A gazdagok élete nem felhõtlen. Sokat kell küzdeniük, hogy a többi nemes tisztelje. Na jó… ez nem igaz. Az én családomnak nincs nehéz sora. Mindez az apámnak köszönhetõ. Mindig tudja, hogy mit hogyan kell cselekedni. Sokan tisztelik és felnéznek rá, de nem is tehetnek máshogy. Ez a dolguk, hiszen a ranglétrán mindegyikük alul áll. Apám egyetlen lánya vagyok, így nem kell aggódnom, hogy osztozkodni kellene. Mindent megkapok, amire csak vágyom. Nem is panaszkodom. Kedvenc ruhámat kapom magamra és indulok reggelizni. A szolgálók mind meghajolnak, amint meglátnak. Helyes! Ezt is várom tõlük. Rúgattam már ki olyan személyt, aki ellenszegült nekem. Nem is kellett küzdenem ennek érdekében. Apám hisz nekem, tehát erõlködésnek sosincs nyoma. Volt már olyan cseléd, aki a fejemhez vágta, hogy egy elkényeztetett ostoba liba vagyok. Nem kérdés, hogy mi lett a sorsa. Ráadásul nem hatnak meg az ilyen szavak. Ilyen vagyok, mert megtehetem.

- Jó reggelt kisasszony! – az egyik szolgáló pukedlizik, amint meglát. Nem méltatom válaszra. Apám boldog mosolya mindig felvidít.

- Jó reggelt szépségem! – odalépek hozzá és egy puszit nyomok arcára.

- Neked is Apa! – leülök mellé és lassan elkezdem reggelimet. Tojásos omlett, némi fûszerezett paradicsommal. Van, mikor kaviárt kérek mellé, de egyáltalán nem kívánom, legalábbis ma reggel.

- Ma igazán szép a kinti táj! – az eddig kezében tartott újságot az asztalra helyezi. – Most viszont magadra hagylak kincsem. A szokásos teámat szeretném elfogyasztani!

- Rendben! – mosolyom akkor tûnik el, mikor az ajtó bezárul. – Norah! Készítsd elõ kedvenc könyvemet a szobámba!

- Igenis! – õ is kilép, majd én is hasonlóképp teszek.

Gyorsan lépkedek, bár ezzel nincs is semmi gond, de az meglep, hogy egy ütközés hatására a földön kötök ki. Mégis miféle szánalmas cselédek vannak itt? Tudniuk kellene, hogy hol a helyük!

- Mélyen sajnálom tettem, eléggé szerencsétlen vagyok. – sajnálhatod is! Felém nyújtott kezét természetesen elfogadom. – Megsérült?

- Milyen szerencsétlen szolgáló vagy te! Ki engedett be a házba?

- Sajnálom, még új vagyok.

- Oh na persze, ezzel nem lehet mindig elõhozakodni! S mondja, mikor jött ide? – megszámolni sem tudom, hogy hányszor hallottam már ezt a beszédet. A legtöbben csak kifogásként használják.

- Pár órával ezelõtt… De igaza van madame. Erre nem lehet hivatkozni. Még egyszer bocsánatát kérem.

- Szóval maga az új komornyik?

- Igen, asszonyom.

- Nos, akkor tudja kivel áll szemben, nem? – ha mégsem, érdemes lenne megtanítani számára. Érdekes lenne… Bár eszem ágában sincs a szolgálókkal játszadozni.

- Sajnálom, de nem asszonyom.

- Rendben. Az én nevem Margaret Ann Lawrence. Apám Arnold hivatta ide önt szolgálni. Figyelmeztetem, még egy ilyen baklövése van és repülni fog a házból! Nem fog érdekelni, hogy mennyire fog könyörögni nekem.

- Arra semmi szükség sem lesz asszonyom. Nem fogok még egyszer hibázni. – nagyon ajánlom neki, hogy így legyen. Elsétálok mellette, bár nem tagadhatom, dühítõ ez a magabiztosság.

- Majd azt meglátjuk.

Olyan tempóban megyek szobámba, hogy el is tudnék esni, de ez cseppet sem érdekel. Ha ilyen lesz végig, õt is elküldetem. Nem érdekel, hogy az apám hívatta ide!

