Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Rohadtul egy füllesztõ nap ez a mai. Átkozott reggelek, utálok felébredni. Persze az is lehet, hogy nem kellett volna annyit innom az elõzõ éjszaka, de jól éreztem magam. Úgy néztek rám a sztritpízbárban, mintha földönkívüli lennék. De 1-2 lányt leszámítva förtelmesek voltak a táncosok. Azért a lapdance az jó volt azzal a kis vörössel, annak dacára, hogy nem szeretek fizetni erotikus jellegû szórakozásért. De ki kell az életben mindent próbálni, nem? Lehet, hogy még visszatérek. Akárcsak a rendõrségre, ahol dolgozom. Sajnos oda még muszáj is visszatérnem. És még mennyi van a nyugdíjig, ó istenem! Vén picsa leszek! Na, kapjuk össze magunkat. Kinézek az ágy melletti ablakomon található hõmérõra, ami negyven fokot mutat. Hmm, hát nem viszem túlzásba az öltözést akkor. Egy fekete shortot húzok álmosan magamra, elsõre bele se találok a lábammal. Számomra egyáltalán nem mókás jelenet ez. Huh, éppenhogy eltakarja a fenekem, na sebaj, emellé egy ugyanolyan színû, vékonypántos topot kapok fel. Fegyveremet oldalra helyezem fel, jelvényemnek is találok helyet, és már indulhatok is.
Fekete '72-es Corvette ZR1-em indulásra készen vár. Ne kérdezzétek, honnan van, mikor csak egy rendõr vagyok. Megdolgoztam érte keményen, okés? Bár a teljesítményét nem tudom kihasználni, ugyanis úton útfélen töketlenekbe akadom el. Hol tanulóvezetõ, hol pedig egy tipikus nõi vezetõ állít meg tovahaladásomban. Az egyik pont kitolat elém egy szûk utcából, és én csodával határos módon, erõsen lefékezve meg tudok állni, szinte centikre tõle. Itt már nem bírtam magammal.
- KI A FENE ADOTT A KEZEDBE JOGOSÍTVÁNYT! VALAMI KÍNAI ÁRUS A FEKETEPIACON? Ha a közlekedésnél dolgoznék, egy életre elintézném, hogy ne kerülj volán mögé! - akadok ki.
- Bunkó! Talán nem ennyivel kéne hajtani! - Nézd már, flegmázik velem.
- Jha kérlek, szerintem, ha hozzád próbálnák beállítani a japán vasút pontosságát és biztonságosságát, akkor az egész vezetõség harakirit követett volna el szégyenében - vágok vissza, és szemmel láthatóan fortyogni kezd. Hogy milyen szintû a visszavágásának szellemi szinte, azt jól példázza a válasza:
- Bunkó picsa!
- Na vonszold már arébb azt az úri, eltartott picsádat, különben beviszlek hivatalos személy inzultálásáért, és még garázdaságért is az elõbbiért! - figyelmeztetem jelezvén, hogy kezd fogyni a türelmem.
Szerintem õ is érzi, hogy ebbõl csak õ húzhatja a rövidebbet. Istenem, miért vagyok még a környéken is hülyékkel körülvéve? Mert a rendõrségen aztán akad belõlük bõven. A legtöbbjüket egy senkiházi, tapló, nagypofájú, tehetségtelen baromnak tartom. Jó, talán a második dologban én is hibádzok, de nélkülem azt hiszem, hogy megszüntették volna a kerületet. Végre itt a bejárat! Üdv a fedélzeten! Ne várjatok ettõl az épülettõl sem többet, mint az átlagtól.
Ugyanolyan irodaépület ez is, mint bármelyik más rendõrség. Végigfut a hideg a hátamon, ha ránézek. És itt jön David velem szemben a gyilkosságiaktól, ahol én is dolgozom. Egy igényes fehér inget, és fekete nadrágot visel, fekete haja van, és ha a fiúkat szeretném, azt mondanám, hogy igézõ szemei vannak. Talán az egyetlen normális férfi az õrsön. Meg aztán itt van Nanami, kedvenc rendõrkolléganõm, aki az egyenruhát viseli, a nyáron használatost. Fehér, rövid ujjú ing, sötétkék nyakkendõ, ami kimondottan szexisen áll neki, valamint fekete miniszoknya. Nagy kék szemei okosan pislognak rám, vastagkeretes, téglalap alakú szemüvege mögül, és jókedvûen köszönt engem. Nem mondom, bejön nagyon a csaj, de nem tudom, hogy mondjam meg neki. Fellibbentem a szoknyáját, és csak ennyit mondok, továbbhaladva irodám felé:
- Csá! Legközelebb fekete tangát vegyél fel, azt szeretem!
Megszólalni sem tud, csak elvörösödik. Hmm, talán ezt tényleg nem kellett volna.
Ahogy belépek, és lábamat feldobva az asztalra kényelmesen elhelyezkednék a széken - bocs a rendetlenségért, lusta voltam rendet rakni -, rögtön "szeretett" fõnököm rombol rám. Tipikus fõnök: alacsony, fontoskodó, beképzelt tuskó, már csak a szemüveg hiányzik róla, de ami késik, nem múlik, mert nem érdekel, ha ki fog rúgni érte, de egyszer bemosok neki egyet. Köszönés nélkül egy képet rak az asztalra, és végeláthatatlan magyarázásba kezd, hogy menyi van már ennek a csajnak a számláján. A képen egy fekete melltartóban van, a többit nem tudom kivenni, hogy mi lehet rajta. Meg sem hallom, amit mond, a képre koncentrálok. Dögös, ahogy oldalra néz. Gyere csak rossz kislány, majd én megbüntetlek!
