- Mugen... én... én... mi... - dadogja, arca mélypirossá válik, de végre megadja magát nekem. Számhoz hajol ő is, és végre...
- Hoppá, rosszkor jöttem?
Francba.
Kiválóan tudsz időzíteni bátyó.
- Souma! - kiáltom dühösen. Nem szokása ilyet csinálni, amikor fűzök valakit. A fenébe is! Előtte termek, hogy bemossak neki egyet, de inkább követem a folyosóra. Becsukom az ajtót, és arcába hajolok.- Mi a franc van? - sziszegem.
- Ezt inkább tőled kéne megkérdeznem, kisöcsi - feleli hanyagul csócsálva rágógumiját.
- Mi van?!
- A kicsike nem az a típus. Megóvtalak attól, hogy egy nagy hibát elkövess.
- Mire célzol?
- Elég csak rád néznem öcsi. Teljesen beleestél, de mégis úgy bánsz vele mint egy kis ribivel. Ha továbbra is koszos zokniként használod, elfordul tőled, és akkor ki fogja összeragasztani a darabokra tört szívedet, he?
Megszívom magam, és fogaimon keresztül szűröm a szavakat, hogy nehogy ráordítsak.
- Neked. Ehhez. Semmi. Közöd.
- Mostantól van - szélesedik ki vigyora, sármos arcán ezt a ragadozó kifejezést már ismerem.
- Mert?
- Tetszik nekem - jelenti ki lazán. - Nem tűröm hogy így bánj vele, mert ha mégis, akkor egyszerűen elcsábítom tőled.
Kabátjának hajtóját megragadva kenem a falhoz, és fújtatva nézek keményen a szemeibe.
- Nem fogom hagyni!
- Akkor becsüld meg. - Lesöpri magáról kezeimet, és búcsút intve faképnél hagy.
*
A konyhában egy pohár hideg vízzel nyugtatom magam és lerogyok egy székre. A testem még mindig vadul lángol Mikitoért, épp ezért muszáj adnom magamnak egy kis időt, mert ha így megyek vissza...
Huhh.
- Mugen... - Ezt a bájos kis tétova hangot imádom. Felpillantok rá, és tekintetem végigfuttatom rajta. Rendbe szedte a ruháit, és már nem látni arcán azt a vadítóan szexis zavarodottságot. Mosolyogva nyújtom felé a kezemet.
- Gyere ide... - Az ölembe ültetem, és hajába szagolok. Nagyon szeretem az illatát.
- Mi történt az előbb?
- A bátyám egy seggfej.
Belekuncog a kezébe, és válla felett rám mosolyog.
- Szerintem jó fej. Nekem sajnos nincs testvérem, pedig mindig szerettem volna...
- Áh, nem veszítettél semmit. Hidd el. És most... - ölelem magamhoz szorosabban. - Kérek egy csókot...
Megkapom, a maga kis félénk módján, és végigsimítom a combját. Szándékosan nem fordítom magammal szemben és ültetem lovagló ülésbe, mert akkor tuti hogy nem bírnám ki. Halk sóhajjal szakítom el magam tőle, és selymes hajába túrok ujjaimmal.
- Nem nézzük tovább a filmet? - kérdezi enyhén kipirulva. Megrázom a fejem. Ha visszamegyek vele a kis kéjbarlangomba, nincs garancia rá hogy nem támadom le.
- Mit szólnál, ha inkább játszanánk egyet az Xbox-omon? Van egy rakás jó játékom...
Figyelem ahogy játszik. Hihetetlenül aranyos... Közlöm is vele, amint lehetőségem nyílik rá. Amikor belepirul bókomba, még édesebbé válik, és zavarba jön.
- Nem kell zavarban lenned - súgom, égszínkék szemeiben gyönyörködve. Még nem volt ilyen szép fiúm.
- Jó - küld felém egy félénk, de mégis határozottabb mosolyt.
- Helyes - túrok szőke fürtjeibe. Mint a selyem. - Van még kedved filmet nézni?
- Igen.
- Gyere - mosolygok le rá, és a hatalmas bőrkanapéhoz vezetem. Egy jó kis akciófilmet dobok a gépbe, és elhelyezkedünk egymás mellett. Pár perc múlva már a karjaimban alszik.
Felsóhajtok. Hihetetlen milyen kis álomszuszék fiút fogtam ki...
Nézem ahogy alszik. Nem, nem fogod ilyen könnyen megúszni kincsem. De nem ám.
Letérdelek elé a földre, és ajkához hajolok. Finoman csókolom meg. Ébresztő... Miért van deja vu-m? Hát mert már nem egyszer kellett ébresztgetnem. Esküszöm, ezentúl teákkal tömöm, hogy ne aludjon annyit.
Csókom lágy és lusta, és pár perc múlva elmosolyodom amikor megérzem karocskáit a nyakam köré fonódni. Kezem becsusszan a pólója alá, és lapos hasának puha, meleg bőrén körözök finoman, miközben ajkaink elválnak, és ő pirulva pislog fel rám.
- Muge... - nyögi halkan, szinte már elhalóan. Mintha csak egy jel volna, úgy vetem rá magam. Talán valóban egy jel is volt... A megadás jele. Nem ellenkezik... és ez jó.
Hozzá simulok, habár még mindig a földön térdelek vele szemben, de ez csak előnyös, mert terpeszben lévő lábainak köszönhetően az ágyékunk összeér. Belemorgok a nyakába, akár egy párduc... halkan és szexisen. Ó igen, beleremeg. Hogy reszket alattam...! Ah te jó ég!
Megcsókolom a puha bőrét, és mélyen magamba szívom finom illatát. Mint egy édes trópusi virág. Különleges és veszélyes... számomra mindenképpen. Ha beleesek, az ég irgalmazzon nekem.
Forró, szexi csókkal kábítom el teljesen, és csak arra a fél másodpercre válok le róla, amíg keresztül húzom fején a pólót, majd ismét ajkai után kapok mohón, kezeimmel pedig feltérképezem csodás, karcsú és mégis izmos testét. Selymes bőrén siklanak végig ujjaim, és oldalához érve megrándul. Belemosolygok a csókba. Szóval csikis vagy... Ezt megjegyzem.
Csodálkozva szakítom félbe a csókot, amikor megérzem hogy ő is húzza le rólam a pólómat. Zihálva merülök el kék szemeinek örvényében, és lerántom magamról a feleslegessé vált ruhadarabot, hogy aztán felnyögve hunyjam be szemeimet kezeinek puha érintéseitől. Pedig milyen kis félénk... ki gondolta volna, hogy így felbátorodik?!
- Mikito... - susogom lágyan, és vágytól kábán tekintek le piros kis arcára. Hajába bújtatom ujjaimat, és ismét mohón szívom magamba édes csókját. Nem lehet ráunni az ízére. Meg is mondom neki. - Olyan finom vagy... édes és puha...
Végignyalom fülétől a mellkasáig, és gyengéden megszopogatom rózsaszín kis mellbimbóit egymás után. Mint apró, rózsaszín gyöngyöcskék... Ő pedig nyöszörögve túr a hajamba, amikor már a köldökét is megkóstolom. Kezeim fenekébe markolnak. Milyen formás és ruganyos de mégis puha... nem agyonizmozott keménység, hanem lágyság és puhaság. Mint egy lány... De ő ennél sokkal különlegesebb és szebb.
- Mugen... - sikkantja amikor mélyen a szemeibe nézve simítom meg kemény farkacskáját a nadrágján keresztül. Látom szemeiben a rémületet, ezért megcsókolom ismét.
- Ne félj... addig megyünk el, amíg engeded. Bármikor leállíthatsz... - zihálom ajkaiba.
