Karakter: Yamashita Mariya Megjegyzés: (Timcsimnek)
Sho arcán széles vigyor terül el mentegetőzésem hallatán, s idegesen, szemforgatva fordítok neki hátat… basszus… nem tudom mi volt velem… csak zavart, és kész… ez még az égvilágon semmit nem jelent, nem kell olyan öntelten vigyorognia... még akkor sem, ha olyankor még szexibb… sőt… főleg akkor nem. Nem szabad sokat beszélgetni a vendégekkel és kész. Pont.
Mögém lép, mellkasa szinte hátamhoz simul, érzem a testéből áradó meleget, s mikor ujjai vállamra csusszannak, testem megborzong. Halkan suttogva hajol fülemhez, s én fél szemmel hátra sandítok.
- Csak nem féltékeny vagy? – Szemeim tágra nyílnak, egyre hevesebben dobogó szívem kihagy egy ütemet, s ajkamra harapva hunyom le szemeimet. Nyugi… nyugi… hülyeség az egész… de… mi történik velem? Miért van ilyen forróság a teremben, és miért ugrik ki mindjárt a szívem? Idegesítő. Utálom ezt az érzést.
Nyugalmat kényszerítek magamra, hátamat kihúzva fogom meg Sho kezeit, hogy egy kecses mozdulattal lökjem le a vállamat birtokló ujjakat. Bocsika, de ez hozzám tartozik. Egyik szemöldökömet felhúzva fordulok Sho felé, ajkaimra gúnyos vigyor kúszik, ahogy a zöld szempárba fúrom magabiztos tekintetemet.
- Csak szeretnéd. – Vigyorom kiszélesedik, majd szó nélkül hagyom faképnél, hogy kiszolgáljam a most érkezett vendégeket. Lehet, hogy Sho-nak ez csak egy játszadozás, de én itt dolgozom, és nekem fontos ez a munka. Én nem vagyok olyan, aki az alapján választ munkahelyet, hogy van egy csaj ott, akit meg akar fűzni. Hát, csak az idejét vesztegeti, mert belőlem nem kap.
Az este további részében kényszerítem tekintetemet, hogy messziről elkerülje Sho alakját, s minden figyelmemet a vendégeknek szentelem. Még szerencse, hogy nagy a tömeg… legalább lefoglal és kisebb a kísértés.
- Észrevetted, hogy Sho milyen gyakran jár wc-re? – Tűnődő mosollyal szólal meg mellettem Youko, s egyik szemöldökömet felhúzva fordulok felé… mivan? Most komolyan arról beszél, hogy Sho milyen gyakran jár wc-re, vagy már kezdek teljesen meghülyülni?
- Roppant érdekfeszítő téma… - Dünnyögöm unottan, miközben egy tiszta ronggyal elkezdek törölgetni pár vizes poharat.
- Nem azért mondtam… csak… lehet, hogy beteg? – Megdöbbenve teszem le kezemből az üvegpoharat… Sho? Beteg? Miért tölt el kényelmetlen érzés a gondolat hatására? Mintha… aggódnék? Nem hiszem… csak az lehet a baj, hogy ha Sho itt lebetegszik nekem, akkor csinálhatom egyedül a hosszabb műszakokat. Marha jó lenne, mondhatom… ajánlom neki, hogy ne legyen beteg.
Egy másodpercre aggódó tekintettel pillantok rá, ahogy épp kijön a mosdóból, és a pultra támaszkodva figyelem, ahogy visszasétál… nem tűnik sápadtabbnak… pont olyan, mint máskor. Biztos csak képzelődik Youko.
Végre eljön a zárás ideje, s miután Youkoék is hazamentek, fáradtan masszírozom meg halántékomat… remek… most jöhet az este legrosszabb része. Az egyetlen dolog, amit utálok ebben a munkában… na mindegy, minden jóban van valami rossz. Enélkül túl szép lenne az élet. Hehe.
A folyosón végigsétálva megyek a wc-k felé, hogy nekilássak a munkának. Lehajolok, s Sho magabiztos, vigyorgó hangja mászik füleimbe.
- Most is áll az ajánlat? – Szemöldökömet felhúzva nézek rá, szemeim tekintetét kutatják… milyen ajánlat? A rövidtávú memóriám nem a legtökéletesebb.
- Ha hamarabb végzek a mosdó kitakarításával, hazakísérhetlek? – A falnak dőlve mered rám, s az arcán elterülő magabiztos vigyor gyanakvásra késztet, de gyorsan kiverem a fejemből… hehe, azt várhatod, drágám… nem tudom, minek próbálkozik… tudja, hogy lehetetlen feladatra készül. Na mindegy… legyen meg az öröme.
- Persze… - Felelem élveteg vigyorral, mosolya még mindig levakarhatatlan… mire készül? Nem értem, miért vigyorog itt nekem, mint valami hülyegyerek, mikor tudja, hogy a férfimosdó mennyivel undorítóbb. – Hajrá, szépfiú! – Hozzávágom az egyik felmosórongyot, csalafinta mosollyal bíztatom, s egy alig észrevehető kacsintás kíséretében fordulok meg, hogy a női mosdó felé vegyem az irányt. Nem tudom, mit tervez, de kíváncsi leszek.
Tudatalattim akaratlanul is a szokottnál lassabb munkára kényszerít, magamra nem jellemző alapossággal tisztítom ki az undorító budit… mintha… mintha reménykednék, hogy gyorsan végez? Nem… csak a kíváncsiság… csupán kíváncsiság… ráadásul… annyira nem is rossz vele hazamenni. Egész érdekes tud lenni… ha megerőlteti magát…
Elmosolyodva nyomom le a kilincset, mikor végre befejezem a fárasztó munkát, s hangosan felsóhajtva megyek a folyosóra. Vigyorogva haladok el a férfimosdó csukott ajtaja mellett… szegényke… gondolom, még csinálja. Hehe… mindegy.
Épp kifordulnék a folyosóról, mikor hirtelen egy kemény mellkasba ütközöm, s tágra nyílt szemekkel, egyensúlyomat elvesztve hátrálok egy lépést, de szerencsére két erős kéz ragadja meg felkaromat, hogy testemet megtartva húzzon vissza. Szívem őrült kalimpálásba kezd a váratlan ütközéstől, s pulzusomat az sem csillapítja, mikor megpillantom a velem szemben álló férfit. Egy pillanatig hitetlenkedve pislogok rá, majd mikor végre felfogom helyzetünket, ösztönösen csúszik ki számon a kérdés.
- Végeztél is? – Szinte el is felejteném a kínos pozíciót, de ahol ujjai felkaromat érintik, bőröm mintha felgyulladni készülne, valamiért mégsem vagyok képes arra kérni, hogy vegye le rólam a kezeit.
Nem válaszol a kérdésre, mintha ő is ledöbbent volna egy pillanatra, ezért ajkaimat széles mosolyra húzva folytatom…
- Vagy csak siettél vissza? – Ő is elmosolyodik, szemei huncutul csillannak, s tekintetemben kíváncsisággal keveredett izgalom jelenik meg… hjajjj… imádom, mikor így néz rám… viszont… lehetetlen, hogy ilyen gyorsan végzett a wc-vel… vagy… lehet, hogy mégis? Shonak semmi nem lehetetlen… hehe… kivéve egy valami.
- Csak meg akartam kérdezni, hogy ma hoztál-e pulcsit, vagy megint az én kabátomat kell használnod? – Nagyon vicces… én is fejlődőképes vagyok. Hehh… ez most nem jött be, Sho-cica.
- Hoztam. – Szinte ajkaira duruzsolom vigyorogva a szavakat, majd csalafinta mosollyal dugom ki a nyelvemet, nyelvpiercingem halkan koccan fogaimon, s szinte látom Sho tekintetében megcsillanni a vadászösztönt. Ne reménykedj, ez cica soha nem fog áldozatul esni egy oroszlánnak.
- Ha így öltögeted a nyelved, a végén leharapom. –Hm… ha flörtölni akar… abban benne vagyok… kiszélesedik a vigyorom, felnevetve pillantok rá kihívó tekintettel, s hagyom, hogy még közelebb hajoljon, majd ismét nyelvet öltve suttogok ajkaira.
- Valóban? – Szívem izgatottan zihál mellkasomban, halkan csattogtatja fogait, s szívem kihagy egy ütemet, majd ismét kuncogva pillantok a vad, zöld tekintetbe… szeretek vele lenni. Igaza volt Tsukinak… tényleg nagyon jófej… aranyos, kedves, vicces és irtózatosan jól néz ki. Megértem, hogy nem tudtam neki ellenállni azon az éjszakán… valószínűleg… valószínűleg most sem menne. Annyira… annyira közel van.
Hirtelen némulunk el mindketten, hosszan mélyedünk a másik tekintetébe, orrunk szinte egymást simítja, s érzem a forró leheletét arcomon lecsapódni…. Basszus… nem jó… nagyon nem jó. Túl közel van… és túlságosan vágyom rá, hogy még közelebb legyen.
Hosszat pislogva szakítja meg a végtelennek tűnő szemkontaktust, majd egy hangos sóhaj kíséretében csúsztatja le kezemről ujjait. Hirtelen kiráz a hideg, ahogy a meleg test eltávolodik tőlem, s megborzongva kulcsolom össze kezeimet mellkasom előtt.
- Azt hiszem, hazamegyek. – Magára nem jellemző idegességgel hadarja a szavakat, s még mielőtt egy apró szócska is elhagyhatná ajkaimat, kiviharzik a klubhelyiségből.
Ledöbbenve pislogok, hosszú másodpercekig mozdulatlanul nézem Sho hűlt helyét… ez… meg… mi a fene volt?! Először szinte küzd érte, hogy hazakísérhessen, most meg így elrohan? Mi ütött belé? Pasik… lehetetlen kiigazodni rajtuk. Pont ezért kerülöm őket hosszútávon. Ismét beigazolódott, amit mindig tudtam, de mostanában kezdtem elfelejteni. Nem lehet bízni bennük… de… miért vagyok mérges? Miért vagyok csalódott? Nem értem magam… nem értem az érzéseket, amik néha rám törnek mostanság. Gyűlölöm ezt. Ki kell vernem Sho-t a fejemből.
Mielőtt hazamennék, kíváncsi tekintettel pillantok be a férfimosdóba, s tátva maradt szájjal nézek körül… minden csillog-villog… hogy a fenébe csinálta ezt?!
A folyosón lépkedve megtorpanok, s arcomra mosoly kúszik… bahh… hogy nem jöttem rá előbb… ezért járt gyakran a wc-re…
Felnevetve dőlök a falnak, majd halovány mosollyal hunyom le szemeimet, s elképzelem magam előtt Sho édes mosolyát. De ha ennyire igyekezett, miért húzott haza úgy, mintha menekülne előlem? Mindegy. Akármilyen édes… akkor is csak egy pasi… egy veszélyes pasi, akit nem tudok kiverni a fejemből. Lehet, hogy csak az a baj, hogy régóta nem voltam senkivel… a testemnek hiányzik… lehet, hogy el kéne mennem…
Késő délután enyhén másnaposan ébredek, s nyújtózkodva ülök fel az ágyon. Szemeim tágra nyílnak, mikor egy vöröses barna hajú pasit pillantok meg magam mellett tök pucéran, s lassan felrémlenek szemem előtt az éjszaka történései… oh…. Igen, a buli… és a pasi… hogy is hívták? Azt hiszem M betűvel kezdődik… mindegy is. A francba… életemben először hagytam, hogy itt aludjon egy pasi. Azt hiszem, tényleg kikészültem… túl sokat ittam tegnap.
Morcosan lökdösöm oldalba, majd alig pár perc alatt tessékelem ki a nem kívánt vendéget. Bocsika, de ez nem egy szálloda, és nekem alig egy óra múlva a munkahelyemen kell lennem.
Még szerencse, hogy ma rövid műszakom van… Egy frissítő zuhanynak egy óriási bögre fekete kávénak köszönhetően frissen és üdén sétálok a klub felé, s hátra sandítva torpanok meg, mikor a nevemet hallom magam mögül. Szemeim tágra nyílnak, szemöldökömet irritáltan húzom fel, mikor az éjszakai pasi szalad felém az úton.
- Várj Maya… arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahova, ha végeztél a munkával. – Szinte nem is hiszek a fülemnek, rosszalló tekintettel mosolyodom el, majd lassú léptekkel állok meg a klub bejárata mellett.
- Még a nevedet sem tudom. Ráadásul hogy találtál meg? Követtél?! – Remek… pont most kell egy tapadós idiótát is kifognom… hogy képzeli, hogy titokban követ? Ez már zaklatásnak számít… most annyira nincs kedvem ehhez az egészhez.
- Igen, de csak mert találkozni akartam veled. – Megadó sóhajjal masszírozom meg homlokomat, majd enyhült tekintettel pillantok rá… nyugi Maya… nyugi… abból semmi jó nem származik, ha felhúzod magad.
- Nézd… sajnálom, de nekem semmit nem jelentett ez az éjszaka. Azt hittem, te is így vagy vele… most, ha megbocsátasz… dolgoznom kell. – A végére akaratlanul is kicsit gúnyos lesz a hangom, s ahogy hátat fordítanék, a csuklómat megragadva vág a falhoz. Néma nyekkenéssel nézek rá kikerekedett szemekkel, kezeimet a falnak támasztom.
- Újabb pasikat csábítasz az ágyadba? Szajha… - Düh csillan szemeimben, s épp visszaszólnék, mikor egy nyugodt hangot hallok az ismeretlen férfi háta mögül.
- Ereszd el. – Szemeim tágra nyílnak Sho hangja hallatán, s hirtelen nő meg a pulzusom, idegesen szegezem a szemeimet a földre. A francba… a francba… ugye… ugye ne, hallotta, amit a pasi mondott? Nem akarom, hogy Sho hallja. Nem akarom, hogy ő is ezt gondolja.
- Hát te meg ki a franc vagy?… törődj a saját dolgoddal! – Sho elvigyorodva csúszik közém és a pasi közé, majd magához húz, s egy rövid csókot lehel ajkaimra. Szemeim tágra nyílnak, érzem, hogy kivörösödöm, de a meglepettségtől még ellenkezni is elfelejtek. M-mit művel?!
- A pasija, szóval inkább te törődj a saját dolgoddal. – Az idegen pasi feldühödve robog el, s egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében bújok ki Sho öleléséből, mikor eltűnik a láthatárról.
- Huh… köszi… - Hálás mosolyt villantok rá, de a szokásos könnyed, nemtörődöm vigyor helyett egy komoly arc néz rám. Egy pillanatra ledöbbenek, hosszú, néma másodpercekig meredünk egymásra, majd enyhe mosollyal szólal meg végre.
- Jobban megválogathatnád a partereidet. – Kezd feloldódni, mire befejezi a mondatot, már ismét a régi Shot nézik szemeim, s halkan felnevetve teszem a kezemet a vállára, miközben lassan elindulunk befelé a klubhelyiségben.
- Nem kérem a szentbeszédet. – Ismét nyelvet öltök, de most nem reagál rá, ezért viccelődve folytatom. – Ha jobban megválogatnám a partnereimet, talán te se lettél volna közöttük. – Erre végre ő is elmosolyodik, a derekamat elkapva húz magához, s én felsikkantva nevetek fel, ahogy nyelvet öltve imitálja a tegnapi kérdésemet.
- Valóban? – Szélesen vigyorogva csúsztatom vállára ujjaimat, s huncut kacsintással duruzsolok fülébe.
- Ha így öltögeted a nyelved, a végén leharapom. – Halkan nevet fel, hangja édesen mászik fülembe, s szívem egyre hevesebben ver… annyira… nem is rossz ez az érzés. Kellemes melegség, vidám pillanatok… annyira jó vele lenni. Valahogy… olyan… felszabadultnak érzem magam.
Elengedi derekamat, mosolyogva sétál tovább, s én gyors léptekkel termek ismét mellette, majd folytatom.
- Mindegy, szóval a lényeg az, hogy köszi… nincs annál idegesítőbb, mikor egy egyéjszakás kaland nem száll le rólam. – Megtorpan, egy pillanatra mintha sértettség csillanna szemeiben, s szemeim tágra nyílnak, mikor felfogom, hogy miket beszéltem. Basszus… és pont neki… nem… én… nem úgy gondoltam.