- FIGYELNÉL RÁM IS?! - rángat vissza a valóságba ez a görény.
- Ha muszáj... - válaszolom unottan - de ha megoldható, inkább kihagynám a dolog ezt a részét.
- Nagyon nagy a szád. Lehet, hogy sok mindent tettél le az asztalra, de minél feljebb jársz, annál nagyobbat lehet esni!
- Hú, de beszartam most a félelemtõl. Mit fog most tenni velem? El fog fenekelni? - nézek rá ártatlan szemekkel.
- Nem, neked be kéne néha tapasztani a szád.
- Neked meg csomóra kötni a golyóid, és fejjel lefelé lógatni, miközben dartsot játszanék a fejével!
- Nagyon ajánlom, hogy járj ennek az ügynek a végére, vagy páros lábbal leszel kirúgva!
Azzal kimegy, és bevágja maga mögött az ajtót. Na lássuk a drágát. Yukie Mitsuko? Még mindig izgató szépség. Gyilkosságért körözik? Ez képtelenség. Tudom, hogy nem a külsõ alapján kéne ítélni, de egy ilyen szexi és vagány csaj nem lehet ennyire kegyetlen is. Vagy talán mégis?
Hirtelen ötlettõl vezérelve Mustangomba pattanok, hátha a véletlen velem van. Bekapcsolom azt a folyamatosan hülyeségeket beszélõ cb-rádiót is, hátha az õ nyomára bukkanok! 2 órányi keresés után jócskán vesztek lelkesedésembõl, mikor pánikszerûen bemondja a központ, hogy egyik utcában bankrablás történt. És ettõl az utcától itt vagyok egy sarokra! Gyorsan arra hajtok, amikor látom az elkövetõ lábát egy sarkon elfordulni. Kihívom a többieket, és kiszállva a kocsimból, fegyveremet, és bilincsemet magamhoz véve a tettes nyomába eredek. Egyszerûen nem hiszek a szememnek! Ahogy megfordul, hogy lássa, ki üldözi, felismerem a lány arcát a képrõl! Semmi kétség, õ az!
Szívem ettõl erõsebben kezd verni. Gyalogosátkelõkön át, ahol majdnem elüt engem egy autó, átugrálva a kerítéseken, keresztülfutva parkokon kitartóan üldözöm, de egyre nagyobb elõnyre tesz szert. Bele kell húznom! Azon kapom magam, hogy egy nagyon romos, elhagyott, szinte lélek nélkül utcán járunk már. Rajtunk kívül nincs is senki a környéken. Õ befut egy használaton kívüli raktárépületbe. Itt mindenféle ócskaságok vannak. Fadobozok, ócska bútorok, ládák. Még egy szék is, aminek a közepén van a támlatartója, és még rajta van a támla is, ha nem is a legjobb állapotban. Csak õt nem látom. Egy fegyverkattanást hallok.
- Ha szeretnél még visszatérni a rendõrségre, jobb ha futni hagysz! - szólal meg mögülem egy nagyon kellemes, szexi, de vagány hang.
- Még mit nem! Csak nem gondolod, hogy ezért loholtam ki a belem! Velem fogsz jönni, és kész!
- Nem úgy néz ki, hogy te lennél alkupozícióban! - figyelmeztet engem, de ez engem mit sem érdekel, izgat meleg lehelete a nyakamon.
- A látszat néha csal, tudod - kezem óvatosan a kezéhez csúsztatom, és hirtelen gyorsasággal, kifordítom, és hátrafeszítem. Szegény a fájdalomtól nyög egyet.
- Nézze! Én... Én nem öltem meg senkit! - vált most könyörgõbbre, ziháltabbra a hangja.
- Leszarom, hogy öltél e vagy sem. Ha nekem téged kell elkapnom, akkor téged kaplak el. De ne félj, majd én foglak kezelésbe venni, nem fogod megbánni!
- Lehet, hogy erre nem fog sor kerülni!
Hmm, mi ez a hirtelen gonosz hang? Ez azt hiszi, kiszabadul. Nem tudom, hogy de sikerül neki. Mielõtt megbilincselném, valahogy szembe fordul velem, és olyan erõvel hasba rúg, hogy pont a székbe ülök bele. Csak az tart vissza attól, hogy hanyatt essek a székkel együtt, hogy beverem a fejem egy erõs ládába, ettõl egy kicsit kábult leszek. Látom az alakját, ahogy felém jön, és hátrabilincseli a kezemet a támlatartó mögött, majd elveszi a fegyverem, amit rám fog. Most már tisztán látom magam elõtt az arcát, és ahogy rideg tekintet kíséretében felém fogja a fegyvert. Lehet, hogy így ér véget dicsõ rendõrnõi pályafutásom? tizenéves korom óta most uralkodik el rajtam a félelem. Talán ezt látja az arcomon is. Nem tûnhet számára könyörgõnek a tekintetem, de szerintem látja, hogy félek! Mit fog most csinálni?