Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Leveszem róla a nadrágot, majd végig simítok combján egyenesen felfelé és derekánál állapodok meg.

- Valahogy nincs kedvem borozni. Nincs itthon inkább pezsgõd? – suttogom ajkaira teljesen közel, hogy ha akarnám, simán meg tudnám csókolni. Látom, hogy kicsit elmosolyodik.

- De van. Egy pillanat és hozom, addig foglalj helyet a nappaliban. – mosolyogva indulok el a nappaliba. Leülök a kanapéra, de a szobát kezdem el kémlelni, hogy milyen berendezés és tárgyak vannak. Nem él kislábon azt meg kell hagyni, mondjuk, én nem vagyok ez a nagy mû kincsgyûjtõ, mint a legtöbb gazdag. Én inkább elteszem a megkeresett pénzt, hogy ha majd nem akarok dolgozni, akkor is legyen mihez nyúlni.

- Megtennéd, hogy kinyitod? Megyek és veszek fel magamra valamit. – hoz vissza szavaival a valóságba, de egybõl megfogom a kezét, amikor megpróbál elmenni.

- Szerintem az teljesen felesleges lenne. Ráadásul így jobban nézel ki. – nyalom meg a szám szélét, õ meg elvigyorodik.

- Nézek ki annyira jól, hogy behódolj nekem? – ledöbbenek kérdésére, de utána el is vigyorodok.

- Én soha senkinek nem fogok behódolni.

- Akkor elmegyek felvenni egy nacit. – elvonul a szobájába. Addig kinyitom és töltök alkoholt mindkettõnknek. Mikor visszatér, odanyújtom neki, hogy igyon velem együtt, ám nem akar még bele se kóstolni, ami feltûnik.

- Te miért nem iszol?

- Nem igazán van kedvem az alkoholhoz. – mosolyog rám. Már éppen reagálni készülnék, amikor valamit megérzek, hogy felugrik az ölembe. - Nyugi... Csak a cicám. Nagi-nak hívják. – magyarázza, de ez cseppet sem érdekel. Inkább õ ugrana az ölembe. Leveszi a cicát az ölembõl és kimegy a szobából a kis döggel együtt. Megint gondolataimba mélyedek, és nem tudom, hogy miként gondoljam a dolgokat. Olyan furcsa érzés kezd kialakulni bennem, ami eddig még soha. Mintha nem csak tényleg megszerezni akarnám Mangetsut, hanem megtartani is. Mintha arra vágynék, hogy igen is az enyém teljesen és senki más ne érhessen hozzá. Ilyen még sosem fordult elõ velem.

Gondolataimból az ébreszt fel, hogy cica módjára belemászik az ölembe.

- Az elõbb nem figyeltél rám, úgyhogy gondoltam, felhívom magamra a figyelmedet. – kezeit arcomra simítja, amire elmosolyodok.

- Szóval figyelemre vágysz? – karolom át derekát, amire bólint egyet. - Nyugi, nagyon fogok rád figyelni.. – jegyzem meg, miközben már elvigyorodok. Kezemet fenekére helyezem. Látom a pírt az arcán, de a tekintetét továbbra is az enyémbe fúrja. - Oh, szóval beletörõdtél a sorsodba?

- Biztos, hogy kérdésekkel akarsz felhúzni?

- Azt ne mond, hogy kell még izgatni. – mondom elvigyorodva, majd kezemet szépen ágyékára teszem, ami az én igazamat igazolja. Lehunyja szemeit és látom, hogy élvezi a dolgokat, ezért elkezdem kicsit simogatni, amire pár sóhaj hagyja el ajkait. Ezt már szeretem.

- Direkt kínzol? – kérdezi meg két sóhaj között és tudom, mire érti. Nyakához hajolok, majd csókkal halmozom el, végül füléhez érek.

- Te vettél fel nadrágot. Magadat okolhatod. – suttogom bele, majd rá is harapok, amire felnyög. Elmosolyodok és élvezem a helyzetemet, hogy ennyire behódolt nekem és már várja, hogy mikor teszem magamévá.

Ám látom a kicsike türelmetlen, mert feláll és leveszi magáról a nadrágot és a bokszert is.

- Hmmm. Nagyon fincsinek látszol. – mondom neki, majd én is felállok. A felsõmmel nem bajlódok, mert felesleges, de a nadrágomat leveszem. Azért már én is elég szépen merevedõ állapotban vagyok, de még lehet rajta mit csiszolni és ezt a szépségem is meglátja.

Visszahelyezkedek a kanapéra, mire õ meg helyet foglal az ölembe és csípõjét kezdi el mozgatni farkamon. Felnyögök tettére, majd fenekére helyezem kezemet és diktálom neki a tempót, hogy minél gyorsabban tudjak belé hatolni.

