|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Arasa | 2012. 02. 01. 17:53:03 | #18894 |
Karakter: Angel White
Megjegyzés: Midorimnak
Nyugodtan... csak szép lassan... nem kell kapkodni... Jól van kislány sikerülni fog.
Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal bíztattam a kislányt aki a "vizsgatárgyam" volt. Már 200 éve, hogy elkezdtem ténykedésem az angyalok között. Ruhát ugyan még nem kaptam... de a szárnyaim szépen nőnek és most életem.. (angyal életem) legnehezebb megmérettetése előtt állok. Vagyis le kell tennem az Őrangyali vizsgát. A gyakorlati résznél tartok éppen. Egy 14 éves lány fontos sport versenyen vesz rész holnap. Az elmúlt hétben az volt a feladatom, hogy megóvjam a rá leselkedő esetleges sérülésektől.
Eddig kitűnően ment minden... eddig. Most viszon a kis védencem olyan dolgokat szeretne még kipróbálni amik rettentően veszélyesek a testi épségére.
Épp ezért bevetve képességem nyugtató hullámokat küldök felé, hogy jobban tudjon koncentrálni.
ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ
- És most Hölgyeim és Uraim!- kiabál a hangosbemondó. - A hatos számú versenyzőt kérem! A kis Clariss Right-ot!
A tömeg éljenzik és tapsol. Látom Clariss szüleit is, nagyon szurkolnak. Szegény édesapja tiszta ideg. Odarepülök és nyugtató szavakat suttogok fülébe. Tudom, hogy nem hall, de a hatás garantált. Izmai elernyednek, ráncai kisimulnak, majd föllélegzik és csak a kellemes izgatotság marad a szívében.
- Na itt végeztem is...- motyogom magam elé. Rátérek a következő fázisra.
- Ohh a francba... - csúszik ki számon. A következő feladat a vizsga legfontosabb része. Kellő segítséggel megóvni Clarissát.
Már épp higgadtan fölkészülnék a nagy megmérettetésre mikor meglátom őket.
Négy vizsgabiztosom a lelátókon ülnek elvegyülve a tömegben. Most, hogy szárnyaikat kiengedték, vettem csak őket észre. Árgus szemekkel vizslatják minden mozdulatomat. Mint az éhes hiénák csak arra várnak, hogy mikor hibázom.
De nincs időm rajtuk legeltetni a szemem. (mitagadás nagyon fess férfibrigád vizsgáztat...) Kezdődik a bemutató. Szertorna. Míg Clarissa a gyakorlatokat végzi, én folyamatosan nyugtató energiát sugárzok felé, illetve minden mozdulatát féltő szemekkel figyelem.
Hopp! Most kissé mintha megtántorodott volna mikor földet ért... már ot is vagyok és óvatos légpárnát bocsátva ki alá elhárítom a veszélyt. Szemem sarkából figyelem amint az egyik vizsgabiztos visszaül a helyére és egy méretes pipát ír kis noteszébe.
- Hálistennek! - sóhajtok föl megkönnyebülten mikor a hangosbemondó a következő versenyzőt szólítja.
A vizsgának vége. Baj nem történt. Remélem sikerült mindent végrehajtanom amit megköveteltek tőlem. Búcsúzóul apró puszit lehellek Clariss homlokára majd megfordulok a tengelyem körül és köddé válok.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
- Jaj de jóóó!!!!!!
- Gratula Te kis mázlista!!!
- Na tessék most akkor fenn fogod hordani az orrodat Te is mint a nagyok?
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel és felkiáltásokkal bombáztak barátnői mikor kiderült, hogy kineveztek Őrangyalnak. A szívem repesett és úsztam a boldogságban.
Este amikor senki nem figyelt szélsebesen kirepültem hálótermem ablakán. Több kört is megtettem az égen mire levezettem a felgyülemlett boldogságot.
Hideg az éjszaka de ez nem tántorít vissza. Csendben odamegyek a " Nagy Tükörhöz" és belenézek. Ez a tükör szolgál arra, hogy megnézhessük mizujság odalenn a földön. Szüleimet keresem majd pár perc múlva a képernyőn felbukkan a jól ismert ház a kerítéssel.
Édesapám a zongora előtt ül. Biztos komponál. Édesanyám pedig főz. Pocakja szépen gömbölyödik. Miután meghaltam nagyonel voltak kenődve. Egy kedves idősebb angyalt kértem meg, hogy sugallja nekik azt, hogy merjenek még egy gyereket bevállalni. Úgy látom sikerült.
Még egy utolsó pillantás aztán újra a levegőben vagyok. Letelepszek egy hatalmas fára előveszem fuvolám és zenélni kezdek
www.youtube.com/watch
Annyira belemerülök a zene sodrásába, hogy észre sem veszem a két sötét szempárt amely figyelemmel kíséri játékom.
Hirtelen azonban megpillantok két hófehér angyalszárnyat, majd észreveszem, hogy a szemközti fa ágai közül egy fiú néz arcán halvány mosollyal.
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 12. 18. 20:48:00 | #18127 |
 Karakter: Zatori Ishigami
Megjegyzés: Legközelebb gyorsabb leszek
Sajnos sehol sem találom Minakot, és azt se tudom, hol kezdjem el keresni. Szerencsémre Zealon jelenik meg, és hevesen csipog, és int a fejével, hogy merre is menjek. Hevesen futni kezdek. Körülbelül huszonöt percembe telik, hogy odajussak. A város kieső részéhez érek, ahol már egy nem működő gyárépülethez érek. Zealon előre megy, és betöri az ablakot. Nekem se kell sok, felmegyek az egyik létrán egy kisebb tetőre, ahonnan felkapaszkodva egy másik tetőszerkezetbe magasabbra jutok. Onnan átugrok egy magasabb szintre, ahol benézek az ablakon. Látom Minakot, amint gyönyörű kezeit erős bilincsek tartják fogva, ami egy láncon lóg. Gyönyörű teste megfeszül szegénykémnek, ahogy karját felfelé nyújtja a lánc. Látom, ahogy lassan magához tér.
- Hahó, valaki? – hallom meg bátortalan hangját – Zatori? – kiáltja. Aztán látom, hogy nagyon szenved a fájdalomtól.
Hirtelen elő lép egy másik csuhás alak, akin piros lepel van, olyan, mint a középkori papoknak. Egy ima füzér van a nyakába, valamint valami kódex, amely bőrkötésű. Odalép Minako elé, majd öt-öt zöld csuhás kerül mögé. Mit akarhatnak? Egy másik odalép elé és egy asztalt helyez le, majd meghajol és elslisszol. A bordó göncös alak a könyvet az asztalra helyezi, majd hirtelen néhány gyertya meggyullad mellette. A kezét felemeli a vörös csuhás, majd kántálni kezd, mire minden utolsó két szót ismétel a tíz ellenség. Tizen vannak. És erősnek tűnnek, ráadásul mind mágusok. Aztán érthető nyelven beszél.
- Az ereje pusztuljon. Nincs rá szükség még egy ellenség nem kell!
- Mi-mi ez? Mi ez?
- Maradj csendben halandó. Meg kell akadályozni az erődet.
- Eresszetek el! – sikoltja.
- Szó sem lehet róla, te veszélyes vagy ránk nézve!
- Segítség Zatori! – mire az összes gyertya elalszik, és Zealont látom meg a többiek között cikázni.
Próbálja megakadályozni a rituálé befejezését, azonban a vörös ruhás nem hagyja abba a mormogást. A társai nem ismétlik ezért a hangja dühösebb lesz. Nem hagyja abba akkor sem, amit csinál. Nem nézhetem tovább tétlenüla dolgokat, akárhányan is vannak. Ezért beugrok, majd egy tigrisbukfencet követően a talpamra érkezek. Sajnos a vezért ekkor sem hagyja abba, amit csinál, mire látom, hogy Minako reszketeni kezd. Kezei hevesen mozognak, reménytelen szabulást megkisérelve.
- ÁÁÁ Az erőm... Zatori...
- Minako, Minako ne! – kiáltom.
Lehunyja a szemeit, mintha folyamatosan gyengülne. Mikor kinyitja, szemei könnyesek, és szomorúan közli velem:
- Már nincs meg az erőm!
- Örülj neki lányom, hogy nem az életed, hanem csak az erődet vettem el! - szólal meg megint a főpap. - Habár úgy is mindegy, hamarosan úgyis a pusztulás vár rátok!
- Csak terád, te rohadék! - mondom neki és a tűzzel felperzselt kardommal felé vetem magam, ám ő egy elektromos villámcsapással könnyedén hárítja a támadásom és konkrétan beleépülök a falba, annyira hátrarepülök a lökéstől.
- Látom, nem fogtad fel. Az ősi villám ereje most már az enyém, és méltó kezekbe került. Karisa be fog hódolni nekem, és onnantól senki nem fog megakadályozni!
- Nem ... hagyhatom... - szólalok meg erőtlenül... - Hogy ez megtörténjen!
Eközben Zealon repül felé mérgesen, aki egy hatalmast csapás kap, és eszméletlenül gurulva végül kiterül a földön.
- ZEALON! ZEALON! - órdítok fel. - Ezt megbánod! - mondom, és újra felé akarok támadni, amikor a csapásomat egy penge blokkolja. Egy rövid, tüsizett hajú szemüveges srác ugrik be elém, féltérdre érkezve. Fehér ujjatlan felső van rajta, aminek a bal felén egy fekete vastagabb csík megy végig, egy bővebb farmer, és sportcipő. Nyakában egy kereszt lóg. Szemei kékje tűzként izzanak. Fegyvere egy hosszú lánc, amelynek egyik vége egy hosszabb penge, a másik fele meg egy kasza.
