|
|
Szerepjáték
(Naruto)
| Meera | 2010. 10. 10. 20:54:33 | #8548 |
Karakter: Akane Mayu (kitalált karakter)
Megjegyzés: [VÉGE]
Közös megegyezés alapján, idő- és ihlethiány problémája miatt a játék véget ért ^.^
|
| Hachi_ko | 2010. 09. 01. 14:35:27 | #7458 |
 Karakter: Uchiha Sasuke
Megjegyzés: [ Meerának ]
Reggel a szokásos ébresztőre figyelek fel, hogy nyílik a nehéz fém ajtó és Kabuto lép be rajta. Ki nem állhatom a fazont, de ezt nem mutatom, ki hisz Uchiha vagyok. És az Uchihák nem mutatják ki az érzésüket. A szobában, mint mindig sötétség uralkodik és nagy csend.
- Jó reggelt Sasuke-kun. – Köszönt szokásos nyugodt hangján, mire, én az ágyamon ülve figyelem a férfit, aki egy gyertyát tart a kezében, de nem válaszolok semmit.
- Orochimaru-sama hívat téged. Új küldetést add neked. – Szólal meg ismét, és az asztalra rakja a gyertyát. Csendben felkelek az ágyról, és ezzel is jelzem, hogy már is megyek. Azzal Kabuto egy fél mosoly kíséretében elhagyja a szobámat, amire én követni kezdem. Csendben sétálunk végig a folyosón, amit csak a fáklyák lángja világít meg, így félhomályban úszik az egész helység. De ehhez már a szemeim régen hozzá szoktak, és már elég jól kiismerem itt magam. Lassan, de megérkezünk, ahhoz a teremhez, ahol Orochimaru is található. Undorító egy fickó, de jó tanár. Meghajolok előtte, ezzel is köszöntöm, had örüljön.
- Jó reggelt, Sasuke-kun. Kabuto bizonyára elmondta, hogy miért hívattalak. – Szólal meg szinte már sziszegő hangon.
- Azt mondd meg, hogy mit kell tennem, és kész… nem kell a mellé beszélés. – Szólalok meg mély és komor hangomon, amire a kígyópofa elmosolyodik.
- Látom megint bal lábbal keltél fel, ám legyen. Egy Akane Mayu nevű shinobit kéne idehoznod. Most épp Konoha felé tart, ezért gondolom neked nem lesz nehéz elkapni. De a biztonság kedvéért, küldök melléd pár ninját, hogy könnyebb legyen az utad. – Mondja el tömören a küldetést és egy fényképet nyújt át nekem a lányról, amit jól meg is nézek. Elég vonzó egy teremtés, azt meg kell hagyni, de bizonyára hisztis és idegesítő. Na de, nem ítélek a külső alapján. Visszanézek Orochimarura, akinek továbbra is ott virít a képén a vigyor. Végül bólintok egyet, hogy végre hajtom a küldetést, mire hátat fordítok neki, és elindulok a kijárat felé, de megállok, mert ismét belekezd a mondókájába.
- Ja és, aki az utadba áll, azt öld meg. Ne legyenek szemtanúk. - Tudja le ennyivel, mire tovább sétálok. A kijáratnál a friss levegő csapja meg az orromat, mire azt mélyen belélegzem, és elindulok, régi szülőfalum irányába, Konohába.
---oOOo---
Egy kihalt tájon sétálok, ami rendesen porzott, nyomomban a mellém kirendelt ninjákkal.
Csak tudnám, minek kell ezeknek is itt lenniük! Egyedül is könnyen elintézném a csajt…
Hunyom le egy pillanatra a szememet, mire az egyik ninja megszólal és szemem sarkából rá is pillantok.
- Nézzétek, az erdőn túl már Konoha vár ránk. – Mutat ez erdő irányába, mire a többiek is lelkesen felkapják a fejüket és egy elég nagy vigyor ül ki mindnek az arcára.
