A forgatási helyszínre érkezve, azonnal magával ragad a tömeg, és elszakítja mellőlem őt.
Megrohamoz a kellékes, a statiszták egy csoportja, a színészek, és még a maszkmester sirámait is hallgatom a kevés lehetőségről, és az egyre szorosabb határidőről. Közben félre-félre nézek, hátha megpillantom.
Néha mintha fel-fel tűnne egy pillanatra, vörös haja itt-ott, de aztán beleveszik a tömegbe.
Számára furcsa lehet, amit én már megszoktam, először a végső, nagy ütközetet veszik fel, hogy a sok statisztától elbúcsúzhassanak, és utána kerítenek csak a sort a kisebb, kevesebb szereplőt felvonultató jelenetekre, amikhez már nincs szükség ekkora tömegre.
A két főszereplőnek öltöztetett színész most mellettem áll, az egyik éppen a karjára rajzolt festést vakargatja, miközben a rendező utasításait hallgatják.
- Nem jó sajtó.. pont most.. nem szabad hogy kiszivárogjanak a fotók a forgatásról, különben tömeghisztéria lesz.
Nah, még csak ez kellett nekem. Még egy agyament marketinges akit picsán kell rúgni a tévedéséért.
- Majd én elintézem. A soron következő kötetet már így is akkora hisztéria kíséri hogy ha még az újságok lehozzák a fotókat a forgatásról, szerintem akár fel is adhatjuk, mert nem fogunk tudni majd lépni sem a rajongótól.
- Kérhetnénk időt nem? - kérdezi az Assan-nak öltözött színész.
- Ugyan már, szerinted a pénzéhes firkászokat érdekli? Az egyiket a szállodai szobám erkélyéről penderítettem ki mikor ránk várt az este. - feleli a mágus, azaz az őt játszó színész, undorodó arcot vágva.
Legyintek.
Semmi vész. Ezért vagyok én. Az ilyesmihez csak egy kis taktikai érzék kell, meg némi tapasztalat.
- Nos, úgy látom nincs más választásunk mint egy sajtótájékoztató. Ha felfedjük és beharangozzuk hogy készül a film, akkor már nem lesz akkora szenzáció mintha ők tudnák meg, "hátsó forrásból".
Látom hogy egyikőjüknek se fűlik a foga hozzá, de hát ez a show-biznisz.
- Majd tájékoztatlak titeket az időpontról. - felelem végszóként, majd elindulok az autóm felé, az díszleteken átsétálva. Remélem hogy megvárt, vagy legalábbis hogy megtalálom a sok rohangászó statiszta és sminkes között, de nem járok sikerrel.
A sofőröm a helyén posztol, kiszáll az autóból és közelebb lépve tájékoztat hogy hazavitte őt.
Remek. - mosolyodom el magamban. Bizonyára sok volt neki ez a nyüzsgés. És persze, kétségem sincs afelől, hogy amint hazaérek a laptop mellett találom.
A gondolataimba merülve ülök az autóban, kioldva a fojtogató nyakkendőt, kigombolva az ingem nyakát.
Nehéz eset lesz, ez az egész a sajtóval. Figyelmes ember vagyok, az biztos, de ha nem tudnám hogy mennyire megviseli az egész hisztéria ami körülötte kialakult, talán nem is érdekelne annyira a dolog. Talán elintézném hogy zárt ajtók mögött forgathassunk, a rajongók meg őrjöngjenek odakint. De így persze teljesen más a helyzet. Megnyugtatni a közvéleményt olyan, mint egy veszett fenevadnak Xanaxot adni. Egy ideig csendben lesz, de csak addig, míg el nem múlik a mesterségesen generált nyugalom, és aztán kezdődik az egész elölről.
Még beugrom az irodába mielőtt hazaindulnék.
***
És tévedtem.
A laptop a terasz asztalon hever, apró fel-fel villanó fény jelzi a készenléti állapotát.
A házban egyetlen lámpa ég csak, mégis azonnal tudom, hogy nem ott kell keresnem.
Lesétálok a partra, a kavicsos fövenyt lassan váltja fel a homok, ahogy egyre közelebb lépkedek a vízhez.
A hullámokon meg-meg csillanó holdfény, egy helyen megtörik valamin, ami nagyon emlékeztet egy...
Elmosolyodom.
Hát itt vagy.
Leülök a homokba, cseppet sem törődve vele hogy az eddig makulátlan öltönynadrágom és fehér ingem most tiszta homok lesz. A kabátot magam mellé téve figyelem ahogy úszkál, teljesen belefeledkezve a szabadság érzésébe, mint valami sellőfiú.
Haha..micsoda hasonlat.
Beletelik egy kis időbe mire észrevesz, akkor azonban megindul a part felé. Nemsokára már kifelé lépdel, a hátának csapódó hullámok pedig mintha felém löknék, direkt.
Szó nélkül telepszik le mellém, libabőrös testén a vízcseppek gyémántokként ragyogva vonzzák a tekintetem.
- Sajnálom hogy otthagytalak de..
- Semmi baj. Tudom hogy nem a te világod. Tetszett a díszlet? - terelem másfelé a szót.
Bólint.
- Igen, nagyon élethű volt. Úgy értem.. akárcsak a könyvben.
Nos, ez is a cél. - teszem hozzá magamban.
- Gondolom megihletett... - nézek rá mosolyogva, ő pedig letagadni sem tudná hogy így van, még el is pirul.
Nevetve döntöm el a homokban, nedves bőrére rátapadnak az apró szemcsék, és hajába is jut belőle, bőven.
Valahogy most már kicsit sem érzem hogy baj lenne ami teszek. Hogy én vagyok az, aki kicsit kiszakítja abból az álomvilágból amiben él. Tudom hogy szüksége van rá, és egyébként is, amikor annyira édes mint most, hát ki tudná megállni?
Vannak még homályos foltok előttem az életét illetően, de rá fogok jönni mik azok. Tiszteletben tartom a magánélet szentségét, ám ami őt illeti, a dolog ennél jóval bonyolultabb. Miután a régvolt magánéletére vonatkozó tényező nemrég verte szét a házamat, azt hiszem jogom volna tudni, dolgokat. Pláne ha azok a dolgok az ő életét vagy karrierjét veszélyezteti. Az pedig, hogy nem akar gondot okozni nekem, ezáltal nem mondja el, csak nehezíti a dolgot.
Ujjai a hajamba siklanak, óvatosan húzza végig köztük az ujjait, mintha fésülné, ám ahelyett még jobban összeborzolja a tincseimet.
Hogy kezdjek el beszélni erről.. most?
Sóhajtva túrok a hajába, közelebb vonva magamhoz, szinte magamhoz préselem.
- Amon.. - kezdem halkan. Persze rögtön észreveszi hogy komoly az arcom, mert kissé ijedten pillant fel rám. - Mióta tart...?
- Mi..micsoda? - kérdezi alig hallhatóan.
- Tudod te azt. A levelek. Az e-mailek, és most ez. - egy telefont veszek elő a zsebemből, az övét. Az autóm hátsó ülésén hagyta. Tudom nem tartozik rám, és nem érdemlek dícsértet mikor megnéztem.
- Azt hittem a szerkesztőd az. El akartam hajtani hogy adjon még időt neked. De ez...
Kikapja a kezemből a telefont.
- Amon. - felülök a homokban, hajam végét a tenger hullámai mossák. - Ez már nem játék. Ezt zaklatásnak hívják. És mint olyan büntethető.
- Ne. - kéri halkan, szemeiben olyan félelmet látok, ami irreális. Miért fél ennyire?
- Miért? Nem értelek. Ez az alak bántott téged, de vége kellet volna hogy legyen. Kész, vége. Végeztetek egymással. Az hogy üldöz, és nem hagy nyugtot neked, egy beteg, undorító lélekre vall. Az ilyen...
- Ha bármit is teszek, akkor a képek..
- Képek? Képei vannak rólad? Miért nem mondtad?
Elfordított tekintet. Lesütött szemek.
- Amon. El kell mondanod. Csak segíteni szeretnék. Tudod.
- Megundorodsz tőlem. Már így is.. túl sok bajt okoztam neked. Túlzottan, problémás vagyok..
Sóhajtva húzom közelebb magamhoz.
- Ugyan már, butus, ilyen meg se forduljon a fejedben. Nem te okoztad a bajt, hanem ez a beteg alak. És akár akarod akár nem, ennek véget fogok vetni.
Felnéz rám, látom az arcán hogy hinni akarja hogy így lesz, de már nem meri. Ha én egyszer valamit eldöntök. Nehogy azt higgye az szarzsák hogy csak neki vannak kapcsolatai. Ha akarom az egész életét ellehetetleníthetem.
- Sajnálom.. - mondja halkan.
- Mit? - nézek le rá.
- Hogy csalódtál bennem..
Újabb sóhaj.
- Igazad van. Csalódtam benned. - felelem halkan. - De nem azért, amit a múltban tettél, vagy amire kényszerítettek. Azért csalódtam, mert azt hittem bízol bennem annyira, hogy eláruld, ha gondod van.
- De én..
- Semmi de. Ígérd meg hogyha legközelebb kapsz tőle valamit.. megmutatod.
Nem szól semmit, egy ideig csendben van.
- Nem megyek a rendőrségre. Tudom jól, ebben a szakmában mit jelent a rossz sajtó. Egy életre nem hagynának békén. Ha az ember magánéletére rákapnak a firkászok, szétcincálják mint keselyűk a koncot. - sóhajtok gondterhelten. - De ha nem hagyod hogy segítsek.. akkor..
- Akkor? - néz fel rám ártatlen szemmel.
- Akkor egyenként harapom le az ujjaidat és tanulhatsz meg a lábaddal gépelni. - felelem olyan komoly arcot vágva, hogy nem állja meg mosolygás nélkül.
- Helyes, most pedig menjünk be! Azt hiszem megéheztem.
- Ha gondolod csinálok neked rántottát. - ajánlja fel, gyorsan jegelve a témát. Nem is tudtam hogy tud főzni. Bár, egy rántotta elkészítése még nem számít főzésnek.
- Hmm, nem rossz.. esetleg utána...
- Mi után? - kérdezi ártatlanul.
Hahahaha.. hát nem tudod?
***
A párnák szétrepülnek ahogy közéjük esik, testén dob egyet a lendület ahogy az ágy rugózik alatta.
Hmm, micsoda látvány, nedves fürjei a hófehér párnákon. A lakberendező mindenféle anyagú fehér párnával rakta tele az ágyat, amik most jó szolgálatot tesznek hogy beléjük kapaszkodik, miközben lehúzom róla azt az igazán apró ruhadarabot, ami még takarja. Elmosolyodom ahogy megemeli a csípőjét, szinte segítve nekem, hogy minnél előbb megszabadulhasson tőle, és magán érezze a testemet.
Egészen hűvös a bőre, érezni rajta a tenger illatát. Az íze pedig sós, akár a könnyeké. Belemarkol a hajamba, ahogy ajkaim végigsiklanak a hasán, majd nemsokára már az ingemet kezdi el tépni, karcsú testét meghazudtoló erővel, és az előbbi, félénk viselkedését meghazudtoló hévvel. Imádom ezt a kettősséget. Csendes, ártatlan, bájos kis művészléleknek hittem kezdetben, ám jóval több lakozik az álcája mögött.
Ujjai a tetoválást simogatják a vállamon, ahogy végre lekerül rólam az ing, és a párnák mellett landol a padlón, akárcsak a többi ruhám.
Vadállatias hangokat csal ki belőlem amit csinál, míg végül nem bírom ki, egyetlen mozdulattal lököm a lepedőre, és a nyakába csókolva térdelek fölé.
Hajam szinte teljes egészében kizárja a külvilágot előlünk, mintha leeresztettek volna egy függönyt, csak őt látom, az ajkait, a halvány színű bőrét, elfelhősödő tekintetét, és azt a tüzet, amit én szítottam benne, és ami megannyiszor előcsalja belőlem az állatot, valahányszor hozzám ér, így.
Nyögve mélyeszti körmeit a vállamba, teste satuként szorít magába ahogy belé mélyedek, fulladozva kapok levegőért, miközben a józan eszemet már rég levetkőztem, valahol az utolsó ruharabommal együtt.
Megőrjít ez a hang, el-el csukló hangja, és ahogy levegő után, kap miközben minden egyes mozdulat pont ott, és pont úgy simogat, dörzsöl, és kényeztet, hogy már azt hinném ez fokozhatatlan.
Megrántja a hajamat, hogy közelebb húzzon magához, én pedig saját, és az ő vágyának engedelmeskedve hajolok közelebb, hogy megcsókolhassam.
Egymás elől kortyoljuk el a levegőt, miközben egyre közelebb és közelebb jutok ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút. Vissza akarom tartani, azt akarom hogy tovább tartson, de nem hagyja, mert a fenekembe markolva húz közelebb, és amikor körmei a végletekig felizgatott testem érzékeny bőrébe marnak, hatalmas erővel ránt magával a gyönyör, én pedig rántom magammal őt is.
Tüzes ostorként vág rajtunk végig az orgazmus, szinte teljesen magam alá temetem, hogy aztán levegő után kapkodva, mosolyogva szabadítsam ki, az őt fogva tartó végtagjaim fogságából.
Azt gondolnám nehéz vagyok neki, de megfogja a karom, és visszahúz, hogy ne menjek sehová. Hát jó. Magamhoz húzom, ő pedig elégedett sóhajjal fészkeli be magát a mellkasomhoz. Nem szól egy szót sem. Bár azt hiszem, most én sem tudnék.
Kissé tornádó tarolásához hasonlít, ahogy a párnák szana-széjjel fekszenek a szobában. Nem beszélve a ruha halomról.
- El tudtál intézni mindent? - kérdezi aztán halkan, szemeiben kíváncsiság látszik.
- Jah igen, a forgatás. Sajtótájékoztatót kell tartanunk. Ezzel megelőzhetjük az újabb hisztériát ami a forgatás miatt kialakulna.
Látom hogy elfintorodik az ötletre.
- Sajnálom, de ez szükséges. A színészek már most is idegesek, a sok paparazzo miatt, ha így folytatódik rád is rád fognak szállni.
- Szóval akkor.. mikor..?
- Jövőhét hétfőre időzítettem. Nem lesz hosszú, és a kérdéseket majd megválaszolom helyetted. Csak a legfontosabb médiumok képviselőit hívjuk meg, illetve ott lesznek a főszereplők, a rendezőasszisztens és az egyik producer.
- Utálom ezt a felhajtást. - morogja halkan.
Amikor ilyen kis durcás arcot vág, annyira édes megint fel tudnám falni. Hmm..jó hogy eszembe jutott a falás..
- Hogy is volt azzal a rántottával?
***
Hétfőn érkezik az újabb adag ruha, amit méretre rendeltem neki, a sajtótájékoztatóra. Mivel ilyesmire nem készültünk, azt nem is hozott magával a bőröndben így muszáj volt intézkednem.
Láthatóan zavarban van a tudattól hogy pontosan tudom a méretét, mert az ing olyan mintha ráöntötték volna. Halványszürke, olyan mint az ég egy ködös őszi délután. Remekül kiemeli hófehér bőrét, és vörös haját.
Éppen a nyakkendőjével bénáskodik, amikor kopognak az ajtón, Mary jön be, és szól hogy az autó megérkezett értünk.
Kiveszem a kezéből a nyakkendőt, és a fotelba dobom.
- Hagyd, amúgy sem illik hozzád. - mosolyodom el, és a kezem nyújtom neki. Úgy kapaszkodik bele mint aki kivégzésre megy.
***
A két színész remekül elszórakoztatja a firkászokat. Mintha direkt csinálnák, még kétértelmű megjegyzéseket is tesznek amire persze az újságírók rögtön harapnak.
Ő elmondja a mondókáját, a szerződésről, és a film bemutatójának dátumáról, és leül mellém az emelvényre. Az asztal alatt megfogom a kezét, és bíztatóan biccentek neki, miközben azonnal, profi módjára válaszolom meg a neki szegezett kérdést, arra vonatkozólag hogy mikor olvashatják a rajongók a folytatást.
Az Assant játszó színész sokat gyakorolt műmosollyát csillogtatja a teremben ülők felé, partnerével közben gyakran váltanak beszédes pillantást melyben többet szerepel a sajtósok különböző kivégzési módjainak taglalása, mint a nagy érdeklődés a teremben lévők iránt. Legalábbis amennyire én látom.
A rövidnek tervezett sajtótájékoztató végül 2 óra hosszára nyúlik, hogy kénytelen vagyok magam véget vetni ennek, és elbocsátani a méltatlankodó sajtósokat. Egy prospektust is kiosztunk a távozóknak, amiken a promo fotók szerepelnek, hogy legyen mit lehozni az újságokban, és ne járják lesifotósok a várost, a forgatási helyszínek után keresgélve. Persze nincsenek illúzióim azt illetően hogy attól még fogják, de legalább lecsendesült a közvélemény kissé. Mint a drogosok, akik megkapták az adagjukat.
***
Étteremben ebédelünk, tanulva a rántottás estéből, ami aztán minden volt, csak főzés nem. Illetve de, bizonyos határok között, annak is nevezhetjük.
Gyümölcslevest eszem, ő pedig valami nagyon csípős dolgot, legalábbis erre következtetek belőle, ahogy legyezi az arcát. A pincér a magas rangú vendégnek kijáró alapossággal jelenik meg minden egyes alkalomkor, mikor csak felpillantok az ételből.
Kávét rendelek neki a desszerthez, magamnak pedig narancslevet.
- Sajnálom, de délután muszáj bemennem dolgozni. Aaron felajánlotta hogy elvisz kivisz a forgatásra, ha érdekel. - mondom neki, miközben az italomat iszogatva figyelem, ahogy levág egy szeletet a süteményből, majd a szájához emeli.
- Aaron?
- Tudod, "Assan". - mosolygok jókedvűen, utalva a hosszú hajú színészre.
- Jah igen, nem.. illetve, nem szükséges köszönöm. Írni szeretnék délután.
- Nos akkor, megkérem Mary-t hogy tegye ki a kerti bútorokat a teraszra neked. - felelem figyelmesen.
Kezemmel előhúzom a telefonomat a zsebemből, és az asztalra teszem. Látom a szemén hogy kérdezni akar valamit, de végülis nem teszi. Talán sejt valamit? Kizárt. Teljesen logikus hogy dolgoznom kell, de persze a történtek fényében, talán attól fél hogy megkeresem a pasast és...
Bár nem mintha nem fordult volna meg a fejemben a dolog. De én ennél intelligensebb vagyok.
- Edzőterembe is akartam menni délután. - teszi hozzá halkan. Mosolyogva felelem azonnal:
- Nos, ha ilyen módon szeretnéd kifárasztani magad, használhatod az alagsorban lévőt.
Kissé csodálkozik, hogy az is van, de aztán csak ennyit mond:
- Köszönöm.
Mielőtt elbúcsúznánk, azonban hangos telefoncsörgés szakítja meg azt sokat mondóan beszédes bámulást, ami köztünk folyik.
És ez most nem az enyém.
Kissé meglepetten mered a mobilja képernyőjére, majd felveszi a telefont, én pedig a kezem a vállára téve vezetem ki az étteremből.
- Apa? Igen? Mikor?
Nahát, a családjáról egy szót sem hallottam mióta ismerem. Vajon azért mert olyan rossz a kapcsolatuk, vagy csak mert messze élnek tőle?
- Nem.. én. Persze. Még dolgozom rajta. Igen. Hááát.. egy ideje..
Eltakarja a kezével a mobiltelefont.
- A tévéből értesültek a készülő filmről. - mondja nekem, kissé fancsali képet vágva.
Óh, értem már.
- Nem most, nem tudok menni. - segélykérően néz rám, a szemét fogatva, mire egyetlen mozdulattal kiveszem a kezéből a telefont.
- Jónapot Mr. Hinoiri. - szólok bele kedélyesen miközben Amon kapkod a telefon után. - Hogy én? Én a rendező és producer vagyok, Chisio Jin. Sajnálom de a fia nagyon elfoglalt a készülő filmmel, és az iránta tanúsított rendkívüli sajtóérdeklődés.. Mi? Óh hát persze, nyugodjon meg, vigyázok rá, magam kezeskedem érte. - nézek rá gonoszkás mosollyal. - Nem, azt nem hinném. De meglátogathatja ha szeretné. Hogy mondja? Igen persze, nyugodjon meg, értem. Persze. Én is örültem a szerencsének. Visszhall.
Csodálkozva mered rám.
- Ezt meg kell tanítanod. Apám ha egyszer elhatároz valamit..
Jóízűen kacagok fel, kinyitva neki a kocsi ajtaját.
- Ugyan már. Ő is csak aggódik érted.
Látom az arcán hogy erről ő nem venne mérget. Noha nem ismerem a szüleit, a férfi hangja a telefonban inkább aggódónak tűnt mint ellenségesnek. Na meg egy kicsit sértődöttnek, hogy a tv-ből kell értesülnie a gyereke sikeréről. Azt már inkább el sem mondom neki, hogy az is érdekelte, mennyit keres majd a jogok eladásával.
- Hétre érted küldöm a kocsit. Addigra végzek. Szeretném ha bejönnél elém.
- Mit..?
- Majd meglátod. - jegyzem meg apró mosollyal, és behajolva az autóba lehellek csókot az arcára.
Legszívesebben megfolytanám. Amiért bántotta őt.. amiért sírni kellett látnom. Fejemben visszhangzik amit mondott róla.. „ ..harapós... állatka.. ” .. grr..az ilyennek nem való partner.. nem való olyan.. érzékeny.. gyönyörű illető.. amilyen ő. Sőt.. háziállat sem való.
Mikor ezt megosztom vele, természetesen nekemesik. Tud rólam sok mindent, annyit .. és olyat mégsem.. amivel meg tudna rémíteni.
Mi több..rohadtul nem érdekel mit gondol. Jelenleg nem állunk olyan üzleti kapcsolatban hogy bárhogyan is megszenvedjem ha esetleg visszalépni valamiféle üzletkötéstől.
És mégha meg is tenné.. akkor sem érdekből sem máshogy.. meg nem tenném.
Nem.. nem ér annyit.
Nem sértegetem.. egyszerűen csak a szemébe mondom amit gondolok róla. Hogy csak saját magát járatja le vele hogy idejött.
- De itt van.. ugye..? - pillant körbe.
- Akár igennel, akár nemmel felelnék..neked ahhoz semmi közöd. Sajnálom hogy képes vagy lealacsonyodni erre a szintre. Idehozatod magad két kétajtós szekrénnyel hogy meggyőzz hogy nem kell ő nekem. Miért akarod ennyire tökretenni? Mit tett ő neked? Egyszerűen csak.. nem hódolt be..?
Óh már értem.. szóval nem tudsz veszíteni... hát.. pedig ezúttal.. vesztettél.
Dühös morgás.. ami elhagyja az ajkait. Testőrei egyként esnek nekem, én pedig kitérek előlük és gazdájukat kapom el, és lendítem át a vállam fölött. A falnak vágódik..leverve onnan egy tájképet. Áh.. kára kultúráért..
Nekemjön.. az ajtónak vágódunk, miközben rámfognak egy pisztolyt.. nem tudom hogyan került elő.. és honnan.
Kirúgom a fickó kezéből.. amitől reccsen is egyet..az azt tartó keze.. a fémes fegyver pedig pörögve állapodik meg a sarokban.
Szó nélkül viharzanak el.. épp akkor amikor ő is előmerészkedik az ajtó mögül. Gaku egyszerűen félrelöki.. miközben sértett büszkeségét igyekszik összetákolni. Oh hát.. így járt.
Most először.. az elmúlt pár perc után.. vigyorogni támad kedvem.
***
- Csak bajt hozok a fejedre… - hallom csalódott suttogasát, ahogy előttem ül a kanapén. - … Még mielőtt nagyobb katasztrófa történne… Jobb, ha én megyek. - teszi hozzá szomorúan.
Mi a fene? Na azt már nem. Az nem megoldás.. semmire.
Dühös arckifejezésemet a hajába rejtem.. ahogy átölelem.. ő pedig összerezzen ahogy karjaim átfogják a mellkasát.
- Nem mész sehova… nélkülem. - felelem ellentmondást nem tűrően, ő pedig olyan megkönnyebülten ernyed el.. mintha csak ebben reménykedett volna. Hogy nem üldözöm el? De hát.. soha nem is akartam.
Tudom hogy fél. Ez a férfi.. komolyan gondolja ha valakit tönkre akar tenni, és minden adandó alkalmat ki fog használni. De én nem fogom hagyni.
- Nincs miért aggódnod… megvédelek. -nézek rá mosolyogva. Tudom mekkora ajándékot kaptam azzal hogy megbízik bennem..azok után.. ennyire... amennyire még senkiben.. és nem akarok visszaélni vele.
Azt hiszen kénytelen vagyok bevallani magamnak hogy ragaszkodom hozzá. Nagyon. Annyira mint előtte még senki máshoz.
Hogy is hívják ezta dolgot köznapi néven..? Szerelmes volnék?
Meglehet.
***
Figyelem az arcát.. ahogy elveszni látszik saját érzéseiben és az enyémekben. Hajam beborít mindkettőnket ahogy hozzá hajolok.. hogy megcsókoljam.. újra és újra..
Felmorranok ahogy érzem kezét az ingem gombjain. Őrjítően lassan fogynak el.. a gombok.. whhrr...
Végül én vagyok az aki letépem magamról.. ujjaim a hajába bújnak.. ő pedig megborzong ahogy végigsimítok a nyakán..
És ahogy hozzám ér.. meglepően gyengéden.. hogy az agyam eldobom és felmorranva jegyzem meg: - Nehogy most… finomkodni kezdj nekem!
