- Lucy. – sóhajtok egyet tehetetlenségemben. – Én nem azt kérem, hogy azt csináld, amit én mondok, de értsd meg az én szempontomat, meg amit mondok neked. – kérem meg és közelebb megyek hozzá.

- Megértettem. – mondja nekem. – De most mennem kell felmondani, meg elintézni egy két dolgot. – indulna el, de megfogva kezét marasztalom.

- Nem értetted meg Lucy. Nem ellenned beszélek. Csak neked akarok jót. Én csak annyit mondok, hogy ha Herold tényleg a barátod lenne, akkor nem próbálkozott volna annak ellenére, hogy tudja, võlegényed van. Csak szimplán meg kell válogatnod, hogy kikkel barátkozol. – mondom lágyabb hangon.

- Rendben. Köszönöm, hogy megengeded, hogy veled maradjak, de most ne haragudj meg, de mennem kell a munkahelyemre. – mondja és válasz lehetõséget nem adva húzza ki kezét enyémbõl és megy el tõlem.

Hosszan nézek utána és én egyáltalán nem akartam ezt, és magam szidva legbelül megyek vissza a házba. Lucashoz megyek fel és a hátra lévõ idõt vele töltöm. Este lefürdetem és ágyba dugom, mivel holnap Óvoda van neki.

Este csak Lucy körül jár az agyam és egy üvegsört gurítok le, miközben elszívok egy szál cigit. Felbontottam azt az utolsó dobozt, amit annak idején elraktam, hogy emlékeztessen, hogy nem gyújtok rá. Hát ez nem jött össze. Túl sok ideg gyülemlett fel bennem ismét az elmúlt idõszakba. Nem akarok újra visszaesni.

Délelõtt még mindig semmit nem tudok Lucyról és kezdek aggódni, viszont nem tudom merjem-e hívni, vagy keresni délután azonban Lucas kéri, hogy hívjuk fel anyát így tárcsázom, és oda adom fiamnak.

- Anya? –Lucas eléggé értetlenül szól bele erre oda hajolok én is a telefon másik oldalára, hogy halljam. Az õ számát hívtam.

- Szia Lucas igen anya vagyok. – hallom meg a hangját, hogy próbálkozik vidámabb lenni, viszont engem nem ejt át. – Hogy vagy kicsikém? – kérdezi meg tõle.

- Jól vagyok… - mondja és vidámabb, mosolygósabb lesz a hangja és arca is fiamnak és elkezdi mesélni a mai napját, amit én is hallgatok.

- Ez izgalmas nap volt. – mondja elcsukló hangon.

- Mami te sírsz? – kérdezi meg Lucas. Én viszont tudom a választ. Sír…

- Dehogy kicsim, csak a mami elkapott valami csúnya náthát és folyik az orra. – mondja és szipog egyet, de fiamra nézve bólint, hogy át adja a telefont és levéve a pultról mutatom neki, hogy fel a szobába.

- Lucy minden rendben van? – miután Lucas felment az után szólok csak bele.

- Persze minden rendben. – na persze…

- Hol vagy? Vagy mit csináltál ma? – kérdezem meg, amire csak egy sóhajt kapok.

- Semmit. Tegnap felmondtam a munkahelyemen, és azóta itt vagyok az albérletbe és fekszek az ágyba. Nem mentem sehova. Heroldnak is megmondtam, hogy hagyjon békén és ne keressen, meg hogy számot fogok váltani meg egyebek. – számol be mindenrõl nekem. Örülök, hogy ott hagyta a munkáját, de valahogy hangja engem koránt se nyugtat meg. – Szeretlek titeket.

- Mi is szeretünk. Gyere át. – kérem meg, mert valahogy sejtem, hogy nem evett semmit.

- Most inkább jobb, ha nem megyek. Mondtam Lucas-nak is, hogy egy kisebb náthát elkaptam. – mondja nekem is amit a fiúnknak, de engem nem tud meggyõzni, viszont nem fogok erõszakoskodni.

- Rendben, akkor majd holnap jössz, mert már nagyon hiányzol nekünk. – mondom komolyan a telefonba.

- Majd meglátom, hogy leszek. Szeretlek titeket puszi. Vigyázzatok egymásra. – köszön el tõlünk, mert közben felvittem Lucasnak a telefont, hogy õ is elköszönhessen, majd Lucas teszi le a telefont.

~*~

Másnap reggel viszont kopogást hallok az ajtómon, amire nagy nehezen felállok és kinyitom az ajtót. Ám legnagyobb meglepetésemre George áll ott.

Másnap reggel miután elvittem Lucast az óvodába Lucyhoz megyek az albérletébe. Bekopogok és beletelik egy idõbe mire kinyitja.

- Szia gyere be. – hív be és vele együtt lépek beljebb. Látom a kisírt szemeit. Becsukom magam mögött az ajtót.

- Szia. – köszönök neki és hosszan nézek a szemeibe és hirtelen nem tudom, mit mondjak neki. Megsimítom az arcát finoman. –Kicsim ez így nem lesz jó. Szeretném, ha keresnénk neked egy olyan munkát, ami megfelel neked. Tudom szeretted a munkádat, és jó volt a fõnök csapat stb, de… - nagyot sóhajtok és behunyom a szemem. –Elrontottam mindent. –mondom ki bûntudattól gyötrõdve, mert az én hülyeségem miatt került ilyen állapotba.

- Nem George igazad volt Heroldot illetõen. –mondja, bár kétlem, hogy valóban így gondolja. Szemeibe nézek és megfogva a kezét húzom be a konyhájába. Ott ültetem le az étkezõasztalhoz és csinálok neki egy gyors reggelit és elé rakom.

- Szeretném ha ezt megennéd, mert biztos vagyok benne, hogy egy jó ideje nem ettél. –Mondom szemeibe nézve komolyan, de mégis inkább kérlelõen.

- Nem megy le falat a torkomon. –mondja, és ismét könnyeivel küzd. Egy széket húzok az övé mellé és leülök vele szembe. Az övét magam felé fordítva nézek az övéibe és megsimítva az arcát nem hagyom, hogy máshova nézzen.