Gratulálok. Micsoda felfedezés… Forgatom meg egy kicsit a szemem, és tovább sétálok, mire beérünk az erdő mélyére. Azt hinné az ember, hogy olyan könnyen menne minden… de ez sosincs így… Előttünk pár méterre néhány shinobi áll és veszekednek valamin, bizonyára, hogy ki legyen a vezér vagy hasonlók,ám az egyiknek a hangja felettébb ismerős. Kicsit közelebb lépkedek és a sűrű növényzetben, ami remekül takar. Azonban elég jól, ahhoz, hogy én se lássak. Egy ágat húzok félre, és végül meglátom a hangok forrását. Az egyik régi csapattársam Uzumaki Naruto. A másik Hyuuga Neji, a harmadik pedig Tenten… Akaratlanul is eszembe jutnak a régi emlékek, amikor még azzal a szőke idiótával mennyit balhéztam. Egy vérbeli vesztes, bár… azt meg kell hagyni, hogy elég sokat fejlődött az óta a nap óta, amikor elhagytam Konohát. Három év után először találkoztunk ismét, és össze is mértük erőinket, bár azt nem mondanám, hogy ő mindent beleadott. De majd legközelebb, amikor itt lesz az ideje.
- Mi lesz már? Támadjunk… Megőrülök, ebbe a bujkálásba. – Hördül fel az egyik ninja, mire felé fordítom a fejem és szemem sarkából szinte már gyilkos tekintettel nézek rá, mire az meghúzza magát.
- Támadni akarsz…? Rendben… Meglátjuk, elbánsz e velük. – Szólalok meg mély és vérfagyasztó hangon, és elállok az útjából. Ha minden áron meg akar halni, akkor, tessék. A Hyuuga úgy is elintézi, könnyű szerrel.
Nem is kell, kétszer mondani az idióta azonnal kirohan a bokorból, előrántja kardját és lecsap rájuk, amit a Hyuuga sikeresen hárít és a másik két társa arrább ugrik. Ennyit rólad.
- Ezt ne hagyjuk annyiban. - Szólal fel, a másik ninja, mire a többi egyet értően bólint, és kirohannak a bokorból, és megtámadják őket.
Ch… haljatok meg, ha ennyire meg akartok… Nézek rájuk, szánakozó pillantásokkal, mire Naruto és Neji jól állják a támadást. Tenten pedig csak áll ott, mint egy darab fa. Még is mi hasznát veszik, ezek ennek? A fegyverhordozáson, és idézésen kívül, semmi érdekes képessége nincs.
A harc már elég sokáig elhúzódik. Láthatóan egyik mellém rendelt sem adja fel, de ez a régi bajtársaimra is igaz. De már láthatóan fáradnak, ekkor egyszerre több nyilat vélek felfedezni fehér színű tollazattal, amik felszegezik egy fára azt az idióta szőkét. Tekintetem ekkor, a fák lombjai közé terelődik, de nem látok senkit, a fa remekül eltakarja. Ám ekkor, egy újabb sorozat nyilat látok, amiknek a tollazata már vörös színű, és mind pontosan szíven találja a ninjákat, akik holtan esnek össze.
- Hn… - Hagyja el számat ez a tömör, mindent sejtető hang, mire megindulok arra amerről a nyilak is jöttek. Lassú léptekkel fedezem fel magam a bozót sűrűjéből, és rideg, hűvös tekintetemmel a fán fekvő lányra nézek, ami egy klón volt, és szememmel azonnal ki is szúrom a nem messze bujkáló valódi shinobit. Megállok, és farkasszemet nézek vele.
Igen, ő az… Állapítom meg magamban, mire a lány egy halk pukkanással és egy kisebb fehér füstfelhő kíséretében eltűnteti a puskát, ami véleményem szerint köze van a gyilkos nyilakért, de annyira nem foglalkozom vele. Jobban leköt a lány és a küldetésem. Kezemet a katanám markolatára csúsztatom,és minden mozdulatát figyelem, hátha véletlenül még is harcba kell bonyolódnom vele. Ám ekkor eszembe ötlik egy jó kis terv, így leveszem róla tekintetem és tovább sétálok, ismét be az erdő sűrűjébe. Lehetőleg olyan távolságra megyek tőlük, ahonnan már nem vagyok észre vehető, de követni tudom őket.