Addig folytatja, amíg fel nem emelem. Beillesztem bejáratához, majd szépen magamra ültetem, amire felnyögök élvezettel teli hangon, bár mintha neki kicsit fájna a dolog. Végül se síkosító, se tágítás. Majd hozzá szokik és el fog élvezni így is, fõleg, hogy teszek róla.

- Bazd meg. Legalább segíthettél volna egy kicsit. – nyöszörgi.

- Kicsim éppen azt csinálom. Baszlak téged. – mondom vigyorogva, de mielõtt még válaszolhatna, megcsókolom, majd elfektetem a kanapén, hogy én diktáljam a tempót.

Felegyenesedek, és úgy kezdek el mozogni benne, miközben kezemet farkára teszem és azt is elkezdem mozgatni, hogy minél hamarabb át vegye az uralmat a vágy és szex mámorító érzése.

Félórás mozgás után mindketten hangosan felnyögve érjük el az orgazmus kapuját, ahol végre kiengedhetjük magunkat.

Kicsúszok belõl, majd leülök, és mélyen lélegezve szívom magamba az éltetõ levegõt, miközben csillapítom magamat.

- Legközelebb kinyírlak, ha elõkészítés nélkül próbálsz meg beléhatolni. – mondja komolyan és fenyegetõen.

- Megértettem fõnök. – vigyorodok el, majd felé mászok négy kézláb. – És látod nekem lett igazam. Te nyögdécselsz alattam. – elvigyorodok, és csak várom, hogy mit fog rá reagálni.

Éppen a munkahelyemen vagyok és gondolkozok a történteken meg a sebem fájásán próbálok uralkodni, amikor megjelenik Mangetsu gyûlölködve nézek rá és a lehetõ legfélelmetesebb arcomat veszem elõ.

- Szia. Hiányoztam?

- A legkevésbé sem. – leül velem szembe a székbe.

- Nem kell rögtön ilyen mogorvának lenni.

- Miért? Milyen legyek. Nem hagysz egy perc nyugtot sem nekem.

- Pedig most csak az ügyemrõl akartam beszélni. Már ha még te viszed. Ha ennyire nem látsz szívesen, akkor gondolom már lepasszoltál valaki másnak. Amúgy se biztos, hogy szerencsés lenne egy olyan embernek védenie, aki kivételesen tudja az igazat.

- Megfordult a fejemben, hogy átadom az ügyedet valakinek, de csak azért, mert egy görény vagy, nem fogom ezt tenni. Annál nyomósabb ok kell, hogy a munkámban is akadályozzon.

- Amúgy mit akarsz tudni?

- Hogy meddig leszek még gyanúsított.

- Azt még én sem tudom.

- Oké. És azt el tudnád nekem intézni, hogy két napra átmehessek Kínába?

- Nemrég kezdtem ott egy építkezést és ki kell mennem ellenõrizni. Az én embereim az én felelõsségem.

- Majd még meglátom, mit tehetek.

- Segíthetek még valamiben, vagy végre hagysz a többi dolgommal foglalkozni?

- Hallom költözni akarsz. – kérdõn nézek rá. - A titkárnõd mondta. – jelenik meg egy vigyor az arcán. - Mit szólnál egy üzlethez?

- Mondjuk.... építek neked egy gyönyörû házat. Egy garantáltan gyönyörû helyre. – hátra dõl és keresztbe teszi a lábát.

- Ebbe mi az üzlet? Ez csak egy ajánlat.

- Az üzlet az az benne, hogy a szeretõm leszel, amíg meg nem unlak. – néz rám komolyan.

- Még hogy én a te szeretõd? – kérdezek vissza, majd röhögésben török ki. – Köszi. Ezzel most feldobtad nagyon a napomat. – mondom még mindig nevetve.

- Pedig nem viccnek szántam, hanem komolyan. – áll fel és az asztal mögül néz rám, mire csak felhúzott szemöldökkel nézek rá.

- Szerintem itt max te lehetnél az én szeretõm. – állok fel, és látom erre a kijelentésemre felháborodik kicsit.

- Akkor mért van a mellkasodra spékelve az én névjegyem? – kérdezi, mire csak közelebb megyek hozzá. Megfogom a karjánál a falnak taszítom és mohón kapok ajkai után, miközben kezeit kitámasztom a falnak és a testét is szinte odapréselem.

Eleinte nagyon ellenkezik, de a végén belátja, hogy nincs ellenem esélye sem. Enged és viszonozza csókomat. Ez kell nekem, hogy behódoljon, de nem velem fogom megépítetni a házamat. Saját házam lesz, amirõl nem fog tudni vagy két házam lesz, hogy õ is boldog legyen, meg tudja hova menni, ha nincs hozzá kedvem, mert elég sûrûn lesz olyan.

