Hallom, hogy még folyik a víz, ami azt jelenti, hogy a drága édes kis cuncimókuskám még próbálkozik lehiggadni. Hát, valószínû, a megtépázott idegeinek jót tesz az az ibolya illatú tusfürdõ, amit az ilyen esetekre hagytam neki. Nekem rózsa illatú van, de az csak az enyém!

Óvatosan besurranok a lakásba, és mivel még mindig hallom a víz csobogását, ezért észre sem vette, hogy bejöttem. De jó! Bár lehet, hogy azért nem vette észre, hogy itt vagyok, mert annyira el van foglalva azzal, hogy engem elképzeljen meztelenül, miközben kielégíti magát. De olyan kis butus! Jöjjön ki a fürdõbõl, és én szívesen segítek neki benne… Persze csak ha õ is nekem. Ohh, az a gyönyörû test… És még milyen gyönyörû! – sóhajtom magamban elégedetten, mikor belép ma szobába, egy szál, nem sokat takaró kis törülközõben.

- Azt hittem már soha nem végzel…- jegyzem meg az ágyikóján elnyújtózva, a kedvenc, selyem pizsimben. Lábamtól kezdve végig mér, és szemeiben láthatatlanul megjelenõ elismeréstõl elmosolyodok. Tehát még ezt a jégkockát is érdeklem! Közben leroskad a velem szemben levõ fotelre, és kezeibe temeti arcát. Ne takard el magad, szívdöglesztõkém! Vedd csak el a pofikádról azokat a kényeztetésemre termett kezeket, na meg a leglényegesebb testrészedrõl szedd csak le azt a gonosz törölközõt, ami elrejti elõlem férfiasságodat! Mellkasa kidolgozott, élvezet lesz rajta végigsimítani. És a haja… Ó, de szívesen takarnám be magam azzal az ezüst hajzuhataggal! Biztosan mesésen néznénk ki együtt!

- Ki küldött? – kérdezi mogorván. Olyan ünneprontó! Egy ilyen hülye kérdéssel kellett kirángatnia a képzeletbeli elõjátékomból, ahol épp a farkincámat szopogatja?! Gonosz!

- Most senki, de megmondtam neked, hogy addig nem tágítok, amíg kedvemre nem teszel. – mondom, majd ásítok. – Különben még be sem mutatkoztál. – jegzem meg. Azt tudom, hogy a neve Jégkocka uraság, de hogy a születési neve mi? Azt nem tudom…

- Astarthé…- feleli, miközben a gyönyörû, kecses nyakacskámat fixírozza.

- Astarthé…- suttogom csábítóan, kéjes felhanggal. – mire gondolsz? – kérdezem, miközben ujjaimat végig vezetem magamon. Szemeivel követi az útvonalat, és valami kegyetlenül szexis fény villan föl a szemeiben.

- Inkább megmutatom… - terem elõttem, és szemeimbe néz. Szinte elolvadok attól a pillantástól… Attól a mély, feneketlen tekintettõl, mely olyan, mint a téli, havas égbolt. Szürke szemeiben az apró fehér pontok pontosan olyanok, mint a hópelyhek. Eddig sosem szerettem azokat a fehér jégpelyheket, de most kezdem megkedvelni. Mohón rátapadok, de a szájára még nem tudok, mert kezeivel átfogja az arcomat. Ragadozó mosollyal tekint rám, én meg átkozom magam, meg a szüleim, hogy miért nem neko vagyok. Azok tudnak dorombolni, én meg nem! Elmosolyodik, mire boldogan elkezdem simogatni meztelen mellkasát. Aww, azok az izmok! Minden egyes izmát végig simítom, egyenként. Köldökénél apró köröket rajzolgatok hûs bõrére. A fülem mögötti területet simogatja. Honnan tudta, hogy az az egyik erogén zónám?! Basszus, tisztára föl vagyok izgulva. Gyere, te csõdör, és bassz meg végre! – gondolom, miközben mellkasát csókolgatom. Õ közben a tarkómat cirógatja. Mrrr… Végig fut rajtam a hideg, de a jófajta hideg, nem a fázós hideg. Félresimítja a hajamat, hogy még jobban a nyakamhoz tudjon férkõzni, és végig nyal rajta. Fojtottan felnyögök az érzéstõl. Ennyire intenzív még sosem volt. Kezeimmel már a törölközõnél járok, hogy végre megfoghassam a férfiasságát, mikor…

… He? Mit… Francba! A nyakpántom!

