|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Garfield | 2013. 06. 15. 21:21:30 | #26178 |
 Karakter: Zachary Williams
- Imádtam… - mosolyog - El sem hiszem, hogy ennyi mindenre képes voltál értem. Megszervezted álmaim esküvőjét, és elvettél volna ma…Kár, hogy így alakultak a dolgok. – hercegnőm…
- Még nincs késő, még… - elvehetlek…
- Nem. – nem engedi, hogy felkeljek - Meg kell gyógyulnod, és ezért most az a legfontosabb, hogy sokat pihenj. Én itt maradok veled. – fogja meg a kezem, amivel játszani kezdek. Hogy tudnám elvenni ma…? Hmm…Megvan!
- Rendben, de ugye azért megünnepeljük? Mi lenne ha a büfében néznél valami finomságot addig, míg nem lesz jobb? Szívesen lemennék én is, de… - célzok arra, hogy azt mondta, pihennem kell.
- Persze, értem. – ad egy puszit - Hozok csokis sütit, és azzal megünnepeljük. Addig itt hagylak Mandyvel. Légy jó…szeretlek. – kapok még egy puszit és megy is.
- Mandy…ugye nem mondtatok le semmit? a díszítés is fent van még?
- Igen, de…
- Jó, figyelj… - vágok a szavába – Délután megtartjuk az esküvőt. El kell csalnod hozzám, belebújtatnod a ruhájába, és lehoznod a kertbe…el akarom venni ma, és segítened kell benne… - kérlelem.
- Mégis hogy? És te biztos jól vagy ehhez? – jajj ne most aggodalmaskodj…
- Mandy kérlek… - csak bólint, mert közben megérkezik Brooke.
Míg mi hercegnőmmel ünneplünk, Mandy intézkedik. Délután azt mondom Brookenak, hogy kicsit aludnék, így ők is elmennek Mandyvel. Beszélek az orvossal…a kikötése csak annyi, hogy holnap reggel vissza kell jönnöm vizsgálatra. Közben anyuék is megjönnek, magukkal hozták az öltönyömet is, amit felveszek, bár vagy húszszor elmondják, hogy még pihennem kéne, de indulunk is.
Hallom, hogy a házban motoszkálás van, szóval időben érkeztünk. Mindent elrendezünk, és akkor meghallom, hogy jönnek le, a lépcsőnél várok rájuk. Annyira gyönyörű…nekem van a világon a legcsodálatosabb menyasszonyom. De nem gyönyörködhetek sokáig…mikor leérnek, húgom elengedi Brooke kezét, és én fogom meg, mire kinyitja a szemeit.
- Zach… - néz rám meglepetten - Ez…és te…neked a… - igen, tudom…
- Megkértem Mandyt, hogy hozzon el, és csaljon le. – mosolygok - Meglepetés! – annyira meg van lepődve, olyan édes - Brooke…szerelmem… - fogom meg a másik kezét is, le akarok térdelni, de hercegnőm nem engedi, amit megmosolygok, de folytatom - Hozzám jössz itt és most feleségül?
- Igen… - mosolyog - nagyon szeretnék a feleséged lenni. – örömömben felkapnám, és megpörgetném, de uralkodom magamon…
Minden úgy van, ahogy Brooke akarta. Én fehérben vagyok, apuja kíséri oltárhoz, és mindketten a lehető legnagyobb boldogsággal mondjuk ki, hogy „igen”. Igaz, hogy estig ünneplünk, de hercegnőm nem nagyon hagyja, hogy felálljak…inkább az ölembe ül, és szinte végig csókolózunk. Imádom a finom ajkait, így nincs ellenemre, hogy nem táncolunk…
- Olyan furcsa… - mondja már a szobában az ünneplés után.
- Micsoda? – kérdezem mosolyogva, közben a ruháját fűzöm ki.
- Hát, hogy a feleséged vagyok. Még kimondani is olyan furcsa, de azért furcsán jó. – nevet édesen - Apa visszahozta a cuccaimat, de majd csak holnap pakolok ki, és azt hiszem, hogy akkor fog igazán tudatosulni bennem, hogy tényleg otthon vagyok. – fordul felém - Ugye nem bántad meg? – ne butáskodj hercegnőm.
- Dehogy bántam. Én vagyok a világ legboldogabb férfija. – csókolom meg, és szeretném elvenni a kezeit, mert a ruháját tartja magán, de nem hagyja.
- Ez a ruha nagyon drága volt, vigyázni kell rá. Emlék. – értem - Amúgy is el kell napolnunk a nászéjszakát, mert még csak most jöttél ki a kórházból… - simogat meg…de…mi van?
- Ugye most csak viccelsz? Napok…mit napok, hetek óta arra vártam, hogy veled legyek, és most, hogy feleségül vettelek, még mindig megtagadod? Hát ennyit sem érdemel újdonsült férjecskéd? – nézek rá boci szemekkel.
- Segítek lefürödni, aztán szépen ágyba duglak, rendben? Csak előbb kibújok a ruhámból. – hát jó…én meg leülök az ágyra, és végignézem, ahogy levetkőzik.
- Nem lehetne, hogy én dugjalak téged ágyba? – kérdezem poénosan, de csúnyán néz rám - Oké, akkor csak lefeküdnék az ágyra, és átadnám neked a pályát. Na? Egy rövid lovaglás? – kééééérlek…
- Nem…és hiába vagy felpörögve, ma akkor is pihenésre leszel ítélve. – leveszi a ruháját, és egy tangában meg egy szexi kék harisnyakötőben áll előttem…istenem…és így bírjak magammal!? - Segítek levetkőzni, és mindjárt mehetünk is a zuhany alá. – rendben…nekem ott is jó…
- Gonosz vagy, de attól még nagyon szeretlek. – mosolyodom el, mikor vetkőztetni kezd.
Miután már semmi sincs rajtunk, megyünk a fürdőbe, ahol kicsim még lemossa magáról a sminket, aztán jöhet a zuhany. Olyan édes, végig fog, mintha meg tudna tartani, ha éppen össze akarnék esni…de jól esik, hogy figyel rám. Még meg is mosdat…a kicsi Zachet is alaposan megmossa…nagyon odafigyel rá. Már állok mint egy zászlórúd…
- Gondolj valami másra, hogy lelohadjon a…kedved. – és kinevet.
- Másra? Hogy gondoljak másra, mikor az én gyönyörű feleségem itt térdel előttem meztelenül? – kérdezem halálosan komolyan. Feláll és nekidönt a csempének, aztán leguggol elém.
- Maradj így, így nem dőlsz el… - értettem…
Először mellei közé veszi, aztán szájába csúsztatja merevedésemet. Annyira izgató, ahogy vízcseppek folynak rajta, közben rajtam cuppog…Nem hagyom, hogy a mennyekbe juttasson. Felkapom, és a következő állomás az ágy. Végigcsókolom gyönyörű testét, ami már annyira hiányzott, aztán nyelvemmel kényeztetem, de úgy néz ki valaki nagyon fel van tüzelve, mert az ujjaimra már nem is volt szükség, így is majdnem elment…Fölé mászok, és egy csók alatt elmerülök hercegnőmben. A hátamba marva nyög fel, én meg mozgásba lendülök…csodálatos nászéjszaka…
Reggel előbb kelek fel, de nem akarom felkelteni. Meglepetést akarok neki. Elmegyek taxival, mert még nem nagyon mernék vezetni, a közeli utazási irodába, de baromi hosszú sor van…azért én kivárom, és reménykedem, hogy hamar lemegy a sor. Nászútra szeretném vinni hercegnőmet…valahova ahova nem jön utánunk senki…megvan…
Megvannak a repülőjegyek, de még a dokihoz is el kell menjek a megbeszélt vizsgálatra, így leintek egy újabb taxit. A korházban gyorsan megvizsgál a doki, és egy hét múlva vár vissza, addig nem utazhatok és nem is mehetek edzésekre…
- Megjöttem… - lépek be mosolyogva az ajtón.
- Te meg hol a francba voltál? Már mindenkit felhívtam…tudod hogy aggódtam!? – esik nekem.
- Én csak… - adom oda a repülőjegyeket egy szál rózsával – Elintéztem a nászutunkat, meg elmentem kontrollra…Ne haragudj, hogy megijesztettelek. – sütöm le a fejemet.
- Legközelebb magaddal vihetnéd a teleont, vagy hagyhatnál egy levelet, hogy hova mész… - jól van na…
- Bocsánat…csak olyan édesen aludtál, nem volt szívem felébreszteni… - úgy állok még mindig mint egy megszeppent kisfiú… - és meglepit akartam…
- Ajj tigrisem…tudod, hogy csak aggódom miattad, nem szabadna egyedül mászkálnod, pihenned kéne… - hozzám bújik – és hova megyünk? – ülünk le a nappaliban.
- Hawaiira – mosolygok – ott nyugtunk lesz mindenkitől, csak a tiéd leszek… - adok a homlokára egy puszit – Már el is képzeltelek, ahogy fűszoknyában és kókuszdió melltartóban táncolsz… - nevetek, és hozzám vág egy kispárnát.
- Hagyd abba… - de azért ő is nevet.
- Tudod, hogy szeretlek… - adok a szájára egy puszit.
- Én is, de ha még egyszer így megijesztesz…
- Nem fordul elő többet… - dőlök el vele a kanapén, és újra megcsókolom.
- Zach… - szakítja meg csókunkat – Mit mondott az orvos? – eljutott az infó?
- Egy hét múlva kontroll…addig viszont nem mehetünk nászútra, meg az edzéseket is kilőtte a doki… - mutatom neki a lapot amit kaptam a vizsgálatról, aztán nyakát kezdem csókolni – Viszont azt nem mondta, hogy…
- Nem-nem…pihenned kell, tegnap, így sem szabadott volna… - komolyan elpirult? annyira édes… - Na meg büntiben vagy, mert megijesztettél… - pattan fel az ágyról.
És tényleg büntiben vagyok…el sem hiszem. Egész addig húzza az agyamat, hogy szexi hálóruhákban fekszik be mellém esténként, meg szexi fehérneműkben flangál előttem, míg vissza nem kell menni az orvoshoz. De ennek ellenére nagyon boldog vagyok, hogy velem van, főleg, hogy a feleségem…Elkísérgetem az szurkoló edzéseire, meg a fociedzéseire is, bár azt nem igazán díjazom…félek, hogy baja lesz, mint most nekem…
A dokihoz viszont hercegnőm kísér el. Megnyugtat, hogy szépen javulgatok, de mikor rákérdezek, hogy most már utazhatunk e nászútra, azt mondja, hogy nem javasolja a repülőutakat még. Még egy hónapig nem…kicsit lecsüggedek, mert alig vártam, hogy mehessünk, de…ajj most cseréltethetjük ki a repülőjegyeket, meg…áhh…nincs is kedvem semmihez.
- Tigrisem… - ül már otthon az ölembe – ne bánkódj, majd bepótoljuk a nászutunkat… - mosolyogva simogatja az arcomat.
- Jó, tudom… - belecsókol a nyakamba, és végigfut rajtam a hideg. Oldalába mélyednek ujjaim, és közelebb húzom magamhoz, másik kezem combjára siklik. Ingemet kezdi kigombolni, majd felsőtestemet simogatja…
- Tudom, hogy pihenned kell, de… - megcsókol – ígérem vigyázok rád… - ohh hercegnőm…
Nem engedi, hogy válaszoljak, lovagló ülésben helyezkedik el rajtam, és szenvedélyesen megcsókol. Lekerül az ingem, csókjaival egyre lejjebb halad, már a nadrágom övét is kicsatolja, mikor…csengetnek!? Szállna le rólam, de…visszahúzom magamhoz, hogy megcsókoljam. Majd azt hiszik, nem vagyunk itthon.
- Hahó…itthon…? – basszus Mandy!? Most már határozottan rossz ötlet volt kulcsot adni neki… - Ohh, bocsánat… - fordul el, de már minek!?
- Mandy… - hercegnőm teljesen zavartan pattan ki az ölemből…
- Mizu hugi? – kérdezem az ingemet visszavéve.
- Brooke…ma szurkolóedzésünk van, és…hát jöttünk érted…
- Megfordulhatsz… - mondom neki kicsit se jókedvűen.
- Áhh…nem, ez a kép teljesen az agyamba égett…a kocsiban megvárlak Brooke… - és ki is megy.
- Azért valld be, hogy ez elég vicces volt… - nevetem el magam.
- Ez nem vicces…elég kínos lesz ez a mai nap… - ugyan már.
- Veled megyek, és nem is lesz olyan kínos. – mosolyogva magamhoz húzom egy pusziért.
A kocsiban nem igazán beszélgetünk, de nem baj, jó ez a kis csönd. Mondjuk az már kicsit zavar, hogy nem ölelhetem magamhoz hercegnőmet, csak a kezét foghatom…basszus, semmi rosszat nem csináltunk, és már a feleségem…
Mikor megérkezünk, Nick-kel nem igazán tudjuk hova tenni a szurkolómezes srácokat…de kicsim egy gyorstalpalót tart. Az edzőjük úgy döntött, hogy pár srác is kell neki, így majd versenyekre is mehetnek. Nem örülök, nagyon nem…de Nick sem túl jó kedvű…mindketten a kezünket tördelve nézzük az edzésüket, ahogy ezek akis buzik fogdossák a lányokat. Oké, emeléseket próbálnak, de akkoris…
Az edzés végére, szerint nyíl egyenesen áll felfelé az afro hajam, főleg, mikor az egyik kis köcsög megállítja hercegnőmet a…a derekán pihentetve a kezét!? Valaki mag meg kar halni, úgy látom…Kicsit ingerülten indulok el feléjük, Nick próbál visszatartani, de nem…ez már sok…
- Helló… - köszönök oda, de mikor Brooke a szemembe néz, elém áll, és megcsókol.
- Szia tigrisem…már mehetünk is… - mosolyog rám az arcomat fogva.
- Persze, csak bemutatkozom…
- Zach… - súgja…ohh most mi a baj kicsim!?
- Héj ne siess haver… - szólok a srác után, és utána megyek – Zachary Williams vagyok… - fogok vele kezet, na jó, kicsit összeroppantom a kezét – Brooke férje…
- Dylan… - elengedem a kezét.
- Zach…menjünk… - húz a kocsi felé – Ezt miért csináltad?
- Bemutatkoztam. – ölelem át a derekát.
- Jah…
A kocsiban szóba jön, hogy az edzőjük valami edzőtábort talált ki, míg nem kezdődik el a suli. Valami versenyre akarja őket felkészíteni…nekem sem, és Nicknek sem tetszik a dolog, de inkább az új srácok miatt. Kicsit veszekednek Mandyék, mi meg egymásra nézünk és mindketten tudjuk, hogy ezt majd otthon megbeszéljük…
- Nem akarok menni…olyan rosszul jön ki ez az egész…utazzak el nélküled, még a nászutunk előtt!? – bújik hozzám – És neked sem tetszik ez az egész, le sem tagadhatnád…
- Tényleg nem, de mit ér az egész, ha a csapatkapitány nincs ott? – kérdezem mosolyogva.
- Akkor mi volt az a jelenet Dylennel? – bújik ki az ölelésemből.
- Hercegnőm én bízom benned…benne nem…és muszáj volt, hogy tudja hol a helye. – ülök le – Azt hiszem eleget fogdosott az a kis köcsög az edzés közben…tudom, hogy ez ezzel jár, de…nah mindegy…szóval tudnia kellett, hogy mire számíthat ha messzire merészkedik… - az ölembe húzom mosolyogva – És tudod miért? – mosolygok.
- Miért? – kérdezi sóhajtva.
- Mert halálosan szerelmes vagyok beléd… - csókolom meg finom ajkait.
Szerkesztve Garfield által @ 2013. 06. 15. 21:22:40
|
| Saya | 2012. 11. 04. 18:47:03 | #24065 |
 Karakter: Brooke Scott
Egyik nap arra ébredek, hogy rosszul vagyok. Mostanában amúgy sem vagyok jól, de úgy néz ki, hogy ennek már fizikai tünetei is vannak. Ha a lélek szenved, a test panaszkodik…Mivel hőemelkedésem is van, anyu nem eged az edzésre, így hát otthon maradok és alszom egész nap. Arra kelek, hogy valaki puszilgat. Na várjunk csak…Ez…Zach?
-Szia hercegnőm. – mosolyog - Hogy vagy? – végig simít az arcomon.
-Jobban, de te…-hogy kerültél ide?
-Nem voltál edzésen, és aggódtam…sajnálom, hogy miattam vagy rosszul. – lehajtja a fejét, aztán…Miért veszi le a nadrágját?
-Mit csinálsz? –kérdezem, miközben mellém bújik az ágyba.
-Csak szeretlek… - mosolyogva húz magához. Fél percig a torkomban dobogott a szívem, azt hittem…Elpirulok. Rég voltunk már együtt, és nem is tudom miért, de megfordult a fejemben, hogy velem akar lenni. Biztosan akar is, de jó, hogy most csak ölelget, és figyel rám,mert beteg vagyok. Végül átölelem, mellkasára dőlök, míg ő a hátamat simogatja. Elalszom.
Mikor felébredünk, közlöm vele, hogy ideje mennie, de mielőtt elmenne, hátulról átölelem. Megfordul, és a homlokomra ad egy puszit.
-Már nem is vagy meleg… - mosolyog – Viszont meg fogsz fázni, ha nem bújsz vissza az ágyba… …
-Vigyázz magadra. – elmosolyodom, majd megcsókolom. Nem azért, nem csak azért, mert megérdemli, hanem azért is, mert vágytam rá.
-Szeretlek… - most ő csókol meg magához ölelve.
-Kezd sötétedni, menj… - mondom ajkaitól elszakadva. Végig simítok a mellkasán, még adok neki egy puszit, aztán elindul. Ma hosszú idő után nyugodtan alszom el, éjszaka sem riadok fel arra, hogy egyedül vagyok, mert valahogy magam mellett érzem. Még érzem az arcszesze illatát a párnámon, ezt szorongatva alszom egész éjszaka.
Másnapra sokkal jobban vagyok, ezért elindulok az edzésre. Kicsit korábban érkezek, és meglepetésemre Zach az, aki vár a pályán.
-Szia… - mosolyogva ölel magához – Hiányoztál. – arcával egészen a hajamba bújik.
-Te is nekem… - egy darabig még öleljük egymást, aztán leülünk a fűbe.
Az ölébe húzva csókolgatja a nyakamat, az arcomat, amit egy darabig hagyok is, de aztán nevetve elhúzódom tőle. Játékos birkózás eredményeképpen mindketten a földre kerülünk, pontosabban én, ő meg fölém. Hosszú másodpercekig csak nézzük egymást, annyira elveszek tekintetében, hogy pislogni is elfelejtek. Csak akkor csukódik be a szemem, mikor csókolózni kezdünk. Combomon simít végig, én meg derekához húzom a lábamat. Kezd túlfűtött lenni ez a csókcsata, mert felsőm alá csúszik a keze. Erre már én is reagálok, ledöntöm magamról, és a csípőjére ülök.
