Elkezdtem dolgozni és igaz, hogy nem fizetett valami jól, de legalább az albérletet és a kicsiknek meg tudtam minden venni belőle és ez számított más nem. Esténként mindig sírtam, mert hiányzott Koyi hiányzott az ölelése és az, hogy velem legyen, bátorítson meg szerethessem. Nagyon lassan teltek a napok és elég sokat kellett sétálnom. Nem mindig tudtam enni, ami meg is látszik rajtam, hiszen csak csont és bőr vagyok.
Ahogy telt az idő a kicsik meg tanultak ülni és kiderült számomra, hogy a picike lányom örökölte tőlem a szél irányítását, aminek kicsit örülök, de félek is tőle. Nem akarom, hogy olyan baj legyen, mint anno nálam volt.
Egyik nap elmentem a kicsikkel együtt vásárolni. Elég nagy szatyorral indulok haza fele, mikor egy hang megállít.
- Elnézést hölgyem segíthetek? – mondja egy nagyon ismerős hang, mikor felé fordulok, teljesen megdöbbenek. Hogy talált meg, hiszen nem akarom, hogy miattam szenvedjen.
- Koyi? – akad el a lélegzetem.
- Miért mentél el? - kérdezi tőlem döbbenten... - Azt vártam, hogy majd helyre hozzuk és nem azt, hogy elmész a gyerekekkel. – mondja nekem és tudom, hogy igaza van, de nem akartam még több veszekedést.
- Ez elől akartam elmenekülni, mert tudtam, hogy csak ölnénk egymást és téged zavartak a gyerekek és a vele járó gondok.
- Nem engem nem a gyerekek zavartak és a gondokba is besegítettem, ne tereld rám a gyanút és a hibát, hogy én legyek a bűnbak! – mondja. - Csak az fájt, hogy mikor közeledtem feléd te vagy fáradt voltál vagy mindig volt valami lófasz bajod és elegem lett. – mondja nekem idegesen. Már megint kezdődik. Váltsunk inkább témát.
- A gyerekeid már ülnek. - mutatok a gyerekekre. - Igazad van, de már nem jelent semmit, eltűnök az életedből.
- Nem... – mondja nekem határozottan - Egyszer elbasztuk ez tény, te elmentél én pedig hagytalak, hogy elmenj. De nem veheted el tőlem az ikreket. – megszorítja a karomat, ami kicsit fájt, majd megcsókolt és elindultak könnyeim, mindig erre a csókra vágytam, hogy érezhessem újra, hogy megint úgy érezzem, van még remény.
Nyelvünk táncot járt egymással és élveztük egymás közelségét és újra azt a tűzet éreztem, amit régen. Úgy néz ki kellett ez a kis külön élés, hogy rájöjjünk, mennyit is jelent nekünk a másik. Kicsit a falnak nyom és úgy csókol. Ezt akartam érezni, hogy megint birtokoljon a nyakamat kezdi el csókolgatni, mikor elég levegőt vettem szólni akarnék, de megint bírtokba veszi ajkaimat.
- Koyi... – ölelem át, mikor abba hagyjuk a csókolózást - Hiányoztál... – suttogom neki.
- Gyere vissza hozzám! – kér meg, mire csak bólintani tudok. Megölel és végre megint olyan boldogok vagyunk, mint régen.
Elmegyünk hozzám és összepakoljuk a cuccinkat, ekkor megtudom, hogy Koyi lefeküdt egy csajjal, amíg én nem voltam vele. Fájt, de nem hibáztathattam semmiért itt egyedül én vagyok a hibás. Egy idő után kis asszony is megmutatja erejét apukájának, amire csak elmosolyodok. Jó látni, hogy megint béke van. Remélem örökre fog tartani.
Miután összepakoltuk a cuccainkat. Elindultunk vissza kicsim házába. Beszélgetünk, hogy mik történtek velünk, de még úgy igazán nem beszéljük meg a dolgokat. Szerintem egyelőre élvezzük, hogy megint együtt vagyunk. Megérkezünk a házba, de nem is megyünk tovább, mert a szülei az ajtóba várnak minket. Elkezdek aggódni, de Koyi átölel, és nem enged el.
- Sziasztok. – köszön szüleinek. – megtaláltam Lini-t és mostantól minden rendben lesz. – mondja szüleinek.
- Először is, sziasztok. – mondja az apja és elkezdek egyre jobban félni, majd egy kulcsot nyújt kicsim felé. – tessék a lakásotok költözzetek oda, mert már anyáddal mi öregszünk meg az állandó veszekedéseitek miatt. Költözzetek össze. Éljétek az életeteket és minket csak a jóba vonjatok bele rendben? – mondja komolyan, amitől kicsit félek, és nem tudom, mit csináljak, de végül is nem nekem kell. Koyi oda megy és elveszi a kulcsot.
- Köszönjük szépen, de most már minden meg fog változni. Meg fogunk beszélni mindent. – mondja szüleinek, amitől kicsit én félek, hiszen nem akarok megint balhézni. Nem lehetne csak simán elsiklani a dolgok felett?
- Rendben, ahogy jónak látjátok és reméljük így is marad. Ettől függetlenül, mi még nagyon szeretünk titeket, de most már tanuljátok meg egyedül megoldani a gondjaitokat. – mondja kicsim apja, majd rám néz. – Lini te meg ne menekülj el a gondok elől. Tessék elé állni és megbeszélni. Nem elszaladni, mint egy nyuszi. –mondja határozottan.
- Rendben – mondom halkan, majd nem sokkal később elmegyünk kicsimmel az új házunkba, ami be is van rendezve. Bemegyünk és mivel egy kicsit már későre járt, Koyi-ra nézek.
- Mit szólnál, ha előbb lefektetnénk a kicsiket és utána beszélgetnénk. Most már végig alusszák az éjszakákat. – mondom neki, mire látja, félelmemet odajön, megcsókol, és a hátamat kezdi el simogatni, ami olyan jól esik.
- Rendben. Fektessük le őket, de utána csak az enyém vagy. – mondja kedvesen, majd kiveszi a fiát és játszva viszi el fürdeni. Kiveszem leánykámat és elviszem én is fürdeni.
Együtt nagyon jól megfürdetjük őket és hamar is végzünk. Egy kis gyors táplálkozás a kicsiknek, majd nyomás az ágy. Lefektetjük őket, kapnak jó éjt puszit, majd kimegyünk a szobájukból egyenesen át a miénkbe. Leülünk az ágyra, majd Koyi meg fogja a kezemet.
- Sajnálom, hogy megcsaltalak. – mondja, de felemelem a kezemet és rá nézek.