Némi csipkelődés után végre magára hagyjuk bátyámat, és a szobámba kísérem. Keresek neki egy pólót, a régebbiek közül, ami talán nem fog annyira lötyögni rajta.
Lecsúsztatja a köntöst válláról, és belém reked a levegő... Atyaég... igaza volt bratyónak, jobban járna ha nem itt lennék mikor öltözik, de... képtelen vagyok megmozdulni.
Természetesen észreveszi, hogy a szemeim kiesni készülnek, és pirulva torpan meg mozdulat közben. Néhány másodpercig még bűvölöm a köntös övét, hátha magától foszlik semmivé, és csodás testét végre teljes valójában megcsodálhatom, de...
Ahh bakker.
Kirázom fejemből a vágyképet, amikor is az ágyamra lököm és letépem róla azt a francos köntöst.
- Bocs - morranok és huss.
Odakint már hangtalanul röhögve áll bratyó, látva zihálásomat és piros fejemet. Felszegett fejjel robogok el mellette, egyenesen a fürdőbe. Hidegzuhany. Váltózuhany. Hideget a jegessel...
Felszisszenek, ahogy merevedésemre rácsurran a hidegvíz.
Elgyötörten támaszkodom a csempéhez. Jaj nekem... Hogy fogom kibírni?
Negyed óra múlva már lecsillapodva törülközöm meg, és a szobámba battyogok egy törülközővel a derekamon. Magamra kapok egy fekete pólót, és farmert, és lesietek a konyhába.
Ő már az asztalnál ül, a pólóm széles nyakán kikandikál egyik gömbölyű, fehér, harapnivaló válla... mmm. Átölelem hátulról, és nyakába hajolva szívom magamba finom illatát.
- Jól áll a pólóm - súgom neki mosolyogva. Pirulva pislog rám. Édes vagy.
Beszélgetünk pár szót, és felbátorodva puszilok bele a nyakába. Milyen puha és forró a bőre...
- Megmutatom a biliárdot - engedem el őt, és hátralépek. Levezetem az alagsori játékterembe, ami egyben a házimozit is rejti. Kezecskéjét foga húzom őt a biliárdasztalhoz.
- Ez lenne az.
- Mugen! - morran bratyó, hangja az ajtó felől jön. Hátrapillantok bosszúsan. Mi van már? Nem látja, hogy épp fűzöm a kicsikét?
- El kell mennem egy kicsit, nemsokára jövök vissza.
- Oké - bólintok. Menj mááár!
Kettesben maradunk, és egy dákót nyújtok felé. Nem, nem a sajátomat. Vehehe...
- Van kedved megpróbálni? - mosolygok rá bíztatóan.
- Megmutatod hogy kell? - kérdezi félénken.
- Persze - becélzok egy golyót, közben magyarázom a szabályokat, mutatom a technikát.
- Gyere próbáld ki.
Édes kis pofiján koncentráció jeleivel lát neki, még rózsaszín nyelvecskéje is előbukkan, olyan elmélyülten próbálkozik. Ahh ne izgass...
- Várj csak... - morgom rekedten a vágytól, és mögé lépve simulok hozzá, és megmutatom neki a helyes kéztartást. - Így próbáld meg.
Elpirulva nézi a fehér golyót, én pedig őt. Megőrülök...
Meglöki a golyót, ami épp csak koccan a másikhoz.
- Ügyes vagy - súgom a fülébe, de képtelen vagyok elengedni. Karom derekára fűzöm, úgy temetem arcomat illatos hajába.
- Mugen...? - nyögi elakadó lélegzettel. Na igen, a légzéssel nekem is gondjaim vannak már egy ideje. Amióta hozzáértem. Vagy még régebb óta... amikor először belenéztem azúrkék szemeibe.
Kihullik kezéből a biliárd dákó, és mintha ez lenne a jel, egy határozott mozdulattal magam felé fordítom, és derekát megragadva ültetem fel a biliárdasztalra. Arcunk egy magasságba kerül, és én mélyen a szemeibe nézek.
- Csókolj meg - kérem tőle halkan, de inkább utasítás. Ha nem teszi, úgyis rávetem magam. Arcpírja tovább mélyül, de nagyot nyelve kapaszkodik kezecskéivel pólómba. Mellkasomban dübörgő szívvel hajolok közelebb hozzá, de pár centire tőle megtorpanok, hogy ő hajoljon közelebb. Pokolian sok önuralmam van, nem is sejtettem, mennyire sok.
Érzem arcomon kapkodó légvételeinek cirógatását, szemeimmel az övét bűvölöm. Megőrülök, ha tovább húzza az időt! Sajog minden porcikám a sóvár vágytól...
- Mikito... - lehelem halkan, és ebben a pillanatban puha ajkacskája az enyémhez ér. Felmorranok a gyönyörűségtől, és mohón dugom nyelvemet a szájába, karjaimat, csápjaimat dereka köré fonva szorítom magamhoz... ahh jézusom...! Remeg a karjaimban! Eszemet vesztem mindjárt!
Lábai a derekamra fonódnak, karjai nyakam köré. Merevedésemhez ér, és összerezzenve szakítja el tőlem édes szájacskáját. Paradicsom pirosan pislog fel rám, és elfojtva egy csalódott nyögést sóhajtok fel.
- Köszönöm kicsim... - súgom kedvesen mosolyogva le rá. - Ez nagyon finom volt...
Hátralépek, összeszorított fogakkal erőszakolva rá akaratomat vágytól izzó testemre, és gyengéden leemelem őt az asztalról.
Megköszörülöm a torkom, és kissé rekedten szólalok meg ismét.
- Akkor játszunk egy kört?
Pihegve pislog fel rám, látszólag fogalma sincs miről beszélek. Felnevetek halkan, és felveszem a földre hullott dákóját. Remegő kezecskéjébe teszem, ujjait ráhajtva türelmesen.
Türelmes mosolyomat és kiegyensúlyozott viselkedésem összképét csak zihálásom rontja némiképpen...
- Utána nézhetünk egy filmet is... - pillantok a hatalmas bőrkanapéra, és a szemeim előtt lejátszódó képtől nadrágom elviselhetetlenül szűkké válik.
- Jó... - suttogja zavartan. Arcomra erőltetve némi emberi mimikát fordulok érdeklődéssel az asztal felé, és figyelem ahogy a golyókat ütögeti több-kevesebb sikerrel.
Már alig várom, hogy eljussak vele odáig... addig, amikor már mindent megkapok tőle. Be sem fogok tudni telni majd vele...
Ahogy belép az ebédlő ajtaján, azonnal becserkészem. Édesen meglepődik, de azonnal mosoly ragyog rám ahogy felismer.
- Szia
- Szia... - összrezzen ahogy megcirógatom derekát, miközben átkarolom derekát. - Csiklandós vagyok...
- Gondolhattam volna - mosolygok le rá. Olyan kis helyes amikor zavarban van.
A szokásos asztalomhoz kísérem, és kellemes beszélgetés közben megebédelünk. Jól érzem magam vele, nagyon is. Megkóstoltatom vele a szószos tésztámat, és mosolyogva figyelem ahogy fintorog egyet, és megtudom, hogy nem szereti a gombát. Milyen aranyos... hehe.
Megkérdezi a címemet is. Szép az élet.
Búcsúzóul lopva megszorítom karcsú kis kezét.
*
Végre elérkezett ez az este is. Ideje volt már.
Kiszállok a kocsimból, és becsöngetek hozzájuk. Takaros, szép ház. Becsöngetek, és már nyitja is az ajtót.
Fekete nadrág, testére tapadó fehér póló, és egy kék ing, amelyik úgy kiemeli azúrkék szemeit, hogy szinte ragyognak. Borzos szőke tincsek keretezik szépségét.
