~*~

A másnap is nagyon jól telt, közösen csináltunk reggelit, viccelõdtünk, majd elmentünk a próbára.  Ha jól látom Jay már majdnem teljesen meggyógyult, mivel egyszer sem kellett leülnie. A próba végeztével, mint mindig most is Ty-jal társalgok és épp egy ma késõ délutáni, akár estig is elnyúló találkozót, mivel kíváncsi vagyok, hogy rendezõdtek-e otthon a dolgai, és õ is kíváncsi az én dolgaimra Jay-jel, ahogy minden magánéleti biszbaszomat is szívesen hallgatja.

- Ewe. – jön oda Jay hozzánk, és nekem már csak a hangja miatt is mosolyra görbül a szám.  

- Igen? – fordítom kíváncsian oldalra a fejem, mire õ is elmosolyodik. A többiek meg, mint valami közelgõ természeti katasztrófára, vihar elõtti békés csendre, tekintenek ránk. Egyedül talán Ty tudja, hogy van valami köztünk.

- Ráérsz este?

- Ty-jal most beszéltük meg hogy beszélgetünk egy kicsit. Sajnálom. – utasítom el kicsit szomorúan és már várom is a sértõdést, ami elmarad, nem úgy, mint a múltkor.

- Rendben semmi gond.

- Figyelj Ewe. – szólal meg Ty is. - Menj nyugodtan. Mi holnap is tudunk beszélgetni, ha így Jay-nak is megfelel.

- De már megígértem neked és akarom megszegni az ígéretemet. – fordulok felé és hiába tudja, hogy velem ilyen esetekben nem lehet vitatkozni, látom a szemén, hogy már kezdené, de Jay megelõzi.

- Igaza van. Meg mostanában szinte kisajátítottam, úgyhogy menjetek nyugodtan és majd találkozunk. – mondja kedvesen, amin teljesen megilletõdök. Ez egy teljesen másik Jay, mint akit én ismertem.

- Jay. – nézek rá kerek szemekkel, amire csak megsimítja az arcom.

- Csak érezd jól magad. – kacsint és már elköszönve szedelõdzködik is hazafele.

Ty-nak azonban remek ötlete támad, mégpedig az, hogy üljünk be valami kajáldába és rendezzük le a beszélgetést most, ha egyikünknek sincs semmi dolga, hogy el tudjak menni Jay-hez. Kissé nehezen de belemegyek, hiszen az egészet alig tíz perce terveztük meg, ha egy hete megbeszéltük volna, akkor nem tudna eltántorítani. Na meg Ty-nak nagyon jó kis beszélõkéje van és hát… elég nyomós érveket vonultatott fel. Majdhogynem parancsolta, hogy hallgassak magamra és hagyjam õt ott.

Estefelé már Jay lakása felé tartok, már olyan sokszor jártam erre, hogy nem is kell néznem a megállókat, álmomban is odatalálnék. Mikor odaérek visszafogottan kopogok és mikor Jay ajtót nyit, alaposan meglepõdik.

- Ewe? Hogy kerülsz ide?

- Ty elküldött hozzád, és mert jönni szerettem volna. – pirulok el enhyén, magam sem tudom miért.

Mosolyogva lép hozzám közelebb és egy szenvedélyes csókban részesít, miközben behúz a lakásba, betéve az ajtót magunk után. Én végig viszonzom a csókot és bújok hozzá szorosan.

- Ewe. – susogja a nevem, mikor elválunk lihegve egymástól – Annyira kívánlak. – suttogja a szavakat.

Egy rövid pillanatig elgondolkodom, hogy mit kéne válaszolnom, majd hagyom a fenébe és visszatapadok az ajkaira egyik kezemmel végigsimítva mellkasán. Ennél jobban úgysem tudnám tudtára adni, hogy az én porcikáim is vágyakoznak rá. Jay elsõ, rövid meglepettségén úrrá válva fon szorosan magához és én hagyom, hogy átvegye az irányítást. Miközben õ hajamba túrva, hátamat simogatva von a szobába, én addig mellkasát simítgatom és kezdem el gombolni az ingjét.

Mielõtt rádöntene az ágyra egy pillanatig még elveszünk a másik tekintetében és már az ágyon is heverünk. Jay fölém hajolva kezd csókolni gyengéden, de érzem, hogy visszafogja magát, majd nyakamra vándorol és finoman kezdi harapdálni bizsergõ pontokat hagyva maga után. Kezével közben oldalam simogatja egyre feljebb tûrve a ruhát, míg én is megállás nélkül simogatom és próbálom én is lefejteni róla a ruhát, majd segít nekem és leveszi magáról helyettem, hogy szabadon gyönyörködhessek meztelen mellkasában.  Feltérdelek hozzá az ágyon, hogy testén végigsimítsak, ágyékát is útba ejtve, mire a fülembe morran halkan.