-Emlékeztetnélek, hogy a focipálya közepén vagyunk… - mosolygom.
-Tudom…- combomba marva ül fel, aztán magához ölel. Közben jönnek a többiek is, így elköszönünk egymástól egy utolsó csókkal.
Zach ma nagyon ügyesen játszik, de kicsit elkomolytalankodják a végét. Leveszik a sisakjukat. Annyira nem örülök ennek, és mintha csak megéreztem volna…Zach szerencsétlenül ugrik fel egy labdáért, neki megy egyik csapattársa, és így lefejeli a kapu tartóoszlopát. Feláll ugyan, de vérzik a feje. Ne, ne, ne…Mire odaérek, már csak támolyog, és végül össze is esik. Megtartom őt, hogy ne essen a földre, aztán segítenek nekem a csapattársai is. Mentőt hívunk, és ő ismét kórházba kerül…Mellette a helyem.
-Zach…Zach hallasz? – kérdezem könnyes szemekkel, mikor végre felébred két nap után a kórházban. Hívom is az orvost a hívóval, miközben Zach bólint.
Megvizsgálják őt, aztán a vizsgálatok után visszamegyünk Mandyvel.
-Bátyó, a frászt hoztad ránk… - mondja Mandy egy székre ülve.
-Mióta fekszem itt? – ő is fel akar ülni, de szépen, óvatosan visszafektetem.
-Két napja…
-Akkor ma van a… - bólintok, mert igen, ma van az évfordulónk – Muszáj felkelnem…
-Nem. – mellkasára téve a kezemet leülök mellé az ágyra – Elmentem pár cuccot hozni neked…Mandy nem akarta, hogy vele menjek, de mivel a szüleid itt voltak… - megfogom a kezét. Igen…egy mesebeli világba csöppentem, mintha az álmom öltött volna testet. Csodaszépen fel van díszítve a ház, és anyám azóta már mindent el is mondott.
-Szóval láttál mindent… - mondja csalódottan - És mit szólsz hozzá?
-Imádtam…-elmosolyodom- El sem hiszem, hogy ennyi mindenre képes voltál értem. Megszervezted álmaim esküvőjét, és elvettél volna ma…-elhallgatok- Kár, hogy így alakultak a dolgok. –keserédessé válik a mosolyom.
-Még nincs késő, még…
-Nem. –hiába akar megint felkelni, nem engedem- Meg kell gyógyulnod, és ezért most az a legfontosabb, hogy sokat pihenj. Én itt maradok veled. –megfogom a kezét. Egy darabig csak játszik a kezemmel, mintha gondolkodna.
-Rendben, de ugye azért megünnepeljük? Mi lenne ha a büfében néznél valami finomságot addig, míg nem lesz jobb? Szívesen lemennék én is, de…
-Persze, értem. –megpuszilom- Hozok csokis sütit, és azzal megünnepeljük. Addig itt hagylak Mandyvel. Légy jó…szeretlek. –egy puszit adok a szájára, és gyorsan leszaladok a sütiért.
Elég szerény ez az ünneplés, de a lényeg, hogy együtt vagyunk, és az, hogy végre felébredt. Délutánra már elfáradt, így most van egy kis időm hazamenni, átöltözni. Mandy kitalálja, hogy mielőtt hazamennék, menjünk át Zach-hez, hogy leszedjük az esküvői díszítéseket. Ez kicsit fáj, de igaza van. Ne Zachnek kelljen pakolnia, ha hazajön. Egy gond van csak, hogy a fodrász és a sminkes nem lett lemondva, így ott várnak ránk. Kínos…Mandy ráadásul kitalálja, hogy ha már itt vannak, játsszuk azt, hogy mégis lesz esküvő. Szeretné felvenni a koszorúslány ruhát, és ő lett volna a tanúm is. Belemegyek, bár kissé bután érzem magam, hogy felveszem az esküvői ruhámat, kisminkelnek, megcsinálják a hajamat, mindezt azért, hogy leszedjünk mindent. Miután elmegy a sminkes és a fodrász, le akarom venni a ruhát…
-Ugyan már Brooke…Legalább együnk lent valamit, mert a kajákat is meghozták. Bulizunk egyet. Legalább egy pillanatra gondold azt, hogy Zach lent vár, és ma van az esküvőd. Ez nem rajtatok múlt, szóval érezzük jól magunkat! –erősködik Mandy.
-De én…
-Nah, gyerünk! Csukd be a szemedet, és képzeld el. Majd én levezetlek a lépcsőnk. –mosolyog. Nem akarom az ő kedvét is elrontani…
-Legyen, de óvatosan, mert ha elesek a magas sarkúban, nem látogatni fogok menni a kórházba. –elnevetjük magunkat.
Elindulunk lefelé, és furcsa, de tényleg el tudom képzelni, hogy milyen lenne az, ha Zach várna lent. Mikor a lépcső végére érünk, Mandy elengedi a kezemet, aztán újra megfog…megfogja? Nem, ez nem…
-Zach…-majdnem elájulok, mikor meglátom őt fehér öltönyben, a kertben pedig az esküvőnk helyszíne vár. –Ez…és te…neked a…-kórházban kéne lennie.
-Megkértem Mandyt, hogy hozzon el, és csaljon le. –elmosolyodik- Meglepetés! –annyira meg vagyok lepve, hogy szóhoz sem jutok -Brooke…szerelmem…-megfogja a másik kezemet is, de mielőtt letérdelne, megtartom őt. Nem akarom, hogy megszédüljön, és ez meg is mosolyogtatja. –Hozzám jössz itt és most feleségül? –nagyot dobban a szívem.
-Igen…-én is elmosolyodom- nagyon szeretnék a feleséged lenni.
Mindenki itt van, aki számít, és aki fontos nekem, még az apám is, aki oltárhoz kísér. Nagyon szép esküvőnk van, tényleg minden úgy történik, ahogyan az az esküvői albumomban volt leírva. Még Zach is fehérbe öltözött, ahogy szerettem volna.
Az ünneplés ugyan estig tart, de nem túl sokáig. Zach még csak most jött ki a kórházból, és ragaszkodom ahhoz, hogy pihennie kell. Nem is nagyon engedem őt mászkálni egész nap, inkább az ölébe ülök, hogy mozdulni se tudjon, de ő ezt nem is nagyon bánja. Egész nap csókolózunk.
-Olyan furcsa…-mondom, mikor már mindenki elment, és mi is feljutottunk már a szobánkig.
-Micsoda? –Zach elkezdi kifűzni az esküvői ruhámat.
-Hát, hogy a feleséged vagyok. Még kimondani is olyan furcsa, de azért furcsán jó. –nevetek- Apa visszahozta a cuccaimat, de majd csak holnap pakolok ki, és azt hiszem, hogy akkor fog igazán tudatosulni bennem, hogy tényleg otthon vagyok. –megfordulok, de mivel már szétfűzte a ruhámat hátul, tartanom kell, így ölelés most nincs- Ugye nem bántad meg?
-Dehogy bántam. Én vagyok a világ legboldogabb férfija. –mosolyogva megcsókol, és szeretné megfogni a kezemet, de nem-nem.
-Ez a ruha nagyon drága volt, vigyázni kell rá. Emlék. –magyarázom, hogy miért nem szeretném, ha a földre kerülne- Amúgy is el kell napolnunk a nászéjszakát, mert még csak most jöttél ki a kórházból…-óvatosan megsimogatom a buksiját.
-Ugye most csak viccelsz? Napok…mit napok, hetek óta arra vártam, hogy veled legyek, és most, hogy feleségül vettelek, még mindig megtagadod? Hát ennyit sem érdemel újdonsült férjecskéd? –ismerem már ezt a bánatos kutyaképet. Olyan helyes, miért kell még ez is?
-Segítek lefürödni, aztán szépen ágyba duglak, rendben? Csak előbb kibújok a ruhámból. –óvatosan megpróbálom levenni magamról, közben Zach leül az ágyra, és nézi, ahogy vetkőzöm.
-Nem lehetne, hogy én dugjalak téged ágyba? –előveszem szúrós pillantásomat- Oké, akkor csak lefeküdnék az ágyra, és átadnám neked a pályát. Na? Egy rövid lovaglás? –istenem…
-Nem…és hiába vagy felpörögve, ma akkor is pihenésre leszel ítélve. –közben csak sikerül levennem a ruhámat, így már csak egy szál tangában és egy kék harisnyakötőben vagyok- Segítek levetkőzni, és mindjárt mehetünk is a zuhany alá.
-Gonosz vagy, de attól még nagyon szeretlek. –elmosolyodik, mikor elé lépve kezdem vetkőztetni.
Miután mindketten levetkőzünk, és lemosom magamról a sminket, a zuhany alá állunk. Végig fogom őt, nem akarom, hogy eldőljön, ha megszédül vagy bármi. Még mosakodni is segítek neki. Rég láttam már őt meztelenül, ezért kicsit gyorsabban ver a szívem. De nem csak az enyém…Elmosolyodva simogatom férfiasságát mosdatás címszó alatt, mert már akkor éledezett, mikor bejöttünk a fürdőszobába.
-Gondolj valami másra, hogy lelohadjon a…kedved. –nevetek.
-Másra? Hogy gondoljak másra, mikor az én gyönyörű feleségem itt térdel előttem meztelenül? –elmosolyodom, felállok, és neki döntöm a csempének, majd újra elé guggolok.
-Maradj így, így nem dőlsz el…-melleim közé veszem merevedését, aztán inkább a számba. Hülye játékba mentem bele, mert persze Zach bármennyire is élvezi, nem hagyja, hogy csak neki legyen jó. Felkap, és igyekszem kapaszkodni lábammal a derekába, de nem tudom, hogy helyesen teszem-e. Az ágyra érkezünk, és Zach minden tiltakozásom ellenére is bejárja csókjaival egész testemet. Jóságos ég…mennyire hiányzott…Már a nyelvétől majdnem az orgazmusig jutok, így ujjait nem is engedem, hogy használja. Borul a terv, ahogy minden más is, mert belém hatol, és ő mozog felettem. Ajkai közé nyögve marok a hátába, és az agyam kikapcsol, mikor mozgásba lendül. Sírni tudnék a boldogságtól, de nem teszem…most csak élvezni akarom, boldog vagyok, és ezt kiélvezem…
Reggel egyedül ébredek. Lustán nyújtózok végig az ágyon, aztán magamra húzom a takarót, mert fázom. Kicsit aggódom, mert Zach öt perc múlva sem kerül elő. Biztos lement reggelit csinálni, amiért most kapni fog. Letusolok gyorsan, aztán csak egy köntöst veszek magamra, mert meg akarom nézni, hogy mi újság. Körbenézek, de nem találom sehol. Kimegyek a kertbe, de sehol senki. Oké Brooke, nyugodj meg. De nem megy, pánikba estem, és nem tudok megnyugodni. Az első, hogy felhívom a kórházat, de ott azt mondják, hogy nem került vissza. Mandyt is hívom, de náluk sincs. Az autó a garázsban, vagyis nem vásárolni ment vagy ilyesmi. Én hülye, még a pályára is kitelefonálok, de az edzője sem látta őt. Pár barátját is felhívom, és már egy óra is eltelt, de semmi. Aztán egész délelőtt hiába várok rá, nem jelentkezik. Visszamegyek a hálóba, leülök az ágy szélére, és próbálom kitalálni, hogy még hol kereshetném. De mi van, ha miattam tűnt el? Talán mégis megbánta…Ez egyszerűen nem lehet igaz…Elhagyott? Tényleg minden szó nélkül képes lett volna elmenni? Ez képtelenség, lehetetlen. Zach, hol vagy? Miért nem vagy itt? Szükségem van rád…
|
| Garfield | 2012. 09. 19. 12:24:41 | #23468 |
Karakter: Zachary Williams
- Ez most…komoly? – döbben le - Te egy…én nem is tudom, hogy mit műveltél a szobával… - nem értem, ez csak piros világítás, meg piros ágynemű, meg pezsgő…
- Nem tetszik? – pedig azt hittem, hogy tetszeni fog neki… - De, ha nem tetszik, mehetünk a hálószobába is. – mosolygok…ez aztán igazán ne szegje kedvünket…
- Mondani akarok valamit… - csukja be az ajtót.
- Én tényleg csak… - ennyire nem akadhatott ki…
- Nem a szobáról. – ohh… - Az eljegyzésünkről… - a nappaliba megyünk, és leülünk, aztán elém tesz egy albumot. Ez…elkezdte az esküvő szervezését!? De hát…
- Brooke… - nem is tudom mit mondjak…igazából most nem is értem. Az előbb kért meg, hogy halasszuk el, most meg…
- Igen, elkezdtem szervezni veled ellentétben. – sóhajt… - Hazafelé azon gondolkoztam, hogy megkérlek, hogy vigyél el messze, hogy szóljunk Mandyéknek, hogy legyenek a tanuk, és házasodjunk akkor is össze, ha senki nem akarja. Csak aztán…aztán megszólalt a fejemben a mi lenne, ha…Napok óta ki akartam ugratni a nyulat a bokorból, és ma sikerült is. Neked nem is fontos ez az esküvő… - ez meg milyen hülyeség!?
- De igen is fontos! Igaz, hogy aggódtam a korunk miatt, mert nagyon fiatalok vagyunk, de nagyon szeretlek, és igen is el akartalak venni feleségül. – különben miért kértem volna meg a kezedet!?
- Ennek semmi értelme. – a kezembe adja az eljegyzési gyűrűjét.
- Most szakítasz velem? – kérdezem kétségbeesve.
- Csak az eljegyzést bontom fel. És mivel nem veszel el…hazaköltözöm, nem helyes, hogy itt lakjak. – de…
Próbálom győzködni, hogy maradjon velem, mert én szeretem, és én tényleg azt akarom, hogy a feleségem legyen. Egyszerűen mindent úgy akarok csinálni, ahogy ő szeretné, és…ohh istenem…nem érti meg…Összepakolja az összes cuccát, és…és szomorúan viszem a szüleihez.
A következő hét abból áll, hogy alig látom…vagyis minden nap felhívom, és találkozunk, de ez nekem kevés. Annyira szeretném, hogy visszaköltözzön hozzám, és együtt tervezgessük tovább az esküvőt, de akárhányszor megkérdezem, hogy feljön e hozzám, nem a válasz…Szóval most újra a barátnőm…engedi, hogy megcsókoljam, hogy megöleljem, de néha olyan érzésem van, mintha csak egy farönköt ölelgetnék. Sosincs egy igazi mosolya felém, rideg lett, és ez nagyon fáj…
Ma is találkozunk, sétálgatunk, de most is olyan távolságtartó…hiába csókolhatom meg, akkor is az…
- Tényleg nem akarsz ma sem eljönni hozzám…hozzánk? Brooke, az még mindig a te otthonod is. – fogom meg a kezét a kocsiban.
- Nem akarok. Inkább letusolok, és lefekszem aludni. Fáradt vagyok. – Brooke…
- Hiányzol…Utálom, hogy nem ölelhetlek magamhoz esténként. – odahajolok hozzá, hogy megcsókoljam, de aztán kiszáll. Nem hiszem el…
- Ideje menned… - nem versz át, látom, hogy neked se jó ez így, de erőszakkal nem tehetem vissza a kocsiba, hogy „na akkor most jössz”…
- Rendben…akkor jó éjt… - mondom letörten, és várom, hogy adjon még egy puszit, mert eddig mindig kaptam, de most…most nem…
Int és bemegy a házba. Én nem is tudom, hogy mit csináljak…percekig ülök a kocsiban, és nézek utána. Reménykedem, hogy visszafordul, és beül a kocsiba, hogy menjünk haza…de nem jön. Beindítom a kocsit, és nagyot sóhajtva indulok el.
Már utálok hazajönni…minden olyan üres nélküle…mindenét elvitte, kivéve az albumot. Minden este ezt nézegetem a kanapén ülve. Nem tudom elhinni, hogy nem hiszi el, hogy én csak mindent úgy akartam, ahogy szeretné. Ha azt mondaná, hogy most, azonnal mennék, hogy feleségül vegyem…
Egyik este szintén hazaviszem kicsimet, aztán otthon az albumot nézegetem, és elegem van. Muszáj tennem valamit, hogy visszajöjjön hozzám. Feleségül akarom venni! Fogom az albumot, az éjszaka közepén kocsiba ülök, és átmegyek hercegnőmékhez, csak most a szüleihez…
- Zach…tisztában vagy vele, hogy hány óra van? – kérdezi kicsit mérgesen Brooke apja – Brooke már rég alszik, és nem hinném, hogy… - szóval nem ébredt fel, jól van…
- Ne haragudjon… - vágok közbe – Én most nem hozzá jöttem. – nagyot néz, de félreáll az útból, hogy bemehessek, és a nappaliban leülünk.
- Kérsz valamit inni? Sápadtnak tűnsz… - mondja Brooke anyja, de erre most én nem érek rá…
- Jól vagyok, köszönöm. – a mihez képest. Brooke apjához fordulok – Nem akartam megbántani azzal, hogy nem kértem engedélyt, hogy elvehessem a lányát. Mindennél jobban szeretem, és egyszerűen nem tudok élni nélküle…nem tudok aludni, és enni sem nagyon, mióta nincs velem…vissza szeretném kapni. – csuklik el a hangom – Szeretném az engedélyét kérni, és esküszöm, hogy a világ legboldogabb nőjévé teszem a lányát. – a sírás fojtogat, de tartom magam.
- Nem is tudom mit mondhatnék… - dől hátra a fotelben – Brooke már nem akarja az esküvőt. Megbántottad, és…
- Kérem… - a feleségére néz, aztán nagyot sóhajtva vissza rám.
- Rendben Zach…ha vissza tudod hódítani, részemről semmi akadálya. Az áldásomat adom rátok. – elmosolyodva állok fel, hogy kezet fogja vele.
- Köszönöm…nagyon köszönöm.
- De ha még egyszer így megbántod…
- Nem fogom. – szorítom meg a kezét – Elhoztam az albumot, és…és szeretném ha segítene nekem. Ugye segít? – kérdezem a remélhetőleg leendő anyósomtól.
Elmondom neki, hogy meglepetés esküvőt szeretnék Brooke-nak és láthatóan tetszik neki az ötlet. Az ruhával sincs gond, mert Brooke már azt is kiválasztotta, csak érte kell menni, és mindent lepakolhatunk majd nálam. A díszítéssel sem kell aggódnom, mert már azok is meg vannak tervezve. Amit még megtudok, hogy Brooke nem akarta, hogy feketében legyek az esküvőn, ezért szürkére vagy valami másra gondolt, hogy ne legyen gyászos megjelenésem, amit ezt velem akarta megbeszélni, de én mindent úgy szeretnék, ahogy ő. Nincs mit megbeszélni. De mivel nagyon késő van, és Brooke anyja is nagyon fáradt, hazamegyek, de megígéri, hogy segít nekem mindenben.
