A csípőm magától lendül, érzéki köröket szántva a levegőbe. A zene üteme mintha csak a szívverésem lenne, az énekesnő karcos mély hangja pedig a vér ami az ereimben zubog. Hajam minden mozdulatomra sötét felhőként lebben utánam, kezeim hasamra siklanak, felgyűrve a fekete pólómat. Tudom hogy sokan figyelnek, és nem is kell sokat várnom, már elém is libben egy szép és szexi nő. Egyforma magasak vagyunk, de rajta egy extra magassarkú cipő van. Hosszú és karcsú lábai vannak a kis semmi szoknya alatt, szép mellei a kirakatban. Kezem derekára siklik, onnan fenekére és ágyékomhoz préselem. Kéjes sóhajjal simul hozzám, egyszerre mozdul a csípőnk a zenére. Boldogan kezd tapizni engem tánc közben, de amikor nyakamba hajol és megnyal, eltolom magamtól és táncolok tovább egyedül.
Kezeim a magasba lendülnek, átadom magam teljesen a zene örömének. Ha létezne vallás, aminek a zene az alapja, én biztos papjává válnék...
Izzadtan és szomjasan telepszem le a bárpulthoz. Pihegve túrok hajamba, érzem arcomon a legördülő izzadtságcseppeket. Intek a csaposnak, aki vigyorogva letesz elém egy nagy pohár ásványvizet. Tudja ki vagyok, ahogy azt is hogy emiatt alkoholt nem adhat nekem. Kár. Beleiszom, majd magamra löttyintem a többit, és elégedetten simítok végig nedves pólómon, majd hajamon. Ó igen...
- Szép műsor - dörmögi egy hihetetlenül mély hang. Amit látok a klub színesen villogó fényeiben, megtorpanásra késztet. Egy jóképű pasi áll mellettem, hanyag eleganciával támaszkodva a pultra. Kezében egy pohár ital, mosolyában tömény erotika. Kék szemei úgy ragyognak arcában, mint a nyári égbolt, vöröses szőkés haja lágyan köríti markáns, férfias és mégis szép arcát. Pimasz mosollyal biccentek neki és otthagynám, de utánam szól.
- Itt dolgozol?
- Nem. Csak táncolok... mint akárki más - válaszolom, hajamat félresimítva a nyakamból egy kecses, természetes mozdulattal.
- Meghívhatlak egy italra?
- Kösz - libbenek közelebb hozzá, kiveszem kezéből a poharát és belekóstolok. - Mmm... nem rossz.
Derekamra csusszan a keze és közelebb húz magához. Kiveszi kezemből a poharat és a pultra teszi.
- Táncoljunk - mormol a fülembe, szemeiben ég a vágy. Meg akar kapni a szentem. Hehe... Felkacagok csilingelően, majd egy lenéző mosollyal lépek hátra.
- Kevés vagy te ehhez - vetem hátra a vállam felett, és faképnél hagyom.
***
Ahh a fenébe. Szétrobban a fejem... pedig nem is ittam alkoholt tegnap. Mondjuk önmagában a kialvatlanság is elég hogy ilyen pocsék legyen a napom. Ráadásul ma dogát írunk nyelvtanból, és a két utolsó óra matek... az új tanárral... bahhh... addigra kialszom magam.
Lányrajongóim egész nap körülöttem zsonganak, még órák alatt sem hagynak békén, így egész nap hatalmasakat ásítva támasztom a padot. Hosszú hajamat fésülgeti a mögöttem ülő lány, Milli. Ahh de álmosító...
Nyílik az ajtó és belép rajta egy idegen férfi. A tanári asztalhoz sétál, leteszi az aktatáskáját és az osztálynaplót, majd végigpillant a szánalmas bagázson. Arrogáns és mégis szép arcára egyértelműen kiül a lenéző kifejezés. Elér hozzám is a tekintete, és én pimaszul állom is. Na mi van? Ledermed és elcsodálkozik, majd összeszorítja száját, egy pillanatra düh villan kék szemeiben a szemüvege mögött. Milyen érdekesen néz ki. Ritkán lát az ember ilyen hajszínt. Vajon mi nem tetszik neki rajtam?