Elmosolyodok, a fülét rágicsálom gyengéden, míg õ egy pillanat alatt szabadít meg a melltartótól is és egy pillanat alatt nyal végig a nyakamtól egészen a mellemig, hogy szájával kényeztesse. Halkan, jólesõen felsóhajtok.  Meddig akarjuk vajon még húzni ezt az egészet? Lassan elkezdi kicsatolni az övem, mire én is az övét és a maradék ruhától is megszabadulunk, és õ újra végigdönt az ágyon.  Ajkaival újra végigjárja a testem minden érzékeny pontját, lassan már szinte beleremeg minden porcikám a vágyba.  Egyre lejjebb megy és mikor elérkezik a végállomáshoz vágytól hevülten felnyögve simítok le hajába. Egy idõ után ujjait is sorban belém mélyeszti és mikor már csak nyögni tudok óvatosan belém helyezi  merev szerszámát és mindketten egyszerre nyögünk a csókba. Elõször lassan mozog, majd egyre gyorsabb és gyorsabb tempóra váltunk. Önkívületen karmolászom a hátát, míg egyre hangosabbak nyögve el nem érjük az orgazmust mind a ketten. Lihegve egymás mellé fekszünk, Jay átölel és egymást cirógatva szenderedünk el.

Másnap arra ébredek, hogy valaki az arcomat simogatja és mikor kinyitom a szeme Jay vidám arcával találom szembe magam.

-Jó reggelt! – köszönt csókot nyomva a homlokomra majd az ajkaimra. – Már kész a reggeli. – tájékoztat és jobban megnézve tényleg nem úgy néz ki, mint aki egy perce kelt.

-Jó reggelt és rendben – dünnyögöm álmosan, fejemet belefúrom a párnába és mire nyújtózkodva feltápászkodom Jay már nincs ott, viszont a konyhából a kávéfõzõ hangját hallom és az illat sem várat magára sokáig. Felveszem  a ruháim és a fürdõt alig tíz perc alatt lerendezem, hogy Jaynek ne kelljen rám sokat várnia.

Békésen megreggelizünk, vidáman eltraccsolunk,közösen megfõzzük az ebédet a rádiót hallgatva és néha viccesen karaokezunk egy számra, amit ismerünk, majd közösen indulunk a próbára. Végig egymás kezét fogjuk, néha megcsókoljuk, átöleljük egymást, de mindezt csak úgy, hogy másokat ne késztessünk a hányingerük leküzdésére.

A nagy dugó miatt kicsit késve érünk a próbára. Jay még most sem akarja elengedni a kezem, de nem is bánom, hiszen együtt vagyunk és ha valakit zavar, annak nem kell ránk néznie. Szóval nagy vidáman belépünk a terembe.

-Szia…sztok… már vártunk… titeket. – köszön nekünk elõször vidáman, majd meglepõdve North, mire a többiek is odakapják a  fejüket.

- Pontosan azt. Nyugi. Ha lenne Ty és köztem valami nem hagytam volna, hogy annyiszor megcsókolj. – próbálom ésszerû érvekkel lehiggasztani, mert ha nekem nem hisz, akkor a tényeknek muszáj lesz.– De inkább nézzük azt a filmet. – mosolygok rá és végre elkezdjük a tévézést.

~*~

Jay alig egy hónap alatt rendbe szedi magát és újra táncolhat, Ty még néhány hétvégét nálam tölt, mert a szülei átváltottak hidegháborúba. Jay azonban nem felejtette el a randit, kijelentette, hogy próba után, este megyünk vacsorázni. Bár eléggé furcsa lesz randizni, hiszen négyszemközt már egy jó ideje úgy viselkedünk, mint valami újdonsült párocska. Nem is nagyon emlékszem, hogy kerültünk egymáshoz ilyen közel, amikor meg tudtuk volna fojtani a másikat, de ez most már lényegtelen.

- Nos emberek, akkor benne vagytok egy próbába? – kérdezi, mikor betoppan a próbára, aminek mindenki nagyon örül, hisz rajtam kívül csak páran látogatták még meg.  

