- Ewe. – szól nekem, de én csak meglepõdve nézem.
- Will. – megyek oda hozzá, kíváncsi vagyok, hogy mit szeretne. Eleinte össze-vissza hablatyol arról, hogy õ merre járt ma, merre nem, de a végén ott lyukadunk ki, hogy nem bírta ki, hogy ne lásson. Ezzel kicsit megdöbbent, hisz ezt már megbeszéltük, de õ újból elkezd beszélni és nem tudok visszamenni próbálni, mert olyan udvariatlan nem vagyok, hogy itt hagyom.
- Mára vége, majd holnap gyakorlunk. – hallom Jay hangját. A francba… Azt kellett volna mondanom Willnek, hogy várjon. Remélem nem lesz pipa megint, amikor „fegyverszünet” van.– Ewe. – szól, mire felé fordulok.
- Igen? – pillantok rá, akár egy kölyökkutya, aki tudja, hogy bosszúságot okozott.
- Holnap délelõtt jó lenne próbálni ha nincs programod. – vázolja a tervet. Nem kicsit könnyebbülök meg, de mintha lenne holnap valami…
- A délelõtt nem jó, de a próba után nekem jobb lenne. – és legnagyobb meglepetésemre bólint.
- Akkor majd a próba után gyakorlunk. – össze is szedi a cuccait, majd lelép. Én is összepakolok és Willel sétálunk egy kicsit, átbeszéljük a dolgokat. A séta végén, igencsak meglepõdök. Arra kér, hogy tanítsam meg táncolni, hogy legalább valami emléket vigyen magával rólam Svédországba. Mire felocsúdok a döbbenetbõl már rá is bólintottam.

~*~

A versenyig egyre jobb kapcsolat alakul ki köztem és Jay között. Ez az új, nyugis állapot nagyon tetszik és egyre jobban kedvelem Jayt. Már elõre sajnálom, hogy a verseny után vége lesz a külön próbáinknak. A póbák után Willel is táncolgatok. Nagyon tehetséges, nem is értem, hogy eddig, hogyhogy ne tanult meg táncolni. Meg nagyon aranyos, kicsit még udvarolgat is, de még mindig tartom magam ahhoz, hogy maradjunk barátok. Közben válaszolgatok a kérdéseire, hogy mire edzünk olyan nagyon a csapattal, milyen verseny lesz és, hogy mi az alap koreográfia, de azért túl sokat nem húz ki belõlem, mivel megígérte, hogy eljön megnézni és én meg nem akarom lelõni az egész mûsort. Bár amikor a táncunkról kérdez… a tekintete és a beszédstílusa nem tudom miért, de megváltozik. Olyan rossz elõérzetem van.
Egy kisbusszal indul a csapat a válogatókra. Mázli, hogy Kevin tudott nekünk szerezni valamit. El sem merem képzelni azt az idegeskedést, amit egy késõ okoz, mert nem találja meg a helyet, vagy elalszik, vagy isten se tudja mi történhet.
Az elõadásunkon szerencsésen túl vagyunk és kényelmesen hátradõlve, minden izgalomtól és idegeskedéstõl megszabadulva mérjük fel a többi csapatot. Aztán jön az a banda, akivel a legnagyobb gondunk lesz, de még mielõtt mindegyik tagot jól megnézhetném, már az elsõ sorban kiszúrja a szemem valaki, egy ismerõs arc. Will…
Hogy került oda? Mióta? Hogyan? Miért? Én ezt nem hiszem el!
- Azt mondta el fog utazni. – döbbenek le teljesen, gyorsan végignézek a rám szegezõdõ tekinteteken és még tartva magam elrohanok. Nem is nézem, hogy merre megyek, csak visznek a lábaim az utcán a járókelõk közt, aztán Jay hangját hallom és érzem, ahogy magához ölel.
- Ewe.
- Hagyj békén. – egyedül akarok lenni, nem kell mondani, magamtól is rájöttem, hogy mekkora hülyeséget csináltam.
- Nyugodj meg. – csitít, de engem ne csitítgasson, nem õ hozta a csapat fejére a bajt. De miután minden erõm elfogyott a kis dühöngésem miatt, már elfogadom az ölelést és hozzábújok.
Olyan jó érezni, ahogy magához szorít… még az illata is nyugtat. Pedig azt hittem, hogy õ fog elsõként nekem esni, hogy milyen ostoba voltam. Aztán elkezd maga után húzni és nála kötünk ki. Eltûnik a konyhában és én magamra maradok a bûntudatommal.
- Jay. Bocsánat, hogy a banda fejére hoztam a bajt. – de ahelyett, hogy kioktatna, idejön hozzám és végig simít az arcomon. Olyan meleg, nagy keze van…
- Nyugi. Nem tudhattad. – emeli fel a fejem és egyserûen nem tudom bontani a szemkontaktust. Teljesen elveszek a tekintetében.
A távolság egyre csökken kettõnk közt, Jay derekam átkarolva húz maga felé egyre jobban, míg végül megcsókol.