Gyors léptekkel termek előtte, s sietve kezdek mentegetőzni, zavartan túrok hajamba.
- Nem… nem úgy gondoltam… érted… te más vagy. – Komoly tekintettel néz rám, mélyen pillantok a szomorúan csillogó zöld szemekbe, s szívembe maró fájdalom nyilall… basszus… mi… mi ez az érzés? Lelkiismeret-furdalás? Miért?
- Miért vagyok más? – Szemeim tágra nyílnak a kérdés hallatán, ajkaimat válaszra nyitom, de egy szó sem jön ki rajta. Nem tudom. Nem tudom, miért más… de más. Ő soha nem tudna idegesíteni… szeretek vele lenni… utálom az érzést, hogy megbántottam. A másik pasinál magasról szartam rá, csak azt akartam, hogy végre lekopjon.
Mikor látja, hogy nem válaszolok, némán lép hátra, hogy kikerülve menjen tovább, s egyre idegesebben nyúlok a keze után, hogy megállítsam. Basszus… nem tudom, mit mondjak… csak azt, hogy mondanom kell valamit.
- Mert… más vagy… te… te különleges vagy… téged soha nem tudnálak utálni! – A szomorkás tekintet egyik pillanatról a másikra válik nevető szempárrá, s tágra nyílt szemekkel figyelem, ahogy halkan felkuncogva húz magához… m-micsoda? Ez most komoly?
- Te… te csak megjátszottad! Becsaptál! – Vigyorogva fonja karjait derekam köré, s durcás gyengédséggel csapok mellkasára. – Szemét! – Akaratlanul is mosoly kúszik az én ajkaimra is, szívem hangosan zihál, ahogy testünk egymásnak simul, s lassan én is nevetni kezdek. Azt hiszem, ezt a kört egyértelműen ő nyerte… de a háborúnak még nincs vége… hehh…
- Azt mondtad, soha nem tudnál utálni. – Vigyorogva dörmög fülembe, s én pajkos mosollyal állok lábujjhegyre, hogy alig pár milliméterről suttoghassak ajkaira… nem bírom tovább… nem tudom távol tartani magamat tőle. Egyszerűen nem megy… tudom, hogy ha ezt csináljuk, elrontjuk a barátságunkat, mielőtt igazán kialakulhatott volna, de már nem számít.
- Mi van, ha hazudtam? – Édesen pislogva pillantok tekintetébe, s érzem, ahogy ajkait vadul tapasztja az enyémekre. Némán felnyögve vezetem ujjaimat a vörös tincsekbe, s hagyom, hogy a csókot elmélyítve hatolhasson számba nyelvével. Mintha egész testem égne a vágytól, kezei hátamon barangolnak, s megborzongva adom át magamat az érintéseinek. Nem hiszem el… nem hiszem el, hogy ezt csináljuk… nem hiszem el, hogy ilyen jó érzés.
Elmosolyodom, mikor ajkaink elválnak egymástól, lehunyt szemmel élvezem ajkaimon leheletének forróságát, majd széles vigyorral kezdek el suttogni.
- De nehogy elbízd magad, szépfiú.
Szerkesztve Silvery által @ 2010. 11. 22. 20:39:49
Egy pillanatnyi csend következik, majd egy kis mosollyal válaszol.
- Ez… semmi különös, csak most csináltattam tetkót, és még nem gyógyult meg. – elvigyorodik a mondat végére, a szemem pedig felcsillan - Gondolom, tudod, hogy az elején elég érzékeny… hiszen, ha jól emlékszem neked is van… - elbizonytalanodik a mondat végére, gondolom felidézte az estét… nos, igen, kevesen látják az én tetkóm, hisz olyan helyen van amit… nem mindig látni.
- Megnézhetem? – kérdezem vigyorogva, mire lesüti szemeit, hogy az oldalára nézzen.
- Igen, majd ha meggyógyult és már nem lesz lekötve. – lebiggyesztem ajkaimat, mint a csalódott ovis, de gyorsan elszáll ez a kifejezés, és csendben haladunk tovább. Ő az eget nézi, én meg őt. Amikor meglátom az első fázós borzongást, elhúzom a szám, mégis mosoly alakul ki belőle. Leveszem a kabátom, és ráterítem.
- Mindig ezt csinálod… Hozz valami pulcsit, különben meg fogsz fázni. – szigorú apuci üzemmód ON, bár hiába a próbálkozás, úgy látom nem ment, hisz kinevet.
- Köszönöm. Bár, nem hiszem, hogy megfáznék. – nyelvet ölt rám, majd vigyorog tovább. Szeretem, ha egy csaj mosolyog.
- Pedig egy énekesnőnek fokozottan kell vigyázni a hangszálaira. – mondom kicsit halkabban, immáron én is előre nézve.
- Nem vagyok énekesnő. És nem is hiszem, hogy valaha az leszek. – kissé meglep a válasz. Nem tetszik ez nekem.
- Ez csak hozzáállás kérdése. – magamon érzem tekintetét. - Ameddig nem akarsz az lenni… addig tényleg nem leszel. – vigyorom mosollyá szelídül, végül lassan megérkezünk a lakásához. Bár szívesen felmennék melegedni, de a fogadalom az fogadalom és én tartom a szavam ahhoz, amit megígértem. Közvetlenül elé lépek, közelről nézek arcára, talán túl közelről. Alig pár centi választ csak el tőle, és nagyon nagy a kísértés, de… inkább bizseregjen fájón a szám pár napig, mint hogy most mindent felrúgjak, és elveszítsem azt, amiért küzdök. Lassan lecsúsztatom róla a kabátomat, elmerülök csillogó szemeiben, apró mosollyal figyelem rezdüléseit.
- Jó éjszakát, Maya. – dörmögöm halkan, és hátrébb lépek.
- Szia – hallom még halkan, majd megfordulok, ő pedig besiet a lépcsőházba. Még egy pillantást vetek hátra, mielőtt csapódna az ajtó, majd magamra perdítem a kabátot, és zsebre vágott kezekkel, mosolyogva battyogok haza.
~*~
Másnap kicsivel korábban érkezem, hisz ha jól emlékszem, kétnaponta váltogatjuk a hosszú műszakot. Erről meg is bizonyosodom arról, hogy amikor megérkezem, még csak Maya van bent.
- Sziaaa – dobbantok be a szinte üres helyiségbe, és mosolyom azonnal felvillan, amikor a szólított személy felém fordul.
- Sho, de jó, hogy megjöttél. – a mondatra azonnal sunyi vigyor kúszik arcomra.
- Hiányoztam? – villannak meg szemeim, csak szépen felvonja egyik ívelt szemöldökét, majd elfordul, aztán vissza felém a felmosóval.
- Elképesztően – gyerekesen nyelvet ölt, bár szívesen harapnám meg azt a kis kikandikáló nyelvet.
Elhadarja a feladataimat nyitás előtt, majd neki is látok, hogy minél hamarabb végezzek.
Pörgősen szolgáljuk ki a vendégeket, a koncert előkészülete alatt csappannak a vendégek, mindenki jó helyet szeretne kifogni, így már csak páran maradnak a pultnál. Amikor két lány mögött már nem áll senki, szívesen leállok beszélgetni. Amikor több vendég van, persze hárítok, de… ha már így alakult.
Érdektelen és egyszerű fecsegésüket hallgatom, hétköznapi dolgokról. Nekem kissé már unalmas, de a nosztalgia mégis jó, így ha eszembe jut, felidézek nekik valamit.
Hirtelen mögém kerül valaki, és csak a fejem mellett érzem a száguldozó szavakat.
- Ha még nem rendeltetek, akkor itt az ideje, ha pedig már megkaptátok, akkor pá. – a két lány teljesen megszeppenve pillázik a tovasuhanó egyénre, én pedig csak elvigyorodom a reakción, akkor is ha meglep. Nocsak. - Ne diskurálj a vendégekkel annyit, másokat is ki kell szolgálni. – mondja felém fordulva, a két lány pedig elvonul.
- De hát… a koncert alatt alig vannak vendégek. Senki nem állt mögöttük a sorban. – magyarázom magam utána baktatva, hirtelen megáll, és visszafordul felém, karba tett kezekkel.
- Nem az a lényeg… - válaszol zavartan, mosolyom csak szélesedik addig, míg vigyor nem lesz belőle. Durcásan hátat fordít, és pedig közvetlen mögé lépek, és vállaira teszem a kezemet, és közel hajolok füléhez, hogy csak ő hallja, amit mondok.
- Csak nem féltékeny vagy? – érzem, hogy megborzong, tovább vigyorgok élvetegen. Hirtelen ledermed, majd két ujjal hámozza le magáról kezeimet, és felvont szemöldökkel néz vissza rám.
- Szeretnéd mi? – mosolyodik el cseppet, majd az éppen pulthoz érkező vendégeket szolgálja ki.
Hehe… nem menekülsz, akkor is kihúzom belőled még ma.
~*~
Az este folyamán elég gyakran surranok ki a férfi mosdóba, hogy folyamatosan takarítsak fel. Így biztos, hogy hamar fogok végezni, zárás után. Az este jól zajlik tovább, persze próbálom nem egyszerűvé tenni, de hiába. A koncert alatt ugyan úgy leállok egy két emberrel beszélgetni, főleg lányokkal, de most nem tudom azt a reakciót kihúzni Mayából, mint az elsőt. Kár, pedig igazán jólesett már az is.
Mikor mindenki távozik, nekilátunk a takarításnak, és mikor a rejtélyes „nagytakarításra” kerül a sor, elmosolyodva támasztom meg a falat vállammal.
- Most is áll az ajánlat? – kérdezem halál nyugalommal, mosollyal arcomon.
- Miféle ajánlat? – épp felegyenesedik, hogy megemelje a vödröt, amiért az előbb lehajolt, szépen ívelt szemöldöke a homloka közepére szalad.
- Ha hamarabb végzek a mosdó kitakarításával, hazakísérhetlek? – a kérdésre elmosolyodik, teljesen nyeregben érzi magát, de majd úgyis rájön, hogy ez nem így van. Csak várd ki cicám.
- Persze… - válaszol kimérten, mégis jókedvűen, majd a kezembe dobja az egyik felmosórongyot. – Hajrá szépfiú! – bíztat cicaszemekkel, majd hátat fordítva tűnik el a női mosdó ajtajában, s amíg el nem tűnik látóteremből, addig vizslatom ringó csípőjét. Direkt csinálja, vagy amúgy is így mozog? Hirtelen rájövök, hogy elbambultam, ezért gyors lépésekkel másik a mosdóban termek, és pillanatok alatt feltakarítom azt a megmaradt mocskot, ami az utolsó takarításom óta keletkezett. Mennyivel jobb így, hogy nem egyszerre kell mindent, lehet ezt otthon is be kéne vezetnem, bár ehhez nagyon lusta vagyok.
Mikor végeztem, kimegyek a vendégtérbe, ahol már minden kész, lezserül egy asztalhoz támasztom faromat, majd karba tett kezekkel várok. Mosolyom lassan csillapodik, amikor már jó ideje csak várok, és nem történik semmi. Tényleg ilyen sokáig tartott múltkor megcsinálni? Sőt akkor Maya sokkal hamarabb végzett, és én még tovább voltam. Fel sem tűnt.
Mikor már nem bírok tovább várni, a folyosó felé sietek, de épp hogy fordulnék be, nekem ütközik, és hogy ne boruljunk fel, azonnal megragadom felkarjait. Ujjaim a bőrét érintik. egy vastag pántos top van rajta, és erről eszembe jut, hogy kint hideg van. Még szerencse, hogy nem nyekkentünk nagyot.
- Végeztél is? – néz fel rám, mintha mi sem történt volna. Bár tény és való a kérdés érdekesebb. – Vagy csak siettél vissza? – mosoly rajzolódik szép arcára, a második kérdésre elmosolyodom, ujjaim szorításai lazulnak.
- Csak meg akartam kérdezni, hogy ma hoztál-e pulcsit, vagy megint az én kabátomat kell használnod? – cinkos mosollyal válaszolok a kérdésre kérdéssel, mire szemeiben huncutság csillan, és ettől megdobban bennem valami.
- Hoztam – megint nyelvet ölt, és képtelen vagyok kihagyni az alkalmat.
- Ha így öltögeted a nyelved, a végén leharapom – csillapodott vigyorral dörmögöm egyre halkabban, mélyen elmerülök tekintetében.
- Valóban? - kekeckedik tovább, újra nyelvet ölt én pedig fogammal csattogok egyet, kuncogás rá a válasz, én pedig lágyan elmosolyodom.
Hirtelen minden elnémul, csak a fejemben érzek zsibongást, amikor észreveszem, hogy még mindig karjait fogom, és túl közel kerültem az arcához is. Vonz, egyszerűen vonz magához, akaratlanul is hajolnék felé, hisz olyan tökéletes a pillanat, de…
Nem… Nem nem… meg kell állnom, vagy baszhatom az egészet. Egy hosszú pillanatra lehunyom szememet, sóhajtok egyet, majd elengedem, és hátrálok egy fél lépést.
- Azt hiszem, hazamegyek – hadarom, majd sarkon fordulva sietek ki. Úgyis végeztem, zárni pedig nem Ő fog, hanem a főnök.
Habár itt lett volna a lehetőség, de tudom magamról, hogy most nem bírtam volna ki anélkül a hazakísérését, hogy ne támadjam le. Képtelenség… Inkább megelőzöm a „bajt” és gyorsan hazaslisszolok. Bocsi Maya.
Karakter: Yamashita Mariya Megjegyzés: (Timcsimnek)
- Engem mindenki csak Sho-nak ismer. Örülök, hogy megismerhetlek. – Ajkait széles vigyorra húzva rázza meg a kezemet, s én is elmosolyodom. Érdekes felállás. Meglátjuk, mennyire bírja. Hehh.
- Nos, Sho… én is örülök. És most itt az ideje, a „nagytakarításnak” – Vigyorom kiszélesedik, s már előre élvezem a gondolatot, ahogy Sho a vécéket súrolja. Olyannyira nem illik hozzá ez a munka, hogy már-már komikus a gondolat.
- Igen, már szeretném tudni, hogy mi az… - Hehe… hidd el nekem, drágám… nem szeretnéd tudni… nem szeretnéd… Én viszont nagyon élvezni fogom, ebben biztos vagyok.
Nehéz visszafojtani a nevetést, ahogy a folyosó felé vezetem, s ő engedelmesen követ a mosdók irányába. Mikor odaérünk, megtorpanok, és elkezdem felvázolni neki a helyzetet.
- Tiéd a férfimosdó, enyém a női. Ha hamarabb végzel, mint én, megvárhatsz. Itt vannak a cuccok. – Kinyitom neki az apró szoba ajtaját, ahol a tisztítószereket tartjuk, előveszek egy felmosórongyot, vödröt, és szivacsokat, majd a kezébe nyomom. Akkora szemekkel bámul rám, mint borjú az újkapura, és nehezemre esik visszatartani a nevetést. Hogy én ezt mennyire élvezem.
Persze, nekem is kell takarítanom… de a női és a férfi mosdó között ég és föld a különbség.
Nyelvet öltök rá, még mindig földbe gyökerezett lábakkal mered rám, s egy kacsintás után eltűnök a női wc ajtaja mögött. Természetesen esélytelen, hogy előbb végez, mint én. Az arckifejezéséből ítélve, nem nagyon csinált még ilyen munkát, ráadásul még egy tapasztaltabb takarító sem végezne pár perc alatt egy olyan mosdóval.
Gyors mozdulatokkal tüntetem el az apróbb koszfoltokat, s alig fél óra múlva már az utcán lépkedek, mélyen magamba szívva a friss, éjszakai levegőt… ma még a szokásosnál is tisztább volt a női klotyó… mázlim van… ami Shonak pechet jelent. Szegény… kicsit talán még sajnálom is. Najó… azért ne túlozzunk. Egy kis takarításba még senki nem halt bele… érdekes figura, az biztos. Ha képes lesz megtartani a szavát, és visszafogni magát, akkor akár jóban is lehetünk. Bejön a stílusa és jófej… csak ne másszon rám.
Délután a szokásosnál korábban megyek be dolgozni, pedig ma Youko és Kumiko a sorosok, hogy előkészítsék a helyet. A pulton ülve lapozgatom Youko pletyka magazinját, és a sok hülyeségen röhögve várom a nyitás idejét… nem tudom miért ad ki valaki pénzt egy ilyen szennylapért… bár, legalább lehet rajta nevetni… másra nem igazán jó.