A válasz természetesen igen és azonnal indul is a próba. Minden simán megy, aztán Jay egyszer csak kiáll és leül, látszik, hogy mélyeket lélegez.

- Fájdalmaid vannak? – termek mellette azonnal – Pihenned kéne még otthon. – javaslom, bár tudom elõre, hogy ezzel semmit sem érek el, mosolya is csak engem igazol.

- A mai randit nem fogod lemondani, mert nem hagyom. – ad a kézfejemre egy puszit.

- Rendben csak aggódok érted.

- Tudom, de rendben vagyok hidd el nekem. – simogatja meg a kezem. – De menj vissza nyugodtan. – így kénytelen kelletlen ott hagyom és folytatom a gyakorlást.

Jay a próba hátralévõ részében egyáltalán nem áll vissza, amit nem bánok, mert legalább nem erõlteti túl magát. De hogy ne unatkozzon, minket javítgat néha és mindenki mozgását alaposan figyeli.

Miután végzünk gyorsan haza szaladok letusolni és átöltözni, meg sminkelni. Kíváncsi leszek a reakcióra, mivel nagyon ritkán öltözködök így, a sminkrõl nem is beszélve. Felveszem a már tegnap este kikészített zöld ruhám (kevés szoknyáim egyikét) és elindulok a parkba, ahova a találkozót beszéltük meg.

Amint Jay észrevesz látom, hogy tetõtõl talpig végig mér, én is õt. Lehet, hogy a férfiak mindig ugyanazt az elegáns öltözetet viselik, de hihetetlen, hogy mindnek nagyon jól áll, fõképp Jaynek. 

- Szia. – köszönök mosolyogva, mikor odaérek hozzá és érzem, ahogy a pír még mindig ott lobog az arcomon, mert még mindig nem képes a bámulásommal fölhagyni.

- Gyönyörû vagy. – nyögi ki, mire csak pirongva mosolygok.

- Köszönöm.

- Akkor indulhatok? – kérdi és már mosolyogva nyitja is egy kocsi ajtaját.

Beszállok a kocsiba, majd õ is a volán mögé és már indulunk is. Fogalmam sincs, hogy milyen étterembe akar vinni, de bízom benn. Olyan furcsa… úgy izgulok, de nem értem miért, hiszen folyton úgy viselkedünk, mint akik együtt vannak, csak ugye a randi része hiányzott eddig, meg semmi komolyabb sem történt még. Akkor is furcsa.

Megállunk egy takaros kis étterem parkolójában, amit nem ismerek. Fényes, tiszta, a falak világosak, olyan barátságos, igazán jó választás. Kezemet megfogva megyünk be az étterembe a lefoglalt asztalhoz. Igazi úriemberként kihúzza nekem a széket, majd be is tol.

-Köszönöm. – illetõdök meg kicsit. – Ki nem néztem volna, belõled, hogy tudsz ilyen is lenni.

-Ezt most bóknak veszem. – mosolyog rám, miközben õ is helyet foglal.

- Annak szántam. – viszonzom a mosolyt és elkezdjük lapozni az étlapot. 

-Látod milyen jó, hogy eljöttünk? – fedem meg egy kissé. – Még, hogy semmiség és csak össevertek. Az egyik bordád el is tört. – lefogadom, hogy próbálni is eljött volna ilyen állapotban. Nem szabad ennyire könnyelmûnek lennie… - Mostantól pedig keményen fogsz feküdni otthon az ágyban és nem szeretném ha bárhova is elmennél. a ha szükséged lesz valamire szépen felhívsz engem és majd én elmegyek neked. – ajánlom fel a segítségem. na jó, igazából nem ajánlom, ez már parancs.

- Rendben. – mosolyodik el, de gõzöm sincs, hogy miért.

- Még is min mosolyogsz?

- Csak annyit, hogy mennyire jól áll neked, ha aggódsz valakiért. – kapom meg a választ, mire kicsit zavarba jövök és beletúrok a hajamba. - Ewe akkor eljössz velem randizni? – Ezt most jól hallottam? Ez normális? Ilyen állapotban õ randizni?

- Mit nem értettél abból, hogy pihenned és feküdnöd kell?

- De nekem egy olyan is rémlik, hogy azt mondtad eljössz velem randizni a verseny után. – emlékeztet a szavamra és erõsen elgondolkodom. Mennék én, de inkább pihenjen. Az egészség az elsõ.  

- Amint meggyógyultál oda viszel, ahova szeretnél, de addig feküdj kérlek. - nézek rá kerek szemekkel és legnagyobb megelégedésemre Jay megígéri, hogy betartja az utasításokat.

