- Jobb, ha hívom az orvost… - Suttogom, kissé aggódóan, mire megrázza magát, hogy térjen magához.

- Nem kell, jól vagyok… - Feláll, és lassan odasétál hozzám.

- Biztos? Nagyon sápadt voltál… - Nézek fel rá, aggódóan. Elsóhajtja magát, és megérinti az arcomat.

- Biztos… - Suttogja. – Volt már valaki nálad, hogy megvizsgáljon? – Néz rám kissé félve.

- Igen, volt nálam a bába… Õ mondta. – Suttogom alig hallható hangon. Nagyon félek mi lesz most? Õt is és engem is szájára fog venni a palota…

- Értem… - Leheli, remegõ hangon. Kissé ellépek elõle, és határozott tekintettel nézek fel rá.

- Emmett… nem szeretném, hogy ezzel olyanra kötelezd el magad, amihez semmi kedved. – Komoly tekintetembõl magabiztosság és eltökéltség sugárzik.

- Mibõl gondolod, hogy nem lenne hozzá kedvem? – Nyögi, kicsit megbántódott hangon.

- Mivel mi nem illünk össze, te király lettél, én meg csak egy szolgalány… Mit szólnának hozzá a királyság többi lakója, hogy egy hozzám hasonló kis parasztlánnyal háltál, és lett tõle gyereked? – Motyogom kissé feldúlt hangon, de szemeim csillognak, mindjárt elsírom magamat mint egy ötéves…

- Kit érdekel a város lakói? Mikor számított nekem az, hogy mit mondanak? Te állítod azt, hogy nem illünk össze, vagy csak úgy jött a gondolat? Azt gondolod, így elüldözhetsz mellõled? – Morran kicsit, mire megrezzenek. Sóhajt egyet, és lehunyja szemeit. – A legjobban azt nem értem, miért hiszed azt, hogy érdekel engem ilyen hülyeség? Azt szeretek, és azzal vagyok, akivel akarok. – Nyögi ki, mire döbbent csend következik. Kinyitja szemeit, és néz engem. Nem bírok megszólalni csak, döbbenten figyelem, majd sóhajtok, és megszólalok.

- Engem érdekel… Nem rólad fognak pletykálni. Mindenki meg fog vetni, csak azért, mert a király ágyasa lettem. Szerinted hogy éljek ezen túl itt? El akartalak üldözni, mert… mert… - Nyelek nagyokat, és megrázom fejemet. – Lényeg nem leszünk a terhedre, majd másnap vallom az apát. Így lesz jobb, mindenkinek. – Felmorog elutasítóan, és elém lép.

- Nem engedem, hogy hazudj az apjáról. Mivel én vagyok vállalom a felelõsséget. Leszarom, ki mit mond, itt fogsz lakni a kastélyba. Nem a szolgálók részlegén. Kapsz új szobát, amibe kényelmesen elhelyezkedhetsz. – Ellentmondást nem tûrõen figyeli arcomat. A döbbenettõl kezdve minden átsuhan rajta.

- Miért? Miért teszed mindezt? – Megdörzsölöm szemeimet, s letörölöm ez által könnyeimet is. – Fene ebbe a kedélyingadozásba. – Suttogom.

- Mert kedvellek… Ha te nem is, vagy nem akarod bevallani, megértem. De mindent megteszek, hogy bebizonyítsam. Akármennyi ideig tart, míg elfogadsz… De addig is szeretnék segíteni, mint barát… Nem, mint király, vagy mint valami elmebeteg hülye leskelõdõ. – Megsimogatja arcomat. – Csak, mint barát. Nem kell semmit mondanod, csak szeretnélek biztonságban tudni.

Hosszú pillanatokig csak néztük egymást, nem tudom, mi lenne a legjobb. Hisz a gyereket nem szakíthatom el az apjától. Egyre rosszabbul érzem magamat. Lehunyja szemeit. Mélyen a szemébe nézek. Sóhajtok kinyitja, szemeit tekintetemmel találja szembe magát.

- Nem tudom, mit tegyek, gondolkodnom kell. – Suttogom kissé szomorkásan. Megköszörüli torkát.

- Értem, te döntésed… - Megdörzsöli szemeit. – Addig is szeretném, ha elfogadnád a szobát, és ne figyelj a többiekre. – Szomorú sóhajt hallatok torkomból, s megrezzen.

- Megyek… Hagylak a teendõidet végezni… - Szomorúan felkapja fejét, de már csak a hátamatt látja. Egész testemben remegek, utánam jön és megfogja a vállamat.

- Beth… - Maga felé fordít, és magához ölel. Próbálok ellenkezni, de nem hagyja. Sírni zokognék, de nem tehetem, félek. – Gyere vissza… Ha más elõtt nem szeretnél sírni… Elõttem megteheted. – Suttogja, visszahúz lassan a szobába, és becsukja az ajtót.

Halk zokogás tõr elõ belõlem, simogatja a hátamat. Teljesen kétségbe vagyok esve, ha a szülei megtudják, biztosan kitesznek a palotából. Miután elcsendesedett bennem a zokogás, és már csak szipogok, felnézek rá. Halványan elmosolyodik.

- Nem kell mondanod semmit. – Suttogja, és elenged. – Azt se miért, bár szerintem tudom az okát, de igyekszek jóvátenni. – Nézi arcomat, szemeim pirosak a sírástól.

- Most már megyek… - Megfordulok, és csendben kimegyek a szobából.

Felsóhajtok, és ami a legrosszabb a királynõ is sejtheti, hogy viszonyom van a fiával. Elátkozom magamban azt a gyenge napot mikor elõször lefeküdtem Emmettel. Lesétálok, hogy kiteregessek, hisz máris van már frissen mosott ruha. Kattogok azon, amit mondott. Mit tegyek? Hisz se a gyereket nem tilthatom el az apjától sem az apját a gyerektõl… Igazságtalan lenne és édesanyámék is addig piszkálnának, amíg nem láthatja Emmett a gyereket. Lehunyom, szemeimet kissé megszédülök. Megkapaszkodom a tartóba, de ez nem bizonyul elég érvnek a kapaszkodásra. Elsötétedik körülöttem a világ.

Arra ébredek, hogy vannak körülöttem. Homályosan látok, ami kissé zavar, de nem tehetek semmit. Hangfoszlányokat hallok és egy kéz simul arcomra. Felismerem az illatról Emmett az.

- Mi történt? –suttogom rekedt hangon nagyokat nyelek és krákogok kicsit.

- Elájultál, édesanyám úgy talált rád a kertben. – sóhajtja mire remegõ kézzel hajamba túrok.

- Elnézést több ilyen nem lesz… - lassan felülök.

Lágyan visszanyom és komolyan néz rám. – Nem is lesz egy jó idõre pihenõ állományba mész. – nagy szemekkel nézek rá.

- Mirõl beszélsz? –tátogom, mire rám néz komolyan.

- Beth nem tesz jót a munka terhesen… Amúgy sem emelgethetsz… - sóhajtja.

- De nincs bajom… - sóhajtom. – Gondolkodtam arról, amit mondtál. Elfogadom. A gyerektõl nem tilthatom meg az apját és tõled sem a gyereket. Tisztességtelen lenne. – motyogom.

Felvidul arca és arcon puszil. Istenem annyira szeretem… Ezt mégsem tudhatja meg sohasem. Õ hozzá más való nem én. Lehajolok és nyelek nagyot. Miért vagyok ilyen balfék most komolyan? Pont a királyba beleszeretni… Világéletemben idióta voltam.

- A… Az édesanyádéknak hogy mondod el? –nézek fel rá.

- Egyszerûen. Megmondom, hogy unokájuk lesz a világ legszebb teremtésétõl. – mosolyog, rám mire félre nézek.

- Ugyan már… a bába volt már itt? –nézek, vissza rá mire bólint.

