|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Nakamura_Sheeny | 2010. 09. 16. 13:57:31 | #7837 |
 Karakter: Zatori Ishigami
Megjegyzés: Silvanának!
Másnap olyan nyolc óra körül térek magamhoz.
- Jó reggelt! – ül fel.
- Szia! – köszönök vissza
- Hozok reggelit – mondja. Tálcán hoz fel nekem pirítóst kávéval. Váó, ez ám az első osztályú kiszolgálás
- Ülj vissza! Reggelizz meg aztán ráérsz majd mocorogni! - parancsol rám látván mocorgási kísérletem, majd átnyújtja a reggelit.
- Köszönöm – felelem, majd hirtelen megszólalok. – Mina kérdezhetek valamit? – Bólint. – Szóval... múlt éjszaka én álmodtam vagy te izééé… megcsókoltál? – kérdezem tőle.
Magyarázkodni kezd, amit kicsit furcsállok, de végül így fejezi be.
– Nem csókoltalak meg, biztos van barátnőd, aki nem örülne, ha más lány puszilgatna.
Erre egy kedves mosolyt engedek el csak felé, majd így szólok.
- Nincs barátnőm – mondom, majd kicsit elgondolkodok.
- Jobban vagy? – érdeklődik.
- Ühüm, köszi, az ápolást, de nem akarok zavarni.
- Ugyan anyám egy nagy fazék kaját főz, és nem akarok hízni – neveti el magát. Meg van vendég szoba, maradj nálunk ma – ajánlja fel nekem, ami kedves dolog, de...
- De anyudék mit szólnak hozzá? – fejezem be hangosan a gondolatmenetem.
- Anyuék ilyenkor lelépnek a bátyám meg bandázik. - Hmm, mindenre megvan a válasza. Helyén van a leányzó esze.
- Köszönöm. – mondja, végül elkezdem az étkezést.
Miután befejezem, felállok és bemegyek a fürdőbe. Természetesen csak azután, miután engedélyt kértem.Mindent megtalál az ember, amire szüksége van. Még a bátyja tusfüdőjét is. Hát nem szeretem nagyon más dolgait használni, de ezúttal nem nagyon van választásom. Minától mégsem kérhetek... Dolgom végeztével lejövök egy szál törölközőbe, amikor szembe kapom magam egy nővel. Vélhetőleg az anyja lehet.
- Ööö... jó napot! – köszön nekem zavartan, amit nem tudok mire vélni. Persze, ha azt vesszük, hogy egy szál törülközőben jelenek meg előtte, ez nem annyira meglepő reakció. Simán azt hiszi biztos, hogy most voltunk együtt nemrég... Tudjátok... "úgy" – Mina kijössz velem egy kicsit a nappaliba? – kérdi, végül kimennek.
Úgy nem nagyon hallom, hogy miket beszélgetnek egymással, egyedül az "anya" kiáltást hallom tisztán. Miután visszajön, egy kicsit leszegem a fejem.
- Hallom anyud kiakadt miattam - mondom neki.
- Mármint ? – fordul felém és közben ruhákat válogat nekem. Eddig az a fekete a nyerő, ami épp most akad a kezébe.
- Csak az „anya” felkiáltást hallottam.
- Csak egy poént mondott. – vágja rá a habozás nélkül. – Melyik kell? – kérdezi a ruhákra célozva.
- Ez jó – bökök rá a feketére.
- Rendi – mondja, és elpakol, meg segít felöltözni, mivel nekem ez nem nagyon megy a sérüléseim miatt.
- Mina - mondja ki a nevem, mire egyre közelebb hajolok hozzá. Érezni akartam ajkai érintését, de az anyja hangja ezt megakadályozni látszik.
- Lányom, gyere ki, és segíts nekem még egy kicsit!
Jó, hát én megvárom, amíg visszajön. Szerencsére nem kell sokat.
- Mina...
- Tessék?
- Lejössz velem este megnézni a csillagokat?
- Ez jó ötlet, ezer örömmel! Bár... nagyon felhős az ég. Lehet, hogy esni fog.
- Majd csiholok olyan tüzet, amit még az eső sem tud elmosni.
- Hát jó, én benne vagyok - mosolyodik el végül.
Az este aztán hamar el is érkezik. El is megyünk oda, ahol legutóbb jártunk. A levegő kicsit hűvös és nyirkos ugyan, de esni nem esik legalább. Hirtelen három, fekete nindzsaruhába bújt harcos jelenik meg körülöttünk. Az egyik engem, a másik meg a lányt fogja le.
- Végre megvagytok! - kiált fel a harmadik.
- Mit akartok tőle? - kérdezem felháborodva.
- Azt majd megtudjátok időben.
