- Kérdeztem valamit, válaszolj! - parancsolok rá, amikor már percek telnek el, és még nem szólal meg.
Őszintén szólva élvezem, hogy látom: nem tudja, mit tegyen. Ő is tökéletesen tisztában van azzal, amivel én: nem vagyok hülye. Ha tehetné, most azonnal rám vetné magát.
- Koyo Yasuko. - Meglepve pillantok rá, aztán rájövök. Ez a neve, gondolom. - A nevem Koyo Yasuko hercegem. És... a válaszom igen, kívánom önt. Esedezve könyörgök a bocsánatáért, de félő, hogy ha sokáig részesít abban a kiváltságban, hogy ilyen nyíltan gyönyörködhetek a maga testében, akkor még a vágyaimnak se tudok majd parancsolni.
- Tisztában vagy azzal, hogy az arcátlanságod a néped életébe is kerülhetne, nem csak a tiédbe?! - kérdezem, mire nyugodtan bólint. Merész...
- Teljes mértékben. - Feláll és a köpenyemet rám adva simít végig a karjaimon, amitől megremegek. Tetszik az érintése, ez vitathatatlan. Ha belegondolok, hogy egy sárkányt tudhatnék szeretőmként... - Sajnálom, de az ő biztonságuk érdekében sem leszek képes befolyásolni azt, amit érzek.
De akármennyire tetszik a gondolat nem hagyhatom, hogy elhatalmasodjon rajtam és magával ragadjon már most. Tudnia és éreznie kell: nem kaphat meg könnyedén. Legalábbis ma nem. Viszont mielőtt közölhetném vele, hogy próbálkozása nem reménytelen, hirtelen szakítanak félbe.
- Mi történt? - kérdezem idegesen. - Mi az, ami annyira sürgős, hogy vállalva az esetleges halált zavarjátok meg miatta a nyugalmam.
- Hercegem! Annak a szemét gyíknak, aki magával van a rokonai felégettek egy teljes falut itt a kastély alatt.
- Lehetetlen. Hosszú ideje elsőnek jöttem le a hegyekből. Nem gyújthatták ők fel azt a falut. Egyáltalán... Tudják a falusiak, miben különbözik a sárkánytűz a közönséges tűztől?!
Drumm persze nem gondolkodik, ahogy azt tőle már megszoktam. Sóhajtva figyelem ahogy elkezdik marni egymást. Komolyan...
- Mindenki befejezni! - szakítom félbe ezt a gyerekes civakodást.
- Hercegem! Meg kell büntetnünk, mert... - néz rám Drumm.
- Te most parancsokat osztogatsz nekem? - fordulok felé dühösen. Morogva borul térdre előttem, de nem hagyhatom ennyiben. Közelebb lépek, és az arcába rúgok, mire eldől a földön. - Első, de utolsó alkalom volt, értetted? - sziszegem.
- Igenis - sziszeg vissza idegesen.
- Sárkány, mond el, mi a különbség a sima tűz és a sárkánytűz között - szólítom fel az említettet, és leülök az ágyam szélére. Ő elém lép és letérdel. Engedelmes, és ez tetszik.
- A sárkánytűz csak azt az embert sebzi meg, akit meg akarnak vele sebezni - mondja, és rám pillant. Hirtelen gonosz ötlet közvonalazódik a fejemben, és...
- Szóval azt mondod: ha engem nem akarnál megölni, a tüzed nem sebezne meg engem, ugye? - kérdezem, mire megfagy a levegő a szobában.
- Syallo herceg! - ugrik elém Drumm. - Ez... ez nagyon veszélyes!
- Csak így bizonyíthatja, hogy igazat beszél - nézek lovagomra, majd vissza a sárkányra. - Szóval?
- Igazat beszélek - szólal meg a sárkány határozott hangon. Tetszik, amikor ilyen dacos a tekintete és ekkora erőt sugároz.
- Ha igazat beszélsz, jutalmat kapsz, ha hazudsz és megsebzel, kivégeztetlek és a néped minden tagját is. De ha nem égetik meg a testem a lángjaid, ahogy állítottad, akkor a jutalmad egy csók tőlem és egyelőre biztonság magadnak és a többi sárkánynak - jelentem be, és felállok. Drumm döbbenten mered rám.
- Hercegem... egy csók? Százat kapna, szebbet és jobbat, mint ez a poros, koszos gyík - mondja lekicsinylően.
- Ha feleannyira lennél poros és koszos, mint ő, akkor már az ágyadban nyögnék éjszakánként, kéjtől vonagló testtel, Drumm - villantom rá a tekintetem, mire kissé elpirul. Hát erre vágysz, mocskos kis dög... - És még mindig nem érted, mi jár azért, ha ellenszegülsz nekem? - Drumm lehajtja a fejét. - Keressétek meg a szeretőjét, és végeztessétek ki a szeme láttára - adom ki a parancsot. Drumm nem szegül ellen, csak felsóhajt. Nos, ez az a hatalom, amit annyira imádok! - Te pedig - lépek a sárkány elé. - Kedvezőnek tartod az ajánlatot?
- Biztos vagyok az igazamban, hercegem, és így örömmel várom, hogy érezhessem finom ajkait és lágy ízét a számban - néz fel rám pimasz félmosollyal, ami az én ajkaimra is mosolyt csal ismét.
- Előkészíteni mindent a próbához - adom parancsba. Alig várom, hogy mi lesz...
* * *
Az udvaron összegyűlt a palota népe, néhányan a faluból is feljöttek nézni a próbát. Igen, ez fontos, hiszen ha igazat beszél, akkor a lángjai nem fognak bántani engem, viszont a körülöttem elhelyezett szénabálákat felégeti, ahogy ígérte. Ezzel bizonyíthatja, hogy igazat mond-e, hiszen ha nem ő tette, akkor meg kell keresnem a bűnöst és meg kell büntessem. Ha pedig kézre kerítem, akkor azt is megbánja, hogy kibújt az anyja méhéből!