Néha fél szemmel az ajtó felé sandítok, arra várva, hogy mikor érkezik meg a drágalátos jómadárkám. Biztos lesz egy-két szava a tegnapihoz. Alig várom.
Mikor megunom a várakozást, egy könnyed mozdulattal vetem le magam, és a poharakat kezdem törölgetni.
- Sziasztok. – Hallom, ahogy a vidám hang megtölti az üres helyiséget, és minden tekintet felé fordul. Dadammm… a szívem hangosan megdobban, ahogy felé sandítok. De miért? Miért nőtt meg egy pillanatra a pulzusom? Ennyire kíváncsi lennék a reakciójára? Ennyire várom, hogy lássam az arcát, mikor felhánytorgatja a történteket?
Visszafordulok a poharakhoz, s csak fél füllel hallgatom, ahogy a többiek üdvözlik, az én számat egy hang sem hagyja el. Már előre apró mosoly kúszik ajkaimra, mikor mellém lép, próbálom visszafogni magamat, de szinte lehetetlen feladat… na lássuk.
- Tegnap jól itt hagytál. – Mellém támaszkodik a pultra, és szavai jelentésének ellenére, hangján tisztán hallom, hogy mosolyog. Lassú mozdulattal fordítom felé az arcomat, és mikor megpillantom, nem tudom tovább visszafogni magam. Ajkaimat gúnyos, kárörvendő vigyorra húzom, és marhára élvezek minden egyes pillanatot. Persze, hogy itt hagytalak. Ez volt a lényeg.
- Azt nem mondtam, hogy én is megvárlak. – Válaszolom egyre szélesebb vigyorral, pár röpke másodpercig csintalan tekintettel fürkészem arcát, majd újra a poharakhoz fordulok, arcomról még mindig levakarhatatlan mosollyal.
Megszólal a zenegép, ami a nyitás pillanatát jelzi, s lábammal a zene ütemére kezdek dobolni a padlón. Szeretem ezt a munkát. Zeneközelben lehetek, és még pénzt is kapok érte. Ennél mondjanak jobbat… najó… egy van, amit el tudok képzelni, de belőlem soha nem lesz énekesnő. Ezt tudom.
- Igaz. – Hallom Sho hangját, majd pár másodperc múlva szemem sarkából látom, hogy Youkoék felé fordul… remélem, nem veszi komolyan a feltűnő lekoptatást… csak szórakoztam… Nem akartam megbántani… csak valahogy… olyan aranyos, mikor próbálkozik. Tényleg édes csávó, megértem, hogy Tsuki imádja.
- Főnökasszonyaim? Kiadnák a mai első feladatomat? – Hallom fél füllel szavait, és újra elmosolyodom. Energikus és vicces, viszont ha jól látom túlságosan elbájolta Youkot és Kumikot ahhoz, hogy munkát bízzanak rá. Remek. Mindegy, rám mindig számíthat ilyenekben.
Felkapom a felmosót, s Sho vállát megbökve várom meg, hogy kicsit hátrafordítsa tekintetét, és már repül is a felmosó bot a kezébe.
- Kezdetnek felmoshatnád az emelvényt, hogy a zenészek tisztán léphessenek fel. – Nagyot pislogva néz a kezébe nyomott tárgyra, mintha még soha nem látott volna ilyet… pedig azt hinné az ember, hogy tegnap összeismerkedett vele. Hehh…
A színpad felé mutatok, miközben közömbös hangon próbálom kiadni az utasítást, mire ő széles vigyorra húzza ajkait, és igen gyengén próbál utánozni egy szalutálásnak tűnő mozdulatot.
- Igenis, értettem. – Egy rugalmas ugrással terem a pult túloldalán, s látom, hogy Kumikoék ámuldozva néznek utána. Nekem csak egy apró mosolyt csal ajkaimra. Érdekes a pasi. Nagyon érdekes. Ahogy kezdem megismerni egyre jobban és jobban sajnálom, hogy engedtem a csábításnak és felhívtam aznap éjszaka. Annyira jóban lehettünk volna… annyira jóban. Talán még nem késő.
Elég zsúfolt napunk van, nincs idő a szokásos munka közbeni fecserészésre, s mikor végre elmegy az utolsó vendég is, megkönnyebbülten köszönök el a többiektől. Mázli, hogy ma nem én vagyok a soros… most nagyon nem lenne kedvem itt takarítgatni.
Kilépek a hűvös éjszakai levegőbe, s kezeimet összefonom mellkasom előtt… lehet, hogy rá kéne lassan szoknom, hogy hozzak pulcsit? De hát olyan közel lakom… felesleges lenne.
- Várj! – Hallok meg egy ismerős hangot magam mögött, s tágra nyílt szemekkel sandítok hátra, bár, nem mintha szükség lenne rá… anélkül is pontosan tudom, ki van mögöttem, hogy odanéznék. – Hazakísérhetlek? – Kérdezi pimasz vigyorral, s hideg levegő hirtelen mintha melegebbnek tűnne körülöttem. Nem hiszem el, hogy ezt csinálja… ha nem lenne ilyen hihetetlenül szexi a mosolya, valószínűleg hazazavarnám.
Felhúzott szemöldökkel pislogok rá szigorú tekintettel, mire hirtelen kihúzza magát, és esküdözni kezd.
- Csak hazakísérlek, és semmi több. – Ártatlan kiskutyaszemekkel pislog rám, és hiába próbálom visszafogni magam, apró mosoly szökik ajkaimra. Idióta ez a srác. Egyre jobban tetszik.
- Gyere. – Válaszolom megadóan, és tovább indulok az úton. Úgy látszik, ellene nem tudok nyerni. Bár, fogalmam sincs, miért csinálja ezt… világosan a tudtára adtam, hogy barátságnál többre nem számíthat. A barátok nem szokták hazakísérni a másikat… ugye?
- De azért persze beszélgethetünk is ugye? – Fél szemmel felé sandítok, és halovány mosolyra húzódnak ajkaim.
- És miről szeretnél?
- Mondjuk… hogy mi az a kötés az oldaladon, ami kivillan a topod alól. – Ujjával a friss tetoválásomat eltakaró kötésre mutat, és elmosolyodom. Direkt hosszabb topot vettem el, hogy ne lógjon ki a kötés, de úgy látszik felcsúszhatott. Nem számít.
- Ez… semmi különös, csak most csináltattam tetkót, és még nem gyógyult meg. – Szélesebbre húzom a vigyoromat, majd rá kacsintva folytatom. – Gondolom, tudod, hogy az elején elég érzékeny… hiszen, ha jól emlékszem neked is van… - Hangom a végére elhalkul, ahogy afelé az éjszaka felé terelődik a téma, s tekintetemet újra előre fordítom… ez nem jó. El kéne felejteni.
- Megnézhetem? – Kérdezi vigyorogva, felragyogó tekintettel, s újra felé sandítva nevetek fel.
- Igen, majd ha meggyógyult és már nem lesz lekötve. – Csalódott arckifejezést vágva kulcsolja össze háta mögött kezeit, s pár másodpercig némaságba burkolózva megyünk tovább.
Szemeimmel a csillagokat fürkészem, a felhőtlen éjszakában minden egyes apró pontocska tökéletesen látszik, mesés látványt nyújtva. Meglepetten nyitom ki a szemeimet, mikor Sho hirtelen a hátamra teríti a kabátját, s értetlenül pislogok felé.
- Mindig ezt csinálod... Hozz valami pulcsit, különben meg fogsz fázni. – Hálás mosolyra húzódnak ajkaim, majd ahogy megpillantom, ahogy Sho éppen egy szigorú arckifejezést próbál elég gyengén imitálni, hangosan felnevetek.
- Köszönöm. Bár, nem hiszem, hogy megfáznék. – Nyelvet öltök rá, majd még mindig fülig érő vigyorral fordulok előre. Mindig meg tud nevettetni, pedig elhatároztam, hogy nem adok neki olyan jeleket, amivel bátoríthatnám. De egyszerűen ez lehetetlen mellette. Tényleg profi szoknyavadász lehet.
- Pedig egy énekesnőnek fokozottan kell vigyázni a hangszálaira. – Duruzsolja vigyorogva, s oldalra sandítok, de látom, hogy az eget vizslatja tekintetével. Szemeim rajta ragadnak, mosolyogva nézem a vitathatatlanul jóképű arcot, s hosszúkat pislogva válaszolok neki.
- Nem vagyok énekesnő. És nem is hiszem, hogy valaha az leszek. – Hangomban most keserűség bujkál, de próbálom egy mosoly mögé rejteni a hirtelen hangulatváltozást.
- Ez csak hozzáállás kérdése. – Válaszolja vigyorogva Sho, s meglepetten pislogok rá… micsoda? – Ameddig nem akarsz az lenni… addig tényleg nem leszel. – Elgondolkozva meredek magam elé, s nem válaszolok. Nem tudom, mit mondhatnék… igaza van.
Megtorpanok, ahogy a lépcsőházam elé érünk, s még mindig szó nélkül nézek Sho vigyorgó arcára. Elém lép, arcunkat alig pár centi választja el egymástól, s ahogy közelebb hajol, egy pillanatra azt hiszem, hogy meg fog csókolni, de nem teszi. Ujjai egy gyengéd mozdulattal simítják le vállamról a kabátját, s egész testem megborzong, de nem tudom, hogy a finom érintéstől vagy a hűvös éjszakai szellőtől.
- Jó éjszakát, Maya. – Szemeim tágra nyílnak, szívem megdobban, ahogy nevemen szólít… szokatlan, hogy nem „cica” vagy „csinibaba” vagy hasonló becézések...
Én is elhadarok egy gyors köszönést, majd sietős létekkel rohanok a lépcsőházba… ez… meg mi a fene volt?
Szívem még mindig gyorsabban ver a szokásosnál, s a lépcsőre ülve nyugtatom le magam. Huh… annyira jól csinálja, hogy egy pillanatra még én is bedőltem neki. Nem hiszem el… ha most meg akart volna csókolni… azt hiszem… hagytam volna neki.
Dühösen dugom be a kulcsot a zárba, s egyből az ágy felé veszem az irányt. Alvás, alvás, alvás. Ez kell most nekem.
Másnap délután újra rám kerül a sor, így én vagyok az, aki korábban megy be, előkészíteni a helyet. Egyszerre érkezem a főnökkel, vidáman intek neki, s ő egy bólintással köszön, majd mosolyogva fordul felém.
- Milyen az új fiú? – Kérdezi kicsit aggodalmaskodó tekintettel, de bátorítóan mosolyodom el.
- Lelkes és energikus. Igazából tökéletes erre a munkára. Ráadásul a vendégek is imádják. – Visszagondolok az előző 1-2 napra, mióta Sho nálunk dolgozik, és tényleg elmondható, hogy a női vásárlók száma megsokszorozódott… csak, hogy beszélgethessenek vele addig is… Nem baj… nekünk ez csak jó.
- Ritka olyat hallani, hogy így dicsérnél egy újoncot. – Dünnyögi sejtelmes vigyorral, és úgy érzem, mintha hirtelen idegesíteni kezdene a folytonos okoskodásával. Azt hiszi, hogy mindent tud?
- Ami tény az tény. Én csak válaszoltam a kérdésre.
Ahogy beérünk, elválnak útjaink, ő egy vidám, szórakozott intéssel köszön el, én viszont csak egy mogorva biccentéssel illetem. A pulthoz lépve pislogok az órára… mindjárt 6… akkor lassan Shonak is itt kell lennie. Ugye tudja, hogy ma mi vagyunk a hosszú műszakosok… ha nem jön be korábban, és csinálhatok mindent egyedül, kinyírom… bár… akkor legalább jogosan mondhatnám, hogy este egyedül takarít, és hazamehetnék korábban. Hehe.
- Sziaaa. – Hallom a vidám hangot magam mögött, s elmosolyodva sandítok az érkező fiú felé. Felé fordulva intek neki, majd megszólalok.
- Sho, de jó, hogy megjöttél. – Kezdek neki, mire száját sármos félmosolyra húzva ül fel mellém a pultra.
- Hiányoztam? – Vigyora szinte körbeér, s az én mosolyom is kiszélesedik. A szemöldökömet felhúzva pislogok rá, majd hátralépek a felmosóért.
- Elképesztően. – Kinyújtom a nyelvem, majd a kezébe nyomom a felmosórudat, és elkezdem sorolni a feladatait. Kicsit csalódott arccal, de még mindig vigyorogva hallgatja, s mikor befejeztem a mondókámat, lendületes mozdulatokkal áll neki a feladatoknak. Honnan van ennyi energiája?
Mire eljön a nyitás ideje, Youkoék is megjönnek, s lassan el is kezdenek befelé özönleni az emberek. A banda már a színpadon várja a közönséget, s mikor megtelik a terem el is kezdődik a koncert.
Nem tudom miért, fél szememet végig Shon tartom, s mikor már vagy 5 perce cseverészik két kiscsajjal, a pultra támaszkodva lépek melléjük.
- Ha még nem rendeltetek, akkor itt az ideje, ha pedig már megkaptátok, akkor pá. – Nagy szemekkel mered rám a két fiatal lány, s Sho is meglepetten húzza vigyorra ajkait.
- Ne diskurálj a vendégekkel annyit, másokat is ki kell szolgálni. – Mondom közömbös hangon, miután a két megszeppent liba továbbállt, s elfordítom a tekintetemet.
- De hát… a koncert alatt alig vannak vendégek. Senki nem állt mögöttük a sorban. – Lép utánam Sho, egyre szélesebb vigyorral, s megtorpanva fordulok felé.
- Nem az a lényeg… - Kezdek el mentegetőzni, de magam sem tudom, mit akarok mondani. Valahol igaza van… amíg nincs sok vendég, nem gázos ha beszélget velük… de akkor is idegesítő volt.
Szerkesztve Silvery által @ 2010. 10. 03. 12:25:25
Lassan felsétál mellém, velem együtt énekelni kezd, és ettől én is teljesen fellelkesülök. Szinte már olyan energiát adok bele, mintha csak koncerten énekelnék, de nem így van.
Valahogy fellépni is nagyon jó érzés vele, nem csak a hangja miatt, az egész lényéből árad az energia, a lendület, a jó kisugárzás, a lelkesedés. Tökéletes lenne akár frontcsajnak is, de most nem az az elsődleges célom, hogy erre fűzzem be. Önző disznó vagyok, és először csak magamnak akarom. hehe…
A szám végére érve lecseng az utolsó hang is, és felnyitva szemem látom, hogy nagyon közel van. Annyira odabasz ez a pillanat, és ki is használnám, de elhajol. Nem értem, és ezzel teljesen összezavar. Nem értem mi a gond velem. Múltkor még jó voltam neki, bár az sem volt egyszerű küzdelem. De nagyon akarom. Megmagyarázhatatlanul bezsongtam, és úgy érzem, kezdek meghülyülni. De mellette ki ne érezné ezt?
Elhátrál, és elfordul.
- Munkatársakkal nem kavarok. – Á… szóval erről lenne szó?
Lassan mögé osonok. Csak nem „zavarba” hoztalak bébi? Furcsa, mégis jó érzés. Miért küzd saját maga ellen?
- Ha kilépnék, akkor „kavarnál velem”? – ha csak ez kell, és megteszem. De van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem csak ez játszik közre. Jó kifogás sosem rossz, ugyebár. De mi lehet a valódi indok? Jó lenne tudni.
Csak vállára teszem kezem, pedig szívesen átölelném.
Olyan jól elfér a karjaimban, mintha rám öntötték volna a csajt. Tökéletes.
Felém fordulva elvigyorodik, és egy pillanat alatt annyi minden fut át testemen, hogy alig kapok észbe. Vágy? Mindenképp. Izgalom? Egy kicsi talán. De mi ez a furcsa, buja fény a tekintetében? Ezt még nem láttam. Pimasz. Igazán tetszik.
Lelök egy székre, majd visszamegy a színpadra és énekelni kezd, én pedig ledöbbenve figyelem.
Most már lezdem nagyjából kapizsgálni, hogy miért ilyen távolságtartó velem. De rosszul hiszi azt, amit.
Mikor abbahagyja az éneklést, csak meredten figyelek rá, majd egy motoszkáló hang üti meg a fülem. Azaz mindkettőnkét, és azonnal arra figyelünk.