- Osztály vigyázz! - dörren mély hangja, és azonnal észreveszi őt mindenki. Felállunk, majd visszahanyatlom a székbe. Izomlázam van... nyáá... - Craig Norman vagyok, az új tanár. Abban a szerencsében részesültem, hogy a fizikát és a matematikát taníthatom ennek a bagázsnak, egészen az érettségiig. Ez azt jelenti kiskacsáim, hogy kihajtom belőletek a lelketeket is, de akkor is mindenki átmegy a vizsgákon.
- Remek... - húzom el a számat, többen hangosan méltatlankodnak az osztályban. Egy túlbuzgó tanár, aki azt hiszi csak a saját tantárgya létezik, és minden óra terror lesz. Francba.
- És most névsorolvasást tartok, hogy lássam kikkel is van dolgom. Donovan Krung, Kelly Deamos... - stb, stb. Szemüvege komoran csillan minden mozdulatára, öltönyében inkább hasonlít egy banki ügyintézőre mint tanárra, elképesztően mély hangjának olyan parancsoló színezete van, ami jelzi: ne akarj velem baszakodni kisöcsi mert ízekre téplek és a maradékot megetetem a hangyákkal.
- Vincent Whassel.
Felemelem a karom, és ő diadalmas tekintettel mér végig.
- Te leszel a „kedvence”, már látom - kuncogja hátulról a fülembe Milli. Ez semmi jót nem jelent. Van pár tanár aki imád szívatni engem, ezek szerint eggyel bővült a lista. Lelki szemeim előtt már a nyári suli és a pótvizsga dereng.
- Bassza meg - suttogom. Keményen néz a szemeimbe a tanár, a hideg is kiráz tőle. Leül az asztalhoz, de ettől nem tűnik kisebbnek, olyan erős a kisugárzása, hogy még a levegőt is óvatosabban vesszük. Lassan, elmélyülten kezdi lapozgatni az osztálynaplót.
- Hm... látom nem sok mindent tanultatok még az idén. Nos, akkor végzünk egy kis szintfelmérést. Lapot elő, diktálom a kérdéseket.
Hangos szitkozódással fogad szót az osztály, én is. Felfirkantom nevemet a lap tetejére, majd a tanár diktálni kezd. Uhh basszus... pedig ezeket már tanultuk, de nem igazán rémlik semmi. Sőt. Semmi sem.
Kétségbeesetten könyökömre támaszkodom, és fáradtságtól nehéz buksimat tenyeremre hegesztve, elmélyülten kezdek körmölni. Hajam előre hullik, lágyan cirógatja arcomat, de zavar így inkább hátrasimítom a rám jellemző spontán mozdulattal. Ha x egyenlő kettővel, akkor... y... ööö... Ehh magas ez nekem. Az életben nem jutok el az érettségiig, érzem. A szomszéd asztalnál ülő David hozzám vág egy papírgalacsint. Rápillantok, és ő már tátogja is a kérdését.
- Honnan tudjam? - tátogom vissza. Én még sötétebb vagyok matekból mint ő.
Bamm.
Egy nagy tenyér csattan mellettem az asztalon. Hátrahőkölök az arcomba hajoló tanártól.
- Nincs terefere - dörmögi gonosz kis mosollyal. - Ha nem tudod megírni a dolgozatot, akkor ülj csendben és ne zavard a többieket.
- Bocsánat - mormogom, és duzzogva ledobom a ceruzámat az asztalra. Nem pofázhatok vissza egy tanárnak, pláne annak aki matekot és fizikát tanítja. A mumus-tanároknak nincs visszaszájalás, mert jól elpicsáznak otthon ha megbuktatnak. Így is folyton kis kegyelem-kettesekkel csusszanok át ezekből.