Mina felsikít, de az előbb még hozzám beszélő harcos arcul üti, a lefogó meg befogja a száját. Ezt nem nézhetem szó nélkül, ezért belekönyöklök egy olyat ellenfelembe, hogy sikerül kiszabadulnom. Ezután olyat rúgok rá, hogy eltarolja a másikat. A Minát fogva tartó egyén most rémülten néz rám. Elengedi a lányt, és először csak lassan hátrál, majd eszeveszett futásba kezd. Gyáva féreg.
A másik kettő nem adja fel ilyen könnyen, az két oldalt állnak velem szembe, és mind a kettő gyors ütéseket mér felém. Egyiket nem sikerül kivédenem, ezért hanyatt vágódok a földön. De aztán hamar felpattanok, elgáncsolom az egyiket, a másikat pofánrúgom, aztán az elsőt megtaposom, majd a nyakára lépek, a velem szembe támolygó másikra meg egyre hevesebb és gyorsabb ütéseket mérek, amitől végül összeesik. Az elsőre végül egy lángütést mérek. Az fetrengve próbálja eloltani magát, miközben menekül. Nehezen sikerül eloltania magát. A másik is észhez tér, aki folyamatosan ordít utána, hogy várja meg. Ha most Mina nem lenne itt, utánuk mennék, és jól megleckéztetném őket. Odamegyek a lányhoz.
- Jól vagy? - simítom meg az arcát.
- Igen, nagyon köszönöm! - néz rám hálásan, mosolyogva.
- Mina...
- Igen?
- Én... lehetne, hogy az a csók ne csak álom legyen? - nézek rá lehorgasztott fejjel, és belül remegve várom a válaszát.
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 09. 02. 18:49:56 | #7485 |
Karakter: Zatori Ishigami
Megjegyzés: Silvanának
Nosza rajta, én sem ülhetek tétlenül, Zealon akármelyik pillanatban visszaérhet, és borzasztóan rossz lenne az utolsó pillanatban kapkodni. Jobb, ha előre
megvan minden. Számítasaim beigazolódnak. Negyed órát sem kell várnom, és kis jószágom megérkezik a válaszlevéllel. Szegény majd kiköpi a tüdejét úgy
liheg, mikor megérkezik.
- Azért meg ne pusztulj nekem! - szólok rá, aki lepilled az íróasztalomra.
Gyorsan kibontom a papírdarabot, amin a következő áll:
Szia Zatori!
Szívesen találkoznék veled, de egy kicsit lehet késni, fogok, mert van egy kis dolgom. De kilenc után pár perccel a kapuba leszek, megígérem. Akkor este
találkozunk, üdv: Minako Ayana Katsuya.
Kicsit furcsálltam, hogy az egész nevét kiírta, de örültem a válasznak. Egy farmerhalásznadrág tökéletesen megteszi, elég meleg az idő. Már csak felülre kéne
valami. Hmm, ez a trikóféleség megteszi. Fekete színű az egész, és egy narancssárga sárkány van rajta oldalnézetből. Zealon tudálékosan méregeti a
mintázatot a ruhadarabon. Megint az órára pillantok. Lassan kilenc... Igaz, hogy azt írta, hogy késni fog, én viszont pontosan oda akarok érni, hátha hamarabb
végez azzal a bizonyos dolgával.
- Figyel rám, Zeal! - Így szoktam becézni néha. - Te most szépen itthon maradsz okés? - bólogat - Remek, majd jövök.
Borítékolni merem, hogy úgysem fog otthon a babérjain ülni, de nem haragudhatok rá ezért. Mindig is szabadságra vágyó lélek volt. Ekkor megjelenik ő. Egy
fekete, vékony vállpántos felsőben, amin NYC feliratot lehet olvasni, és egy farmerszoknyában, egy bolerót is húzott mellé, ha hűvösre fordulna az idő. Igazán
jól néz ki benne, kicsit még a dereka is látszik. Ez a nőszemély tudhat valamit.
- Hello! – köszön rám.
- Szia! Váo! – csúszik ki a számon, ahogy végigmérem. – Bocsánat – mondom zavartan.
- Nem baj. Sokat késtem? – kérdezi tőlem.
- Dehogy, inkább órát lehetne állítani hozzád.
Mi közben sétálunk, a lámpa fényei megvilágítanak minket, amik a járdán helyezkednek el. Elsétálunk egy bulizó hely mellett és már javába folyik az élet, nem
egy fiatal jön ki, akik már most csont részegek. Egy- kettő talán be is állt a kábítószertől. Ő erre összehúzza magát, mire én a vállára teszem a kezem.
- Jól vagy? - kérdem tőle.
