Ez a meccs számomra azzal zárult, hogy hordágyon cipelnek le. Keményet ütköztem, azt hittem én leszek az erősebb, de mikor már a levegőben voltam, aztán a vállamra estem, már másképp láttam a dolgokat.
Úgy néz ki megrepedt a kulcscsontom…megint. Pihentessem, ne járjak edzésre…persze, persze. Felköti a doki a kezemet, még jó, hogy ezt nem tudják gipszelni. Bár akkor legalább alá lehetne íratni mindenkivel…ez meg csak fáj, ha megmozdítom a karom. Nem baj, azért a holnapi edzésre elmegyek…
Reggel úgy kelek mint egy mosottszar. Utálok a hátamon aludni, de nem tudtam másképp a karom miatt…Nagy nehezen összeszedem magam, és megyek az edzésre. Futni attól még tudok…vagy mégsem, mert nem engednek edzeni, míg fel nem épülök. Ez remek. Most 1 hétig nem csinálhatok semmit…jól indul az idény…
Ezen a héten van a csapatomnak egy meccse, amiben nem játszhatok, amit a kommentátorok is bemondanak „Williams, a csapat legjobb hátvédje, előző meccsen szerzett sérülése miatt még nem játszhat…”. Hmm…legjobb hátvéd? Ez tetszik. De a csapatom szörnyű. Hát most szerintem ki fogunk kapni…hiába mondom az edzőnek kiket állítson és melyik posztra, mintha meg sem hallana…Nem gond, addig én a szurkolólányokat kezdem fixírozni, míg az edző elad egy meccset…
Ki is szúrok egy nagyon szexi csajszit köztük. Pont az esetem…A játszma után odamegyek hozzá. Kell nekem ez a csaj…
‐Szió, ügyesek voltatok. A nevem… - mutatkoznék be, de közbevág.
‐Tudom ki vagy és köszi. A csapatod viszont szörnyű volt… - löki ide egyszerűen.
‐Persze…nélkülem nem érnek semmit. – vigyorgok – Am…az jó, hogy te ismersz, de én még nem láttalak…
‐Járj nyitott szemmel…minden meccsen itt vagyok. Brooke vagyok, a szurkoló csapat vezetője. – nyújtja a kezét, amit el is fogadok.
‐Ne haragudj, játék közben nem a szurkolólányokat szoktam nézni. De ha tudtam volna, hogy te is szurkolsz, többször futottam volna el előtted, hogy lássalak. Nincs kedved beülni valahova beszélgetni? – kérdezem mosolyogva.
‐Sajnos nem érek rá, neked meg amúgy is pihenned kéne… - na kössz…ez csak egy kis sérülés, miért mondogatják folyton, hogy pihenjek!?
‐Ne már… - közelebb lépek hozzá – csak egy kávé. – nézek rá boci szemekkel.
‐Nem szeretem, és várnak is rám. Talán majd máskor. – és faképnél hagy.
Azta…hát ilyen könnyen sem koptattak még le…Na nem baj, fogunk még találkozni…
A hét további részben a szüleimnél vagyok. A húgom folyton a csapattársaimról kérdezget…pontosabban Nickről. Persze, hogy nem mondok neki semmit…és ha megtudom, hogy valami közük van egymáshoz, a srácot fellógatom.
Húgocskám első éves a fősulin…okos volt, hogy továbbtanul, és beállt a suli lány football csapatába. Én mondtam neki, hogy ez egy rossz ötlet, mert nem éppen lányoknak való ez a sport, de hát ha valamire azt mondom nem, dafke az ellenkezőjét csinálja…Nem baj, most ráérek, megnézem mennyire megy neki a játék, elkísérem az edzésére.
‐Figyi Zach, ne szólíts a hülye beceneveken, amiken otthon szoktál…ne égess kérlek. – kérlel szépen húgocskám.
‐Oké… - mosolygok.
‐De tényleg… - jól van már…
‐Mondom, hogy oké… - már menne a pályára – ügyes légy tökfej… - vigyorgok.
‐Zach… - szól rám.
‐Jó, befejeztem, nem szekállak Mandy, menj csak. – és megy is.
Leülök egy padra, és sasolom, hogy játszanak a lányok. Hát azért itt is vannak csúnya esések, de inkább csak ügyetlenségből…Mandy nem olyan rossz, de bőven van még mit tanulnia. Viszont van egy csaj, aki nagyon tud. És nem túlzok, értek hozzá…baszott jól játszik.
Az edzés végén húgom szalad hozzám, hogy milyen volt, én meg nyomok egy puszit a homlokára, és közlöm vele, hogy nem is volt olyan rossz. Aztán a csaj, akit stíröltem, megáll előttem és leveszi a sisakját.
‐Brooke? – mosolyodom el.
‐Szia Zach. Látom máris találtál magadnak mást… - mondja Mandy után nézve.
‐Mandy? Elég gáz lenne, ha vele járnék…ő a húgom. – mondom nevetve – Gondoltam megnézem, hogy megy neki a foci.
‐És hogy tetszett?
‐Hát…te nagyon pengén játszol, Mandy meg…van még mit tanulnia.
‐És majd tanul a nagymestertől mi? – kérdezi gúnyosan.
‐Persze. – vigyorgok – Most nem érsz rá? Csak sétálnánk egyet… - kérlelem szépen.
‐És a húgod? Csak így itt hagynád? – milyen kifogás ez?
‐Nagylány már, egyedül is hazatalál… - gyerünk már baby…
‐Nem is tudom. Majd legközelebb. – ez komoly?
‐Ez már a második, hogy lekoptatsz. Kezdem azt hinni, hogy elszállt a vonzerőm… - csak int egyet és halad tovább.
Nem baj…majd a következő meccsen találkozunk…
Végre megjelenik Mandy néhány csapattársával, akik rögtön rám tapadnak. Persze Brooke sehol…Ohh Istenem…Nekem nincs szükségem ilyen ezekre a csajokra…kicsi húgom mit fogsz ezért kapni, hogy rám szabadítottad őket. A kocsi felé haladva szerencsére leszállnak rólunk. Csak nem túúúúl passzív voltam!? Miközben szállunk be, elkezdem cseszegetni ezt a tökfejet.
‐Szerinted ez poénos volt? – mindjárt kapsz valamit, de az nem puszi lesz…
‐Mi? Csak egyszerre lettünk kész és… - na innentől nem hallom, mert kipattanok az autóból, mikor meglátok egy bombázót, kinek becses neve, Brooke.
‐Ha a kocsimat keresed, itt van. – lépek oda hozzá – Hazavigyelek? – kérdezem mosolyogva.
‐Nem éppen téged kerestelek. – uhh, ez fájt.
‐Szia Brooke. – megjött a vakarék is… - Ne vigyünk el? – nah, még a végén hasznát fogom venni!?
‐Nem, köszi… - vele miért ilyen finom? Kezdem egész megsértve érezni magam…
‐Pont útba esik…na, gyere… - ez az Mandy, még a végén meggyőzöd, én meg tudni fogom a csinibaba címét…