Könyvemet észreveszem ágyamon. Leülök, de nem veszem kezembe. Minden kedvem elment az olvasástól. Nincs kedvem magányosan itt üldögélni. Valami hasznos dologgal kellene elütnöm drága idõmet. Felsóhajtok, majd az egyik szekrényemhez lépek. Gyönyörûen megfaragott antik darab. Már születésem óta itt van. Kinyitom és egy kisebb dobozt veszek elõ. Amint felnyitom, mosolyra húzódik szám. Egy fuvola van benne. Apámtól kaptam születésnapomra. Persze már évekkel ezelõtt megvolt. Az utóbbi hónapokban ritkán vettem elõ. Lassan emelem számhoz, veszek egy mély levegõt és elkezdek egy dallamot. A fuvola hangja tölti be szobám minden apró szögletét. Mikor elõször kezembe vettem, nem gondoltam, hogy ennyire megszeretem ezen hangszert. Versenyeken szerettem volna indulni, de anyám nem engedett. Ahogy õ mondta, felesleges idõpocsékolás lett volna. Ezért különbözõ partikra kellett mennem. Talán ezért sem jó a kapcsolatom anyámmal.

A fuvolának mindig is lágy hangja volt. És ha a használója sok dalt ismert csodákra volt képes vele. Sok hangszer van, de csak ez az egy képes arra, hogy a szívemhez közel álljon. Ahogy befejezem a dalt, elemelem számtól, végig simítok rajta és visszateszem helyére. Nem teszem vissza a szekrénybe. Az ágyamon marad. Viszont megint ott vagyok, ahol fuvolázás elõtt.

Kisétálok szobámból és elindulok apámhoz, aki minden bizonnyal a dolgozószobájában van. Nem kopogok, csupán belépek. Akit elsõnek megpillantok, az új komornyik. Nagyszerû, szóval mindig apám oldalán lesz?

- Arra gondoltam, hogy elhívom a bátyám lányát. Egy hétig lenne itt. Mit szólsz hozzá? – apám rám emeli reményekkel teli szemeit.

- Nos, ahogy neked jó apa! – leülök az egyik székre. – És mi okból hívod?

- Hiányol téged! – ezen elmosolyodom. – Valamint szeretné, ha játszanál neki a fuvoládon.

- Nem bánom! Mindig szeretem, ha dicsérnek! – a komornyikra nézek. Micsoda pimasz tekintet. Nem hagyom, hogy elszálljon magától. Majd letöröm a szarvait. – Egyébként… még be sem mutatkoztál! Abban reménykedtem, hogy ezt nem kell kikönyörögnöm!

- Ne legyél ilyen mogorva! – apám szavaira nem figyelek.

- Szóval… hogy hívnak? – gúnyos szemekkel nézek rá.

- A nevem Eugene Schotfield! – bólintok és apámra nézek.

- Amíg Jasmin itt lesz, szeretném, ha Eugene lenne a szolgálóm!

- Ó, rendben! – apám meglepõdött arca sugallja, hogy erre nem számított. Viszont nekem terveim vannak vele.

- Most megyek! – felállok, de mielõtt kilépnék a szobából a komornyikra nézek. – Elvárom, hogy jól teljesíts, amíg a szolgálatomban fogsz állni! – bólintása után kilépek és bezárom az ajtót.

~*~

Jasmin lelkesen száll ki az autóból. Amint meglát egy nagy mosollyal és öleléssel fogad. 5 évvel fiatalabb nálam. Igazán magabiztos, de mégis a korához hûen viselkedik. Fekete haját szinte mindig kiengedve hordja, néha begöndörítve jelenik meg. Öltözködése pedig igen elõkelõ, akárcsak az enyém.

- Végre együtt lehetek veled! Már alig bírtam kivárni! – belépünk a házba, ahol a szolgálóink vannak. Mindegyikük meghajol. Eugene a hátunk mögött sétál. Néha rá emelem tekintetem, csak hogy biztos legyek, hogy azt teszi, amit kell.

- Már én is vártalak! Elõbb igyunk meg egy teát! – az ebédlõbe megyünk, ahol szüleim várnak. Elõre engedem Jasmint, viszont én lemaradok, és Eugene-t sem engedem.