- Persze csak valahogy undorodom az ilyen fiataloktól. Nem mintha nem járnék bulizni, és néha nem innék, de tudom, hogy hol a határ. Na, mindegy. – mondja
folyamatosan, majd hirtelen elhallgat.
- Megértelek - válaszolom neki megvetően végigmérve az egyik beállt ifjút. És még erre mondják, hogy a jövő generációja.
Pár percnyi séta után odaérünk a célhoz.
- Ez volna az - intem neki.
Egy teraszos kis étterem , balkon ládával a fehér kovácsolt vas kerítésen, ami elkerítette a terasz részt. Bent is van asztal, világítanak bent a fények.
- Hol szeretnél enni? Kint vagy bent? - ajánlom fel neki a választási lehetőséget.
- Nekem mindegy.
- Akkor kint - választok én helyette akkor, és mielőtt leülne, kihúzom neki a széket.
- Köszi – mosolyog rám, és ő is helyet foglal.
Végigmérjük az étlapot, amit az egyik pincér hoz ki kézségesen.
- Egy adag sushit kérnék - adjuk le a rendelést egyszerre, amitől egymásra nézünk, majd nevetünk.
Miután a pincér elmegy, beszélgetünk.
- Félsz a kutyáktól? – kérdezi tőlem. Hú, elég hamar tapint kényes témára.
- Igen - fogom rövidre a választ bólintással kísérve.
- Én is – feleli, amire igazán meglepődök. – Mi az? - kérdi csodálkozva.
- Csodálkozom. Azért ma nagyon veszélyes helyzetbe kerültél, és azért helyt álltál. Mégis félsz a kutyáktól?
- Hosszú történet. Kicsi voltam, mikor a mamáméknál laktunk, és volt egy boxer kutyájuk, aki be volt zárva és a kennelnek ugrott, mikor ott játszottam. Ahogy
morgott és ugatott, az szörnyű volt – mesélem neki, és látom, hogy még most is megrázkódik egy kicsit, ahogy felidézi újra emlékképeit.
- Értem - zárom le a dolgot. Látom, hogy egyikünknek sem kellemes erről beszélni.
Kihozzák a sushit is. A legmegfelelőbb pillanat, hogy másra koncentráljunk. Megkapjuk a pálcikát hozzá és enni kezdünk. Csak szépen, könnyedén. Amúgy is
imádok enni.
- Min mosolyogsz? - kérdem.
- Eszembe jutott valami – mondja nekem.
- Értem.
- Milyen szépek a csillagok és Hold – néz az égre.
- Igen, szép – felelem. Erre most mit lehet, de tényleg?
Elfogyasztunk egy csésze teát, fizet és elindulunk.
- Mutatok valamit - mondom neki felbuzdulva ezen a csillagos dolgon.
- Jó – indul el ő is arrafele, ahová én.
Nem sokkal később leérünk a folyópartra és nézzük amint a kivilágított épületek tükröződnek a vízen.
- Nagyon szép - jegyzi meg.
- Valóban? - kérdeze, tőle.
- Igen. Nem ismertem ezt a helyet.
- Olykor ki szoktam ide járni.
Az órájára tekint, feltételeztem amúgy is, hogy időre kell hazamennie.
- Ne haragudj, maradnék, de mennem kell – mondja nekem, hangjából érzem, hogy őszintén.
- Rendben, haza kísérlek. – ajánlom fel.
- Ahogy gondolod – indulunk el
Annyira zavarban vagyok, hogy egyszerűen nem vagyok képes egy értelmes szót sem kinyögni. Miért vagyok ennyire zavarban?
- Hát ööö... szép este volt - mondja zavart mosollyal. Ő is zavarban lenne?
- Ühüm, az - nézek az égre, de nem hiszem, hogy ez leplezné zavartságom. - Ha gondolod... Izé... Akkor megint elmehetnénk így csillagokat nézni, ha akarod.
- Jó volna! - feleli.
- Akkor, szia! – mondom
- Köszi az estét. Jó éjt! – mondja nekem, és elindulok a házba.
Elfáradtam. Tökéletes volt az este. Épp ezen estének a pillanatait gondolnám újra, mikor egy kék ujjatlan pólót, valamint ugyanolyan színű nadrágot viselő,
fekete tüsis-kócos hajú srác elém ugrik egy lándzsával felfegyverezve, minek mindkét végén van éle. Nagy szemei sötétbarnának tűnnek a szemébe logó
tincsek alól kitekintve. Ahogy leérkezik elém, suhint egyet lándzsájával, de nekem egy hátraszaltós mozdulattal sikerül kitérnem előle. Ha ez nem lenne elég,
megjelenik mögüle egy kapucnis alak, olyan, amilyennel már találkoztam korábban.
