Zajt hallok magam mögül.

- Ki van ott?!

- Csak én vagyok. - hallom Suke hangját. Ide jön és eloldoz. A telefonhoz nyúl és tárcsáz valakit. Az a férfi jön be, aki a fogva tartóm.

- Nyavajás kis kölyök! - vesz elõ egy fegyvert és rám szgezi. - Szóval segítséget kértél?! - mikor lõne elém ugrik Suke.

- Nem bánthatja Hidekit! - mondja.

" Neeeeee. Ez nem történhet meg mégegyszer. Nem. Nem és nem. Csinálj valamit Hideki. Nem tudok semmit csinálni. Mit csináljak? Nem akarom õt is elvesztni. Azt már nem élném túl. De nem tudok semmit tenni. Lemerevedtem. " - mondom magamban és egy simogatásra térek magamhoz.

- Már nincs semmi baj. Hideki.... - hirtelen csókolom meg, felismerve, hogy majdnem elvesztettem.

- Megértem ha már nem szeretsz. Megértem ha már nem akarsz velem lenni, mert ilyen veszélyes. - mondom a csók után.

- Teszek rá. Csak veled legyek. De menjünk, mert már biztosan aggódnak a szüleid. - ad egy puszit homlokomra.

A motoron mögém ül. Mikor haza érünk a szüleim, már nagyon aggódtak értem és Sukeért.

- Hideki, fiam! - jön oda és ölel meg mindkettönket. - És Suke, mi történt veled!? - anya bekötözi Suke sebét. Majd visszajön hozzám.

- Gyere Hideki, zuhanyozz le..... Jót fog tenni az idegeidnek....- karol belém és felhúz a fürdõbe. Felérve adok neki egy pólot. Én a fürdö kádba találok menedéket. Suke is követ. Együtt ülünk be a kádba.

- Bocsáss meg Suke. Bocsáss meg... - mondom és sírva ölelem át.

- Mit bocsássak meg? Hogy szerencsére nem lett bajod? - mondja kedvesem és cirógatni kezdi a fejem tetejét.

- Ezt az egészet. Nem akartalak bajba keverni. Én csak a fejemet akartam kiszellõztetni. - mondom, mire az újját a számra rakja, ezzel intve csendre. Több szó nem esett a kádba. Bemegyünk a szobámba. Én felveszek egy alsó nadrág - melegítõ alsó kombinációt, míg szerelmem, a póló alsó nadrág mellett dönt. Végig dölök az ágyon. Suke a szobában kezd el körül nézni. Hangfalamnál állapodik meg. Benyomja és kedvenc zeném szólal meg. El akarja nyomni, de rászólok.

- Kérlek hagyd. - bólint és mellém fekszik. Rádõl mellkasomra és úgy hallgatja. - Tudod ez volt a húgom kedvenc, dala. Én is szeretem. - mondom és feléfordulva átölelem derekát. Magamhoz szorítom. - Szeretlek. Mindennél jobban. - mondom és elnyom az álom. Mikor felébredek a zene már nem szól és be vagyunk takarva. Felkelek és a fürdöbe megyek. Belenézek a tükörbe.

" Nem szivesen látnál így húgocskám. De mért nem tudtam semmit tenni? " - kérdem magamtól és beleöklözök a tükörbe. A szilánkok felsértették a kézfejemt. Becsukom szemem és az arcomhoz emelem kezemet és rárakom.  Vér folyik végig a kezemen. Ekkor ront be Suke.

- Mi volt ez az üvöltözés? - kérdi ilyedten felülve.

- Semmi csak este nem mentünk el az estélyükre. De nem érdekel. Én veled akartam lenni és veled is voltam.

- De Hideki..... Miattam ne vessz össze a szüleiddel. - megölel. Neko farkunk összefonódik. Folyamatosan dörömbölnek az ajtón. Hirtelen feláll és felveszi nadrágját.

- Kinyitom. - szólal meg hirtelen.

- Ne nyisd ki. - mondom és elkapom a kezét.

- De... Ha nem békülsz ki velük, akkor el megyek. Nem vagyok hajlandó végignézni azt, ahogyan összeveszel a szüleiddel!! - mondja hangosan és a dörömbölés abba marad.. 

 Kinyitja az ajtót és ott áll apa könnyes szemmel.

- Sajnálom. - mondja. - Kis kölyöknek neveztelek, pedig te nem is bántottál meg minket.