- Itt én vagyok az egyedüli bűnös én tettem ezt veled, meg mindenkivel. – mondom és magamra vállalok mindent, csak ne legyen bűn tudata.
- Lini nekem is lehetett volna annyi eszem, hogy előbb lenyugszok, megkereslek és megbeszéljük,, de abban viszont tényleg kicsit hibás vagy, hogy elmentél és nem beszéltük meg. – mondja nekem, mire rá nézek.
- Tudom, csak nem akartam több veszekedést és most sem akarok. Akkor annyira törekedtem arra, hogy minél jobb anya legyek, amit megérdemelnek a kicsik, hogy elfelejtettem a legfontosabb embert, aki nélkül ők nem lehetnének. Téged. – mondom őszintén. – tudom, hogy hülye voltam és vagyok is… - nem hagyja, hogy befejezzem, mert megcsókolom.
- Nem akarom, hogy hülyének meg éretlennek nevezd magad, mert nem vagy az. – suttogja, és az arcomat simogatja. – Egyszerűen, csak légy ön magad. Elhiszem, hogy félsz, de ne felejtsd el, hogy veled vagyok és mindenben segítelek. Nem kell egyedül csinálnod semmit. – mondja és végig a szemembe néz. Nem bírom, tovább megölelem szorosan és hozzá bújok, mire az ölébe ültet és úgy ölel, meg simogat minden fele.
- Nagyon sajnálom. Nem akartalak és most sem akarlak elveszíteni. – mondom, mire még szorosabban öleljük egymást.
- Csssss. Most már felejtsük el. Mostantól mindent megbeszélünk, és nem lesznek gondok rendben? – suttogja, mire bólintok.
- Szeretlek Koyi. – suttogom, majd megcsókolom és mélyítjük is közösen a csókot.
Finoman végig dönt az ágyon és úgy csókol. A felsőm alá nyúl és elkezd simogatni minden fele. Hagyom, hogy azt csináljon velem, amit akar, mert nagyon vágyok rá. Egy fergeteges estét töltünk együtt és nem egyszer leszünk egymáséi, majd elalszunk boldogan egymást ölelve.
Másnap reggel csörög a telefonom. Kinyomom, majd kicsit álmosan, de megpróbálok úgy kimászni Koyi mellől, hogy ne keljen fel. Elkezdek öltözni, majd ekkor kezdett el mozgolódni. Kinyitja a szemét és rám néz.
- Hova készülsz? Ugye nem akarsz itt hagyni? – kérdezi, bár kérdése jogos volt a legutóbbi tettem miatt, majd odamegyek hozzá és megcsókolom.
- Ne aggódj nem hagylak el többet, csak dolgoznom kell menni. Munkát vállaltam, hogy tudjam fizetni az albérletet és a kicsik kajáját meg ruháját. – magyarázom szerelmemnek, mire végig néz rajtam és igen, csak most esett le neki, hogy mennyire sovány vagyok…
- Nem kell sajnálnod végül is fiatalok vagyunk még a szülőséghez. De szeretlek és a gyerekek is itt vannak tehát együtt maradunk, nem úgy megy az, hogy gondolok egyet és elmegyek vagy elhagylak. – mondja, de valahogy mintha érezném, hogy nem érzi azt amit mond.
- Rendben. – bólintok. Odamegyek és megölelem.
- Vigyázz a gyerekre! – mondja, majd feláll és a kicsit vissza viszi a szobába, mire én a fotelbe ültem és csak kifele bámultam az ablakon. Mikor Koyi visszajött leült az ágy széléra.
- Koyi valami bajod van velem? – kérdezem aggódva, hiszen látszik rajta.
- Nem nincs… - leveszi a felsőjét, majd odamegyek hozzá és megölelem. – Miért nem alszol? Aludnod kéne, mert hulla leszel. – mondja nekem komolyan és őszintén, de én vele akarok lenni.
- Jól vagyok. – mondom neki és szorosabban bújtam hozzá. Szükségem van arra, hogy érezzem, szeret, és tényleg velem akar lenni.
- Jó éjt! – Mondja, majd feláll és kimegy a szobából, mire utána szólok.
- Koyiko nem alszol velem? – kérdezem, de azt hiszem már tudom a választ.
- Bocs, de fáradt vagyok és holnap korán kelek, mert suli. A gyerekek meg nem hagynak dögleni. – kimegy.
Amint kimegy, elkezdek sírni. Nem tudom elhinni, hogy így bánik velem. Nagyon szeretem, és mindent mag akarok neki adni, amit csak tudok, de most már a kicsiknek is az anyja vagyok. Remélem reggelre minden jobb lesz. Addig addig sírok, amíg el nem alszok. Reggel mikor felébredek, látom, hogy Koyi bent van a fürdőbe. Felállok és megállok az ajtóba.
- Hogy aludtál? – kérdezem.
- Remekül kényelmes a kanapé.
- Felzselézted a hajad? – kérdezem meglepődve, hiszen, nem sűrűn szokta.
- Igen néha kell egy kis változatosság.
- De nekem úgy is tetszel, hogy, ha nincs felzselézve. – mondom neki bókolva.
- Értem, de most ilyen akarok lenni. – mondja flegmán, majd kimegy a konyhába. – Majd jövök – szól fel és el is megy.
Amint leesik, hogy mit is történik itt. Elkezdek sírni. Összerogyok, és nem tudom, mit csináljak, de az biztos, hogy ha nem akarom tovább kínozni, akkor el kell mennem. Összeszedem a cuccaimat. Hívok egy taxit, majd a kicsiknek a cuccait is összeszedem, majd nem sokkal később a taxis segít lecuccolnom, mire én viszem a kicsiket. Visszanézek a házba. Hagytam egy kis cetlit Koyi szobájába, hogy tudja, szeretem és csak azért mentem el, hogy ne keserítsem meg még jobban az életét, és hogy újra fiatal lehessen. A kicsik miatt ne aggódjon, gondjukat fogja viselni, és hogy ne aggódjon nem fog gyerektartást kérni. Beszállt a taxi-ba, de a könnyei folyamatosan folytak. Megállt egy albérletnél. Megérkezek, majd megbeszélem az emberkével, hogy mennyit fogok fizetni havonta. Mivel látja rajtam, hogy fiatal vagyok, ezért az első havit elengedi, de utána már perkálnom kell.