- Meg is vizsgált semmi baj nincs. A terhes nõknél ez gyakori. – nyugtat, meg mire felszusszanok és újra a hajamba túrok. Egy jó ideig magam elé nézek.

Rose lép be egy tálcával lehunyom szemeimet. Most ébredek rá, hogy mennyire éhes vagyok.

- Köszönjük. –hallom Emmett hangját majd egy ajtónyitódást és záródást. Felnézek. - Egyél. –néz rám.

- Köszönöm… - motyogom és neki kezdek enni. Gondolkodom nagy hévvel, hogy most mi lesz. Eszegetek, szinte észre sem veszem, hogy mindent megeszek. Kapok narancslevet és nagykortyokban iszom.

- Elég? – néz, rám aggódva mire bólintok.

- Köszönöm. Nem akarlak feltartani, ha menni, szeretnél, menj nyugodtan. – motyogom, erõm sincs kiakadni. Hosszú hónapoknak nézek elébe.

- Ne beszélj csacsiságokat! Itt maradok, és ellenvetést nem fogadok el. – szól rám én meg morcosan ránézek.

- Igenis parancsnok. – harapdálom, meg szóval mire elmosolyodik.

- Sosem fogsz megváltozni… - rázza meg fejét.

Na, látod izomagy. Ebben teljesen igazad van!

Kiszabadít fûzõmtõl, majd két combomat lábai közé veszi, és feltérdel. Elkezdi kigombolni ingjét, és félredobja. Lehajol hozzám, megcsókolja nyakamat, mire beleremegek. Keze lassan szoknyám szélére siklik és elkezdi lehúzni rólam. Mikor szabaddá válok, minden ruhától megszabadítja, végignéz rajtam, és morgás hagyja el ajkait. Felém néz, gondolom, érzi az enyhe félelmem illatát hisz nekem ez lesz az elsõ... Kissé felszusszan, megrázza fejét, és megcsókolja két mellem közötti kis bõrfelületet.  Halk kéjes nyögés hagyja el torkomat, mire kissé elmosolyodik. Kiszabadítja magát is a megmaradt ruháiból, így már mindketten ruha nélkül tárjuk fel egymásnak testünket. Megcsókolja egyik mellemet, mire hangosabban felnyögök, mint az elébb. Mellbimbóim keményen meredeznek felfele, a csók hatására. Egyik lábával kissé szétnyitja lábaimat. Kéjes hangon sóhajtok egyet, felnéz arcomra. A vágy mámorától ködös tekintettel nézek rá, elmosolyodik halványan, és szenvedélyes csókot nyom ajkaimra, mire hajába túrok, és megcirógatom fejbõrét, amibe beleremeg. Kezem elkezdi felfedezni testének minden porcikáját, közben nyakát becézgetem csókjaimmal. Halkan nyöszörgök érintésére, és csókjaira. Melleimre csókol, majd egyik mellbimbómat szájába veszi, és kicsit megszívogatja, mire kéjes hangon felnyögök, és hajába túrok. Keze fokozatosan siklik egyre lejjebb testemen. Cirógatja combom külsõ és belsõ oldalát, mire megrezzenek. Felnéz rám, kissé bizonytalanul, alsóajkamat enyhén beharapom. Visszahajol, és a másik mellemet kezdi el cirógatni, keze megtalálja szeméremajkaim külsõ peremét, mire kéjes sikkantás hagyja el torkomat. Elmosolyodik, s rátetézve megszívja mellbimbómat, mire enyhén hátravetem fejemet. Lassan cirógatja csiklómat, és hasamra csókol, felnyögök, és megremegek alatta. Ujja lassan felcsúszik hüvelyembe, mire ívbe megfeszítem hátamat, teljesen forró és nedves vagyok, mire halk morgás hagyja el torkát. Lassan ajkaival is eléri szeméremajkaimat, és rácsókol, mire nem bírom tovább visszafojtani magamat, hangosan felsikoltok, és erõsen belemarkolok hajába. Nyelvével izgatni kezdi csiklómat, míg ujját mozgatja hüvelyemben, megvonaglok a kényeztetéstõl, és nyöszörgök. Vigyorog, s addig kényeztet így, még nem érzékeli, hogy az orgazmus határához nem érek. Ekkor lassan kihúzza ujját, és ajkait is elválasztja csiklómtól. Végignéz rajtam, egész testemben remegek csak attól, hogy majdnem elélveztem. Lábaimat lágyan szétnyitja, és csípõjével közé helyezkedik. Két karjára támaszkodik, hogy ne nehezedjen rám. Kissé hezitál, s inkább nézi az arcomat, ami vágytól kipirult. Nyakamba csókol, mire kissé megrezzenek, majd átkarolom nyakát. Lehajtja fejét, s lassan tövig hatol, szûk hüvelyemben, ami forrón öleli körbe hímvesszõjét. Hangosan, felsikkantok, és egész testemben megremegek. Az épp kissé alábbhagyó élvezetem, egy mozdulattal kitör belõlem, mihelyst teljesen behatol. Felsikoltok, és erõsen markolom vállát, szinte a körmöm a bõrébe vájódik. Nem is fájt, hogy átszakította a szûzhártyát. Míg nem csendül bennem az élvezet fokozta vágy, addig nem mozog bennem. Mihelyst már nem remegek, lassan elkezd bennem mozogni, mire átkulcsolom a lábaimat derekán, így még jobban be tud hatolni. Kéjesen sóhajtozok, és simogatom hátát, mire jólesõen megborzong. Addig fokozza tempót, míg már majdnem ki-be csúszkál férfiassága szûk hüvelyemben. Ívbe feszítem meg hátamat alatta, és kéjesen felsikoltok. Izmai megfeszülnek, ahogy rá tör az orgazmus hulláma, és testembe élvez. Mindketten pihegve nézzük egymást. Lassan kihúzódik belõlem, mire felnyögök, ki kéne, pattanom, az ágyból mégsem teszem. Az agyam zakatol, mint egy gõzmozdony. Hiába kapálózok ellene most jöttem rá beleszerettem. Menthetetlenül és visszavonhatatlanul beleszerettem a leendõ királyba, mint egy naiv bakfis. Mit remélek? Csak egy parasztlány vagyok, de azt hogy szeretem, sohasem tudhatja meg. Ha gyerek lenne, a dologból szerintem azt fogom mondani, hogy másé. Nézi, ahogy fekszem mellette, kissé még kábán még az ért gyönyör folyama miatt. Kis idõ múlva megszólalok.

- Ideje mennem… - Felülök és keresgélni kezdem a ruháimat, a takaróval eltakarom melleimet, és csípõmet.

- Maradj… - Sóhajtja halkan.

- Nem!... Így is életem egyik legnagyobb, hibáját követtem el… Nem még, hogy maradjak… Még a végén azt hinné mindenki, hogy én vagyok az új király, kis szeretõ ágyasa. – Morogom rá, durván.

- Miért hinnék azt? - Felül, és próbálja megfogni karomat, de elhúzom.

- Mert mondjuk mi másnak tartana magánál egy király, egy kis parasztlánykát? – Nézek rá, fájó szomorú, és haragos tekintettel.

- Miért mondod mindig magadat parasztlánynak? – Nyögi ki, kissé haragosan.

- Mert az vagyok! Semmi más… - Kézzel fogható fájdalmam és többi nyomorultul rossz érzésem. Sóhajt, és megrázza fejét.

- Ez nem igaz… - Leheli, s láthatja, hogy már a fûzõmet veszem felfele. Kiül az ágy szélére, és nézi.