Amint megérkezünk elsiccelem Jayt az ágyba és mikor már nyitná a száját, hohgy õ nem gyerek (gondolom én), megszólal a mobilom. Ty hív fel, hogy találkozzunk. Valami van a hangjában, ami nem tetszik, ezért azonnal beleegyezek. Mielõtt indulnék még kis milliószor megígértetem Jayjel, hogy feküdni fog, nem erõlteti meg magát, hív ha kellek és minden mást. Már éppen mennék, de akkor legnagyobb megrökönyödésemre feláll.  

- Kikísérlek és ebbõl nem engedek. utána visszafekszek. – tájékoztat és még visszaparancsolni sincs idõm, mert már az ajtónál is van.

- Feltétlenül hívj. – mondom el még egyszer, de õ csak megfogja az arcom és megcsókol. A váratlan tettõl érzem, hogy enyhe pír ömlik az arcomra.

- Nyugi – mosolyodik el és én gyorsan mennék is, de kezemnél fogva visszahúz magához és újból ajkaimra tapad, de olyan lágyan, érzelemdúsan, hogy minden porcikám végigjárja a bizsergés és mindeketten sóhajtunk a csókba.  

-Bocsi, de nekem most tényleg mennem kell. – lihegem ajkaira, mikor sikerül elszakítanom magam tõle. Õ már jól lesz, nem fog elszaladni, de fogalmam sincs, hogy mi van Tyjal. Látom rajta, hogy kissé elszontyolodik, ezért egy csóknak nem nevezhetõ puszit nyomok a szájára és már rohanok is.

Jól sejtettem, hogy valami baj van. Ty teljesen ki van készülve és csak dõl belõle a szó. Nem tud megülni egy helyben, ideges, mérges és hiába próbálok valami megoldást keresni a problémára, egyszerûen ez túl bonyolult ahhoz. Röviden egy családi ügy, aminek lehet válás lesz a vége, ráadásul õ beleavatkozott és ezért megkapta a magáét, aminek következtében elcuccolt otthonról. Nem is nagyon figyeltem arra, hogy hol akarja magát elszállásolni, melyik kis autópálya melletti olcsó, koszos helyen, azonnal eldöntöttem, hogy nálam fog lakni, ameddig helyre nem zökkennek a dolgok. Ez csak természetes, hiszen õ is megtette értem.

Másnap jól elmulatjuk az idõt, társasozunk meg mesélek neki Jayrõl, hogy mi történt, aztán délután, mikor már biztos, hogy felébredt, átugrok meglátogatni, meg leellenõrizni, hogy fekszik-e. A kopogásra elõször senki se felel, ezért elkezdek aggódni, hogy minden tiltás ellenére kimerészkedett a házból. Azonban az utolsó pillanatban nyílik az ajtó és megjelenik Jay félig habosan, csurom vizesen, egy törülközõvel az oldalán. Meglepetten futtatom végig tekintetem a lefolydogáló vízcsíkokon az izmos hasfalán és szinte kényszerítenem kell magam, hogy abbahagyjam.  

-Szia, csak jöttem megnézni, hogy vagy. – vörösödök el egy kicsit.

-Köszönöm jól. Gyere beljebb majd fõzök teát, de elõbb befejezem a fürdést. – engedd be, becsukja az ajtót és már el is tûnik a fürdõben. Én addig önállósítom magam és elkezdem a teakészítést. Elvégre van két lábam, kezem, szóval nem látom semmi akadályát egy kis szorgoskodásnak. Mire be is fejezi, addigra már én is kész vagyok.

-Nem kell valami a boltból?- kérdezem tõle, már az asztalnál.

-Köszi, de szerintem most semmi. Meg ha kell valami, akkor majd elintézem.

-De az orvos megmondta, hogy pihenj. – nézek rá kicsit csúnyán.

-Hajthatatlan vagy, mint mindig. – mosolyodik el õ is és én is. Ezután mindenrõl beszélünk, a versenyrõl, a táncokról úgy általában, a többi hobbinkról, már ha van olyan. Õ mesél egy kicsit a húgáról, hogy mennyire szereti, de én a saját családomról mélyen hallgatok. Aztán remek ötlete támad, leülünk megnézni egy filmet. Mikor már épp indítaná el a lejátszót megszólal a mobilom. Ty az. Felveszem és szép, türelmesen elmagyarázom neki, hogy mit és hol talál. Mondjuk, erre gondolhattam volna elõbb is.