Felmegyek, kipakolok, majd az első dolgom lesz, hogy a kicsiknek bölcsödét keresek, a második, hogy állást. Egyből előveszek egy telefonkönyvet és telefonálgatni kezdek a bölcsődéknek, hogy kikhez mehetnék az ikrekkel. A legtávolabbik bölcsi vállalta csak el. Nem baj. Majd minden nap sétálok, nem mehetek taxi-val, hiszen azt nem bírnám fizetni. Két nap múlva már vihetem is a kicsiket. Elő veszek egy újságot és elkezdem hívni az állás interjúkat, hogy szeretnék menni és mennyire fontos lenne. Mindegyik felveszi az adataimat és az elérhetőségemet, de azon kívül elutasítanak. Szomorúan rakom le a telefont és nem remélem semmit. Megetetem a kicsiket, majd elaltatom őket. Leülök a kanapén és csak sírok nagyon hiányzik Koyi és vele szeretnék lenni, de elcsesztem azzal, hogy nem foglalkoztam vele. Szörnyű vagyok menyasszonynak.
Az ujjamat figyelem és a gyűrűt vizslatom, mert mindent otthagytam, amit tőle kaptam és értékesebb, csak a gyűrűt nem. Elkezdem nézni, közben egyre jobban elkezdek sírni. Nem tudom levenni az ujjamról a gyűrűt és nem is akarom. Érzem, ahogy kezdek kiakadni a kezd egy kis vihar lenni a lakásba, ekkor próbálom magam csitítani, hiszen nem lenne jó ha a kicsiknek bajuk esne, hiszen ők a mindeneim. Elfekszek, és úgy folynak a könnyeim, majd lassan elalszok.
* * *
Lassan telnek a napok. A kicsiket ma vittem el bölcsibe először. Nagyon nehéz nélkülük, de nekem munkát kell találnom. Egyszer csak csörög a telefonom és egy régebben felhívott munkahelyről hívtak, hogy mehetek oda takarítónak. Elvállalom és azonnal kezdenem is kell. Felkapom a cuccaimat, majd el is megyek takarítani ahova, beosztanak, minden szó nélkül.
Vajon hova fog kilyukadni így az életem? Úgy hiányzik Koyi…
Elkezdtem ébredezni és kinytottam a szememet, majd Koyi-val találtam szembe magamat.
- Ez a tied! – mondja, majd elmosolyodok és leül mellém.
- Köszönöm Koyiko! – megölelem, mire ő megcsókol.
- Mit szólnál, ha a ma estét együtt töltenénk és elmennénk valahova? – kérdi, bár én nem szívesen hagyom magára a kicsiket. Aggódok még értük nagyon.
- A kicsik… - a szoba felé nézek és aggódok kicsit.
- Anyáék megoldják már egyszer velem is végig játszották plusz Heyline nagynénémet apa pesztrálta, mert 17 volt mikor ő született. – próbál nyugtatni, ami egy kicsit sikerül. – A tejet lefejed és cumis üvegből már el tudják fogyasztani.
- Jól van! – egyezek bele, majd odahajol hozzám és megcsókol, amit viszonzok.
Este elmentünk kicsimmel egy hotelbe és a mellette lévő ebédlőbe, majd Santa kereste Koyi-t aki most visszautasította a találkát, mert ő is velem akart lenni. Beszélgettünk meg elvoltunk tökéletesen, amíg nem csörgött a telefon, hogy a kicsi lánynak fáj a hasa, mert már kétszer evett, de nem csak sír elkezdek aggódni és Koyi-ra nézve könyörgök, hogy menjünk haza. Hazamentünk, majd megbüfiztetem a kicsit, aki már is jobban van. Koyi-n mintha láttam volna, hogy kicsit ideges, amitől elszomorodtam, hogy ő nem aggódik annyira a gyerekeink miatt, mint én, de nem szóltam semmit. Nem fogok most már szólni, csak tűrök. Eleget balhéztunk miattam. Mostantól nem fogunk.
- Lini baj van? – néz rám Koyi, miután igen észrevette, hogy nem vagyok boldog és a kicsivel elindultam a szoba felé.
- Nincsen semmi baj. Lefektetem Lini-t és ha gondolod, utána mehetünk tovább. – mondom halkan, majd tovább megyek, majd hallom, hogy felállt és utánam jön a kicsikhez.
- Mi bajod van Lini? Mióta a kicsik megszülettek megváltoztál semmit nem csinálsz velem, akár mit csinálni akarok, nem értékeled. – mondja és kicsit hangosabban. Leteszem a kicsit és kiviszem Koyit a szobából és betolom a miénkbe.
- Mit vársz tőlem? – kérdezem tőle, de halkan.
- Azt hogy légy ugyan olyan, mint voltál és légy a barátnőm, a mennyasszonyom. – mondja nekem, mire rá nézek és egyelőre csak haragot látok a szemébe.
- A gyermekeid anyja is vagyok egyúttal. – mondom, és a szemébe nézek, mire kicsit megszorítja a vállamat, de nem szisszenek fel.
- Nekem a barátnőm kell, nem a…. – nem fejezi be hanem ajkaira harap. Elszomorodok, mert azt hiszem, tudom, hogy mit akar mondani, de nem vitatkozok, és nem mondok semmit.
- Nem tudom az időt visszacsinálni. Anya vagyok, és két életért vagyok felelős. – mondom, mire látom, hogy kicsimnek kicsit elege van, felemeli a kezét, de a végén leengedi, majd felveszi a cuccait és elmegy otthonról. Mikor magamra hagy összecsuklok és elkezdek zokogni. Nem szerettem, amikor ilyen, és amikor nem foglalkozik, senkivel elhiszem, hogy fiatal, de együtt közösen csináltuk a kicsiket.
Kb fél óra múlva feltápászkodok és bemegyek a kicsit szobájába, majd őket figyelem. Egyszer csak kopogást hallok, majd bejön kicsim anyukája.
- Mi a baj Lini? – érdeklődik, majd leül mellém. – Koyi merre van? – kérdezi, majd a szemem elé teszem a kezeimet és úgy könnyezek kicsit.
- Nem tudom. – mondom halkan. – mérges lett és elment. – nem bírtam tovább magamban tartani és elkezdtem zokogni, majd összeöleltem a lábaimat. – rossz anyja vagyok. Rossz vagyok mindennek. Nem érdemlem meg, hogy Koyi velem legyen. Nem érdemlem meg a kicsiket sem és titeket sem érdemellek meg. Anyáméknak igazuk volt, jobb lett volna ha én halok akkor az öcsém helyett. – mondom akadozva és zokogva, mire ölelő karokat érzem és odabújok.