- Szeretnélek megkérni valamire! – kedves tekintete kissé idegesít. Mióta itt van, sosem láttam dühösnek. Bár, nem számít. – Nem akarlak más szolgálókkal meglátni! Ne értsd félre, csupán Jasmin kedvében kell járnod! Emellett persze az én kedvemben is!

- Igenis, asszonyom!

- Nem éppen csak te vagy, akinek szabad. – vigyorodik el és csak tovább szívja. – Akkor, ha jól sejtem, akkor te velem csak az apádat akarod idegesíteni. – jelenti ki.

- Pontosan. Nem kellesz amúgy te nekem annyira, mint gondolod, csak egyszerûen imádom idegesíteni. – mondom elmosolyodva és én is bele szívok a cigimbe.

- Akkor csak dugni akarsz egyet, hogy kínozd engem meg kirúgass. – jegyzi meg.

- Dugásról mikor volt itt szó? – vonom fel a szemöldököm, érdeklõdõn egy kis apró sunyi mosollyal ajkam sarkaiban.

- Jól van édes, ahogy szeretnéd. – Szív bele a cigijébe egy utolsót és elindul a hamus felé, amit én könnyedén meg akadályozok. Megragadom ismét a nyakkendõjét és annál fogva húzom le magamhoz, de nem ajkaira tapadok, hanem füléhez hajolok.

- De azt nem mondtam, hogy nem is lehet. – súgom érzékien fülébe és a végén egy kis érzéki harapással ajándékozom meg, majd elengedem nyakkendõjét, amire õ felegyenesedik.– Megmutatod nekem a lakásodat? – kérdezem kacéran, amire csak elvigyorodik.

- Bocsi, de nincs kedvem hozzá. – mondja nekem unottan, amire nem kicsit lepõdök meg.

- Mi az, hogy nincs kedved hozzá? – Kérdem kicsit felháborodva. – Persze a táncparketten megdugtál volna szívesen. – mondom már mérgesen.

- Nem mondtam, hogy nem jössz be és õ mindig igazat beszél. – mutat a farkára. – De most nincs kedvem. – Jelenti ki amit egyszerûen nem tudok elhinni.

- De hát…. – nem nagyon tudok mit mondani, amin jót mosolyog.

- Legyen szép estéd. – vigyorodik el, majd ott hagy és bemegy.

Nagyon mérges vagyok rá és ezt nem fogja megúszni szárazon, bár nem pont apámnak fogok árulkodni, de ne higgye, hogy ezt ennyivel megússza. Mérgesen gyújtok egy szál cigire és még ott elszívom, csak azután megyek haza mérgesen.

~*~

Másnap reggel zuhannyal kezdem a napot és még mindig tombolok belül, amiért kosarat kaptam tõle. Én szoktam kosarat adni és nem más. Ez még nagyon meg bánja. Gondolataimba temetkezve zuhanyozom le és szobámba menve törlöm meg magam. Ma egy lila topot veszek fel egy fekete szinte sálszerû szoknyával. Ezekkel az öltözékekkel is apám idegeire megyek. Kisminkelve magam megyek ki a szobámból. Mire a reggeli tortúrámmal végzek, már jócskán ott van, hogy 10 óra.

A lépcsõn haladok le amikor ismerõs arcot látok meg aki köszönt.

- Szép jó reggelt. – vigyorog rám, amire csak elfordítva fejem emelem is fel orrom. Lemegyek teljesen a lépcsõn.

- Nem állok szóba veled. – jelentem ki, amire csak még jobban elmosolyodik.

 - Pedig majd kénytelen leszel, mivel én leszek a személyre szabott testõröd és a nap 24 órájában vigyázni fogok rád. Nélkülem sehova nem mehetsz el. – jelenti ki, mosolyogva és keresztbe fonja a karjai. Kijelentésén nem kicsit lepõdöm mag és a konyha ajtóba torpanok meg és felé fordulok.

- Ezt melyik pizsamádban álmodtad? –Kérdem tõle nem kicsit felháborodva.

- Ezt nem álmodtam cica virág… édesapád bérelt fel. –Mondja határozottan, amire apám meg is jelenik.