-Hihetetlen, hogy Ty már ezerszer járt nálam és még mindig nem talál semmit. – hitetlenkedem, mikor lerakom a telefont. Jay merev arccal néz rám, amit hirtelen nem tudok hova tenni.

-Ty nálatok van? – kérdi, mire bólintok. – De hogyhogy? Ennyire jóban lenne a szüleiddel, vagy mi?  - értetlenkedik.

-Most nálam lakik. – világosítom fel, de õ csak hátravágja magát a kanapén és az elõbbi jókedv és hangulat a múlté. Nem értem, hogy mi történt. – Most meg mi a baj?

-Igazán szólhattál volna, hogy semmi esélyem nálad.

-Tessék? –emelem fel a hangom, de csak a döbbenet miatt. – Mi az, hogy nincs esélyed nálam? És ezt mibõl szûrted le?

-Ne hülyíts Ewe! Õszintén… - fordul felém, mindenre felkészült tekintettel – Mi van közted és Ty között? – nézem egy ideig komoly arcát és szép lassan minden leesik. Elkezdek nevetni, vagy egy álló percig képtelen vagyok abbahagyni, majd mikor már tudok érthetõen beszélni, még mindig vidáman megnyugtatom.

-Ty és én csak barátok vagyunk. Semmi több. Soha nem voltunk és nem is leszünk együtt. Olyan számomra, mintha a bátyám lenne. Azért vagyunk olyan közel egymáshoz, mert amikor nem volt senkim, õ ott volt nekem és ez fordítva is így mûködik. 

Nem tartom vissza magam, ünnepelni jöttünk és én fogok is. Iszok mindent, amit a többiek is, de én nem csak inni jöttem. Ünnepelni tánccal is kell, de nincs partner, akivel táncoljak, de nem baj, ez nem tart vissza. Már nem tudom, hogy mióta szórakozom a táncparkett közepén, amikor valaki a hátamhoz simul. Mi a franc van már? Egy nap kétszer néznek kurvának? Ez már sok!

- Még is mi a.... – pördülök meg, de bennem akad a szó, mikor Jayjel találom szembe magam.

- Csak táncolni jöttem veled. - mosolyodik el kicsit és én azonnal viszonzom az ittas mosolyt.

Megfordulok, háttal neki bújok és õ magához ölelve kezd velem táncolni. Fenekem ágyékának nyomom és úgy riszálom. A hatás nem is marad el, jay farka kezd felállni és ezt kaján elégedettséggel nyugtázom és egyre jobban belelendülök, hogy húzzam az idegeit. Imádok szórakozni. Azonban õ sem tétlen, ami nagyon tetszik, mert így izgalmas kis tánc lesz. Nyakamhoz hajolva csókol, miközben kezével testemet simogatja, amivel teljesen feltüzel. Mikor a nyakamra is elkalandozik az ajkaival, már nem bírok magammal. Villám gyorsan megfordulva támadom le és tapadok az ajkaira. Akarom…  

- Menjünk fel hozzád. – suttogom a fülébe, mert már nem bírom. Olyan régen volt már valakim… hadd szórakozzak már én is. Megcsókol, majd szemeimbe nézve simogatja meg az arcom. Válaszolj már!

- Nem akarlak kihasználni és csak ilyenre felhasználni, ezért mondom azt, hogy nem. – böki ki végre, de azonnal egy pofonnal gazdagítom. Hogy képzeli ezt? Nem vagyok neki elég jó?

- Idióta tuskó. – sziszegem mérgesen és el is tûnök, bár a lépteim nem a legbiztosabbak. Szerencsésen megtalálom Tyt. Ahogy meglát, már látja, hogy valami baj van és átölel és elvisz. Megkérdezi, hogy mi a baj és én azonnal elkezdem szidni Jayt, kissé lassan forgó nyelvvel. Mondja, hogy menjünk haza és nem ellenkezek. Elment a kedvem mindentõl.