- Lucy, kicsikém, szerelmem. Nekem te vagy a mindenem és õszintén bocsánatot kérek azért amit a fejedhez vágtam. Nem tudom semmissé tenni, de az se jó amit magaddal teszel. Szeretném, ha együtt keresnénk munkát neked, vagy ha van kedved, akkor segíthetnél nekem az edzõteremben. Szükségem lenne egy jó szervezõ képességû lángelmére, amire keresve se tudnék jobbat találni, mint te. Nem az alkalmazottam, hanem a társam lennél ott. De csak ha tényleg lenne kedved ott dolgozni velem. Ha nem keresünk mást. –Mondom mélyen szemeibe nézve õszintén. –Szeretlek és nem akarlak korlátozni, se kalitkába zárni. Egyszerûen csak féltelek a többi férfitól, hogy bántanának. –Mondom és nagyot sóhajtok. Finoman cirógatom az arcát.

- Legyen, ahogy szeretnéd George. –mondja a szemeimbe nézve és lõre bukik a fejem és kettõnk között a padlót nézem, miközben ölébe helyezem kezemet is.

- Lucy… nem... akkor vállald el a munkát, ha te is szeretnéd. Tényleg sajnálom, de szeretlek! –Mondom és felnézve rá komolyan nézek szemeibe, és újra megsimítva az arcát húzom magamhoz és hosszan forrón csókolom meg. Megpróbálva minden érzelmemet bele adni a csókba, miközben finoman húzom a karjaimba. A csókba végül sikerül bele adni az érzelmeimet és szorosan húzom magamhoz. Szeretném, ha érezné azt, amit én. Lassan a levegõ hiánya miatt szakadok el tõle. –Gondolkodj rajta kicsim, hogy mit szeretnél, és úgy dönts. Most viszont egyél kérlek. –mondom neki õszintén kedves lágyhangon.

- Megpróbálok. –mondja halkan és megint könnyek gyûlnek a szemeibe. Szorosan ölelem magamhoz és fejét a vállamra hajtatom vele és így tartom a karjaimba. Finoman kezdek el vele ringni.

Egy darabig csak így ülünk, végül falatról falatra rakom szája elé a reggelijét, amit észre se vesz, de megeszi az egészet a legnagyobb örömömre, de továbbra se engedem el és a nappaliba viszem be ahol a kanapéra ülve ölelem magamhoz finoman.

- Herold igen Õ George a võlegényem és kérlek most menj el. – kéri meg.

- Nem értelek téged Lucy. – mondja neki, de mielõtt válaszolhatnék Lucy szólal meg.

- Nem is kell, de majd beszélünk. Menj kérlek. – kéri meg, majd amikor távozik, felém fordulva néz rám. – Várhattál volna egy kicsit, hogy én intézzem el a dolgokat. – szól nekem, és egyszerûen újra felmegy bennem a pumpa.

- Még is meddig várjak? Amíg el nem fektet, és gerincre nem vág? – Teszem fel neki a kérdéseket, amire egy pofon a jutalmam, amire nem kicsit megdöbbenek. Eddig csak õ tudott pofon vágni még nõként is.

- Komolyan ezt nézed ki belõlem? Hogy miután megszültem a közös gyerekünket és megint összejöttünk hagyom, hogy megfektessenek? Köszönöm szépen. – mondja komolyan. – Te sem tudsz megbízni bennem. Csak hogy tudd. Én is ugyan ezt éreztem, amikor én kaptalak rajta téged azzal a ribanccal. – mondja komolyan, ám engem koránt se gyõzött meg. Ismerem a férfiakat és nem állnak le, ha már megcsókoltak egy nõt nem fognak leállni.

- A két eset más, mert õt a cég küldte rám.

- Miért másabb mindig az, ami veled történik és nem velem? Te sem vagy másabb, mint én. Velem is megtörténhetnek ugyan azok a dolgok, mint amik veled vagy nem? – kérdezi meg tõlem, és már õ is mérges.

- Azért, mert rám a cég küldte. – ismétlem meg önmagam, mert úgy látszik ez koránt sem volt elég neki, mert ha még a cég küldte volna rá, hogy csókolja meg oké, de azt mondja, hogy elvileg a barátja. Egy BARÁT nem csókol meg csak úgy véletlen!

- Akkor te már fel is vagy mentve. Hát tudod mit. Takarodj innen. – mondja nekem és elkezd kifelé taszigálni.

- Lucy. Még is mit csinálsz? – kérdezem meg.

- Felejtsd el, hogy visszaköltözök hozzád. És ma estére Lucas is itt marad. – nagy nehezen kilökdös, és ha ezek után õ még a pasi pártján áll, hogy megcsókolta hát rendben, ha neki annyit jelent az a kis féreg akkor legyen, de ezek után ne csodálkozzon azon, hogy nem tudok benne megbízni.

Tajtékozva megyek el onnan és egyenesen bemegyek az edzõ termembe, aminek a vezetõje vagyok és az egyik boksz zsákon kezdem el levezetni a mérgemet. Nem tudom, mégis mi járhat a fejében, de ha egy barát és ráadásul pasi megcsókol egy nõt nem fog leállni. Egy kis idõ után viszont kicsit higgadtabban próbálom meg felhívni, de kinyom. Remek épp hogy a telefont kikapja a kezembõl a vezetõ társam, mielõtt az a falon törne ripityára. Tajtékzom, és nem bírok lehiggadni.

~*~

Két nap telt el azóta, hogy összebalhéztunk és ez idõ alatt folyamatosan az eseten jár az eszem, de koránt se érzem úgy, hogy valami olyat tettem, amiért így kellene viselkednie. Egyrészt, mert egy nõ és egy férfi esete totálisan más, oké nem bízom benne, de csodálkozik?! A pasi pártján áll!

Az utóbbi egy napban viszont igyekeztem a munkámba temetkezni, hogy ne gondoljak arra a csókra, na meg a fiam is kezd hiányozni, mikor csengetést hallok. Befejezem a telefont és csak utána nyitok ajtót.

- Apa! – ölel meg fiam vidáman és mosolyogva, én pedig mosolyogva ölelem meg az én drága fiamat szintén mosolyogva.

- Szia fiam. Nagyon hiányoztál ám apának. – mondom mosolyogva. Persze a fiam miatt mutatom, hogy lenyugodtam, bár nem fogok Lucyval veszekedni, de ezt meg kell beszélni.

- Lucas akkor itt maradsz apánál? – kérdezi meg tõle, és fiam örömmel bólogat és kiáltja az igent.

- Rendben, akkor sziasztok. – mondja, és azzal elfordulva indul el, de felvonva szemöldököm nézek rá kicsit kérdõn. Hangomra áll meg és fordul picit vissza.