- Ki vagy te? - Jogos kérdés véleményem szerint.
- Nem emlékszel rám? - vigyorodik el a támadóm.
- Öcsém, neked a kezeid lehet, hogy gyorsak, de a felfogásod kurva lassú lehet. Megkérdezném, hogy ki vagy, ha emlékeznék rád?
- Tehát nem emlékszel.
- Vaslogika...
- Csalódott vagyok...
- Szar ügy, te bajod.
- Meglátjuk, hogy továbbra is ilyen nagy lesz a pofád! Intézd el! - int a kaszásnak, aki villámsebességgel támad nekem.
Gyorsan tennem kelle valamit, hogy ne uszítson rám egy vérebet ez is. Kaszája nyelét megfova átlendülök felette, és a hátába rúgok, kihúzva a kezéből a
fegyverét. Sajnos a kékruhás azonban rögtön felém támad, ezért egy vágást ejt rajtam. A mellkasomba hasított bele. Nem volt időm figyelni a fájdalomra
azonnal felé suhintok a kaszával de az ráugorva a pengére felém szaltózik és le akar csapni fegyverével. Ezt a támadást sikerül elhárítanom, de a kapucnis
vissza lők elé, amitől beleszaladok a lándzsájába. Egyenesen a hasamba fúródik.
- Ez túl könnyű volt - feleli a tüsi hajú, majd hirtelen megváltozik az arckifejezése, az eget kémleli mögém nézve. - Valami erőset érzek közeledni - mondja. -
Húzzunk innen! - int a kapucnisnak. - Még találkozunk... Zatori Ishigami.
Honnan tudja a nevem? Kérdésemre nem kapok választ, amilyen gyorsan megjelentek, úgy el is tűnnek most. Zealon repül felém sebesen. Hát őt érezték
akkor. Sikerül felállnom és a falhoz támasztanom magam. Sárkányom elrepül egy másik irányba. Hova mehet? Erősen zihálok, és egyre nehezebben bírok a
lábamon állni. A mellkasomat fogom, mivel ott jobban érzem a fájdalmam. Mindjárt össze rogyok. Kisvártatva Minakoval tér vissza.
- Zatori… te vérzel… - mondja
- Jól vagyok!
- Nem vagy jól – mondja majd letépi a pólója sarkát és a mellkasomhoz teszi.
Segít nekem felegyenesedni, és a vállára téve a kezem visz engem.
- Mina – mondom erőtlenül.
- Csss - feleli és már ott is vagyunk a háznál.
Egész az emeletig hurcol, ott aztán kimossa a sebeim. Ügyes lány, alig érzek fájdalmat, miközben csinálja.
- Mina... - mondom a nevét megint.
- Hmm? - néz rám.
- Tudtad, hogy hasonlítasz arra a lányra abból a sorozatból... Nna, hogy is hívják, az a Halál könyve vagy mi. Minának hívják a lányt. Te is olyan csodaszép
vagy.
- Igen? - kérdi, és látom, hogy elpirul.
- Igen, csak neked sokkal szebbek a szemeid.
- Óh ugyan! - Erre már teljesen elvörösödik. - A fejed is megsérült talán?
- Nem, nem! Én komolyan mondom!
- Jó, ne beszélj.
- Azt kérdezte tőlem, hogy emlékszek e rá - hagyom figyelmen kívül az utasítását.
- Ki?
- A férfi, aki megtámadott. Ismerhettem volna korábbról?
- Egy férfi támadott meg?
- Igen, meg egy olyan alak is vele volt, akikkel elbántam korábban. Félek, hogy nem csak engem akar megtámadni, hanem téged is.
- Engem? De mit akarhat tőlem?
- Ezt kéne megtudni.
Aztán megint csendben vagyunk, és beköti az utolsó sebem is.
- Na, kész is vagy. Most már meg fogsz maradni.
- Mina... köszönöm.
Ez volt, amit kit tudok nyögni, de aztán egyszerűen leragadnak a szemeim. Mielőtt elalszok, úgy érzem, mintha ajkával az én számhoz ért volna. Képzelődöm csak?
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 08. 29. 20:27:01 | #7357 |
Karakter: Zatori Ishigami
Megjegyzés: Silvanának!
Kérdésem után rettenetesen izgulni kezdek. Pár pillanat erejéig csendesen nézzük egymást, végül beszédre nyitja aranyos kis száját a lány.
- Öm.. vigyázni… rám hihi nem vagyok gyerek… na, jó az vagyok, ha úgy nézzük… de szóval persze… Örülnék neki - süti le a szemét, de nem tudom, miért teheti.