- Add vissza, de rögtön! – visítom, és próbálom letámadni, és megszerezni a nyakláncom, amivel csak azt érem el, hogy össze-vissza ugrándozva bolondot csinálom magamból. Szép, mondhatom… De legalább nem fázok addig sem. –Add már vissza, te mocsok! – morgom, miközben kezeimmel a mellkasát verem. Nem akarok benne komolyabb kárt tenni, így csak jelképesen ütögetem, de ennyi nem elég, mert meg sem moccan. Nem úgy a törölközõje, ami hirtelen hopp, leesik, és végre láthatom a farkát!

- Most komolyan fontosabb, hogy meztelenül láss, mint hogy halálra fagy? – zavar meg fantáziálás közben. Húúú, ez valami hatalmas! Nyámi~! Mostmár biztos, hogy kell nekem! Ez óriási, ekkora még so… csak egyszer volt bennem! Közben a Fallosz, így, nagy kezdõbetûvel távolodni kezd a gazdájával együtt, de nem menekülnek elõlem!

- Húúúúúúúú, ez megéri a fagyhalált! Mekkora lehet, ha teljes pompájába tündököl? – kuncogom perverzen.

- Elkezdett lilulni a szád! – próbál rám hatni. Nem érdekel! Ha megfázok, majd õ ápol. Mondjuk azzal a Hatalmassággal, ott lent? De azért elég jéghideg van, szóval durcásan megfordulok.

- Nyüssz! – trappolok vissza az ágyhoz, és a lehetõ legtöbb takaróval, lepedõvel, pléddel betakarózok, de még így is tök hideg van. – Most miattad fogok megfagyni! Hogy lehetsz ilyen gonosz?! – vádolom meg, de ez a gonosz dög nem is válaszol, csak hitetlenkedve bámul rám. Most meg mit néz? Nem látott még halálra fagyó, helyes tûzdémont?!

- Inkább megfagysz, semmint hazamenjél? – kérdezi. Most mit értetlenkedik itt?!

- Hányszor ismételjem magam? Mondanám, hogy melegíts fel, de úgy érzem, most csak befagyna az a tüneményes kis popóm, ha hozzámérnél! Inkább add vissza a nyakörvöm, különben is honnan tudtad, hogy azért hordom? Lehetet volna egy csinos kis kiegészítõ, nem? – kérdezem. Olyan gonosz! Most olyan nehéz lenne lefeküdni velem? Tudom, hogy kíván, akkor meg mi probléma van vele?!

- Nem igazán hallottam rólam igaz? – kérdez vissza. Kellett volna? – kérdezném, de inkább csak megrázom a buksimat, és még jobban bevackolom magam a takaró alá. Közben magamban megpróbálok tüzet csiholni, de ahhoz már túlságosan hideg vagyok, hogy sikerüljön. A takaróimat meg inkább nem gyújtanám föl…

- Hát csak annyit, hogy jégdémon vagy, és néha apa kikéri a tanácsaidat. – vonom meg kecses kis vállacskáimat. – Mi egyebet kellene tudnom még rólad

- Nem gondolkodtál ez azon, hogy egy arrogáns tûzdémon, miért kéri egy nála alacsonyabb rangúnak tartott jégdémon tanácsát? – Heh, milyen kérdés ez? Nem is kell ezen gondolkoznom, úgy válaszolok, hiszen ez egyértelmû.

- Mert jól nézel ki, és biztos ezért szívesen nézegetnek. – válazsolom, de elég furán néz rám. Olyan gono~sz!

- Nem minden a külsõ! – Hö? Megártott volna neki a meleg víz?! – Nos, különös tehetségem van ahhoz, hogy észrevegyem az apró részleteket.

- És? – érdeklõdök, mert ez felkeltette a kíváncsiságomat. Egy pillanatra még a hidegrõl is elfelejtkezek, de nem sok idõre, mert még mindig baromi hideg van.

- Mindegy milyen ruha van rajtad az övet soha nem veszed le magadról. Meg nem látnám, hogy különösebbképpen rosszul éreznéd magad nálam. – De ügyes! Vajon ez mindegyik jégdémonnál így van?

- Ez amolyan jégdémon izé? – kérdezem, hogy eltereljem a figyelmemet. Talán… Talán el kéne innen tûnnöm. Nem akarok meghalni csak azért, hogy az a fincsi~, hatalmas szerszám belém kerüljön…

- Nem hiszem, vagyis nem tudom, mivel még nem találkoztam egy jégdémonnal sem. Nem rohangászunk a pokolba túl sûrûn.

- Igaz még én sem láttam egyet sem. – jegyzem meg. – Most már visszaadod? – kérdezem nagy, ellenállhatatlan szemekkel.

- Ha elmész. – jelenti ki. Na! Csak azért sem megyek el! Majd jól megbüntetik, hogy hagyott meghalni, de nem fogok megfutamodni!

