Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Lassan elkezdek ébredezni, hogy pánik van a repülõn és valamit bemondanak, de nem értem, hogy még is mi a nyavalya akar lenni.

- Mi történt? – kérdezem kómás fejjel, majd érzem, hogy teljesen megrázkódik a gép és magamhoz ölelem kicsimet.

- Valami viharba repültünk bele. Egyáltalán ha tudják, hogy vihar lesz, minek engedik felszállni a gépet? – mondja, majd szinte az ölembe ül, annyira bújik hozzám és én sem akarom, hogy valami baja legyen.

- Nyugodj meg, nem lesz semmi, biztos csak egy kicsi vihar, ne aggódj. – sajnálom Kicsim, de a nyugtatásod nem jött be…

Kicsimen érzem, hogy nagyon aggódik és fél, hogy most mi lesz. Még szerencse, hogy örökre ott maradunk, ahova menni készülünk, csak érjünk el oda egyszer épségben. A gép érzem, hogy kicsit süllyedni kezd, szorosan ölelem kicsimet, majd látom, hogy nagyon néz, oldalra oda nézek és látom, hogy ég a szárnya a gépnek lehet belecsapott a villám. Közben a hangos bemondóba is bemondják, hogy kényszerleszállás lesz, mert a gépnek a farka megsérült. Király kicsim, most még jobban pánikol és hol a karfát, hol az én karomat szorongatja, szegénykém most nem irigylem egy cseppet sem.

Egyre csak zuhanunk és kicsit szerelmem, mintha be is könnyezne és szorosan bújik hozzám magamhoz ölelem és a fejét puszilgatom, közben várom, hogy mit fognak csinálni a repülõsök. Egyszer csak nagyot csattan a gép, de nincs semmi baj, szorosan ölelem a kicsimet, aki szinte retteg. Kicsimre nézek.

- Leszálltunk. – mondom neki, mire a sok idegeskedéstõl könnyek gyûlnek a szemébe és érzem, hogy a fejét a vállamba fúrja és a könnyei a felsõmet áztatják.

- Minek kellett utaznunk? Miért nem volt jó ott ahol voltunk? Most itt fogunk maradni? Minek kellett? Miért nem maradtunk a közös kis lakásunkba? – mondja hadarva a kérdéseket, mire magamhoz ölelem, és a fejére adok puszit, közben a hátát simogatom.

- Meg akartalak lepni. – mondom halkan, mire rám néz.

- Minek? Mi értelme volt? Nem volt elég, hogy boldogok legyünk letten a kis házban és egymás karjaiba ébredjünk reggelente és élvezzük egy más társaságát? Neked ennyi nem volt elég? Mit akarsz még többet? – kérdezi tõlem szemre hányóan.

- Azt hogy ne add fel az álmaidat. El akartam veled költözni a világ másik végére, hogy tudj suliba járni ahova felvettek miattad, hogy ne mondja mindig mindenrõl miattam, és hogy tudj tovább élni és fejlõdni. – mondom neki komolyan, mire látom, hogy meglepõdik és próbálja felfogni a szavaim jelentését, majd feláll és elkezd sétálni le a géprõl.

Utána megyek, majd körbe nézek, hogy mi is van itt és mirõl mit lehet tudni. Még szerencse, hogy biosz órán nagyon sokat figyeltem. És tanultam is. elkezdek körbe járkálni, majd elõveszem a telefonomat, de semmi térerõ nincs. Fasza ezzel aztán lehet segítséget hívni. Zsebre vágom és elkezdek körbe szimatolni, hogy mi merre, majd összetalálkozok Szerelmemmel. Nem szól hozzám, hanem kikerülve próbál tovább menni, de nem engedem.

- Most mi van? Nem fogsz hozzám szólni, csak azért, mert jót akartam neked és még mindig akarok? – kérdezem tõle, de semmi választ nem kapok. Magamhoz és megcsókolom. Várom, hogy viszonozza, de semmi. Nem csókol vissza, csak áll mint egy fadarab és még a szemembe sem hajlandó nézni.

- Még is mit vársz most tõlem? – kérdezem tõle, mire nem mond semmit, csak elfordul. – Hayate könyörgöm, válaszolj valamit? Mi rosszat tettem, amiért nem szólsz hozzám? Kezdesz megrémiszteni. – mondom neki és én most kezdek el pánikolni.

- Nem tudom mit akarok. – mondja halkan. Ne könyörgöm, ne mond azt, hogy el akarsz hagyni itt és most. Könyörgöm, bármit mondj, csak ezt ne. Meg halok nélküled szerelmem. Annyira, hogy nem bírok, nélküled élni képes vagyok repülõre ülni és vigasztalni téged, csak kérlek, ne hagyj el.

Nézek rá folyamatosan és várom, hogy még is mit fog mondani és hova fogunk kilyukadni, de nem mond semmit.

- Mi lesz velünk? – kérdezem tõle és teljesen kétségbe vagyok esve, ha ennek vége, akkor nem fogom túl élni. Túlságosan össze leszek omolva. Kicsim az egyetlen anyám halála óta, aki miatt érdemes élnem és léteznem.

Mikor elkezdek ébredezni, érzem, hogy kicsim még mindig itt van velem, aminek nagyon örülök, hiszen nem akarok most egyedül lenni.

- Sss.. nyugalom,itt vagyok. – mondja kicsit csitítva, majd egymás szemébe nézünk és az enyémekbe, már megint gyûlnek a könnycseppek, amik legördülni akarnának.

- Miért.. miért hagyott itt? – kérdezem tõle elcsukló hangon. Annyira fáj, mintha egy darabot téptek volna ki a szívembõl.

- Nyugodj meg.. Nem akart… - próbál nyugtatni.

- De mégis… megtette.