Most megint a pengés felével támad, amit megfogok a kardommal, ám ekkor látom, hogy oldalról felém tart a kaszás fele. Egy erős lökéssel elhárítom végül a nekem nehezedő pengét, és egy félcsavarral átugrok a kasza felett. Ám ekkor ő egy repülőrúgással a földre kényszerít, és meg akar taposni, de én rákmászásba folyamatosan kitérek a taposása elől, míg végül falnak nem ütközök, de ekkor kinyújtom a pengém, hogy ne tudjon közelebb jönni. Ám ő egy suhintással kiveri a kezemből a kardot, majd pofánrúg úgy, hogy a levegőbe emelkedek. Ekkor ő elkap és a földhöz vág, hogy csak úgy nyekkenek. Rohadt erős, és még csak a képességét se használta ellenem. Megalázó vereséget szenvedek ez ellen a titokzatos ellenfél ellen.
Megérzem, ahogy a hátamba tapos, és a pengét a torkomhoz emeli. Így fogom bevégezni?
- ZATORI! ZATORI! NEEEE! NEEEEEM! - hallom még szerelmem sírását, akire még rá tudok nézni.
Már ereszti lejebb a pengét, hogy aztán egy suhintással a fejem végül aláhulljon a földbe. Sajnálom, Minako... sajnálom!
- Ennyi elég lesz, Shen! - ismerem fel a pap hangját, amint közbe szól, egyúttal megszólítja ellenfelem.
Végül érzem, hogy lemászik rólam, és lassan elsétál, majd szúrosan hátranéz. Ki lehet ez?
Ekkor Minako szüleit látom, megérkezni.
- El... elkéstünk... - mondom nekik erőtlenül.
- Még nem! Mondja az apja, aki támadásba lendül, de egy mágikus láthatatlan fallal a vörös ruhás könnyedén hárítja a támadást, mígnem eltüntek. Az anyja ekközben kiszabadította fogságából?
- Jól vagy, kislányom? Jól vagy? - hallom még, ahogy kérdezi tőle, de egyre jobban tompul minden. A látásom egyre homályosabb, majd elsötétül minden. Zealon... ne hagyj itt minket. Minako.... Minako, szeretlek, látni akarlak még... hallom még a hangját, ahogy kiáltja, hogy segítsenek rajtam, végül elsötétül minden.
Szerkesztve Nakamura_Sheeny által @ 2011. 12. 18. 20:48:34
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 08. 17. 21:42:42 | #15987 |
Karakter: Zatori Ishigami
Megjegyzés: Silvanának!
- Most pedig menjünk haza, mielőtt újabb támadás érne.
Csensdben hazamegyünk. Szomorúan látom, hogy Mina alig akar enni valamit, majd aztán csendben hozzám bújik. Zealon is odarepül, hogy kicsit felvidítsa Minakot. Ő megsimogatja párszor, de aztán hamar abbahagyha,
- Zealon hagyd békén Mina-t most, kérlek! - szólok rá.
- Hagyd nem zavar! - feleli kurtán. Úgy érzem, hogy itt az udő, hogy kicsit beszéljek a fejével, mert bár sok mindenben megelőzi korát, még sok mindenben tinisen gondolkodik. Persze, ez érhető egy ilyen körülmények között nevelkedett lánynál, szóval próbálom finoman rávezetni.
- Minako... Nem akarom, hogy rossz kedved legyen. Megértem, hogy le vagy tőrve, de kérlek próbáld meg túl tenni magad a dolgokon - magyarázom neki, és még az arcát is megsimítom.
- Miért fogod az ő pártjukat? - akad ki.
- Mert nem szeretném, hogy tönkre menjen a kapcsolatotok azért Mina! Láttam már családokat tönkre menni nem egyet, ne akarj te is úgy járni! - folytatom neki az "oktatást".
- Most azért mondod ezt, mert neked nem volt családod? - kérdezi irónikusan. Elszomorít, hogy ezt mondja. - Én nem úgy értettem - teszi hozzá rögtön utána. Ha nem úgy értette, akkor miért mondta?
- Semmi baj - felelem keserűen. - Igen nem volt családom és ezért szeretném azt, hogy ne játszd el azt, ami neked van. Téged nagyon szeretnek a szüleid bár nekem lettek volna ilyen aggódosak, mint a tieid. Apád nem kedvel, de megértem hiszen az egyszem lánya vagy, viszont anyád a szívét kiteszi érted meg minden. Nem ezt érdemelnék, hogy te bevágod a hisztit meg minden! - fejezem már be egy kicsit idegesebben.
- Senkit sem érdekel én mit érzek? Kordába voltam folyton tartva most elkezdtem élni melletted talán baj? Baj, hogy önálló akarok lenni? Hogy veled boldog szeretnék lenni?
- Nem baj, de nem mindegy milyen áron. Gondolkodj el Mina. Neked mi a fontos, a családod vagy az, hogy életedben egyszer nem mondtak igazat a szüleid, de azt is azért, hogy védjenek? - zárom le a vitát, és kimegyek az ajtón. Azt hiszem, most ezt kell tennem, hogy felnyissam a szemét végre.
Átlépek egy másik szobába. Talán egy kicsit ki tudom tisztítani a gondolataimat. De váratlanul 6 kaszás alak jelenik meg körülöttem, akik egyenesen lecsapni akarnak rám felém. Már egész közel érzem a pengéjüket de sikerül teljesen kitérnem előlük, így elsuhintanak felettem, és egymást kaszálják el.
- Nem is rossz - áll egy sötétzöld ruhás ember, aki hasonlít korábbi ellenfelemre, aki kék ruhában harcolt.
- Lássuk, mennyit fejlődtél! - Na, az emlegetett szamár!
Botomat veszem magamhoz, aminek mindkét végén penge van, és lángra lobbantom őket. Zealon is csatlakozik.
- Esélyetek nincs ellenünk! - kiáltok fel. -Támadj, Zealon!
Állatkám engedelmesen neki támad a kék ruhásnak, de az kinyújtja a kezét, és megfagyasztja őt. A fagyott tömböt egy pergőrugással a falnak rúgja, és széttörik az. Zealon eszméletlenül esik le a földre.
- ZEALON!
A zöld ruhás eközben ki tudja, mikor ott terem mögöttem, és egy pengét szegez a torkomhoz. A másik kezét előre nyújtja, és egy jégtömböt formál, amit az arcomnak akar lőni. Szerencsére át tudom dobni magamon a harcost, és a jégtömb így az ellenfelem hátán csapódik, de közben már a jeges átlendült felettem, és hátbarúg. Megpróbálok a lángpengémmel visszatámadni, de megfagyasztja, és egyenesen a kezem felé tart. Gyorsan eldobom, mielőtt az megfagyna. Egy félfordulattal rúgok felé, majd ütni próbálok, és pár perdülős fordulós rúgással újabb támadásokat akarok intézni felé.
Közben támadásba lendül a másik is. Két szabja a fegyvere, és elég ügyesen is bánik vele. Számtalanszor suhint vagy bök felém, de sikerül elkapnom a fejem onnan vagy pedig kiperegnem onnan. Mígnem pont bele nem fordulok a kék ruhás jégbombájába, és aztán a szablyás végigsuhintja a hátam. Felugrok, de utána rögtön bénító érzés kap el.
- Mi a... ?
- Mi a baj? - kérdezi a zöld ruhás. - Talán fáj?
Észreveszem, hogy zöldes aura lengi körül a szabjákat.
- Nekem a mérgezés a képességem, amint megvágok vele, ott megbénul a test. Most már annyiszor váglak meg, ahányszor tudlak... harcképtelen leszel.
A kék ruhás pedig belémrúg, majd jeget varázsol körém, hogy falhoz szegezzen vele.
- De tudok még mást is.
Ekkor zöldes köd borítja el a szobát, amitől egyre kevésbé kapok levegőt. Fulladni kezdek.
- Ennél többet vártam tőled... Zatori Ishigami. Viszlát!
Nagyon kemény jeget kreált körém ez a másik tag. De nincs most idő ezen fennakadni. Tűz képességemmel sikerül a jeget felolvasztanom, és gyorsan - már amennyire fulladozás közben gyorsan lehet haladni - átfutok Minako szobájába, de nem találom sehol. Akárcsak a szüleit sem.
- MINA! MINAAAA!
Fenébe... biztos ez a kettő vitte el. Merre mehettek?
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 05. 29. 21:11:58 | #13949 |
Karakter: Zatori Ishigami
Megjegyzés: To: Silvana
Látom, hogy Minakot meg akarják támadni, ezért gyorsan közbe avatkozok, és megakadályozom a támadást.
- Zat…tori? – döbben meg. De szerintem még nagyobb meglepetést okozhat neki anyja és apja jelenléte. - Ti mit kerestek itt? - kérdezi.
- Hosszú, de majd elmesélem - válaszolja az anyja.
A nő azonnal támad egy újabb energiagömbbel, de én a tűzzel simán kivédem. Aztán két kigyúrt tagot idéz meg, akik rögtön rám támadnak. Az egyiknek behúzok. Minako közbe akarna avatkozni, de apjáék leállítják. Nagyon hálás vagyok, hogy nem avatkoznak közbe a harcomba. Felrohanok a falon, mire a másik utánam. Végül csak mögötte termek, és sikerül tarkón rúgnom. Az a falnak esik, majd hátracsavarom a kezét, amitől nagyot reccssen. Ezután magammal szembe forítom és kétszer gyomorszájon térdelem. Ezután furcsa mód eltűnik az alak. Ennyit bírt volna? A másik ekkor támadásba lendül, annak a kezében egy láncos kasza van, ami szinte azonnal felhasít bármit. Na fasza. Felém lendül a fegyver. Egy pillanatra szerelmemre nézek, aki rémülten pillant rám, aztán kivédem a támadást a botommal. Aztán kardra váltok, és azzal védem ki a csapásokat. Egy kicsit sikerül megkarcolni a vállam. Aztán visszatámadok, és adok-kapok játékba kezdünk. Nekivágódok a falnak, és erősen vérezni kezdek a gyomromnál. Amikor felköhögök, akkor is vér spriccel a földre. Megint Minakora emelem a tekintetem, és rá mosolygok. Ellenfelemre nézek újra, és mielőtt felállnék, Minako elém rohan.
- Állj! – szólal meg elcsukó hangon, arcán pedig könnycsepp perdül le. – Ha el akarod venni valakinek az életét, akkor velem végezz!