- Nem, maradok, még ha ide is fagyok az ágyadba. – mondom makacsul.

- Te mindig ilyen makacs vagy? – kérdezi tõlem. Naná!

- Ez a védjegyem, meg persze hogy irtó szexi vagyok! – válaszolom.

- Chööö…

- Ígérem, jó kisfiú leszek, és ma éjjel már nem zaklatlak, csak itt alszom veled. Ennél jobbat nem ígérhetek. – alkudozok. Ennél jobbat nem tudok neki ajánlani, mert ez a legmegterhelõbb számomra. – Lééééééééééééééééééééééééééééééégysziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! – kérlelem dideregve.

- Ígérd meg! – morogja beletörõdve. Hurrá!

- Ígérem, Õmorcisága!

- És nem fogsz becézgetni! – szögezi le. Megbolondult?! Ilyent dehogy ígérhetek!

- Mindent én sem ígérhetek meg…- mondom. Idedobja nekem a nyakpántot, amit gyorsan föl is teszek. Haaa, végre! Miközben én itt melegszek, addig Hatalmasság lehajol a törcsiért, hogy eltakarhassa magát, mire megjegyzem:

- Te aztán jól meg vagy áldva méretekkel! – sóhajtom. Mrrr… Az a nagy, és vastag szerszám…! Nyámi~!

- Hol az alsóim? – kérdezi keresés közben. Ööö… Azokra a rondaságokra gondol? Ha igen, akkor…

- Kidobtam õket… - közlöm vele. Örüljön neki! Így meztelenül járkálhat elõttem!

- Hogy mit csináltál?! – kérdezi fenyegetõen, de nem hat meg.

- Gyere búj mellém…- paskolom meg magam mellett a helyet, amirõl már eltakarítottam a halom takarót, és csak négyet hagytam itt. Közben fölvesz egy rövidgatyát. A francba, tudtam, hogy azokat is ki kellett volna dobnom! – morgolódok.

- Mássz az ágy másik végére, vagy kidoblak megint! – morogja, mire nagy kelletlenül arrébb mászok. Õ is kényelmesen elhelyezkedik, én meg próbálok feltûnés nélkül közelebb csusszanni hozzá. – Meg ne próbáld! – figyelmeztet. A francba!

- Jól van na! – duzzogom, és sokáig próbálok lyukat fúrni a hátába a tekintetemmel, de sajnos nem sikerül, így inkább gyorsan elalszom.

---*---*---*---

Fááááázom. Remegek.

Ohh, de jó meleg van erre! – fészkelõdök közelebb egy meleg valamihez, és megint visszasüppedek a fantasztikus álmomba, ahol Bunkó Úr éppen most akar belémh…

-Kismajom ideje, hogy felkelj, és lemássz rólam! – hallom meg. Nyammogok a hangnak valamit, de inkább hagyom, Hatalmasság had találja meg a legjobb pozíciót a behatolásra.

- Kislány, itt vannak a helyes démonok, és rád várnak! – hallom meg, mire kipattannak a szemeim.

- NEM VAGYOK KISLÁNY! – engedem el, és körülnézek. – Hol vannak a helyes démonok? – ásítom csalódottan. Nem elég, hogy nincsenek itt helyes, ágaskodó farkú démonok, de még a legszebb álmomból, ahol éppen õ hatolna belém, abból is kirángat. Normális az ilyen?! Hát nem.

- Két tojást kérek egy kis szalonnával! Siess, mert már korog a pocikám! – utasítom, ha már egyszer fölébresztett. Hitetlenkedõ, egyben éles pillantással jutalmaz meg engem a beszólásomért. Nem szól semmit, csak ökölbeszorított kézzel, és nagyokat sóhajtozva kimegy. Valami baja lenne?

-Ha kell valami, készíts magadnak! – szól vissza, mire egy hatalmas nyögéssel, és egy szép káromkodással válaszolok. Köszi szépen, igazán kedves vagy…

Inkább nem húzom ki a gyufát, úgyhogy… Hmm… Kihúzni a gyufát? Ez amúgy milyen kifejezés? Úgy értem, nekem minek gyufa? Simán használhatom az erõmet gyújtogatásra, minek valami ócska emberi cucc? De ha nekem nem kell, akkor minek mondtam? Mondhatnám azt is, hogy „inkább nem kezdem el használni az erõmet”. Áh, mindegy, reggel van még ehhez! – nyugtázom, és megpróbálok kikászálódni az ágyból. elég nehezen megy, mivel a bal lábam nehezebben mozog, mint szokott. Ó-ó, nem jó jel… De inkább nem törõdök vele, hátha csak falra festem vele a fagyhalált.