- Nem is szeretnél beszélgetni vagy maradni egy kicsit?

- Lucas elõtt nem. – mondja nekem, én pedig lerakom a fiam és megkérem, hogy menjen fel a szobájába játszani, aminek szerencsére eleget is tesz. Visszafordulva nézek Lucyra és zsebre teszem a kezem.

- Nem volt szép tõled, amikor kitettél és utána meg nem vetted fel a telefont. – mondom neki és igyekszem nyugodt maradni.

- És még csodálkoztál, amikor nem hittem neked, amikor a csaj csókolt meg téged és ne mond nekem, hogy teljesen más, mert ugyan az. Most teljesen mindegy, hogy kit küldtek és kit nem küldtek. És ha Herold vonzódik hozzám, akkor mi van? Nekem van egy gyerekem tõled, akit én jobban akartam, mint te akkor, amikor megfogant. Vártam rád 5 éven keresztül és neveltem a fiúnkat. Most nem bízol meg bennem. Így hogy legyünk együtt? - kérdezi meg tõle õszintén, bár a szavai igen csak kés a szívemben, és igen jobban akarta… szerinte, csak én nem akartam, hogy azt lássa az apja egy bunyós, aminek persze totálisan ellentét tette, de ezt nem fogom neki felhánytorgatni. – Egyenlõre szerintem nem fogok vissza költözni. Nem akarom Lucast kitenni az esetleges veszekedéseinknek. Szeretlek még mindig, de 5 év alatt sokat változunk. Meg kell ismernünk egymást megint, ahhoz, hogy bízni tudjunk egymásban. – mondom el véleményét és én közelebb lépkedve nézek komolyan a szemeibe.

- Igen te sokat változtál, én meg csak megkomolyodtam. Igen agresszív vagyok és kézzel lábbal megvédeném a családomat. Kérek valamit, te totál az ellentétét teszed. Oké engedtem, hogy dolgozz ugyan ott, de ez a Herold gyerek vonzódása koránt se tetszik. Nem benned nem bízom, hanem benne, de ez totálisan lényegtelen a számodra, mert azt hiszel, amit akarsz. Igen te a fejemre olvasod a dolgokat, most én is meg teszem. –Mondom szemeibe nézve komolyan.

- Kézzel lábbal meg akarsz védeni? George, én sokat változtam! –mondja és érzem hangjában, hogy kezdi felemelni azt. –Meg tudom magam védeni, és Herold eddig nem csókolt meg! Ha hagytad volna, hogy én intézzem, akkor nem lenne ez az egész.

- Jah… csak egyet felejtesz el Lucy… én koránt sem vagyok a higgadtság minta képe, és te azt hiszed, benned nem bízom. Nem ÉN a férfiakban nem bízom. Egy helyen dolgozol legalább ezzel a Herolddal? –Kérdem ránézve kissé ridegen úgy, mint nagyon régen, mikor még húgomként néztem rá.

- Ne gyere ezzel az álszent szöveggel, hogy a pasikban nem bízol! –mondja csípõre téve a kezeit.

- Jó nem jövök Lucy… higgy amit akarsz, de tudod nekem az nem esett jól, hogy azok után, hogy megcsókolt, még az õ pártját fogtad… nekem ennyi a véleményem a dologról. Szeretsz? Valahogy most tényleg nem tudok ebben hinni… - mondom és hátrébb lépek egy lépést. Újra felvettem azt a rideg stílust, mint annak idején. Õ akarja intézni a dolgokat? Hát rendben. Felemelve kezeim nézek rá egyenesen. – Én szeretlek, különben nem akartalak volna megvédeni attól a tuskótól, aki csak úgy lekapott, holott tudta hogy võlegényed van. Az ilyen férfiak csak egyet akarnak Lucy…

-Õ nem olyan, mint a többi! –Vágja a fejemhez. -4 éve ismerem és egyszer nem közeledett eddig felém.

- Most még is megtette, de nézd Lucy, én nem szólok bele. Azt teszel, amit szeretnél, de ha tovább megy, és nem fog leállni csak azért, mert te nem akarod, nem biztos, hogy ott leszek. –Mondom szemeibe nézve és ugyan a szavaim ridegek és kimértek a szemembõl egy könnycsepp is legördül. Ha 2 nap után is csak õt tudja védeni, hát én nem tudok mit kezdeni már a helyzettel. –Bocsánat, hogy azt vágtam a fejedhez, amit hozzá vágtam, de koránt se bízom a férfiakban és az is ellene szólt és nem ellened. Egy nõ akármilyen erõs, egy férfi vagy erõsebb tõle, vagy dörzsöltebb… nem véletlen van több nemi erõszakoló férfiból, mint nõbõl. –Mondom szemeibe nézve.

- Ezt most miért mondod George? –Kérdi és látom a szemében a megdöbbenést. –Miért viselkedsz megint úgy, mint a legelején, mikor azt hitted a húgod vagyok? –Kérdi szemeimbe nézve, én pedig viszonzom tekintetét.

- Mert nem tudom, hogy mit kellene tennem. Én nem tudom tétlenül nézni, ahogy rád másznak. Te azt hiszed, benned nem bízom, de annak idején is, és most is elmondtam. Jó kezdjük elölrõl, ismerjük meg egymást, rendben, de kicsit ez számomra nehéz lesz, de megpróbálom. A gyerek dologra visszatérve, ki szerette volna jobban. Én is szerettem volna, de megkértelek valamire és az ellenkezõt tetted. Én még várni akartam vele, hogy ne azt lássa, hogy az apja egy bunyós, persze te ezt is megmutattad neki. Ismét csak kérésem ellenére igaz? Jó, jól sült el a dolog ezt nem vitatom, bár még ne kiabáljuk el a dolgot, mert kicsinek én is aranyos voltam. –mondom szemeibe nézve komolyan. –Én csak bízni tudok abban, hogy ez nem fog változni Lucasnál és olyan marad, amilyen most és nem lesz egy agresszív elmebeteg, mint az apja. Nem is értem miért akarsz egyáltalán újra velem lenni, lehet az a Herold, nem lenne olyan féltékeny, mint én. Ki tudja, talán ideje lenne elengednem téged. –mondom ki hangosan a gondolataimat, amik hírtelenjébe jönnek, és szóhoz se hagyom jutni. – Nos? Ezek után is velem akarsz még maradni? –kérdem szemeibe nézve. Hangom monoton és rideg, de szemeimben keserûség van a szavak nyomán. Fájdalom és egy apró könnycsepp is jelenik meg, jelezve, hogy belül ordítanék és iszonyatosan fájnak saját szavaim is, de ha menni akar, akkor ideje elengednem. Ezek után már nem tudok mit csinálni, csak elengedni, ha menni akar, viszont ha marad, ez így nem lesz jó.