Ajkait gyengéden nyomja az enyéimhez és mire háromig számolhatnék már vállaiba kapaszkodva viszonzom lágy ajkai játékát. A világ egy pillanat alatt szûnt meg létezni, kivéve minket és az érzést, amit a csók váltott ki. Mikor a levegõhiány elválaszt minket egymástól, csak akkor fogom fel igazán, hogy mi is történt.

-Jay… - nézek rá vörösen és engedem el, de neki esze ágában sincs elengednie, hogy hátrébb tudjak lépni.

- Ewe… én… nem is tudom, hogy mondjam. – simít rá az arcomra. – Nekem már egy ideje több vagy, mint egy egyszerû haver vagy bandatag.

- Én… nem is tudom, hogy erre mit mondhatnék… - hebegem félrenézve. Ez egy kicsit hirtelen ért.

- Csak annyit, hogy van-e esélyem, vagy, hogy mit érzel.

- Fogalmam sincs, hogy mit érzek. Ezt így most nem tudnám elmondani… - érzem, ahogy a szorítása gyengül kicsit, de nem ereszt.

- És nem adnánk magunknak egy esélyt? Menjünk el randizni például…

- Re… rendben, de csak a verseny után. – motyogom és érzem, hogy ég az arcom. Miért zavar ennyire a közelsége és ezidáig miért nem éreztem ezt?  Vagy éreztem csak nem vettem róla tudomást? Boldogan nyom a szám szélére egy puszit és végre elenged, de még mielõtt akármelyikünk is megszólalhatna, megcsörren Jay telefonja.

Elkezd a szobában körözni, úgy beszélget, és ha jól hallom a versenyrõl van szó. A jó hír az, hogy tovább jutottunk, a rossz viszont az, hogy a rivális csapat nagyon jó és Will az egyik legjobb emberük. Ez így nagyon nem lesz jó… olyan ostobának érzem magam. Hogy lehettem ilyen naiv? Hogy a francba nem vettem észre, hogy évek óta táncol? Látnom kellett volna a mozdulatain. Leülök és és arcom a tenyereimbe temetem. Nem sírok, még ahhoz sincs erõm, egyszerûen csak próbálom összeszedni a gondolataim. Elõször Will, aztán Jay… Hirtelen egy kar óvón átölel, felpillantok, Jay az.

-Ha gondolod, maradj itt éjszakára. A srácok elmennek egy kicsit ünnepelni, természetesen alkohol nélkül, azt majd a döntõ után. Nyolckor találkozunk a parkban.

- Köszi, de én ezt most kihagyom. – nem bírnék a szemükbe nézni. – Inkább hazamegyek, de azért köszönöm az ajánlatot. –kelek fel, hogy induljak.

- Akkor hazakísérlek. – pattan fel õ is, de csak a fejem rázom meg.

- Köszi, de nem kell. Hazatalálok egyedül is.

- De már sötétedik és õsszel észre sem veszed, már éjszaka van. A szüleid biztos nem örülnek, hogy egyedül császkálsz. – erre nem válaszolok. Nem tudok mit mondani rá, szóval csak fogom magam és az ajtóhoz lépek.

- Tényleg nem kell elkísérned, de azért aranyos vagy és köszönök mindent. – nyomok puszit az arcára, csak úgy jött magától a mozdulat, nem volt eltervezve. Valamiért olyan jól esik a közelsége.

Egész éjszaka próbálom az érzéseim elrendezni és azon gondolkodom, hogy hogyan fognak fogadni a többiek. Azonban mikor másnap újból találkozom velük csak egy kevés feddést kapok, amiért nem mentem velük szórakozni. Egy-két zöldfülûn kívül senki sem szól be, viszont, ha beszólnak, akkor kivételesen helyettem a többiek hurrogják le õket. Köztük Jay is és ez valamiért megdobogtatja a szívemet.    

- Gyerünk gyakorolni. – hasít a levegõ Jay kicsit sem vidám hangja.

- Na mi van nem sikerült az este jól? – hecceli North, amire Jay reakcióit kezdem figyelni. Tényleg van valakije?

- Fogd be és inkább azzal törõdj, amiben szar vagy. – ripakodik rá. Nem lepõdöm meg, mivel sokszor ilyen, na de már a próba elején?

A mai próbán Jay elviselhetetlen, rosszabb, mint valami hisztis kisgyerek. Mindenkivel és minvdennel baja van, még akkor is ha éppen tökéletesen csináltunk valamit. Bennem egyre inkább megy fel a pumpa és csak Ty nyugtató vállérintésének köszönhetem, hogy nem ugatok vissza. Pedig lenne mit mondanom. Bõven.