- Ez nem igaz Lini. Ne mondj ilyeneket. Koyi összeteheti a két kezét, hogy itt vagy neki, meg neveled a gyermekeit. – mondja, majd a fejemre ad puszit. Mit nem adtam volna, hogy most Koyi ölelő karjaiba lehetek és ő adja a puszit. Bármit megtettem volna érte. Addig sírok, amíg álomba nem sírom magam.
Éjszaka megébredek, mert rosszat álmodok. Felülök és látom, hogy Koyi kezébe van a kicsi.
- Sajnálom, nem akarok rossz anya lenni és téged sem akarlak elveszíteni. Sajnálom Koyi kérlek, ne haragudj rám. Megpróbálok olyan lenni, akit megérdemelsz, csak könyörgöm, ne küldj el. Nagyon szeretlek és bármit megtennék érted, csak könyörgöm, maradj velem. – mondom neki könyörögve, majd megint elkezdek zokogni és nem bírok megnyugodni addig, nem amíg választ nem kapok.
Vagy megbocsájt nekem vagy elküld messzire, de akkor nem lesz nekem maradás ebben a világban…
A kicsik felkelnek és elkezdenek sírni, mert éhesek. Kiszálltam az ágyból, majd átmentem a kicsikhez és megnéztem őket tisztába tettem, majd elkezdte etetni, mire kicsim telefonja volt. Tovább etetem a kicsiket, mikor már a nagy fiúnál tartok meghallom Koyi hangját.
- Lini – kiabál át nekem, mire azt kérdezem, hogy igen? – Lenn kedved egy csajos mamás, babás estét tartani?! – kérdezi, de nem rétem mire akar kilyukadni, ezért felállok és átmegyek hozzá a pici fiúval a kezembe és megkérdezem, hogy mire gondol. – Na, szóval Santa haverom hívott, hogy menjek el vele egyet bulizni, Hinaru is átjönne meg neki valami rokona vagy ismerőse, akinek van egy pár hónapos gyereke és te se lennél egyedül, én is elmehetnék… - mondja, de nem igazán örülök neki, hogy elmegy, hiszen tudja, milyen sok nyűg van az ikrekkel. – Ráadásul Hina is babát vár, a másik csajnak meg van gyereke, neked meg itt vannak az ikrek…
- Koyi… egye fene! – mondom neki, de nagyon örül a dolognak akkor sem, de hát nem tarthatom, vissza akármennyire is szeretném.
Félóra múlva meg is jött mindenki. A két kicsivel odamentem az ajtóhoz.
- Sziasztok! – köszöntek Santaék, majd belépett a lány is.
- Sziasztok, a nevem Akino Manami – mosolygott – Ő pedig a kisfiam Akino Ashitaka – mondta a lány.
- No mi akkor megyünk is! – mondja kicsim, mire boci szemekkel néztem rá hátha itthon marad, de csak egy csókot kaptam és már nem is volt itthon. Bementünk a lányokkal a kicsik szobájába és lefektettem őket, majd elkezdtünk beszélgetni, közben jókat nevetgéltünk néha.
Olyan éjfél környékén, Hina hívta Santa-t, hogy menniük kéne, mert a kicsi álmos, mire megadta magát és hazajöttek. Elmentek a többiek, majd lefektettem a kicsiket és az ágyban feküdve Koyi-nak eszébe jutott, hogy nézegessünk fénykém albumot, majd mind a ketten a lámpafénynél elaludtunk. Éjszaka keltem arra, hogy a kicsik sírnak. Koyi nagyban alud szerintem a kicsi alkohol miatt. Hagytam had aludjon. Átmegyek és lerendezem a kicsiket, de annyira fáradt vagyok, hogy a pici lánnyal a kezemben elalszok a fotelbe.
Reggel arra kelek, hogy Koyi ébrezget.
- Lini keljél fel. – mondja, mire kicsit megijedve nyitom ki a szememet. – Elaludtál a kicsivel. – mondja, majd leül velem. – baj lenne, ha ma elmennék a srácokkal kicsit lógni, hogy ne hanyagoljam őket? – néz rám, aminek nem örülök, de hát, na, most mit tudok csinálni.
- Menjél. – mondom neki röviden, majd felállok, leteszem a kicsit az ágyba, majd átmegyek a mellette lévő szobába és kicsit lefekszek, mert piszkos álmos vagyok. Nem sokkal később Koyi simogató kezeit érzem a hátamon.
- Nem kell segítenem? – kérdezi.
- Menjél nyugodtan. Tudom, hogy fiatal vagy és élni akarod az életed nem foglak vissza tartani benne. – mondom.
- Rendben. – mondja, de hallom a hangjában, hogy már annyira ő sem akar menni, de feláll és elmegy. Nagyot sóhajtok. Úgy döntöttem nem fogok több cirkuszt rendezni. Kicsit elkezdett folyni a könnyem és meghallottam, hogy az egyik kicsi sír. Felálltam és átmentem. Megnéztem, majd tisztába tettem, majd elkezdtem egy kicsit játszani. Bejött hozzájuk a nagymamájuk és beszélgettem vele párszót. Kérdezte, hogy hol van Koyi, de mondtam, hogy elment a haverokhoz és nincs semmi baj, de nem tetszett neki. Nem akarom megszabni Koyi-nak, hogy mit csinál és mikor hova megy.
Mire Koyi hazajött kicsit kisírt szemekkel meg eléggé kimerülten aludtam a kicsik szobájába.
- Linim nagyon sajnálom, ami történt, tudom, nem hallasz, de kérlek, bocsáss meg nekem – hallom kicsim hangját, mikor kezdek ébredezni – Ha nem kellek neked, akkor kérlek, mond el nekem és megértem eltűnök az életedből és a fiaméból is, de ne halj meg és kellesz nekem. De, ha valami fasza gyerek kell megértem, mert én nem vagyok tökéletes, csak egy hülye 18 éves, de kérlek… - mondja és bánatot érzek a hangjában, de hagyom, hogy végig mondja, addig nem szólalok, meg és nem nyitom ki a szememet. – Szükségem van rád… szeretlek – elsírja magát, amit már nem hagyhattam tovább.
- Koyi… - mondom halkan.
- Linim?! – néz rám könnyes szemeivel.
- Ne haragudj, de… - mondta mondom kicsit kimerülten az altató miatt, mire a homlokomat kezdi el simogatni – olyan buta voltam, azt hittem el akarsz hagyni, mert nem tudtam… szóval veled…
- Értem én, de hé fél évet is várnék rád, csak, hogy szép legyen mint az első! – megcsókol, amit viszonzok, de elsírom magam, hogy miért vagyok ennyire hülye és miért nem bízok meg benne teljesen.