Fölkelve az ágyból, jól bebugyolálom magamat. Egy meleg, vastag, puha nadrágot veszek föl egy pulcsival, és még egy hosszú, puha fürdõköpenyt is magamra kapok, úgy megyek ki a fõzõcskézõ Jégkockához. Nem épp a legszexibb, legcsinosabb öltözék, de inkább ma megelõzöm a fagyhalált, és ronda ruhákba öltözöm, hogy aztán holnap újult erõvel vethessem bele magam a csábításba.

-Ó, de édes vagy! Hát mégis csak készítettél nekem is reggelit? – kérdezem csillogó szemekkel, mikor egy nagy tányéron az asztalra teszi a sok-sok sült szalonnát.

-Ne legyél naiv! Ez az enyém – jelenti ki. – Mondtam, ha enni akarsz, készíts magadnak! – dörmögi, mire mérges leszek. Én nem tudok ennivalót készíteni! Neki kéne kiszolgálnia engem, erre… - kezd el égni a szemem. Na, neeem. Dögös pasik elõtt nem bõgünk. Még a bunkók elõtt sem. Ez szabály. Úgyhogy inkább megfordulok és visszabicegek a hálóba. Egyre nehezebben mozog a bal lábam, és most már a jobb is. Ajjaj, ebbõl baj lesz!

Lefekszem az ágyra, és jó sok takaróval betakarom magam. Mégiscsak haza kellett volna mennem. Ez a bunkó, szemét dög, aki meg akar ölni, nem is érdemli meg, hogy lefekhessen velem. De már mozogni sem vagyok képes… Közben az a barom benyit a szobába, és megérdeklõdi, mi a baj. Válaszra sem méltatom, csak a repedéses plafont bámulom, de a remegés, és a hideg már annyira rossz, hogy ránézek.

-Szexelj velem! – könyörgök. – Kérlek! Így jobban lennék! Fázom – mondom neki, mire szkeptikusan végigmér, és lesajnáló vigyorra húzza szép metszésû ajkait. Nem hisz nekem…

-Heh, még mit nem. Na ne röhögtess, még hogy erõt nyersz belõle… Nem gondoltam volna, hogy még betegen is ennyire meg akarod magadat baszatni velem – mondja. Még jobban kiráz a hideg ettõl a stílustól, de nem tudok válaszolni, mert magába ránt a bizonytalan sötétség. Hát ennyire utál? – fut át az agyamon utoljára, majd nincs más, csak a nagy semmi.

---*---*---*---

Ráz a hideg, fejem szétesik, remegek, mindjárt megfulladok, a mellkasomon egy tehén terpeszkedik, ráadásul ki sem tudom nyitni a szememet. Ennyire rosszul még sosem voltam. Ráadásul nem lázas vagyok, mert annak igazán örülnék, ugyanis az azt jelentené, hogy gyógyulok, hanem pont, hogy kezdek megfagyni. Szó szerint. Semmimet sem bírom mozgatni, végtagjaimat meg nem is érzem már. Ha ez így megy tovább… Nem akarok meghalni! – gondolom. Bár… Talán jobb lenne. Végül is engem senki sem szeret. Apám csak azért foglalkozik velem, mert erõs vagyok, de ezzel most bebizonyítottam, hogy nem vagyok az. Egyáltalán nem. Testvéreim szó szerint utálnak, szexpartnereim meg… Csak egy lyuk vagyok számukra. Szebb, mint az áltag, de mégis csak lyuk. Senkinek sem számítok. A jégdémonról meg nem is beszélve… Felõle meg is halhatok. Vagyis épp ez az! Õ öl meg…

Ennyit ér nekem egy baszás? Ennyire egyedül vagyok? Igen. Ennyire magányos vagyok, hogy egy jó numerát többre értékelek, mint a saját életemet. De milyen élet? Nincs is életem. Ez, amit én annak hívok, csak szexbõl áll. Tényleg jó lenne meghalni…

Hangok? Milyen hangok? Kik üvöltöznek? Maradjanak csendben! Legalább most ne kelljen atyám dühöngését hallgatnom. Csak hadd halljak meg szép csendben. Aztán vessenek máglyára, vagy mindegy, csak égessenek el! Legalább a testem melegben legyen. Temetni meg úgysem szoktak a pokol béliek, akkor minek tartanák meg a testemet? Így legalább én táplálhatom majd azt az elemet, mely mindig odaadóan szolgált engem…

Meleg? Nem, hideg. De nálam melegebb. De jó illata van. Ibolya talán? Nem, annak más illata van. Ez megnyugtatóbb… Levendula. Levendula? Szeretem a levendulát. Alistarra emlékeztet… Listar lenne?Olyan az illata. De hát õ lemondott rólam. Nem szeret. Miért lenne itt?

