|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| oosakinana | 2011. 05. 16. 09:06:54 | #13631 |
Karakter: Griffin Llyord
Megjegyzés: (Vámíromnak és rókámnak)
- Figyelj… Nem tagadom, egyedül, vagy talpnyalóimmal, akik mindig csak azt teszik, amit mondok nekik, nagyon unatkozom. Ezért is keresem a hozzád hasonló érdekes emberek társaságát. – tudtam. Éreztem, hogy ez lesz belőle. Felhorkanok bosszúsan, de folytatja, mielőtt belevághatnék. - De szerintem ha annyi idős lennél mint én megértenéd, egy szimpla beszélgetés mennyire egyhangú is tud lenni az idő múlásával. – magyaráz tovább, miközben leül mellém, és a párnával segíti a hátamat alá támasztani, hogy ne legyen nagyobb bajom. – Azért keresem a bajt, hogy izgalmasabbá, érdekesebbé tegyem szürke, és sivár napjaim. Főleg, hogy azokhoz a fontos feladatokhoz, amiket rám akarnak sózni még 500 év után se érzem magam elég komolynak.
- Feladatok? Mégis milyen fontos feladata lehet egy vámpírnak?! Annyi ember vérét kiszívni, ahányét csak bírja, mert unatkozik?! – mondom neki komolyan és eléggé mérgesen. Látom, válaszolna, de bevágódik a szobába a másik vámpír és már jönne nekem, mire Nakata feláll és a falnak szorítja. Látom rajta, hogy legszívesebben megölne, de nem érdekel. Számomra az lenne a legjobb megoldás.
- Persze… Mert minden vámpír csak vérivásra képes szörnyeteg. Nem értem az emberek. – ordibálja felém, majd érzem, hogy Nakata csinál valamit, mert nem mozdul, és meg is nyugszik kicsit, mire megint folytatja, de már vámpírka gróf felé fordulva. – Miért akad ki mindegyik a táplálkozási szokásainkon egy olyan korban, ahol annyi dobozos vér van, simán elélhetnénk egymás mellett??!!
- Te meg az ágyban maradsz, ha nem akarsz újabb sebeket tőlem. – ordít rám, amire közelebb megyek hozzá, hogy leosszam, mivel nekem nem parancsolhat. Én nem vagyok a kutyája, akivel azt tesz, amit akar.
Arra eszmélek fel, hogy már Nakata karjai fognak le és nem engednek mozogni. Eléggé pipa. Végre megint elértem, hogy ideges legyen. Hátha most már végezni fog velem.
- Mindketten álljatok le, méghozzá most. – szól ránk egyszerre, de olyan nyugodtsággal, hogy mikor elenged és keresztbe teszi a kezét, valami erő az ágyra szegez. Mozdulni sem bírok. Mi folyik itt? Nem tudom, de szabadulni akar. Nem szeretem, ha fogoly vagyok és most jelen pillanat akárhogy nézem, az vagyok.
Nem sokkal később egy szolga jelenik meg, aki úgy szint földet fog Nakata erejétől vagy nem tudom mitől. Feláll, és amíg minket tovább tart odamegy és megkérdezi mit akar itt, hiszen nem szólította, hogy jöjjön fel.
- Csak szólni uram, hogy késsz a vacsora. – közli remegve, majd elájul.
- Pompás. – intézi el ennyivel, majd a másik embert feldobja az egyik vállára, míg engem a másikra. Nem tudom pontosan mi volt ez az előző erő, de teljesen lesokkoltam tőle. Ez valami félelmetes, amit tud. – Hallottátok nem? Mehetünk enni.
- De… - mondjuk szinte egyszerre halk sóhajjal.
- A tiltakozásban bezzeg egyet értetek… - csóválja a fejét. – Pedig nem javaslatot tettem. – engem nem érdekel különösebben, mit csinál. Összeszedem az erőmet, és szépen elfordítom. Nem vagyok kíváncsi rá, hogy mit csinál kicsit sem.