- Tudod, mikor az apám meghalt… – kezd bele egy olyan történetbe, amit soha nem mesélt nekem. - … Nem igazán tudtam felfogni a dogokat. Amikor jött a hívás anyámnak, hogy apám kórházba került egybõl odasiettünk. De mikor már odaértünk, már meghalt… Elköszönni se tudtam tõle. 1 nappal azelõtt még mosolyogva beszéltünk arról, hogy elmegyünk ahhoz a rejtett kis folyóparthoz, ahová égen is mindig elvitt. Mindig is sokat dolgozott, keveset volt velünk, így ritkán esett meg, hogy bárhova is elmegyünk. De most megígérte… hogy szakít idõt ránk. Apám sem akart itt hagyni, de mégis megtette, erõs férfi volt, ennek ellenére, mégis megadta magát.. Még halála után, se engedték, hogy lássuk, a baleset miatt, ennek ellenére mégis bementem hozzá.. – mondja nekem és hallom a hangján, hogy az ó torkában is ott van a gombóc, ami az enyémet is szorítja.

- Így szerencsésnek mondhatod magad. Elköszönhettél tõle és ilyen sokáig kitartott melletted, ez nem mindenkinek adatik meg. – mondja nekem, mire rá nézek, és nem veszem le a tekintetem róla. Nem is tudtam, hogy ekkora fájdalma van egyetlenemnek. - Úgy, hogy ne aggódj, nem hagy el téged soha.. Itt van veled, és innen soha nem fog eltûnni és senki nem veheti el… – mondja, majd a kezét a szívemre teszi.

Megfogom, majd egy puszit adok a kezére.

- Köszönöm, hogy itt vagy velem. – mondom neki halkan, de még is hálásan.

- Ugyan már ez a legkevesebb. – mondja, majd szorosan ölel magához.

Ez az este már csak így telik. Egymást öleljük és pihenünk, közben forog az agyam folyamatosan, hol anyámon, hogy pedig kicsimen, majd lassan elalszunk egymás karjaiba.

Egy hét elteltével már minden jobb volt. Meg lett tartva anyumnak a temetése, majd tovább nézelõdtem ház után, amit találtam és egy kisebb melót is találtam, de majdjutok máshova is remélem.

A repülõ jegyek a kezemben vannak. Ma kell indulnunk, hogy odaérjünk rendes idõbe, hogy Hayate tudjon suliba járni. Most éppen nincs itthon, mert dolga akadt, ezért egyedül kezdem összepakolni a cuccainkat. Már szinte mindennel meg vagyok mikor belép és meglepõdve látja a hatmillió bõröndöt.

- Hiro. Kicsim merre vagy? – hallom kicsim kétségbe esett hangját, mire kijövök a konyhából.

- Szia, szívem. – odamegyek hozzá és megcsókolom, amit viszonoz.

- Hova akarsz menni – kérdezi és hallom a hangján, hogy fél.

- Nem én. Mi. – mondom mosolyogva, mire éretlenül néz rám. - elköltözünk. Elutazunk. – mondom neki mosolyogva, mire kikerekednek a szemei.

- De még is hova és miért? – érdeklõdik, mire megcsókolom és elmosolyodok.

- Ne járjon annyit az a furfangos elméd, mindent meg fogsz tudni idõben, de egyenlõre meglepi. – mondom neki mosolyogva, majd hívok egy taxit és ketten szépen lepakolunk, majd a kutyus kicsimnek az ölébe landol és meg mondom a taxisnak, hogy a reptérre vigyen. Magamhoz ölelem kicsim és csókot adok ajkaira, majd megsimítom a kutyulit.

Mikor megérkezünk, leadjuk a bõröndünket, majd megmondom melyik gépre fogunk felszállni, hogy hova is vigyék õket, amire bólintanak. Kicsimmel megyünk a bejáratokhoz, majd felszállunk a gépre és még mindig látom, hogy össze van zavarodva, hogy minek is ez a hirtelen költözés és utazás egyben. Magamhoz ölelem, majd nem foglalkozva senkivel aki minket néz, de kicsit elalszok kicsimet ölelve és simogatva…

Összepakol, majd lemegyünk a kocsihoz, de nem enged vezetni, amit meg is értek. Bemegyünk, és egybõl megkérdezzük, hogy anyám merre található. Felmegyünk, de nem mehetünk be hozzá. Teljesen ideges vagyok és nem sok választ el, hogy teljesen kiakadjak. Kicsim odajön hozzám és megölel. A hátamat simogatja és próbál nyugtatni szavakkal, amik szinte el sem jutnak a tudatomig. Mikor szólnak, hogy bemehetek, egybõl felállok és odamegyek anyámhoz.

- Anya kérlek, tarts ki. – mondom neki szinte könyörögve, majd megfogom a kezét és halványan elmosolyodik.

- Szeretlek Hiro és nagyon büszke vagyok rád. Tudom, hogy nem mondtam sokszor, de mindig így gondoltam. – mondja halkan és kicsit nehezen.

- Anya ne beszélj így maradj velem. Kérlek, szükségem van rád. – mondom neki.

- Nagyon szeretlek kicsim. Maradj ilyen, mint amilyen vagy. – mondja, majd behunyja a szemeit és a kezei is kicsúsznak az enyémbõl, majd meghallom a folyamatos egyenletes sípolást.

- Ne anya. Könyörgöm. – mondom, majd elkezdek zokogni és ráborulok. Nem akarom, hogy itt hagyjon. Jönnek az orvosok és ellöknek onnan, hogy tudják csinálni a dolgokat, de ott akarok lenni. Visszarohannék, de lefognak.

- ANYA! – kiabálom és tovább folynak a könnyeim, majd nehezen kituszkolnak a szobából, mire kicsimet érzem meg.

Zene

- Hiro. Meghalt. – mondja halkan és megölel.

- Nem nem halhat meg õ nem. – mondom és ellököm magamtól meg próbálok vissza menni, de szorosan megölel és tart mire kicsit elkezdem püfölni és most érzem egyedül a legérzékenyebbnek magam és a legsebezhetõbbnek.