Hosszú, kínos csend telepedik közénk, mindketten nézzük egymást. Teljes sápadtsággal figyel, ahogy egyre növekszik köztünk, az a nem létezõ szakadék. Arcát tenyerébe temeti, s fekete immár kissé válla alá érõ haja segít jobban eltakarni. Szívem sajdul meg legszívesebben visítoznék, de neki ez a legjobb. Sohasem fogadnák el, hogy egy parasztból lett királyné álljon mellette. Sõt nem is szeret hisz csak jó idõtöltés voltam. Csak azon imádkozom, ne legyen baba… Ha mégis letagadom, hogy az övé jobb alibi lesz Zack… Bár ki tudja… Lassan megszólalok.

- Tényleg ideje mennem… - Szólalok meg csendesen, kissé remegõ hangom.

- Várj… - Súgja halkan, s úgy áll fel, hogy ne lássam arcát. – Kicsit várj még… Felöltözöm… és kimászok az ablakon, úgy nem lesz feltûnõ… hogy itt voltál… - Nyel nagyokat, teljesen összetört hangja is, mintha valami beakadt volna, és csak recsegve tudna feltörni.

- R… Rendben… - Mielõtt éppen oda mentem volna, hogy megvigasztaljam, megtorpanok. Nem láthatja arcomon a fájdalmat szóval igazam volt. Így inkább, amíg öltözik, hangtalanul lépek az ajtó mellé lehajtom, fejemet ne lássa könnyeimet.

Felveszi a ruháit a földrõl, és gyorsan magára kapkodja. Miután elrendezte kissé magát, az ablakhoz lép, majd még egy utolsó pillantást vet, felém.

- Mindent… Sajnálok… Az én hibám volt… Senki másé… - Nyeldekeli, s visszafojt valamit.

Majd fogja magát, és kiugrik az ablakon. Hullnak könnyeim, ahogy kilépek az ajtón. Hülye vagyok mit vártam, hogy szerelmet vall?! Lesietek a szálláshelyemre és zokogni kezdek. Mennyire hülye vagy Beth… Ki naiv csitri… Még aznap este bejelentik a király lemondását, és hogy Emmett herceg veszi át a helyét. Erõt véve magamon megyek és elkészítem a vacsorát.

Az elkövetkezendõ napok csak a koronázás körül folynak. Az egész kastélyt a pincétõl a padlásig kitakarítottuk. Az ünnepi étkeket megbeszéltük a legfinomabbakat és persze a királyi családnak a kedvenceit készítjük el. Már aznap hajnalban sürgésforgással szaladgálunk. Igazi gyönyörûséget varázsoltunk a kastélyból és a kertbõl. Aki csak meglátja, szeme kikerekedik, szája pedig tátva marad. Én még végignézem van-e mit igazítani rajta és végül visszamegyek a konyhára. Olyan délután kettõ körül visszatérnek a koronázási ünnepségrõl. Gyorsan felszolgálnak én pedig a pódiumra lépve hegedülni kezdek. Érzem Emmett perzselõ pillantását, amitõl a szívem meglódul. Nem szabad… Nem gondolhatok rá. Én csak szolga vagyok semmi egyéb. Pohárcsilingelés hallatszódik végig a nagytermen, amit a falak visszavernek. Abbahagyom a hegedülést és mindenki az újdonsült király felé tekint.

- Drága családom, kedves vendégek. Lenne egy bejelenteni valóm. Mint minden királynak nekem is szükségem van egy jobb kézre és bal kézre, akik segítenek. Ennek a feladatnak az egyik betöltésére gyerekkori legjobb barátomat Michaelt kérem meg. Másik posztra egy számomra igen közelálló személy lenne alkalmas. Elizabeth Goodwan. – felé kapom a fejemet. A nép tapsol, én meg csak tátogok, mint a partra vetett hal. Ez most vicc ugye? Az édesanyja mosolyog, felém kedvesen édesapja megveregeti fia vállát. A napokban sikerült kibékülniük, ami igazán örvendetes hír volt mindenki számára. Lassan felébredek rezignált létembõl és újra hegedülni kezdek. Megy a jóízû falatozás, nevetés és beszélgetés. Mindenki igazán élvezi az estét és nincs marakodás.

Mikor vége van, a dínomdánomnak már javában éjfél felé jár. A szolgálókkal szépen eltakarítjuk a mulatozás romjait. Beállok mosogatni, mosolygok kedvesen Rosera aki hozza a tányérokat. Már fáj a hátam, de nem foglalkozom vele. Mire végzünk, hajnali hármat üt az óra. Elvánszorgok letussolni, lehunyom szemeimet. Kattognak a fogaskerekek. Miért? Hisz direkt kegyetlenül bánok vele. Lehajtom fejemet és még nem is sejtem mi vár rám...

6 hónappal késõbb ~

Az elmúlt félévben minden megtörtént, aminek lehet. Segítettem a királyt személyes véleményekkel és többször is az ágyban kötöttünk ki utána éktelen vitával lezárva. Már teljesen felõrlõdöm ebben. Ágyas lett belõlem a király szeretõje, aki még mindig nem találta meg a királynéját. Ha kitudódna, éktelen nagy pletyka lenne belõle. Amikor Taylanál beindult a szülés pont ott voltam és világra jött a kicsi Mich akinek én lettem a keresztanyja és persze Emmett király a keresztapa. Kikecmergek reggel az ágyból és nem kell, sok rohanok a fürdõbe. Már egy hete minden reggel hányok. A hangulatingadozásomat egy éppen menstruáló nõ is megirigyelheti, még ha lehet azon is túlteszek. Kívánós lettem és valamitõl a hányinger elkap. Hirtelen leszek szomorú és olykor sírva is fakadok. Mára kérettem a bábát hátha õ okosabbat tud mondani. Lehet valami vírust kaptam be úgy hirtelen. Kopogásra kapom, fel a fejemet kimegyek a bába az.

- Köszönöm, hogy ilyen hamar eljöttél Ruth. –motyogom. Bentebb lép.

- Mi a baj Beth? Sápadt vagy. – mondja meglepetten.

- Vizsgálj, meg alaposan egy hete reggel hányok. Kívánós vagyok, és olyan hangulatingadozásom van, hogy néha a csillagokat kikergetem az univerzumból. – sóhajtom és elfekszem az ágyon.

- Na, lássuk, mi lehet a baj… - alaposan megvizsgál. Nõgyógyászatilag majd leül és megmossa a kezét. Kezdek félni.

- Nos… Mi bajom van? – ülök fel.

Felém fordul, majd a szemembe néz. – Két hónapos terhes vagy. – mondja mosolyogva.

- Hogy mi? – sápadok le a szám is kiszárad.

- Gyereket vársz. –mosolyog és megölel.

- Lehet tudni, hogy… Egyedül érkezik-e? – nézek rá.

- Nem lehet tudni az csak a születésnél derül ki. De szerintem egyedül van a csöppség. Ne ijedj meg nem lesz baj. – szorítja meg a kezemet. Távozik én meg felöltözöm és Emmett szobájába megyek. Kopogok és mikor egy halk morgást kapok, válaszul belépek. Bezárom magam után az ajtót.

- Beszélnünk kell… - nézek rá komolyan.

- Baj van? – ásít és nyújtózik egy nagyot.

- Nem nevezném bajnak… - sóhajtom.

Felül majd rám néz. – Mond. –unszol én meg nagy levegõt veszek.

- Két hónapos terhes vagyok. – bököm ki és kifújom a levegõt.

Felnézek, rá tányérnagyságú szemekkel néz rám. Még levegõt sem vesz, mered, rám mintha most látna elõször. Beharapom alsó ajkamat. Kissé mintha fal fehér lenne, lehet jobb lesz hívni az orvost. Azt hiszem sokkot kapott…

- Nem mondták már, hogy nem illik zaklatni a nõket? – Vicsorogja.

- Szálljon le rólam, maga mocskos kis inas. – Morogja vissza rá, mire megvillantja hosszúra nyúlt agyarait.