 De hát hol az az itt? Hol vagyok?

Hát itt. A sötétben. A világ legjobb helye. Nincs más rajtam kívül.

Rajtam kívül? Ki vagyok én?

Nem tudom.

Egyet tudok. Jó itt lebegni… Ebben a puha, meleg sötétségben… Ahol végre csend van, és nyugalom.

- Apám, hívattál? – kérdezem a démonok tanácsának körében lebzselõ apámat. Nem mutatom, hogy nem igazán jött be, hogy épp most hívatott, mert azért az életösztönöm igazán fejlett, de tényleg nem tetszik. Ugyanis drága apucikám küldöttje éppen a legjobb pillanatban jelent meg, és szakította félbe a játszadozásomat egy dögös macsó démonkával. Akinek mellesleg igazán nagy volt a farka, és baromi szenvedélyes volt. De hát elsõ a kötelesség, nem igaz…?

- Igen, fiam. Egy fontos dolgot bízunk rád. – kezdi, ami már nem tetszik. – Muszáj elmenned az egyetlen jégdémonhoz segítségért. Tudsz a jégdémonokról, ugye? – kérdezi, mire elgondolkozok füstölgés közben. Mi a francért kell nekem, egy tûzdémonnak, egy jégdémonért elmennem? Biztos befagy majd a seggem, olyan hideg lesz ott… Hisz a jégdémonok imádják a hideget. Ha jól emlékszem… Már pedig jól emlékszem, pedig nagyon rég olvastam már róluk.

- Valamicskét igen – közlöm, mire bólintanak.

- Jó, nem is kell többet tudnod – mondják, amitõl baromira földühödök. Mi az, hogy „nem kell többet tudom”?! Hülye vén faszok… Közben elmondják, hogy hol is kell keresnem azt a jégkockát, és miután a szobámban felveszem a cuki kis nyakpántomat meg egy kabátot, hogy ne fagyjak meg, oda teleportálok a megadott helyre.

Egy jéghideg helyen találom magam, amit még ezzel a pánttal is nehezen viselek. Egyetlen aprócska tényezõ az, ami eltereli a figyelmemet attól, hogy befagy a seggem, ami nem más, mint az elõttem szobrozó dögös kis démonka, aki elé szép, ringó csípõvel odalejtek. Hosszú, ezüst haja megbabonáz, se démonok, se emberek közt nem láttam még ilyen gyönyörû hajút. Persze engem nem számítva, mert enyém a legtutibb, de ez se kutya. Nem, inkább jégdémon, de mindegy is. Elõtte megállok, és a kezeimet csípõre vágom, és rosszallóan megkérdezem:

- Hogy tudsz ilyen rohadt hideg helyen lakni? – De most tényleg! Ilyen rohadt hideg helyen még sosem voltam, pedig amikor apám kiképzett a harcra, akkor se volt valami trópusi az idõjárás… – Nem fázol ilyen lenge öltözetbe? – kérdezem végig mérve, majd közelebb hajolok hozzá, és ujjaimat ráteszem bõrére. – Tiszta hideg a bõröd, de olyan sima, mint egy tükörjég. – jegyzem meg, majd egyet gondolva, ölébe telepszem. Mrrr… Még így, ruhán keresztül is érzem, hogy férfiasságára nem lehet panasz. Egyedüli gond vele az, hogy ilyen kibaszott hideg. Mint a kertjében tanyázó jégszobrocskák, olyan hideg, és jeges. Érzem, ahogy alattam megmerevedik, csak kár, hogy nem olyan módon, ahogy én szeretném. Kezében valami teafélét tart, amit kikapok a kezébõl és megkóstolom, hátha az felmelegít, de nem jön össze. Ez is, mint itt minden, kibaszott hideg. Úgyhogy nem is erõszakolom le szegény torkocskámon, inkább visszafelé terelgetem. Majdnem le is köpöm az alattam heverõ démont, de meg is érdemelné. Miért nem figyelmeztetett?!

- Fúúúúj már, ez jég hideg! – nyafogok, mire a kényelmes fotelom szépen önállósítja magát, és felpattan. Én szépen a rohadt hideg hóban kötök ki, amit nagyon, de nagyon nem díjazok. Hülye bunkó. Durcásan ránézek, és felé nyújtom a kezem, hogy ha már egyszer ilyen durva állat volt, akkor legalább segítsen fel. Igazán szívesen meghálálnám… Mondjuk azzal, hogy kikötözöm, maaaajd… De miért nem segít már?! Miért csak bámul rám, mint az atyám, amikor felvetettem, hogy legyen az a próbatétele a katonák rátermettségének, hogy ki tudja a legtöbb örömet okozni nekem?!