- Jay. – kerül beljebb egy ismeretlen lány a próba vége felé a terembe, az arca könnyes és nincs a legjobb passzban. Ezek honnét ismerik egymást?

- Sisy. – megy oda hozzá és a lány azonnal átöleli, amit Jay viszonoz. Õ lenne a barátnõje? Tegnap összevesztek és Jay azért ilyen ma reggel? Végül is összeillenek, ez a lány nagyon szép. De… akkor miért zavar, hogy itt van és Jay-jel beszélget? Meg különben is, ez itt egy próba, nem pedig valami szerelmi ölelkezõ show. A következõ pillanatban még a derekát is átkarolja, úgy fordul felénk.

- A próbának vége. – jelenti ki csak úgy és már el is tûnik. A pofám leszakad, szétvet az ideg, hogy egy sírós liba miatt fejezzük be a próbát, ami õkegyelmességének hála maga volt a borzalom és ráadásul még a verseny is nem sokára itt van. Mi a francokat képzel?

- Holnap próbálunk Jay? – kérdezem meg a nyílvánvalót, hiszen, ha õ inkább a kis barátnõjével lenne, ahelyett, hogy a versenyre gyakorolnánk, én megértem, persze, hogy megértem. Miért ne érteném meg? Csak élje túl a megértésem…

- Igen, de majd csak olyan 10 körül gyere hozzám. Sziasztok. – és már le is lépnek és mi sem váratunk magunkra túl sokat.

~*~

Másnap reggel már lehiggadva megyek Jayhez. Talán jobb lenne megkérdezni, hogy ki volt az tegnap… de… mi közöm hozzá? Õ sem avatkozik bele az életembe és én sem, ennyi bõven elég. Vagy mégsem? Csengetek és az ajtó újból kinyílik, de most nem jön ki elém. Kicsit furán érint, de nem törõdöm vele. Tegnap elõtt megmutatta, hogy hol az ajtó, szóval nem igazán számít.

Kopogok, mire Jay ajtót nyit és kissé sem esik le az állam. Na, nem azért, mert kurva jól néz ki egy szál boxerban, mert ez sokakra igaz…

- Így akarsz próbálni? – hökkenek meg.

- Bocsi csak kicsit elhúzódtak a dolgok. – szabadkozik és még mielõtt elgondolkodhatnék, hogy milyen dolgok, megjelenik a tegnapi csaj, szintén éjjeli öltözetben.

- Ha vele akarsz hetyegni, akkor minek hívsz ide próbálni? – kapom fel a vizet. Tudtam én, hogy a pasikat nem érdekli más a szexen kívül, de próbára hívni valakit és elõtte még… ááá! Megölöm!– Mondták már neked, hogy mekkora egy tuskó alak vagy? – melegítek be egy apró kis sértéssel.

- Az nem érdekel különösebben, hogy rólam mit gondolsz… - Borítja rám a hidegzuhanyt.– De a testvéremre csak szoríthatok egy kis idõt ha ki van borulva. – és a jégkockákat is. Teljesen ledermedek.. – Azt hiszem ma még sem próbálunk. – mondja komolyan és becsukja az orrom elõtt az ajtót. Azonnal elfelejtem kislányos zavarom és elönt a méreg. Ez meg mi a kurva életet képzel magáról?!

Haza se megyek már, ha ez az idióta megsétáltatott! Ezt a városrészt úgy sem ismerem annyira. A reggel és a délután további része érdekesen telik, mert találkozom egy igazi úriemberrel. Szimpatikus srác, az egyetemen tanul, nagyon aranyos, minden. Igazán jót beszélgetünk, és mikor felocsúdnék, a következõ pillanatban már egy találkozót beszélünk meg és próba után értem jön. Fura… nem szokásom vadidegenekkel találkozni, ráadásul végig Jayhez hasonlítottam… de miért? Á, nem érdekel! Az a marha nyerje meg a versenyt próbák nélkül és örüljön a fejének!

~*~

A másnapi próba már nem telt olyan gyilkos hangulatban, és amikor már pakolászunk és Ty is lelépett már, mivel meséltem neki a találkámról és mivel apukájának kell segítenie. Viszont Jay váratlanul odajön hozzám.

-Ewe, szeretném, ha a tegnap elhalasztott próbát ma megtartanánk. Olyan fél óra múlva. – pillant rá az órájára. – addig tudunk kajálni meg pihenni is.

- Bocs, de nem. – húzom ki magam és kicsit jobban érzem magam, hogy vissza tudok vágni a tegnapi ajtóbevágásért és próbatörlésért.