Fogaim nyakának érzékeny bőrét kóstolgatják.. ő pedig képtelen tovább magában tartani a hangját..
Nem is baj.. imádom hallgatni.
Arrébb lököm a dohányzóasztalt.. helyére ő kerül.. a szőnyegre.. vörös haja kusza tincsei egészen jól mutatnak a perzsán.. hehehehe...
Hát még a többi.. meztelen testrész.. és ő maga.. egészen..
És ahogy körmeit érzem a hátamon.. kész.. elvesztem..
***
Pillanatról pillanatra ragadja el a gyönyör.. majd nem sokkal az álom veszi el tőlem.. egy rövid időre.. ami még maradt az éjszakából.
Átviszem az ágyba.. figyelem ahogy belesüpped a takaróba.. majd melléfekszem, ő pedig.. mintha megérezné.. felém fordul.. hogy haját érzem a bőrömet csiklandozni.
Karom a derekán.. úgy alszom el énis.. hogy aztán korán reggel felkeljek mellőle.. elintézni azt.. ami halaszthatatlan.
***
Igen.
Átteszem székhelyemet most a másik házamba, révén erre ráfér a renoválás... hála Gakunak és az embereinek.
Mary-t utasítom mikor megjön hogy csomagoljon mindkettőnknek ruhákat, egy hétre eleget.. minimum.
Aztán megkezdem a telefonálgatást.. hogy készítsenek elő mindent. Egy ideig nem akarok most a munkával foglalkozni. Legalább addig nem.. amíg vissza nem fizetek neki.. azért amiért betört a házamba..alkalmatlankodni.
Oda sem figyelve magyarázok a telefonba egy barátomnak.. aki talán tudna segíteni.. hogy visszavágjak.
- .. igen egy időre.. muszáj.. csak a legszükségesebbeket viszem magammal..
Halk köhintés.. Mary jelzi hogy ő is megérkezett. Remek.
Az ablakhoz sétál.. miközben én befejezem a beszélgetést.
Hozzá sietek miután letettem a telefont, nem néz rám..csak elhaló hangon kérdezi: - El… utazol?
A vállát megfogva hajolok le hozzá, és törlöm le könnymaszatos arcát. Sír? De miért? Talán megint.. azok az álmok..
Vagy..
Remélem nem gondolja azt hogy csak én.. egyedül...
Magamhoz ölelem, szorosan úgy válaszolok, immár jókedvűen. - Igen… elköltözöm egy időre. Tudod… lakásfelújítás kezdődött… - intek fejemmel az ajtó felé.. ami kissé széttörve.. a padlón is.. a nyomok még látszanak..
- Csomagoltattam neked is. - teszem hozzá ránézve, hogy végre megértse.. elhiggye amit mondtam előzőleg.. hogy nem megyek nélküle sehova.
- Dehát… de hát...- értetlenkedik csodálkozó arccal, de nem hagyom hogy befejezze:
- Már mindent elrendeztem, Mary odamegy a csomagjainkkal és elrendez mindent. Úgyis… régen jártam arra. Estére készen lesznek a fogadásunkra.
Derékon ragadom hogy elhúzzam az ablaktól.. köntösöm ami rajta van.. lecsúszik a válláról.. alatta nem visel semmit.. csak szikrázóan hófehér bőrét.
Oh istenem..
Elmosolyodom.
- Nahát… nahát..
Azt hiszem segítenem kell... megszabadulni tőle. Hehe.
A fényes anyag szinte a segédletem nélkül csúszik le róla.. én pedig elégedetten mordulok fel.. egy ragadozó tekintetével nézve végig rajta. Testem odanyomja őt az ablakpárkánynak.. egészen hátrahajol a karjaimban.. ahogy tartom őt.. miközben ajkaim a felsőtestén kalandoznak.. ő pedig a hajamba túrva simogat.. ahh.. nem bírom...
...mostmár.. nem engedlek el..
***
Kiszállunk a kocsiból...ő pedig csodálkozva néz az őt a háztól elválasztó kerítésre.. majd szinte felpattan mellőlem.. úgy szalad a kert végében álló korláthoz.. mely túloldalán..csak a tenger.. semmi más..
Mögé sétálok.. arcom a hajába simítva.. ajkaim megtalálják azt a nyakából kilógó szabad területet.. ő pedig összeborzong ahogy hozzáérek.
- De… de… Miért…? - kérdezi felnézve rám.
- Miért? Azt hiszem..ezen még énsem gondolkoztam. Mikor valaki fontos neked.. nem gondolkozol a miérten.. nem? - pillantok rá mosolyogva.
Ajkai szavakat formálnak..de nem mondja ki. Fontos.?
- Igen fontos. - mosolygok rá. - De most gyere.. megmutatom a házat. Egy darabig itt maradunk ugyanis. Remélem nem bánod.
- Nem.. izé.. illetve.. köszönöm.
Mosolyogva nyitom ki neki az ajtót.
***
A takarítók remek munkát végeztek. Mindenről lekerült a fólia.. az egész ház illatozik valamiféle gyümölcsös illattól..amiről tudják hogy szeretem. A szőnyegek szépen kiprolva.. a járólapok csillognak.. ahogy felvezetem a lépcsőn az emeletre.
Az emeleti hálószobák közül abba viszem.. ahonnan kilátni a tengerre. A hatalmas ágy foglalja el a szoba közepét.. és egy nagy könyvespolc.. előtte asztallal, amire most leteszem a csomagját, abban bizonyára..az elmaradhatatlan laptoppal. Elvégre.. hogyan is foszthatnék meg egy írót.. attól.. ami életének szerves része.
- Szeretnél körülnézni? - kérdezem a falnak dőlve.. ahogy őt nézem amint magával ragadja az ablakon túli látvány.
Rám pillant..kissé talán zavartan.
- Ööö én.. ... -igen te - ... te mit szeretnél?
Meglep a kérdés, hiszen.. eddig nagyon kevesen voltak kíváncsiak rá.. én mire vágyom.. ez valahogy.. megmosolyogtat.
Közelebb megyek hozzá.. és ahogy lábszáram az övéhez ér.. sikerül olyan szorosan.. hogy egyensúlyát vesztve terül el a hófehér ágytakarón.
Felnéz rám.. elpirul.
Na mi az.. nemondd hogy nem is gondoltad volna...?
Ám éppen mielőtt a fullasztó csókba feledkeznénk, kopognak az ajtón.
Mary.. hrrr.. most neehhhmm...
- Az ételek az asztalon.. - hallom a női hangot. Jah igen.. a vacsora.
Mély levegő.. felemelkedem kissé.. lesimítom a pólót a hasán.. amit már sikerült feltűrnöm... kicsit a haját is rendbe szedem.
- Gyere. - húzom fel a karjánál fogva. - Erre még millió időnk van. - teszem hozzá mosolyogva.
***
Tejszínes csirke.. háromféle színű tésztával.. szósszal és.. Vele.
Belefulladni látszom a szószba miközben fagyos tekintettel szemlélem a telefont az asztalon.
Hiszen mondtam hogy... azt ne csomagolja be.
Ő is azt nézi, majd mikor kettébontom és látványosan dobom az asztal túloldalára, inkább a tányérjába temetkezik.
- Mi a baj... olyan szótlan vagy... - húzódom közelebb hozzá, ő pedig felkapja a fejét ahogy combom az övéhez ér.
- Én csak.. rajta jár a fejem.. mert... nem fogja ennyiben hagyni és...
- Emiatt ne aggódj. Lehet hogy ő sem fogja.. de én sem. Már semmi köze hozzád.. nem árthat neked, csak magának.. azzal hogy beleüti az orrát valami olyanba.. amihez semmi köze sincsen.
Finoman fordítom magam felé az arcát.
- Amon... tudom hogy elfelejteni nem tudod.. de ne hagyd hogy megmérgezze azt az időt.. amikor jól érzed magad. - sóhajtom halkan.
Lassan bólint.
Remek.. akkor talán.. be is fejezhetjük az evést.
Közelebb tolom hozzá a boros poharat, mire ő kutató tekintettel néz rám.
- De..
- Ez gyümölcsbor.. tudod..
- És te is tudod hogy..
- Aha. Tudom.
- Deh..
- Mondtam már.. te mindenhogyan ellenállhatatlan vagy. - folytom belé a szót, mielőtt a pohárba kortyolnék.. majd megcsókolom. A bor lefolyik az ajkain.. vörös csíkokként.. végig a nyakán.. hrr..
Követem a nyelvemmel.. és mielőtt elérne a pólóig.. megállítom. Látom hogy megmarkolja a terítőt.. ahogy beleresztem a fogaim puha bőrébe..
Hrr...azt hiszem.. ezhht.. nem itt kéne..
***
A lépcsőkorláton.. ruhák tömkelege.. a szőnyeg amiben kishíján elbotlunk.. az ajtókilincsen.. a csilláron.. a szekrényen is egy-egy ruhadarab.. mire megérkezünk az ágyig.. már csak rajtam van.. egy félig lecsúszott nadrág.. amit még tart valami.. már csak egy lehellet.. a csípőmön.
Az ágytakarót félredobva lököm rá, hogy szinte ugyanabban a pillanatban érkezzek meg rá.. a testemmel. Odakint az alkony.. idebent egy lámpa sem ég.. ebben a kellemes félhomályban mégis.. olyan szép.. hogy nem tudom behunyni a szemem.. nem akarom..csak őt látni.
Ráteszi a lábát a nadrágom szárára, amitől az a ruhadarab is feladja a harcot, és megsemmisülten siklik le rólam.. hogy aztán messzire lökjem.. le az ágy mellé.. a földre.
Ujjai végigsimítanak a mellkasomon, a sötét foltokat követve, én pedig elveszem a kezét hogy a tenyerébe csókolva tegyem vissza oda. Nem zavar... sőt.. imádom mikor ilyen.. fékeveszett..
Hajtincseim minduntalan az ajkaim alá kerülnek ahogy lehajolok hozzá.. vagy a bőrén siklanak végig ahogy gyönyörködve pillantok végig rajta.
Segítségemre sietve tűri el az utamból, én pedig lemosolygok rá, épp csak egy pillanatig, amíg hozzám nem ér a teste többi része, és felmorranva vetem rá magam. Az ajkába harapva nyög a fülembe, amivel viszont csak mégjobban feltüzel, elégedett morranással fordulok át vele, mindkét karommal szorosan ölelve, felhős égbolt szemeibe pillantva..amik most egészen ködösek...ahh igen..
Keze önkéntelenül vagy szándékosan az ágyékomra simul, és pedig felkuncogva ragadom meg a csuklóját.. neeehmm.. még nem..
Súlyom egészen a lepedőhöz szegezi őt.. körmei a fenekembe mélyednek ahogy hozzá simulok.. ajkaim pedig hófehér nyakán és kulcscsontján kalandoznak.
Teljesen az őrületbe kerget.. az íze.. az illata.. a hangja.. ahogy remegve követeli..szavak nélkül.. hogy hozzáérjek... én pedig nem állom meg.. úgyse tudnám.
Egyszerre nyögünk fel ahogy belé hatolok, ívbe feszült teste egészen elmelkedik a matractól, én pedig levegő utn kapkodva figyelem őt.. a testén lecsorduló verejtékcseppektől..egészen csapzott hajáig.. mindent..ezt az egészet.. amivel azóta nem tudok betelni.
Teste szorosan zárul körém.. a karjai a lábai.. ahogy átfognak .. és azt hiszem az eszem is elvesztem.. miközben fogai az ajkamba mélyednek.. és végignyalintom a száját.
Trópusi vihart idéző forróság önt el.. csak attól hogy megérintem.. és ahogy néhány apró.. hosszan elnyújtott mozdulat után.. gyönyörittas hangon nyög fel.. úgy érzem énis apró darabokra szakadok az érzéstől..
Miért van az hogy....
... képtelen vagyok...
..abbahagyni...?
***
Késő éjszaka térek magamhoz.
Álomba ájulhattam.. a sokadik ölelésünk után.. eltunyulva.. arcával az enyém mellett.
Mostis itt van mellettem..azaz.. az ágy másik végében.
Felvont szemöldökkel könyökölök fel.. elnézegetve a látványt.. ahogy a laptop képernyőjének világító fénye.. az arcára vetül.. miközben hasal az ágy másik.. túlságosan is távol lévő felén.. és hátán és fenekén árnyak csillognak..
..mmrrr..
Tudom hogy .. nem szabadna.. de nem bírom ki.
Tehetek én róla hogy neki.. mindig.. ilyenkor lesz ihlete?
Csak akkor vesz észre, mikor fölé mászva megérzi hajamat és ajkaimat a vállán.. gerincén végigfutni.
Felém fordulna.. de én csak kuncogok.
- Maradj csak. Tudom hogy néha kell eztis. Dolgoznod.
De miért éjjel? - teszem hozzá magamban a kérdést, majd eszembe jut.. hogy lehet.. nem tudott aludni..
Zavarhatja az új környezet.. vagy bűntudata lenne Gaku miatt? Még mindig?
Kezei a billenytűzet felett, mégsem üt le egyetlen betűt sem.. csak egyre jobban elhatalmasodó reszketését érzem ahogy végigsimítok számmal a vállán.
- Mi az? - kérdezem kuncogva, jókedvűen. - Csináld csak.. nem zavar. - teszem hozzá, miközben pontosan tudom.. hogy ez.. tökéletesen kizárja hogy tudjon figyelni másra is.. azon kívül amit művelek vele.
Hehe.. de hát.. nem én kezdtem.
Aztán végülis felém fordul.. a laptopot összecsukva.. teszi arrébb a hatalmas ágyon.
- Sajnálom .. én csak..
Megrázom a fejem, közelebb ülve fogom kezembe az arcát.
- Nem tudtál aludni. - bólintok. - Máskorr ébressz fel.
- De..
- Semmi de. Hányszor kell még elmondanom hogy megértsd. Nem vagy teher számomra. Ami az.. nagyon gyorsan megszabadulok tőle. És te... sokkal fontosabb vagy annál...
- Miért mondod ezt? - kérdezi halkan, olyan hangon mintha... jajj anyám..csak nehogy sírni kezdj nekem..
- Miért? Mert ez az igazság? Elhoztalak ide.. mert azt hittem megvédhetlek. De a saját démonaidtól.. csak te magad tudod megvédeni magad. Amon.. - nézek rá komolyan. - Nincs mitől tartanod. Itt biztonságban vagy. Szeretnéd ha előkészítettnék egy másik szobát..?
- Nem.. én... illetve.. nem köszönöm. Ezis jó lesz.
- Jól van.. akkor viszont.. - kinyújtom felé a kezem. - Gyere.
***
Másnap reggeli előtt leviszem a sziklás partra. Odalent a tenger morajlik és őrjöng.. a sziklán túl..de innen..csak a hűvös szél ami elér minket.. a víz messze van.. a fehér sziklákat nyaldossa..a talpunk helyett.
- Hívott a szerkesztőd. - szólalok meg halkan, továbbra is szorosan karolva a derekát. - Nem tudom hogy talált rád, nem szóltam senkinek. El akar jönni valamilyen vázlatért.
- Jajj. - néz fel az égre, mint aki bosszankodik.
- Nem vagy még kész vele.
- Nem ez a baj csak. Ő...
- Igen?
- Nem úgy képzeli a kötet végét.. ahogy én.
- Ez a te sztorid.. úgy írod.. ahogy szeretnéd. Nem szólhat bele. Akarod hogy beszéljek vele? Délután pedig megnézzük a próbafelvételeket. Éppen most készültek el. Ezek már az általunk kiválasztott színészekkel készültek. Jelmezben.
Felderül az arca.
Igen.. megelevedik a világod. Furcsa érzés lehet.. amit megálmodtál.. és most viszontlátod.. magad előtt.. a vásznon.
- Az.. jó lenne.
- Hát akkor. Ebéd előtt még belefér.. egy séta a parton? - kérdezem mosolyogva.
- Igen. - feleli mosolyogva.
Nem is tudom. Mitől vagyok ilyen.. boldog. Az lennék? Már attól hogy örülni látom.. mosolyogni?
Hóbirodalom. És pár nap.. csakis vele. Azt hiszem megérte elszabadulni végre a munkától, és jó lesz neki is kicsit hogy nem azzal foglalkozik hogy meneküljön a felkérések elől.
Már mikor elindulunk beleköp valaki a levesembe. Látom elfehérdő arcát ahogy megijed, az idegen érintésétől, aki aztán rögtön elpályázik ahogy ránézek, olyan dermesztő tekintettel hogy attól egy tó be tudna fagyni.
Odakint már vár ránk a szán, de én csak őt figyelem, ahogy egy gyermek bájosságával csodálkozik rá a világra.
A hó újra hullani kezd, itt szinte mindig esik. Azzt hiszem meg tudnám szokni. Szeretem a csöndet.. ahogy a hó hullását is hallani.. ahogy lépteid ropognak a puha fehérségben, amit még előtted nem érintett senki lába.
Körbejárjuk a vidéket a szánnal. Körülöttünk fenyvesek, és nagy fehérség mindenütt. Ő előttem, puha haja az arcomat simogatja ahogy közelebb hajolok hozzá.
Mesélni kezd, ami eszébe jut, mindent.. ömlesztve, én pedig hallgatom. Mint a régi meséskönyvek. Szinte hihetetlen mi minden eszébe jut egy ilyen dologról, mint a tél.
***
Mikor visszaérünk a szállodába, fürgén lepattan a szánről hogy aztán a hóban tédelve támadhasson meg orvul egy hógolyóval. Természetesen nem hagyom annyiban a dolgot, aminek aztán az lesz az eredménye hogy mindketten csuromvizesen érjük el végre a szobát.
Didereg.. és énis fázom.. de nem érdekel ez most. Azt hiszem amúgyis.. melegem lesz hamarosan.
Vizes ruháim egymás után kerülnek az övéi mellé a földre. Most az ágynemű is hidegnek hat, csak a bőre olyan forró hogy szeretnék vele betakarózni, de én inkább én takarom be őt a testemmel.. hogy csillapítsam a reszketését...de ... nézd csak.. most még jobban remeg. Talán már nem is hidegtől.
Megfogja a hajam és annál fogva húz magához míg ajkam el nem éri a száját.. és onnantól már nem számít semmi. Csak ő...
És ahogy a nevemet sóhajtja..ahh..elvesztem.
***
Nem sokkal később éppen kilépek a fürdőszobából egy szál köntösben. A hajam még mindig nedves egy kicsit, de most valahogy nem vitt a lélek a majd egy órás procedúrára, amíg ezt a hosszúságú hajat megszárítsam.
A fejemet csóválva figyelem ahogy a laptop előtt üldögél és ujjaim úgy futnak a billenytűzet fölött, mintha repülnének.
Nocsak.. megihletett valami?
Mögé lépek, ajkam a fülét érinti ahogy hozzá hajolok.
- Arról volt szó nincs munka… -súgom a fülébe. Sóhajtva csukja be a laptopot, majd a hajamba temeti az arcát.
Hahhh unsz talán? Netalán valami más.. jutott..eszedbe.
Nekem is. És most valóra is váltom. Most azonnal.
***
Végül megéhezve nemsokára az étteremben talál minket a délután. És már éppen a desszertnél tartok.. azon filózva hogy valamivel még édesebbé tehetném a dolgot, mikor a pincér megáll az asztalunk mellett.
Nem derülök jobb kedvre mikor tájékoztat hogy sürgős telefonhívásom van.
Anyám. Még ittis. Egyáltalán honnan tudják...?
Gyorsan igyekszem lerendezni a dolgot, de azért mégsem sikerül olyan gyorsan mint vártam. Mikor végre végzek látom hogy az előbbi kellemetlenkedő alak tart felé, ezért jelentőségtelesen mellé lépek, talpra állítom és elvezetem innen.
Hiszen van még a szállodának olyan pontja amit nem láttunk.
Egy fürdő például.
***
Szauna.. utána a pezsgőfürdő.. ahová koktélokat is rendeltem. Ahogy belekortyol rögtön tenné is le, alkohol - felkiáltással, de a kezébe adom, a háta mögé kerülve.
– Tudod, hogy nem bírom… rémes vagyok, amikor… iszom…
Rémes? Én nem így emlékszem. Az én emlékezetemben valami sokkal kellemesebb emlék él.
- Te mindenhogy ellenállhatatlan vagy… - súgom a fülébe, majd miután megittam az összeset, meg is mutatom neki.
A fürdő forrósága nem vetekedhet azzal amit a testéből érzek magam felé sugározni.. és azt hiszem őis érzi..
Mmm..nemcsak hiszem.. tudom.
***
A következő nap már elővigyázatos vagyok. Nem akarom hogy bárki is megzavarjon, és mivel látom mennyire megijesztette az a férfi, külön teremben étkezünk, ahol nem zavarhat senki, és ahol nem kell semmi mással nem foglalkoznia csakis velem.
Na és persze én vele.
Főétkezés után jöhet a desszert. Róla elfogyasztva. Egyszerűen gyönyörű.. ahogy a csokis gyümölcsös csoda folydogál a testén, én pedig egyre éhesebb és éhesebb lesz ahogy ránézek. Na persze.. minden szempontból.
- De hát… már… így is… tönkretettelek… testileg… - tiltakozik. Ugyan.. erre a pár foltocskára gondolsz? Szeretnék többet is.. tőled bármit. Egyébkéntis.. nem mintha tiltakoztam volna mikor szereztem őket.
- Nem tudom miről beszélsz… - hallgattatom el, egy szem édes..csokis eperszemmel, amit a szájába adok-csókolok át, úgy hogy elmegy a kedve az ellenkezéstől. Mmm.. nem is tudom melyik ízlik jobban.. ő vagy a csokis eper.. de azt hiszem a kettő együtt adja meg ezt a csodálatos ízt.
Fel tudnám falni.. egészben. De persze nem teszem.. hagyok belőle későbbre is. Haha.. inkább csak megkóstolom pár helyen.. amitől ő sóhajtozva markolja meg az asztal szélét.
Asszem ez a kép még jó sokáig kísérteni fog álmaimban.
***
Másnap sajnos végetér a varázs és indulnunk kell haza. A ügynökség még egy jókis party-t is szervezett, amire mindketten hivatalosak vagyunk.
Ráadásul jól tudom mennyire hadilábon áll az ilyen eseményekkel. Nem szereti sem a tömeget, sem a felhajtást, ami egy ilyen esemény elengedhetetlen velejárója.
Nekem sincs túl sok kedvem hozzá, hogy kitörve ebből a békés együtttöltött időből egyből visszazökkenjek a munkába. Valahogy sejtem hogy egész este unalmasabb unalmasabb társalgások elől fogok menekülni.
Hahhh... ezt kihagynám pedig.
***
Már jó korán megérzekem a party-ra, lévén sokan várnak rám. Ő még nincs itt, így sajnos egyetlen teendőm hogy hallgassam a velem szóba elegyedőket.
Jobbára csak unottan álldogálok, és még a pezsgő sem esik valami jól. Mennyivel jobban esett.... mikor a jecuzzi-ban ülve iszogattam, miközben ő a...
Nah jó.. azt hiszem ha megint ezen kezdek gondolkodni akkor az bajos lesz. Körbenézek, hátha akad valami izgalmasabb is a velem szemben álló bankár fickó pénzügyi gondjainál, és ekkor meglátom őt.
Csodásan áll neki a ruha.. vörös.. szürkével párosítva, vörös haján megcsillan a kristálycsillárok fénye. Felénk közeledik, ám ekkor csatlakozik hozzám még két férfi, akik rögtön dumálni kezdenek, így ő inkább leül egy kanapéra, kávézgatni.
Bosszúsan sóhajtva fordítom el róla a tekintetem, segélykérően nézek az ég felé, majd unottan hallgatom tovább a beszélgetést.
Társalgás közben végig őt figyelem, ahogy iszogat, finom ujjai között tartva a csészét. Aztán csatlakozik hozzá egy idősebb férfi, de úgy néz csak beszélgetnek.
Elég gyorsan otthagyja, ezek szerint nem igazán értették meg egymást. Haha..
A hajamba túrva sóhajtok és fordulok vissza az üzletfelek felé. Már rég elbeszéltek mellettem.. és rájövök hogy tulajdonképpen azt sem tudom miről van szó, egész idő alatt őt figyeltem.
Visszafordulok végülis felé, csodálkozva látom hogy elsápad. Mi az? Mit lát?
Odalépek mellé, ekkor meglátom a férfit aki felénk közeledik. Belékarolva egy fiatal szőke hajú fiú, aki olyan mesterkélten „szépen megcsinált” akár ha egy magazin címoldaláról lépett volna le. Fogadok hogy a haja is mesterségesen bodorított.
Két testőr is sétál mellette.. és csak mikor közelebb ér ismerem fel.
Gaku Matsou. Jajj hogy utálom pedig a bunkó fajtáját. Több lemezcég is a tulajdonában áll, így néha összefutunk pár rendezvényen, de sohasem tetszett ahogy másokkal bánik. Az emberek neki csak arra kellenek hogy megtegyék amit ő akar, hogy kiszolgálják vagy villoghasson velük. Azt hiszem az ilyet nevezik hatalom mániásnak.
De ő.. ő vajon honnan ismeri? És miért sápadt el ennyire mikor meglátta?
Mikor észrevesz rögtön felém veszi az irányt. Természetesen tudja rólam amit rajta kívül kevesen.. hogy nem vonzódom a nőkhöz. Remélem nem az új szerzeményével akar villogni. - húzom el a számat fintorogva.
Kirázom a hajam az arcomból és kissé megvetve figyelem ahogy közeledik, halálos nyugalommal.
- Sajnálhatod, hogy elszalasztottad a múltkor… - karolja át derekát a mellette lépegető fiúnak. - Ha még mindig érdekel… majd szólok, ha már meguntam. – folytatja vigyorogva.