Levisz minket az étkezőbe, majd két oldalára ültet minket, bár én sokkal jobban örültem volna, ha az asztal egy olyan sarkába kaptam volna helyet, ahol nem látom őket, és nem kell velük együtt lennem.
Elém egy elég szép lakomát rakna szinte. Sült húst kapok párolt zöldséggel, na meg desszertnek lúdláb tortát. Fincsinek néz ki, de elkezdek gondolkozni, hogy megegyem-e felnézek, és amikor meglátom nálunk az üvegvért és az üres poharat, kicsit kiver tőle a víz. Hogy tudják azokat meginni? Fphúúúj.
- Jó étvágyat. – mondja, majd kezébe veszi az üveget és kitölti a vért, majd elkezdi, kortyolgat. Ezek után max csak hányingerem lesz, mint étvágyam.
Nem nyúlok a kajához, inkább csak eltolom, mire mindketten kérdőn néznek rám.
- Te meg még is mit csinálsz? – kérdezi fogvatartom.
- Szerinted, minek néz ki? Nem vagyok éhes. – vágom rá, majd felállok és megpróbálnék elmenni onnan, de egyből előttem terem.
- Ülj vissza és egyél. – parancsolja nekem. - Mióta itt vagy nem is ettél semmit. – jegyzi meg.
- És akkor mi van? Egyétek meg ti, mert én nem fogom. – makacskodok tovább, amire megragadja a karomat. Fáj, de próbálom türtőztetni magam.
- Azt mondtam, ülj vissza és egyél. – sziszegi egyenesen a képembe, amire felhevítem az egész testemet annyira, hogy még a kezét is megégetem kicsit.
- Azt mondtam nem. Nem csak te vagy furcsa ezt ne felejtsd el. – mondom neki állva a tekintetét.
- Griffin ne bosszants fel. – érzem, hogy elkezdi kiengedni az erejét, amit a hálóban is használt. Nem érdekel, akkor sem fogok enni.
- Csinálj bármit. Szegezz a padlóhoz, vagy nyomd a kaját a pofámba, akkor sem fogok enni. Fogadd el. – szólok rá, amire visszavesz, és nyugodtságot erőltet magára, de ez cseppet sem tetszik. Túlságosan is nyugodt és ez nem tetszik valami rosszabbat kigondolt, úgy érzem.
- Genjo maradj itt. – szól rá, majd megragadja a kezemet, bár még elég tüzes, de már nem égetek annyira. Elkezd cibálni a szobák felé. Azt hiszem, most már tudom, mi lesz és cseppet sem fog tetszeni.
Becipel a szobába, és az ágyra vág.
- Te nem fogsz nekem ugatni megértetted? – mondja, majd leveszi a ruháit, ami után az én ruháim bánják, mert szét tépi rajtam és leszedi. Egyből ajkaimnak és elkezdi marni. Miért kell neki ilyen jól csókolnia? Miért csinálja ezt velem?
Megfogja kezemet, és egyből farkára teszi, ami már így is félkész állapotban van. Felnyög az érzésre és elkezdi mozgatni kezemet. Túlságosan jól esik nekem ez így nem lesz jó.
Nem tudom, mennyi ideje kényeztetem, amikor elengedi a kezemet és végre elveszem. Megfogja farkát, és belém vágja, amire felkiáltok és a fájdalomtól még a könnyem is kicsordul, de mit érdekli őt? Elkezdi egyre jobban fokozni a tempót, de ez nekem fáj. Nem is tudom élvezni, csak nyöszörgök és könnyezek.
El van fordítva a fejem, amire odahajol és belém mélyesztve a fogát, kezdi el szívni véremet. Csak tovább nyöszörgök és érzem, hogy kezd el szállni minden erőm. Még az előzőből sem gyógyultam fel teljesen és most sem kíméli a mellkasomat, bár először a kötést szedi le, végül a régi sebeket karmolja, amire felkiáltok, mert nagyon fáj, de mit érdekli őt.