- Mégis mi fontosabb lehetne a próbánál és a versenynél? – pöccen be egy kicsit, mire a többiek is felfigyelnek.

- Tudod, van magánéletem is. – szinte már érzem, ahogy az elégtétel drága szörnye kuncog bennem.

- Már megint mit csináltok Tyjal? Betû leveseztek vagy mi rohadt életet? – erre kissé meglepõdöm, de gyorsan összeszedem magam.

- Nem Tyjal találkozom, hanem Wiliammel, ha tudni akarod. – veszem fel a táskám.

- Nagyszerû! Már két vasat is tartasz a tûzbe, gratulálok! De tudod mit? Ha ennyire fontos neked a verseny meg a próba, akkor szállj ki a csapatból! – erre már susmorgás fut végig a jelenlévõk között.

- Na idefigyeljen Mr. Kurtz! – lépek elé és mutatóujjammal a mellkasára bökök. Látom rajta, hogy egy kicsit meglepõdik és kissé hátracsúszik a lábával.  – Nem én voltam az, aki egy elõre bejelentett külön próbát eltörölt tegnap reggel, pláne, hogy még sehol sem vagyunk a mi részünkkel. Ráadásul nekem is van életem, sajnálom, hogy errõl külön fel kell világosítanom és pont emiatt nem tudom az elõre be nem jelentett dolgokat bekalkulálni. Én csak annyit tudok, hogy amit megígértem, azt már megígértem, szóval gyakorolj egyedül! Ezen kívül nem értem, hogy jött ide Ty és mi bajod van vele, de igazán lerendezhetnétek a dolgot. – nézek rá szikrázó szemekkel. Ennyire csak nagyon ritkán tud felhúzni. Hirtelen kopogást hallunk és nyílik az ajtó. Mindannyian odanézünk és belép rajta az én charmos lovagom.

- Öhm… Elnézést, én azt hittem, hogy már vége a próbának. – lépne is vissza az ajtóba.

- Will! Várj, már vége. Egy pillanat! – húzok gyorsan cipõt, miközben Jay majdnem felrobbanva szemléli lehetséges új barátom. Miért viselkedik így? Én nem ilyennek ismertem meg.

A randi nagyon jól telt, érdekes fickó és vicces is, de valamiért nem tudom. Végig Jay járt az eszemben, az, hogy hogyan nézte, hogy került Ty a képbe és a múltkori reakciója, amikor megemlítettem, hogy Ty-jal vacsorázom… De mint a randi végén kiderült Will egy hónap múlva megy ki Svédországba tanulni, dolgozni és ott is szándékozik megöregedni, szóval közöltem vele, hogy nagyon szimpatikus meg minden, de én a hosszabb kapcsolatokat szeretem. De azért számot cseréltünk, hátha kell még ebben a hónapban vagy esetleg Svédországba vet a sors, és egy egyszerû barátságban megegyeztünk.

Másnap sokkal elõbb ébredtem, mint szoktam. Egyáltalán nincs kedvem próbára menni, de akkor Jay azt hiszi, hogy kiléptem. Meg a csapatot sem akarom cserbenhagyni, de legfõképpen azt a marhát nem. Azt a marhát, aki vigyáz a húgára… nem is tudtam, hogy van húga… eddig miért nem mondta?

Egyszerûen nem bírok otthon megülni, ezért elõbb elmegyek és mikor odaérek még senki sincs ott Jayen kívül.

-Jó reggelt! – mert ugye a harag nem az illem hiányát jelképezi.

- Viszont. – dörmögi.

Többet nem is foglalkozok vele és elkezdek bemelegíteni. Na jó, hazudtam. Igyekszem nem foglalkozni vele, de folyton rápillantok és vészesen keresgélek valami beszédtémát.

- Hogy sikerült a tegnapi randi? – kérdi feszengve.

- Jól. – most részletezzem is, vagy elég lesz ennyi?

- Hm… az jó… - bár egyre inkább elkomorul - … és mégis mióta jártok?

- Semmióta. Azután találkoztam vele, miután az orromra csaptad az ajtót és tegnap volt az esõ randink. De nem lesz belõle semmi, mert egy hónap múlva megy ki Svédországba és engem az ilyen futó kapcsolat nem érdekel. Meg szimpatikus volt, meg kedves, de…

- De? – kérdezi érdeklõdve én meg elkapom a tekintetem. Kár belekezdenem a mondatba… azt mégsem mondhatom, hogy végig õrá gondoltam…

- De… nem tudom. Valami hiányzott belõle. – zárom le a témát és csak remélni tudom, hogy nem feszegeti tovább. De szerencsére megérkezik még két társunk és ez azt jelenti, hogy lassan mindenki elkezd majd beszivárogni. - Izé... - megyek oda hozzá, mire kicsit meglepõdik. - Bocsi. Nem tudtam, hogy õ a húgod. - elmosolyodik és nekem nagy kõ zuhan le a szívemrõl, hogy nem haragszik. 