- Milyen szép is a szerelem. Ne aggódj téged ölünk meg először aztán őt… - mondja a nő.
A lánc csörögni kezd, mielőtt támadásba lendülbe, megpuszilja a nyakam, és a fülembe súgja, hogy szeret. Testem körül narancssárgás aura jelenik meg, hirtelen egy sárkány jelenik meg, letarol pár dolgot, majd el is tűnik. Minako körül villámok jelennek meg.
- Most meghalsz May - mondja.
- Nem azt biztos, hogy nem. Itt az ideje, hogy megtudj egy titkot Mina. Megtudd azt a titkot, amit a szüleid oly sok éve titkolnak előled – mondja, mire hátrafordul.
- Miről beszél? – kérdi Minako anyjától és apjától. Válaszul a nő folytatja.
- Csak 150 évenként születhet olyan gyerek amilyen te is vagy Minako. De átszakadt a határ a villám uralók rendje fölött, mikor is az édesanyádtól megörökölted ezt a hatalmas erőt tizenhét éve. Anyádnak sincs átlag élete… Titkolta, hogy tőle örökölted ezt a különös erőt, ami átok, ami miatt üldöznek téged…
- Ez hazugság! – ordítja. – Én vagyok az egyedüli jelenleg a Földön, aki ilyen erővel bír.
- Azért hiszed ezt, mert eltitkolják… Na, és apád? Neki is különleges ereje van… Ő pedig a szeleket uralja, ő egy szél harcos. Ez az erő már elvileg hatszáz éve kihalt, ám mégse mert atyád mégis uralja ezt az erőt. Csak a fiúgyermekek örökölhették, ha olyanok, mint az apjuk… - mondja, mire eszembe jut a bátyám.
- Jin - jut eszébe a bátyja.
- Így van, a bátyádnak is van ilyen ereje… - szól.
- Ez nem lehet igaz! – rázza meg a fejét. – Ez csak egy rémálom… - akad ki egyre jobban Minako és már támadni akar, mire a nő leinti.
- Nem az… Kérdezd meg azt, aki ennyi ideig titkolta az életed előtted - mondja, de egy hatalmas villám elpusztítja az eddig magyarázót.
Minako elszalad apja és anyja mellett. Én utána megyek.
- Minako.
- Zatori… Az egész eddigi életem kamu volt? Apu beszélt nekem arról, hogy ne titkolózzak, mindent mondjak el? Ők mit csináltak. Hazugság volt az egész eddigi életem!
- Mina meg akartak védeni.
- Mitől? – kérdezi. – Attól, aminek születtem, amit örököltem?
- El kell fogadnod a tényt, hogy olyan vagy, mint anyád. Ők jöttek el hozzám a segítségük nélkül nem találtalak volna meg. Miért jöttél el?
- Nem akartam bajt okozni így is megsérültél.
- Minako - szól az anyja, de nem néz rá.
Szorsan átölel engem.
- Hallgasd meg őket - szólok Minakora. - Ők mind ettől a szenvedéstől akartak megkímélni. Azt akarták, hogy egy normális, boldog életed legyen. Úgy gondolták, hogy az ő erejük elég ahhoz, hogy "eltakarják" a tiédet. De sajnos vagy szerencsére neked túl nagy erőd van. Ezt már nem voltak képesek kordában tartani apádék sem. Sajnos az én érkezésem, még tetézte a dolgot, hiszen én is különleges erővel rendelkezem a tűz képességemmel. Apád talán ezért nem örült annyira a találkozásunknak. Nem volt hazugság az életed.
- Higyj nekünk, Minako!
- NEM! NEM! NEM! Egyszerűen nem vagyok képes ezt felfogni. Miért történt ez így? Miért nem élhettem normálisan, mint a többi lány?
- Most az a legfontosabb, hogy mi összetartsunk! - felelem neki.
- Én csak rád akarok számítani, Zatori.
- Fontos, hogy ők is segítsenek nekünk.
- Előbb se segítettek! Csak nézték tétlenül, ahogy te harcolsz!
- Mina... vannak harcok, amibe nem lehet beleszólni. Ezt apád nagyon jól tudta.
- Te is velük vagy?
- Én veled vagyok Mina... pontosan ezért mondom el ezeket, amiket most mondok. Hallgass rám.
- Oké... - mondja szipogva.
- Most pedig menjünk haza, mielőtt újabb támadás érne.
Egész úton csendben haladunk. Minako hozzám bújva. Úgy érzem, hogy nem igazáb békélt még meg a családjával. Lehet, hogy én is így éreznék most. De azt is tudom, hogy nagyon szeretik Minakot. Meg kell értenie, hogy a család mennyire fontos. Nekem nem volt családom, és emiatt nagyon keserű sorsom volt. És most Katsuya családja olyan számomra, mintha a sajátom lenne. Még akkor is, ha többé-kevésbé még nemigen fogad el engem. Mert attól, hogy ez a helyzet állt elő, ettől még nem fogadott el jobban. Remélem, hogy csak egyelőre. Mikor hazaérünk, eszünk egy pár falatot, de Minako éppen csak belekotor a tányérjába. Aztán én Minakoval vonulok egy szobában. Gyászosabb aligha lehetne a hangulat. Érzem, hogy idő kell még, mire újra a régi lesz minden. Ha lesz...
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 04. 03. 21:16:51 | #12759 |
Karakter: Zatori Ishigami
Nem tudom, hogy meddig nem voltam saját eszméletemnél. Testem teljesen erőtlennél vált az előbbi harc miatt. Tele vagyok sérüléssel, ez nagyon nem jó. Karisa a nyakunkon... Ha meg feléled bennem a tűzdémon, az testi adottságaim határait túllépve használja ki erőtartalékaimat, és akkor nekem végem. Gyorsan fel kell gyógyulnom valahogy, mert különben nagyon de nagyon rossz vége lesz. Minako alakját látom kirajzolódni a homályban, de szép lassan kitisztul a kép, így gyönyörű arca is.
- Jól vagy?
- Megvagyokh… - -mondom nem túl meggyőző, rekedt hangon.
- Mindjárt jövök - szól, azzal kimegy.
Pár perc után visszajön egy lila tállal, amibe hideg vizet engedett. Tovább egy törölköző van nála. Zealon és Minako leveszi a felsőmet. Aig bírok mozdulni. Azzal megkezdi az ápolást, és vérző sebeimet törölgeti.
- Tudom, hogy csíp, de kérlek, tarts ki. Kérlek! – mondja nekem könyörögve, és minden ellenállásom ellenére nem tudom elrejteni az arcomról a fájdalmat. Kurvára csíp.
- Nem számít… Minako köszönöm neked - válaszolom neki összeszedve magam.
- Szívesen - a víz hamar vörössé vált.Aztán szépen átköti a karomat, és emellé körbe teker. – Amúgy én tartozom neked köszönettel. – jegyzi meg nekem. Ezután Minako ragtapaszt és gézt hoz. Szép lassan minden sebem el lesz látva.
- Köszönöm Mina.
- Féltettelek. – mondja nekem. – Attól tartottam, hogy meghalsz vagy bajod esik miattam - mondja elpityeredve.
- Ne sírj - vígasztalom meg.
- Tudom, hogy nem ez a megoldás, de akkor is annyira rossz ez így - magyarázza válaszul. - Miattam támadnak meg, mert az erőm állítólag hatalmas pedig nem is tudom mi is ez igaziból. Veszélyt jelentek rád ez nem mehet így - folytatja kiborulva.
- Ne mondj ilyet, közösen együtt legyőzzük az ellenségeket. Mégh – szisszenek fel, mert fájdalmat még bőven érzek. – nem ismer…jük az erőd, de ami késik… - itt szünetet tartok. – nem múlik – fejezem be az ismert mondást.
Minako pár pillanatig elkomorodott arcot vág, majd megint kimegy.
- Fájdalomcsillapító, vedd be! - ajánlja fel. Mintha olvasna a gondolataimban. Be is veszem.
Fájdalmat tényleg nem érzek pár perc után. Helyette azt kezdem érezni, hogy az agyam egyre tompul és minden lelassul körülöttem. Elnyom az álom. Mikor felébredek, úgy érzem magam, mint aki újjá született. Sőt, soha nem aludtam ilyen jól. Nagyon örülök ennek.
- Minako! - szólok neki, de nem hallok választ. - Minako! - szólok kicsit hangosabban... semmi. Zealon meg alszik. Ez a sárkány akkor se riadna fel, ha atombomba robbanna mellette. Na, mondjuk utána meg pláne nem ébredne fel.
Az asztalomra pillantok, ahol egy levelet találok. Rossz érzés fog el. A következő sorokat olvasom:
Kedves Zatori!
Nagyon köszönöm, amit eddig értem tettél. Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy magam járok utána a dolognak. Ez az én terhem, az én sorsom! Nem várhatom el, hogy más is veszélybe sodorja magát emiatt. Nem akarlak újabb veszélybe sodorni, ezért a kezembe veszem az irányítást, és magam állok Karisa ítélete elé. Ő majd eldönti, mi legyen velem. Sajnálom, hogy problémát okoztam, kívánom, hogy legyél boldog! Remélem, hogy még találkozunk. Soha nem felejtelek el! Arcod és mosolyod mindig bennem fog élni!
Szeretlek:
Minako
- A kurva életbe! - ordítok fel. - Ez nem lehet! Azonnal meg kell tanálnom!
Mielőtt útnak indulnék, összekapom a legfontosabb fegyvereket. Egyik egy kasza szerű penge, ami egy hosszú és nagy szemű fémláncra van kötve, a másik fegyverem egy kard, ami méretek tekintetében szintén nincs szégyellni valója. Harmadik egy kiskés, a negyedik pedig egy ezüstösen csillogó fegyver, amibe fekete színnel bele van gravirozva, hogy Silvana. Ez egy nagyon különleges fegyver. Olyan speciális lövedéke van, ami könnyedén áthatol még egy 10 centi vastag páncélon is.
