet odafenn, miközben igyekszem megszabadulni a portól, ami beterített… Ez… az én lakásom… az… lenne a kiindulópont…? Ennél már csak az a döbbenetesebb… hogy… igazán… miért is nem lepődöm meg.

 

Üvegcserepek, tégladarabok, por keringenek a levegőben… a hirtelen feltámadó szél cseppet sem lesz segítségükre a tűzoltóknak az oltásban.

A keletkező erős légáramlat azonban, felém fúj egy… megégett… papírdarabot?...

 

Az én nevemmel… leszedegetem a borítékfoszlányokat róla… Hehhh…

Elképesztő… előbb a házam lesz darabokban, most a lakásom ment ripityára… és akkor még rajtam keresztül leveleznek… vele…

 

Miért és hogyan… hitették el ezek saját magukkal, hogy majd én… megteszek nekik bármit, amit… szeretnének?... Ehhh… viszont eszembe jutnak dolgok… amiket velük örömmel megtennék. Hehehe. Én határozottan élvezném… hogy a másik fél is… azt valahogy kétlem.

 

 

Mentők, tűzoltók és a rendőrség szinte egyszerre érnek a helyszínre. Amikor a mentőtiszt megállapítja, hogy valószínűleg semmi bajom, a rendőr azt mondja majd jelentkeznek… ha van hova mennem, ezen kívül, menjek nyugodtan.

Hát, ez… el fog nektek tartani egy darabig… Az igazságszolgáltatás lassan őrlő gépezetét ismerve addigra valószínűleg nem is lesz probléma, amire valamire rájönnének ezek. Eh.

 

Na és igen… szerencsére van hova mennem… ebben a városban még egy ház és egy lakás is a nevemen van… Milyen előrelátás, ugyebár. Na és… utóbbit még ő sem ismeri… ami… azt is kell jelentse, hogy… mások sem… csillan fel bennem a gondolat… mint érdekes lehetőség.

 

De előbb a ház… van pár dolog, amit mindenképpen el kell onnan hoznom.

 

 

*-*

 

Csend, az éjszakai madarak csiripelnek időnként, a csillagok fényét itt sokkal tisztábban látni, neonfényektől és magas toronyházaktól mentesen.

 

Be sem állok a garázsba, a kocsit sem zárom be. Felesleges lenne.

 

Ruhákkal és egyebekkel tele sporttáskát dobok a bejárati ajtó mellé, amikor egy fekete sportkocsit veszek észre odakint.

 

Nocsak… hát veled meg mi történt…? Hehe…

 

Megáll az enyém mellett a saját kocsijával, a nyitott bejárati ajtóból szemléli a táskát, amit az imént dobtam oda.

 

- Nocsak… készülsz… valahova?... – kérdez egyből rá a lényegre.

 

A konyhaajtóból fordulok ki éppen, kezemben egy hűtött, bontatlan üveg whisky… messziről dobom oda neki, röptében el is kapja, ráejti a táska tetejére.

 

 

A máskor fantasztikusan álló bőrcucca most egy helyen szakadt, szürke por… vagy hamu lepte be, haja kusza, benne fehérnek tűnik a porréteg.

 

2009.04.20 19:25 Idézet

Hippolyta

 

Ryu (4.):

 

- Ha jól látom, nem én vagyok az egyetlen, aki készül valahova. – felelem magabiztosan, nem sokat mondva ugyan, de ebből is tökéletesen megérti a lényeget.

 

Nem kell nekünk túl sokat beszélgetnünk, anélkül is remekül értjük egymást.

 

- Gondolom, te is jobban tennéd, ha nem a part menti házba indulnál. – folytatom a csevejt, baráti hangnemben. Nem szól egy szót sem, szemében sokatmondó csillogással néz rám válasz helyett.

Igen, valószínűleg én sem festek sokkal jobban nálad.

 

Zsebemből elővarázsolom az összeégett, gyűrött papírdarabot. Én ugyan nem olvastam el, nem is vagyok rá kíváncsi különösebben, amit tőle megtudok, az bőven elég. Sőt, ha visszatekintek az eddigi eseményekre, még sok is, azt hiszem. Hehe.

 

Odanyújtom neki a papírt, ujjaink összeérnek… másik keze… kissé tétovának tűnő mozdulattal húzza végig a nyakam oldalán.

 

Brrr… a legalkalmasabb időpontban, éppen. Hehe.

 

Szemei elmerülnek az enyémekben. Valahogy most számomra döbbenetes… nem húzom meg magam agyilag… épp ellenkezőleg… megnyugszom. Most már úgyis teljesen mindegy, ha akarnék se tudnék kiszállni. Persze, ha megfordult volna az agyamban egyáltalán ez a lehetőség… de mint ahogy fel sem merült… kit érdekel?... Hehe.

 

Hihetetlen nyugodtság kezd eluralkodni rajtam… fogadni mernék, nincs más rajtam kívül, akire ilyen hatással lenne. Hehe.

 

Közel hajolok hozzá, mellkasom épp csak súrolja felsőjét.

 

- Azt hiszem ideje lenne menni… amíg a… khm… barátaid rá nem jönnek… és búcsút mondhatok a házamnak is… - suttogom egyenesen a fülére… ha már ő is így… én se maradjak ki. Hehe.

 

- Jobb lenne talán, ha itt hagynád a kocsidat… állj be a garázsba, addig összepakolom a laptopomat.

 

Kifürkészhetetlen tekintet. Na igen… hogy honnan vannak ilyen gondolataim?... Mindig tudok meglepetést okozni… vagy már nem emlékszel? Hehe.

 

Mire a nappaliba visszaérek az enyém mellett egy másik táska… tartalmát nézve… illetve inkább őt ismerve… jóval nehezebb, és nem csak ruhával van tele.

 

- Holnap este… - kezd bele a mondatba, miközben a cuccainkat kihordjuk a kocsihoz, a csomagtartóba és a hátsó ülésre is jut belőlük.

- Mi lesz holnap? Megint bulizni megyünk? – kérdezek vissza rögtön.

 

Morgással vegyített elborult tekintet a válasz, velem szemben a kocsi tetejének támaszkodik.

 

Meglóbálom előtte a slusszkulcsot, mosolyom vigyorrá szélesedik.

 

- Akarsz vezetni? – érdeklődöm, ártatlanul pislogva.

- Azt… felejtsd el. – morogja vissza, ebben a helyzetben tőle kissé szokatlanul mély hangon. Szokatlan… dehogyis, dehogyis… hehe.

 

Nahát… emlékszel te is? Nem szórakoztál olyan fantasztikusan, mint én, ezek szerint. Hehe.

 

 

*-*

 

 

 Autókázás közben szinte abszolút nem is beszélgetünk. Pedig most itt lenne a lehetőség arra, hogy beavasson mégis mi a fene folyik itt. De úgy látszik igazam volt, ami azt illeti… minél kevesebbet tudok, annál jobb nekem… ezzel ő is így lehet. Bár, ha már úgyis teljesen mindegy… akár… nem is kéne tudatlanságban maradjak, ugye?

 

Magas toronyházak egyikének emeleti, a lakáshoz tartozó parkolójába hajtok be, majd a dolgainkkal együtt, a lift legfelső gombját nyomom meg.

 

Vajon mi fog most történni? Találgatom, amíg felfelé haladunk.

 

Lelki szemeim előtt szinte rögtön vizualizálódik is az idilli kép.

Az irodából hazaérve főzőcskézek, ő épp az aktuális forgatási helyszínről érkezik meg…

 

Nem… nem szabad folytatni ezt a gondolatmenetet… alsó ajkamba harapva próbálom megakadályozni, hogy kitörjön belőlem a nevetőgörcs inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ő pedig csak néz, azokkal az elképesztő színű szemekkel, kifürkészhetetlenül. Fogadjunk tudod, mire gondoltam? Hehe.

 

Elfordítja a fejét, kifelé néz. Nahát… gyakorlod az önuralmat? Nem kensz a falra…? A lift nem alkalmas erre…? Hehe.

 

Elővarázsolom a kulcsokat, bejutunk végre. Tetőtér, az egyetlen lakás ezen az emeleten.

 

2009.04.20 19:23 Idézet

Hippolyta

 

Ryu (5.):

 

- Pakolj le nyugodtan. – mutatok befelé. – A fürdőszoba arra van… - intek a megfelelő irányba. – Itt is elég nagy… használd egész nyugodtan. – vigyorgok szokás szerint kissé szemtelenül rá.

 

Reakciót nem várva, megyek ledobni a táskát a hálóba, és a laptopot beüzemelni.

Aztán én is útba ejtem a zuhanyt, ideje lesz… rám fér egy jó alapos fürdés.

 

 

*-*

 

 A fürdőben találom, a tükör előtt… anyaszült meztelenül, fésűvel a kezében, ruhái ledobva az egyik sarokba.

Kiengedem a zuhanyfülke melegvíz csapját, megszabadulok ruháimtól, mellé állok a tükör elé. Mi tagadás, valóban jutott ebből a cuccból az én hajamba is… két kézzel túrok bele, megrázom a fejem, majd amikor ennyivel elintéztem odafordulok felé.

Megáll mozdulat közben, némán bámul rám. Ez csak két dolgot jelenthet… képzeletben most tekerte ki a nyakam… amit a valóságban már kitudja hányszor megtehetett volna… avagy…

 

De nincs időm a gondolatsort befejezni, testem az ő testével együtt esik be a zuhanyfülke tálcájába, lábaim a csempéhez csapódnak.

 

- Oh, hát megint itt tartunk? Már megint… vagy… még mindig?... – filozofálok hangosan, közben a víz áztat bennünket, én pedig szórakozottan fél kézzel haját túrom.

 

- Grrr… nem mindegy?... Kit érdekel…?... – válaszolja mielőtt befogja a számat, a sajátjával.

 

Mmmrrr… fullasztó csókunk közben ujjaim nyakára vándorolnak, mutatóujjam hegyével rajzolom körbe fülkagylóját. Válaszul azonnal megtalálja hasam, már amúgy is szétszaggatott érzékeny bőrét.

 

Ohhh… igggen…

 

Gyakorlatilag még egy teljes nap se telt el a legutóbbi, hmm… afférunk óta… máris hiányzott… Elképesztő… imádom…

 

Figyelem egyre jobban tusfürdőtől habos testét, haját… a fokozatosan mélyülő, elszabadult, vaduló légvételeket… kezem a mellkasán…, hasán… köldökében… ágyékán… Ujjai fenekemen…

 

Mmmm…

 

 

*-*

 

Sötét van még amikor felébredek. Mellettem az ágynemű összetúrva… de üresen.

Az erkélyajtó résnyire nyitva. Mitől van olyan érzésem, hogy nem a konyhába ment?

Amikor viszont legközelebb egy pillanatra feleszmélek, mellém csapódó testet érzékelek. Majd kisvártatva… hideg ujjakat… valahol… testemen…

 

Mmmrrrr… ne mooost…

 

 

*-*

 

 

Reggel. Csak egy újabb nap. Zuhany, pár falat reggeli gyanánt… Mire megkérdezném elvigyem-e valamerre, a bejárati ajtó csapódását veszem észre.

 

Nos, nem hiszem, hogy szüksége lenne a segítségemre, mégis nevethetnékem lesz a gondolatra, hogy… vajon… gyalog, tömegközlekedve, taxival jut-e el… bárhova is. Hehe.

 

Na és az este… Van egy olyan érzésem, megtudom időben… valahogy mostanság nem hagynak ki a haverjai az ilyen… khm… bulikból. Mily öröm ez nekem, ugye.