- Semmi gond.... Megértem. - majd magunkra hagy.

- Hideki, nézd......

- Apa. Mi a gond velem? Mért nem vagyok elég jó? Talán nem tanultam elég keményen?

- Nem.

- Akkor mi? Hogy Hanata halt meg és nem én? - kérdem, mire egy pofon a válasz.

- Hogy mersz így beszélni a húgodról? - kérdi. - Érted áldozta fel az életét. Hogy te élj. - mondja és kiszáguld a szobából. Én kimegyek, Suke pedig be. Anya állít meg.

- Mivel bántottad meg?

- Semmivel. Különben is, semmi közöd hozzá. Elmúltam már 18.

- Az a fiú el akar menni. Azt mondta nekem, hogy elmegy, csak hagyak idõt elbúcsúzni tõled. - mondja anya. Én befutok a szobába és átölelem. 

- Ne menj el! Kibékülök velük, csak ne hagyj itt..!! - mondom, mire megfordul.

- Megigéred?

- Meg. - mondom és meg akarom csókolni, de nem hagyja. Kibontakozik ölelésembõl és az ablakhoz lép.

- Ennyire megbántottalak? - kérdem. - Suke. Én szeretlek és nem akarlak elveszteni téged is. Azt már nem bírnám ki. - mondom, mire kérdõn néz rám.

- Engem is? - kérdi.

- Azt hiszem eljött az igazság pillanata. El kell mondanom valamit, amit még az elején el kellett volna. - mondom és leülök az ágyra. Rágyújtok. - Tudod nekem volt egy húgom. Nekem kellet volna rá figyelnem, de nem tettem meg. Miattam halt meg. - az egyik kezem az arcomra rakom és szemeim összeszorítom.

- Mi történt? - hallom hangját. Beleszívok a cigibe és elnyomom.

- 5 éve, a húgommal mentünk zeneórára és megtámadtak minket. Amikor vittek volna a kocsihoz, elvettem az egyiknek a fegyverét és lelõttem vele mind a kettõt. De a másiknak a fegyvere még meg volt, õ felém célzott, de Hanata elém állt. Gondolkodás nélkül eresztettem bele még 3 golyót. Az utolsó mondata az volt, hogy legyek boldog és találjam meg azt, akit igázan tudok szeretni. - mondom és várok egy kicsit. Nem szól semmit.

" Gondoltam. Megtudta az igazat és már nem is szeret. " - mondom magamba és elindulok ki az udvarra. A garázsba bemegyek és motoromra felpattanva, úgy félmesztelenül elhajtok a ház elõl. Egyenesen a tengerpartra megyek, ahol most nincs senki. Egy jó darabig sétálok, hogy kitisztuljon a fejem. Mikor mennék vissza a motorhoz, hogy haza hajtsak, minden elsötétül. Egy székhez kötözve ébredek fel. Egy számomra ismeretlen hangot hallok.

- Nocsak. Felébredt a kis Hideki?

- Mit akarsz? - kérdem.

- Szerinted? Pénzt. Ahogy megkapom, amit akarok, megöllek. Akkor lássuk a medvét. - mondja és látom, hogy a telefonomba túrkál. Majd füléhez emeli. - Na heló. A fiacskád itt van nálam...... 21 milliárdot akarok és elngedem.

- Ne hallgass rá, apa. Ahogy megkapja..... - nem tudom befejezni, mert beleöklöz a gyomromba.

- Rendben van. Lássa milyen jó szivû vagyok, odaadom, had mondjon valamit neki. - mondja és a fülemhez rakja a telefont.

- Jól vagy kisfiam? Ígérem meg lesz a pénz, csak tarts ki.

- Apa ne. Ha odaadod neki a pénzt, megöl.

- Bizonyám. Mi? Nem igaz. - mondja és elkapja a telefont. - Ha azt akarod, hogy élve elengedjem, akkor holnapra szedj össze 21 milliárdot. Majd még jelentkezem. - mondja és lerakja a telefont.

Odajön hozzám, én megölelem. Elborul az agyam és a földre nyomom. Erõsen szorítom, pedig tudom, hogy nem kellene. Valamit mond, de nem hallom mit. Erõsen csókolom meg. Belenyõg a csókba. Apám érintésére térek magamhoz. Elengeden és elmegyek apám után.

- Mit csinálsz fiam? - kérdi hangjában teljes szigorral.