- Segíts már fel, ha már ilyen udvariatlan vagy! – utasítom, amit figyelembe se vesz, csak egy szó nélkül hátat fordít, és az ajtón belépve becsapja azt maga után. Mi az, hogy csak úgy itt hagy?! Ilyet senki se tehet velem büntetlenül! Senki! Fõleg nem egy ilyen bunkó jégcsap retek! Fölállok magamtól, és dühösen berontok a viskójába, és felé vágtatok. Mikor megpördül, ujjammal keményen a mellkasába bökök, és még szerencséje, hogy nem küldök azzal együtt egy tûzgolyót is mellé. Hátrébb lép, én meg, hogy ne egészen rajta vezessem le az indulatomat, na meg hogy végre meleg legyen, gondolatommal begyújtok a kandallóba.

- Engem nem szoktam semmibe venni! Kikérem magamnak ezt a viselkedést! Hát néz rám – simítok végig a testemen, õ meg szemeivel követi kezem útját. – merd azt állítani, hogy nem kívánsz most azonnal! – Hát igen… Ki ne kívánna engem? - De ma jó napod van, és megengedem, hogy kényeztess, mert ilyen édes vagyok. – közlöm vele.

- Idegesítõ vagy! – szólal meg. A démon azt hinné, hogy egy ilyen erõs démon nem lehet ekkora barom, de az. Hogy merészeli visszautasítani azt, hogy kényeztessen engem, miközben millió démon csak azért epedezik, hogy legalább egyetlen ujjával had érhessen hozzám. Ez meg… Ez meg…

- Mit mondtál?! Azt hiszem rosszul hallottam! – kérdezek azért vissza, hátha csak a hidegtõl hallottam félre, mert nem kell egybõl fölkapni a tüzet, lehet, hogy igazából azt mondta, hogy „imádnivaló vagy!”. Közelebb is megyek hozzá, és azokat a törleszkedõ szõrgombócokat utánozva hozzádörgölöm magam. – De teljesen mindegy, már kezdtem azt hinni, hogy néma vagy! Miért vagy ilyen hideg? – kérdezem. Már nyávogok is, lassan nem csak nimfomán tûzdémon, hanem tüzelõ macska is lesz belõlem. Nagy, ártatlan szemeimet rámeresztem, miközben már látom magam elõtt, ahogy letépem róla a ruháit, õ meg az enyémeket, és…

- Mert jégdémon vagyok! – zavarja meg egy basszus a fantáziám szárnyalását. Végig pillantok rajta, persze méretes férfiasságánál elidõzõk, és elképzelem, ha így ekkora, mekkora lenne, ha merevedése lenne? Vajon a képességeit mire tudja használni? Még úgyse voltam senkivel aki jégdémon lett volna, így nagyon kíváncsi vagyok mindenre.

- De jó, hogy még soha nem voltam jégdémonnal! – lelkendezem. Hmm… Vajon milyen szeretõ lehet? Hûvös, mint most, vagy pont hogy olyankor szenvedélyes és tüzes? – Tudod milyen ritkák a jégdémonok? Még nem is láttam élõt. Van valami különleges képességed, amirõl tudnom kellene? – kérdezem, hátha válaszol. Azért van bennem annyi tapintat, hogy nem az az elsõ kérdésem, hogy „a jeget tudod olyanra formálni, mint egy fallosz”?

-Jobb lesz, ha most távozol! – próbál kipaterolni, de még a jeges szelével sem tud kirakni, bár meg kell mondanom, kibaszott hideg lett most, hogy elfújta a kandallóban levõ tüzet. Gonosz dög!

- Most mit kell ilyennek lenni? Különben meg egy üzenetet hoztam neked, de nem érdemled meg, hogy megmondjam. Ha csak nem kapok érte egy csókot! – alkudozok, és közelebb lépek hozzá. Édes ajkaimmal csücsörítek, és le is hunyom a szemeimet, úgy várom a csókot, ami nem jön, helyette viszont az a dög le akarja fagyasztani a fejecskémet. Milyen dolog ez?! Hátra is tántorodok és a fejemet dörzsölöm, hogy elmúljon a fájás, és a hideg.

-Ooooooolyan gonosz vagy! Ezt még visszakapod, te fagyifiú! – duzzogom. – Na jó, azért küldtek, hogy kísérjelek el haza, hogy beszélhess néhány nagy kutyával!