Elszalasztani? Áh értem.. ő az elnök fiacskája..aki a múltkori bálon.. jajj istenem..
Szemeimet összehúzva olyan megvetéssel nézek végig rajta ahogyan csak tudok. Szegény fiú, nem is sejti mekkorát fog koppanni. Ebből a kapcsolatból ő csak vesztesen kerülhet ki. Hogy a szüzességét elveszti az egy dolog.. de ha Gakun múlik, akkor az emberi mivoltát is. Általában szinte háziállatot csinál a szeretőiből.
- Köszönöm, de nem szórakoztatnak a mások által kipróbált bútordarabok. - felelem halkan, hűvös nyugalommal. Fujj még az ivástól is elment a kedvem. Leteszem a poharat majd hozzáteszem: – Azt hiszem minden téren sokkal jobb partnerre találtam mostanában. - teszem hozzá felé pillantva.
Ő persze követi a tekintetem és szinte azonnal hangos nevetésben tör ki. Hát ezen meg mi olyan rohadtul vicces?
- Ez? - kérdezi a mellette álló fiú, vékony, mégis olyan lenéző hangon, ahogy csak egy igazi sznob képes.
Inkább ő. Nem tanított meg anyukád hogy ilyet csak állatokra mondunk? Mondjuk olyanféle állatokra akinek a kezét fogod. - morranok magamban. Kezdek dühös lenni.
- Tapasztalataim szerint… a kis tigris cseppet sem tartható kordában… nem szeretem a harapós háziállatokat… Megtarthatod… ha téged ez szórakoztat…- feleli kacagva.
Mostmár mindent értek. Azt hiszem. És ahogy az arcára nézek tudatosul csak bennem hogy ezzel mennyire kihúzta a gyufát.
Figyelem ahogy felpattan, gyorsabban mint ahogy nekem megfordulhatott volna a fejemben a dolog. A széke hatalmas csattanással vágódik hanyatt.
Az egyik testőr rögtön ugrana lefogni, de olyan ügyesen cselezi ki, ahogy egy ilyen karcsú és könnyed fiútól nem is várná az ember, hiszen a vele szemben álló fél legalább 90 kilóval és majd 2 fejjel magasabb nála.
Ajakaimat mosolyra húzza a káröröm ahogy nézem hogy vinnyogva markolássza a tökét.
A másik gorilla is repül az előző után, végül neki húz be egyet, olyan könnyedén hogy azon csak kacagni tudok. Egész testében remeg a dühtől ahogy az összegörnyedő alakot nézi.
Édes istenem.. hogy lehetett hogy ő vele..
Mindenkinek vannak rossz döntései az életében...de ez egy szörnyen rossz döntés lehetett. És még mostis issza levét.
Könnyek folynak le az arcán, hátatfordít és elrohan... én pedig utána.
A nagy tömegben nehezen érem utol.. igazából már a kapuban elveszítem szem elől, de az ott álló őr igazít útba hogy merre szaladt. Kezében egy üres pezsgőspohárral mutatja az irányt.
Amon...
***
Rohanok a parkban.. a sötétben szinte alig látok.. a lámpák apró fénykörökként világítják be a májusi éjszakát. A hold sincsen fent.. így koromsötét van.
Hajam lobog utánam.. az öltönyöm kabátját elhagytam valahol útközben.. felakadt egy bokorra azt hiszem.
Hűs cseppek az arcomon. Nem sírok.. de akkor mi ez?
Felnézek az égre... a felhőkből hűvös eső záporozik fehér ingemre.
Szaladok tovább...lélekszakadva utána.
Hova a fenébe fut? Ki a világból?
- Amon! - kiáltom a nevét, és ekkor megpillantom.
A park füvén ül, lihegve, könnyezve.. csöndben zokogva.
Levegő után kapkodva állok meg mellette, letérdelek a vizes fűbe.
- Semmi baj. - nyújtom neki a kezem, ő pedig a mellkasomba temeti az arcát. Könnyei az vízcseppek mellett áztatják a ruhámat, egyre sűrűsödö vízfüggöny von körbe minket, de nem érdekel.. csak ölelem szorosan.. míg kisírja magát.
Ez arra az éjszakára emlékeztet..az esőben.
- Miért van az hogyha mi valahova megyünk ott szakad az eső? - sóhajtok halkan. Arcomon patakokban csorog a hideg víz, ő pedig felnéz rám.
- Csodálatos ütés volt. Elsőrangú. Azt hiszem megtaníthatsz rá. - nézek rá mosolyogva, ő pedig fancsali képet vágva elmosolyodik végre..nagy nehezen. Magamhoz húzom, államat a fejére támasztva.
- A legrosszabb hogy igaza van.. téged is...tökreteszlek... - mondja halkan, hüppögve.
- Istenem..dehogy... - sóhajtom a hajába halkan, az eső hangja elnyomja szinte a szavaimat. - Amon..figyelj rám.. - emelem fel az arcát magamhoz. Szinte már nem is látom hogy könnyezik-e még.. mert az esőcseppek újabb és újabb könnyeket imitálnak neki. Valahogy mégígyis..könnyekkel és vízzel borítva..gyönyörű..
- ..amit egy hatalommániás bunkó mond..sose legyen számodra ok arra hogy bánkódj.. még akkoris ha valaha sokat jelentett neked. A szenvedély hevében mindenki tesz dolgokat.. de ezek nem rossz dolgok. A harapások.. karmolások nem igazi sebek.. aki ezt álljtja az még sosem szeretkezett igazán jól. Ha valaha is bántanál hidd el megvédeném magam. Nem kell féltened. - ölelem magamhoz, ő pedig az ingemet megmarkolva hajtja fejét a mellkasomra.
- Meg fogsz fázni. - szólal meg halkan, egy idő után. Mosolyogva nézek rá.
- És te.. ? még ráadásul ki is melegtél. Gyere.. -nyújtom neki a kezem. - Menjünk haza!
Gyalog sétálunk haza..az esőben, mert nincs kedve egyikünknek sem visszamenni arra a helyre a kocsiért vagy bármi másért, ő pedig azt hiszem nagyon örül neki hogy nem erőltetem a dolgot.
***
Mikor megérkezünk első dolgom hogy ruhástul a forró zuhany alá lökjem, de nem kell neki bátorítás.. megy magától.. maga után húzva.
Lekerül rólunk a ruha..egyik a másik után. Lehűlt bőrünket először szinte égeti a meleg vízsugár.. de aztán megszokjuk.. és azt hiszem..lehet ez még forróbb.
Kisimítom arcából a haját, megcsókolom.. de nem erőltetek semmit. Élvezem ahogy hozzám ér.. jó darabig csak állunk..egymást ölelve. Ráöntöm a fél tusfürdős flakon tarttalmát, finom dörzsölve a bőrébe a kellemes illatú szappant.. ő pedig fejét a csempének vetve élvezi.
Vajon min gondolkozhat?
Mit tett vele az az állat amit máig nem tud elfelejteni?
***
Figyelem ahogy alszik mellettem az ágyban. Én nem tudok aludni.. a történteken gondolkozom.
A hasán fekszik..fejét a puha párnába fúrja, csak vörös tincsei látszanak ki. Meztelen hátán csillog a gyertyák fénye... derekán a takaró gyűrötten halmozódik fel.
Finoman simítok végig a haján, hogy ne keltsem fel. Mormog valamit álmában és oldalra fordul. Kezei a lepedőt markolják görcsösen.. mintva valami rosszat álmodna. Megfogom a kezét, és ujaimmal a tenyerét cirógatva engedem lassan vissza a párnára. Ahogy elmúlik testéből a görcsös feszültség.. nyugodtan alszik tovább.
Gyilkolni támad kedvem ha arra gondolok hogy mindez annak az szemétnek a hibája. Pedig nem vagyok egy agresszív típus.
***
Hosszan elnyújtott kiáltásra riadok. Riadtan néz körül, én pedig sóhajtva ölelem magamhoz.
Remegve simul hozzám, hogy elűzze a rémképeket amiket minden bizonnyal láthatott, én pedig a haját simogatva nyugtatom. Eltart egy darabig mire megnyugszik annyira hogy meg tud szólalni.
Nem kérdezem róla..épp elég lehetett átélni nem kell hogy még újra feltépjem a sebeit..amik minden bizonnyal elég mélyek ahhoz hogy még álmaiban is kínozzák.
Én komolyan kinyírom azt az állatot.
A hajnalt mozdulatlanul tölti a karjaim között. Nem alszik.. érzem.. csak gondolkozik.. de végülis nem szólalok meg, csak hagyom hagy tűnődjön magában.
***
Aztán reggel a csengő hangjára riadok fel a merengésből. Pedig már majdnem félálomban voltam.
Finom csókot lehellek meztelen vállára, és a köntösöm felkapva megyek ajtót nyitni. Szemem összeszűkül a dühtől ahogy meglátom az ajtóban állni.. vigyorogva.
Ez meg mi a fenét akar?
Amon megjelenik a hátam mögött, majd elsápadva hátrál vissza a szobába.
- Maradj csak. - szólok hátra neki. - Nekünk úgyis beszédünk van egymással. - pillantok a férfira.
Elállok az ajtóból, hagyom hogy bejöjjön. Vigyorogva konstantálja hiányos öltözékemet, én pedig megkérem hogy a nappaliban várjon meg. Amíg magamra kapok valamit.
***
- Mi a fenét akar itt? - kérdezi inkább dühösen mint félve. Azt hiszem most tart ott hogy elege van neki is.
De jó. Mert nekem is.
- Nem tudom. De beszélek vele. Maradj itt! - felelem, miközben begombolom az ingemet. Felém pillant, már nyitja a száját hogy mondjon valamit, de aztán mégsem.
- Amon. - térdelek le elé ahogy az ágy szélén ül. Kezem a térdére teszem. - Akármit is mond, nem fog számítani. Azt akarom hogy tudd.. nem érdekel más véleménye.. csak a saját szemeimnek hiszek... én pedig olyannak látlak amilyen igazából vagy. Igazán aranyosnak és gyönyörűnek.
Remélem csak azért jött hogy valamit átadjom amit ott felejtettem. Ellenkező esetben úgy vágom ki hogy a lába nem éri a földet. Nem csak Amon tud itt verekedni, azt hiszem tőlem is kaphat egyet ha beszól valamit.
Lesz mégegy kék monokli a szeme körül.
Aztmondják az úgyis divatos szín mostanában.
- De.. ő... én.. nemtudsz mindent.
- Persze hogy nem tudok. - mosolygok rá az ajtóból. - De majd te elmeséled. A veled kapcsolatos dolgokat csakis tőled akarom hallani.
Idegesen babrálja a köntös magán.
- Semmi baj. Csak öt perc. Mindjárt jövök. - felelem, és becsukom az ajtót magam mögött.
Figyelem ahogy az állatokkal bánik.. simogatja őket.. beszél hozzájuk, én pedig csak állok és mosolyogva legeltetem a szemem rajta.
Már az első percekben elfelejti a kellemetlen tömeget a dedikáláson, és az egész délután olyan jól érzi magát.. hogy csak úgy sugárzik róla.
Aztán elbúcsúzunk az állatidomártól és a kocsihoz sétálunk.
Búcsúzkodni kezd.
Mivan?
- Még nincs vége a napnak… azt hitted máris elengedlek? - kérdezem kaján mosollyal.
- Öööö… Én… azt hittem… rád még várnak… az irodában… munka… megbeszélések, tárgyalások… - hebegi. – Nem akarlak feltartani.
Jajj már megint ez a hülyeség. Nem vagy a terhemre. Ami a terhemre van.. attól rövid úton megszabadulok hidd el.
- Ez hagy legyen az én gondom… - felelem, kinyitva neki a kocsiajtót.
Zavarban van.. látom rajta.
Édes..
Megvárom amíg beszáll, beköti magát, majd megkérdezem:
– Hova menjünk most?
Kissé tanácstalan arcot vág, töprengő.. elmerült arckifejezése egészen elbűvöl. Hogy lehet az hogy olyan hihetetlenül vonz, még akkoris amikor ilyen.
Lassan hajolok hozzá közelebb, ajkam az övét érinti, figyelem ahogyan lassan behunyja a szemeit és csókunk közben ujjai a hajamban matatnak.
Mmmm..olyan finom..
Lassan húzódom el tőle.. hagyva neki egy kis időt hogy visszanyerje a lélegzetét.
- Jól esne most egy kávé. - mondja, én pedig elmosolyodom.
Nos, ha ezt szeretnéd...
****
Az egyik újonnan nyitott kávézóba viszem, kiülünk a kerthelységbe.
Rendelek neki egy süteményt is a kávéhoz, magamnak pedig a szokásosat.. kiválasztom a legnagyobb mennyiségű gyümölcsös koktélt ami van az itallapon.
Egy darabig nem szól semmit.. látszólag azon töpreng mit is mondhatna.
Mit is? Nos..volna egy két tippem..
Végül a csészével a kezében megkérdezi.
- Hogy hívják… a házvezetőnődet? – kérdezi, én pedig kissé meghökkent tekintettel nézek rá. Valahogy nem értem hogy jön ez most ide.
- Mary… De… miért kérdezed?... - kérdezek vissza érdeklődve.
- Olyan kedves volt velem… szeretnék neki virágot és bon-bont küldeni. – feleli a lehető legártatlanabb arccal.
Elnevetem magam és kacagva húzom közelebb székem az övéhez.
- Igazán szükségtelen… -felelem halkan, a haját simogatva lágyan. Észre sem veszem hogy folyton megérintem..deha egyszer imádom ezt. - És egyébként is… küldeni?... Miből gondolod, hogy nem találkozol vele többet…? - teszem hozzá mosolyogva.
- Öööö… Éééén… Nem is tudom… Nem úgy gondoltam… Csak… ő… olyan kedves volt velem… hozzám… - motyogja.
És ez olyan ritka dolog?
Oh édes istenem..
Elfordtja az arcát zavarában..mintha olyan érdekesek lennének a körülöttünk virágzó bokrok és díszcserjék. Pedig tudtommal nem botanikusnak készülsz..
Vagy mégis?
- Hogy is lenne képes… máshogy viszonyulni hozzád… bárki is… - súgom a fülébe. Finom végigsimítom ujjbegyeimmel a nyakán lévő puha bőrt.. élvezve ahogy megremeg.
Tényleg bántotta valaki... vagy megbántották... csak tudnám hogyan és miért...?
Érzem az enyémekhez képest apró ujjakat a kezemre fonódni, keresi a tekintetemet.. oh igen..
És természetesen mindig olyankor kell megzavarniuk mikor nem érek rá. Ezt utálom a népszerűségben.. és a felelősségteljes főnöki munkával.. a tárgyalópartnereket is neked kell elküldeni.
***
Szerkesztés Törlés
2009.05.26 12:34 Idézet Válasz Moderálás
Darky
Jin (2.):
Jajj de ezek aztán nem veszik a lapot.
Pedig bevetek minden tőlem telhető..még az udvariasság határain belül lévő jelzést a helyzet számomra alkatmatlan voltát kívánván jelezni..de hiába.
Végül ő elégeli meg a dolgot.. a csendes ücsörgést...
– Nem szeretnék zavarni… Köszönöm a kellemes délutánt, hazatalálok egyedül is… - mondja halkan, és éppen felállni készül, de nem hagyom.
Ujjaim éppen a megfelelő pillanatban fonódnak a csuklójára, nem engedem el.
- Nem… Nem szükséges. Üzletről… az irodában is tudunk beszélni… alkalmasabb körülmények között… - jegyzem meg komoran, mégis futó mosolyt biggyesztve fásult képemre.
Remélem ebből már vették a lapot.
Pár kortyra eltüntetem a koktél maradékát, azzal kézen fogom és már húzom is mag után.
Bunkók..a viszont nem látásra.
***
Hazaviszem őt.. és elfogadom a kedves ajánlatot mikor megkérdezi hogy hozhat-e valamit.
Rábízom a dolgot.
Éppen az ablakon bámulok kifelé mikor megérkezik, és felém nyújtja a poharat.
Még kissé elgondolkozva bámulok mikor belekóstolok majd kaján mosollyal jegyzem meg:
- Ananász..
Gyorsan megiszom, aztán őtis villámgyorsan megszabadítom a pohártól..
Mosolyogva figyelem az arcát...
Kissé zavart.. már megint..
- Én… izzzé… de… - hebeg-habog összevissza, de ujjamat finoman az ajkára téve hallgattotom el.
Hát ez nagyon érdekes ..valóban... de szerintem inkább ne gondolkozz most..akármin is jár a fejed.
Óvatosan alig érintve rajzolom körbe az ajkait, hogy aztán a nyelvemmel is érezhessem amit az előbb az ujjammal... az édes puhaságot..mmm...
Érzem ahogy ajkait eleresztve a hajamba fúrja az arcát, és mély lélegzetet vesz.
Már megint érzem ahogy a hajamban matat...majd a csiklandós érzés elárulja hogy éppen azzal simogat..
Halkan felmordulok ahogy megérzem ajkait is ugyanazon a vonalom.. a vállamon..
Előtte térdelek a szőnyegen.. szép lassan megszabadítva őt az összes ruhájától. Szinte észre sem veszi..
Meg egyébkéntis.. van egy olyan érzésem hogy legkevésbé a hideg miatt libabőrös az egész teste.
Imádom ezt a vágyait a szemeiben.
Ilyenkor nem tűnik olyan távolinak.
Érzem hogy ő is pont ugyanúgy kíván mint ahogy én őt, mégis..ez a mindkettőnket elemésztő vágy... ez kevés..
Valahogy nemsokkal ezelőtt még éppen elég lett volna..egy kis testi vágy.. sex és semmi több.. vele viszont nem akarom hogy csak ennyi legyen.
Teljesen megbolondultam..
Birtokolni akarom.. azt akarom hogy éjszakánként én takarhassam be a testemmel, hogy rám mosolyogjon reggelente. Mégis.. valahogy ez a lehetőség olyan távolinak tűnik.
Már ígyis közelebb engedett magához mint bárki mást.. de nekem ez nem elég..
Még nem...
Lehúzom magam mellé a szőnyegre.. rámborul.. karcsú teste az enyémnek ütközik.
Igazán vonzza az a minta a bőrömön.. mert megint ott cirógat.. érzem azokat a finom..apró érintéseket..
Kezemet a fenekére csúsztatva húzom lejebb az alsóját...
Ez az utolsó védelmi vonala.. de most valahogy mintha mindenről elfeledkezett volna.
Igen.. úgyis kell..
Átfordítom hogy ő kerüljön alulra.. a puha szőnyeg pedig a háta alá.
Az ajkába harapva sóhajt fel ahogy megérzi ajkaimat a férfiasságán.. ujjai a hajamba bújnak..
Hosszú hajam beborít mindent.. az egész lobonc úgy szakad a nyakamba és folyik a bőrére mint egy hegyi patak zuhataga..fékezhetetlenül..
Szerkesztés Törlés
2009.05.26 12:32 Idézet Válasz Moderálás
Darky
Jin (3.):
Viszont úgy veszem észre hogy neki tetszik.
Imádom a hangját.. ahogy félig megpróbálja elfolytani a rekedt nyögéseit... aztán mégsem jön neki össze..
A szakadék széléig hajszolom.. de mégis visszarántom mielőtt hagynám hogy a mélybe zuhanjon.
Még elmosolyodni sincsen időm rajta, mert már le is foglalja a számat egy fullasztó csókkal, amit ezúttal ő kezdeményez..
Bár mozdulataiban nincsen erő.. hagyom hagy irányítson ő.
Ledönt a szőnyegre.. a puha rojtok csiklandozzák a nyakamat.. felmorranok ahogy megérzem kis kezét az alsón keresztül hozzámérni.
És mosolyog közben.
Eszméletlen.
Legalább annyira élvezi az uralmát felettem.. mint én azt amit velem művel.
Hörögve, nyögve hagyom hogy kényeztessen, majd a karját megfogva állítom meg mikor már túl messzire ment..
Halk morgással vetem rá magam.. puha ajkaira.. amik tizedmásodpercekkel ezelőtt még az én bőrömön kalandoztak...buján és érzékien.
Ragadozó módjára hajolok fölé.. egy percnyi levegőt sem hagyva pihegő kis testének.
Hallom ahogy halkan nyöszörögni kezd hogy egymáshoz simul az ágyékunk.
Mrr... imádom ezt a hangot..
Vad hördüléssel vetem rá magam ahogy megérzem ujjait a fenekembe markolni.
Hiába akarom visszafogni ezt az elemésztő szenvedélyt.. csak mégjobban felszítja bennem a tüzet.. minden amit tesz...csak olaj a tűzre..
Nyelvem a felsőtestén kalandozik mostmár.. ujjaim meztelen combjait simogatják..
Ujjai remegve..görcsösen markolják a karomat.. derekamat... miközben úgy kapkodja a levegőt.. mint aki éppen most futotta le a maratont..
Mondjuk én hasonlóan légszomjas állapotban leledzem... mégis inkább én vagyok az... aki jobban ura helyzetnek..
Hol van azok az imént eldobott agysejtjeim..? Ide velük!
Nem eshetek ész nélkül neki.. mégha ennyire kívánom is.
Kishíján fuldokló hangot ad ki.. mikor megérzi magában a férfiasságom.. körmei a fenekembe szaladnak..
Wrrr..igen...csináld csak...ahhhmmm...
Morogva temetem arcomat a nyakába...
Olyan készségesen simul a teste hozzám.. hogy gondolkozni is elfelejtek azon.. hogy már megint átléptem azt a bizonyos határt.
Nem érdekel.. wrr.. most nem...
Csak ez a mindkettőnket elemésztő szenvedély.. az egyre gyorsuló ritmus.. kéjes nyöszörgése a fülem mellett.. meg-meg ránduló teste..amit aztán hirtelen a gyönyör minden eddiginél nagyobb hévvel ráz meg..
Érzem ahogy belém kapaszkodik hogy ugyanabban a pillanatban sikoltson fel a kéjtől..amikor énis eljutok a csúcsra..
Hát ez.. hihetetlen...
***
Már megint átléptem azonos a bizonyos vonalon.. érzem...
Figyelem őt.. ahogy halkan piheg mellettem..zihálásunk az egyetlen zaj csak a csöndben.
Zavart mosollyal viszonozza a tekintetem.
A szabályok azért vannak hogy megszegjük őket nemde?
De a saját magunk alkotta szabályokat melyik hülye szegné meg?
Követem a tekintetét ahogy a hálószoba felé pillant, majd fáradtan visszaejti a fejét a földre.
Nos, azt hiszem az én erőmből még kitelik ennyi.
Mosolyogva emelem fel, és teszem le nem sokkal később az ágyra, és mikor halk sóhajjal a puha párnák közé érkezik énis követem.
***
Egy darabig nézzük egymást.
Szemmel láthatóan rágódik valamin, de inkább nem kérdezek rá a dologra..hagyom hagy mondja el magától ha akarja.
Szerkesztés Törlés
2009.05.26 12:30 Idézet Válasz Moderálás
Darky
Jin (4.):
Viszont egy gondolat nekem is motoszkál a fejemben.
Meddig?
Vajon meddig tudom ezt folytatni hogy ne csak kapjak.. nekem is adni kelljen magamból..annyit amennyit senkinek sem akartam.
Mert így csak kihasználom. Meg akartam szerezni.. megkaptam. De mit akarok tőle még? Vajon mire vágyom?
Vajon meddig mehetek el úgy hogy érezzem hogy bízik bennem.. úgy mint másban nem..?
Vajon..vajon.... vajon...
Kérdőjelek.
***
Már kora hajnalban fenn vagyok, bár nem is nagyon aludtam..inkább őt figyeltem.
Ezűttal mindenféle rémálmok nélkül aludta végig az éjszaka fennmaradó részét, édesen..
Bár mikor nem az?
Finoman simogatva ébresztem.. és mikor kinyitja a szemét ereszti csak el a hajamat.. amit egész éjszaka mentőkötélként szorongatott.
Mosolyogva hajolok le hozzá és csókolom meg. Édes...
Jah hogy ezt mondtam már?
Öh akkor most megismétlem.. még mindig az..
- Hmmm… Jó reggelt… - feleli halkan suttogva, ezzel rejtve el kissé rekedt hangját.
Mosolyogva húzom közelebb magamhoz, ő pedig óvastosan simít végig rajtam.. mint aki meg akar győződni hogy mindenem megvan.
Paprikapiros lesz aztán mikor megpillantja a színes karmolásnyomokat a testemen, és motyog valamit amit nem értek.
Csak nevetek rajta.
Befészkeli magát a takaró alá..én pedig kívülről simulok hozzá. Nem bánom hogy a paplan közénk állt.. most az egyszer nem.
- Mit csinálsz ma? - kérdezem miközben ujjam a tenyerén köröz.
- Az egyetemre kell bemennem… a szakdolgozatom miatt. - feleli.
Nocsak.. csak én hallottam vagy tényleg ott volt a megkönnyebbült szín abban a mondatban.
– Munka után majd kereslek. - felelem mosolyogva.
Naná..mert úgyse hagylak békén.
***
Miután végzek pár tárgyalással gondolom beugrok érte az egyetemre..de már nem érem utol.
Végülis aztán közbejön mégegy ügyfél..így késve végülis a lakására veszem az irányt.
Éppen utolérem.. már a sarokról látom ahogy éppen besétál a kapun.
Aztán meg is jelenik rögtön amint lefékezek a kapuban.
Beengedem magam..miután ő eltűnik előttem az ajtóban.
A konyhában találok rá..körülötte minden bizonnyal frissen vásárolt holmik, rengeteg gyümölcs.. aminek láttán gyöngyöző nevetés tör fel a torkomból.
- Mit szólsz hozzá… elutazunk… holnap… vagy vasárnap hazahozlak… - avatom be röviden a tervbe.