---oOOo---
Végre megérkezünk, a sok gyaloglás és idióta fecsegések után, amit az a bizonyos szőke folytatott, Mayuval, akit szemmel láthatóan nem igazán hatnak meg a másik beszólogatásai és egyéb idióta megjegyzései. Igaz nem vagyok hozzájuk a legközelebb, de a másik hangos hangját kiló méterekről hallani lehet.
Mind a négyen átlépik a falu határát, míg én várok, hogy kicsit lecsendesedjenek a falubeliek. Ugyanis, fényes nappal nem támadhatok, különben az ANBU-val kellene szembe néznem, akikkel nem sok kedvem van összetűzésbe keveredni. Bár nem sokat tehetnének ellenem. Végül, felugrok egy fára, amin elfekszem és várom, hogy lassan, de biztosan eljöjjön az éj.
Így is volt. Hosszú pihenő után, leugrom a fáról és Konoha kapui felé veszem az irányt. A Sharinganom is aktiválom, ami szinte már vörösen világít a sötétségben.
A kapuőrök, mint mindig továbbra is Izumo és Kotetsu. Két chuunin akik három évvel ezelőtt a vizsgán is részt vettek, mint vizsgáztatók, és elég sok genint meghúztak akkor.
Gyors mozdulatokkal, a hátuknál termek, amire ők kunait ragadnak, és kisé bizonytalanul pislákolnak a sötét alakomra, mire arcuk meglepetté vált, ahogy felismerik a Sharingant.
- U-Uchiha Sasuke? – Szólal meg Izumo, mire a társa erősebben megragadja a kunait és rám támad, amit én kikerülök, majd egy erős, határozott ütést mérek a fejére, amitől eszméletét veszíti.
Izumo ennél már kicsit keményebb dió. Nem hagyja magát, elszántan küzd ellenem, de mind hiába, végül ő is a társa mellett végzi. Elsétálok mellettük, és felugorva az egyik ház tetejére, haladok előre, egyik háztetőről, a másikra átszökkenve, egyenesen a Hyuuga rezidencia irányába. Az utcák egész csendesek, csak hébe-hóba látni egy két embert, de azok is, vagy bolti eladók, akik épp a boltot zárják be, vagy részegek, akik azt sem tudják, hogy hol vannak.
Pár perc múlva meg is érkezem. Leugrok a tetőről és egy halk puffanással érkezem a földre. Az egész házban csend és sötétség van, kivéve az egyik helyet. Lassan és hangtalanul az ablakhoz lopódzom, majd katanám kihúzva az ablakhoz emelem a pengét, amit tükörként használok. Szerencsére tisztán látni mindent, ami a szobában van, de erre most időm sincs, hogy lakás nézegessek. Aztán végül megpillantom, azt, aki miatt ide jöttem. Mayu volt az, és épp egy fegyvert, ha jól látom, azt a puskát tisztogatja, amit az erdőben is használt. Kezdek kicsit türelmetlen lenni, ugyanis már egy jó ideje csak ugyan azt csinálja,és ez már nekem rohadtul gyanús.
- Várjunk csak… az egy klón. - Állapítom meg, amikor egy susogó hangot hallok, meg ami épp a nyakam felé közeledik eszeveszett iramban. Egy ügyes, és gyors mozdulattal kikerülöm, ami a falba fúródik. Egy vörös tollazatú nyíl volt az. Megfordulva szembe találom magam, az igazi Akane Mayuval.
- Ügyes. Nem hittem volna, hogy ilyen gyors vagy, Uchiha. – Szólal meg, szinte már gúnyos hangnemben. Egy árva mukk sem hagyja el erre a számat, mint aki meg sem hallotta, kezem ismét a katanám markolatára helyezem.
- Mit akarsz? Miért jöttél Konohába? – Teszi fel, kisé már ingerülten a kérdést, és végig a szemeimbe néz, állva a rideg pillantásaimat.