- Mirõl beszélsz Lucy? – kérdezi meg Methew.

- Megegyeztünk a szerzõdésben, amikor kiléptem, hogy 6 évig távol maradok George-tól, és nem költözhetek hozzá különben elperelitek tõlem Lucast. Ellenben ti megszegtétek a szerzõdést, mert nem volt benne ilyenrõl szó, hogy bármikor inzultálhatjátok is és olyanra kényszeríthetitek, amit nem akar. – hallgatom kicsimet és nem kicsit döbbenek le, de egyben megy is bennem a pipa. Hogy írathattak alá egy ilyen szerzõdést, mikor velem egy olyat iratattak alá, hogy õ kiléphessen, hogy fixen 5 évig bunyóznom kell azon felül, amit ugye aláírtam. – És mivel ti megszegtétek a szerzõdést, akkor én sem vagyok köteles betartani. – oktattatja ki elég keményen, de engem nem hagy szóhoz jutni, bár egyre inkább dagad a fejem.

- Ez nem így van. Nem szegtük meg a szerzõdést, mivel errõl nem volt szó. – ül nyugodtan.

- De így van. Szívesen megvizsgáltatom egy ügyvéddel, vagy esetleg fel is jelentek titeket zsarolás címszó alatt. – mondja komolyan kicsim, amire mintha megrendül az arca.

- Akkor készüljetek fel, hogy ellesz perelve az utolsó filléretek is és mehettek a híd alá aludni. – mondja nekünk és közben Lucas felkérezkedik anyjához, de az ölembe ülteti a fiamat, pedig az tuti, hogy most verném laposra az ipsét, és jobban jár, ha nem rendõri védelem nélkül nem fogom többet látni. Lucas miatt azonban igyekszem vissza fogni magam.

- Ha vagy annyira szívtelen, hogy egy gyerek felõl elvennéd a házat és a terhes anyuka felõl, akkor csináld meg, ne legyen lelkiismeret furdalásod, de ne hogy azt hidd, hogy olyan könnyen adjuk magunkat. Nekünk vannak módszereink, ismerõseink. Most pedig távozz a házunkból. – Az egyik döbbenetbõl a másikba csöppenek kicsim mondatai hallatán. És azt hiszem, én teljesen lesokkolódom. Agyam kikapcsol és észre se veszem, hogy kedvesem kipakolja a menedzsert az ajtón kívülre.

Arra térek magamhoz nagy nehezen, mikor visszaér és arcom simítja meg.

- George jól vagy? – kérdezi meg kedvesen.

- Anya elment a bácsi? – kérdezi meg az anyjától Lucas. Hangjában félelmet hallok, bár nem csodálkozom, még nem látott ilyen idegesnek, mint most voltam.

- Igen elment és minden rendben lesz. – ad puszit a fejére szerelmem.

- Terhes vagy?- hangzik el az elsõ kérdésem hosszú idõ után elõször amire elmosolyodik és kicsit el is pirul.

- Ne haragudj, hogy ezt mondtam, de nem vagyok az. – mondja el az igazat. Némi csalódotságot érzek, mert örültem volna egy második babának, amit már együtt nevelhetünk, de hát ez van, majd lesz idõvel. Hamar rendezem az arcom. – Csak próbáltam az emberségére hatni, de nem vagyok terhes. – mondja nekem az õszintét. – Viszont így ide költözhetek hozzátok, ha még mindig szeretnétek, hogy veletek éljek. – néz ránk, és én rendkívül örülök, hogy végre haza költözik.

- Igen!!!!! – tör fel fiamból a boldogság és még mindig a karjaimban van, de úgy öleli meg anyját, mert közben közelebb is mentünk hozzá, na de még közelebb lépek, nehogy leessen.

- Annak nagyon örülnénk. –mondom neki mosolyogva és jól esõen ölelem fél kézzel kicsikémet, lassan kicsit elszakadunk az ölelésbõl, hogy egy finom csókot váltsunk, és úgy öleljük újra egymást. – Elõre szólok, hogy nem akarom, hogy ott dolgozz, ahol most is dolgozol. – jelentem ki. A csókunk után szemeibe nézve. – Eleget aludtam nélküled és nem akarok több éjszakát nélküled tölteni.

- Ebbe viszont én nem megyek bele. George már 4 éve ott dolgozok. Nem hagyhatom csak úgy ott. Szeretek ott dolgozni. Kedvesek az emberek és nem találnék még egy olyan jó fõnököt sehol, mint ott. – mondja nekem. – Úgyhogy ha ez a feltétele annak, hogy ideköltözzek hozzátok, akkor inkább maradok és átjárkálok. Fontosak vagytok ti is nekem ne értsd félre, de nem akarom, hogy a fiam csak azt lássa belõlünk, hogy apa híres bokszoló volt az anyja meg csak élt a nagyvilágban az apja pénzén. – mondja komolyan, ami nem igazán tetszik, de nem akarom, hogy ne lakjon itt velünk. Az a fiúnknak se lenne jó. Nagyot sóhajtva hajtom elõre a fejem.

- Rendben van Lucy… ahogy szeretnéd, de…

- Semmi de George. Ott fogok dolgozni, és úgy ahogy eddig. –Mondja határozottan, én pedig bólintok.

- Azért remélem, nem sûrûn leszel éjszakás. –mondom megsimítva az arcát és elmosolyodom haloványan. Lassan lerakom Lucast az ölembõl és Lucy derekát megfogva vezetem ki a konyhába. –Ettél már? –Kérdem ránézve érdeklõdve, amire megrázza a fejét. –Akkor itt az ideje enned. –jegyzem meg egy mosollyal és úgy érzem, most a családom mellett le is nyugodtam, bár az agyam akkor is kattog, hogy mégis mivel vehették erre rá Lucyt… hisz semmi joguk nem lett volna elperelni Lucast tõle. Alapjuk nem lett volna rá, de így még inkább nem lesz.