Felnéz a pakolásból.
Kissé mintha csodálkozna. Sejtelmem sincs min.
- Na és… hova megyünk? - kérdezi kíváncsian. Oh.. szóval akkor tetszik az ötlet.
- Majd meglátod.. -vigyorodom el jókedvűen.
****
Másnap kora délután érte megyek.
Tegnap a lelkére kötöttem hogy mit csomagoljon össze.. kicsit csodálkozott is a holmik hallatán de nem szólt semmit, aminek örülök.
Nem akarom elrontani a dolgot azzal hogy előre elmondom mit fog látni.
Mikor megkérdezte hogy a laptopot hozhatja-e erősen gondokodóba estem, de végülis rábólintottam a dologra.
Szerkesztés Törlés
2009.05.26 12:29 Idézet Válasz Moderálás
Darky
Jin (5.):
Végülis író vagy mi a szösz... nem foszthatom meg attól ami számára az életet jelenti.
Bedobom a sporttáskámat és a bőröndömet a kocsiba, és felszedem útközben.
Csöndes egész úton, majd mikor észreveszi melyik irányba tartunk egyre több kérdés hagyja el a száját.
- Délnek megyünk? De hiszen a városnak azon a részén a...
Felé fordulok mikor lefékezek, és a kocsi mellé sétáló alkalmazottamnak nyújtom a slusszkolcsot.
- A főpályaudvar.. - csodálkozik. - Azt hiszem kocsival megyünk.
- Arrafelé nincsen út. - felelem miközben megmutatom a fiúnak hol vannak a csomagokat amiket majd adjon fel utánunk.
- Gyere!
Elsétálunk a sok tovasiető ember mellett. Halvány krémszínű ingjében igazán gyönyörű látvány.. és emiatt is megbámulják nemcsak azért mert híres.
- Nahát.. ez az? - néz fel rám mikor megállok egy épp az állomáson vesztegelő vonat mellett.
A legmodernebb gyorsvasutak egyikéhez tartozik, szárazföldön az egyik leggyorsabb közlekedési forma...ráadásul egy egész kocsit kibéreltem az útra.
- Igen. - felelem mosolyogva figyelve az embereket akik a hátsóbb, másodosztályú helyekre szállnak be csomagokkal megrakodva. A mi csomagjaink bizonyára már fent is vannak a vonaton.
Halk füttyszó és villanó fények jelzik az indulás előtti utolsó 5 percet.
Felszállunk.
Felsegítem a magas lépcsőn. Az ajtuk maguktól nyílnak.. azonnal megtölti az orromat a kellmes illat, amivel megbíztam az asszisztensemet hogy intézze el.
Egy repülőgépnek is beillő utastérbe érkezünk, kényelmes ülésekkel. A csomagokat éppen akkor cipeli egy hordár a kabin belsejébe. Az automata ajtó halk surrogással záródik mögötte.
A legbelső ülésre ül..az ablak mellé.
- Miféle hely lehet az ahova nem megy út..csak ilyen.. vonat.. - mondja elgondolkozva, miközben a peronon rohangáló embereket figyeli az ablakból.
- Majd meglátod. - felelem továbbra is titokzatosan.
***
Elindulunk.
Akár a repülőn.. a pincér házhoz jön és megkérdezi kérünk e valamit.
Mikor töredelmesen bevallja hogy ma még nem ért rá nagyon enni, komplett kis uzsonnát rendelek kettőnknek.
Időnként kitekint az ablakon míg eszünk.
A növényzet odakint lassan sűrűsödik.. erdők és sziklás fennsíkok váltogatják egymást..majd egyre ritkulni kezd.
Ahogy sötétedik úgy hűl le a levegő..de nem az éjszaka közeledtétől..csak mert északnak tartunk.
Az egész szerelvény olyan halk hogy szinte nem is érzi az embre hogy vonaton ül. Semmi idesítő kattogás és rázás.
Éppen erről kérdezne.. amikoris megcsörren a telefonom..valahol a levetett kabátom mélyén.
Morogva állok fel és sétálok oda.
Fontos ügy. Bakker.
Intek neki hogy hamarosan visszajövök, és átsétálok a előtérbe a felszállóhelységbe.
***
Vagy egy óra alatt sikerül elintézni a kavarodást, de mikor visszamegyek sehol sem találom.
A laptopja viszont fényesen világít a kis asztalkán az ülése előtt.
Nos..akkor megvárom míg visszaér.
Míg várakozom kíváncsian beleolvasok a készülő műbe.
Éppen Assanról ír.. a mágus szemével...
A vámpír csat hevében kibomlott hajáról és ahogy vérmocskos kezével felemeli a földről a félig ájult mágust.
"Varázsereje nem hagyta cserben csak kimerítette.. de ezt ő jól tudta..minden amit adni tudott az egy fáradt mosoly volt..mielőtt a karjaiba ájult volna.. Assan még azt mondta:
- Ezt a csatát nekem nyerted meg.. magad nevében... de nekem..."
Léptekre eszmélek fel, de nem ugrom fel rajtakapottan, ott maradok ülve.. a helyén..a laptop előtt.
Kissé meglepi a dolog.. a gép felé nyúlna, de aztán mégis visszahúzza a kezét.
- Nagyon izgalmas résznél hagytad abba.. - jegyzem meg mosolyogva, mire elpirul. Ez most nem tudom nekem szól e.. vagy annak amit mondtam, esetleg mert nem tudja mit láttam belőle és mit nem.. mindenesetre nagyon édes így.
Odakint már a sötétség kezd leereszkedni a fenyőkkel borított tájra.. szél csapkodja a vonat acél külsejét.
- Meddig utazunk még? - kérdezi érdeklődve.
- Holnap délben érünk oda. - felelem.
- Olyan messze van?
Csak mosolyogok.
- Igen.
***
Még beszélgetünk egy darabig, majd átterelem a másik kabinba.
Itt ágyak vannak.. azaz egyetlen hatalmas emeletes galériaágy.. melynek matraca olyan széles hogy öten is elférnénk rajta... és olyan magasan van.. hogy hasalva is kilát az üvegen.
Mosolyogva intek neki hogy csak rajta.. ő pedig egy gyerek felfedező kíváncsiségéval mászik fel.
Megtapintja a párnákat.. majd leköti a látvány.. az elsuhanó fák a sötétségben.
Az apró kabinvilágítás kigyullad ahogy leoltom a mennyezeti lámpát és felmászom mellé a létrán.
- Még sosem utaztam így.. - vallja be.. de mégis a hangsúly olyan..mintha valami fergetege dologból maradt volna ki.
- És tetszik..? -kérdezem miközben fölé mászom..vigyázva hogy a fejem ne verjem be az alacsony mennyezetbe..ami most elég közel van.
Rámmosolyog.
Akkor jó.
- Aki ilyen jó tanulmányi eredménnyel végez megérdemel egy kis kikapcsolódást. - teszem hozzá mosolyogva.
Csodálkozva néz honnan tudom.
- Az egyetemen mondták mikor felőled kérdeztem. - felelem halkan.
Ujjaim az ajkán simítanak végig.
Arréb gurul ahogy kanyarodik a vonat, és pont neki a mellkasomnak.
Összerezzen, majd mikor felnéz elégedetten mosolygó arcomba csak sóhajt egyet.
- Amon.. - súgom a nevét halkan. Beleborzong.. pedigmég nem tettem semmit.
Kezem inge alá siklik.. belülről sikerül kipattintanom a gombokat. Ő már az ingem nyakát markolja.
Nyelvem végigsilik a kulcscsontján mielőtt az ajkaira hajolnék.
Halk sóhaja édes mézként tölti be az érzékeimet.. és ez az illat.. szamóca és eper.. virágzó baracfák... édes.. kellemes.. megnyugtató illat.
Percről percre veszítjük el látásunkat a külvilág felé.
Már nem érdekel semmi..csak az ő teste.. a sóhajai a hangja..
Pedig.. már nem kéne hogy ennyire izgasson..de mégis..
Ezúttal hosszan elnyújtva kényeztetem mielőtt beléhatolnék.. az első orgazmusát elégedett morranással nézem végig. Figyelem ahogy pupillája kitágul..mintha magába akarna szippantani.. ujjai a hátamba marnak.
És ez még csak kezdet..
- Amon.. nézd csak.. - súgom fülébe halkan... miközben a vállát haradálom.
Reszketve fordítja oldalra fejét, teste még mindig remeg alattam.
Odakint hatalmas pelyhekben hull a hó... elértk a hóhatárt.
Apró csókokkal hintem tele a bőrét.. miközben ő megigézve bámulja a hósesést.
Halk, elcsukló hangon nyög fel ahogy tudatosul benne a dolog hogy még mindig benne vagyok.. és testén újult erővel cikázik végig a kéj.
Áthidalom a távolságot közöttünk.. sóvár vággyal csókolom meg, hogy aztán elszabadítva minden szenvedélyemet kergessem az őrületbe teljesen.
Kéjes sikolya a fülemben cseng ahogy hangosan felmordulva jutok el a csúcsra énis.
****
Szerkesztés Törlés
2009.05.26 12:24 Idézet Válasz Moderálás
Darky
Jin (7.):
- Gyönyörű.. -sóhajtva az ablakon át a hóborította tájat nézve ami mellett elhaladunk. Pedig sötét van..mégis látni valamennyit.. a nagy fehérségben.
- Igen az vagy... - hajtom fejem az övé felett a párnára. Oldalról hozzásimulva nézek énis ki a tájra.
- Öh..én a tájra gondoltam... - feleli zavartan. Piros arcát az üvegen látom tükröződni. Elfolytok egy mosolyt. Ujjaim a vállát cirógatják.
- Az is szép.. - felelem egyetértően.
Igen.
***
Másnap még dél előtt érkezünk..a hó akkoris szakad mikor leszállunk a vonatról.
- Mostmár nem csodálkozom a kabáton. - jegyzi meg összehúzva magán.
Rámosolygok.
Fogaskerekű.. gép vontatta libegőn hagyjuk el a pályaudvart és érkezünk mega szállásra.
Allatunk a hegyek..völgyek..és a rengeteg hó.
A recepciós kisasszony mosolyogva fogad.. a forralt bort kötelező elfogyasztani.
Fancsali képpel átveszi ő is..de csak belekortyol.
Mikor a szobába lépünk rögtön az ablak vonzza.. ami egy völgyre néz.. és ott zöldellő fákra.
- Meddig is maradunk? - néz rám mosolyogva.
- Vasárnapig. Ma péntek van. Látom máris tetszik a hely.
Igen..ez a mosoly minden csak nem utálkozó.
- Gyere.. már vár motoros szán... - nyújtom felé a kezem.
- A mi...? Hogy én...?
- Vagy inkább szaunázni szeretnél?
- Előbb..én...hova is... - körbenéz..annyi minden van itt. Lesz időd megnézni bőven. A hó végülis elcsábítja. - Kimennék...
Szerkesztés Törlés
2009.04.19 20:29 Idézet Válasz Moderálás
Hippolyta
Amon:
Aranymintás bézs színű csempék, aranyszínű halványbarna csíkos padlólap… még a fürdőkád is ezekkel a színekkel van kirakva belülről is… Tisztára, mint az ókorban, a rómaiaknál. Törölközők és minden kiegészítő is igazodik a varázslatos színekhez, amit az éppen csak derengő világítás megkoronáz.
Miért csak most tűnnek fel nekem ezek az apró részletek… amikor… nem először fürdök ezen a helyen…?
A kád mellett állunk, egymással szemben, kezei gyakorlott és gyors mozdulattal szabadítanak meg a kölcsönkapott ingtől.
Felnézek rá, mosolya a tegnapit… és a ma reggelt idézi. Félrefordított fejjel figyelem egy pillanatra, és arra gondolok, hogy az inge alatt ott van az a furcsa, érdekes, tetoválás… ami… mostanra… sötétlila foltokkal tarkított… jóvoltomból… Mégis… látni szeretném…
Óvatosan nyúlok oda… a legalsó gomb alá csúsztatom a kezem, és a gombok engednek maguktól, ahogy felfelé tart kezem a mellkasán.
Karja derekamra fonódva csökkenti a minimális távolságot nullára egy szempillantás alatt.
Ujjaim a szabaddá vált tetoválás vonalait rajzolgatják körbe, kezét közben érzem, nadrágom alá bejutni, aztán, ami még van ruha rajtam a bokámnál koncentrálódva zavaró tényezővé válik csak.
Ekkor jut eszembe… hogy… azt ígértem neki… segítek… nem azt… hogy hátráltatom fürdésben…
Kilépek a ruhák közül, kicsit hátrébb taszítom őket az egyik talpammal, kezem a vállamon nyugvó kezére teszem.
- De… én már… - kezdeném a magyarázkodást.
- Az nem baj. – folytja belém a szavakat, és már át is emel a kádba, az illatos habokba.
Itt van mellettem… mégsem látom az arcát, ettől a rengeteg habtól… Elhessegetem magam elöl, hogy láthassam. Hogy aztán egyből pírt csaljon az arcomra, amikor végre mosolyával szembe találkozom.
A levegő víztől nehéz párája, gyöngyöző cseppekben ül felsőtestén, nyakán… hajtincseiben. Beletúrok a sötétbarna fürtökbe, s közben érzem ajkait vállamon. Hosszú haja… kígyózik a víz tetején, eljut a víz alá is, ujjaim és tekintetem követik útjukat.
Fogai finom figyelemelterelése a fülcimpámon…
- Ez is a te hibád… - suttogja a fülembe.
- Öh… én… sajnálom… - szabadkozom. Biztosan sok időbe telik, míg ez a sok haj mind megszárad… és most csak miattam lett vizes, amikor… biztos sietne és most még… velem is foglalkozhat nem csak a fürdéssel.
- Ugyan… úgy nézek ki, mint, aki sajnálja? – feleli halkan, közben fel sem emeli a fejét felsőtestemről.
Hmmm… hát… nem tudhatom, hiszen… nem is látom az arcát… A hangja… mégis… valahogy… nem tűnik bosszúsnak… sőt… mintha egyre mélyülne is.
Felemeli a fejét… szemben van velem… kávétengert idéző tekintetében a víz habjai tükröződnek. Ami alá aztán lenyúl, ujjai, tenyerét érzem combom oldalán, aztán… merevedésemre siklanak ujjai… Én pedig nem tudok visszatartani egy feltörni készülő sóhajt.
Jó… ég…
Ezt igazán… Nem engedhetem… Egy elfoglalt üzletembert tartok fel… éppen.
- Uhm… Megmossam a hátadat? – nézek fel rá, csillogó szemekkel, válasz helyett azonban nevetést kapok csak.
Hmmm… valami rosszat szólhattam… megint… Nem a hátával kell kezdeni a fürdést… tudom én.
- Jobbat tudok… - súgja nekem, testemet maga elé húzza, hátam mellkasához simul, a habos forró víz csak úgy árasztja felénk a bódító illatot.
Az ő háta a kád széléhez támaszkodik, nekem a kezeim a combjaiban találnak támasztékra, szemeim az övéit keresik, hátrahajtom fejem, torkából mély morgással hajol le hozzám egy csókra.
Hnnn… Nyögök bele szájába, kezeim önkéntelenül szorítják erősebben térdeit.
Karja megjelenik látóteremben, ujjai felsőtestemet bizsergetik, mellbimbóm körül játszadoznak.
Hangosan próbálok az egyre jobban kiszoruló levegőből juttatni tüdőmbe, ami egyre kevésbé sikerül. Sóhajtva simítom testem egyre közelebb az övéhez, lábaim maguktól nyílnak szét.
Ujjai combjaim belső felszínét simogatják, ajkait nyakamon érzem… Ohhh… Istenem… Eszemet teljesen elhagyva, az öntudatlanság határán egyensúlyozva, egész testemben remegve – bizseregve, dőlök hátra… immár teljesen ránehezedve.
Csípőmre simulva érzem tenyerét, azután pedig… férfiasságát… testemben.
Zihálva sóhajtok fel, két kezem térdeiről hátra, tarkójára teszem, haja elborítja testemet, ahogy lehajtja fejét hozzám egy újabb csókra.
Fenekemet megmozdítva hajolnék hozzá közelebb, halk nyögéssel veszem tudomásul, hogy visszanyom gyengéden.
Izmaim szinte cseppfolyóssá válva kocsonyaként remegnek, fejem oldalra csuklik vállán, majd egész testem megfeszül arra az apró érintésre, ahogy ajkait nyakamon megérzem.
Ohhh… jesszusom… Annyira… annyira… Jajjj…
Ajkainak puhasága után fogait érzem meg ugyanott, amire a gyönyör forró hullámban terít be, teljesen.
Hrrr….
Reszketve dőlök ismét mellkasának, és éppen felnéznék a szemébe, amikor újra megérzem mozogni bennem, semmit sem vesztve szenvedélyéből, amivel megint az önkívület határáig sodródom, noha még az előző hullámokat is ott érzem fejem fölött.
Könyörgő szemekkel nézek fel rá, mellkasa pont arcom előtt van ezúttal már… mosolyogva hajol rá ajkaimra, hogy aztán arcomat nyakára hajthassam… olyan szavak tolulnak elő belőlem… amit… álmomban sem ismételnék meg, most mégis… megállíthatatlanul, zavarosan bugyognak fel belőlem… úgy, hogy én magam sem tudnám elismételni, valószínűleg.
Szerkesztés Törlés
2009.04.19 20:28 Idézet Válasz Moderálás
Hippolyta
Amon(2.):
Amikor már végképp a szélére sodort az öntudatlanság határának, sikoltva juttatom tudomására, hogy nem bírom tovább, de egy tizedmásodperccel később érzem testemben, hogy követ ő is… így egyszerre önt el bennünket ezúttal a gyönyör hömpölygő árja.
Fejem vállára csuklik… szórakozottan magam elé meredve simogatom tetoválásán a kusza vonalakat, tenyerét érzem fel-le szántani, vállamon, hátamon.
Körülöttünk a forró víz még mindig árasztja ránk a gőzt, leheletét érzem bőrömön. Földöntúli nyugalom szállja meg érzékeimet, amikor végre rendesen tudok lélegezni, eszembe sem jutnak azok a dolgok, amik akkor kavarogtak a fejemben, mikor elkezdtük a fürdést.
Pedig biztosan feltartom… De… egyszerűen… nem tudnék egyszerűen… csak úgy elmenni… most már nem… Pedig… minden bizonnyal… neki is az lenne a legjobb…
- Amon... – suttogja olyan halkan, mintha csak álomból akarna ébreszteni. - Tudod… a tenger nagyon csodás így naplementében…
Naplemente?... Ilyen későre járna…?
- Már ennyi az idő? - motyogom, de fejem továbbra is vállán pihen…, majd amikor eszembe ötlik, hogy ez bizonyára azt jelenti… ideje lenne mennem… felkapom a fejem. Megcsúszva, hangos robajlással nyel el a hatalmas kád.
Szemben vele, egyenesedek fel, hajamból, arcomról széles patakokban folyik le a víz.
- Miért? Sietsz valahová? – kérdezi mosollyal az arcán.
- Öh… nem… én… csak…
- Akkor jó, már attól féltem nemet mondasz.
Most, akkor… ez… mit jelent… az előbb még azt hittem ideje lenne mennem… hiszen tegnap délután óta… mással se tud foglalkozni csak velem… Most azonban… Nem tudom… össze vagyok zavarodva.
*-*
Homokszínű inget és sötétbarna nadrágot kapok, frissen megszáradt hajam csapkodja a szél. A széles lépcsősor aljában ácsorgok, nézem a kertet, ahogy sötétszínű napsugarak vöröses-arannyal vonják be.
Amikor megáll mellettem, kinyitja belülről az ajtót, még be se csatoltam a biztonsági övet, már indulunk is.
A tető legördül a fejünk fölül, mosolyogva nézem ahogy haját repíti a beáramló levegő.
- Hová megyünk? – kíváncsiskodom.
- Majd meglátod. – mosolyog rám sokat mondóan… amitől… félelem költözne belém, ha nem tudnám… hogy… eddig is milyen csodálatos helyekre vitt.
Gondolataimba merülve bámészkodok kifelé, hallgatásba süppedve… de ahelyett, hogy rendeződnének gondolataim, időről időre beúszik lelki szemeim elé az a kávétengert idéző szempár… ami csak akkor csillogott úgy… ott… a gyönyör kapujában…
Zavartan fordítom fejem el, a kinti elsuhanó tájat nézve, és örömmel veszem észre, a vezetés leköti minden figyelmét. Nem tudom most mit kéne mondanom…
- Amon… - szólít meg, magamhoz térítve ezzel. Ahhoz képest, hogy kifelé néztem egész úton, úgy kapom fel a fejem, hogy fogalmam sincs hol járunk, milyen táj fogad.
- Hmmm?
- Megérkeztünk.– tájékoztat mosolyogva.
Kipattannak a szemeim olyan nagyra, akárha eddig aludtam volna. Azonnal nyúlok a biztonsági öv kapcsolójáért, de még meg sem találtam a kioldóját, amikor ráteszi kezét a kezemre. Tekintete fogva tartja szemeimet, csókja éppen annyira éget, mintha… pedig… nem is olyan rég volt, hogy kiszálltunk abból a füllesztően hatalmas kádból…
Hajamon keresztül tarkómat simogatja, én pedig máris olyan melegséget érzek ismét… hogy nyöszörögni lenne kedvem.
- Gyere… - szakad el tőlem mosolyogva és ki is száll a kocsiból.
Víz, tengerkék víz. Homokos parttal szegélyezve. Olyan helyen… ahol természetes módon biztos nem keletkezhetett homok.
A lemenő nap távolról aranyhidat fest a víz felszínére, a vízbe nyúló homok félsziget két oldalán magas lámpaoszlopok emelkednek, a víz hullámai időnként felcsapódnak rájuk, jelezve a dagály ideértét.
Előttem szabadul meg a cipőitől, én pedig követem, szemeimet le sem véve a tájról.
Lassan utolérem, egymás mellett lépkedve sétálunk végig rajta. A felcsapódó hullámok időnként elérik lábunkat, nadrágunkat.
Ahogy a nap nyújtotta természetes fény lebukik a látóhatár mögött a lámpák mellettünk sorra gyulladnak fel, halványabb sárga fényüket vetve a vízfelszínre.
- Gyönyörű. – suttogom, kicsit előresétálva a sekély vízbe, a látványtól megbabonázottan.
- Honnan tudsz erről a helyről? Még sosem jártam errefelé. – kérdezem félig felé fordulva, nem tudom elszakítani szemem a látványtól.
- Forgatási helyszín. Egyébként egy ismerősömnek épül itt szállodája. – magyarázza nekem, kedvesen.
Ha most itt lenne a laptopom, vagy akár csak a jegyzetfüzetem… csak úgy ömlenek az agyamba a látvány nyújtotta újabbnál újabb ötletek.
- Azt hiszem… ez a világ is van olyan szép… mint a másik… - hallom meg halk hangját.
- Igen, az… - vágom rá azonnal, és aztán rögtön le is esik… hogy ez… valószínűleg… rám vonatkozott. – Úgy érted hogy… - akarom kérdezni rögtön, de ő azonnal bele is kezd.
- Tudod, a munkám összehoz pár furcsa illetővel. – magyarázza kedvesen, miközben még mindig a homok félsziget vége felé sétálunk, alakunkat megvilágítja a világítótorony, aminek fénye időnként a vizet is beborítja.
- De ilyennel, mint te… még sosem volt dolgom… - folytatja.
Ijedten fordítom el a fejem, lesütöm a szemem, a vizet nézem. Tudtam… éreztem… tárgyilagosan fogalmazza meg azt… amit már úgyis éreztem… csodálom a türelméért.
Kezemet megfogva fordít maga felé, a világítótorony fénye épp elhalad a fejünk felett, haját vonja be halvány fénnyel.
- Minden embernek van egy megálmodott világa... amiben otthon érzi magát... és aminek ő az irányítója. Nekem is van. De te... különleges vagy... mert meg tudod osztani ezt a világot másokkal... anélkül hogy bármit is torzulna a tükörkép, amit világnak mutatsz.
Ujjainak simogató érintését veszem észre kézfejemen. Úgy nézek meredten rá, mintha valósággal várnám… a halálos ítéletemet tőle.
- Az emberek élvezik ezt… de te… boldog vagy igazán? – kérdezi éppen rátalálva tekintetével szemeimre.
Zavarba ejt a kérdése… azt sem tudnám biztosan eldönteni, hogy ez most… a jelen helyzetre vonatkozik-e, vagy az írásra, és a hozzá tartozó fantáziavilágra.
- Most… furcsa… de… boldognak érzem magam… - mondom ki végül… a köztes megoldást választva.
- Ez nem furcsa... Azért van mert elengedted magad végre… - mosolyog rám, de nem vagyok biztos benne, hogy úgy kell-e érteni szavait, ahogy én gondolom, csodálkozó pillantásokat vetve nézek fel rá.
- Ha pedig csak ez kell...Akkor...– folytatja, de nem tudja befejezni, egy távolódó hajó kürtje elnyomja szavait, így felesleges lenne kimondanom… megkérnem, hogy… ne fejezze be a mondatot… nem vagyok benne biztos, hogy ugyanarra gondolunk, és ha nem… akkor inkább maradjon is úgy, ahogy most… kimondatlanul.
A hullámok egyre jobban felcsapnak a hajó keltette lökések egészen a térdünkig felhordják a vizet.
Az egyre sötétülő színű égbolt összemosódni látszik a tengerrel, a hajó távolodó fénye vékony fénysugarat hagy maga után.
Nevetni kezd, és én nem tudom megállni hogy ne nevessek vele. A helyzet abszurditásán, de elsősorban a saját hülyeségemen.