 

 

*-*

 

 

Mire a napot befejezem, és az irodából lejutok a parkolóba… ott áll a kocsim mellett… illetve hát, csücsül rajta.

 

- Máris?... Nem lehetne… hogy vacsorázzunk előbb… reggel óta nem ettem.

 

Sötét árnyék villan a szemében… ezek szerint megint beletrafáltam… hehe.

 

2009.04.16 13:34 Idézet

darky

Syd:

 

Edzőterem.. és ő... hmm.. de ja vu-m van asszem. Vigyorogva sétálok a zuhanyzókhoz, és még akkor sem tűnik el az arcomról, mikor felfrissülve kilépek a friss levegőre... és hajamba beletúr a feltámadó szél.

 

A parkolóban megtalálom a vadi új járgányt, minek láttán még élénkebb lesz a mosolyom.

 

Figyelem a felhőket, nem is kell sokáig várnom, már látom is a kapun kilépő alakját, miközben a kocsija motorháztetején ülök és nem bírom elfolytani a vigyort ahogy meglátom közeledni.

 

- Vigyázz a kocsimra… most kaptam. Szeretném, ha nem tennél kárt benne. - szólít meg, én pedig alig bírom visszatartani hogy ne röhögjek.

Hát hallod.. imádsz engem bosszantani.. vagy ez csak valami hobby nálad?

 

Ektökélem magamban hogy nem dőlök be neki, nem hagyom magam felhúzni hiszen nyilvánvalóan ez a célja. De edződtek már az idegeim azalatt a rövid idő alatt amióta ismerem annyit, hogy el tudom intézni egy sokat mondó vigyorral.

 

Mégha legszívesebben felkenném a kocsira itt helyben.. akkoris.

 

- A kocsiban nem is akarok kárt tenni… - jegyzem meg mégis hangosan, amit eredetileg nem akartam kimondani, majd a papírokat is odaadom neki. Ezzel teljes az ajándék.

 

Várom a reakcióját, de csak megköszöni, majd beveti a hátsó ülésre, a többi cuccával együtt.

 

A szemembe néz, egy darabig figyel, majd futó mosollyal megjegyzi:

- Kész a ház, néhány órája kaptam értesítést róla. Kíváncsi vagy… te is?...

 

Oh.. az a ház..

 

Kuncogásomat kissé mogorva álca mögé kívánom rejteni, de természetesen előtte nem marad rejtve a dolog.

 

Igen, az a ház.. amit khm.. kicsit... hogyismondjam.. rendbe szedtünk.

 

Oh hát.. naná hogy érdekel.. a ház és mivel hozzá tartozik ő is.. garantáltan jól fogok szórakozni.

 

- Éppenséggel holnap is ráérek.. -felelem. Hehe értsd ahogy akarod..

 

Megrántja a vállát, és a volán mögé veti magát. Én úgyszintén.. a saját autómban.

 

Ami most következik az inkább hasonlít egy autós üldözéshez mint vezetéshez.

 

Remekül szórakozom.

 

Aztán mikor az egyik kereszteződésnél mégis a másik irányt választja, kissé meglepődöm, de mivel úgyis tudom merre kell menni, nem hoz zavarba.

 

A kapu előtt várom meg, nem is késik sokat, kezében egy csomaggal. Nocsak.

 

Nemsokára meg is érkezünk a hajlékba, ami kicsit sem hasonlít amit nemrég tettünk tönkre. Pedig ez volt.. nahát..

 

A hálószoba színei sötétkék és ezüst.. ami megmosolyogtat. Igazán jó kis összeállítás.. főleg ez ágy.. látszólag olyan anyagból készült ami strapabíró... kovácsoltvas.. remélhetőleg bírja is a strapát.. haha...

 

Körbejárom a többi helységet..aztán a nappaliban futunk össze..

 

Nem jön zavarba tőle hogy úgy járkálok a házában szabadon járva kelve mintha hazajöttem volna.

 

Inkább megkérdezi:

 

- Éhes vagy... esetleg?

 

Figyelem a tányérra szedett ételt. Valamiért olyan jó illata van. De ha már itt tartunk másfajta éhségem is van.. nem is kicsi..

 

- Igen.. - súgom a fülébe egészen közelről.. fogaimat a nyakába mélyesztem.. hagy kapjon a halványuló foltjai mellé még egyet.. elkél az..

 

A hajamba kapaszkodik, ujjai a felsőmet tépik, érzem őket végigkaristolni a bőrömet.

 

Whhrrr.. hát azt hiszem ez a fajta éhség előbbre való..

 

- Szép az új hálód… nem akarod közelebbről is megmutatni? - kérdezem kajánul vigyorogva.

 

Hehehehe..dehogynem...

 

 

***

 

Néhány lépéssel szeljük át a kicsit sem apró lakást, szinte botladozva, egymás ajkait marcangolva, elszórva a ruháinkat.

 

- Ezen az ágyon még te is kényelmesen elférsz… - jegyzi meg vigyorogva mielőtt a frissen megvetettett ágyneműre lökne. – Hacsak nem vered be olyan szerencsétlenül a fejed ebbe is… - teszi hozzá vigyorogva.

 

Wrr..ne már.. kezdesz megint felidegesíteni.. wrr..

 

Fogaimat a vállába mélyesztem, elégedetten hallgatva ahogy ő is felmordul halkan.

 

Nos.. a puding próbája az evés.. az új ágyé pedig.... hahahahaha....

 

 

***

 

 

Most komolyan.. mi ütött belém..?

 

Belém aki azt a filozófiát vallotta hogy egy valakivel csak egyszer...?

 

Jóval túl vagyok már a dupláján is.. hah.. ki tudja már hanyadszorra dőlök be neki.. és ő nekem.. de valahogy.. nem érdekel.. mert ha elkap a hév.. sodor magával.. mint valami vörös köd ami elborítja az agyamat és nem érdekel más.. csak az hogy hogyan legyen legközelebb... hmm.. tényleg...

 

- Nos… az ágy tényleg strapabíró… - jegyzem meg halkan.. kissé kifulladtan.. szokatlanul mély hangon.

 

Jéé, már hajnalodik.. nos.. ennyit az éhségemről..

 

Érzem hogy nevetni kezd.. először magában..csak testének rászkódásából érzem, majd kitör belőle a nevetés.

 

Jól van.. tudom..

 

Felemelkedik.. engem néz.

 

- Mostmár jöhet a kaja.. - emlékeztetem rá hogy az még ott vár minket. Igen.

 

- Esetleg ágyba is szervírozzam neked? - kérdezi vigyorogva.

 

Wrrr..ne szórakozz.

 

Nevetni kezd.

 

– Azt mondták az étteremben… ananászos. - veti oda csak úgy. Remek. Hagy ne mondjam erről most mi jutott eszembe... hehe..



Levi-sama2009. 06. 04. 22:45:20#759
Karakter: Syd-Ryu (Darky-Hyppolita)



 

2009.04.16 13:34 Idézet

darky

 

Syd(2.):

 

Nekiülünk az ételnek..

Igazán finom.. de szerintem most egy száraz fügefalevélnek is nekiesnék hasonlóan.. olyan éhes vagyok.

 

El is tüntetem nagyon rövid idő alatt, aztán nem törődve azzal hogy ő még nem fejezte be, kiveszem a kezéből a tányért és arrébb téve rávetem magam.

 

Nagyot nyekken az ágyon.. mégis az a vigyor amivel felnéz rám.. wrr... te csak ne vigyorogj...

 

 

***

 

 

A reggel már csak órákra van.. és meg is érkezik.

 

A kelő nap sugarai elidőznek az ágyneműn kígyózó hajtincseimen, mielőtt az arcára vetülnének.

 

Kék szemei kivilágosodnak ahogy rájuk süt a nap.. az enyémeket szinte teljesen átlátszóvá varázsolja napfény.

 

Felkelek.. az ablak üvegén keresztül nézek ki a kertre.

 

Követ.. mögöttem is terem nemsokára.. megfordulva nézek rá.

 

- A kertet még meg sem mutattad… - vigyorgok rá, pár centiről.. mire ő vigyorogni kezd.

 

Ó igen.. ne mondd.. te is arra gondoltál amire én...

 

 

****

 

 Reggeli torna gyanánt sétálom végig a kertet.. egy szál bőrnadrágban.

 

Még szerencse hogy a szomszédok - ha vannak is, mert nem látni őket - még javában alszanak.

 

Általában saját reggeleimet vagy a tetthely elhagyásával vagy futással töltöm, ha éppen akkor kelek ki az ágyból, ami elég ritkán van ugye.

 

Furcsa hogy ilyen idill is megesik velem hogy a fák és bokrok közül nézem a napfelkeltét.

 

Aztán a telefon hangja becsalogat... figyelem ahogy telefonál.. anyaszült meztelenül.. minden bizonnyal épp most szabadult a zuhany alól.

 

Nekidőlök az ajtófélfának és felvont szemöldökkel figyelem ahogy járkál közben.

 

Minden bizonnyal valami munka lehet, legalábbis ennyit ki tudtam venni félszavaival.

 

Észrevesz, mosolya kicsit sem szégyenlős, pedig elképzeltem ahogy kiejti a telefonkagylót a kezéből lányos zavarában.... hehehe..

 

Zavartalanul telefonál tovább, miközben én megkerülöm és a háta mögé kerülök. Csak akkor kezd el gyanakodni mikor hajam a hátát érinti ajkaim pedig a vállát. Fogaim a bőrébe mélyesztem, figyelem ahogy megszorítja a telefonkagylót, de a hangján nem hallatszik semmi.

 

- Milyen hibát..? - mondja a hívónak. - Én megnézettem a statikussal.. az már ő gondja...

 

Na nééézd csak.. mi ez..? Vííízcsepp..

 

Ezek szerint nem fejezte be a zuhanyzást.. épp onnan csalogatta ki az ügyes telefonáló.

 

Lenyalintom a lefelé igyekvő vízcseppet a nyakáról, kezemet előrevetem a mellkasán, elámázolva rajta mégtöbbet.

 

- Hát a... - kis szünet... hehehe bírod még? - .. az emeleti boltíveknél..

 

Micsoda izgalmas téma.. valóban...

 

- Fogalmam sincs..nincsen előttem a terv..

 

Egyre bosszúsabb a hangja.. ohh mamám..

 

Hozzásimulok hátulról és ahogy hozzáér kemény merevedésem belemorran a telefonba.

 

- Semmi. - mondja hirtelen. Hehehehehe..

 

Csodálkoznak rajtad a túloldalon..?

 

Kezem lejjebb siklik a mellkasán, és mikor vízcseppekkel együtt az ujjaim is elérik az ágyékát gyorsan befogja a telefon mikrofonját. Hátrafordítja a fejét..rámnéz.

 

- Remekül szórakozol igaz...? - kérdezi folytott hangon.

 

- Hát.. mitagadás...

 

Visszafordul, újból a telenfonba beszél.. nyugodt hangon.

 

- Oldjátok meg! Nem érdekel..

 

Bontja a vonalat.

 

És az a dühös fintornak is beillő inkábbvigyor ami az arcán van. Ajajjj...

 

 

***

 

 

Hatlamasat puffanok a kanapén, ahová lökött. Hajam ráfolyik a párnákra..amit egy gondos kéz rendezgetett el..hogy mi összetúrhassuk.

 

Oh de remek..

 

Vigyorgok.. ő is..

 

Mi lesz itt?

 

 

***

 

Ráérősen fogom a kezemben a pezsgőspoharat.. a buborékokon keresztül figyelem ahogy előkerít valahonnan egy nadrágot magának.