- Remek! – mosolyodok el. – Merre laksz? – kérdezem
- Három utcányira innen egy kis keretes házba. – válaszol nekem – Mond hány éves vagy? – kérdezi tőlem, ahogy elindulunk.
- Huszonegy. – felelem – Miért ? – kérdezem, mi közben oldalra biccentem a fejemet.
- Nem nézel ki annyinak, tizenkilencnek néztelek. – feleli – De ne értsd félre, mert nagyon aranyos vagy és kedves szóval előnyösen tizenkilenc - fejezi be elpirultan a mondatát, amire igazából én is zavarba jövök.
Minako zavarát a tarkója piszkálásával mutatja ki.
- Értem. Már megszoktam, hogy jóval fiatalabbnak tűnök, mint amennyi vagyok. Nem illik ilyet kérdezni, de te mennyi vagy? Talán tizennyolc? – kérdezem, mire elmosolyodik.
Nem, tizenhét. – feleli nekem. – De végül is az az egy év ide vagy oda. – kuncogja
Utána nem tudunk miről beszélni, így a maradék két utcát úgy hagyjuk el, hogy nem beszélünk egymással. A támadás pillanatát játszom le újra magamban. Az a kutya az nem hagy még most sem nyugodni. Szívem
mélyén még mindig fel vagyok dúlva emiatt.
- Hát megérkeztünk. – szól felém gondolataimból kizökkentve, a ház felé intve.
- Szép - mondom szórakozottan, ahogy felkapom a fejem.
- Mi szép? – kérdezi.
- A a.. ház. – felelem köhögve, igazából tényleg szépnek találom. De ő válaszul csak vállat von.
- Volna kedved bejönni, azaz meghívhatlak egy kávéra? – kérdezi tőlem mosolyogva.
- Nem akarok zavarni. – felelem.
- Nem zavarsz.
- Jól van, na de csak pár percre. – indulok be a kapun miután kinyitotta azt.
Előre megyek, de az ajtónál megvárom. Ez logikus, hiszen nála van a kulcs, miután oda ér, kinyitja az ajtót és bemegyünk. Kis idő után kávét tölt nekem egy kis csészébe és elém teszi.
- Köszönöm. – mondom, majd belekortyolok. Mmm, milyen finom. Ügyes csaj. Ilyen rövid idő alatt ilyen jó kávét főzni. Felnézek rá, és beszélgetni kezdünk.
Mituná megiszom a kávémat az órára nézek. Azt hiszem, ideje indulnom. Kikísér a bejáratig, udvarias lány.
- Köszi, hogy megmentettél. – mondja nekem, még mielőtt elválunk.
- Nincs mit Minako - én csak ennyit felelek majd elindulok.
Talán nem így kellett vonla reagálnom, de sosem tudtam igazán jól kifejezni magam. Ahogy hazaérek, észreveszem, hogy 10 perc sétálásra lakom a lánytól. Ez az idő persze rengeteg, ha netán bajba kerülne, de úgy
gondolom, nem lesz baj. Azzal, hogy elhárítottam most a támadásukat, egy darabig békén hagyják szerintem. Na, hát üdv a szállásomon. Ez egy három szintes bérház. Belépve a lépcsőházba olyan érzése támad az
embernek, mintha azon nyomban rádőlne a fal. Valóban egy omladozó fal fogadja az embert bal oldalon. Jobb kéz fele egy sötét pincébe vezető lépcső helyezkedik el, szerintem erre ne is szenteljünk többet. A velem
szembe felfele vezető lépcsők visznek fel a különböző lakásokhoz. Nem gondoltátok volna, mi? Hét-nyolc lépcsőfok után egy forduló van, egymással szemben meg két ajtó. Ez a lakások bejárata. Még szerencse, hogy
nekem nem kell sokat lépcsőznöm, az első fordulónál bal kéz fele van az én kicsi váram. A szürkés lépcsőházi falak után ne számítsatok jobbra. Lakásomon egy rövid folyosó vezet végig. Balra az első ajtó a zuhanyzó,
és a wc is egyben. A második ajtó pedig a konyhám. A sötétségből a szemközt lévő szobából árad fény, ami valamennyire bevilágítja a folyosót is. Belépek, hát látom, hogy nyitva hagytam az ablakot. Na, ettől aztán
fullasztó meleg van most a szobában. Körben ézve azt látom, hogy iszonyatosan nagy kupleráj van. Időközben a sárkányom is előkerül - újra - és a jobb vállamon pihen meg.
- Ejj-ejj mekkora kupi van itt! - állapítom meg. - Lassan lehet, hogy elkéne egy asszony a háznál, mi? - biccentek a sárkáynom felé. Válaszul bólogat és csipog. - Ennyire azért ne tudasd velem, hogy hanyag vagyok.