A nap további részét együtt töltjük és tökéletes lett a délutánunk. Ma este szerencsére már Lucy mellet alszom és rendkívül jó, hogy karjaimba zárhatom. Az ágyban fekszünk és finoman simogatom kicsim oldalát, és húzom magamhoz.

~*o*~

Egy hét telt el mióta Methew megjelent nálam és meg is kaptuk a bírósági papírt, hogy menjünk be kihallgatásra, így megtettük, amit kellett. Elindult a per, amiért eléggé feszült vagyok mostanában, viszont igyekszem kikapcsolódni. Ez a per akár egy évig is eltarthat, bár bízom benne, hogy hamarabb sor kerül a dolgokra, viszont az én szerzõdéseimet is megmutattuk az ügyvédnek, amiben sehol sincs olyan, hogy beleszólhat a cég a magánéletbe. Szóval az ügyvéd nyugtat, hogy miénk a per. Bár ajánlom is neki, mivel nem kis pénzt fizetek neki. Közben nyitottam egy saját edzõtermet, ahol olykor harcmûvészetet tanítok a fiataloknak, hogy azzal is lekössem magam, na meg vezetem is.

Eléggé leköt, de csak abban az idõben, míg Lucas az óvodában van. Otthon viszont csak vele és a lakással foglalkozok, hogy kicsimnek ne kelljen takarítania, ha haza jön, így van, hogy Lucassal együtt teszünk rendet, na meg segítek neki felkészülni az iskolára. Gondolta volna az ember, hogy takarítás közben is mennyi mindenre lehet megtanítani egy gyereket? Mer én nem. Most azonban Lucy régi lakásába tartok Lucassal a maradék cuccáért kedvesemnek. Most Lucy ugyanis ott van a régi lakásba dobozolni, én meg ingázom a kocsival. Kopogás nélkül megyünk be.

Egyenesen a nappali felé megyek egyedül. Túl nagy a csend, és nem hallom kicsim sürgölõdõ kezeit. Ám a nappaliba arra érek be, hogy egy fickó csókolja az én kicsimet, aki ledöbbenve áll. Nekem se kell több, hirtelen lépek oda és megragadva vállánál a ruháját rántom hátra és egyenesen a falhoz lököm én meg szorosan elé és neki nyomom.

- Utolsó szavaid? –morranom neki iszonyat mérgesen. Szabad kezem ökölbe szorulva emelem fel és Lucy fogja meg.

- George ne! –Kiált rám riadtan. –Ne bántsd kérlek! Õ a kollégám és biztos csak véletlen csókolt meg! –mondja kicsim riadtan és egyben kérlelõn.

- Hogy lehet véletlen megcsókolni valakit?! –Kérdem elkiáltva magam mérgesen. –A cég küldött te aljas kis féreg?! –Kérdem és szemeimbe düh lángol fel. Ekkor hallom meg fiam hangját.

- Apa? Apa miért vagy mérges? –kérdi már majdnem sírós hangon, én pedig behunyva szemem szorítom azokat össze és elengedve lépek hátrébb.

–Lucas kérlek, menj a szobádba. –Mondom, de nem nézek rá. Csak azt hallom, hogy sietõsen távolodnak a léptei, be az üres szoba felé. Homlokom kezdem el dörzsölgetni, hogy higgadjak. –Tûnj el innen. –sziszegem fogaim között mérgesen.

- Te lennél Lucy võlegénye? –Kérdi rám nézve, majd Lucyra pillant. –Ez az agresszív tuskó a võlegényed? –kérdi tõle, mivel tõlem nem kapott választ, de kis híja van, hogy újra tapétát csináljak belõle.

- Fog be a pofád és takarodj innen, vagy felkenlek a falra, de ott maradsz! –morranom újra mérgesen.

A nõhöz vissza fordulva paterolom ki és sietek vissza kicsimhez. Nem értem mit kereshetett itt, vagy egyáltalán honnan tudta meg a címemet. Arra érek fel, hogy már mindent össze szedett, kivéve a táskáját.

George akkora ér fel, amikorra felöltöztem és a táskámat keresem, de ekkor jut eszembe, hogy azt lent hagytam.

- Lucy kérlek. Higgy nekem. Nem voltam, csak 8 éve. – próbálom elmondani neki az igazat, pontosabban elhitetni vele az igazat.

- Most haza akarok menni George. Csak azt nem tudom megérteni, hogyha csak egy alkalom volt és csak 8 éve, akkor honnan tudja a nevedet és, hogy hol laksz. Oké, hogy ide hoztad fel õket, de azóta nem merült fel benne esetleg a gyanú, hogy elköltözhettél? – kérdezi meg. – Meg honnan tudhatná, hogy itt laksz. Ha engem elvisznek valahova, nem hiszem, hogy elsõre megjegyzem merre és hova kell mennem és fõleg nem fogom tudni 8 év elteltével. – mondja nekem, az én agyam meg egyre inkább kezd bedurranni.

- De Lucy tényleg nem volt semmi köztem és közte. Itt vagytok nekem és nem kockáztatnám semmiért, hogy ezt tönkre tegyem, vagy elveszítselek megint titeket. – próbálom meggyõzni kevés sikerrel.

- Most inkább haza megyek. Lucasért, majd én érte megyek és elhozom ide, de nm fogok maradni. – mondja nekem és megkerülve indul el lefelé.

- Lucy. Szívem ne csináld ezt kérlek. Maradj itt könyörgöm. – megyek utána és egyszerûen nem tudom, hogy mivel gyõzhetném meg, és hihetetlenül vissza kell fognom magam. hogy ne robbanjak fel.

- Most nem tudok itt maradni George. Az jár a fejembe, hogy ha te ezzel a nõvel voltál, akkor Lucas kivel volt egész este vagy ha hazahoztad, akkor mit hallhatott? – mondja komolyan. – Ezt el kell felejtenem.

- De nem volt semmi. Lucas-szal voltam végig és még mellettem is aludt. Nem volt itt ez a nõ. Ennyire nem bízol meg bennem, hogy már a szavamnak sem hiszel? – kérdezem meg, és már kezd annyira felmenni a pumpa, hogy nem bírom visszafogni magam.