Erõsebben szorítja Zack torkát, és már szinte sípolva veszi a levegõt.

- Ki a mocskos kis inas? – Néz fenyegetõen. – Ha nem tudnád, épp a királyoddal beszélsz, te kis semmirekellõ.

- A… Királlyal? – Hüppögi, meglepetten.

- Igen vele, és most takarodj a kastélyból. Meg ne merjelek látni itt. – Elengedi a nyakát, mire sípolva veszi a levegõt, és összeesik a fal mellett.

Odalép hozzám és megfogja a vállamat.

- Elisabeth, már nincs semmi baj. Hívok egy szobalányt, aki visszakísér a szobádba. – Int az egyik erre jövõ lánynak. Felkapom a fejemet, és elsõnek nem hiszek a szememnek.

- Herceg? – Nézek kérdõn, majd egybõl fojtatom kissé haragosan. – Elbeszélni valóm van önnel, de sürgõsen.

- Tudom, de majd csak utána, ha pihent egyet. – Sóhajt egyet, majd ideér az egyik szobalány, Rose. – Rose, vidd Elisabeth kisasszonyt a szobájába.

- Igenis, uram. – Meghajol, majd letérdel mellénk.

Reszketek. Rose nem faggat hisz hallotta az egészet csak folynak könnyeim. Nem értem miért történik velem ez. Ha egy férfi a közelembe akar férkõzni egyszerûen vadállat, lesz. Lefekszem az ágyra és törölgetem, könnyeimet Rose egy ideig mellettem marad, majd megy tovább dolgozni. Végül én is erõt veszek, magamon elrendezem öltözékemet, hajamat és arcomat megyek teregetni. Mikor végzek, megpillantom, a herceget mire újra elborítja arcomat a harag.

- Beszélnünk kell azt mondtad. – néz rám. – De ne itt menjünk fel a szobámba. Nem akarom, hogy valaki hallja. - elõre indul én meg követem. A konyhában leteszem a kosarat, a kulcsot pedig kiveszem a nyakamból.

Az ajtónál átnyújtom, a kulcsot kinyitja, és elõre enged. Belépek majd mikor hallom, hogy záródik, az ajtó felé fordulok szikrázó tekintettel.

- Elmesélné mégis hogy a francba rajzot le kislányként? Mégis ki figyelt engem? – mondom haragosan.

- Én figyeltelek farkas alakban. Egyszer megláttalak kislányként és onnantól nem tudtam elszakadni tõled. – sóhajtja. – Azért tudtam, hogy nézel ki kislányként, mert mindig láttalak. Egyszer próbáltam beszélni veled, de megijedtél az árnyékomtól és édesanyádhoz szaladtál. Utána inkább csak maradtam a fák között és onnan néztelek.

Elképedve hallgatom, amit mond. Ezt nem hiszem el mégis igaz. Nagyon megijedtem, mert akkor kis nyuszi voltam rögtön szaladtam anyához.

- Akkor miért nem mondta el eddig? Elég gyomorforgató volt, amit eddig csinált nem gondolja? – nézek, rá fagyosan mire közelebb jön.

- Nem tudtam, hogy mondhatnám el. Biztosítékom sem volt rá hogy hiszel is nekem. – figyelmesen nézi arcomat.

- Egy próbát megért volna... Nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek hisznek. – mondom dacosan fogamat csikorgatva.

- Mégis ezzel a Zack gyerekkel mellé nyúltál. – morrantja nekem meg nem is kell más. Amúgy is kivannak, az idegeim már repül is a pofon ám elkapja kezemet és magához ránt.

- Biztos jó ötlet szítani a tüzet Beth? Nem félsz, hogy egyszer megéget? – dorombolja, a szavakat mire rángatni kezdem csuklómat.

- Engedjen el maga pökhendi fráter! – morgom, de mielõtt még folytathatnám, vad csókot nyom ajkaimra mire felnyögök és viszonozok. Cseppet sem kedvesen marok hajába mire birtokló morgást hallat.

Belemarkolva fenekembe húz közel magához így érezhetem erekcióját. Felmorgok, és körmeimet lágyabban végighúzom tarkóján. Érzem szabad kezét, ahogy végigsiklik hátamon. Egyik lábamat felhúzom és átvetem csípõjén így közelebb dörgölõzve hozzá. Beleremeg és felmorog mélyen torokból. Felkapva cipel az ágyhoz és elfektet, majd felém mászik. Életem legnagyobb hülyeségére készülök, de nem érdekel… Újra vadul tapad ajkaimra és bontogatni kezdi fûzõmet. Azt hiszem nem fogunk unatkozni…

- Sajnálom… a múltkorit. – Nyögi ki végül, mire szólásra nyitom a számat, de belém fojtja a szót. – Meg ne szólalj! Reggel is el akartam mondani, de kicsit se engedted.

- Igazán? Nem csoda, hisz maga olyan, mint egy elmebeteg gyilkos. – Rángatom karomat, hogy szabaduljak, de nem engedi el. – Engedjen már el!

- Megmondtam, hogy ne szólaljon meg, nem? – Kissé dühösen cseng hangja. Mély lélegzetet vesz, és néz engem.

- Nyögje ki, mit akar, és húzzon el a közelembõl! – Dühös tekintetemmel, ha ölni tudnék, már rég nem élne.

Mély lélegzetet vesz, majd halkan nyugodtan megszólal. – Elmegyek egy kis idõre. – Nyögi ki, mire elkerekedik a szemem.

- Ezt velem miért is kellett megosztani? Semmi közöm nincs magához, és nem is nagyon akarom, hogy legyen. – Komoly hangom és a kijelentésemre mintha a szíve facsarodott volna egyet, ami arcára is kiül.

- Nem akarom, hogy rajtad kívül bárki is mászkáljon a szobámba. – Tereli vissza a témát. – Így a kulcsot rád bízom.

- Rám? – nyögöm ki kissé meglepõdve, mire egy komor bólintással válaszol. – Remek, már csak az kéne, hogy rám fogjon valamit, hogy elloptam. – Sóhajtás hagyja el torkát.

- Megbízok benned. – Elengedi karomat, és átadja a szobája kulcsát. – Már ma megyek, körülbelül egy hónapig rád bízom. – Nyújtja felém a kulcsot, amit kicsit félve és ijedten veszek el.

- R… Rendben. – Dadogom, mire sóhajt.

- Viszlát, Elisabeth. – Elindul, kicsit megtorpan, és visszanéz. – Mich-chel beszélj, õ mindent tudni fog, ha valamit nem értesz.

Sarkon fordul és megy a szobájába, észre se veszi, hogy a rajz kicsúszik zsebébõl. Felveszem a papírt és mikor saját magamat látom, meg magamat kicsiként szinte megszédülök. Mi a franc folyik itt? Mich-el és Tayla-val lesz, egy kis beszélgetni valóm úgy érzem. Felveszem a kancsót és a rajz társaságában elindulok szállásom felé. Gyorsan átöltözöm, amikor kilépek, beleütközök, valakibe meghajolok.

- Elnézést nem volt szándékos. – kiegyenesedem és egy ismerõs hangot hallok meg felkapom a fejemet.

- Nem gond én nem figyeltem. – mosolyog rám az ismerõs arc.

- Z…Zack mi a fenét keresel itt? – dadogom, mire elneveti magát.

- Úgy nézel rám, mint aki szellemet látott. – nyomja, meg orromat mire megrázom fejemet. – Itt dolgozom a régi helyen elköltöztek a gazdák így nem volt már rám szükség.

- Értem, hát akkor üdv a csapatban. – mosolygok haloványan.

- Valami gond van? – simít, arcomra mire csak megrázom fejemet Tayla mellett õ a legjobb barátom.

- Semmi gond csak a szokásos gondok, de most ha megbocsájtasz mennem, kell, a faluba van egy kis elintézni valóm. –lépek el tõle, de utánam szól.

