Mikor szerelmem észrevesz, leteszi a gitárját, majd ahogy felém közelít Yukinak a száját becsukja, hogy ne bámuljon ennyire, majd elém lép és gyengéden megcsókol, amit örömmel viszonzok.
- Veszettül jól nézel ki –suttogja ajkaimra, amire elpirulva mosolyodom el.
- Köszönöm, de te is!
- Én? – elneveti magát, de nekem tényleg nagyon jól néz ki. Egyenesen őrjít az ilyen öltözet.
- Te – hunyorogva nézek szemeibe, mire csak elneveti magát és rám hagyja.
- Huppanj le, lassan kezdjük a próbát – kapok egy csókot, majd üdvözlöm a többieket is, végül leülök a kanapéra és a fiúkat nézem, ahogy próbálnak. Nagyon jól áll nekik, de leginkább csak Juro-t figyelem. Annyira szexi és kicsit gondolatimba is merülök.
- Ehhez mit szólsz? – kérdezi tőlem kicsim, amikor végeznek a próbával.
- Nagyon király! – csillogó szemekkel nézek rá, hiszen az utolsó szám tök jó volt és nekem is nagyon tetszik. Kicsim a többiek felé néz, és csak bólint.
- Hallottátok, akkor ez marad!
- Jól van! – nevetnek fel. – Sose szállnánk vitába a művésznővel, még a végén a testőre kicsinál minket.
Nem teljesen értem, hogy ez mi akar lenni, de eleinte bizonytalanul nézek rájuk és nem tudom hova tenni a dolgokat. Egy kis idő után, mikor rájövök, hogy csak viccelnek, elkezdek velük együtt nevetni.
Amint a próbával végeznek, neki látnak pakolni.
- Hé, Juro, akkor mész a versenyre? – lép mellé kicsim mellé Isao, amire csak figyelmesen hallgatom, hogy milyen versenyről is van szó.
- He? – mintha kicsim semmiről sem tudna vagy csak nem emlékszik.
- Tudod, a ma esti verseny a hídnál!
- Jaaa! – mondja, mikor eszébe jut. A homlokára csap, majd a gitár tokon összecipzárazza, és a falnak dönti. – Jaja, megyek. Lemosom a pályáról Nadoyát, ne legyen már akkora pofája!
- Ez a beszéd, megyünk megnézni! – vigyorodik el és hátba veregeti, de én ettől csak jobban elkezdek aggódni.
- Milyen verseny? – kérdezem meg aggódva, mert nem tudom, milyen versenyre gondoljak, de szerintem nem olyan, hogy leülök az asztalhoz és éppen elkezdek pókerezni versenyről, van szó. Kicsim szembe fordul velem és mintha nem akarta volna, hogy megtudjam.
- Motor – feleli Yuki. – Juro már évek óta nyomja a gázt, és nem egyszer nyert versenyt, csak sajna a többsége illegális gyorsulási, nem kap trófeát. – Juro gyilkos szemekkel néz Yuki-ra ezek szerint tényleg nem akarta, hogy megtudjam.
- De Juro, az nem…
- Veszélyes? – fejezi be helyettem a kérdést mosolyogva. – Ha vigyázok, akkor nem. De ne aggódj Aylin, eddig sose volt gondom, max pár karcolás.
- Meg egy kéztörés.
- Meg agyrázkódás.
- Meg…
- Kösz srácok, bíztam bennetek – förmed rá haverjaira, de én csak aggódok, ahogy meghallom, milyen bajai voltak Juronak. Csak aggódok miatta és nagyon féltem. Közelebb jön hozzám, majd megcsókol, végül magához ölel.
- Ne vágj ilyen arcot, semmi bajom nem lesz.
- Ne haragudj, csak eszembe jutott a tegnap este – mondom halkan és hozzá bújok. Nem mond semmit. Ezek szerint nagyon akarja. Nem akarhatom, csak az én hülye rögeszméim miatt megváltozzon. Az úgy nem lenne jó kapcsolat és ő nem lenne boldog, amit nem akarok.
- Akarod, hogy… ne menjek el? – kérdezi akadozva, de a hangján is hallatszódik, hogy csak nekem akar. Jót, ami meg nem lenne tisztességes. Mosolyt erőltetek az arcomra, még ha halványat is.
- Fontos neked, úgyhogy hajrá! De én is megyek szurkolni! – mondom ellentmondás nem tűrő hangon, mire csak mosolyogva beletúr a hajába és a cuccát felkapja.
- Akkor indulás! – megfogja a kezemet és elindulunk kifele a többiek meg követnek minket.
~*~
Megérkezünk és kicsim segít leszállni a motorról. Egyre jobban élvezem és tetszik a száguldás, de most nem tudok hirtelen mit kezdeni magammal. Sok ember hangos zene, minden pasi egy nő szájába van, de olyan mélyen, majd nem alul jön ki a nyelve. Csak körbe nézelődök. Nem sokkal később Yuki-ék is megjönnek, leszállnak a motorról, mire egy hangot hallunk meg a hátunk mögül.
- Nocsak, Juro! Elég bátor voltál, hogy el gyere?
Kicsim megfordul és én is követem, mire egy elég pökhendi srácot látok meg egy csapat sráccal és csajjal körülvéve.
- Ha félnék is, nem tőled, az tuti! – mondja kicsim, de a srácnak egyre nagyobb kezd lenni a feje az idegességtől.
- Túl nagy a szád öcskös! – morran fel, majd ekkore vesz észre engem is. Elég alaposan végig mér a ruhámba. Egy rohadt patkány nem csípem az ilyeneket. Kicsim elém áll és védelmezni próbál a köcsögtől.
- Hoppá! Csak nem barátnő? – vigyorodik el. – Figyelj babám! Gyere inkább hozzám, ne lógj egy ilyen vesztessel!
- Majd én eldöntöm, hogy kivel vagyok! – lépek ki kicsim háta mögül. – Ráadásul Juro felmossa veled a pályát, úgyhogy a vesztes jelző gazdát cserél!
Kicsim elismerősen mosolyog rám, majd szólnak nekik, hogy menniük kell. Kapok egy csókot tőle, amit nagyon remélek, hogy nem búcsúcsók, majd Yukiékra bíz és megy versenyezni.
Egy elég lenge öltözetű csaj lép kettőjük elé, majd meglenget valami rongyot és a verseny elkezdődik. Mind a ketten a gázba taposnak. Aggódok kicsim miatt és várom, hogy végre megint a karjai között lehessek. A srác mellé él és oldalba löki, amitől kicsit elveszíti az irányítást a motor felett. Felsikítok és eltakarom a szememet, mire Yuki lép oda hozzám és a kezét a vállamra teszi, hogy megnyugodjak meg szól is, hogy nézzek fel, mert Juro már megint nyeregben van. Felnézek és őt nézem továbbra is, de egyre jobban aggódok, érte nem tudom nem félteni.
Kicsim még nagyobb gázt ad ahogy a cél felé közelítenek és ő ér be először a célba. Nagyon büszke vagyok rá, de egyben féltem is, hogy mi lett volna, ha rosszabbul végződik az egész és nem találja megint az irányítást. Leszáll a motorról, mire odaszaladok hozzá és egyből karjaiba vetem magam, miközben a többiek nagyban ujjongnak és örülnek, hogy kicsim győzött.
- Na, milyen voltam? – kérdezi büszkén kicsim és ki is húzza magát, amire elmosolyodok, és csak megpuszilgatom.
- Büszke vagyok rád és nagyon ügyes vagy. – mondom mosolyogva, majd megcsókolom. A füléhez hajolok, majd belesuttogok. – Este kapsz egy kis jutalmat érte. – suttogom, majd puszit adok a fülére, mire belemarkol a fenekembe.
- Már kíváncsian várom. – vigyorog, amire csak elkezdek nevetni. Kicsit arrébb állok és hagyom, hogy a többiek is odaférjenek és gratuláljanak neki. Nagyon büszke vagyok rá, mire a legyőzött emberke odalép hozzám.
- Nos, cica még mindig nem akarsz átjönni hozzánk? – kérdezi még mindig levakarhatatlan mosolyával.
- Eltaláltad. Nem akarok. – vágom oda neki és mennék oda kicsimhez, mikor elkapja a karomat és erősen megszorítja, végül magához ránt és elkezd taperolni.
- Ne beszélj így velem. – mondja komolyan.
- Miért mi lesz, ha még is? – kérdezem, mire megpróbál lesmárolni, de elfordítom a fejemet.
- Juro! – kiáltom el magam, mire kapok egy akkora taslit, hogy éppen nem törik ki a nyakam.
- Engedd el te mocsok. – hallom a fiúk hangját, mire megfordít, és a nyakamba harap kicsit bele, mire felsikítok, mert iszonyatosan fáj, majd kicsimre nézek szinte könyörgő szemekkel, hogy tegyen valamit, mert ez így nem lesz jó.
- Mondtam, hogy engedd el. – lép közelebb kicsim és megpróbál valamit tenni, de nem jön össze, mert elővesz egy kést, amit a torkomhoz tesz. Meg vagyok kicsit rémülve, de ahogy látom nem csak én, hanem a fiúk is.
- Nem vagy te semmiben sem jobb, mint én. Csak abban, hogy lehet csalni, hogy győzzél. – mondja komolyan. – Ő pedig az enyém lesz, ha nem akarod, hogy beköpjelek. – mondja még mindig. Próbálom megnyugtatni magamat, hogy mit kéne csinálnom, és ekkor eszembe jut valami. Hiszen akrobata vagyok. Nagyon hajlékony és tudom mi a pasik gyenge pontja is. Hátra lendítem a lábamat és pont ágyékát találom el telibe, amire még a srácok is megfogják ágyékukat, mert a látványtól is megfájdult nekik, amin mosolygok. A sréc a földön fekszik, viszont nem vettem észre, hogy kicsit megsebzett, csak annyit veszek észre, hogy valami meleg és nedves folyik végig a nyakamon. Kicsim szalad oda hozzám.
- Aylin jól vagy? – kérdezi magához ölelve, majd - valami ruhadarabot vagy zsebkendőt magam se tudom – nyom a nyakamhoz.
- Jól vagyok köszönöm, csak az elején féltem, amikor nem tudtam mit csinálni. – mondom, mire odahajol hozzám.
- Aggódtam érted. – mondja, mire csak hozzá bújok.
- A karjaidba nem történhet semmi bajom. – mondom mosolyogva, majd egy csókot adok ajkaira.
- Gyere, hazaviszlek. – mondja, majd mindenki a motorokhoz megy, de mennek haza fele és mi is. Jobban szólva az én lakásom felé.
~*~
Megérkezve leszállok a motorról és kicsimre nézek.
- Nem jössz be egy kicsit? – kérlelem boci szemekkel, amikre csak elneveti magát.
- Látom, ráéreztél mivel foghatsz meg. – mondja nevetve, majd száll a motorról, lebiztosítja, hogy ne tudják ellopni, majd bejön velem.
Mosolyogva nézek rá, majd bezárom az ajtót jelezvén, hogy nem fogom hamar elengedni.
- Látom, terveid vannak. – mondja vigyorogva, majd odajön, hozzám megcsókol, majd keze egyből fenekemre siklik. Viszonzom a csókot, majd levegőhiány miatt szakítom meg és nézek a szemébe.
- Így is lehet mondani. – mondom mosolyogva, majd megcsókolom lágyan és szenvedélyesen, közben a tarkóját simogatom.
Magához ölel és fenekemet kezdi el markolászni. Közelebb lépek hozzá és szinte teljesen hozzá simulva csókolózunk tovább. Felsimogatja a kicsi szoknyámat, majd úgy kezdi el markolászni fenekemet, miközben, miközben egyre közelebb nyom vágyához, amin érzem, hogy lassacskán kezd éledezni. Akkor segíteni kell rajta. Nem hagyhatjuk csak így egyedül szegénykét.
Levegőhiány miatt szakítjuk meg a csókot, de a mind a ketten sűrűn vesszük a levegőt.
- Gyere velem. – megfogom a kezét, majd behúzom a hálóba. Becsukom az ajtót, mire maga felé fordít és az ajtónak nyomva kezd el csókolni, majd ágyékát is az enyémnek nyomva kezdi el kicsit mozogatni, amire belenyögök a csókba. Elkezdem levenni róla a felsőjét, mind a kettőt, hogy jobban érezhessem meztelen felsőtestét. Félre dobom a ruhaanyagokat, majd izmos és tökéletes mellkasát és hátát simogatom.
Nem sokkal később rólam is lekerül a felsőm a melltartómmal együtt, és Juro szinte egyből nagy kebleimre támad le. Elkezdi nyalogatni és csókolgatni, szívogatni, amire sóhajokat vált ki belőlem, miközben hátát meg fejét simogatom. Élvezek minden egyes pillanatot, majd egyszer csak hirtelen felkap, és az ágyon fektet el.
Mosolyogva nézek rá, amit viszonoz. Leveszi rólam a maradék ruhát is, majd tovább halmoz el csókjaival. Élvezem a cselekedést és mikor eléri ágyékomat. Nyelvével, ajkaival és ujjaival kezdi el kényeztetni legféltettebb kincsemet, amikre már nyögések szakadnak fel belőlem. Tovább kényeztet minden féle jóval. Mikor megérzem, ujjait magamban hangosan felnyögök és megemelem csípőmet. Elkezdek vonaglani kezei alatt, miközben a paplant markolászom az élvezettől, amit már hangommal nem tudok kifejezni.