Fény villan a parton. Odafordítom a fejem, s észreveszem, hogy nem valamelyik lámpa bocsájtja ki, valaki áll a parton, a kezében tart… valamit… amiből a fény árad.
- Vissza kellene mennünk. – sóhajtja.
Bólintva jelzem belegyezésem, aztán nem sokkal később feltűnik… a parton ácsorgó nőalak miért olyan ismerős nekem.
A kiadó embere! Az a nő…, akit direkt mellém rendeltek… hogy… az ügyeimmel foglalkozzon. Amolyan menedzser féle. De… hogy kerül… pont ide? Amikor én sem tudtam hogy ide fogok jönni?
Még jóformán nem is értünk ki a vízből, a cipőm még nincs a lábamon, amikor már fennhangon sorolja kötelezettségeimet.
Kötelezettségek… Pfff… Megírtam a könyveket… aláírtam a papírokat a megfilmesítésről… mi kell még?... Folytatom, hiszen be sem fejeztem, amúgy sem hiszem, hogy írás nélkül kibírnám… Nem mehetne oda… valaki… más… aláírok nekik néhány fotót, amit elvihetnek… vagy hasonló…
Az összes, eddig megszerzett és féltve őrzött jókedvem elszáll teljesen, mintha nem is lett volna, pedig szép volt a mai nap… meg a tegnapi is, hiszen tegnap kezdődött igazából...
- Nem lehetne… - próbálkozom, holott pontosan tudom, mi lesz a válasz. Ez a nő sosem szimpatizált velem igazán, csak azért ilyen nyájas velem, mert a kiadónak sok pénzt hoznak a könyveim, és még koránt sincs vége a történetnek.
- Nem. – vág a szavamba azonnal, olyan hideg tekintet mélyed az enyémbe, hogy többet inkább meg sem szólalok, szomorú sóhajjal veszem tudomásul az elkerülhetetlent.
- Mikor lesz? – fordul a nő felé Jin, átvéve tőlem a szót. Sokkal nagyobb rutinja, és sokkal nagyobb türelme is van az ilyesmihez.
- Déltől-kettőig. – hangzik a válasz hűvösen. Tudom mit gondol… elkényeztetett különc kölyök, elvárja, hogy körülugrálják. De igazából… én csak… azt szeretném, hogy hagyjanak békén.
- Mindössze két óra. – hívja fel a figyelmem mosolyogva, de valahogy nem sikerül annyi erőt összeszednem magamban, hogy visszamosolyogjak.
- Aztán pedig eljössz és megnézzük az állatokat. – fejezi be, mire rögtön felkapom a fejem.
- A miket? – kérdezek vissza értetlenül. Milyen állatokat, hol…?
- Assan csatalovát, az elvarázsolt farkast, a hollókat és a leendő sárkányt. Holnapra beszéltem meg időpontot az állatidomárral. Nagyon örülne neki, ha te választanád ki őket. – mondja nekem úgy, mintha nem is én, hanem ő írta volna a könyveket.
Felcsillannak a szemeim, az arcomra mégis felkúszik egy mosoly. Állatok… emberközelhez szokottan… Ez nagyon érdekesen, izgalmasan hangzik.
- Akkor holnap. – búcsúzom mosollyal, miközben a cipőmet húzom.
- Érted megyek. – hangzik tőle, én pedig kénytelen kelletlen beszállok a menedzser mellé, a sofőr pedig azonnal indít, a nő pedig rám zúdítja a még fenn maradt állítólagos kötelezettségemet.
*-*
Késő éjszakába menően, jegyzetelem és gépelem a nappalim kanapéján ücsörögve, ami eszembe jutott a napról, a tengerről… és a történtekről.
Aztán, amikor végre elálmosodom, a jegyzetfüzetemmel vonulok az ágyamba, hogy egészen biztosan le tudjak jegyzetelni mindent, ami eszembe jutott.
Hajnalban aztán a saját kiáltásaimra ijedek fel. A takaró a lábaimnál, a lepedő alattam egy csomóba gyűrődött, zihálva zuhanok vissza a párnára, a takarót reszkető kezekkel markolom.
Képtelen vagyok becsukni a szemem. Hallom a hangját… megvető kacaját… ha lecsukom a szemem… látom is…
Olyan régen volt már, pedig…
Miért pont most jött elő…
Gondolni se akarok rá… elfelejtettem… túlléptem rajta…
Miért…
Aztán mégis sikerül visszaaludnom, egyáltalán nem nyugodt, és cseppet sem pihentető alvásra.
Mindezek után reggel a szokásosnál előbb ébredek, és mintha le sem feküdtem volna, olyan érzés kikecmeregni az ágyból, amit aztán az a szintén nem túl felemelő tudat sem segít, hogy a dedikálásra kell mennem.
Jegyzetfüzettel és laptoppal bíbelődöm, a szokásos egy bögre tejeskávé helyett kettőt iszok meg, de még azután sem érzem egy szikrával sem éberebbnek. Napszemüveget veszek elő, amikor meghallom a csengőszót, és kicsivel később az állítólagos menedzserem sürgető hangját, hogy most már indulnunk kell.
Szerkesztés Törlés
2009.04.19 20:25 Idézet Válasz Moderálás
Hippolyta
Amon (4.):
Hangzavar és tömeg fogad, a könyvek csak úgy záporoznak elém, úgy tűnik sosem lesz vége. Lökdösődnek, kiabálnak, fényképeznek, csak közel akarnak kerülni, látni, megérinteni.
Na és persze a dolog jóval tovább tart két óránál.
Könyörgő tekintettel kérek a dedikálást szervező bolt tulajdonosától egy kis szünetet, hogy egy kicsit felállhassak, esetleg ihassak valamit, ám amikor a tömeg meglátja, hogy felállok, a tolakodás csak még nagyobb erőre kap, ezúttal immáron sikítozók is akadnak.
Csak innen el… Istenem… bár történne valami… és ne is kellene visszamennem…
Mormolok magamban fohászt, miközben egy külön terembe vezetnek, ahova frisstőket készítettek nekem. Alig csukódik mögöttem az ajtó, mikor egy másik nyílik ki, és én majdnem felsikoltok örömömben, amikor meglátom Jint.
Az örömöm már csak akkor nagyobb, amikor kézen ragad és a hátsó ajtón át távozunk. Kívülről van alkalmam megnézni, hogy a tömeg bizony semmit sem csappant.
Megnyugodva mesélem el a történteket, szorítkozva a dedikálásra, az éjszakát és a történteket fel sem hozom.
Velem töltötte a tegnap jórészét, és az azelőtti nap jelentős százalékát is. Nem akarhat minden apró-cseprő felmerülő problémámról hallani. Neki egészen más gondjai vannak, egy író egyébként is élénk képzelettel van megáldva…
Aztán egy csapásra elszáll minden borús gondolatom mégis, ahogy kiszállunk a kocsiból és megpillantom a kifutóban köröket leíró koromfekete lovat. Elnyíló, csodálkozó szemekkel figyelem, még a porfelhő is, amit patái felvernek is beleillik az általam alkotott képbe.
- Ő az… Assan lova… - mondom elhűlten.
- Örülök, hogy megtaláltad. – mosolyog rám, s vállamra teszi kezét.
Középkorúnak tűnő úr jön felénk, két lovat vezetve maga mellett, arcán széles mosollyal… és a lovak mellett… egy farkassal.
- Örülök, hogy eljöttek... – üdvözöl bennünket, majd ha lehet még szélesebb mosolyra fakad arca, amikor meglátja, hogy a farkast figyelem.
- Oh... ő Rufus… Magam idomítottam... szelíd mint egy bárány... simogasd csak meg... – bíztat s én nem is gondolkodom rajta, egyből leguggolok és az állat vastag puha bundája bújnak kezeim, az pedig úgy nyalogatja őket, mintha mindig is ismert volna.
- Hihetetlen… Csodálatos… - sóhajtozom, és már eszembe sem jut, sem a dedikálás, sem az éjszaka.
Boldog mosollyal nézek fel rá, csak pár lépés távolságra van tőlem. Egyik vállára óriási fekete holló foglalt helyet, feje felett egy másik köröz… nem is egy… kettő… három… négy is előkerül…
Savanyú arcot vágva nyújtja ki másik kezét is, hogy helyet találhassanak a madarak a leszállásra, én pedig minden elfelejtett feszültséget elengedve hahotázok felhőtlenül, nevetésemet pedig csak erősíti a hang… hogy ő is velem nevet.
A farkas után a lovat is közelebbről megmutatják, és amikor bevallom, még sosem lovagoltam, azonnal kerítenek is lehetőséget nekem, hogy Assan lovát elsőként én próbálhassam ki.
Mire a sétalovaglással végzek Jin egy fiatalabb férfivel beszélget, üzletinek tűnő hangsúllyal, majd egy laptop is előkerül és a férfi mutogatni kezdi az elkészült terveket a sárkányról és egyéb, a mi világunkban nem is létező állatokról.
A délután jórészét ott töltjük, alig tudok elszakadni az állatoktól. Csak az a gondolat tud távozásra késztetni végül is, hogy neki bizonyára még ezen kívül is van dolga… elfoglalt üzletember, nem azért jött, hogy engem istápoljon.
Búcsúzkodni akarok és köszönetet mondani a hihetetlenül kellemes percekért, amikor elnézően mosolyogva dorgál meg.
- Még nincs vége a napnak… azt hitted máris elengedlek?... – kérdezi.
- Öööö… Én… azt hittem… rád még várnak… az irodában… munka… megbeszélések, tárgyalások… - hebegem. – Nem akarlak feltartani. – magyarázom zavartan.
- Ez hagy legyen az én gondom… - mosolyog zavaromon, miközben kinyitja a kocsiajtót és beszállunk. – Hova menjünk most? – kérdezi, amikor már én is bent ülök a kocsiban, mellette.
Hmm… most kérdezi meg először, eddig mindig titokzatoskodott. Pillanatnyi értetlen bizonytalanságomat kihasználva hajol egészen közel hozzám, ajkai cirógatják az enyémeket, a belém szorult levegő szusszanva préselődik ki tüdőmből, észre sem veszem, hogy hajának pár tincsét egészen magamhoz húztam.
- Jól esne most egy kávé. – mondom végül, mikor elenged, arcán olyan mosollyal, mint aki valami különleges jelentést tulajdonít az elhangzott dolognak.
Tudom, butaság… de egy kávé mindig feldob… és most talán kitisztítja a zavaros, bizonytalan gondolataimat is.
*-*
Nem sokkal később már egy kerthelyiségben ülünk, magasra hagyott bokrok és fák között, a sötétté váló napsugarak megfestik körülöttünk a természetet.
Előttem a gőzölgő tejeskávé, egy szelet valamilyen gyümölcskrémes-habos sütemény, amit ő választott nekem, mellettem ül egy adag frissen készített gyümölcskoktéllal.
A pincérek itt is sokkal kedvesebbek, mint egyszerű vendégekkel. Megint olyan helyen vagyunk, ami az övé, vagy… gyakran jár ide, másokkal is, esetleg.
Poharában a különböző színű gyümölcsleveket nézve eszembe jut…
- Hogy hívják… a házvezetőnődet? – kérdezem hirtelen, és meg is lepődik, olyan tekintettel néz, mint aki nem érti, hogy jön ez most ide.
- Mary… De… miért kérdezed?... – válaszolja gyanútlan félmosollyal.
- Olyan kedves volt velem… szeretnék neki virágot és bon-bont küldeni. – magyarázom.
Kacagva húzódik hozzám közelebb.
- Igazán szükségtelen… - ujjai hajamba bújnak magyarázás közben. – És egyébként is… küldeni?... Miből gondolod, hogy nem találkozol vele többet…?
Ujjai arcomat simogatják, arca csupán centiméterekre van az enyémtől.
Szerkesztés Törlés
2009.04.19 20:23 Idézet Válasz Moderálás
Hippolyta
Amon (5.):
- Öööö… Éééén… Nem is tudom… Nem úgy gondoltam… Csak… ő… olyan kedves volt velem… hozzám… - motyogom összefüggéstelenül, zavarosan, fejemet elfordítom a bokrokat figyelem, érzem hogy hajam arcát súrolja.
- Hogy is lenne képes… máshogy viszonyulni hozzád… bárki is… - suttogja közvetlenül a fülembe, nyakam bőrén érzem ujjait.
Ezt… most… valahogy… olyan furcsa mondatnak érzem… mint a tegnap… a tengerparton is…
Haját felém, rám fújja a szél, illata töményen lep meg. Az az illat… a tegnapi…
Kezem ujjaira siklik, keresem a szemkontaktust vele.
Ám mire megtalálom… addigra… léptek zaja ütik meg füleinket.
Nem pincér, nem is más alkalmazott… üzletfelek lehetnek… udvarias távolságtartást és kimért mondatokat hallok. Rólam szinte tudomást sem véve, ül le az asztalhoz és kezdeményez beszélgetést.
Csendben maradok, hallgatok… igyekszem úgy tenni mint aki itt van bár, de nem hallja miről beszélgetnek, megeszem a sütimet, amikor a kávé is elfogy elhatározom hogy talán hagynom kéne őket beszélgetni, innen nem messze lakok, egyedül is odatalálok.
Kezem a karfára téve akarom hátrébb tolni a széket.
– Nem szeretnék zavarni… Köszönöm a kellemes délutánt, hazatalálok egyedül is… - mondom illedelmesen, de be sem tudom fejezni, erős karja az enyémre fonódik.
- Nem… Nem szükséges. Üzletről… az irodában is tudunk beszélni… alkalmasabb körülmények között… - Hideg, ellentmondást nem tűrő hangsúly, olyan félmosoly, amitől én biztos megijednék, ha felém küldte volna.
A maradék gyümölcs koktélt két korttyal tűnteti el a pohárból, majd csuklómnál fogva állít talpra. Csak futó búcsúra telik olyan gyorsan távozunk a helyről.
A kormány mögé becsúszva aztán megereszt egy mély sóhajt.
- Hogy sehol nem lehet egy kis nyugalma az embernek… - fújja.
- De… hát… biztosan… fontos… üzleti partner… - értetlenkedem nagyra nőtt szemekkel.
Felém fordítja a fejét. – Ő csak egy… - kezd bele, de aztán elhallgat, és csak elmosolyodik.
Karját felém nyújtva, felsőmnél fogva ránt magához, nyikkanni sem tudok máris teljes látóteremet betölti széles mellkasa, haja.
- Igazad van… ideje lesz, hazavigyelek. – mondja valahova a hajamba, hallom mély lélegzetet venni s csak azután enged el.
*-*
A nappaliba sikerül evickélnem egy meglehetősen nagy pohár ananász lével, saját magamnak egy adag tejeskávéval.
Az ablak előtt áll, a nap utolsó sugarait nézi, amikor odaérek és sikeresen leteszem az asztalra a teli poharat.
Olyan furcsa… eddig mindig jól el tudtunk beszélgetni… vajon… átléptem a határt, amikor… nem tudtam parancsolni a… szenvedélynek…?
Mosolyogva nyújtom neki a poharat, kávésbögrémet le sem téve, kortyolok belőle, figyelem ahogy belekóstol a hideg gyümölcslébe.
- Ananász… - töri meg a csendet.
Zavartan vigyorgok… gyümölcs… hát persze, hogy az. Lehet, hogy szórakozott kis hülyének tűnök, de azért figyelek ám!
A pohár megérkezik a kisasztalra, a hideg gyöngyözve csapódik ki az oldalán.
Kezemen meleg tenyerét érzem, szemei beúsznak látóterembe…
- Én… izzzé… de… - hebegem összefüggéstelenül. Mutatóujját ajkaimra teszi, félig nyitott ajkaim közé úgy siklik be, meglepődöm és rögtön eszembe jut… nehogy megint véletlenül beleeresszem a fogaimat.
Halkan kuncogni kezd, szemeiben olyan csillogással, amitől egyből piros leszek.
Gallérjába kapaszkodva lihegek nyakába, hangját hallom fülem mellett, majd csókjának szenvedélye elragad engem is…
Arcom hajába fúrom, a hajtenger mámorító illatát lélegzem be töményen, keze hátamra simul az ing alatt… helyett… Ujjaim között egy tincset tartva azzal rajzolgatok körbe tetoválása vonalait, utána ajkaimmal, nyelvemmel is követve a kacskaringós vonalak útját.
Érzem, hogy nincs már rajtam csak az alsónadrágom, és hiába van jó idő mégis az egész testem libabőrös, úgy reszketek.
A kanapé sarkáról lecsúszok a szőnyegre, kezébe kapaszkodva nyúlok el rajta, meztelen felsőtestén egyből ismét rátalálok a tetoválás vonalaira, másik kezemmel mellkasát, mellbimbóit cirógatom.
Döbbenten sóhajtok fel, amikor megérzem, hogy lejjebb húzza az alsómat rólam, leheletét érzem ágyékom bőrén visszaverődni.
Ohhh… jajj…
Félkézzel túrok bele tincseibe, és húzok fel magamhoz párat, közben lecsukott szemekkel, alsó ajkamba mélyesztett fogakkal sóhajtozom.
Arca ismét arcom előtt, ajkai nedvesek… felemelem a fejem kissé, nyelvem lassan köröz felső és alsó ajkán… Ujjaim nadrágjának elejébe akaszkodnak.
Óvatosan ledöntöm a szőnyegre, arra a helyre ahol az előbb még én feküdtem. Kioldom a gombokat a nadrágján, boxer alsóján keresztül simítok végig csípőjén, combjain, férfiasságán, majd felnézek rá… egyenesen a szemébe… nem tudom visszatartani mosolyomat, miközben ujjaim becsúsznak az alsó alá, ő pedig döbbenten nyög fel, ahogy megérzi ujjaimat merevedésén.
Sokkal kevésbé körültekintő mozdulattal szabadítom meg ettől az utolsó ruhadarabtól is, két tenyerem immár teljesen meztelen bőrén kalandozik, hogy aztán ajkaimmal és közülük kibukkanó nyelvvel garázdálkodjak ugyanazokon a helyeken, két kezem két combja külső oldalán pihen.
Felhasználó tiltása Szerkesztés Törlés
2009.04.19 20:22 Idézet Válasz Moderálás
Hippolyta
Amon (6.):
Nyelvem bejárja a területet… minden egyes négyzetcentimétert, amikor újra ágyékához, egyre jobban duzzadó hímtagjához ér, akkor szakít csak hörögve félbe, és fektet vissza a puha szőnyegre, hogy az eddigieknél erősebb, minden eszünket végképp elvesztő csókban tapadjunk össze.
Nyöszörgés hagyja el számat, ahogy megérzem ágyékát vészesen közel az enyémhez, amire ő elégedettnek tűnő mosollyal válaszol, mielőtt fülemet, nyakamat kezdené kóstolgatni.
Hhhnnnn… Mmmm…
Fenekébe markolok, onnan combjai siklanak ujjaim… Ajkai nyomán bizsergek… égek… mindenütt.
Alig látom, olyan homályos már a tekintetem, és egyre kevesebb levegőt érzek bejutni… ugyanakkor minden pórusom érte kiállt… könyörögve…
Amikor aztán megérzem a behatolást nyöszörgésem ziháló nyögéssé változik… mellkasom hihetetlenül gyorsan emelkedik és süllyed, mégsem érzem, hogy levegőhöz jutnék…
Ohhh… Istenem… Végem…
Körmeim fenekének bőrét szaggatják, egyre mélyebb morgásszerű hangjait nyakamba temeti.
Lehunyom a szemeimet egy pillanatra, nyöszörgésbe fulladó zihálás közepette hol hátát, hol fenekét karmolom.
Hangosan sikoltva jutok el a csúcsra, éppen abban a pillanatban, amikor gyönyörét magamban is megérzem.
Fejét hozzáhajtva csókol meg, haja teljesen betemet.
Kifulladva kapaszkodok karjába, hangos levegővételeinken kívül hosszú percekig nem hallani semmi egyebet.
Félig felemelem a fejem, körülöttünk ruhák szanaszét… a hálószoba ajtó kis darabja jelenik meg pillanatra előttem, mielőtt visszahanyatlik fejem a szőnyegre, illetve rá… a hajára… egyik karjára.
Hálószoba… Én… nem hiszem… hogy… meg tudnék most… mozdulni…
Keze arcom elöl elsöpör néhány tincset, orrom vonalát rajzolva meg, végigsiklik ajkaimon, lefelé halad, nyakamat félrebillentve fordít magával szembe.
Zavartan mosolygok, futó csókot lehelek fülcimpájára, kezem vállába kapaszkodik.
Aztán egyszer csak felemel, és könnyedén szeli át velem a hálóig azt a nem túl nagy ámde számomra most akkor is hatalmasnak tűnő távolságot.
Testem a hideg ágyneműre érkezik, kisvártatva pedig megérkezik ő is… hogy felmelegítsen…
*-*
Éjszaka van, a hold halvány fénye egy utcai lámpa sárgás fényével keveredve jut be az ablakon. A levegő lassan kezd csak újra bejutni szervezetembe, majd amikor már képes vagyok kissé mozogni… haját babrálva helyezkedek el kényelmes, arcát látható távolságba… testétől.
Jajjj, nekem…
Most megint ugyanazok a kérdések kezdenek visszakúszni tudatomba, amiket megfogalmazni is csak nagy nehezen tudtam, akkor is, kimondani pedig egyáltalán nem.
Nézem őt, szemei teljesen lebilincselnek.
Vajon mit művelünk… magunkkal… a másikkal… azon kívül, hogy időről időre elveszítjük az irányítást magunk felett…
*-*
Úgy alszom el, hogy meg sem mozdulok egész éjszaka.
Hajnalban… vagy már reggel… arra ébredek, hogy egy kéz simít végig karomon.
Kinyitom a szemem… istenem… kerekednek el döbbenten szemeim… sötétbarna hajtincseit még mindig szorongatom…
Mosolyogva néz le rám, elnézést kérni sincs időm, ajkai szinte azonnal az enyémekre simulnak.
- Hmmm… Jó reggelt… - suttogom üdvözlésképpen.
Megkérdezném tudott-e aludni tőlem… hiszen ez az ágy korántsem olyan széles, mint az övé… de tekintetéből, mosolyából arra következtetek felesleges lenne szabadkozom, ezért.
Ujjaim, tenyerem óvatos simogatásra indulnak testén, így lassanként fel is fedezem, a sötét foltok mellé, változatos karmolás nyomokat is okoztam testén.
Hajszínemmel vetekedhet arcom színe… pillanatra szememet is becsukom, de csak nevet, nem tűnik bosszúsnak miattuk.
Kényelmesen visszafészkelem magam a takaró alá, onnan figyelem, teste szorosan az enyém mellett ámbár nem a takaró alatt, mint az enyém, hanem felette.
- Mit csinálsz ma? – kérdezi.
Pillanatra gondolkodnom kell, mit is kell… Ja igen!
- Az egyetemre kell bemennem… a szakdolgozatom miatt. – felelem.
Szemei rátalálnak az enyémekre, mosolyog. – Munka után majd kereslek.
Mióta a könyvkiadó ilyen óriási felhajtást rendezett, azóta az egyetem se ugyanaz. Külön körültekintést igényel, hogy nyugodtan be tudjak jönni. Pedig… régen szerettem ide járni. Mostanra már alig várom, hogy végezzek.
Még jó, hogy most elfogadták a szakdolgozatomat… Már csak néhány hét… és kezemben lesz a diploma, akkor pedig ezzel a felhajtással is kevesebb lesz.
Amikor pedig itt végzek, eszembe jut, hogy ideje lenne elmennem edzésre… elég régen nem voltam.
Udvariasak és kedvesek, mint mindig, de… mintha a szokásosnál többen lófrálnának körülöttem edzés közben… Azért lehet, mert… a múltkor… itt láttak… vele…?
Innen sétálva megyek haza, útközben néhány apróságot is vásárolok. Nagy szemű szőlő, eper, sárgadinnye, barack…
Narancslekvár, frissen sült kalács… egy újfajta kávé… Hmmm… ma még nem is ettem, tényleg.
Az ajtót nyitva hagyva pakolok le a konyhába, épp eszembe ötlik, hogy a kaput be sem zártam, amikor hangos fékezést hallok odakintről.
- Kerestelek az egyetemen… - mondja furcsán mosolyogva, ahogy kiszáll a kocsiból.
- Edzésen voltam. – vallom be, és visszamegyek a konyhába… az ajtóban ér utol. Amikor meglátja a szatyrot és a kissé szétdobált cuccokat kacagni kezd.
Igen, rá gondoltam, amikor ennyi gyümölcsöt beszereztem.
- Mit szólsz hozzá… elutazunk… holnap… vagy vasárnap hazahozlak…
Öööö… nahát… van egy kis szabadideje…? …és… velem akarja tölteni…?...
- Na és… hova megyünk?... – faggatózom, holott tudom mi lesz a válasz.
- Majd meglátod…
Szerkesztés Törlés
2009.03.31 00:00 Idézet Válasz Moderálás
Darky
Jin:
Ébredés.. reggeli.. vele.
Az biztos hogy nem így képzeltem el az első éjszakát vele. Meg is lepődtem és nem is.. ami bizonyos szempontból pozitív azért .. mégha én voltam mindenne az elindítója akkoris.
De végülis egy lavinát akár egyetlen hógolyó vagy egyetlen elfojtatlan kiáltás is elindíthat.
Figyelem ahogy a kezébe veszi a kávésbögrét. Sok-sok tejjel készítettem neki, ahogy szereti. Behunyt szemmel élvezi az finom illatokat, amik ébresztik még kissé kótyagos valójában.
Mellé telepszem, kezem simogatva siklik a takarója alá, amit szégyenlősen magán hagyott, mintha el is felejtette volna hogy úgyis láttam mindent.