-El is higgyem, miután 20 perce alakítod nekem a tüzelõ szukát? – erre csak megvonom vállaimat, majd elvigyorodok.

-Nekem teljesen mindegy, hogy hiszel-e nekem vagy sem! De egyet már most leszögezek, én innen addig nem tántorítok, amíg meg nem kapom a nekem járó kényeztetést – közlöm vele a miheztartás végett. Démonkám kerek szemekkel bámul egy darabig, majd így szól:

-Hát akkor édes pici tûzdémonom, itt fogsz megrohadni! – jártatja a száját, de úgysincs sok beleszólása a dologba. Ha nekem kell valaki, megszerzem, akár tetszik annak a valakinek a dolog, akár nem. És mindig, mindenkinek tetszeni szokott, akárki akármit is mondjon. Végül mindenki a hatásom alá kerül!

- Nem mondhatod, hogy én nem szóltam! – felelem vigyorogva, és már várom a percet, amikor könyörög majd azért, hogy megdughasson. Az megõrjítéséhez vezetõ útnak meg minden egyes percét élvezni fogom! Addig is… Szépen megfogom és a Démonherceg elé teleportálom magunkat. Dögös egy hapsi, kár, hogy a férfiassága nem valami nagy szám… De errõl pszt! Magamban vigyorogva hagyom el a tróntermet, és a szobám felé veszem az irányt, hogy eltervezzem, hogy fogom majd megõrjíteni azt a jégkockát. Elõször is természetesen beköltözök hozzá, ami miatt kell az energia, így örömmel fogadom a még mindig az ágyamon dekkoló démonkát. Heh, én mondtam, hogy mindenkinek én kellek… Az ágyam felé sétálva szexin levetem a ruháimat, majd rávetem magam a démonra, és keményen megbaszatom vele magamat.

Jó pár órával késõbb kifulladva heverészik az ágyamon, én meg pont, hogy föl vagyok dobódva. Ennél jóval több kéne, hogy én elfáradjak. Fõleg, hogy magából a szexbõl is nyerek energiát… Szóval mondjuk inkább úgy, hogy nincs annyi szex, amitõl én kifáradnék. Kicsit hagyom még, hadd szedje össze magát a kis csõdör, majd ahogy illik, páros lábbal rúgom ki a szobámból. Csettintek, és egy démonszolga egybõl meg is jelenik, és nem kérdezve semmit, elkezdi áthúzni az ágyamat. Na, ezt már szeretem! Közben összepakolok pár cuccot, amivel kényelmesebbé tehetem abban a jégveremben való tartózkodást, majd oda teleportálok.

Most még hidegebb fogad, mint volt, ez valószínû attól van, hogy most már este van, és ilyenkor a levegõ lehûl. Hogy én milyen okos vagyok…!  Neki is állok, hogy kényelmessé tegyem ezt a helyet. Elsõ dolgom begyújtani a kandallóba, minden helyiségben. Nem értem, miért van neki ilyenje, amikor nem is használja, de nekem ez csak jó. Aztán az ágyikójába, ami természetesen most már az enyém is, jó vastag és puha takarókat teszek, na meg lepedõket. Az ágy elé egy pihe-puha szõnyeget is leteszek, hogyha véletlenül ki kéne mennem valahová, akkor mielõtt felvenném a mamuszom, ne fázzon föl a talpacskám. Igen érzékeny vagyok a hidegre, így muszáj. Aztán a fürdõszobába megyek, ahol látom, hogy csak hideg, jéghideg és hó fokozatok vannak, így a hideget fölmelegítem forróra. Neki még így is két fokozata lesz, elégedjen meg annyival!

Mikor már úgy ítélem meg, hogy mindennel kész vagyok, bebújok a meleg, puha és a jégdémonkám illatával körülvett ágyba, és gyorsan el is alszom.

---*---*---*---

Reggel emberek hangjára kelek. Még messze vannak, mégis, olyan zajosak, hogy ide hallom. Nyûgösen kelek ki az ágyikóból, majd fölöltözök, és kimegyek a ház elé, a szoborkertbe. Ott egy élõ, helyes kis emberkét találok, aki dermedten figyel. Közelebb megyek hozzá, mire õ is közelebb jön hozzám.

- Te mit csinálsz itt? – érdeklõdök kedvesen, mert senki ne mondja, hogy nem tudok viselkedni.

- É-é-én a-a-a… É-én vagyok az idei… szûz – motyogja. Tehát szüzeket áldoznak neki?! Che… Én nem kellek neki, közben meg mindenféle emberrel lefekszik. Kurva dühös vagyok, de kontrollálom a dühömet.