- Így van Nao… Don lesz az új testõröd. –Erõsíti meg apám Don szavait.

- Nekem nem kell testõr! Nem vagyok kisgyerek! –Fonom keresztbe karjaim mérgesen.

- Már pedig lesz testõröd, akár akarod akár nem… Már vitettem a szobádba egy pótágyat, mert még ott is fog aludni a te szobádban. 24 órás felügyelet és nincs vita! –Emeli fel az ujját és hangja is nagyon erélyes, így inkább nem mondok semmit.

Dobbantva mérgesen viharzok ki onnan egyenesen vissza a szobámba ki az erkélyre. Ahol most ugyan nem lógok ki, de egy cigire rá gyújtok.

- Mégis mi a fészkes fenét képzel magáról az apám… Pont õt? Na megállj kifoglak én még játszani, ahogy az összes testõrt… akkor majd lesheted az életed. –Mondom mérgelõdve magamba.

- Engem ugyan nem tudsz kijátszani cica… sokkal körmön fontabb vagyok, mint azt te hinnéd… Vigyáztam én már nálad vadabb macskára is. –Jelenti ki vigyorogva és õ is egy cigire rágyújt.

- Takarodj innen. –Sziszegem fogaim között és direkt nem nézek rá.

- Kemény szavak egy olyan lánytól, aki tegnap nekem akarta adni magát. –nevet fel kicsit, jelezvén számomra, hogy felesleges bármit is mondanom úgy se megy el innen.

A nap további részét magamba mérgelõdve töltöm, ami láthatóan az õ arcára csak mosolyt csal. Mikor eljön az este a szobalány szól, hogy vacsora, de én nem megyek le enni. Don pedig a kanapémon ülve olvasgat.

- Menj enni, én nem vagyok éhes. –Mondom komolyan.

- Én akkor megyek enni, ha te is jössz. –Jegyzi meg. Felállok a számítógépemtõl ott hagyva a beszélgetést és a fürdõbe megyek be. –Hova mész? –Kérdi egybõl.

- Mosdóba… minden egyes alkalommal be kellesz jelentenem, ha oda megyek? –Kérdem hátra nézve rá, de nem várom meg a válaszát, hanem bemegyek. Kulcsra zárva az ajtót halkan kezdek el pakolni és szedem össze a cuccaim, hogy kilógjak a fürdõ ablakán.

A laptop pittyeg. Üzenetem érkezett.

Üzenet: „Rendben Nao 20 perc múlva ott vagyok érted és elhozlak onnan. Remélem sikerül kijutnod, mint eddig mindig. Alig várom, hogy karjaimban tarthassalak.”

Az üzenetet egy srác ismerõsöm írta, aki teljesen belém van zúgva, aminek most igazán hasznát veszem, mert nem akarok tovább itt maradni. A fürdõ ablakához menve nyitom ki és dobom le a cipõmet. Kimászva az ablakon kapaszkodok meg az eresz csövében, és kezdek el lemászni. A lehetõ leghalkabban. Egyszer meg kell állnom, mert a biztonsági õrök akkor sétálnak el, de szerencsére mindig beszélgetnek, így nem vettek észre. Mikor leérek, mosolyogva nézek utánuk. A cipõmet lábamra kapom és csak az után indulnék el, mikor egy erõs kéz ragad meg hátulról és húz vissza magához. Hátra nézve teljesen elképedek, mert Don az aki hátulról ölel át. Fülemhez hajol le.

- Ugye nem hitted cicamica, hogy engem ilyen könnyedén kijátszhatsz? Nem fogom hagyni, hogy más pasi karjaiban legyél. –Súgja a fülembe, amire nem kicsit mérgesedek be és próbálok kiszabadulni ölelésébõl.

- Eressz el! –Mondom, miközben ficánkolok karjaiba, de nem bírok kiszabadulni.

- Meg jött az tárgyaló fél. Pompás. Remek alkalom, hogy táncoljak az öreg idegein. –Jegyszem meg magamnak és elindulok az ajtó felé, de elõtte a tükörbe megnézem, hogy-hogy is nézek ki. Igazgatok ruhámon, majd ajkam szélérõl simítok el egy kis rúzst és azzal el is indulok ki a szobámból. A folyosón az egyik szolgálónk próbál vissza tartani.