 

Jah igen.. még nem is tudott felöltözni..

 

Az órára nézek.

 

Ilyenkor fél 12-kor.

 

Figyelem ahogy nekiáll felvenni, majd gondolva egyet felpattannok és mögé lépve lépek a nadrág földön lévő szárára.

 

Nem mozdul.

 

Hoppá.

 

Egy ideig rángatja...majd rájön miért nem.

 

2009.04.16 13:33 Idézet

darky

 

Syd (3.):

 

Hátranéz rám.

Nyakon ragadom és olyan kedvesen lököm vissza az ágyra ahogy az előbb ő tette velem.

 

Vigyorogva.. értetlenséget tettetve pislog.. még mindig a nadrágba gabajodva.

 

Enyje...

 

Felmászom énis az ágyra, majd egy marék jeget veszek ki a pezsgőhűtő vödörből és a mellkasára szórom.

 

Vigyorogva figyelem ahogy behunyja a szemét és felszisszen a hidegre.

 

Egy darabig figyelem ahogy olvad a testén a jég... majd mikor felé nyúlna nekidőlök.. így kettőnk közé szorul.

 

Kiiszom a pezsgőt.. az utolsó jégkockát a nyelvemen görgetve csókolom meg, ő pedig a hajamba markol.

 

Jéghideg ajkaimmal a nyakát veszem célba amitől egész testében megremeg..

 

Összeborzongok ahogy a jég olvadni kezd köztünk.

 

Folyik a víz a nyakán.. és a teste többi részén.. hehehehe...

 

- Bezzeg a pezsgőt az egészet megittad.. - mordul fel mély hangon.. a szemeimet figyelve.

 

- Későn szólsz. - vigyorogok rá. - De jég van még. - mutatom meg neki.. a kezemben lévő jégkockát.

 

Nem állja meg vigyorgás nélkül.

 

Aztán kicsavarja a kezemmet.. elorozva tőlem.. és egy láthatatlan mozdulattal csúsztatja elöl a nadrágomba.

 

Kishíján akkorát ugrom hogy felborítom az ágyat.

 

Hallom hogy teli torokból nevet.

 

Mély morgásom betölti a szobát.

 

Szemeim dühöst szikrákat szórnak.

 

Hát jó.. te akartad..

 

Ráborítom az egész vödör jeget..de meg sem kottyan neki.

 

A vízzé olvadt jégkockák felszáradnak attól a szenvedélytől amivel egymásnak esünk..

 

Hajam nedvesen tapad rá és rám... felnyögök ahogy szájával a fülemnél matat... ahhh.. utálom hogy tudod... ahhh...

 

Nem hiszem el.. pedig ennyi idő alatt.. lehetetlen..ahh... kiismerni...

 

De ezekszerint nagyon szemfüles.

 

Na várj csak.. nem maradok adósod.

 

Körmeimmel megcélozom a hasát.. végigkarmolom.. nem gyengéden de nem is erősen.. pont úgy hogy érezze, és érzem hogy megmarkolja a csuklómat.. óh igen.. tudom..

 

Ajkaim a nyakát veszik célba.. beleresztem a fogaimat.. újabb vörös foltot hagyva magam után... a többi mellé.

 

Ez kicsit gondolkodóba ejti őt is.

 

Az hogy ennyire tudjuk már.. igen elgondolkodtató valóban.

 

De ne most gondolkozzon ezen.

 

Nem is hagyom.

 

 

***

 

 

Késő délután van amikor magára hagyom, úgy hussanok el hogy észre sem veszi.. lévén a telefonja megint nem hagyja nyugodni.

 

Nem ártana kicsit foglalkoznom a munkámmal is.

 

Biztosan már csak úgy zsong a rögzítő a felkérésektől.

 

Remek.

 

Fancsali képpel csukom be a kocsi ajtaját magam mögött.

 

 

***

 

 

Hét.

 

Pontosan hét darab felkérés.

 

Kettőt kapásból nem vállalok el, lévén gyerekről van szó.

 

A másik öt már más tészta.

 

Ha jól beosztom az időmet egész gyorsan túlleszek rajta.

 

 

***

 

 

Kard a kézben, becsukom magam mögött az ablakot.

 

A hold fényesen világít a fejem fölött... mosolyogva pillantok fel rá.

 

Hirtelen lövés dördül én pedig automatikusan lebukom előle. Vakolat potyog rám, szemeim a környező bokrokat pásztázzák.

 

Hogy ki lehetett nem tudom. Hogy kinek dolgozik... azt már inkább.

 

Az utca kihalt.. szerencsére nem látja senki, amikor kivetem magam a fal mögül ahol eddig rejtőztem.

 

A fickó kap az alkalmon.. és rámlő..én meg legalább látom honnan.

 

Megvagy.

 

 

****

 

 

Nem sokkal később a kardom markolátal való találkozás után ájultan hever előttem. Megfosztottam az igazolványaitól és a ruháitól is.

 

Ha mázlim van ha felébred szatírnak nézik és lecsukják szeméremsértésért.

 

 

****

 

 

Hazaindulok.

 

A lakásomba ezúttal.

 

Ami furcsa csak.. hogy az ajtó nincs bezárva.

 

Valaki piszkálta volna a zárat?

 

Óvatosan, magamat fedezve nyitok be, hátha van bent valaki, de nem találok bent senkit...csak egy... jézusom..

 

Bombát az asztalon...

 

Mellette egy kedves levél..amit már nincs időm elolvasni.. lóhalálában rohanok le.. és éppenhogy leérek.. mikor hatalmas robbanás rázza meg az épületet.

 

Üvegcserepek és törmelékek potyognak rám.. felsebzik a karomat, nyakamat.. szabadon lévő mellkasomat egy csíkban. Néhány kő a hátamra esik..

 

Feltápászkodom..figyelem az égő épületet.

 

És akkor eszembe jut.

 

........

 

És ha ő is kapott egyet????

 

2009.03.30 23:43 Idézet

Hippolyta

 

Ryu:

 

„Szép bemutatkozás volt. Ma este legyetek ezen a kártyán szereplő címen. Mindketten!”

 

Szóval buli lesz? De jó, örülök. Naná, hogy ott leszek. Bár mostanság mintha kicsit sok lenne a szórakozásból, de azért… Hehe.

 

 

 

Ugyanaz a környék. Tengerpart, házak, még a világítótorony is látszik. Csakhogy ez a ház a parttól távolabb van, egy domb tetején. Kertjét hatalmas park, azt az egyik oldalt sziklás szakasz övezi. A ház maga olyan régi stílusú udvarház, ami éppenséggel szakmailag is érdekes lenne… ha nem…

 

Lefékezek a lépcsősor előtt, kiszállok a kocsiból. A teraszon a fegyveresek nem mozdulnak, csak merőn néznek. Szerintem benne lehet a munkaköri leírásukban ez az összeszűkült szemmel nézés, itt állva lehetett elég sok idejük gyakorolni. Ész aztán egyáltalán nem kell hozzá, az tuti.

 

Épp nekitámaszkodok a motorháztetőnek, amikor észreveszem a távolból fényszórók közeledését. Csodás, legalább nem kell sokat várni. Mosolygok magamban.

 

Kicsivel később aztán, még ki se szállt a kocsiból látom, hogy vigyorog. Én is nagyon örülök, hogy látlak, vigyorgok vissza.

Aztán kiszáll, és körülnéz, ekkor azonban már nem vigyorog. Túl sok a fegyver, ami ránk szegeződik. Ideges leszek tőle, bizonyára ő is.

Ámbár… azért végignézve ezeken… géppisztoly a vállukon, szemükben semmi csillogás mintha nem is élnének. Az egyiküknek még a karja is be van kötve, ezt ellensúlyozandó olyan szúrós szemekkel mered ránk, hogy… azt szerintem külön ezen célból gyakorolta. Nevethetnékem lesz, ami persze korántsem ajánlatos, ennyi fegyverrel velünk szemben, a mosolyt mégsem tudom visszatartani.

 

Elindulunk utánuk. Annyi fegyveres vesz körbe bennünket, mintha… személyes magánhadsereget hoztunk volna magunkkal. Mit gondolnak vajon, ki a fene a vendég...? Hehe.

 

 

Egy dolgozószoba szerűségbe vezetnek és leültetnek egymás mellé minket. Mindegyik fegyver csöve a szoba egyik sarkából, de felénk mered. Nem megy ki egyikük se… házat őrizni, mint a jó házőrzőknél szokás… ámde meg se motoztak egyikünket se. Pedig fogadni mernék, hogy legalább féltucat fegyvert rejt ez a kabát alatta.

 

Szóval barátinak tekintik kapcsolatunkat, hallották együtt dolgozunk újabban. Nahát… azt megnézném, ahogy mi együtt dolgozunk… hehe… ő tervezné a házakat, vagy csak segítene vonalakat húzogatni a tervekben… vagy… én ugrándoznék az elkészült házak tetejéről… helyette…?... Egészen érdekes ötletnek tűnik… pedig… Hehe.

 

Úgy nézek az előttem tornyosuló alakra, mintha halvány gőzöm se lenne, mi a fenéről beszélgetnek ezek itt ketten.

 

Ha akarja, töredelmesen elmesélem megismerkedésünk és… ahogy ő mondja barátságunk történetét… Meg azt, milyen jót kirándultunk hétvégén, pont ezen a környéken. Gyilkosság nem volt benne… habár… csak úgy magamnak bevallhatom azért… a vért nem bántam cseppet sem. Főleg az övét… Hehe.

 

Valahogy tekintetéből és szavaiból mégis úgy veszem észre, nem értékelné a dolgot.

 

- Ha nem hal meg estig, akkor tudod mi lesz… - mennydörgi dühösen, türelmetlenül, aztán rögtön tovább is kezd beszélni, magyarázni, mintha… hmmm… hogy is mondják… elvállaltuk volna a munkát.

 

Csak nekem tűnik furcsának ez a dolog… ennyi fegyveres vesz körbe bennünket, és még minket kér fel… gyilkosságra? Na és… miért veszi készpénznek… amikor egyikünk sem szólt még egy árva szót sem…

 

Nem mintha akartam volna beszélni, de most már mély, közönyös hallgatásba burkolózom. Könyökkel finoman bök meg, mások számára nem észrevehetően, arca tökéletesen hideg, kifejezéstelen.

Nem alkalmas a pillanat, tudom én, de azért kösz hogy figyelmeztetsz.

 

A magát minden bizonnyal atyaúristennek kikiáltó pasas, épp ott tartana a beszédben, hogy akkor mi is lesz, ha nem lesz, amit ő akar… amikor megcsörren a telefon.

 

Óvatos biccentéssel néz a körülötte álló emberekre, mire a legtöbb fegyveres elhagyja a szobát, kettő marad mellettünk a két szék két oldalán.

 

Egyszerre pattanunk fel ültünkből. A mellettem álló pasas lábát gáncsolom ki, ő pedig lendületét vesztve esik neki a falnak, de még nem esik el, tehetetlenségét kihasználva sikerül könyökkel kiadósan orrba legyintenem. A fegyver csak úgy himbálózik a vállán, lekapom, s lendületből gyomorszájon vágom vele, aztán kihajítom a résnyire nyitott ablakon. Mi a fenének az egy ilyen pancsernak, mint te…?

Megpróbálja elkapni a karom… vagy a nyakam… rejtély… mozdulat közben csavarom ki a karját, tarkójánál fogva csapom a falba a fejét. Eszméletlenül esik a fal tövébe, én pedig félrelépve tőle porlom le a nadrágomat, felé megeresztve egy félmosolyt.