Elválok ajkaitól, majd a szemébe nézek.

- Tudod mit? Rendben. Építs nekem házat és a szeretõm leszel, amíg meg nem unsz. – mondom ördögi vigyorral.

- De te leszel az én szeretõm nem fordítva.

- Most nem mindegy? Úgy is én foglak dugni, úgy hogy édes mindegy.

- Ezt meg még is hogy érted?

- Hát így. – kezemmel megfogom a vágyát, hogy érte mirõl beszélek. – ezt a szépséget én fogom izgatni – majd kezemmel fenekébe markolok. – És ebbe a seggbe fogom beletenni a farkamat. – mondom komolyan.

- Ha én azt hagyom.

- Fogok errõl kezeskedni. – vigyorodok el, mire ellök magától.

- Na majd meglátjuk. Gyere át este hozzám és megnézzük ki fog kit megdugni. – mondja vigyorogva, amire csak fölényes mosolyt vágok.

- Rendben megbeszéltük. – egyezzek bele, majd végül távozik, én meg tovább tudom folytatni a munkámat.

Mikor végre elérkezik az este izgatottan lépkedek át Mangetsu lakásába. Megállok és becsengetek. Mikor ajtót nyit, csak félmeztelenül van.

- Látom, megkönnyíted a dolgomat minden féle képpen. – mondom vigyorogva.

- Te csak azt hiszed. Lépj beljebb. – enged be.

- És hogy tervezted az estét? – kíváncsiskodok.

- Mondjuk egy kis borozgatással, finom hangulat és utána meg majd jön, aminek jönnie kell.

- Rendben. – szóval le szeretnél itatni, hogy könnyebb dolgod legyen? Na, arra várhatsz kisapám.

- Akkor gyere utánam. – bevezet a konyhába, mire követem. Látom, már ki van bontva a bor, szóval tett bele valamit? Akkor tuti nem fogom meginni, majd cseles leszek.

Leülünk az asztalhoz és tölt egy kis bort, majd magának is, bár oda kevesebbet jóval, mint nekem. Hát rendben játszunk. Éppen nyúlnék érte, mire „véletlenül” kiborítom.

- Jaj ne haragudj. Olyan ügyetlen vagyok. – játszom meg magam, mert a nadrágját is leöntöttem.

- Basszus. Ez nem fog ebbõl kijönni. – morgolódik.

- Majd én segítek. – felállok, odasétálok hozzá, kicsatolom a nadrágját és lassan letolom róla. Hmmm. Fincsi játszadozás lesz úgy érzem, és már a nyakamat merem rá tenni, hogy én alattam fog nyögdécselni ez a szépség a szerszámával együtt.

Nincs szerencsém. Nem viszonozza a csókot, hanem ajkaimba harapva kényszerít arra, hogy elszakadjak tõle és édes ajkaitól.

- Lehet, hogy jól nézel ki, de el kell, hogy keserítselek. Nem bírom az olyan embereket, akik mellett feszélyezve érzem magam, vagy akik éppenséggel zsarolhatnak. Most pedig megkérnélek rá, hogy távozz. És egy jó tanács. Nem paranoia, ha tényleg üldöznek. Vigyázz magadra. – kiterel a házból. Az ajtóból a szemébe nézek elszántan, de mielõtt bármit is mondhatnék, rám csukja az ajtót, és ha jól hallom a zár is kattan.

Visszamegyek az irodába feldúltan és mérgesen. Nem tudom mire vélni, pedig eddig úgy nézett ki mintha egy hullámhosszon lennénk, de ezek szerint tévedtem. Az irodában még dolgozok egy kicsit, meg párszor a telefonom is csörög, amit el kell intéznem a dolgokkal kapcsolatosan.

Viszont sajnos az idõ is eljár felettem. Összepakolom a cuccaimat és szépen haza sétálok. Nem volt kedvem kocsival jönni, meg amúgy is közel lakok, bár már gondolkozok egy másik lakáson, ami messzebb van és kocsival kéne járnom. Nem tudom, miért, de olyan érzésem van, mintha követnének. Nem nézek hátra, mert nem akarok paranoiás lenni, meg ha tényleg követ nem akarom meg adni annak a hülyének azt a kiváltságot, hogy tényleg fossak tõle.

Megérkezek, kinyitom az ajtót és belépek. Megnyugszom, és végre élvezhetem az este hátra lévõ részét. A konyhába megyek, hogy valami ehetõ kaját csináljak magam, de ekkor valaki a csengõre fekszik. Ki a faszom az? Mérgelõdve nyitok ajtót, de amikor meglátom Mangetsu-t egybõl felébredek.

- Szia. – mosolyog rám.

- Adni neked egy kis ajándékot. – vigyorodik el.