Áhh, tiszta gány lett a ruhám is. Remélem, hogy ki tudom még mosni.
Szépen összegyűjtöm a többi ruhát is, és kiviszem a fürdőbe, ahol a mosogépbe töltöm. Remélem, hogy működőképes még ez az őskövület. Kéne valami pénzszerzési lehetőséget találnom. Most gondolhatnék itt
Minako védésére, ha már elfogadta az ajánlatom, de valahogy nem akarok tőle egy fillért sem kérni ezért. Hmm, egyre többször beszélek róla. Bekapcsolom a gépet, majd fáradtan a fotelba heverek.
- Szerinted mit kéne csinálnom, Zealon? - kérdezem tőle. - Szerinted lenne esélyem egy ilyen lánynál?
Heves csipogás a válasz, és közbe rángat fel a fotelből.
- He? Azt mondod, találkozzak vele.
Egyetértést mutat az ötlet iránt.
- Nem tudom, még meggondolom. Úgy is fogok vele találkozni még.
Nem lehet elviselni ezt a meleget. Félmeztelenül sétálok a lakásban, egyetlen farmerból áll a ruházatom most. A szoba végébe sétálok és ott fekvőtámaszokat kezdek csinálni, nem jöhetek ki az edzésből. Olyan 50-100
után elunom a dolgot, sé felüléseket kezdek csinálni. Most biztos őrűltnek tartotok, de a forróságban is formában kell maradni. Már majdnem végeznék, mikor csengetést hallok. Nem szeretem, ha itthon zavarnak, ki
lehet ez? Kinyitom az ajtót, hát a lakástulaj az. Egy fekete, rövid hajú srác, leginkább Kouta-ra hasonlít az Elfen Lied-ből. Egy sötétszürke hosszú ujjú póló, valamint egy fekete nadrágot visel. Ő adja bérbe ezeket a
koszfészkeket. Beinvitálom a lakásba, nem tudom mivel megkínálni. Szerencsére nem is várja el. Csak a pénzt, amit a lakásért kell fizetnem. Odaadom neki az összeget, majd elbúcsúzik tőlem. Ezzel elfogyott
majdnem az összes pénzem. Nagyszerű... Talán még 7-8 napig kihúzom. És így találkozzak Minakoval? Akinek nagyon pályázhatnak az erejére. Még ezt is ki kell deríteni. Túl nagy a csend a szobában, ezért
gondoltam, hogy felteszek valami zenét. High and Mighty Color... ez most tökéletes lesz.
***
Majdnem estig alszom. Az órámra nézek. Este fél hét. Hál' égnek a levegő is lejjebb hűl. Kis sárkányom is szuszon csendben, de ő is felébred pár perccel azután, hogy én ébren vagyok. Nagyon erőlteti ezt a találkozót.
Hát nincs mit tennem. Írok egy papírt:
"Szia Minako! Nos... Lehet, hogy még korai, de ha már úgy is találkozunk amiatt, hogy megvédelek, és kiderítjük a kiléted, meg a támadó lényeket, arra gondoltam, hogy nem találkozhatnánk most is? Tudok egy jó
helyet, remek kaját csinálnak. Ha benne vagy, este kilenckor várlak a kapudnál."
- Ezt vidd el neki, Zealon!
Úgy repül, hogy másodpercek múlva már nem is látom őt. Hehh, még jobban fel van dobódva ettől, mint jómagam. Hmmhmm, kéne valami göncöt találnom.
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 08. 26. 18:24:34 | #7262 |
Karakter: Zatori Ishigami
Megjegyzés: Silvanának!
Nem tudom, hogy létezhet e a sors, mint olyan. Tényleg el van rendelve vagy a magunk útját kell járni? Én a második elvet vallom, fiatal, 21 éves korom ellenére a saját utamat járom. Hozzászoktam a magányhoz, még ha ez nincs is mindig ínyemre. Mind elvesztettem, akik közel álltak hozzám. Fehér hajamat leszámítva teljesen átlagos srácnak tűnhetek a tokioi rengetegben. Arcom alapján fiatalabbnak nézhetek ki koromnál, de ez engem nem zavar, később még előnyömre is válhat. Szabályos, kerek arcom enyhén csúcsos állban végződik, hajkoronám pedig majdnem a nyakamig ér le, néhány hegyes tincs pedig barna szemeim elé mered.