Felkaparom az államat a padlóról, és elmosolyodom. Megcirógatom pofikáját, és egy könnyű kis alig-puszit adok neki.
- Szia. Mehetünk?
Pirulós bólintás. Jaj mamám... Ha egész este ilyen édes lesz, ki kell üssem magam valamivel, különben letámadom.
- Öhm... kik jönnek még? - kérdezi a kocsiban.
- Haverok - felelem, majd leesik miért kérdezte. - Ne félj, nem lesz senki, aki rosszat akarna neked - mosolygok rá megnyugtatóan. - Vagy ha mégis, akkor is vigyázok rád.
Jaj hát nem megint elpirult? Mindjárt behajtok az árokba...
Kiszállunk a kocsiból, és besétálunk az előkertbe. Már hallani a lüktető zenét. Kezemet karcsú derekára simítom, és becsengetek.
- Cső Mugen - üdvözöl Tono. - Látom hoztad a cicust is. Jó hogy jöttetek, gyertek beljebb!
Unottan lépek beljebb, a szokásos figyelem terelődik rám. Gondolom már az egész suli tudja, hogy új áldozatom van. Mikito persze nehezen viseli a népszerűségem következményeit, és elbújik mögém félénken. Kis édes... Gyere elő, ne félj. Itt a többség csak irigyel téged. A másik fele pedig engem irigyel.
Magamhoz húzom.
- Megkeresem Takedáéka. Velem tartasz? - súgom a fülébe, és beszívom hajának finom, édes illatát.
- Én... inkább megvárlak itt, jó...? - pislog fel rám gyönyörű szemeivel.
- Ahogy gondolod. Mindjárt jövök - cirógatom meg arcocskáját, és elszakítva magamat tőle, megkeresem haveromat.
Kint a hátsókertben füvezik a többiekkel.
- Sziasztok - ülök le melléjük a padra, és a felém nyújtott cigit elvéve megszívom. Huhh... végigégeti a füst a légcsövemet, majd bizsergető zsibbadtság és lazaság terjed szét bennem.
- Szia - köszönnek vissza blazírtan. Takeda felé nyújtom a staubot, és a csillagok felé fordítom barna szemeimet.
- Na mi a szitu? - kérdezi. - Jól haladsz?
Biccentek.
- Akkor mi ez az arc? - hallom halk hangját, hogy a többiek ne hallják. Oldalpillantást kap, és leszegem a fejem.
- Nem tudom. Ő... más.
- Miért? Mert olyan szép? Na és? - szív egyet, és felparázslik a narancsos fénypont arca előtt.
Ő mindig nagyon földhöz ragadt, realista típus volt. Sokszor jött jól nekem a hideg gondolkodásmódja.
Felém nyújtja a cigit.
- Vigyázz a szívedre, Mugen - mondja halkan.
*
Hamar megtalálom a tömegben és a félhomályban. Elég csak azt figyelnem, kit bámulnak nyálcsorgatva.
Egy kanapéhoz húzom, és az ölembe ültetem. Még nincs kedvem táncolni. Ellazulva, szinte elégedetten dorombolok, ahogy ölemben üldögél és iszogat. Ha az orrom nem csal, vodkanarancsot.
- Azt hiszem... - motyogja miután becsípett. - Én nem bírom az alkoholt.
Elveszem tőle az üres poharat, és leteszem.
- Aranyos vagy így becsiccsentve... - súgom a fülébe mosolyogva, és megsimítom számmal az övét, majd hátradőlök.
Aztán leesik az állam, amikor megcsókol. Önként, és szinte dalolva. Nocsak... micsoda meglepő de kellemes fejlemény. Mondjuk gondolhattam volna, hiszen múltkor is a pia hozta ki belőle a szexis kiscicát. Mosolyogva fogadom félénk kis csókját. Na akkor most elérkezett az ideje a táncnak.
- Táncolunk? - csócsálom meg duzzadt ajkacskáját. Biccent. Remek.
A táncolók közé húzom, és hátához simulok. Csípője már mozdul is... kezeimet ráteszem, hogy érezzem lágy ringását, és hozzá idomítsam a mozgást.
- Mugen... - leheli, és majdnem félrenyelek. Basszus, nem igaz hogy valaki ilyen őrjítően érzéki legyen!!!
- Igen? - súgom a nyakába hajolva.
- Semmi...
Belemosolygok a bőrébe. Ha nem ismerném, azt hinném profin ért a csábításhoz. De mivel ismerem, azt kell mondanom, hogy ő szexre született. Minden porcikájából árad a szex, pedig szűz még. Hű mi lesz belőle pár év múlva. Mindenki meg fog érte őrülni a suliban... és később az egyetemen, majd a munkahelyén.
Teljesen hozzám simul, fejét mellkasomnak dönti, és behunyt szemekkel adja át magát a zenének. A látvány, és szűkülő nadrágom elégedett morranást hoz ki belőlem. Levadászom a száját, és megharapdálom finoman. Hű Mikito... nem tudod mit vállaltál be azzal, hogy igent mondtál nekem. De majd megtudod.
Felém fordul, én pedig lassan döntöm hátra. Behunyt szemmel hagyja magát, és merevedésemhez nyomódik a combja. Felsóhajtok a vágytól ami szétperzselődik testemben, és nyakát végigbizsergetem a számmal. Megremeg a karjaimban. Oh...
Lassan felhúzom, és ajkába harapok érzékien. Nemhiába őrjítem meg, már érzem is karjait a nyakam köré fonódni, és visszacsókol. Jessz!
Felpörög a zene, és elmosolyodva szorítom magamhoz, és vadabb ritmust diktálok. Mosolyogva élvezi, látom szereti ezt a számot.
Minden mozdulatára ágyékunk összesimul. Mmm...
Megperdül, és most háttal nekem kerget az őrületbe, kerek kis fenekével szinte szándékosan ágyékomhoz simulva.
Mosolyogva élvezem.
Imádom a srácot.
*
Már hajnalodik, és látom hogy már alig áll a lábán. Jól bírta a strapát, nem mondom. Hogy a péniszem már fáj, az nem számít. Sőt, kellemesnek is mondhatnám a várakozást.
A táncparketten már alig rángatózik egy-két ember, a többség már a vendégszobákban van, vagy úton haza. Vagy részegen hevernek valahol a földön.
A kanapén üldögélek, és a karjaimban szunyókáló Mikito haját cirógatom lágyan.
- Mugen... - mormolja álmában, és nyakamba fúrja arcocskáját. Behunyt szemekkel remegek meg a vágytól... Na jó, azt hiszem ideje hazamenni.
- Mikito... - súgom a fülébe. Motyog valamit, és ficereg egy kicsit, amitől kishíján felnyögök. Nana. Csak óvatosan.
Sóhajtva nyúlok lábai alá egyik karommal, másikkal a derekát ölelem át, és vele a karjaimban felállok és a kijárat felé caplatok édes terhemmel.
- Már mentek is? - lép mellém Tono. Biccentek.
- Köszönjük a meghívást.
Vigyorogva nézi meg közelebbről Mikito arcát.
- Nem semmi a kicsike - súgja. - Megvigasztalnám szívesen utánad...
Kap egy megsemmisítő pillantást, és kisétálok a kocsimhoz. Óvatosan fektetem be a hátsó ülésre, és lefejteném karjait a nyakamról, de kismajomként csimpaszkodik.
- Mugen... - nyöszörgi megint, ajkait csücsörítve. Na jó, nem vagyok szent. Nincs sem szárnyam, sem glóriám. Halkan felnyögve vetem éhesen magam rá, és mohón csókolva simulok hozzá, szinte belepréselve az ülésbe. Ágyékomat az övéhez szorítom. Forróság árad szét bennem. Ujjaim becsusszannak pólója alá, és végigsimítom alulról felfelé lapos hasának puha, meleg bőrét. Oh... most kéne ezt abbahagynom, mielőtt baj lesz...