Beljebb terel és becsukja az ajtómat is. Akkor szóval õ követett idáig és nem voltam paranoiás. Ám ami még jobban meglep, hogy neki lök a falnak és egybõl ajkaimat kezdi el falni. Hmmmm. Mi akar ez lenni? De rendben bele megyek a játékba. Viszonzom a csókját és a hevességét is. Nézzük mi fog kisülni belõle.

- Merre van a hálószobád? – kérdezi, miközben a nyakamra suttogja.

Nem mondok semmit, inkább elkezdem húzni a háló felé. Nem hagyom, hogy nagyon szétnézzen, mert csókolom minden fele. Még egyelõre a lakcímemet sem akartam elmondani neki, de ha már követett legyen. Ledöntöm az ágyra és elkezdem vetkõztetni. Nem kellenek a ruhák teljesen feleslegesek. Õ sem tétlenkedik, leszedi rólam is az összeset. Ám egyszer fordít helyzetünkön. Leveszi a nadrágomat és a nyakkendõmet is végül lovagló ülésbe ül. Szóval így szeretnéd? Nekem így is tökéletes. Ám mikor kapnék érte, megfogja kezemet és összekötözi.

- Nyugi... Nem fog fájni. – mondja komolyan, de egy mosoly is megjelenik az arcán. – Annyira...

- Eressz el! – parancsolok rá, bár legbelül félek, hogy mire vállalkoztam, de nem fogom megadni neki az örömöt, hogy rettegni lásson.

- Eszem ágában sincs. – lenyúl valamiért. Mikor meglátom, hogy a bicskája az kicsit már a szar is megfagy bennem. Végig nyal pengéjén, majd mellkasomra irányítja. Kicsit sûrûbben kezdem el kapkodni a levegõt. Ez most teljesen meg akar ölni? Kivágni a szívemet vagy mi a franc? Amikor belém nyomja a kést, kicsit felszisszenek. - Ne aggódj. Nem öllek meg. – fogja és tovább karcolja belém a kálát. - Csak megjelöllek. Te mostantól csak az enyém vagy. Remélem örülsz.

- Dögölj meg! – szûröm ki a fogaim közül, mert veszettül fáj, amit csinált.

- Annak is eljön majd az ideje. Most hagyom, hogy ellásd a sebed és átgondold a dolgokat. Holnap meglátogatlak. – lemászik rólam és távozik.

A kis hülye. Ezt nem hiszem el. Felállok, már amennyire tudok, de nagyon fáj a mellkasom. Mozogni alig tudok, de ezt õt nem érdekli. Letisztítom a sebemet, de nagyon fáj. Jobb lenne, ha más tisztítaná, de én hülye egyedül lakok, és ha bátyámnak szólok, egybõl lezárja az aktáimat és dolgozni sem fog engedni. A francba. Nem szeretem a patt helyzeteket. Nagy nehezen megoldom a tisztítást, majd leragasztom a sebemet egy hatalmas ragasztóval. Ez holnapra veszettül fog fájni.

Visszamegyek az ágyra. Leszedem a véres takarót meg a többit, majd tisztát húzva fekszek le végre aludni és kipihenni a mai borzalmakat.

Másnap felhívom a titkárnõmet, hogy nem megyek be dolgozni, amin meglepõdik, hiszen én még betegen is bemegyek, de ez most részletkérdés. Így tuti hamarabbra fogom hozni a költözködést. Nem akarom, hogy az a szadista állat tudja, merre vagyok. Elég ha csak a munkahelyemet tudja.

Éppen a fotelemben ülök, és csak sziesztázva pihenek, mert már túl sok volt a mai munka, amikor kopogást hallok meg csengetést.

- Nyisd ki. – hallom meg Mangetsu hangját.

Nem fogom kinyitni és nem is fogom beengedni. Nem fogom hagyni, hogy uralkodjon felettem, hiszen õ egy senki. Én meg zseni vagyok. Nem is árthatna nekem valójában. Én árthatnék a legtöbbet. Lehet jobb lenne, ha vissza mondanám az ügyét és mással próbálkoznék? Bár akkor ez lenne az elsõ eset, hogy megfutamodok egy ügy elõl, de ilyen férfi mellett nem csoda.

- Hallod nyisd ki! – szólal meg kicsit ingerültebben.

- Minek? Takarodj innen. – válaszolok nyugodtan. Nem fogok felállni és megmoccanni, mert õfelségének úgy tartja kedve, hogy ugráljak neki. Itt az ideje, hogy megtanulja ki itt a fõnök, mert bizony az én vagyok.

- Ha nem nyitod ki, betöröm azt a rohadt ajtót. – hallom, hogy kezd még idegesebb lenni.

- Rendben, de a javítási költséget a te nevedre íratom. – mondom további higgadt és nyugodt hangon.