- Én is bocsi. Tényleg nem várhatom el, hogy az egész napos programod sztornózd csak azért, mert nem szólok idõben. - simít végig lágyan az arcomon, mire zavartan elmosolyodom, vagy már pirulok is (?) és gyorsan elterelem a figyelmem önmagamról North társaságával, mivel Ty még nem ért be.  

- Ideje lenne bemelegíteni. – halljuk meg a hiányzó hangot és mindenki felé fordul.

- Jay azt hittük nem is jössz, hiszen próbáltunk hívni, de nem vetted fel. – tájékoztatja Kevin.

- Dolgom volt. – mondja komolyan és mire leteszi a cuccait, már mindannyian tettre készen összekaparjuk magunkat. Tekintete egy kicsit hosszabban elidõzik rajtam, mielõtt folytatná, amit nem tudok mire vélni. – Beneveztem magunkat a legnagyobb versenyre, amire mindenki annyira várt. – jelenti ki, mire mindannyian hatalmas üdvrivalgásban törünk ki. Legszívesebben dobnék egy hátraszaltót örömömben! Azonnal Ty felé fordulok és már izgatottan vitatjuk, hogy milyen lesz a verseny, a tánc, a többi.

- Ez tök jó Jay és honnan volt annyi pénz rá, hiszen nagyon sok a nevezési díj. – szól közbe North. Igen… ez egy kiváló kérdés.

- Azzal ti ne foglalkozzatok. Beneveztem a csapatot, úgyhogy most készülnünk kell. – zárja le a témát és már vázolja is a terveit, amik nagyon izgalmasnak hangzanak. Mindenkinek ki kell dolgoznia egy maximum két perces koreográfiát, szóval mindenki belerakhatja a produkcióba a saját személyiségét is. Szinte pezseg a vérem, annyira szeretném már elkezdeni. Azt hiszem már meg is van, hogy mit fogok csinálni.

- Ewe. – szakít ki Jay a gondolataimból. - Mivel te vagy a csapatban a legjobb nõi táncos, meg van tapasztalatod más táncok terén is így szeretném, ha ketten csinálnánk egy közös részt, amiben nem csak a hip-hop tánc elemei lennének benne. – mondja, mire kicsit meglepõdök. Ezt most viccnek szánta vagy komolyan gondolja?

- Jay, oké, hogy te vagy a fõnök, de még is, hogy képzelted, amikor meg lenni nem tudunk egymás mellett? – teszem csípõre a kezem.

- Kénytelenek leszünk megbirkózni vele, de ahhoz, hogy gyõzzünk, erre szükségünk van. Most pedig egy bemelegítés után táncoljunk keveset, meg pár elemet ismételjünk át, ami szükséges lesz a táncunkhoz is. – adja ki a parancsot és már a zenét bekapcsolva kezdünk el bemelegíteni.

~*~

Alaposan meghajtott minket és már cuccolunk is össze, de mikor épp mennék, Jay megállít.  

- Ewe. Holnap reggel gyere el hozzám. Elkezdjük összerakni a koreográfiánkat. – kicsit megilletõdve nézek vissza rá, de azért bólintok.

- Rendben. Még mindig ugyanott laksz? – kérdem, hisz az utolsó gyõzelmi buli óta nem voltam arra, akkor is csak addig voltunk ott, ameddig Jay beugrott valamiért.

- Igen. Megírjam a címet, vagy kimenjek eléd?

- Nem kell, emlékszem rá. – rázom meg a fejem, miközben azon gondolkodom, hogy egy házban, hogy lehet táncolni. Túl kicsi a hely… vagy lenne egy próbaterme?
Elköszönök tõle, miközben kiáltok Tynak, hogy várjon már meg, nem igaz, hogy mindig elhagy, csak a vicc kedvéért. Jay azonban eléggé elkomorult. Nem tudom, hogy mi üthetett belé, de rövid idõn belül teljesen ki is ment a fejembõl.

~*~

Másnap reggel Ty bekopogtat az ajtómon (õ azon ritka emberek közé tartozik, akik tudják hol lakom, sõt még kulcsa is van, de még egyszer sem használta), hogy elvigyen a motorján Jayhez. Pont a lépcsõ elõtt áll meg és még egy sort elhülyülök vele mielõtt elmegy dolgozni a szülei kisállat kereskedésébe, meg mielõtt menne adok neki egy listát, hogy vegyen meg pár dolgot a vacsorához.
Felmegyek a lépcsõn az ajtóig és a telefoncsengõkön megkeresem Jay nevét. Megnyomom és nem is kell sokat várnom, a következõ pillanatban valami zörgést hallok és az ajtót ki lehet nyitni. A lépcsõházba Jay ki is jön, hogy könnyebben megtaláljam. Különleges pacsi sorozattal üdvözöljük egymást, ahogy azt a mi bandánk szokta. Még a kezdetekkor találtuk ki, csak úgy, poénból, de megmaradt és mindenki elkezdte használni.