Másnap nem látom a szurkoló edzésükön hercegnőmet, és aggódni kezdek, úgyhogy miután vége az én edzésemnek, egy gyors tusolás után átmegyek hozzá. Az apja enged be, és azonnal felmegyek Brooke-hoz. Látom, hogy alszik…anyuja meg elmondja, hogy hőemelkedése van, és nem engedte el edzésre.
- Talán a sok sírástól van… - magyarázza.
- Sírástól? Miattam…? – nézek rá, de nem mond semmit, inkább kimegy. Apró puszikkal keltem fel – Szia hercegnőm. – mosolygok - Hogy vagy? – simítok végig az arcán.
- Jobban, de te…
- Nem voltál edzésen, és aggódtam…sajnálom, hogy miattam vagy rosszul. – mondom lehajtott fejjel, és fél perc múlva elkezdem levenni a nadrágomat.
- Mit csinálsz? – közben már be is bújok mellé az ágyba. Mikor beteg, tudom, hogy jobban igényli a szeretetet…olyankor mindig hozzám bújt.
- Csak szeretlek… - mosolyogva magamhoz húzom.
Először nem akar átölelni, de aztán megtörik a jég. Átölel, és mellkasomra hajtja a fejét. Nem mondunk semmit, csak simogatom a hátát, míg el nem alszik.
Késő délután ébred fel, és nem engedi, hogy itt aludjak. Hazaküld…de mielőtt kilépnék az ajtón, hátulról ölel át. Felé fordulok, és egy csókot nyomok a homlokára.
- Már nem is vagy meleg… - mosolygok rá – Viszont meg fogsz fázni, ha nem bújsz vissza az ágyba… - eléggé lehűlt a levegő…
- Vigyázz magadra. – mosolyog…úgy, ahogy szokott…ez nem műmosoly. Finoman megcsókol, és újra boldogság árad szét bennem.
- Szeretlek… - csókolom meg most én, kicsit hosszabban, magamhoz ölelve.
- Kezd sötétedni, menj… - szakítja meg a csókunkat, mellkasomon végig simítva.
Még egy puszit kapok, aztán megyek. Végre mosolyogva lépek be a házba, mert míg én Brooke-ra vigyáztam délután, anyuja megvett mindent, és elhozta ide. Persze a ruhát nem nézhetem meg, pedig erős a késztetés, de van itt egy üzenet…
„Ha megnézed a ruhát, én fogom lefújni az esküvőt.”
Ezt Brooke anyuja írta…nem fogom megnézni…
Másnap edzés előtt egy órával a pályán vagyok, mint mikor elkezdtünk járni. Leülök, és várom, hátha ő is jön…és jön. Mikor meglátom, a torkomban dobog a szívem, mert csak két nap van az évfordulónkig…és nagyon remélem, hogy az a nap lesz esküvőnk napja is…
- Szia… - mosolygok, és magamhoz ölelem – Hiányoztál. – temetem arcomat a hajába.
- Te is nekem… - csak öleljük egymást, aztán leülünk a fűbe.
Az ölembe húzva csókolgatom a nyakát és az arcát, kis idő múlva nevetve menekülne, de nem hagyom. Addig bírkózunk, míg fölé kerülök…Egy darabig csak nézünk egymás szemébe, aztán azon kapom magam, hogy csókolózunk. Végigsimítok combján, amit a derekamhoz emel, és fölsője alá is bekúszik a kezem. De mielőtt még nagyon belemelegednék a dolgokba, hirtelen ledönt magáról, és a csípőmre ül.
- Emlékeztetnélek, hogy a focipálya közepén vagyunk… - néz rám huncut mosollyal.
- Tudom…- combjába marva ülök fel hozzá, hogy megcsókoljam, utána átölelem.
Lassan szálingóznak az emberek az edzésre, úgyhogy nekünk is búcsúznunk kell…Lopok tőle egy puszit, és megyek a pályára, vagyis még Mandy megállít, hogy hogy haladnak az esküvő előkészületei. Elmesélek neki mindent, aztán megyek is az edzésre.
Tök jól megy most az edzés. Talán azért, mert hercegnőmmel megint kezd olyan lenni a kapcsolatunk, mint régen…igen, biztos, hogy ez adott ilyen löketet.
A vége felé, már ellazuljuk a dolgot, és leveszi mindenki a sisakját. Mikor repül felém a labda, felugrok érte, az egyik csapattársam meg a levegőben ugrik nekem, és telibe kapom fejjel a kapu tartóoszlopát. Nehezen, de felállok, és a fejemhez kapok…azt hallom, hogy mindenki a nevemet üvölti, de minden olyan homályos…a kezemre nézek, és látom, hogy vörös…vérzek…
Mikor kinyitom a szememet, az első akit megpillantok, az Brooke…
- Zach…Zach hallasz? – kérdezi könnyes szemekkel, mire bólintok, közben megnyomja a nővérhívót.
Egy doki is megjelenik, aki az életfunkciómat kezdi vizsgálni, meg még pár más vizsgálatot is elvégez. De nekem nem mond semmit, hanem kimegy. Mandy jön be, utána Brooke.
- Bátyó, a frászt hoztad ránk… - ül le az ágy melletti székre.
- Mióta fekszem itt? – kérdezem, és ülnék is fel, de Brooke nem engedi.
- Két napja…
- Akkor ma van a… - Brooke bólint. Tudja, hogy az évfordulónkra gondolok – Muszáj felkelnem…
- Nem. – teszi a mellkasomra a kezét, hogy ne is próbálkozzak, és leül mellém az ágyra – Elmentem pár cuccot hozni neked…Mandy nem akarta, hogy vele menjek, de mivel a szüleid itt voltak… - fogja meg a kezemet.
- Szóval láttál mindent… - mondom csalódottan, mert meglepetésnek szántam… - És mit szólsz hozzá?
|
| Saya | 2012. 08. 18. 21:41:55 | #22986 |
Karakter: Brooke Scott
Másnap egy kis családi összejövetelt szervezünk, szóval előtte van még mit készülődni, amiben Mandy és Nick is segít. Csak hát a fiúk nem veszik túl komolyan…
-Ti normálisak vagytok? Mi lenne, ha azt csinálnátok, amire kértelek benneteket? – nem hiszem el, hogy a tisztítóeszközökkel kell játszaniuk…Még jó, hogy rájuk néztem.
-Bocsi…? – persze Zach…
-Léci legyetek kész mire jönnek a szüleink… - ez nekem fontos, mit nem ért?
-Ne aggódj nem lesz baj. – mosolyogva átölel.
Mikor megérkeznek a szülők, még idegesebb leszek, pedig az ebéd egész jól sikerül, sőt a szülők is megvannak egymással. A desszert után megszorítom Zach kezét. Itt az idő.
-Nem csak azért hívtunk át benneteket, hogy megismerjétek egymást… - csend– Van egy bejelentésünk is. – Zach, segíts! Biztos azt hiszik, hogy terhes vagyok…
-Szóval…Megkértem Brooke kezét, és ő igent mondott. – rám mosolyog – És kitűztük az esküvő napját is. – Zach anyja láthatóan örül neki, az apám meg feltűnően nem.
-Zach, úgy örülünk nektek. – anyukája odajön megölelgetni minket– És mikor lesz a nagy nap?
-Három hét múlva…14-én. – mondom ki boldogan életem legboldogabb napjának időpontját.
-Micsoda? – apámnál végleg elszakad a cérna – Az áldásomat sem adtam, de már kitűztétek az esküvő időpontját!?
-Hát reméltük, hogy ez az áldásos dolog most megtörténik. – oh Zach…
-Eddig sem kedveltelek Zach…most még annyira sem. Nem adom áldásomat rátok. Brooke még fiatal, és nem is egy ilyen fiút képzeltem el a lányomnak… - feláll – Köszönjük a meghívást…Menjünk. –anyura néz, és elindul kifelé. Ezt nagyon nem így képzeltem el…
-Beszélek vele…ne aggódjatok. – jön oda anyu mosolyogva – Gratulálok nektek, és köszönjük meghívást. – kicsit elmegyünk anyuval beszélgetni.
- Én már akkor tudtam, mikor először láttam…mikor a kórházban vigyázott rád. – mondja Zach anyja, mikor visszaérek hozzájuk, vagyis, hogy tudta, hogy összeillünk. – Ne aggódj kedvesem, édesapád meg fog békélni.
-Köszönöm Mrs Williams…
-Akkor mi nem is zavarunk tovább… - mondja apukája.
A hosszú nap után, mikor már mindenki elment, zuhanyozni megyünk. Együtt bújunk ágyba, és most jobban szükségem van Zach ölelésére, mint valaha…
Pár nap múlva meglátogatom a szüleimet. Nem mondtam Zachnek, de titokban elkezdtem szervezni az esküvőnket. Azért titokban, mert még mindig nem békültek ki apuval, és néha látok valami furcsaságot Zach szemében ettől függetlenül is. Mintha ez egy jó indok lenne a lemondására…Anyu sokat segít, szinte már minden megvan, kivéve a vendégek meghívása. Persze a látogatásom igen csak hiábavaló volt, és én hülye, még Zachet is tesztelni akarom…
-Mondott valamit apud? – kérdezi, mikor hazaérek.
-Még mindig nem akarja…megbántva érzi magát, mert nem tőle kérdezted meg először, hogy elvehetsz e feleségül, és…hát…
-Nem kedvel, tudom…
-De ezen tudunk változtatni, csak kicsivel többet kell találkozunk vele… - mosolygok.
-Mert alig három hét alatt meg fog kedvelni? – meg sem próbálod?
-És…mi lenne, ha jövőre lenne az esküvő? –nem ezt akarod?
-Mi? Az apád miatt? Brooke…
-Miattam. – közelebb lépve az arcára simítom a kezeimet – Bármennyire is szeretnék már most a feleséged lenni, nem lehet, míg az áldását nem adta…Nekem ez fontos. Egy év nem változtat semmin. A menyasszonyod maradok. – vagy mondhatsz nemet is, harcolhatsz értem.
-Ha neked ez ennyire fontos… - tényleg Zach? Tényleg? Rendben. Megcsókolom.
-Köszönöm. – köszönöm, hogy igazoltad a gyanúmat.
-De van itt valami…Gyakoroljunk a nászéjszakára… - magához húz, és a nyakamba csókol.
-És ha a nászéjszakáig nem szeretkeznénk? – megérdemelnéd.
-Te most szívatsz? – kérdezi döbbenten.
-Képzeld el milyen vad éjszakánk lenne…
-Te meg azt képzeld el milyen hamar elsülnék, ha egy évig nem nyúlhatnék hozzád…betenném, és hoppá…Neeeem hercegnőm, ez nagyon rossz ötlet. – pedig tényleg vicces lenne – És különben is készültem egy meglepivel…még a családi ebéd utánra terveztem, de akkor már nem volt túl alkalmas… - a vendégszobához megyünk. Úristen…
-Ez most…komoly? –nézek rá döbbenten- Te egy…én nem is tudom, hogy mit műveltél a szobával…
-Nem tetszik? –kérdezi letörten- De, ha nem tetszik, mehetünk a hálószobába is. –mosolyog.
-Mondani akarok valamit…-becsukom az ajtót, mert idegesít.
-Én tényleg csak…-ne magyarázkodj már!
-Nem a szobáról. –szakítom félbe- Az eljegyzésünkről…-lemegyünk a nappaliba, és leülünk a kanapéra. Elé teszem az esküvői albumot, amibe anyuval vezettük az elintézett dolgokat. Átlapozza.
-Brooke…
-Igen, elkezdtem szervezni veled ellentétben. –sóhajtok- Hazafelé azon gondolkoztam, hogy megkérlek, hogy vigyél el messze, hogy szóljunk Mandyéknek, hogy legyenek a tanuk, és házasodjunk akkor is össze, ha senki nem akarja. Csak aztán…aztán megszólalt a fejemben a mi lenne, ha…Napok óta ki akartam ugratni a nyulat a bokorból, és ma sikerült is. Neked nem is fontos ez az esküvő…-könnybe lábad a szemem.
-De igen is fontos! Igaz, hogy aggódtam a korunk miatt, mert nagyon fiatalok vagyunk, de nagyon szeretlek, és igen is el akartalak venni feleségül. –mondja határozottan.
-Ennek semmi értelme. –leveszem a gyűrűmet, és a kezébe adom.
-Most szakítasz velem? –megijedtél, hogy nem lesz kit bevinni a vendégszobába?
-Csak az eljegyzést bontom fel. És mivel nem veszel el…hazaköltözöm, nem helyes, hogy itt lakjak.
Zach az este folyamán még próbál meggyőzni a maradásról, de nem maradok. Összepakolom minden holmimat, és hazavitetem magam. Nem tudnék úgy vele élni, mint eddig, hiszen jelenleg semerre sem tart a közös jövőnk, és most csak a barátnője vagyok. Furcsa mód az apám tesz egy nagyon nagylelkű gesztust. Azt mondja, hogy ha csak miatta bontottam fel az eljegyzést, és költöztem haza, ne tegyem meg…De most már késő…Ez már nem csak róla szól. Zachnek kényelmes volt az elhúzódó jegyesség, nekem meg megalázó és kínos…
Innentől kezdve a találkozásaink is azok. Minden nap felhív, és eljön értem, de én egyik nap sem megyek fel hozzá. Nem akarok vele lefeküdni. És ha mindez nem lenne elég, közeleg az évfordulónk is, a „majdnem esküvőnk” napja…Egy kicsit meghaltam azt hiszem…
Egyik este is hazahoz, és elég szörnyen érzem magam, mert ez a mai este is csak annyiból állt, hogy sétálgattunk, engedtem, hogy csókoljon, de még csak el sem tudtam mosolyodni úgy igazán. Nem tehetek róla, de utálok csak a barátnője lenni…
-Tényleg nem akarsz ma sem eljönni hozzám…hozzánk? Brooke, az még mindig a te otthonod is. –mondja a kocsiban a kezemet fogva.
-Nem akarok. Inkább letusolok, és lefekszem aludni. Fáradt vagyok. –felelem egyhangúan.
-Hiányzol…Utálom, hogy nem ölelhetlek magamhoz esténként. –közelebb hajol, és megcsókol, de nem válaszolok neki. Kiszállok az autóból.
-Ideje menned…-látszólag közömbös vagyok, de közben a hajamat piszkálom. Mindig a hajamat piszkálom, ha ideges vagyok…
-Rendben…akkor jó éjt…-szól ki a kocsiból várva, hogy esti puszit adok neki, de csak intek, és bemegyek a házba.
Mikor végre odajutok, hogy ágy, és akkor jöhet a szokásos vagy álomba sírom magam, vagy utálkozok Zach felett, anyu jön be a szobába. Egy bögre forró csokit hoz, mint mindig, mikor kislányként valamiért szomorú voltam. Ebből is tudja, hogy most nagy a baj, mert még az sem kell. Beszélgetni kezdtünk…
-Azt hittem, hogy minden rendben…-mondja mellém ülve, mert már az ágyban fekszem. Simogatja a fejemet, mintha még tényleg kicsi lennék.
-Én is…-felülök- Tudom, hogy nem veled kéne ezt megbeszélnem, csak…-zavarban vagyok- Amikor először lefeküdtünk…jó volt, csak nem mondta, hogy szeret. Aztán még egyszer lefeküdtem vele, de még akkor sem, sőt Mandynek azt mondta, hogy nincs is belém zúgva. –anyu csak döbbenten néz- Azt hiszem, hogy akkor szakítanom kellett volna vele, csak az a baj, hogy én úgy szeretem…-lehajtom a fejemet.
-Tudod kicsim, mi nők hajlamosak vagyunk száz százalékot beleadni már egy kezdődő kapcsolatba is, míg a férfiak talán évek múlva sem. Ahogy kivettem a szavaidból, Zach nem veszi annyira komolyan ezt a kapcsolatot, mint te, és ezért sem érett meg a házasságra. Természetes, hogy csalódtál. –ad egy puszit a homlokomra- Viszont ez nem zárja ki, hogy jövőre sem lesz készen rá…Hol van az esküvői albumkád? Megnézzük, hogy jövőre mit nem kell belőle már megcsinálni, rendben? –aranyos, hogy vigasztalni próbál, de…
-Nála hagytam az albumot. Képtelen voltam magammal hozni ezek után, de kidobni sem akartam. Amúgy sem akarom, hogy bármi a felbontott jegyességemre emlékeztessen, szóval biztos, hogy jövőre nem csinálnám ilyenre az esküvőmet. Ezzel csak annyi a baj, hogy számomra ez lett volna a tökéletes esküvő…-sóhajtok- Az sem biztos, hogy jövő ilyenkor még együtt leszünk. Néha arra gondolok, hogy mi van, ha éppen most is valaki mással van? Mert tudod…azt hiszem, hogy elveszítettük egymást…-a párnámba fordulok, és anyu hiába vigasztal, csak sírok és sírok…
Ahogy múlik az idő, egyre rosszabb…Csak számolom a napokat, és mindjárt itt az évfordulónk napja. Nem akarom megünnepelni, semmi ünnepelnivaló nincs benne. Nem akarom elvetetni magam, mert ez most már erőltetett lenne, és folyton az járna a fejemben, hogy ezt csak én akartam, de…nem tudom, hogy mi lenne az a dolog, ami miatt még jól érezhetném magam azon a napon. Napok óta szomorú vagyok, és ezen senki nem tud semmivel sem segíteni. Kezdenek nekem is hiányozni az összebújós esték, a csókok, a simogatások…de…de a leginkább az, hogy szeretve legyek…
|
| Garfield | 2012. 08. 07. 23:53:10 | #22739 |
Karakter: Zachary Williams
- Brooke…nem beszélhetnénk ezt meg? – kérdezem, mikor már felfelé megyünk a lépcsőn.
- Mégis mit? – fordul felém mérgesen - Hogy az egyik szerelmem elvette tőlem a másikat? Tudod te, hogy mit jelent nekem a sport? Te meg nevetve lenyomsz a földre? Megalázol és még ki is nevetsz? – hercegnőm…
- És mégis sokkal jobb vagy, mint én pont ezért, mert nő vagy… - ölelem magamhoz - Az edzőm szerint ez a szerencsém…Először is a csapatod béna... Neked kell mindenkire figyelned…futó vagy, mégis minden szerepet megpróbálsz betölteni, így már persze, hogy nem jut elég energia a saját posztodra. Ráadásul feleslegesen hozol áldozatokat, mert a többiek annyira bénák, hogy csapatnak sem nevezném őket. – jajj még nem fejeztem be, nem szabadulsz tőlem, hiába próbálsz menekülni a karjaimból - Annyi mindenre tudsz figyelni, olyan jól játszol…de nem vagy erősebb nálam… - és pont.