- Kisasszony, most nem mehet le. –Mondja megrémült hangon, mert tudta nagyon jól, hogy miért jöttem ki.

- Ugyan már… csak a konyhába megyek le. –Mondom neki nyugtató szándékkal. A szolga annyiba is hagyja, mert nem mer ellenkezni. Hiába tudja az igazat.

Hamar elérek a lépcsõig és lassan sétálok, le rajta miközben végig mérem a sármos idegent. Ám annak arca ugyan felém fordul, de tekintetét szemüvege miatt nem látom. Valami azt súgja, mégis engem néz.

- Szia. – Köszön rám az idegen, aminek elégé örülök, hisz így bebizonyosodott sejtésem, miszerint engem néz.

- Neked is szia. – köszönök vissza, és én is jobban szemügyre veszem, persze nem olyan feltûnõen, nem szeretném ha észre venné így kapásból.

- Mi a neved szépségem? – Jön a következõ kérdés, ami nem igazán tetszik. Szemöldököm felhúzva válaszolok vissza neki.

- Nem vagyok a szépséged. – vágom fejéhez, hisz nem is ismerem. Nekem ilyeneket ne mondjon… Nem vagyok a tulajdona.

- Pedig ha a neved is olyan szép, mint te magad, akkor tutira fõnyeremény lehetsz egy pasi számára. – Szemem kicsit forgatva állok meg a lépcsõn és kezem a korlátra helyezem. ~Ezt a nyálas bókot. Mint ha ezzel levehetne a lábamról. ~ Gondolom és már mondtam volna a visszavágást, mire apám jelenik meg. Felcsillan a szemem. Itt a remek alkalom, hogy bosszantsam és a srácnak is megfizessek egyúttal a bókjaiért. ~Apám mindenkit, aki „veszélyt” jelenthet rám, igen kíméletlenül megpróbálja elkergetni. Eddig sikerrel járt. Talán most is.~

- Don. –Üdvözli az idegent, de nem tudom pontosan, ki lehet. A Don elégé gyakori vezetéknév a mi köreinkben. Ismét megtorpanok, mikor rám néz haragos tekintetével. – Nao menj fel a szobádba. Nagyon jól tudod, hogy szobafogságban vagy. – Nem is vártam mást az öregtõ. Lassan haladok lefelé tovább.

- De az azt jelenti, hogy soha nem jöhetek ki a szobából? – Dacosan és félvállról kérdezem apámtól. Újra az idegenre nézek, és csábítón elmosolyodva kacsintok felé. Jól láthatón, hogy az öreg is kiszúrja.

- Nem, de tudod, hogy utálom, ha akkor vagytok lent, amikor tudjátok, hogy ügyfelet várok. – Megvonom vállam mondatára, de beleegyezõen válaszolok.

- Értettem. – Ám mégis befejezem a lépcsõ maradék fokait, most már gyorsabb léptekkel. Hamar oda libbenek az idegen mellé és szemeibe nézve kacéran mondom neki.. – Majd remélem, fogjuk folytatni a beszélgetést szép fiú. – Elõtte állok, és szinte hozzá simulok egész testemmel. Még szerencse hogy oda fent már elõre leírtam a számom és magammal hoztam. Finoman oldalát végig simítva nyúlok hátra és kezemet farzsebébe csúsztatva rejtem el a cetlit, miközben lábujjhegyre állok, hogy arcára egy szájfényes puszit adhassak. Elégé magas így nincs könnyû dolgom. Nem néz rám, apám tekintetét próbálja állni.

- Nao. – Csattan apám hangja, amibõl már tudom elértem a célom. Mosolyogva állok vissza rendesen a talajra és kihúzom a kezem farzsebébõl, de közben fenekéhez nyomom, hogy érezze van ott valami. Ellépve tõle indulok vissza a lépcsõ felé.

- Majd még találkozunk szép fiú. –Mondom még búcsúzóul neki, de már nem fordulok meg. Felsétálok az emeletre, õk pedig láthatóan a dolgozóba mennek. ~Hogy mit fog ezért kapni, pedig õ is csak egy áldozat.~ Mosolygok gonoszan a gondolatra.