- Jhaajjj, elfelejtettem, hogy holnapra meg kell csinálni az elszámolásokat… Menjetek el nyugodtan, ha végeztek, ma én zárok. - Maya visszadobja neki a kulcsokat, csak fél füllel hallom a csörgést.
- Rendben főnök. – még megáll ajtaja végén, és megfordul.
- Mellesleg… Mayán már nem lepődök meg, de Sho… le a kalappal… úgy látom még egy tehetséges zenésszel gyarapodott a személyzet. – He? Ez végig meglesett minket? Még jó hogy nem támadtam le. Na de… habár nem vagyok egoista, tudom, hogy jól játszom. Tőle is egy jó bóknak veszem.
Magabiztos mosollyal megyek vissza a színpadra Maya elé.
- Nem olyan vagyok, amilyennek hiszel – mondom halkan, de egy pillanatnyi zavar után megfordul, hajába túrva fújtat, és visszapillant rám.
- Rendben… - válaszol végül, és pördül egyet - akkor bizonyítsd be. Kezdjük elölről az egészet.Maya vagyok, örülök, hogy munkatársak lehetünk. Munkatársak… és semmi több. – mondja fél mosollyal, felém nyújtva kezét.
Nos… érdekes egy helyzet, de… menni fog. Azt hiszem.
- Engem mindenki csak Sho-nak ismer – csapom bele tenyeremet az övébe, és kezet rázunk rá – örülök, hogy megismerhetlek – vicces ez így, nem is bírom vigyorgás nélkül.
- Nos, Sho… én is örülök. És most itt az ideje, a „nagytakarításnak” – ő is vigyorra vált mosolyból, majd elkezd tolni engem a folyosó felé.
- Igen, már szeretném tudni, hogy mi az – mondom magamban felkuncogva, és hagyom hogy irányítson, kezd sejtelmes érzésem lenni… Nagyon nem tetszik ez nekem.
- Tiéd a férfi mosdó, enyém a női. Ha hamarabb végzel mint én, megvárhatsz. Itt vannak a cuccok – egy szemben lévő ajtóra mutat ahol a tisztítószerek vannak, és kikerekedett szemekkel meredek oda, majd rá. Ugye ezt nem gondolja komolyan?
Kacsint és picit kiölti nyelvét, majd integetve eltűnik az ajtóban, ekkor esik csak le, hogy komolyan beszélt.
Könyörgöm add, hogy ne legyen sok hányadék a sloziban!
Benyitok, és amit látok… elborzaszt… Óh bakker… itt üt vissza minden év összes mocska amit csináltam anno a kollégiumokban és ott hagytam… Ez tuti karma… Uhh banyek… Na jó…
Ha utol akarom érni Mayát, sietnem kell vele, remélem neki is hasonló szörnyű dolga van.
~*~
Izzadságcseppek csorognak homlokomon, tisztán érzem, és fújtatva törlöm le, mikor elvégeztem az utolsó simítást is. Nem sok híja volt, hogy én is mellé tegyek egy adagot, de azzal csak megnöveltem volna a munkámat, így tartottam magam. Bika vagyok vagy mi…
Azt viszont egy életre megtanultam, hogy bármennyire is be vagyok baszva, ezentúl felhajtom az ülőkét, mielőtt bele akarnék okádni. Átérzem szegény régi takarító nénik helyzetét, az már biztos.
- Kész vagyok – sóhajtom kifulladva, majd félrerúgom a holmikat és kisietek a klotyóból.
- Maya! –rikkantom, de semmi válasz, benézek a női rötyire is, de sehol sem látom. Hahh… ezek szerint elhúzott…
- Hát te még itt vagy? – mordul mögöttem a főnök fáradtan, felé fordulok, majd hátamat a falnak támasztom.
- Most végeztem a „nagytakarítással” – mondom kissé gúnyosan, de mosolyogva, zsebre vágom kezem, ő pedig felnevet. Persze, hogy tudja miről van szó, hisz ő említette először.
- Gyere, ha nem akarod, hogy bezárjalak – int kifelé nekem, majd ellököm magamat a faltól, és követem.
- Nem lesz egyszerű dolgod – mondja halkan, mikor kattan a lakat, és felvont szemöldökkel figyelem.
- Mayára gondol? – kérdezek rá, de csak halványan elmosolyodik.
- Tudod jól, mire gondolok – int köszönésképp – Jó éjt, holnap, azaz ma találkozunk.
- Viszlát! – intek én is, majd elindulok a másik irányba…
Hogy értette azt, hogy nem lesz könnyű dolgom? Fura egy figura. Először olyan, mint aki semmit sem tud, aztán mindent, de nem mondja el, csak sejteti… nagyon furcsa ez nekem.
~*~
Másnap direkte kipihenten érkezem este dolgozni, hogy tudjak ügyelni magamra. Semmi tapi, semmi simi, csak széép mosoly, ahogy már megszoktam. A közelében majd nagyon nehéz lesz bármit megállni, de remélem menni fog. Majd jobban figyelek a vendégekre.
- Sziasztok! – intek fél mosollyal, már látom, mindenki itt van, és a tegnapi csajszi jön, hogy beengedjen a pult mögé.
- Szia, Sho! – na jó… vagy bejövök neki, vagy bejövök neki. Gáz… De majd megpróbálok kedves lenni. Azaz kedves vagyok én vele, csak… izé. Máshogy nem nagyon jön be nekem.
- Szia – köszönök külön is, had örüljön, majd tovább lépek, hogy lassacskán elfoglaljam helyemet. – Tegnap jól itt hagytál – támaszkodom lazán a pultnak alkarral, miközben szokásos kis sármos mosollyal figyelem, ahogy felém fordul.
Az ő arcán egy sunyi és gúnyos mosoly rajzolódik föl, szemeiből csak úgy árad a huncutság.
- Azt nem mondtam, hogy én is megvárlak – ahogy kiszélesedik a vigyor és elfordul, megcsillan alsó ajkában a piercing, és csak egy nagyon kicsi választ el attól, hogy ne nyaljam meg az ajkam. Pedig jól esne, de még utalást sem teszek. megígértem, vagy mi…
- Igaz – válaszolom kicsit hangosabban, mikor felcsendül a zenegép, és figyelem, ahogy törölgeti a poharakat. Visszafordulok a másik csajszi felé, aki a másik „kollégával” beszélget, és melléjük lépek.
- Főnökasszonyaim? Kiadnák a mai első feladatomat? – kérdezem mosolyogva, mire csak felkuncognak, de mielőtt elkezdhetném a „kellemes” meló előtti csevejt, „valaki” megkocogtatja a vállam és felé fordulok. Hát nem a drága Maya az?
Az utolsó pillanatban kapom el a felém lökött felmosót, és megszeppenten pillantom a kezemben.
- Kezdetnek felmoshatnád az emelvényt, hogy a zenészek tisztán léphessenek fel.
Oldalra billentett csípőjére támasztja kézfejét, és lazán int a hely felé. Észbe kapva elmosolyodom, majd hanyagul szalutálok.
- Igenis, értettem – két ujjammal intek a végén, és átpattanva a pulton viszem magammal a felmosót, végezve a munkám, félszemmel őket figyelem.
Nem csak most, az este folyamán is.
~*~
Mint kiderült – számomra – mindin van, azaz vannak naposok. Ha jól számoltam négyen vagyunk, és mivel… tegnap én és Maya maradtunk bent, ma biztosan a másik két csajszi marad takarítani. Zsír. Akkor van egy pici esélyem a normális négyszemközti beszélgetésre.
Épp befejezem a poharak törölgetését, mikor hallom, hogy Maya elköszön, és már az ajtóban van. Gyorsan kapcsolok, majd kipattanok a pult mögül, és áldom az eget hogy férfinak születtem, így nem hordok semmi táskát, csak spontán siethetek a kijárat felé.
- Sziasztok, holnap találkozunk – pördülök egyet tengelyem körül, míg elköszönök tőlük, majd újra irány ki az ajtón.
A sötétben még pont elkapom alakját, és utána eredek, persze nem szó szerint loholva. Túl feltűnő lenne. Vagy így is az?
- Várj! – lépek mögé, és egyetlen mély sóhajjal rendezem légzésemet. Megtorpan, kíváncsian fordítja felém fejét, és vár. – Hazakísérhetlek? – sejtelmes mosoly kúszik arcomra, mire csak lassan felém fordul egész testtel, és karba teszi kezeit, sőt mintha lábával is dobbantana egyet, miközben felhúzza homlokára egyik szépen ívelt szemöldökét is.
Most mi van? Ja, hogy úgy… hehe…
Kiegyenesedem, és felveszem az eskü pózt.
- Csak hazakísérlek, és semmi több – mondom ártatlan szemekkel, és látom, hogy vissza kell fognia egy kis mosolyt. De láttam ám!
- Gyere! – int fejével, és máris követem, zsebre vágva kezeimet. Csak elkísérem, és semmi több. Csak elkísérem, és semmi több. Menni fog… Ugye? Majd a végén csak elköszönök és elsétálok.
Menni fog.
- De azért persze beszélgethetünk is ugye? – fordulok kicsit felé, és látom hogy szeme sarkából engem figyel.
- És miről szeretnél?
- Mondjuk… - végigmérem, és csípőjére mutatok ujjammal – hogy mi az a kötés az oldaladon, ami kivillan a topod alól. - Furcsa, hogy eddig nem vettem észre.
Karakter: Yamashita Mariya Megjegyzés: (Timcsimnek)
Nyúzott fejjel ülök fel az ágyban „reggel”, s a delet mutató órára pillantva, felhorkanva mászok ki az ágyból. Már megint korán felébredtem… Lehet, hogy tényleg marasztalnom kellett volna még egy kicsit a fiúcskát, hogy ennél is jobban kifárasszon.
A fürdőbe sétálva pillantok a mosdókagyló fölött lévő tükörbe, s elszörnyedve mosom meg az arcom. Még jó, hogy nem alszanak itt a pasik. Reggel azt hiszem, futva menekülnének. Hehh…
Miután rendbe szedtem magam, az ablakba kiülve szívom be a napfényt, miközben a telefonomon Tsuki számát keresgélem… meg kell neki köszönnöm a fellépést. Ennyivel minimum tartozom érte… vajon elmondjam neki, hogy mi történt Sho-val?
- Szia Maya. – hallom az álmoskás hangját, s elvigyorodok… hopsz… lehet, hogy neki is hosszú éjszakája volt. Most már mindegy.
- Jó reggelt, édesem. Csak azért hívtalak, hogy megköszönjem a tegnapit. Már nagyon hiányzott az éneklés.
- Ugyan már Maya, mire valók a barátok? – hallom hangján, hogy mosolyog, s az égen elterülő felhőket kémlelve válaszolok.
- Igazából lenne még valami. Szóval… el akartam kérni annak a pasinak a számát, aki a bokádon lévő tetkót csinálta. Szeretnék én is egyet, de biztosra akarok menni… nehogy valami amatőr elrontsa… tudod. – rövid szünet következik, s várom a választ.
- Te lefeküdtél Sho-val!!! – vékonyka hangjában felháborodás tükröződik, s megdöbbenten marad tátva a szám. Erre honnan jött rá? – Te is tudod, hogy mindig akkor csináltatsz új testékszert vagy valami hasonlót, mikor lefekszel egy új pasival. – tágra nyílt szemekkel hallgatom szavait, s még mindig alig hiszem el, amit hallok… izé… ennyire kiismerhető lennék? Tényleg így szoktam. – a fülbevalók, a köldökpiercing, a nyelvpiercing, az ajakpiercing, a hajad befestése… mindegyik egy-egy pasi után. Tök hülyének nézel? Azt hitted nem vettem észre?… de a lényeg az, hogy lefeküdtél vele, igaz?? – az eddigi ledöbbentségből kizökkenve szedem össze a gondolataimat, s sétálgatni kezdek a szobában.
- Mégis mit vártál? Bemutatsz nekem egy ilyen pasit… ráadásul ő nyomult rám. – pedig én tényleg megpróbáltam ellenállni… most tényleg.
- De… én össze akartalak hozni titeket… ez nem ér. Ismerlek, tudom, hogy ezek után látni sem akarod.
- Ha ismersz, tudod, hogy nem hiszek a szerelemben… amúgy sem jött volna össze a dolog. – válaszolom mentegetőző hangnemben… hát ez remek… de miért szabadkozom? Nem mintha magyarázattal tartoznék neki.
- Sosem tudhatod. – válaszol dühösen, majd lecsapja a telefont. Király… mindegy, pár nap és emlékezni sem fog az egészre. Nem túl haragtartó típus… Sosem tudhatok… pfff, ja persze. A szerelem nem nekem való… szörnyű lehet olyan mértékben függni valakitől…
OoOoOoO
Összerezzenek, mikor a mobilom ébresztője kizökkent az édes álomból, s egy gyors mozdulattal nyomom meg a piros gombot, hogy elhallgasson a zene. Nem vagyok hozzászokva, hogy ébresztőre keljek… de most muszáj volt.
Természetesen Tsuki a veszekedésünk után fél órával visszahívott, hogy bocsánatot kérjen, és megadta a tetkós fickó számát. Egyből fel is hívtam a tagot, de tényleg nagyon népszerű lehet, mert csak 1 hét múlva tudott időpontot adni… és akkor is milyen hülye időben… hajnali 9 óra… pedig ma este én vagyok a soros, hogy tovább ott maradjak takarítani a klubban. Remek. Mindegy, majd iszom egy óriás energiaitalt. Hehe.
Sietősen kászálódom ki a pihe-puha ágyikóból, és miután rendbe szedtem az arcom, és magamra kapkodtam pár ruhát, el is indulok a tetováló szalonba. Kíváncsi leszek… Még nem tudom pontosan, hogy hova is szeretném… majd ott eldöntöm.
OoOoOoO
Alig pár óra múlva, elégedett mosollyal lépek ki a szalon ajtaján. Örülök, hogy ide jöttem, a csávó tényleg profi, és még jóarc is… Hmmm, és csúnyának sem csúnya. Meg kellett volna kérdeznem, hogy van e barátnője… Ha nincs, akkor igazán eljöhetne velem egy körre. Hehe.
Amint hazaérek, egyből a tükörhöz rohanok, hogy megnézzem a szépséges szerzeményem. A pólómat a mellemig felhúzva nézek a hasam bal oldalán végighúzódó, gyönyörű rózsákkal körülölelt lakat formájú tetoválásra. Imádom… Azt hiszem a lakat tökéletesen illik hozzám.
OoOoOoO
Fáradtan lépek be a bár ajtaján, megviselt a korán kelés, délután pedig nem tudtam aludni. Az újdonsült tetkó átka. Piszkosul fáj. De nem baj, megérte.
Ma én kezdek, nekem van hosszú műszakom, ezért a többiek még nincsenek itt. Körbenézek a kihalt helyiségben, csak pár technikus van a helyiségben, a mai banda még az öltözőben készülődik, nemsokára itt a nyitás időpontja.
Ahogy 8at üt az óra, elkezdenek befelé szállingózni a vendégek, s egy szemvillanás alatt megtelik a terem… azért lassan már jöhetnének a többiek is.
- Még egyet Maya-cica – hallom meg a szokásos hangot, s szemforgatva nyúlok ismét a whiskys üvegért.
- Mondtam már, hogy ne nevezz cicának, Ichirou! – A pohár csak úgy csattan a pulton, ahogy elé vágom dühösen… Ingerültebb vagyok, mint általában. Máskor csak egy mosollyal válaszoltam volna… biztos a fáradtság. Nem baj, le kell nyugodnom… dolgozom, nem szabad, hogy a személyes érzelmeim befolyásolják, hogy milyen vagyok a vendégekkel.
- Hé cica! – Még egy cicázós? Direkt húzzák az agyam? … De olyan ismerős ez a hang.
Mérgesen fordulok a hang irányába, de ahogy megpillantom a gazdáját, a düh egy másodperc alatt meglepettséggé változik.
- Sho! Hát te? – kérdezem, szám akaratlanul mosolyra húzódik a „rég” látott ismerős láttán… de vajon mit keres itt? Remélem, nem akar rám szállni… szerintem elég világosan a tudtára adtam, hogy egy éjszakáról volt szó. Jajj, miért pont akkor történnek ilyen dolgok, mikor ilyen fáradt vagyok?