- Elkísérlek, ne menj egyedül.

- Rendben van. – megyek tovább és jön utánam.

Egész úton beszélgetünk a régi idõkrõl milyen csínyeket hoztunk össze mi hárman. Elkuncogom magamat. Felnézek, az égre tele van felhõkkel és a levegõben a virágillat terjeng. Mikor megérkezünk Michék háza elé megállok.

- Én bemegyek Michékhez te addig ellelszel?

- Persze benézek a kocsmába édesanyádékhoz. – gyorsan arcon puszil és elindul. Én bemegyek a házba.

- Szia Mich azonnali magyarázatot követelek. – dugom az orra alá a papírt.

- Hát jól van, gyere be… - sóhajtja, mire belépek.

~*-*~/

Körülbelül egy hónappal késõbb…~

Még mindig forr bennem a düh, amit megtudtam Michtõl. Állítólag figyeltetve voltam egész életemben. De azt maga Mich sem árulta el, hogy ki volt a megfigyelõm. Még azt sem értem mi a fenét keresett a rajz a hercegnél végül visszavittem a szobájába a többi rajza közé. Minden nap kitakarítottam szellõztetem és virágot vittem ne legyen annyira lepukkant az egész. A hetek alatt Zack állandóan velem van kivéve ebben a szobába. Kilépek és mily nagy meglepetésemre Zack ott vár.

- Nem unod meg sosem igaz? – nézek fel rá mire mosolyogva megvonja a vállát.

- Ha rólad van, szó soha sem fogok semmit sem megunni. – kacsint, mire megforgatom a szememet.

- Mint mindig most sem veszel komolyan. Már megszokhattam volna. – sóhajtja és arcon puszil, mire megrázom fejemet.

- Hisz mindig is csak bolondoztál mit vársz? – felveszem, a kosarat bezárom az ajtót és visszateszem, a kulcsot a nyakamba innen legalább érzem, ha leveszik.

- Az igaz. Tényleg merre van a hercegcske? – néz kérdõn.

- Mit érdekel az téged? Azt csinál, amit akar hisz õ a király vére. –elindulok mire a folyosó végén Zack megállít, és maga felé fordít.

- Biztos vagy te benne? – néz rám kérdõn.

- Miben? – nézek értetlenül.

- Hogy nem érdekel. – sóhajtja.

- Miért foglalkoznék vele? Hisz csak szolgáló vagyok. – nézek még mindig értetlenül mire fölém hajol és megcsókol. Elõször ledermedek és értetlenül nézek. Feleszmélek, a kosár kiesik, a kezembõl próbálom ellökni magamtól, de nem, megy, mert magához ölel, még felpofozni sem tudom.

- Engedj el Zack. –sikítom és vergõdök.

- Ugyan Beth ne légy ilyen olyan régen szeretlek már. – suttogja, mire még jobban hadakozom.

- Engedj. – már lassan sírok.

Mielõtt válaszolhatna, valaki elkapja, a nyakát én a földre rogyok és sírni kezdek. Miért mindig velem történik ez?

Mikor lemegyek, felkapom a virágos kosarat és a folyosókon kezdem rendezgetni a virágokat mikor õméltósága, mint valami buldózer, ami mindent el kíván pusztítani, végigcsörtet a dolgozószobáig. Egyáltalán nem mondanám, hogy boldog volt, sõt tajtékzott a dühtõl így mindannyian elálltunk az útjából nehogy mi legyünk a düh levezetésének kiszemeltjei.

- VIOLETE! – Üvölti, úgy hogy az egész kastély beleremeg.

Az egész beszélgetést lehet hallani mivel nyitva maradt az ajtó és még pluszba üvölt, is mint a sakál. Felsóhajtok szegény lány akármilyen hárpia, de a hapek egy sorscsapás lesz számára.

- Kifele! – Vicsorog a hercegnõre.

- Mi történt, életem? – Néz rá úgy, mint valami angyal.

- Ha nem akarod, hogy apád elõtt rendezzek vitát, kijössz, a rohadt életbe! – Dühöngi hangja kissé eltorzult. – Ja és még valami! Veled is lenne egy kis lerendezni való, APÁM! – Sziszegi.

- Mi történt? – Kérdi értetlenkedve, a hercegnõ apja.

- Ne tudja meg! – Vicsorogja, és kiráncigálja az elõtérbe a hercegnõt.

- Mi baj? – Kérdi ártatlan hangon.

- Mi a bajom? Még te kérded mi a bajom? – Megfogja két vállát. – Te vagy a bajom! Az, hogy szó nélkül bemész mások szobájába, és ellopod a holmiját.

Nem elég hogy az egész személyzet a dolgozó szobához csõdült még itt az elõtérbe is követtük õket. Félek, hogy szegény párát megfolytja ez a vadállat. A torkom fájdalmasan megsajdul emlékeztetés képen. Figyelem a jelenetet.

- Mirõl beszélsz, Emett? Én nem vittem el onnan semmit! – Remegõ hanggal tetteti, hogy neki van igaza.

- Na ilyet nem játszunk! Add vissza! Most rögtön, amit elvittél! A gyerekkori rajzzal együtt! – Csattan fel.

- Mi van azzal a képpel? Csak egy fiatal neko kislány van rajta. – Csúszik ki a száján, mire még jobban bepöccen a herceg.

- Még azt mered ezek után mondani, hogy nem vitted el? – Felnevet, és villámló tekintettel néz rá. – Hova tetted?

- Kidobtam… - vallja be.

- Kidobtad? – Megrázza nem gyengén, és felmordul. – Te aljas perszóna… Az a rajz volt a múltam… Te meg csak úgy kidobod… - Vicsorogja.

- S…sajnálom nem tudtam… - Remegteti ajkait.

- Oh nem kell sajnálni… Most szépen mész és visszahozod, utána meg az egész családoddal együtt húzhatsz vissza a Királyságodba! Nekem ilyen feleség nem kell, aki nem tudja, hogy mások dolgához nem kell nyúlni. – Elengedi dühös tekintettel végignéz a szobalányokon, és a szolgálókon.

- Kérlek… bocsáss meg! – Sipítozza.

- Takarodj! Meg ne lássalak addig, míg vissza nem hozod azt a rajzot! A múltamat, világos? – Néz rá vicsorogva.

- I…Igen… - Remegve távozik.

A két király is hallotta, nem csak a szobalányok, és a kastély többi lakója.

- Esetleg, apám? Most te jössz! – Vicsorog.

- Mi van veled, fiam? – Néz kérdõn.

- Hm… itt teregessem ki, hogy mennyire egy megalázó életté tetted az én életem? – Mutat körbe. – Mindenki füle hallatára?

Apja megszólalni sem bír.

- Na ugye? Befelé abba az átkozott szobába, míg nem itt kezdek el veled is ordibálni! – Néz dühösen az apjára. Eltûnnek a dolgozó szobában és bezárja az ajtót maguk után.

Én sokkosan állok. Egy nekokislányos rajz milyen beteg játék ez? Megborzongok, hányingerem van, és zombi módjára megyek le a konyhába. Rose rám pillant.

- Mi a baj Beth? – fogja meg a karomat.

- Semmi Rosi semmi… - suttogom. – Mit kell fõzni mára? – nézek rá.

- A szokásosat. – vállat von én meg bólintok.

Elõveszem a hozzávalókat és lassan elkezdem felszeletelni. Mikor már pöfög, a vacsora megyek, kiteregetek ezer és ezer gondolat kavarog a fejemben. Megrázom a fejemet és a teregetésre koncentrálok. Violete lép mellém a rajz van a kezében egész sápadt.

- Nem tudod, merre van a herceg? – dadogja.

- Nem felség, gondolom, még a királlyal beszél a dolgozó szobában.