Ránézésre se lehet semmi extrát észre venni rajtam. Fehér sportcipőkkel taposom a tokio szabadtéri színpad füvét, hozzá kék farmernadrágot húztam, amiről egy kis lánc is lóg, legfelül pedig egy fekete pólót, amin különböző fehér absztrakt mintákat lehet felfedezni, hűvösebb idő esetére pedig a rövid ujjú felsőm alá húztam egy fehér, hosszú ujjú pólót is. Ezt de szépen leírtam... Miután kellőképpen kigyönyörködtétek magatok rajtam - visongató lányok kiméljenek - ideje lenne egy jó helyet is találni, ahonnan jól be tudom látni egyik kedvenc rockbandám tagjait.
Ezzel meg is volnánk. Ahogy a tömeget kémlelem, a látószögembe kerül egy számomra igen csinos, és imponáló leányzó. Barna haját két oldalt fogta copfban, elől néhány tincset meghagyva, tovább méregetem. Ettől egyre inkább előtörnek belőlem a hormonok, mert szemeim egyre lejjebb és lejjebb haladnak. A miniszoknya alól kibúvó tökéletes combjain időzök el hosszabb ideig. Észreveszem, hogy ő is engem néz, amire zavartan kapom fej a fejem, és tekintetünk összetalálkozik. De ez ennyi is volt, nem vesz különösebben tudomást rólam. Ekkor azonban valami különöset érzek, vele kapcsolatban. Olyan furcsa érzésem támad, hogy nem egy átlagos ember, és azon belül is ritkán születik ilyen. Büszkén mondhatom, hogy ezt a képességem a tökélyre fejlesztettem, érzékeim 5 éve nem csapnak már be. Hmm, mi lenne, ha követném a koncert után egy darabig? Mondjuk, az elég perverz, és beteges dolog lenne. Egy sereg bandával bármikor bátran szembeszállok, de ha egy lányt látok, legszívesebben vinnyogó pincsiként futnék el. Igaz, hagyom is a fenébe. Tudom, hogy a sült galamb nem repül az asztalomra csak úgy, de egyébként is úgy érzem, hogy még nem jött el a szerelem ideje. Mielőtt úgy éreznétek, hogy ki akarom magyarázni magam a helyzetből, figyeljetek inkább ezekre a jó kis gitárzúzásokra, avagy riffekre, amiket ez a banda nyomat. Ezért is szeretem nagyon őket. Hoztam magammal egy nagy hamburgert meg egy kólát - éljen az egészséges élet. Hamar el is fogyasztom őket, és most már tényleg minden porcikámmal a zenének adom át magam, miközben nem tudom megállni, hogy ne pillantsak néha arra a lányra.
A zene teljesen az uralma alá vesz. Minél több számot játszanak, annál inkább érzem úgy, hogy milyen jó lenne megtanulni gitározni. Ó, ha ezt Zealon hallaná. Ja, ő a kis tűzsárkányom, is imádja ő is a rockot. Még ha nem is tud beszélni, látom rajta. Aranyos tud lenni, elfér a vállamon, de hatalmas erőt tud megmozgatni, ha harcról van szó. Az egész narancssárga színű, és testét kis láng veszi körül. Furcsa, hogy ennek ellenére simán meg lehet fogni. Olykor elcsavarog.
Az idő meg gyorsan telik. Azon kapom magam, hogy az utolsó számot is lejátszották épp ebben a pillanatban, és elpakolnak. Nekem is ideje hazaindulnom akkor. A lány, akit eddig figyeltem, eltűnik a tömegben, szem elől tévesztem.
Bandukolok hazafele, Zealon még mindig sehol. Egy kis bérházban lakom egy igen eldugott utcában. Nem egy Hilton szálló, de arra jó, hogy oda járjak aludni. Valahonnan a messzeségből egy sikításra leszek figyelmes. Azonnal a sikítás irányába rohanok, remélve, hogy még ott találom a női hang tulajdonosát. Egyik sarkon kifordulva pont szembe találom magam velük, de ők nem vesznek észre, túlságosan is egy lánnyal vannak el foglalva. Jobban megnézve ez az a lány, akit a koncerten is láttam. Mit akarhatnak tőle?
- 150 évben csak egyszer születik ilyen, velünk kell jönnöd! Szükségünk van az erődre!
A zaklatók hárman vannak. Mind a hárman fekete csuhába vannak öltözve, feltolt kapucnival, és egy kis kaszát tart a bal kezébe mindegyikük. Tisztára úgy néznek ki, mint a halál. A rekedtes hangjuk még inkább ezt az érzést kelti bennem.
- Engedjetek el! Mit akartok tőlem? Hagyjatok! Nem megyek veletek! - próbál kiszabadulni a karok szorításából a lány.
- Ne ellenkezz, különben...
