Nem tudom meddig alhattam, de reggel… vagyis dél felé, a telefonom ébreszt, éles vijjogással. ( Közben vett egy másikat. ) Felveszem és álmosan szólok bele.

- Igen, tessék. Szia apa. 
- Kicsim… Anyád… Anyád meghalt. – hallom apám hangját.
- Ez most csak vicc ugye?
- Nem, de bár az lenne. – mondja. Még pár szót beszélünk. Többek közt bocsánatot kér és én meg is bocsájtok neki, bár nem tudom, hogy miért.

Egy darabig sírok, de rájövök, hogy nem bírom tovább egyedül. Már az sem érdekel, ha így lát. De a karjaimban akarom tudni. Elindulok Sukéhoz. Nem sok idõ kell, és ott vagyok. Fõleg, ha úgy megyek, mint a félõrült. Bekopogok. Mikor ajtót nyit már sírva dõlök a karjaiba.

- Hideki, mi a baj? Tegnap miért mentél el? – kérdezi, de nincs erõm válaszolni. Lassan bevezet és leültet a kanapéra. Mellém ül és átölel. Egy ideig nem kérdez semmit. Erre volt most szükségem, hogy õ öleljen. Hogy õt tarthassam a kezeim között.

Mikor csillapodik a sírásom, picit eltol magától és a szemembe néz.

- Hideki…
- Egyedül akartam lenni, hogy átgondoljak pár dolgot. De ma reggel, vagyis dél körül felhívott apám, hogy anya meghalt és bocsánatot kért tõlem, mire én megbocsájtottam, de rájöttem, hogy nem bírom ki nélküled és… - nem hagyja befejezni, mert ujját a számra teszi.
- Rendben, megértelek. Nekem is volt anyámmal egy vitánk.
- Micsoda? Mirõl?
- Nem mirõl? Sokkal inkább kirõl?! A húgomat akarja rám sózni, míg õ egy új pasival akar lelépni. De megmondtam neki, hogy vigye apához, mert én nem fogom õt pátyolgatni.
- Szerintem, hozd el õt. Jobb lenne neki nálad. – mondom és hozzá bújok.
- De mi lesz, ha bepasizik és a pasija dobja, vagy…
- Ilyenekre ne is gondolj. – mondom, és egy csókot lehelek ajkaira. De rég csókoltam már. Annyira hiányzott. – Annyira hiányoztál.
- Te is nekem. – mondja és õ is megcsókol.

Éppen, hogy elaludtam, akkor jön be Nira. 

- Hideki. Megjöttem. - mondja és belép a szobába. Leül az ágyra és a homlokom kezdi simogatni.

- Mi volt? - kérdezem.

- Amikor mondtam neki, hogy miért kellett eljönötök, nagyon ideges lett. De amikor mondtam neki, hogy az exed vagyok, akkor meg szomorú lett.

- Értem. Maradnál ma is? Tudom, hogy sok baj van velem, de.... - a mutató ujját a számra teszi.

- Nem okozol gondot, hisz a barátom vagy. Te is megtennéd értem. - mondja és elindul az ajtóhoz. - Gondolom ma még nem ettél semmit. Mindjárt hozok valamit.

- Köszönöm. - mondom és a falhoz fordulok. Pár perc múlva fel jön egy tálcával. Megeszem és õ leviszi. A mcskámnak is ad enni. Majd visszajön hozzám és közli, hogy haza megy váltó ruháért. Amíg õ távol van, addig én felhívom Suket. Kinyomja. Megint hívom és ismét kinyom. A telefonom a falhoz vágom és vissza dölök az ágyamra. Mikor bejön Nira, a romot, majd engem néz.

- Akarom tudni. - jérdi, mire nemet intek. Odajön és mellém fekszik. Elkezdek sírni. - Nyugi. Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Itt vagyok. - mondja és közben simogat.

****

Másnap úgy döntök, hogy elmegyek Sukehoz. Kopogok és ajtót nyit.

- Szia Hideki.

- Suke! Mégis miért nem vetted fel a telefonod? - kérdem idegesen.