- Szeretlek – mondom
- Én is szeretlek… - feleli
- Linim komolyan nem történt semmi köztem és Asu között – mondja nekem, de semmi szükség rá tudom.
- Tudom Hina is mondta, de olyan féltékeny voltam, mert szeretlek. – felelem, mire megcsókol újra.
*
Két hónap és két hét telt el, azóta minden rendbe jött négy nap után kijöttem a kórházból, és onnantól kezdve kicsim úgy vigyázott rám, mint egy hímes tojásra és szinte semmit sem csinálhattam egyedül, meg nem is nagyon tudtam volna. Ma reggel éppen egy kicsit lustálkodni akarunk és visszabújik mellém az ágyba, de nedveset érez és én is.
- Te baba ez vizes… - mondja nekem, mire összehúzódásokat érzek és kipattan a szemem,
- Elfolyt a magzatvizem… - mondom, mire kicsim lesápad, és egyből hívja a mentőket, majd Santaékat.
Bevittek a kórházba és egyből a szülőszobára, mert az orvos megállapította, hogy kora szülés lesz. Egy egészséges fiunk született, aki 3 kiló 20 dekás lett. Nem sokkal később megint felkiáltottam még egy pici született, akiről nem is tudtunk., hogy van még egy kislányom is aki 2 kiló 45 dekával született. Az is nagy ahhoz képest, hogy ikrek, az orvos azt mondta, hogy ilyet még nem látott. Mikor kicsim bejött éppen a fiúcskánkat etettem és még véresek voltunk, mind a hárman.
- Lini… - szól és hallom a hangján, hogy boldog – Köszönöm – megcsókol – hogy vagy?
- Fáradtan- mondom, és ez azt hiszem, látszik is rajtam.. – Az orvos csodálkozik, hogy ilyen egészséges és szép ikrek. – mondom neki őszintén.
- Tudom… a fiam Tesaro Ayono Wyett lesz… és a lánykám?! – kérdezi tőlem, mire mosolyogva válaszolok.
- Legyen a neve Tesaro Erena Hatsuna – mondom
- Nekem úgy jobban tetszik, hogy Tesaro Erena Lynett Hastuna – feleli, mire bólintok és a kicsiket figyelem, majd ránézek – A fiadnak csak két neve legyen? - kérdezem
- Nem Tesaro Ayono Wyett Stanon. – mondja
- Sebastian?! – kérdezem, mert a Stanon annyira nem tetszik.
- Tesaro Ayono Wyett Sebastian ez tetszik - megcsókol.
Bejöttek kicsim szülei is és megcsodálták az ikreket és Koyi körbe telefonált mindenkit, hogy megszülettek a gyerekei. Santa mondta Koyi-nak, hogy megfogják ünnepelni, amitől egy kicsit tartottam, de úgy voltam, hogy megbízok benne. Hina-nak is már elkezdett kerekedni a hasa és nekik csak egy lányuk lesz, aminek kicsit örülök, hiszen akkor majd a gyerekeink esetleg össze is jöhetnének, amire elnevettem magam. Megosztottam elméletemet Hina-val is meg Koyi-val, mire Hina csak nevetett és Koyi meg rám nézett.
- Ezt hiszem, ezen még gondolkoznunk kell. Nem biztos, hogy hagyom őket csajozni meg pasizni. – mondja és mintha egy kis apai aggodalom, amire elmosolyodtam, lehúztam magamhoz és megcsókoltam.
- Ne aggódj már ennyi Kicsim, majd 15 éves korukra úgy is csajozni meg pasizni fognak. – mondom mosolyogva.
- Azt próbálják meg. – mondja, mire kicsit megcsikizem és végre ő is elkezd egy kicsit nevetni.
- Kicsim az még odébb lesz. – mondom kedvesen.
3 nap elteltével hazamehettünk, aminek azt hiszem Koyi örült a legjobban, mert mintha nem szeretné a kórházakat. Eléggé leszívják az energiámat a kicsik, de mindenki megpróbál segíteni náluk, hogy nem rendben menjen és ne legyek egyedül. A kicsik éppen aludtak a kiságyba, mi meg Koyi-val az ágyban pihentünk.
- El sem hiszem, hogy apuka vagyok és van két gyerekem, meg egy csodás menyasszonyom, akit nem sokára el fogok venni. – mondja nekem, mire elmosolyodok, és szorosan hozzá bújok.
- Én is nagyon boldog vagyok veled Koyi. Elmondhatatlanul boldog. – mondom őszintén és egy kicsit elszundítok, de éberen, hogy ha a kicsik felkelnek, akkor tudjak menni hozzájuk.
Reggel mikor felkeltem nem találtam Koyi-t magam mellett, ami elszomorít. Felöltözök, majd lemegyek és látom, hogy a kanapén alszik. Leültem tv-t nézni, majd olyan dél körül kelt fel, de kapott egy sms-t, amiben az állt, hogy csodás volt az éj. Ezt nem hiszem el! Kezdek kétségbe esni, hogy most mi van. A szívemet mintha ki tépték volna a helyéről, vagy tőrt szúrtak bele és meg is forgatnák.
- Koyi te lefeküdtél mással?! – kérdezem tőle, de már alig bírok a könnyeimmel.
- Lini megmagyarázom – mondja, de ebből csak igenleges válaszra tudok számítani nem, bírom tovább és beszaladok a fürdőbe. – Szívem semmi olyan nem történt köztem és Asu között – mondja, de amit velem is csinált valahogy nem tudom elképzelni. – Ha nem hiszed, elhívd fel Santát – nem veszem észre, hogy nekem nyújtja a telefont, és becsapom az ajtót, mire csak nagy üvöltést hallok. Kinyitom és ránézek, majd odamegyek hozzá.
-Koyi. Minden rendben? – kérdezem, bár látom, hogy nincs. – Ne haragudj nem akartam, csak nem láttam. – mondom neki, mire rám néz.
-Egy szart nem láttad. Ha így akartad megbosszulni az éjszakát szólok, hogy sikerült. – mondja idegesen, majd az ujját fogta. – örülhetsz, egy ideig nem fogok senkihez sem nyúlni még hozzád sem. Sikeresen eltörted az ujjamat. – mondja, de a szavai, szinte pengeként repülnek szívembe. Felpofozom, majd felveszem a táskámat és elmegyek Hina-hoz.
Mikor kinyitja, az ajtót zokogva nézek rá. Bemegyünk a szobájába és faggat, de egyelőre csak a hasamat simogatom, és a könnyeim folynak.
-Lini kérlek, nyugodj meg legalább a fiatok miatt. – mondja aggódva Hina és a hajamat simogatja.