-Remélem nem volt tömegnyomor a buszon. – kezdi el a beszélgetést, miközben beljebb vezet. Igazán rendes kis lakása van. A nappaliban a bútorokat, a kanapét meg a többi akadáló tárgyat így kialakítva egy táncteret.

- Ty behozott motorral. – pakolom le a cuccom.

- Értem. – dörmögi kicsit sem jókedvûen.

Egész reggel és délután gyakorlunk, beékelve pár mosolyszünetet az egészbe. Egyszer elegünk lett a másikból, egyszer nem tudtunk megegyezni a táncfajták között, mert hogy egyszer paso doble, egyszer jazz tánc, egyszer meg keringõ, és a többit hadd ne említsem. Néha olyan szépen veszekedtünk, mint a friss házasok és a koreográfiával kapcsolatban is kifejtettem a véleményem, ami új veszekedést eredményezett. Ilyenkor fél órára elmentünk sétálni, lehiggadni.
Ahhoz képest, hogy mennyire nem vagyunk egy húron, késõ délutánra már sikerül megegyeznünk mindenbe és közös megegyezéssel a paso doble (http://www.youtube.com/results?
search_query=so+you+think+you+can+dance+paso+doble&oq=so+you+think+
you+can+dance+pas&gs_l=youtube-reduced.3.0.0l4.47651.51859.0.53052.10.8.0.2.2.0.99.631.8.8.0...0.0...1ac.69XPKN3kArI) mellett döntünk. Ez egy energikus tánc, ami igazán illik hozzánk. Az utolsó két órában már igazán jól kijövünk egymással és nem akarjuk átharapni a másik torkát. Mikor már pakolunk, Jay is elõveszi az idiótább énjét és egy bikát eljátszva ront nekem, hogy csikálni kezdjen és mivel nem tudok a nevetéstõl ellenkezni, felemel. Nevetve túrok bele sötét barna hajába. Ilyenkor úgy imádom. Bár az igazat megvallva még veszekedni is szeretek vele. Úgy szeretném, ha örökké tartana ez a ritka, boldog pillanat, de a gyomrom visszafogott méltatlankodása mindent elront.

-Nem maradsz itt vacsorára? Ha már egyszer egész nap nyúztalak ez a legkevesebb. – kérdezi mosolyogva, de még mindig nem tesz le.

- Bocsi, de nem. Ma Ty-jal eszem. – rázom meg a fejem és számomra valami megmagyarázhatatlan oknál fogva eltûnik a mosoly az arcáról és mintha kicsit sértõdötten tenne le a földre. – De ha gondolod csatlakozhatsz, végig kóstoljuk az egész abécét. Még csak a k betûs kajáknál tartunk. – próbálom menteni a menthetõt és azon gondolkodom, hogy ha elfogadja a meghívást, akkor vajon megoldható-e, hogy Tyéknál együnk és ne nálam…

- Végig kóstolni az ábécét… ekkora marhaságot. – dörmögi és én jobbnak látom, ha összeszedem a cuccom. 

- Gyûlöllek Carlita! – morgom vicsorogva, érzelmek kavalkádja suhan keresztül arcomon, kezeim ökölbe szorulnak, kapkodva veszem a levegõt. Karizmaim dudorodnak, s a fekete tapadós trikó kiemeli testemen az izmokat. Elfordulok az elõttem toporgó dekoratív csajtól, sötét hajam selymesen lebbenve hullik arcomba.

- Várj, Roberto! Kérlek! – kiáltja utánam, megragadja karomat de elrántom tõle. A francba, a hosszú vörös körmök végigszántják a karomat. A hülye liba! Elrántom a karomat, eltávolodom tõle pár lépést.

- Nem veszlek feleségül, ne is álmodj róla! – folytatom. – Tönkre teszlek téged és az apád is!

Kinyitom az ajtót de nem megyek ki rajta, csak bevágom jó hangosan, hiszen a kamera már nem engem vesz, hanem a színésznõ könnyes arcát és mûkétségbeesését. Itt fogják majd bekeverni a zenét is.

- Ennyi! – kiált a rendezõ. – A hármas jelenet következik, Carlos és Emerana szerelmi jelenete!

Sóhajtva bólintok, és a sminkszoba felé indulok, miközben egy kisegítõ kezébõl elveszek egy üveg ásványvizet. Belököm az ajtót, és már siet is be mögöttem a sminkes kiscsaj. Õ is nézte a felvételt, ahogy a stáb minden tagja.