- Mert te se voltál kíváncsi rám...... Sms-t is írtam. - feleli. - Nyugodtan nézd meg.

- Suke! - kiabál valaki és ketten jönnek elõ.

- Õk meg kik? - a hangomban teljes a döbbenet. 

- A barátaim..... De ha jól tudom nálad is volt valaki! - feleli és becsukja az ajtót. Ismét kopogok. Megint ajtót nyitnak. De most nem Suke.

- Mit akarsz? - kérdezi tõlem.

- Sukeval akarok beszélni. - mondom.

- De õ nem akar veled.

- Rendben. Akkor mond meg neki, hogy ha ma nem jön át, ne keressen többet. - és visszamegyek a kocsimhoz. Haza hajtok. Nira már megcsinálta az ebédet. Éppenhogy eltelik 2 óra és kopognak. Megkérem Nirát, hogy nyissa ki. Hallom Suke hangját. Így lemegyek hallgatózni.

- Hideki hol van?

- Fent van az emelet, alszik. - feleli Nira.

- Mért vagy itt?

- Hideki kért meg, hogy maradjak mellette. Tudod rosszul érintette az, hogy megint át kellett élni, amit a húgánál. Nagyon szeret téged. Látszik a szemén, amikor rólad beszél, hogy csillog. - mondja és egy csésze teát rak le elé.

- De mért téged kért és mért nem engem. Hisz én vagyok a barátja. - mondja szomorúan Suke.

- Gondolom nem akarta, hogy így lásd. Tudod a húga halála után, rémálmok gyötörték. Minden este kiabálva és verítékben úszva ébredt. Így ment ez 3 évig. Utána kezdte el feldolgozni, a történteket. Amikor felhívott telefonon, aggódni kezdtem érte. Ezért is jöttem át. Tegnap és az elõtt is elõjöttek ezek a rémálmok. - mondja, de Suke nem szól semmit. - Szeretem Hidekit, mint a bátyámat. Ha azt hiszed történt valami köztünk, tévedsz. Nekem már házastársam van. - mutatta fel az ujján lévõ gyûrût.

" Ilyen önzõ lennék? Észre sem vettem, hogy már házas. " - mondom magamba és felrohanok a szobámba. Egy táskát elõvéve a legszükségesebb dolgokat pakolom össze és elindulok le. Az ajtóból még vissza nézek és becsapom azt. A kocsimhoz lépek.

Látom rajta, hogy megijed.

- Megyek. - elindulok fel a szobába. Átöltözünk és összepakolunk.  Nem nézek hátra, csupán kisétálok az ajtón.

- Hideki, mi volt ez az egész? - kérdi halkan.

- Ne foglalkozz te ezzel. - mondom kissé talán túl ingerülten. Az úton nem szól többet, csak annyit, hogy otthon akar aludni. Búcsúzóul adok ajkaira egy csókot.

 - Ne keveredj bajba.... Holnap találkozunk. - mondja halkan és elsétál a kocsitól. Én haza hajtok és a régi fényképeket nézegetem. Találok egy olnyan képet, amin csak én, meg a húgom van. Õ volt az egyetlen a családból, aki tudta, hogy Neko vagyok. Õ megértett. Megilyedek, mikor megcsörren a telefonom.

- Szia Suke, mi a baj? - kérdem.

- Szia.... Anyám hívott az elõbb, hogy el kellene mennem hozzá. Te is jösz?

- Bocsi, de dolgoznom kell holnap, meg most nem vagyok olyan állapontban. - hazudom. Csupán nincs kedvem most senkivel beszélgetni.

- Rendben, akkor majd 2 nap múlva találkozunk.... Amint haza érek elmegyek hozzád. - mondja és lerakja a telefont. Pár percig még a fülemnél tartom. Majd egy számot kezdek tárcsázni. Az elõzö szeretõmet hívom.

- Igen, itt Nira. Miben segíthetek? 

- Szia. - köszönök szinte sírva.

- Haya-chan? Mi van veled?

- Áttudnál most jönni?

- Úristen, mi történt? - kérdezi aggódva.