- Te akartad. – mondja, majd hallom, hogy neki készül és végül három hatalmasabb rúgásnak köszönhetõen már bent is van.

- Akkor majd a számlával téged fognak megkeresni. – mondom lehunyt szemmel, halálos nyugalommal.

- Még is mit képzelsz, mit csinálsz? – kérdezi felháborodva és elém áll.

- Hát azt hiszem, pihenek és zaklatsz a házamban. – mondom egyszerûen.

- Nem, te csak félsz tõlem és ezért nem mertél ajtót nyitni sem. – jegyzi meg és egy önelégült mosoly jelenik meg az arcán.

- Ch.. Én félni tõled? – kérdezem, majd felállok és még így is kicsit magasabb vagyok, mint õ. – Soha nem félek senkitõl, de ha tovább húzod a gyufát, meg látod, milyen a valódi énem. – magyarázom, majd ott hagyva megyek a konyhába.

Csak nem adja fel és tovább szekál. Mondja a saját hülyeségeit, hogy én mennyire rettegek tõle, és hogy be vagyok teljesen fosva, mert tegnap megjelölt. Lassan kezdem elveszíteni az eszem józan ítélõ képességét és az neki nem jelent jót egy pillanatra sem.

Végül elszakad a cérna, felveszem a legfélelmetesebb arckifejezésemet és a falnak nyomva nézek mélyen a szemébe.

- Jobb, ha elkezdesz rettegni. – mondom és sziszegem a fogaim közül. – Én, ha nagyon bepipulok nem megjelölni foglak, hanem megölni mielõtt hármat számolnál. – mondom komolyan. – Ügyvéd vagyok, tudom, hogy kell csinálni, hogy ne jöjjön rá senki és akkor még közvetett bizonyíték sem fog hozzám fûzni. Sõt a testedet megetetem a kutyákkal.

- Ezt most vegyem fenyegetésnek? – kérdezi, de nem látok félelmet az arcán, csak visszább vett a nagy arcából, aminek csak örülni tudok. Legalább nem lesz úgy elszállva magától.

- Annak veszed, aminek akarod, csak jól jegyezd meg, és ne merj többet a házamban zaklatni, különben anélkül lecsukatlak, hogy felfedném a kis titkodat. – mondom tovább, majd még hozzá teszem. – Ne feledd, az én kezemben van, hogy sitt-re mész vagy sem. – mondom halálos komolysággal, majd ott hagyom és tovább csinálom a dolgomat, amit eddig is csinálni akartam, csak meg zavartak.

Nem tudunk sokat beszélgetni, mert munkára hivatkozva elmegy. Én is végzem a munkámat és járkálok minden fele. Más napok óta nem láttam az ügy felemet, de szerencsére most jó híreket tudok neki mondani, amivel nem kell tovább így foglalkoznia velem, de én akkor is fogok. Felveszem a telefonomat. Kikeresem a számát és már hívom is.

- Mangetsu. Van egy jó hírem.

- Ne csigázzon.. Mi az?

- Kobayashi visszavonja a vádakat. Nem találta elég meggyõzõnek a bizonyítékokat és kiderült, hogy a problémát a pincében lévõ methlabor okozta. – magyarázom, amit megtudtam.

- Remek. Erre az a másik barom miért nem jött rá?

- Nem tudom. De azt kérték, hogy még egy ideig ne hagyja el a várost a gyilkossági ügy miatt.

- Remek. Olyan, mintha én kaptam volna szobafogságot az öcsém helyett. – dünnyögi édesen, amire csak elnevetem magam.

- Nyugalom. Nem tarthat sokáig bizonyítékok nélkül.

- De nekem nem minden munkám városhoz kötött. Az egyik építkezésre már egy hónapja nem tudtam kimenni. – mondja idegesen, amire csak elmosolyodok még mindig a vonal túl oldalán.

- Sajnos jelenleg nem tehetek semmit, ami lendítene az ügyén. Még csak kapcsolatot keresnek önök közt. De mivel önt felmentették az ügyben, nem hiszem, hogy sokáig gyanúsítgatnák.

- Örülök. De dög unalmas így itthon ücsörögni... Mindegy... Szóljon, hogy ha van valami fejlemény. Amint lehet, szeretnék elmenni pár napra a városból.

- Rendben. Akkor majd hívom. – le is teszem a telefont.

Összeszedem a cuccaimat és irány haza. A parkon keresztül megyek. Szép idõ van. Kicsit elidõzök a gondolataimmal együtt. Gondolataimban meg természetesen Mangetsu található. Nagyon megmozgatja a fantáziámat és ez tetszik. Olyan kis zsivány. Mintha titkolna valamit, amire rá kell jönnöm hamarosan.