Addig-addig folytatja cselekedetét, amíg hátam évben megfeszül és elélvezet kezei alatt. Soha nem élveztem ekkorát senki által. Iszonyatosan jó volt és a lehető legjobban élveztem, de őt is el kell halmozni mindenféle jóval és kényelemmel.
Felém emelkedik és megcsókol mohón, amit viszonzok. Hátára fektetem, majd most én indulok el testén felfedező útra és remélem, tetszi fog, amit adni fogok neki.
Mikor már indulnánk tovább, mert látszólag sikerült magam úgy ahogy rendbeszedni, Aylin felé fordulok. Riadtan veszem észre, hogy karjait maga köré fonva, csak úgy záporoznak szemeiből a könnyek.
- Aylin minden rendben van? – kérdezem aggódva, kezeimet a vállára téve. Fejét a mellkasomnak dönti, és keservesen zokogni kezd. Ajaj, ha eddig csak pityergett, hát én rendesen földhöz vágtam a mécsest.
Magamhoz ölelem, és csititóan a hátát kezdem simogatni, majd egy idő után, hirtelen ötlettől vezérelve, felkapom a karjaimba.
- Tegyél le. Tegyél le. – kezd el sikítozni, mikor tudatosul benne, hogy lábai nem igazán érintik a talajt.
- Miért? – néek rá értetlenül, hisz egyáltalán nem nehéz, ráadásul nincs veszélyben, vigyázok rá.
- Tegyél le. – ismétli meg megint, míg végül eleget teszek a követelésének, és gyengéden a földre eresztem. – Miért akarsz még nagyobb bajt magadnak? Így is miattam sérültél meg. Én vagyok mindennek az okozója. Rosszhatással vagyok mindenkire. Csak bajba keverek mindenkit… - folytatná, de Yuki elhúzza tőlem, és szorosan magához ölelve, belé fojtja a feltörő szavakat.
- Cssssss. Nyugodj meg. – suttogja a fülébe, és szemrehányó pillantást vet rám.
- Mi rosszat csináltam? – kérdezem tanácstalanul.
- Te semmit. – feleli Yuki sóhajtva. – Csak nagyon aggódik miattad. Ez most nekem is kiment a fejemből. Mióta egyedül van és megszeret valakit, akkor nagyon aggódik érte és ilyenkor egy kicsi roham szokott rájönni, amikor nagyon aggódik és most ezt hallhattad. – magyarázza bűnbánó fejjel, Aylin fejét simogatva. – magát okolja mindenért, ami az eddigi életében rossz történt vele.
Ahogy hallgatom, elszégyenlem magam, és melléjük sétálva, Aylin fejére simítom a kezem.
- Ma este velem leszel rendben? – hajolok hozzá, mire bólogatni kezd, majd Yukit elengedve, hozzámbújik.
- Ne emelgesd.
- Az előbbiből rájöttem, hogy nem szabad. – mondom szemforgatva, haverom figyelmeztetését hallva, és közben Aylint magamhoz ölelve, lassan elindulok. Közben oda szólok Harunak, hogy vigye haza a mocim, mi gyalog megyünk.
Kábé 20 perces séta után, végül hazaérünk. Aylin úgy ahogy megnyugodott, de még mindig sírdogál kicsit, így a szobámba viszem, és óvatosan lefektetem, majd mellé ülök. Hozzám bújik, és miközben a fejét simogatom, lassan elalszik.
Elmegyek rendbe szedni magam, és egy forró zuhany után, bebújok mellé, és hamarosan engem is elnyom az álom.
Reggel én ébredek előbb, és elmélázva gyönyörködök a mellettem alvó szépségben, kezemmel az arcát cirógatva. Lassan ébredezni kezd, és pislogva kinyitja szemeit.
- Jó reggelt. – suttogom mosolyogva. – Hogy érzed magad? – érdeklődök, és mikor tovább simogatom, belesimul a tenyerembe.
- Jó reggelt neked is. – köszön vissza. – Köszönöm, most már jól vagyok. Ne haragudj, hogy kiakadtam tegnap. – teszi hozzá sajnálkozva.
- Nincs semmi baj megértelek teljes mértékben. – felelem halkan. Hozzám bújik, én pedig felsóhajtok. Általában nem szoktam ragaszkodni egy lányhoz se különösebben, így sose gondoltam bele, hogy a balhéimmal nekik is gondot okozok. De Aylin más, neki nem akarom, hogy rossz legyen.
- Úgy féltem és féltettelek. Nem akarlak elveszíteni téged is. – szipogja. Gyengéd puszikat nyomok a fejére, hogy megnyugtassam. Miken mehetett már át…
- Nem fogsz. – Felemelem a fejét, és lágyan, ráérősen megcsókolom. Viszonozza, és sokáig csak ízlelgetjük egymást, nem válunk el, csak ha levegőre van szükség. Szorosabban ölelem, ő pedig hozzám simul, míg én kezeimmel bebarangolom karcsú testét. Mielőtt azonban belelendülhetnénk, tökéletes időzítéssel, Haru robban be az ajtómon. Mérgesen kapom felé a fejem, Aylin arcán pedig aggodalom suhan át.
- Sziasztok. – köszön vigyorogva drága tesókám. Aylin húzódna el, de én nem engedem, továbbra is ölelem magamhoz.
- Mit akarsz Haru? – kérem számon ellenségesen. Direkt így időzített, holt ziher.
- Csak jöttem szólni nektek, hogy a reggeli az asztalon van és elmegyek melózni. – feleli vigyorogva, nem igazán hatódik meg szikrákat szóró pillantásomtól. Szívem pedig nekem dönti a fejét, úgy hallgatja a perpatvart. Ajaj, jobb lesz, ha hozzászokik, mert nálunk általában zajlik az élet rendesen.
- Jól van, értettük elhúznál innen légy szíves. – szólítom fel, mire elneveti magát.
- Nyugi öcsi. – Komolyan, már csak a fejsimi hiányzik, és újra öt évesnek érzem magam. Morgok magam elé néhány szép jelzőt, de végül lenyugszom, ahogy Aylint simogatom.
- Menjünk reggelizni jó? – nézek le rá, ő pedig bólint. Kikászálódunk az ágyból, és kér tőlem valami ruhát, én pedig mosolyogva halászom elő neki a legkisebb ruháim, habár valószínűleg még ezek is nagyok. Végül magára hagyom, had öltözzön át, én pedig a konyhában nekiállok szendvicseket készíteni. Hamarosan Aylin is megjelenik, és mosolyogva megölel.
- Mi jót csinálsz? – kérdezi kíváncsian, én pedig megajándékozom egy puszival.
- Csak harapni valót. – felelem, és hamarosan elé is pakolom a kész kaját, ő pedig az időközben elkészített teát szolgálja fel.
Reggeli után átül az ölembe, és gyengéd csókokkal kényeztet, miközben a tarkómat simogatja, és a hajammal játszik. Még jó, hogy dorombolásba nem kezdek.
- Eljössz ma a próbánkra? – nézek fel rá érdeklődve.
- Azt mondtad, hogy barátnők nem mehetnek a próbaterembe. – mosolyodik el, felidézve a beszólásomat.
- Akkor csak a féltékenység szólt belőle, de senki nem veszi komolyan. Úgy hogy gyere nyugodtan a srácok is örülnének neked. – vágom rá gyorsan, ő pedig mosolyogva megcsókol.
Hamarosan elindul haza, hogy később találkozhassunk a próbateremnél, én pedig előkaparom a gitárom, hogy gyakoroljak kicsit.
Pár óra múlva, csodaszámba menő tettet hajtok végre. Időben elindulok, így még csak egy percet se késve érkezem a próbaterembe.
- Juro! Hát te? – Yuki szemei egészen elkerekednek, mikor megérkezem. – Úristen, tegnap szörnyen nagy ütéseket kaphattál!
- Hülye! – Csapom tarkón vígan röhögő haverom, és nyelvet öltök a többiekre, akik szintén jól szórakoznak.
- Asszem Aylin jó hatással van rád – vigyorog rám Yuki idiótán, de már fel se veszem, csak szem forgatva elkezdek hangolni.
Ekkor toppan be az említett, és alaposan leesett állal bámulom. Észvesztően néz ki a dögös kis ruhájában, a kissé tétova mosolyával.
Letámasztom a gitárom, majd elindulok felé. Útközben egy elegáns mozdulattal becsukom Yuki tátva felejtett száját, és rávigyorgok, majd oda lépek szívem elé, és gyengéden megcsókolom.
- Veszettül jól nézel ki – súgom az ajkaira, mire pirulva elmosolyodik.
- Köszönöm, de te is!
- Én? – nevetem el magam. Egyszerű farmer, és egy nyitott ing van rajtam, alatta egy vörös, fekete sárkány mintás pólóval. Semmi extra.
- Te – hunyorog fel rám vidáman, én pedig mosolyogva ráhagyom.
- Huppanj le, lassan kezdjük a próbát – Adok neki még egy csókot, majd hagyom, hogy üdvözölje a többieket is, és végül elkezdhessük a próbát. A múltkori koncert nagyon jól sikerült, így már most megvan a következő fellépés időpontja. Két hét múlva, és ezúttal egy kicsit nagyobb helyen.
Végig próbálunk minden számot, majd elkezdünk agyalni pár újon, Aylin pedig türelmesen figyel.
- Ehhez mit szólsz? – fordulok felé, miután végzünk egy gyorsabbal.
- Nagyon király! – pillant rám csillogó szemekkel, én pedig elégedetten bólintok a többieknek.
- Hallottátok, akkor ez marad!
- Jól van! – nevetnek fel. – Sose szállnánk vitába a művésznővel, még a végén a testőre kicsinál minket.
Aylin kissé bizonytalanul pislog ránk, de mikor látja, hogy csak ugratjuk egymást, ő is felszabadultan nevet velünk. Az azonban igaz, hogy már adok a véleményére. Meg egyébként se árt, ha valaki a közönségből véleményt mond.
Hamarosan a végre érünk a próbának, és nekiállunk elpakolni.
- Hé, Juro, akkor mész a versenyre? – lép mellém Isao.
- Jaaa! – csapok a homlokomra, majd behúzom a gitárom tokjának a cipzárját, és a hátamra vetem. – Jaja, megyek. Lemosom a pályáról Nadoyát, ne legyen már akkora pofája!
- Ez a beszéd, megyünk megnézni! – vigyorodik el, majd hátba vereget.
- Milyen verseny? – érkezik hirtelen az aggódó kérdés mögülünk, és megfordulva Aylinnal találom szemben magam. Uh… nem kellett volna, hogy tudjon róla, nem akarom, hogy aggódjon.
- Motor – feleli helyettem Yuki. – Juro már évek óta nyomja a gázt, és nem egyszer nyert versenyt, csak sajna a többsége illegális gyorsulási, nem kap trófeát.
Küldök egy szúrós pillantást drága haveromnak, aki csak megvonja a vállát, jelezvén, hogy idővel úgy is megtudta volna.
- De Juro, az nem…
- Veszélyes? – kérdezek rá halvány mosollyal. – Ha vigyázok, akkor nem. De ne aggódj Aylin, eddig sose volt gondom, max pár karcolás.
- Meg egy kéz törés.
- Meg agyrázkódás.
- Meg…
- Kösz srácok, bíztam bennetek – morgok rá társaimra szemrehányóan. Remek, Aylin arcát látva, megint vacakul érzi magát. Elé lépek, és szelíden megcsókolom, majd magamhoz ölelem.
- Ne vágj ilyen arcot, semmi bajom nem lesz.
- Ne haragudj, csak eszembe jutott a tegnap este – motyogja maga elé. Nem tudok mit mondani. A motorozás, a száguldozás széria tartozék nálam, de ha nagyon akarja, nem megyek ma el.
- Akarod, hogy… ne menjek el? – kérdezem akadozva, de képtelen vagyok leplezni, hogy nem örülnék neki. Elgondolkodva vizsgálja az arcomat, majd halványan elmosolyodik.
- Fontos neked, úgyhogy hajrá! De én is megyek szurkolni! – jelenti ki ellentmondást nem tűrően. Elvigyorodok, és a hajamba túrok, majd magamra kapom gyorsan a motoros szerkót.
- Akkor indulás! – Megfogom a kezét, és kihúzom magam után. A többiek követnek minket, a hangszereinket ma itt hagyjuk.
Hamarosan megérkezünk a helyszínre, és Aylin leszáll mögülem. Egész jól hozzászokott a motorozáshoz, úgy tűnik már élvezi is.
Most azonban nem igen tud mit kezdeni magával, csak félénken pislog körbe a tömegben. Sok ember, jobbnál jobb motorok, hangos zene, akár a filmekben. Jó páran köszöntenek, elég ismert vagyok ezekben a körökben.
Hamarosan Yukiék is befutnak, és már fordulnék feléjük, mikor ismerős hangot hallok meg magam mögül.
- Nocsak, Juro! Elég bátor voltál, hogy el gyere?