- Csak van egy kis dolgom. – válaszol, s egyik szemöldökömet felhúzva kémlelem az arckifejezését… ma nem ők lépnek fel… akkor miféle dolga lehet errefelé? - Megmutatnád a főnököd irodáját? – meglepetten marad tátva a szám, ahogy összerakom a fejemben a kirakós darabjait. Ugye nem lehet, hogy az állásra jelentkezik? Ne… ne… csak azt ne.
- Persze… Ott lesz, az utolsó ajtó. – mutatok a kért irányba, még mindig ledöbbenve. Basszus, miért kellett engednem a csábításnak és lefeküdnöm vele? Rémálom… Mindegy, ha van egy kis mázlim, nem kapja meg az állást. Vagy ha meg is kapja, remélem úgy fog viselkedni, mintha mi sem történt volna.
- Köszi. – El is indul az iroda irányába, s egy ideig követem szemeimmel, végigmérem… de vajon én képes lennék úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna? Még mindig irtózatosan kívánom. Hehh…
Lassan megjönnek a többiek, s azon kapom magam, hogy másodpercenként a főnök irodája felé kapom a tekintetem.
- Mit nézel, Maya? – kérdezi vigyorogva Youko… pfff… tudtam, hogy feltűnően bámulom.
- Ne is kérdezd… bár te örülni fogsz. Gondolom, emlékszel, Sho-ra... tudod… a vörös hajú gitáros…
- Persze, hogy tudom… de mi van vele? – kérdezi, szemei felcsillannak.
- Eljött állásinterjúra…
- Tényleg??? - Kérdezi, szinte ugrándozva… remek… csak én nem tudok örülni a dolognak?
- Igen… - válaszolok neki, s szemem sarkából megpillantom kilépni Sho-t a főnök irodájából… emlegetett szamár. Vajon megkapta az állást? Hülye kérdés… az az elégedett vigyor mindent elárul. Nekem kampec.
Látom, ahogy Youko beengedi pult mögé, és fecsegni kezd vele… legalább ő boldog.
Elámulva nézem Sho mutatványát, s arcomra akaratom ellenére mosoly ül ki… eszméletlen a csávó… mindenki szívébe olyan könnyedén beledobja magát. Azt hiszem, tiszta lappal kéne kezdeni vele… ha ellenségeskednék, csak megrontanám a munkatársi viszonyt… ráadásul Tsuki milyen boldog lenne, ha jóban lennénk… Hehh.
Folytatjuk a munkát, nincs teltház, ezért viszonylag könnyű dolgunk van. Épp vodkát töltök egy pohárba, mikor érzem, hogy valami hozzám ér. Hátra kapok szemeimet, s látom, ahogy Sho élveteg vigyorral simítja végig a fenekemet. Ledöbbenten nyitom ki a számat, hogy utána szóljak, de sikerül időben megállítanom a hangomat… csak nyugi… ennyit a tiszta lapról. Úgy látszik, nem akar úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Mindegy, majd megbeszélem vele munka után.
Megkönnyebbülten nézem, ahogy az utolsó vendégek is távoznak a bárból, s felsóhajtva könyöklök a pultra… végre. Most már csak a takarítás, és mehetek aludni.
A többiek gyorsan lelépnek, megértem őket, hisz ma én vagyok a soros… hülyék lennének itt takarítani pluszban. Csak Sho és én maradunk a teremben… hát persze, hiszen az új srácnak jár a szivatás ugyebár… hehe.
Pár perccel később a főnök is kisétál az irodából, s a nevem hallatán felé kapom a fejem.
- Ezek másolatok. Most mennem kell, majd zárd be a helyet. A fiút pedig avasd be a „nagytakarításba” – elkapom az apró kulcscsomót és zsebre vágva bólintok a főnöknek.
- „Nagytakarítás”? – kérdezi Sho gyanakvó tekintettel, s elvigyorodom… Hidd el drágám, élvezni fogod. Hehh…
- Majd meglátod, előbb segíts asztalt törölni. – válaszolok sejtelmes mosollyal… tökéletes alkalom, most kéne megbeszélnem vele a dolgokat. Remélem nem fog nagyon nyomulni. Bár, vele egy második körre is elmennék… Hehe… nem, munkatárssal végképp nem kavarok, ráadásul kétszer lefeküdni vele… túl veszélyes.
- Előbb had játsszak el neked valamit. – duruzsolja vigyorogva, s kikapja a színpad szélén álló gitárt az állványból.
- Ne! Az a főnöké! – figyelmeztetem ösztönösen… bár nem hiszem, hogy haragudna, még ha meg is tudná… de jobb nem kísérteni a sorsot. Ráadásul minél hamarabb haza akarok kerülni.
- És? Már elment. Nyugi, nem lesz gond. Nem basszus, és énekelni se nagyon tudok, de talán tetszeni fog. – szemforgatva sétálok közelebb, s karba tett kézzel figyelem, ahogy felül a székre, szám sarkán mégis mosoly bujkál…
Lehunyom a szemem, ahogy elkezd énekelni, testem bizseregni kezd, ahogy minden porcikámat átjárja a zene… gyönyörűen énekli. Egész testem libabőrös lesz, lábaim maguktól mozdulnak, s mellé sétálva csatlakozom be az éneklésbe ösztönösen. Imádom ezt a számot…
Szemeim lehunyva állok mellette, s mikor befejezzük az éneklést, még mindig a dal hatása alatt vagyok. Arcunkat alig pár centi választja el, s hozzám hajol… ne… nem hagyhatom, hogy megcsókoljon.
Ajkaink már szinte egymást simítják, szívem megdobban, s szemeim kipattannak, ahogy hátrébb lépek. Elmosolyodva nézek még mindig közelről, de már nem veszélyesen közelről az élénkzöld szempárba.
- Munkatársakkal nem kavarok. – hátat fordítva sétálok messzebb tőle… az biztos, hogy nagyon jól csinálja… majdnem bedőltem neki… még mindig gyorsabban ver a szívem. Hihetetlen… vajon hány csaj pisilt már tőle a bugyijába? Hehe… biztos sok, de én nem fogok.
- Ha kilépnék, akkor „kavarnál velem”? – hallom egészen magam mögül a hangját, kezeit sunyin a vállamra csúsztatja, s ahogy hátranézek, látom a sármos félmosolyt ülni az arcán. Istenem… adj erőt, hogy ellenálljak.
Felé fordulok, testem hozzá simul, s én is elvigyorodom a kérdés hallatán. Levezetem a színpadról, és egy székre ültetem, sőt inkább lököm, még mindig vigyorogva. Nehogy félreértsd, édesem, nem azért ültettelek le, hogy az öledbe másszak.
- Most engedd meg, hogy én énekeljek neked valamit. – mondom még mindig vigyorogva, és mielőtt válaszolhatna, könnyed léptekkel termek újra a színpadon. A szintetizátor mögé lépek, és beállítom a mellette lévő mikrofont a magasságomhoz. Na… kezdhetjük, kíváncsi vagyok, mit szólsz, ha meghallod a válaszomat.
Mikor befejezem a dalt, vigyorogva sétálok le a színpadról, s Sho-ra nézek, de mielőtt bármelyikünk megszólalhatna a kapuból a főnök hangját halljuk, s mindketten odakapjuk a tekintetünket.
- Jhaajjj, elfelejtettem, hogy holnapra meg kell csinálni az elszámolásokat… - mondja a fejét vakarva, majd az irodája felé sétál. Vajon hallotta az éneklést? Mindegy, nem hiszem, hogy jelenleg ez a legnagyobb problémája. – Menjetek el nyugodtan, ha végeztek, ma én zárok.
- Rendben főnök. – válaszolom, és visszadobom neki a kulcsokat, majd nézem, ahogy az irodájához sétál. Megáll az ajtóban, és vigyorogva szól vissza.
- Mellesleg… Mayán már nem lepődök meg, de Sho… le a kalappal… úgy látom még egy tehetséges zenésszel gyarapodott a személyzet. – bemegy, és becsukja maga mögött az ajtót, s még egy ideig abba az irányba meredek… tehát hallotta… de ha mindkettőnket hallott, akkor a közte lévő jelenetet is látta…
Újra Sho-ra nézek, mire ő feláll, és hozzám sétál vigyorogva… miért? Miért mosolyog?
- Nem olyan vagyok, amilyennek hiszel. – válaszol ellenállhatatlanul őszinte arccal, s meglepetten tapasztalom, hogy egy pillanatig a szívem elhitte neki. pfff… persze, én meg szűz vagyok… ugyanmár.
Felhorkanva fordulok el tőle, majd a hajamba túrva nézek vissza a vállam fölött.
-Rendben… - válaszolom kicsit megenyhült hangon, újra felé fordulok. – akkor bizonyítsd be. Kezdjük elölről az egészet. – rövid szünetet tartok, majd az egyik kezemet felé nyújtva mosolyodom el. – Maya vagyok, örülök, hogy munkatársak lehetünk. Munkatársak… és semmi több.
Végülis… ha Tsuki annyira szereti, nagyon rossz ember nem lehet… bár Tsuki a lányokra bukik… talán ezért tud jóban lenni Sho-val… még a legelvetemültebb szoknyavadász sem startolna rá egy olyan lányra, aki a saját nemére bukik...
Csókokat lehelek pihegő szájára, hogy felébresszem a kis édest, Kezét lassan felemeli, és ahogy hajamba túr, bizseregni kezd kellemesen fejbőröm. Lehúz magához, élvezem, ahogy testünk teljesen egymásnak simul, majd elmélyülve a csókban már csak annyit veszek észre, hogy ő van felettem, hátam alatt az ágy rugózik, folyamatosan csókol vadul. Szeretem az aktív kis vadmacskákat, nagyon is.
Kicsit felém hajol, kacéran vigyorog, és hasamnak feszülő farkamat kezdi el érzékien cirógatni először ruhán keresztül, majd szinte egy pillanat alatt kerül az anyag alá. Ügyes, biztos gyakorlott lehet.
Felhevült csókba rántom vissza ajkait, és hosszú pillanatokig azt várom, hogy lépjen tovább, de nem… csak ugyan ezt a „pozíciót” használva kényeztet… Hahh… Azt hiszem nem is várhatok többet, nagy kár.
Mikor nem bírom tovább, gyors mozdulattal fordítok a helyzeten, kiveszem egyik zsebemből az apró zacsit, majd lerugdalom magamról a feleslegessé vált nadrágot. Finom testét ízlelem meg újra, elhúzva még kicsit az előjátékot. Nem hagyhatom, hogy egy pillanatra is csillapodjon a vágya. Kikapja a kezemből a zacskót, majd megint úgy irányítja testem, hogy én kerüljek alulra.
Te szeretnéd bébi? Hehe… benne vagyok. Amikor finoman, mégis érzékien rámhúzza, felmorranok, és belereszket testem. Bahh… ez így nem lesz jó, túl érzékeny vagyok vele szemben… Ha ő irányítana, félek, hogy alulteljesítenék, az pedig nem vetne jó fényt rám. Hehe…
Nem tehetek róla, rég nem voltam már csajjal.
Magam alá teperem, végigsimítom testének minden porcikáját, majd mikor ujjaimmal is érzem, hogy elég felkészülten vár, végre elmélyülök forró, kéjes testében, és az élvezettől ajkai közé hörgök… Mh…
Lábai automatikusan fonódnak derekam köré, ujjaival újra hajamba túr, majd bebarangolja egész testemet. Közvetlen közelről pillanthatok csillogó szemeibe, majd az újabb csóknál én is lehunyom szemeimet a vad ritmus közepette. Testemben szétárad az adrenalin, ahogy néha bőrömbe karmol, és a csókba vigyorgom. Nekem ez csak bók, ha karmolsz cicám… Jó nagy bók, ami nyomot is hagy. hehe…
Gondolva egyet elhajolok tőle, felülök, őt pedig az ölembe rántom. Na most mutasd, mennyire is vagy aktív. Várnom sem kell sokat, alig pár pillanatot máris mozgásba kezd. jkamba harap, kacéran mosolyog, buja tekintete megőrjít még most is, pedig már eléggé a dolgok mélyén vagyunk.
Nyakam köré fonja karjait, ujjai hajamba bújnak, s habár nem irányít, automatikusan nyarára hajolok, vállgödrébe fúrva arcom kényeztetem tovább érzékeny bőrét, egy pillanatra elgyengítve.
Egyre gyorsabban mozog rajtam, s mikor már a vége felé cseppet lelassul, remegni kezd teste, érzem hogy közel jár, így segítek magamon is. Egy vad mozdulattal kerekedem újra felé, ujjai a párnába markolnak, majd elég pár lökés, és felsikoltva élvez el, én pedig mély torokhangon hördülök fel halkan, lenyelt sóhajba fojtva hangomat és a kitört kéjt.
Amint lábai eleresztenek, mellé gördülök, pár pernyi zihálással visszanyerem lélekjelenlétem, és felülök. Ez kurva jó volt.
Vállam fölött tekintek rá vigyorogva, és arcáról hasonló kifejezés köszön vissza. Felé hajolok egy apró csókért, de válaszként csak magára húzza a takarót. Kár, pedig még bírtam volna. Hehe…
Visszaegyenesedem, de incselkedve mögém mászik, és fülemhez hajol.
- Köszi a vacsit – mielőtt visszafekhetne visszarántom magamhoz, egy „utolsó” csókra.
- Szívesen – akár többször is… Hehe… Eleresztem, majd előre fordulok, legapom a gumit, és markomban tartva összeszedem ruháimat.
- Merre van a mosdó? – kérdezem halkan, mire csak egy kecses ujjmutatással válaszol, és már indulok is a mutatott irányba. Amint belépek felkapcsolom a villanyt, bár ezzel együtt el is vakítom magam. Én hülye, várhattam volna még vagy fél percet. Elmosolyodva dobom a szemetesbe a használt kis gumi anyagot. Ezért szeretem a női mosdót, mindig van a slozi mellett kuka.
Lezuhanyozom gyorsan. Nagyon úgy tűnik, hogy egyéjszakásra vágyott a cicám, kár érte. De hát… akkor tegyünk is úgy.
Elzárom a csapot, felkapkodom ruháimat, majd kilépek, szememnek újra hozzá kell szokni a sötéthez. Viszont azt tisztán látom, hogy takaróba csavarva ül az ágyon. Feláll és közelebb jön hozzám, mire csak elvigyorodom.
- Azt hiszed már nem emlékszem a testedre, cicus? Minek a takaró? – válasz nélkül hagy, csak egy kuncogást kapok, és az ajtóhoz vezet. Nyílt üzenet, értem én.
Bőrkabáromat a kezembe nyomja, és kapok egy fincsi búcsúcsókot is.
Elköszön, ahogy én is… nem húzom az időt, inkább hamarabb elindulok, jobb lesz így.
~*~
Már vagy egy hete nem történik semmi. Se meló kilátásban, de haverok, se banda… Elég elfoglalt lehet mindenki, nem is értem.
Álmosan totyogok egyik reggel a mosdóba, majd vissza a szobámba, hogy tovább durmoljak, és kialudjam a tegnap esti piálást Josh-ékkal, amikor…
- Shoo! – Bumm… Hupsz… talán nem ellett volna a húgom „orrára” csapni az ajtót. Újra kinyitom, és kómásan pillantok rá, szemeim sötétek és komorak, mert még kontaktlencse sincs rajtam.
- Mi van? – morranok rá, mire sértődötten egy újságot nyom az orrom alá, sőt szó szerint a képembe.
- Ez van, te baromarcú! – rikkantja élesen Sayu, én pedig fintorogva hallgatom. Miért kell ilyen hangosnak lenni hajnali tízkor?
- Mi ez? – azt látom hogy újság… azt is, hogy betűk… de valahogy azt képtelen vagyok felfogni, hogy mi van odaírva.
- Álláshirdetés! Ébredj már fel bátyó!
- Hagyj ezzel Sayu… múltkor is akkora hülyeséget mutattál… - fintorgom, és zárnám be az ajtót, de nem tágít.
- Csak olvasd el! Légyszi!
- Na jó – felsóhajtva kapom ki a kezéből, és kómás tekintettel megkeresem a bekarikázott hirdetést. Ahogy lassan felfogom, és felismerem a hely nevét, felcsillan szemem, sőt szó szerint feléledek. – Köszi – nyomok puszit a húgi homlokára, majd rácsapom az ajtót, magammal víve az újságot. Yess!