- Kicsim kérlek. – suttogja szerelmem, mire csillapodok egy kicsit, majd tovább kezdek zokogni, végül szorosan megölelem, és szinte markolom, a felsõjét annyira fáj. Úgy fáj minden. Nem akarom, hogy elhagyjon anyám. Azt mondta örökre velem lesz és vigyázni fog rám.

- Gyere, menjünk haza. – mondja, majd elkezd haza vinni, mire nem ellenkezek, de nem mondok semmit. Beülünk a kocsiba és kifele nézek az esõ is esik. Velem együtt zokog az idõ is. Siratja anyámat.

Hazamegyünk, de még mindig nem szólunk egymáshoz. Befekszek az ágyba és összekuporodva próbálom tartani magam, de nem megy. Elkezdek sírni, mire kicsim odajön hozzám és megölel, én meg úgy bújok hozzá, mint egy megrettent kis nyuszi, akit most akartam megölni, de éppen megúszta a dolgokat. Szorosan fogom a felsõjét, mire szorosabban ölel magához és a hátamat simogatja. Nem tudom, miért van ez. Nem tudom felfogni ezt az egészet. Olyan nehéz és olyan rossz. Addig sírok, amíg el nem alszok, de a szorításomból egyáltalán nem engedek egy percre sem.

Nem látom semerre kicsimet és tuszkolnának kifele, de nem érdelek, akkor is bent maradok. Kurvára ideges vagyok. kiütöm Morita-t, majd beljebb megyek, ahol már hallom, hogy ott is verekedés történik. Beljebb megyek és látom, hogy szerelmemet vernék. Közbelépek és kiütöm a csávókát, majd kicsimhez megyek.

- Jól vagy? – kérdezem tõle aggódva, mire rám néz és megölel, de ekkor egy hatalmas ütést érzek a tarkómon, ami kibasszottul fáj.

- Takarodj innen te rohadék. – hallom meg a hátam mögül a hangot mire kicsimre támaszkodok, mert nem sok kell, hogy összeessek. Erõt veszek magamon, majd feltápászkodok és megfordulok.

- Hiro hagyd, ne foglalkozz vele. – mondja, de mint aki nem is hall. Neki támadok a srácnak és leverem, de úgy, hogy fel nem bír kelni utána és csak nyöszörög. Mindenki megijed, mire nem bírom tovább. Elsötétül elõttem minden és összesek.

Legközelebb mikor magamhoz térek, az ágyamban fekszek és érzem, hogy borogatás van a homlokomon. Kinyitom lassan a szememet, majd kicsim aggódó tekintetével találom szemben magam.

- Hiro. Végre felkeltél. – mondja aggódva, majd befekszik mellém és hozzá bújik, majd megölel.

- Mi történt? – kérdezem tõle érdeklõdve.

- Elájultál az ütéstõl, amit kaptál. Utána hazahoztalak és nem akartalak egyedül hagyni. – mondja, majd puszikat kapok az arcomra.

- Sajnálom, de nem akartam, ho….. – nem hagyja, hogy végig mondjam, mert ujjait az ajkaimra helyezi.

- Csssss. Ne mondj semmit. Tudok mindent. – mondja kedvesen, majd megcsókol. Magamhoz ölelem és viszonzom a csókot, ahogy csak tudom, és minden szenvedélyemet beleadom. Tovább ölelem a hátát és élvezem az együtt töltött pillanatokat. Most már tudom, hogy több házi bulira nem fogunk menni. Nem akarok még egy ilyet és elveszíteni sem akarom kicsimet, mert abba belehalnék, de még a meglepetésem még így is hátra van neki, ami legalább is remélem, hogy tetszeni fog neki.

Ahogy ölelgetjük meg csókolgatjuk egymást csengetnek. Ki a faszom az ilyenkor? Állnék felfele, mikor kicsim vissza fog.

- Maradj és pihenj. Nem akarom frászt kapni tõled. – mondja kicsit viccelõdve, majd feláll és kimegy ajtót nyitni, azért felállok és meglesem ki az. Az ajtóból figyelek és hallok minden szót.

- Jónapot. Mr. Shuichi urat keresem. – mondja, mire kicsim válaszol is.

- Most éppen pihen mit mondjak neki? – kérdezi, mire elmosolyodok, majd õt figyelem és hallgatózok.

- Kérem, mondja meg neki, hogy az édesanyja kórházba került a rákja miatt és csak pár napja vagy talán csak órái vannak hátra. Gondolom, szeretne még elbúcsúzni tõle. – mikor meghallom, teljesen ledöbbenek és megszólalni sem merek. Hayate hátra néz és akkor meglát engem.

Lábaimból kifut az erõ és a földre ülök.

- Hiro. – hallom kicsim hangját és már ott van mellettem, majd felállít és leültet az ágyra.

- Be kell mennem. – mondom és próbálnék akár mit csinálni, de a lábaim még mindig gyengédek és hasra esek, mire Hayate, csak felállít megint és leültet.

- Mindjárt beviszlek hozzá, de kérlek, addig maradj itt. – mondja nekem aggódva, majd elköszön a csávótól, majd visszajön hozzám és segít nekem készülõdni. Még tartom magamat, de ha meg hal tuti nem fogom tartani magamat. Nem bírom. Olyan jó anyám volt.

- Indulhatunk, kész vagyok. – mondja kicsim sóhajtva, mire csak bólintok és beszállok a kocsiba, majd mikor szerelmem is beszállna, anyja jön ki és egy papírt nyom a kezébe, amire látom, hogy meglepõdik. Beszáll és elindulunk.

Egész úton próbálok beszélgetni Hayate-val, de nem tudok, mert nem figyel rám. El van túlságosan gondolkozva. Egyszer kicsit hangosabban szólok neki.

- Hayate minden rendben? – szólok neki hangosabban és megbökdösöm, hogy tényleg rám figyeljen.

- Hogy? Kérdeztél valamit?

- Minden rendben? Furcsa vagy… - mondom, és néha rá nézek, de az útra kéne inkább koncentrálnom.