- De az vagyok! Ha akarok, az vagyok! – még a kezemből sem tudsz kiszabadulni…
- Nem vagy az, és ezt fogadd el! – mielőtt bármit mondana, megcsókolom, aztán folytatom - Erősnek kell lennem, hogy mindentől megvédjelek, ha kell. Nem kell többé erősnek lenned, mert itt vagyok én, és neked el kell fogadnod, hogy van egy erős vőlegényed, akinek ciki lenne, ha gyengébb lenne, mint a barátnője… - mosolygok rá - Nagyon jó vagy a pályán, büszke voltam rád… - na erre már ő is mosolyog.
- Tényleg? – mosolyogva bólintok - És…és szerinted tudnék neked is újat mutatni? – hát…
- Lehet, hogy nem csak a pályán… - combjára simítom egyik kezemet, mert már valahol nagyon máshol kalandozik a fantáziám - Be akartam menni az öltözőbe, mikor zuhanyoztál, de nem voltál egyedül… pótoljuk?
- Igen… - harap finoman a fülembe, amitől kiráz a hideg, és a szobánk felé kezd húzni.
Úgy kívánom, hogy egyszerűen most nem nincs energiám az előjátékra. Az ágyhoz érve megcsókolom, aztán leveszem róla a nadrágját, és a tangáját, aztán nyelvemmel veszem kezelésbe. Mégsem vághatom bele magam semmi előkészítés nélkül…Közben kicsim leveszi a maradék ruháját, sőt még engem is félbeszakít, hogy levegye rólam a mezemet. De folytatom amit elkezdtem, közben a hátamat karmolja élvezetében…
- Nem vetkőzöl le, hogy kényelmesebb legyen? – kérdezi egyik ujjamat a szájába véve, és míg azt figyelem mit művel az ujjammal, amit csinálhatna inkább a farkammal, addig én ujjaimmal hajszolom a csúcs felé.
De nem vetkőzöm, míg el nem megy, ami pár perc múlva be is következik. Végigkarmolja a hátamat, felnyögve, aztán hanyatt vágódik a párnák közé. Tudom, sokszor mondtam már, de annyira gyönyörű ilyenkor…
Míg kicsit kifújja magát, gyorsan levetkőzöm. Mire leveszem a boxeremet, hercegnőm már az ágy tövében térdel és először csak simogatja, aztán szájába is veszi merevedésemet. Mikor már majdnem elmegyek, mellei közé vesz és köztük mozogva élvezek el én is.
Nem is kell, hogy pihenjek, elég ránéznem és állok mint a cövek. De csak szórakozik velem, simul hozzám, csókolgat, aztán az ágyra hasal. Én meg rá…végigcsókolom a hátát, a kerek popsiját, amibe bele is harapok. Olyan finom…
- Zach… - átölelem a derekát.
- Ne félj…csak hátulról csinálom, de ott, ahol szereted. – nyugtatom meg a nyakába csókolva. Még se lehetett valami jó neki hátulról…
- Csináld… - sóhajtja és lassan bele is csusszanok kicsimbe.
Mikor tövig merülök benne, felnyögve kapaszkodik az ágy támlájába. A kezére teszem a kezeimet és mozgásba lendülök. Egyre gyorsabban és mélyebben mozgok, közben ott csókolgatom ahol csak érem…Közben harapdálja a kezemet élvezetében és hátrahajol egy-egy csókért. Annyira rá vagyunk kattanva a másikra, hogy nem kell sok, hogy mindketten elmenjünk…
Reggel hercegnőm kicsit betegen ébred. Az este még egyszer elkaptam egy körre, aztán pancsi után az ablak elé állt…hiába mondtam, hogy nem kéne. Meg is fázott.
Estére elígérkeztünk, húgomékkal mennénk bulizni, amit szeretnék lemondani, most, hogy hercegnőm beteg, de nem engedi. Estére jobban lesz…azt mondja…Szóval este megyünk abba a clubba, amit Mandy kiszemelt. Brooke kcisit sportosabban öltözik fel, mint szokott, ami nekem nagyon bejön. Sportos, mégis szexi…imádom!
Jó, kis hangulatos ez a parti klub. Ahogy leérünk, már meg is találjuk Mandyéket. Elvileg bulizni jöttünk, de nekem tökéletes buli az, hogy hercegnőmmel leülünk egy kis sarokban és csókolózunk. Persze húgomnak mindent meg kell rontania, és elrángatja kicsimet innivalóért. Jönnek vissza, és épp leteszik az innivalókat, mikor…
- Mandy, Zach! – Vanessa?
- Nessa…tényleg te vagy az? – kérdezi Mandy miután Nessa egy puszit ad az arcára.
- Igen. Most jöttem haza Európából, legutóbb Párizsban voltam fotózáson, de most itt van pár napos munkám, szóval rögtön jöttem. – magyarázza, aztán rám néz - Hát nem is üdvözölsz? – ja hát…
- De, persze…szia… - én köszönésnek egy apró ölelést gondoltam, de ahogy felállok, a nyakamba csimpaszkodik…ez most így elég kínos. Gondolom, hogy Brooke sem örül ennek…
- Hiányoztál… - hát rendben… - A többieket még nem ismerem… - csakhogy elengedsz…
- Ő Nick, a barátom, ő pedig…
- Brooke vagyok, Mandy osztálytársa. – mutatkozik be hercegnőm, Mandy szavába vágva.
- Én meg Vanessa, a majdnem volt sógornője. – hogy micsoda!? Kissé távol álltunk mi attól…
- Brooke a menyasszonyom. – állok kicsim mellé, és Nessa máris nem mosolyog…
- Tényleg? Akkor tartozom egy magyarázattal…Zach és én együtt jártunk, de semmi több. Nem kérte meg a kezemet és mindez hosszú évekkel ezelőtt volt. Szóval én… - kezd el magyarázkodni, de Brooke közbe vág.
- Oké, semmi gond. Ismerem őt, bízom benne… - ez jól esik hercegnőm.
Nessa leül mellénk, és elkezdődik a sztorizgatás. Hát remélem, hogy Brooke nem fog kiakadni ezektől a kis sztoriktól. Kínosan nevetgélek a többiekkel, hát nem így képzeltem el ezt az estét…jobb lett volna otthon maradni…
- És arra emlékeztek, mikor Mandy jött át hozzám, és neki nyitottam meztelenül ajtót Zach helyett? – újabb kínos nevetés, aztán…Brooke kezében eltörik a pohár. Jó ég…
- Brooke! Jól vagy? Vérzel… - kapnék oda ijedten, de…
- Hazamegyek. Nem vagyok jól…Sziasztok… - elindul kifelé.
Gyorsan elköszönök mindenkitől, Mandy még a lelkemre köti, hogy hívjam fel, hogy mizu van, aztán Brooke után megyek. Már az utcán van mire utolérem.
- Brooke, várj! – ölelem át hátulról, aztán elé lépek és megnézem a kezét. Még mindig vérzik…mivel más nincs amivel beköthetném, leveszem a pólómat és szépen bekötöm a kezét - Beviszlek a kórházba, hogy kitisztítsák a kezedet. – muszáj lesz, nehogy elfertőződjön…
- Nem kell… - sóhajtja…Már hogyne kéne!
- Haragszol? – kérdezem a kezét tartva. Egy, hogy ne lógassa, kettő, hogy ne tudjon faképnél hagyni…
- Nem, csak… - újabb sóhaj - Az a lány egy modell, szóval szépnek kell lennie, bár én csak azt látom, hogy egy kis ribanc… - te most…
- Féltékeny vagy? – fejezem be hangosan a kérdést. Az arcához hajolok, hogy rám nézzen, de elkapja a tekintetét - Brooke, te már nem a barátnőm vagy, hanem a menyasszonyom, ami azt jelenti, hogy hamarosan a feleségem is…ideje lesz felnőni kis butám… - nevetek.
- Mit nevetsz? Szebb nálam? Még mindig tetszik, nem? – tényleg féltékeny…el sem hiszem.
- Te…csak te tetszel, imádlak, szeretlek, megőrülök érted… - nyakába csókolok, aztán rá nézek, majd megcsókolom.
- De… - nincs de…
- Te sokkal szebb vagy, hát nem látod? – hát akkor felvilágosítalak - Ezek a szemek, a szád…úgy imádom csókolni… - meg is csókolom, közben kezem megindul testén - a melleid…először azt hittem, hogy nem is lehetnek igaziak, olyan tökéletesek…a feszes hasad, a hosszú combjaid, és… - megállítja kezemet, mikor lábai közé csúsztatnám a kezemet…
- Elég! – ellöki a kezemet. Látom, hogy zavarban van, de én csak mosolygok…szerintem ő is tudja, hogy azt akartam mondani, hogy imádok nyalakodni… - Zach, meglátnak… - engem nem zavar, de ha téged igen…
- Akkor menjünk haza. – finoman magamhoz ölelem…azt hiszem megnyugodott - De előtte… - a kezére nézek.
- Rendben van. – helyes.
Elviszem a korházba, ahol kitisztítják a sebet és be is kötözik. Nincs semmi komoly baja…de még mindig nem értem…összeroppantotta a poharat a kezében!? Ennyire dühös lett volna? Akkor…ezek szerint én vagyok a nyugtatója, ahogy ő az enyém…
- Tudod, hogy mire gondoltam? – csüccsen az ölebe pancsi utána, és az után, hogy felhívtam Mandyt - Arra, hogy kitűzhetnénk az esküvő időpontját… - mosolyog.
- Komolyan? – bólint - Ez nagyon jó ötlet! – csókolom meg örömömben - Mi lenne, ha az évfordulónkon házasodnánk össze? – szerintem tök jó lenne…
- De hát az egy hónapon belül lesz… - bizony…
- Megijedtél? – simítok végig az arcán.
- Én? Nem… - aha…persze… - Akkor…14-e?
- Igen, 14-e… - újabb szenvedélyes csók.
Szóval durván három hét…nagyon várom már, de kicsit félek is. Végülis hercegnőm még fiatal…nem mintha én nem lennék az, de meg sem fordulna a fejemben, hogy nemet mondjak…
Másnap szervezünk kicsimmel egy családi ebédet, ahova áthívjuk Brooke szüleit és az én szüleimet is, na meg Mandy is hivatalos, szóval jön Nick is. Nem is bánom, nem lesz így olyan feszült a légkör és kínomban nem fogok hülyeségeket beszélni, mert hajlamos vagyok rá…Bár ez még így sincs kizárva…
Mandy és Nick már reggel beállítanak, hogy segítsenek a főzésben. Rendes tőlük. Nem idegen a konyha, simán elfőzőcskézek, de az is igaz, hogy mióta hercegnőmmel lakok, nagyon ritkán főzök.
Brooke kicsit meg is könnyebbül, hogy nem mindent neki kell csinálnia. A baj csak annyi, hogy mi Nick-kel ki vagyunk zavarva a konyhából, és takarításra vagyunk ítélve. De lényeg az, hogy jól elbaromkodunk…
Én ablakot pucolok, Nick meg porszívózik. Legalábbis ez a terv…de mi fogjuk a szivacsot, és a porszívó csövét…hercegnőmék meg pont akkor lépnek be a nappaliba, mikor nekiállunk baseball-ozni.
- Ti normálisak vagytok? – hát azt hiszem Brooke kicsit kiakadt… - Mi lenne, ha azt csinálnátok, amire kértelek benneteket? – okéoké…
- Bocsi…? – mézek rá kínosan.
- Léci legyetek kész mire jönnek a szüleink… - nagyon feszült.
- Ne aggódj nem lesz baj. – mosolyogva átölelem.
Bár az is igaz, hogy hercegnőm apja nehéz este lesz. Még mindig neheztel, mert Brooke velem lakik...vagyis hát gondolom, hogy aért mérgesek, mert veszekedés miatt költözött ide. De lehet az se tett jót az apjával való kapcsolatomnak, hogy képes lettem volna péppé verni, ha bántja kicsimet…igen, ez elég valószínű…
Viszont most már tényleg jó fiúk vagyunk, és csináljuk a dolgunkat, és Nick megterít, mert én még meglepit csinálok Brooke-nek, már itt is vannak a szülők. Most találkoznak először, és rögtön egy bejelentés. Elég húzós ebédnek néz ki, de próbálok higgadt maradni, mert látom, hogy hercegnőm ideges…
Az első lépésen legalább már túl vagyunk. Jól kijönnek egymással a szüleink, és a ebéd is jól telik. Viszont a desszert után kicsim megszorítja a kezemet…értem én, most kell bepánikolni…
- Nem csak azért hívtunk át benneteket, hogy megismerjétek egymást… - kezd bele hercegnőm, mire tök csönd lesz – Van egy bejelentésünk is. – néz rám. Most akkor nekem kell folytatni? Hát jó…
- Szóval…Megkértem Brooke kezét, és ő igent mondott. – mosolygok rá – És kitűztük az esküvő napját is. – látom, hogy anyu szeme könnybe lábad a meghatódottságtól, Brooke apja meg ledöbben.
- Zach, úgy örülünk nektek. – anyu meghatódva ölel meg minket – És mikor lesz a nagy nap? – kérdezi izgatottan.
- Három hét múlva…14-én. – mondja mosolyogva hercegnőm.
- Micsoda? – fakad ki az apja – Az áldásomat sem adtam, de már kitűztétek az esküvő időpontját!? – hát most erre mit mondjak?
- Hát reméltük, hogy ez az áldásos dolog most megtörténik. – mondom poénkodva, de látom, nem jött be a feszültségoldás…
- Eddig sem kedveltelek Zach…most még annyira sem. Nem áldásomat rátok. Brooke még fiatal, és nem is egy ilyen fiút képzeltem el a lányomnak… - feláll – Köszönjük a meghívást…Menjünk. – néz a feleségére, aztán elindul kifelé. Döbbenten állok, kicsimet meg látom, a sírás fojtogatja…mikor megölelném, anyuja jön ide hozzánk.
- Beszélek vele…ne aggódjatok. – mosolyog ránk bíztatóan – Gratulálok nektek, és köszönjük meghívást. – a vállamra teszi a kezét, aztán kicsit félrevonul a lányával. Én meg leülök…
- Hát…legalább ti örültök nekünk… - az asztalra könyökölök, és arcomat a kezeimbe temetem.
- Minden rendben lesz… - én is ebben reménykedem anyu…
- Gondolod? – próbálok mosolyogni, de ez most nehéz.
- Biztos vagyok benne. – mosolyog – Nem tudom, miért nem kedvel téged Brooke apja, de be fogja látni, hogy ti egymáshoz tartoztok. – közben Brooke is visszajön és leül mellém – Én már akkor tudtam, mikor először láttam…mikor a kórházban vigyázott rád. – mosolyog anyu hercegnőmre – Ne aggódj kedvesem, édesapád meg fog békélni.
- Köszönöm Mrs Williams…
- Akkor mi nem is zavarunk tovább… - mondja apu.
Kikísérjük őket, Mandy még alaposan megölelgeti kicsimet, aztán mennek.
Nem tudom mit csináljak, vagy mondjak, nem akarom elpoénkodni, mert még azt hinné, nem is akarom az esküvőt. Pedig de…
Este együtt zuhanyzunk aztán ágyba bújunk. Hercegnőm a mellkasomon pihen és a derekamat öleli. Szeretem mikor így hozzám bújik. Ilyenkor olyan jó lenne, ha megállna az idő…De így a meglepinek is lőttek. Pedig direkt kicseréltem a vendégszobába a sima égőket pirosra, hogy legyen egy kis hangulatvilágítás, és behűtöttem egy pezsgőt is. Azt hittem minden klappolni fog, és ünnepelhetünk…
Pár nap múlva kicsim még mindig nem kezdte meg az esküvő szervezését…anyuék meg engem basztatnak, hogy van e valami fejlemény. De hogy mondjak nekik bármit is, mikor én se tudok semmit!?
- Mondott valamit apud? – kérdezem, csak mert ma náluk volt…
- Még mindig nem akarja…megbántva érzi magát, mert nem tőle kérdezted meg először, hogy elvehetsz e feleségül, és…hát…
- Nem kedvel, tudom…
- De ezen tudunk változtatni, csak kicsivel többet kell találkozunk vele… - mosolyog.
- Mert alig három hét alatt meg fog kedvelni? – nézek rá értetlenül.
- És…mi lenne, ha jövőre lenne az esküvő? – tessék?
- Mi? Az apád miatt? Brooke…
- Miattam. – vág közbe. Közelebb lép hozzám, és arcomra simítja a kezetit – Bármennyire is szeretnék már most a feleséged lenni, nem lehet, míg az áldását nem adta…Nekem ez fontos. – néz a szemembe – Egy év nem változtat semmin. A menyasszonyod maradok. – mosolyog.
- Ha neked ez ennyire fontos… - finom csókot kapok.
- Köszönöm. – igazán nincs mit…vagyis…
- De van itt valami… - mosolygok – Gyakoroljunk a nászéjszakára… - derekánál fogva húzom magamhoz és csókolok a nyakába.
- És ha a nászéjszakáig nem szeretkeznénk? – mivan????
- Te most szívatsz? – nézek rá döbbenten.
- Képzeld el milyen vad éjszakánk lenne… - aha…
- Te meg azt képzeld el milyen hamar elsülnék, ha egy évig nem nyúlhatnék hozzád…betenném, és hoppá…Neeeem hercegnőm, ez nagyon rossz ötlet. – most mit kuncogsz!? – És különben is készültem egy meglepivel…még a családi ebéd utánra terveztem, de akkor már nem volt túl alkalmas… - a vendégszobához vezetem és felkapcsolom a villanyt. Piros fény, piros ágynemű…olyan lett mint egy kéjbarlang…
|
| Saya | 2012. 06. 06. 18:29:52 | #21378 |
Karakter: Brooke Scott
-Komolyan? –mosolyogva még jobban magához húz- Azért, mert betépve aranyos is voltam veled? Bakker akkor ma részeg leszek, és holnap már a feleségem leszel…-nevet.
-Menj a fenébe…-ellököm magamtól, mert egyáltalán nem vicces. Fel akarok kelni, de nem enged. Kicsit birkózunk, mire aztán le tud nyomni az ágyra.
-Csak vicceltem hercegnőm…-mosolyog a szemembe nézve.
-Elég hülye vicceid vannak. El se tudod képzelni, mennyire aggódtam miattad tegnap, erre meg…-megcsókol.
-Nem gondoltam komolyan. –simogatja az arcomat- A világ legboldogabb emberré tettél az előbb, hogy azt mondtad a feleségem akarsz lenni. Mindennél jobban szeretlek…-lágy csókot kapok- Akár már holnap elvennélek feleségül, és akkor már senki nem választhatna el minket. –újabb csókok következnek. Lassan feltolja a felsőmet, és csókolgatni kezdi testemet.