Amikor apámat sikeresen felhúztam mosolyogva térek vissza a szobámba.

~Igen egy újabb sikeres bosszantás. A srác meg igya meg a levét annak, amit megfõzött. Nem vagyok az õ szépsége.~ Kicsit gonoszul mosolyodom el és tervezgetem, hogy mégis milyen jó kaland keveredhet ebbõl. A számomat a zsebébe csúsztattam. Kíváncsi vagyok lesz-e mersze felhívni. Egy ideig még nem hallom elmenni a kocsit, viszont addig a gépem elé ülök és nézelõdöm a neten, hátha akad valami jobb az estére, mint a bár, de sikertelenül járok. Egy idõ után viszont megcsörren a telefonom. Lepetten nézek rá. Felvonom a fél szemöldököm és kicsit hagyom még, had csörögjön. Végül mégis felveszem, de várok kicsit, hogy megszólaljak. Végül mégis én töröm meg a csendet.

- Yamada Nao –Szólok a telefonba lágy hangon.

- Na csak elárultad a neved szépségem? –Kérdi a hang a túloldalon, és már tudom is hogy ki az. Szélesen mosolyodom el és behunyom a szemem.

- Nocsak, felmertél hívni apám fenyegetõzése után is? Van vér a pucádban szép fiú. –Mondom neki a telefonba és hátra dõlök a székemben.

- Miért ne mertelek volna felhívni? Ugyan azok csak üres fenyegetõzések. Yasutorának nagyobb érvágás, ha nem kapja meg, amit szeretne. De jut is eszembe… mi volt az a hírtelen váltás? –Érkezik a válasz és a kérdés.

- Ohh az? csak egy játék. Mi az talán nem tetszett? Pedig testtartásod mást árult el, még ha apám elõtt próbáltad is magad fékezni, de elkell, hogy szomorítsalak neked nincs esélyed nálam. –Ismét egy gonosz mosoly jelenik meg arcomon. –Viszont, ha többet szeretnél megtudni a dologról, akkor gyere ma este az Éjfél bárba. Én ott leszek. Szép fiú. Szia. –Mondom azzal le is zárom a beszélgetést, hiszen nem vagyok kíváncsi a kifogásaira, vagy az újabb kérdéseire. Például, hogy ha szobafogságban vagyok, mégis hogy kerülök majd én az Éjfél bárba, de most már biztos, hogy nem maradok itthon ma éjjel.

A nap további részében viszont adom az ártatlan kislányt atyám elõtt, mint aki nem készül semmire. Elmegyek, lezuhanyozom, és utána a szobámban eleinte hálóingben vagyok. A tökéletes megtévesztése apámnak. Mikor már tudom, hogy õk rég alszanak, kikelek az ágyamból és ma még kihívóbban öltözöm fel, mint szoktam. Egy nyakba akasztós rövid toppot és fenekemet épp eltakaró feszes bõr szoknyám veszem fel a kedvenc magas sarkú csizmámmal. A fésülködõ asztalomhoz ülve kenem be szám a cseresznyés szájfényemmel és a szemem színéhez illõ lilás árnyalatokkal színezem be és fekete szemceruzával húzom ki és utolsó simításként pedig a szempilla spirál. Smink készletem elrakom a kis táskámba a mobilommal és a cigimmel együtt és befújom magam kedvenc parfümömmel, aminek finom barackvirág illata van.

Felállva lépek ki az erkélyre óvatosan, hogy ne koppanjon a sarkam és lassan mászom le onnan. Már elégé gyakorlott vagyok. A kint álló õröket kikerülve osonok ki a hatalmas portáról. Mikor elég messze vagyok mosolyogva és magabiztosan indulok el az Éjfél bár felé. Mivel nincs messze, nem fogok taxit. Út közben még egy szál cigarettát is elszívok, persze az is a legdrágább ízesített illatosított fajtából van. Hamar oda érek és belépek a VIP belépõ kártyámmal soron kívül. A hely elit és elégé puccos, de a pénzszórásra nekem ez a legtökéletesebb hely. Körbe pillantok, szemeim a szép fiút keresik, akit meg is pillantok a bárpultnál. Szélesen mosolyodok el. ~Szóval eljött. Remek!~

Elindulok a pulthoz és mellé lépve szólok a pultos férfihoz.

