|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Hentai Chibi | 2010. 08. 26. 13:56:39 | #7258 |
Karakter: Kiroto
Ismét egy csodás nyári éjszaka. A hold és a csillagok már fent ragyognak. Milyen mesés. Telihold van, szeretem ezt, ilyenkor mindig erősebbnek érzem magam. Alapból nem vagyok valami kis gyenge, na de ilyenkor ... Jaj annak aki ebben az időszakban felbosszant.
Az erkélyen állok és csodálom a tájat. Messzebb lakok a város zajos világától, egy kertes házban. Jobb így, mintsem egy tömbházban szívjak és a szomszédok azt hallgassák mennyire zajlik nálam a nem éppen mindennapi élet. Túl sok vendég járkál nálam, de persze nem úgy. Démonoktól és boszorkányoktól kapok megbízásokat, amiket csak akkor végzek el ha nekem jó. Végül is nem bérgyilkos vagyok, hanem lélekgyűjtő túlvilági kalauz. Az én dolgom a lelkek begyűjtése és átsegítése a másvilágra. Akad olyan mikor egy itt ragadt szellemen kell segítenem vagy épp nekem kell elvennem egy életet. Elsősorban Lucifertől kapok utasításokat, de többnyire magamtól dolgozok. Most is saját küldetésem van, egy vámpír.
Nagyon szívós lények, nehéz őket kinyírni. Hihi ... Pont mint engem. Még mindig tisztán él bennem annak az éjszakának minden egyes pillanata.
********************************* **************************************
1671, igen zord tavaszi éjszakája van. Néhány napja hurcoltak el otthonról. A vád boszorkányság. Hülye barmok! Csak mert más nézeteket vallunk mint ők. Bár a nénikém már előre megmondta, hogy ebből baj lesz. A férje pedig azt mondta mikor elhoztak hogy: " Már akkor tudtam, hogy bajt hoz ránk ez a fattyú mikor a házunkba hoztad!"
Most pedig itt vagyok. A csillagok már fent ragyognak, telihold van. Olyan más, vörösesen fénylik. Halálsikolyok hallatszódnak kintről. A máglyák már égnek, megkötözve rajta pedig társaim. Mind boszorkányság vádja miatt. A hideg kiráz, nemsokára én jövök. Tegnap öten, ma még tízen. Mi vagyunk az utolsók. Büntetésünk gyanánt vezetőnknek és nekem végig kell néznünk a többiek halálát. Némán bámulok kifelé. Most viszik Takahiro-t. Felém néz, tekintetünk találkozik.
-Sose tagadd nézeteid, még a halál pillanatában sem. -olvasom le ajkairól. Mosolyog és elismerőn felém biccent. Könnyek gyűlnek szemembe. Bólintok és viszonozom kedves gesztusát.
-Esküszöm. -formálom szavakra ajkam, de hang nem jön ki a torkomon. A máglyára kötözik, ami velem szemben van. Az emberek úgy állnak, hogy mindent lássak. Micsoda kegyetlenség. Meggyújtják a tűzet és ő némán tűri a fájdalmakat. Könnyek folynak végig arcomon.
-Igazságtalanságotokért kegyetlen bosszút állunk! Nem lesz nyugtotok az életben. Legyetek átkozottak! -mosolyog. Igaza van, valaki bosszút fog állni értünk.
Némán nézem ahogy felemészti őt a tűz. Mélységes fájdalom tölt el. Nem az ő elvesztésük okoz fájdalmat, hiszen sohasem szerettem senkit. Minek? Én is csak köztük egy voltam. Nem kötődtünk egymáshoz érzelmileg, talán csak egy-két fő, de én nem. Takahiro is csak egy férfi volt a csoporton belül és kívül. A kínt csak a haláltól való félelem okozza, semmi több.
A zaj, léptek zaja. Aztán nyílik az ajtó és gondolataimból csak ez az egy ismerős zaj zökkent ki. Egy személy lép be rajta. Kissé rémülten fordulok meg, letörlöm könnyeimet. A férfi ridegen néz rám. Kezében katana, oldalán tör.
-Meg kell szereznem a fegyverét! -ötlik fel bennem a gondolat.
A gondolatot tett váltja fel és mire észbe kapok kezem a tőrön van.
-Te csak simán dögölj meg! -mielőtt támadhatnék megszerzett fegyveremmel ő szúr. Tökéletes és erős, pont valamivel a mellem alatt. Kirántja a kardot, én pedig össze esek. Minden elsötétül, vége van.