- Kész vagy, sárkány? - nézek rá, mire bólint és átalakul. Erre hangos zsibongás üti fel a fejét, néhány halk sikkantás, engem féltő, halk kiáltás. Ezeknek véget vetendő közelebb lépek hozzá, és végigsimítok a fején. Olyan hihetetlen, hogy egy harapással szét tudná szaggatni a testem, most mégis engedelmesen, lehajtott fejjel tári, hogy simogassam.
- Kezd el - suttogom, mire halkan morog, én pedig visszalépek a helyemre.
Lágy, vörös köpenyemet lustán lebegteti a szél, ahogy hajamat is, miközben várok.
Vagy végem, vagy valami egészen más fog kialakulni.
A levegő megtelik kénes füsttel, ahogy felszívja a levegőt, hogy aztán hatalmas pofájából egy lángcsóva csapjon felém.
De nem történik semmi fájdalmas...
A mellettem levő szénák vad lángban kezdenek égni, de engem csak simogatnak a lángok. Lágyan, forrón simítanak végig a köpenyem alatt, mintha erős karok tartanának és becéző ujjak simogatnának. Hátrahajtott fejjel, felsóhajtva élvezem és közben tudom: engem néz. Perzsel a tekintete. Nem hallok, nem látok mást, pláne mikor kinyitom a szemem és találkozik a tekintetem az övével.
Akarom ezt a sárkányt.
Azt akarom, hogy én irányíthassam, hogy nekem engedelmeskedjen, hogy a lábam nyomát is csókjaival hintse be és meghalni is kész legyen értem!
- Hercegem - lép mellém Drumm, mikor a lángok kialudtak. - Jól van?
- Jól - felelem. - Keressétek meg azt, aki felgyújtotta a falut, és a hadsereg segítsen az újjáépítésben. A terményekből osszatok fejadagokat, ahol kisgyerek van, oda duplán, de csak azon családoknak, akik háza ténylegesen leégett. Elsők legyenek az újjáépítésben a kisgyerekes családok és az öregek! A férfiak a földekre menjenek, ti lássátok el a munkákat - villantom rá a tekintetem, mire bólint, és féleáll.
Tekintetem újra találkozik a már emberré alakult sárkányéval.
- A szobámba, azonnal - adom parancsba, mire bólint és engedelmesen követ, de még így is magamon érzem a tekintetét, ahogy szemeivel leszaggatja rólam a ruhát. Hallom a gondolatait: tudom, legszívesebben itt lökne a falnak, az egyik szűk kis folyós sötét rejtekében, és úgy tenne a magáévá, hogy nem is gondolkodik közben. Hiszen kíván engem.
* * *
- A szavam megtartom, hiszen ez egy jó uralkodó elsőszámú ismérve - lépek elé. - Megcsókolhatsz, Koyo Yasuko - mosolygok rá, mikor már a hálómban vagyunk, csak mi ketten. Az őreimnek parancsba adtam, hogy senki nem léphet be és csak apám halála elég fontos hír ahhoz, hogy ezen parancsomnak ellenszegüljön bárki is. Az öreg meg nem hiszem, hogy most fog meghalni.
Közelebb lép, és most sokkal férfiasabb, mint eddig bármikor.
Lágyan simít végig az arcomon, és egyre közelebb hajol, már érzem az arcomon lélegzetvételeit. Izgató a gondolat: ez a vadállat, aki akármikor kettéroppanthatna, hogy olyan gyengédséggel bánik velem, mint egy virágszállal.
Ahogy ajkait az enyémre tapasztja, halk nyögés szalad ki ajkaimon. Rég voltam bárkivel is, és azok közül eddig még egyik sem volt ennyire kedvemre való, mint amennyire ő az.
Ahogy nyelve a számba siklik, teljesen elvesztem az eszem és minden önérzetem, hagyom, hogy csókjával szaggassa ajkaimat, akaratlanul is dereka köré fonom egyik lábam, mire a fenekembe markolva húz még közelebb. Ahogy megérzem merev férfiasságát, felsóhajtva nyögök fel, hátravetve a fejem, mire ő azonnal a nyakamat kezdi csókolni.
- Azt akarom, hogy elveszítsd a fejed, Yasuko - suttogom kéjesen. - Akarlak téged...
Majdnem nekiütközöm hercegünk testének akkor, amikor az egyik rendtag hirtelen kilépve a sorból lép elé, tettével megállásra késztetve őt, és a lovagrend többi körülöttünk sétáló tagját is:
- Hercegem, ez meggondolatlan döntés volt - cehh...
Részéről pedig ritka ostoba, és szemtelen lépés volt, hogy kritizálta ura ítéletét, érdeklődve figyelem Syallot, várom, hogyan fog reagálni erre. Én legszívesebben leharapnám a beszóló fejét.
- Ki vagy te? - néz a szemeibe Syallo. Hangja méltóságteljes, és felsőbbrendű, hallatán a fiú nem is meri megtenni azt, hogy nem válaszol, halkan, idegessége miatt kissé akadozva nyögi el a nevét.
- Drumm, add a kardodat - fordul erre a herceg ahhoz a rohadékhoz, aki képes volt megölni már nem egy fiókát is.
- Herceg, véres leszel - teszi az ártatlant, ha nem az életünk múlna rajta, akkor biztosan nekiugranék. Így eljátszani, hogy törődik másokkal...
- Add a kardot - parancsolja ismét Syallo, amire már megkapja a kért fegyvert.
Nagyobb majdnem a kard, mint ő, mégis... Ahogy lesújt vele, miután a szemtelen ifjoncot térdre kényszerítette... Hát... Már tudom, nem kell félteni...
- Mi a baj? - fordul felém, talán túl sokáig néztem.
- Semmi, hercegem - hajolok meg illedelmesen - Csak megleptél. - arról nem is beszélve, hogy megigézett. Soha nem gondoltam volna, hogy így tud harcolni. És... Azokkal a vérpöttyökkel még szebb is, mint eddig.
- Hogy merészeled... - támadnak már megint a lovagok rám, pedig nem szóltam rosszat, a herceg szava készteti őket megállásra:
- A sárkány a hálószobámban fog élni. - hogy mi? Ugyanúgy megdöbbenek, mint ők. - Most mit néztek úgy, mint a félkegyelmű idióták? - tényleg ezt szeretné?