Megfordulok, és közönyösen rávigyorgok Nadoyára, aki a haverjai, és a háreme körében álldogál mögöttem.
- Ha félnék is, nem tőled, az tuti! – vágom rá, ingerelve őt egy kicsit. Olyan könnyű felhúzni, szinte már röhejesen.
- Túl nagy a szád öcskös! – morran fel, majd tekintete a mellettem álldogáló Aylinra siklik, és leplezetlenül végig méri. Rögtön beállok elé, és figyelmeztetően villantom rá szemeimet.
- Hoppá! Csak nem barátnő? – vigyorodik el. – Figyelj babám! Gyere inkább hozzám, ne lógj egy ilyen vesztessel!
- Majd én eldöntöm, hogy kivel vagyok! – lép ki mögülem. – Ráadásul Juro felmossa veled a pályát, úgyhogy a vesztes jelző gazdát cserél!
Elismerően rávigyorgok szívemre, Nadoya meg dühösen felszisszen. Vágna vissza, de bejelentik a verseny kezdetét, kénytelen elhalasztani. Megcsókolom Aylint, majd Yukiékra bízom, és én is a start vonalra állok.
Egy lenge öltözetben leledző csaj bekacsázik elénk, majd meglenget valami ruha anyag szerű izét, és kezdetét veszi a verseny.
A gázba taposok, és ahogy felmorrannak a motorok, bele vetjük magunkat az éjszakai városba. Több, mint tíz motoros indult, de mivel néhányan tisztességtelenül játszanak, jó páran kihullnak az út során. A sisak miatt nem igazán látok oldalra, csak ha oda fordulok, így kissé felkészületlenül ér, mikor Nadoya oldalba kap.
Egy pillanatra elvesztem az irányítást a jármű felett, de gyorsan összeszedem magam, és sikerül visszaállnom egyenesbe. Elvesztettem a pozícióm, de a gázba taposva, hamar beérem az élen haladó Nadoyát, és fej-fej mellett vesszük be a kanyarokat.
Lassan megtesszük a kijelölt kört, és megpillantjuk a célként is szolgáló indulópontot. Elvigyorodok a bukósisak rejtekében, majd alaposan belehúzok, kieresztve a sebességet ami még az általam bütykölt mociban maradt, és a vezetést átvéve, végül én érek be nyertesként.
Nevetve táncolunk, és nagyon jól érezzük magunkat és táncolok az összes banda taggal, mert, ahogy észreveszem, csak nekik vagyok átengedve, de egyáltalán nem zavar a dolog. Tetszik, hogy vigyázni és kicsit uralkodni szeretne rajtam.
Nem sokkal később egy számomra ismeretlen férfi lép Juro, hoz, de ahogy elnézem őket, lehet, ő lenne a bátya, de nem vagyok benne biztos. Ott állok Juro mellett és csak a beszélgetést figyelem.
- Hé öcskös! – átkarolja a vállát. – Be se mutatsz a barátnődnek? – kicsit meglepődök a testvére szavain, de jól esik és elkezdek reménykedni, mikor Juro nem javítja ki, majd felém fordul
- Aylin, ő itt az eszement bátyám, Haruhi Igarashi. Haru, ő pedig Aylin Leonel. Most, hogy ezen túl vagyunk, kopj le! – lerázza bátyja kezét a válláról, mire csak kuncogok kicsit, de nem hallja senki sem.
- Ugyan, had vigyem táncba ezt a szépséget. – kérdőn néz rá, mire egyből lefagyok, és nem tudom, hogy most mit csináljak Juro-ra nézek, de a legkisebb tiltakozásnak a jelét sem látom rajta, amire így elpirulva bólintok.
Nem sokára lihegve visszatérek, mert egyszerűen nem bírom szuflával, na meg energiával sem.
- Na, milyen volt? – felnevet, mikor meglát.
- Fárasztó. – kacagok fel, majd mikor meglátom Haru arcát, még gyorsan hozzá fűzöm. – De nagyon jó, köszönöm.
- Igazán máskor is. – mondja nevetve Haru, majd int és ott hagy minket.
- Nem tagadom, jobban táncol, mint én. – felém fordul, de én erre csak a fejemet tudom rázni. Nincs igaza, legalább is én Juro-val jobban tudtam táncolni, mint a bátyával.
- Ez nem kifejezetten kérdés volt, inkább tény. – felnevet, majd meg fogja a kezemet és elkezd kifele vezetni. Nagyon jó érzés, ahogy a kezemet fogja és legszívesebben örökre így hagynám a kezünket. Amint kiérünk a levegőre, ami már kellett nekem is, felém fordul.
- Tudod, amikor bent Haru a barátnőmként említett, nem javítottam ki. Remélem nem baj, és te is így gondolod… - mondja, mire csak nagyot dobban a szívem és mérhetetlen boldog vagyok tőle.
- Én… reméltem is, hogy direkt nem mondtál mást. – nevetek elpirulva. Megkönnyebbülten sóhajt, majd odajön, a kezeit a derekam köré fonja, majd lehajol hozzám és ajkaink összeforrnak, aminek nagyon örülök. kezeimet a nyaka köré fonom és lábujjhegyre állok, hogy kicsit tudjuk mélyíteni a csókot is.
Levegőhiány vet véget csókunknak, mire csak pirulva és mosolyogva nézek a szemébe. Így közelebbről még helyesebben néz ki.
- Mit szólnál egy sétához? – távolabb lép tőlem, de a kezemet nem ereszti.
Bólintok, majd elindulunk a közeli park felé. Nagyon jókat beszélgetünk és jól érezzük magunkat, amíg egyszer csak kicsim el nem hallgat és nem értem, hogy mi a baj. Hátra nézek és ekkor látok már 4 sötét alakot, mire megijedek és közelebb húzódok kicsimhez. Nagyon félek.
- Ne félj, nem lesz baj. – magához karol, majd mikor befordulunk az egyik utca serűségbe, sikeresen sikerül egy zsákutcába fordulnunk. Juro a háta mögé tol és ő néz szembe a támadókkal, de közben nagyon féltem és aggódok érte.
- Micsoda fogás! – nevet fel az egyik és látom, hogy szinte levetkőztet a szemével.
- Ne merészeld! – sziszegi haragosan, de én csak egyre jobban féltem kicsimet, de közben le vagyok fagyva teljesen és nem tudom, mit csinálhatnék.
- Ne pattogj kisfiú, mi vagyunk a többen!
Kicsim felmorran és csak annyit látok, hogy nekik ront, mire egyre jobban aggódok miatta és nem tudom, hogy mit csinálhatnék. Leüt egy csávót, de a többiek viszonozzák az ütést.
Nagy püfölik kicsimet és elkezdek sírni, mert nem bírom tovább, ha valami baja lesz, akkor az megint az én hibám lesz. Szipogok is, mire felém néz, és a falnak lökik, de én csak kicsit felsikítok, de közben egy srác felém közelít, amire csak hátrálni kezdek, de már lassan a falnál vagyok teljesen. Rettegek, hogy mi lesz ebből.
- Nem megmondtam, hogy túlerőben vagyunk? – hallom, ahogy a kicsimen lévő beszél hozzá, de teljesen meg vagyok rémülve, hogy felfogjam a szavakat.
- Valóban? – halljuk meg a hangot magunk mögött, mire mindenki odanéz, és a bandát látjuk meg, meg kicsim bátyát. Nagyon gyűlölködve néznek. Pár perc múlva már senki nincs ott rajtunk kívül. Mikor látom, hogy minden rendben van sírva szaladok oda Juro-hoz, aki a vért törli le a szájáról.
- Juro, jól vagy? – zokogva ölelem, és még mindig rettegek, de nagyon. Mikor meghallom, kicsimnek a felszisszenését elengedem. – Jaj, ne haragudj!
- Ugyan, jól vagyok. – szedi össze magát és rám néz. – De te? Nem sérültél meg?
- Hozzám se értek. – mondom, és a szememet törölgetem, de csak folynak belőle a könnyek. Nem sokkal később a bátyja lép mellénk és kap egy barackot.
- Csúnyán helyben hagytak, öcskös. Pedig azt hittem jól kiképeztelek.
- Oh, fogd be! – morran rá kicsim, majd feláll a segítségével és őket figyelem, közben aggódok kicsimért nagyon.
Yuki odamegy kicsimhez és megnyomkodja az oldalát, amire legszívesebben leütném. Kicsim felszisszen, és arrébb húzódik.
- Áh, csak repedt a bordája, max enyhe agyrázkódás. Volt már ennél rosszabb állapotban, nem kell orvos. – mondja, mintha olyan jó orvos lenne.
- De… - kezdenék bele, de senki nem figyel, se a szavaimra, se Juro-ra. Nagyon aggódok és nem is tudom, hogy mit kéne csinálnom, mert nagyon féltem. Megölelem magam és kicsit tovább folynak a könnyeim. Magam elé bámulok, és még mindig félek és féltem Jurot. Csak kis idő után vesznek észre, mikor már indulnának. Kicsim néz hátra.
- Aylin minden rendben van? – kérdezi és a kezeit a vállamra teszi, majd nem bírom, tovább a fejemet óvatosan a mellkasának döntöm, és úgy kezdek el zokogni, ami eddig bennem volt és tartottam magam, most minden kijön egybe az egész és keserves zokogásba kezdek, amit kicsit most úgy érzem, képtelen vagyok abba hagyni.
Magához ölel, és a hátamat kezdi el simogatni. Egy idő után felkap a karjaiba, amire megijedek.
- Tegyél le. Tegyél le. – mondom szinte sikítva és hisztizve. Nem akarom, hogy még nagyobb baja legyen miattam.
- Miért? – néz rám értetlenül.
- Tegyél le. – mondom neki, mire eleget tesz követelésemnek és ránézek. – Miért akarsz még nagyobb bajt magadnak? Így is miattam sérültél meg. Én vagyok mindennek az okozója. Rosszhatással vagyok mindenkire. Csak bajba keverek mindenkit… - folytatnám, de Yuri elszakít, magához ölel szorosan és ezzel is belém szorítja a szavakat.
- Cssssss. Nyugodj meg. – suttogja a fülembe és Juro-ra néz.
- Mi rosszat csináltam? – hallom kicsim értetlen hangját, de én csak tovább zokogok.
- Te semmit. – mondja halkan. – Csak nagyon aggódik miattad. Ez most nekem is kiment a fejemből. – mondja bűnbánóan és a fejemet simogatja. – Mióta egyedül van és megszeret valakit, akkor nagyon aggódik érte és ilyenkor egy kicsi roham szokott rájönni, amikor nagyon aggódik és most ezt hallhattad. – magyarázza, mire csak tovább zokogok. – magát okolja mindenért, ami az eddigi életében rossz történt vele. – fejezi be, majd odajön kicsim is és a kezeit érzem meg a fejemen.
- Ma este velem leszel rendben? – hallom hangját és csak bólogatni, tudok, majd elengedem Yuki-t és Juro-hoz bújok hozzá, de úgy hogy ne okozzak neki fájdalmat és a felsőjét markolom.
- Ne emelgesd.
- Az előbbiből rájöttem, hogy nem szabad. – mondja és magához ölel, majd lassan elindulunk, de kicsimet nem engedem, és úgy sétálunk. Útközben szól bátyának, hogy hozza haza a motorját, mert mi egyből haza megyünk hozzájuk.
20 perces séta után lassan megnyugszok, de még folynak kicsit a könnyeim. Bemegyünk hozzájuk. Leveszem a cipőt és egyből a szobába visz kicsim, ahol óvatosan lefektet, majd leül mellém, mire úgy hozzá bújok, ahogy csak tudok, és lassan kezdek megnyugodni. Ahogy hozzábújok, és a fejemet simogatja, álomba sírom magam.
~*~
Éjszaka felriadok, de csak annyit látok, hogy még mindig kicsim szobájába vagyok és ő meg mellettem alszik nyugodtan. Szorosan hozzá bújok és visszaalszok.
Másnap reggel arra kelek, hogy valaki az arcomat simogatja. Kinyitom a szememet és kicsimmel találom szembe magam.
- Jó reggelt. – suttogja és elmosolyodik. – Hogy érzed magad? – érdeklődik és tovább simogat, amire belesimulok a tenyerébe.
- Jó reggelt neked is. – köszöntöm én is. – Köszönöm, most már jól vagyok. – nézek rá és mikor eszembe jut a tágnapi nap, ahogy kiakadtam teljesen elszégyellem magam. – Ne haragudj, hogy kiakadtam tegnap. – mondom elszégyellve magam, hiszen nem így akartam bemutatkozni neki.
- Nincs semmi baj megértelek teljes mértékben. – mondja, mire szorosan hozzá bújok.
- Úgy féltem és féltettelek. Nem akarlak elveszíteni téged is. – mondom halkan és puszikat kapok a fejemre.
- Nem fogsz. – suttogja. Felemeli a fejemet és megcsókol, nagyon lágyan viszonzom, és olyan érzésem van, mintha megállna az idő és csak mi léteznénk senki más. Olyan jó érzés, mintha ez adna újra életet nekem. Szorosan bújok hozzá és érzem, hogy ő is szorosabban ölel magához és simogat minden fele. Annyira jó érzés, de minden jónak vége kell szakadnia.