Miután ezeket összedem, felkapok egy ujjatlan fekete pólót, és egy bő farmernadrágot. Gyorsan felkapok egy fehér sportcipőt, amely a legkényelmesebb darabom, és már rohanok is le a lépcsőn. Zealon, mintha megérezé, hogy baj van, pár másodperc különbséggel utánam repül és kérdőn csipog. Felszólítom, hogy keresse ő is Minakot, amit egy bólintással tudomásul vesz, majd szótlanul elrepül a lehető legsebesebben. Jó szaglása van, úgyhogy bízom benne, hogy hamarosan újra láthatom. Ezért el fogok beszélni a fejével. Szeretem és hiányzik, de nagyon mérges vagyok, hogy hátat fordított nekem. Én ezt vállaltam, ő mégis itthagyott. Majdnem úgy érzem magam, mintha elárultak volna. Leérek a lépcsőház elé, ahol egy öltönynek szaladok neki. Az öltönyhöz nyakkendő is tartozik szép, frissen vasalt fehér inggel. Meg egy ember is, akivel most a legkevésbé se szerettem volna találkozni. Minako apja!
- Na helló helló! Hol a lányom? - tér azonnal a lényegre!
- Azt én is szeretném tudni! - válaszolom neki.
- Viccelődünk?
- Egyáltalán nem vagyok humoros kedvemben! Most pedig engedjen el! A lánya veszélyben van!
- Amióta veled van, azóta veszélyben van! Még egyszer megkérdem! Hol van?
- Nem tudom!
- Ne hazudj!
Egy erőset lök rajtam, hogy csak úgy nyekkenek, ahogy az ajtónak lök.
- Ha nem mondod el, majd kiverem belőled! - mondja, és közben hüvös szeled kezdek érezni. Rájövök, hogy ez tőle jön, egyfajta auraként veszi körül a szél. Jézusom, az apjának is lenne különleges adottsága?
- Nem akarok harcolni önnel, uram!
- Azzal már elkéstél! Elraboltad a lányomat!
- A lánya önszántából jött hozzám!
- Fogd be a pofád!
Ezzel befejezettnek tekinti a társalgást, mert egy viharos csapással azonnal felém támad. Még egy hatalmas kard is van nála, amivel képes szelet vetni. Lecsapni készül rám, de a láncos kaszámmal rendre kivédem azt. Aztán nála is előkerül egy hasonló eszköz, ami még hatalmasabb vihart képes kavarni, és közben erősen felém csapkod. A nagy szélben alig bírom a szemem is nyitva tartani, mivel minden apró koszt és szemetet is odahord, de sorra védem ki a támadásokat, ahogy magam előtt hadonászok. Egy pillanatban kikerüli a kardom, és egyenesen megvágja az arcomat a kaszája. Válaszul előkapom a fegyverem, és ellövöm a fegyfert tartó láncot. Nem akarom továbbra sem megtámadni. Bármennyire is gyűlölöm az apját, tiszteletben kell tartanom, hogy Minako szülője. Váratlanul közbe lép valaki.
- Hagyjátok abba! - robban be közénk féltérdre borulva Minako anyja. Van még valami, amiről tudnom kéne?
- Nekem támadott, drágám!
- Elég a színjátékból! Tudom jó, mi a helyzet! Elüldözted a lányodat!
- Méghogy én? Hiszen mindent megadtam neki, ami csak kellett neki az életében!
- Mikor fogod fel, hogy itt nem csak erről van szó! Meghallgattad valaha egyszer is, ha mondani akart neked valamit?
- Jól vagy, Zatori? - kérdezi tőlem.
- Jól vagyok. Maga hogy kerül ide?
- Nyugodtan tegezzél! 39 évesen legalábbis nem hiszem, hogy olyan idős lennék - mondja büszkén, és még egy kicsitt ringatja is a csípőjét. - Minako nem adott semmi életjelet magáról. Hiába hívta az apja, nem vette fel. Onnantól fogva tudtam, hogy mi az állás.
- Ha olyan jól tudsz mindent, akkor most hol a lányod? - szól közbe az apja.
- Valahol, ahol jó messze lehet tőled! - vág vissza mérgesen az anyuka.
- Sokszor fel kellett volna pofoznom, hogy megjöjjön az esze.
- Ne merj még egyszer ilyet mondani!
- Mert akkor?
Válaszul az anyja körül villámok kezdenek cikázni. Érzem, hogy a szemeim elkerekednek, és még a számat is eltátom. Szóval Minako tőle örökölte?!
- A legenda szerint 150 évente születik egy ilyen. Azonban Minako magzata olyan erős volt, hogy egy az egyben örökölte tőlem ezt a képességet is. Sőt, minden idők egyik legerősebb, hanem a legerősebb villámhasználó lesz, ha Karisa a kegyeibe fogadja. Szegény lány. Még egy darabig nem akartam vele ezt közölni. Túl korán jött rá a dolgokra - mondja szomorúan.
- Ó, azt hittem már, soha nem fogod használni - válaszolja az apa.
- Én is, de te kihoztad belőlem! - válaszolja és támadásba lendül.
Ádáz harc veszi kezdetét közöttük. Az apa most már csak a kardját használja, mivel a kaszát hatástalanná tettem. De azért megvan még a lánca is. Ezzel elkapja vele felesége kezeti, és hátrakötöző jelleggel lefogja, és magához rántja, kardját a torkának szegezi. Teljesen erőtlen vagyok, mit kéne tennem?
- Meg kéne, hogy öljelek, tudod?
- Mire vársz? Tedd meg! De tudd meg, hogy a lányunk nem fog jót állni magáért!
A fater erős, de az anyuka sem gyenge. Kezével szétszakítva a láncot kiszabadul a fogságból, majd megfordul, és mellkason rúgja az ellenfelét. Mind a ketten egy hatalmas támadásra készülnek. Nem tudom ezt tovább nézni, és ezért bevetődök a két támadás közé.
- Zat, mit csinálsz? - kérdezi elképedve az anyja.
- Nem hagyhattam, hogy ez folytatódjon.
Mindketten hozzám rohannak.
- Azt akarom, hogy együtt maradjon a család!
- Ezek után ez már lehetetlen! - feleli az anya.
- Tönkre tettél mindent! - ugat bele az apa.
- Fogd már be! - csitítja le a nő.
- Nekem sose volt családom - kezdek bele a mondandómba. - Nem volt, ki kakaót csináljon, nem volt, ki mesét olvasson fel este, nem volt, aki féltsen, és nem volt, aki elláthatott volna bölcs tanácsokkal. Egyetlen ember volt az életemben, aki a családot jelentette számomra, azt is megölték. Számomra ti lettetek a család. Csodálatos lány a maguk gyermeke - mondom egyre erőtlenebb hangon. Anyján még mindig látok némi elképedést, biztos azért, hogy eszméletemnél maradtam egy ilyen erős kettős támadás után.
- Nagyon szeretem a lányukat! Szeretem a bőre illatát, a mosolyát, a hangját ahogy hozzám szól. Egyszerűen mindent imádok rajta. Meg kell őt találni! Maguk nagyszerű lányt faragtak belőle.
Miután ezt elmondom, érzem, hogy alig bírok eszméletemnél maradni, de nem most nem hagyhatom el magam.
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 03. 26. 19:49:02 | #12543 |
Karakter: Zatori Ishigami
Megjegyzés: Minakonak
- Nem... ahogy Karisát is, ezt is egyedül kell megoldanom!
Feláll, és távozik. Megpróbálom megerőltetni magam, hogy kikisérjem, de ő csak mutatja, hogy maradjak csak, és még ad egy csókot búcsúzásul. Számomra kezd már kicsit feszültté válni a várakozás, amikor ...
- Megjöttem! - köszön be és már helyezi is a táskáját a székre.
- Nahát, ilyen gyorsan ment, apád elengedett? - kérdem meglepve.
- El e? Megszöktem otthonról, nem kell, engedélyt kérnem úgy érzem. - Rögtön gonoltam.
- Mit csináltál? – ordítom el magam a szökés hallattán.
- Ha tudnád milyen volt velem, beszélni akartam vele, erre, hogy ő nem ér rá. Kicsit indulatosabban szóltam és egy pofont is kaptam. Bezzeg ez nem számít? Ráadásul szobafogságba akart tenni én meg az erkélyen lelógtam el a kert alatt és ki a kapun. A kedves testvérem Jin pedig pont akkor jött haza, hulla részegen. Ez nem számít apának? Úgy is a fia a példaképe, büszke lehet rá! – magyarázza mérgesen.
- Jaj, mekkora bajba keverted most magad te lány! Gyere ide! – szólok neki, mire ő odamegyek. Leülök az ágyra, ő mellém, és csókolózni kezdünk. Most már nyomomban lesznek az apjáék is. Mintha nem lenne amúgy is elég nehéz dolgunk.
- Szeretlek - mondja nekem, ami megnyugtat. Még el is mosolyodom.
- Én is!
- Na, de most ki pakolok, ha nem baj. Merre van a fürdő?
- Ott a szembeni ajtó – mutatom, mire felkapja a táskát és odamegy az ajtóhoz. Én meg a konyhába. Egy pár percig pakolást hallok, aztán hirtelen abbamarad. Minako hangját kezdem hallani.
- Zat… Zat! – hallom, ahogy keres engem.
- Itt vagyok! – mondom neki – Csináltam enni valót! – folytattam, és elővettem két tálat.
- Főztél?
- A rizs hamar kész, sushi meg van a hűtőbe négy doboz, vedd, elő kérlek - szólok, majd oda is megy a hűtőhöz.
- Zatori ez olyan ciki, de nem hoztam törölközőt, majd kérhetek egyet! – jegyzi meg pirulva.
- Persze, hogy kérhetsz – válaszolom neki. Végül hozom a tányért a rizzsel.
Aztán elővettünk mindent. Jelzem neki, hogy szedja csak a rizst nyugodtan. Ő rákos sushikat részesítette előnyben, én meg a wasabisat. Szeretem ha kicsit csíp.
- Jó étvágyat! – mondom neki.
- Köszönöm! Neked is. Zatori…
- Hm? – kapom fel a fejem.
- Köszönöm azt, amit értem teszel.
- Ugyan... a barátnőm vagy ez tök természetes.