- Nem telefon téma. Kérlek gyere át. Nem kell kopognod, csak gyere be. A szobámba leszek. - mondom és lerakom a telefont. Nem telik el 10 perc és nálam van.

- Haya-chan. Itt vagyok. - mondja és benyit a szobámba. A könnyeim megállíthatatlanul folynak. - Mi történt? Mond el. - mondja és leül mellém az ágyra. Én felülök, megfordulok és az ölébe hajtom a fejem. - Tényleg nagy baj van.

- Emlékszel a húgomra?

- Már, hogy felejthetném el?

- A támadás...... a halála.... mind apám mûve volt.

- Micsoda? Úristen. - mondja és elkezdi simogatni a tarkomat.

- A saját fülemmel hallottam, ahogy apa mondja anyának, hogy Hanata szerelmes volt belém és ezért ölette meg. Én ezt nem akarom elhinni. - mondom és mégjobban rám tõr a zokogás. Pár percig csak ölel magához és simogat.

- Másnak is történnie kellett, nem csak ennek.

- Amikor elmondtam a mostani barátomnak, hogy mi történt a húgommal, elmentem a partra, ahol szoktunk sétálni. Ott leütöttek és elrabolta. Suke eljött és megmentett, de ugyanaz volt a helyzet, mint a húgomnál. Elém állt és én semmit nem tudtam csinálni. Csak álltam bambán és néztem ki a fejembõl. - hadarom el egy szuszra. - Kérlek maradj itt velem, ma éjszakára.

- Rendben, van. - mondja. Elfekszik mellém és átölel. Elkezd dúdolni valamit és én szinte rögtön elalszom. Telefon csörgésre ébredek. Látom a kijelzõn, hogy Suke az. Felveszem.

- Mi az? - kérdezem komoran. 

- Itthon vagyok.... Ha akarsz gyere el. - mondja és lecsapja a telefont. Felkeltem Nirát. - Megtennél még valamit? - kérdem lágyabb hangon.

- Persze, mond csak Haya-chan.

- Elmennél Sukéhez?

- De mit mondjak neki?

- Amit akarsz. Az igazat is megmondhatod. Nem érdekel, de most szeretnék egyedül lenni.

- Rendben, de csak akkor, ha eszel normálisan és nem csinálsz magadban kárt. - mondja és megvakarja a fejemet, ahol a Neko fülem szokott lenni. Akaratlanul is elõjön. A farkamhoz nyúl és megtekergeti. - Vigyázz magadra. - mondja és homlokon csókol. - Hol is lakik? - kérdi még az ajtóból és miután megmondom, õ elindul Sukéhoz.

- Csak megnézem a cicákat. - elmosolyodik és kilép az ajtón. Én magamra húzom a takarót és szinte azonnal elalszom. Az éjszaka közepén ébredek fel verítékben úszva. 

- Nem lehet. Megint az az álom. Visszatért. A francba. - mondom magamba és lemegyek a konyhába. Egy kis tejet öntök ki és indulnék vissza a szobába, de hangos veszekedést hallok. A hang irányába megyek és látom, hogy anyáék kiabálnak.

- Mért csináltad? Mért kellett megöletned õt? - kérdezte anya, apát.

- Mert szerette õt.

- Mint minden testvér.

- Hát nem érted? Õ nem testvéri szeretetbõl szerette, hanem szerelembõl. Hanata szerelmes volt Hidekibe. - mondja apám. Kiejtem a kezembõl a poharat és a szemeimbõl a könnyek megállíthatatlanul kezdenek el folyni. Apám felém néz és egy kezet érzek a vállamon.

- Hideki, minden rendben? Kiabálást hallottam. - jelenik meg Suke.

- Kérlek pakolj össze, elmegyünk. - mondom csendben és hátat fordítok apámnak. Elindulok, de elkapja a kezem.

- Hideki..... - nem hagyom, hogy befejezze, mert megütöm. 

- Gyere Suke, menjünk. - mondom, de tétovázik. - Jössz, vagy maradsz? - kérdem még halkan. - Jössz, vagy maradsz? - ezt már ordítva kérdezem tõle.