- George most komolyan fordított helyzetben te mit csinálnál? Kötve hiszem, hogy tártkarokkal várnál, ha egy hasonló szituációba találnál egy férfivel, úgyhogy elõtte meg veled feküdtem le. – mondja nekem. – 5 és fél év telt el mióta elmentem tõled nem várhattam, hogy nem leszel együtt senkivel, hiszen vannak szükségleteid, de akkor sem szeretnék tudni róluk. Azokért nem is lehetek mérges, hiszen nem voltunk együtt… de mindegy. Jobb, ha megyek.

Felveszi a táskáját és elmegy. Esélyt se adva arra, hogy válaszoljak neki. Mikor kilép a hajamba kapaszkodva kiáltom el magam és épp, hogy nem tépek ki belõle egy csomót. Nem hiszem el, hogy ez történik. Mérgemben mivel nem higgadtam még le a falba verve az öklöm nyoma ott marad a falban.

Nem sokkal az ütésre újra csengetnek. Kinyitva az ajtót bízom benne, hogy Lucy az, de a régi menedzserem néz szembe velem. Szemeim szikrákat szórnak.

- Mit keresel itt? –Morranok rá.

- Uhh George. Nem vagy valami jó bõrben. mi történt? –Kérdi bár ezzel koránt sem nyugtat meg.

- Ha azt akarod, hogy menjek vissza bunyózni, felejtsd el! –vetem oda neki és csuknám be az ajtót, mikor lábát teszi oda.

- Ugyan már George! Szétvet az ideg! Látom rajtad… miért nem ölöd a verekedésbe ezt a sok mérget? –Kérdi a maga behízelgõ hangján, de ezzel csak azt érte el, hogy kilökve az ajtót ragadom meg inge nyakát és úgy lököm a falnak és nyomom teljesen oda.

- Visszavonultam! Ha ezt nem fogjátok fel, és ismét bekavartok Lucynál én esküszöm, kitálalok a sajtónak, és most takarodj innen! –Sziszegem neki a fogaim között és meglökve ki az ajtón csapom be utána.

A nap további részében a bokszzsákot püfölöm mindaddig, míg le nem higgadok, bár azok után is csak Lucyn és a történteken jár az agyam. Az edzés után elmegyek lefürdeni, mert tudom nemsokára itt lesz Lucy a fiúnkkal, így nem szeretném, ha izzadt lennék. Mikor végzek hallom meg a csengõt. Lesietve nyitom ki az ajtót és fiam már repül is hozzám.

- Apa! –Kiáltva szalad hozzám én pedig viszonozva ölelését kapom fel. Szeretem a fiamat és Lucyt is. Szeretném valahogy helyre hozni.

- Szia Lucas. Milyen volt az ovi? – kérdezem mosolyogva, mert elõtte nem mutathatom a történteket.

- Nagyon jó. Képzeld játszottam sokat és Matt a barátom lett. – mondja lelkesen. – Apa ma is aludhatok veled, kérlek? Olyan jó volt melletted aludni az éjszaka. – mosolyogva nézek rá és megrázom a fejem, bár bízom, hogy ezt azért hallotta, mert engem igazol.

- Úgy terveztem ma, hogy anyával fogok aludni. – nézek rám, de én félig elfordítja a fejét.

- Nem tudok itt maradni, behívtak délutánra dolgozni és most két mûszakot fogok vinni, így nem tudok itt maradni. – jegyzi meg, de néha elcsuklik a hangja, bár korrigálja. Mint ha nem mondana igazat.

- Akkor aludhatok veled? Légyszi apa. – kezd el könyörögni nekem, amin kicsim elmosolyodik halványan.

- Rendben velem aludhatsz, de holnaptól a saját ágyadban alszol. – mondom egy sóhaj kíséretében.

- Juj de jó, akkor felmegyek és kiválasztom, hogy mit viszek át aludni, majd este. – mondja, majd lerakom, és õ egyenesen felszalad a szobájába. Látom Lucy vágyakozó pillantását, de mielõtt marasztalhatnám, az órájára pillant és szól.

- Mennem kell dolgozni. Vigyázzatok egymásra. – kér meg és elköszönve megy el. Hosszan nézek utána, majd nagyot sóhajtva csukom be az ajtót és megyek a fiam után.

Az estét a fiammal töltöm és mind kettõnknek rendkívül hiányzik Lucy és Lucas is alig várja, hogy anya is hazaköltözzön, és együtt legyen a család. A délután többi része és az este nagyon gyorsan eltelik. Másnap szombat van így Lucast nem viszem óvodába, így sokáig mesét nézünk a fiammal, de õ azért kilenckor így is bealszik mellettem.

Másnap reggel ismét a fiam mellett ébredek. Csendben kelek ki az ágyból és lemenve csinálom meg neki a reggelit és finom friss palacsintával várom odalent. Amióta itt van nálam és együtt lakunk nem kap ajándékokat, csak kis figyelmességeket és közös programokat. Mára azt terveztük, hogy oda kint kosarazunk egész délelõtt.

Így is telik az egész délelõtt, és szívem szerint felhívnám Lucyt és Lucas is kéri, de nem teszem meg, mivel éjszakás volt, így délelõtt aludnia kell, hogy kipihenhesse magát. Már az ebédet is megcsináltam kettõnknek és megebédeltünk mikor csengetnek. Nagyot sóhajtva bízom benne, hogy Lucy az, de megint a menedzserem az. Lucas érdeklõdve fut oda hozzám.

- Anya jött meg igaz? –kérdi lelkesen és rohanna is ki, ha nem látja meg az idegent. Megtorpanva bújik a lábam mögé. –Õ kicsoda apa?

- Egy ember Lucas. Mit keresel már megint itt? –Kérdem ránézve mérgesen.

- Neked is szia George. Szia kis haver! –Vigyorogva köszön a fiamnak, aki csak még inkább a lábam mögé bújik.

- Mit akarsz?

- Nem beszélhetnénk meg oda bent? –kérdi nyugodt hangon és nagyot sóhajtva engedem be. Megsimogatom Lucas haját.

- Menj ki az udvarra játszani, míg apu ezt elintézi. –Mondom lenézve a fiamra, aki bólintva tesz eleget kérésemnek és a férfi mellett elmenve a kutyájával kezd el játszani.

A nappaliba megyek be a volt menedzseremmel és a fotelomba ülve teszem fel térdemre a lábamat. Hosszan nézek rá aki már automatikusan kényelembe helyezi magát. Direkt nem kínálom itallal.