Ekkor felém néznek. Ketten a lány két oldalán állnak, egy pedig mögöttük. Gyorsan kell cselekednem. Sebesen odafutok hozzájuk, és az egyik fejbe rúgom, majd egy lendületes félfordulattal jól kupán vágom a másik delikvenst is. A lány két oldali embere kiiktatva, a hátsót pedig talpammal jól tarkon rúgom. Ekkor lendületből dobok egy hátraszaltót, és féltérdre érkezem, jobb öklömet szorosan a földhöz szorítva, végül a fejemet feléjük emelem.
- Ki vagy, te vakarcs? Ne is válaszolj, ezért úgyis meghalsz! - szól felém a legelőrébb álló alak, és egyenesen felém támad.
Kaszájával suhint felém, de nekem sikerül elkapnom a fa résznél, és a végével pedig állon vágni. A fájdalomtól elernyednek a kezei, ezért sikerül megkaparintanom a kaszaját. Egy ügyes mozdulattal a fejem fölött pörgetem meg, majd a hátam mögött tartom meg, mindössze egyetlen újjal. A lefegyverzett férfi teljesen elborulva próbál felém rontani. Vesztére. Kaszáját a szívébe döföm. 1-0 ide. Egyikük hirtelen mögöttem terem, a másik velem szembe áll. Szóval megpróbálnak közre fogni, emellé még gyorsak is. Ezt nem szabad lebecsülnöm. Lángképességem kihasználva tüzet csiholok a kasza pengéjébe, és úgy vágom meg a mögöttem állót, majd az oldalába állítom a kaszát, és az első alak felé dobom. Telitalálat! Végül a harmadik gyorsan elém teleportálva a fejemre akar suhintani, de én blokkolom a fegyveremmel az ütését, és hasba rúgom, végül pedig felé vetődve belehasítok a mellkasába. Erősen spriccel belőle a vér, még a ruhám is kap egy kicsit belőle. A lány lebénultan és rémülten figyel csak. Lassan odalépek hozzá, de ő először hátrál.
- Ne félj, én nem akarlak sehova vinni. Jól vagy? - kérdezem tőle.
- VIGYÁZZ, MÖGÖTTED! - figyelmeztet válasz helyett.
Fejemet hátra kapom. Az egyikük utolsó erejével egy vérebet varázsol. A nőknél már csak egy dologtól rettegek jobban. A KUTYÁKTÓL! Az utolsó pillanatban sikerül félre löknöm a lányt, a kutya pedig hanyatt lök engem, és két vállamnál le fogva a képembe liheg. Ez a nyáladzó, vicsorító fogsor lesz az utolsó kép, amit látok az életemben? Rettenetesen félek, erősen zihálni kezdek, a szívem majd szétrobban, annyira kezd verni. Kétségbe esetten vergődök, de nincs semmi esélyem, mert még a kaszát is kiejtettem a kezemből, tetézi a bajt, hogy bármennyire nyújtózok nem érem el. Rémülten zihálok, amikor bal oldalról, az égből hatalmas lángorkán perzseli fel a rám támadó ölebet. A tűz irányába nézek.
- ZEALON! - mosolyodok el megkönnyebülten, majd nehézkesen felállok. - Jól van, hölgyem? - teszem fel újra a kérdést.
- I... Igen... K-kik voltak ezek? - kérdezi tőlem elvékonyult hangon a lány.
- Nem tudom névszerint hogy hívják őket, de már találkoztam pár ilyennel. Nem tudtam, hogy némelyikük vérebet is tud varázsolni. Ha Zealon nem jön... - itt egy kicsit elakadok a mondatomban, de gyorsan feleszmélek - áh, hagyjuk ezt. Engedd, hogy bemutatkozzam. Zatori Ishigami vagyok.
- Minako Ayana Katsuya - válaszol most már normális hangon.
- Ja, és ő itt Zealon.
- Aranyos! - dicséri meg, mire kis háziállatom hálásan, és aranyosan csipog. Hogy ezek a sárkányok miket nem tudnak... - Hova tűntek azok a furcsa lények?
- Ők így halnak meg. Egyszerűen köddé válnak.
- Mit akartak tőlem? - teszi fel természetesen a kérdést.
- Valamilyen különleges képességed lehet. Érzem, ahogy árad belőled.
- Nincs bennem semmi különös, én legalábbis eddig nem eszméltem rá.
- Talán mert még nem volt olyan helyzet, ahol használjad, vagy nem volt, ki tanítson téged. Ki kell derítenünk, mi lakozik benned. Ha gondolod, én szívesen felajánlom a szolgálataim ez ügyben, és addig testőrként melletted lehetek. Persze, ha te is szeretnéd - fejezem be elpirulva, zavartan, némileg hebegve-dadogva az ajánlatom, és várom, hogy mit válaszol ez a szépség.
|
|