- Örülök, hogy az vagyok! – mondja nekem örömmel. Amint befejeztük a vacsorát, el akarnék mosogatni, de Minako hamar eléb áll ennek. –
- Nem, nem. Ez az én feladatom, most míg itt vagyok, segítek a házi munkába, menj, pihenni! – Ennek ellenére próbálok ellenkezni, de amikor mérgesen néz rám, hamar rájövök, hogy nincs visszaút innen. Inkább megyek lepihenni.
Belépve a szobámba arra leszek figyelmes, hogy valami kis kék egyre gyorsabban közelít felém, majd szabályosan elgázol. Hallom, ahogy néhány dolgot leverek az asztalról, de utána elsötétül minden.
A következő pillanatban tenyerek puha érintését érzem, ahogy próbál felpofozni.
- Zat! Zat! Jólvagy? Minden okés? ZAT!
- Valami... - válaszolom erőtlenül. - Valami keresztül ment rajtam, ami hasonlított Zealonra.
Hamarosan az emlegetett szamár - bocsánat kissárkány - meg is jelent a fejem felett.
- Tiszta vér vagy, Zat! Azonnal pihenned kell.
Ahogy végigfektet az ágyon, négy fehér ruhás alak jelenik meg egy nagyobb darab kapucnisal, akinek már fekete a ruhája, és nem látni az arcát, a többiek is eltakarták sállal az arcukat, csak a hajuk más. Egyiknek tüsizett, egy másiknak is, a harmadiknak lenyalt emó-szerű haja van, a negyediknek meg hosszú, és mindegyiknek fekete.
- Végre megtaláltunk! A tűzdémon harcosa, és a villámok úrnője.
- Ki? Én? - kérdi meghökkenve Minako.
- Hát ki más? Aki behódol Karisának! De ha megszerzem az erődet, akkor én fogok behódolni neki, és ezáltal megkapom a világ legnagyobb erejét!
Kezdek kicsit besokkalni, és mérgesen lehajtott fejjel felállok olyan könnyedséggel, mintha nem is fájna semmim. Karin egy kicsit meghökkenve néz erre a momentumra. A fejem továbbra is lehajtva a kezem meg ökölbe szorítva. A lángomat narancssárgaszerű lángaura féleség veszi körül.
- Nem fogja tőlem senki elvenni Minakot!
- Azt majd meglátjuk! Támadás!
Az egyik tüsihajú rögtön nekem ugrik, én elkapom őt a kötéssel, magamhoz rántva lefejelem, majd lendületből eltalálom vele a másik ellenfelet is egy kalapcsvetőkhöz hasonló mozdulattal.
Tudtam, hogy ez még kevés lesz nekik, és ők valóban újra támadásba lendülnek. Négy oldalról jönnek nekem, de ez különböző módokon sikerül kivédeni. Minakot elkapja a varázsló, és befogja a száját is. Valamit mintha varázsolni akarna, de Zealon kikapja a kezéből a botot, aminek ilyen kör alakú a vége és ilyen fény van benne, majd tűzgömböket lő a többiekre, majd kiszabadítja Minakot. Harc közben nem figyelem, hogy az egyik fehér ruhásnak sikerül mögém lopóznia, és a kötéssel hátrakötni a kezemet, egy másik szemből gyomron soroz, majd az arcomba is üt nehányat, végül öklével felpofoz. Érzem, ahogy testem elhagyja az erő, és Minako aggódó szemekkel pillant rám. Én erőtlenül ránézek. Összerogynék. Lábam meginog, vereséget szenvedek. Nem. Nem lehet még. Amíg Minako itt van, nem lehet. Nem veszíthek most. Utolsó erőimet összeszedve kötésemen rántok egy nagyot, melytől a mögöttem tartózkodó megszámlálhatatlanul sokat pörögve végül a földre puffan. Ahogy földet ér, én megtaposom, majd a nyakára lépek. kötésemmel elkapom a nyakát, a gerincére állok, és azt tervezem, hogy erősen meghúzva a kötést a nyakán megfojtom. Vagy kitörik a csigolyája lényeg, hogy meghal. Minako dermedten néz rám, mintha csak azt mondaná, hogy "Ugye nem akarod megölni?" Hosszasan tépelődni kezdek, és végül úgy döntöm, hogy felrántom, arcul ütöm, majd bele is könyöklök abba, állon rúgom, amitől a lába elhagyja a talajt, egy rúgást még mérek a hátába, ahogy hátra hajlik a teste és végül egy pergőrúgással a szekrénybe rúgom. Nem öltem meg végül, és a többieket is hasonló módon intéztem el. Minako mintha még így is kicsit döbbenten nézne.
- Nem is rossz, Zatori. De ne hogy azt hidd, hogy nyertél. Messze a végső győzelem, és addig sok minden történhet! - mondja nekem, majd eltűnik.
Én magam pedig összerogyok, és érzem, hogy csak az ment meg a pofára eséstől, hogy Minako elkap a karjával.
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 12. 25. 20:41:05 | #9987 |
Karakter: Zatori Ishigami
- Jól vagy? – kérdezi meg tőlem. Hát nem vagyok a legjobban éppen.
- Ig… - szolalnék meg, mire ő megcsókol.
- Mi történt? - kérdem meg tőle a csók után.
- Tegnap miután eljöttem tőletek megtámadtak, de Zealonnak hála megmenekültem, ha ő nem ad az erejéből, akkor biztos nem élnék most.
- Ilyet nem akarok hallani! – mondja olyan mérgesen, hogy még én magam is összehúzom magam.
- Jól van, na!
- Bocsi nem úgy értettem, csak annyi minden történt tegnap óta.
- Mi minden?
- Tegnap este meg mondtam apának a frankót nem tudott mit reagálni csak kiabált, hogy én milyen beképzelt vagyok, hogy járok evvel a ficsúrral meg, hogy mennyire nem szeretem őt, meg ilyenek. Apa mindig leműveli ezt, ha fiúról van szó, bele kell törődnie a szene fénye, ahogy ő mondaná tizenhét és szerelmes. Ma meg Jay a testvérem közölte velem, hogy apa kiöntötte neki a szívét hajnalba, hogy milyen vagyok. Nem nyűgözted le apát, de kit érdekel? Nekem fontos vagy és kellesz, ahogy van. Ő meg fulladjon bele a pénzébe…
- Csak az apád ilyet ne mondj! – szólítom fel szigorúan, mert bár nem kedvelem, de egy apa az apa... meg aztán nekem nincs családom se, szóval duplán ütött a dolog, hogy ezeket mondta.
- Jó igazad van… Most meg valami nő kapott el valami Odishawa Karisa vagy ki… és azt mondja, hogy olyan erőm van, mint neki.
- Karisa? – kerekedik el a szemem.
- Igen… - válaszolja.
- Egy villám csapott elénk, mikor felemeltem a kezem, akkor ismét egy villámot láttam, majd elsötétült minden, akkor tértem magamhoz, mikor Zealon mellettem volt.
- Ha az a Karisa akire én gondolok nem mondott hülyeséget.
- Miről beszélsz? – kérdezi.
- Minako beszélnünk kell…
Látom, hogy félelem uralkodik el rajta, úgyhogy próbálok vele minél higgadtabb lenni, hiszen nem akarom én megijeszteni.
- Kicsit le vagyok nyűgözve megmondom őszintén... A mesterem sokat beszélt róla, én sokáig azt hittem, hogy valami legenda csak. Odishawa Karisa a villámok istennője, kinek tisztelettel, és alázattal szolgáltak. A büszkeség a legfőbb erénye, és elvárja, hogy behódoljanak neki. Ezen behódolók közül válassza ki utódját, már amelyikük rendelkezik ilyen képességgel.
- És mi van azzal, aki nem rendelkezik? - kérdezi tőle.
- Megölte - felelem neki, és Minakoban mintha elvágtak volna valamit. Gyorsan folytatom, hogy megnyugodjon. - De természetesen te rendelkezel ilyen képességgel. És ezek közül válassza ki méltó utódját. A többiekre szintén halál vár. Neked azonban nincs miért félned, mert jelenleg e világban Karisán kívül te rendelkezel csak ezzel az adottsággal.
- Mit kell még róla tudnom?
- Természetesen azt, hogy őszinte hódolattal kell lenned iránta, hogy ezáltal ismerjen el. Amennyiben elismer, úgy megmutatja, hogyan használd a képességet, és fejleszd azt a lehető legtökéletesebbre.
- Félek, Zat... - mondja hozzám bújva.
- Ne félj... végig melletted leszek.
- Mit tegyünk?
- Hát mit tennénk? - mosolyodok el - Megkeressük Karisát!
- Hiszen egyszer már megtalált!
- Az lehet... de ha be akarunk hódolni neki, akkor az az első lépés, hogy mi tiszteljük meg azzal, hogy megkeressük őt. Karisa azt hitte, hogy te már teljes tudatában vagy a képességednek, és megsértve érezte magát, amiért eddig nem kerested meg.
- Mindent értek!
- Viszont még lenne egy fontos dolgom mielőtt még indulnánk.
- Parancsolj...
- Szólnom kell otthon is.
- Na, ez húzós lesz. Veled menjek?
- Nem... ahogy Karisát is, ezt is egyedül kell megoldanom!
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 12. 03. 11:09:33 | #9611 |
Karakter: Zatori Ishigami
Megjegyzés: Silvanának!
- El kell, hogy mondjak valamit – mondja a fejét lehajtva. – Tudom buta voltam és az a csók megtörtént. Amit akartam is szóval… lehet, még kislány vagyok, de szerelmes lettem egy erős harcosba, aki véd engem -
magyarázza nekem, én pedig megfogom az állát.
- Szeretlek! – suttogom, majd megcsókolom. Viszonozza a csókot, és még át is ölel. Hosszasan játszadozik nyelvünk egymással, szinte alig akarjuk elengedni egymásét. Mikor ez mégis megtörténik, az arcomat
simogatja, meg a hajtincseimmel játszadozik. – Nekem te vagy a legfontosabb. – Zealon barátunk a vállamra repül és csipog. – Meg te is kis barátom, köszönöm az erőt – csillapítom le őt is, mire Zealon boldogabb
lesz. – Na azért ott még nem tartunk. – mondom neki a csipogására – Milyen esküvő? – kérdezem meglepetten, miközben Minako elpirul.