- Mi az, már süket is vagy? Válaszolj! – Emeli meg kicsit a hangját, mire inkább eleget teszek a kérésének. Nem is az a nyávogó fajta, mint hittem…
- Azért jöttem, hogy magammal vigyelek. Ha kell erőszakkal. – Hallhatja, most először mély és vérfagyasztó hangom, mire katanám kicsúsztatom hüvelyéből, és magam mellé engedem a hideg pengét.
|
| Meera | 2010. 07. 26. 15:34:52 | #6312 |
Karakter: Akane Mayu (kitalált karakter)
Megjegyzés: \Sasukének\
Az utóbbi napok unalmas gyaloglása olyan szinten eltompított, hogy a végén már rendesen futni és képtelen voltam. Annyira szánalmas, hogy kineveztek diplomáciai követnek, hogy mikor először meghallottam az egészet, akkor csupán beleröhögtem a Kage arcába. Persze, engem, elit jounint arra akarnak kárhoztatni, hogy üzeneteket kézbesítsek, és simítsam el a dolgokat?
Mindig is a harcmezőn simítottam el a terepet annyira, hogy eljuthassak erre a rangra. Rengeteget gyakoroltam, ritka ha egy kunoichi ennyi munkát tudhat a háta mögött ennyi évesen. Erre, kikaptam a leghálátlanabb munkát, ami állítólag a legáldásosabb a haza gyermekeinek.
Ezúttal a Kage kijelölte számomra Konoha faluját, hogy tárgyaljak a Hokagével. Tsunade-hime, a három Sannin egyike, a legjobb medi-nin az egész világon. Állítólag olyan szélsőséges a jelleme és a természete, hogy annál ingadozóbb csak az aszály lehet. A szerződéskötési feltételek a fejemben vannak, és a papír pedig nagyon jó helyen elrejtve rajtam, hogy az előre lepecsételt tekercsre bármikor odaírhassam azt, amit kell.
Alku nincs.
~~~
Fáradtan sétálgatok Konoha felé, ahol állítólag több őrült lakik, mint az egész kontinensen együttvéve. Jártam már ott, kellemes környék, és sajnos a tény, miszerint félőrültek lakják, igaznak bizonyultak, bár én egy módos klánnál voltam sokáig vendég.
Az út poros, ráadásul olyan határtalan a csend, hogy az már rémes. Túlságosan is felhívja az ember figyelmét arra, hogy vagy vihar lesz, vagy esetleg harc van kibontakozóban valahol.
Ámbár a szél nem hoz párás eső szagot, és az állatok sem olyan izgatottak, mint mikor eső közeleg. Ezért inkább beugrok a fák közé, és az ágakon ugrálva folytatom utamat, eldöntve, hogyha harcot látok, nemes egyszerűséggel elhagyom a helyszínt, mielőtt felfedeznének.
Az idő pont jó, hatalmas bárányfelhők kúsznak lustán az égen, egyre gyakoribban eltakarva a Napot, aminek őszintén örülök. Verőfényes napsütésben ugyanis nehezebb elrejtőznöm, ráadásul nem nagyon vagyok hozzászokva ehhez a terephez, hiába jártam már itt pár éve. A fák kérgei gyászosan recsegnek a talpam alatt, akárhányszor elrugaszkodom róluk, hogy tovább ugorjak. A levelek baljóslatúan zizegnek, pedig szél nem is fúj olyan mértékben, ami lehetővé tenné ezt a felesleges lombrázást.
Váratlanul egy kunai áll a fejem mellett közvetlenül a fába, én pedig lelapulok az ágra, ahova éppen a talpam ért, s onnan figyelem a támadót. Pár méterrel arrább látom, hogy egy elég kis méretű ligetben harcolnak, a dobokés pedig csupán célt tévesztve jutott el idáig.
Természetesen kíváncsiságom az, ami sikeresen arra késztetett, hogy lekússzak a fáról, és nesztelenül az egyik,- a küzdőkhöz közeli-, fára másszak fel, és a magas cserjés takarásában figyeljem az eseményeket.
- Hülye állatok! - hallom a szitkozódást, és a következő pillanatban mindent elönt a por és füst, ráadásul akkora földdarabok hullottak az égből, hogy néhányat arrább kellett hogy üssek.
Egy citromsárga üstököt látok kibukkanni a porból az egyik oldalt, a másik oldalt pedig ismeretlen shinobik ugranak ki. Mindegyikük egyenszerű ruhát viselt, amiben a lila, a szürke, és a terepminta a domináns. Látszólag egy három tagból álló avarrejteki csapatot támadtak meg, a sárga hajú fickó azonban nekem csöppet sem ismerős, de a mellette álló srác annál inkább.