Ledobom magam a tükör elõtti székbe, és meghúzom az üveget. Hû de szomjas voltam... ezek a reflektorok olyan melegek, leolvadt rólam még a gatyám is, a sminkem is meg kell igazítani.

Mellém lép a csaj, és lova letörli a könnyeit. Cöh, érzõ szívû csaj, aki elolvad egy mûkönnyekben vergõdõ, C-kategóriás színésznõtõl. Röhej. Szerencsére nem õ a fõhõsnõ, és csak két jelenetem van vele az egész filmben, mert szánalmas egy alak. Aki a fõhõsnõt alakítja, a gyönyörû szõke Ninota, Kuba egyik népszerû színésznõje, õ persze teljesen más. Tehetséges és különleges, mint én. Ezért is a barátnõm.

A sminkes elõvesz egy zsebkendõt és kifújja az orrát. Ma kezdett nálam, mert a menedzserem szerint kell egy saját, profi sminkes. Felõlem, engem aztán nem izgat, ki púderezi be az orromat.

- Hogy is hívnak?

- Lolita – válaszolja. Csinos és szép darab, de az én ízlésemnek túl egyszerû. Semmi menõ ruha vagy ékszer, nem hangsúlyos a sminkje sem, csak úgy finoman széplik. Egy ügyvéd vagy orvos feleségének elmenne, de semmi extra. Felé nyújtom az üres mûanyag palackot.

- Dobd ki ezt, és igazítsd ki a sminkemet. Nem érek rá egész nap.

Elveszi tõlem az üveget és a szemeteshez viszi. Behunyt szemekkel hagyom hogy letörölje arcomról a benedvesedett púderréteget, majd elszöszöljön velem. Nem szól semmit, odakintrõl beszûrõdnek az imént felvett jelenet hangjai, ahogy a rendezõ a kivetítõn újranézi. A hangom mélyen, dallamosan zendül körülöttünk. A menedzserem szerint ha eddig nem imádott engem Kuba összes nõje, akkor ezután a romantikus dráma után már fognak. Nincs nõ, aki ne olvadna el attól, ha egy gyönyörû, menõ férfi belehal a szerelembe egy dráma végén. Az összetört szívû, mélyen szeretõ férfi alakításán még csiszolnom kell, de van rá még néhány hónapom, addig kitalálom hogyan legyen. Nehéz átélni hasonló érzéseket, amikor sosem voltam még csak szerelmes sem. A csábító mosolygás, a mûkétségbeesés és hasonlók mennek, és a szépségem sokszor elegendõ ahhoz, hogy elfelejtesse a nézõkkel a szerényebb szenvedélyt.

- Végeztem – szólal meg mellettem egy finom, lágy hang. Kinyitom azúrkék szemeimet, és egyenesen az engem figyelõ barna szempárba fúrom tekintetem. Ilyen közelrõl elnézve õt, helyes lány. Csodálva néz engem, arcán cuki kis mosollyal. Szeretem ha rajonganak értem, így meg is enyhülök.

- Jól van. - Megnézem a karomat és azonnal rosszkedvem lesz. Elkáromkodom magam halkan.

- Mi történt a karjával, senor Carlos? – kérdezi ijedten. – Még vérzik is!

- Ne sápítozz – mordulok rá. – Keríts egy elsõsegélyládát és segíts eltûntetni. A következõ jelenetet nem vehetem fel így.

Térül-fordul, addig a fal melletti nagy és kényelmes kanapéra dobom magam. Letérdel elém.

- Ez egy kicsit csípni fog – ígéri, benedvesít egy vattát és karomhoz érinti. Felszisszenek és ellököm a kezét.

- Aú! – újra próbálkozik, én pedig elhúzódom tõle.

- Elég volt! – mordulok rá. – Ne bénázz itt nekem, inkább kösd be!

A többi sminkesem és asszisztensem ilyenkor szokott sírva elszaladni, már várom is a hisztit és a könnyeket, de õ összeszorítja a száját, dacosan felveti a fejét és barna szemei megvillannak.

- Adja ide a karját és fejezze be a gyerekes nyafogást!

Annyira ledöbbenek, hogy még a szám is tátva marad, de becsukom amikor ismét belemar karomba a fájdalom. Gyorsan befejezi, majd valami krémet ken rá.

- Az micsoda? – kérdezem gyanakodva.

- Egy fertõtlenítõ színezett krém, amely eltakarja a sebet. Hasonlít az alapozóhoz. Amerikában a sminkesek ilyet használnak akciófilmek forgatásán.

Néhány perc múlva semmi sem látszik a karomon, és megnyugszom. Szépségem ismét teljes fényében ragyog.

- Carlos! Carlos! – hallom a rendezõt ahogy utánam kiabál, így felpattanok és kisietek, de az ajtóban még megtorpanok.