Széttárja lábait, és derekamra fonódnak.
Felnyögök.
Na nem... nem szabad... Mugen ne csináld...
Felhúzóm a fehér pólót, és megcsodálom a holdfényben lapos hasát, és rózsaszín kis mellbimbóit. Mint apró rózsaszín gyöngyöcskék...
Megpuszilom az egyiket, épp csak egy leheletnyire, és ő halkan felnyögve remeg meg alattam.
- Mennyire érzékeny vagy... - súgom mosolyogva. - Alig érek hozzád, és már így reagálsz?
Kábán néz rám azokkal a csodaszép, azúrkék szemecskékkel.
Valamit motyog, de nem értem. Megcsókolom, és ujjaimmal lágy kis köröket rajzolok mellbimbója köré.
Ördögi énem tombol bennem. Igen, kihasználhatnám a helyzetet, és itt és most a hátsó ülésen megdughatnám... Csodálatos lenne. Biztosan.
Nagyot sóhajtva igazítom meg a pólóját, és összeszorított fogakkal mászom le róla.
- Bocsáss meg... - hintek búcsúpuszit a kézfejére, mint egy hercegnőnek.
*
Leparkolok a házuk előtt, és ébresztgetni kezdem. Nem reagál. Nem lesz ez így jó, mert a karjaimban ugyebár mégsem vihetem be. Mit szólnának a szülei?
Vagy húsz percnyi próbálkozás után úgy döntök, hogy inkább magunkhoz viszem. Így mégsem láthatják a szülei...
Alig fél óra, és már a házunkba lépek, vele a karjaimban. A szobámba viszem egyenesen és lefektetem az ágyamra.
Lehúzom a cipőjét, majd némi tétovázás után kihámozom az ingéből és a nadrágjából is. Jaj istenkém... kockás alsónadrág! Mennyire édes...
Valaki fogjon le, mielőtt a fogaimmal cincálom le róla!
Betakarom, és megpuszilom a száját.
- Jó éjt... - súgom mosolyogva.
- mümijomü... - dünnyögi válaszul. Édes vagy.
Kimenekülök a szobámból, és bátyám üres szobájába sietek. Nem alszik itthon ma éjjel, ergo bepofátlankodhatok hozzá.
De hogy alvás lesz-e ebből, azt nehéz megmondani.
*
- Eressz el! Eressz el, nem hallod? - kiabálja valaki, és felpattannak a szemeim. Egy szál alsónadrágban rohanok ki a folyosóra, és a bátyámat látom, amint Mikito csuklóját szorongatva áll.
- Hát te mit keresel itt? Ki vagy?
- Souma! - morranok rá dühösen. - Ereszd el. Velem van.
Bátyám felkapja a fejét, és összehúzza szemeit. Ugyanolyan barna szemei vannak mint nekem, csak éppen az övé hideg mint a kő.
Elengedi Mikito csuklóját, és hátralép. Alaposan végigméri a szétcsúszott köntösben feszengő fiút. Haja vizesen kunkorodik a nyakánál, ezek szerint a fürdőszobából léphetett ki amikor a bratyó levadászta.
Elsétálok Souma mellett, és egy megsemmisítő oldalpillantás után átkarolom Mikito derekát.
- Jól vagy? - hajolok le hozzá, kis puszit hintve a szájára. Paradicsom pirosan biccent.
- J...jól... csak megijedtem.
- Gyere, reggelizzünk valamit.
Lekísérem a konyhába, és készítek magunknak szendvicset. Közben elmesélem neki, miért hoztam magunkhoz.
Leülök vele szemben az asztalhoz, és egy aspirint teszek elé, meg egy pohár vizet.
Hálás mosollyal veszi be. A másnaposság kutya egy dolog, én már csak tudom.
Vígan majszoljuk a reggelit, és a délutánt tervezzük, amikor belép a bátyám is. Hanyag mozdulattal dobja le magát mellénk egy székre, és szúrós, szigorú szemeivel alaposan végigmustrálja Mikitot, aki természetesen mélyen zavarba jön, és rémülten húzza össze köntösét a nyakánál.
- Bratyó... morgom halkan. - Ne ijeszd már halálra.
Hideg mosollyal fordul felém.
- Túl szép neked.
Elmosolyodom.
- Tudom. De kinyomom a szemeidet ha továbbra is így bámulod.
Felröhög, és vállamra csap. Szívatás a köbön. Mi már csak ilyenek vagyunk.
- Jössz délután biliárdozni? - fordul barátságos mosollyal Mikito felé. Nah, látom lenyugodott. Azonban ahogy elnézem, őt sem hagyja hidegen a kis szőkém. Nem csoda.
De tudom, hogy nem nyúlna hozzá. Addig nem, amíg Mikito az enyém. Mert az lesz. Már csak idő kérdése...
Csodálkozva pillant rám.
- Járni...? Mármint, mint egy... pár? - habogja. Figyelem ahogy kezdi megérteni a nyilvánvalót. Lázasan gondolkozik.
- Miből gondolod? Miből gondolod, hogy nem lenne jó? Semmi veszteni valód nincs - mondom halkan neki, türelmesen viszonozva tekintetét.
- De... - kezdené, mégsem fejezi be. Édesen zavarodott arcot vág.
- Gondolkozz még. Aztán dönts.
Magára hagyom gondolataival.
*
Eltelik egy újabb nap, és őt nap végéig nem is látom. Tudom hogy az iskolában van, a többiek mondták hogy látták.
Türelmem végtelen, hiszen előbb utóbb úgyis beadja a derekát. Ha pedig mégsem, akkor így jártam. Soha nem voltam görcsölős típus. Ha valami nem jön össze, nem frusztrálom magam, csak vállat vonok és továbblépek.
- Szia Mugen! - lép mellém Tono, egy másik osztályból, miközben a kijárat felé sétálok. Egyidősek vagyunk, és szüleink is jó barátok.
- Szia.
- Jössz a holnapi bulimra?
- Azt hiszem - biccentek.
- Na és hozod az új kedvencedet is? - mosolyodik el. - Mellesleg itt jön. Őt is szívesen látom, sőt... ha neked nem kell, majd passzold le nekem. Na cső.
- Hn - morranok.
- Szia Mugen - hallom édes is hangját, és megfordulok.
- Szia.
- Hát... én csak... Meg akartam kérdezni... hogy hogy is megy ez... mármint... én sosem jártam senkivel... - habogja félénken. Édes és aranyos.
- Igent mondasz? - kérdezem, és izgatott borzongás fut végig a gerincemen.
- Nem! - vágja rá azonnal, szinte arculcsapásként. - Vagyis... - bizonytalanodik el.
Sóhajtva hunyom be a szemem. Ő még túlságosan kisfiú... nem is értem mi a francért töröm magam.
- Akkor hagyjuk - vonom meg a vállam, és ellökve magam a faltól indulok el a kijárat felé.
- Mugen... megpróbálnám... - szól utánam. Megtorpanok, és visszapillantok rá a vállam felett.
- Ez nem egy játék, ahol próbálgatod a határokat és korlátokat - válaszolom halkan, és visszafordulva, lezserül támaszkodom fél vállammal a falhoz. Mélyen a szemeibe nézek.
- Nem tűröm a játszadozást, de hajlandó vagyok belemenni egy próbába. Holnap este buli lesz Tonoéknál. Este nyolcra érted megyek.