Egyik pillanatban Haru robban be a szobába, mire mind ketten odakapjuk a fejünket. Én inkább kicsit aggódva, mire Juro mérgesen.
- Sziasztok. – köszön vigyorogva, mire kicsit eltávolodnék Juro-tól, de ő nem enged és tovább ölel magához.
- Mit akarsz Haru? – kérdezi kicsim, kicsit ellenszenvesen.
- Csak jöttem szólni nektek, hogy a reggeli az asztalon van és elmegyek melózni. – mondja vigyorogva, ami a tegnapi nap után kicsit riaszt és elfordítom a fejem és kicsimre nézek inkább, aki dühös és látszik rajta, hogy forr egy kicsit az idegtől, de csak a fejemet az övének támasztom.
- Jól van, értettük elhúznál innen légy szíves. – mondja, mire csak Haru elneveti magát.
- Nyugi öcsi. – válaszolja, majd kimegy, mire kicsit elkezdi szitkozni Juro, mire tovább bújok hozzá és a vállára adok puszit, majd a nyakára, amire érzem, hogy lassacskán kezd megnyugodni és a hátamat simogatja a felsőm alatt, ami nagyon jól esik.
- Menjünk reggelizni jó? – néz a szemembe, mire csak bólintok. Kiszállunk az ágyból, de elég érdekes látványt mutatok még mindig a tegnapi cuccomba, ami hát mit ne mondjunk eléggé gyűrött és este valahogy jobban mutattam benne. Kérek kicsimtől egy kis ruhát, amit mosolyogva ad oda, majd illedelmesen, kimegy a szobából. Átveszem a cuccot és elindulok lefele. Mikor megtalálom a konyhában és éppen a hozott kiflikből készít szendvicseket. Elmosolyodok, majd odamegyek és megölelem.
- Mi jót csinálsz? – kérdezem, mire rám mosolyog, és egy puszit kapok a fejemre.
- Csak harapni valót. – mondja mosolyogva. Pár perc múlva elkészül, addig én készítek teát, majd a poharakat az asztalra teszem.
Nem sokkal később meg is reggelizünk, ami istenien sikerült és nagyon is jól laktam, bár nem ettem sokat, de akkor is teli vagyok. Átülök, kicsim ölébe kicsi csókokkal kényeztetem és jutalmazom, közben a tarkóját simogatom, ahogy a hajával játszok.
- Eljössz ma a próbánkra? – néz a szemembe, mire ránézek és eszembe jut az első mondat, amikor meglátott és Yuki-nak szegezte.
- Azt mondtad, hogy barátnők nem mehetnek a próbaterembe. – nézek rá, mire csak elmosolyodik.
- Akkor csak a féltékenység szólt belőle, de senki nem veszi komolyan. Úgy hogy gyere nyugodtan a srácok is örülnének neked. – mondja, amire meg is lepődök, de jól is esnek szavai, mire elmosolyodok és megcsókolom szenvedélyesen.
Egy ideig még élvezzük egymás társaságát, majd hazamegyek átöltözni és megbeszéljük, hogy a próbaterembe találkozunk. Búcsúcsók után elindulok haza, de nagyon rettegek, igaz, hogy nappal van, de kicsit mély nyomot hagyott bennem, amint haza érek, bezárom az ajtót. Mikor ráébredek, hogy egyedül vagyok itthon, egyből elkezd hiányozni Juro és vele akarok lenni.
Készítek, egy kis kaját megebédelek, majd felveszek egy jó kis dögös ruhát, hogy elcsábítsam még jobban szerelmemet. Egy pici szolid sminket teszek fel, majd megyek is szinte szaladva a próbaterembe. Mikor megérkezek, már mindenki ott van és hangolnak. Bekopogok, majd bemegyek, és ahogy rám néz mindenki, látom, eláll a lélegzetük, de csak Juro-ra koncentrálok, akinek mintha kicsit a földön lenne az álla.
Hazafelé beugrom egy kajáldába, és mivel jó hangulatban vagyok, Haru kedvenc kajájából kérek elvitelre. A félórához képest, húsz perc késéssel betoppanok otthonra, és bátyám vigyorgó képébe vágom a pulcsim.
- Egy szót se, különben megeszem a kajád. – morgom neki, mikor nyitná a száját.
Azonnal magába fojtja a véleményét, és jutalmul megkapja a kajás zacskót. Csak a zacskót…a dobozokkal kispurizok a konyhába, meg sem várva felháborodott kiáltását.
Röhögve tálalok, majd lehuppanok a helyemre.
- Mitől van ilyen fenenagyon jó kedved? – kérdi vacsi közben.
- Ilyen szó nincs is. – vágom rá vigyorogva, mire hasonló arckifejezéssel vállat von. – Amúgy meg Aylin miatt.
Felkapja a fejét, és pechemre addig szekál, míg mindent el nem mesélek. Hát a vacsora lassan kihűl, de legalább már elégedett, mert szinte annyit már ő is tud, mint én.
Az elkövetkező napokban keresem Aylin társaságát. Ha nincs óránk, akkor is úgí intézem, hogy összefussunk. Így amikor épp nem próbálunk, vagy tanulok, esetleg versenyzek, sokszor vagyok vele. Látszólag nincs ellenére a dolog, és ennek örülök.
Persze ha már vallatás, Yuki is sorra kerül, Haruhoz hasonlóan addig csesztet, míg ki nem tálalok.
- Jól van, jól van, tetszik. – morgom neki félórás huzavona után. – De ne merj kerítőt játszani, majd én megoldom.
Felröhög a fenyegetésem hallatán.
- Ugyan Juro, ismerd be, hogy a szerelemben nem sok szerencséd volt eddig. – komolyodik el kissé.
Vállat vonok, és ráhagyom a dolgokat.
- Talán nem, de ha rád bíznám, tuti katasztrófa lenne belőle, földrengéssel meg miegymással. – vigyorgok rá, mire durcásan felhúzza az orrát.
Végül a szombat is eljön, és a bandával becuccolunk a klubba, sőt, nagy ökörködések mellett, még próbát is tartunk. Majd mindenki hazahúz, hogy elkészüljön estére.
Otthon gyorsan felkapom kedvenc farmerom és pólóm egy inggel, majd belövöm a frizurám. Már indulnék, mikor bátyám hirtelen utánam szól.
- Nem felejtettél el valamit? – kérdezi tettetett sértődöttséggel.
- Nem. – vigyorgok rá. – Külön meghívót is kaptál, csak elfelejtetted elolvasni.
Kissé meghökken, majd odadobom neki a mobilját, amit egy napja találtam és azóta várom, hogy hiányolja. Vagy tizenöt nem fogadott hívás, és pontosan tizenkilenc sms, köztük a meghívóm is.
- Nem lett volna célravezetőbb, ha személyesen hívsz el? – morogja a telóba mélyedve.
- De, az lett volna. Csak kevésbé vicces. – nevetek fel, majd kifordulok az ajtón, mielőtt eltalálna Haru hozzám vágott cipője.
Végül szerencsére, és szokásommal ellentétben időre érek Aylinhoz, és kissé idegesen csöngetek be. Mikor ajtót nyit, kis híján leesik az állam. Állati csinos. Topszerű felső, fekete miniszoknya, és még pirszingje is van. Hűha!
- Hű… - kezdek bele nagyon elmésen, majd összeszedem magam – gyönyörű vagy.
- Köszönöm szépen, azért neked sincs okod a panaszra. – szólal meg mosolyogva. – Gyere be. Már csak az utolsó simítás és mehetünk is.
Belépek, ő pedig elmegy elvégezni az utolsó simításokat. Amíg látom, le nem tudom venni róla a szememet. Majd újra megjelenik, most már indulásra készen.
- Mehetünk. – szólal meg kedves mosollyal.
- Rendben gyönyörű házad van. – teszem még hozzá, hisz amíg kinn volt, kissé körülnéztem.
- Köszönöm szépen.
Amikor kilépünk, gyorsan bezár, majd ahogy a motorhoz érünk, már kezébe is nyomom a sisakot, habár kissé elbizonytalanodok, ahogy ismét végignézek rajta,
- Nem fogsz így fázni meg a szoknya…
- Ne aggódj gondoltam mindenre. – válaszolja mosolyogva, majd felül és átkarolja a derekam. Vihetném gyakrabban motorozni…
Kábé félóra múlva megérkezünk, és ahogy leszáll mellőlem, szinte minden pasi megbámulja, de látva gyilkos tekintetemet, amit mögötte állva vetek az érdeklődőkre, senki nem zaklatja. Helyes, én is így gondoltam.
- Akkor menjünk. – szólalok meg kedvesen, hisz ezt már neki címzem, ő pedig bólint és belém karol. Az első pedig akivel benn össze futunk, Yuki.
- Szép páros lennétek. – vigyorog ránk, mire Aylin példáját követve, lesújtó pillantást vetek rá.
- Ne nem akarlak, titeket zavarni megyek előre tombolni. – szólal meg hirtelen, majd meg se várva válaszomat, egyedül hagy Yukival. Uff, pont vele.
- Na? – fordul felé az istencsapása vigyorogva.
- Nincs na. – fordulok a szinpad mögött, nekünk fönntartott hely felé, és a nyomomban vele, elindulok oda. – Látod, hogy nélküled is boldogulunk?
- Persze, persze, de nélkülem nem is találkoztatok volna.
Nyelvet nyújtok válaszként, mert mielőtt megszólalhatnék, felhívnak minket a színpadra. Pár pillanat múlva már a helyünkön vagyunk, én pedig gyorsan megkeresem tekintetemmel Aylint. Mikor megvan, a mikrofonhoz lépek.
- A következő számot. Aylin Leonel-nek játsszuk. – szólalok meg vigyorogva majd intek a többieknek, és a megbeszéltek alapján játszani kezdünk. Azt a számot énelkem Isaoval, amit már mutattam Aylinnek. Láthatóan nem csak neki tetszik, a közönség is gyújtót lengetve hallgatja.
Még jó pár pörgősebb számot is eljátszunk. Elég nagy sikerünk van, ennek mind nagyon örülünk. Ahogy végzünk, hátramegyünk, és csakhamar Aylin is befut. A szeme könnyes, de mikor rámosolygunk, viszonozza.
- Remélem tetszett a meglepetésem. – lépek elé, mire megölel.
- Igen nagyon tetszett. – suttogja halkan, küszködve a sírással. A többiek közben kimennek bulizni, magukkal húzva a kíváncsi Yukit is, aki szívesen maradt volna, hogy megnézze mi sül ki ebből.
- Ne haragudj nem akartalak így letámadni. – szólal meg Aylin és szemét törölve hátrébb húzódik.
- Nincs semmi baj. Jössz táncolni? – kérdem nevetve, de választ nem is várok, megfogom a kezét és kihúzom a tánctérre.
Nevetve táncolunk elég sokáig, hol egymással, hol átengedem a banda többi tagjának, de csak nekik. Az idegeneknél bevetem a gyilkos pillantást. Remélem Aylin vagy nem veszi ezt észre, vagy nem zavarja.
Hamarosan Haru is mellénk kerül valami csoda folytán, pedig azt hittem a koncert után rögtön megy csajozni.
- Hé öcskös! – mellém lép, és átkarolja a vállamat. – Be se mutatsz a barátnődnek?
Minek szóljak rá, hisz kár lenne tagadni, hogy mostantól akár barátnőként is gondolhatok Aylinra.
- Ch. Idióta. – morgom, hogy csak ő hallja, majd Aylinhoz fordulok. – Aylin, ő itt az eszement bátyám, Haruhi Igarashi. Haru, ő pedig Aylin Leonel. Most, hogy ezen túl vagyunk, kopj le! – rázom le a bátyám kezét a vállamról, mire felnevet.
- Ugyan, had vigyem táncba ezt a szépséget. – kérdőn néz Aylinra, aki látva, hogy nem tiltakozom, pirulva bólint.
Hamarosan lihegve visszatérnek, és Aylin boldogan áll mellém.
- Na, milyen volt? – nevetek fel kipirult arcát figyelve.
- Fárasztó. – kacag fel vidáman, majd látva bátyám tetetett duzzogását, hozzá teszi. – De nagyon jó, köszönöm.
- Igazán máskor is. – nevet fel Haru, majd búcsút int és elspurizik, valószínűleg kinézett egy csajt magának.
- Nem tagadom, jobban táncol mint én. – fordulok Aylin felé vigyorogva, de ő csak elmosolyodik, és nemet int.
- Ez nem kifejezetten kérdés volt, inkább tény. – nevetek fel, majd kezét megfogva, elkezdem kifelé vezetni. Nekem kicsit sok ez a tömeg mára.
A friss levegőre érve, tétován fordulok felé.
- Tudod, amikor bent Haru a barátnőmként említett, nem javítottam ki. Remélem nem baj, és te is így gondolod… - nem szoktam én ilyen esetlen lenni, de ezúttal fontos számomra a válasz.
- Én…reméltem is, hogy direkt nem mondtál mást. – nevet fel pirulva. Megkönnyebbült sóhajjal lépek közelebb hozzá, majd átkarolva a derekát, magamhoz húzom és megcsókolom.
Kezeit a nyakam köré fonja, és kissé lábujjhegyre áll, hogy könnyítse a dolgomat.