- Egy Sunshine koktélt kérek Derek! –Ajkamba harapva mérem végig Dereket, majd a szép fiúra pillantok. –Nos, látom eljöttél. Túl nagy a kíváncsiság? –Kérdem tõle széles ám csábító mosollyal. ~Már pusztán a kaland és apám bosszantása, miatt is megakarom szerezni magamnak.~ Gondolom, miközben láthatóan kacéran végig mérem.

- Igen, elõször is, hogy mit keres itt egy ilyen törékeny finom hölgy, egy ilyen helyen.

- Nem azért jöttem, hogy kérdésekre feleljek, mellesleg elégé nyilvánvaló szerintem, hogy mit keres egy bárban egy nõ. –Válaszolom a hangomban némi éllel, közben kikapom a koktélom, és csábos mosollyal nézek a mixerre, miközben megköszönöm.

- Köszönöm Derek! –Mondom és egy kacsintást is küldök felé a srác arcán széles ám sármos vigyor kerekedik és látszik, épp szóba akarna velem elegyedni, de a kötelessége elszólítja, amit nem bánok, ma nem õ a prédám, és amúgy is szeretek a férfiakkal játszani. Visszapillantok, a számomra még mindig idegenre arcán némi féltékenységet vélek felfedezni, de ebbe igazából nem vagyok biztos, ám ha mégis az csak annál jobb.

- Egy beszélgetéskérdésekbõl és feleletekbõl áll. Vagy te hogy szoktál ismerkedni cicám? –Kérdezi tõlem az idegen, a cica megnevezésre elégé meglepõdöm. Ennek jelét is adom.

- Szögezzük le… nem vagyok a cicád! Te tudod az én nevem, de te még be se mutatkoztál. –Hangom elég erõteljes ingerültséget tükröz, de igen a cica és hasonló becézgetésekre, vagy ha máris a sajátjuknak tartanak, elégé fel tud dühíteni. A mondat utolsó 4 szavát direkt mondom lassan és nyomatékosan, hogy végre eszébe vésse.

- A nevem Don Ricardo…- mielõtt folytathatná a mondatot, szavába vágok. szeretek némiképp én irányítani az ilyen dolgokat.

- Ah szóval te vagy a híres Don… akinek ezt köszönhetem, bár tény nem golyós fegyver. –Mondom, miközben combomat megsimítva mutatom meg neki a tõröm markolatát ami a csizmámba tûzve olyan, mintha egy ékszer lenne ott. Látom, ahogy felvonja a szemöldökét és oda pillant. ~Mintha, feszültebb lenne. Helyes… tetézzük!~

Nem hagyom szóhoz jutni ismételten eddig pulton pihenõ bal kezem mutató ujjával simítom meg válla vonalát. Mivel jóval magasabb tõlem, így elégé felkel nyúlnom, de nem zavar. ~Mindig is bejöttek nekem az ilyen magas férfiak és ez vele sincs másképp. Kell!~ Gondolom, miközben ujjammal a nyakkendõje felé húzom ujjam, közben végig a szemébe nézek, és alsó ajkamba harapok, mint ha csókra készülnék, de a tervem már egészen más. Mikor elérem a nyakkendõjét megfogva azt állok fel a pulttól és indulok meg magam után húzva a táncparkettre. Nem nézek hátra, de hallom megdöbbenését és csak szélesen mosolyodok el.

- Na de mégis hova húzol? –Kérdi, de én álnok módon nem válaszolok. Behúzom a tömegbe és ekkor egy ütõsebb banda zenéje szólal meg, amit elégé szeretek. Mikor már kellõ kép eltûntünk a tömegben és már messze járunk a pulttól felé fordulva nézek a szemébe. Nyakkendõjét nem engedem el. Csábítón lépkedek oda a zene ritmusára és kezdek el táncolni. Látom meglepettségét, de csak hamar õ is ráérez a ritmusra.