- Esküvő?
- Előre tervez, lehet, koszorús sárkány akar lenni - állapítom meg viccesen.
- Elképzeltem kis rózsaszín ruhácskába – mondja boldogan, csak az itt a probléma, hogy én is elképzeltem. És ahogy Zealon arcát elnézem, ő is. Egy porcikám se kívánja, hogy ezen a helyen legyünk tovább.
Átkarolom, majd kisétálok vele ebből a raktárból, ahol ki tudja milyen brutális dolgokat tettek volna velünk.
Ez szemmel láthatóan Minakot is boldogabbá teszi, akinek még az arca is megváltozik. A szemébe nézek, én pedig újabb mosolyt engedek meg felé. Hirtelen megfogom a kezét, és összekulcsolom az ujjainkat. Úgy
tudom, hogy a szerelmeseknél ez így szokás. Ennek nagyon megörül, és a nyakamba ugorva újabb csókkal jutalmazza gesztusomat.
- Mit szólnál, ha elmennénk valahova ma? – kérdezi tőlem.
- Nekem jó. Hova gondoltad? – kérdezem.
- Valami klassz bulizó helyre, de nekem mindegy, amit szeretnél – adja az én kezembe a választási lehetőségét. Minakoval nem lenne rossz ilyen helyre menni, tudván, hogy zeneileg biztosan egy az ízlésünk. De én
most valami csendesebb romantikára vágyok.
- Egy presszó nem jó az elején? Aztán meglátjuk, hogy mi lesz! – ajánlom fel neki, amire kézsgéggel bólint.
És valóban egy csendes kis presszóban foglaltunk helyet, ahol halk, kellemes zene szól.
Hamar eltelik az idő, és Minakót is haza kéne kísérni. Ez az út gond nélkül lezajlik. Otthon a szobámban egyedül ücsörögve egy hirtelen gondolatom támad. Elő kapok egy papírt meg egy tollat, amit rögtön Zealonra
tűzök.
Kedves Minako!
Tudom, hogy nem rég találkoztunk, de nem beszéltük meg az időpontot mikor találkozzunk. Nekem van még egy kis elintézni valóm, de hét – félnyolc tájt már én is szabad leszek, és akkor érted megyek, ha gondolod.
A választ hamar megkapom, aminek nagyon megörülök, de sietnem kell, mert hamarosan itt a találkozás ideje. Úgyhogy irány a helyi bolt, van itt egy éjjel-nappali a közelben. Csak 10 perc gyalog. Az út felénél
járhatok, amikor két nindzsaszerű, fekete ruhás alak ugrik elém.
- Végre megtaláltunk! - szólal meg az egyik közülük, és azon nyomban előrántják a hátuk mögül a kardjukat, amik elől éppen hogy el tudok ugrani.
- Bocs, de nekem erre most nincs időm! - mondom mérgesen. Életem nőjével találkozok, és most ennél nincs fontosabb.
ŐK azonban nem tágítanak, újra, és újra lecsapnak. Valami erős kardjuk lehet, mert még a falba is beleáll, amikor a ruhámat átszúrva odaszegeznek mind a ketten a falhoz. Ekkor egy erős ütéssorozatot kapok a
gyomromba, majd a másik meg rugdalni kezd ott, ahol ér. Megvártam amíg befejezik. Én véres szájjal rájuk nézek, és csak elvigyorodni tudok, ugyanis nem valami erős az ütésük. Kirántom a kardokat, és dühösen
mérem őket végig. Fegyvertelenül nem mernek szembe szállni velem, ezért elfutnak. Máskor biztos utánuk mennék, de most van fontosabb. Az anyjának egy bon-bont veszek, és megkérem a boltost, hogy a
legfinomabb pezsgőjüket kérem. A ruhámat lecserélem valami laza, de elegáns darabra, és már száguldok is Minakohoz. Szerencsére a sérüléseket sikerült alig láthatóvá tennem.
- Szia Mina! – köszönök Minakora, aki ismét elővillantja bájos mosolyát.
- Szia! – csókol meg, majd bejövök.
Az előszobában leveszem a cipőmet és bejövök a konyhába. Nézem, ahogy végig mérnek, az apja arca különösen furcsa nekem, na mindegy. Jó, hát akkor kezdjük. Édesanyjának egy doboz bon-bont hoztam, míg
édesapjának egy üveg pezsgőt. Elég sokat vadásztam, hogy valami minőségi cuccot nézzek, szóval örülnék, ha megbecsülné.
- Anyu, apu ő Zatori Ishigami a barátom - mutat be a kezemet megfogva.
- Jó estét – köszönök kedvesen, de ugyanakkor komolyan. Kár tagadnom, kicsit izgatott vagyok.
- Jó estét neked is – köszön vissza az apja. Minako pedig az előkészületekkel foglalkozik.
- Sushi a kedvenced – mondja nekem, mire levesszük a dobozok tetejét, ám a kaja nincs rajta. – Mi a jó ég ez? – kiált fel Minako.
- Ó a fenébe, Jin haverjai itt voltak délután mondtam, hogy ne egyenek ebből. – mondja az anyja kétségbeesetten.
- Elmentél itthonról? – kérdezi Minako.
- Igen átugrottam Miához. – válszolja. – Sajnálom kicsim.
- Nem tesz semmit, a bátyám a bunkó - mondja elég durcásan. – Semmi vész van spagetti itthon csinálok milánóit, ha az jó.
- Nekem jó. – mosolyodok el. Amúgy is, én szinte bármit megeszek. Neki áll anyával főzni, és mikor végeztek, már csak a tészta fő, leülnek az asztalhoz.
- Mit dolgozol? – kérdezi az apa. Na, most jönnek a szokásos, és nem ritkán kínos körök.
- Igazából embereket védelmezek - fogalmazom meg kicsit körülményesen, végülis ez részben igaz.
- Mint a testőr? – kérdezi.
- Mondhatjuk annak is igen - mosolygok közben Minakora, ezzel rá is utalva.
- Nekem kocsi kereskedésem van, milliókat lehet vele keresni – válaszol nekem nem túl szimpatikusan. Nem szeretem, akit ennyire az anyagiak érdekelnek.
- Apa?! –szól rá kicsit mérgesen Minako.
- Öm. És a szüleid?
- Egyedül élek egy kis házba, nem messze.
- Egyedül?
- Igazából van egy házi állatom.
- Mi valami cica?
- Egy gyík – mondom, amitől nehezen birom visszatartani a nevetésem. Ha ezt Zealon hallaná... no, azt mégsem mondhatom, hogy sárkányom van.
- Gyík? – kérdezi.
- Igen - felelem. Nem értem, mi olyan furcsa ezen.
Na, kész az étel. Kiszedik a hölgyek.pa Köztem, és az apja között nem uralkodik valami jó légkör. Elég feltűnően jelzi nemtetszését felém. Egyre epésebb megjegyzéseket tesz, de én kulturáltan válaszolva állom a
sarat. Minako egy váratlan pillanatban feláll az asztaltol, és sírva rohan ki. Utána megyek, és fejét gyengéden simogatni kezdem.
- Semmi baj, Minako. Még kell egy kis idő, hogy elfogadjanak, én megvárom azt a pillanatot.
Kicsit szipog még, de némi rábeszélés után sikerült visszajönnöm vele. A vacsora befejeztével felállok, és illedelmesen meghajolok.
- Nekem most haza kell mennem, sajnálom. Nagyon köszönöm a vendéglátást, és sajnálom, ha a viselkedésem nem volt megfelelő - fejezem be, és látom, hogy az apjának kicsit elkerekednek a szemei. Biztos nem
ilyen mondatra számított.
Minakot megcsókolom, majd végül hazatérek. Azazhogy csak haza térnék... ugyanis "drága" korábbi kék ruhás barátom ismét rám talál.
- Fejezzük be, amit elkezdtünk! - mondja, és rögtön nekem esik.
Kézitusás harcba bonyolódunk bele. Túl gyors hozzám, ez így nem lesz jó. Több ütést tud bemérni, mint én őrá, és érzem, ahogy egyre gyengébb leszek ettől. Most hirtelen a hátam mögött terem, és úgy vág hátba,
mielőtt meg földet érnék, meg pofán rúg, amitől egy hátraszaltót dobva elterülök a földön. A férfi beletapos a gyomromba, ami nagyon fáj, alig kapok levegőt.
- Emlékszel már rám? - kérdi tőlem.
- Igen, már tudom, ki vagy!
- Valóban? - vigyorodik el elégedetten...
- Igen... egy seggfej!
- EZÉRT KINYÍRLAK! - kel ki magából, és az arcomba akar taposni, de én megfogom könnyedén a kezemmel a lábát. Kénytelen voltam ismét démoni mivoltom megidézni.
Könnyedén ledobom magamról, sebességem a többszörösére nő, olyan mintha egyszerre több lenne belőlem, úgy verekszem. Nekirúgom a kerítésnek, majd ott kézzel-lábbal ütni kezdem, amilyen gyorsan csak
tudom. Egyoldalú maradt a küzdelem továbbra is, de most az én javamra. Elgyengülten terül el a földön. Ám ez a gyengeség csak átmeneti. Féltérdre állva néz fel rám, élesen világító kék szemekkel. Olyanok lettek
teljesen, mint az enyém, csak ezek kékbe. Neonkék. Két démon kűzd egymással.
- Most már végre ellenfélnek tekinthetlek mondom.
- Tekintsd őket ellenfélnek. Ebben a formában ugyanis... - tesz egy körmozdulatot a kezével, majd öt darab vörösen villogó szemű kutya jön ki belőle. - Bármilyen lényt tudok varázsolni. Azt hiszem, a többit már
elintézik ők... viszlát!
Na most jól belekerültem a slamasztikába. Még démoni formámban is félek ezektől a vérebektől. Esélyem sincs ellenük, annyira lemerevedik a testem. Elsötétül a kép.