Ha az ipsének lennék, én sürgősen keresnék a helyükre megbízhatóbb embereket. Már, ha nem tudnám megvédeni magam, persze.

 

- Most mit akartok? Bármit csináltok, akkor is megtalállak titeket. – neveti ki szabadulni vágyó akciónkat.

 

Ejnye, pojáca… szabad ezt… egyetlen embered sincs a közeledben… használhatóan, mi pedig ketten is vagyunk… Ejnye.

 

2009.03.30 23:41 Idézet

Hippolyta

 

Ryu (2.):

 

Úgy látszik van valami tökéletesnek tűnő megoldása a helyzetre, mert vigyorogni kezd. Nem szól egy szót sem, kivesz egy cd tokot a kabátjából.

 

Vicsorogva borul el a pasas agya, teljesen.

- Te szemét… nem is tudod mekkora balhéba tenyereltél bele… az ellenségeim…

 

Szinte magán kívül van… agyilag. Már majdnem sajnálom… nem az ő napja ez… nem úgy történnek a dolgok, ahogy ő elképzelte. Hehe.

 

- … nem az én dolgom. És jól tennéd, ha többet nem keresnél. Szerelmes levelet se küldj... kinőttem már abból a korból. – mosolyogva fejezi be a beszélgetést. Nahát, igazán örülök, hogy sikerült tanulnia valamit tőlem. Hehe.

 

Helyes, épp ideje volt. Kellemesebb esti időtöltést is el tudok képzelni, mint egy ilyen savanyú alak társaságában aszalódni.

 

Kiérve teljesen üres minden. Ami igazán remek, hiszen fegyveresek sehol, ámbár… kocsi sincs egy darab se.

 

Nahát… Ekkora ház… kocsira mégsem telik neki… mindenképpen a mieink kellettek?... Miért nem kérdezte honnan szereztem…

 

Szóval irány gyalog, akkor. Éjszakai kirándulás, le a dombról… Mily kedves. Romantikázni akartak esetleg?... Hehe.

 

- Bocs. Nem volt szándékos. – mondja nekem vigyorogva, amikor meglátja arckifejezésemet, aztán el is indul lefelé.

 

Először lassan, majd egyre jobban gyorsulva, aztán csak futunk egymás után. Látom magam előtt, ahogy kabátját szétrepíti a szél, haja lebeg utána… nem túl sokkal később, ha akarnám már bele is kapaszkodhatnék. Még mielőtt megtehetném, inkább gyorsítok és a domboldal utolsó szakaszán előre is megyek. Hogy aztán figyelhessem a házak egymásutánját, egészen az övének feltűnéséig. Ott aztán megállok, hátamat a kerítésnek vetem, vigyorogva figyelem érkezését.

 

Hátamat a kőpillérnek nyomja, mellkasa lendületből csapódik az enyémnek, ajkaival együtt.

 

Pólóját ahogy belekapaszkodok fel is gyűröm, nem tudom letörölni a vigyort az arcomról.

- Azt hiszed ezzel el van intézve? Nagyon nagy bajban vagy. – nevetek a képébe.

 

Hogy én hogy szeretem a többértelmű mondatokat… vajon ő is arra gondol, amire én?... Hehe.

 

- Ennél nagyobban már nem is lehetnék. – konstatálja mosolyogva, ujjai felsőtestemről lejjebb vándorolnak testemen. – Ez viszont rád is vonatkozik. – suttogja egyenesen a fülembe, majd meg is rágcsálja kicsit.

 

Félrefordított fejjel markolok hajába, ám mielőtt erősebben tehetném… eszébe jut, hogy beljebb invitáljon.

 

 

Dühöm szenvedélye nemsokára aztán meg is látszik testén… újra … minden eddiginél jobban. Teste úgy csapódik az ágyra, mintha nem lenne hatalmas… avagy csak összement időközben… ugyebár, hehe.

Mégsem tűnik úgy, hogy bánná a dolgot, nevet… és csak figyeli, mit csinálok.

 

Nahát… tűnődöm... miközben szemeim az övét keresik, kezem hasának bőrét próbálgatja. Nem lehet, hogy… a kicsinél… kicsivel jobban beütötted az előbb az ágytámlába a fejed? Hehe.

 

Na, de ám legyen… nem panaszkodom… Vigyorgok rá szemtelenül, és… a továbbiakban… esélyt sem adva az irányítás visszaszerzésére.

 

 

*-*

 

 

Másnap kora reggel lakásom előtt kiszállva a taxiból érdekes jelenség tanúja leszek.

Ezüstszínű sportkocsi áll a parkolóban, éppen az én helyemen, vastag sötétkék szalaggal átkötve. Pont úgy néz ki, mintha… mása lenne az előzőnek.

Igaz, hogy egy percet sem sikerült aludni az éjjel… de… ezt akkor sem képzelhettem ide.

Vastag kék szalag. Milyen kedves. Emlékül… haha.

 

Két mozdulattal szabadítom meg a kék szalagtól, amiről az a réges régi verseny jut eszembe… Kék szalag díj… Úgy látszik ezt én nyertem. Hehe.

Benne a kulcs egy borítékban, abban az égvilágon semmi, csak egy papírdarab, rajta a nevemmel.

Ha nem olyan körülmények között… hmm… mondjuk úgy veszítettem volna el az előzőt… most… azt mondanám… ezt a kedves ajándékot viszonozni kell. Így viszont… hehe… Nem mondhatnám mondjuk, hogy nincs ötletem mihez kezdjek a helyzettel.

 

Ámbár… elgondolkodtató kéne legyen inkább… a házam berendezése darabokban, a kocsim… nos itt az új, testemen pedig nincs is olyan pont valószínűleg, amin ne lenne ott a nyoma… Miért nem az jár a fejemben akkor… hogy…

Nem, még az eshetősége sem merült fel bennem. Egészen más dolgok… viszont igen. Hehe.

 

*-*

 

Mihelyt szalonképes állapotba hozom magam az új napra, máris kezdetét veszi az őrület, telefoncsörgés, e-mailben a legújabb tervek, engedélyeztetésre… tárgyalásra való felkészülés, időpont a filmesek irodájában…

 

2009.03.30 23:39 Idézet

Hippolyta

 

Ryu (3.):

 

Ezüst és szürke, elegáns és eltakar mindent, amit illetékteleneknek nem kéne látniuk.

Papírok, tervek, szerződéstervezetek, laptop… és a sporttáska, amivel a nap végén talán el is jutok az edzőterembe. Volt alkalmam a napokban élesben gyakorolni, de sosem árt… és különben is… régen volt már… meg még szauna is van… Muszáj lesz időt szakítanom rá.

 

 

Ezek a filmesek igazán vicces népek. Kíváncsiak a részletekre, de lerí az arcukról, hogy egy árva kukkot se értenek abból, amit mondok, hiába vannak ott a papírokon a tervek előttük.

Nem lenne akkor elég, hogy én megtervezem, kivitelezik, felügyelem, kész lesz… aztán azt csinálnak vele, amit akarnak… Ejnye… miért akarnak ezek mindent tudni, ha úgysincs fogalmuk róla… Hehe.

 

 

Aztán valami titkár benyit és közli, hogy újabb ember érkezett.

Ez igazán… eggyel több filmes… de jó, nekem.

 

De, aztán meglátom, hogy… ő az.

Nahát… kicsi a világ. Micsoda viszontlátás, méghozzá milyen hamar.

 

Hirtelen eszembe ötlik, a filmekben előszeretettel alkalmazott… most kell a nyakába ugrani… passzus… alig bírom udvarias félmosoly mögé rejteni nevethetnékemet.

 

Olyan látványosan unatkozik, hogy szinte már megsajnálom… Szinte. Hehe.

 

Nem sokkal később egyikük kér egy rövid szünetet, de persze nekem ez csak arra elegendő, hogy a többiek kérdéseire részletesen tudjak felelgetni.

Az asztal másik felén szintén megbeszélés folyik, látom, hogy arra már nagyobb figyelmet fordít. De közben figyelget azért errefelé is, észreveszem ám. Haha.

 

Előttem a temérdek papírhalom, és közben szakadatlanul magyarázok a körém gyűlőknek, úgyhogy szerencsére egyikük se veszi észre…, hogy időnként nem bírom visszatartani a vigyoromat. Hajjj, istenem… hatalmas asztal… papírok… ha tudná… milyen, felettébb érdekes gondolatokat indít el bennem. Hehe.

 

Aztán a dolog folytatódik, mihelyt a másik befejeződött és ezzel ő megmenekült a holt unalmas üresfejűekkel való társalkodástól. Ámbár… nem nevezném társalgásnak, amit ezekkel lehet folytatni.

 

A tervek részletes ismertetése után végre a szerződés is aláíródik, megkapom a kivitelezésre a megbízást.

 

Mikor velük végzek, a mára maradt sürgős telefonok elintézése után veszem észre. Katsu üzent. Kész a házam, elmehetek megnézni. Nagyszerű az edzőterem után útba ejtem.

 

 

*-*

 

Az idegesítően, émelyítően kedves recepciós hölgyön kívül itt még mindig minden nagyon tetszik. Még azt is megjegyezte, hogy a barátom is éppen itt van, akivel a múltkor itt voltam.

 

Akivel a múltkor itt voltam? Hmmm. Érdekes.

 

Az öltözőszekrénybe dobálom a cuccaimat, pólót, lezser melegítőt öltök, épp a törölközőt és a vizes üvegemet keresem, amikor nyílik az ajtó, léptek halk nesze… valaki egyenesen a zuhanyzó felé igyekszik… a hangokból ítélve.

 

Áh, végre, megvan, törölköző, vizes üveg, zene.

 

Nevetésre kapom fel a fejem. Ez… elképesztő… Ott áll az ajtóban és nevet.

Vigyort csal az arcomra az abszurditás. Hehe. Hogy nekünk naponta találkoznunk kell. Vagy… naponta többször is… Nahát.

 

De persze én most megyek, ő éppen végzett. Egy szót sem szólunk egymáshoz, ahogy elhaladok mellette hajtengeréből pár tincs hozzámér… Mrrr…

Itt helyben a falhoz tudnám kenni, hogy…

De nem teszek semmit sem.

 

Edzés közben aztán magamról elfeledkezve használom a gépeket, azokat is amiket normál esetben nem is szoktam. Fülemben szól a zene, agyamból kiűzi a nap minden zsibbadtságát. Csukott szemmel erősítek, akárki jöhet mehet körülöttem, a zenétől úgysem hallom… nézni meg… bámuljanak csak… felőlem akárki itt lehet. Teszem azt, akár ő is. Hehe.

 

A gépekkel végezve aztán cuccaimat levetve egy tiszta törölközőt tekerek magamra, hogy a szauna felé vegyem az irányt.

 

A szauna ajtó előttem lengedezik, a folyosón hosszú fekete hajtincseket vélek látni a zuhany irányába. De a szauna üres. Kényelmesen elterpeszkedem, majdnem el is alszom. Akkor térek magamhoz, amikor nyílik az ajtó és két vihánc fiatal nő jön be rajta. Ideje mennem, úgy érzem.

 

Zuhany. Forró zuhany. Az öltöző már teljesen üres… ilyen későre járna? Cseppet sem vagyok fáradt… teljesen felfrissültem.

 

A parkoló sarkába tartok, ahol a kocsit hagytam.

Nahát… ki hitte volna… még mindig itt van?... Vagy visszajött volna… vagy… direkt rám várt…? Nahát… Hehe.

Feneke és combjai ezüstszínű autó motorháztetején pihennek, haját a szélvédőre fújja a szél.