Ty hazavisz, próbál velem beszélni, próbálja megmagyarázni az egészet, de én csak oda lyukadok ki, hogy nem kellek neki, hogy nem vagyok elragadó se semmi. Mire hazaérünk már hányingerem is lesz és Ty felhívja a szüleit, hogy ma itt marad, mert Ewe nincs jól. Hiába ordítom, hogy jól vagyok, ne tessék aggódni, egyszerûen nem változtatok semmit. Aztán csak ülök, ülök és ülök. Ty már nagyon néz, de még nem szánta rá magát arra, hogy csináljon is valamit. Szóval, hogy megtörjem a csendet elkezdek neki beszólogatni, majd újból Jayt kezdem szidni. Ty leül és átkarol, magához húz és elkezd simogatni, de mielõtt még beszólhatnék megkérdi, hogy ennyire szeretem-e Jayt. Semennyire, vágom rá azonnal, majd motyogva hozzáteszem, hogy talán… egy kicsit. Majd utána ezt próbálom tagadni az újabb szidásokkal, de Ty azt mondja menjek aludni, majdnem betuszkol az ágyba és mivel nem akarok ott maradni, ezért átölel és ott tart. Most már õt is elmondom mindennek, de nem tart sokáig, mivel elnyom az álom.

Másnap olyan dél környékén felébredek. Szörnyen fáj a fejem és nem tudom, mit keresek az ágyamban, amikor azt sem tudom, hogy kerültem haza. Kicsit túl sokat ittam…
Kimegyek a konyhába egy pohár vízért, majd mikor már teli a poharam észreveszek egy sárga kis cetlit az asztalon. Ty írta. Miután elolvasom egyszerûen nem akarom elhinni. Tényleg felpofoztam Jayt, amiért nem használta ki a helyzetet? Meg tényleg ilyeneket mondtam? Ennyire lehordtam és utána meg bevallottam, hogy szeretem Jayt? Ilyen nincs, ez nem én vagyok… meg Ty szerint Jay mindenre emlékszik… rohadt életbe…

Pár órával késõbb, miután összekapartam magam, sietek Jayhez, hogy elnézést kérjek tõle és, hát fogalmam sincs, hogy mit szeretnék igazából ezzel az egész látogatással, de jobb most letudni a dolgokat. Csak remélni tudom, hogy nem tart valami olcsó kis ribancnak a tegnapiak után…

Végigszorongom az egész utat, majd az ajtó elõtt megállva nagy levegõt veszek és kopogok. Ám hiába várok, semmi válasz nem jön. Újból kopogok, hangosabban, de megint semmi. a szorongásom aggódás váltja fel, mert valami rossz közérzet lesz úrrá rajtam. Mint egy elmebeteg kezdek el kopogni megállás nélkül és nyomogatni a csengõt. Pár perc múlva meg is lesz szorgoskodásom eredménye, az ajtó kinyílik. Az állam leesik a döbbenettõl. Jay arca össze van verve, nem csak az az egy ütés van rajta, mint tegnap, testén is kék-zöld foltok éktelenkednek és egész arca nyúzott.

-Szia. – köszön, de nem tudok megszólalni. Szemem fel-alá jártatom rajta és pár másodperc után kerek szemekkel, elhûlten kérdem:

- Jézusom, veled mi történt?

- Csak pár horzsolás, rendbe fogok jönni, ne aggódj. – próbál mosolyogni, de látom rajta a fájdalmat. – Bújj beljebb. – lép el az útból. – Valami gond van, hogy meglátogattál? Örülök neki, nehogy félreértsd, csak te nem szoktál csak úgy meglátogatni. Ülj le, kérsz valamit inni? – darálja le egyszerre. Lehet, hogy megpróbálja elterelni a sérüléseirõl a figyelmem?

- Köszi, de nem. Izé… azért jöttem, hogy… - huppanok le a székre és õ is helyet foglal. – szóval… - kicsit zavartan elpirulok – Khm… Nem igazán emlékszem a tegnapra, de Ty elmesélte. Szeretnék bocsánatot kérni azokért, amiket mondtam, meg a pofonért és szeretném megköszönni, hogy nem használtad ki a helyzetet. Igazán rendes vagy. – már érzem, hogy ég az arcom, elnézek, hogy ne mutogassam tovább a zavarom.

- Semmi sem történt. Igaz, túl sokat ittál, de egy percig sem haragudtam. – érzem meg kezét az enyémen. Az enyém elveszik az övében… fel sem tûnt eddig, hogy ekkora keze van.

- De veled mi történt? Will bandája neked ment? Mert ha igen akkor fel kell õket jelenteni. – kezdek el pattogni, hogy tereljük a témát, meg tényleg nagyon aggódok érte. Vajon kik látták el így a baját?

- Nem, nem Willék voltak.

- Hát akkor?

- Van egy haverom, tõle kértem kölcsön, hogy a nevezési díjat ki tudjam fizetni. Még nem fizettem vissza és hát... így jártam. – mutat magára kicsit nevetve, de a nevetés egy fájdalmas vigyorba torkollik.