-Zach…-eltolom- Mi lenne, ha lezuhanyoznánk? Este örültem, hogy le tudtalak fektetni, nemhogy megfürdesselek…
-Most? Miért, büdös vagyok? –kérdezi nevetve. Csak a buliból maradt cigi füstöt érzem, de az is elég.
-Ne legyél már megint hülye…Inkább gyere. –kihúzom magammal.
Meztelenül állunk be a víz alá, Zach meg magához ölel. Jó hozzá bújni…Az arcomra csúsznak kezei, és mélyen a szemembe néz.
-Te vagy a legcsodálatosabb nő a világon…sose szerettem senkit úgy, mint téged. –édes…Muszáj megcsókolnom.
Mosolyogva fürdetem meg őt, minden egyes porcikáját odafigyeléssel mosom meg. Különösen nagy gondoskodással időzök férfiasságánál, de mivel érzem, hogy kezd nagyon merev lenni, inkább áttérek lábaira. Ő is megmos engem, aztán felkap és bevisz a szobába. Az ágyra téve fölém kerül és megcsókol, majd szemembe néz. Nyakamat csókolja végig, de jobban élvezem, mikor melleimet kényezteti. Hasamon keresztül jut egyre lejjebb, míg végül nyelvével kezd kényeztetni. Nem akarok elmenni, még nem…de hiába próbálom eltolni, ő csak folytatja. Ha ezt akarja, legyen…Ellazulok, majd pár perc múlva elélvezek vállaiba marva. Fölém mászva újra szemeimbe néz, majd mosolyogva megcsókol és belém hatol. Szegény kis Zach, neki is több járna…
Ledöntöm magamról, fölé kerekedek. Fenekembe mar, de erősebben megszívom a nyakát, hogy maradjon nyugton. Mindenhol csókokkal borítom, közben kezemmel kezdem merevedését simogatni, aztán számba csúsztatom. Mit meg nem teszek érte…Igazából sosem szerettem ezt a szeretkezés utáni orális szex dolgot, sőt az orális szex utáni csókokat sem, de amióta Zach-hel vagyok, minden más. Megtanított szeretni mindent, és kellő technikákkal le tudtam dönteni saját korlátaimat is. Ki hitte volna, hogy valaha belemegyek a popsi szexbe is… Zach, te kis szemét, a fertőbe rántasz és én élvezem…
Mielőtt elmenne, lassan fölé térdelek, és szépen magamba is fogadom. Miközben meglovagolom a combjaimat és a fenekemet markolássza. Isteni, és nem kell sok az újabb orgazmusig…
Mikor felkelek, kicsit rendbe hozom magam. Muszáj lemennem a nappaliba, fel kell takarítanom Zach tombolása után. Épp söprök, mikor…
-Ezt meg hogy sikerült…? –mármint, hogy TE hogy verted le a tv-t?
-Nekem? –erre sem emlékszel, és még csak Mandyék sem mondták el?- Te lökted le tegnap este…
-Komolyan? De…Hagyd, majd én megcsinálom. –kiveszi a kezemből, és összesöpri ő.
Másnap edzésre megyünk, de nem akármilyenre. Ma Zachék csapatával gyakorolhatunk együtt. Nehéz lesz, de kell a gyakorlás. A csapatunkat nem veszik elég komolyan, és így a lányok is kezdenek eltunyulni…még én is a fejsérülésem óta…
Zach viszont elég komolytalanul veszi az egészet, túl könnyen átjutok rajta…
-Te mit csinálsz? –ideges vagyok, megaláz- Mi lenne, ha normálisan játszanál!!? Nem vagyok cukorból…-és még mosolyog is?- Most meg mit mosolyogsz?
-Többet nem fogsz átmenni azon a vonalon…-meglátjuk…
Zach innentől kezdve komolyan veszi a játékot, és mindig elkap. Hazafelé végig ezen agyalok a kocsiban…
-Brooke…nem beszélhetnénk ezt meg? –kérdezi Zach, mikor már felfelé megyünk a lépcsőn.
-Mégis mit? –fordulok felé ingerülten- Hogy az egyik szerelmem elvette tőlem a másikat? Tudod te, hogy mit jelent nekem a sport? Te meg nevetve lenyomsz a földre? Megalázol és még ki is nevetsz?
-És mégis sokkal jobb vagy, mint én pont ezért, mert nő vagy…-magához húz- Az edzőm szerint ez a szerencsém…Először is a csapatod béna... Neked kell mindenkire figyelned…futó vagy, mégis minden szerepet megpróbálsz betölteni, így már persze, hogy nem jut elég energia a saját posztodra. Ráadásul feleslegesen hozol áldozatokat, mert a többiek annyira bénák, hogy csapatnak sem nevezném őket. –ki akarom rángatni magam a karjai közül, de nem engedi- Annyi mindenre tudsz figyelni, olyan jól játszol…de nem vagy erősebb nálam…
-De az vagyok! Ha akarok, az vagyok! –most már tényleg mennék, de nem enged, még jobban megszorít.
-Nem vagy az, és ezt fogadd el! –csókjával fojtja belém a szót- Erősnek kell lennem, hogy mindentől megvédjelek, ha kell. Nem kell többé erősnek lenned, mert itt vagyok én, és neked el kell fogadnod, hogy van egy erős vőlegényed, akinek ciki lenne, ha gyengébb lenne, mint a barátnője…-mosolyodik el- Nagyon jó vagy a pályán, büszke voltam rád…-még jobban elmosolyodik, és egy kicsit már én is.
-Tényleg? –mosolyogva bólogat- És…és szerinted tudnék neked is újat mutatni?
-Lehet, hogy nem csak a pályán…-egyik keze combomra csúszik- Be akartam menni az öltözőbe, mikor zuhanyoztál, de nem voltál egyedül…-hát igen, szép lett volna, ha a csapat és a húgod előtt dugsz meg…uhh…-pótoljuk?
-Igen…-harapok bele a fülébe, és elkezdem a háló felé húzni.
Annyira fel van tüzelve kis tigrisem, hogy az ágyhoz élve rögtön letámad. Csókolózunk, aztán felülök, de mielőtt nagyobb vetkőzésbe kezdenék, leveszi a nadrágomat, a tangámat, és nyalni kezd.
Miközben tovább folytatja, leveszek magamról mindent. Sikeresen leveszem róla is a mezét, és míg élvezem azt, amit csinál, türelmetlenül kezdem karmolgatni a hátát.
-Nem vetkőzöl le, hogy kényelmesebb legyen? –kérdezem egyik ujját szopogatva, míg másik kezével a csúcs felé hajszol. Addig nem is csinál semmit, míg a mennyekbe nem repít. Felnyögve karmolom végig még egyszer lágyan a hátát, aztán úgy esek vissz a párnák közé, mint egy könnyű tollpihe.
Míg én pihenek, Zach is levetkőzik. Mosolyogva ülök fel, és elkezdem simogatni merev tagját. Mivel Zach az ágy előtt áll, elég csak letérdelnem az ágy végébe. Egyik kezemmel támasztom magam, másikat ütemesen mozgatom rajta, míg nem a számmal is kezelésbe veszem. Mivel tudom, hogy tigrisem mennyire odavan a melleimért, azok segítségével fejezem be kielégítését…
Játszunk egymással, simulok hozzá, csókolgatom, aztán az ágyra hasalok, és ő rám fekszik. Végig csókolja a hátamat, sőt a fenekemet is, amibe bele is harap.
-Zach…-mindkét kezét derekam köré fonja.
-Ne félj…csak hátulról csinálom, de ott, ahol szereted. –mondja nyakamba csókolva.
-Csináld…-sóhajtom, mire lassan belém hatol. Felnyögve kapaszkodom meg az ágy támlájában, tigrisem meg az én kezemre teszi az övéit, és úgy kezd el egyre gyorsabban és mélyebben mozogni bennem. Imádom, hogy simogat, hogy csókol, miközben hol a kezét harapdálom, hol hátra hajolok egy-egy csókért. Nem kell sok egyikünknek sem az orgazmushoz…
Másnap fáradtan és betegen kelek. Mivel az este még egyszer szeretkeztünk, zuhanyzás után kiálltam az erkélyre, mert melegem volt, biztosan ott fázhattam meg. Viszont már megígértük Mandyéknek, hogy este lemegyünk velük az egyik klubba, szóval addig össze kell szednem magam valahogy. Zach le akarja mondani a programot mondván, hogy inkább ápolgat, de szerintem vagyok olyan jól, hogy ne legyen baj. Mivel a partra megyünk le, inkább csak kényelmesen öltözök fel, ami Zachnek nagyon tetszik.
A klubban hamar megtaláljuk Mandyéket. Egész jó hely, kellemes a zene, nincsenek is sokan, csak kicsit meleg van, de hát…a parton vagyunk…Igaz, hogy szórakozni jöttünk le, de mi egész este az egyik sarokba csókolózunk tigrisemmel. Mandy végül csak elrángat, hogy legalább innivalóért menjünk el. Épp az italokat tesszük le, mikor egy csinos lány jelenik meg mögöttünk.
-Mandy, Zach! –köszön rájuk vidáman, aztán Mandy arcára nyom egy puszit.
-Nessa…tényleg te vagy az? –szóval Mandy tényleg ismeri.
-Igen. Most jöttem haza Európából, legutóbb Párizsban voltam fotózáson, de most itt van pár napos munkám, szóval rögtön jöttem. –mosolyogja, aztán Zachre néz- Hát nem is üdvözölsz?
-De, persze…szia…-feláll, hogy köszönjön neki, mire a lány a nyakába csimpaszkodik.
-Hiányoztál…-mondja a lány, engem meg nagyon zavar, ahogy Zach szemébe néz- A többieket még nem ismerem…-néz körbe.
-Ő Nick, a barátom, ő pedig…-kezdi Mandy a bemutatást, de közbevágok.
-Brooke vagyok, Mandy osztálytársa. –mosolyogva felé nyújtom a kezemet.
-Én meg Vanessa, a majdnem volt sógornője. –mondja nevetve, mire lefagy az arcomról a mosoly.
-Brooke a menyasszonyom. –áll mellém Zach, mire a lány arcáról is lefagy a mosoly.
-Tényleg? Akkor tartozom egy magyarázattal…-mondja Vanessa- Zach és én együtt jártunk, de semmi több. Nem kérte meg a kezemet és mindez hosszú évekkel ezelőtt volt. Szóval én…
-Oké, semmi gond. Ismerem őt, bízom benne…-téged pedig legszívesebben…Na jó, nyugi Brooke, nem ér annyit.
Kiderül, hogy Nessa fotómodell, aki a világot járja, és az is, hogy nem voltak sokáig együtt. Előfordul, hogy összefutunk a párunk exével, de nem hinném, hogy mindennapos, hogy a lány egy modell…Szóba jönnek a régi emlékek, mivel a lány közben leül mellénk. Csendben iszogatom a narancslevemet, pedig most jól jönne valami erősebb, de nem lehet, bevettem indulás előtt egy gyógyszert a megfázásomra. Nem fogom sokáig bírni, főleg, hogy…
-És arra emlékeztek, mikor Mandy jött át hozzám, és neki nyitottam meztelenül ajtót Zach helyette? –miközben a többiek nevetnek, addig az én kezemben szilánkosra törik a pohár.
-Brooke! Jól vagy? Vérzel…-nézi ijedten Zach a kezemet, és a többiek is aggódva figyelik, hogy mi történt. Túl sok ez nekem…először Meg, most Vanessa…Ki a következő?
-Hazamegyek. –felállok- Nem vagyok jól…Sziasztok…-elindulok kifelé.
Zach az utcán ér csak utol.
-Brooke, várj! –hátulról ölel át. Aztán elém lép, gyengéden megfogja a csuklómat, és jobban megnézi a kezemet. Leveszi a pólóját, és azzal köti be. –Beviszlek a kórházba, hogy kitisztítsák a kezedet.
-Nem kell…-sóhajtok.
-Haragszol? –kérdezi, de még mindig tartja a kezemet, hogy ne lógassam.
-Nem, csak…-újabb sóhaj- Az a lány egy modell, szóval szépnek kell lennie, bár én csak azt látom, hogy egy kis ribanc…-mérgelődöm.
-Féltékeny vagy? –az arcomhoz hajol, hogy a szemébe nézek, de elkapom tekintetemet- Brooke, te már nem a barátnőm vagy, hanem a menyasszonyom, ami azt jelenti, hogy hamarosan a feleségem is…ideje lesz felnőni kis butám…-most tényleg nevet?
-Mit nevetsz? Szebb nálam? Még mindig tetszik, nem? –szegezem neki a kérdést.
-Te…csak te tetszel, imádlak, szeretlek, megőrülök érted…-közelebb hajol, és a nyakamba csókol, majd rám néz, és én engedem, hogy megcsókoljon.
-De…
-Te sokkal szebb vagy, hát nem látod? –mondja őszintén- Ezek a szemek, a szád…úgy imádom csókolni…-meg is teszi, aztán egyik keze megindul lefelé- a melleid…először azt hittem, hogy nem is lehetnek igaziak, olyan tökéletesek…-kicsit már zavarban vagyok- a feszes hasad, a hosszú combjaid, és…-mikor keze lábam közé csúszna, megállítom.
-Elég! –ellököm a kezét, és tudni sem akarom, hogy ezalatt a mosoly alatt mire gondol- Zach, meglátnak…-elég sok ember mászkál erre.
-Akkor menjünk haza. –teljesen elgyengülök, ahogy félmeztelenül gyengéden átölel- De előtte…-a kezemre néz.
-Rendben van. –adom be végül a derekamat.
Elmegyünk az ügyeletre, ahol ellátják a sérülésemet. Szerencsére semmi komoly. Után hazamegyünk.
-Tudod, hogy mire gondoltam? –ülök Zach ölébe. Már lefürödtünk, ágyban vagyunk, ideje lesz pihenni, csak ezt még el akarom mondani. –Arra, hogy kitűzhetnénk az esküvő időpontját…-mosolygom.
-Komolyan? –kérdezi, mire bólintok- Ez nagyon jó ötlet! –forró csókot kapok válaszul- Mi lenne, ha az évfordulónkon házasodnánk össze? –melyiken? Amióta itt lakok, mert az még egy éve sincs, vagy azon, amióta együtt vagyunk, aminek már két éve, és…
-De hát az egy hónapon belül lesz…-kicsit több mint három hét.
-Megijedtél? –kérdezi arcomon végig simítva.
-Én? Nem…-talán egy kicsit, de igazából olyan jó lenne, ha már Mrs.Williams lennék.- Akkor…14-e?
-Igen, 14-e…-egy újabb csókkal pecsételjük meg elhatározásunkat.
|
| Garfield | 2012. 04. 26. 22:57:37 | #20653 |
Karakter: Zachary Williams
- I…Igen… - nem túl meggyőző… - Mármint…tudod, hogy igen, de…nem most, igaz? – most erre mit mondjak!?
- Nem éppen erre a válaszra számítottam… - nem tudom, hogy akkor most mi van, de azért felhúzom az ujjára gyűrűt…kicsit remeg a kezem, de csak sikerül - Boldog karácsonyt… - próbálok magamra erőltetni valami mosolyfélét, de most nem megy…
- Zach…Mit vársz tőlem? Még egy éve sem vagyunk együtt, azt ugye tudod? És még olyan fiatalok vagyunk…Annyira szeretlek, de kicsit megijesztettél ezzel a váratlan kérdéssel. – értem…
- Nem foglak kényszeríteni arra, hogy igent mondj… - akkor csak kaptál egy gyűrűt karácsonyra, és ennyi…bumm szívtam…
- De nem kell kényszeríteni, hiszen tudod, hogy a feleséged akarok lenni, csak…csak annyira megleptél, hogy erre most kérdezel rá. Sokat lógtam Mandyvel, és épp arról beszélgettünk, hogy a sportolók élete milyen laza, hogy egyre többet fogtok utazgatni, és talán ideje lenne hazaköltöznöm, mert olyankor legalább én sem lennék egyedül. Aztán persze arra jutottam, hogy maradni akarok, de még sok mindenre nem érzem elég érettnek magamat. Szeretlek, és veled akarok lenni, de nem hinném, hogy megfelelő feleséged lennék… - csókol meg - Haragszol? – mi?
- Dehogy is. – húzom magamhoz. Kis buta…
- Csak annyi a különbség, hogy te talán ki akartál tűzni már egy dátumot, én meg még nem…Ez nem zárja ki azt, hogy akár egy hónapon belül hozzád mennék, csak…csak még nem tudom, hogy mikor… - közben puszilgat. Most ki akarsz engesztelni!?
- Gyakorlatban nemet mondtál, de elméletben igent? – ez hülyeség…
- Nem…Én igent mondtam, szeretnék a menyasszonyod lenni, csak egy kis időt kértem. Tudod, mint a meccseken…de az nem tart örökké…Kicsit félek, de aztán visszamegyek a pályára. – aha… - Most olyan jól megvagyunk, és félek, hogy a házassággal járó nyomás belerondítana. Ott vannak a szüleink, a barátok, a média…Nem olyan egyszerű. – kit érdekel!?
- Nekem csak te számítasz… - fogom meg erősebben a kezeit, aztán megcsókolom.
- És te meg sem nézed az ajándékodat? Fent van a szobában, le van takarva. – hmm…
- Mivel te lent vagy, akkor az már nem te lehetsz az ágyban, a takaró alatt…de azért megnézzük. – és majd utána szeretkezünk…
Kicsikém…azt hiszem a gondolataimban olvas. Pont beszéltük leendő sógorommal, hogy sportmasszőrhöz kéne járnunk, de…erre azt hiszem már nem lesz szükség. Majd fürdés után kipróbálom.
Együtt pancsizunk, de előre küld. Nem is baj, megnézem hogy milyen az ajándékom. Bele is csüccsenek, és ez baromi jó…De most nem időzhetek itt. Majd holnap. Most inkább egy szál semmiben fogom várni az ágyban.
- Szia nagyfiú…ébren vagy még? Kicsomagolod ezt az ajándékodat is? – mászik fölém egy nagyon vadító fehérneműben. Hmm…ez tuti új, már minden szexi cuccát láttam. Remélem, hogy nem fogom elszakítani a kicsomagolásnál…
Másnap este a csapatnak lazítós, összekovácsolós bulija lesz. Csak azért nem tetszik, mert Brandon is ott lesz…régen jókat buliztunk a srácokkal. De ez a kiscsávó…mindegy…Menet közben felvesszük Nicket és Mandyt.
Elvagyunk így négyen, de csak betalál az egyik hülye, aki jófejnek tartja Brandont…Nem kicsit részeg már.
- Zach, ne legyél már ekkora gyökér, igyál már egyet te is Brandonnal… - gyökér???