A hosszú barna haj, a halvány lila szemek, és a nemesi, arrogáns kiállás, a rendíthetetlen nyugalom, ami sebes és koszos, de mégis büszke arcán ül... Nos, csak egy vérbeli Hyuuga tud ilyen közömbös és mégis lélegzetelállító látványt nyújtani még a bajban is. Magasabb és izmosabb lett az évek múlásával, valahogy az egész lénye olyan férfias lett. Bizonyára ő a vezető, és a sárga ninja pedig az alárendelt, amit nem igazán vesz jó néven. Csapatukat még egy ember alkotja, aki valahonnan mégis ismerős. Főleg az a két fánk a feje két oldalán...
Tenten, vagy mi a nyavalya.
A harc igen kiegyenlített, hála a Byakugannak, de az ismeretlen shinobik valahogy csak nem akarják, vagy nem tudják feladni. Vezérüket viszont nem látom, egyik sem olyan kiállású, hogy elmondhassam róla, hogy talán.
Bizonyára elbújt a sűrű cserjésben, úgy, ahogy én.
~~~
A következő egy órában igen unalmas és mégis roppant fordulatokkal rendelkező harcot láthatok, ami jobbára a két avarrejteki shinobinak köszönhető, a lány csak oldalsó támogató, vagy ahogy nálunk hívják:
Felesleges poggyász.
Elnyúlok a faágon, és az idéző tekercseim egyikét megmarkolom. Kirántom, és a látszólag üres lapra az előzőleg megharapott ujjamat simítom rá. Halk pukkanás kíséretében meg is jelenik az íjpuska, második cselekedetem pedig egy klón létrehozása volt. Odaadtam neki a puskát, és leintettem, hogy innen lője le az ellenséges ninjákat, a szőkét pedig szegezze előtte a legközelebbi fának. Annyit pattog, hogy a végén még ő is kapna valami meglepetést, amit el akarok kerülni.
Hasznom származhat abból, ha segítek Konohának, valamint a Hyuuga srác a barátom, nem fogom hagyni, hogy napokig itt püföljék egymást.
Csendesen lesurranok a fáról, a klón pedig engedelmesen fekszik le a helyemre, felvéve a lövő pozitúrát. Teszek egy félkört a liget körül, és egy másik helyen rendezkedem be, az egyik terebélyesebb fa ágán. Előkerítem a másik puskát is, amivel célom a vezetőt kiiktatni, ha esetleg megjelenne, és ellenségesen lépne fel a klónom ellen.
Hiszen, eléggé egyértelmű, hogy merről jönnek a nyilak, így könnyebb a nyomomra akadni.
Egy kék tollazattal rendelkező nyilat kapok ki a tegezből, és a tőlem jobbra levő erdőséget és susnyást figyelem. A klónom gyorsan cselekszik, így a sárga hajú kölyök perceken belül fehér tollas nyilakkal felszegeződik egy terebélyesebb fára, az ellenfelek pedig vörös tollas halállal nézhetnek farkasszemet.
Mind szíven talált, esélyük a menekülésre lehetetlen.
- Mi ez? MI EZ?! - bődül fel a méltatlanul felszegezett shinobi, de én a cserjést figyelem változatlanul, a konohaiakra fittyet hányva. Mutasd az arcod, tudom hogy ezek nem voltak egyedül, ahhoz túl hülyék.
Hamarosan meg is látok két fa között egy kékes-fekete loboncot, a következő pillanatban pedig az arcát is megláthatom. Nem ismerős, habár az arcának vágása, s a szeme igen sokat sejtet velem, csak tisztában nem vagyok vele. Valahol, azt hiszem egy képen... láthattam már.
A srác eléggé nemesi kiállású, bőre sápadt és tiszta. Arca markáns élekkel rendelkezik, s hűvös kifejezéssel tekint valahova rám, s fekete szemeivel azonnal fel is fedez rejtekemben. Leeresztem a puskát, és egy mozdulattal eltüntetem. Ez az ipse baljóslatú, harcba bonyolódnom pedig szigorúan tilos, habár szívesen összemérném vele tudásom.