Nem sokkal később felnyögve élvez el. A szemembe néz, ami kicsit már piros így is.
- Szedd rendbe magad, aztán gyere enni. – mondja parancsolva, majd kimászik belőlem. Felveszi a nadrágját és már nincs is bent.
Nyakamhoz kapok, és ott éktelenkedik a két folt, amit ejtett rajtam. Mellkasom még rondább, mint eddig volt. Nem bírok megmozdulni sem. Túlságosan fáj minden porcikám, meg kiszívta az összes véremet. Hogy tudjak megmozdulni? Képtelenségeket kér tőlem ez így nem lesz jó. El kell szöknöm innen valahogy.
Felülök, de felszisszenek, hiszen fáj a mellkasom teljesen. Nagy nehezen sikerül felkelnem és áttámolygok a „szobámba”. Felveszek egy felsőt, miután kicsit leápolom a mellkasomat, de bekötni nem tudom, mert nincs mivel. Lefekszek a hátamra, és a rengetek vérveszteség miatt, egyből elalszok. Nem akarok többet felkelni, mert csak kínzás és fájdalom lesz számomra, amit itt van.
~*~
Arra ébredek fel, hogy valaki beront a szobámba.
- Miért nem jöttél le? – kezd el egyből ordítozni Nakata. Nem válaszolok neki. Minek? Úgy is csak ordítozna így megkönnyítem a dolgát, hogy kitöltse a dühét és megöljön végre. – Nem voltam elég világos, amikor azt mondtam gyere le és egyél? – kérdezi még mindig mérgesen. Odajön hozzám és egyből a mellkasomba tenyerel.
- Áááááááááááá. – kiáltok fel, majd kevés erőmmel ellököm magamtól. Oldalra fordulok, és nem engedem, hogy bárki megnézze. – Hagyj békén. – mondom fájdalmas hangon és összegörnyedek. Ezután már tényleg csak a pokol lenne a megfelelő megoldás.
|
| yoshizawa | 2011. 05. 15. 20:58:31 | #13628 |
 Karakter: Isomura Nakata
Megjegyzés: (hiszékenyemnek)
Nincs eszénél… Hagyni, így elmérgedjenek…
- Bolond. – jelentem ki hangosan, hogy ő is tisztában legyen gondolataimmal ne csak Genjo.
Bár őszinteségem a kicsike haveromhoz képest megint kitörő örömmel díjazza:
- Mi az, hogy én vagyok a bolond? – természetesen az hogy nem vagy normális…
Isten se ver bottal, nem is hagyja, hogy tovább folytasd oltásom, amikor nekem van igazam, azért kezdtél el köhögni.
- Igen te, mert tudtad, hogy ilyen sebeid vannak még is ezt csináltad. – finomítok egy egészen kicsit válaszomon, miután haver gondolatban közölte ha ezt így mondom meg neki, tuti újra felgyújtja a kastélyom.
- Ölj meg, akkor nem lesz ilyen gondod. – grr… A füst az agyára is ráment?!
- Az ilyenekért mondom, hogy bolond vagy. – próbálom lenyugtatni magam egy sóhajtással. - Ha meg akarnálak ölni, már a zenés kis játékod után megöltelek volna. – nem gondolt ebbe bele?!
Felkapom, hogy lefektessem, mert már csak a fáradtság beszélhet belőle, amíg az agya nyaral.
– Te meg maradj, itt jövök mindjárt. – vágom haverom fejéhez, amikor az kelne fel, hogy kövessen. Elég cirkuszt láthatott eddig, a vita többi részét inkább családi körben, fül és gondolati tanúk nélkül szeretném intézni.
- Mit akarsz? – kérdi kicsi Griffinkém, amikor beviszem egy másik hálóba, és ledobom az ottani ágyra - Megint megerőszakolni és még jobban összekarmolni? – nem rossz ötlet. De talán majd akkor, ha jobban lesz.