- Na, de... - jön az ellenkezés, amire urunk egy méltóságteljes fejmozdulattal a hullára nézve vág vissza:
- Tedd szóvá, hogy meggondolatlan vagyok.
- Nem akartam ezt tenni, csak nem tudom, hogy mennyire jó ötlet ez, hercegem. - magyarázkodik - Mi lesz, ha ez a féreg megpróbál kárt tenni benned, uram? A birodalomnak hatalmas csapás lenne... - vagy inkább nekik, ha nem teszem.
- Nekem meg mulatni van kedvem. Sárkány, ma este elviszel repülni - ha ezt szeretné...
Bólintok neki, majd amikor elindul, ismét követem.
* * *
- Itt lesz a helyed - jelenti ki, egy elegáns kézmozdulattal az ágya melletti kanapéra mutatva.
Sokkal fesztelenebben vagyok most, hogy szobájába érve lovagjait elküldte a közelünkből, mégis... Ezt a lépését a vártnál jóval hatalmasabb kegynek érzem a részéről:
- Túlságosan nagy megtiszteltetés ez nekem, hercegem - mégiscsak egy senkiházi sárkány vagyok.
Arról nem is beszélve, hogy így nehezebben tudom majd magam visszafogni.
Pedig... Ha még akár úgy is megtámadnám, akkor a társaim mind megöletné.
- Ez még semmi - sétál elém kecses lépteivel, el is vigyorodik:
- Segíts átöltöznöm - komolyan gondolhatta parancsát, hiszen megfordult, mégse bírom megmozdítani a kezem, és hozzá érinteni, még akkor se, amikor türelmetlenebbül nyögi, hogy na.
- A Sárkányherceg arra kér, hogy érjek hozzá? - miért? Mi szükség van erre? Ezt a veszélyes játékot értette az alatt, hogy mulatni akar?
- A Sárkányherceg azt is megparancsolhatja, hogy irtsák ki a népedet, szóval igyekezz - fordul felém szúrós tekintettel, ezért mielőtt még jobban feldühíteném látok munkához, cirógatom le bársony bőréről az ingét.
- Túl nagy megtiszteltetés ez nekem - duruzsolom neki ismét halkan.
Már teljesen kioldtam ruháját, ügyelnem kell arra, hogy ujjaim ne kalandozzanak el puha bőrén.
- Akkor örülj neki - válaszol határozottan - Ott, a fehér köpeny. Azt add rám - még ez is?
Fogam szívva megyek érte, majd simítom vállaira, amint visszatérek hozzá, furcsállom a kéréseit. Olyanok, mintha direkt provokálni akarna velük.
Észrevehette, hogy tetszik nekem, és most így akarja az önuralmam próbára tenni???
* * *
Ezen gondolkodom evés közben is.
Valamint azon, hogy menjek-e haza, a hegyek közé még mielőtt feldühítem a herceget azzal, hogy letámadom.
Bár... Utóbbitól azok a lovagok, akik csak azért bejönnek a konyhába, hogy jelezzék, egy rossz mozdulat, és végem, aztán belém rúgnak párszor, rendesen eltántorítottak.
Elszántan lépek be hercegemhez is, miután engedélyt ad rá, és jelentem ki neki, hogy tőlem indulhatunk repülni. Majd... Amikor átváltozok a hálószobájához tartozó teraszon, és elhelyezkedik a hátamon, pár szárnycsapással emelem mindkettőnk a levegőbe.
Halkan, csendesen. Pedig...
Legszívesebben ujjonganék attól, hogy rajtam ül, és jobban érezhetem testét, mint eddig bármikor. A magasban szárnyalás érzése semmi ehhez az érzéshez képest.
Mégis... Vagyok annyira magamnál, hogy abban a pillanatban, amiben elengedi a nyakam, szelíd hangon megjegyezzem neki, ez nem jó ötlet. A végén még leesne rólam, és a nyakát törné.
***
- Köszönöm a lehetőséget, hercegem - térdelek le előtte, amikor visszaérünk, és újra felveszem emberi külsőm.
Sose tettem még meg ekkora utat segítség nélkül a levegőben, egy kicsit el is fáradtam, de úgy érzem, megérte.
Egész élvezetes volt Syallo herceggel repülni, remélem, ő is meg volt elégedve velem.
Jó lenne legközelebb is így, kettesben szárnyalni vele.
Elém áll, és kecsesen csúsztatja le magáról azt a fehér anyagot, amit még én adtam rá vacsora előtt, hogy feltárulhasson előttem egész teste.
Grr... Ami... Szerintem csak arra szomjazik, hogy hozzáérjek, csókolgassam akár a kanapén, akár az ágyon, mialatt a herceg nyögdécseléssel buzdít a továbbiakra.
- Kívánsz engem, sárkány? - hallom valahonnan nagyon messziről a hangját, egy nagy nyeléssel próbálom összeszedni tudatom, hogy lesütve fejem kitalálhassam azt, mégis mit válaszoljak erre a mosolyogva feltett kérdésre.
Ez egy csapda.
Ha azt mondom neki, hogy nem, vagyis a szemébe hazudok, kivégeztet.
De... Ha azt mondom neki, hogy igen is kivégeztethet arra hivatkozva, hogy szemtelen vagyok.
- Kérdeztem valamit, válaszolj. - parancsolja ellentmondást nem tűrő hangon, amikor már hosszú ideje ugyanúgy csendben, lehajtott fejjel térdelek előtte, viszont egyszerűen nem tudom megfogalmazni még mindig azt, amit felelhetnék neki.
Megfordul az is a fejemben, hogy elfutok a beszéd helyett.
De... Ezt a tervemet határozottan elvetem. Nagyon nagy gyávaság lenne részemről ilyesmit tenni.
Inkább el fogom neki mondani azt, amit őszintén gondolok, aztán majd lesz, ami lesz, vállalom a következményeket.
Ennél jobbat nem tehetek.
- Koyo Yasuko. - sóhajtom - A nevem Koyo Yasuko hercegem. És... - nézek szemeibe - A válaszom igen, kívánom önt. Esedezve könyörgök a bocsánatáért, de félő, hogy ha sokáig részesít abban a kiváltságban, hogy ilyen nyíltan gyönyörködhetek a maga testében, akkor még a vágyaimnak se tudok majd parancsolni.