Végül a levegőhiány kifog rajtunk, és elhúzódom, de nem túl távolra, továbbra is tartom. Pirulva mosolyog fel rám, gyönyörűbb, mint valaha.
- Mit szólnál egy sétához? – arrébb lépek, de a kezét nem eresztem.
Bólint, én pedig a közeli parkot célzom meg. Csak pár utcát haladunk, mikor hirtelen pár gyanús alak tűnik fel mögöttünk. Vannak vagy négyen, és egyértelműen minket követnek. Eddig beszélgettünk, most viszont hirtelen elhallgatok, és ez Aylinnak is feltűnik. Követi a pillantásom, és rémülten húzódik közelebb hozzám.
- Ne félj, nem lesz baj. – karolom át, majd a következő utcába befordulunk….és amilyen mázlim nekem van…zsákutca. Dühösen felszisszenek, és Aylint magam mögé tolva fordulok szembe követőinkkel, aki időközben utolértek minket.
- Micsoda fogás! – nevet fel az egyik gunyorosan, Aylint figyelve.
- Ne merészeld! – sziszegem haragosan, de csak lenéző vigyort kapok cserébe.
- Ne pattogj kisfiú, mi vagyunk a többen!
Kisfiú?! Banyek, ezek épphogy egy-két évvel idősebbek nálam! Felmorranok, és támadásba lendülök. Rögtön kifektetem az egyiket, de a többi magához tér, és nekem esik.
Mindig is Haru volt a jobb a verekedésben, míg én a motorversenyekben. De azért egész jól állom a sarat, csak pár ütést szerzek be, és még egy a földön nyöszörög.
Hallom amint Aylin szipogni kezd, így ösztönösen felé fordulok. Na, ezt nem kellett volna. A következő ütés a falnak csap, és nyögve lecsúszom a tövébe. Az egyik támadó azonnal rám nehezedik, hogy lefogjon, míg a másik elindul Aylin felé.
Dühödten próbálok szabadulni, de csak egy jól irányzott ütést zsebelhetek be.
- Nem megmondtam, hogy túlerőben vagyunk? – sziszegi az arcomba, a rajtam trónoló.
- Valóban? – érkezik a gúnyos kérdés a sikátor bejáratától. Mindannyian odakapjuk a fejünket, még az eddig kiütve heverők is, akik épp most kezdtek talpra kecmeregni.
Nem messze tőlünk, Haru áll, mögötte a bandával. Ennyit a túlerőről…
Bátyám szeme veszélyesen rávillan a rajtam trónolóra, míg Yuki pillantásával az Aylinhoz közeledő fickót gyilkolja.
Pár pillanat, és a támadók úgy eltűnnek, mintha a föld nyelte volna el őket. Aylin sírva fut oda hozzám, miközben megtörölöm fölrepedt számat.
- Juro, jól vagy? – zokogva átölel, csak akkor ereszt, mikor minden igyekezetem ellenére, kissé felnyögök az oldalamba nyilalló fájdalomtól. – Jaj, ne haragudj!
- Ugyan, jól vagyok. – szedem össze magam. – De te? Nem sérültél meg?
- Hozzám se értek. – válaszolja a szemét törölgetve.
Haru lép mellénk, és mintha nem kaptam volna eleget, egy barackot nyom a fejemre.
- Csúnyán helyben hagytak, öcskös. Pedig azt hittem jól kiképeztelek.
- Oh, fogd be! – morranok rá, majd a segítségével talpra állok. Innentől már egyedül is megy.
- Nem kéne…kórházba menni? – néz rám Aylin aggódva.
Yuki elém áll, és végigmér, majd kissé megnyomkodja az oldalamat. Felszisszenek és arréb húzódom.
- Áh, csak repedt a bordája, max enyhe agyrázkódás. Volt már ennél rosszabb állapotban, nem kell orvos. – érkezik tőle a szakértői vélemény.
- De…- kezd bele Aylin riadtan, de mikor látja, hogy senki nem aggódik különösebben, én pedig a saját lábamon állva hallgatom bátyám szemrehányását, végül feladja.
Annyira meghatódom, amikor játszik, annyira szép, hogy a könnyeimet kell törölgetnem. Mikor rám néz kicsit, mintha meg is ijedne.
- Hé! Minden rendben? – átül mellém, ami jól esik, mert szeretem, ha a közelemben van. Annyira megnyugtat.
- Persze. – nevetek fel. – Csak megható volt. Nagyon szépen játszol. A barátnőd biztos szereti.
- Barátnőm? – kérdez vissza, mintha nem lenne, pedig egy ilyen helyes srácnak tuti van, amilyen szerencsés vagyok pasi téren. – Ha lenne, talán tetszene neki. Habár az előző nem volt valami nagy zenekedvelő. Az se volt hosszú kapcsolat.
- Én is facér vagyok. – mondom rá hirtelen, de magam se tudom, hogy miért, de elkezdünk nevetni, amit Juro telefonja szakít meg, majd felveszi.
- Haru, mit akarsz? – köszön valakinek, de hirtelen nem tudom eldönteni, hogy a Haru az férfi vagy női név akar lenni.
- Komolyan, mint egy nagyra nőtt óvódás. És egyébként is, ma te vagy a soros a beszerzésben. – meglepődök a mondatán, de hát az ő dolga, hogy kivel beszélget. Nekem nincs hozzá közöm.
- Jól van! – sóhajt fel. – Fél óra és otthon vagyok. – nézek rá, majd nem sokkal később kicsit dühösen lecsapja a telefont.
- Valami gond van? – kérdezem kicsit aggódva, mert, ahogy lecsapta úgy tűnt, mintha gond lenne, de csak mosolyogva elkezdi rázni a fejét.
- Nem különösebben, csak a bátyámban annyi önállóság sincs néha, mint egy öt évesben. Bocsi, de mennünk kéne. – félrebillenti a fejét, majd rám néz. Látom rajta, hogy kérdezni szeretne, amit végül fel is tesz. – Figyi, félsz a motorozástól?
- Nem tudom, még nem próbáltam. – meg is lep kicsit a kérdése.
- Na, akkor et bepótoljuk. – elszélesedik a mosolya, majd segít felállnom és pár pillanat múlva csak azt veszem észre, hogy egy motor mellett állunk. Csak figyelem a nagy járgányt, majd a kezembe adta a bukósisakot. Eleinte még mindig csak állok, majd erőt gyűjtök és felszállok mögé, bár egy kis kétségeim vannak afelől, hogy ez jó ötlet-e.
- Ha nem szeretnéd, nem muszáj. – fordul hátra.
- Mehet. – mondom, tömören mielőtt meggondolom magamat. Mikor a gázba tapos, mint egy életéért könyörgő fuldokló úgy ölelem a derekát és nem akarom elengedni.
Mikor hozzá szokok a száguldáshoz és más kezdeném élvezni, már meg is érkeztünk hozzám.
- Köszönöm. – szólok neki, majd elengedem a derekát és leszállok a motorról, majd visszaadom neki a bukót.
- Igazán nincs mit. – mosolyog rám, majd mikor megfordulnék, és mennék, befele megfogja a kezemet, amitől a szívem szinte a torkomben kezd el dobogni.
- Hé! Aylin, nincs kedved eljönni a koncertünkre, ami hétvégén lesz a közeli klubban? Lehet, hogy Yuki már hívott. – meglepődök a kérdésen, hogy pont ő hív el.
- Nem, még nem. – mondom mosolyogva és észhez térve. – De szívesen elmegyek.
- Remek, akkor szombaton este érted jövök, ha nem gond. De addig még úgy is találkozunk a suliban. Felvette a sisakját és integetve ment el, amire visszaintettem.
Bemegyek a házba. Bezárom az ajtót, majd a hátamat az ajtónak döntöm és gondolkozok a mai napon. Nagyon tetszik nekem Juro napról napra egyre jobban és nem tudok betelni vele, annyira tetszik és annyira jó volt most megölelni a motoron, hogy olyan érzésem volt, mintha repültünk volna együtt. Bekászálódok a szobámba, majd nagyon nehezen tudok csak elaludni, mert végig Juro jár a fejembe és nem tudok betelni a mai nappal. Olyan tökéletes volt minden, hogy ennél jobb napot nem is kívánhattam volna magamnak.
A következő napok nagyon jól telnek el. Juro-val valamiért, minden nap összetalálkozunk még akkor is, ha nincs együtt közösen óránk, de akkor is összefújnak minket a szelek és jókat beszélgettünk meg úgy éreztem, hogy mintha egyre jobban kötődnénk egymáshoz, de lehet, hogy ez csak az szemszögem. Nem tudom, hogy ő mit gondol a dolgokról, de majd valamikor remélem ki fog derülni. Most nekem elég annyi, hogy nagyon jól elvagyunk és boldog vagyok mellette, még akkor is, ha nem vagyunk egy pár.
Szombaton, amint felkelek, elkezdek tevékenykedni, mert elég izgatott vagyok az esti koncert miatt. Soha nem viselkedtem még így egyetlen egyszer sem. Úgy érzem magam, mint egy 14 éves kamasz kis lány, aki most szerelmes életében először élete szerelmébe. Elkezdek takarítani, ami elég hamar, megy, majd egyszer csak csörög a telefonom Yuki keres. Felveszem.
- Szia Yuki. – szólok bele nagyon vidáman.
- Szia, kislány. Jó ilyen vidámnak hallani a hangodat. – mondja kedvesen. – Figyu már este eljössz a koncertünkre? Bocsi, hogy nem szóltam hamarabb, de el voltam kicsit foglalva. – mondja bocsánat kérően, amire elmosolyodok.
- Persze elmegyek. Juro már elhívott, azt mondta, hogy majd jönni fog értem. – mondom mosolyogva.
- Ja akkor már megértem, hogy miért vagy ennyire vidám. – mondja mosolyogva.
- Még is mire gondolsz? – próbálom tenni az ártatlant.
- Ugyan már Aylin engem nem tudsz átverni. Tudom, hogy bejön neked Juro és amint hallom, tényleg igazam van és bele is zúgtál. – mondja levonva a következtetéseket, amik igazak voltak, de nem akartam semmit elrontani, hiszen mi van ha Juro-nak én nem tetszek, és nem akar tőlem semmit csak barátságot. Nem akarom tönkre tenni a dolgokat.
- Ez nem mindig így van, ahogy gondolod. – mondom kedvesen.
- Aylin előlem nem tudod eltitkolni a valódi érzéseidet. Mindig veled voltam, amikor egy csávó a színre lépett. – nagyot sóhajtok.
- Igen. Tényleg bele zúgtam Juro-ba. Olyan jól érzem magamat vele, mint addig soha senkivel, de ha ő nem így gondolja, akkor nem akarom elrontani a barátságunkat. – mondom halkan, mire egy kis kacagást hallok a telefonba.
- Ne aggódj. Juro-nak is ugyan úgy bejössz, mint neked ő. – mondja magabiztosan. – Ezt imádom bennetek, hogy képtelenek vagyok, egyedül megoldani segítség kell nektek. – mondja nevetve.
- Ez nem így van. – mondom neki, mire tovább kacag.
- Biztos vagy benne kislány? – mondja. – na, most lépek, mert cuccolnunk kell, majd este akkor találkozunk. Addig is, szia. – mondja és leteszi a telefont. Elkezdek gondolkozni, azon, amit mondott, majd felállok és tovább folytatom a dolgaimat. Nem tudom hova tenni a dolgokat, amiket Yuki mondott, de folyamatosan az a mondat jár a fejembe, hogy Juro-nak is ugyan úgy bejövök, mint nekem ő. Addig, addig gondolkozok, amíg egyszer csak azon kapom magam, hogy időben vagyok, és el kéne, kezdem készülődni.
Elmegyek, gyorsan letusolok, majd magam köré tekerem a törölközőt és bemegyek a szobámba és körbenézek, hogy mi merre található és mit lenne érdemes felvennem. Felvettem egy melltartót, majd kiveszek a szekrényből egy kék pántos felsőt, ami nagyon a kedvenc felsőm. Ha meleg is lesz, nem fogok lesülni nagyon. Egy kis topocska szerű. Felveszem hozzá a fekete miniszoknyámat, ami olyan, hogy ha motorozásra kerül a sor, akkor sem mutat meg semmit senkinek. Felveszem és a felső meg szoknyám között kilátszik a hasam így a benne lévő piercing is. elmosolyodok a látványon, majd leülök és elkezdem halványan kifesteni magamat, hogy csak éppen legyen rajtam valami. Éppen befújom magamat, mikor csengetnek. Kimegyek és ajtót nyitok Juro áll velem szembe egy nagyon szép ruha összeállításba. Egy nagyon jó anyagú farmer nadrág, övvel. Felette van egy póló meg ez ing, ami engem mindig is vonzani szokott az ilyen fajtaöltözködés. Haja is tökéletesen be van lőve.
Látom rajta, hogy nem csak én mértem végig, de ő is végig mért engem elég erőteljesen, majd nagy nehezen megszólalt.
- Hű… - mondja bőbeszédűen. – gyönyörű vagy. – mondja egy kicsit bővebben.