- A szolgáim ellátják a sebedet és ki is tisztítják, hogy ne legyen nagyobb gond. – eddig méltattam a figyelmemmel, egyedül hagyom, és visszamegyek havert kikérdezni arról, otthon mi újság, mivel is mulatja ő, és a többi eszement az idejét nélkülem.
De persze, amikor egy pár perc elteltével embereim azzal rohannak hozzám, a kis őrült elhagyta a szobát, valamint rókám is befut rögtön utánuk azzal, hogy hallotta, eltűnt, viszont ő már azt is tudja, hol van, csak hiába csipkedte, nem ébredt rá fel…
Dühödten hagyom abba a társalgást Genjoval, akármennyire is jól szórakoztatott, és töröm ripityára a szoba egyik asztalát, mielőtt egy pár inast, és rókám érte küldeném.
***
Amikor visszaérnek vele ironikusan abba a szobába vitetem, ahonnan megszökött, bár az ágyán lévőn kívül az összes lepedőt leszedetem, és inkább ezt a szobát is kívülről fénymentesíttetem hatalmas és nehéz fémzsalukkal.
Majd mivel már ha simán bekötnék sebét nem biztos, hogy túlélné a sebe fertőzöttségének súlyossága miatt, kicsit felgyorsítom a gyógyulásuk, mielőtt ellátatnám őket.
Természetesen mellette maradok. Vagyis ajtaja előtt, mert azért mégiscsak nemes vagyok, nem láthatják szolgáim rajtam, mennyire érdekel ez a halandó. Még a végén felhasználnák ellenem.
Amint meghallom, motoszkál, így is be tudok menni hozzá.
- Felébredtél? – kérdem is meg hűvösen, amikor egyik kezét remegve megemeli, és kötésre helyezi. A szemei csukva, de bosszús sóhaja tuti érkezésemnek szólt.
- Ha a kómás állapotot lehet ébredtnek nevezni, akkor igen. – gondoltam…
- Még is mit képzelsz magadról, hogy csak így elszöksz tőlem? És mi van, ha meg halsz, oda kint vagy mi van, ha egy vadállat rád talál és megeszik? – esek neki dühösen. Nem hiszem el, hogy jót akarok neki, és még akkor is felhúz.
- Kit érdekel? Úgy sem számítok már. – nem… Persze, hogy nem…
- Látom az agyat nem sikerült meggyógyítaniuk a szolgáimnak. – sóhajtok egyet bosszúsan. Azzal nyugtatom magam, hogy nem is kéne még a mostaninál jobban szétvernem fejét, hátha még ennél is idiótább lesz, és tényleg megölöm.
- Minek mentettél meg egyáltalán, hogy legyen, kivel szórakozod? Legyen kit szekálnod, és akivel úgy bánsz, ahogy akarsz? – részben.
- Figyelj… Nem tagadom, egyedül, vagy talpnyalóimmal, akik mindig csak azt teszik, amit mondok nekik, nagyon unatkozom. Ezért is keresem a hozzád hasonló érdekes emberek társaságát. – felhorkan felháborodásában, viszont folytatom akármi is lesz, ha már egyszer elkezdtem. - De szerintem ha annyi idős lennél mint én megértenéd, egy szimpla beszélgetés mennyire egyhangú is tud lenni az idő múlásával. – miközben pedig tovább beszélek hozzá, mellé telepedek, és kitámasztom a párnájával, hogy még ha ül is, gyógyulófélben lévő sebei ne feszüljenek annyira. – Azért keresem a bajt, hogy izgalmasabbá, érdekesebbé tegyem szürke, és sivár napjaim. Főleg, hogy azokhoz a fontos feladatokhoz, amiket rám akarnak sózni még 500 év után se érzem magam elég komolynak.
- Feladatok? Mégis milyen fontos feladata lehet egy vámpírnak?! Annyi ember vérét kiszívni, ahányét csak bírja, mert unatkozik?! – vágja félbe mondandóm, azonban még mielőtt ugyanilyen dühös hangsúllyal válaszolhatnék neki, Genjo lép be, szikrázó tekintettel, és ha nem szorítanám a falnak, egy pillanat alatt elé ugorva, lehet, fél mozdulattal átharapta volna a kicsike torkát.