Elfordul, mikor látja, hogy nincs kedvem a harchoz, s távozni készül. Szinte majdnem azonnal el is nyeli az erdő sötétsége (nem veszem biztosra, hogy eltűnt egészen a környékről), de még alkalmam nyílik rá, hogy jobban megfigyeljem ruházatát.
Egy legyező.
Legyező mintájú klánjel?
No lám, egy Uchiha. Kár érte, szép példány volt, főleg, hogy kihalóban vannak. Olyan ritka, mint a fehér holló, már ha szabad ezt mondanom. S ezek után már nem is esik nehezemre kikövetkeztetni a dolgokat. A halott ninják hangrejteki shinobik, őket pedig az Uchiha irányítására bízta Orochimaru.
Bosszantó a konfliktus a két ország, falu között, minket pedig figyelmen kívül hagynak. Ennek is meg lesz az ára, de minden bizonnyal később.
Lassan kikecmergek a fák közül, klónom pedig a másik irányból felém dobja a puskám, amit egy hanyag mozdulattal kapok el, s tüntetem el másom. Az avarrejteki csapat eléggé lestrapált, de nem vannak még a végkimerülés közelében sem. Helyes, nem cipelném el őket.
- Te állat! Kishíján felnyársaltál, normális vagy?! Egyedül is boldogultunk volna, minek kellett beleszólnod? - ordít rám olyan hevesen sárgahajú srác, hogy a szele kissé felállítja a hajamat, a nyáltengerről nem is beszélve, amit rám szabadított ezalatt a kis szidalom alatt. A kunoichi, aki velük van, fenyegetően emeli meg az óriási idézőtekercsét, hogy ha kell, bevethesse, de vezetőjük hangjának hallatán el is teszi ugyanazon mozdulattal.
- Naruto, fogd be a szád. Mayu-san, micsoda kellemes meglepetés – fordul felém a halványlila szemű, mire odalépek elé, hogy kezet nyújtsak.
- Rég volt már, Neji-san – szorítom meg melegen a kezét, és a szemébe nézek.
- Üdvözöllek.
- Ne tagadd, hogy el kellett némi segítség – hunyorítok felé, de félszemmel figyelem, ahogy Tenten lehámozza a Naruto nevezetűt a fáról. Ahogy azt várni lehetett, azonnal nekem akar jönni, de Neji elkapja a grabancánál fogva, és arrább teszi.
- Nos, indulhatunk? - kérdezem könnyedén, és eltüntetem a puskát, hogy tekercs formájában a ruhám tokjába kerülhessen.
- Mit képzelsz, azt hiszed, hogy jöhetsz velünk? - morog rám a szőke, mire lehúzom a számat, s elsétálva mellette elindulok Konoha irányába. Mit nem képzel magáról ez az ostoba kis kölyök?
Tompa puffanást hallok, majd nyöszörgést, s a másik kunoichi odasiet mellém.
- Ne haragudj, Naruto azt hiszi, hogy ő az Isten – mondja mosolyogva, és mikor jobban megnéz, kissé el is pirul. - Elintéztem, egy ideig nem fog zavarni, azt garantálom.
- Helyes – mondom nyugodtan, mire a Hyuuga is felzárkózik, jobban mondva közém és Tenten közé lép be, aminek a lány nem nagyon örült, ahogy észrevettem. Csak nem... szerelmes belé? Ó, de édes. Biztos féltékeny lett kissé, hogy plátói szerelmének tárgya most csak rám figyel. Kellemetlen.
- Mi dolgod Avarrejtekben?
- Lealacsonyítottak követté – felelek kissé bosszúsan, orromat felhúzva. Szemem sarkából látom, hogy gúnyos félmosoly kerül az ajkaira, mire ráhúzok egyet a vállára. - Ne somolyogj.
- Nem mondtam semmit – von vállat, és mikor előrébb halad feltűnik, hogy majdnem egy fél fejjel magasabb, mint én...
Pár perc múlva...
- Úristen! Ez rávágott Nejire!!! És még él?!
|
|