Kinyitom szemeimet, a földön vagyok és vértócsa vesz körül. Még hallom a hangját. Miért nem haltam meg? Abból ítélve, hogy a férfi még itt van nem sok idő telhetett el, pár pillanat talán. Felpillantok. Nekem háttal van. Hallkan felkelek, kezemmel a tört markolom. Még egy kissé fáj a seb, a ruhám véres és ott ahol a szúrás nyomának kellene lennie nincs semmi, csak a ruhám szakadt ki. Szabad kezemmel félre söpröm az eltévedt tincseket, még arcom is véres. Óvatosan lépkedek előre, hogy ne csapjak zajt. Mögé érek, még nem vett észre semmit. Gyors és hirtelen mozdulattal átvágom a torkát. Véresebb vagyok mint az előbb. Ridegen nézem a földön fekvő harcos rémült tekintetét és az ütemesen még mindig spriccelő vörös folyadékot.
-Én fogok bosszút állni! -kimegyek cellámból. Nem érdekel, hogy ezzel gonosszá válok. Most mind meg fognak dögleni!
************************************* ***************************************
Egy hirtelen ötlettől vezérelve leugrok. Talpra érkezek mint mindig, pedig a második szint nincs is olyan alacsonyan. Kezemben kasza, fekete öltözetemnek köszönhetően pedig teljesen bele olvadok az éjszakába. Irány az üres raktárépület ahol az a rohadék tanyázik.
Hallkan osonok be. Elég sötét van, de azért látni bent. Hátrálok, miközben a teret pásztázom. Úgy látszik a csapat szétesőben van, két vámpír gyilkolja egymást. Neki ütközök valami puhának. Nem tárgy, személy. Rémülten fordulok meg és mielőtt még cselekedhetnék éles fájdalom nyilal belém a hasam tájékán. A kezét érzem a vállamon, szorít. Vörös meleg folyadék csurog végig a sebtől, de nem túl erőteljesen. Egy pillanatra lenézek. Valószínűleg egy dárdát szúrt át rajtam. Jól csinálta, mert ez igazán fáj. Rideg tekintettel néz rám. Ajkamon vér folyik le. Remek, tuti halálos sérülés. Kicsit megforgatja bennem, még jobban fáj. Aztán erős mozdulattal kirántja. Még több vér tör elő számból. Elenged és én abban a pillanatban össze esek.
Nem tudom mennyi idő telt el, de valószínűleg elég sok. Hallom, ahogy most már a közvetlen közelemben folyik a harc. Rohadék! Bele rántott a dárdájába és meg is forgatta, hogy még jobban fájjon. Szadista állat!
Megragadom kaszámat és felkelek. Támadóm és az a vámpír előttem harcol.
-Ez fájt te szadista állat! -nem fogom most játszani a bájos lányt, ahogy szoktam. Ahhoz túl késő, ezek után már elvesztettem a fejem.
Ördögi mosoly jelenik meg arcomon. Neki most annyi és ez boldoggá tesz. Látom arcán a pillanatnyi döbbenetet.
-Mi a franc? -ad hangot döbbenetének a vámpír. Idáig bűzlik a vére ... Fúj! Hogy utálom őket.
-Hát azt hiszem meghalsz. -egy határozott mozdulattal kaszám segítségével elválasztom fejét a testétől ami porrá válik, de a lelke megmarad. Véres vagyok. Egyrészt amiatt a barom miatt,másrészt meg a vámpír vére került rám. Undorító!
-Tekintve a sok bűnt amit elkövettél, a gyilkosságokat és az orgiákat biztos vagyok benne hogy a pokolba jutsz. De ne aggódj, már várnak rád. -az időközben megnyílt vöröslő fénnyel izzó kapu felé intek. Látszik hogy fél az immáron szellemé lett vámpír, de megy. Mikor átér eltűnik a fény.
Előbbi támadóm ismét szúrna, de fordulatból mellkasba rúgom.
-Te szemét! Megöltél! -kirúgom kezéből fegyverét, ököllel beverek neki. Ajka felreped és vérzik. Ilyen mikor nincs önkontrollom, de nem ölöm meg ... Még nem.
A falnak rúgom. Szorosan elé állok, testem testéhez ér. Gyilkos tekintettel néz rám. Telihold kicsim, most én vagyok az erősebb.
Lenyalom a vértajkáról, majd vadul megcsókolom. Mikor elengedem picit megharapom őt. Édes, bár kissé véres volt ez a csók.
-Életemben nem öltek még meg ennyire jól. -mosolygok továbbra is gonoszul. Hátrébb állok, hogyha akar mozdulhasson is. Intek neki és távozok.