Így csak annyit tud tenni, hogy kezeim közül ordít rá:
- Persze… Mert minden vámpír csak vérivásra képes szörnyeteg. Nem értem az emberek. – fordul immár felém, amikor erőm kiengedése miatt egy egész hangyányit visszább fogja magát, mert rájön, nem fogom neki engedni, akármennyire is erősen próbálja, hogy bántsa Griffint. – Miért akad ki mindegyik a táplálkozási szokásainkon egy olyan korban, ahol annyi dobozos vér van, simán elélhetnénk egymás mellett??!!
- Ehhez már hozzászokhattál volna 73 év után. – közlöm vele gondolatban. – Te meg az ágyban maradsz, ha nem akarsz újabb sebeket tőlem. – ordítok a kicsikére, aki emiatt újra felfújva magát jönne menekülés helyett hozzám, hogy közelről osszon le.
De lépésére már a kezeim között tartott is ismét próbálna szabadulni, azzal a céllal, ezen tette előtt véget vessen még életének.
- Mindketten álljatok le, méghozzá most. - szólalok meg halkan, mégis nemesi hatalommal telített hangon, miközben elengedem a kezeim között tartottat, hogy a nagyobb hatás kedvéért karjaim keresztbe tudjam fonni egymáson, amikor annyi erőm engedem ki, amennyivel már a földnek szegezem a két lököttet.
Ha szolgám, aki bejönni próbált, nem rogyna az ajtón bejövésekor hozzájuk hasonlóan a vár kemény parkettájára, tovább is folytatnám fegyelmezésük, így csak továbbra is a földnek nyomom a két veszekedőt, miközben hozzá lépek, azzal, hogy mit akar.
- Csak szólni uram, hogy késsz a vacsora. – közli remegve, mielőtt elájulna.
- Pompás. – ragadom meg kicsit higgadtabban haverom és dobom egyik vállamra, míg a kis tüzest a másikra. Szegények is annyira lesokkoltak az előbbi erőkibocsájtásomtól, hogy tettlegesen nem nagyon tudnak ellenkezni. – Hallottátok nem? Mehetünk enni.
- De… - szólal meg mindkettő, bár hangjuk leginkább halk sóhajhoz hasonlít.
- A tiltakozásban bezzeg egyet értetek… - csóválom meg fejem. – Pedig nem javaslatot tettem.
Genjo felől biccentés, míg Griffin ereje utolsó morzsáival elfordítja tőlem a fejét.
- Egy ilyenért se ölöd meg? – ehh… Hogy a gondolati beszédhez van bezzeg elég erő benned…
- Nem. Felőlem aztán duzzoghat, akkor is meg fogom nevelni. – bosszús sóhaj, de ebben a kérdésben én döntök. Az étkezőbe viszem őket, és míg Griffint az egyik, Genjot a másik oldalamra ültetem.
A szolgák úgyis tudják melyikük elé mit tegyenek. Míg kicsikém valami sülthús félét párolt zöldséggel, és desszertnek valami lúdlábtortát vagy mi a szöszt kap – azért nem értem ezt a kajafélét, mert még meggy is van benne, de lúdláb… Egy darab se.
Addig elém, és apám kis inasa elé egy-egy üveg vért, és üvegpoharat tesznek le.
- Jó étvágyat. – veszem kézbe mindegyikük felé biccentve, és töltve magamnak egy adagot szépen, komótosan nekilátok az étkezésnek.
|
| oosakinana | 2011. 03. 27. 18:47:14 | #12579 |
Karakter: Griffin Llyord
Megjegyzés: (Vámpíromnak és rókámnak)
- Mondtam, hogy szeretni fogod – elkezdi simogatni arcomat, de nem nézek rá. Mellém telepszik. Kezeiről lenyalja fehér nedvemet, és már fordítanám el a fejemet, hogy ne nézzem, megfogja és megcsókol.