- Ja, persze.. minden rendben, csak… csak anyám kissé kiborított. Nem értem minek kellett így cirkuszolnia. – mondja halkan és kifelé néz az ablakon, de valahogy nem hiszek most neki. Valami más is van a dologban, amit nem akar elmondani.

- Biztos, hogy csak ennyi? – kérdezem meg a biztonság kedvéért.

- Igen, biztos. – mondja röviden. Rendben, ha nem akar beszélni róla akkor nem faggatom. Remélem, majd egyszer úgy is elfogja mondani ami nyomasztja.

Felmegyünk a házba és kiürítek neki egy szekrényt, ahova tud pakolni. Elég lassan kezd el pakolni, de végig figyelem, hiszen annyira szeretném a karjaim közé fogni, hogy az csak, jaj. Egyszer csak gondolok egyet és kimegyek, a konyhába fõzök egy kis teát, meg valami kajához is hozzá kéne látni, mert valahogy nem igazén szeretem éheztetni az emberiséget.

Visszamegyek kicsimhez, hogy megkérdezzem mit akar enni ebédre, de akkor látom, hogy egy papírt olvas. A háta mögé megyek és elolvasom, amit a kezében tart, de egy kicsit el fog a félelem, mikor megtudom, hogy felvételt nyert az egyik legjobb mûvészeti suliba, ami a világ túlsóvégén van. Elkezdek gondolkozni, mire aggódó szemeit emeli rám.

- Nem foglak itt hagyni. Hagyni fogom a sulit. – mondja nekem és az arcomat figyeli.

- Miattam nem mondhatsz le az álmodról. – mondom neki, mire csak hitetlenkedve néz rám.

- Nem foglak itt hagyni akkor sem. Nekem már te vagy az álmom és veled akarok lenni. Szeretlek. Kérlek, ne küldj el magadtól. – odajön hozzám és megölel, mire magamhoz ölelem, és a derekát simogatom.

- Nem akarlak elküldeni, de el kell menned a suliba. Nem hiába vettek fel, és ahogy látom a világ egyik leghíresebb sulija. Egy ilyen lehetõséget butaság lenne kihagyni. – mondom neki és a szemébe nézek, de csak a fejét rázza.

- Nem foglak itt hagyni és nem nyitok errõl vitát. – mondja komolyan és kidobja a kukába a papírt és kimegy a konyhába. Kiveszem és elteszem a papírt, majd kicsit részletesebben elolvasom. Majd egy hét múlva kéne indulnia, hogy odaérjen. Elrakom, majd felállok és kimegyek. Elõveszem a laptopomat és elkezdek nézelõdni házak után, hogy még is mi van meg felteszem a sajátomat hirdetésre, hogy eladjam és abból bejövõ pénzemet is oda tudjam koncentrálni meg munkát is kezdek keresgélni, mikor öleli és simogató kezeket és karokat érzek meg a mellkasomon, majd ajkakat a nyakamon.

- Mit csinálsz? – dorombolja a kérdést a fülembe.

- Majd meglátod szerelmem, de tetszeni fog. – mondom neki mosolyogva, majd lezárom, az ölembe ültetem és megcsókolom szenvedélyesen. Most olyan jó így kettesben lenni, hogy nincs kedvem sehova sem elmenni. Maradnék inkább itthon és kényeztetném szerelmemet, de nem hagyja terveimet érvényesülni így elmegyünk vásárolni egy kis ajándékot, majd irány a házi buli.

Kicsim becsenget, de a háta mögött állok és a derekát simogatom, majd néha egy két csókot is kap tõlem, mikor hova. Kinyitják az ajtót, majd mosolyogva néz Hayate-mra.

- Szia Hayate. – köszön neki az ismeretlen.

- Szia Morita. Bemutatom a kedvesemet Hiro-t – mutat be kicsim, mire kezet fogok a sráccal és bemegyünk. Egy nagycsomó pasi. Szinte mások sincsenek csak pasik.

- Bocs Hayate, de nem tudtuk, hogy van barátod és ezt a partit neked rendeztük volna, hogy végre össze gyere valakivel. – mondja a srác, mire kihúzom magam és kicsimet figyelem, hogy ez most még is mi akar lenni.

- Lehet jobb, ha megyek? – kérdezem és a kicsimre meg haverjára nézek.

- Szerintem jobb lenne. – mondja a srác, mire meglepõdök, és felhúzott szemöldökkel nézek rá, majd kicsimre nézek. Most még is mi legyen? Menjek egyedül, vagy szerelmemmel, vagy maradunk minden a ketten, de akkor tuti, hogy nem fogom elengedni egy percre sem. Amíg kicsim válaszát várom egy srác már oda is pofátlankodik.

- Szia. Jin vagyok. nagyon jól nézel ki nincs kedved velem táncolni? – kérdezi, de meg se várja kicsim válaszát és már viszi is elfele tõlem. Mikor meg akarnám állítani a srácot, a haverja leállít.

- Hagyd békén nem a te súlycsoportod. – mondja nekem komolyan, mire kicsimet figyelem, hogy még is mit csinál, de nem látom, mindenki körbe veszi, és nem tudom, mit csinálhatnék, kétségbe vagyok esve. Mindent megtennék érte. Még ezt a várost is itt hagynám miatta, hogy tovább tanulhasson.

Látom, hogy a kérdésemre kicsit elkerekednek a szemei.

- Ezt most.. Komolyan kérdezed?

- Persze. –mosolyodok el meglepettségén – Ennél komolyabban még nem gondoltam semmit sem.

- De én… Én nem akarok itt zavarni …

- Ne butáskodj.. Te sosem zavarsz. – mondom neki õszintén, mire végig simítok az arcán.

- Ha… Ha tényleg szeretnéd akkor.. nagyon szívesen. – mosolyodik el, mire odamegyek, hozzá megölelem, és hosszan megcsókolom. – De a kis vakarccsal mi lesz?- kérdezi, mikor hagyom levegõhöz jutni.

- Milyen kis vakarcs? – kérdezem tõle, de nem engedem el egy percre sem.