Mikor végzek az elmélkedéssel felállok és a szökõkút fele megyek, ahol egy drogos el kap és a pénzemet akarja. Hülye leszek oda adni neki. Semmi kedvem nincs hozzá meg nem õ kereste meg. A kését veszi elõ és próbálja rám hozni a frászt, de felesleges, mert esélytelen dolog.

Egyszer csak egy csuklyás alak jelenik meg és elvágja egybõl a torkát. Az ajkait látom, de száz közül is felismerem Mangetsu az. Kigombolja az ingét és egy kálát karcol a mellkasába. Szóval õ lenne a kálás gyilkos? Teljesen lefagyok és mondani sem tudok semmit.

Kapok egy ébresztõ puszit, de mire kérdezhetnék, már el is szalad. Felhívom a testvéremet, hogy mi történt õ meg mozgósítja a csapatait.

Kifaggatnak, de nem mondok semmit, csak amit valóban láttam. A sötét kapucnit, de azon kívül semmit és azt is elmondom, hogy megmentette az életemet, még ha ezzel egy másikét is vette el.

Félóra múlva végeznek a kihallgatásommal. Egybõl Mangetsu-hoz sietek és csengetni kezdek. Amikor ajtót nyit, makacs fejjel nézek rá. Tudom, hogy õ volt és ezt már nem fogja kimagyarázni.

- Mit keres itt? – kérdezi, mire beengedem magamat és becsukom az ajtót.

- Te vagy a kálás gyilkos. – jelentem ki, amire próbál meglepõdött fejet vágni.

- Maga napszúrást kapott vagy mi a franc? – kérdezi és elkezd nevetni, de hallom, hogy csak erõltetett nevetés és próbál félre vezetni.

- Elfelejtetted, hogy magas IQ-m van? Engem nem lehet átverni. Minden részletet észreveszek, legyen bármilyen kicsi. – magyarázom, amire végre abba hagyja a nevetést.

- És akkor most mit akar? Megzsarolni, hogy beköp a zsaruknak? – fordul el tõlem. Látom, nem érti a helyzetet.

- Ha be akarnám köpni már régen megtettem, volna. – mondom komolyan, majd õt figyelem és látom, meglepõdve fordul hátra.

- Szóltál a rendõröknek? Te meg vagy húzatva? – kérdezi teljesen idegesen és felháborodva.

- Ha nem szólok sokkal gyanúsabb egy férfi. Meg amúgy is, ha azt mondom nem láttam arcából semmit, akkor még nekem is elhiszik. Ügyvéd vagyok és van egy testvérem is. – magyarázom, amire látom, kicsit kezd megérteni és csak elvigyorodik.

- Szóval ennyire gonosz vagy te is vagy csak be akarsz szállni az üzletbe? – érdeklõdik ezúttal vigyorogva.

- Zseni vagyok nem bûnözõ. Ennyire nem süllyedek le. – mondom felhúzva a szemöldökömet.

- Akkor még is mit keresel itt? – kérdezi, amire közelebb megyek hozzá.

- Van valami, ami piszkálja a fantáziámat és meg akarom tudni, hogy igaza van-e. – mondom komolyan, majd magamhoz ölelve csókolom meg szenvedélyesen.

Odaérünk, és egybõl elkezdi a faggatózást, de én válaszolok helyettük még olyan ügyeket is megpróbálnak a nyakára varrni, amikhez semmi köze nincs. Egy órán keresztül faggatnak minket, amivel az én idegeimre is mennek lassacskán, amire nagyon hepciás vagyok. még is mit képzel, kivel beszél? Ha tudná, hogy egy zsenivel van dolga, akkor nem így kérdezõsködne.

Mikor végzünk, felállok és visszamegyünk az irodámba, mert egy kocsival mentünk, de iszonyatosan pipa vagyok és feszült. Megbeszélünk egy új idõpontot és már megy is elfele az irodámból.

Most az egyszer én is összepakolok, és már itt sem vagyok. hazamegyek, mert reggel korán kell kelnem így inkább hazaérve letusolok, és már fekszek is az ágyba, hogy kipihenjem a fáradalmakat. Ez nehéz ügy lesz, ha mindig is így kifaggatnak minket már, mint az ügyfelemet, de akkor is.

Másnap hajnalban csörög a telefonom, hogy menjek, mert gond van. Egybõl kipattanok az ágyból, majd elmegyek arra a címre, amit megadnak. Elég nagy felhajtás van. Megtudom, hogy megölték az ügyvezetõ rendõrt, és hogy szóljak az ügyfelemnek, mert különben rendõr kocsival mennek érte. Elõkapom a telefonomat és addig hívom, amíg fel nem veszi.

- Igen? – szólal meg kómásan.

- Elnézést, hogy ilyen korán zavarom. Shin vagyok. – mondom bemutatkozva.

- Miben segíthetek?

- Egy nagyon rossz hírem van.