- Tisztában vagy azzal, hogy az arcátlanságod a néped életébe is kerülhetne, nem csak a tiédbe?! - kérdi hideg hangon, meg se rezdülve bólintok neki.
- Teljes mértékben. - jelentem ki halkan, mielőtt kezeim közé kapva a földről köpenyét felállnék, hogy a finom anyagot a vállaira teríthessem, lágyan végigcirógatva közben két karján. - Sajnálom, de az ő biztonságuk érdekében sem leszek képes befolyásolni azt, amit érzek. - túlságosan is vágyom rá ahhoz...
Érintésem, vagy talán közelségem miatt hangosabban, és mélyebben veszi a levegőt, az arca is pirosabbnak tűnik egy fél pillanatig.
Viszont az is lehet, hogy ezt csak beképzeltem magamnak az érte érzett vágytól.
Amikor távolabb lépek tőle, szigorú vonásokkal húzza magán össze az anyagot, néz el rólam a fal felé, biztosra veszem, azon gondolkozik, hogyan kéne megbüntetnie engem, vagy akár a sárkányok összességét.
Mégse szólalok meg, csak figyelem. Ha most könyörögni kezdenék, talán rosszabb helyzetbe kerülünk.
Egy torokköszörülés után visszanéz felém, szomorúan várom szavait. De amikor megszólalna, annyira hangosan kezdenek el emberei a bebocsájtásáért könyörögve dörömbölni szobája ajtaján, hogy az ajtó felé terelik figyelmét rólam.
Én is meglepetten fordulok a zaj felé, ha így folytatják a rendtagok, az ajtót az azt tartó fallal együtt fogják kitörni.
- Mi történt? - szól ki haragosan Syallo, miközben maga előtt karba fonja a kezeit - Mi az, ami annyira sürgős, hogy vállalva az esetleges halált zavarjátok meg miatta a nyugalmam.
- Hercegem - ordítja az a nyavalyás Drumm, amint pár hatalmas lépéssel besétál, és letérdel Syallo elé - Annak a szemét gyíknak, aki magával van a rokonai felégettek egy teljes falut itt a kastély alatt.
- Lehetetlen. - motyogom magam elé, aztán hangosabban szólok felé:
- Hosszú ideje elsőnek jöttem le a hegyekből. - ez újra csak valami trükkje lesz ezeknek a mocskos szemeteknek. - Nem gyújthatták ők fel azt a falut. Egyáltalán... Tudják a falusiak, miben különbözik a sárkánytűz a közönséges tűztől?!
Persze azért, mert megszólaltam urunk előtt, vagy talán azért, mert olyat mondtam, ami miatt kiderülhet, nem népem tehet arról a tűzről, amiről szó van, az a rohadék Drumm hirtelen ugrik fel, és nyom a falnak úgy, hogy levegőt se kapjak szorításától.
Sajnos páncélja miatt kezeit le se tudom fejteni magamról mancsaimmal.
Aztán... Amikor jobban megszorítja nyakam, ösztönből úgy elrúgom a szemközti falnak, mint ahogy annak rendje, és módja.
Ezt ugyan se ő, se a többi betörő nem hagyná, újból, együttes erővel rontanának rám, ha Syallo nem unná meg macska-egér harcunk:
- Mindenki befejezni. - grr... Letérdelek, ahogy a lovagok is, viszont a szemeim nem bírom róla levenni. Annyira gyönyörű még akkor is, amikor a harag pirosra színezi az orcáit.
- Hercegem. A maga Rendje annyira megtizedelte népünk, hogy félő, a következő támadásukkor írmagunk se marad a földön, pedig mi nem ártottunk senkinek még, aki nem ártott nekünk. Kérlek, magyarázd el nekem, miért van szükség az ok nélküli ostoba mészárlásra. Miért nem élhetünk a többi alattvalódhoz hasonlóan békében, és nyugalomban?
A kérdés meglep. Mi az, hogy nem támadtak meg? Én azt az információt kaptam, hogy a sárkányok békétlen lények, akiket ki kell irtani, hogy ne veszélyeztessék a falvakat.
- Egy szavát se higgye el hercegem ennek a nyomorultnak. Ha nem félne tőlünk úgy, mint ahogy retteg, már leharapta volna a maga fejét - ugrik elém az egyik lovag. Érdekes fordulat: ha nem hazudtak eddig, most miért ilyen fontos egy senkiházi jött-ment pár becsmérlő megnyilvánulása?
- Ha az lett volna a célom, akkor már bántottam volna akkor önt urunk, amikor átjutottam az őrségen. Most se félnék megkísérelni egy támadást. De… Mint már mondtam, csak válaszokat szeretnék a kérdéseimre. Kérem hercegem… Semmi szükség arra, hogy udvariatlanságomra hivatkozva öljön meg, irtsa ki népem is.
- Szóval azt mondod… Ha nem harcol veletek a Rend, akkor a törzsetek békés, és bárki lehet mellettetek?! - mondom ki helyette, amit ő is akar, de nem mer. Egyre jobban érdekelne, hogy ki hazudik és miért.
Ahogy azonban a Lovagok rá támadnak, az is elég egyértelmű. Érzik a vesztüket és tudják: ha bebizonyosodik, hogy eddig hazudtak és feleslegesen irtottak ki népeket a parancsom alá bújva, akkor új lovagok után kell néznem, mert egytől-egyig kivégeztetem mindet!
- Kíváncsivá tettél, úgyhogy a saját szemeimmel akarom látni, igazat mondtál-e - szólalok meg a szép sárkányfiúra nézve. - Bizonyítsd be, békések vagytok.
- Hiszen jelenleg a sárkányok népe fél mindentől, és mindenkitől, annak köszönhetően, hogy állandó támadásnak voltak kitéve az utóbbi évszázadokban. Elnézést kérek az értetlenségemért, de tényleg nem tudom, mégis hogy bizonyíthatnám önnek, nem ártunk senkinek akkor, amikor nem fegyveresekkel törnek a népemre, ha még az ön megjelenésétől is megriadnának, elmenekülnének.