Levi-sama2009. 06. 04. 22:44:40#758
Karakter: Syd-Ryu (Darky-Hyppolita)



2009.03.30 23:37 Idézet

Hippolyta

 

Ryu (4.):

 

- Vigyázz a kocsimra… most kaptam. Szeretném, ha nem tennél kárt benne. – szólítom meg mellé érve, arcomon széles vigyorral.

Kissé elködösül a tekintete egy percre, majd hasonló vigyorral az arcán válaszol.

- A kocsiban nem is akarok kárt tenni… - mosolyog le rám, majd felegyenesedve a háta mögül elővesz egy kisebb papírköteget. – Itt vannak a papírjai. – nyújtja felém, s mintha kicsit elkomorult volna.

 

Nahát, ejnye… feleslegesen pedig.

 

Nézek a kezembe adott papírokat. Tehát a kocsi tényleg az enyém. Hmmm. Mit kellene erre mondani?

- Köszönöm. – biccentek, s a sporttáskával együtt a hátsó ülésre penderítem azokat is.

 

Centikről nézem hihetetlen színű, fagyot ígérő szemeit, és egyszerűen nem tudok ennél többet kipréselni magamból. Bár… azt is furcsállnám, ha ennél többet várna… Hehe.

 

- Kész a ház, néhány órája kaptam értesítést róla. Kíváncsi vagy… te is?... – fordulok felé, de az ajtót nyitva hagyom.

 

Először mintha nem értené, aztán… felcsillannak szemei, széles vigyor ül ki az arcára, ismét. Nem, nem azért mondtam, hogy a frissen elkészült, újonnan bebútorozott házat is szét lehessen verni.

 

- Éppenséggel, holnap is ráérek… - mondja sejtelmesen mosolyogva.

Hogy én dönthessem el… ez úgy vonatkozik a holnapra, hogy holnap nézné meg, vagy… most… és esetleg holnap nincs dolga… ergo nem kell sietnie… vagy…

 

Nos, nekem végülis… én máris megyek.

 

Nézi ahogy bepattanok a kormány mögé és elhajtok, majd olyan sebesen jön utánam, mintha le akartam volna rázni. Vagy… csak… nem emlékezne, merre kell menni…? Hehe.

 

Az egyik kereszteződésnél aztán eszembe jut… szép dolog, hogy odamegyek, nem lesz gond, hiszen minden megvan… kivéve, hogy a vadiúj hűtő teljesen üres. Holnap szólnom kell a házvezetőnek, hogy vásároljon be és rámolja tele nekem. Addig is… a kedvenc éttermemből két adag valamiből… biztos neki is jól jön majd.

 

A lámpa zöldre vált, és én másfelé fordulok, mint amerre ő, amit bizonyára nem tud mire vélni, de ezúttal nem jön utánam.

 

*-*

 

A pincér széles mosollyal üdvözöl, ahogy meglát. Rég látott, azt mondja. Hát jobb dolgom is van, mint ilyen szende kisfiú után szaladgálni, elhiheted nekem. Hehe.

De persze csak mosollyal válaszolok, elfoglaltságokra, munkára hivatkozok. Most is sietnem kell, rendelnék és elviszem.

Szomorúan veszi tudomásul, hogy kosarat kapott, de figyelmembe ajánlja a ház új specialitását. Ananászbundás csirkemell. Hehe… gyümölcsös… ez… ha akartam volna se sülhetett volna el ilyen jól. Hehe.

 

*-*

 

Mire a kocsival megállok, míg az automata kapu nyitódására várok, ő már természetesen ott van, szemében különös csillogással.

 

Hehe… megvárattalak, netán… esetleg?...

 

Megtalálom a kulcsot, s végre bejuthatunk. Szótlanul sétálok körbe a szobákban, ő sem szól, én sem szólok.

Nem szorul körbevezetésre, nekem úgy rémlik. Hehe.

 

A nappali sötétbarna és halvány bézs színekben pompázik, füstüveg dohányzóasztallal és szintén ugyanolyan csillárral, a kanapén rengeteg díszpárnával.

Az új konyhabútor fekete, a csempe a falon kék, a padló sötétlila, a konyhai eszközök króm-ezüstben pompáznak.

A hálóm új színei a sötétkék és ezüst, csodaszép cizelláltan kovácsoltvas ággyal. Hehe… értékelem… ez célzás volt, minden bizonnyal… ez ezek szerint strapabíróbbnak lett kitalálva. Hehe. Valamiért az az érzésem, ki fog derülni… hamarosan.

 

 

Szépen lassan körbejárok mindent. Dolgozószoba, fürdő, az edzőgépek is a helyükre kerültek. Észrevétlen megyek ki a kocsihoz a kajáért, épp valahol másutt nézelődik.

Kirakom az immár meleg kaját két tányérra, amikor végre feltűnik, összetalálkozom vele a nappaliba fordulva.

 

- Éhes vagy… esetleg…? – kérdezem vigyorogva.

 

Mosolya mögül halk morgás tör fel, s egyszeriben nekem is eszembe jut az edzőterem… ahol nemrég ismét összetalálkoztunk. Nyelvembe harapva csókol meg, próbálja tépni hajamat, de az csak nekem sikerül az övével.

 

- Igen… - suttogja fülembe, finom- mások számára valószínűleg fájdalomküszöböt súroló- érzem meg fogait nyakamban.

 

Uhhh… kapaszkodok a felsőjével együtt a hajába. Ujjaim, a gallért széthúzva karcolják fel kulcscsontját.

 

Mmmm… Francba a kajával…

 

- Szép az új hálód… nem akarod közelebbről is megmutatni?

 

Na, ugye… Hehe…

 

2009.03.30 23:36 Idézet

Hippolyta

 

Ryu (5.):

 

*-*

 

- Ezen az ágyon még te is kényelmesen elférsz… - mondom neki, rálökve a friss ágyneműre. – Hacsak nem vered be olyan szerencsétlenül a fejed ebbe is… - vigyorgok rá szemtelenül.

 

Morogva veti rám magát. A ruhákat útközben már a folyosón széthagytuk.

 

Ujjai, tenyere, fogai… tépik, marcangolják bőrömet, mint ahogyan én sem kímélem az övét…

 

Egyik a másik után… hol fenn, hol lenn… hol az egyikünk győz, hol pedig nem… de minden alkalommal viszi magával a másikat… a gyönyör csodálatos földjére, testünk után hangunkat sem kímélve.

 

- Nos… az ágy tényleg strapabíró… - jegyzi meg valamikor hajnalban, amikor végre el tudunk szakadni egymástól.

Csak érzem, de nem látom, mindenesetre ettől az apró megjegyzéstől kitör belőlem a nevetés.

 

Törökülésbe ülve nézek végre arcára, haja engem is betakar, ahogy szétterül mindenféle.

 

- Most már jöhet a kaja. – vigyorogja az arcomba.

- Esetleg ágyba is szervírozzam neked? – humorizálok, de csak mély morgást kapok válaszul. Nevetni kezdek. – Azt mondták az étteremben… ananászos. – folytatom a replikát, mintha csak nem bírnám abbahagyni.

 

A hatás persze várható. Alig ürülnek ki a tányérok, amikor már újra hörögve egymásnak esünk. Mintha nem ezzel telt volna az éjszaka.

 

Kora reggel van már mire valamennyit tudunk aludni, habár nem sokat, mert amikor kinyitom a szemem, még mindig a reggeli nap süt be az ablakon.

 

Nahát… nem tűnt el… még mindig itt van… Az ablak előtt áll, amint észreveszi, hogy fent vagyok, megfordul.

Testét különböző színű és méretű foltok díszítik, a nyakától a tetoválásig… mindenütt. Hehe… még a tetoválás is… Hehe.

 

Úgy vigyorgok rá, mintha le se hervadt volna arcomról a mosoly, tegnap este óta… A te hibád… ha már fenn voltál… fel kellett volna öltöznöd… Hehe.

 

Felkecmergek az ágyból, szinte azonnal mögöttem terem. Ujja mellbimbómat csiklandozza, másik keze valahol a köldökömnél.

 

- A kertet még meg sem mutattad… - mosolyog centire az arcomtól.

Hmmm… Hát lehet egy ilyen felkérésnek ellenállni… Nem hiszem…

 

2009.03.21 22:51 Idézet

Darky

 

Syd:

 

Különös nosztalgikus érzés fog el. Csak nézem a papírt a kezemben és nem értem.

 

Pedig azt hittem lezártam már az életemnek ezt a szakaszát.

 

Mi a fenét akarsz még tőlem?

 

Ezúttal kinek az élete kell?

 

Mivel tartozom még neked?

 

Felemelem a telefont és tárcázom a számot amit már fejből tudok, a számot, ami beleégett a tudatomba, de nem azért mert annyira szeretem.

 

....

 

Rövid, ám annál tartalmasabb beszélgetés.

 

Megígéri hogy egyenként vágja le a végtagjait ha nem jövök el és teszem meg amit kér.

 

Visszafojtom a nevetést, ami csiklandoz, és töredelmesen megígérem hogy odatolom a seggem a megadott címre.

 

Mástnem hulla eltakarítónak jó leszek. Vagy nézőközönségnek ahogy ismerem őt.

 

De azért becsúsztatom a hangtompítós fegyvert az övembe, combomra a erőssítek mégegy fegyverttartót. Az egész arzenált pedig elrejti a hosszú bőrkabát.

 

Bepattanok a kocsiba és már száguldok is.

 

 

***

 

 

Fogadóbizottságnak nem mondható az a pár zöldfülű aki vár, néhány mozdulattal elintézem őket, aztán márcsak azon gondolkozom hogy bemenjek-e esetleg vagy várjam meg amíg...

 

Hogy honnan vagyok benne olyan biztos..?

 

Nem tudom..

 

Talán aggódnom kéne..?

 

Mielőtt azonban még az aggodalom gondolatát a gyakorlatba ültethetném megjelenik előttem, a tornácon.

 

Érdeklődő tekintettel mérem végig, elfolytom a vigyort ami tépett ruházata láttán kiül az arcomra.

 

Megállapítom magamban hogy még mindig gerjedek a tépett ruhákra.. holott ezúttal nem én téptem el... na mindegy.. térjünk arra bizonyos tárgyra ami miatt idejöttem.. a többi meg.. ráér később...

 

Nem szól egy szót sem. Tekintete senem számonkérő senem segélykérő.

 

Na ennyit erről hogy aggódjak.

 

Eláll az ajtóból én pedig besétálok.

 

Még van egy kis elintéznivalóm odabent.

 

 

***

 

 

Ahogy belépek meglátom őt.

 

Több sebből vérzik.

 

Mosolyra húzódnak az ajkaim.

 

- Szóval.. még mindig azt hiszed sakkban tarthatsz? - kérdezem halkan. Kezem elindul a fegyvertok felé, de leint.

 

Mosolyogva állok meg mozdulat közben, kezem karba teszem.

 

- Hol sikerül összeszedned egy ilyen... - köhög, nem tudja befejezni a mondatot. A fal segítségével ülő helyzetbe küzdi magát. Heh eléggé le van amortizálva.

 

Teli szájjal vigyorgok.

 

- Nem hiszem hogy bármi közöd volna hozzá mit teszek. Ha munkáról volna szó nem így kerestél volna meg. Ezek szerint még mindig böki a csőröd az a régi ügy. Elmondom akkor.. hogy nem köptelek be senkinek, se téged, se a bandádat. Hagy nyugodjanak békében azon a régi emlékek, nem szeretném szóba hozni, mert abba nem csak én buknék bele.

 

Vicsorog.