Otthon első utam a fürdőbe vezet. Kár ezt a ruhát kimosni, már elszakadt de nagyon. Kidobom a szemetesbe, majd törölközőben vissza a fürdőbe. Elmerülök a kellemesen meleg vízben ... Olyan jó. Az egész helyet cseresznyevirág illata tölti be, az én illatom. Már nem érezni annak a vámpírnak a szagát, még a hajamon sem.
Hajnalodik már, sőt négy óra is elmúlik mire az ágyba kerülök. Ahogy ott fekszek a hasamhoz érek. Tényleg nagyon fájt. Olyan volt mint az első halálom, de valahogy mégsem vagyok halott. 1654 csodás teliholdas éjszakáján születtem és azóta élek, pedig hányszor megöltek már. Ez az adottságom. Félig démon, félig pedig angyal vagyok és nem tudok meghalni.
Ismét hasamhoz érek. Különleges pasas az biztos és ha jól éreztem félvér! Volt benne valami vámpíri, de emberi is. Remélem lesz szerencsénk még találkozni.
Késő délután van mire felébredek. Ráérősen készülődök, hiszen küldetésemet csak este kell teljesítenem. Már megint egy rohadt vámpír. Tőle egy alacsonyabb rendű kis démon akar megszabadulni. Állítólag megölte valakijét. Na ezért gyűlölöm úgy a félvéreket, akik félig emberek csupán.
Az éjszaka hamar eljön ami boldogsággal tölti meg teljes lényemet. A szórakozóhelyen eléggé bájosan, szinte kislányosan jelenek meg.
A vámpírok megnéznek. Finom falat vagyok, mi? Heh, tiszta szánalmasak. Aki ide téved ember, azok mind az ő áldozataikként végzik. Olyanok ezek mint az állatok, sőt azok még különbek is mint a vámpírok. Mocskos, vérszomjas dög mind!
-Szia kislány. Nem félsz itt ilyen későn egyedül? -megfordulok és amennyire csak lehet édes-félős arcot vágok.
-Sziasztok. -zavaromban a földet nézem, fegyverem nem látszódnak. -Hát ... én ... keresek valakit ...-dadogom. Hát igen. Jó színészi képességeim vannak.
-Mégis ki lenne az a szerencsés? Hátha ismerjük. -vigyorog az egyik.
-Háát ... -nyújtom meg. -A barátnőim mondták, hogy itt megtalálom ... Azt mondták Kevinnek hívják ... -néztem rájuk édesen. -Szívesen megismerném.
-A barátnőid találkoztak már vele? -néz rám kérdőn. Emberek innen még nem jutottak ki élve.
-Nem, dehogy ... -mosolygok zavaromban. -Csak valahonnan hallották, de ők nem mertek ide jönni.
-Te pedig kis cukorfalat igen? -még mindig nem igazán hisz nekem. De nem durvulhatok be.
-Háát ... Magam sem értem miért. Valami vonzott ide.
-Jól van édes. Ott van hátul a saroknál levő asztalnál. -mutat oda. -Jó szórakozást. -villantja meg kissé szemfogait. Most meg kellene ijednem öcsi? De szívesen bevernék neki!
-Köszönöm. -pirulok.
Hátul épp egy csinibabát kóstolgatna. Szegény csaj, még nem tudja mire vállalkozott.
-Öhm ... Elnézést. ... Te vagy Kevin? -tekintete a lányról rám siklik. Érdeklődve figyel, már nem is érdekli őt előző áldozatjelöltje. Tetszem? Szívesen megkóstolnál? Bájos vagyok mi? Hát gyere! Elküldi a lányt és jelez, hogy menjek oda.
-Igen én. -leülök mellé. Keze combomra kerül. Legszívesebben most átszúrnám. -Mit szeretnél szívi?
-Őszintén? -pislogok nagyokat és amennyire csak lehet teszem az ártatlant. Egy pillanatra nézek csak mögé és meglátom azt a tegnapi szadista állatot. Francba, már megint? Mit vétettem?
-Őszintén baba. -vigyorodik el kajánul. Hogy gyűlölöm.
-Hát azt, hogy ... Dögölj meg! -kaszám helyett tör van nálam és ezzel szúrom át szívénél. A félvér mérgesen néz rám. Na nehogy már megint egy áldozatot szemeltünk ki? Viszonozom gyilkos pillantását és várom mi lesz. Megint megölsz? Nem érsz el vele semmit! Hát csak próbálkozz, a vámpírok figyelmét már így is felkeltettük.
|
|