- Mégis milyen haver az ilyen?! – háborodok fel és indulatomban felállok az asztaltól. – Hogy hívják? Hol lakik? Úgy ellátom a baját, hogy megkeserüli!

- Ebbõl jobb, ha kimaradsz, különben is már elrendeztem a dolgokat. – susogja Jay lágyan, ahogy átölel, mivel felkelt, amikor én is felálltam.

- Azért vigyázz magadra, mert nem szeretném, hogy még több bajod essen. – karolom át óvatosan, nehogy fájjon neki. Ha már aggódok érte, akkor tényleg szerethetem…

- Ne izgulj, eddig se esett nagyobb bajom. – csókol a nyakamra és elenged és elkezd reggelit csinálni magának, mivel õ csak most kelt. Elgondolkodva figyelem, ahogy óvatosan mozog.

- Te, Jay… - felém fordul – Elláttad a sérüléseid? – megrázza a fejét. – Orvos még nem látott, ugye? Reggelizz meg és utána elkísérlek.

- Nem kell, semmi bajom. Orvos nélkül is tudom, hogy megvertek.

- De én nyugodtabb lennék. – nézek rá aggódva. Olyan nehezen mozog.

- Semmi szükség rá, de ha ettõl jobban érzed magad, akkor menjünk. – jön hozzám és az arcomra simít.- Meg amúgy is kérdeznék tõled valamit.

- Mit?

- Majd megtudod. – kacsint rám és visszamegy a kajához. Végig meztelen felsõtestén, izmos hátán jártatom a szemem, meg stírölöm a fenekét, most, hogy már megnyugodtam. Lassan már bûn, hogy valaki ilyen jól nézzen ki. Jay miközben magyaráz valamirõl, néha hátrafordul felém Pár perc alatt kész is van és nagyon meglep, mivel nem kértem és nekem is csinált. Olyan aranyos. Szépen „megreggelizünk”, majd Jay összeszedi magát és indulunk is az orvoshoz. Azért remélem, hogy nem vette észre, hogy annyira megnéztem a konyhában… 

- Remélem felkészültetek alaposan, mert lefogunk seperni titeket a pályáról. – mondja az egyik nagyképûen és még Will is vigyorog. A fogam összeszorítva próbálok nem megszólalni. Hogy nem sül le a bõr a képükrõl…

- Köszi cica a segítséget. – kacsint rám Will és feladom minden önuralmam.

- Te szemét. – rontanék neki, de Jay a semmibõl terem ott és akadályoz meg abban, hogy megismertessem az aszfalttal azt a köcsögöt. – Megöllek, csak kerülj a kezeim közé. – remegek meg a dühtõl és még mindig Jaynek feszülök, hátha túl juthatok rajta.

- Ty. – hallom Jay hangját. – Fogd le kérlek, amíg ezt elintézem. – Lefogni? Mi vagyok én, valami õrült? Ráadásul minek simogatja az arcom? Inkább engedje, hogy szétverjem!

- Na ide figyelj te nagy képû. – lép teljesen Will elé. Most, hogy már nem én vagyok a beszélgetõpartnere kezdek lehiggadni.– Le fogunk törölni a pályáról és megmutatjuk, hogy legyetek akár milyen csalók akkor is csak egy kis senkik vagytok. –  mondja, a többiek meg csak huhognak.

- Na mi van csak nem személyes harc lesz belõle? – hallom Will undorító hangját.

- De igen. És úgy le foglak verni, hogy sírva fogsz anyucihoz menni, hogy teli sírd a kispárnádat. – mondja Jay, de a következõ pillanatban Jay a földön hever.

- Jay! – rohanok hozzá azonnal és letérdelek, hogy megnézzem van-e valami komoly baja.

- Na ide figyelj te kis senki házi. – kezd bele Will, de a többiek azonnal lépnek és védelmünkre kelnek.

- Takarodjatok innen. Majd a pályán elintézzük a dolgokat. – veszi át az irányító szerepét Kevin, akinek kicsit diplomatikusabb a hozzáállása mindenhez, nem véletlenül Jay helyettese.

- Jay te vérzel. – kezdek el aggódni, miután elment a másik banda.

- Nem vészes. – nyugtat, de ezzel egy cseppet sem lettem nyugodtabb. Egy zsebkendõvel kezdem el letörölni a vért az arcáról, de még erre is felszisszen. Kegyetlenül fájhat neki.

- Bocsi. – nézek bocsánatkérõ szemekkel, hisz az egész az én hibám, de csak elmosolyodik.