- Arra, hogy oda menjek, ahol tanyáztok semmi szükség - jegyzem meg. Botor dolog lenne részemről. - Te itt vagy. És… Ha hitelesíteni akarod szavaid, akkor úgy döntesz, velem tartasz a palotába.
- Rendben uram… - egyezik bele azonnal. A lovagjaimnak egyre rosszabbul áll a szénája. - Mindent meg fogok tenni azért, hogy bebizonyítsam önnek a sárkányok ártatlanságát.
Mellé is akarok lépni, de egyből megálljt intve emeli fel egyik kis kezét, lovagjai is figyelmeztetőn emelik fel fegyvereik.
- Még nem fejeztem be - szólok rá. - Készülj fel arra, hogy még ha nincs mellettem a rend egy tagja is meg tudom védeni magam az esetleges támadásoktól.
- Nem lesz semmi oka a harcra.
Milyen édes mosoly... belepirulok, de ezt neki nem kell tudni, így azonnal elfordítom a fejem, hogy ne lássa és elindulok a palotába.
Hercegem, ez meggondolatlan döntés volt - lép mellém az egyik lovag merészen. Megállok, mire az egész csapat azonnal megáll mögöttem. Megfordulok és rá pillantok a katonámra. Egy fiatal, új ember lehet, mert nem ismerem.
- Ki vagy te? - kérdezem, mire elhebegi a nevét. - Drumm, add a kardodat - nézek egyik legrégebbi lovagomra.
- Herceg, véres leszel - lép mellém Drumm.
- Add a kardot - nézek rá, mire sóhajt és a kezembe adja. - Térdre - parancsolom a fiúnak. Megteszi, és lehajtja a fejét, mire gondolkodás nélkül, ahogy a mesterem tanította, lemetszem a fejét. A vér összekoszol engem is, és a sárkány is meglepve néz rám. - Mi a baj? - kérdezem tőle.
- Semmi, hercegem - hajol meg kissé. - Csak megleptél.
- Hogy merészeled... - kezdenének bele a lovagok. Azt hiszem, itt a remek alkalom, hogy velük is közöljem a terveimet.
- A sárkány a hálószobámban fog élni - jelentem be, mire mindenki meglepve pislog rám. - Most mit néztek úgy, mint a félkegyelmű idióták? - kérdezek, majdnem mosolyogva. Viccesek ám, amikor ennyire meglepődnek.
- Na, de...
- Tedd szóvá, hogy meggondolatlan vagyok - nézek le a földön vérző hullára.
- Nem akartam ezt tenni, csak nem tudom, hogy mennyire jó ötlet ez, hercegem. Mi lesz, ha ez a féreg megpróbál kárt tenni benned, uram? A birodalomnak hatalmas csapás lenne...
- Nekem meg mulatni van kedvem - emelem fel a fejem. - Sárkány, ma este elviszel repülni - jelentem be, nem kérdezve, parancsolva. Ő persze bólint, majd elindulunk.
* * *
- Itt lesz a helyed - mutatok az ágyam melletti kanapéra.
- Túlságosan nagy megtiszteltetés ez nekem, hercegem - néz rám furcsa tekintettel. Hm... az így csillogó szemeket ezer közül felismerem, és egyébként is játszani van kedvem.
- Ez még semmi - lépek elé, de nem túl közel, majd vigyorba húzódnak ajkaim és rá nézek. - Segíts átöltöznöm - parancsolok rá, és megfordulva,a hajam a vállam felett előre húzva várok, hogy kikösse az inget, hogy levehessem. - Na!
- A Sárkányherceg arra kér, hogy érjek hozzá? - kérdezi, de hallom a hangján, hogy felizgult. Remeg, mély...
- A Sárkányherceg azt is megparancsolhatja, hogy irtsák ki a népedet, szóval igyekezz - villantom rá a tekintetemet.
Felszisszen, de azért teszi, amit akartam. Végigsimít az ingemen, lassan oldva ki a kapcsokat, majd ahogy végzett, lassan lesimogatja rólam az anyagot. Ahogy bőre az enyémhez ér, halkan, inkább csak magamban nyögök fel, neki nem kell tudnia, hogy elég rég érintett bárki is, aki nem nő volt, vagy idős férfi.
- Túl nagy megtiszteltetés ez nekem - hajol picit előre, nem érve hozzám, de így is a fülembe suttogva.
- Akkor örülj neki - morgom, majd a paravánom felé intek. - Ott, a fehér köpeny. Azt add rám - adom parancsba.
Olyan, mint valami öltöztető, pedig... pedig egy mozdulattal ketté tudna roppantani. És talán épp ezért élvezem.
Feszegetem a határait... amennyire csak tudom!
* * *
Én persze ott eszem, ahol mindig, de neki ezt azért nem szabad. Ő a szolgáimmal eszik a konyhában, de szóltam neki: készüljön, ugyanis a repülés minden bizonnyal fárasztó lesz neki! Mindenesetre én nagyon várom, hogy milyen lesz.
Így amikor belép, engedélyt kérve és jelzi, hogy részéről nincs akadálya az indulásnak, megremegek.
De ez kell. Erre szükség van, meg kell ismernem, hogy milyenek ők, hogy neki is teljesíthessem a kérését. Ha igazat beszél, haderőm jelentős részét képezhetik majd a megmaradt, fiatal sárkányok! Az igazi Sárkány Rend... Hm.
Repülés közben akaratlanul is jobban simuilok hozzá, mint akarnék. Csupasz combjaimmal görcsösen ölelem a hatalmas hátat, hiszen nem akarok leesni... sőt, ő sem akar megölni, ahogy látszik. Bizonyára tudja, hogy akkor a lovagok mindent kiirtanak, aminek csak köze van a sárkányok népéhez. És ezt ő sem akarja.
Ahogy a birtok felett repülünk, egyre jobban elfelejtem, hogy mennyire veszélyes ez, és elengedve a nyakát élvezem, ahogy a szél belekap a hajamba. Halkan morogva jelzi, hogy ez nem jó ötlet, így mosolyogva hajolok vissza. Milyen kedves. Még aggódik is a hercege biztonságáért.