- Tényleg! El is felejtettem, hogy ma jössz – csapok a fejemre a kezemmel, mintha tényleg kiment volna a fejecskémbõl. – A drágám mondta, hogy jössz, és hogy küldjelek haza.

- De… -akadékoskodna. – A falu…

- Ígérem, semmi baja nem lesz a falunak. Csak most nem kell áldozat. – mondom neki, majd megfordítom, és szelíden leterelgetem. Zseniális vagyok! És büszke vagyok magamra, hogy így vissza tudtam fogni a temperamentumomat! Mikor már nem látom a halandót, visszamegyek a jó melegbe, és leülök a kényelmesnek tûnõ hintaszékbe, és várom, hogy a „férjecském” hazatérjen. Hogy ez mekkora buli! Mármint az, hogy itt várom, hogy hazajöjjön… ööö… hogyishívják, és robbanjon. Remélem, robbanni fog, olyankor sokkal könnyebb szexuális irányba terelni a dolgokat… Nem is kell sokáig várnom, mert hamarosan belép, és figyelme egybõl rám terelõdik.

- Te meg mit keresel itt? – morran rám a kis morcis. – És hol van a vendégem? – kérdezi, mire lóbálni kezdem a lábacskáim. Hihíj, ez vicces lesz!

- Hát, ha arra a szüzikére gondolsz, aki azzal a céllal jött, hogy kedvedre tegyen. Õt hazaküldtem! – mondom nyugodtan, és látom, hogy megy föl benne a pumpa. Juppy!

- Nagyon rossz emberrel kezdtél te kis hülye! – terem elõttem, és a nyakamnál fogva fölránt. Ahh, igen! Csináld még, erõsebben! Úgy, hogy levegõt se kapjak! Közben meg csókolj, te csõdör!

-Abba ne hagyd! – búgom neki, mire a falhoz vág. Ahh… Fölkelek, mintha mi sem történt volna, és elé lejtek. Vad, örvénylõ tekintettel figyel, amitõl egybõl begerjedek. Éhes oroszlánként vetem rá magam, de olyan gyorsan, hogy nem tud kitérni elõlem, és már csókolom is. Durván a nyelvemre harap, amikor sikerül bejutnom a szájába, de nem érdekel, ez így még élvezetesebb.

- Csináld csak, és meglátod, milyen élvezetes is velem a szex! – mormolom neki. Próbál lefejteni magáról, de nem sikerül, mert olyan jól megkapaszkodtam benne, így a hideghez folyamodik. Kezébe hideget csinál, amivel sikerül ellöknie. Basszus, ez az egyetlen dolog, amit nem szeretek, és nem gerjedek rá, pedig fáj.

- Kislány, ne kóstolg… - kezdeni, de mikor eljut az agyamig a megszólítás, kiakadok.

- Kislány? – vágok közbe a mondandójába veszélyes hanggal. – Fiú vagyok, te õstulok! – kiabálom. – Tudom, hogy szebb vagyok, mint egy lány, de azért ne nevezz lánynak, mert megjárod, te barom! – kelek ki magamból. Ez az, amivel a legjobban föl lehet húzni. Gyönyörû vagyok, tény, de nem lány! Dühöngésembõl apám egyik csicskásának az érkezése szakít ki.

- Uraim, Jaddis úr azt üzeni Önöknek, hogy a két nap múlva rendezett bálon jelenjenek meg – mondja, és meg sem várva válaszunkat elhúz. Áh, nem igaz. Muszáj volt megzavarnia minket?! Most ez a barom megint visszasüllyedt az eredeti, jégcsap állapotába, és most nem lesz szex, az tuti.

- Most elmegyek zuhanyozni. Mire visszajövök, nem akarlak itt látni – mondja hidegen, és olyan élesen, mint az acél, de valahogy nem tud meghatni. Így mikor bemegy a fürdõszobájába, csak leteszem magam a hintaszékbe, és vigyorogva várom, mit fog szólni a meglepetésemhez. Hallom, hogy megnyitja a csapot, majd…

- TE KIS HÜLYEEEE!!! – ordítja. Heh, így jár az, aki nem figyel arra a piros pöttyre, amit odatettem a meleg fokozat mellé. Egy szál törölközõben kiront, és dühösen kipenderít a házból. Na jó, most nem izélek vele. Most megyek, és hagyom, had higgye azt, hogy megszabadult tõlem, és olyankor térek vissza, amikor nem is gondolná. Hihihi, szerencse, hogy felkészültem az ilyen eshetõségekre, és minden egyes változtatást bebiztosítottam, hogy csak én rendezhetem vissza, különben minden marad úgy, ahogy most van. Amúgy… Hogy is hívják ezt a barmot? Na mindegy is…