- Mégpedig? – kérdezi morcosan, de ha most kicsit elképzelem, biztos nagyon aranyos lehet. - Nem tudja mégse igazolni az ártatlanságomat? – kérdezi meg, visszahozva gondolataimból.

- Dehogyis. Az gyerekjáték lenne normál esetben.

- És most nem normál eset van? – kérdez vissza.

- Nem. Megölték a nyomozót.

- Hogy micsoda? – mondja döbbenten.

- Az egyik sorozatgyilkos áldozata lett. Csak ennyit sikerült kiderítenem. Az ön ügyét, ha jól tudom Kobayashi nyomozó fogja átvenni. Annyiból jó ez a dolog, hogy neki nincsenek elõítéletei, viszont így egy kicsit el fog húzódni az ügy. Ráadásul arról is értesítettek, hogy szeretnék önt is kihallgatni, mint gyanúsítottat. – tájékoztatom mindenrõl, amit telefonon keresztül elmondhatok.

- Még egy dolog, amiért bûnbakot keresnek... Csodás. – morogja felháborodva és meg is értem aggályait, de akkor is be kell jönnie.

- Ne idegesítse fel magát. Semmi bizonyítékuk sincs. Ez csak egy kihallgatás lesz. Nem vádolhatják meg mindenféle indok nélkül.

- Remélem, igaza van.

- Azt mondták legkésõbb hatra menjünk be, különben járõröket küldenek magáért.

- Rendben. Akkor összeszedem magam és elmegyek az irodájához.

- Remek. Akkor ott várom.

Letesszük a telefont és én is gyorsan az irodámba megyek, ahol hamar megkapom az aktákat és már is belevetem magam. Ahogy olvasgatom és próbálok kitalálni valamit kopogás zavar meg csendességembõl.

- Szabad. – szólok ki, de az aktákból nem nézek fel.

- Üljön le egy pillanat és megyünk, csak elõtte még ezt az aktát át kell néznem. – mondom, mire érzem, hogy elkezd körbe járkálni, de nálam sok mindent nem talál. Se családi képet, se egy festményt, csak kifejezetten könyveket, amik a munkámhoz valóak.

- Hogy hogy nincsenek képei? – teszi fel a kérdést, mire felnézek a papírból.

- Nem akarom, hogy tudják, hogy néznek ki. Ügyvéd vagyok. az ügyvédeknek sok ellenségük van, így inkább megtartom a családomat magamnak. – mondom komolyan, majd visszanézek.

- De a titkárnõjével tudják zsarolni. – kezd el kicsit puhatolózni.

- És akkor mi van? Õt vihetik. – jegyzem meg.

- Hiszen idáig meg vissza van önért, azon csodálkozik az ember, hogy nem egy pár. – mondja kicsit kuncogva.

- Esélytelen lenne, mivel a férfiakat szeretem. – mondom, és érzem, kicsit megáll és meglepõdik, de egybõl tovább indul. – De maga is a férfiakat szereti. – jelentem ki, mire rám néz.

- Még is honnan gondolja?

- Elég magára nézni. A viselkedése, na meg a tegnapi puhatolózás a rendõr részérõl eléggé bebizonyította feltevésemet. Arról nem is beszélve, hogy egyedül él és senkije nincs, na meg nem érezni magán nõi parfüm illatát. – fejezem be okfejtésemet, mire végzek. Elteszem a papírokat és megdöbbent ügyfelemre nézek.

- Maga véletlenül nem nyomozó? – teszi fel kicsit félve a kérdést.

- Nem. Teljes mértékben ügyvéd vagyok, de orrom és eszem nekem is van. – felveszem a táskámat. – Indulhatunk. – mondom, majd bólint és elindulunk. Beszállunk a kocsimba, majd hajtok a szokásos hely felé.

- Mondja csak ön hanyasra diplomázott, meg mit tanult még mellette? – kérdezi puhatolózva.

- Ha az életemre kíváncsi, akkor csak annyit mondok, hogy 170 feletti IQ-m van. – árulok el ennyit magamról, amire szinte a szája is tátva maradt. – Most már remélem, érti, hogy miért nyerem meg az összes ügyet, amit rám bíznak.

- Azt hiszem sejtem. – mondja, majd elõrefordul.

Kiszállunk és bemegyünk a kihallgató szobába. Megint jönnek a jól megszokott kérdések, amikre az ügyfelem válaszol, mert nem tudom este hol volt és mit csinált, de amikor azt kérdezik tudja-e bizonyítani. Már én állok mellé, hogy hajnali négykor hívtam fel és hogy álmos hangja volt szóval aludt. Meg is mutatom a telefonomat, hogy megmutassam mikor hívtam.