- De ha nem tetszett – kezdi el mondani, de a szívem még mindig hevesen ver. – akkor, ha gondolod, elmehetsz egy rövid időre, de utána úgyis megkereslek, és visszahozlak. – ahogy mondja, közben eloldoz, majd feláll, és az ajtóhoz megy. Fáj mindenem és alig bírok megmozdulni. Ez képtelenség, hogy így legyen. Egy kicsi tüzet szítok magamban, aminek segítségével enyhülnek a fájdalmak.
- Szemét mocsok… - kelek fel és elkezdem tűzlabdáimmal lövellni, amik elől kitér, de ekkor a másikat célzom meg és próbálom felgyújtani, de elé áll és megmenti. Miért? Mit jelent neki? Meg egyáltalán engem miért érdekel?
Nem tudom, mit csinál, de amikor megpróbálom megtámadni az egyik labdámmal, lepattan és az ablak felé megy, ahol a függönyöket éri el és égeti le teljesen. A beszűrődő napfény látom, nem egészen tetszik neki és egyből megpróbálja eloltatni, de nem hagyom, tovább lövellem, és nem hagyom, hogy bármit csináljanak. Elegem van, hogy ki használnak és ebből a fickóból is elegem van.
El akarok menni és a saját magam ura akarok lenni megint. Lovagolni akarok a mezőkön és oktatni.
- Griffin fejezd be! – ordít rám, de nem érdekel. Tőlem meg is őrülhet, akkor sem fog érdekelni ki akarok szabadulni és nem akarok, fogoly lenni elegem van, de nagyon. Tovább folytatom a pusztítást remélem a ház le fog égni, akkor legalább elmehetek innen és nem kell itt élem.
Egyszer csak erős nyomást érzek a testemen és máris háttal a falnak csapódok. A füsttől, amit okoztam nem is gondoltam bele mennyire fogok fulladni, hiszen én még is csak ember vagyok, nem tudom vissza tartani a lélegzetemet. Sok füstöt leszippantottam és érzem, hogy a tüdőm is nagyon nehéz.
- Legközelebb azt mond, hogy nem akarod, elengedjelek gyújtogatás helyett… - közli velem, majd felkap az ölébe és át visz egy másik szobába, ahol a másik férfi is van. Nem mondok semmit, mert nem tudok a köhögés sok mindent elvesz most belőlem. Nem tudom és nem értem mi történik, de megnyalja ajkait, majd megcsókol
Hagyom, hogy azt csináljon, amit akar és viszonzom is, mikor viszont a felsőm alá nyúl felkiáltok, majd tenyeremben tüzet szítok és megfogom csuklóját. Ő is felszisszen. Letépi rólam a felsőmet és ekkor látja meg a sebeket, amiket okozott nekem, és amik elég szépen el is vannak fertőződve hála a füstnek minden külső környezeti tényezőnek.
- Bolond. – vágja nekem oda, amire felkapom a vizet.
- Mi az, hogy én vagyok a bolond? – vonom kérdőre és elkezdek köhögni a tüdőm nem, bírja. Még mindig sok benne a széndioxid. Fáj is és a mellkasom is ráadásul eléggé feszül és lüktetnek.
- Igen te, mert tudtad, hogy ilyen sebeid vannak még is ezt csináltad. – mondja nyugodtan.
- Ölj meg, akkor nem lesz ilyen gondod. – mondom akadozva köhögések közepette.
- Az ilyenekért mondom, hogy bolond vagy. Ha meg akarnálak ölni, már a zenés kis játékod után megöltelek volna. – mondja, majd felkap az ölébe. – Te meg maradj, itt jövök mindjárt. – mondja a srácnak, majd elvisz valamerre. Letesz az ágyra.
- Mit akarsz? Megint megerőszakolni és még jobban összekarmolni? – kérdezem ironikusan és kicsit tisztábban is.
- A szolgáim ellátják a sebedet és ki is tisztítják, hogy ne legyen nagyobb gond. – mondja, és már távozik is.