- Nem tudom. Már semit nem tudok. Nekem kellett volna meghalnom, nem neki.

- Miket beszélsz? - kérdi és nekinyom a falnak. - Ez a fiú szeret. És mi is szerertünk. - mondja, de nem nézek a szemébe. - Nézz a szemembe. - mondja, majd már szinte ordít. - Nézz a szemembe. - ekkor végre erõt veszek magamon és szemébe nézek. - Mért mondod ezt? - kérdezte, most már lágyabban.

- Mert ez az igazság. Nem Hanatanak kellett volna meghalnia, hanem nekem. - mondom szinte ordítva. Lelököm magamról apámat és a szobám felé veszem az irányt.

- Rendben, de elvárom, hogy megjelenjetek a bálon. - nem felelek, hanem kimegyek a kertbe oda, ahol régen Hanaval játszottunk. Eltötök ott egy kis idõt, majd felmegyek a szobámba. Suke már ott vár az ajtó elõtt. Bemegyünk. Õ az ágyra fekszik, én kinézek az ablakon. Majd rádölök.

- Bocsáss meg.

- Semmi baj.- mondja, és megcsókol. Hátamra fektet.

- Mit csinálsz?- kérdezem, pedig tudom a választ.

- Csak megtartom az igéretetem. - hallom és leveszi a felsõmet. Csókjaival halmoz el. 

" Nem bírom tovább. Kell nekem. " - mondom magamban és most én kerülök felülre. Leveszem felsõ részét és csókokkal halmozom el. Lassan benyúlok nadrágjába. Halkan nyõg fel. Lassan kezdem el simogatni férfiasságát. Oldalra fektetem és hátulról kezdem el tovább ingerelni. Õ is hátra nyúl és elkezdi simogatni férfiasságom. Ellököm kezét és leveszem nadrágom. Nyakát veszem célba. Csókokkal halmozom el. Majd megint hátára fordítom és föléhajolok. Megcsókolom, majd így szólok.

- Biztos akarod? Még le tudok állni, ha nem akarod. - válasz helyett csak megcsókol. Felbátorodva, belehatolok egy újjammal. Felnyõg. Egy picit leállok, majd folytatom. Számmal folyamatosan a nyakát csókolom. Mikor úgy érzem, mégegy újjamat hozzá rakom és két újjal tágítom. Egyre hangosabban nyõg. Mikor érzem, hogy elég tág, kihúzom ujjaimat és lába közé térdelek. Elhelyezkedve, bejáratához illesztem merevedésem hegyét. Ráhajolok és nyakába harapva, hatolok belé. Elengedem nyakát és száját veszem birtokba. Lökök egyet és felnyõg. Kezét nyakam köré fonja és úgy csókol meg. Elkezdek lassan mozogni. Egyre hangosabban nyõgdécsel. Picit gyorsítok a tempon. Kezemmel ráfogok férfiasságára és ingerlem.

Szenvedélyes csókok......

Forró ölelések......

Kéjes nyõgések......

Mikor mindkettõnknek már csak kicsi kell a csúcsig, felhajolok egy csókra. Mégegyet lökök és felnyõgve élvezek belé. Párat még simítok férfiasságán és õ is elmegy. Rádölök és mindketten lihegünk. Hirtelen álmosság tör rám. Még magunkra húzom a takarót és magamhoz ölelem szerelmemet. Elnyom az álom. Reggel dörömbölésre ébredek.

- Hideki Hayano. - hallom apám hangját. - Te hálátlan kölyök. Nyitod ki az ajtót. - mondja. Felkelek és nadrágomat - alsómmal együtt - felhúzom. Úgy nyitok ajtót.

- Neked is jó reggelt, apa. - mondom és kilépek az ajtón. Még rápillantok Sukéra és látom, hogy alszik. Becsukom az ajtót és lemegyek a konyhába.

- Figyelsz te rám? - kérdi követve. Egy kávét rakok fel.

- Igen. Mit akarsz? Hogy nem mentem el a puccos kis estélyedre? - kérdezem pofátlanul.

- Igen, az a bajom. Inkább egy ilyen kis kölyökkel hemperegsz, mint sem, hogy eljönnél az estélyre. Anyád is kiborult.

- Nem érdekel. Ne haragudjatok. Nem mentem el és kész. - mondom, miközben cukrot és tejet - amibõl egy egész dobozzal - rakok egy tálcára.