~*~
Kora estefelé kicsit átlagosabb ruhákat kapok magamra, nem csak feketét, hisz tudom mit várnak el a „fejesek” általában. Habár még közel sincs „szórakozó idő”, jobb mindig hamarabb odaérni, bárhova.
A bárban már vannak páran mire odaérek, gondolom ők a törzsvendégek. Figyelem, hogy Ő ne vegyen észre, helyet foglalok egy szélső széken a pulton. Még csak Ő lenne bent? Gondolom a többiek csak később jönnek.
- Még egyet Maya-cica – vigyorog az egyik alak, mire a szólított durcásan elé csap egy poharat.
- Mondtam már, hogy ne nevezz cicának, Ichirou! – szinte bekapja mérgében, én meg csak vigyorgom. Még mindig nagyon tetszik.
- Hé cica! – rikkantom el magam, megüti fülét a hang, és azonnal felém fordul szúrós tekintettel, de amint felismer, ellágyul a szép szempár, és felém jön.
- Sho! Hát te? – mosolyog, aminek szörnyen örülök.
- Csak van egy kis dolgom. – vigyorgom vissza, majd végigmérem. Egy ideje nem láttam már, és olyan érzésem van mintha hiányzott is volna ez a látvány. Bár bevallom, ruha nélkül jobban tetszett. – Megmutatnád a főnököd irodáját?
A kérdésre csak furcsán, meglepetten pillant rám. Pedig nem viccelek, kicsit sem.
- Persze – válaszol végül hebegve, majd egy picike folyosóra mutat – Ott lesz, az utolsó ajtó.
- Köszi – egy utolsó kis mosollyal búcsúzom el, majd a mutatott irányba indulok, zsebre dugott kezekkel. Amint az ajtóhoz érek bekopogok, és máris beenged a főmufti.
- Jó estét – köszönök sármos kis vigyorral, és habár mukiról van szó, tudom, hogy ez mindig megnyerő.
- Miben segíthetek? – kérdezi azonnal, én pedig előkapok egyik zsebemből egy kettéhajtott önéletrajzot.
- Olvastam ma reggel az álláshirdetést, arra jelentkeznék. – Ülőhellyel kínál magával szemben, és persze jön az alapkérdés, amit felülmúlva válaszolok.
- Dolgozott már ilyen helyen? – tudtam…
- Igen, és van egy országosan elismert papírom mixerként.
- Oh, sajnálom, azt sajnos nem tudom megfizetni – szabadkozik azonnal, de kivágom magam.
- Ne aggódjon, nem kérem az annak megfelelő fizetést, elég az az alap, amit bárki kap. De cserébe csak annyit kérek, hogy hétvégente legyen mindig egy nap, amikor nem dolgozom. Tudja… olyankor mindig valamilyen fellépésem van – elkényelmesedve várom a székben, hogy vajon mit reagál. Nem igazán mondhat ellent, hisz neki ez jó üzlet. Adom a műsort, nem kell annyit fizetnie, és ez jövedelem. Nem is kevés.
- Előbb most megfigyelem hogyan is dolgozik, aztán eldöntöm rendben?
- Benne vagyok – kezet fogunk rá, majd felállok – Akkor ha nem bánja bele is vetném magam.
Kimegyek, vissza a bár részbe, és elégedett mosollyal figyelem, hogy a többi pultos is megjött már, csak egy hiányzik, gondolom, őt kell pótolnom. A főnök mögöttem jön, és int az egyik csajnak, hogy engedjen be aki csillogó szemekkel néz rám. Furcsa, pedig nem is ismerem, pedig úgy néz rám, mintha már látott volna. Talán még múltkorról lehetek ismerős.
- Furcsa téged megint itt látni. Biztosan bírni fogod? – gúnyos mégis kacér mosollyal kérdi, én csak egy vigyorral válaszolok, majd kezembe kapok egy feles poharat.
- Biztos – felpattintom a poharat a mutató ujjamra, és pörgetni kezdem a talpánál, egyensúlyozva. – Tudod… dolgoztam már mixerként is – teszem még hozzá, majd intek nekik, hogy álljanak félre. Most bizonyítanom kell, bár szerintem nem lesz nehéz. Hehe…
Újra markomba kapom a feles poharat, beletöltök pár centi vodkát, majd egy laza mozdulattal ráöntöm a pultra egy csíkban, és zsebemből a gyújtót előkapva gyújtom meg, lángba borul az előttem lévő rész egy csíkban. A zenegépből duruzsol valamilyen zene, annak az ütemére forgatom kezemben és karjaimon az üvegeket, teszem a poharakat, hallgatom a rendelést, és már töltöm is. Egyesek táncnak is hívják ezt, bár szerintem egyszerűen csak ritmusos és gyors felszolgálás. Eloltom a tüzet a rövidke műsor végén, mert látom van akinek nem annyira tetszik, pedig szerintem egész látványos, és nem tesz kárt a pult bútorzatában sem. Gyorsan fel is törlöm az égett italt, ami jellegzetes illattal árasztottal egy az egész helyiséget, majd a leendő főnökre pillantva várom válaszát. Természetesen tetszett neki, és messziről is látom mi a véleménye. Zsír, enyém a meló.
Mögöttem valaki megpöcköli vállamat, és amikor megfordulok, látom, hogy az a csaj, aki az előbb beengedett.
- Üdv a pult mögött! – tartja fel egyik kezét, és elvigyorodva adom meg a várt kis pacsit. Azt hiszem jó lesz itt a hangulat.
~*~
Tetszik nagyon a hely, és a hangulat, főleg hogy van egy punk kiscica, aki be is jön. Hehe… Olykor mikor mellette azaz mögötte haladok el, sunyin simítom meg fenekét, vigyorogva nézek rá, és meg sem várva a reakciót megyek tovább. Remélem a műszak végén csak nem kapok érte pofán csapást, valami más sokkal jobban tetszene.
Amikor más lassan vége az estének, kiszállingóztak a népek, és elkezdünk takarítani. Azaz már csak ketten, Maya és én. A többiek egy gyors mosogatással lerendezték az egészet.
- Maya – dörren a főnök hangja. majd felé pillantok, és látom, hogy kulcsokat dob felé. - Ezek másolatok. Most mennem kell, majd zárd be a helyet. A fiút pedig avasd be a „nagytakarításba” – vigyorogva köszön el, és ki is megy. Nem tetszett nekem ez a sejtelmes kifejezés. Vajon mit takart? Hehh…
- „Nagy takarítás”? – kérdezem felvont szemöldökkel, mikor már letöröltem a pultot, és kilépek mögüle.
- Majd meglátod, előbb segíts asztalt törölni – ő is sejtelmesen vigyorog. Kezd nem tetszeni a dolog.
Az emelvényre pillantok, és a sarokban egy gitár pihen árván. Oh… tökély.
- Előbb had játsszak el neked valamit. – Meg is indulok gyorsan felpattanok, és megragadom a gitárt.
- Ne! Az a főnöké! – ohh… nem is tudtam, hogy a muki ilyen zenei lélek.
- És? Már elment. Nyugi, nem lesz gond. – Magam alá húzok egy magas széket, a mikrofon elé ülök, ölemben a gitárral. – Nem basszus, és énekelni se nagyon tudok, de talán tetszeni fog. – Mondom halkan, szinte csak magamnak, majd a mikrofonhoz hajolok, rá pillantva, és lassan játszani kezdek, az éneknél lehunyva szemem.
Karakter: Yamashita Mariya Megjegyzés: (Timcsimnek)
Arcán elégedett vigyor terül szét a kérdés hallatán, és hezitálás nélkül biccent egyet… azért ne bízd el magad, kíváncsi vagyok, hogy teljesítesz. Hehe.
- Naná. – suttogja, miközben mellém sétálva vágja dzsekijét hátára egy laza mozdulattal. Hmmm, eddig nagyon bejön, bár teljesen másnak képzeltem el azok alapján, amiket Tsuki mesélt. Bár, ő más oldaláról ismeri, hisz ők barátok.
Lassú mozdulatokkal dugom a kulcsot a zárba, és alig hogy lenyomom a kilincset, Sho ajkaimat letámadva ránt magához. Milyen sürgős valakinek… Szeretem a vad csávókat.
Arcomat végigsimítva hívja táncra nyelvemet az övével, s érzem, ahogy néha egymásnak koccannak az apró nyelvpiercingek. Izgató… még sosem csókolóztam nyelvpiercinges sráccal. Mindent el kell kezdeni egyszer. Heh…
Testemet végigsimítva szorít magához, majd fenekembe markolva ránt fel ölébe, s én engedelmes kiscicaként karolom át lábaimmal testét, miközben ő berúgja a bejárati ajtót. Olyan érzésem van, hogy a szomszédok megint panaszkodni fognak az éjszakai zaj miatt. Mintha az én hibám lenne, hogy nekik nincs jobb dolguk éjszaka, mint aludni.
Halkan felnevetve fúrom tekintetemet a vágytól csillogó szempárba, majd szinte dorombolva hagyom, hogy ajkával végigsimítsa ajkaimat, amitől egész testem bizseregni kezd… és én majdnem kihagytam egy ilyen pasit. Hehe, még jó, hogy a végén hallgattam az ösztöneimre… bár az eszemre nem.
- Merre van a háló? – kérdezi csalafinta félmosollyal, s alsó ajkamra harapva mutatok a szoba irányába.
- Arra. – teszem hozzá szinte suttogva, s ő rögtön megindul velem az ajtó felé.
Ahogy belépünk a picike szobába, az ágyra hajítva mér végig ragadozó tekintettel, s én is ugyanezt teszem vele… azt hiszem, fel kell kötnöm a nadrágomat ma éjszaka. Persze csak átvitt értelemben. Tekintetemet testén legeltetve támaszkodom meg az ágyon, s örömmel konstatálom, hogy pont az esetem, nem túl izmos, nem túl vézna. Tökély, kár, hogy csak félhomályban láthatom.
Vigyorra húzom számat, ahogy pólóját ledobva mászik fölém, s nyelvével ismét az enyémet letámadva nyom vissza az ágyra. Kezeim arcára siklanak, miközben ő egész testemet simogatva kezd felizgatni.
Heves mozdulatokkal, nyakamba csókolva kezdi el lemasszírozni rólam a felsőt, s én kezemet kinyújtva segítek lehúzni magamról a vékony anyagot. Halkan felsóhajtok, ahogy mellemet megcsókolva simítja végig oldalamat, majd mikor kezét hátam alá siklatja, elvigyorodva kezdek el kuncogni, s kicsit megemelve testemet engedem be ujjait magam alá. Csak nem a kapcsolót keresed? Az ott nem lesz meg. Imádom ezt a melltartót. Hehh…
Ujjaimmal hátát végigsimítva húzom magamhoz, s ismét halk nyögés hagyja el ajkaimat, ahogy mellembe nyalva férkőzik fogaival a kapocshoz, s alig pár másodperc múlva rugalmasan esik le rólam a fekete csipke.
- Ügyes. – kuncogom halkan… jól csinálta, ennél néha még én is többet szoktam szenvedni a ki-bekapcsolással. Najó, azért az túlzás.
- Ez nem kell… - dörmögi vigyorogva, s egy pillanat múlva a fekete anyag már az ágy mellett hever a többi ruhánk között, s immár akadály nélkül támadhatja le melleimet. Fejemet hátradöntve húzom kicsit feljebb térdeimet, élvezve a kényeztetést, miközben ujjaimmal hevesen felgyűröm a lepedőt. Egy gyors mozdulattal húzza le rólam a nadrágot a bugyival együtt, nincs nehéz dolga, a laza anyag könnyedén csusszan le lábaimról, s ezek is a földön landolnak. Hasamat végignyalva szívja meg köldökömet, s felsóhajtva szorítom össze ujjaimat, kezemet a szám elé emelem, hogy visszafojtsam a nyögéseket… nem vagyok hozzászokva a hosszú előjátékhoz… a legtöbb pasival… egyből a lényegre térünk. Ilyet a szeretők csinálnak, nem? …
Gyengéden, mégis vadul simítja végig combomat, s egész testem beleborzong az érintésbe. Ahogy szemérmemen végignyalva kezdi el nyelvével csiklómat masszírozni, ajkaimon akaratlanul is hangos sikoly szökik ki, s kezemmel a párnába markolva próbálom csillapítani testem remegését. Ez nem ér… hozzászoktam, hogy én vagyok az aktívabb fél, ő mégis teljesen uralkodik a testem felett.
Egyre vadabbul kényezteti csiklómat, érzem, ahogy az apró fém gömb néha-néha bőrömhöz dörzsölődve fokozza az élvezetet, s az ajkaimat elhagyó sóhajok is szaporodnak, mígnem már azok is bennem rekednek, testem reszket, gondolataim egy pillanatra teljesen elhomályosulnak, s hangos sikollyal érek el a csúcsra. Lihegve kapkodom a levegőt az orgazmus után, ujjaim egy rövid ideig görcsösen markolnak a lepedőbe, majd lassan elernyedve lazulnak el izmaim. Ez… eszméletlen… volt. Még el se kezdtük igazán, és már elmentem.
- Csak nem jó volt? – mászik fölém élveteg vigyorral, s ajkaimra puszit lehelve fúrja tekintetét szemeimbe. Kezemet homlokomra simítva nevetek fel… hogy jó volt e? Nagyon vicces. Viszont most jövök én…
Még egy puszit hint ajkamra, s én ujjaimat a vörös tincsek közé csúsztatva karolom át fejét, s magamhoz húzom. Egész testünk egymásnak simul, érzem, ahogy kemény mellkasa melleimnek nyomódva nehezedik rám, s én lábaimat teste köré fonva fordítom meg helyzetünket, s a következő pillanatban ő fekszik az ágyon alattam, s én ágyékán ülve hajolok hozzá, ajkaink még mindig nem váltak szét.
Lábaim közé nyúlva simítok végig ágyékán, s ahogy megérzem merevedését elégedett mosoly ül arcomra. Még szép. Fürge ujjakkal pattintom ki a nadrág gombját, s alsójába nyúlva simítom végig vágyát, mire ő felmordulva ránt magához egy csókra, de egy pillanatra sem állítom meg kezemet. Most én vezetek… azt hiszem.
Fenekembe markolva emeli meg kicsikét testem, egyik kezemmel mellkasára támaszkodom, miközben másikkal még mindig merevedését masszírozom. Ajkaimat rabul ejtve húz még közelebb magához, s egy lendületes mozdulattal cseréli vissza pozíciónkat, s újra fölém mászva rúgja le magáról a nadrágot. Ismét mellemet végignyalva simítja egymáshoz testünket, s érzem, ahogy merevedése lábamnak feszül.
Kezében apró zacskót pillantok meg, és rögtön tudom mi az. Csintalan vigyorral húzom ki ujjai közül az óvszert, s egy heves mozdulattal kerülök újra fölé. Hehe.
Kibontom az apró zacskót, és gyors, gyakorlott mozdulattal húzom fel merevedésére a vékony gumit. Érintésemre ismét felmorran, s vigyorogva méri végig testem, majd egy gyors mozdulattal teper újra maga alá, s szája szélén huncut mosoly játszik. Szívdöglesztő. Najó tigris, akkor legyél te felül. Nem bánom.
Ajkamra tapadva simítja végig még egyszer csiklómat, ujjaival finoman eljátszadozva hüvelyem bejáratánál, majd lábaim közé helyezkedve hatol belém gyengéden, mégis vad, határozott mozdulattal. A csókba nyögve fonom teste köré lábaimat, ujjaimat ismét a vörös hajzuhatagba túrom. Imádom a színét. Tekintetemet a vágytól csillogó, rikító zöld szempárba fúrom, majd szemeimet ismét lehunyom, ahogy egy szenvedélyes csók kíséretében kezd el vadul mozogni bennem. Testem beleremeg az élvezetbe, egyik kezem hajából a nyakára, majd a hátára vándorol, egy-egy erősebb lökésnél, ujjaimat egy kéjes sóhaj kíséretében vájom bőrébe, miközben ajkainkkal még mindig a másik ajkát faljuk mohón.
Csípőm mozgása ütemesen követi az övét, testem hol megfeszülve, hol elernyedve adja át magát az élvezetnek. Kezei bebarangolják testemet, s minden porcikám bizsereg.