-De olya rossz, mintha tört szurkálnának a szívembe. – mondom és kicsit már apadta könnyeim.
-Mi történt? Mit csinált Koyi? – érdeklődik.
-Megcsalt és véletlenül a kezére is rácsaptam az ajtót, amire bedühödött és kiabált velem. – mondom, mire Hina meglepett hangját hallom legközelebb.
-Tévedsz Lini. Koyi nem csalt meg. Az igaz, hogy smárolt egy lánnyal, de Santa leszedte róla utána már csak engem védett meg és mikor legközelebb odament a csaj hozzá, hogy menjenek kettesbe el, akkor visszautasította. – mondja, mire a csókra is egy kicsit megfájdul a szívem.
-De akkor is csókolózott azzal a lánnyal. – mondom, mire Hina felrángat és komolyan néz a szemembe.
-És az semennyire nem érdekel, hogy engem megvédett? Az életét kockáztatta a legjobb barátnődért ez semmit nem jelent neked? – kérdezi idegesen.
-De jelent, de az a csók…
-Lini térj már észhez. Csak egy csók semmit nem jelent neki. Téged akar elvenni, feleségül és nem azt a kis libát. – mondja komolyan és kicsit dühösen. – Menj haza és reméld, hogy visszafogad, mert egyedül kicsit nehéz lesz felnevelned egy gyereket. – mondja dühösen, amire nem hogy megnyugszom, még jobban felidegesítem magamat és elkezdek sírni. Felállok és kiszaladok a házból. A hasam már nagyon fáj, ezért úgy döntök, hogy elmegyek, a kórházba elmondom, mi a gondom mire adnak egy kis nyugtatós és altatót, majd felhívják Koyi-t és a szüleit is.
- Koyi olyan nehéz minden… - mondom neki, mire rám néz.
- Mire érted ezt Linim?! – kérdezi és megcsókol, de nem bírom tovább.
- Az egész minden, féltem a babát, hiszen stresszes az életünk, te mindig bajba keveredsz most, hogy Jasim meghalt és a te baleseted. – mondja nekem – Meg nem tudom, félek, hogy nem leszek jó anya. – hozzá bújok szorosan, mert az ölelésére van szükségem, mire csak felnevet.
- Ugyan már édesem – mondja elmosolyodva – Nem tudom te, hogy vetted észre, de mostanában nincs vihar cicus – elkezdek gondolkozni és igaza van. Elmosolyodok én is egy kicsit.
- Igazad van köszönöm! – megölelem, majd nem sokkal később haza kell mennem.
Voltam bent Koyi-nál, de inkább pihentem mikor otthon voltam, hogy a kicsi is meg nyugodjon, meg szerveztem a születésnapját, hogy minél jobb legyen minden neki. Az ajándékát is meg vettem, ami két repülőjegy volt New York-ba.Mikor kiengedték, Santa ment el érte és csábította el a discoba.
Mikor megérkeztek elindult kicsim kedvenc zenéje és 300 ember mondta egyszerre, hogy „Boldog születésnapot Koyi” Hina-val odamentünk hozzá és külön is üdvözöltük, majd megcsókoltam és egy kicsit elérzékenyülni láttam kicsimet.
- Boldog szülinapot szerelmem! – mondtam és megöleltem.
- Köszönöm! – átöleli a derekamat és Santa-ék jöttek oda gratulálni kicsimnek.
Nem sokkal később kicsim apukája mondott egy kis beszámolót, vagyis felszólalt és elmondta mit is gondol és érez.
- Most szeretnék szólni a fiamhoz, hogy tudja, mennyire büszke vagyok rá… Bár korán kezdték a babázást, de minden tiszteletem az övé, hogy tizennyolc éves fejjel így csinálja. Ráadásul mikor ő született huszonhat éves voltam, a feleségem az én gyönyörűm pedig huszonnégy. Nagyon büszkék vagyunk rád Koyi és remélem több ilyen baleseted nem lesz, hiszen mindenki aggódott érted! – kicsim odament szüleihez én meg csak a távolból figyeltem az eseményeket. - És itt az új ajándékod – megmutatták az új kocsit Koyi-nak amit kapott.
- Wáo köszönöm! – megöleli szüleit és meg csak mosolyogva figyelem a háttérből. Ez az ő napja nem akarom elrontani.
- Haver ezt a csapat, én és Hinám adja neked! – mikor megkapta a motort kicsit aggódtam miatta, hiszen nem akartam, hogy megint balesetet szenvedjen.
- Köszi, haver…! Mindenkinek köszönöm! – átölelt mindenkit, akit csak tudott, majd lassan én is elkezdte odamenni, hogy odaadjam az ajándékát.
- Ez az én ajándékom- nyújtok oda egy borítékot, amibe a picinek a neme volt beleírva.
- Köszönöm! Juhú gyerekek Tesaro Ayono Wyett lesz a fiúnk neve! – mondja hangosan, mire mindenki tapsol és éljenez
- De nem csak ez az ajándékom – mondtam mire még egy borítékot átnyújtottam neki, amikbe a jegyek voltak.
- Köszönöm Baby! – megcsókol szenvedélyesen és viszonzom. Ez a csók hiányzott már régen.
- Szeretnék én is mondani valamit – mondta Santa, mire meg kapta a mikrofont – Gyerekek 8 hónap és én is fater leszek! – mondta vidáman, mire mindenki örült a hírnek és gratuláltunk nekik meg beszélgettem egy kicsit Hina-val.
Próbáltam egész este kitartani, de egy idő után már nem bírtam. Leültem a székre és a hasamat simogatom, mert eléggé rugdosott a pici és szerintem a hangos zene sem volt nagyon a kedvence. Hagytam Koyi-t had bulizzon a haverjaival, hiszen egyszer csak 18 éves az ember.
Egy kis friss levegőre vágytam, ezért felállok és kimegyek az udvarra egy kicsit. Még mindig aggódok a motor miatt meg, hogy rossz anya lennék, hiszen. Nem sokkal később ölelő karokat érzem magam körül ami a hasamat simogatja.
- Mi a baj cica? – kérdezi érdeklődve és belecsókol a nyakamba és tovább csókolgatja. Érzem rajta, hogy van benne, de nem zavar most, mert ez az ő napja.
- Nincsen semmi baj. Menjél be nyugodtan. Bulizzál, csak nekem meg a fiadnak kell egy kis nyugi. – mondom kedvesen és a kezét simogatom, de a nyakamat csak nem hagyja békén és tovább csókolgatja, de így most nem vagyok biztos benne, hogy akarom ezt.