- Kijössz megnézni a következõ jelenetet is?

Kedves mosoly terül szét az arcán és feláll õ is. Bólint.

- Persze.

*

- Szeretlek – mosolygok le rá.

- Állj! – ordít bele a rendezõ immár tizedik alkalommal. Bosszúsan ellépek a szõke szépségtõl, aki civilben a csajom, és Hernandora a rendezõre nézek a reflektorok vakító fényében. Szemeim szikráznak a dühtõl. Már nem veszekedek vele, az elsõ négy-öt leállításnál már kiordítoztam magam.

- Carlos, próbálj több érzést belevinni, nem tudom már hányadszor mondom el. Olyan, mintha egy bevásárló listáról mondanád fel hogy paradicsom. Vegyük újra, és ezúttal nézz le rá imádattal, mintha a világon senki más nem létezne neked, életed legfontosabb és legkülönlegesebb nõjét tartanád a karjaidban.

Visszafordulok Ninota felé, átkarolom és a szemeibe nézek. A jádezöld szempár felpillant rám. Ismer. Tudja jól, hogy dühös vagyok és ilyenkor hasztalan bármit is mondania.

- Három, kettõ egy és FELVÉTEL!

- Elhagytam õt, már semmit sem jelent nekem, hidd el Celeste – zendül mély baritonom. – Csak téged akarlak, senki mást.

- Nem hiszek neked – rebegi mûkönnyektõl csillogó szemekkel.

- Szeretlek.

- Állj! – bõdül a rendezõ hangja és dühösen lököm el magamtól Ninotát.

- Ebbõl elég volt! Nem vagyok hajlandó megismételni!

- Carlos mára végeztünk, inkább menj haza és gyakorold ezt a kurva jelenetet. Egy hiteles szerelmi vallomást akarok, és holnap délután te hozod is magaddal, világos?

Sûrû káromkodások mellett sietek vissza az öltözõmbe, a sminkesem hûséges kiskutyaként lohol utánam.

Odabent dühösen felkapok valamit és a falhoz vágom.

- A rohadt életbe! Bassza meg – és még sok egyéb szót elõások emlékeimbõl, és miután felrúgtam a székemet is, végre levezettem a dührohamot. Felveszem a viharvert széket és beleülök. Fújtatva túrok bele fekete, selymes hajamba, majd hátrapillantok széles vállam felett. A sarokban álló, rémült csajra mordulok.

- Mosd le rólam ezt a szart!

Figyelem ahogy remegõ kezekkel sminklemosót löttyint egy vattapamacsra, majd behunyt szemekkel hagyom hogy törölgetni kezdjen. Megnyugtat az érintése, és sóhajtok egyet.

Nyílik az ajtó. A szobába beömlõ bódító parfümáradatról már tudom ki az, ki sem kell nyitnom a szemem.

- Carlos, ma este nem vacsorázom veled – búgja szexisen karcos altján.

- Azt csinálsz amit akarsz – válaszolom hidegen. Megdermed arcomon a sminkes keze.

- A H. Bank igazgatója elhívott vacsorázni.

Nem válaszolok, néhány másodperc múlva a sminkes folytatja arcom tisztogatását.

- Nem mondasz semmit? – kérdezi Ninota, harciasan éles hangon. Veszekedni akar? – Mással megyek vacsorázni!

Igen, veszekedni akar.

- Nem érsz te annyit, hogy kihozz a sodromból – válaszolom hidegen. Ez a liba is olyan mint a többi. Azt akarják, hogy imádattal csüngjek rajtuk. Cöh.

- Na ide figyelj, te beképzelt fajankó! – rikítja. Kinyitom hidegen csillogó kék szemeimet, és a tükörben ránézek.

- Ki-kimenjek? – suttogja a sminkes, arca sápadt, barna szemei hirtelen nagyoknak tûnnek és olyan kis sérülékenynek, elesettnek tûnik. Szánalmat érzek, olyan kis ártalmatlan és rémült.

- Folytasd – utasítom. Ninota befejezi a rikácsolást.

- Ezennel szakítok veled! A filmforgatás után pedig hallani sem akarok rólad!

Bamm.

A sminkes összerezzen amikor bevágódik az ajtó.

- Amikor én kiabáltam rád, nem ijedtél meg ennyire – jegyzem meg mellékesen.

- Mert önnek nincs tíz hosszú, festett körme és ilyen ijesztõ vicsora.

Felnevetek, rosszkedvem azonnal elszáll.

- Kösz, Lola. Máris jobb a kedvem.

- Lolita – javít ki kedves mosollyal.

- Lolita.

Félrehajtott fejjel, mosolyogva figyelem csinos arcát. – Mára végeztünk. Hazavigyelek?