~*o*~

Lucas:

Odakint játszom a kutyámmal az udvaron, míg apa a bácsival beszél odabent. Nem tudom, hogy ki lehet, és mit akarhat aputól, de valószínû valami olyasmit beszélnek meg, ami nem rám tartozik. Anyunál is jártak ilyen férfiak. Nem sok idõ telik el, és anyu érkezik is. Vidáman szaladok oda és ugrom a nyakába.

- Anya! –Lépek oda hozzá és lábát ölelem meg, mikor belép a kapun.

- Szia kicsim! Egyedül vagy idekint? Apukád? –Érdeklõdik tõlem, én pedig bólogatok.

- Egy bácsival beszélget odabent. Megkért, hogy játsszak addig idekint. –mondom felnézve anyura és megfogva a kezét húzom befelé. –Gyere anya apu nagyon finomat fõzött. –Mondom, miközben húzom befelé. Csendben megyünk be a házba és a konyhába megyünk be halkan, hogy ne zavarjuk apuék beszélgetését, ami ugyan behallatszódik a konyhába hozzánk.

~*o*~

George:

- George, azt akarjuk, hogy vissza gyere bunyózni. –mondja ki a menedzserem miért is jött. Nagyot sóhajtva dörzsölöm meg orrnyergem két oldalról.

- Már elmondtam Methew, hogy nem megyek vissza. Most már a családommal akarok lenni.

- Ugyan miért? Azzal a nõvel akarsz együtt lenni, aki nem hisz neked? –Kérdi meg amire felkapom a fejem.

- Hogy mondtad? –Kérdem ránézve kérdõn. Eddig is sejtettem, hogy õk küldték rám a csajt, de most már kezdek biztos lenni a gyanakvásomban.

- Ugyan már! Lucy nem hisz neked, hogy semmi közöd nincs már ahhoz a csajhoz.

- Ezt honnan veszed? Meg egyáltalán azt honnan veszed, hogy újra együtt vagyunk Lucyval? Itt van szerinted? –Kérdem szemeibe nézve ingerültebben.

- Az utolsó meccseden ott volt a fiaddal együtt, a fiad itt van nálad, itt lakik… nem mellesleg azt hiszed, olyan könnyedén veszni hagyunk egy olyan tehetséget, mint te? –kérdi féloldalas mosollyal.

- Egyszóval kémkedtek utánam. –mondom ránézve és egyre inkább kezd dagadni a fejem.

- Nem kémkedünk. Mi csak érdeklõdünk irántad. –válaszolja nemes egyszerûséggel. Lábam idegesen kezd el járni.

- Na persze… akkor honnan tudod, hogy Lucy nem hisz nekem? –kezdek bele az õ kétszínû játékába, de ha elszólja magát én itt helyben laposra verem az tuti.

- Jaj ugyan már George! Ne nézz már minket annyira hülyének, hogy nem tudjuk, hogy neked a bunyóhoz felgyülemlett agresszió kell. Kezdtél kiégni! Kellet valami, ami felhúz és a ketrecben az ellenfeleden töltsd ki a mérged. –Mondja, és egyre inkább megy fel a pumpa. Homlokomon az ér kidagad. Ekkor pillantom meg kedvesemet a nappali ajtajába hangtalanul belépni.

- Szóval bevallod nekem Methew, hogy te küldted rám a csajt direkt akkor mikor itt volt Lucy, hogy összevesszünk és én megint egy ideggörcs legyek? –teszem fel a kérdést és homlokomnál egy ujjamat felemelve jelzek kicsimnek, hogy várja meg a választ, mert érdekel.

- Igen én küldtem a csajt, és igen azért, hogy újra dühös legyél és csalódott! –Vigyorodik el szélesen és engem most megjelenõ fiam fog vissza, hogy ne rontsak itt helyben a fickóra, de az tuti, ha Lucas nem jelenik meg az anyja mellett, akkor innen nem távozna élve.

- Még nem költözhetünk vissza. – mondja ki a lesújtó hírt és õ is lehajtja fejét. Teljesen letaglóz és nem értem miért ne költözhetnének vissza. Hiszen minden van itt egy gyerek neveléséhez.

- De miért nem? Van valakid? – kérdezem meg ismét, mert csak erre tudok gondolni. Õ viszont meg rázza a fejét. Hát akkor végképp nem értem.

- Nincs senkim, de ezt már mondtam. – A szemembe néz én pedig sóhajtok, mert ezzel ismét nem vagyok elõrébb, hogy megértsem ezt az egészet.

- Akkor miért nem költözhettek ide? – kérdezek rá, hiszen azt szeretném, ha végre egy család lennénk. Erre õ sóhajt most.

- Sajnálom, de nem lehet még. – mondja nekem, majd én is megérzem, ahogy fiam anyja lábát öleli meg. Együtt nézünk le rá.

- Költözzünk ide anya, kérlek. – néz fel hatalmas szemekkel anyjára. Nem is tudom ezt kitõl örökölte. – Szeretnék apával lenni sokat. – a szemei is könnybe lábadnak, de tudja a kis manó, hogy érje el az anyjánál a dolgokat.

- Lucy mindenki azt szeretné, ha ideköltöznétek, és együtt lenne a család. – ragadom meg az alkalmat és kicsimre nézek én is hasonló ártatlan kutya szemekkel.

- Én is szeretném, de nem lehet, értsétek meg. – mondja hajthatatlanul, majd inkább itt hagy minket és bemegy a nappaliba. Nagyot sóhajtok és fiamra nézek. Megsimítva a fejét.

- Menj játssz a kutyáddal, addig beszélek anyával. –Mondom neki amire bólint és el is siet a kutyájához.

Kisvártatva megyek be és a kanapén ülve találom. Látom, ahogy letörli a könnyeit. Mögé lépkedve lassan.

- Történt valami, amirõl nem tudok és lehet, hogy tudnom kéne? – kérdezem meg tõle lágy halk hangon, és mögé lépve finoman fogom meg a vállát. – Kérlek, mond el. Nem akarom teljesen ott kezdeni az egész kapcsolatunkat, mint 7 éve. –Gyengéden simogatom kicsimet.

- Tudom, de ezzel, hogy nem mondom el, nem csak téged védelek, hanem Lucast is. Leginkább õt. – mondja ki õszintén, és amikor ezt hallom az izmaim megfeszülnek és a simogatását is abba hagyom.

- Valaki megfenyegette a fiúnkat? Ki volt az? – kérdezem meg egybõl, mert nem fogom hagyni, hogy a családomat fenyegessék.

