Karakter: Belial
Megjegyzés: Byának
Nyugodtan állok a ház tetején, a kéménynek dőlve, miközben lassan perzselődik a feltámadó szélben a cigarettám lassan parázslik. Ez sem ér más semmit, a régiekhez képest ócska bóvli. Hígítják meg minden szemetet pakolnak bele... elpöccintem és könnyedén ásítok egyet. Be kellene ugrani valahova, inni egy kicsit, vagy mit én tudom.
A panel tetejéről könnyedén lelépek, és flegma lazasággal érek földet. A számba teszek még egy cigit, a zsebembe mélyesztem a kezeimet, a staub pedig meggyulladt és füstölögni kezd. Mellettem suhannak el az emberek, fiatal fiúk és lányok, alig-ruhában vagy épp minél menőbbnek öltözve, hogy megszédítsék az ellenkező, vagy éppen azonos nemű embereket. Középkorú nők és férfiak olvadnak a sötétségbe kapcsolatokat keresve, éjszakai pillangók tömkelege kacsint rám mókára hívva.
Most nincs kedvem szórakozni az emberekkel.
Megpillantottam egy lejárót, sok lépcső, vörös fény, halkan felszűrődő zene, de nem az a tuc-tuc fajta... Lesétáltam, de egy kőoszlopnyi kar elállta az utamat. A fejem oda sem fordítva néztem rá a kopasz-kigyúrt állatra, aki S-es pólót hord, hogy elrepedjen rajta, ha esetleg vesz egy mélyebb levegőt.
- Valami baj van? – somolyogtam. Próbált csúnyán nézni, de zöld szemeim bevörösödtek. A tag arca kifejezéstelen lett, és szaggatottan leereszti a kezeit.
- Nincs uram. Elnézését kérem – akasztotta le a vörös plüss kötelet a korlátról, és nyugodtan belépek. Négyméterenként egy rúd van a plafonba rögzítve és körülötte vonaglik egy alulöltözött hölgy fekete bőrben vagy PVC-be burkolózva... zakóm a vállamra vetve, ingem felső két gombja kigombolva, helyet kerestem. A bárpultnak támaszkodtam és a szegecselt arcú pincérnő odajön hozzám.
- Egy vodkát. A legjobból – emeltem fel egy igencsak nagy címletű pénzt, mire a csaj arcán szétterült a mennyei mosoly, és fél percen belül elém csúszott a csillogóan tiszta pohár. Óvatosan belekortyoltam, és a tükrös felületnek támasztva a seggem megfordulok, és felmérem a terepet. Vannak olyanok, akik először vannak itt, és akik már törzsvendégek, látom a gondolataikból, az indirekt gesztusaikból.
A bejárat felé nézek, és pont akkor libegett be egy feketére mázolt éjszaka-tündérke. Az alakja kimondottan baba... formás, mégis gömbölydeden karcsú. Fekete miniszoknya van rajta a pörgősebb formából, egy fekete picit felső és láthatólag melltartó sem tartozott a szériatartozákok közé... Hosszú, formás combok, lábszárára felcsavarva a selyemszalagok a magassarkújáról...
Na, rá nem mondhatom, hogy nem az én esetem. Sőt, nagyon is. Szép arc, jó test... pont mellém libeg, és egy vicsornak is beillő mosollyal áthajol a pult fölött.
- Egy vodkát – mondja, és könnyedén kapja el feketére festett körmös kacsójával a gyöngyöző poharat. Csak intek egyet.
- Kettőt – villantok egy sármos félmosolyt a csajra. Önelégült pillantással mért végig, aztán egy hajtásra benyomta a méregerős alkoholt.
- Jó ízlésed van, de lehetne jobb is – néztem rá.
- Tényleg? – domborít be. Ostoba halandókat ilyenkor veri ki a cifra szapora, de én inkább elfordulok. Nem csak ő szokott vadászni, ahogy a mozdulatait látom.
- Persze – biccentek egyet, és unatkozó arcot vágok – Meghívlak valami igazán jóra.
- Esetleg... hálás lehetsz, hogy megengedem – von vállat és ragadozó mosollyal pördült mellém.