Félénken biccent. Nagyon édes. Halvány mosollyal cirógatom meg az arcát, és lehajolok kissé hozzá. Elpirul de nem húzódik el. Remegő kis kezét az enyémre teszi. Olyan finom, vékony kis ujjai vannak.
A folyosón, a többi diák szeme láttára megcsókolni nem fogom, mert tudom mennyire szégyenlős, ezért egy lemondó sóhajjal lépek hátrébb.
- Gyere, hazaviszlek.
*
Másnap.
Utolsó slukk a cigimből, és eloltom.
- Itt jön - súgja haverom, és felpillantok. Mikito tart felém, arcán kedves mosollyal. - Öcsém... hogy fűzted meg?! - teszi hozzá alig hallhatóan Takeda. Nem várja meg a választ amit úgysem kapna, hanem köszön Mikitonak és lelécel.
- Szia - lép elém. Ahh de jól fest ebben a göncben.
- Szia - nyújtom felé a kezem. Félénken csúsztatja ujjait a tenyerembe, majd hagyja hogy lehúzzam magam mellé a padra, pont a terpeszben lévő lábaim közé. Háta mellkasomhoz simul. Magamhoz ölelem, és lehajolok a füléhez egy halvány mosollyal. Intim és bensőséges póz, mert ha van valakim, szeretem kimutatni hogy az enyém. Céklavörösen hajtja le fejecskéjét, de nem menekül el. Jól van. Számmal megcirógatom az arcát.
- Örülök, hogy kijöttél hozzám - súgom. Érzem ahogy megremeg.
- Milyen buli lesz ma este? - kérdezi halkan.
- Átlagos. Jó zene, pia, fű, satöbbi. - Ujjaimmal végigcirógatom egyik karját, és elgyönyörködöm fehér, selymes bőrében.
- Aha, értem.
- Hétvégére van programod?
Megrázza fejecskéjét, és szőke hajtincsei repkednek arca körül, samponjának finom virágillatát megérzem. Elkábít a heves vágy, és arcomat hajához simítom.
- Volna kedved átjönni hozzánk? Csinálhatnánk valamit... mondjuk elmehetnénk moziba, vagy kirándulni. Szeretsz biliárdozni? Van biliárdasztalunk is. Bátyámmal sokat játszunk.
- Neked van bátyád? - pillant fel rám felém fordulva, amitől arca vészesen közel kerül az enyémhez, ajkai pedig szinte hozzáérnek a számhoz. Elpirulva hőköl hátra, de én csak mosolygok rajta.
- Igen. És képzeld: szüleim is vannak... Amúgy a bátyám rendőr.
- Tényleg?!
- Aha... kommandós. Nagyszájú izomagy, de jófej. Majd meglátod...
Észre sem vette, hogy már kész tényként kezelem hogy átjön hozzánk. Mesterien tudom manipulálni az embereket, ebben anyámra hasonlítok.
- És hol laktok?
Könnyed beszélgetésbe merülünk, ő végre ellazuk... az idő pedig hamar elrepül.
- Mindjárt csöngetnek. Ideje indulni... - hintek apró puszit karcsú nyakára, és ő pipacsvörös képpel áll fel ahogy elengedem karjaim csapdájából.
- Szia... - mosolyog rám félénken és elindulna, de megfogom a kezét és visszahúzom magamhoz.
- Az ebédlőben találkozunk?
Biccent. Meleg pillantással cirógatom meg az arcát.
- Szia.
Zsebrevágott kézzel indulok befelé, és figyelem ahogy előttem szalad a tanterme felé. Tekintetem formás fenekére kalandozik.
Elszakítom tőle a számat, és elengedem. Döbbenten merednek rám a babakék szemek, majd összerezzen ahogy megszólal az iskolai csengő.
Ideje indulnom. Ahogy elnézem őt, lesz mit feldolgoznia. Elfordulok, és laza léptekkel a tantermem felé veszem az irányt.
A tanteremben leülök a padom tetejére, és az ablakon kibámulva hallgatom a többiek fecsegését.
- Mit műveltél a kicsikével? - hallom haverom hangját. Kérdően pillantok rá. - Az imént viharzott el mellettem úgy, mint akit kergetnek, még a portás sem tudta megállítani.
Elhúzom a számat, és megvonom a vállam.
Benne volt a pakliban, hogy miattam fogja itthagyni az iskolát, de nem számítottam rá hogy ilyen hamar. Kár.
*
Másnap.
Mikito sehol, nem jött ki az udvarra nagyszünetben sem. Ebédelni viszont neki is kell, és nem bujkálhat örökké.
Az iskola ebédlőjének bejárata mellett állunk haverommal, unottan karba tett kezekkel.
- Hé te - szólítok meg halkan egy fiút.
- I...igen? - torpan meg. Mikito osztálytársa.
- Hol van Mikito?
- A... a tanteremben maradt, azt mondta nem jön ebédelni.
- Kösz.
Ellököm magam a faltól, és elindulok a folyosón. Fekete nadrágom zsebébe süllyesztem egyik kezemet, arcomba hulló hajtincseimbe lazán beletúrok.
Néhány lány vihogni kezd, hogy felhívják magukra a figyelmemet. Csak rájuk villantom barna szemeimet, és fülig pirulnak.
Unalmas.
Belépek a tanterem ajtaján. Üres, csak egy asztal tetején üldögél valaki. Ő.
Nem vesz észre, mert az ablakon bámul kifelé, szórakozottan cirógatva hosszú ujjaival puha, telt ajkait.
Az ajtófélfának támaszkodom.
- Szia - szólítom meg halkan.
Összerezzenve fordul felém.
- Szia - válaszolja félénken pislogva. Sötétbarna szemeim elmerülnek égkékségű tekintetében, majd végigpillantok rajta. Egy zsákban is jól festene, de ebben a farmerben én kék pólóban egyszerűen tökéletes. Még nem láttam ilyen szép fiút. Nem is törném magam érte, ha nem tetszene ennyire.
- Nyugodtan mehetsz az ebédlőbe, és az udvarra is. Nem szokásom zaklatni senkit - mondom hűvösen. Elpirulva hajtja le a fejét.
- Bo...bocsánat... én csak...
Nem válaszolok, csak kifejezéstelen arccal figyelem őt. A hosszú, számára zavaró és kínos csendet végül ő szakítja meg.
- ...én csak... - kezdi újra. Közelebb lépek hozzá, és előtte megállva néznék a szemeibe, ha nem a padlót fixírozná mereven.
Teste mellett kétoldalt megtámaszkodom a padon, és végre felpillant rám. Arcunk egy vonalban van.
- Reméltem, hogy megismertél már engem annyira, hogy bízz bennem. Mellesleg... valld be, hogy élvezted a csókomat. És ez zavar annyira, mert én is fiú vagyok mint te.
Mélyen elpirul, de állja a tekintetem.
- Mit... mit akarsz tőlem? Miért csinálod ezt? - kérdezi félénken, és nagyon halkan. Megcirógatom pofiját, és halvány mosollyal nézek le rá, melegbarna szemeimmel simogatva arcvonásait.
- Mikito... járni szeretnék veled.
Eltátja édes kis száját, de még ez is pokolian jól áll neki. Hajába búknak ujjaim, és mélyen a szemébe nézek, úgy várom a reakciót.
A kertben a kellemesen langyos, hűs levegőben kissé lecsillapodom már, de nem sokat segít a helyzetemen, hogy kis Mikitom az ölembe mászik, és profin dörgölőzve kerget az őrületbe, miközben mohón viszonozza csókjaimat. Ahhww... micsoda szenvedély...
Érzékien harap az alsóajkamba, és ahogy nevemet sóhajtja... és érzékien felnyögve nyomja ágyékát merevedésemhez... Jézusom! Mindjárt leteperem! Észbontóan erotikus... komolyan még egy perc és eldurranok!