- Köszönöm szépen, azért neked sincs okod a panaszra. – mondom őszintén. – Gyere be. Már csak az utolsó simítás és mehetünk is. – mondom kedvesen, majd mikor bejön, bemegyek a fürdőbe és magamon érzem a tekintetét, amíg el nem tűnök. Bemegyek, felcsatolom a hajamat, úgy hogy jó legyen. Mikor ezzel meg vagyok, felveszem a cipőmet és kimegyek.
- Mehetünk. – mondom kedvesen és mosolyogva.
- Rendben gyönyörű házad van. – mondja kedvesen.
- Köszönöm szépen. – elmosolyodok, majd felkapom, a táskámat kimegyünk bezárkolok és már nyújtja is felém a bukósisakot.
- Nem fogsz így fázni meg a szoknya… - néz a szoknyámra, mire elmosolyodok.
- Ne aggódj gondoltam mindenre. – mondom kedvesen, majd felültem a motorra és átkaroltam a derekát, mire a szívem megint a torkomban dobott olyan boldog vagyok vele. Elindulunk és egy kicsit tényleg fázok, de nem érdekel, az adrenalin pörög bennem, ha utána meg beteg leszek, nem érdekel, megéri. Gondolom, majd olyan 30 perces motorozás után megérkezünk a buli helyre. Leszállok és szinte minden férfi tekintet engem néz és Juro-t irigylik. Leállítja a motort, majd rám néz.
- Akkor menjünk. – mondja kedvesen, mire belékarolok, és úgy megyünk be együtt. Megérkezünk mire Yuki mosolyogva néz minket.
- Szép páros lennétek. – mondja vigyorogva, mire egy gyilkos tekintetet adok felé.
- Ne nem akarlak, titeket zavarni megyek előre tombolni. – mondom kedvesen, majd meg se várok semmit, hogy mondjanak, és már ott sem vagyok, de Juro tekintetét, már megint a hátamon érzem. Kimegyek a tömegbe és igen szerencsés napom van, mert senki nem akar letámadni vagy akár kezdeményezni.
Beállok az első sorba, majd 10 perc múlva kezdődik is a koncert ott állok és Juro-t figyelem, aki rám néz és szinte farkas szemet nézünk egymással, de jól érzem magamat a bulin. Nagyon jól zenélnek, ami még jobban tetszik. Az egyik számnál Juro hajol a Mikrofonjához.
- A következő számot. Aylin Leonel-nek játsszuk. – mondja, mire kinyílik a szemem és nem akarok hinni a fülemnek tényleg nekem, játszanak. Felismerem azt a számot, amit Juro mutatott nekem, amikor megkértem, hogy gitározzon nekem. A szemembe könnyek gyűlnek, és úgy hallgatom őket, ahogy Juro az énekessel együtt énekel. Nagyon szépen hangzik. Nem hiszem, el elkezdek sírni, annyira meg hat, mindenki gyújtót lenget a levegőbe. Mikor vége van. Az egész koncertnek hátra megyek hozzájuk, de a szemeim még mindig könnyesek kicsit.
Rám néznek és elmosolyodnak mindannyian, mire a könnyeimmel ellentétben visszamosolygok, majd Juro lép oda hozzám.
- Remélem tetszett a meglepetésem. – mondja, mire odamegyek és megölelem.
- Igen nagyon tetszett. – suttogom neki és próbálok nem sírni. Megölel ő is engem, közben észre se vesszük, hogy a többiek elmennek onnan. Nem sokkal később eltávolodok tőle.
- Ne haragudj nem akartalak így letámadni. – mondom neki, majd megtörlöm a szemet.
- Nincs semmi baj. Jössz táncolni? – kérdezi, majd meg se várja, a válaszomat megfogja a kezemet és bevisz a táncparkettre, ahol éppen egy szép lassú szám ment, majd megáll, magához ölel és elkezdünk táncolni. Mi fog még ebből kisülni remélem valami egészen jó…
A próba előtt még haza kéne rohannom, de hiába indultam el időben, a fene se tudja hogyan, megint késésben vagyok. Leparkolva a lakás előtt, mint a mérgezett egér, úgy rohanok fel, és összeszedve cuccaimat, már esnék is ki az ajtón, mikor mobilom rezegni kezd a zsebemben.
Megtorpanok, és türelmetlenül előkapom.
- Yuki, komolyan mondom, most időben elindultam. – kezdem, amint megpillantom ki hív. – És jelenleg késésben se vagyok, de ha feltartasz, akkor leszek. Aztán hallgathatlak megint, és…
- Befejezted? – nevet fel, közbevágva. Nem, még nem, de látom ez téged nem zavar. – Gondoltam szólok, hogy ma nem lesz próba.
- He? – érkezik tőlem a bőbeszédű kérdés.
- Értelmes, mint mindig. – csipkelődik. – Én mondtam le, mert szeretném megnézni Aylint trapéz próba közben. Gyere te is, ismerd meg jobban.
Egy pillanatig hezitálok, hisz hogy néz az ki, hogy viszonylag idegenként beállítok, de végül rábólintok. Mivel ezt nem láthatta, hangot is adok beleegyezésemnek.
- Jól van, megyek. – válaszolom és miután megbeszéltük hol találkozunk, gyorsan leteszem.
Kivételesen nem kések, és Yuki meg is jegyzi, de lesújtó pillantásom láttán, inkább elhallgat, és mutatja az utat. Ezúttal nem motorral vagyok, azt leraktam a próbateremnél.
Belépve a gyakorló terembe, lenyűgözve figyelem a gyakorló artistákat, köztük Aylint is. Főként őt. Nem semmi a ruhája, pontosabban, inkább semmi. Csak egy topp, és egy rövidgatya, így kitűnően látszik az alakja. Már egy ideje leesett állal bámuljuk őket, mikor befejezik, és meglepetten észrevesz minket. Bőre csillog az izzadságtól, és egy pillanatra rajta felejtem a tekintetem.
- Sziasztok. – köszön nekünk, de nem jön túl közel. – Ne haragudjatok egy kicsit leizzadtam.
- Ugyan már Alyin, tudod, hogy már hozzá szoktam neki meg még hozzá kell szoknia. – vigyorodik el Yuki, és kissé oldalba bök. Feleszmélek, és kívételesen nem esek neki haveromnak, az oldallyukasztási kísérlete miatt.
- Írtó jól csinálod. Mióta csinálod ezeket a dolgokat? – fordulok inkább Aylin felé, aki elmosolyodva válaszol.
- Hát, ami azt illati ez a második munkám. És már lassan 3 éve dolgozok itt volt időm bele tanulni.
- Három éve? Szüleid nem segítenek? – kérdem kicait meglepetten, de hirtelen elszomorodik, és vizes palackját megfogva indul egy oldalajtó felé.
- Ne haragudjatok, elmegyek, letusolok meg felöltözök.
- Meg várunk. – szól utána Yuki, majd felé fordul.
- Valami rosszat mondtam? – nézek rá meglepetten.
- Hát…nincsenek szülei. Árvaházban nőtt fel, és nem szeret erről beszélni.
- Basszus, én meg felhoztam! – morgom magam elé, mire Yuki elvigyorodik.
- Te legalább tudod mit érezhet. – veregeti meg a vállam. – Na, gyere várjuk meg kint.
- Azt hittük már sosem akarsz kijönni. – mondja csipkelődve Yuki, mikor Aylin csatlakozik hozzánk.
- Ugyan már, hogy én?? – mosolyodik el, és csípőre tett kézel játsza a szende kislányt. Mindhárman felnevetünk, majd elindulunk. – Nektek am nem próbáltok, lenne?
- Yuki lemondta a próbát és nekem kötelességem volt elkísérni, meg ma úgy sem kell mennem, dolgozni. – válaszolom, és Yuki az egyik, én a másik oldalára állok, mint két idióta testőr, de így pont jó.
Sétálgatva hülyülünk, és nagyon jól elszórakoztatjuk egymást, mikor Yuki telefonja hirtelen megcsörren. Felkapja, és beszél pár percet, majd zavartan felénk fordul.
- Ne haragudjatok, de el kell mennem huginak, kell segíteni otthon és persze rám hárul a felelősség. – mondja.
- Rendben ne aggódj, majd én hazakísérem Aylin-t. – szólalok meg, hisz ez csak természetes.
- Oké, köszi Juro. – mondja, majd el is száguld haza. Eleinte csak simán sétálunk egymás mellett és nem beszélünk. Nem igen tudom, mit mondhatnék, amivel biztosan nem tépek fel régi sebeket. Végül megtöröm a csendet.
- Mit szólnál, ha elmennénk a próbatermünkbe? – érdeklődök tétován. Hé, Juro, mi van veled? Nem szoktál te ilyen lenni.
- Rendben. Menjünk. – szólal meg kedvesen, és az odauton végig beszélgetünk. Nem megyünk bele mély dolgokba, de így pont elég. Ahogy ő, úgy én se beszélek szívesen a múltamról.
Mikor belépünk, leül a kanapéra, én pedig odahúzok egy széket vele szembe, és arra teepedek le.
- Nem játszol valamit, ha megkérlek? – fordul felém, a gitáromra bökve, ami azért van itt, mert otthon már nem fér el a többi között.
- De miért ne. – válaszolom kissé meglepetten, majd megfogva a hangszert, játszani kezdek. Egy idő után énekléssel is bekapcsolódom, és úgy elmerülök saját szerzeményeimben, hogy nem is figyelek az időre.
Mikor felpillantok Aylinra, meglepetten látom, hogy a szemeit törülgeti.
- Hé! Minden rendben? – ülök át mellé, gitáromat a széken hagyva.
- Persze. – nevet fel őszintén. – Csak megható volt. Nagyon szépen játszol. A barátnőd biztos szereti.
- Barátnőm? – hökkenek meg. Van? Nekem erről miért nem szólt senki? Vigyorogva nézek rá. – Ha lenne, talán tetszene neki. Habár az előző nem volt valami nagy zenekedvelő. Az se volt hosszú kapcsolat.
- Én is facér vagyok. – mosolyodik el, és mindketten felnevetünk. A pillanat varázsát, a hülye mobilom töri meg, mely örült rezgésbe kezd a zsebemben.
- Haru, mit akarsz? – köszöntöm bátyámat, nem túl kedvesen.
- Hé,hé! Mitől vagy ilyen harapós kedvedben, öcskös? – nevet fel a vonal túlsó felén. – Csak gondoltam megkérdezem, hol van a vacsim.
- Komolyan, mint egy nagyra nőtt óvódás. És egyébként is, ma te vagy a soros a beszerzésben.
- Ne légy kegyetlen. – szinte látom, amint lebiggyeszti a száját. – Neked ma nem kellett dolgoznod, én meg majd kipurcanok.
- Jól van! – sóhajtok fel. – Fél óra és otthon vagyok.
- Tehát egy óra múlva betoppansz? – nevet fel, mire felmorranva kinyomom.
- Valami gond van? – Néz rám Aylin aggódva, de én csak vigyorogva megázom a fejem.
- Nem különösebben, csak a bátyámban annyi önállóság sincs néha, mint egy öt évesben. Bocsi, de mennünk kéne. – félrebillentett fejjel figyelem egy pillanatig, majd felteszem a nagy kérdést. – Figyi, félsz a motorozástól?
- Nem tudom, még nem próbáltam. – pislog párat meglepetten.
- Na, akkor et bepótoljuk. – szélesedik a vigyorom, majd szelíden felhúzom álló helyzetbe, és nem sokára már a mocim mellett állunk.
Tétován figyeli a járgányt, de miután fölülök, és az ő kezébe is bukósisakot adok, bátorságot gyűjt, és felszáll mögém.
- Ha nem szeretnéd, nem muszáj. – fordulok hátra.
- Mehet. – érkezik a tömör válasz, mire örömmel a gázba taposok.
Magabiztosan kerülgetem a kocsikat, és suhanok át a zöldön. Vagy nem zöldön? Á, biztos az volt. És hamarosan megérkezünk a címre, amit még induláskor adott meg.
- Köszönöm. – engedi el a derekam, amit eddig szorosan tartott, és kipirult arccal tápászkodik le.
- Igazán nincs mit. – vigyorgok rá, de mielőtt bemehetne, elkapom a kezét.
- Hé! Aylin, nincs kedved eljönni a koncertünkre, ami hétvégén lesz a közeli klubban? Lehet, hogy Yuki már hívott. – vonom meg a vállam, és közben elengedem.
- Nem, még nem. – mosolyodik el. – De szívesen elmegyek.
- Remek, akkor szombaton este érted jövök, ha nem gond. De addig még úgy is találkozunk a suliban. – azzal fejembe nyomom a sisakom, és egy intéssel búcsúzva, már ismét az úton vagyok.
Mikor abba hagyják a zenélést, mert az énekes nem bírja, Juro lehuppan mellém a kanapén, amit kicsit csodállok.
- Na, milyenek voltunk? – kérdezi, és mintha tényleg érdekelné a véleményem, amin kicsit meglepődik, de jól is esik.
- Nagyon jók! – csillan fel szemeim, mivel tényleg tetszett amit hallottam.
- Akkor jöhetnél máskor is! – Yuki is leül Juro mellé, közben őt arrébb lökdösi. - Amint látod, a mi drága Juronak is csak ugat, de nem harap.
Elkezdek kicsit játszani, majd Yuki addig fészkelődik, amíg oda nem préseli Juro-t hozzám, amit egy kicsit furcsállok, mert sosem volt még ilyen.