 

Igen, ezt ismerem.

 

2009.03.21 22:50 Idézet

Darky

 

Syd (2.):

 

- Nagyon örültem a találkozásnak. Most viszont dolgom van. Úgyhogy ha haragszol.. - megfordulok, de a vállam fölött még visszanézek rá. - A viszont nem látásra..

 

 

***

 

 

Kilépek az házból...rögtön felém fordul, elvigyorodom.

 

Hozzá sétálok, kezem magától indul meg szakadt, mocskos ruhája alá. Ujjaim végigzongorázzák izmait, figyelem ahogy engem néz.

 

Asszem sejtem mire gondol.

 

A kocsihoz irányítom, és kinyitom a csomagtartót.

 

Egy sportáska.. teli ruhákkal.

 

Mosolyogni kezd.

 

- A munkával jár, ugyebár. - jegyzi meg, halványan mosolygok válaszul.

 

Már éppen nyúlna felé amikor megrázom a fejem.

 

- Ne itt.

 

Érdekes lenne. Valószínűleg társaságot kapunk nemsokára.

 

Bólint. Beszállunk a kocsiba és irány a tengerparti ház..

 

 

***

 

 

A közeli világító torony pásztázó fénye világítja meg kettősünket ahogy kiszállunk a kocsiból.

 

- Remélem tartasz még valami erőset, azonkívül, amit már megittunk tegnap. - szólal meg. - Most jól jönne.

 

Elvigyorodom.

 

– Akad.

 

 

***

 

 

A konyhában keresgélem azt az üveget amit nemrég tettem valahova ide, vészhelyzet esetére...

 

Áh..megvan.

 

Visszatérek a nappaliba, az üveggel plusz két pohárral felszerelkezve.

 

Lepakolok a kezemből és háta mögé kerülve szabadítom meg cafatokra szakadt ingétől. Nem kell az neked. Na látod..

 

Már érzem is durva.. féktelen csókját.. belevigyorgok a szájába.

 

Rögtön megtalálja cipzáras felsőmön a lehúzót és olyan mosollyal szabadít meg tőle..amitől aztán rögtön forrni kezd az a maradék hidegvérem is.

 

Wrr ki mondta hogy volt olyan nekem valaha is.

 

Harapásait érzem testem különböző pontjain, szétmázolok egy csepp vért a mellkasán.. ami bár nem az övé remekül áll neki.

 

Vigyorom mosollyá szelídül.. felnyögök ahogy hozzámér felhevült teste..

 

Nevetni kezd.

 

Azt hiszem világelsők lehetnénk egymás ruházátának leamortizálásban.. és ami ritkítást illeti.. már is el is tűnt minden..

 

Egyszer csak ott tartok.. hogy rajtam fekszik.. és vigyorga szinte vakít az arcomba.

 

Élvezed mi?

 

Ujjaim a hajába szaladnak.. megpróbálom összetúrni a tincseit, de ez eleve lehetetlen feladatnak ígérkezik.

 

Körmeim a szőnyegbe vájnak maradandó nyomokat, ahogy megérzem vágyának egyértelmű jelét a saját bőrömön..waahhrrr..

 

Hajam sötét takaróként borítja be a padlót és szőnyeget, fogaink összekoccannak a vad csókra.. nem hiszem el.. már megint.. és kitudja hanyadszor..

 

Megszegem a magamnak tett igéretem..

 

De ahhh.. ki francot érdekeeeehhhlll...

 

2009.03.21 22:49 Idézet

Darky

 

Syd (3.):

 

Mély nyögés hagyja el az ajkaimat ahogy megérzem magamban, fogait pedig nyakam érzékeny bőrén.

 

Nem érzékelem az idő múlását.. a külvilágot.. semmit..

 

Csak ez az érzés semmit.. és mindent kitöltő fényes élvezet..

 

Jobb mint egy agymosás..

 

 

***

 

 

Nemsokkal később félig lehunyt szemeim alól figyelem ahogy engem néz.

 

Azt hiszem tartozom egy vallomással.

 

Ezek szerint az agymosás mégsem volt tartós.

 

Bahh.. hát.. ezek szerint meg kell ismételni hogy tartós legyen.

 

- Az a pasas… -kezdem halkan. - … nagyon régen történt…

 

Most mondjak el mindent? Hogy hogyan lettem az ami?

 

Hogy megbélyegezettnek tartom magam amiatt a sok ember miatt akiket megöltem.. és hogy rajta kívül sosem voltam még senkivel egy alkalomnál többször.. pont ezért..?

 

Nem.. a lelkizést asszem nem nekem találták ki.

 

- Volt valaki… akit a szemem láttára öltek meg… és én… bosszút esküdtem… Az a pasas, akit láttál… rájött… és sokáig sakkban tartott vele… megpróbálta kihasználni a helyzetét… - vázolom fel neki a dolgokat nagyvonalakban.

 

Nem kérdez bele.. bólint.

 

Nagyra értékelem a diszkrécióját. Valahogy nincs kedvem most a múlton merengeni. Sosem volt.

 

Figyelem az arcát.. de ezek szerint sokkal jobban leköti alatta elterülő meztelen testem, és a hajam amin fekszik.

 

- Szabad a fürdőszoba… tiéd az elsőbbség. - felem fenyegetően halkan, amiből tudhatja hogy úgyis társaságot kap.

 

Vigyorog.

 

Én is.

 

 

***

 

 

Másnap reggelre természetesen eltűnik mellőlem, én pedig morogva fordulok a másik oldalamra.

 

Kék, zöld és lila vagyok, neki köszönhetően..dehát..úgysem látja senki.

 

Mint a mesében.. most meg kéne keresnek mint hamupipőkét és lábára húzni az üvegcipőt?

 

Kócosan mászom ki az ágyból és magamhoz veszek egy törülközőt.

 

A tenger hangosan morajlik odakint de ez nem térít el attól a szándékomtól hogy ússzak.

 

Halál lazán sétálok ki, és a vízbe vetem magam, a törölközőt a fövenyen hagyva.

 

A hideg víz kellemesen borzongatja a testem úszás közben.. imádom..

 

Hala valaha volt az életemben szerelmes érzés bármi iránt..az a tenger volt..

 

 

***

 

 

A hajamat törölgetve vonulok át a nappalin, mikor észreveszek egy cetlit az éjjeliszekrényen.

 

Szemöldökráncolva veszem kézbe és olvasom el:

 

„Szép bemutatkozás volt. Ma este legyetek ezen a kártyán szereplő címen. Mindketten!”

 

Nah de jó. Ezek szerint még nincs vége a bulinak..pedig nem vagyok éppen partyzós kedvemben.

 

Bizonyára ő is kapott egyet... és ahogy ismerem ott lesz.

 

Nem hívom, felesleges.

 

Felöltözöm, magamhoz veszem a tegnapi arzenált és sóhajtva állok ki a kapun.



Levi-sama2009. 06. 04. 22:44:08#757
Karakter: Syd-Ryu (Darky-Hyppolita)



2009.03.21 22:48 Idézet

Darky

 

Syd (4.):

 

Mikor lesz ennek vége vajon..?

 

Vajon a nyugalom mint olyan.. az agyamra menne ha kicsit is lenne részem benne?

 

Kár hogy szerintem sosem tudom meg.

 

 

***

 

 

Már a helyszínen van mikor megérkezem. Melléállok a kocsimmal és figyelem a motorháztetőnek támaszkodó alakját.

 

Sötétkék ingje ezúttal mindennemű kosz és szakadás mentes.

 

Vigyorognom kell.

 

 

Aztán megjelenik a fogadóbizottság.

 

Ezen már inkább nem vigyorgok.

 

Azok a fegyverek nem éppen nevetésre ingerlőek.

 

- Gyertek csak.. - halljuk a hangját és int bekötött kezével.

 

Látom hogy melettem épp próbálja elfolytani a vigyorát. Na nee.. ha nekem nem lehet te se vigyorogj..

 

 

***

 

 

Kedves beszélgetés ami folyik.

 

Sok dolog van kockán.. de főként olyan dolgok..amibe őt nem kellett volna belekevernem.

 

- Ha nem hal meg estig, akkor tudod mi lesz.. - vigyorog a képembe.

 

Nem leszek a bosszúálló öklöd abban biztos lehetsz.

 

Arcom kifejezéstelen, óvatosan bököm meg a könyökétm ő pedig veszi a lapot.

 

Hallgatunk egyenlőre. Túl sok fegyvercső mered ránk.

 

 

***

 

 

A beszélgetés kezd lassan elmenni kellemetlen irányba.

 

Az alkalmas pillanatra várok és látom hogy már neki is kezd kinyílni a bicska a zsebében, mert ez a nyugodtság amit tanúsít csakis álca lehet.

 

Érkezik egy telefonhívás.. én pedig ezt a pillanatot választom hogy meglepetést okozzak.

 

A fegyveresek nagy része kimegy, valami miatt, én pedig kirúgom a mellettem lévő lábait.

 

A mellkasára dobanntok ahogy földön fekszik.. a gépfegyvert félrelökve.

 

Szemben a másik oldalon iszonyatos reccsenéssel reped el a másik fickó orrcsontja.

 

Jájj..ez fájhatott...

 

Elveszem a gépfegyvert.. de irtózom tőle.. így messzire hajítom.

 

Viszont a kezemben van már a saját fegyverem.. éppen a szívére mutat.

 

A szokásos vicsor..amit már ismerek.

 

Közben ő is végzett a fickóval, fejét egyszerű mozdulattal verte a falnak.. így most szépet álmodik.

 

Leporolja a nadrágját.

 

Hehe..mondtam már hogy ennivaló a stílusod?

 

- Most mit akartok? Bármit csináltok akkoris megtalállak titeket. - kacag szembenézve a fegyver csövével.

 

Patthelyzet.. lenne ha.. nem találtam volna ki már rég egy megoldást a problémára.

 

Elvigyorodom és előhúzok a kabátom zsebéből egy lapos tokot. Egy CD-t rejt.. nem is akármilyet.

 

Elkeredik a szeme ahogy meglátja.

 

Hacsak egy nyikkanást is hallok felőled az elkövetkező 6 hónapban ezt meg fogja kapni a rendőrség.

 

2009.03.21 22:46 Idézet

Darky

 

Syd (5.):

 

Vicsorog.

 

- Te szemét.. nem is tudod mekkora balhéba tenyereltél bele..az ellenségeim..

 

- .. nem az én dolgom. - fejezem be helyette. - És jól tennéd ha többet nem keresnél. Szerelmes levelet se küldj.. kinőttem már abból a korból. - teszem hozzá kedves mosollyal, azzal faképnél hagyjuk őket.

 

A fegyveres fiúk felszívódtak odakintről, de a kocsik is.

 

Nahát.. csodás..

 

Eszerint sétálnunk kell.

 

Ránézek.. szavakkal le sem írható az a kifejezés ami feltűnik az arcán..

 

Nevetni kezdek.

 

- Bocs. Nem volt szándékos. - vigyorodom el, és elindulok le a domboldalon, ahova a kocsik olyan könnyedén felhoztak.

 

Egy darabig semmi... aztán...

 

Trappolás a nyomomban.. futássá gyorsuló léptek.

 

Nekilódulok én is.

 

A lejtő azt hiszi kiszaladhat a lábam alól..de nem hagyom..

 

Lohol a nyomomban..de nem tud elkapni..

 

Haha..

 

Hajam száll utánam a lendülettől.. és a kabátom szárnyai is olyanok mint a denevér kiterjesztett szárnyai...

 

A fűvel borított domb lassan eltűnik a szem elől.. házak tűnnek fel.. és kapuk..