- Haver, az rendben van, hogy csapattársak vagyunk, de ne gyökerezz itt nekem, mert… - Brooke megfogja a kezemet…igazad van kicsim…részeg, azt se tudja hol van, nem éri meg a balhé…
- Csak egy pohárral iszunk meg…Edzőbá is mindig azt mondja, hogy fontos a csapatszellem… - nem fog békén hagyni…
- De csak egy pohárral… - sóhajtok. Adok hercegnőmnek egy puszit, és megyek.
Brandon már nyújtja is nekem a…mi is ez? Áhh mindegy…lehúzom és előbb szabadulok. Váltunk néhány szót a többiekkel, míg megiszom, Brandonról igazából tudomást se veszek. Valami nem stimmel…kezdek szédülni…
Mikor felkelek, azt sem tudom hogy kerültem haza, és mitől fáj a fejem ilyen rohadtul…próbálok visszaemlékezni, de semmi…Nem akarom felkelteni hercegnőmet, ezért miután megnézem mennyi az idő felhívom Nicket…nincs korán, biztos már fent van, és az is biztos, hogy Mandyvel van…
Ledöbbenek azon amiket mond Mandy, mert azonnal kikapta Nick kezéből a telefont. Mondtam én, hogy a húgommal van.
Brandon bedrogozott engem!? És Brooke…úristen…miért küldte haza Nicket, mikor látta, hogy beszámíthatatlan vagyok!? Ugye nem bántottam…? El is köszönök tőlük, mert már nem is tudok odafigyelni, arra, amit mondanak. Hercegnőmet kezdem remegő kézzel finoman simogatni, hogy felkeljen…
- Bántottalak? – kérdezem, mikor kinyitja a szemeit.
- Jó reggelt…öhm…hogy mi? – kérdezi felülve.
- Most beszéltem Mandyvel telefonon, és…Bántottalak? – kérdezem, közben testén keresek sérüléseket…
- Dehogy. – simogatja meg az arcomat - A kezemet fogva aludtál el… - hozzám bújik - Ezek szerint jobban vagy? – engem az érdekel inkább, hogy te hogy vagy…
- Igen, és ne haragudj a tegnapiért…Nem is emlékszem szinte semmire. – ölelem magamhoz. Ahogy Mandy mesélt, néhány dolog rémlik, de az, hogy itthon mi történt…semmi… - Nick már felhívta az edzőt, Brandonhoz még a rendőrség is kiment, és drogot találtak nála a házkutatás során. Biztos, hogy nem bántottalak? Nem fáj sehol? – annyira szarul érzem magam…kellemetlen helyzetbe hoztam mindenki előtt, és lehet, hogy bántottam is…
- Nézd meg… - felhúzza a felsőjét.
- Lá…látom… - nyögöm ki. Hát nem számítottam rá, hogy így felrántja a toppját…nem is tudok máshova nézni, csak a melleire…
- Figyelj csak… - megint hozzám bújik - Még tegnap is aranyos voltál velem, szóval…köszönöm… - komolyan így gondolod? Az elmondottak alapján elég gyökér voltam… - Boldog vagyok, hogy a menyasszonyod lehetek, és még boldogabb leszek, ha a feleséged leszek…minél hamarabb… - a szívem gyorsabban kezd verni…
- Komolyan? – mosolyogva még jobban magamhoz húzom – Azért mert betépve aranyos is voltam veled? Bakker akkor ma részeg leszek, és holnap már a feleségem is leszel… - nevetem el magam.
- Menj a fenébe… - ellök magától és kelne fel az ágyból de nem engedem neki. Kis birkózás kell, hogy végre lenyomjam az ágyra…néha elfelejtem, hogy kicsikém is focizik…
- Csak vicceltem hercegnőm… - mosolygok a szemébe nézve.
- Elég hülye vicceid vannak. El se tudod képzelni mennyire aggódtam miattad tegnap, erre meg… - csókkal hallgattatom el.
- Nem gondoltam komolyan. – cirógatom meg az arcát – A világ legboldogabb emberévé tettél az előbb, hogy azt mondtad, a feleségem akarsz lenni. Mindennél jobban szeretlek… - gyengéden megcsókolom – Akár már holnap is elvennélek feleségül, és akkor már senki nem választhatna el minket. – csókolni kezdem…Az előbb viszont nem láttam jól, hogy megsérült e valahol…meg kell vizsgálnom közelebbről. Feltolom a felsőjét és hasától felfelé haladva kezdem csókolni testét.
- Zach… - tol el magától – Mi lenne, ha lezuhanyoznánk? Este örültem, hogy le tudtalak fektetni, nemhogy lefürdesselek… - értem…szóval…
- Most? Miért, büdös vagyok? – kérdezem nevetve.
- Ne legyél már megint hülye…Inkább gyere. – kimászik alólam és megfogva a kezemet, húz maga után a fürdőbe.
Ledobálom magamról a ruhákat, aztán segítek neki a vetkőzésben. Annyira gyönyörű…Nagy kő esett le a szívemről, hogy nem bántottam tegnap. Nem is tudom mit csináltam volna, ha miattam lett volna bármi baja.
Beállunk a víz alá, és magamhoz ölelem. Percekig csak ölelem, aztán az arcára simítom a kezemet, és úgy nézek gyönyörű csokibarna szemeibe.
- Te vagy a legcsodálatosabb nő a világon…sose szerettem senkit úgy, mint téged. – elmosolyodik, és megcsókol.
Gyengéden megfürdet…minden egyes porcikámat lassan, gondosan mos meg. Csak ettől én totál beindulok. Mikor végez a felsőtestemmel, elindul lefelé, és merevedésemnél időzik el egy kicsit, de aztán elém térdelve, lábaimat is végig simogatja…Én meg csak állok…minden értelemben…és nézem, mit csinál. Nem akarom letámadni a tegnap este után. De várni se tudok sokáig…Elkezdem fürdetni, de nem jutok sokáig…a karjaimba veszem és a szobába végig fektetem az ágyon.
Finoman csókolom meg, aztán fölé támaszkodva nézek csillogó szemeibe. Egy rohadt nagy mázlista vagyok…
Végig csókolom nyakát, melleit, hasát, míg eljutok kedvenc pontomig. Nyelvemmel és ujjaimmal kényeztetem…akkor sem hagyom abba, mikor már vergődik és nevemet sóhajtozva próbál eltolni magától. Pár perc múlva vállaimba marva élvez el. Fölé mászom…imádom, mikor ilyen kába és ködös a tekintete. Mosolyogva csókolom meg, és lassan hatolok belé…Nem sokáig lehetünk ebben a pózban, mert hercegnőm ledönt magáról, és rám mászik. Fenekébe markolok, de erősen szívja meg nyakamat…oké oké…irányíts most te.
Csókokkal borítja be testemet, hasamon a kockákat meg is harapdálja, aztán kicsi Zachet veszi kezelésbe. Hajába túrva élvezem, ahogy ki-be járok a szájában…de mielőtt elmennék, abbahagyja…Csalódottan sóhajtok, deazt hiszem még csak most kezd belejönni az én kis hercegnőm.
Fölém térdel, és lassan magába fogad. Combjait és fenekét markolászom, mikor elkezd lovagolni. Hmm…hányan mondhatják el, hogy meglovagolnak egy tigrist…!?
Délután arra ébredek, hogy Brooke nincs mellettem. Magamra kapok egy alsót, és lemegyek. Ha jól hallom törött üveget söpör…mit csinált? Megállok a kanapé előtt, és…hogy az istenbe verte le a tv-t?
- Ezt meg hogy sikerült…?
- Nekem? – néz rám nagy szemekkel, én meg csak értetlenül nézek rá…nem értem mit akar ezzel… - Te lökted le tegnap este...
- Komolyan? De… - sóhajtok…nem emlékszem… - Hagyd, majd én megcsinálom… - kiveszem a kezéből és elkezdem összesöpörni a szétrobbant tv maradványokat.
Kiviszem a kukába a szétbarmolt tv-t…hát Zach baromi ügyes voltál, mind ezt azért, mert Mandyék itt akartak maradni…Most vehetünk másikat…
Másnap az edzés eléggé érdekesen zajlik…Először is az elején az edző tart egy rövid beszámolót Brandonról, és utána közli, hogy egy egyetem lány csapata is velünk fog edzeni ma. Ezért ez ma egy kis laza dolog lesz nekünk, és arra kér minket, hogy csak finoman a lányokkal…
Kicsit elakad a szavunk Nickkel, mikor meglátjuk hercegnőméket focimezben, azt hittem szurkoló edzése lesz…az edző meg csak vigyorog…Külön csapatba is oszt minket, én meg közlöm a srácokkal, hogy le a védő felszerelést és a mezt. Még sisak sincs rajtunk, nehogy bármivel fájdalmat okozzunk a lányoknak.
Brooke futó, én védő…az lenne a dolgom, hogy mikor felém fut, megállítsam, de én nem teszem. Nem akarom véletlenül sem bántani.
- Te mit csinálsz? – „ugrik” nekem Brooke- Mi lenne, ha normálisan játszanál!? Nem vagyok cukorból… - ez most komoly? Elmosolyodom… - Most meg mit mosolyogsz? – hű de morci valaki.
- Többet nem fogsz átmenni azon a vonalon… - mosolygok, mire hercegnőm is mosolyogni kezd.
- Meglátjuk… - visszafut a helyére.
És tényleg nem megy át többet a vonalon. Mindig lenyomom…persze nagyon vigyázok, hogy ne legyek túl durva.
A kocsiban hazafelé hozzám se szól…beletiportam a lelkébe, mert nem tudott keresztüljutni rajtam?
|
| Saya | 2012. 02. 13. 23:33:58 | #19201 |
Karakter: Brooke Scott
-Éééés...kész. –nyitja ki büszkén az ajtót.
-Nehéz szülés volt…-indulok végre befelé.
-Mi? Talán köszönöm. –nevetve húz magához és ad egy puszit az arcomra.
-Miattad törtem bele a kulcsot. –nyújtom ki gúnyolódva a nyelvemet.
-Bocs, hogy érdeklődtem, hogy hova tűntél reggelre az ágyunkból…de tényleg…merre jártál? –kérdezi.
-Meg akartalak lepni egy kis reggelivel. –csak sajnos mással is sikerült.
-És mit hoztál? –veszi el tőlem a szatyrot, majd a konyhába indul.
-Fánkot, bár nem tudom, mennyire szereted…-elkezdem tálcára tenni, de közben hátulról átölel.
-Annyira biztos nem, mint téged…-belecsókol a nyakamba- de finom reggeli lesz. Utána jöhet a desszert. –a derekamba marva csókolja egyre jobban a nyakamat.
-Zach…
-Hmmm? –még mindig csinálja.
-Tigrisem, most nem lehet. –fordulok felé- Nemsokára edzés neked, nekem meg dolgozni kell. –magyarázom neki a tényeket.
-Jól van. –sóhajtja.
Reggeli után együtt fürdünk, Zach csókolgat, simogat, de hiába próbálkozik többel, nem engedem neki…
Gyorsan telnek a hónapok, és én egyre szerelmesebb vagyok. Nagyon jól megvagyok tigrisemmel, mintha már évek óta együtt laknánk.
Egyik nap együtt megyünk el vásárolni karácsonyra a szüleinknek, mert egy napot az enyémekkel, egy napot az övéivel töltünk. Vásárlás közben látok ezt-azt, és mivel tudom, hogy a férfiak nehezen vesznek egyedül megfelelő ajándékot, célzásokat is teszek Zachnek, hogy mik tetszenének…
-Ne erőlködj, már megvan az ajándékod. –mosolyog.
-És mit kapok? –kérdezem izgatottan, aztán eszembe jut, hogy még ki is cserélhetné, ha nem tetszik.
-És én mit kapok? –ne már…
-Én kérdeztem először…-bevágom a durcát.
-Majd meglátod…nagyon remélem, hogy tetszeni fog…-lop egy csókot tőlem.
Sajnos a karácsony előtti pár napban Zach nincs itthon, mert a csapattal meccsük lesz, meg jótékonysági meccsük is. Mandy megérti, hogy ez nekem mennyire rossz, mert neki is hiányzik Nick, de legalább van egy beépített kémünk, ami fordítva is igaz, mert Zach nekem szólná el, ha Nick csinálna valamit, Nick meg Mandynek…Így mindenki nyugodt.
Én viszont mindennel elkészülök: a ház feldíszítve, az ajándékok becsomagolva, az ünnepi vacsora kész, már csak a ház ura hiányzik…
Karácsonyeste még elpakolom az utolsó kimosott ruhákat, mikor a kezembe akad egy dobozka. Nyaklánc? Ezt kapom? Ez olyan gyönyörű…
Gyorsan átöltözök, egy szolíd, és mégis szexi ruhát választottam mára, hogy tetszem Zachnek.
Kora este épp a vacsorát főzöm, mikor Zach hirtelen megölel hátulról. Nagyon meglepett.
-Szia szerelmem…-magához fordít, és megcsókol- Felőled bárki bejöhet, észre sem veszed…miért nincs bezárva az…-sss…Megcsókolom, hogy ne beszéljen már annyit.
-Ezt nekem hoztad? –de szép virágok vannak a kezedben. Add csak ide…
-Ha már így megkérdezted, igen…-nevet- Milyen jó karácsonyi hangulat és illat terjeng a házban…
-Őrülök, hogy tetszik. –hozzá bújok, mert már úgy hiányzott. Hmm…finom Zach illat…-Mindjárt kész a vacsi…-adok neki egy puszit.
-Az jó, farkas éhes vagyok…teljesen ki vagyok éhezve…-a fenekembe marva ültet az asztalra, és csókolgatni kezd. Igen baby, te is nagyon hiányoztál nekem…
-Először is vacsi, aztán ajándékozás…utána esetleg…-mindennek megvan a maga ideje.
-Esetleg? –mi ez a kétségbeesett hang és nézés?
-Attól függ, milyen ajándékkal készültél…-kacsintok.
-Széppel. –mosolyogja a választ.
Elkezdünk vacsorázni, de Zach közben végig csókolgat. Ha tudná, hogy mennyire jól esik, és mennyire hiányzott már…ahogyan én is neki, érzem minden érintéséből. Gyorsan be is fejezzük a vacsorát, aztán megyünk a fa alá. Zach eltűnik, és csak remélem, hogy nem veszi észre azt a masszázs fotelt, amit én vettem neki karácsonyra. Az a sok edzés meg meccs…valami praktikusat akartam neki adni, na meg valamit, aminek úgy igazán örülhet, azért vettem új fehérneműt…Egyik már csak a kedvére lesz…
Mikor leér, meglátom a dobozkát a kezében…ajjaj…
-Valami baj van? –kérdezi, mikor leér hozzám.
-Csak…-sóhajtok- Mikor pakoltam el a kimosott ruhákat, megláttam ezt a dobozkát, és…
-Megnézted, mi van benne? –kérdezi mosolyogva.
-Ugye nem haragszol? –annyira sajnálom…
-Tetszett? –kérdezi, és még mindig mosolyog.
-Nagyon…és…
-Ne mentegetőzz…ez az ajándék egyik fele. A másik végig nálam volt. –micsoda?
-Akkor mégsem rontottam el annyira az első karácsonyunkat? –de jó…
-De nem ám…-mély levegőt vesz- Sokat gondolkoztam, mit adhatnék neked, végül is Mandy segített kiválasztani a nyakláncot –közben oda is adja- és a másikban is segített, bár erről fogalma sincs szerintem. A lényeg az, hogy ráébresztett, hogy mennyire szeretlek, és hogy veled akarom leélni az életemet. Ezért is mentem vissza másnap az ékszer üzletbe és vettem egy gyűrűt…-előveszi a zsebéből, és térdre ereszkedik előttem-amivel szeretném megkérni a kezedet. Hozzám jönnél feleségül hercegnőm? –kinyitja a dobozkát, és meglátok benne egy gyönyörűséges gyűrűt.
-I…-hűha, próbálom magamból kipréselni a választ, csak nem biztos, hogy felfogtam a kérdést- Igen…-mondom bizonytalanul- Mármint…tudod, hogy igen, de…nem most, igaz? –nevetek kínosan, aztán lefagy az arcomról a mosoly. Minek kérdezte volna meg, ha évek múlva akarná?
-Nem éppen erre a válaszra számítottam…-látom, hogy ő is zavarban van, nem tudja, hogy mit csináljon, de azért remegő kézzel felhúzza a gyűrűt az ujjamra- Boldog karácsonyt…
-Zach…Mit vársz tőlem? Még egy éve sem vagyunk együtt, azt ugye tudod? És még olyan fiatalok vagyunk…Annyira szeretlek, de kicsit megijesztettél ezzel a váratlan kérdéssel. –szorosan magamhoz ölelem őt.
-Nem foglak kényszeríteni arra, hogy igent mondj…-mondja lemondóan.
-De nem kell kényszeríteni, hiszen tudod, hogy a feleséged akarok lenni, csak…csak annyira megleptél, hogy erre most kérdezel rá. Sokat lógtam Mandyvel, és épp arról beszélgettünk, hogy a sportolók élete milyen laza, hogy egyre többet fogtok utazgatni, és talán ideje lenne hazaköltöznöm, mert olyankor legalább én sem lennék egyedül. Aztán persze arra jutottam, hogy maradni akarok, de még sok mindenre nem érzem elég érettnek magamat. Szeretlek, és veled akarok lenni, de nem hinném, hogy megfelelő feleséged lennék…-megcsókolom- Haragszol?
-Dehogy is. –most ő ölel magához.
-Csak annyi a különbség, hogy te talán ki akartál tűzni már egy dátumot, én meg még nem…Ez nem zárja ki azt, hogy akár egy hónapon belül hozzád mennék, csak…csak még nem tudom, hogy mikor…-magyarázom neki, miközben agyonpuszilgatom.
-Gyakorlatban nemet mondtál, de elméletben igent? –ne zavarj össze!
-Nem…Én igent mondtam, szeretnék a menyasszonyod lenni, csak egy kis időt kértem. Tudod, mint a meccseken…de az nem tart örökké…Kicsit félek, de aztán visszamegyek a pályára. –mosolyodom el- Most olyan jól megvagyunk, és félek, hogy a házassággal járó nyomás belerondítana. Ott vannak a szüleink, a barátok, a média…Nem olyan egyszerű.
-Nekem csak te számítasz…-szorítja meg a kezeimet, majd újra forró csókban forrnak össze ajkaink.
-És te meg sem nézed az ajándékodat? Fent van a szobában, le van takarva. -remélem, hogy tetszeni fog neki.
-Mivel te lent vagy, akkor az már nem te lehetsz az ágyban, a takaró alatt…de azért megnézzük. –jaj de vicces…Nem kell célozgatni rá, tudom, hogy hiányzik a szex.