Nyakamba temeti arcát, és mikor már azt hiszem elaludt, megharapdálja és nyalogatja pont ahogy szeretem. Atyaég! Beleremegek és felmorranok a vágytól. Állát megfogva emelem fel fejecskéjét, és erős a késztetés hogy vadul lesmároljam és az asztalra borítva dugjam meg, de homályos, kába szemecskéi és kedves kis arca kitöröl minden sötét gondolatot a fejemből. Nem, én amúgy sem vagyok az a típus aki kihasználja a részeg, befüvezett fiúkat.
Na menjünk, mielőtt a kőkemény elhatározásom előveszem és oda dugom be ahova nem kéne.
- Ideje hazamenni - segítem le az asztalról, majd magamhoz ölelem, mert nem nagyon tud menni sem. Megkeresem haveromat, aki már belemelegedett a csajjal a témába.
- Hazaviszem Mikitot. Visszajöjjek érted? - kérdezem.
- Nem kösz - kacsint rám elégedett vigyorral. Félmosollyal búcsúzom tőle, és még pár havertól, majd a kocsihoz viszem. Ahh nem bírom ki... az autóhoz szorítom és forrón csókolom készségesen megnyíló puha ajkait... Bújik és csókol, simogat és dörgölőzik... jézusom...
- Hol laksz? - kérdezem tőle vágytól rekedt hangon. Elmotyogja a címet, és én finoman besegítem a kocsiba törékeny testét.
Egy hosszabb zöldlámpánál megcsókolom, és felnyögök ahogy leránt magához szenvedélyesen. Na jó, ez már sok nekem... nem vagyok fából, és szent sem vagyok. Még egy ilyen, és...
Huhh...
Megérkezünk takaros, szép kis otthonához és kisegítem a kocsiból. Forró búcsúcsók, elköszönök tőle és a kocsiból figyelem amíg be nem lép a házba, majd a gázra lépek.
Holnap suli.
Kíváncsi vagyok mennyire fog emlékezni.
*
Nagyszünet.
Takeda a tegnapi hódítását meséli. Csak megdugta a csajt és kész. Hát igen, ő nem megy bele kapcsolatokba. Én se nagyon, de neki indoka is van rá. Szerelmes egy osztálytársunkba, aki nem hogy észre sem veszi őt, de egyenesen mással is jár. Valami népszerű sportolóval. Pech.
- Ott van Mikito - mondja hirtelen, és az iskola ajtaja felé bök fejével. Odapillantok, és ő mélyen elpirulva menekül vissza az épületbe.
- Mi volt tegnap? Csak nem...? - vigyorodik el Takeda. Vetek rá egy hűvös pillantást, és ő nem firtatja tovább a dolgot. Ismer. Nem beszélek a magánéletemről. Pláne amikor a többiek is körülöttünk ülnek és mindent hallanak.
Sóhajtva hajítom el a cigimet, és zsebre vágott kezekkel indulok befelé. Még sok van hátra a szünet végéig... és én beszélni akarok vele. Meg mást is, ha már itt tartunk.
Nem kell sokáig keresgélnem, egy tanár tartja fel éppen, valamit ecsetel neki a szertár-felelősi tevékenységről. Bizonyára meg akarja fűzni hogy legyen a szertárosa és cipelgesse neki a cuccait. Kis Mikitom zavartan egyezik bele. Remek. A biosz tanár csicskása lesz, és majd etetheti a hörcsögöket meg a halakat, békákat meg mindenféle hüllőt amit a vén banya a bioszteremben tárol.
A folyosó falának támaszkodva, lezserül várom hogy befejezzék a beszélgetést. Kis Mikitom már paradicsompiros, ahogy tekintetem súlya ránehezedik. Végre kettesben maradunk, és ő tétován kezdi babrálni pólóját.
- Szia... - köszön félénken.
- Szia.
Közelebb lépek hozzá, és lehajolok egy csókra. Ijedten felnyikkanva hátrál el tőlem. Nem erőltetem, csak higgadtan nézek babakék szemeibe.
- Én... én bocsánatot szeretnék kérni a tegnap este történtek miatt... azt hiszem sokat ittam, és... - motyogja egyre halkabban, az utolsó szavakat már nem is hallom. Lesüti szemeit, arcszíne egyre mélyebb. Nagyon szép így ezzel a zavart arcocskával.
Lejjebb hajolok, az arcába, így kényszerítve szemkontaktusra.
- Nem hallom tisztán - mondom halkan, komolyan. Hátrálni kezd előlem, de nem zavar különösebben. A falhoz simul, tenyereim pedig mellette csattannak, így zárom karjaim csapdájába. Csak nyugalom Mugen.
- Ismételd meg légy szíves.
- Szóval én...
Megcirógatom szép arcát ujjaimmal, majd puha ajkait is. Barna szemeimmel perzselő vággyal figyelem. Elakadó lélegzettel hunyja be szemeit, és én elmosolyodom. Édes... Lassan, óvatosan hajolok lejjebb, finoman rászorítva számat ajkaira. Nem ellenkezik, így birtokba veszem teljesen és adok neki egy igazi nyelves csókot. Nyöszörögve kapaszkodik pici kezeivel a vállamba. Mmm... na ezt már szeretem.
Csókolom kifulladásig, finoman hajába túrva ujjaimmal. Nem szorítom a falhoz és nem simulok hozzá, mert megijeszteném. Ez is elegendő egyenlőre.
- Hallottuk hogy lerendeztétek Kotokoékat tegnap.
- Ja - biccent Takeda vigyorogva. - Jó buli volt.
- Na és miért? - firtatja tovább bandám másik tagja. Előveszem a cigisdobozt, és valaki már nyújtja is az öngyújtóját. Leszívom a füstöt, és elgondolkozva fújom az ég felé.
Miért is...?
Magam sem tudom. Ó dehogynem. Belenéztem azokba a szemekbe és azonnal elvarázsolt. Gyönyörű fiú...
Viszont hozzám túl ártatlan. Mivel hamar ráunok az emberekre, ezért csak tönkretenném. Ahogy elnéztem, ő egy kis finom lélek. Nagyon-nagyon meg fogják szívatni előbb utóbb, ugyanis a balek-szó a homlokára van írva.
Gyanítom talán még egy hét sem kell neki és visszamegy magántanulónak. Kár.
Hallgatom ahogy Takeda elmeséli a tegnap történteket, és unottan pillantok körbe. Feh... csak a bambuló diákok arcára kell néznem, és már tudom is hol van Mikito. Egy padon ül egyedül. A Kotokoval történtek után senki nem mer vele lógni, nehogy magukra haragítsák a bandáját.
Mellesleg csak említeni kellett az ördögöt. Épp kilép az udvarra sleppjével.
Elhajítom a cigit és faképnél hagyom a társaságot. Kényelmesen zsebre vágott kezekkel sétálok hozzá, mit sem törődve a minket bámulókkal. Már rég hozzászoktam hogy nincs magánéletem. Az iskolában legalábbis.
Rám néznek a babakék szemek.
Annyira ártatlan, hogy esküszöm még érezni is rajta a babahintőpor illatát.
Sóhajtva ülök le mellé lezserül, és vetek rá egy oldalpillantást.
- Mondtam, hogy ne mászkálj egyedül... - vetem oda neki.
Zavartan hajtja le fejét, mézszőke tincsei arcába hullnak.
- Végül is, most nem vagyok egyedül... - pillant fel rám újra, erőltetett mosollyal. Feh... Látom semmi veszélyérzeted. Rosszallóan viszonzom pillantását. Kis buta.