Ahogy aztán leszállunk a hálóm teraszánál, próbálom nem mutatni, hogy mennyire lelkes vagyok és milyen izgatott! Utoljára gyerekként éreztem ilyen szabadságot, ilyen... kellemeset.
- Köszönöm a lehetőséget, hercegem - szólal meg, és térdre ereszkedik. Nekem gonosz gondolat fogan meg az agyamban, ahogy nézem a mellkasán szétgombolt inget, és elé lépve egy ügyes mozdulattal simítom le magamról köpenyemet, hogy csak az ágyékomat takaró, pici anyag maradjon a testemen, és csillogó szemekkel nézek reá.
- Kívánsz engem, sárkány? - vigyorgok rá. Imádom ezt játszani a szolgáimmal... gondolom ő is elpirul, és kirohan, majd holnap a színem elé járulva könyörög bocsánatért! Hah, jó móka...
Olyan alkalom, amikor Syallo herceg kimozdult a palotából, nem sokszor adódott mostanában, úgyhogy villámgyors mozdulatokkal lejutva a hegyről kezdek el surranni a fák között, igyekszek az illatát követve rábukkanni, amikor megérzem.
Eddig még mindig visszatért otthonába, mielőtt átjutva őrségén beszélhettem volna vele, de a mai nap más lesz. Másnak kell lennie, ha nem akarom, hogy népem teljesen kihaljon.
Ott is van.
És… Közelsége miatt… Az a finom, csak rá jellemző parfümillat, ami az orromba kúszott kedvenc helyemen most sokkal erősebben kényezteti érzékeim, mialatt figyelem testét, haladását.
Vékony, majdhogynem nőies alakja szemet gyönyörködtető, sötét haja pedig, amibe játszi könnyedséggel kap bele a szél, barna szemei együtt már olyannyira kívánatossá teszi lényét, hogy kedvem lenne mást is kipróbálni vele, a beszélgetés mellett.
Sok más dolgot. Sőt… Tudom, talán szemtelenség, de annyira szépnek tartom… Nagyon szeretném, ha ő lenne az a társ, akit az ég nekem rendelt…
Ha egyik kísérője nem térítene magamhoz azzal édes bódulatomból, hogy megindulva irányomba egy ágra lép, és lőnék ki rugószerűen a takarásból, ahol álltam, rohamoznám meg az őrségét, hogy végre urunk elé járulhassak, még a célomról is megfeledkezve érne utol a vég.
Így azonban mivel a Rend nem számított tényleges előbukkanásomra, csak gyanították, hogy bújik valami a bokrok közt, mielőtt észbe kaphatnának, állok végre urunk elé úgy, mint ahogy azt már sok ideje szerettem volna tenni.
Hamar vissza is alakulok emberré, hogy ne rémisszem meg őt. Nem akarom bántani. Még nem.
- Ne öljétek meg! - inti le talpnyalóit, persze ő is egyből erre, a rohadékok legnagyobb döbbenetemre pont most akartak volna eltenni láb alól - Nem akarom, hogy meghalljon... inkább mondja el előbb, miért volt ilyen merész, hogy keresztezte az utamat - ohh értem. Szóval arra kíváncsi, miért is vagyok itt… Ez jó… Mindenképp meg fogja tudni, hiszen azért jöttem, hogy elmondjam neki.
Ökölbe szorított kezekkel térdelek le előtte, és annak ellenére, hogy hadserege körbevett, a szemkontaktust is végig tartom vele, mialatt belekezdek mondandómba:
- Hercegem. A maga Rendje annyira megtizedelte népünk, hogy félő, a következő támadásukkor írmagunk se marad a földön, pedig mi nem ártottunk senkinek még, aki nem ártott nekünk. Kérlek, magyarázd el nekem, miért van szükség az ok nélküli ostoba mészárlásra. Miért nem élhetünk a többi alattvalódhoz hasonlóan békében, és nyugalomban?
Látom arckifejezéséből azt, hogy szavaim megdöbbentették kicsit, viszont mielőtt válaszolhatna, vagy számon kérhetné embereit, megszólal az a mellette álló rohadék, aki a szemem láttára végzett már nem egy társammal az évek folyamán:
- Egy szavát se higgye el hercegem ennek a nyomorultnak. Ha nem félne tőlünk úgy, mint ahogy retteg, már leharapta volna a maga fejét.
Nem is értem, hogy hogy merészeli ezt mondani. És még a többi is… Helyeslik a szavait, próbálnak megszégyeníteni Syallo herceg előtt.
Minden önuralmamra szükségem van ahhoz, hogy megőrizzem higgadtságom, mialatt újból a herceg tekintetébe nézve vágok vissza:
- Ha az lett volna a célom, akkor már bántottam volna akkor önt urunk, amikor átjutottam az őrségen. Most se félnék megkísérelni egy támadást. De… Mint már mondtam, csak válaszokat szeretnék a kérdéseimre.
- Kérem hercegem… - teszem hozzá kis hezitálás után. Semmi szükség arra, hogy udvariatlanságomra hivatkozva öljön meg, irtsa ki népem is.
- Szóval azt mondod… - szólal meg hosszú óráknak tűnő percek múlva uralkodónk fia - Ha nem harcol veletek a Rend, akkor a törzsetek békés, és bárki lehet mellettetek?! - pontosan erről szónokoltam neki, határozottan biccentek felé, mielőtt azt válaszolnám neki, hogy így van.
- Hazudsz nyomorult! - kapom erre az ütést gyomorszájamba valamelyik körülöttem állótól.
Irtóra fájósat, hiszen ezek a katonák tudják, hova kell ütniük ahhoz, hogy megkínozzák ellenfelük, fel is szisszenek kicsit, mielőtt újra komoly tekintettel, és hanggal jelentem ki a sárkányhercegnek, hogy nem akarom csőbe húzni.
- Kíváncsivá tettél, úgyhogy a saját szemeimmel akarom látni, igazat mondtál-e. - néz bátran, uralkodóhoz méltón a szemeimbe a herceg, miután azt parancsolja kíséretének, hogy fejezzék be a helyette ítélkezést, mert megnézhetik magunk, ha még egyszer beleszólnak a vallatásomba. - Bizonyítsd be, békések vagytok. - he??? Nem értem mire céloz, kicsit zavarodottan kérdezek rá arra, mivel is kéne ezt megtennem.