Vagy csak szertefoszlott a varázs ami beburkolta éjszakát.. és nappal.. nem ugyanaz semmisem..
Mikor befejezi az ivást..aztán áthidalja végre a köztünk fellépett távolságot.. és újra a hajammal játszanak az ujjai.
Édes... látom szereted... de az ételhez még hozzá sem nyúltál.
Elveszek a gyümölcsöstálból egy szem epret, és mosolyogva tartom a szája fölé.
- Még nem is ettél semmit. - jegyzem meg eszébe juttattva a dolgot és végigsimítom az ajkait a gyümölccsel.
Az eperrel együtt az ujjaimat is bekapja..finoman rájukharap.. én pedig szinte falom a szemeimmel a látványt.
- Bo… Bocsánat… - szabadkozik, de én csak nevetek rajta és magamhoz húzom végre.
Nem is tudja mennyire édes.. és hogy azzal amit tesz.. csak mégjobban feltüzeli a vágyamat.
Nem akarom megijeszteni.. de azok alapján amit eddig láttam tőle.. beleértve a délutánt és az éjszakát...azt hiszem nincsen félnivalóm ezen a téren.
Belekuncogok a fülébe.. megharapdálom... és mosolyogva hagyom hogy a nyakamhoz hajtsa a fejét.
Vörös haja az arcomat simogatja.. finoman beletúrok és magam felé fordítom az arcát.
Whhh azok a duzzadt.. nedves ajkak.. még biztosan eper ízük van...
Szinte fizikai kínokat állok ki miközben figyelem.. és úgy látom ő is felfogott belől valamit.. mert az ajkaimat bámulja...mielőtt hozzám hajolna és érzékien hosszan végignyalna.. ahhmmm... megőrülök.. nem igaz...
Magammal rántom az ágy másik felére.. átgurul rajtam... vörös haja szinte elveszik a vörös ágynemű redői között...
Illik ide..szó se róla...
A mellkasomon terpeszkedik..én pedig mosolyogva figyelem ahogy egy tincs hajamat, mint festőecsetet használva cirógatja a bőrömet.
Közelebb húzom magamhoz.. látom hogy behunyja a szemeit amikor megérzi milyen kemény a.... khm. Elhatározásom.. hogy megszerezzem magamnak.
Ahogy simogat.. beleremegnek az izmaim. Figyelem az arcát..ahogy futó mosollyal térképezi fel a testemet.. mintha csak valami sosem látott dolgot tapogatna.
Aztán.. csodálkozástól elkerekedett szemmel figyeli a lila foltokat a bőrömön.
Igen.. azokat ott te csináltad.
Végigsimítja az ujjával, majd lehajol hozzá és futó csókot lehell az egyik ilyen nagyobb foltra.
Ugyan.. ne is törődj vele..
Kezem besiklik a védelemként magára húzott takaró alá, ő pedig halkan felnyög.. amikor is...
Szerkesztés Törlés
2009.03.30 23:59 Idézet Válasz Moderálás
Darky
Jin:
... megcsörren a telefonom...
Oh hogyaza..!
Elhatározom hogy nem veszek tudomást róla.. hátha észreveszi magát az illető..de elég kitartó.
Basszus!
Sóhajtva támasztom fejem a mellkasának, majd felállok mellőle és a telefonhoz sétálok.
Kedves morgásom igencsek üdvözlőnek minősíthető.
Munka.. természetesen.. megint munka.
***
Nem úszom meg megbeszélést.. de tartom magam ahhoz az elhatározásomhogy hogy bizony nem engedem innen haza.
Még mit nem.
Észre sem vesz ahogy a háta mögé kerülök.. ujjaim végigsimítanak a hátán. Felsóhajt. Csillogó..kíváncsi kék szemek mélyednek az enyémbe.
A nyakára siklanak az ajkaim.. belesóhajt.. én pedig elmosolyodom.
- Lent leszek a dolgozószobában. … Sajnos muszáj. … Maradj itt… ne menj sehova…- sóhajtom, és ellépek mellőle.
- Na, oda… főleg ne… - mosolygok bele a következő.. finom csókba.
Ne félj.. sietek vissza.
***
Munka.
Még a tárgyalás előtt megkérem a házvezetőnőt hogy adjon neki tiszta ruhát és a nappaliba vigyen egy kis harapnivalót. Ahogy ismerem, biztosan leül majd írni.
Aztán...
Gyorsan lerendezem a megbeszélést.
A partnerek látják rajtam a kifejezéstelen unalmat, de nem jegyzik meg.
Örvendezek mikor elszabadulok.
***
Keresem.. de nem találom.
Aztán mégis.
A lépcsőn kuporog, ölében a nyitott laptop és ujjai hihetetlen sebességgel száguldoznak a betűk felett.
Vajon a történet melyik része születik most? Érzékletes leírás, szerelmes sóhajok, tájkép... csatajelenet, párbeszéd?
Figyelem elmélyült arcát.. ahogy összevonja a szemöldökét..és nyelvével megnedvesíti az ajkait.. gondolkozik.
Önkéntelenül is elnevetem magam rajta, ő pedig összerezzenve pillant fel rám.
Le is süti a szemét rögtön ahogy meglát.
- Gyere ide.. - nyújtom k ia kezem felé.
Összecsuklya a laptopot és megindul felém. Kissé zavart arcot vág.
- Baj hogy.. -kezdi de az álla alá nyúlva fordítom magam felé az arcát.
Szerkesztés Törlés
2009.03.30 23:58 Idézet Válasz Moderálás
Darky
Jin:
- Nem kell a lépcsőn kuporognod… A nappali üres… vitettem neked kávét és nassolnivalót is. - magyarázom, aztán meg is mutatom neki.
Beljebb sétálunk, finoman lenyomom őt a kanapéra. Kiveszem a kezéből a laptopot a földre teszem, ügyelve hogy ne vágjam le.. és törjön ripityára.
Arcom puha fürtjeibe..majd nyakába temetem... lélegzetem valószínűleg pont olyan intenzíven érzi a bőrén mint én az övét.
Kezem bebújik az ing alá.. ami rá amúgysem a leginkább passzoló méret.. de ez most kit érdekel. Selymes bőrének érintése.. legalább annyira elvonja a figyelmem.. mint neki az írás. Nem létezik más..
Megcsókolom.. elégedett morranással véve tudomásul ahogy hozzám simul a teste.
Aztán.. újabb dallam kúszik a fülembe.. majdnem olyan idegesítő..mint az előbb a telefont volt..csak ezúttal... csengő.
Fújtatva húzom el fejem tőle, és dühödt tekintettel nézek fel.
Én egyszer valakit meg fogok ölni! Esküszöm!
Nem vagyok elérhető! Meghaltam! Yamaica-ba költöztem..! Nem is.. Észkai Sarkra.. Kubába.. vagy ami tetszik.
Csak hagynának már békén! Wrrr.
Dühösen ülök fel, lassú és ráérős mozdulattal gombolom be az ingét.
Na ezt most gyorsan elintézem.
***
Vagy nem?
Órák óta ülök egy asztalnál ezzel az idiótával.. de semmi haszna. Hajthatatlan.. és makacs.
- Ha úgy gondolod nem elég jó a befektetés egy moziváltozat akkor miért nem keresel meg vele egy sorozatok megfilmesítésével foglalkozó céget? -fújok türelmetlenül, az órára pillatva.
- Nem is tudom.. tanácstalan vagyok Jin-san...
Én meg dühös. És dolgom van seggfej.
***
Mikor végre elszabadulok.. igazán kedves.. megszokott látvány fogad.
Természetesen most is bele van feledkezve az írásba.. szemeit le sem veszi a képernyőről.
Csak akkor eszmél fel, mikor mögé lépve nyakának bőrét cirógatom meg az ujjaimmal. Érdeklődve fordul hátra.. tincseimat az arcába fújja a szél.
- Hát ezért voltál olyan fáradt tegnap… - töröm meg a csendet. Mert egész nap dolgoztál.. nagyon komolyan veszed ám. Igazi elhivatott író vagy.. ritkán látni ilyet. Pláne olyat aki ilyen gyönyörű is.
- Ennek most véget vetünk mára… - jegyzem meg kedvesen, és elveszem előle a laptopot, majd becsukva helyezem el egy kisasztalon.
. – Gyere… segíthetnél megfürdeni… - hajolok a nyakához. - … megmutathatnád mi volt, amivel végül is fürödtél…, amitől, ilyen észbontó illatod lett.
Mmmm... mélyen magamba szívom az illatot.. amit napokkal ezelőtt pont azért vettem meg.. mert hihetetlenül megmozgatta a fantáziámat.
Kevesen tudják rólam hogy az illatok és ízek megszállottja vagyok, de ezek szerint ő pont annyira tud választani amennyire én.
Talán azért mert egy író szemével olyan alapsan figyel meg mindent.. hogy észreveszi a különbséget amit mások nem.
Sokaknak ezek a különböző szagok sem üzennek semmit.. nekem annál inkább..
Wrr..megőrülök tőle...
Megcsókolom a füle mögötti érzékeny részt, majd talpra húzom.
Szerkesztés Törlés
2009.03.30 23:55 Idézet Válasz Moderálás
Darky
Jin (4.):
- Aztán elmegyünk...
- De hát.. a ruháim...
Ugyan, ne aggódj, mindenről gondoskodtam..
- A ruhák hamarosan megérkeznek. - mögé lépek, a fürdő felé terelem. - Nem lehet ellenvetésed.
- De nem hivatalos dolog ugye..? - kérdezi kissé ijedten, amit mosolyogva fogadok. – Mert akkor talán mégis inkább haza mennék.
Oh eszedbe ne jusson.
- Azt sajnos nem lehet… - nevetek fel. – Ne félj, csak mi leszünk…
***
És most is csak mi vagyunk.
Mondtam már hogy imádom a vizet?
A kád mellé lépve gombolom ki az ingét, ami suhogva esik a földre. Felnéz rám.. mosoly játszik ajkaimon.
Mire vársz? - mondja neki a tekintetem.. ő pedig felém nyúl és a legalsó nyitott gomb alatt csúsztatba be kezét az ingem alá, amitől a gombok szétpattognak ahogy felfelé kezdi el húzni.
Oh hát, ez igazán.
Magamhoz rántom, karcsú teste szinte felkenődik széles mellkasomra, lehelletét érzem a bőrömön.
Kezem hátulról siklik a nadrágjába, és húzom le róla.
Hátranéz.. de már nincs hová hátrálnia. Kilép a feleslegssé vált ruhakupacból és megfogja a vállára tett kezemet.
- De.. - kezdi szabadkozva. - Én már..
Fürödtél? Enyje..ennyi szolidaritás nincs benned?
- Az nem baj.. súgom a fülébe, és a következő pillanatban már mellette állok és könnyedén átemelem a hatalmas kád peremén.
A habos víz elnyel mindkettőnket, ellegyezi az arca elől hogy lásson, majd elpirul mikor mosolygó arcomat meglátja.
A pára apró cseppekben csapódik ki a bőrén, a vállán feledem az ajkaimat, ahogy megpillantom őket.
Mmm finom.
Ujjai a hajamba bújnak.. egészen a víz alá követi a kígyózó tincseket, ahonnan aztán kissé pirulva rántja vissza a kezét.
Elvigyorodom, beleharapok a fülcimpájába.
- Ez is a te hibád.. - súgom a fülébe, ő pedig összerezzen.
- Öh.. én.. - hebegi. -...sajnálom...
- Ugyan.. úgy nézek én ki mint aki sajnálja..? - sóhajtom egészen közelről a bőrébe. Az ölébe ejtem a kezem.. a sok hab nem elég visszatartó erő ahhoz hogy ujjaim rátaláljának formás férfiasságára... amit aztán hangos sóhajjal ad tudtomra.
Oh igen..megvagy.
Mmmm és ez a csodás illat.
- Uhm.. megmossam a hátadat? - pillant rám felcsillanó szemmekkel, amit aztán hangosan kacagva veszek tudomásul.
Édes..istenem.. hogy tudod még ezt is... ilyen.. marha édesen előadni...
- Jobbat tudok.. - súgom a fülébe... és az ölembe húzom, hagyva hogy háta mellkasomnak simuljon.
Szerkesztés Törlés
2009.03.30 23:52 Idézet Válasz Moderálás
Darky
Jin (5.):
Kezei a combomon támaszkodnak és ahogy hátrahajtva a fejét a vállamra.. mély morgással vetem magam az ajkaira.
Belenyög a csókba, ujjai megszorítják a térdemet.
Átölelem a mellkasát.. ujjaim a mellbimbóit cirógatják.. ő pedigfuldokolva kap levegőért.
Heh ennél már nem lehetne melegebb itt.
Reszketve simul hozzám, lábait akaratlanul is széjjelebb nyitva nekem ahogy kezeim combjának belső felszínén kalandozak.
Édes..istenem...
Ajkam nyakának bőrét becézgeti, ő pedig nyögve hanyatlik hátra.. teljesen rámnehezedve.
Finoman emelem picit meg a csípőjét, ő pedig kéjes hangon sóhajt fel ahogy belé hatolok, kezeit hátulról fonja a tarkómra lehúzva magához a fejem.
Zihálva engedek a gyengéd erőszaknak..és az ajkaira hajolva csókolom meg.
Most azon sem csodálkoznék ha felforrna a víz körülöttünk. Belém kapaszkodva emelkedik kicsit fel, és hangosan felnyög ahogy vissznyomom.
Direkt csinálja.. istenem.. megveszek tőle...
Fejét félájultan hajtva oldalra, ahogy megborzong minden egyes mozdulatomra, mély sóhajjal feszül meg ahogy a nyakára siklanak az ajkaim.
Épp csak annyira eresztem bele a fogaimat hogy érezze, és az a robbanásszerű gyönyör amit érez engem is megráz.
Megborzongva fogom vissza magam.
Oh édes Istenem...
Figyelj...... még nincs vége.
Elnyílt szájjal.. lihegve dől nekem, de nem hagyom abba.. ó nem..
Ki mondta hogy elég volt?
Felnyikkan ahogy ismét érezni kezd.. és éppcsak elcsitultak a feje fölött a gyönyör hullámai.. ismét olyan közel kerül hozzá hogy sóhajtozva, nyögve kapaszkodik körmeivel belém.
Az őrület határáig hajszolom..ahonnan azt hinné az ember nincsen visszaút... ő pedig szinte könyörög érte hogy csináljam.. gyorsabban...
Nem mondja ki..de látom rajta...
Elégedett mosollyal csókolom meg, ő pedig ezúttal szemből dől a mellkasomnak.. arcát a nyakamba temetve liheg a fülembe.. összefüggéstelen szavakat.. amiket nem értek.. de nem is érdekel...
Kisebb sikollyal jut el ismét a csúcsra, körmei a vállamba szaladnak, én pedig felmordulok ahogy engem is beborít végre a gyönyör.
Csodálatos..
Megérte húzni kicsit...
Lustán simogatva várom hogy kicsit visszanyerje a lélegzetét...
Ugyanazt a párás..illatos levegőt lélegezzük be.. egymás lehelletéből töltődünk fel... ő pedig úgy zuhan rám mint aki eszméletét vesztette.
- Amon... - súgom neki egy kis idő elteltével. - Tudod.. a tenger nagyon csodás így naplementében..
- Már ennyi az idő? - kérdezi a vállamtól, majd észbekapva kapja fel a fejét.
Kuncogva figyelem ahogy megcsúszik és hatalmas placcsanással merül vissza vízbe.
- Akkor jó. Már attól féltem nemet mondasz. - felelem úgy, mint aki pontosan tudja hogy mi lesz a válasz.
És lőn.. nem mond semmit, ezek szerint nem is akart. Vagy csak hagyta magát rábeszélni?
Kit érdekel.. az eredmény a fontos.
***
Nem sokkal később már a ház előtt ácsorog, homokszínű ingje remekül megy spáadt bőréhez.. és a vöröses sugarak is mintha csak hajának ragyogásával akarnának versenyre kelni.
Lefékezem mellette a kocsit, kinyitom az ajtót, ő pedig beül mellém.
Még a biztonsági övvel bíbelődik, mikor én már indítok is, a lehúzódó tető által beáramló hűvös szél belekap a hajamba.
- Hová megyünk..? - kérdezi kíváncsian.
- Majd meglátod.. - mosolygok titokzatosan.. ő pedig szinte belesüpped az ülésbe.
Most talán zavarában.. vagy azért mert a történteken gondolkozik, de nem szól egy szót sem..egész idő alatt.
- Amon..
- Hmmm?
- Megérkeztünk. - mosolygok rá, ő pedig ijedten kapja fel a fejét.
Már nyúl is a kapcsolóért, de kezére teszem a kezem és megállítom. Felém néz én pedig megcsókolom, közben észrevétlenül oldom ki az övét.
Ujjaim a tarkóját simogatják.. sóhajtva túrok bele selymes hajába..amit imádok.
- Gyere.. - mosolygok rá kedvesen, és kiszállok a kocsiból.
Egy forgalmas üdülőparadicsom lesz ezen a helyen ahol most állunk... de még a közelgő megnyitó ellenére.. senki sincsen a parton.
A vízbe hosszú földnyelvként nyúlik be a homok amivel feltöltötték egy részen a sekély tengert. Lámpák hosszú sora szegélyezi a stégként a vízben elnyúló hosszú földhidat, amita dagály már majdnem elfedett vízzel.
Cipőmet ledobva mezítláb lépek a homokra, ő pedig követ.
Végigsétálunk rajta..
Közben a nap utolsó sugarai lassan eltűnnek a vízben..mintha óriási lángoló golyó bukna bele a vízbe.. lángra gyújtva azon a helyen az óceánt.
- Gyönyörű... - hallom meg a hangját végre. Lábai halk csobbanássokkal merülnek a sekély vízbe.
A lámpák egyenként gyulladnak meg, a parttól elindulva. Először csak egy.. majd a következő.. láncszerűen.
Megbabonázva figyeli.
- Honnen tudsz erről a helyről..? Még sosem jártam errefelé.
- Forgatási helyszín. Egyébként egy ismerőömnek épül itt szállodája. - felelem elgondolkozva, majd bámészkodó tekintetem visszatér rá.. nedves lábszáraira.. és a tekintetére..ami úgy merül el a víz csodálatában.. mint ahogy a szövegszerkesztő sorai között szokott.
- Azt hiszem.. ez a világ is van olyan szép.. mint a másik.. - mosolyodom el magamban, észre sem véve hogy hangosan is kimondtam.
Basszus..ezt még nem kellett volna.
- Igen. Az.. - sóhajtja, majd neki is leesik mit akartam mondani ezzel. - Úgyérted hogy...
Darky
Jin (7.):
- Tudod a munkám összehoz pár furcsa illetővel. - kezdek bele a magyarázatba lágyan.. tovább sétálunk a földnyelv vége felé..ahol magas világítótorony szórja fényét.. figyelmeztetve az erre járó hajókat a veszélyre. - De ilyennel mint te.. még sosem volt dolgom...
Kissé ijedt arcát elfordítja lesüti a szemét.
A kezénél fogva fordítom magam felé, a fénysugár épp a fejünk fölött süvít el pásztázva.
- Minden embernek van egy megálmodott világa.. amiben otthon érzi magát.. és aminek ő az irányítója. Nekem is van. De te... különleges vagy.. mert meg tudod osztani ezt a világot másokkal..anélkül hogy bármit is torzulna a tükörkép amit világnak mutatsz.
Eddig erősen fogvatartott kezét..most végigsimítom az ujjaimmal lágyan.
- Az emberek élvezik ezt.. de te.. boldog vagy igazán? - kérdezem a szemébe nézve.
- Most..furcsa..de.. boldognak érzem magam...
- Ez nem furcsa... - mosolygok rá. - Azért van mert elengedted magad végre..
Csodálkozva néz rám.
- Ha pedig csak ez kell... - elmosolyodom. - Akkor...
A szavamba vágna.. de a hajókürt gyorsabb. Mindketten összerezzenünk ahogy elhúz mellettünk... az általa keletett hullámok pedig a térdünkig felcsapnak.
A mondanivaló bennünk rekedt ugyan.. és én már azt sem tudom mit akartam mondani..mert ahogy az arcát figyelem amint a távolodó hajó után néz... nevetni kezdek.. ő pedig szintén elneveti magát.
Fények villannak a parton, valaki egy hosszú világító rúddal integet, mint a repülőtereken.
- Vissza kellene mennünk.. - jegyzem meg sóhajtva, ő pedig bólint.
A parton már várja a titkárja vagy kije, aki fennhangon tájékoztatja róla hogy holnap dedikálásra kell mennie egy bevásárlókközpontba.
Látom ahogy elkedvetlenedik a gondolatra.. szinte meg is borzong, miközben igyekszik ezt vizes nadrágjának betudni.
- Nem lehetne...
- Nem. - vágja rá a nő azonnal. Bizonyára pont annyira ismeri már a kifogásokat, mint én.
Sóhajt.
- Mikor lesz? - fordulok felé.
- Déltől-kettőig.
- Mindössze két óra. - próbálom elfeledtetni vele, de valahogy nem dobja fel a dolog.
- Aztán pedig eljössz és megnézzük az állatokat.
- A miket? - néz rám kissé értetlenül.
- Assan csatalovát, az elvarázsolt farkast, a hollókat és a leendő sárkányt. - felelem mindent tudó mosollyal. - Holnapra beszéltem meg időpontot az állatidomárral. - teszem hozzá magyarázatképpen. - Nagyon örülne neki ha te választanád ki őket.
Erre mintha kicsit jobb kedvre derülne. Talán jobban szereti az állatokat mint az embereket..amit meg tudok érteni.
- Akkor holnap. - mosolyodik el, és felveszi a cipőjét.
- Érted megyek.
***
Hatalmas sor, én pedig megunom a várakozást a kocsiban.
Kiszállok és meglesem a fenenagy tömeg mire vár ennyire.
Szerkesztés Törlés
2009.03.30 23:47 Idézet Válasz Moderálás
Darky
Jin (8.):
Naná hogy rá.
Természetesen sikerül a közelébe kerülnöm hála annak a VIP belépőkártyának, amivel akár az elnökhöz is bemehetnék..ha akarnék.
Pár perc alatt elintézem hogy szabaduljon és hátsó ajtón távozunk, nehogy néhány lelkes rajongó meg találja látni hogy szöktetem a fő atrakciót.
Sóahjtozva meséli hogy tülekedtek az emberek és kishíján az asztalát is fellökték, a marcona biztonsági őrök pedig nem győzték a munkát.
Mosolyogva hallgatom.
***
Aztán...
Figyelem ahogy a kifutóban futkosó lovat figyeli.
A koromfekete mén sörénye szikrázva veri vissza a napfényt, patái kisebb porfelhőt vernek fel.
- Ő az.. - mosolyog rám elhűlve. - Assan lova...
- Örülök hogy megtaláltad. - teszem a vállára a kezem.
Az állatidomár jelenik meg melletünk, koszos kezeslábasban mosolyogva.
Kát másik ló kantárját fogja.
- Örülök hogy eljöttek..
Amon elkerekedett szemekkel figyeli ahogy egy farkas a lábai mellett lépked..a lovak pedig nem félnek tőle.
A férfi elkapja a tekintetét.
- Oh.. ő Rufus.. - pillant a farkasra. - Magam idomítottam.. szelíd mint egy bárány.. simogasd csak meg... - bíztatja és mielőtt bármit is közbeszólhatnák.. már az állat puha bundájába bújnak a kezei..az pedig egy kutya szelídségével nyalogatja a kezét.
- Hihetetlen.. - csodálkozik. - Csodálatos..
Felnéz rám is.. időközben madárijesztővé vált valómra. Vállamon három méretes holló terpeszkedik.. tollászkodva..egy másik épp leszállóhelyet keresve köröz a fejem fölött.
Fancsali képemet látva kacagni kezd olyan felhőtlenül mint sosem...
Kitartott kezemre érkezik meg a negyedik madár is... vele nevetek..
Most komolyan mi történik velem?
Miféle varázslat ez?
Szerkesztés Törlés
2009.03.21 22:41 Idézet Válasz Moderálás
Hippolyta
Amon:
Sötétbarna függönyként takar el a külvilágból mindent számunkra a haja. Arca teljesen betölti látóteremet, szemei kávé-folyóként örvénylenek felém.
Homloka az enyémnek nyomódik, hangja kicsit még tovább repít a kávéfolyó szédítően kavargó áramlásán.
- Befejezted?- kérdezi mosolyogva.
Úszom a kávéfolyó zubogó tengerén… Mit is… kérdezett… Vagy azt is csak képzeltem, hogy megszólalt…?...
- I… be… - dadogom.
- Akkor jó. – suttogja ajkaimra, olyan közelről, hogy érzem a gyümölcsöket, amiket nemrég evett.
Azt hiszem beleestem a kávéfolyó háborgó vizébe… és nyakig el is merültem benne…
Halk sóhajt folytok vissza, ahogy észreveszem, ahogy szája távolodik tőlem.
Erős karjaival valósággal a székhez bilincsel, aminek támlája mellkasába fúródik.
Ez azért… nem lehet kellemes érzés neki… biztosan fáj…
- Úgy látom, téged az élet minden területe megihlet. – néz az ölemben fekvő immár csukott laptopra.
Öööö… izé… én… Pirulva sütöm le a szemem, fél szemmel őt nézve furcsa mosolyt fedezek fel arcán.
Ó, Anyám… a gondolataim is elhagytak… jesszus…
Elnézek a kertre, fel az esőt ígérő vastag szürkeségre az égen.
- Csak… mert… olyan szép itt minden. – magyarázkodom hebegve.