- Nem hiszem el! Mekkora hely kell neked?! – kérdezi kicsit bosszúsan én is elpirulok egy picit, hogy ilyen közel van hozzám, majd az énekes szól oda Juro-nak.
- Juro, nem kéne dolgozni, menned?
Az órájára néz, majd felpattan egy kicsit szitkozódva, de olyan lendülettel, hogy majdnem engem is magával visz, de Yuki sikeresen a földön találja magát.
- Bocs, srácok, én most lépek! – felkapja a cuccait, majd már el is viharzik, de amikor az ajtóba van Yuki oda szól neki..
- Nem megmondtam, hogy a véredben van a késés. – mondja Yuki, majd feláll és testrészeit dörzsölgeti, de én csak jókat kacagok rajta, majd nem sokkal később el is ment Juro meg a többiek is. Yuki-val ott maradtunk és késő estig beszélgettünk, majd hazakísért és szinte mindent sikerült kitárgyalnunk, amit eddig nem. Elköszönnünk egymástól, de mondom, hogy holnap edzésem lesz és nem tudok majd nagyon mászkálni, amire azt mondta, hogy ne aggódjak emiatt, majd ő jön látogatóba. Bemegyek a nagy házba, ahol egyedül lakok és kicsit el fog magány. Előveszek egy regény és elkezdem olvasni, hogy ezzel is lekössem magamat, majd elalszok mellette.
Másnap reggel felkelek, bepakolok mindet, majd elindulok suliba, de nem igazán ettem semmit- valahogy nem kívántam a kaját. Nem tudom mi van velem. Amíg be nem érek, a suliba sokszor jut eszembe Juro és a kis beszélgetésünk, amíg el nem rohant dolgozni. Irtó jó pasi és nagyon bejön.
Leülök a helyemre és elkezdek gondolkozni, majd előveszem a tegnapi könyvet és elkezdem olvasni. Nem sokkal később egy hangot hallok meg, ami megijeszt, mert nem számítottam senkire, hiszen egyedül szoktam általában ülni.
- Hali! – huppan le mellém, mire rá nézek kicsit riadtan. Miért van itt?
- Juro? – kérdezem tőle, mintha nem hinnék a szememnek. – Jó reggelt!
- A reggel stimmel, a jó kevésbé. – válaszolja, majd elkezd hintázni a szépen.
- Miért? Mi a baj? – kérdezem aggódva, mire kicsit elkezd kuncogni.
- Semmi, csak nem vagyok az a korán kelő típus. – elkezd nézelődni a terembe, ahol a csajok csak úgy bámulják, mintha valami isten féle lenne, amibe nincs is olyan sok különbség, de engem most valahogy a könyv jobban érdekel és tovább olvasom.
- Még el se kezdődött az óra, és máris tanulsz? – mondja a nyitott könyvre.
- Ez regény. – fordítom felé a borítóját. - Amúgy meg tanulni se ártana, te nem szeretsz?
- Keményen dolgoztam érte, hogy itt lehessek. – könyököl az asztalra. Elhiszem, hogy keményen dolgozott, én is így vagyok vele. - De azért van, amit jobban szeretek.
- Például a zene?
- Például a zene. - bólint. - A motorozás, a kosár, és az eper.
- Az eper? – nevetek fel, mire kicsit látom, hogy engem figyel. - Valahogy nem illik bele a felsoroltak közé.
Vonja meg a vállát, majd látom, hogy kérdezi, szeretne még, de nem tud, mert bejött a tanát és elkezdődött az óra. Az óra végén oda fordul hozzám.
- Na, én rohanok, néha nézz be a próbákra. – teljesen ledöbbenek. Tegnap még olyan ellenszenvesen viselkedett velem ma meg olyan kedves volt, még jobban az ujjai köré csavart azt hiszem.
Integet nekem búcsúzóul és már el is ment. Nem tudom, hogy mit csináljak, de végül is nem az én kötelességem, hanem az övé, hogyha egyáltalán tetszek neki. A fene se tudja, annyira nem lehet rajta eligazodni.
Tegnap mondta nekem Yuki, hogy ma is lesz próbájuk, de nem tudok elmenni, mert nekem is gyakorolnom kell menni. Haza megyek, felveszem a cuccaimat és el is megyek a gyakorló terembe. Megjött a párom is. Egy harc jelenetet kellett elgyakorolnunk egy csajjal. Felmegyünk a kötélre és elkezdünk próbálni. Rajtam egy fekete topp van, ami éppen csak a melleimet takarja meg egy nagyon rövidnadrág. Nem szeretem, ha ilyenkor sok ruha akadályoz a munkámba. Fellépéseken is, testhez simulós ruha van rajtunk. Elkezdünk minden féle mutatványokat csinálni, miközben mozog alattunk a kötél, majd a trapézra is mennünk kell és ott ugrálunk nagy biztonsággal hiba nincs alattunk védő háló. Annyira belemerülök az ugrálásba, hogy észre sem veszem, hogy figyelnek minket. Mikor végzek, eléggé izzadok és az a kis ruha, ami rajtam volt az is lassan csurom izzadtság, meg a szabadon hagyott testrészeim is csurom izzadság, ami csak csillog. Egyszer csak tapsot hallok meg. Lenézek, és ekkor meglátom Yukit és Juro-t, amin meglepődök. Mit keresnek itt?
Leugrok óvatosan azért, majd odamegyek hozzájuk, de látom, hogy Juro-nak mintha egy kicsit elakadt volna a lélegzete, vagy nem tudom mi, de eléggé meglepődve áll és figyeli minden mozdulatomat. Felkapom a törölközőmet és gyorsan megtörlöm magam, hogy ne legyek annyira izadság szagú.
- Sziasztok. – köszönök nekik, majd megállok. – Ne haragudjatok egy kicsit leizzadtam. – mondom kedvesen.
- Ugyan már Alyin, tudod, hogy már hozzá szoktam neki meg még hozzá kell szoknia. – mondja és oldalba böki Juro-t, aki feleszmél, és a szemembe néz végre.
- Írtó jól csinálod. Mióta csinálod ezeket a dolgokat? – kérdezi még igen megint meglepődve, amire elmosolyodok.
- Hát, ami azt illati ez a második munkám. És már lassan 3 éve dolgozok itt volt időm bele tanulni. – mondom mosolyogva, amire látom, hogy meglepődik.
- Három éve? Szüleid nem segítenek? – kérdezi, amire elszomorodok, majd megfogom a vizemet is.
- Ne haragudjatok, elmegyek, letusolok meg felöltözök. – mondom, majd inkább kicsit elmegyek onnan.
- Meg várunk. – szól utánam Yuki, majd látom, hogy elkezd beszélgetni Juro-val. Bemegyek az öltözőbe letusolok gyorsan és próbálom elterelni a figyelmemet a kérdésről, majd felöltözök és összeszedem a cuccomat. Kimegyek és a srácok a kapu előtt várnak.
- Azt hittük már sosem akarsz kijönni. – mondja csipkelődve Yuki, amire elmosolyodok, majd megállok csípőre tett kézzel és megjátszom a szende kislányt.
- Ugyan már, hogy én?? –mondom és elkezdünk nevetni, amire Juro is beszáll, látom, tetszik neki a poénszínészkedés. – Nektek am nem próbáltok, lenne? – kérdezem kedvesen, mikor elindultunk.
- Yuki lemondta a próbát és nekem kötelességem volt elkísérni, meg ma úgy sem kell mennem, dolgozni. – mondja, majd a két srác úgy helyezkedett, hogy közöttük legyek. Sokat hülyültünk és baromkodtunk, ami tetszett nagyon, hogy ilyen jól elvagyok velük, egyszer csak csörög Yuki telefonja. Felveszi, majd 2 perc múlva lerakja és ránk néz.
- Ne haragudjatok, de el kell mennem huginak, kell segíteni otthon és persze rám hárul a felelősség. – mondja.
- Rendben ne aggódj, majd én hazakísérem Aylin-t. – mondja Juro maga biztosan, mire meglepődve nézek rá.
- Oké, köszi Juro. – mondja, majd el is száguld haza. Eleinte csak simán sétálunk egymás mellett és nem beszélünk. Elég kínos ez a kis csend közöttünk, de a végén Juro megszakítja.
- Mit szólnál, ha elmennénk a próbatermünkbe? – érdeklődik, mire elmosolyodok.
- Rendben. Menjünk. – mondom kedvesen, majd amíg sétálunk sokat beszélgetünk, amiből kicsit meg lehet ismerni a másikat, de annyira nem megyünk mély dolgokra, aminek kicsit örülök, hiszen a szüleimről nem szívesen beszélnék ha lehetséges, majd talán később. Megérkezünk, majd leülök a kanapéra, mire velem szembe leül egy székre és tovább beszélgetünk, majd meglátom a gitárját.
- Nem játszol valamit, ha megkérlek? – kérdezem tőle kedven, mire meglepi a kérésem.
- De miért ne. - mondja kedvesen, majd elővette és elkezdett játszani, közben hozzá énekelni, ami szinte engem elbűvölt és egy kicsit könnyessé is tette a szememet, de nem sírtam el magamat… éppenséggel…
Az ébresztőóra szörnyű kornyikálást rendezve riaszt fel legszebb álmomból, ma reggel már harmadszorra. Az eddigieknél hatalmas lelkinyugalommal nyomtam be a késleltető gombot, ezúttal azonban már agresszívabban csapom le.
Nem kicsit lepődök meg, mikor visszaüt. Úgy ülök fel, mint a keljfeljancsi és hunyorogva keresem támadómat, szívből remélve, hogy nem a digitális ébresztőm változott bosszúszomjas robottá. Egy pillanatra megkönnyebbülök, mikor szembe találom magam vigyorgó bátyámmal, ám rövid úton, mérgesen hozzá vágom a párnám.
- Ez most mire volt jó, idióta? - húznám vissza magamra a takarót, de lerántja rólam és fogkrémreklámot megszégyenítő vigyorát a képembe tolja.
- Igazán sajnálom öcskös, hogy felvertelek cukorhabos álmaidból, de vége a nyárnak, ideje lediplomázni.
- He? Ma már suli lenne?
- Nem véletlenül vagy te, a család esze. - nevet fel kekeckedve, mire egy újabb párnát ajándékozok neki.
Morogva kikászálódok az ágyból, és nekiállok készülődni. Sosem voltam koránkelő típus, és ráadásul most vissza kell rázódnom a suli időbe.
- Mond csak Haruhi. - fordulok az egyik gitáromat tanulmányozó testvérem felé, miközben begombolom vörös ingem.
- Hümm?
- Nem kéne már dolgoznod?
A hozzávágott párnáim a földön landolnak, amint észreveszi, hogy már fél nyolc van.
- Áh, banyek! Ez is a te hibád!
- Miért is?
- Túl sokat törődök az öcsémmel. - ölt rám nyelvet, mielőtt kiviharzik a szobámból és pár perc múlva a bejárati ajtó is csapódik utána.
Levakarhatatlan vigyorral fejezem be a készülődést, és öt perc múlva már zárom magam után a lakást. Lesétálok a motoromhoz, bátyáménak már csak a hűlt helyét találom.
Nem sokára már az egyetem előtt parkolok le, és sóhajtva vetem bele magam az emberáradatba. Jópáran rámköszönnek, válaszként intek, vagy biccentek, megszólalni lusta vagyok. Hihetetlen, hogy a bandánkról szóló pletykák milyen hamar szárnyrakeltek. Pedig csak nyáron alakultunk.
Egyik szünetben a folyosón kóvájgok, és a délutáni próba körül forognak a gondolataim, oda se figyelek a kissé nyomulós diákokra. Ha rájuk se hederítek, talán feladják.
Hirtelen azonban, egy igazán csinos lány halad el mellettem. Egy pillanatra találkozik a tekintetünk, így megcsodálhatom csillogó, barna szemeit, utána azonban kölcsönösen végig mérjük egymást.
Nem mondom, vonzó látvány. Formás, karcsú test, szép mellek...
Hamarosan viszont elhalad mellettem, figyelmét újra a telefonálásra terelve. Elismerően nézek utána, majd sietősen a következő órámra rohanok. Habár szoktam, az nem azt jelenti, hogy szeretek is késni.
- Komolyan mondom Juro, ha megint annyit késel, mint legutóbb, lenyakazlak. - figyelmeztet haverom tettetett szigorral.
- Tájékoztatlak Yuki, hogy hiába vagy ott mindenhol fél órával korábban, az nem azt jelenti, hogy mindenki más késik. - vágok vissza, mire felnevet.
- Bezzeg Aylin értékeli, ha hamarabb ott vagyok valahol. - kezdi húzni az agyamat.
- Ch! Annyit áradozól arról a csajról. Miért nem veszed feleségül? - morgok bele a mobilomba, miközben egy kézzel igyekszem berakni gitáromat a tokjába.
- Ugyan! - hallom a hangján, hogy mosolyog. - Ne gondolj bele semmit a kapcslatunkba, ő a legjobb haverom.
- Hé!
- Jól van! Jól van! - nevet fel. - Melletted, természetesen. Apropó, hol vagy most Juro?