Zavartan kezdi a földet piszkálni cipőjével, lehajtott fejjel. Hosszú, karcsú nyakának fehér bőre felszabadul tincsei alól. Kifejezéstelen arccal gyönyörködöm benne. Nem is gyönyörködöm... Egyszerűen bámulom, mert kurva jól néz ki.
Elszakítom tőle a szemem, és arra a személyre pillantok, aki miatt ideültem.
Kotoko sunyi szemei haragosan néznek az enyémekbe, amelyek kifejezéstelenek és hűvösek. Takeda már mögöttem áll, hallom a derekán lifegő lánc csörgését, valamint azzal is tisztában vagyok, hogy bandám is ugrásra készen figyel, dühös pillantásokat lövellve Kotoko bandája felé. Nem egyet közülük elkapott régebben, ezért csatlakoztak hozzám. Védelemért. Nem kellett soha toboroznom tagokat, jöttek maguktól, miután én lettem a vezetőjük.
Kotoko elsétál előttünk.
- Ő ki...? - kérdezi a babaszemű.
- Tegnap megtapasztalhattad - válaszol helyettem Takeda. - A rosszfiú...
Heheh, ez találó.
- Gyere Takeda, menjünk... - állok fel, és indulok a főépület felé. Mindjárt csöngetnek.
- Várj... Hogy hívnak? - kérdezi lágy, kellemes hangján.
- Mugen - vetem hátra és vissza se pillantva megyek tovább. Gőzöm sincs minek védtem meg már megint. Tiszta lökött vagyok, hogy beleártom magam abba amihez semmi közöm.
A folyosóra lépve Takeda halkan felkuncog. Elhúzom a számat.
- Helyes fiú... de nem a te stílusod - mondja halkan.
- Hn... - biccentek.
- Akkor meg mit vesződsz vele?
Megvonom a vállam. Én sem tudom.
- Jössz az esti buliba?
- Ja.
- Zsír. Majd viszek zöldséget*...
***
Felveszem Takedát, és a gázra lépek. Alattam halkan brummog a kocsi motorja. Szeretem ezt a verdát, apámtól kaptam születésnapomra.
Megérkezünk a ház elé, leparkolok.
Már hallani odabent a zenét. Ritkán érkezem a buli elejére, mert akkor még döglött a hangulat. Amikor már pörgés van, akkor érdemes érkezni.
Benyitok a kertkapun, és valami puha és könnyű csapódik nekem. Megfogom, nehogy elessen.
Babakék, könnyes szemek.
- Te meg mit keresel itt? - kérdezem meglepetten. Máris meghívták?
Remegő ajkakkal löki el magát tőlem, és kikerülne hogy elmenekülhessen, de megfogom a karját és visszahúzom.
- Mi történt? - kérdezi helyettem Takeda.
- Nézz rá - mondom halkan. Női ruhában van. Ez mindent elmond. Megszívatták.
- Eressz el... hazamegyek! - kezdi el kétségbeesetten rángatni a kezét. Aprót biccentek haveromnak, ő pedig előre megy. Kikísérem Mikitot a kocsimhoz, és a motorháztetőre ültetem karcsú derekánál fogva. Halkan szipogva törli meg arcát egy zsebkendővel.
Mellette csattannak tenyereim a fémlapon, úgy hajolok az arcába és nézek komolyan a szemeibe, intim közelségben, de ez most nem számít.
- Mi történt?
- A-azt mondták, hogy ez beavatás, és hogy minden új diák átesik rajta...
- Ki mondta?
- Nizo... - szipogja. Elkomorulok.
- Folytasd.
- Felvettem ezt a ruhát... kimentem... és nevettek... - remegnek meg ajkai. - ...aztán elrohantam...
- Ennyi? Nem bántott senki?
Megrázza fejét, puha tincseiből finom virágillat kúszik orromba. Nagyot sóhajtva fintorodom el.
Mugen... nem éri meg. Vagy mégis?
- Visszajössz most velem.
- Soha! - sikkantja ijedten.
- Visszajössz velem, és te is nevetni fogsz. Eljátszod hogy mekkora poén ez és milyen jól mulatsz.
- De...de miért?
- Ha nem teszed meg, a jövőben te válsz minden ilyen szemét kibaszás célpontjává az iskolában. Ezt te sem akarhatod.
Elkeseredve néz a szemembe.
- Üdvözöllek a való világban Hamupipőke - húzom el a számat és ellépek tőle hogy lemászhasson a kocsimról. Megfogom a karját, a kapu felé indulok vele.
- Hát jó... - sóhajt egyet, és arcát megtörli egy zsebkendővel.
- Most megtanultál egy fontos dolgot - tuszkolom be a kapun és a kerti ösvényre lépek vele. - Ne bízz senkiben. Bejössz velem, jókedvűen körbelibegsz, iszol egy kicsit, táncolsz és utána átöltözöl. Távol tartod magad Nizeltől és a barátaitól, akik Kotoko hívei. Ha gond van, keress meg. Ja, és mellesleg... soha nem volt beavatási szertartás az iskolánkban. Csak Kotoko szívatott meg.
- Kotoko...? Az a kopasz fiú aki...
- Ja.
Beérünk a kerthelyiségbe ahol már javában tombolnak a többiek a zenére.
Ellépek mellőle és faképnél hagyom. Nem érdekel hogyan oldja meg, az ő dolga. Így is többet segítettem neki, mint eddig bárkinek.
Mélyen letüdőzöm a füstöt, és szétárad bennem a tökéletes lazaság. Ahh ez már kellett. Lazán hátradőlök, és egyik lábamat felhúzom az asztal lapjára aminek a tetején ülök a haverok között.
Nézem a ház nappalijában táncolókat. Jó a zene, sokan vannak, a hangulat is király... jó buli.
Belekortyolok a vodkanarancsba és megpillantom a babaszeműt. A többiekkel cseveg vidáman, táncol velük.
Helyes. Látom végre kezdesz beilleszkedni.
Figyelem ahogy minden ritmikus mozdulatára meglebbennek mézszőke tincsei, szemei meg-megcsillannak a csillogó diszkó-gömb fényét visszaverve. Fekete nadrág és sötétkék, divatos póló van rajta. Nagyon jól mozog... nocsak. Tud táncolni.
Újabb slukk.
Miért ne?
Csak baj lenne vele. Ezt a fajtát nem lehet csak úgy ejteni. Talán rám is akaszkodna. Vagy nem. Vagy miattam fog kilépni az iskolából.
Barna szemeimmel elgondolkozva figyelem, majd döntök.
Cigimet a poharamba dobom és lecsusszanok az asztalról.
Lassan lépkedek felé, és mögötte megállva csúsztatom kezem a derekára.
Meglepetten hagyja magát megfordítani és amikor meglát engem, felmosolyog rám. Uhh... milyen szép. Most először látom így mosolyogni.
Magamhoz húzom, és lehajolok a füléhez.
- Táncolsz velem? - kérdezem, de csípőm már mozdul is.
- Pe...persze - mondja elpirulva. Arcomat puha hajához simítom és beszívom illatát. Mmm...
Nem vagyok gatyázós típus.
Egyik lábam combjai közé csusszan, és pofátlanul intim ringatózásba kezdünk. Kezdetben kissé mereven táncol, aztán megadja magát. Karjait lassan végigsimítom tenyeremmel, és elmosolyodom ahogy lúdbőrözni kezd. Szeretem hogy ilyen hatással vagyok rá. Lecsusszannak ujjaim remegő kis kezeihez, és lazán felemelve teszem a vállaimra.
- Mugen... - motyogja, és mondana valamit ha hagynám.
- Sssss... - súgom a fülébe, és összedörzsölődő ágyékunkból áradó perzselő bizsergést élvezve folytatom tovább a táncot. Mmmrrr... igen... baromi jól érzem magam...