- Nyugi nem fogok bele halni reményeim szerint. – viccelõdik és már a többiek is körénk gyûlnek.

Rögtönzünk egy megbeszélést, egy villámkupaktanácsot és megegyezünk, hogy egy másik koreográfiát adunk elõ, amivel egyszer már nyertünk, de a Jay-jel közös részünket meghagyjuk. Így megy tönkre a többiek kemény gyakorlása… még mindig olyan rosszul érzem magam…

Willék csapata tényleg a mi koreográfiánkkal lép fel. Nem ugyanaz, de hasonlít és ennyi bõven elég ahhoz, hogy elfogjon újból az indulat, hogy fortyogjon bennem a düh. Pitiáner kis csalók! Idegességem lábremegtetéssel próbálom csillapítani. Nem Ewe, nem rohanunk fel megverni senkit a színpadra, nem… ismételgetem magamban, de egyik oldalról Jay fogja meg nyugtatólag a kezem, másik oldalról Ty fogja meg a vállam, szóval próbálok erõt venni magamon és inkább a saját táncunkra koncentrálok. Így a verseny elõtt elõszedni egy régit… de ez van és csak nekem köszönhetik…

Mi következünk, már a színpadon vesszük fel a kezdõpozíciót és várunk a félhomályban. Aztán elindítják a zenét, a világítás is megérkezik és kezdõdik a show! Szerintem még sosem táncoltunk ilyen jól, ilyen tökéletes összhangban és a Jayjel, mintha tökéletesen egyek lennék. De nem csak én gondolom így, hanem a közönség vastapsa is erre utal.

Az eredmény hirdetésen, mikor meghalljuk, hogy nyertünk mindenkin eufórikus öröm lesz úrrá. Ujjongunk, sikítozunk, ugrálunk. Miután elengedtem Ty-t, Jay nyakába ugrok és õ forog velem, de úgy, hogy beleszédülök. Mikor letesz, letámad egy csókkal, mire egy pillanatnyi döbbent csend áll be, majd a többiek újból, ha lehetséges akkor még hangosabban kezdenek visítozni.

A díjátadás után még mindig nagyon feldobva és nevetgélve, a csókot meg sem említve lépünk ki az utcára, ahol véletlenül belefutunk Willbe. Dölyfösen, megsértõdve pillant ránk, de mi nem törõdünk vele, õ azonban ezt nem viseli el.

-Cica ezt a menetet átengedtem, de ne hidd, hogy legközelebb nyerni fogtok.

- Már pedig csalók ellen sosem vesztünk. – szól oda Jay, de Will nem óhajt vele foglalkozni. Kicsit közelebb lép hozzám, de mivel nem akarok neki ugrani, ezért senki sem áll közénk.

- Ewe, kicsi cica, ha megunod õket, állj át hozzánk és ha kell valaki az ágyadba, akkor nyugodtan hívj, meg van a számom. – kacsint rám, Jay már menne is neki, de Kevin megakadályozza.

- Ó, Will… ma nincs kedved egy kis hancúrhoz? - duruzsolom negédes hangon és elõször a vállára, majd az arcára simítok, mint aki le akarja smárolni.

- Ewe! – hangzanak a döbbent felkiáltások a hátam mögül, többek között Jay-é is.

- Tiéd vagyok egész éjjel baby. – vigyorodik el, hajol a csókra, de a következõ pillanatban már összegörnyedve markolássza a férfiasságát és cérnavékony hangon vinnyogja azt, hogy „te szemét ribanc, te mocskos kurva!” .

- Tanuld meg egy életre kicsi Will, hogy velem nem jó ujjat húzni és nem lehet büntetlenül lecicázni. – nézek le rá, akár egy undorító féregre, felvetett fejjel, mint egy nemes, büszke paripa. Egy pillanatra találkozik a tekintetünk, de nem is pazarolom rá az idõm, megfordulva megyek tovább.

Jay mosolyogva áll és vár, hogy visszatérjek a kis csapathoz, de a következõ másodpercben már elõre lódul és eltûnik mellettem. Mire megfordulok Will már a földön fekszik és csak akkor esik le, hogy miért. Ez nekem ugrott? Képes lett volna hátba támadni?! Bár a csalás után már nem értem miért lepõdök meg.

-Ha még egyszer, akár egy ujjal is, de hozzáérsz, megáshatod a sírodat. – fenyegetõzik Jay, majd derekamat átkarolva visz el onnét és megyünk a többiekkel együtt bulizni.