- Itthon. - motyogom, és ezúttal a számmal próbálom behúzni a cipzárt.
- Sejtettem. - sóhajt fel, és nem nehéz elképzelnem a világfájdalmas képét. - Nem akarlak felhúzni, de megint késni fogsz.
Tekintetem az órámra kapom, és sziszegve veszem tudomásul, hogy igaza van. Ha nem indulok azonnal, hiába a sok lóerő, bizony elkések.
- Banyek! - csapom le a mobilt, de még így is hallom barátom jóízű kacagását a vonal másik feléről. Sikeresen becsomagolt gitáromat a hátamra vetem, és kiszáguldok a lakásból, hogy aztán a lépcső felétől visszafordulva, morogva kulcsra zárjam.
Kb. negyedóra száguldozás után, már a próbateremnél vagyok, és elégedetten látom, hogy időben. A csapat másik két tagja is most szállingózik, Yuki pedig már tuti bent van.
Belépve az ajtón, a falhoz támasztom a gitárom, és Yukit kezdem keresni. Meglepetten állapítom meg, hogy a délelőtt látott lánnyal társalog.
- Yuki nem meg beszéltük, hogy barátnőket nem hozunk ide? – fordulok a haveromhoz, felemlegetve a közösen megbeszélt szabályt, majd visszasétálok a hangszeremhez.
- Juro ő nem a csajom, hanem a régi barátom, akiről már meséltem neked. – válaszolja vidáman, majd karonfogja a csajt, és odahúzza hozzám.
- Juro. Bemutatom neked Aylin Leone-t. Aylin bemutatom neked a banda gitárosát és a legjobb barátomat melletted Juro Igarashi-t. – vigyorodik el.
Idióta! Ne vigyorogj a képembe, mert komolyan mondom, hogy....
Aylin ösztönösen kezet nyújt, én pedig megfogva azt, ismét végig mérem. Délelőtt se tévedtem, észbontó. Yuki talán meleg, hogy még nem jött össze vele?
- Na akkor próbálunk vagy mi van? Nem csak álldogálni jöttem meg egyeseknek még dolga is lenne utána. – térek kissé észhez, és kezemet visszahúzva fordulok a másik két tag felé, akik már a hangolással bajlódnak.
- Azt hiszem jobb lesz, ha megyek, úgy látom nem kívánatos személyiség vagyok.
Szólal meg hirtelen Aylin, mire Yuki a vállánál fogva visszatartja.
- Ugyan már Juro nem ilyen genya, csak a látszat mutatja. – mondja csipkelődve, mire egy hangos fújtatással reagálok hangolás közben. De a lányt meggyőzte, így a kanapéra ülve figyel minket az egész próba alatt.
Lehet, hogy csak azt akarom hinni, de főként engem.
Mikor aztán végzünk, pontosabban Isao, az énekes kijelenti, hogy mára ennyi hangja volt, még nem heverte ki a tegnapi bulit, levágódok mellé az ülőalkalmatosságra.
- Na milyenek voltunk? - kérdezem őszinte érdeklődéssel.
- Nagyon jók! - csillan fel a szeme.
- Akkor jöhetnél máskor is! - tol arréb Yuki, hogy ő is leülhessen. - Amint látod, a mi drága Juronk is csak ugat, de nem harap.
Mérgesen oldalba bököm, de nem zavartatja magát, tovább fészkelődik, mígnem oda présel szegény Aylinhoz.
- Nem hiszem el! Mekkora hely kell neked?!
Már épp lökném le, mikor Isao hangja megállít.
- Juro, nem kéne dolgozni menned?
A karórámra pillantok, és szitkozódva felpattanok, a lendülettel lerántva Yukit, és kis híján Aylint is, a földre.
- Bocs, srácok, én most lépek! - kapom fel a cuccaimat, és viharzok az ajtó felé.
- Nem megmondtam, hogy a véredben van a késés. - hallom meg még Yuki hangját, amint fájós testrészeit dörzsölgetve, feltápászkodik a földről.
Épphogy beesek a zeneboltba váltáskor, így megúszom a letolást. A délután további része gyorsan eltelik. Ha épp nincs vevő, akkor tanulok, vagy dalszövegeken agyalok. Nyolckor zárok, és hazafelémenet beszerzek valami könnyen összeüthető kaját, mivel se Haru, se én nem vagyunk konyhatündérek.
Hazaérve bátyám már a konyhában alkot, de nem épp azt, amit az ember várna. Az egyik szekrényt grafitizi serényen, csak akkor vesz észre, mikor mögé állva, gyengén fenékbe billentem. Mivel épp guggolt, így is kis híján orrabukott.
Az este egymás heccelésével telik, majd bezúgok az ágyba.
És most megint egy izgalmas iskola nap. Ásítozva baktatok a következő órára, ami új nekem ebben az évben. Belépve a terembe, néhány ismerős arc között, meglepetten fedezem fel Aylint is.
- Hali! - huppanok le mellé. Riadtan kapja fel a fejét, alaposan elmerült az olvasásban.
- Juro? - esik le kissé az álla. - Jóreggelt!
- A reggel stimmel, a jó kevésbé. - kezdek hintázni a széken.
- Miért? Mi a baj? - kérdi őszinte aggodalommal, mire majdnem felnevetek.
- Semmi, csak nem vagyok az a korán kelő típus. - kezdek nézelődni a teremben. Bezsebelek pár elismerő, érdeklődő pillantást, majd visszafordulok Aylinhoz, aki kíváncsian figyel.
- Még el se kezdődött az óra, és máris tanulsz? - bökök a nyitott könyvre.
- Ez regény. - fordítja felém a borítót. - Amúgy meg tanulni se ártana, te nem szeretsz?
- Keményen dolgoztam érte, hogy itt lehessek. - könyökölök az asztalra. - De azért van amit jobban szeretek.
- Például a zene?
- Például a zene. - bólintok. - A motorozás, a kosár, és az eper.
- Az eper? - nevet fel, én pedig félszemmel gyönyörködök a mosolyában. - Valahogy nem illik bele a felsoroltak közé.
Megvonom a vállam, de felelni, vagy felőle kérdezni nincs időm, mert kezdődik az óra, és mivel ez az utolsó, utána rohannom kell.
- Na, én rohanok, néha nézz be a próbákra.
Látszik rajta, hogy meglepődött. Ma egész másként viselkedtem vele, mint tegnap, de mit tegyek, megtetszett. Ráadásul Yuki kinyírna, ha megsérteném.
Egy intéssel búcsuzok, és már robogok is el.
Reggel felkeltem és elindultam a suliba. Végre elkezdődött az utolsó évem, amikor meg tudom szerezni a diplomát és végre elmehetek jobban dolgozni nem csak ilyen mellékállásokat kell végeznem suli mellett. Már kicsit elegem van abból, hogy nem tudok magamtól meg csinálni semmit, mert a munkahelyen nem igazán bíznak a kezdőkbe. Na, mindegy, legalább a hétvégeken elég jól szoktam szórakozni. Imádok ugrálni és a trapézokon szerepelni és mit ne mondjak, eléggé van hozzá tehetségem, főleg, amióta a legjobbakkal edzek és gyakorlok.
Bemegyek az első órámra, leülök és hallom a sustorgásokat miszerint egy nagyon jó fiú banda alakult meg nyáron és hogy milyen pengék főleg a gitárosuk, meg a dobosuk. Elmosolyodok, hiszen a dobosuk egyik haverom, akivel elő szeretettel imádok beszélgetni, mert mindig meg tud nyugtatni, ha kicsit magam alatt vagyok vagy éppen nem úgy sikerül valami, ahogy én azt elképzeltem. A drágalátos Yuki. A maga kis 27 évével és a barna fürtjeivel meg persze a zöld szemével viszi a pálmát meg is értem, hiszen mindig is csajok álma szokott lenni. Mindig mikor velem sétál, a csajok meg tudnának ölni a szemükkel, de nem baj. Nekem Yuki csak haverom.
Juro-ról viszont még sosem hallottam, ki akar ez lenni? Meg honnan ismeri Yukit? Soha nem mesélt róla ezért furcsállom kicsit a dolgokat. Na, majd délután meg is keresem, hogy beszéljek vele, de előbb megkérdezem, hogy ráér-e. Előveszem a telefont és elkezdem hívni, amit nem sokkal később fel is vesz.
- Szia, cica. Mizujs? Gáz van? – kérdezi. Mintha már ismerne valahonnan, amire halványan elmosolyodok.
- Szia. Nem csak azt akarom megkérdezni, hogy délután ráérnél-e szeretnék beszélni veled, meg ugye már régen találkoztunk. – mondom neki és közben elhaladok egy elég helyes srác mellett, aki ugyan úgy megnéz engem, mint én őt a lélegzetem is elállt egy pillanatra. Gyönyörű fekete tépett haja van és számomra ragyogó barna szemei. Szinte perceknek tűnt mire elment mellettem, mint a filmekben, mire Yuki hangja hogy vissza a valóságba.
- Aylin itt vagy? Neked beszélnék kislány. – mondja, mire bocsánat kérőn válaszolok.
- Ne haragudj kicsit elkalandoztam, mit mondtál az előbb? – kérdezem tőle.
- Nem gond. Szóval azt mondtam, hogy ha próbálunk, és hogy gyere el a próbatermünkbe és bemutatlak a bandának, meg tudunk dumálni is. – mondja, mire nem tudom, hogy oda el akarok-e menni.
- Na, jó rendben hova kell mennem? – kérdezem, majd megmondja a címet, amit leírok, majd letesszük a telefont.
Elkezdtem gondolkozni, hogy tényleg elmenjek-e, de hát, ha megígértem, meg én kerestem akkor csak el kell mennem, nincs más választásom. Hazamegyek, elmegyek, megfürdök, majd felöltözök és összeszedem a cuccaimat. Még egy keveset eszek, de azért vigyázok magamra. Egy nagyon szép V kivágású felső van rajtam, de nem az a nagyon kihívom, hanem csak az, amit általában már nem tartanak taszítónak a férfiak és lila színű volt és a melleimet is tökéletesen kiadta, amit szerettem kihangsúlyozni, hiszen nem voltak éppen a világ legkisebb mellei, és még nem is műtöttem soha. Alulra meg egy kis csinos kék kockás mini szoknyát, ami a combom közele felé ért. Felvettem egy kisebb sarkú papucsot és elmentem a megadott címre.
Elmegyek és belépek a helyiségbe egyedül még csak Yuki van bent. Nem is bánom annyira.
- Szia Yuki. – köszönök neki, mire rám néz és mosolyogva jön oda hozzám és kapok három puszit, amit viszonzok.
- Szia, szépség látom ma is kitettél magadért, csak ne hódítani jöttél? – érdeklődik viccelődve, amire mind a ketten elkezdünk nevetni.
- Ugyan már, csak neked öltöztem ki. – mondom viccelődve, amit meg is ért. Elkezdtünk beszélgetni, majd nem sokkal később megjöttek a haverjai. Mikor meglátom azt a srácot, akivel a suliba találkoztam még a lélegzetem is eláll. Ezt nem hiszem, el nem tudom, mit csináljak a szívem ki is hagyott egy ütemet, de látom nem csak én lepődtem mire, mire odamegy Yuki-hoz.
- Yuki nem meg beszéltük, hogy barátnőket nem hozunk ide? – kérdezi, majd megy a hangszeréért, mire nekem leesik, hogy mit is mondott az előbb, de már Yuki megelőzött.
- Juro ő nem a csajom, hanem a régi barátom, akiről már meséltem neked. – mondja, majd megfogja a kezemet és odavezet a sráchoz. Szóval ő lenne Juro.
- Juro. Bemutatom neked Aylin Leone-t. Aylin bemutatom neked a banda gitárosát és a legjobb barátomat melletted Juro Igarashi-t. – kezet nyújtok automatikusan, de még mindig nem tudom levenni a szememet a srácról és valami azt súgja, hogy nem vagyok egyedül ezzel. Kezet fogunk, mire Juro igen észhez tér és a banda felé néz.
- Na akkor próbálunk vagy mi van? Nem csak álldogálni jöttem meg egyeseknek még dolga is lenne utána. – mondja, mire kicsit leszállok a földre és nem tudom, hogy most mire gondoljak. Yuki-hoz fordulok.
- Azt hiszem jobb lesz, ha megyek, úgy látom nem kívánatos személyiség vagyok. – mondom, mire megfogja a vállamat.
- Ugyan már Juro nem ilyen genya, csak a látszat mutatja. – mondja csipkelődve, mire fújtat egyet az említett és már hangolja is a gitárt. Megadom magamat és már le is ülök a kanapéra és elkezdem figyelni őket.
Pár perc múlva elkezdtek zenélni, de én végig csak Juro-t figyelem. Úgy érzem magamat, mint egy kis gyerek, aki meglátta élete legszebb ajándékát és úgy érzi, hogy örökre birtokolni akarja. Csak itt feljönnek a rossz dolgok is. Mi van, ha foglalt? … és mi van, ha nem vagyok az esete?... Vagy miért ilyen velem?... bár még nem is ismer, milyen legyen velem?...
Folyamatosan csak agyalok és várom, hogy mi fog kisülni a dologból, mert azért egy kicsit reménykedek benne, hiába vertek már át annyiszor, mint a nyavaja…