- Értem… Azt hiszem ezt jobb, ha beviszem neki… - motyogja és eltûnik a kastélyban. Felsóhajtok, valahogy sajnálom szegény párát. Ez most olyan mintha a saját kivégeztetésedre sétálnál. Pontosan be az oroszlán barlangjába. Felveszem a kosarat és visszasétálok a kastélyba. Megkavarom, az ételt majd megyek megöntözni a cserepes növényeket.

A herceg úgy elrobog mellettem, hogy majdnem feldönt, mire felmorgok. A vízzel teli kancsó persze rajtam landol így még hidegzuhanyt is vehettem a hecc kedvéért. De valahogy még ez sem hûti le fellobbanó haragomat.

- Az isten verje, meg nem tud vigyázni? – sziszegem és magara nézek, majdnem csurom víz vagyok.

- Bocs… Bár te mindig ideges, vagy ha csak a közeledbe kerülök… - mondja csipkelõdve.

- Maga meg tökéletesen jól szórakozik rajta… - mondom dacosan és elindulok, mire mily meglepõ elkapja a karomat.

- Vegye le rólam a kezét. – morgom rá. Majd szikrázó tekintettel felnézek rá. Na, most mit teszel Mr. Bérgyilkos?

Ahogy Mich oldalba könyökli, felüvölt, elengedi nyakamat mire felköhögve, sípolva veszem a levegõt. Nagyon fáj torkom biztos zúzódás látszani fog lassan kezemet nyakamhoz emelem és remegek. Istenem mi lett volna ha Mich nem jön? Megölt volna? Valószínû… Remegek, mint a nyárfalevél.

- Hogy képzelheted, hogy fojtogatni merted Elisabeth-t? – mondja vádló hangon. Ujjával a felém bök, még mindig fekszem, és sípoló hangot adok ki. – Majdnem megölted, Beth-t! Cseszd meg, Emett!

- M… Mich… gyorsan… kérlek… - nyögi ki nekem még a hangjára is a gyomrom kavarog. – Vigyél a barlangba… míg nem késõ… - Felemeli kezét a növekvõ holdra.
Mich felnéz az égre és meghûl benne a vér. Látja Tayla-t kiviharozni hozzám.

- Elisabeth… - szalad kifele Tayla, Mich felesége gömbölyödõ pocakkal.

- Jól van haver… de onnan én, nem hozlak ki egy darabig… - Felkapja a földrõl és szorosan tartja.

- Kösz… - nyögi.

- Tayla vidd biztonságos helyre Beth-t. Én elviszem Emett-et, valami nagyon nem stimmel ezzel a kölyökkel…

- Rendben Mich… - Odahajol hozzám. – Hé Beth… jól vagy?

Látom, ahogy elvonszolja azt a sorozat gyilkos jelöltöt. Sípol még néha tüdõm a nagy levegõ vételektõl nagyon halkan suttogva megszólalok.

- Igen… Azt hiszem, csak ne jöjjön többet a közelembe az a vadállat… Felmondok, én itt nem maradok… - reszketem és kibukik belõlem a zokogás. – Tayla ha Mich nem jön, megöl! Ha nem jön, már halott lennék… - zokogom és reszketek.

- Csss… Nincs, semmi baj élsz és virulsz. Ha felmondasz nem lesz munkahelyed, hogy segítesz édesanyádéknak? Gondolkozz Beth. – felsegít a földrõl és lassan visszatámogat a kastélyba. – Szépen lefektetlek és beszélek a királynõvel.

- Nem lehet. Be kell fejeznem a fellépést. Fájdalmas lesz a torkomnak, de megoldom… - hagyom ott barátnõmet és visszamegyek a pódiumra. Felveszem a hegedût és játszani kezdek, reszketek még mindig, de a zene kicsit eltereli figyelmemet. Dühbõl játszom és félelembõl. Féltem az életem, mert ha itt maradok, meg fognak ölni és a hóhérom nem más lesz, mint Emmett herceg. Taylat látom, aggódva figyel, de nem foglalkozok vele. Az este remekül zárul a királyi pár megdicsér, majd elküld pihenni. A hajam eltakarja a zúzódásaimat és ezért hálát adok az égnek. Bemenekülök a szobámba és leveszem a ruhát majd a hajamat is kibontom és lemosom a festéket. Lefekszem és imádkozom magamért és a leendõ feleségéért a hercegnek. Lassan álomba szenderülök, de még ott sem vagyok teljesen nyugodt.

Másnap reggel lesietek a konyhába. Ott megkapom a beosztás a herceg és jegyese szobája lesz mától a feladatom. Remek pincsikutyát fogok megint játszani és az elkövetkezõ években mindig. Kész rémálom lesz. Pár nap elteltével már ki vagyok merülve mind testileg mind idegileg. A kis elkényeztetett Violete megöl a folytonos kérdéseivel és rohangászásaival. Egyik nap a herceg szobájában vagyok, hálát adok az istennek, hogy napok óta nem láttam. Igazgatom, a függönyöket mikor lépteket hallok megadóan sóhajtok azt hiszem megint a hercegnõ az és kioktató hangon megszólalok.

- Violete hercegnõ már ezerszer megmondtam, hogy nem jöhet be ebbe a szobába… - meg fordulok, hogy kitessékeljem, de a vér meghûl az ereimben.

- Azt hiszem, kicsit máshogy nézhet ki a hercegnõ… - szólal meg Emmett én meg elfehéredek, nyakamhoz kapok és remegni kezdek.

- A… Azt hiszem, én most megyek… - meghajolok, és már menekülnék is kifelé, de a herceg elkapja a karomat.

- Nem bántalak ne félj tõlem. – néz rám én meg rémülten próbálok szabadulni.

- Nem bánt? Csak kitekeri a nyakamat csak úgy szívjóságból… - reszketek.

- Ne beszélj butaságokat! Én… Sajnálom a bálon történteket… Nem akartalak bántani csak… - dadogja, mire kitépem karomat kezébõl.

- Csak szívesen kitépte volna a torkomat és hagyott volna kivérezni nem igaz? – morgom a félelmemrõl teljesen megfeledkezve. – Csak úgy játszadozott és jót nevetett a végén nem igaz? –lassan visításra emlékeztet a hangom a haragtól.

- Én… Én nem… - próbál valamit mondani, de belé folyton a szót.

- Mi nem? Oh, csak véletlenül alázott meg véglegesen nem igaz? A kis paraszt fruskát tegyük tönkre hisz olyan élvezetes… Legyen bábu, akit ide-oda rángatunk, és ha nem játssza a bólogató Jánost tiporjuk még jobban el és öljük meg… Hisz olyan vicces nem igaz? – morgom, kilátszanak szemfogaim.

- Ebbõl elég! – csattan fel dühösen kezemet pofonra emelem, elkapja csuklómat és vad csókot nyom ajkaimra. Rángatom kezemet a szabadulás reményében, de esélytelen. Szájába harapok fogam ajkába mélyed kicsit. Felmorog, mire megborzongok csípõmnél fogva átkarol és magához lágyan hajába téve viszonozom, a csókját majd észbe kapok. Elszakítom magamat tõle és csattanós pofon gazdájává teszem.

- Még egy ilyen húzás és Isten legyen rá a tanúm, ha nem kaparom ki a szemét… - zihálom ajkaim megdagadtak a csóktól szemeim csillognak. Látom, hogy száján végigfolyik a vér. Lassan lenyalja és elvigyorodik begyógyult a seb. Gazember…

- Mi az vadmacska? Mondtam, hogy betörlek… - vigyorog kajánul mire ráfújtatok.

- Tudja, kit törjön be? A hercegnõt… Remek gyártmány és még szívesen is feküdne maga alá. – nézek rá szikrázó tekintettel és kimegyek a szobából utánam csattan az ajtó. Minden szolga néz rám értetlenül.