- Én most veled szeretnék bulizni. – suttogja a fülembe és tovább csókolgat, majd maga felé fordít és megcsókol szenvedélyesen, majd kicsit neki nyom a korlátnak, de a hasamat is nyomja vele és fáj, mire eltaszítom magamtól.
- Koyi magadnál vagy? – kérdezem mérgesen. – össze akarod nyomni a fiadat? – kérdezem tőle, mire a hasamat simogatom. Odajön hozzám és a hasamat kezdi el simogatni.
- Nem csak vágyok rád. – mondja, majd megint megcsókol és a hasamat tovább simogatja.
- Jobb, ha visszamész bulizni. Én hazamegyek, mert fáradt vagyok és a fiad is fáradt. – mondom, majd bemegyek, összeszedem a cuccaimat és elmegyek haza. Felmegyek a szobába és eldőlök, majd pár perccel később már alszok is.
- Lini… - kezdi el a mondandóját – Sajnálom, ami történt, de Jasim miattam halt meg és nem fogok tudni az anyáék szemébe nézni – mondja nekem szomorúan.
- Jó ez egy tény Koji… - mondom, de ajkaim megremegnek – De a baleset, hogy történt?! – kérdezem tőla kicsit idegesebben, majd a hasamra teszem a kezemet, mert a kicsi elkezdett mocorogni.
- Mikor elindultam a kórházból, akkor nagyon ideges voltam és 170 km/h-val mentem, majd arra emlékszem, hogy a kocsi ott van és nincs időm se fékezni, se kitérni. Majd leestem a mociról és elsötétült minden. Te hogy vagy?! – kérdezi, de ezt most cseppet sem érdekel, hogy velem mi van. – És mi van a motorral?!
- A motor a legkevesebb, szépen ott maradt a kanyarba. Egyébként sík ideg vagyok és bőgök, amit a baba is észrevett. – felelem kicsit szemre hányóan, miért aggódika motor-ért az pótolható.
- Lynett én nem akartam mindezt… - feleli – Jasim édesanyja és családja volt már a kórházba?! – kérdezi
- Még nem…
Ebben a percben kinyílt az ajtó és Jasim anyja jött be, aki Koyi felé vette az irányt.
- Koyiko, hogy tehetted ezt?! – kérdezte – Jasim halott. – mondta
- Tudom asszonyom és nagyon sajnálom – fordítja tekintetét az asszony felé.
- Ez édes kevés fiam, mond miért kellett nagymenőznöd a motorral?! Miért nem te haltál meg?! – kiáltotta mire elsírta magát.
- Asszonyom a párom sajnálja, ami történt, de nem az ő hibája volt… - mondom kincsem segítségére.
- Te ki vagy?! – kérdezte
- Lynett Hagara a nevem és Koyi mennyasszonya vagyok. Pirosra váltott a lámpa és Jasim áthajtott a kocsik között, Koyi szabályosan jött, a fia nem várt pár percet. – felelem
- Nagyon szépen köszönöm… - mondta a nő – Ha nem hívta volna ki száguldozni a gyerekem még most is élne – mondta a nő, Santa jött be.
- Asszonyom jöjjön, kérem! – vezette ki
- Remélem, egy nap még a te koporsód felett állhatok és anyád megtudja milyen érzés elveszíteni a fiát, akit szeret - mondta, mire Santa rázta a fejét, hogy ne vegyem magamra.
Teljesen ledermedtem a nő szavaira, de kicsim megköszönte, hogy megvédtem, de ennyi nekem nem elég.
- Jövök mindjárt. – kimentek és megállítottam a nőt, mire Santa rám néz.
- Lini ez most nem jó alkalom. – mondja és próbálja tovább vezetni a nőt, de most nem érdekel.
- Nem Santa. – mondom idegesen és a nőre nézek. – ne kívánja nekem azt, hogy meghaljon a vőlegényem, mert nem lesz jó móka.
- Mit te kis taknyos. – mondja és készül megütni, de vissza fogja magát. – a sulival kéne foglalkoznod és nem kölyköt nemzened. Szar élete lesz a kölyködnek. – mondja durván, mire erőteljesen felpofozom.
- Fogja be a száját. – mondom és csak a könnyeim folynak. – nem tudja maga, hogy miket beszél. – szinte ki kelek magamból.
- Azt tudom, hogy nem tudod milyen az ha meg hal a gyereked. – mondja és folynak a könnyei.
- Azt tényleg nem tudom, de azt, hogy milyen érzés elveszíteni valakit igen is tudom az öcsém a kezem között halt meg. – mondom és folynak a könnyeim, majd megfordulok és visszamegyek kicsimhez.
- Mi történt? – érdeklődik mikor bementem.
- Semmi csak elmagyaráztam neki a dolgokat. – mondom halkan és megtörlöm a szemeimet és leülök a székre, de a hasamat simogatom, mert a picike nagyon rugdos és én is próbálok megnyugodni.
- Kérlek, ülj ide. – kéri Koyi, mire felállok és odaülök mellé, mire a hasamat kezdi el simogatni és érezheti, hogy a kicsi nagyon rugdos, mire odahajol és puszit ad rá, majd kicsit feljebb tornázza magát és ajkaimra ad puszit.
- Minden rendben lesz, hidd el nekem. – suttogja nekem és a szemembe néz, mire a nyakába borulok és mindent elkezdek kiadni magamból és elkezdek sírni. Megölel, és a hátamat simogatja, majd a fejemre ad puszikat.*
Nem sokkal később a telefonom csörgésére kelek fel. Látom, hogy Koyi az.
- Szia Lini, kicsim figyelj, nem megyek, haza egy darabig kórházba vagyok! – mondja, mire egyből felpattanok és elkezdek aggódni, amire majdnem elsírom magam.
- Mi az Úr Isten jól vagy?! Koyi szívem…?! – kérdezem aggódva.
- Jól, de a haverom nincs jól, balesete volt… - mondja, mire a kezemet a számhoz teszem, és még jobban aggódok. – A Tuani és a Ryu sarkánál vagyunk a zöldségesnél, Santa is itt van neki nincs baja – mondja, de akkor is szólni fogok Hina-nak – Most megyek, mert itt az orvos, jó kicsim?! – hallom a hangján, hogy nincs jól. Felállok és elkezdek készülődni.
- Persze menj csak – mondom idegesen, majd felhívom Hina-t, hogy a fiúk a kórházba vannak és jöjjön ő is. Hamar elkészültem és már szaladok is kicsimhez, ami nem igazán tesz jót se nekem sem a picinek.
10 perc rohanás után bemegyünk és meglátjuk a fiúkat.