- Hát a kutyu. – mosolyodik el még jobban, mire leesik nekem, hogy mit is mond. – Nem szívesen bízom hugira, még a végén szétgingyolja szegényt.

- Hát persze, hogy hozhatod, elfér õ is.

- Rendben. – mosolyog, majd feláll, és az ölembe ül. Tökéletes hely ez neki.

- És… - szólal meg egy csók után, mire a kezeit a nyakam köré fonja és elkezdi kicsit birizgálni, ami nagyon jól esik és a szemembe néz – … ami azt illeti lenne 2 apró kérésem. –elmosolyodik.

- Mégpedig? – kérdezem kíváncsian.

- Szeretném, ha eljönnél ma velem ajándékot venni. – mondja, de nem értem, mire fel. Nem mondott nekem semmit, hogy lenne valami a családban. - az egyik barátomnak lesz a születésnapja és az otthon rendezett bulijára meghívott engem is, ahova természetesen szeretném, ha eljönnél velem, bár lehet, nem kellene erõltetni még a sebed miatt… – mondja kedvesen.

- Ne aggódj, semmi bajom már, ami pedig ezt illeti, nagyon szívesen elkísérlek.

- Biztos? Nem szeretném, ha valami komolyabb bajod lenne már megint miattam.. elvégre eddig mindig csak bajod származik miattam.. – mondja és elveszi rólam a tekintetét. Kicsikém ne nézz el, kérlek.

- Hé.. ne butáskodj.. – az állához rakom a kezemet és fordítom vissza az arcát felém, mire megint rám néz.

- Tudom, de… - még mielõtt akár mit is mondana, az ujjaimat az ajkaira helyezem és így próbálom kicsit belé fojtani a szót. Megcsókolom lágyan és közelebb húzom magamhoz, majd a szemébe nézek.

- Elhozzuk a cuccaidat hozzám és utána elmegyünk vásárolni estére rendben? – kérdezem tõle, mire kicsit elmosolyodik, de bólint. – Figyelj kicsim. A sebem, ha fáj, csak attól van, mert gyógyul. Kisebb lett. Nem lesz semmi baj. Nem szokott már vérezni sem. – mondom neki és próbálom nyugtatni kicsit.

Egy kicsit még ülünk a szépen és ölelgetjük és simogatjuk egymást, aminek nagyon örülök, hiszen az elmúlt pár napban nagyon hiányzott az ölelése és a közelsége. Puszikkal is elhalmozom minden fele.

Egy idõ múlva viszont sajnos menni kell. Felállunk és elindulunk kicsimhez. Beszállunk a kocsimba és már megyünk is, majd kéz a kézben sétálunk fel hozzájuk, amire jó páran megnéznek mindeket, de hát ki anyavaját érdekel? Felmegyünk, mire kicsim anyukája szalad elénk.

- Jaj, sziasztok. – mondja fülig érõ mosollyal. – pont jó kor jöttetek most készítettem egy kis ebédet. Gyertek, tartsatok velem. – mondja, és már fogná is meg a kezemet, de elhúzom és kicsim is észnél volt.

- Anya. Állítsd le magad, csak a cuccaimért jöttünk és már itt sem vagyunk. – mondja komolyan, mire nagyot néz az anyja.

- Hogy érted? – értetlenül.

- Hiro-hoz költözök. Itt hagylak. Nem akarom, hogy többet szét válasz minket. Szeretem õt és végre megtanulok kiállni érte, ahogy megérdemli. – mondja komolyan és nagyon jól esnek a szavai.

- Nem mehetsz el Hayate. – mondja az anyja komolyan.

- Dehogy nem és néz meg, meg is teszem. – mondja, majd elsétálunk az anyja mellett, mire megfogja a kezemet.

- Ha elmered venni tõlem a fiamat nagyon megfogod keserülni. – mondja, de csak kirántom a kezemet a kezei közül és rá nézek.

- Ne fenyegessen. Szeretem fiát. Nem fogom hagyni, hogy pokollá tegye az életét. – mondom komolyan, mire egy pofont kapok.

- Semmi közöd nincs fiamhoz. Én szültem õt az én vérem. – kiabálja, mire Hayate félbeszakítja.

- Ha még egyszer egy ujjal hozzá mersz érni vagy bántani mered. Nem állok jót magamért. – mondja kicsim a hátam mögül, majd megfogja a kezemet. – Gyere. – mondja, majd megyünk is felfele. Felérünk a szobájába becsukja az ajtót és az arcomat simogatja, ahova a pofont kaptam.

- Jól vagy? – kérdezi kicsim, amire csak elmosolyodok.

- Persze jól vagyok. Csak minél hamarabb el akarlak innen vinni. – mondom neki õszintén, mire megcsókol szenvedélyesen, amit viszonzok. Nem sokkal késõbb az összes cuccát visszük a kocsiba. Anyja próbált megállítani, de szerelmem könnyen hárította.

Lent várom a kocsiba, mert mondta, hogy beszélni akar húgával, aki sírva szaladta szobájába és elhozza a kutyust is. remélem most már boldog életünk lesz együtt. Ez lenne most minden vágyam…

Tovább simogatom, közben érzem, hogy lassan ébredezni kezd. Kinyitja gyönyörû szemeit és rám emeli.

- Jó reggelt Kicsim. – mondom neki halkan, és rámosolygok, amire õ is rám mosolyog. Olyan jó érzés, hogy itt van velem. Nem akarom többet elengedni.

- Jó reggelt.. –mondja és látom, hogy próbálna felülni, de nem engedem, magamhoz húzom, és nem akarom elengedni.

- Hiro.. én sajná…

- Ne.. – szakítom félbe – Ne mondj semmit. Örülök, hogy itt vagy, bár féltem tõle, hogy nem fogsz jönni. – mondom halkan. – De más nem érdekel, csak, hogy most már ne szakadj el tõlem..