Pökhendi semmirekellõ… Pfá… Én, meg mint egy bakfis viszonzom a csókját még meg is köszönöm, hogy fojtogat… Hülye vagy Beth csak nem érzed…

Másnap nagyban készülünk a kastélyban szolgálók mindegyike a hercegnõ érkezésére. Én össze-vissza szaladgálok virágok, ablakok, díszek, függönyök és egyéb feladatok miatt már a fejem zsong a sok feladattól és fáradt is vagyok egész éjjel gyakoroltam kint az erdõben. A fogadás most a legnagyobb esemény, amit vár a palota. Ma lesz az eljegyzése Emmett hercegnek és Violeta hercegnõnek az álom pár. Ezzel az esküvõvel összekötik a két királyság életét és erõsebbé teszik a szövetséget. Épp a függönyökkel babrálok, amikor valaki a vállamnak ütközik, mire felkapom fejemet.
- Az uraság már nem is lát, annyira el van foglalva azzal, hogy a jegyesére gondol? – morgom neki a szavakat.

- Mit tudsz te arról, mi van a fejembe? – vicsorog rám. Hangosan hozzá szólok.

- Csak nem ideges? Jobban tenné, ha összeszedné magát, mire jön a hercegnõ. – Hangomból hallatszik, hogy mennyire dühös vagyok.

Megtorpan és szúrós tekintettel felém, fordul. – Jobb, ha visszafogod magad, különben meg tudhatod, miért vagyok valójában ideges. – Szélesen elvigyorodik, kilátszódnak hatalmasra nyúlt szemfogai, majd besiet a szobájába.

Nézek utána értetlenül és megalázottan. Attól hogy paraszt családból származom nem kéne ilyen lekezelõen bánni velem. Elkomorulok, de mit várok? Minden nemes ezt csinálja, miért lenne más a király ivadéka?! Felkavarodik a gyomrom és csendben rendezem, tovább a függönyöket a többiek furcsállják viselkedésemet, de hiába kérdeznek, nem válaszolok egyikre sem. Még engem kértek meg hogy jó pofát vágva az egészhez játsszak az eljegyzési bálon. Elsétálok, a királyné mellett mire kérdõn utánam néz sosem látott még ilyennek, de nem állít, meg amiért hálás vagyok.

Hála az égnek hamar eljött az este, a hercegnõ már rég itt van a kastélyba, és mily egybeesõ döntés engem ugráltat, mint valami pincsikutyát. Felsóhajtok, és a tükörbe nézek hajam fél kontyba felfogom, füleimet elrejtem így legalább nem lesz gondom vele. Az arcom szépen ki van festve ajkaim hamvas pirosak. Gyönyörû bíborszínû estéji ruha van rajtam fekete csipkével keretezve. Lassan lesétálok minden szolgáló gratulál, nekem bár sajnálják, hogy eltakarom nekoságomat. Én meglátásom szerint így nem okozok bonyodalmat. Az egyik sarokban ácsorogva várok, a megfelelõ idõre mikor meghallom a herceg hangját.

- Nincs semmi látni való, folytassák, kérem a beszélgetést. – Próbálja nyugodt hangon közölni a vendégekkel.

Felsóhajtok, a hátam közepére sem kívánom ezt az estét. Valahogy rossz elõérzetem van, ránézek, az órára mikor látom itt a megfelelõ idõ. Lassan felsétálok a pódiumra a zongorához.
Leülök és elkezdek zongorázni, majd úgy érzem, hogy valaki figyel. Nem foglalkozom, vele csak a zongora létezik számomra. Lágyan csendülnek a The Everlisting dallamai. Nem telik bele sok idõ hangom is felcsendül, mire elhallgatnak a vendégek. Hangom betölti az egész teret mintha egy angyal szállt volna le közénk. Énekem lágy és simogató érzelmeimet próbálom vele kifejezni. Szomorúságomat és bánatomat hogy semmibe veszik az embert, ami fáj. Mikor a dal véget ér felállok és meghajolok hisz szünetet tarthatok, kimenekülök az udvarra. Felsóhajtok, mikor megérzem, a friss levegõt felnézek az égre és vizsgálom, a csillagokat és a holdat. Lehunyom szemeimet és felsóhajtok. Megérzem, ahogy valaki a karomhoz ér mire rémülten pördülök meg a herceg áll mögöttem.

- Mit akar itt? Menjen vissza a hercegnõhöz… - motyogom és ellépek tõle. Nekidõlök a korlátnak.

- Minek mennék vissza? Violeta jól elvan nélkülem is. –dorombolja a szavakat. Újra felém lép és arcomra simít. Remek… Még ellépni sem tudok, mert a hátam mögött van a korlát. – Olyan gyönyörû vagy. –suttogja. Kezeimet mellkasának feszítem, próbálom eltolni magamtól. Állam alá nyúl és szemeimbe néz. Lehajol, próbál megcsókolni mire én pofonnal, ajándékozom, meg véletlenül kimarom.

- Ne nyúljon hozzám… Nem megalázott elégszer? – reszketem, nem sok kell, hogy elsírjam magamat. Morgást hallok mire felém magasodik. A következõ, amit érzek, hogy kaptam egy hatalmas pofont és elestem remegve érintem meg arcomat fáj és kissé felduzzadt. Nyakamnál fogva emel fel a földrõl sípolva veszem, a levegõt könnyeim végig folynak arcomon.

- Nem mondták még neked, hogy nem pofozhatsz fel csak úgy akárkit? – morogja, rám szemeiben gyilkos fény csillan. – Úgy tûnik meg kell tanítanom, hogy nem úgy viselkedsz, ahogy te akarsz. –vicsorogja, felnyüszítek, még jobban szorítani kezdi torkomat. Úgy látszik itt ér a halál elég szánalmas módon. Megfûszerezve azzal, hogy megaláztak és semmivé tiportak. Lépteket hallani mire valaki felhördül, felismerem a hang tulajdonosát. Mich az a legjobb barátnõm Tayla férje. Nemesek õk is, de mindig közemberként viselkedtek. Mich Emmett herceg gyermekkori legjobb pajtása így egész szép kerek a történet.

- Emmett mi a frászt csinálsz? Teljesen megvesztél? Engedd el! – próbálja lefejteni rólam kezeit, de nem, akar sikerülni. Hát ennyi lett volna az életem?

Olyan dühös vagyok, hogy szinte érezhetõen, perzsel a tekintetem. Kicsit sincs ínyemre ez a pökhendi hanglejtés sõt... Az uraság sincs az ínyemre fõleg az nem, hogy itt tornyosul elõttem. Villámló tekintettel nézek végig rajta. Elenged és egy mozdulattal az ágyon terem.

- Maga egy beképzelt, faragatlan, tuskó fráter… - sziszegem, mire elvigyorodik még jobban.

- Ezt bóknak veszem, cicus. – nevet.

- Nem annak szántam. – csattanok fel, mire megjelenik elõttem és ledermedek.

- Nem mondták még, hogy nagyon felvágták a nyelved? A szüleidnek meg kéne nevelni ezért, hogy egy királyi trónörökössel így beszélsz. – Megfogja a karomat, nem épp gyengéden.

- Áúch… engedj el, ez fáj, te bunkó. – sziszegem fogaim között.

- Nem míg meg nem jegyezted mit mondtam, tehát megjegyezted? – kérdezi erõltetetten.

- Igen meg… - vetem oda, de pont majd az õ vinnyogása fog érdekelni, nem baj úgyis csak ezen az átkozott héten leszek, hozzá beosztva utána zaklathat mást. – Elengednél végre? – elenged, de elõtte kissé magához húz, és a nyakamba csókol.

- Most menj… de várlak vissza cicuska. – felszegem államat és dacosam bevágom magam után az ajtót.

Lemegyek, a konyhába idegesen mire Rose rám pillant.