Szerencsére nagyon tetszik neki az ajándéka. És úgy dönt, hogy ki is próbálja egy kellemes fürdő után, mert átfázott egy kicsit az úton, meg amúgy is jól fog esni neki. Együtt fürdünk meg, de aztán előre küldöm, mert nekem még át kell öltöznöm. Remélem, hogy ez a fajta ajándék is kedvére lesz…
-Szia nagyfiú…ébren vagy még? Kicsomagolod ezt az ajándékodat is? –lassan fölé mászom, mert az ágyban fekszik. Meztelenül, betakarva? Ennyire biztos volt az est folytatásában? Legyen, ahogy szeretnéd...
Reggel a karjaiban ébredek. Fáradt vagyok, mert az éjszaka nem hagyott aludni, én meg annyiszor adtam magam neki oda, ahányszor csak akarta. Lassan végig simítok a mellkasán, majd az arcát cirógatom meg mosolyogva, de nem ébred fel, mert nagyon mélyen alszik. Inkább én is visszabújok hozzá, jól esik az ölelés és a meleg paplan is.
Este elmegyünk szórakozni, mert ma Zachék csapatának amolyan lazító bulija van. Persze jönnek Mandyék is, akiket útközben felveszünk. Sajnos Brandon is ott van, de ez ellen mi nem sokat tudunk tenni. Feltűnően kedves, próbál közeledni felénk, mint aki mindent megbánt már, amit eddig tett, de ettől csak még gyanúsabb nekem az egész…
Épp az egyik asztalnál ülünk, mikor oadjön az egyik srác a csapatból...
-Zach, ne legyél már ekkora gyökér, igyál már egyet te is Brandonnal…-úgy látom ez neki már megvolt, mert dülöngél…Ki is a gyökér?
-Haver, az rendben van, hogy csapattársak vagyunk, de ne gyökerezz itt nekem, mert…-megfogom Zach kezét, hogy inkább ne mondja tovább, de látom, hogy ő is inkább csak ráhagyja.
-Csak egy pohárra iszunk meg…Edzőbá is mindig azt mondja, hogy fontos a csapatszellem…-erősködik tovább.
-De csak egy pohárral…-sóhajtja, aztán elindul miután ad egy puszit nekem.
Nicket is próbálja meggyőzni, de közli, hogy nem ihat, mert valakinek haza is kell minket vinnie. Egy darabig elvagyok velük, de kezd idegesíteni, hogy Zach nem tér vissza…
-Mindjárt odamegyek, és kiosztom…Nem is érdekli, hogy itt várunk rá, és az sem, hogy fél centire ott vonaglik tőle egy…egy kurva…-nincsenek rá szebb szavak, mert úgy néz ki.
-Rá sem néz…-nyugtatgat Mandy, de akkor is zavar, hogy el sem megy onnan, vagy nem löki el.
-Akkor most közlöm a véleményemet! –pattanok fel, és sétálok oda a társasághoz.
-Ne! –nyúlna utánam Mandy, de már késő.
-Jól mulatsz? Látom igen…Örülök neki, de remélem azt is mulatságosnak fogod találni, ha egy üres házat találsz otthon, mire hazaérsz…-mondom komolyan, és már mennék is, mikor megfogja a kezemet, és úgy húz vissza.
-De jó, hogy itt vagy…hiányoztál…-én, vagy csak feltüzelt az új kis barátnőd???
Mielőtt reagálhatnék, felhúz a derekához, a falhoz nyom, és durván megcsókol.
-Normális vagy?! –vállainál fogva próbálom eltolni, de megfog, és a legközelebbi asztalra fektet. Mindenki minket néz miközben combomba marva veti magát nyakamra. –Te hülye állat! –lököm le magamról, aztán a kocsi felé veszem az irányt.
-Várj már meg! –szerinted ez vicces? Úgy röhög, mint egy idióta…
-Látom sokat ittál…Úgy viselkedsz, mint aki…-dingding! Megszólalt egy vészharang a fejemben. –Brandonnak volt egy kisebb botránya…Rákenték, hogy drogot adott egy felsős diáknak, még két éve…nem lehet, hogy…? –dehogy is nem. Ez a kis féreg tuti belekevert valamit az italokba…
-Miért beszélsz ennyit? –el sem jut az agyáig, amit mondok. Felnyom a motorháztetőre, és csókolgatni kezd, ahol csak ér. Próbálom eltolni magamtól…
-Zach, elég lesz…-jön oda Nick, mikor látja, hogy nem boldogulok.
-Nem elég, hogy a húgomat dugod, még a barátnőm is kéne? –majdnem kiüti a gyereket, még szerencse, hogy ilyen állapotban nem tud célozni.
-Félrebeszélsz, szállj be…-megpróbálom a lehetetlent, és igyekszem beültetni a hátsó ülésre.
Valahogy sikerül hármunknak betuszkolni, és én is hátraülök vele.
Hazaérkezve alig bírom kicibálni a kocsiból, és főleg megállítani a lábán. Csak babmán vigyorog, mint aki azt sem tudja, hogy éppen hol van.
-Brooke, mi itt maradunk, hátha kell segítség. –mondja Mandy miközben beérünk a nappaliba.
-Nem marad itt senki. Mi szépen felmegyünk az én kis hercegnőmmel, és úgy…de úgy…-oké, mindenki érti, hogy dugni akarsz, pofa be! Be is fogom a száját.
-Minden rendben lesz, menjetek csak haza. –erőltetek magamra egy mosolyt.
-Inkább leülünk tv-zni egy kicsit…-mondja Mandy és bekapcsolják a tv-t.
-Nem hallottad? –Zach agya hirtelen megint elborul, és egyszerűen lelöki a tv-t a földre- Itt senki nem fog semmit nézni! –a hangos robbanás után néma csönd következik.
-Menjetek szépen…-terelgetem őket kifelé- Nem lesz baj, ő csak Zach…-mondom nekik az ajtóba, aztán elköszönök, és visszamegyek Zach-hez.
-Felmegyünk már? –kérdezi.
-Igen, de közben beszélgessünk…-átkarolom, hogy meg tudjon bennem támaszkodni, aztán elindulunk fölfelé- Tudod, most van egy kis baj a fejeddel, de holnapra jobban leszel. Egy kicsit aludnod kéne, hogy kipihend ezt a dolgot. Ha rosszul lennél, hívunk orvost, de ha nem, akkor én majd vigyázom az álmodat, mert…szeretlek Zach…Hallod? Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. –ismételgetem neki remélve, hogy nem a saját barátom, sőt…vőlegényem fog megerőszakolni.
-Én is szeretlek…-mosolyogja, miközben lefektetem az ágyra.
Segítek neki levetkőzni, aztán megvárom, hogy elaludjon. Végig a kezemet szorongatja…milyen édes…
Reggel Zach simogatására ébredek, aztán aggódó arcával találom szemben magamat.
-Bántottalak? –hm?
-Jó reggelt…öhm…hogy mi? –ülök fel az ágyban.
-Most beszéltem Mandyvel telefonon, és…Bántottalak? –kérdezi újra, miközben testemet fürkészi.
-Dehogy. –simogatom meg az arcát -A kezemet fogva aludtál el…-mosolyodom el, aztán hozzá bújok- Ezek szerint jobban vagy?
-Igen, és ne haragudj a tegnapiért…Nem is emlékszem szinte semmire. –magához szorít- Nick már felhívta az edzőt, Brandonhoz még a rendőrség is kiment, és drogot találtak nála a házkutatás során. –mintha nem is érdekelné, amit mesél, csak az, hogy én jól vagyok- Biztos, hogy nem bántottalak? Nem fáj sehol?
-Nézd meg…-felhúzom a felsőmet is, hogy lássa.
-Lá…látom…-most akkor sebeket keresel, vagy a mellemet nézed? Rossz fiú…
-Figyelj csak…-megint hozzá bújok- Még tegnap is aranyos voltál velem, szóval…köszönöm…-nem tudom letörölni a mosolyt az arcomról- Boldog vagyok, hogy a menyasszonyod lehetek, és még boldogabb leszek, ha a feleséged lesz…minél hamarabb…-most már teljesen biztos vagyok benne, hogy készen állok rá.
|
| Garfield | 2011. 12. 24. 01:29:23 | #18217 |
Karakter: Zachary Williams
- Nem…egyenesen megdugott a piros lámpánál… - hahaha…de vicces… - Volt még másik két lány is a kocsiban őket valószínűleg a következő lámpánál dugta meg, sőt az egyik már meg is szült, nem tudtad? – örülök, hogy lehet veled beszélgetni…
- Nem így értettem. Ha kikezdett veled, akkor helyre kell tennem őt…
- Ki akarod rúgatni magad a csapatból? Másrészt meg olyan, mintha nem bíznál meg bennem…. – néz ki az ablakon, aztán… - Hülyeség volt összeköltöznünk…Azt hiszem…ma elköltözöm… - mi? mi???
- Brooke, ne… - magam felé fordítom, mikor megérkezünk - Bocsánatot kérek, én nem…
- Nem érted? – vág közbe - Túl sokat vagyunk együtt, és szerintem neked ez túl sok. Miattam kerültél bajba a csapatodban, pedig én ezt nem akartam. Nem az ellenséged, hanem a barátnőd vagyok. El kell mennem, hogy együtt maradhassunk… - és egyszerűen kiszáll…
A kormányt szorítva ülök a kocsiban. Szakít velem? Tényleg elhagy? Nem fogom kibírni…már most úgy fáj. Egyszerűen csak folyni kezdenek a könnyeim…
- Zach, jól… - hajol be a kocsiba egy idő után, de rögtön elkapom a fejemet…nem láthat sírni - vagy…? Sírsz? – visszaül mellém, és finoman a hátamat kezdi simogatni.
- Nem, csak ideges vagyok… - hárítok.
- Én csak nekünk akarok jót… - igen, persze…
- Jó, akkor menj és törd össze a szívemet… - fordulok felé, kicsit mérgesen.
- Most…szakítasz velem? – csak annyit látok, mikor újra felé nézek, hogy Brooke a kocsi mellett van a földön.
- Brooke! – aggódva kiszállok, és odasietek hozzá. Leguggolok hozzá, látom, hogy semmi baja, és nagyot sóhajtok.
- Mondd csak ki, hogy… - ajj mit? Hogy ne folytassa, magamhoz húzva csókolom meg.
- Ez nem egy átmeneti szállás, és én sem az átmeneti barátod vagyok. Szakítani? Eszem ágában sincs elengedni téged, ha te nem akarod… - újra megcsókolom.
- De nem bízol meg bennem, és amióta ideköltöztem… - ne csináld már…megint megcsókolom - Nem vagy elég meggyőző. – most ő csókol meg, és szinte felfal a csókjával.
Végülis nem megy sehova, inkább töltünk egy kellemes estét együtt, és remélem örökre velem marad…
Reggel viszont a hülye telefonom hülye pittyegésére ébredünk, mert jött egy hülye sms a hülye edzőmtől…kicsit nyűgös vagyok, ha ilyenekre ébredek…Jelenésünk van egy ma esti buliba. Igazából jótékonysági est,szóval muszáj elmennünk, mert a sajtó is ott lesz, meg minden. És mivel kicsim imádja túlzásba vinni a készülődést, egy egyszerű partyba, most még inkább azt hiszi, hogy neki kell a legszebbnek és legelbűvölőbbnek lennie az estén. Nem elégszik meg azzal, hogy szerintem mindig, mindenhol ő a legcsinibb, szóval egész nap készülődik. De a végeredmény a lényeg, amire igazán nem lehet panasz…gyönyörű, mint mindig.
Én viszont nem vittem túlzásba…egy öltöny, az ingem felső két gombja be sincs gombolva…lazák vagyunk…
A bejáratnál, mint minden ilyen eseménynél, kattogtatnak az újságírók, kamerák mindenhol. De azért látom, hogy hercegnőmnek még bele kell rázódnia az ilyenekbe…nagyon kis édes…
Haladunk befele, mikor meglátok egy úriembert…
- Cody Jonas… - nagyon ígéretes kosaras, nem mellesleg ő volt az, aki elvette a barátnőm szüzességét, de muszáj a jópofizás…mondjuk nem is szeretnék balhét…
- Te nem…? – gondolkozik el, miközben kezet fogunk - Zachary Williams, ugye? – akár lottózni is elmehetnél öcsi… - Sokat emlegetnek ígéretes játékosként. Nem vagyok egy nagy focirajongó, de téged mindenki ismer. Szia Brooke… - köszön oda hercegnőmnek, aztán krákogni kezd, mintha csak véletlen hibázott volna rá Brooke nevére…amatőr…
- Szia Cody, rég találkoztunk… - és milyen soká fogtok…
- Ti ismeritek egymást? – kérdezi Meg értetlenül.
Persze, egy rövid beszélgetésből kiderülnek a múltbéli események, hogy ki kivel feküdt le…Így elég feszült lesz Cody és Meg közt a hangulat. Hercegnőm és köztem semmi nincs, mert mi ezt már megbeszéltük.
- Szóval lefeküdtél a férjemmel régebben? Milyen vidám este lesz ez, nem igaz édesem? – Meg féltékeny lenne?
- Neked meg volt fekete pasid rajtam kívül, ez is nagyon érdekes… - azt hiszem ideje lelépni…
- Mi csak ide akartunk köszönni, de megyünk is. – köszönök el, de…
- Ne menjetek, sajnálom. – kér bocsánatot, aztán elrabolja kicsimet.
Először csak csendben topogunk egymás mellett, de végülis a sport lesz a közös pont, így beszélgetni kezdünk. Én nem akarok balhét abból, hogy régen fordított felállás volt…Szerencsére nem szenvedtetnek minket sokat a lányok, hamar visszajönnek.
- Vedd el ezt a lányt, megérdemelné már… - mosolyog meg, ahogy visszajönnek, és Codyhoz bújik - Rabold el, vedd el feleségül csendben, mert a nagy cécó csak gondokat okoz. – nevet.
- Ha engedné…de nem engedi. – csípek bele hercegnőm fenekébe, mire játékosan megbök.
- Nem baj, ti még fiatalok vagytok. Én már nem, szóval el kellett vetetnem magam mackókával. – mackó? Hát lehet én öngyilkos lennék ilyen becenévvel….
- Elvetetni? Én jobban akartam, mint te…Kis hazudós, kapsz otthon… - harap bele Cody Meg fülébe.
- Ne a gyerekek előtt. – hát ezen mindannyian elkezdünk nevetni…szerintem mindenki tudja a másikról, hogy egyáltalán nem vagyunk gyerekek…
Otthon már egész más jár a fejemben, mint a party vagy Megék…Tegnap elmaradt a kibékülő szex, szóval ma pótolni fogjuk…
Mikor reggel felkelek, egyedül találom magamat az ágyban, sőt, ahogy körbejárom a házat, rájövök, hogy totál egyedül vagyok itthon. Rögtön hívom is, hogy merre jár kora reggel. De mikor felveszi, nagy csörömpölést hallok, aztán…
- Basszus… - mi a…?
- Mi a baj hercegnőm? És hol vagy egyáltalán? – most tényleg kinyomott????
- Engedj beee! – mi?
- Brooke? – nézek ki az ablakon, és meglátom az ajtónak dőlve - Hát te meg mit csináltál? – mosolyodom el.
- Beletörtem a kulcsot miattad… - miattam? és miért rugdosod az ajtót? – Hozzál már le valamit, amivel kipiszkálod, mert megsülök, olyan meleg van!
- Ajj édes…olyan szép vagy, még nézni akarlak egy darabig. – mondom nevetve.
- Jól van, de akkor ezt leveszem, mert melegem van… - és ledobja magáról a felsőjét… - Tetszem? Elsétálok a borospincéig, hogy mások is jobban lássanak… - most komolyan odamegy???? nem hiszem el…
- Megyek már! Vedd vissza! – és indulok is. Sose csináltam még ilyet…miért ilyen nehéz ez!?
- Tigrisem…siess már… - jól van már, attól, hogy sürgetsz nem lesz jobb…
- Éééés...kész. – nyitom ki büszkén az ajtót.
- Nehéz szülés volt… - sétálna el mellettem, de várjunk csak…
- Mi? Talán inkább köszönöm. – magamhoz húzom és nevetve adok egy puszit az arcára.
- Miattad törtem bele a kulcsot. – nyújtja ki a nyelvét.
- Bocs, hogy érdeklődtem, hogy hova tűntél reggelre az ágyunkból…de tényleg…merre jártál?
- Meg akartalak lepni egy kis reggelivel. – ohh de aranyos kis hercegnőm van.
- És mit hoztál? – veszem el tőle a szatyrot és elindulok a konyhába.
- Fánkot, bár nem tudom mennyire szereted… - elkezdi tálcára tenni, közben hátulról átölelem.
- Annyira biztos nem, mint téged… - belecsókolok a nyakába – de finom reggeli lesz. Utána jöhet a desszert. – finoman a derekába marok és jobban magamhoz húzva csókolom tovább a nyakát.
- Zach…
- Hmmm? – nem tudok betelni vele…
- Tigrisem, most nem lehet. – fordul felém – Nemsokára edzés neked, nekem meg dolgozni kell. – ne nézz így…még mindig utálom, hogy dolgozol, de legalább a közelemben van és normális munka.
- Jól van. - sóhajtok.
A reggeli után együtt készülődünk, ami abból áll, hogy együtt fürdünk, de persze apró csókokon és simogatáson kívül nem enged mást, hiába áll a cerkám…Pedig nem egyszer bepróbálkozok ám. Nem is értem hogy tud ennyiszer nemet mondani nekem…már biztos nem olyan a vonzerőm, mint régen…
Az idő gyorsan telik, repülnek a napok, a hetek, a hónapok…Tök jól megvagyunk egymással. Már problémák sincsenek, kezdek hozzászokni, hogy hercegnőm olyan gyönyörű, hogy minden srác az egyetemen rajta legelteti a szemét, és jót röhögök mikor koppan az álluk, hogy az én kocsimba huppan be az órái után, hogy hazafuvarozzam. Mert ugyanis már több mint 3 hónapja elkezdődött neki a suli, vagyis nemsokára karácsony.
Annyi minden eszembe jutott már, hogy mit adhatnék neki…pl szexi fehérnemű, de az inkább lenne nekem ajándék…aztán gondoltam autóra, de nem szeretem, mikor vezet. Eszembe jutott a karóra is, de az olyan snassz. Többet érdemel, sokkal többet…
Egyik nap, megvilágosodok. Fel is hívom Mandyt, hogy kísérjen el egy ékszer üzletbe. Jobban ért az ékszerekhez mint én, segít nekem nyakláncot választani Brooke-nak. Találunk is egy szépet, és amilyen édes kis húgocskám van, elköpi, hogy mennyire örülne, hogy Nicktől egy gyűrűt kapna. Először felkapom a vizet, hogy ilyen fiatalon ne akarjon házasodni, de aztán eszembe jut, hogy én szeretném elvenni hercegnőmet és nem sokkal idősebb Mandynél…Másnap vissza is megyek az ékszer üzletbe, most egyedül, hogy megvegyem Brooke álomgyűrűjét, és nagyon remélem, hogy igent fog mondani…és jobban fog örülni, mint eddig bárminek a világon.