- De.. Akkor is.. nem értem miért vagy ilyen velem,hisz úgy viselkedtem,mint egy hülye.. és nem elõször… - veszi le rólam a tekintetét.

- Rád nem tudok haragudni, és ami volt az volt.. már a múlt. Na, de.. megkaptad az ajándékomat?

- Igen. – halványan elmosolyodik – Megkaptam és nagyon aranyos, de nem kellett volna.

- Ugyan, semmiség. Hirtelen nem tudtam, minek örülnél a legjobban, így gondoltam egy kutyának talán örülnél.

- Jól gondoltad. – mosolyog rám kicsim – Tényleg nagyon aranyos, és a kedvenc fajtám pont. Meg is lepõdtem, amikor meglá… - nem hagyom, hogy végig mondja, szomjazok csókjaira érintéseire.

Tovább csókolom és simogatom, minden fele élvezem az együtt töltött pillanatokat és nem akarom, hogy vége legyen. Érzem, hogy õ is elkezd simogatni és szorosabban bújik hozzám. Én is szorosabban ölelem magamhoz, majd leveszem, róla a felsõt a hátára fektetem, majd csókjaimmal halmozom, minden fele, amerre csak tudom, hogy érezze mennyire is szeretem.

Tovább kényeztetem, majd lejjebb haladok csókjaimmal. Leveszem róla a nadrágot és vágyát kezdem el simogatni, amire felnyög, majd felé hajolok és megcsókolom szenvedélyesen, amit mohón viszonoz. Nem sokkal késõbb elélvez, majd az én vágyamat kezdi el kényeztetni.

Nem sokkal késõbb a hasára fektetem, majd úgy hatolok belé, amire mind a ketten felnyögünk, majd a hátát kezdem el csókolgatni, ahogy lassan kezdek el mozogni benne. Pár perc elteltével fokozom a tempót, majd nem sokkal késõbb hangosan nyögve élvezünk el.

Kicsúszok belõle, majd mellé fekszek és szorosan magam mellé húzom.

- Szeretlek. – suttogom és megcsókolom lágyan, mire viszonozza és a mellkasomat simogatja, majd a keze a sebemre téved és lenéz rá.

- Hogy vagy? – érdeklõdik, mire felemelem a fejét és puszit adok ajkaira.

- Most már, hogy velem vagy sokkal jobban. – mondom õszintén.

- Helyes válasz. – mondja mosolyogva, majd felül.

- Hova mész? – kérdezem kicsit aggódva. Nem akarom, hogy elmenjen tõlem.

- Csak a fürdõbe ne aggódj. – mondja kedvesen mosolyogva, majd bemegy a fürdõbe. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkaimat, majd felülök és kimegyek, a konyhába készítek egy kis reggelit, hogy ne haljunk éhen, mert én kicsit kajás vagyok. Elkezdek kenyeret kenni és szalámit vágok rá, majd kiteszem tányérra õket.

- Te meg mit csinálsz? – érdeklõdik, mire odamegyek, hozzá megölelem, majd megcsókolom.

- Egy kis reggelit neked. – mondom kedvesen, majd az asztalhoz ülünk és elkezdünk reggelizni. Örülök, hogy végre velem van, és soha többet nem akarom elengedni. Azt akarom, hogy örökre hozzám tartozzon. Ránézek.

- Hayate. hozzám költöznél?

- Na és, mond csak, hogy ismer.. Hah? – néz hátra fiára, mikor megköszörüli a torkát, majd elmászik tõlem. Végre gyere ide kicsim és ne hagyj magamra, mert ez a nõ élve felfala szemével.

- Szerintem inkább jobb lenne, ha hagynád pihenni!- mordul rá anyjára, ami nagyon tetszik. Innen is látszik, hogy szeret, és nem akar elveszíteni.

- Hayate drágám, mi lenne, ha inkább elmennél a húgodért? Én addig vigyáznék a kis vendégünkre.

- Na, még csak az kellene, mi lenne, ha inkább te men..

- Hayate! Megkértelek azt hiszem..- félbe szakítja, majd feláll. Nem akarom, hogy elmenjen Hayate maradjon itt velem!

- Ne aggódj, semmi baja nem lesz, menj csak, mondtam vigyázok rá. – mondja, majd elkezdi kis fiát kifele toloncolni.

- A..azt hiszem, én inkább felmegyek Hayate szobájába pihenni.. nem akarok zavarni.. – szólalok meg és próbálok szabadulni onnan.

- Ne aggódj, nem zavarsz. – mosolyog kedvesen és visszanyom az ágyra, amit én nem akarok. Nem akarom, hogy hozzám érjen én csak Hayate-é vagyok senki másnak semmi köze hozzám.

- Na de kérem, ez…

- Sss.. mond, csak fáj még? – siklik keze a felsõm alá a kötésre.

- Ami azt illeti, tökéletesen megvagyok vele egyedül is.. – mondom neki, majd megfogom a kezét és kiveszem a felsõm alól és látom, hogy közelebb hajol hozzám.

- Egészen biztos? Pedig, ahogy elnézem, lehet, rászorulnál egy kis ápolásra. –mondja és közelebb hajol, mire csak egyre jobban belefúrom magamat a kanapéba.

- Pokolba itthon hagytam az irataimat, nem láttad va.. ANYA!!- hallom kicsim hangját. A megmentõm. Ránk néz és látom, hogy haragszik nagyon finoman letolom magamról az asszonyt, majd odamegyek kicsimhez.

- Hagyjál békén. – mondja, majd anyjára néz. – menj a hugiért. Én nem megyek ma sehova. – mondja és felmegy, a szobájába utána megyek és az ajtaja elõtt megállítom.

- Hayate kérlek nem az volt, aminek látszott. – mondom neki mentegetõzve, mire rám néz.

- Nem érdekelnek a hülye kifogásaid. Menj el innen és soha többet ne keress meg. – mondja, majd megfogom a kezét és magamhoz rántom, de csak annyit érek el, hogy bepipul és ellök magától, de a hasamnál fogva és a sebembe is belemegy a keze, amire kicsit felkiáltok, majd nem látom magam elõtt. Még fogom a sebemet, majd ahogy vagyok, inkább hazamegyek.