- Koyi. – szólok kicsimnek, mire odamegyek. Feláll, látom, hogy sír megölelem, mire szorosan ölel.
- Gyilkos vagyok. – mondja és elkezd sírni. Szorosan magamhoz ölelem, és nem tudom, mit csinálhatnék, majd Santa-ék jönnek oda hozzánk.
- Koyi ez nem a te hibád. Nem tudhattad, hogy át fog menni utánnad. – mondja komolyan, közben Hina-t öleli, aki nem akarja elengedni párját.
- Nem vagy gyilkos kicsim. Te a vőlegényem vagy és gyerekünk apja. – mondom neki, amit lehet most nem kellett volna.
- Hagyjatok békén. Nem tudtok ti semmit. Igen az én hibám, ha nem akarok versenyezni vele, akkor nem lett volna ez. – mondja, mire elmegy. Felül a motorra és elhajt. Elkezdek érte aggódni. Nem szeretem, ha ilyen állapotba vezet, csak még jobban aggódok érte, közben a hasamat simogatom, mert a picike már megint rugdos. Satna-ék rám néznek.
- Ne aggódj nem lesz semmi baja, csak ki kell szellőztetnie a fejét. – mondja kedvesen, de látom rajta, hogy ő is félti Koyi-t, ami egy cseppet sem nyugtat meg.
- Haza megyek, hátha haza jön. – mondom halkan, majd elmegyek onnan. Az utcán sétálok és kicsimmel akarok lenni. Egyszer csak a szirénákat hallom megijedek és odamegyek megnézni, hogy mi történt. Mikor meglátom Koyit megrémülök és elkezdek sírni.
- Koyi – kiabálom kicsim nevét, de ahogy látom eszméletlen, amire keserves zokogásba kezdek, és nem tesz jót a picinek, de félek, hogy elveszítem Koyi-t, ami jobban elkeserít. Próbálnak a járó kelők segíteni, de csak zokogok és Koyi nevét mondogatom, mire felajánlják a mentősök, hogy menjek velük, amire egyből szaladok és beszállok kicsim mellém és meg fogom a kezét.
- Koyi miért nem vigyáztál?! – kérdezem elcsukló hangon, közben könnyeim az arcán landolnak. Nem sokára beérkezünk, de már nagyon készen vagyok idegileg és a hasam is elkezdett fájni, mire kaptam egy nyugtatót és egy kis altatót, hogy megnyugodjak, és ne legyen semmi bajunk. Amitől el is alszok.
Mikor felkelek, kicsimmel egy szobába vagyunk. Mikor meglátom, elkezd folyni a könnyem és látom, hogy a lába gipszben van. Odamegyek hozzá és megfogom a kezét, majd az ajkaimhoz teszem és elkezdek sírni.
- Miért? – kérdezem halkan és elcsukló hangon, közben a másik kezemmel a hasamat simogatom, mert a picike is felkelt, ahogy elkezdtem sírni…
Nem sokkal később kisebb zajra ébredek fel, mire látom, hogy Koyi pakol, elmosolyodok, közben a hasamat simogatom, de őt figyelem. Nem sokkal később idejön hozzám és mellém bújik.
- Jut eszembe drága –kezdi kicsim mondandóját és kíváncsi mit akar kihozni a dolgokból. – a szülinapom van még két hét és én addig megpusztulok. – elmosolyodok és kicsimre nézek.
- Nem baj az, azért várd ki!
- De édesem, ugye nem akarod, hogy addig meg egyen a kíváncsiság?! – kérdi tőlem, olyan édesen, hogy nehezen tudok csak ellenállni, de akkor is születésnapi ajándéknak akarok a picikét.
- Jaj, drágám tudod, hogy aki kíváncsi az ráncos lesz nagyon hamar. – mondom mosolyogva.
Felülök, megcsókolom kicsimet, majd mondom neki, hogy lemegyek főzni kicsit. Felállok, majd lemegyek és elkezdek főzőcskézni. Pár perc elteltével kicsim robog le a lépcsőn fülig érő mosollyal. Odajön, megcsókol.
- Kicsim elmegyek találkozok Santa-val. Jövök nem sokára. Most hívott, hogy beszélni akar velem és siessek. – mondja mosolyogva, tudom nem így van, de úgy teszek, mint aki beveszi.
- Rendben. Menjél nyugodtan. – mondom kedvesen, majd adok neki egy csókot és tovább főzőcskézek. Nem sokkal később, már csak az ajtócsapódást hallom elmosolyodok, majd meglátom Koyi anyukáját.
- Ez a fiú meg hova szaladt olyan sürgősen? – érdeklődik.
- Csak Santa-val találkozik, és szerintem valahogy bele akarja fűzni, hogy segítsen neki megtudni a picink nemét. – mondom kedvesen.
- Meg akarjátok tudni? – érdeklődik.
- Szeretnénk igen, de mondtam Koyi-nak, hogy csak a születésnapján tudja, meg addig nem vagyok hajlandó elárulni neki, hogy milyen lesz a picike, de még én sem tudom. – mondom kedvesen és a hasamat simogatom.
- Ne is engedj neki, ha egye csak a kíváncsiság. – mondja és elkezdünk nevetni.
Nagyon jól elvagyunk jókat beszélgetünk és tervezgetünk kicsim anyukájával, közben a picurka is felébredt, amit a tudtomra is adott. Nem sokkal később, már csengetnek hozzánk. Megyek ajtót nyitni és látom, hogy Hina az.
Bemegyünk a hálóba és elkezdünk beszélgetni. Elmeséli, hogy már dolgoznak a picin Santa-val és hogy milyen boldog. Meg hálás nekem, hogy beszéltem párjával. Elmosolyodok, majd nagyon jót beszélgettünk, ami már kicsit hiányzott mindkettőnknek.
2 óra elteltével csörög a telefonja és Santa keresi, hogy találkozzanak, addigra kicsim is megérkezik elbúcsúzunk Hina-tól, majd kicsim rám néz.
- Lini. Nem gond, ha elmegyek a haverokkal egy kicsit motorozni mindig szoktunk menni hülyülni és már hiányzik nekik, hogy velük menjek. – kér engedélyt tőlem, mintha én lenni az anyukája. Jól esik, hogy így gondol ránk.
- Kicsim. Nem kell, engedélyt kérned menjél nyugodtan, de azért köszönöm, hogy beavattál. – kedvesen és megcsókolom, majd elengedem. – menjél, te motorok lovagja. – mondom mosolyogva, majd nézem ahogy elmegy. A hasamat simogatom és felmegyek a szobájába, majd leülök a gépe elé és elkezdek egy filmet nézni, amin sikeresen be is alszok.