 

Nemsokára beér és le is hagy. A kapu előtt aztán bevár .. karba tett kézzel ácsorog a vasnak dőlve, még időben lépve el a hegyes végétől.. mert a következő pillanatban a kőpillérhez préselem és nekiszorítva vetem az ajkaira magam.

 

Kacagva markol bele a pólómba.

 

- Azt hiszed ezzel el van intézve? - kérdezi kaján vigyorral. - Nagyon nagy bajban vagy.

 

- Ennél nagyobban már nem is lehetnék. - felem ugyanolyan vigyorral. Kezem a mellkasáról lejjebb vándorol a testén.. behunyja a szemét..

- Ez viszont rád is vonatkozik. - súgom a fülébe, és bele is harapok kedvesen.

 

Megmarkolja a hajamat, a de következő pillanatban már el is lépek mellőle, mintegy invitálásképpen befelé indulok.

 

Ezúttal eljutunk az ágyig, ami nagy szónak számít.

 

Dühös.. az nm kifejezés.

 

Kacagok még akkoris, mikor fejemet érzem az ágy támlájának csattanni.

 

Bakker..pedig ez rám lett tervezve..méretileg.

 

Körmével a hasamat karcolgatja, kék szemei keresik az enyémet.

 

Kinyitom a szemem és ránézek, feje, félrehajtva.. premier plánban láthatja a nyakamat borító színes harapásnyomokat.

 

Tetszik is neki a látvány.. mert vigyorog.

 

Én pedig nem mozdulok..

 

Látszólag nem tudja mire vélni..

 

Aztán mégis.. tud mihez kezdeni a helyzettel..

 

Jajj de még hogy..

 

 

***

 

 

Másnap.. munkába menet felhajtom ingem gallérját, hogy ne mindenki újjonan szerzett foltjaimon legeltesse a szemét.

 

Az ajándékom már a háza előtt várja ahogy hazaért.

 

Biztosan csodálkozik majd rajta hogyan sikerült megszerveznem a dolgot mikor..mondjuk úgy hogy.. egy perc időm nem volt hogy ne lett volna velem..rajtam.. alattam..

 

Azért kíváncsi lennék milyen arcot vág majd mikor meglátja a kedvesen széles sötétkék selyemszalaggal átkötött vadiúj kocsit a háza előtt.

 

2009.03.21 22:44 Idézet

Darky

 

Syd (6.):

 

Pár ugrás után új erőre kapva látogatom meg jelenlegi munkaadóimat egy tárgyaláson.

 

Szükségem is lesz erőmre.. amilyen gyorsan elalvásközeli állpotba kerülök a papírhalmok láttán.

 

Egy inasszerűség jelent be..mint a sznob helyeken szokás.

 

Egy hatalmas asztal körül ülnek középre kiterítve papírok.

 

És...

 

Nahát.

 

Igyekszem feltűnésmentesen kerülni a tekintét..miközben helyet foglalok az egyik székben.

 

Oda sem figyelek... legalábbis arra nem amit magyaráz..

 

Valami magassági meg mittoménymilyen adatok.

 

Ha ásítanék az nagyon bunkó dolog lenne?

 

Szünet hahh.. nem is tudom minek hívtak engem ide.

 

Aztán megtudom.

 

A rendezőnek kell a segítségem..az új filmhez.

 

Félszavakban válaszolgatok, egész kielégítő amikről hallok.

 

Alig várom hogy leléphessek.

 

De azért még bezsebelek tőle pár pillantást, amit kedvesnek éppen nem neveznék..de igazán hmm..sokat mondóak.

 

A nap kreatív levezetésének az edzőterembe veszem az utamat.

 

Ennyi agyat zsibbasztó duma után igazán zsibbadhatnék máshogy is.

 

 

***

 

 

A szokásos edzésprogramomat csinálom végig.. csatakosra izzasztom magamat.

 

De valahogy mégis.. jobban szeretek súlyokkal bíbelődni és a futógépen rohanni.. mintsem hogy ilyen pingvinnekel töltsem a napomat.

 

Igazán.. hmm részvétem neki.

 

 

***

 

 

Miután minden tagom kellemesen sajog, zuhanyozni indulok.

 

Ekkor látom meg.. szinte hihetetlen módon..

 

A falnak dőlök, nevetve fordulok be az ajtón.

 

Hát ilyen nincs...

 

Tényleg nem tudunk szabadulni egymástól ezek szerint.

 

A hangra megfordul, szemei rámvillannak.

 

Futó mosoly a szája szegletében.. igen.. látom te is érzed a helyzet abszurd voltát.

 

Mégcsak most érkezett..nincs olyan leamortizált állapotban mint én.

 

Figyelem ahogy törölközőjével felszerelkezve a terem felé veszi az irányt.. én a másik irányba.. de ahogy elhalad mellettem.. azt a mosolyt.. nem lehet félreértelmezni.

 

Hajam hozzásúrlódik, hátranéz a válla felett.. én pedig rá..

 

Hát ilyen nincs..

 

Itt vagyunk újra.. ahol minden elkezdődött..de mégis.. az érzés ugyanaz..

 

Mi ez ha nem felhívás keringőre..?

 

2009.02.20 14:27 Idézet

Hippolyta

 

Ryu:

 

- Ennyit erről. – hallom hangját, a mondatot pedig olyan mosoly kíséri, amiről sok minden jut eszembe… de a gyilkosság nem.

Ez az a fejlemény… ami nagyon is logikus következménye a történéseknek, de valahogy… mégis ez az a pont is, ahol… nézem… és nem tudom, mit mondhatnék, vagy tehetnék. Azonkívül persze, hogy leteperem itt helyben, mert eszméletlenül áll rajta ez a fekete bőrcucc.

- Jobb lesz, ha megyünk… mielőtt megérkeznek a zsaruk. – szólal meg mellettem. Nah, így beszél egy profi. Nem is lepődöm meg túlságosan, amikor nem a lakásom felé veszi az irányt, bár hogy mennyire konstatálom, vagy csak megyek utána gépiesen, egyébként a gondolataimba mélyedve, arra csak akkor figyelek fel, amikor észreveszem, hogy nyílik a kocsiajtó.

Nekidőlök a fekete sportkocsi oldalának, figyelem ahogy beszáll.

Ezt követően kipattan mellettem az ajtó, beinvitál engem is.

Amint becsukódik mögöttem, hátam már nyomódik is a belsejének, jégszínű szemei az enyémekbe mélyednek. Nevetés ingerel, ez annyira… abszurd… annyira vicces.

- Nem is tudom, mit csodálkozom. Már régen tudtam, hogy nem vagy mezei kaszkadőr. – mondom ki, mikor elhalnak a nevetés hangjai.

- De, ezek szerint nem zavar. – vigyorog egyenesen a képembe, ahogy ajkai halványan a másodperc tört részére érintik számat, majd mosollyal az arcán húzódik el tőlem.

- Mi? Hogy meg akartak ölni, miattad? Nos, kösz az izgalmakat. – veszem fel a kesztyűt azonnal. Nem tudunk úgyse megmaradni nyugodt körülmények között sokáig.

- Igazán nincs mit. – kommentálja ismét vigyorra húzódó arcvonásokkal, közben pedig már indul is a motor, elhagytuk a parkolót.

- Hová megyünk?- nézek mosolyogva az arcába.

- Kirándulunk kicsit.

 

Oh, hát ez igazán nagyszerű. Éjszaka, holdfény, kocsikázunk, kirándulunk…, hogy aztán… Hehe… hmmm… izgalmas.

 

A betonról a földútra kanyarodva porréteg kavarog a kocsi körül.

Vajon hol vagyunk? Na és vajon mit fogunk itt csinálni? Ilyen esti indítás után aligha tudom elképzelni, hogy a várostól távol, az éjszakai ég fényeit fogjuk nézegetni.

 

A várostól ennyire távol, a semmi közepén, kihalt betonkolosszusok és fémépítmények… itt-ott még a szögesdrótkerítés is látszik. Az előző rendszer még el nem tüntetett maradványai. Amit… már messziről láthatóan ki is használnak…. Apró fénypontok mozgását észlelni bentről.

 

Némileg aztán mégiscsak meglep, hogy kiszállva a kocsiból nekem is varázsol elő fegyvert, nem csak magának. Hmmm… kard… régen nem volt a kezemben… na de pisztoly… nem gondolhatja, hogy gyilkolni is fogok… Majd én végzem el az ő munkáját mi… Amikor én csak a megfélemlített áldozat vagyok…

 

- Ugye nem gondolod, hogy én majd… - adok hangot kételyemnek számára is.

- A fickó minden bizonnyal leadta az infót a társainak... ugye nem gondolod, hogy ilyen önzetlenül megölöm neked az összeset. Nem csak én életemre akarnak törni. Bár igazán édes hogy nekem küldenek üzenetet, hogy hamarosan megölnek téged.

 

Mik ki nem derülnek, szóval figyelmeztették. Hmmm… ez azért érdekes… vajon… ezek tényleg azt hiszik, hogy mi…

De látszik az arcán, ez most nem az a perc, amikor kinevetném. Majd… sort kerítünk még… arra… is… hehe.

- Hányan vannak? – kérdezem, és magam is meglepődök, mennyire komolyan cseng a hangom.

- Négyen. Kettő idekint kettő bent. Én elintézem ezt a kettőt, tied a bent lévő páros. – fejével az ajtó felé int.

Szóval bent. Azok ketten… tanuk nélkül… erre a gondolatra muszáj elmosolyodnom, azért.

- Igazán kösz. Bár kérdezhetném azt is… hogy miért… mégis ki kevert bele…?

Tekintetében egyből megjelennek azok a felhők, amiket akkor láttam… amikor dühös… igazán dühös. Hehe. Jó tudni azért… hogy még mindig ilyen hatással vagyok rá. Haha.

- Jól van, tudom. Ezt majd később.

Igazán kíváncsivá tesz a gondolat. Több szempontból is felettébb érdekes. Ő meg én… magyarázkodás… beszélgetés… Ha nem kéne most azt tennem, amit… valószínű már a porban fetrengnék a röhögéstől.

 

Rutinosnak mondható léptekkel vonja magára a figyelmet, amivel nekem ad alkalmat az észrevétlen távozásra.

 

Hatalmas helyiségbe surranok be, a régről itt maradt szerszámok és gépek még mindig ott vannak, ahol utolsó használójuk hagyta őket. Egy asztal, néhány szék és egy újnak kinéző hűtő áll az egyik sarokban, amik sehogy se illenek ebbe a környezetbe. Két férfi. Az egyikük épp a nyitott hűtőajtó előtt áll, valamit keresgél benne. A másik épp nekem háttal mered egy laptop fölé. Láthatóan egyikük sem vesz észre.

Hát, úgy látom nem véletlen van pont ez a kettő idebenn. Ha odakinn is ilyen éber őrök voltak, neki sincs valami sok dolga.

 

Az asztalnál ülő ember mögé lépek. Tenyér éllel ütök a lehető legnagyobbat a nyaka két oldalára. Feje hangos puffanással esik az előtte nyitott laptop klaviatúrára.

Erre már azért társa is kiveszi fejét a hűtőből, csodálkozva mered rám.

Így már az is jól látható, hogy fegyverek vannak halmozva a hűtő tetejére. Fegyverek, széles ragasztószalag, kötél…

Nem is a kezük ügyében… ej, minek vannak itt akkor ezek… raktárdísznek…?... Heh.

 

Csak most esik le neki, hogy valamit tennie kéne. Épp akkor nyúl valami fegyverért, amikor mögé lépek.