Beszedi a dogákat és kicsöngetnek. Eltűnik az ajtóban, és abban a pillanatban kitör a hangzavar. Fennhangon szidják a tanárt, válogatott kínzásokat előlegezve neki ha karó lesz a doga. Márpedig az enyém az lesz. Francba.
Becsöngetnek. Mintha pár perc lett volna csak a szünet, és már megint itt van. Félelmetesebb mint az előző órán. Rejtély hogy csinálja...
- Szánalmasak lettek a dolgozatok. Had büszkélkedjek el vele, hogy a legjobb eredmény is csak egy kettes lett, a legrosszabb pedig... hát erre még az egyes is hízelgően sok. Nullást sajnos nem adhatok, ennek az illetőnek egy mínusz egyes járna. - Arcára gonosz mosoly ül ki, és mindenki hátrahőköl a székében. Ezt... ezt a mosolyt ismerjük. Ez a most-jól-megszívjátok-kisköcsögök-mosoly!
A tanári asztal elé sétál, és hanyagul félig ráülve támaszkodik neki, majd a paksamétából előveszi az egyik dolgozatot.
- Vincent Whassel - mondja elégedetten. - Fáradj ki kérlek a táblához.
- Én megmondtam - suttogja Milli ideges kuncogással mögöttem. Basszus ennek a csajnak jósnak kéne mennie. Honnan tudta hogy én leszek a boxzsák? Minden órán ezentúl szívatva leszek év végéig, amikor pedig élvezettel fogja az egyest belevésni a naplóba, hogy aztán egész nyáron itt szívasson, és a pótvizsgán megadja a kegyelem kettest ha széttanulom a belem. Jaj szegény én!
Nem játszom meg a vánszorgó halálraítéltet, ezt az örömet nem adom meg neki. Határozott és ritmusos léptekkel libbenek ki a táblához. Ha már belealáznak a földbe, legalább az antré legyen szép. Bátran megragadom a krétát, és felvésem a táblára azt a hosszú és bonyesz egyenletet amit diktál.
- És most kedves Vincent, meséld el nekem mit is látsz a táblán - dörmögi mosolyogva a tanár. Úgy néz rám, mint az oroszlán a vergődő őzikére. Ajkamba harapva tétovázom. Azt mégsem mondhatom hogy számokat és betűket, mert akkor hülyét csinálok magamból. De akkor mit mondjak? Az rendben vagy hogy ez egy egyenlet, de meg kell tudni nevezni, hogy a sok közül mégis melyiket látom. A legkevésbé hülye válasz mellett döntök.
- Egyenletet.
Lenéző mosoly. Egy-null oda. De utálom ezt, és még nincs vége. Élvezi a mocsok. Csak tudnám mivel érdemeltem ki ezt a nagy utálatot amivel megtisztel.
- És milyen egyenletet? - folytatja, olyan hangnemben mintha egy fogyatékoshoz beszélne. Na jó, ne szítsuk a tüzet, egyszerűen vessünk véget ennek. Dühösen sütöm le tekintetem és összeszorított ajkakkal rázom meg a fejem. - Tessék? - kérdezi és tudom hogy mosolyog a szemét.
- Nem tudom - szűröm fogaim között. Legszívesebben elszaladnék, annyira utálom hogy ezt csinálja velem...
- Ejnye Vincent. Úgy tűnik kevés vagy te ehhez.
Paff.
Csodálkozva nyílnak tágra a szemeim, és rámeredek. Már tudom... honnan ismerem! Tegnap... tegnap...
- Szép műsor. Itt dolgozol?
- Nem. Csak táncolok... mint akárki más.
- Meghívhatlak egy italra?
- Kösz. Mmm... nem rossz.
- Táncoljunk.
- Kevés vagy te ehhez.
Kiesik kezemből a kréta, ő pedig diadalmas mosollyal igazítja meg a szemüvegét. Igen... ő az.A tegnapi pasi, akit olyan megalázóan ráztam le... csak most szemüveg van rajta.