Újra felragyogó mosollyal enged el, én pedig az erkély korlátjához sétálok, onnan figyelem az első esőcseppeket, ahogy elnyeli a föld, vagy megül egy-egy fűszálon, vagy cseppjei tovább gazdagítják a kerti tó víztömegét.
Érzem, hogy megáll mögöttem, majd látom kezeit az enyémek mellett a korláton. Haja vállaimra hullik, aztán érzem szájának bársonyos puhaságát nyakamon.
Jajj, istenem…
Behunyt szemekkel próbálok magamból racionális gondolatokat előcsalni, pedig most már minden érzékem ostromolja… Kezeit látom magam mellett, haját rám hordja a kezdődő vihar fuvallata, ingének és a sajátomnak az anyagán keresztül érzem bőrének melegségét, illata betölti orromat teljesen, lehelete, ajkai nyakamon…
Ó, istenem… Rossz vagyok… Nem tudok most másra gondolni… akkor sem…
Pedig… udvariasan mentegetőzve, most lenne az ideje a távozásnak… Egy ilyen kedves embert… egy barátot… nem akarnék elveszíteni…
Mégis… Nem mozdulnak a lábaim… itt szeretnék maradni… vele…
Megfordulok, hátam a kovácsoltvas korlátnak vetem, csillogó szemekkel mosolygok fel rá.
Ujjai, amik az előbb még a korlátot támasztották, most hajamba csúsznak… gyümölcsillatú ajkai puhán súrolják az enyémeket… nyelve táncba kezd az enyémmel… kezem hajába kapaszkodik…
Az egyre jobban felélénkülő szél arcunkba hordja az esőcseppeket, melyek aztán könnyekként úsznak végig arcomon.
Odanyúlok, fél kézzel törlöm le a vízcseppeket, közben hallom ahogy nevet.
Úgy kap fel, mintha súlytalan lennék, közben pedig kezem továbbra is hajában, szemeitől nem tudom elszakítani tekintetemet.
Egy végeláthatatlannak tűnő folyosó vastag szőnyegére tesz le, de nem hagyja, hogy bámészkodjak, húz magával.
- Gyere… - mondja. Én pedig megyek utána, szemeimmel a folyosót kémlelem, belesek a nyitott ajtókon, vagy ki az ablakon figyelem, ahogy egyre jobban elered az eső.
Nem túl sokkal később aztán benyit egy ajtón, én pedig alig értem át a küszöbön, megbotlom egy rossz helyre tett szék lábában és teljes magasságomban puffanva terülök el a szőnyegen.
Nem kellett volna annyira elmélyülten nézelődnöm. Eh.
Letérdel hozzám, mosolyogva néz le rám. Arcán végigfutnak a hajából rákerült esőcseppek. Odanyúlok, pár ujjammal maszatolom szét őket. Arca ismét teljesen betölti látóteremet…
Nézem őt… haját, a szemeit, arcbőrét, ajkait, állának vonalát…
Félig nyitott szájjal jövök rá, hogy teljesen kiszáradt a szám.
Szinte oda sem figyelve, továbbra is őt nézve nedvesítem kicsit be nyelvemmel ajkaimat, amikor nekem esik. A levegő is belém szorul egy pillanatra, szájába nyögve viszonzom csókját.
Egyre gyorsuló lélegzettel kapaszkodok meg ingének elejében. Felsőmön keresztül simít végig mellkasomon, és aztán ahogy megérzem, ahogy mellbimbómhoz dörzsöli az anyagot…
Ohhh, jesszusom…
Pillanatra behunyom szemeimet és közben reménykedek, hogy amikor kinyitom is itt lesz még, és nem csak álmodom… az egészet…
De még ki sem nyitottam a szemem, érzem nyelvét a nyakamon, s ekkor már, ha akarnék se tudnám magamban tartani a sóhajt ami felszakad belőlem.
Az övének támasztom homlokomat és ülő helyzetbe tornázom magam, amint teste erre lehetőséget ad.
Ismét arcát figyelem, ujjaim újfent hajával játszanak. Mellkasomon az ing hangosan elégedetlenkedve enged utat neki, ahogy annál fogva magához ránt vele. Érdeklődve nézi a szakadásokon keresztül bőrömet… bizonyára nem egészen erre számított, fel is szisszen kicsit, testem pedig remegni kezd, ahogy megérzem ujjait becsúszni az ingem alá.
Nyakamba sóhajtva állít talpra, hogy aztán a következő fordulattal hangtalan huppanással érkezzen meg testem az ágyneműre.
Ott áll az ágy mellett és engem néz…
Oh, Istenem… Nem lehet igaz… Mi… most… Mi most…
Szerkesztés Törlés
2009.03.21 22:39 Idézet Válasz Moderálás
Hippolyta
Amon (2.):
Lecsukott szemekkel koncentrálok pillanatra, az ágynemű puha anyagára, finom illatára.
Amikor ismét felnézek már ő is az ágyon van, mellettem. Feltérdelek hozzá, a már szétgombolódott inge nyílásán csúsztatom a kezem be, hogy végigsimíthassak felsőtestén. A sima bőrfelületen aztán nem sokkal azután hogy kezem mellkasáról vállára ért valami szokatlanul érdeset veszek észre…
Nahát tetoválása is van! Kíváncsiságtól fűtötten gombolom szét ingét, hogy hozzáférhessek teljesen egészében. Érdeklődőn mosolyogva nézek végig a mintákon, aztán felnézve látom, hogy ő is mosolyog.
Nem lett volna szabad… nem is lenne szabad… tudom… Most biztos rajtam mosolyog…
Jutnak eszembe futólag, amikor állam alá nyúlva fordítja fejem magához, hogy harapva vegye birtokba ajkaimat újból.
Kezeim önálló útra kélnek, lassanként megszabadítják a számomra oly nagyon zavaró ruhadarabtól, ami nem engedi egészen láttatni tetoválást.
Odahajolva szemlélem meg aztán, ujjaim, tenyerem végigfuttatom rajta, majd hátán, mellkasán, de ekkor már megint egyvonalban van tekintetünk, mintha csak nem tudnánk a másik csókjától elszakadni…
Időlegesen megtorpanva szedi le rólam tépett felsőmet, majd amint végig néz rajtam, hozzám hajolva szólal meg:
- Gyönyörű vagy.
Olyan nagyon sok emlék ömlik keresztül rajtam ennek a rövid kis megjegyzésnek a hallatán, hogy picit össze is rezzenek… Amikor ezt először is ez idáig utoljára hallottam… utána…
Nem… nem számít… ő kedves, és… és… most itt vagyok… vele… csak vele…
Karjába kapaszkodva, tőlem telhető vadsággal esem neki ajkainak... haját úgy markolom meg, mintha többé el sem akarnám engedni.
Végigfektet az ágyon, szája ajkaimtól eltépve mellkasomon érzem kalandozni.
Érzem ajkait… nyelvét… Kezem hajában túr, ujjaim alatt érzem tarkóját… Nyelve tovább játszik felsőtestem után hasamnak bőrével, majd ahogy a nadrágon keresztül ágyékomhoz ér…
Ohhh… Szakad fel belőlem a levegő, hogy aztán bennem is rekedjen… Ahhh…
Átkarolva forgolódunk, halk kuncogások és fojtott sóhajok közt…
Érdeklődve, vágytól fűtötten ismerkedem meg bőrének minden látható és érezhető felületével, felszabadultan mosolyogva, amikor időnként arcára nézek.
Kezeim aztán bejutnak nadrágján, amikor pedig fenekének forró bőréhez érnek ujjaim, mély öblös hangon morogni kezd.
Sötétbarna tincsek esnek hasamra, csípőmre, aztán néma sikolyra nyílik szám és markolok vállaiba, amikor megérzem nyelvét ágyékom körül. Gerincem ívbe feszül, hogy aztán zihálva zuhanjak vissza a párnák közé.
Izzadtságtól nedves testtel, bennem rekedt nyögéssel, alsó ajkamba harapva figyelem amint felemelkedik, és teljesen láttatni engedi testének jórészét nekem.
Odahajolok, nyelvem finoman ízlelgetem ajkait, de… nem tesz semmit… csak néz, nagyra nőtt mosolygó szemekkel. Még közelebb húzódom, arcom hajába temetem pár pillanatra, kezem vállait, mellkasát, hátát simogatják…
Derekamat átölelve ültet ölébe, és ahogy megérzem férfiasságának keménységét… nyögés szakad fel torkomból.
Selymesen puha ajkait az enyémeken, miközben tenyerem, és ujjaim testén kalandoznak…
Majd hasa, csípője, ágyéka, és… jajj… oh, jesszusom…
Hanyatt dönt vissza az ágyneműre, érzem izmait egyre jobban remegni bőre alatt…
Keze a fejem mellett pihen a lepedőn, finom harapást érzek nyakam felöl, ágyéka az enyémhez ér, ahogy egyre jobban közel jön testemhez…
Ahhhoh… szisszenek fel és hangom az övével keveredik.
Haja ott van mindenütt… az ágyneműn, beterít engem is, illata teljesen ellepi érzékeimet.
Csókja fullasztóan bódító… egyszerűen nem tudok elszakadni tőle… Testünk összesimul, s én fojtottan nyögök fel újra…
Tenyere simogató mozdulata a combomon… aztán… egész testemben remegve, nyögve veszem tudomásul, ahogy merevedése megérkezik… belém…
Karjába kapaszkodom, ujjaim végigkaristolják vállait, hátát… onnan hajának pár tincse éles kontrasztot adva veszi birtokba fehér bőrömet.
Óvatos mozdulatát ahogy megérzem, egyből reszketni kezdek… hozzásimulok, egész testemmel, szám fülének bőrét kóstolgatja…
Érzem, ahogy ő is egyre jobban remeg… karjába kapaszkodva harapok minden egyes lökésre vállába.
Egyre szenvedélyesebben, gyorsabban, miközben az örvénylő kávészín tenger teljesen magába szippant, s én saját tudatomat teljességgel elvesztve, sóhajtozom és nyögdécselek alatta…
Morgás tör fel be, ahogy eljut a csúcsra, ezt megérezve, a másodperc tört része alatt, jutok el én is odáig… vele…
Kezem hajába kapaszkodik… testem reszket… elemelkedem az ágyneműről, majd újra visszasüllyedek…
Nem tudom kinyitni a szemem… akkor… talán tova is tűnne ez az iménti… látomás…
Aztán betakar, minek hatására én egyből kedvenc alváspozíciómba helyezkedek…
Azt hiszem… most… reggelig tudnék aludni… Nyugodtan… Itt, mellette…
- A vitafórum… - pattannak ki szemeim mégis.
Oh, te magasságos… lehet, hogy már… meg is várakoztattuk őket?…
- Lemondták. Nyugodt lehetsz, nem maradtunk le semmiről. – keze beúszik látóterembe, pár hajtincsemet arrébb söpri, az eddig már jól ismert mosolyát ragyogtatja rám, bár hangja még mintha mélyebbnek tűnne kicsit.
Megnyugtató szavai hallatán esik vissza fejem a párnára, szemem bezáródik, légzésének egyenletes halk hangjait hallgatva merülök el az álmaim világában…
*-*
Simogatás…
Kinyitom a szemem. A szoba sötétvörös fényben úszik, a reggeli nap, ahogy átvilágítja a függönyöket, ragyogásával bevonja haját, szemeit, félmeztelen testének körvonalait.
Egy meglehetősen nagy tálcát tesz le az ágyra kettőnk közé, amin koccanva érkeznek meg a poharak.
Mocorogni kezdek a takaró alatt, s kissé meglepődve tudatosul bennem, milyen messze is van tőlem az ágynak azon fele, amin ő aludt.
Pillanatra felemelem a fejem, beletúrok, kusza hajamba, majd mosolyogva, felcsillanó szemekkel hajtom vissza a párnára… kávé…
- Jó reggelt. – mosolyog rám.
Felé nyújtom egyik kezem, úgy motyogok félmosolyogva neki is jó reggelt.
Amennyire nem tudtam kinyitni a szemem tegnap… most épp annyira nem tudom levenni róla…
Itt vagyok, nála… vele… az ágyában…
Valóságos volt… minden…
Oh, istenem… édes… istenem… hebegem magamban.
Sűrűn pislogok… halk sóhaj szakad fel belőlem… Már éppen kidugnám kezem a takaró alól, hogy legalább felüljek, amikor hozzám hajol, keze bekúszik a takaróm alá…
Nyelve kibukkan szájából… csókja nyomán olyan vörös lehetek, akár a hajam…
Elválik tőlem, kezem a takarón kívülre teszi, odaadja a kávésbögrét, amibe bizonyára jóval több tej van, mint ahogyan ő szereti.
- Köszönöm. – ülök fel végre törökülésbe, másik kezem a takarót szélét markolja, mintha oltalmat adhatna valami elöl.
Olyan kipihentnek érzem magam… biztosan… nagyon korán volt még, amikor elaludtam.
És… lassan visszaúsznak tudatomba a részletek… hogy miért is jöttem ide tegnap…, az ebéd… a munka… telefon… esett is… és aztán…
Annyi minden jut eszembe, hogy természetesen egyetlen szót sem tudok kinyögni.
Számhoz emelem a bögrét, a kávé illata orromba kúszik, felélénkítve még alvó agysejtjeimet.
Megkérdezném… hogy… vajon… mennyit alhattam, mert óriásira nőtt szemeim, és az ébredés utáni nyugodt elégedettségből ítélve… jó sokat.
Aztán megkérdezném azt is… hogy… nem vagyok-e a terhére… és… az bizonyára túl nevetségesen hangozna, ha megköszönném a vendégszeretetét…
Oh, anyám… hagytam, hogy úrrá legyen rajtam a mindent elsöprő vad vágy… nem lett volna szabad hagynom…
Gondolataim a kávé kortyolgatása közben sem csillapulnak, ő pedig ezúttal nem szól egy szót sem, csak figyel. Biztosan tükröződnek gondolataim arckifejezésemen is… de… nem akarom, hogy azt higgye, azért, mert… miatta… hiszen, ami történt… egészen elképesztően csodálatos volt…
Leteszem a tálcára a kiürült bögrét a másik mellé, ami már… szintén üres. Már megint nagyon elgondolkodtam, nem is vettem észre.
Tétova mozdulatokkal, a takarót gondosan altestemen hagyva húzódom közelebb hozzá. Ujjaim belevesznek hajába, majd arcán siklanak végig…
Egy szem epret tart pont a szám fölé.
- Még nem is ettél semmit. – mosolyog rám ismét, hangja megnyugtatja zavarodott, felbolydult érzékeimet.
Ujjaim az övére fonódnak, az eper valósággal simogatja ajkaimat, mielőtt fogaim belemélyednének…
Két ujja a gyümölcs utolsó darabjával csúszik át ajkaim között, hogy aztán finoman beleszaladjanak fogaim, azokba is…
- Bo… Bocsánat… - hebegem, amikor végre szabaddá válik szám… minden tekintetben.
Ujjai hajamba túrnak, fél kézzel végigsimít vállamon, hátamon… Szemei alig pár centiről tartják fogva tekintetemet…
Látom, hogy ajkai teljesen kiszáradtak, átszelem azt a maradék pár centit köztünk, sötét tincseibe kapaszkodva nyalogatom nedvesre kiszáradt száját.
Átölelve hempergünk a hatalmas ágyon a reggelivel megrakott tálcától egyre messzebb, a két testet csak az ágy vége, annak támlája állítja meg.
Egy hajtincsével cirógatom felsőtestét…
Szerkesztés Törlés
2009.03.21 22:36 Idézet Válasz Moderálás
Hippolyta
Amon (4.):
Altestét érzem az enyémnek érintődni…
Mmmfff… Ohhh…
Ujjaim nyakáról, vállára siklanak, tétován megállnak tetoválása mellett, hogy…
Oh, istenem… ezek… fognyomok!...
Jesszus… ezt… én tettem…!
Mutatóujjal körberajzolom a foltot, majd óvatosan a nyelvemmel is…
Éppen megérzem kezét a még rajtam maradt takaródarab alatt, amikor valahonnan a szobából telefoncsörgés hangzik fel.
Mintha nem is hallaná úgy hajol újra arcomhoz és csókol meg. Ajkai még mindig bársonyosan puhák és gyümölcsösek…
De a telefon még mindig cseng.
Fejét nyakamhoz érinti, mély sóhaj szakad fel belőle, majd feltápászkodik mellőlem… izé… rólam… Egy kis asztalhoz sétál, ami a szoba másik felében van, szemeiben furcsa csillogással kapja fel a kagylót.
Törökülésbe helyezkedem ismét, épp ott ahol otthagyott, félrefordított fejjel, összehúzott szemekkel nézek kifelé a függönyök közti szűk résen.
Halk sóhajt eresztek ki magamból.
Én… ezt… annyira… nem értem…
Úgy merülök el ismét gondolataimban, hogy semmi sem jut el hozzám azokból a szavakból, ami a telefonba hangzik el.
Azt mondta… Gyönyörű… vagyok… Vajon… csak a… pillanat hevében mondta… vagy… komolyan gondolta…?
Ha lenne bátorságom… megkérdezném… ezt is…
A fürdőszoba csukott ajtajának dőlve magyaráz a vonal túlfelén lévőnek, hanghordozásából ítélve egyre bosszúsabban.
Félénk fél mosolyt küldök felé, majd eldőlök, vissza az ágyra.
A takaró rám tekeredett darabja töményen áraszt el illattal… az övével… és az enyémmel.
- Nem… Nem, itt... Fél óra múlva, igen. … Addigra átnézem, igen… - jutnak el hozzám az ingerült félmondatok.
Annyira… nem tudom… mit gondoljak…
Egy kéz széthúzza a függönyöket, meg sem kell mozdulnom, most már innen is kilátok. Az ablaktól nem messze egy dús lombú fa, leveleiről itt-ott még csöpögnek a tegnap esett eső utolsó cseppjei.
Összerezzenek, a mozdulatra, amit érzek… hideggé vált ujjaival, ahogy végigsimít a vállamon.
Szája nyakamat alulról felfelé simogatja végig. A hátamra fordulok. Már nadrág és egy félig begombolt ing is van rajta.
- Lent leszek a dolgozószobában. … Sajnos muszáj. … Maradj itt… ne menj sehova… - magyarázza halkan.
- Ne… menjek… haza?... – kérdezem kissé értetlenkedve, haját babrálva.
- Na, oda… főleg ne… - neveti el magát s egy simogató, puha csókkal válik el tőlem.
*-*
Csend ült a szobára, ahogy egyedül maradtam. Az ágy másik felében maradt tálcát nézem. Nem is szeretek egyedül enni. De… az az üveg jam… azt biztosan érdemes megkóstolni, olyan finom volt a múltkori is.
Lassan eszegetve telik az idő. Aztán lemászom az óriási ágyról, és… szanaszét mindenfelé ruhadarabok. Ó… összeszedegetem, megtalálom köztük az alsómat is, azt magamhoz véve megyek a fürdőbe.
A lassú eszegetést még lassúbb fürdés követi. Felfedezem az összes színes, illatos flakon tartalmát. Tusfürdők, samponok, különböző fürdőolajok és fürdőgolyók, habfürdők…
Végül egy citromos, szantálos, többféle virág illatát magába gyűjtő flakont választok, de még akkor sem fejezem be egyhamar, játszani kezdek a habos fürdővízben.
Aztán egyszer mintha nyílna az ajtó, de megfordulva mégsem látok senkit.
Remélem nem baj, hogy bejöttem… Talán… szólnom kellett volna előtte.
A fürdőből kilépve, még csöpögő vizesen tiszta inget találok a nadrágom mellett. A ruhák és a reggeliző tálca eltűnt. Jajj, pedig… le akartam vinni… de nem akartam, ruhátlanul mutatkozni.
Hmmm… olyan jó illat van… ez az ingéből áradna, vagy… mégis benyitott valaki az előbb…?...
Végre felöltözve, kipihenten, reggeli után… telve vagyok ötletekkel. Meg kell keresnem a laptopomat. Ő is dolgozik, nem akarnám zavarni.
A lépcsőn lefelé indulva nézelődöm az ablakon kifelé, amikor a már ismerős kedves hölgy jön felém a laptopommal. Úgy mosolyog rám, mintha természetes lenne, hogy itt vagyok, és egy nagyságrendekkel nagyobb ingben sétálok a házban.
Átveszem a laptopot és én is mosolygok rá, majd elnézést kérve hagy magamra, de lelkemre köti azonnal szóljak, ha valamit szeretnék.
Az üvegen keresztül is nagyon tiszta az ég, emlékét sem őrzi már a tegnapi viharnak.
Ott ahol vagyok éppen, leülök a lépcsőre és hozzá is látok az írásnak.
Foszlányokban hallok hangokat odalentről meg ajtónyitódásokat is, de mindez csak alig jut el fülemig, annyira elmerülök a világban ahol a mágus és Assan háború előtti időkben élnek, éppen.
Fogalmam sincs mennyi ideig ülök a lépcsőn, egyszer csak azt veszem észre, hogy Jin áll a lépcsőfordulóban és nevet.
Zavartan nézek fel az írásból, majd le is sütöm a szemem.
Szerkesztés Törlés
2009.03.21 22:34 Idézet Válasz Moderálás
Hippolyta
Amon (5.):
- Gyere ide… - mondja nekem, kezét kinyújtva felém.
Zavartan csukom össze a laptopot és lépkedek lefelé. Csak… nem… rosszat tettem… hogy itt maradtam?...
Kíváncsi pillantásokat felé küldve érkezem meg.
- Baj, hogy… - kezdek bele…, de fejem maga felé emelve állít meg a beszédben.
- Nem kell a lépcsőn kuporognod… A nappali üres… vitettem neked kávét és nassolnivalót is. – fél kézzel átkarolva vezet le, aztán benyit egy ajtón, ahol… A nyitott teraszajtón keresztül éppen a kerti tóra látni, kellemesen langyos szellő legyezgeti a függönyöket, a kanapé előtt egy kisasztalon gőzölgő kávé, gyümölcsös tál, és egy másikban… valamiféle édesség.
Enyhén remegve sóhajtok fel, az inggallérba kapaszkodok, azzal együtt pedig a sötét fürtökbe, halk szusszanásom épp nyakának bőrébe érkezik.
Olyan jó illata van… nyomom arcom hajába, mosollyal arcomon.
A rám amúgy is nagy ing felső gombjai már szétnyíltak, ajkai forró csíkot húznak nyakam vonalán.
Ingén keresztül mellkasát simogatom, nyakának finom bőrét ízlelgetem…
Csókjának hatására egész testem bizseregni kezd, torkomból feltörő szusszanással simulok teljesen testéhez.
A nappali ajtón túl dallamosan szólal meg a csengő.
Dühödten emeli fel a fejét és morogva néz el mellettem.
Felül, s én azonnal mellételepszem, fejemet újfent hajába nyomva hajfüggönyén keresztül dörgölöm arcom az övéhez, érzem ahogy begombolja az inget rajtam.
Úgy hagy magamra, hogy egyetlen szót sem szól. Ha, az előbb éppen nem… akkor most azt gondolnám, hogy megharagudott valamiért… rám…
*-*
Órák. Hosszú órák, amik a laptop előtt ülve találnak, ott a kanapén kuporogva, ahol hagyott. Időnként az a kedves hölgy bejön, feltölti a kávésbögrét az asztalon.
Aztán egyszer csak azt is mondja, ennem kellene valamit, mert épp itt lenne az ideje. Kezembe adja a gyümölcsös tálat, a laptopot pedig udvarias mosollyal az asztalra teszi. Hmmm. Igazán kedves. Vagy… ezt is… ő mondta neki?...
Két ujjal kutatok a tálban… epret találok benne. Pirulva mosolyodom el, még jó, hogy nincs itt senki. Eszegetem az epret… és közben szinte le sem veszem a szemem az asztalra lett laptopról.
*-*
A szürkévé száradt föld nyomtalanul issza be az első esőcseppeket. A vastag, vihart ígérő felhők takarta égbolt még baljósabb, komor aurával vonja be az egymással szemben álló feleket. Kígyózó, hosszú sorokba tömörülve, mégis döbbenetesen néma csendben figyelik egymást az ellenfelek. Az előbb csak szemerkélő majd egyre jobban ömlő eső kopogását hallani a páncélokon.
A Mágus és Assan meglepődve veszik tudomásul, hogy ezúttal egy oldalon harcolnak. Szívükbe halványan költözik a remény… igen… talán… van esély…
*-*
Cirógatóan selymes, futó érintés a nyakamon. Felemelem a fejem a laptopról. Felerősödött volna a szél?...
Sűrű barna hajzuhatagba ütközöm. Jin áll a kanapé mögött, kezével a háttámlán támaszkodik, tincsei vállamra hullnak, egyik kezének ujjai nyakam bőrét simogatják.
- Hát ezért voltál olyan fáradt tegnap… - töri meg a csendet arcomhoz hajolva.
Öööö… izé… én… De hát… ő is dolgozott… egész nap, nem?...
Zavaromat kihasználva veszi ki a laptopot a kezemből.
- Ennek most véget vetünk mára… - vigyorog rám, s becsukja a szerkezetet. – Gyere… segíthetnél megfürdeni… - hajol közelebb hozzám. - … megmutathatnád mi volt, amivel végül is fürödtél…, amitől, ilyen észbontó illatod lett. – fülem alatti bőrre ad egy halkan cuppanó csókot. Aztán, mintha meg sem akarná hallani, amit esetleg mondhatok, karomba kapaszkodva állít két lábra, és már indulunk is felfelé.
- Aztán elmegyünk… - mondja közben vidáman, valószínűleg szándékosan nyitva hagyva a mondatot, hogy kíváncsiskodhassak.
- De hát… a ruháim… - próbálom pedzegetni azt a dolgot, hogy ugyan ennek az ingnek olyan illata van, mint neki, ami nagyon tetszik, de mégsem lehet utcai viselet, úgy festhetek benne, mint egy lelenc gyerek.