Zihálva hajol el a csókból, majd magához rántva ültet fel bennünket, s az ölébe ülve mozgok tovább. Bőrünk egymásnak feszül, élvezem, ahogy testünk mozgásával melleim mellkasához dörzsölődnek, s érzékien ajkába harapva vigyorgok rá homályos tekintettel. Újra hajába túrok, miközben ő nyakamon végignyalva harap bőrömbe, ujjaival gerincem vonalát végigsimítva remegteti meg testem, ujjaim megfeszülnek tincsei között.
Mozgásunk egyre gyorsul, egyre vadabbul hadakoznak ajkaink, látásom kezd elhomályosulni, s érzem, ahogy egyre közelítek az orgazmushoz. Újra az ágyra döntve mászik fölém, s kezemmel a párnába markolva esik hátra fejem, testem megfeszül, lábaimat még szorosabban kulcsolom köré, ahogy elérek a csúcsra, s érzem, ahogy ő is felmorranva élvez el bennem.
Zihálva dől le mellém az ágyra, miután lábaimmal elengedem testét. Hát… ez durván jó menet volt. Elvigyorodva sandítok oldalra, s látom, ahogy Sho az ágy szélére ülve vigyorog vissza rám. Hozzám hajolva hint egy könnyed puszit ajkaimra, s a takarót magamra húzva támaszkodom fel az ágyon.
Nem-nem… kizárt, hogy lesz második menet… bár azért játszadozni még lehet.
Mögé mászva teszem vállaira a kezemet, s vigyorogva suttogok a fülébe.
- Köszi a vacsit.
Épp visszafeküdnék, mikor ő huncut mosollyal kapja el csuklómat, s egy csókkal hallgattat el.
- Szívesen. – válaszolja elégedett mosollyal, s feláll az ágyról összeszedni a cuccait. Király… úgy látszik értjük egymást. Hehe… néhány pasi azt hiszi, hogy szex után a csaj azt akarja, hogy ott aludjon nála. Miért nem fogják fel, hogy csak a párok alszanak együtt. Amúgy sem tudok úgy elaludni, ha valaki fekszik mellettem. Bár, még nem is igazán próbáltam.
Követem szememmel, ahogy magára húzza a gatyát, majd sármos félmosollyal pillant rám.
- Merre van a mosdó? – egyik ujjammal a fürdő felé mutatva mosolyodom el, még mindig magamon tartva a vékony takarót, eltakarva testemet. Tekintetemmel követem, ahogy lassú léptekkel kisétál a szobából, s szemeim megakadnak a lapockái között végighúzódó fekete íráson… hmmm tehát tetkója is van. Király… kár, hogy nem tudtam elolvasni… túl sötét van hozzá.
Az ágyra visszadőlve dörzsölöm meg szemeimet… én nem csináltam neki szájjal… alig ismerem, nem lennék képes rá, és még soha nem csináltam senkinek… az olyan… Pedig ő csinálta nekem… vajon elvárta volna? Áh… most már mindegy.
Mire Sho teljesen felöltözve visszatér a fürdőből, már én is az ágy szélén ülve mosolygok vissza rá, a takarót magam köré csavarva.
Elvigyorodva viszonozza a mosolyt, majd ahogy felállok és közelebb sétálok, csintalan vigyorral dörmög a fülembe.
- Azt hiszed már nem emlékszem a testedre, cicus? – rövid szünetet tart, majd az arcán trónoló vigyor kiszélesedik, ahogy folytatja – minek a takaró?
Én is elmosolyodom, válasz helyett egyik szemöldökömet felhúzva kuncogom el magam, miközben az ajtóhoz kísérem. Jó kis este volt.
Kinyitom a bejárati ajtót, és felpillantok Sho-ra… most kéne valami búcsúzást mondani… ezt a részt utálom. Bőrkabátját megragadva állok lábujjhegyre, hogy egy utolsó csókkal ajándékozzam meg, majd széles vigyorral suttogok ajkaira.
- Viszlát, szépfiú. – kezei derekamra csusszannak, ahogy magához húz, és ő is vigyorogva válaszol.
- Szia.
Nézem, ahogy lesétál a lépcsőn, majd mikor eltűnik szemeim elől, becsukom az ajtót, és lassan visszasétálok a hálóba… talán még egy kicsit marasztalhattam volna. Áh, minek… hülyeség.
Namazu Shouga… vajon Tsuki meg fog ölni, hogy lefeküdtem vele? Hehe… bár, ő akart összehozni minket… igaz, ő kicsit másképp gondolta, azt hiszem. Mindegy… Mikor mesélt róla, soha nem mondta, hogy ennyire szexi. Kíváncsi vagyok, látom e még.
- Ha nemet mondok, akkor is velem jössz, nem igaz? – vigyorog rám édesen, és tovább haladva elsétál mellettem, utána nézek, hagyok neki pár lépést, míg végigstírölhetem, aztán mellé lépek.
- De. – válaszolok egyszerűen, az egyértelmű kérdésre, és átkarolom vállát.
Viszonozza vigyorom, majd kecsesen megfogva kezem leemeli magáról. Kár… mentem volna végig így vele.
- Valamiről megfeledkezel… én nem ittam egy kortyot sem. – nyelvet ölt, és egy apró színes gyöngy csillan meg a sötétben, amit ellágyult tekintettel, mosolyogva figyelek. Nagyon édes és dögös még mindig.
- Oh, tényleg… eszembe sem jutott – újabb vigyor, és remek ötletem támad közben - ezt a hibát sürgősen orvosolni kell.
- Fáradt vagyok, inkább hazamegyek – rendezi le egyszerűen, majd tovább sétálunk. Ha nem, hát nem. Nem fogom erőltetni.
Ahogy rá-rásandítva figyelem, karjait dörzsölgeti, és didereg. A lovagi kicsi kódex megkívánja ezt a remek helyzetet, így lekapom dzsekimet, és ráborítom. Remélem kellően elkábul a parfümös kanszagtól. Höhö…
Először meglepettnek látszik, majd elvigyorodik.
- Ezzel sem veszel le a lábamról. De azért köszi.
- Engem melegít a pia. – gyöngyfogsorral vigyorgom rá, és zsebre vágott kezekkel ballagok tovább mellette. Nem veszem le a lábáról? Majd meglátjuk. Végső esetben, majd ölbe kapom. Hehe…
Megáll egy kapuban, én pedig vele szemben. Csak nem megérkeztünk? Hmm…
- Hát… örülök, hogy megismertelek… Jó éjt - puszit nyom arcomra, majd sarkon fordulva szaladna el, de utána kapok, visszarántom magamhoz, és testemnek csapódik. Ohh… pont ide öntötték rám.
Nem is bírom tovább, sunyi vigyorral simulok ajkára, hogy egy finom búcsúcsókot lopjak tőle, és ahogy lassan elhajolok tőle, szememben huncut fény csillan, a mosoly ismét levakarhatatlanná válik.
- Rajtad maradt a kabátom. – susogom fülébe halkan dörmögve.
- Oh, el is felejtettem. – Hé… ez az én szövegem. Hehe…
Kap egy újabb csókot, és örömmel konstatálom, hogy kicsit sem áll ellen, sőt…
Kellő bemelegítés az estéhez, legalább is nekem… Már csak pár perc, és megtöröm. Érzem.
- Még mindig fáradt vagy? – kérdem incselkedve.
- Nem. – helyes bébi… Pont ezt a választ vártam. Viszont a reakció már nem várt. Lekapja a dzsekit, kezembe nyomja, és az ajtóhoz tipeg. Most akkor… mi van?
Hatalmas elégedett vigyor terül arcomra, és biccentek, hátamra csapok a dzsekit.
- Naná – válaszolom halkan, és felfutok mellé, addigra már kinyitotta az ajtót is. Előre engedem, felsétálunk ajtajáig, és mögötte állva várom a pillanatot, hogy kinyíljon az ajtó. A helyből ítélve egyedül él, amit örömmel konstatálok. Semmi zavaró tényező, sem rokon. Bár lehet, hogy van lakótársa, de az már a legkevesebb. Az nem érdekel.
Hallom, ahogyan kattan a zár, belöki az ajtót, és felém fordulva invitálna be, de azonnal nekiesek puha szájának. Vadul szuszogva falni kezdem, kezeim arcára simulnak, ő pedig a vállamba kapaszkodik. Tökély…
Kezeim lassan lecsúsznak testén, csípőjén, derekán keresztül míg el nem érem fenekét, és gondolva egyet rántok rajta, ölben kapom, lábai automatikusan derekamra kulcsolódnak, és beléphetek vele a lakásba, lábammal becsapva az ajtót.
Magasabbra kerül picivel feje, mint az enyém, közvetlen közelről nézhetek a huncutul csillogó szemekbe, hallgatom édes kuncogását… Elvesztem.
Ajkait megcirógatom enyémmel, majd megint a szemébe nézek.
- Merre van a háló? – dörmögöm rekedtesen szájára, elmosolyodom, majd oldalra néz, és én követem tekintetét. Karjával, ujjával mutat oldalra.
- Arra – teszi még hozzá, és rántva egyet, hogy erősítsem tartásomat, megindulok vele. Nem mintha nehéz lenne. Ő teszi kezét a kilincsre, kinyitja az ajtót, őt pedig beviszem.
Amint meglátom az ágyat ráfektetem, szinte dobom, de mégsem vagyok durva vele… csak heves… Ki tudna nyugton maradni egy ilyen csaj mellett? Én nem.
A dzsekimet már elhagytam az előszobában, így azzal nem kell törődnöm, viszont a pólómtól egy pillanat alatt megszabadulok.
Lámpát nem kapcsoltuk fel, csak az a fény szűrődik be, ami az utcákat is megvilágítja, de nekem ez is pontosan elég.
Kissé felhúzza térdeit, felkönyököl az ágyon, hívogató tekintettel mér végig. Remélem tetszik amit látsz.
Ragadozó vigyorral dobom földre a ruhadarabot, majd felé mászom, felfalom a következő csókommal. Arcomra simulnak kezei, én viszont ahogy tudom, bebarangolom egész testét. Combját, kivillanó csípőjét, mellét, karjait.
Ajkairól letérek nyakára, finom nyaldosással, csókokkal simogatom le róla a felsőt, a végén pedig lerántom kinyújtott karjairól. Dögös fekete csipke köszön vissza, halkan felmorranva jelzem tetszésemet. Nyakáról lassacskán lefelé kezdek haladni, belecsókolok a dekoltázsba, és oldalát kezdem simítani, lassan becsúszik egyik kezem háta alá, miközben felkuncog, és megemeli hátát, hogy könnyebben beférjek. Vajon min szórakozik ennyire?
Ahogy simítgatom hátát, azaz a melltartó részét, megállok egy pillanatra. Áh… már értem…
- Szóval elöl kapcsos. Hehe… - dörmögöm puha mellei közé, kicsúsztatom alóla kezem, megtámaszkodom teste mellett, hagyom, hogy finom kezei bejárják hátamat. Mrrr…
Belenyalok a dekoltázsba, lejjebb hajtom fejem, és megtalálom a kapcsot, fogammal kipattintom pár másodperc alatt, szinte lepattan róla az anyag, és feltárul előttem mindkét feszes halma.
- Ügyes – kuncog megint, kibújik belőle, és pedig vállam fölött átvetve dobom a földre.
- Ez nem kell… - konstatálom, majd azonnal le is támadom finom, puha halmait. Markomba veszem, és kóstolgatni, nyalogatni kezdem, érzékenyebb pontjánál.
Mikor eléggé kijátszottam magam lejjebb haladok, lebűvölöm róla a csípőnacit a bugyival együtt, és azokat is szétgórom valamerre, így teljes valójában fekszik alattam. Visszatérek hasára, oldalát megharapdálom érzékien, és édes, mély nyögésen szakadnak fel belőle, lábai közé férkőzöm, minden rezdülését figyelem, ahogyan megfeszül az ágyon.
Belenyalok köldökébe, picit megszívom a piercinget, és vigyorogva haladok egyre lejjebb. Ohh, már alig várom milyen íze van. Combjának belső felét simogatom, majd végre rátérek szemérmére, és az első nyalintás után elégedetten vigyorgok tovább. Ó igen…
Rögtön élvezettel, vadul kényeztetem, felsikolt, én pedig élvezem a hangokat. Az is tetszett, ahogyan énekelt, de ez sokkal jobban hangzik… nekem… Önző lennék? Dehogy… Hihi…
Lefogom lábait, megtartom, hogy ne feszengjen alattam annyira, a lepedőbe, hol a párnába markol. Ennél nagyobb elismerés nekem nem is kell, kivéve az orgazmust… szeretem, ha ilyen vad valaki, remélem lesz jobb is.
Teljesen kinyújtom nyelvemet, és csiklójának legérzékenyebb pontját piercingemmel kezdem el dörzsölni, egy mélyebb torokhang szakad fel belőle, hirtelen elhalkul minden lihegés és zihálás. így folytatom tovább izgatását, remegni kezd, megfeszül teste, majd szaggatott sikollyal élvez el, elernyednek izmai, és lihegve nyugszik meg. Mhh… úgy látom jó volt valakinek… hehe…
Pár pillanatig kényeztetem még, mert azt mondták nekem, még utána is jó egy kicsit, majd végeztémmel arcomat a lepedőbe törlöm, és felé mászom ismét, pihegő szájára puszit hintek.
- Csak nem jó volt? – kérdem tettetett hitetlenséggel, de vigyorogva, először értetlenkedve pislog rám, majd fáradt mosollyal felnevet. Gyerünk bébi, szedd össze magad. Még hosszú az éjszaka.
Ahogy egyre fokozódik a hangulat, kezdek teljesen feloldódni, először csak a csípőmet ringatva, szolidan táncolok, majd kezdek több helyet kihasználni, mozgásom gyorsul, ahogy magával ragad a zene vad ritmusa. A tömeggel együtt tombolva éneklek, s érzem, ahogy az adrenalin átjárja a testemet, mikor végignézek a táncoló embereken. Nincs ennél jobb érzés a világon.
Mikor véget ér az utolsó szám, szememet lehunyva szívom magamba a tapsoló tömeg nyüzsgésének hangját, szívem még mindig majd kiugrik a helyéről… de kár, hogy vége… köszönöm Tsuki.
Lelkesen köszönöm meg a közönség figyelmét, majd lihegve teszem a helyére a mikrofont… huh, jól kifáradtam… 1 óráig énekelni és táncolni egyszerre… eléggé leszív.
Épp meghajolni készülnék, mikor egy erős kéz ragadja meg a csuklómat, s mikor oda kapom a tekintetemet, látom, hogy Sho vonszol maga után egy kihaltabb hely felé. Mikor kiérünk a színpad melletti folyosóra, a falhoz támasztva hajol közelebb, s vigyorogva fúrja szemeit tekintetembe.
- Kurva jó hangod van. – duruzsolja egyre közelebb és közelebb hajolva… ajaj, ez eléggé veszélyes pozíció… és az benne a legveszélyesebb, hogy legszívesebben magamhoz húznám…
Ajkainkat alig pár centi választja el egymástól, mikor észbe kapva csusszantom mutatóujjamat ajkára.
- Kösz, de… nem… - állítom meg még pont időben… nem szeretem megszegni a saját szabályaimat, és ezzel egyszerre többet is áthágnék. Sosem fekszem le se barátokkal, se olyanokkal, akiket munka közben, a mi bárunkban ismertem meg, se bandatagokkal. Ez a három alapszabály… Már az első kettő is tiltja, hogy Sho-val ilyen viszonyba kerüljek, ráadásul részben még a harmadik is igaz jelenleg. Akármilyen csábító lehetőség, azt hiszem, ki kell, hogy hagyjam.
- Mi? – kérdezi megrökönyödve, s közben nagyokat pislog rám, mint aki nem érti, mi történik, s elmosolyodom. Hát persze. Ilyen kinézettel és ilyen dumával biztos, hogy nincs hozzászokva a visszautasításhoz. Hehe… bocsika.
- Most mennem kell, még dolgom van.
Kiszabadítom magam kezei közül, majd ahogy kezdek távolodni, visszafordulva küldök neki egy puszit elköszönésképp. Nem hiszem, hogy beszélünk még… kivéve, ha Tsuki megint elintézi valahogy…
Gondolom most vagy hazamegy, vagy keres magának egy másik csajszit és azzal lép le. Ezek után csak nem jön utánam… elég egyértelmű lekoppintás volt… szerintem… pedig kár érte, jófej srácnak tűnt, barátnak jó lett volna.