Most akár a torkát is elvághatnám, ha akarnám.

Hol tanulták az önvédelmet ezek… tanulták egyáltalán…?

Ez… sokkal szórakoztatóbb, mint gondoltam.

 

Ryu (2.):

 

Elgáncsolom, a földre zuhan a még mindig nyitott hűtőajtó előtt.

 

Hmmm… összeragasztózzam őket… vagy tegyem be az egyiket a hűtőbe… vagy pányvázzam rá a már rozsdásodó gépek valamelyikére…?

 

De csak nem adja fel. Legalább ez a mérlege pozitív részére írható. Fél lábával felém rúg, amit végül is sikerül az asztal lapja és a már eszméletlen társa felé irányítanom.

 

Hát ez tényleg nagyon… szórakoztató… Nem is kell, hogy megverjem őket… megteszi helyettem ez az alak.

 

Akkorát sikerül az asztallapjába rúgjon, hogy az kettétörik, a rajta lévő laptop a másik pasival együtt zuhan a maradványokba, valami csontos reccsenés kíséretében.

Ez bizonyára fájni fog, amikor magához tér. És még azt se mondhatjuk, hogy én tettem. Hehe.

 

Törött láb, használhatatlan eszméletlen két ember. Nekem úgy tűnik itt végeztem.

 

Hát, ez igazán mókás volt. Felvidítottak… meg kéne köszönnöm, azt hiszem.

 

Széles mosollyal az arcomon sétálok ki az ajtón, a falnak dőlve várakozik, majd amint meglát azonnal másfelé fordítja a fejét.

 

Hmmm… te nem szórakoztál olyan jól, mint én? Ejnye. Hehe.

 

 

Távolabb megyünk, fentről nézünk lefelé, ahogy a rendőrség megérkezik. Telefonálás közben fürkészem az arcát, hallgatom mély hangját, ahogy a minimálisra szerkesztett mondataival mindent kiszed mégis a vonal másik felén levőből. Úgy néz, hogy abban a pillantásban minden benne van. Szórakozásra vettem igen… a gyilkosság nem szerepel a tervezőasztalon, ugyebár. Hehe.

 

Csend van. A kocsi motorja csak alig hallható, ahogy egymás után hagyjuk magunk mögött a kilométereket. Nem szól a zene, egyikünk sem szól egy szót sem.

Nem tudom mit kéne mondanom. Zúdítsak rá haragot, hogy miért hozott engem ilyen helyzetbe? Zúdítsam rá a haragot… amit nem is érzek? Vagy vállrándítással elintézhető minden?

Mégis… egyáltalán… ki a fenét érdekel, hogy mit csinál… éjjel, amikor nem alszik… és történetesen nem én harapdálom össze-vissza?...

 

Egy kihalt partszakaszon áll meg a kocsival, ahol házak szétszórva állnak. Nyaralóövezet, nyílván. Messze a parton a viharjelzés monoton fénye, halványan világít bennünket és a sötétben fekete vizet.

 

- Most már kioszthatsz, ha ahhoz van kedved. – sóhajtja bele a csendbe.

Hmmm… nocsak kedvem?... De kedves, hogy foglalkozik a lelkiállapotommal.

- Ki mondta? – nem tudom tovább visszafojtani a vigyoromat, mindjárt harapok… ez… eszméletlen… szórakozottan túrok a hajába közben.

 

Egymás után szállunk ki a kocsiból, de még nézzük a vizet egy ideig… aztán elindul a ház felé, odadobva nekem a kulcsot, hogy kövessem.

Kulcsok? Csak nem átadod nekem az irányítást? Önként? Ennyire magadba lennél mélyedve…? Mi ez felhívás keringőre…? Hehe…

 

- Gyere… van vodka a hűtőben. – elindul az egyik ház felé a soron. Heh… vodka… igen, az most jól fog jönni, szerintem is.

 

A nappali egyik fala teljes terjedelmében üveg, mögötte az éjszaka kibontakozó fényei, lámpák fényével keveredve, a csendet a tenger morajlása tölti ki veszekedve, versenyre kelve a szél hangjaival.

Egészen békés… és ha arra gondolok mennyire távol áll ez tőlünk igazából, nehezen fojtom vissza a nevethetnékemet.

 

Az üveg a poharakkal együtt kettőnk közé van állítva a poharak üresek, az üvegben még van… ha nem is túl sok.

Egyszer már komolyan meg kéne próbálnunk beszélgetni… is.

Bár… abban is lenne valami hallatlanul vicces… Most minek áltassuk magunkat… vagy a másikat… Teljesen felesleges, úgyis tudnánk, hogy csak üres mellébeszélés.

 

A következő pillanatban úgy csapódik a hátam a kanapénak, hogy attól önkéntelenül az jut eszembe… ilyen hévvel vertük szét a házam majdnem teljes berendezését is, ami még azóta is csak félig-meddig készült el.

 

Szétverjük ezt is? Nem, nem hiszem… de azért ne hidd, hogy olyan könnyű lesz.

 

Olyan hévvel esünk a másiknak, hogy az valószínűleg mindenki másnak sokkal inkább lenne ellenfelek párbaja, mint a másik felhevült testének érintése.

Hangos nyögésekkel enged egyik ruha a másik után, a hófehér bőrön keletkezett vadonatúj foltok csak kiemelik szenvedélyünket.

 

Ezüstös fénnyel néz be ránk a hold, megcsodálhatjuk a nappalit szanaszét dobált ruhás díszletben… ha lenne egy morzsányi hely a gondolataink között, amit nem a másik érintése tölt ki.

 

- Most mit akarsz bizonyítani? – kérdezi szaggatott légvételek között, meg sem szakítva a simogatást.

 

Bizonyítani? Még van gondolkodásra képes agysejtje? Vajon mi a fenéről beszél? Majd rögtön teszek róla, hogy ne kattoghassanak tovább a fogaskerekek neki se. Hehe.

 

Hörögve támadom meg újra, semmit sem lanyhult szenvedéllyel, hogy a vége ezúttal is, mély torkokból felszabaduló hörgés-nyögés legyen.

 

2009.02.20 14:23 Idézet

Hippolyta

 

Ryu (3.):

 

A nappal első sugarai elhúzott függöny hiányában akadálytalanul törnek be az ablakon. Enyhén félrebillentem a fejem, mozdulatlanul alszik tőlem egy karnyújtásnyira. Csend van, fülelnem kell, hogy légzése halk hangját észrevegyem.

De akkor… mire ébredtem fel?

 

Megint. Valami halk, nesz-szerű hang. Vagy… ez a tenger hangja lenne a nyitott terasz ajtó felöl?... Sok mindenre emlékszem, de nyitott teraszajtóra nem. Pedig annyi alkohol nem fogyott, hogy…

 

Felkelek, jobb lesz, ha megnézem. A nappaliban megtalálom az alsómat, magamra rántom.

Üres, eltekintve a bútorokon lógó ruhadíszektől.

 

Egészen a konyhaajtóig jutok, amikor valami erősen szagosat veszek észre… valahonnan…

 

 

Lámpafénnyel megvilágított szűk helyiségben ébredek.

Üres szoba, ha szobának lehet nevezni ezt az aprócska helyiséget, egyáltalán. Fehér falak, valahol, számomra elérhetetlen magasságban szellőzésnyi méretű ablak. Ha ez nem pince, akkor csak valami raktárféleség lehet.

A kezem szorosan össze van kötözve előttem, a lábam azonban szabad.

 

Az ajtó résnyiről szélesre táródik, egy tisztának éppen nem mondható flakont hoz be, egy monumentálisnak éppen nem nevezhető, de láthatóan kemény pasi. Látható fegyvere nincs, neki sem.

Gyakorlatilag hozzám vágja a műanyagüveget, nem szól hozzám egy szót sem. Az ajtót nyitva hagyja, beszél kint valakivel.

 

- Mostanában minden szabadidejében vele lófrál… eljön érte. – hallom az ismeretlen hangot, ami ugyanúgy tartozhat ehhez a taghoz, vagy valaki máshoz is, akár.

 

Ez egészen érdekesen… már-már viccesen hangzik. Szóval ennyire biztosra mentetek? Hát… talán kellett volna még kutakodni egy kicsit. Hehe. De nem tudjátok… még… hát majd kiderül…

 

Feltápászkodom a fal mellett a földről, a vízzel teli palackot hagyom ott ahova esett. Vagy… esetleg felhasználhatom majd… valamire.

Nem mozdulok, hallgatom tovább a kinti hangokat.

 

- Rengeteg dolog változott… de most eljön… hogy ne kelljen még egyszer ugyanazt átélnie… Tudom… ismertem…

 

Ez egy másik, mélyebb orgánumtól szólt.

 

Elgondolkodtató… barát… mi… heh.

 

Ha ezek kettőnél többen vannak, és kicsivel jobban tudnak harcolni, mint a társaik abban az elhagyatott gyárépületben… akkor esélyem sincs. Ha viszont…

 

Eltávolodom kicsit hátrébb az ajtótól, szabadulni csak a lábamat használhatom… legalábbis, amíg kijutok ebből a lyukból, addig biztosan.

 

Szóval ismerték egymást… régen. Jelen esetben ez… lehet egy felhasználható… eszköz… ami a rólam való tudatlanságukkal együtt… talán elég is lesz.

 

Kivárom, amíg ismét belép valaki a szűk helyiségbe. Nem csaphatok nagy zajt, le kell teríteni azonnal… különben bajok lehetnek.

 

Akárki is a belépő, az álla alatt találom el, épp csak betette a lábát a szobába. Arccal csapódik a kemény falnak, egy hangot sem ad ki. Ez egy jó pont. Nagyon helyes.

 

Nézzük csak… van valami fegyver nála… Egy kisebb tőrt találok, és ez céljaimnak pont meg is teszi. Kezdetnek megszabadítom magam ettől a gúzstól. A tőrt egyik kezembe fogom, az ajtó mellett állva hallgatózom, a szétszaggatott kötél az ájult pasas mellett a földön.

 

Először csak kilesek az ajtó mögül, de amikor nem látok senkit és semmit, ki is lépek onnan.

 

Itt se sokkal nagyobb a hely, két-háromlépésnyi közlekedő-folyosószerűség választja el a másik szoba csukott ajtajától, azt ahova engem száműztek. Becsukom az ajtót, ahonnan kiléptem, nem kell segítség annak a pasasnak.

 

Minden csendes, belököm hát résnyire az ajtót, ami egy nagyobb szobába vezet, annak másik felén pedig ajtó, minden bizonnyal a szabad világra.

 

Kicsit közelebb lopódzom, halk beszédet hallok, majd egy kattanást, letette a telefont. Nahát… csak nem egy régi barátot hívott?...

Körbenézek, találok egy csak nekem használható szűk helyet egy szekrény mellett, amit talán elfelejtettek teljesen betolni a falig. Vagy szándékosan. Nekem csak jól jön.

 

Dobbanó léptek, nyitódik, majd csukódik az ajtó. Ha tudnék se moccannék, amikor pedig közelebb ér hozzám még a lélegzetem is visszafojtom.

 

Fekete nadrág és hosszú ujjú ing, bakancs, sötétvörös haj. Hát… már látom… igen… ezek tényleg ismerik egymást.

 

Az ajtóhoz megy, ami szerencsémre, pont eltakar engem. Becsukja, hallom halk hangját… majd kicsivel hangosabban… átkozódást.

 

Alábecsültél? Pedig egy ellenféllel azt nem szabad, ugye… hehe.



1. 2. 3. <<4.oldal>> 5. 6. 7.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).