- A ruhák hamarosan megérkeznek. – Lép mögém, s lépcsőnként terel a fürdőszoba felé. – Nem lehet ellenvetésed.
- De… Nem valami hivatalos dolog… ugye?... – kérdezősködöm mégis. – Mert akkor talán mégis inkább haza mennék.
- Azt sajnos nem lehet… - nevet fel megint. – Ne félj, csak mi leszünk…
A szobába lépve feltűnik… az ágynemű ki van cserélve, rend van, s a fürdő ajtaját megnyitva a víz már gőzölögve ontja a párát a helyiségbe…
Szerkesztés Törlés
2009.03.08 18:27 Idézet Válasz Moderálás
Darky
Jin:
Fürdő. És végre kicsit fellélegzem. Itt vagyok alig pár lépésre tőle. Nyugi..nyugi..nyugi...
Hallom ahogy behozza a ruhákat, hozzáfűve némi magyarázatot hogy ugye nincs semmije az én méretemben kivéve azt az inget amit a múltkor én adtam neki kölcsön. Majd távozik.
Kölcsönveszek egy fekete köntös a fogasról és kilépek a nappaliba.
Már ő is megfürdött legalábbis erről árulkodik hogy átöltözött és bőrének kellemes illatát ide érzem.
- Alkohol nincs a házban, de csináltam tejeskávét. - nyújt felém egy bögrét, miközben le sem veszi a szemét vizes hajamról.
Még beszélgetünk egy kicsit, majd előzékenyen az egyik vendégszobába vezet és elbúcsúzik tőlem, arra hivatkozva hogy ő még írni fog.
Egy ideig bámulom az ágy melletti ablakon át a ködös sötétséget, de nem tudok aludni. Talán a közelsége teszi hogy tudom hogy csak ez a nyomorult fal választ el tőle...
Aztán hangokat hallok.
Az ő hangját.
Fülelek.
Nyöszörög.. bizonyára álmában.
Nem tétovázom hogy átmenjek-e és már nemsokára ott is ülök az ágya mellett, figyelve lehunyt szemeit, arcán azt a furcsa kifejezést. Ajkai összeszorítva, arca verejtékes.. és ez a sóhaj.. mintha kilométereket futott volna.
Finoman végigsimítok az arcán.
Ébredj... Amon.. ébredj...
Aztán hirtelen felpattannak a szemei és úgy veti le magáról a takarót mintha folytogatná.
Heh.. jézusom.. mit csinálsz? - kérdezem magamban kiszáradt szájjal, ő pedig azonnyomban vissza is takaródzik észbekapva.
Nem azért.. de maradhattál volna úgy. Tetszett.
- Sajnálom, hogy felébresztettelek. - motyogja rám sem nézve. Oh hát miért vagy zavarban..igazán nem kéne.
Bebújik a takaró alá..mintha az volna a menedék.. csakhogy előlem nem kell menekülnöd.. de nem ám.
- Semmi baj. - nyugtatom meg. - Amúgy sem aludtam.
Látom ez nem győzte meg túlzottan. Rámosolygok.
- Tudom te mondtad ezt, de ha bármi kell, én itt vagyok a másik szobában. Bár az esti mesélésben te tagadhatatlanul jobb vagy nálam. Lévén ez a szakmád.
Erre ő is mosolyogni kezd.. kijebb merészkedik kissé a takaró alól. Nah..remek.. haladunk...
Mellé telepedek, megfogom takarón nyugvó kezét..figyelem ahogy a hajamat nézi, majd babrálni kezdi. Hagyom hagy csinálja ha jólesik neki. Figyelem ahogy egyre jobban megnyugszik ahogy a hátát simogatom.
Hahh.. az irgalmas szamaritánus meg.. engem meg esz a fene.
De ez mellékes. Nagy erőfeszítés nagy élvezet.. vagyis valami olyasmi. Ez a fiú komolyan megér ennyit? Nos.. ha nem így gondolnám nem lennék itt.. szóval ezt most meg is válaszoltam magamnak.
Az a sajátos a bája... megfogott és ezért most én fogom meg őt.
*****
Reggel.
Míg ő alszik én felöltözöm az időközben megszáradt ruháimba.
Sajnálom hogy úgy kell elmennem hogy nem köszönhetek el..de még alszik..amint látom.. vagy...
Mégsem.
- Köszönöm a menedéket, és a vendégszereteted, nagyon élveztem a veled töltött időt. - mosolygok rá az ajtókeretnek dőlve. - De sajnos vár a munka és még haza is kéne mennem, átöltözni. Remélem viszonozhatom a szívességet hogyha legközelebb arra jársz, majd te ugrasz be hozzám. Még esőnek sem kell esnie hozzá. Szívesen látlak.
Felül az ágyban, beletúr kócos vörös ticseibe. Jobbnak látom nem beljebb menni, mert a küszöb a megmondhatója ha én bizony átlépek rajta ott kő kövön nem marad.
- Igazán semmiség, te már megtetted nekem ugyanezt. Sajnálom, hogy ruhával nem szolgálhatok. - feleli és kikászálódik az ágyból, meztelen lábaival végigcsattogva a parkettán.
- Kávé, esetleg? Vagy már arra sincs idő? - kérdezi udvariasan.
- Nem akarlak zavarni a reggeli szertartásodban. - hárítom el kedvesen. - Ébredezz csak nyugodtan. Majd bekapok útközben valamit. A többi miatt meg ne is zavartasd magad, érdekesen festenék a te ruháidban bizonyára. Akkor hamarosan úgyis találkozunk. Már alig várom. - teszem hozzá, azzal búcsút intek neki és a kocsiba vetem magam.
Gázt adok és süvítek haza. A menetszél kifújja a fejemből azt a hülye gondolatot hogy milyen jól festene meztelenül a szőnyegemen.
Mire észbekapok már haza is érek.
****
Napok. Eseménytelenül.
Azaz csak.. mert nem látom.
Végül 2 nap után felhívom, egy vitafórum ürügyén, ami nem is olyan fontos..de jó ok végülis.
Nem veszi fel a telefont.. biztosan dolgozik. Üzenetrögzítő. Rámondom a szöveget, hogy jó lenne ha eljönne és a tanácskozás előtt ebédelhetnénk együtt.. és bontom a vonalat.
Papírok. Sóhajtva térek vissza hozzájuk.
Aztán csöng a telefon és én úgy vetődöm rá mint a sas prédára. Ő az.. ki lehetne más.
Mosolyogva hallgatom a hangját ahogy bocsánatot kér..de lekéste az üzenetem első felét.
Öh.. nem azért..de azért van a visszateker gomb azon a vacakon de mindegy.
Elfogadja a meghívást.
Remek már alig várom.
*****
A megbeszélt időpontban érkezik, én még éppen egy pár tervezetet olvasgatok de rögtön félreteszem amint megpillantom.
Francba a munkával... görnyedtem ma fölötte eleget.
- Örülök, hogy mégis ráérsz. Már próbáltalak elérni egy ideje. - szólalok meg kedves hangon, ő pedig mosolyogva felel.
- Ez csak természetes. Igazán jól esik kimozdulni kicsit.
Igen? Nah ugye hogy jó az álomvilágon kívül is?
- Nos, igen… azóta nem is nagyon mozdultam ki a házból. - vallja be töredelmesen.
Nah vajon honnan tudtam.
- Annál inkább ideje volt most ennek a találkozónak.
Gyorsan elveszem tőle a táskáját, ami a súlya alapján laptopot rejt és jó messzire teszem, hogy az álomvilága a lehető legmesszebb legyen. Azt akarom hogy most.. a jelenre koncentráljon...
A teraszon ebédelünk.. kellemesen elbeszélgetünk közben.
Saját gyümölcsös étrendemen már nem is csodálkozik, azon viszont igen hogy grillezett fűszeres zöldségeket és sajtos húst készítettem neki.
- Úgy vettem észre szereted. - mosolygok rá.
- Igazán figyelmes, köszönöm. - pirul el.
Édes istenem.. már most képes lennék felfalni.. mondjuk egy kis gyümölcslével. Mmm..
Látom hogy rágódik valamin.. ami kivételesen nem a hús..mivel azt puhára süttettem.
- Én… nagyon sajnálom… hogy olyan sok… kellemetlenséget okoztam. - feleli lesütött szemmel.
Kellemetlenséget? Óh dehogy...
Már éppen felelnék, mikor odabentről a szobából felhangzik a telefon csörgése.
Fenébe! Bakker ki kellett volna húznom.
Elnézését kérem és otthagyom.
Bosszúsan morgok bele a kagylóba.
Szerkesztés Törlés
2009.03.08 18:25 Idézet Válasz Moderálás
Darky
Jin (3.):
Mikor visszaérek időközben megszerezte a laptopot az asztalomról és éppen azon pötyög valamit.
Észre sem veszi ahogy a háta mögé lépek, csak a hajam buktat le megint.. ahogy a vállaira hullik és beborítja.
Figyelem ahogy még leüt három pontot, azzal kinyomja a gépet. Mosolygok ahogy rám pillant.
Nahát mit csináljak veled... a vendégek épp mondták le a találkát.. milyen kár.
*****
Azok az érdeklődően csillogó kék szemek. Ez a folyton távolba révedő ábrándos tekintet...
Homlokának döntöm az enyémet és mosolyogva kérdezem:
- Befejezted?
Mintha hirtelen nem tudná mit kérdeztem, annyira elmerült abban hogy engem nézzem.
- I..be.
- Akkor jó. - hajolok az ajkaira, de nem csókolom meg, épp csak megcirógatom a lehelletemmel, élvezve hogy hajam sötét függönye eltakar előlünk mindent.. így csak őt látom.. és ő sem tud félrenézni...csak is rám.. a szemembe..
Kishíján regressziós hipnózisba merülök ettől a tekintettől amivel rámnéz. Ha nem ismerném most azt hinném bánkódik amiatt mert ugratom és nem csókoltam meg.
De ismerem.. vagy nem...?
Annyi előnyöm van hogy ő ül, én pedig fölötte állok.. pontosabban a háta mögött, így ahogy magamhoz karolom tulajdonképpen a székhez bilincselem vele.
- Úgy látom téged az élet minden területe megihlet. - pillantok a csukott laptopra fél szemmel, és mosolyogva konstantálom hogy zavarba hoztam.
Fölöttünk esőfelhők gyülekeznek a szürke égen. Szeretem az esőt.. a múltkori után meg főleg.
Ködszürke a látóhatár, a nap alig alig süt át a vastag felhőrétegen..a megélénkülő szél belekap a hajamba.
- Csakmert.. olyan szép itt minden.. - kezd el magyarázkodni. Haha.. igen ezt nem is kellett volna mondani. Éppen beleillesz abba a világba ami az enyém. Már csak az a kérdés.. én hogyan szabadulok be majd a tiédbe.
Elengedem ő pedig feláll a székről és az erkély korlátjához sétál, nézve hogy a föld hogyan nyeli be az eleredő esőt.
Mögé lépek, kezemet az övé mellett támasztom a kovácsoltvas korlátra, és a nyakához hajolva szívom magamba az illatát.
Összerezzen ahogy hozzáérek.. ajkaim a nyakára simulnak ahol az ing gallérja nem takarja a bőrét... magamban mosolyogva képzelem el a különböző mély eszmefuttatásokat amik most bizonyára a fejében járnak.
Azt hiszem a tudtára adtam már párszor hogy hogyan viseltetek iránta, és ha most nem teszi meg hogy elfut az isten nem tudja kirángatni a karmaim közül.
Körülbelül két perce van hogy elfusson aztán végképp mondhatok a józan eszemnek. Mert ahogy itt áll, nekm dőlve, puha hajtincseit érzem az arcommal és a belő áradó illatot.
De ahelyett hogy azt tenné amit hittem hogy fog tenni, felém fordul és rámmosolyog. Reccs.. a lánc pedig, ami eddig visszafogott, végleg elszakadt.
Lehajolok hozzá, ujjaim vörös hajába túrnak.. ajkaim puhán érintik az övét. Amennyire nem akartam megrémíteni most pont annyira szakad el a cérna ahogy megérzem ujjait a hajamon, és nyelvét az enyémen.
Méghogy félős hah.. hova tettem az eszemet... mikor azt gondoltam.
Az esőt az arcunkba hordja a szél... és hatalmas cseppekben folyik az arcán a víz. Nevetni kezdek ő pedig letörli az álkönnyeket.
Olyan könnyedén kapom fel mintha semmi súlya sem volna. Bár már megtapasztaltam mikor hazahoztam a bálból, csak akkor aludt és nem bámult ilyen intenzíven, és hogy hidegkék szemeiben nem tudok olvasni, az zavar a legjobban.
Aztán leteszem, talpai puhán érnek földet a szőnyeggel borított sötét folyosón, ahová csak néhány szoba nyitott ajtajából szűrődik be fény és vetül a falra.
- Gyere. - húzom magam után, ő pedig követ, anélkül hogy bármit is kérdezne. Szemeivel úgy térképezi fel a vége hossza sincs folyosót mint aki mindent le akar fotózni magának az emlékezete számára.
Szerkesztés Törlés
2009.03.08 18:22 Idézet Válasz Moderálás
Darky
Jin (4.):
Apró csöppenés ahogy az arcomról a vízcseppek a földre hullanak, de a puha szőnyeg amire rálépek elnyeli a többi hangot.
Épp csak hozzáértem a kilincshez de az ajtó már be is csúkódott mögöttünk, ő pedig tompa puffanással érkezik meg a szőnyegre ahogy elbotlik a szék lábában ami éppen az útban volt.
Mosolyogva nézek le rá, és eszembe jut az a kósza gondolat ami nem sokkal ezelőtt járt a fejemben.. hogy látni akarom egyszer a szőnyegemen kiterülve.
Hát.. most teljesülnek a vágyaim.. micsoda remek napom van.
Leereszkedem hozzá, először csak fölé térdelve, majd lehajolok hozzá ahogy ujjai az arcomhoz érnek.
Lehelletét érzem az ajkaimon, és olyan erővel szállja meg a testem a vágy ahogy látom hogy a számat nézi hogy megmarkolom a szőnyeg rojtjait.
Mostmár csak az kéne hogy...
Döbbenten nyögök fel ... és morogni kezdek ahogy látom hogy megnedvesíti az ajkait a nyelvével. Önkéntelen reflexszerű mozdulat, mégis olyan rohadtul erotikus hogy vadul vetem magam az szájára, ő pedig belenyög a csókba.
Erre aztán végképp nem tudnék mit mondani. Cserbenhagytak a szavak azt hiszem.. és belehalnék ha most magyarázatot kéne adnom mindenre...de legalábbis beleőrülnék az tuti.
De szerencsére erre nincs szükség, ingembe markoló ujjai és szapora lélegzete arról árulkodik hogy pontosan tudja mire gondolok, és nem úgy tűnik mint aki el akar szaladni.
Mondjuk.. momentán hogy majdhogynem rajta fekszem nem hinném hogy nagyon tudna ellenkezni.
Ujjaim alatt érzem a mellkasán hogy mennyire gyorsan ver a szíve, behunyja a szemét ahogy az ingen keresztül hozzáérek a mellbimbójához.
Nyelvem végighúzom a nyakán, hallom ahogy a fülembe sóhajt és ujjai megmarkolják a hátamon az inget.
A vigyor ami feltűnik az arcomon igazi sokat mondó ígéret. Az enyémnek nyomja a homlokát, és megtámaszkodik kezeivel a padlón, kicsit feljebb emelem a fejem, ő pedig kihasználja az alkalmat hogy ülő helyzetbe kerüljön. Ujjai a hajam végével játszanak, ajkai pedig csak alig pár centiméterre vannak a számtól.
Az arcomat nézi, én pedig megragadom az inget a mellkasán és magamhoz rántom vele, amitől az anyag recsegve enged utat nekem.
Feltáruló bőre hófehér és hibátlan. Felszisszenek a vágytól ami elönt már csak egy pillantására is.. ő pedig megremeg ahogy kezeim az inge alá siklanak.
Olyan selymes és puha. Belesóhajtok nyakának bőrébe, miközben felhúzom magammal. Szelíd erőszakkal perdítem meg, miközben kezem a vállán simít végig.
Feleakkora puffanással érkezik meg az ágyra mint az előbb a szőnyegre, és mit ne mondjak jobban is mutat rajta.
Behunyja a szemét, olyan mintha..
Figyelem ahogy mélyen magábaszívja az ágynemű illatát majd térdét felhúzva emelkedik fel hozzám kezét bedugja a félig nyitott ingem alá.
Mosolyogva figyelem ahogy a bőrömet simogatja, érdeklődve csillannak meg a szemei ahogy megpillantja a bőrömön a bonyolult mintájú tetoválást. Kíváncsiságtól hajva oldja ki a gombokat, és végighúzza a kezét a vállamon. A mintha egyik vége a lapockámig nyúlik a hátamon, a másik vége a karomon folytatódik.
Az álla alá nyúlva emelem fel a fejét és az ajkába harapva csókolom meg. Apró kis kezek fejtik le rólam az inget, ujjai végigsiklanak a sötét vonalakon a vállamon és karomon, miközben viszonozza a csókomat, úgy ahogy nem is reméltem hogy fogja.
Valahogy.. volt egy olyan érzésem hogy ha valami ilyesmi fog történni akkor sokkal félősebb lesz az eddig látottaknál.
Furcsa felhő fut át a tekintetén ahogy lehúzom róla tépett ruhadarabot, hibátlan bőrén megcsillannak a halvány fény ami bejut a szobába a vörös sötétítőkön keresztül.
- Gyönyörű vagy. - súgom a fülébe, ő pedig összerezzen a szavaimra. Talán eszébe juttatott valamit, talán nem, mindenesetre egészen meglep ahogy nekemesik, fogai az enyémnek koccannak, ujjai a hajamba markolnak.
Lenyomom az ágyra, és ahogy ajkaim elszakadnak a szájától, nem hagyom annyiban.. hallom ahogy felsóhajt ahogy megérzi őket a mellkasán leszánkázni.
Kezem már elért a derekához, olyan kis karcsú és finoman izmolt teste van hogy nem győzöm csodálni.
Nyelvemmel nedves csíkot húzok a bőrén, egészen a nadrágjának vonaláig. Kezét érzem a tarkómon, hangosan kap levegőért... ami viszont rögtön benne is reked ahogy merevedéséhez érnek az ujjaim a nadrágon keresztül.
Átfordulok vele, ő kerül felülre, kíváncsian várom mihez kezd a helyzetével.
Részegülten forgolódunk, lassan szédülni kezdek, de akkorsem engedem el.
Szerkesztés Törlés
2009.03.08 18:20 Idézet Válasz Moderálás
Darky
Jin (5.):
Nagy sokára, lihegve kerül arca a látóterembe, ám ekkor már teljesen meztelenül fekszik alattam, keze pedig hátul a fenekemen nyugszik.
Mély hangon morogni kezdek, látom a szikrát kipattanni a szeméből.. mosolyog.. sokat mondóan és titokzatosan.
Bakker..honnan tudhattam volna hogy az udvarias, kedves álca alatt, nem az a félős vagy igazából akit elképzeltem?
Nem mintha csalódott lennék... ó dehogy...
Apró ujjacskák csúsznak a nadrágom alá hátul, egy másik kéz a hajamban ... és az a hang. Elfolytott sóhajtás és nyögés... párnába fojtott kéjes sikoly..
Kicsit lejjebb csúszom a csúszós selymen, ő pedig megmarkolja a vállamat ahogy körberajzolom nyelvemmel az ágyékát. Megfeszül a teste elemelkedik az ágytól majd visszazuhan rá.
Hajam a csípőjére hullik, érzem ahogy próbálja elsimítani az útból, vagy csak fésülgeti.
Hófehér bőrén nedvesen csillognak az izzadságcseppek, férfiassága pedig pedig már keményen ágaskodik a kezemben.
Mosolyogva figyelem az arcát.
Az ajkába harap, és felemeli a fejét, hozzám hajolva.
Mozdulatlanná dermedek, hagyva hogy végignyalogassa a számat, most én teszek úgy mint aki túl félénk hogy viszonozza.
Ez mintha felbátorítaná, mert közelebb húzódik hozzám, olyan közel mintha megpróbálna belélegezni... az ajkaival... az egész testével.
Figyeli a reakciómat én pedig egyszercsak átkarolom a derekát és nem engedem hogy elhúzódjon.
Az ölembe húzom, félig ülve, félig támaszkodva, ő pedig behunyja a szemét és felnyög ahogy megérzi a vágyamat a saját bőrén.
Kezei minden bátortalanságot mellőzve kalandoznak lejjebb a testemen, én pedig belemosolygok a csókba.
Vajon ez is csak színjáték...vagy ez most az igazi énje amit rejteget? Vajon megtudom valaha is?
Ahhhmm kit érdekel.. mikor éppen a....ahh...
Megrándulok ahogy hozzámér, aztán a következő pillanatban hanyattlököm a párnákon és fölé mászva harapok-csókolok a nyakába.
Ágyékom az övéhez ér, egyszerre szisszennünk fel, ahogy remegve egymáshoz simul a testünk.
Furcsa kontraszt az ő hófehér hibátlan karcsú teste, és az enyém.. ami mintha a szöges ellentéte lenne annak. Vörös haja szinte beleolvad a párnáimba, míg az enyém szanaszét folyva beteríti a testét, és az ágyneműt.
Percek óta csak csókoljuk egymást, szinte már fizikai kínként élem meg érzem az ízét..az érzést ahogy megérint...de mégsem..ahh..te jó ég...
Felnyögve simul hozzám, én pedig végigsimítok a combján.
Semmi kérdő tekintet, semmi bizonytalanság hogy akarod-e vagy sem.. azt hiszem mindketten olyan messzire hajítottuk az agyunkat már.. hogy még a koppanását sem hallottuk.
Két elfolytott nyögés, az egyik mélyebb szinte morgásszerű torokhangon, a másik folytottan, halkan.
Összeborzong alattam ahogy teljes hosszában belé hatol a férfiasságom, levegő után kapva csókolom meg a vállát.
Sóhajtva préseli hozzám a testét, a karomba markolva, körmei végigszántják a hátamat, vállamat...
Felmorranva vetem hátra a fejemet.. imádom ahogy hozzámér... nem az kimondottan bátortalan félős.. ahogy az eddigi partnereim.. egészen más. Hajam hátrahullik a hátamra, majd onnan elszabaulva pár tincs birtokba veszi hófehér bőrét...és végigfolyik a testén.
Megvonaglik a teste alattam.. ahogy megmozdulok... puha ajkak érintik a fülemet... végigszalad rajtam a forróság erre az érzésre.
A bőrömön érzem ahogy elmosolyodik, majd nyögve kapaszkodik belém ahogy vágytól fűtöttem esem neki, egyre hevesebben.. szabadjára engedve mindazt a szenvedélyt amit eddig elfolytottam.
Szemeim előtt összemosóik a szoba berendezése.. csak őt látom és ködös tekintetét.. gyönyörű..csókolnivaló száját... amit egyre gyakrabban hagynak el kéjjel teli sóhajok.
Verejtéktől csillogó testünk ahogy összesimul.. minden egyes mozdulatra olyan gyönyör cikázik át rajtam.. amit már nagyon rég éreztem... pedig...még... még..nem...
Még...ahhh...Istenem...
Mély morranással jutok el a csúcsra, magammal rántva őt is, aki remegve a hajamat markolva feszül meg. Testét megrázza a gyönyör... visszahanyatlik a párnára, de nem engedi el a hajam továbbra sem.
Figyelem lehunyt szemeit. Szaporán liheg de nem nyitja ki őket.
Futó csókot lehellek behunyt szemeire.
Szerkesztés Törlés
2009.03.08 18:19 Idézet Válasz Moderálás
Darky
Jin (6.):
Jól van..rejtőzz csak ha akarsz..
De sokáig úgysem csinálhatod.
Óvatosan engedem el, melléfekszem, figyelve az arcát...felkönyökölök a párnára.
Egyre nyugodtabban lélegzik, teste libabőrös lesz ahogy hozzáérek és simogatni kezdem. Ráhúzom a takarót, ő pedig bebábozódik.
Oké hernyó... de akkor csak reggel változol pillangóvá.. öö..azaz.. mennyi is az idő..
Hát ennyit a...
- A vitafórum.. - pattannak fel a szemei hirtelen.
Elmosolyodom.
- Lemondták. - felelem elégedett mosollyal és kisimítok az arcából egy tincs hajat. - Nyugodt lehetsz..nem maradtunk le semmiről.
Hangom a szokásosnál mélyebb.. de teljesen nyugodt.
Behunyja a szemét és visszahajtja a párnára.
Van egy olyan érzésem hogy sok mindent meg kell még tudnom róla ahhoz hogy teljesen megértsem őt.
****
Fáradt lehetett..hiszen végigaludta az egész délutánt/éjszakát.
Bár aki egész nap, éjjel, megállás nélkül dolgozik... annál nem csodálkozom.
Én fél éjjel őt bámulom, végül elnyom az álom és csak hajnalban ébredek fel.
A napkelte az ágyban ülve talál.. a sugarak a vörös függyönyön keresztül gyújtják lángra a szoba berendezését.
Az éjszaka olyan messzire húzódott tőlem hogy kishíján leesik a hatalmas 5-6 személyes ágyról.
Édes...
****
Kel a nap... sugarai a szememben tükrödőznek.. vörössé festve a sötét barnaságot..
Összerezzen ahogy hozzáérek.
Halkan összekoccannak a poharak ahogy leteszem az ágyra kettőnk közé.
Felemeli kócos fejét, és reggelire sandít a tálcán. A kávé láttán felcsillannak a szememi.