Elfekszek a kanapén és nem tudtam, hogy mit csináljak. Mivel hódítsam vissza kicsimet, mert nélküle nem tudok élni.

Több napon keresztül, csak vergõdök otthon és lassan kezd gyógyulni a sebem, de amit kicsim adott ütést oda az még mindig fáj. Elkezdek gondolkozni, hogy mit csináljak, hogy visszaszerezzek, majd úgy döntöttem elmegyek egy kisállat kereskedésbe, ahol veszek neki egy nagyon aranyos kölyök Rottweiler kutyust. Kosárkába tetem, majd egy cetlit is írok hozzá:

Hayate. Nagyon szeretlek, és nem tudok nélküled élni. Szeretnélek vissza kapni, hogy ha lehetséges. A lakás kulcsom a kutyus kosárkájának a párnája alatt van. A címemmel együtt. Szeretlek. Hiro

Elmegyek Hayate-ékhoz, majd leteszem a kutyust és mellé a papírt is. becsengetek, majd míg mozgolódást nem hallok elmegyek onnan. Hazamegyek.

Semmit nem tudok csinálni, csak gondolkozok, hogy mikor fog jönni, állandóan azt várom, hogy jöjjön be és legyen, végre velem aludni nem bírok, hogy nincs velem. Tovább mászkálok, majd este csak kénytelen vagyok lefeküdni.

Reggel arra ébredek, hogy egy kicsit nehezen kapok levegõt, majd lenézek és Hayate-t látom a mellkasomon feküdni. A szívem akkorát dobban és olyan jól érzem magamat, hogy végre velem van, mint egy kis iskolás, aki most szerelmes életében elõször. Magamhoz ölelem és elkezdem simogatni és a hajával kezdek el játszadozni. Remélem, örökre itt marad velem és soha nem fog elmenni…

Ahogy csókolózunk, a kezem a fenekére csusszan, amibe belemarkolok. Érzem, hogy meglepõdik, mert a csókot is abba hagyja, majd egy idõ után elmosolyodik. Elhagyja ajkaimat és a nyakamra tér át kezdi el finoman csókolgatni. Nem sokkal késõbb ráül csípõmre és vágyamon kezdi el mozgatni magát. Istenem milyen jól csinálja, mintha mindig is ezt csinálta volna. Egybõl elkezdek kicsit keményedni farkam. Ez az csináld tovább. Lesimogatja rólam a felsõt, majd tovább csókolgatja testemet és egy kis nyálcsíkot hagy maga után, de nem bánom, mert élvezem minden egyes tettét. Simogatom kezemmel, amerre csak tudom. Mellbimbóimnál jár, majd megszívja néha, majd kicsit erõsebben vagy gyengédebben beleharap, amire teljesen jó érzés tölt el és egy halk sóhaj tör fel belõlem. Mikor már elég keménynek érzi bimbóimat. Lejjebb halad, majd csigalassúsággal szedi le rólam a nadrágot, amivel szinte kínoz. Istenem, miért lehet valami ennyire jó, de még is ennyire kínzó. Fogaival veszi le rólam a bokszert, ami csak még jobban korbácsolja vágyaimat. Nem sokkal késõbb kezeivel kalandozik vágyamon és ütemesen mozgatja rajta kezeit fel le. Felnyögök és istenem, milyen felpezsdítõ érzés. Mikor megérzem ajkait is még jobban magával ránt a gyönyör. Már nem sok kéne, hogy elélvezzek. Mikor abba hagy minden és leszáll rólam tõlem állva pár lépéssel. Mi a franc akar ez lenni? Felgerjesztesz, most meg csak úgy itt hagysz a csúcs elõtt pár lépéssel? Nem lehetsz ilyen gonosz.

- Nyomás pihenni… - mondja nekem, de egy nagy francokat lesz így pihenés. Felülök, majd felállok. Látom, hogy menne távolabb, de elkapom a kezét és magamhoz rántom, majd vadul megcsókolom és vágyát kezdem el nadrágon keresztül simogatni, amire felnyög és érzem, hogy az õ vágya is eléggé vágyik valamire, amire elmosolyogok. Ledöntöm a kanapéra, majd szinte lecibálom róla a nadrágot. A hormonok dolgoznak benne, mert nem érzem, hogy fájna a sebem. Leszedem róla, majd elkezdem kezemet mozgatni vágyán, amire felnyög, majd lejjebb mászok és ajkaimba veszem vágyát, amire megérzem a kezét a fejemen. Elkezdem mozgatni, majd nem sokkal késõbb el is élvez a számba, mire lenyelem, édes magját megnyalom ajkaimat, majd megcsókolom és egy határozott mozdulattal hatolok belé, amire felnyög, és érzem, kicsit megrándul. Bocsesz baby, de nagyon kanos vagyok és nagyon felhúztál. Elkezdek benne vadul mozogni, amire nyögések csak úgy törnek fel belõlünk. Pár perc elteltével mind a ketten egyszerre nyögünk fel és érjük el az orgazmus kapuját. Istenem milyen gyönyörû is. kicsúszok belõle, majd elfelejtem, hogy kanapén vagyok, mikor megpróbálnék, mellé feküdni a földön kötök kis és a fejemet is beverem, kicsit meg most már érzem, hogy a fáj a sebem is.

- A picsába. – szólalok meg, mire Hayate lenéz rám.

- Te nem bírtál magaddal és már ráadásul a sebed is megint felszakadt. – mondja nekem, majd feláll, felöltözik, majd hoz egy kis kötözõszert és bekötözi a sebemet. Segít felöltöznöm és most szerencsére nem akar felhúzni, amiért hálás vagyok. Lefekszek, majd betakar és elkezd simogatni, amire én a kezét simogatom.