Nem nagyon tetszik nekik a dolog, hogy én vagyok az ügyvéd, mert én mindenben találok kivetni valót. Próbálkoznak mindenféle ürüggyel meg egyéb dologgal, de ekkor jönnek a kérdések, amikre nem tud válaszolni. Félóra után megunom és Mangetsuval együtt felállva hagyjuk el az épületet és megyünk vissza az irodámba. Álmos vagyok nem kicsit és a szemem is káprázik.

- Meghívhatom egy kávéra? – teszi fel a kérdést kedvesen, amire most elmosolyodok és kivételesen elfogadom a meghívást.

- Köszönöm az most jól esne. – állok fel és fogom a tárcámat. Lemegyünk a közeli kávézóba. Rendelünk kávét és egy kis enni valót is, de én fizetek, hiszen még is csak az én ügyfelem. Az illem engem erre tanít, meg hátha több jussot kapok.

- Nem úgy volt, hogy én hívom meg magát? – néz rám felvont szemöldökkel, amire csak elmosolyodok.

- Most nem mindegy? Így legalább nyugodt körülmények között tudunk egy kicsit beszélgetni, hogy jobban megismerjük egymást, viszont arra vigyáznom kell, hogy a családomról még véletlenül se mondjak semmit, mert azt sosem szoktam és ezek után sem lesz máshogy, kivéve, ha esetleg felszedem egy kicsit, mert irtóhelyes és még fogamra is való a kicsike, már csak az a kérdés, hogy õ hogy vélekedik rólam.

Ma reggel is már az irodámban esz a fene. Legújabb öltönyöm van rajtam. Fekete csíkos, akár egy gengszter öltönye, de nem érdekel. Nekem most ehhez volt hangulatom, de az inggel és a nyakkendõvel, azért csillapítom kicsit a hatást.

Éppen a kávémat iszogatom, amikor belép a titkárnõm.

- Shinchi kapott egy lég érdekes ügyet. Legalább is a férfi magát kérte, mert hallotta önrõl, hogy a legjobb. – kezdi el magyarázni, ami már érdekesnek bizonyul.

- Értem. Köszönöm tegye le az asztalomra. Mindjárt megnézem. – mondom, és megiszom a maradék kávémat. Kimegy a kis pipi, majd felveszem az aktát és elkezdem olvasni.

20 feletti a férfi és építészmérnök. Na, nézzük mit hoztak fel ellenne vádakat. Az elmosódott ujjlenyomat megkérdõjelezhetõ. A terveket meg kell majd néznem, meg a számlákat is, mert azokat is meglehet kérdõjelezni. Hisz ezek mind csak közvetett bizonyítékok nem értem, hogy ezek alapján, hogy kellek én még is mellé, meg hogy mehet bíróságra.

A karton tanulmányozásából a telefon zavar meg.

- Mr. Nagano megjött Akai úr. – mondja, mire leteszem az aktát.

- Küldje be. – szólok vissza.

Nem is kell sokáig várnom és belép egy nagyon szexi kinézetû fiatal srác, aki még is csak húsz felett van. Mosolyogva fogadom és mutatok az elõttem lévõ székre, amin helyet foglal.

- Üdvözlöm Nagano Shinichi vagyok, de hívjon csak Shin-nek. – mutatkozok be.

- Akai Mangetsu. – mutatkozik be õ is. – úgy hallottam maga nagyon jó ügyvéd és képes megcáfolni az ellenem felhozott vádakat.

- Jól hallotta, de a tárgyalásig még egyenlõre kutakodnom kell, de ami a legfontosabb szabály nálam, hogy nélkülem egy szót sem mondhat senkinek. A rendõröknek, a nyomozóknak, még a családjának sem. – mondom komolyan. – Ha ezt meg tudja csinálni, akkor megoldok mindent. – mondom magabiztosan.

- Látta miket mutattak fel ellenem? – teszi fel a kérdést.

- Igen láttam, de ezek mind csak közvetett bizonyítékok. Ezeket nagyon könnyen meglehet vádolni és a legkönnyebben lehet megdönteni. – mondom mosolyogva.

- Akkor mi azt hiszem, nagyon jóban leszünk. – mondja mosolyogva, amit viszonzok.

- Ha hajlandó velem együtt mûködni és nekem mindent elmondani mi történt és hogyan, akkor természetesen. – bólint állítására.

- Mire lenne kíváncsi? – dõl hátra a székben és várja kérdéseimet.

Elõveszek egy tollat és jegyzetfüzetet, majd sorban teszem fel a kérdéseket, amikre szükségem van. Minden félérõl kérdezek. Munkájáról, magánéletérõl, hogy vannak-e rossz akarói, riválisai. Mindent megkérdezek, amit csak tudok és látom megértette a szabályokat, mert elég szépen és engedelmes válaszolgat.

Mikor már kellõ információ meg van közötte az is, hogy merre lakik, elkezd csörögni a telefonja.