- Hiszen jelenleg a sárkányok népe fél mindentől, és mindenkitől, annak köszönhetően, hogy állandó támadásnak voltak kitéve az utóbbi évszázadokban. Elnézést kérek az értetlenségemért, de tényleg nem tudom, mégis hogy bizonyíthatnám önnek, nem ártunk senkinek akkor, amikor nem fegyveresekkel törnek a népemre, ha még az ön megjelenésétől is megriadnának, elmenekülnének.
- Arra, hogy oda menjek, ahol tanyáztok semmi szükség - szólal meg ismét nyugodtan. - Te itt vagy. És… Ha hitelesíteni akarod szavaid, akkor úgy döntesz, velem tartasz a palotába.
- Rendben uram… - hajtok előtte fejet, mielőtt felállnék. - Mindent meg fogok tenni azért, hogy bebizonyítsam önnek a sárkányok ártatlanságát.
Mellé is akarok lépni, de egyből megálljt intve emeli fel egyik kis kezét, lovagjai is figyelmeztetőn emelik fel fegyvereik.
- Még nem fejeztem be. - jelenti ki. - Készülj fel arra, hogy még ha nincs mellettem a rend egy tagja is meg tudom védeni magam az esetleges támadásoktól. - hehh…
- Nem lesz semmi oka a harcra. - mosolyodom el.
Megdöbbentő, hogy úgy láttam, mosolyomtól elpirult, viszont nem győződhetek meg arról, a szemem csalt-e meg, mert hátat fordít, és elindul azzal, hogy kövessem, engedelmeskednem kell parancsának.
- Apám, megint idióta dolgokat beszélsz - morranok rá az üregre. Minél betegebb, annál nagyobb ökörségeket tud mondani.
- De úgyis meghalok... vess véget az életemnek te - néz rám kába tekintettel. Megint túl sok főzetet itattak meg vele.
- Majd ha akarok, bejövök, elvágom a torkod és megiszom a véred - sziszegem idegesen, majd felállok az ágya mellől és kirohanok. Az ajtóban álló szolga olyan ritmusban lép el előlem, hogy a falnak esik, pedig hozzá sem érek, és elejti a tálcát, amin apám ebédje volt.
- Ilyen szánalmas szolgák nyalják ki apám seggét? - ordítom, mire meg is jelenik az egyik lovagom.
- Hercegem... - lép mellém. - Mi történt?
- Ez az idióta arra sem képes, hogy apám ebédjét bevigye neki. Száz botütést neki, és keress egy szolgálni is képes szolgálót ebben a putriban - nézek rá, majd ellépek mellette. Még hallom, ahogy a szolga könyörög, de kit érdekel?! Engem biztosan nem.
Ha már úgyis retteg tőlem mindenki a birodalomban, legalább okuk legyen rá.
* * *
- Sárkányherceg - hajol meg előttem az egyik szomszédos birodalom feje.
- Mit akarsz? - kérdezem, a tőlem telhető legtöbb tisztelettel.
- Az országom éhezik. Kérlek, szánj meg minket.
Az agyamban elpattan valami, annyira ideges leszek hirtelen.
Ez a férfit itt előttem számos ágyast tart, az én birodalmamból is vett nőket. És az után, hogy a népe vagyonát arra pazarolja, hogy minél változatosabb éjszakái legyenek, van bőr a képén elém állni, és kuncsorogni...
- Te aljas féreg - sziszegem, és csak megmozdítom a kezem, a Rend három lovagja már a férfi körül áll. - A katonáim figyelni fognak téged. Amint visszatérsz, elengeded a nőket, akiket ágyasokként tartasz. Ha ezt megteszed, és nem pazarolsz több pénzt az éjszakáidra, hanem keresel egy nőt, akit szerethetsz életed végéig, akkor szóba állok veled legközelebb is. De ha nem, akkor nem jutsz ki élve, ha még egyszer a lábam akarod csókolgatni - nézek le rá apám trónjáról.
Miután kiment... mit ment, rohant... a lovagok mellém lépnek, és az egyik, aki a legközelebb áll hozzám, a lábam elé térdel. A nevüket nem tudom. Nincs szükségük nevekre, nem a szeretőim, csak a harcosaim.
- Hercegem... ki kellene menned a levegőre. A hegyoldalban csodás a kilátás a környékre - mondja halkan.
- Mirefel osztogatsz tanácsot nekem? - kérdezem felvont szemöldökkel.
- Hatalmas düh feszül benned az apádnál tett látogatás óta. Sejtem, hogy megint arra kért: legyél te a gyilkosa, de uram, nem hagyhatom, hogy beleőrülj ebbe még azelőtt, hogy igazán koronát hordhatnál. - Elmosolyodok. Aggódik értem, tudom, ahogy az összes lovagom. Szeretnek és félnek engem, az életüket is adnák az enyémért.
- Igazad lehet - sóhajtok fel. - De nem a hegyoldalba akarok menni, hanem a tengerhez - suttogom, és fel is állok. Azonnal körülöttem van az összes, közelben levő lovag, és ahogy indulok, ők követnek. Nem közvetlenül, hogy ne zavarjanak, csak úgy... vannak mögöttem, hogy ha az életemre akarnak törni, ne tudjanak.
A saját magam által felfedezett ösvényen haladok végig, egészen a partra. Élvezem, ahogy a friss, hűs szellő a hajamba kap, ahogy a tenger illata az orromba kúszik és ahogy a látvány simogatja tekintetemet.
Imádom a tengert... ennél jobban már csak a hegyeket... a völgyeket és az erdőket, de az egyelőre még veszélyes, hiszen a legutóbbi információim szerint sárkányok tanyáznak a közelben. Nem akarom bántani őket... de fogom.
Szükségem van a hegyek, a sziklák látványára... a veszélyre, amit érzek, mikor egy szikla peremén állok.
Aztán minden olyan gyorsan történik...