- Ne haragudjak? Még hogy ne haragudjak? Ez egy nagyon fontos estély volt.

- Nem érdekel. Leszarom. - mondom és rágyújtok. Miután lefött a kávé, két pohárral rakok a tálcára. Kikapja számból a cigit és ledobja a földre.

- Nem dohányzol, miközben hozzád beszélek. - mondja és elindulok a szobám felé. Egészen az ajtómig követ. Az orra elõtt vágom be. Lerakom az asztalra a tálcát és visszamegyek az ajtóhoz és bezárom. Tovább dörömböl.

 Megnyugodva teszi le pár perc múlva a párnát. Hozzám simul.

" Istenem! Annyira édes." - gondolom magamba. " Hogy fogom neki elmondani, hogy mi történt a húgommal? Nem tudom, de elõbb utóbb meg kell, hogy tudja. " 

- Bocsáss meg.... - mondja.

- Hmmm... Ne kérj bocsánatot. Ez természetes, hogy megijedtél.- adok egy csókot homlokára. Kimegyek a konyhába és egy sör - na meg persze Suke kíséretében - ülök le az asztalhoz. Az egész napot szinte végig beszélgetjük. Este sajnos haza kell mennie. Miután elmegy, egy váratlan vendég érkezik.

-Szia Nick. Gyere be. Nem baj, ha rágyújtok? - kérdem.

- Nem, hisz a te lakásod.

- Mért jöttél?

- Csak dumálni akartam. - szinte az egész estét végig beszéltük, hisz rég nem dumáltunk.

Másnap reggel megyek Sukehoz, felvenni.

- Szia!- ad egy puszit.
 - Na összepakoltál már? Nem kell sok cucc, mert otthon még vannak az én ruháimból, de azért, hogy ne érezd kelemetlenül magad hozhatsz pár ruhát.- mondom mosolyogva.

- Igen már összepakoltam azokat a dolgokat amik kellenek, de nem viszek semmi felesleges dolgot... Csak a helyet foglalná.- õ is elmosolyodik. - Hideki..

- Igen? Mondd csak..

- Vihetném Kyosukét is?

- Az...?- kérdem meglepetten, mire a szavamba vág.

- A cicám..- elneveti magát.

- Ja, persze! Én is viszem az enyémet.. Ki tudja mit csinálna itthon egyedül!? Legalább együtt lesznek.- mondom és elveszem a táskáját. A kocsihoz érve, berakom a táskáját a csomagtartóba. Õ pedig a cicáját rakja be a hátsó ülésre. Beülünk és elindulunk. Rövid idõ alatt érünk oda. Kiszállunk a kocsiból. A két cicát elengedem, had menjenek. Ai tudja hol van a kis kuckója, biztos oda viszi megmutatni a másiknak. Mi kézen fogva megyünk be a házba. Anyám már ott vár minket az ajtóban.

- Szia, kicsim. - nyom arcomra egy puszit. - Úgy örülök. Régen voltál itt. Mi újság veled? Jól vagy? Õ a párod? Helyes.....

- Anya! Nyugi. - mondom és átölelem. - Sokat tudsz beszélni.

- Kicsit izgatott vagyok.

- Nyugodj meg. Nem tesz jót az idegeidnek, ha ennyire izgulsz. Nyugi nem lesz baj. Amúgy, had mutassam be páromat, Suke Ai. - mondom.

- Jó napot. - nyújtja a kezét, de anyám - mint mindig - megöleli.

- Szia. Tegezz nyugodtan. Ha a fiúnknak a családja vagy, akkor nekünk is.

- Hideki. Fiam. Örülök, hogy itt vagy. - jön le apám a lépcsõn és megölel. - Gondolom õ itt a...... - mondja és megáll.

- Jó napot. Suke Ai vagyok, a fia barátja. - mutatkozik be és ismét kezet nyújt. De apám is inkább az ölelést válsztja.

- Gyertek a nappaliba. Ott kényelmesebben tudunk beszélgetni. - mondja anya és apával együtt bemennek a nappaliba.

- Szerinted kedvelnek? - kérdezi Suke suttogva.

- Igen. Ez biztos. - mondom és megcsókolom. A falhoz nyomom és a póloja alá nyúlok.

- Neee! Majd este. Ne most. - mondja nevetve.

- Megígéred? - kérdem gyerekesen.

- Igen meg. - mondja és egy utólso csókot adok neki, mire apám hangját lehet hallani.