- Mi van veled Beth? Talán a sárkánnyal találkoztál…? – mosolyog, rám kedvesen mire élesen rá pillantok.

- Nagyon humoros és mindjárt nevetek rajta tényleg… Igen a sárkánnyal találkoztam õfelsége Emmett herceg személyében… - pufogom és elkezdek mosogatni, amíg a mosást intézi Lena.

- Jaj, ne légy már ilyen… Mit tett, hogy így ellene vagy? – néz rám az asztal fölött.

- Az hogy egy beképzelt öntelt fráter… - elpakolom, a tányérokat mire kilép Lena a kosárral a kezében, amiben a frissen mosott ruha lapul.

-  Öhm… Kiteregetnél Beth? – néz, rám mire felszusszanok és bólintok elveszem tõle a kosarat és kimegyek a szárítókötelekhez.

Lassan teregetni kezdek, szép napos idõ van, remélem nem lesz vihar. Hirtelen feltámad a szél mire hajamba és szobalány ruhámba kap a szél. A fene vigye el.  Hirtelen valami furcsa bizsergetõ érzést érzek a nyakamnál mintha belecsókoltak volna. Értetlen ábrázattal nézek körbe, de hisz nincs is itt senki mire megpillantom minden bosszúságom okozóját, a pökhendi herceget.  Ártatlan fejjel járkálgat, mint aki most jött még jobban elkap a méreg.

- Üdvözlet a hölgynek. – Kacsint, és ártatlan arccal bámészkodik.

- Tudom, hogy maga volt, ne is tagadja. – Dühösen oda megyek hozzá. – Ha még egyszer meg meri tenni, nagyobbat kap, mint az elõzõ.

- Mirõl beszélsz, hisz én most jöttem ki apámtól. – mosolyog kisfiúsan.

- Engem nem tud becsapni, uram. – mutatok rá. – Vigyázzon magára.

Megfogja az ujjamat. – Én vigyázok, de ön meddig tud, még ellenállni nekem. – Kacsint, majd elengedi és elindul vissza a házba.

- Míg meg nem halok, addig. – Kiabálom után.

Micsoda egy beképzelt dög. Nagyot sóhajtva teregetem, tovább a ruhákat majd elmegyek friss virágot szedni a vázákba. Holnapután érkezik a hercegnõ Emmett herceg jegyese. Addigra még gyakorolnom is kell a dalt valamint a zongorázás és a hegedülést. Odahajolok és megszagolom a vörös rózsát. Bódító édes illata betölti orromat és elmosolyodom. Szedek mellé királyliliomot és kékrózsát is, ami gyönyörû színhatást nyújt a szemnek. Felveszem a virággal teli kosarat és visszamegyek a kastélyba. Vázáról vázára járok és telepakolom virággal jó illat lengi be a palotát. Az egyik folyosón rendezgetem, a virágokat mire megjelenik, a királyné azonnal meghajolok. Megáll mellettem és végigsimít, arcomon majd tovább megy értetlenül nézek, utána majd nem nagy kedvel, megyek be Mr. Öntelt szobájába. Kiveszem a fonnyadt virágokat a vázából és kicserélem a vizet. Szépen elrendezem a vörös rózsát, a kék rózsát és a király liliomokat. Lépéseket hallok ajtónyitódást és ajtó záródást remek még csak az hiányzott, hogy meg is jelenjen. Még egy utolsó pillantást vetek a virágokra és felkapom, a kosarat és fejet hajtok pukedlizek, már mennék is mire elkap derekamnál fogva és hátamnak simul.

- Hova ilyen sietõsen cicuska? – dorombolja a fülembe mire villámokat szóró tekintettel nézek hátra.

- Tudja, felség én itt dolgozom, és nem szórakozom… - mondom, dacosan mire elvigyorodik, elhúzza, hajamat a nyakamról orrával végigrajzolja a fülem mögötti részt és nyakamba csókol.

- Mondták már, hogy olyan illatod van, mint a jázminnak? – súgja, fülembe próbálok elhúzódni, de az ölelõ karok nem engednek.

Csodálatos napra virradtunk. Estig kimenõm van még így gyorsan felöltözöm, megfésülködöm és lemegyek édesanyámékhoz a fogadóba, hogy segítsek felszolgálni. Dúdolászom boldogan majd beállok a pult mögé és szétnézek, még reggel alig lézengenek, a vendégek majd felszusszanok és törölgetem a pultot és az asztalokat. Apa kidugja, a fejét szétnéz, majd visszamegy a konyhába. Felkapom a fejemet mikor hangokat hallok jön, pár vendég megyek eléjük.

- Jó reggelt, kérem, foglaljanak helyet. – tisztán csengõ hangom van, amely lágy és nõies. Az egyik felém fordul barna hajú magas férfi.

- Köszönjük hölgyem. – mosolyog rám és én viszonozom a gesztust.

- 4 sört kérnénk. – bólintok és megyek vissza a pulthoz.

A herceg legutóbbi rosszaságáról duruzsolnak. A jó madár ugyanis a családi összejövetelrõl megszökött. Rázom a fejemet alig észrevehetõen. Bolond férfi… 23 évesen nincs felelõsség érzete.. Azt hiszi bármit és bárkit könnyen megkaphat. Egy biztos nálam próbálna bepróbálkozni, lenne nemulass.. Inkább rúgatnám ki magamat, mint hogy megfektessen. Kiviszem a megrendelést majd jön a futár. Vissza kell mennem a kastélyba, mert egyik szobalány családi okokból hazament.

- Nem tudod, kinek leszek most a szobalánya John? –nézek a hírnökre.

- Emett hercegnek… Sajnálom Beth.. – néz rám együtt érzõen engem meg elkap a pulykaméreg.

- Csodás.. Várj meg … - bemegyek a szüleimhez és gyorsan elköszönök, felsóhajtva robogok, ki Johnhoz majd elindulunk vissza a kastélyba. Egy szót sem váltunk. Majd mikor megérkezünk, én megyek, a szobámba átöltözöm és megnézem a napirendet. Felveszem az ágynemût és elindulok Mr. Öntelt szobájába. Útközben találkozom a királylánnyal és meghajolok, majd folytatom utamat. Bekopogok, mikor nem jön, válasz felszusszanok és belépek. Hála az égnek nincs, itt elkezdem áthúzni az ágynemût a szennyest is összehajtom majd mikor áthúztam mindent szépen bevetem az ágyat. Megigazítom a függönyöket ekkor hallom, hogy valaki belép a szobába. Megfordulok és meghajolok, felkapom az ágynemût és távozóra fognám, mikor elkapja a karomat.

Felkapom, a fejemet mire a herceggel találom szembe magamat. Arcán szépen szétterül, egy önelégült mosoly mire felszegem az államat.

- Miben segíthetek felség? – nézem, figyelmesen mire közelebb hajol.

- Nagyon is sokba cicuska… - vigyorog, mint egy agyalágyult.

- Nálam ezzel nem ér el semmit sem…. – mondom leereszkedõen. – Szédítse a többi szobalányt engem meg hagyjon békén…

Elengedi karomat és végig mér. – Fogsz te még a karjaimba simulni… - lágyan rácsap, a fenekemre mire én megpördülök és egy hatalmas nagy csattanós pofonnal ajándékozom meg.

- Nem vagyok holmi utcalány szóval jobb, ha kerül engem! – sziszegem cseppet sem jót sugallva mire magához ránt.

- Akkor is betörlek, ha beledöglök! – mosolyodik el kajánul.

Az idegességtõl szaporán veszem, a levegõt azt hiszem, bajban vagyok. Felszegem fejemet és haragosan villogó smaragdzöld szemeimmel ilyenkor gyûlölöm, hogy csak 165 cm vagyok ez meg itt elõttem egy égimeszelõ… Istenem most segíts meg.