Egyik nap, a szülőknek vásárolunk ajándékokat, mert egyik nap itt, másik nap ott leszünk. Remélem az apja már megbékélt velem, és nem lesz botrány…Vásárlás közben meg tesz egy-két megjegyzést, hogy mit szeretne, de már késő….ezt a tudtára is adom…
- Ne erőlködj, már megvan az ajándékod. – mosolygok.
- És mit kapok? – azok a csillogó szemek..
- És én mit kapok? – kérdezek vissza.
- Én kérdeztem először… - ne durcázz…
- Majd meglátod…nagyon remélem, hogy tetszeni fog… - lopok durcás hercegnőmtől egy csókot.
Sajnos karácsonyig van még meccsem is, amin Brooke sajnos nincs ott, mert a szurkoló lányok fele elutazott már, így most nem kísértek el minket. És rengeteg edzésem is van. Sőt, pár napig nem is alszok otthon, mert utazgat a csapat ilyen karácsonyi jótékonysági baszásokra. Pedig úgy szeretnék hercegnőmmel otthon lenni. Díszítgetni a házat, együtt becsomagolni az ajándékokat, nagyokat szeretkezni esténként…Azt hiszem sose vártam így egy karácsonyt sem, mint most. A gyűrű mindenhova elkísér, a nyaklánc a fehérneműs fiókomban van, amit szerintem már meg is talált, mert tuti keresgélt, hogy mit kap…
Mire hazaérek, az egész ház fel van díszítve. Nekem semmi dolgom, mert kívülről is fel van díszítve a ház, amiért morcos is vagyok, mert baja is eshetett volna, de nem akarom elvenni a kedvét, hogy karácsonykor morgok vele. Mert igen, karácsony napjára értünk haza a csapattal. Virággal a kezemben lépek be a házba, és kicsim épp a konyhában van, valamit főz. A háta mögé lopakodok, és átölelem. Kicsit összerezzen szegénykém…
- Szia szerelmem… - fordítom magamhoz, hogy megcsókolhassam – Felőled akár bárki bejöhet, észre sem veszed…miért nincs bezárva az… - megcsókol.
- Ezt nekem hoztad? – veszi el a virágokat.
- Ha már így megkérdezted, igen… - nevetem el magamat – Milyen jó karácsonyi hangulat és illatok terjengnek a házban…
- Örülök, hogy tetszik. – hozzám bújik – Mindjárt kész a vacsi… - kapok egy puszit.
- Az jó, farkas éhes vagyok…teljesen ki vagyok éhezve… - marok a fenekébe, és az asztalra ültetem, hogy csókolgathassam mindenhol…
- Először vacsi, aztán ajándékozás…utána esetleg… - esetleg????
- Esetleg? – kérdezem kétségbeesetten.
- Attól függ milyen ajándékkal készültél… - ne kacsintgass…
- Széppel. – mosolygok.
Leülünk vacsizni, de kajálás közben sem bírok magammal…muszáj csókolgatnom. Annyira hiányzott, hogy elmondani nem tudom. Hamar be is fejezzük és megyünk a fához…hát én először is a fiókomhoz, hogy elővegyem az ajándékot. Olyan szép kis díszdobozkában van, nem is kellett külön becsomagolni, na meg a másikat sem…
Ahogy leérek, és meglátja kicsim a kezemben a hosszúkás dobozt, kicsit leolvad az arcáról a mosoly…
- Valami baj van? – kérdezem közelebb lépve.
- Csak… - sóhajt – Mikor pakoltam el a kimosott ruhákat, megláttam ezt a dobozkát és…
- Megnézted mi van benne? – mosolygok.
- Ugye nem haragszol? – jajj nehogy elsírd magad…
- Tetszett? – kérdezem még mindig mosolyogva.
- Nagyon…és…
- Ne mentegetőzz…ez az ajándék egyik fele. A másik végig nálam volt. – nagyra nyílnak azok a gyönyörű szemei.
- Akkor mégsem rontottam el annyira az első karácsonyunkat? – de édes tud lenni.
- De nem ám… - mély levegő – Sokat gondolkoztam mit adhatnék neked, végülis Mandy segített kiválasztani a nyakláncot – odaadom neki – és a másikban is segített, bár erről fogalma sincs szerintem. A lényeg az, hogy ráébresztett, hogy mennyire szeretlek és hogy veled akarom leélni az életemet. Ezért is mentem vissza másnap az ékszer üzletbe és vettem egy gyűrűt… - előveszem a zsebemből és térdre ereszkedek – amivel szeretném megkérni a kezdet. Hozzám jönnél feleségül hercegnőm? – nyitom ki a dobozt.
|
| Saya | 2011. 11. 04. 22:39:34 | #17602 |
Karakter: Brooke Scott
Csörögni kezd a telóm. Az egyik csapattársam hív, hogy buli lesz, amit nem hagyhatok ki. Jó lenne elmenni, de azért beszélek még Zach-kel is erről. Leteszem, és szépen nézek rá, sőt hozzá is bújok, hogy hatásosabb legyen.
-Mi ez a csajos buli? –kérdezi mosolyogva.
-Minden évben, nyár végén a csajokkal elmegyünk még egy utolsót bulizni…csak elfelejtettem szólni.
-És most szeretnéd, hogy elengedjelek? –hááát…jó lenne- Hercegnőm, csak ígérd meg, hogy épségben jössz haza…-adok egy puszit neki.
-Gyere, sok dolgunk van még ma…-gyere mááár!
Elviszem őt vásárolni magammal, mert nincs egy normális göncöm, amit felvehetnék. Ha meg hazajövök, neki is tetszeni akarok, szóval jobb, hogy itt van velem. Közben összefutunk Mandy-ékkel, így Mandy is segíthet, meg én is neki, aztán otthon már csak össze kell „raknom” magam.
Értem jönnek, szóval nem kell elvinni engem Zach-nek, vagy nekem vezetni. Egy utolsó puszi után beszállok, és indulunk is. Minden oké is lenne, ha az a nyomorult Brandon nem csatlakozna hozzánk. Az egyik csaj hívta meg, úgy néz ki, hogy még nem ismeri eléggé, de majd én felvilágosítom…Mondjuk ő is megéri a pénzét, szóval tök mindegy…
A buli jó, főleg, hogy azt a tahót sikerül egész végig kerülnünk, meg ő jól elvan azzal a csajjal, gondolom, hogy valamelyik szobában meg is van neki…
A buli végén próbálom felhívni Zach-et, de nem veszi fel a telefont. Kénytelen vagyok beülni három másik lánnyal Brandon kocsijába, mert akivel jöttem, az már lelépett. Azt hittem, hogy Zach értem jön, azért sem mentem velük…
Úgy szállok ki a kocsiból, hogy meg sem köszönöm a fuvart, csak a lányoktól köszönök el.
Zach meg már alszik, úgy néz ki, hogy tv-zés közben elaludt. Kikapcsolom a masinát, erre meg felébred…
-Na hogy érezted magad? –ül fel, én meg megpuszilom.
-Jó volt, de aludj csak tovább…-adok neki még egy puszit, aztán hagyom aludni.
Reggel nélküle ébredek fel, úgy néz ki, hogy már elment. Nekem is ideje lesz…
Mire mi pályára kerülünk, addigra ők is már fent vannak. Rendben is van minden, de látom, hogy náluk nem igazán. Zach neki ment annak a Brandon gyereknek…Egy kis szóváltás után verekedés alakul ki, mert Zach nekiugrik. Úristen…Ez tényleg komoly.
Azonnal odarohanok hozzá, és mikor megint neki akar menni, elé állok, és megfogom a kezét. Jó, hogy kapcsol, hogy én vagyok az…Arcát fogva fordítom magam felé.
-Zach, nézz rám…-adok egy kis csókot neki.
-Hol voltál tegnap este? –ez most mi? Mintha nem tudná…
-Hogyhogy hol? A lányokkal voltam…
-Csak a lányokkal? Egész véletlen ez a kis kretén nem volt veletek?
-De…valamelyik hülye elhívta, hogy ráhajtson. Miért kérdezed? –mondjuk, ha ezt tudom, én is elhívtam volna az én kis tigrisemet.
-Azt állítja, hogy megdöntött téged…-mi van? Mi van? MI VAN???
-És te hiszel neki? –kivel lakok én?- Csak hazavitt, mert te nem vetted fel a telót, mikor hívtalak…Ezt nem hiszem el…-na most ez a kis köcsög is megkapja a magáét.
Odamegyek hozzá, és úgy képen törlöm, hogy még a kezem is belesajdul. Ki is osztom, de most mással is beszédem van…
Megfogom Zach kezét, és elráncigálom az öltözők felé.
-Brooke, kicsim…állj már meg…-magához húz- Mi a baj? –felbiccenti a fejemet.
-Utálom, ha kurvának néznek. Az meg még jobban felhúzott, hogy hittél neki…-annyira fáj.
-Hercegnőm…nem hittem neki. Teljesen megbízom benned, különben el sem engedtelek volna a csajokkal bulizni. –hiába ölelsz, az előbb nagyon nem így tűnt- Szeretlek. –ez a rohadt szó…mindig levesz a lábamról, mert ő mondja…-Mekkora pofont kevertél le neki…nevet megtörve a csendet. Örülhetsz, hogy te nem kaptál.
-Menjünk is, mielőtt visszamennék…
-Teljesen felizgatsz a vadságoddal…-a falnak döntve csókol meg. Nem bírom nem viszonozni…a hajába túrva csókolok vissza, de mikor a fenekembe marva emel meg…
-Ne…-mondom, mire bevisz az öltözőbe, bezárja az ajtót, és annak döntve csókolja a nyakamat- Zach…ne, hagyd abba…kérlek…-nem akarom, itt ne…jó lenne, de nem itt.
-Ne hagyjam abba? Rendben…-nem így értettem.
Engedek neki, és pár pillanat alatt le is vetkőztetjük egymást. Nem egy romantikus hely, de legalább a zuhany alá visz be. Csobogó víz alatt, csókolózva kezdjük felfedezni egymást.
Alig hagyja magát kényeztetni, inkább ő teszi ezt velem…Vállára teszi egyik lábamat, először csak combom belső felét csókolja, aztán ujjaival, és nyelvével hajt a gyönyör felé. Mielőtt elmennék, fordít rajtam. Kezeim a csempének préselődnek, közben Zach belém hatol. Egyre gyorsabban mozog bennem, aztán szembe fordít magával, és úgy merül el újra bennem, hogy lábaimat derekára fonhatom. Hamar lecsap ránk a várva várt gyönyör…
Kis ideig még állunk a víz alatt, ölelkezünk, bújok hozzá, a mellkasát csókolom…Legalább kicsit belsőségesebb lett a dolog. Hiányzik az ágy, a kényelem…
Nem maradhatunk, ideje menni. Gyors öltözés és go. Csak hát a folyosón meglát minket Mandy.
-Ti meg mit csináltok még itt? –öhm…
-Téged akartalak megvárni, hogy hazavigyelek. Brooke meg maradt velem. –elég gyenge, de mégsem mondhatta Zach, hogy most szeretkeztünk az öltözőben.
-Én Nick-kel megyek haza…-ez a mosoly…Tudja.
-Rendben, akkor mi megyünk is…szia Mandy. –köszönök el gyorsan, mert zavarban vagyok.
Kocsival megyünk haza, de útközben…
-Brooke…-szünet- Brandon, mikor hazavitt…rád mozdult a kocsiban? –még mindig ez a téma?
-Nem…egyenesen megdugott a piros lámpánál…-mondom ironikusan- Volt még másik két lány is a kocsiban őket valószínűleg a következő lámpánál dugta meg, sőt az egyik már meg is szült, nem tudtad? –nem vagyok ám ideges.
-Nem így értettem. Ha kikezdett veled, akkor helyre kell tennem őt…-nem folytasd.
-Ki akarod rúgatni magad a csapatból? Másrészt meg olyan, mintha nem bíznál meg bennem….az ablakot kezdem el babrálni, hogy addig se kelljen Zach-re néznem- Hülyeség volt összeköltöznünk…Azt hiszem…ma elköltözöm…-közben megérkezünk.
-Brooke, ne…-maga felé fordít- Bocsánatot kérek, én nem…
-Nem érted? Túl sokat vagyunk együtt, és szerintem neked ez túl sok. Miattam kerültél bajban a csapatodban, pedig én ezt nem akartam. Nem az ellenséged, hanem a barátnőd vagyok. El kell mennem, hogy együtt maradhassunk…-kiszállok a kocsiból, aztán az oldalának dőlök arra várva, hogy ő is kiszálljon, de semmi…
Körülbelül tíz perce bámulom már a csillagokat, na de most már unom…
-Zach, jól…-hajolok be hozzá- vagy…? –miért fordult el?- Sírsz? –visszaülök, és a hátára teszem a kezemet. Gyengéden simogatni kezdem.
-Nem, csak ideges vagyok…-miattam, vagy a költözés miatt?
-Én csak nekünk akarok jót…
-Jó, akkor menj és törd össze a szívemet…-fordul felém mérgesen.
-Most…szakítasz velem? –kihajolok a kocsiból, aztán a kocsinak dőlve a földre csúszok.
-Brooke! –száll ki ő is aggódva, de mikor látja, hogy jól vagyok, csak sóhajt egyet.
-Mondd csak ki, hogy…-teljesen magához húzva csókol meg.
-Ez nem egy átmeneti szállás, és én sem az átmeneti barátod vagyok. Szakítani? Eszem ágában sincs elengedni téged, ha te nem akarod…-megint megcsókol.
-De nem bízol meg bennem, és amióta ideköltöztem…-újabb csókot kapok- Nem vagy elég meggyőző. –most én csókolom meg, de sokkal hevesebb csókcsatává teszem, mint ő.
Reggel Zach telefonjára ébredünk. Egy meghívást közvetít Zach edzője ebben az üzenetben. Nem szeretem az ilyen aznap meghívunk bulikat, de ahogy elolvassuk, rájövünk, hogy ezen muszáj lesz ott lenni. Jótékonyság, és média megjelenés kombinálása. A belépő árait a hátrányos helyzetű gyerekeknek ajánlják fel, pontosabban a sportolásukra.
Borul a nap, mert készülődni kell az estére. A sajtó is ott lesz, szóval ki kell nézni valahogy, de mégsem túl puccosan. Lazán, és elegánsan…
Este elég fura úgy érkezni, hogy a bejáratnál kattognak a vakuk. Pont befelé megyünk, mikor...
-Cody Jonas…-szólal meg Zach, mikor közelebb érünk hozzájuk.
-Te nem…? –fogadja el közben Zach kéznyújtását- Zachary Williams, ugye? Sokat emlegetnek ígéretes játékosként. –ráz kezet vele- Nem vagyok egy nagy focirajongó, de téged mindenki ismer. –mosolyog, aztán a mellette álló lányra néz- Szia Brooke…-szóval még emlékszel rám.
-Szia Cody, rég találkoztunk…-mosolyodom el, aztán a feleségére nézek. Milyen szép, és…ázsiai…Még mindig nehéz elfogadnom, hogy Zach megdugta.
-Ti ismeritek egymást? –kérdezi először rám, aztán Codyra nézve Meg.
Csak kiderül, hogy régebben pont fordított volt a felállás, ha csak rövid ideig is. Olyan kellemetlen ez az egész…Főleg, hogy az ő sztorijuk egy szép happy endes történet, mi meg még csak együtt lakunk. Mintha nem adtam volna oda szívesebben Zach-nek a szüzességemet, ha ismertem volna…
-Szóval lefeküdtél a férjemmel régebben? Milyen vidám este lesz ez, nem igaz édesem? –Meg idegesnek tűnik.
-Neked meg volt fekete pasid rajtam kívül, ez is nagyon érdekes…-Cody is az.
-Mi csak ide akartunk köszönni, de megyünk is. –mondja Zach, mert azt hiszem, hogy ő sem akar további problémákat.
-Ne menjetek, sajnálom. –sóhajt egyet Meg, aztán elhív kicsit beszélgetni.
Kisebb séta után érkezünk meg a fiúkhoz, kicsit ki is beszéltük őket. Szerintem ők viszont egy szót nem szóltak egymáshoz.
-Vedd el ezt a lányt, megérdemelné már…-mosolyogva kísért Zach-hez, aztán Codyhoz bújik- Rabold el, vedd el feleségül csendben, mert a nagy cécó csak gondokat okoz. –nevet.
-Ha engedné…de nem engedi. –csíp bele a fenekembe, én meg megbököm.
-Nem baj, ti még fiatalok vagytok. Én már nem, szóval el kellett vetetnem magam mackókával. –viccelődik Meg.
-Elvetetni? Én jobban akartam, mint te…Kis hazudós, kapsz otthon… –harap bele Cody a fülébe.
-Ne a gyerekek előtt. –mindannyian nevetni kezdünk Meg nevelési módszerén.
Otthon már a parti nem is téma, mert tegnap este fáradt voltam, hogy valami is legyen, szóval Zach ma akarja pótoltatni velem…
Másnap olyan jó idő van, hogy úgy döntök, leszaladok valami reggeliért. Remélem, hogy Zach szereti a fánkot, mert most valami édeset ettem volna. Nyitnám ki az ajtót, de közben csörög a telefonom. Zach az, már biztos keres, hogy hol vagyok…Naná, hogy kiesik a kezemből, és mikor hajolok le ért, beletöröm a kulcsot a zárba.
-Basszus…-veszem fel közben a telefont.
-Mi a baj hercegnőm? És hol vagy egyáltalán? –szól bele Zach aggódva, de kinyomom a telót.
-Engedj beee! –kiabálok fel az ajtónak dőlve.
-Brooke? –néz ki az ablakon Zach, és végre meglát- Hát te meg mit csináltál?
-Beletörtem a kulcsot miattad…-rúgok az ajtóba- Hozzál már le valamit, amivel kipiszkálod, mert megsülök, olyan meleg van!
-Ajj édes…olyan szép vagy, még nézni akarlak egy darabig. –ez nagyon vicces, röhögj csak.
-Jól van, de akkor ezt leveszem, mert melegem van…-ledobom magamról a felsőt, így már csak a melltartó marad felül- Tetszem? Elsétálok a borospincéig, hogy mások is jobban lássanak…-meg is teszem, az egyik kis bejáratánál állok meg, ami szembe van a kapuval. Kár, hogy üresen áll, mert Zach nem az a borozgatós fajta, mert most beülnék hűsölni…
-Megyek már! Vedd vissza! –kiabál le, és máris indul. Én is így gondoltam…
Kívülről kapargatom az ajtót, mint egy kiscica, hogy sietessem Zach-et. Ehhez nem kell szerelő, csak lehetne ügyesebb is…
-Tigrisem…siess már…-nyüszögöm.
|
|