- Fiam, majd este ráértek a lepedõt összegyûrni. De most gyertek be. Beszédünk van veletek. - Suke teljesen vörös lesz. Én csak mosolygok, mire õ oldalba bök.

- Apa, ne légy ennyire szó kimondó. Néha tartsd meg a véleményed. - mondom és bemegyünk. Leülünk velük szemben és a házvezetõnõ már hozza is a teát. - Mirõl szeretnétek velünk beszélni? - kérdem és belekortyolva a teába magamhoz húzom Suket.

- Tudod, fiam....... anyád beteg.

- Meg fog gyógyulni.

- Nem, nem fogok. - mondja mire megáll a kezem. - Tudod, nem rég derült ki, hogy halálos beteg vagyok. - mondja halkan. A kezembõl kiesik a pohár. Felállok és a hajamba túrok. Az ablakhoz lépek. A szemeimbõl elindulnak a könnyek. Anya odajön és átölel. Nem ölelek vissza.

- Most magatokra hagyunk titeket. - mondja apa. Ahogy kimennek, térdre esek és sírok. Szinte már zokogok.

Lassan és érzikien csúsztatom pólója alá kezem. A csókot megszakítva a szemembe néz.

- El sem hiszem, hogy most veled lehetek. Hogy most végre elnyertem szerelmedet.- suttogja fülembe.

- Egy ilyen angyalt, hogy nem lehet szeretni? Elsõ pillantásoddal az ujjad köré csavartál.- mondom és rabul ejtem puha ajkait. Belenyõg a csókba. Egyik kezével simít végi arcomon. Halkan elkezd dorombolni. Kicsit belenyomom az ágyba és mellkasáig felhúzom a pólót. Eleresztem ajkait, melléfekszem és simogatom, kényesztetem. Hirtelen fektet hátamra, megcsókolva. Mellkasomat kezdi el simogatni pólom alá nyúlva. Leveszi pólómat. Szenvedélyesen csókolozunk. Beleharap a számba. Csörög a telefon. mégegy utolso csók és felállok. 

- Igen, tessék.... Szia, anya.... Igen jól vagyok. Remélem ti is..... Az remek.... Engem is meghívtok?...... Oké, de be kell mutatnom valakit. Szeretném, ha kedvesen fogadnátok..... Igen, szeretem õt..... Igen, lehet, hogy õ az igazi..... Anya. Anya. Nyugi. Majd megismered. Addig is várnotok kell. Meg szabit kell kérnem a munkahelyemen is..... Oké, akkor holnap..... Szia. - lerakom a telefont és mély levegõt veszek.

" Annyira sokat tud beszélni. " - könyvelem el magamban és újra a telefonhoz nyúlok.

- Szia, fõnök. Igen, én vagyok az Hideki. 5 nap szabit szeretnék kérni..... Nos.... Holnaptól. A szüleimhez megyek látógatóba.... Rendben, köszönöm. Akkor, 6 nap múlva megyek. Szia és mégegyszer köszönöm. - lerakom és visszamegyek a szobámba.

- Van egy jó hírem. - mondom mosolyogva. Neko farkam ide-oda ficánkol.

- És mi az? - kérdi arcán gyermekded kiváncsisággal és felül. Melléülve, megcsókolom és eldölünk az ágyon. - Héééééé. Mi az a jó hír?

- A szüleim meghívtak magukhoz egy kis összejövetelre és szeretnék, ha velem jönnél. Szeretnének megismerni téged.

- Biztos, hogy jó ötlet ez? Hisz én is fiú vagyok.....

- Ne aggódj a szüleim tudják, hogy nem a lányokhoz vonzódom. Elfogadják. - mondom és ismét megcsókolom.

" Nem bírok magammal. Kell nekem. Õ csakis az enyém lehet. " - mondom magamba és leveszem róla póloját és nadrágjához nyúlok. Lassan kezdem kicsatolni, de a csókot nem szakítom meg. Ilyedten nyúl a kezem után.

- Várj! - szól rám.

- Már nem akarod? - kérdem szomorúan.

- De..... De.... csak félek.

- Mitõl? - kérdem és megsímitom homlokát.

- Nekem..... Nekem ez lesz az elsõ. - ahogy kimondja egy párnát szorít az arcára. Próbálom levenni róla, de nem engedi. Így hát feladva, nyakába csókolok, mellé fekszem és átölelem.