Szorosan simulok hozzá és lábát direkt veszem lábaim közé. Érzem, ahogy megfogja a fenekem és közel húz magához. Ajkai szóra nyílnak.

- Egy igazi vad cicus. –Mondja, miközben ajkaink elégé közel kerülnek egymáshoz. Én csak elmosolyodok, némi gonoszság bújik meg szám sarkában. Igézõen nézek a szemeibe, de nem hagyom abba a táncot. Ellököm magamtól és hátat fordítva neki simulok hozzá. Csípõmet az övéhez dörgölöm, és érzem, szerszáma igen csak éledezik.

- Mondtam már nem vagyok macska. –Mondom tánc közben, de nem hagyom abba. Arcát ugyan nem látom, de el tudom képzelni mennyire kéjes is. Érzem, ahogy kezei derekamra fonódnak. Folytatom erotikus táncom körülötte. Folyamatosan mozgok és körbe táncolom. Alig hagyom, hogy érintsen, ezzel is fokozva benne a vágyat, hogy meg kaphasson.

- Pedig a neved is elégé cicás Nao… mint ha csak nyávognál. –Suttogja a fülembe pimaszul, behunyom a szemem és mikor kezei elõrébb csúsznának, ellépek elõle és háta mögé fordulok be. Nem akarom bevallani, de engem is elégé felhevített, ahogy éreztem éledezõ szerszámát, és ahogy velem együtt táncolt és húzott magához. ~Ahhh azt hiszem ez egy remek este lesz~ Teszem hozzá magamnak a gondolatot. A számnak lassan vége, így én is lelassulok mozgásomban és mikor elé lépek mélyen csábítón mosolyogva nézek a szemébe.

- Köszönöm a táncot. –Szokásomhoz híven mielõtt válaszolhatna sarkon fordulok és elindulok kifelé a dohányzó felé. Ezután el kell szívnom egy szál cigit ám csuklómon érzem az õ kezét és meglepõdve pillantok vissza rá.

- Azt hitted ezek után hagylak lelépni cicám? –Kérdi és egy egyszerû mozdulattal ránt vissza magához és szorosan ölel át. Nem tudok szabadulni, de talán nem is akarok.

- Nem hiszem, tudom. –Nézek mélyen a szemébe. Kezeim a mellkasán pihennek. –De akkor gyere velem az erkélyre, én csak oda megyek. –Mondom, de próbálok kilépni ölelésébõl ám ez nem sikerül. Hirtelen, és kissé erõszakosan hajol le hozzám és tapasztja ajkait enyémekre. Szemeim elkerekednek, és kebleim jelentõsen megemelkednek a vett levegõtõl. Csókja vad és érzéki, pont ahogy szeretem. Kicsit elgyengülve viszonzom csókját. Szemeimet résnyire hunyom le eleinte, majd teljesen. Átadva magam a forró csóknak. A csók után olyan hirtelen enged el, ahogy ez bekövetkezett és ellépve mellettem indul meg eredeti cél helyem felé. Meglepõdve. elképedve állok továbbra is ott.
~Hogy merészeli. Hogy merészeli ezt tenni velem? Itt csak én játszhatok!~ Ezekkel a gondolatokkal fordulok, meg és sietek utána. Már az erkélyen vagyunk. Megfogva a vállát magam felé fordítom, és egy pofonnal ajándékozom meg a megforduló férfit. Egybõl fõzöm hozzá a magyarázatot.

- Ezt, azért mert megcsókoltál! –Mondom miközben õ megfogja a pofon helyét arcán, de nem engedem, hogy bármit is tegyen. Ismét csak nyakkendõjének segítségéhez fordulok. Megragadva a nyaktekerészeti mellfekvencet húzom le magamhoz, és adok neki Én egy forró és szenvedélyes csókot. Ez hosszabb, mint amit Ricardo adott nekem. Elengedve mosolyodom arcába és ellépek elõle. Csak hamar eljutok a korlátig. Táskámból veszem elõ vékony kis cigis dobozom, ami kívülrõl inkább parfümös doboznak hat. Ki veszem belõle a szálat és rá is gyújtok. A korlátnak támaszkodva nézek, a férfire miközben beleszívok cigarettámba.