Egy sarokba ültünk a vörös plüssfotelekbe, ő pedig a falnak dönti a vállát és formás lábait a combjaimra pakolja. Néha hangosan és jóízűen elnevetett, egyre több pohár gyülekezett mellettünk. Könnyed félmosollyal mértem végig a szép arcot, a hatalmas sötét szemeket, amelyeket erős, fekete sminkkel emelt ki. Az agyamban kattogtak a kerekek, és úgy ítéltem meg, hogy ezt a falatot későbbre is megtartom. Nem egy felvonást terveztem... sosem szerettem a rövid filmeket, a hosszú sorozatokat jobban csípem... Megpróbáltam a fejébe látni, de szórakozottan felvonta a szemöldökét. Nocsak, újdonság? Talán nem is annyira emberien zamatos a drága, mint hittem?
- Ez friss és új – rezzent meg a szemöldököm, mire szélesebb lesz a mosolya.
- Nos, talán.
Egyikünk sem mondta ki a lényeget, csak kerülgettük. Néha egy-egy elejtett félszóval, máskor egy gonosz hunyorítással...
- Különös egy lány vagy te – hunyorítok rá, mire baljóslatúan elmosolyodott.
- Miért is?
- Mondjuk mert nem árultad el a neved.
- Na és? Te sem a tiédet – vigyorog, amire muszáj bólintanom.
- Nem... izgalmasabb így? – vigyorgok rá, hogy felelőtlenül megvillant a félhomályban a hegyesebb szemfogam. Közelebb hajol hozzám, ujjaival végigsimítja a mellkasom azon részét, ahol kigombolódott a fekete ing.
- De, izgibb – fintorog bájosan. Felnevetek, és könnyedén végigsimítok a lábán, amíg a kezem hossza engedi. – Furcsa vagy te... - vonja fel bájosan a szemöldökét. A rosszlányos külsejéhez ez a mozdulat szinte bizarrul paradox volt, vágykeltően finom. Édes...
- Megvan rá az ok, nem gondolod? – elgondolkodóan néz rám, aztán csábosan végignyalja az ajkait.
- Talán – neveti el magát jóízűen. Elégedetten hátradőlök és a tarkóm mögé rejtem a kezeim.
***
Reggel van, nagyban szívom a füstöt és terjesztem az éterben, várva a napfelkeltét. Egy magaslaton végignézni ahogy felkel az Isten áldott napja...
- Milyen szánalmasan melankolikus – morogtam és kiköptem. Leülök a felkelő nap árnyékába, és tovább szívom a bagót. Rossz szokás, de ez az egyik olyan találmánya az embernek, amiért érdemes volt kitalálni őket. Egyre több ember jelenik meg az utcákon, kifogástalan és lestrapált, józan és másnapos férfiak-nők. Szánalmas férgek a egy unalmas bolygón.
Üldögélek még egy kicsit, aztán hazamegyek és alszok tovább estig... Ekkor akadt meg a szemem egy csordában vonuló, egyenruhás lánycsapaton. Ahogy a zárt ruhákat néztem, sátáni mosoly terül el az arcomon, bár a régiek tényleg tudtak valamit. Csak a néha elővillanó nyak és csukló tényleg meg tudja mozgatni szegény lelkek fantáziáját... elvégre nem egy pornó szól arról, hogy sok csúnya bácsi bántja szegény istennek szentelt lelkű apácákat.
Hm, ez nem is rossz gondolat. De azt hiszem a lelki megrendülésükhöz elég leszek én egyedül is. Könnyedén lelépek a tetőről, hogy amikor befordulnak a sarkon, pont végignézhessem a vonulásukat. Csivitelve haladnak el, felsétálnak a múzeum hatalmas lépcsőin, egy picit lelassítva, mikor mellém érnek.
Kellene egy tag a sok közül...
És akkor láttam meg. Szép metszésű pofi, karcsú karok, gömbölyded, mégis karcsú, alak, ugyanaz és mégis alig ismertem fel az erős smink nélkül. A névtelen partnernőm az estéről... Érdekes, alváshiánynak nyoma sincs...
Hát jól gondoltam, nem hétköznapi a drága. Amikor ő ért mellém, félmosollyal végigmértem, mire ijedten összerezzent és a rózsafüzérjét morzsolgatva befutott a múzeum monumentális épületébe. Elnyomtam a csikket az egyik korinthoszi oszlop oldalán, és kezeimet zsebre dugva utánuk mentem.
Aki bújt, aki nem... megyek...
|