- Jó így. Meghitt pillanat. – mondom kedvesen, mire elmosolyodik, majd lehajol és lágyan megcsókol. Nem sokkal késõbb haljuk, hogy megjött az anyukája.

- Sziasztok. – köszön nekünk, mire rá nézek és visszaköszönök. Hayate feláll, hogy reggelizzen végre, mert õ éhes, de az anyja egybõl lecsap rám és mellém ül.

- Minden rendben van? Jól érzed magad? – érdeklõdik, mire próbálnék távolodni tõle, de csak jobban közelebb jön hozzám. Ebbe a némberbe meg mi ütött? Agyára ment a sok munka vagy mi a franc? Hayate bejön, meglát, és mintha féltékenységet tudnék leolvasni az arcáról. Nem akarok, nem akarok balhét. HAYATE-T AKAROM!!!!!

Tovább kiabálok Hayate-nak nem akarom, hogy így érjen véget, hogy még el sem kezdõdött. Akarom õt és bármire képes vagyok érte. Mikor látom, hogy kijön, ránézek.

- Mit csinálsz itt? Elment az eszed? – mondja kicsit dorgálóan, majd látom, hogy tekintete a sebemre siklik, ami bizony felszakadt.

- Már attól a pillanattól kezdve elment, amikor megláttalak.. – mondom neki nevetve, majd közelebb bicegek hozzá és szorosan megölelem, ahogy csak bírom. – Nem akarlak elveszteni… - suttogom a füléhez hajolva.

- Idióta.. – morogja, de olyan aranyos mikor morog. Rá nehezedek kicsit, mire együtt bemegyünk hozzájuk.

- Kisfiam, ki .. ki ez..? – kérdezi egy hölgy. Gondolom Hayate anyukája. Rám néz és szalad is el. Nem hittem volna, hogy ennyire rémisztõ vagyok. Kicsikém a nappaliba visz és lefektet a kanapéra, ami jól esik. Fõleg a vízszintes.

- Hogy lehetsz ennyire meggondolatlan, Mégis, hogy gondoltad, hogy csak úgy eljössz? Holnap reggel azonnal vissza viszle.. – mondaná, de nem hagyom, hogy befejezze a mondatát.

- Nem.. Nem megyek vissza.. Ha visszaviszel, akkor, ha kell, minden egyes nap visszajövök.. nem akarok távol lenni tõled..

- Istenem, még egy ilyen makacs embert…- mondja, majd visszajött az anyja. Jéé nem megijedt, hanem segít. Kezdek el kicsit kuncogni magamba. Leveszik a kötésemet és kicserélik.

- Ahh.. Szóval maga lenne az a „barát” ? – érdeklõdik. Pontosan én lenni a kicsi fia szerelme, ha fogalmazhatok így. – Mégis mi történt itt míg nem voltam itthon?

- Nem történt semmi, csak egy kis nézeteltérés.. – elõz meg kicsim, mert éppen fel akartam világosítani az anyucit, de nekem így is jó. – Inkább menj és feküdj le anya… ellátom, neked meg pihenni kell. Holnap úgyis van egy olyan érzésem, hogy még sokat beszélgethettek.. –nem sokkal késõbb már együtt vagyok. Pápá anyuka, most pedig megrontom a kis fiát. Vagy… õ ront meg engem? Azt hiszem õ lesz most a megrontóm, mert fel kap a karjaiba és felvisz a szobájába. Lefektet az ágyra. Ez az bébi gyere mássz rám.

- Most pedig pihenj. – mondja komolyan. Akkor nem lesz ma hancur? – Nem értelek, minek kellett ennyire messze elmenend.. – na, ne légy már ilyen kis durci murci. Gyere ide a papához.

- Nem érted még mindig? – kérdezem tõle kedvesen. Gyere ide apához. Már nagyon hiányzol neki. – Szeretlek. Hányszor mondjam még el? Veled akarok lenni és annyi õrültséget fogok megtenni, amennyit kell, hogy végre felfogd, mit jelentesz nekem. – mondom, mire felém néz.

- Inkább csak légy épséges és egészséges. – mondja nekem, majd befekszik mellém. Végre hazatért az én kincsecském a papa nem fog többet elengedni légy akár milyen makacs.

Magamhoz húzom és megölelem, szinte hozzám bújik. A mellkasomnál átrakja a kezét és elkezdi cirógatni. Ez az kicsikém ezt szereti a papa. Én is elkezdem simogatni, majd nem sokkal késõbb mind a ketten egymás karjaiban alszunk el.

Másnap reggel mikor felébredek, már nincs mellettem senki. Hirtelen felpattanok, de fel is szisszenek, hiszen a varratom még mindig fáj. Felállok, majd felveszem kicsim egyik ingét. Ha összevérezem, majd kimosom, vagy veszek neki másikat. Lassan elindulok lefele és a konyhából hallok hangokat. Bemegyek és látom, hogy Hayate tevékenykedik a konyhába.

- Jó reggelt. – köszönök halkan, mire rám néz, kicsit gyilkos szemekkel, amiktõl megijedek.

- Esküszöm az ágyhoz foglak kötözni, ha nem maradsz ott. – mondja megrovóan és jön oda hozzám, hogy visszavigyen, de én megfogom és megcsókolom szenvedélyesen. Ez kell nekem, hogy érezzem. Eleinte látom, meglepem, de a végén viszonozza, és kicsit enged haragjából. Tessék emberek így kell lekenyerezni egy ölni kívánó embert.

- Rendben. Kötözzél, de csak akkor, ha te is ott vagy velem a kötözött részénél. – mondom vigyorogva, amire elmosolyodik kicsit.

- Még mindig bolond vagy. – mondja. – gyere, feküdj le ide a kanapéra. – mondja, majd odavezet, ahova lefekszek, majd lehúzom magamhoz és megcsókolom, majd elkezdem a testét simogatni és a fenekébe is belemarkolok, de ajkait nem engedem el. Nem akarom, hogy elszakadjon tõlem. Örökre tudnám csókolni és szeretni minden egyes porcikáját.