Még hogy el fogják látnia sebemet. Abból nem fog enni. Amint elhagyja, a szobát felállok és fájdalmaktól küzdve, de az ablakhoz sétálok nincs is olyan magasan. Összekötök pár dolgot, majd ledobom a lepedőt és már mászok is lefele rajta. El akarok innen menni. nem akarok itt élni többet. Lemászok, de elég bizonytalanul tudok menni és ráadásul a kép is homályosodik, de össze kell szednem magam. nincs már választásom. A falnak dőlve veszek pár mély levegőt, amitől kicsit jobban leszek és elindulok az erdő felé.
Minden fának neki kell dőlnöm, mert nagyon nem bírom. Sajnálatos módon sokáig sem bírok menni, mert a lázam is felszökik, és végül elveszítem az eszméletemet és elesek.
~*~
Mikor felébredek egy elég ismerős szobában ébredek fel. Abban a szobában, ahonnan elszöktem. Kezemet mellkasomra teszem. Be van kötve. Tüdőm sem nehéz. Mennyire ájulhattam el? Milyen nap van?
Egyszer csak nyílik az ajtó. Oldalra fordítom a fejemet és a fehérhejű lép be a szobába. Lemondóan sóhajtok egyet, majd behunyom a szemem.
- Felébredtél? – kérdezi és az ágyam mellé áll.
- ha a kómás állapotot lehet ébredtnek nevezni, akkor igen. – fordítom a fejemet a másik oldalra.
- Még is mit képzelsz magadról, hogy csak így elszöksz tőlem? És mi van, ha meg halsz, oda kint vagy mi van, ha egy vadállat rád talál és megeszik? – kérdezi és mintha haragot, dühöt, de aggodalmat is hallanék a hangjában.
- Kit érdekel? – kérdezem halkan. – úgy sem számítok már.
- Látom az agyat nem sikerült meggyógyítaniuk a szolgáimnak. – jegyzi meg és sóhajt egyet.
- Minek mentettél meg egyáltalán, hogy legyen, kivel szórakozod? Legyen kit szekálnod, és akivel úgy bánsz, ahogy akarsz? – kérdezem dühösen és megpróbálok felülni, de felszisszenek, mert a kötések elég szorosak és még vannak érzékeny pontok, de a kérdéseimre viszont tudni akarom a választ, hogy ő mit gondol, és mit szeretne csinálni, meg mit akar, mi legyen. Viszont ha rossz választ mond. Elszököm örökre és olyan helyre megyek, ahol nem találhat meg… a népemhez.
|
| yoshizawa | 2011. 03. 27. 09:01:48 | #12558 |
Karakter: Isomura Nakata
Megjegyzés: (hiszékenyemnek)
- Igen alszok, csak könyörgöm, ne bánts. – hadarja el pánikszerűen, szavaitól egy kicsit lenyugodva eresztem el kezeit. Már nem fog támadni, komolyan gondolta, amit mondott.
- Most megúszod, de este még visszatérünk az agyadban lévő dologra. – eresztek meg felé egy vigyort azért, hogy még véletlenül se próbáljon meg estig többet kijátszani. Majd ezután felállok, és elsétálok szobám ajtajáig, innen kérve visszaszigorított arcvonásokkal újból arra, hogy ténylegesen aludjon.
Szégyen, nem szégyen, most fáradt vagyok ahhoz, hogy bármit is kezdjek vele olyan téren. Viszont később… Inkább választaná a késem, és ezernyi más kínzóeszközt, mint még egyszer a feldühítésem.
Rókám természetesen itt marad és figyeli. Nem érdekel, ha nem fekszik le, de abban szeretnék biztos lenni, hogy csöndben marad, szökési, vagy öngyilkossági kísérlet nélkül.
***
Tudtam volna még aludni, nagyot ásítva fordulok szolgám felé, aki felébresztett.
- Mond, mi kell, mielőtt megöllek. – elsápad, de nem kezd hisztériás ordítozásba akkor sem, amikor elkapom a nyakát. Helyette egyik kezével az ajtóm felé mutogat.