Haverom táncol mellettünk egy csajjal. Felém nyújtja füvescigijét, és elveszem. Szívok egy slukkot, Mikito szájához tartom. Először ellenkezne, de aztán mégis megszívja. Köhög tőle egy keveset, kipirul teljesen. Életében először szív ilyet, elég neki egy slukk is. Visszaadom Takedának, és szorosabban magamhoz húzom.
Teljesen ellazul a karjaimban...
Halvány mosollyal figyelem, ahogy egyre szexisebben mozog, simul és dörgölőzik. Ó igen... ez nem semmi.
Selymes hajába túrok, és tarkójánál fogva húzom magamhoz a fejét. Forrón csókolom meg, és ő egyáltalán nem ellenkezik. Mmm... finom és forró.
Végigsimítom a hátát lassan és kínzóan, majd kemény fenekébe markolva nyomom össze ágyékunkat.
Belenyög a számba. Oh a fenébe... mennyire szexis... Ki gondolta volna?!
Vagy csak a fű és a pia hozta ki belőle? Kit érdekel?!
Kissé ügyetlenül viszonozza a nyelvjátékot, és én vigyorogva nyomom a falhoz. Karjai szorosabban kulcsolódnak nyakam köré, egész testével hozzám simul, csípőjével olyan őrjítő köröket rajzol a zene ritmusára, hogy én is felnyögök.
Nem semmi...
Elszakítom tőle a számat, majd magamat is, és derekát átölelve húzom ki az udvarra. Ott nyugi is van, csend is van.
Nem fogok itt rámászni, különben sincs olyan állapotban. Odáig nem aljasodom le hogy részeg fiúkat dugjak meg.
Lazán zsebrevágott kezekkel hagyom hogy kinyissák nekem az iskola ajtaját, és besétálok.
A szokásos reakciót látom ahogy tekintetem végigsiklik az engem bámulókon. Letaglózó kisugárzásom és látványom mindenkit ledermeszt.
Kényelmes, laza léptekkel haladok végig a folyosón, engem követő bandámmal. A diákok tisztelettel lépnek félre az utamból, de csak lenéző ajakbiggyesztést váltanak ki belőlem.
Ledobom magam a tanteremben a padomra, és unottan pillantok ki az ablakon. Szar kedven van. Kurva szar.
Fekete tincseimet félresimítva arcomból függesztem barna szemeimet az előttem ülő haveromra.
- Hírek? - morranok halkan.
- Semmi - vonja meg a vállát, fekete szemeivel az osztálytársainkat fixírozva. Rövid fekete haját hegyes tüskékbe zselézve hordja, szokásos fekete gönceiben van, lánccal a derekán.
Hozzám öltözik, ahogy bandám többi tagja is.
- Hn... - válaszolom, és újra az ablak felé fordítom tekintetem. A tegnapi bulizás kissé kifárasztott, hiába léptem le korán. Kurva uncsi volt.
Bejön a tanár, és elkezdjük a dolgozat írását.
***
Nagyszünet.
Az udvaron cigizünk legjobb haverommal, a többieket leráztuk. Minek koslassanak folyton utánam? Uncsi.
Kilép az iskola ajtaján a tömött udvarra valaki, és hirtelen megáll az élet, mindenki lemerevedik. Ilyen hatással csak két ember van az iskolára. Én és az igazgató.
Érdeklődve fordulok oda, és a lélegzetem is eláll.
Egy gyönyörű, mézszőke, babakékszemű fiú áll ott félszegen, kínosan feszengve a sok rászegeződő szempár kereszttüzében.
Mélyen elvörösödve tesz pár tétova lépést kifelé, és én végigfuttatom rajta sötétbarna szemeimet. Karcsú, formás alakja van, halvány színű, kényelmes cuccokat visel.
- Ki ez? - hallom haverom hangját. Egyik talpnyalónk a közelben ül, és készségesen fordul felénk.
- Az új osztálytársunk! Ma kezdett.
Oh. Tehát eggyel alattam jár. Akkor talán tizenhat lehet.
- Képzeljétek... - folytatja fellelkesülve a kis mitugrász, boldogan hogy haverom szóba áll vele. - Még soha nem járt iskolába! Hihi... azt sem tudja milyen... Még tantermet sem látott eddig...
- És akkor miért van egyedül? - morranok mély hangomon, és lefagy a mosoly arcáról. Kap egy megsemmisítő oldalpillantást. - Miért nem segítetek neki? Miféle osztálytársak vagytok ti?!
Elsápadva hátrál el, és a szőke fiúhoz rohan. Barátságosan invitálja magukhoz. Na azért.
Beszarás hogy mennyire hülyék egyesek. Ráadásul semmi közösségi szellem sincs bennük.
Figyelem ahogy leül közéjük a fűbe, és kedvesen mosolyogva beszélget. Gyönyörű ez a fiú.
Szegény.
Túl szép.
Elfordítom a fejem, és a park túloldalára pillantok, ahol a riválisom, a másik banda feje ül bandájával. Ő is észrevette a babaszeműt. Szinte biztos hogy még ma elkapja.
Megszívom a cigimet és elhajítom.
- Menjünk - morranok halkan. Lassú léptekkel indulunk a főépület felé. Mindjárt becsöngetnek. Utálok késni az órákról.
***
Kicsöngetnek.
Utolsó óra, tehát mindenki azonnal felpattan és kirobban a tanteremből. Kényelmesen pakolom be a táskámat.
Mire a folyosóra érünk, kihalt az egész. Esküszöm egy hullaházban több élet van ilyenkor.
Haverom minden léptére megcsörren a derekán fityegő lánc.
Megtorpanok.
Lazán berúgom a fiúwc ajtaját, és karbatett kezekkel támaszkodom az ajtófélfához.
- Engedjétek el - mondom mély hangomon kifejezéstelen arccal. Kotoko a rivális banda feje elengedi a falhoz préselt fiút, és dühösen fordul felém.
- Takarodj innen Mugen! - sziszegi, kopasz fején az izzadtságcsepp megcsillan a mosdók gyér fényében.
Emberei mögé sorakoznak, felkészülnek a verekedésre.
Lepillantok a földre rogyó fiúra. Időben érkeztem. Remegő kezeivel szorítja össze mellkasán elszakadt ingét.
Elkomorul a tekintetem. Gyűlölöm az igazságtalanságot és a felesleges erőszakot.
- Menj haza - mondom neki, és közelebb lépve hozzá megragadom felkarját és talpra rántom. Épp csak a vállamig ér, úgy pislog fel rám könnyes babaszemeivel.
Szemem sarkából látom ahogy nekilendül néhány fiú, de könnyedén félreütöm ökleiket és mire feleszmélnek képen rúgom egyiket, a másiknak pedig a fejét a hajánál fogva verem a csempézett falba.
Haverom, Takeda is megmozdul, a másik kettőt ő intézi el könnyedén.
- Ezt még megbánjátok! - halljuk, és Kotoko már nincs sehol. Elszaladt a gyáva féreg, hátrahagyva négy eszméletlen társát.
- Istenkirályok vagyunk! - vigyorog haverom, és összecsapjuk tenyerünket. Jó munka volt.
Kifejezéstelen arcommal fordulok a szipogó fiú felé.
- Hogy hívnak? - kérdezem mély hangomon. Csodálkozva emeli fel a fejét, és észbekapva törli le könnyeit. Mélyen egymás szemébe nézünk, és már érzem is a feszülő vágyat. Tetszik... nagyon is.
- Mikito vagyok... Köszönöm, hogy segítettetek.
Biccentek és az ajtóhoz lépek Takedát követve. A küszöbön megtorpanva, vállam felett tekintek vissza rá.