A következő pillanatban az ágyamon kelek fel. Érzem, ahogy sajog, és fáj a testem mindenhol a harapásoktól, Zatori csipog a képembe örülvén, hogy még élek.
- Mi... mi történt, kicsi sárkányom.
Úgy látszik ő kergethette el őket. Ha felépülök, úgy döntöttem utána járok ennek a kék ruhás férfinak.
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 11. 06. 21:05:13 | #9152 |
Karakter: Zatori Ishigami
Az egész estét edzéssel töltöm. Felülések, fekvőtámaszok, súlyokkal a hátamon, és még futok is egyet a ház körül egy szál szabadidőnadrágban, végül súlyzózok. Rámhajnalodik, de ekkor már szinte holtan esek rá a kanapéra, és hanyatt fekve úgy alszok el, mint akit leütöttek. Álmodni kezdek, és folyamatos kopogást hallok. Félálomba kerülök, résnyire nyitom a szemem. Hiszen ez a saját szobám, álmodnék valóban? Megint hallom a kopogást. Nem... tényleg kopognak, nagy nehezen összeszedem magam, és az ajtó felé vonszolom magam.
- Szia Zatori! – köszön nekem Minako.
- Szia! – köszönök vissza még álmosan.
- Zavarlak?
- Nem… Gyere be – nyitom ki neki az ajtót. - Kérsz kávét?
- Igen… köszönöm – mondja, majd leül az asztalhoz.
Jó nagyot ásítok, de már gombnyomásra készen fel van téve a kávé. Nem nagyon tudok én még ilyenkor beszélni, talán majd ha lefőtt a koffeinbomba. Valóban így is lesz, és kicsinek nem mondható bögrémmel leülök elé. Ő kezdeményez beszélgetést.
- Zat nagyon sajnálom a tegnapit.
- Nem gond, már megszoktam.
- De én nem ilyen szoktam lenni, csak…
- Csak féltél attól, hogy mi lenne a csók után… - felelem neki. Annyira boldog voltam attól a csóktól, érezni akarom újra, de ... nem lehet ... nem tudom elmondani ezt, hogy miért nem.
- Na, jó inkább felejtsük el az egészet, mert nem akarok veszekedni, nem azért vagyok itt.
- Akkor miért jöttél?
- Zatori te nem voltál ilyen! - csattan fel.
- Valóba nem, de felejtsük el szerintem is - mondom neki monoton hangon.
- Öm miért joging naciba aludtál? – Ez meg milyen kérdés? Gyorsan vált témát.
- Mert este edzettem.
- Miután elmentem?
- Igen. Hiszen erősnek kell lennem, hogy megvédjelek a gonoszoktól.
- Meg akarsz védeni a tegnapi után?
- Ez a dolgom – felelem komolyan, majd látom, hogy nagyon elmereng valamin. – Jól vagy? – kérdem meg tőle, mire megrázza a fejét, és most már újra rám figyel.
- Pe… persze…
- Akkor remek – mosolyodok el, Minako pedig feláll, mert menni akar. Sétálni kezd az ajtó felé, megköszön mindent. Hezitálok egy darabig, de mielőtt kilépne az ajtón, megfogom a kezét.
- Ne menj el... - mondom neki.
- Mennem kell, Zatori... sajnálom - mondja felém se nézve, sietve leszalad a lépcsőn.
Lehorgasztott fejjel, magányosan állva állok az ajtóban, majd mérgemben bevágom magam mögött. Egy több ágú gyakorló oszlopot veszek kezelésbe, amit egyre erősebben ütök, hogy már szinte véres a kezem, a rúgásokról nem is beszélve. Kimerülten lihegek, miközben még mindig ütöm, ütöm, és csak ütöm, mintha valami önpusztításba kezdtem volna.
Végül leülök az ágy széllére, és arcomat a kezembe temetve ülök azon. Zealon csak szótlanul nézi a szenvedésem. Milyen szánalmasan nézhetek most ki. Úgy gondolom jobb, ha levegőre megyek. Egy farmert kapok magamra, egy övvel. Aztán egy fekete zoknit húzok, arra fehér sportcipőket. Már épp vennék fel valami pólót, amikor megcsörren a telefonom.
- ZATORI! - hallom a telefonba Minako hangját, majd azt, amint elcsuklik. Rémület uralkodik el bennem, amikor egy rekedtes, mély hang megszólal.
- Ha látni akarod, gyere a régi raktárhoz...
Majd bontja a vonalat.
A régi raktár. Az itt van 10 percre. Nem törődök semmivel, azonnal rohanok, Zealon pedig repül hevesen utánam. A 10 percet most 4 perc alatt sikerül megtennem. Lehet látni, hogy régi rakományok fadobozok
hevernek mindenhol az épület szélében. Legalábbis nehezen, mert minden sötét. Egye helyen van megvilágítva. Ahol Minako áll. Kezei megbilincselve, és felfelé nyújtva, szája pedig bekötözve. Rohannék felé, hogy kiszabadítsam, de ő csak rázza a fejét. Nem értem, hogy miért. Hirtelen egy erős ütést, érzek a tarkómon, majd eszméletlenül elterülök hassal a földön.
Mikor újra feleszmélek, fejjel lefelé lógok, szám nekem is bekötözve, és Minakoval nézek szembe. Kezeim hátra bilincselve. Minako hümmög, meg nyöszörög, de nem lehet érteni, mit akarhat mondani, hiszen be van kötve a szája, szemeiben, minha könnyeket vélnék felfedezni.
- Lám, lám, milyen könnyen besétáltál... - lép elő a csuklyás, aki magasabb, mint az átlag kaszások. Ezek se voltak egyformák. Van, amelyiknél lánc van, és annak a végén van egy penge vagy kasza, némelyik botot tart, egy másik meg buzogányt sőt, még olyan is van, akinek kardja van.
- A bilincsből hiába is próbálnál kiszabadulni. Hőálló. Akárcsak a kalitka, amibe a kis dögödet zártuk. Most pedig szépen végignézed, ahogy megfejtjük a lány erejének a titkát, majd meghal - mondja miközben pengéjét végighúzza Minako nyakán, de nem vágja meg. Rohadék! Gyertyákkal rakják őt körbe, mintha valami szertartás lenne, és olyasmi búgásba-zúgásba is kezdenek.
- TESTVÉREIM! - kiált fel ez a magasabb - Szertartásunk egyben bosszú elveszett társainkért is.
Nem bírom tovább nézni, ahogy Minako szenved. Érzem, hogy elborul az agyam... nincs mit tennem. Használnom kell. Egy mozdulattal széttépem a bilincset, és leveszem a kendőt a számra. Mindenki felém fordul meghallva a fém szétpattanását. Majd a lábaim is kiszabadítom, és talpra érkezek a földre.
- T-t-te... ez nem lehet! Te nem vagy ember! - mondja nekem a vezér.
- Mikor mondtam, hogy én az vagyok? - válaszolok, szemgolyóm feketévé vállik, szemszínem pedig narancssárga lesz. - Nem emlékszem, hogy bármi ilyet kijelentettem volna. A tűzdémon, és a sárkány ereje van bennem. Gondoljátok, hogy egy ilyen kis karkötő megakadályoz engem abban, hogy kiszabaduljak? Mikot Zealont megmentettem, ő adott nekem az erejéből. Ez csak jobban felerősítette a képességeimet. És tudjátok mire jó a kemény edzés? Hogy végül ilyen erős legyél. De nem csak ezért teszem - mondom, miközben lassan lépek feléjül, ők pedig rémülten hátrálnak. Minakora nézek.
- Hanem azért is, hogy megvédjelek Minako. Nagyon bánatos voltam, mikor elmentél ma tőlem. El akartam mondani, hogy nem csupán azért védelek meg, mert ez a dolgom - mondom felé fordítva a fejem. Majd ellenfeleimre nézek, akik a vezérrel együtt nyolcan vannak.
- Mire vártok még? - kel ki az magából. - Támadjátok meg!
Nem egyszerre rontakak nekem. Ökleim lánga borulnak, akárcsak a lábfejem. Kettő fut felém, az egyik vámpírgyorsasággal mögöttem terem, mire a másik szemből támad. A hátulsó a kardot egyenesen a hátamba akraja döfni, míg a másik lesuhint rám. Én kitérek előlük, így egeymást találják el, majd közéjük helyezkedek megint, és kezemet széttárva ököllel gyomorszáján csapom őket, majd egymásba rántom őket, hogy a fegyver áthatoljon a testükön. Fájdalmas ordítással porladnak el.
Most már hárman rontanak nekem, az egyik a láncos, a másik egy kaszás, a harmadik meg a botos. Az egyik el is talál a bottal, mire beletántorodok a kaszásba, aki elsuhint előlem, ám én ügyesen elszaltózok előle.
Észreveszem, hogy a láncos közben a csuklóm köré csavarja láncát, én közben talpra érkezem. Csak állok, és fejemet felé fordítom. Ő rémülten rángatja a láncot, hogy elhúzzon, de hiába.
Várom, hogy még picit erőlködjön, mire rettenettel teli szemekkel rám néz. Én csak elmosolyodok, és rántok rajta egy jókorát, hogy az a falba repül. Jókora repedés kerül a falba, majd kirántom onnan, és egyenesen a kaszásba repítem. Elég gyenge lehetett ez, mert el is porlad ettől, a láncosunk azonban szívós.
Valahogy észbe kap, mert sikerül a láncot visszavennie magához. A botost már túl későn veszem észre magam mögött, aki gerincen üt, majd tarkón vág. Ezt azért még ebben az állapotban is megérzem valamennyire, és a földre esek. A láncos talpával a hátamba tapos, majd négyet-ötöt ráver a hátamra. Ez azért fáj egy kicsit, de nem annyira, hogy jelentős sérülést okozzon bennem. Én azért elhitetem velük, hogy nagyon fáj. Csak abban bízom, hogy Minakot ezzel nem ijesztem meg nagyon. Pár némi csépelés után abbahagyják, és meggyőződnek róla, hogy kipurcantem e. Ekkor megfogom a láncot, és annak tulajdonosának a nyaka köré tekerem, majd belerántom a földbe, végül feltápászkodva a fejébe taposok. Hallom, ahogy reccsen a koponyája. Egy pillanatra látom, hogy még a padló is megrepedt, akkora volt a rúgásom. Természetesen ő is elporlad.