Sietős léptekkel török át az emberek sokaságán, s a pult felé veszem az irányt. Egyből visszaállok segíteni, s Youko rögtön odajön gratulálni. Még mindig érzem, hogy testem pezseg az izgatottságtól, mintha most ittam volna meg 3 energiaitalt… pedig ma korán zárunk… mit fogok csinálni az éjszaka hátralévő részében?
Nincs túl sok vevő, az emberek többsége lassan menni készül, s a pultra dőlve nézem a tömeget.
- Olyan mázlista vagy, Maya… az a csávó az én listámon tízből húsz pontot kap. – hallom magam mellől Youko hangját, s mosolyogva, mégis értetlenkedve nézek rá.
- Kicsoda?
- Jaj, tudod… a vörös hajú gitáros, aki előtte besegített a pultnál. A pasid? – tágra nyílt szemekkel nevetek fel, majd a fejemet rázva válaszolok neki.
- Nem, dehogyis. Nem a pasim, csak egy barát barátja.
- Tényleg? – kérdezi fellelkesülve, s a pultra felülve pillant rám. – akkor nem akarod bemutatni? Annyira bejön… - meglepődöm a kérdés hallatán, s először nem tudom, mit felelhetnék.
- Szerintem már hazament… ráadásul hülyén jönne ki, ha bemutatnám, még én is alig ismerem. De ha tetszik egy srác, akkor akár te is megszólíthatod. – folytatom piszkálódva, s próbálom elterelni a témát… de miért érzem azt, hogy örülök, hogy van kifogásom az ellen, hogy bemutassam neki? Miért zavarna? Áhh… mindegy, már úgyis elment.
Lassan kezdenek kifelé szállingózni az emberek, s mikor az utolsó vendég is elhagyja a bárt, fáradtan kezdjük el takarítani a termet. Dúdolgatva törlöm az asztalokat, miközben a többiek mosogatnak, felmosnak és kidobálják a szemeteket.
Alig fél óra múlva minden csillog-villog, és elégedetten indulunk a bejárat felé. Még egy sikeres éjszakát tudhatunk magunk mögött… és még csak fél 1 van…
Vidáman fecserészve lépünk ki a kapun, majd a főnök elkezdi bezárni a helyet. Épp elköszönni készülök a többiektől, s mikor megfordulok, egy röpke pillanatra ledermedek. Sho. Mit keres még itt?
Gyorsan észbe kapok, és a többiekre nézve integetek nekik, hogy nyugodtan hagyjanak itt, s ők el is indulnak hazafelé… ennyit arról, hogy már hazament.
Egyik szemöldökömet felhúzva sétálok hozzá, kezeimet zsebre dugva hagyom, hogy a laza csípőnadrág még lejjebb csusszanva engedje kivillanni a hasamat.
- Hát te? – szólalok meg apró mosollyal a szám szélén, s látom, ahogy végigmér. Csak ki ne essen a szeme. Hehh… Az biztos, hogy kitartó srác. Egyre jobban tetszik.
- Szia cica. Gondoltam megvárlak. Hazakísérhetlek? – a kérdés hallatán mosolyom kiszélesedik, s fogaimat kivillantva lépek közelebb hozzá.
- Ha nemet mondok, akkor is velem jössz, nem igaz? – lassan elindulok, s mellettem sétálva mosolyodik el ő is.
- De. – egész közel jön hozzám, egyik kezét a vállamon átvetve ölel át, s közben csintalan vigyor ül arcára… játszani akarsz? Én is elvigyorodva pillantok oldalra, majd kezemet vállamon lévő kézfejére csúsztatva simítom végig ujjaimmal bőrét, majd felemelve veszem le magamról kezét.
- Valamiről megfeledkezel… én nem ittam egy kortyot sem. – pimaszul nyújtom ki a nyelvemet, kivillantva a sötétrózsaszín nyelvpiercinget... olyan vicces érzés, ahogy a fogamhoz koccan. Hehh.
- Oh, tényleg… eszembe sem jutott – teszi újra a hülyét, s mosolyom kiszélesedik… szeretem, ahogy az idiótát játssza, olyan aranyosan csinálja. – ezt a hibát sürgősen orvosolni kell. – folytatja, miközben ő is elvigyorodik… Hihetetlen, hogy akárhogy próbálom visszautasítani, jól hozza ki magát belőle.
- Fáradt vagyok, inkább hazamegyek. – válaszolom végül… még jó, hogy nem ittam. Akkor már egymást falnánk valahol. Heh… így még talán ellen tudok neki állni.
Nem feszegeti tovább a témát, s egy rövid ideig némán megyünk egymás mellett. Felnézek az éjszaka sötétségébe burkolózó égboltra, s mélyet szippantok a hideg éjszakai levegőből. Kezemet karba téve húzom fel vállaimat… hűvös van… lehet, hogy kellett volna pulcsit hozni, egy ujjatlan póló elég kevésnek bizonyul. Mindegy, szerencsére alig pár utcányira lakom.
Mintha csak a gondolataimban olvasna, hirtelen a vállamra teríti a vastag bőrdzsekit, és érzem, ahogy átjárja testemet a meleg. Meglepetten pislogok rá, majd elvigyorodva szólalok meg.
- Ezzel sem veszel le a lábamról. – nyújtom ki újra a nyelvem, mire ő is elvigyorodik. – de azért köszi.
- Engem melegít a pia. – válaszol viccelődve, s sármos mosollyal kacsint rám. Basszus… tényleg ellen tudok neki állni? … valószínűleg nem találkozunk többet… vagy ha mégis, akkor sem sokszor. Tsuki már számtalan barátját bemutatta, és a többséget azóta sem láttam. Talán nem is annyira szegném meg a szabályaimat… komolyan ki akarok hagyni egy ilyen pasit?
Alig pár perc múlva meg is érkezünk a lépcsőházam bejáratához, és lelassítva állok meg a kapu előtt, Sho felé fordulva.
- Hát… örülök, hogy megismertelek… - próbálok elköszönni, az utolsó csepp önuralmammal kényszerítve magamat. Ellen tudok állni.
Elé lépek, egy gyors puszit nyomok arcára, majd rugalmas léptekkel indulok el befelé.
- Jóéjt. – fejezem be az elköszönést, de alighogy elfordulok tőle, csuklómat megragadva pörget vissza, és az elindulás lendületével ütközöm mellkasának, arcunkat alig pár centi választja el, s érzem, ahogy az átmeneti fáradtság kezd szertefoszlani, s az adrenalin átveszi a helyét.
Egy határozott mozdulattal simítja ajkait az enyémekre, és egy rövid csókot lehel rájuk… tökös fickó az tuti… azt hiszem ennyit az ellenállásról.
- Rajtad maradt a kabátom. – súgja vigyorogva fülembe, s felnevetek zavaromban. Basszus, tényleg.
- Oh, el is felejtettem. – válaszolok elmosolyodva, most rajtam a sor, hogy játsszam a hülyét.
Derekamnál fogva húz magához, és az előzőnél vadabb csókkal párologtatja el az utolsó csepp ellenállásomat is, majd ismét fülemhez hajol vigyorogva.
- Még mindig fáradt vagy?
- Nem. – kacsintok rá, majd az öleléséből kiszökve veszem le magamról a dzsekit, a kezébe nyomom, és elindulok az ajtó felé.
A kapuban megállva, vigyorogva fordulok meg, fejemet oldalra billentem, és megkérdezem:
- Feljössz? – egy éjszaka és utána úgysem látom többet… csak olyan, mint a többi fiú. Nem szegek meg vele szabályt… most magamat győzködöm?
Szerkesztve Silvery által @ 2010. 07. 07. 22:21:36
- Nagyon jók voltatok – biccent mosolyát villantva…
„Kösz” – mondanám, ha nem vágnának közbe.
- Hé, ne sajátítsd ki Mayát – Hehe… elég felkapott lehet a kiscsaj. Kiszolgálja gyorsan a tulkot, majd visszasiet hozzám. Hmm… egyre jobb, tehát érdeklem.
- Ne haragudj, teltház van, és az egyik csaj beteget jelentett, szóval dolgoznom kell. – bólintok, miszerint megértettem, de közben elégedett vigyorom levakarhatatlanná válik.
- Akkor gondolom táncolni sem jössz. – feszegetem puhatolózva a témát, de sajnos a várt választ kapom. Lebiggyesztett ajkakkal nézek rá, mire megmosolyog. Ekkor pattan fejembe egy ötlet - Akkor csak egy megoldás maradt. Segítek. – Bepattanok a pult mögé, mire hatalmas cicaszemekkel pislog rám párat. Megleptelek csibe?
- Rendben – bólint rá végül - de ha azt hiszed, ezzel leveszel a lábamról, akkor tévedsz. – fene, átlát az álcán. Hehe… okos csajszi.
- Eszembe sem jutott – ártatlan pillarebegtetéssel nyugtatom meg, de csak fej rázva megmosolyog. Elkezdem kiszolgálni a vendégeket. Nem nagydolog, nem egyszer csináltam már, dolgoztam anno bárban, csak nem sokáig. Nem nézték jó szemmel, hogy néha kóstolgatok. Höhö…
Amikor épp fordulnék egy pohárért, Maya megragadja vállamat, és irányítani kezd.
- Sho, a csini csajok téged akarnak. – hol? Ki? Miért? Ja igen…
A kuncogó csajszik alé terel, majd tovább is illan. Felöltöm legszívdöglesztőbb mosolyomat, és félig feltámaszkodom a pultra, előre hajolva.
- Szóval… mit kérnek szépségeim?
- Bacardi-colát – mondja az egyik, és ujjával mutatja, hogy kettőt.
- Máris hozom – kacsintok, mire piros arccal nevetgélnek tovább. Édes, de nekem túl fiatalkák. Vajon mir keresnek itt egyáltalán? Lehet csak nekem tűnik így? Mindegy…
Elég pörgős egy hely, amit örömmel tapasztalok. Jó sokan, néznek akkor most minket, számomra ezt jelenti. Néznek, és hallgatnak, és ha a félidőben is ilyen sokan vannak, az még jobb jel.
- 5 perc múlva folytatjátok a koncertet, szóval lassan készülődhetsz. – ne akarj ilyen gyorsan elküldeni csibe… Bár szó mi szó, igaza van.
Megjelenik Tsuki a semmiből, arcán mosoly, szemében furcsa fény… Ismerős… mikor is láttam ilyet utoljára?
- Figyi… mi Mitsuval most lelépünk. – ja, igen… persze… amikor tervel valamit.
- Ne szórakozz Tsuki a koncert fele még hátra van. – bár arcomon vigyor ül, belül kezdek nem kicsit ideges lenni. Mi az, hogy lelép?
- Majd Maya beugrik helyettem. Kívülről fújja az összes számot, amit előadunk. – Mi? És ezt csak így? Bár… Tsuki soha nem tenne ilyet a haverjaival, én már csak tudom. Vajon ezt tudatosan csinálta, vagy épp most találta ki? Kíváncsi vagyok.
- Jól énekelsz?
- Én… nem éneklek. Szükség van rám a bárban. – hebeg meglepetten, én pedig várom a megváltást. Fasza… akkor most mi lesz?
- Inkább azért legyenek idegesek az emberek, mert lassú a kiszolgálás, mint azért, mert nincs zenekar. Majd tartjuk a frontot, ne aggódj. – és igen… egy majdnem szexi angyalka hozta el az isteni megváltó fényt. Köszönöm akárki, megmentetted az estét.
- Remek. – felhőtlen vigyorral kezdem el magam után húzni Mayát, aki nem igazán tiltakozik, néha zavart mosoly ül ki arcára, végül feloldódva követ. Már csak mi hiányzunk a színről, de amikor a többiek meglátják Mayát, csak furcsállva pillantanak rá.
Nem… nem Tsuki nőtt meg ilyen gyorsan, és változott át. Ennyire gyorsan nem váltogatja a stílusokat.
Intek neki, hogy nyugi van, minden úgy folytatódik, ahogy a papíron megvan. Nem lesz gond… remélem.
A dobos adja a kezdő ütemet, én követem, végül minden összeáll, csak Maya hangja marad hátra. Szívem egyre gyorsabban kezd dübörögni, ahogy jön a pillanat, de az eredmény valami mesés. El is vigyorodom örömömben, az egyik gitáros felé nézek, és elismerően bólintunk egymásnak. Igen… a hang, az tökély, a külső bomba, és a lelkesedés sem utolsó. Tetszik… határozottan tetszik az egész csaj így összetéve. Ráadásul tehetsége is van, és jó hangja.
~*~
Végigjátsszuk a felállított listát, elbúcsúzunk a rajongó tömegtől, akik az illuminált állapot hatására már őrjöngnek. Jó érzés ezt látni, mert valahol mi váltjuk ezt ki belőlük. Becsomagolom tokjába gitáromat, míg Maya a helyére teszi a mikrofont, és amikor végez, megragadom az alkalmat, pontosabban csuklóját, és magam után kezdem vonni. Alig pár lépésre egy helytett folyosó sarkába húzom magam után, a falhoz támasztom hátát. Nem bírok magammal, ideje szintet lépni.
- Kurva jó hangod van – vigyorom el halkan dörmögve, megtámaszkodom mellette a falon, és már sunyin siklanék is ajkaira, de mutató ujját rátámasztja, és megállok, felemelem rá íriszeimet.
- Kösz, de… nem… - csak pislogok nagyokat… Mit nem? Most akkor… mi van?
- Mi? – motyogom ujja mögül, amit lassan lecsúsztat rólam.
- Most mennem kell, még dolgom van – finoman kiszakítja magát karjaimból, majd messziről csókot dobva köszön el. Értetlenül pislogva meredek utána, és nem hiszem el. Most komolyan lepattintott, vagy csak képzelem?
Visszamászom a tömegbe, ekkor látom, hogy vidáman beszámol a többi pultosnak, és nekilát folytatni a munkát.
Na jó… akkor lehet csak képzelődtem, és azért sietett l, mert minél hamarabb a pultnál akart lenni, hogy dolgozhasson. Valahol megértem.
Felsóhajtva lépek fel fél lábbal az emelvényre, hogy lekapjam gitártokomat, és elhagyjam a helyiséget. Szórakozni nincs kedvem, főleg, hogy a kis kiszemeltem melózik a szórakozás helyett. Ez így nem pálya.
Kint megállok az épület előtti korlátnál, és seggem nekitámasztva egyik lábamat a másik elé rakom, zsebembe nyúlok, és a dobozból kipattintok egy szál cigit.
Rágyújtok, majd a szálingózó tömeget figyelem. A koncert után már nem sokan maradnak bent, sőt mindenki szinte azonnal útnak ered hazafelé. Kinek munkanap jön holnap, van, aki csaj elfáradt.
Én ráérek, jelenleg nincs melóm így durmolhatok napestig, sehonnan nem fogok elkésni.
Elég gyorsan elhúznak, mire elszívom a szálat, már senki nem jön ki, de tovább várok. Biztos vagyok benne, hogy épp takarítanak bent.
Másik zsebemből előkapok egy rágót, hogy elűzzem számból a füstös ízt. Zsebre végott kezekkel hátra döntöm fejem, a sötét eget bámulva, hosszan lehunyom szemem, hogy élvezzem a hideg, mardosó lebegőt. Szerencsére nem fázom, hisz eleget ittam ahhoz, hogy ez kellemes hűsként érződjön csak.
A folyosón már hallom hangjukat, kulcscsörgést, és egyebeket. Pukkantok egyet a rágóval, majd tovább nyammogom. Mikor kilépnek, bezárják az egész helyet, de megfordulva azonnal meglétnak, és elhalkul a társaság.
Maya int nekik, hogy menjenek, el is indulnak a másik irányba, ő pedig lassan felém imbolyog.
- Hát te? – apró kis cinkos mosolyt villant felém. Kezei félig zsebében pihennek, és oldalra dönti csípőjét. Csak most mérhetem igazán végig Őt. Még a koncert közben is csak hátulról láttam, amikor nem a tömeget vagy a gitáromat figyeltem.
A véleményem még mindig ugyan az… dögös…
- Szia cica – vigyorgom rá – Gondoltam megvárlak. Hazakísérhetlek?