- Nem fenyegették meg. Nem hagynám, hogy megfenyegessék. – mondja komolyan. – De nem mondhatom el. Lucas ideköltözhet, ha szeretnéd, de én még nem jöhetek ide vissza. – fejezi be a beszélgetést.

- Ennyire nem bízol meg bennem?

- Nem benned nem bízom, csak védem a szeretteimet és kérlek ezt értsd meg. Tudom, hogy a bizalmadat eljátszottam 5 és féléve, ezért nem kérem, hogy bízz meg bennem. – mondja a szemeimbe nézve felállva. Hosszan nézek az övéibe, majd kimegy a fiúnkhoz és én is követem.

- Kicsim. – szól a fiúnknak, aki rá is néz egybõl. – Szeretnél apával élni? – kérdezi meg.

- Igen. Igen. Igen. – mondja egybõl hadarva sokszor az igent, és közben oda szalad hozzám. Felkapva a fiamat veszem az ölembe és úgy nézek Lucyra hosszan.

- Akkor át hozok párcuccot neked, de tessék szót fogadni neki és nem hisztizni rendben? –Néz ránk és finoman simítja meg Lucas hátát mikor már a karjaimban tartom.

- De te is gyere ide velem. – puszit ad a fejére, a kérlelése nem fog menni.

- Most egy kis ideig csak apával leszel itt rendben? Sokszor fogok én is jönni hozzátok, meg csak megkéred apát, hogy hívjon fel és már itt is vagyok, de én még nem lakhatok itt. – mondja neki. – De te itt maradhatsz apával.

- Jó. – meg is öleli a nyakamat a fiam, ami jól esik és én kezdek kicsit félni, hogy megint eltûnik elõlem.

- Mennyire fogsz eltûnni? – hangot adok aggodalmamnak, amire elmosolyodik.

- Semennyire. Nem foglak titeket itt hagyni egyáltalán. – simítja meg arcomat. – Csak még nem költözhetek ide. Mindennap átfogok jönni, meg tényleg csak szólnotok kell és már itt is vagyok. Nem foglak egyedül hagyni a fiaddal és fõleg nem foglak elhagyni titeket. – mondja komolyan szemeimbe nézve. Cseppet se örülök neki, de bízom benne, hisz nem volt senkije se és nekem se. Egyszer kétszer viszont itt fogom tartani estére, mert nagyon hiányzik mellõlem.

- Jól van Lucy, de most menjetek megcsinálni a salátát én pedig elõkészítem a húst a grillezéshez. –Állapítom meg és Lucassal a kezemben megyek be a konyhába. Lerakva õ az anyjának segít én pedig tényleg elõkészítem a húst.

A grillezés nagyon jól sikerült és Lucas is jól érzi magát itthon, aminek nagyon örülök. A kiskutya folyamatosan ott van a lábunk alatt és hát ahogy annak lennie kell õ is kap egy két falatot. Az este jó hangulatban telik el és Lucast együtt altatjuk el és fektetjük le a szobájába, de utána Lucy el is megy, de megígérte holnap átjön és hoz pár ruháját Lucasnak meg játékát. Egyedül fekszem le aludni.

~*o*~

Már egy hónap telt el így, hogy Lucas velem lakik és Lucy pedig naponta átjárkál hozzánk. még nem sikerült rávennem, hogy itt aludjon egyszer sem, ma viszont nem fogom haza engedni. Iszonyatosan hiányzik, hogy velem aludjon. Délelõtt a fiam az óvodába van, így át hívom az anyját, hogy kicsit csak az enyém legyen.

- Szia kicsim! –Köszöntöm mosolyogva és szorosan ölelem magamhoz és hosszú forró csókot lehelek ajkaira amit viszonoz is.

- Szia George. Mi a baj? Miért hívtál? –Kérdezi érdeklõdve.

- A baj az, hogy hiányoztál. –Mondom ki kerek perec és nyakára kezdek el finom csókokat hinteni és nem engedem szabadulni, bár nem mintha akarna.

A délelõttöt kettesben töltjük az ágyban és fergeteges meneteket nyomunk le. Egyszer el is ájult a karjaim között, mert addig hajszoltam kényeztetés közben, de ez csak azt bizonyítja, még mindig nagyon jó vagyok. Ám az idõ nem nekem dolgozik. Most az ágyban fekszek kicsimmel a karjaimba ugyanis õ elaludt a kimerültségtõl én viszont feltöltõdtem energiával. Azonban inkább hagyom aludni, mielõtt még teljesen a végletekig hajszolnám. A hátát simogatom. mikor csengetnek.

- Mégis ki lehet az? –Kérdem halkan és óvatosan mászom ki Lucy mellõl és egy boxit magamra kapva megyek az ajtóhoz. Mikor kinyitom egyik egy éjszakás dugásom, még Lucy elõtt áll velem szemben.

- Szia George. Emlékszel rám? –Kérdi rám nézve a nõ az arcom viszont eltorzul.

- Igen emlékszem. Mit akarsz? –Kérdem ridegen és cseppet se örülök annak, hogy itt van. –Mégis hogy kerültél ide?

- Jaj George ne mond, hogy nem örülsz nekem? –Kérdi egy kacér mosollyal arcán és odalépve hozzám smárol le erõszakosan, de vállainál fogva tolom el, ám pont, hogy a smárolásnál jött le kicsim.

- George! Ki ez a nõ és miért csókolt meg? –Hallatszódik a haragos féltékeny hang a lépcsõ felõl mögöttem. Megfordulva nézek rá.

- Lucy kicsikém. Ez egyáltalán nem az amire gondolsz. Én nem akartam megcsókolni. Ez a némber smárolt le erõszakosan. –Mondom kicsimre nézve, de a csajszi tovább tetézi.

- Jaj Georgi fiú, hát miért tagadsz le engem a húgod elõtt? Hát nem jelentett neked semmit a tegnap este?

- Mi van?! 8 évvel ezelõtt voltam veled egyetlen egy éjszakán és mégis mi a fészkes fenét keresel itt? –Förmedek a lányra és iszonyatosan mérges vagyok, ellököm magamtól egyenesen a falnak. –Megmondtam neked, hogy ez egyszeri alkalom és nem akarlak többet látni! –Vissza forudlok kicsimhez. –Lucy! Kérlek, higgy nekem! Tegnap este itthon voltam Lucassal és 8 éve nem láttam ezt a ribit!