A botos egyedül marad. Frontálisan nekem jön, de én kikapom a kezéből a botját, és egy az egyben átdöföm rajta. Már csak három csicska marad. A két kaszás jön nekem. A botom két végét lángba borítom, és úgy kűzdök velük. Több helyről próbálnak lecsapni rám, de én mindet kivédem. Az egyiket sikerül állon vernem. Miellőtt a fölrde esne, elkapom a vállát, átlendülök a feje felett, elengedem magam, és a kaszát a levegőben elkapva belevágom azt a hátába, végül féltérdre érkezek a földre.
Ám még így is van kettő a főnökön kívül. Most két oldalról támadnak nekem. Elhajolok előlük, ám pont ez volt a tervük, ugyanis a kardos megvágja a karomat. Szerencsére a másik kezemmel sikerül átlendülnom rajta, és megint féltérdre érkezve dühösen nézek rájuk, de hamar felváltja a vigyor.
- Mit vigyorogsz, hullajelölt? - kérdi a kardos. Örül, hogy meg tudott sebezni.
- Nézz a kardodra. Látod azt a pontot. Megjelöltem.
- Mi van?
Ekkor a kardja lángba borul. Ő eldobja azonnal, és elkezd hadonászni.
- Pedig szóltam.
- Mi volt ez?
- Amikor megvágtál, hagytam egy jelet a kardodon, amit akkor borítok el lánggal, amit akarok. De van itt még valami.
- Ne szórakozz!
- A vállad... amikor az előbb átlendültem rajtad.
Most kezdi felfogni, mi történik, és mint egy idegbeteg őrült, úgy kezd ordítani, hogy neeeee! De késő, mert aktiválom azt a pontot is.
- Porból lettünk, porrá leszünk... - mondom, miután elégett. Ez a kaszásnak meg már sok, úgyhogy ő elszalad.
- Hová futsz? - kérdi rémülten. - Gyáva féreg! - ordítja úgy, hogy látszik rajta, hogy be van szarva. Majd rámnéz. Előbbi ijedtségnek nyoma sincs.
- Most nem fogunk tudni megkűzdeni, mert nincs elég erőm. De ha eljön az ideje, úgy fogsz elporladni, ahogy azt előbb társammal tetted! - mondja a hangját fokozatosan emelve, végül kiabálva. - Viszált!
Neki támadnék, majd de egy füstfelhő keletkezik. Miután elillan, ő maga is köddé válik. Nem foglalkozom vele. Fontosabb, hogy Minako szájáról azonnal leveszem a kötést, és eloldozom. Átöleljük egymást.
- Jól vagy, Minako?
Ő csak remegő szemekkel néz rám.
- Za...tori - mondja, mikor éles csipogás szakítja félbe a pillanatot. Ja tényleg, Zealon.
- Jól van, jól van! - mondom neki most már "normális" állapotban, és egy pergőrúgással kiszabadítom a tűzállő üvegkalitkából. Minakora nézek, aki csak szótlanul néz engem. Remélem, hogy nem ijesztettem meg az előbb.
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 09. 29. 20:13:49 | #8262 |
Karakter: Zatori Ishigami
Megjegyzés: Silvanának!
- Erre mit mondj…? – kérdezné, de nem várom meg a választ, hanem ajkaim rá tapasztom. Nem lök el magától, ez jó jel. Mintha a szeme is be lenne hunyva. Így aztán hol elveszen a számat az övétől, hol visszateszem, ezzel is mélyítve a csókot. Miután a csók abba marad így szól:
– Mondtam én, hogy szabad a csók? – mondja kacagva
- Akartad? – kérdezem komolyan, és próbálok minden érzelmet elrejteni.
- Egyszer már megtörtént… - fordul háttal a víznek.
- Nem azt kérdeztem, hogy mi volt az imént Mina, hanem azt, hogy te akartad e.
- Megtörtént és kész mit kell evvel foglalkozni? - kérdezi, amitől csalódott leszek. Nem erre a válaszra számítottam.
- Értem. Hát tudod nekem igen is jelent valamit a csók. De talán neked nem…
- Mi? Ezt most vegyem úgy, hogy én minden sráccal csókolózok, akit meglátok vagy mi? – Még ő háborodik fel... hm.
- Na látod! Nem lehet úgy felfogni, hogy megtörtént és kész…
- Jól van akkor, ha ezt akarod hallani: nem, nem jelentett semmit és nem akartam! - vágja nekem oda, ami aztán igazán rosszul esik. Azt hittem, hogy ő más lány.
Zealon jelenik meg hirtelen és kettőnk közé száll a korlátra. Meg akarja simogatni, de elrántja magát, és mérgesen, prüszkölve csipog neki.
- Kis barátom mi akar ez lenni? – kérdezem tőle. Nem szokott így viselkedni.
- Mit mond? – kérdezi
- Már megtörtént, na és? – fordulok felé iróniával a hangomban. Ha ő így, akkor én is.
- Na, jó… elegem van. – sóhajt fel – Pasik!
- Most mi az? – kérdezem – Zealon te meg ne szidjál, mert nem én vagyok a hülye, hanem csak egy kis félre értés mindez. – Ezt nem hiszem el! A saját sárkányomnak is magyarázkodnom kell!
– Mina… - mondom neki.
- Ne haragudj Zatori nem akartam bunkó lenni veled – mondja a csillagok felé nézve, majd mély levegőt vesz. – Nem vagyok én ilyen, nem szoktam bunkó lenni többnyire, bár akad kivétel. Sajnálom… Csak tudod az előző barátom is dobott és nem tudom, hogy mi is lenne ennek a csóknak a következménye – folyik végig az arcán egy könnycsepp. – Nem akarom azt, hogy az egész kudarc legyen, és nem tudom azt sem, hogy tudnálak e szeretni – mondja nekem, amivel aztán tényleg szíven üt. – Én még sose voltam igazán szerelmes… Ami a legjobban aggaszt azaz, hogy nem tudom te tudnál e engem szeretni. – fordul felém, mire odalépek hozzá, letörlöm a szeméről a könnycseppet és megöleleml. Ezek után én sem tudom, hogy tudnám e szeretni, de most nagyon sajnálom, ebben biztos vagyok.
- Mina én…
– Olyan ostoba vagyok, most mennem kell! – szabadul ki az ölelésemből, majd elszalad.
Egy darabig én a parton maradok, és leülök a víz mellé. Talán éreztem iránta valamit, talán többet akartam. De nem, nem most jött el az a pillanat. Zealon körbe-körbe repked körülöttem.
- Most mi van? - kérdem tőle, válaszul szokása szerint csipog. - Most menjek utána? - Helyeslően bólint.
- Előbb még haragudtál rá... Na mindegy, ha te mondod...
Elindulok arra az irányba, ahová Mina is ment. Nem kell sokat sétálnom, pár méternyi séta után Minát látom, amint véres kést szorongat a kezében, és ő maga is bemocskolódott vérrel. Itt meg mi történt?
- Mina… - lépek oda.
- Zatori, nem akartam úr isten… Megöltem egy embert. – sírja el magát, amire átölelem. Egy hosszú, vékony csuklyás alakot látok a földön. Ez nem az a szokásos kaszás fajta. Ismerem ezt a fajtát.
- Mina... ez csak félig volt ember - mondom neki komolyan.
- Félig? - kérdezi tőlem.
- Úgy, ahogy mondom. Ez egy villversal volt. Nem olyan erősek, mint az általunk jól ismert kaszás lények, de sokféle mágiát és technikát ismernek. Rettentő gonosz lények, megérdemelte a sorsát - magyarázom, miközben Zealon hevesen bólogat.
- De... de... akkor is megöltem! - szipog.
- Gyere fel hozzám - ajánlom fel neki. - Ott meg is fürödhetsz, és aztán haza mehetsz. Ezt jobb, ha anyádék nem tudják meg egyelőre.
- Zatori...
- Igen?
- Valami olyasmit mondott, hogy 150 évente csak egyszer születik.
- Hm, szóval ezért akart megtámadni. Erről olvastam. Minako... Te hihetetlen nagy erőt bírtokolsz. Képes vagy a villámokat uralni.
- Honnan tudsz te ilyeneket?
- A mesterem tanította. Most pedig gyere fel hozzám, és zuhanyozz le gyorsan.
Gyorsan hazaérünk, és belépünk a lakásomba.
- Hát, nem olyan otthonos, mint a tiéd, de azért remélem, megteszi.
- Nem számít. Hálás vagyok a fáradozásaidért. Hol a mosdó?
- Itt veled szembe... mutatom neki mosolyogva.
Azzal bemegy a zuhanyzóba.
A kíváncsiság motoszkál bennem, hogy megnézzem Minakot zuhanyozás közben, de Zealon résen van, és elém repülve jelzi, hogy tartsam tiszteletben az intimitását. Hát jó, végül is... igaza van.
- Hát Zealon... nem ő lett végül az igazi.
Zealon szomorúan csipog.
- Ellenben akárhogy is... minden áron meg fogom védeni ezektől. Nem fogom hagyni, hogy bántsa őt.
- Kész vagyok! - szalad be Minako a szobámba.
- Váó... szebb vagy, mint újkorodban.
- Akkor... ha nem haragszol, én mennék.
- Rendben - válaszolom szomorúan. - Vigyázz magadra! - mondom még neki az ajtóban végül becsukom az ajtót.
Kemény edzésbe vetem magam. Megcsináltam 100 fekvőtámaszt, és 150 felülést, emellett végig harci technikákat gyakoroltam. Egész végig Minakora gondolok. Kezdek mégis egyre inkább vonzódni hozzá. Az arcát látom, végül az egész lényét. De tudom, hogy reménytelen, és gyorsan el kell felejtenem őt úgy, mint szerelem. De azt megígérem, hogy mindvégig harcolni fogok érted!
|
|