Mögöttem katonáim üvöltenek, előttem pedig hirtelen egy sárkány terem, lassan alakulva emberi formába.
Ijedten lépnék hátrébb a haragja elöl, de ahogy belenézek a szemeibe... azok a gyönyörű, éjszín szemek...
- Ne öljétek meg! - ordítom a lovagoknak, akik már döfnék is keresztül. - Nem akarom, hogy meghalljon... inkább mondja el előbb, miért volt ilyen merész, hogy keresztezte az utamat - nézek az idegenre.
Milyen férfias... mennyire erős...
Az utcán sétálok. Kora reggel van. Olyan kora, hogy rajtam kívül még senki más nincs kint. Vagy van, csak én nem tudok róla. Ebben az esetben viszont zavarba jönnék, úgyhogy ebbe inkább ne gondoljunk bele. Egy kis park előtt megyek el. Tele van virágokkal és fákkal. Leülök az egyik padra, és onnan nézelődök tovább. Egész kellemes itt. Amíg senki sem jön.
- Suzu-chaaaaaan - bújik elő a táskámból az egyik poinge-om, Mira.
- Mi az, Mira-san? - mosolygom rá, mire ő az ölembe fészkelődik.
- Úgy érzem, mintha valaki figyelne. - Ijedten kapom fel a fejem, és körülnézek a parkban. Sehol senkit nem látok. De a gyanúm ettől még nem múlik el.
- Biztos? - nézek le az ölemben fekvő narancssárga ponige-ra, aki buzgón bólogat.
- Biztos! - Felállok a padról, és Mirát a kezembe kapva gyors léptekkel elindulok. Most már én is biztosan érzem, hogy valaki itt van. Egyre gyorsabban megyek, végül futni kezdek. Az lesz csak pech, ha elesek, mivel nem csak a belső, de külső sérülésekre is elég érzékeny vagyok. Már majdnem beérek a biztonságot nyújtó árnyékba, mikor egy nagy, kék szempár villan fel előttem. Sikítva lépek hátrébb, karjaimban Mirát szorongatva, aki ugyanúgy remeg, ahogy én is. Ám ahogy meglátjuk, ki is a szikrázó íriszek tulajdonosa, megnyugszunk.
- Ez csak egy pongie - sóhajtom fel megkönnyebbülten.
- Egy nagyon furcsa testvér - helyesel Mira a kezembe, majd visszabújik a tatyómba, a biztonságot nyújtó sötétségbe. A fejemet csóválva nézek utána, majd lehajolok az újonnan érkezett lényhez, és mosolyogva beszélni kezdek hozzá:
- Szia! Te most érkeztél ide? Mi a neved? - kicsit várok, de nem válaszol. - Megijedtél valamitől? Vagy nincs otthonod? - továbbra is csak hallgat. Elgondolkodva meredek rá, végül felcsillan a szemem, és a zsebemből pár szem cukrot veszek elő. - Éhes vagy? - A kékszemű erre felkapja a fejét, és hihetetlen gyorsasággal veti rá magát az édességekre.
Nevetve állok fel a kezemben habzsoló poinge-al, majd így, hogy már közelebb van hozzám, figyelmesen végigpásztázom a szemeimmel. Gyönyörű, fénylő fekete testén szabályosan sötétkék csíkok húzódnak, kék szemei meg természetellenesen világosak. Ilyen pongie-ot még soha életemben nem láttam. Egyedi faj lehet.
- Tudsz beszélni? - emelem az arcom elé, mikor már megette a cukrokat. Csak néz rám azokkal a nagy kék szemeivel, és valahogy már nem is érdekel, tud-e. - Hazajössz velem? - a vállamra mászik, tehát a válasz igen. Szélesen mosolyogva indulok el az otthonom irányába. Hihetetlenül aranyos ez a pongie. Már most megszerettem!
~ ♥ ~
Hazaérve a táskámat az ágyra rakom, majd mellé az új pongie-ot, akit időközben Yaminak neveztem el. Kitessékelem hozzá Mirát, hogy játszanak, amíg én elmegyek fürdeni. Mindig fürdeni kell mennem, miután kint voltam az utcán. Ez amolyan megszokott dolog, hogy ne kapjak el semmilyen betegséget. A kád pillanatok alatt megtelik. Néhány fertőtlenítőt és speciális fürdősót még belekeverek, aztán elmerülök a habokban. Csukott szemmel fekszem a kádban, fejemet a vízben tartva, úgy, hogy csak az arcom legyen a felszínen. Fehér hajam lágyan omlik a vállaim köré, mint egy bozót jeges fű, amire épp most áradt ki egy nagyobb patak.
Gondolataimba elmélyedve fekszem a kádba, mikor egy visításra leszek figyelmes. Azonnal felülök a kádban, és fülelek. Nem emberi sikítás volt, ebben biztos vagyok. Sokkal inkább… ismét felhangzik a vérfagyasztó sikoly. Most már biztos vagyok benne, hogy Mira adta ki!
Villámgyorsan kiszállok a vízből, és egy törölközőt magam köré csavarva, csurom vizes hajjal rontok ki a fürdőszobából. De attól, amit kint látok, kis híján én is elsikoltom magam.
Mira a sarokba kuporodva remeg, előtte pedig egy fehér bőrű, fekete hajú fiú áll, és őt vizslatja. Yami sehol. Megdermedve nézem a fiút. Egy hang sem jön ki a torkomon.
Ekkor a srác elindul Mira felé, aki erre százfelé szaladna, de nem tud, mivel a fal akadályozza. Erre már megjön a bátorságom. A pongie-omat nem rémítheti halálra senki!
- Hagy őt békén! - kiáltok oda a fiúnak, és még magam is meglepődöm azon, mennyire határozott és éles volt a hangom. A fekete hajú erre hátrapillant rám, és elfordul Mirától. Most felém indul meg. Hátrálni kezdek, de mielőtt még messzebb juthatnák, ő mögöttem terem, és befogja a számat. Kétségbeesetten kapálózom, mikor hirtelen maga felé fordít, és a látványtól ismételten ledermedek. Ezek a szemek…
Yami…
Szerkesztve Ereni-chan által @ 2010. 07. 11. 11:23:02