- Nocsak… - ejtem ki kezeim közül hatalmas vigyorral, hogy elrohanhasson előlem, amikor az ott álló, hozzám hasonlóan szép mosolyú vámpírra nézek – Hát téged meg milyen rossznyavalya szalasztott erre?!
Ő az egyik kedvenc informátorom, apám vámpírjai közül, nameg egyik legjobb haverom, aki most meglepett azzal, hogy még önmagához képest is gyorsan megtalált.
Bár azzal jobban, hogy válasz helyett csak kisétál. Kicsit komorabban követem az étkezőig, ahol már két pohár vér fogad minket. Miután belekortyol az egyikbe kér bocsánatot - szerencséjére – majd kezd el bosszúsan sóhajtva oltani azzal, hogy ő mekkorát csalódott bennem.
- Nem arról volt szó, hogy nyaralni jössz?! Mi az, hogy most csinálsz magadnak egy szolgát, amikor egészen eddig bőszen ellenük voltál és inkább velünk lógtál?!
- Álljál már le! – fogom be a száját egy pillanat alatt mögé kerülve, amikor végre abbahagyom a nevetést. Sokkal gyengébb még, mint én, ez nem nagy feladat. – Az oké, hogy ő azt hiszi, vámpír lesz, de hogy te is hiszel a meséknek, amikor simán érezheted már meglévő képességeiddel az erején, hogy csak egy ember… - szigorúan nézek mondandóm végeztével leskelődő szolgáimra, akik erre szanaszét futnak.
- Akkor még sem változik át? – de nehéz a felfogásod…
- Persze, hogy nem, csak kiszívtam kicsit a vérét, ami isteni volt, de amíg úgy tud… - ohh… Ismerős erő… Ezek szerint hallgatózott…
Nem folytatom mondandóm. Később is ráérek társalogni, haverom úgyis egész nap itt fogja rontani a levegőt. Szélesre tárom az ajtót a kicsi Griffin előtt azzal, hogy hallgatózni illetlen dolog.
- Akkor nem is vagyok átváltoztatva. Nem lesz belőlem vámpír. Hazudtál nekem. – támad vissza.
- És te ezen meglepődsz? Olyan könnyedén elhitted, hogy nélkülem nem élhetsz. Nézd meg magad. Itt vagy és még mindig azt gondolod, hogy nem látok bele a fejedbe. – pedig pontosan tudom, hogy most is kételkedsz a szavaimban.
- Ja mert tényleg valós, hogy bele látsz mások gondolataiba. – hehh… Telibe, gondolatolvasás nélkül is. Viszont akkor ezt figyi drága:
- Mielőtt ott hagytalak azt gondoltad meg akarlak dugni. – egy kis komolyra vett gondolatolvasás. Na ebből hogy vágod ki magad.
- Csalsz valahogy. – hát ezen nem csak én nevetek fel, hanem Genjo is, miközben gondolatban közli, tényleg jó játékot találtam, egyre jobban tetszik neki, főleg ezután a csalok után.
- Te tényleg ilyen hülye vagy? Végül is szép külsőhöz mit vár az ember, - nameg a vámpír. - mert ezek után nem sokat. – én is egyre jobban élvezem a társaságát, el se akarom engedni közelemből.
Éppen ezért is van az, hogy amikor kijelenti, pukkadjak meg, ő elmegy, valamint sarkon fordul, már zárom is a kijáratot, és elé állok, hideg pillantásommal mintegy jelezve ezt nem fogom hagyni.
- Ha már idejöttél nem mész sehova.
- Éljen, éljen, ez egyre jobb, had lássak egy kis akciót!! - kapom gondolati úton az irányítást, de küldőjét elég gyorsan lenyugtatom telepatikus úton, még mielőtt tapsikolni is elkezdene.
– Ellőtte még szórakozunk egy keveset, hogy had mulassak még egy kicsit jól. De ezeket te is élvezni fogod. – szempillantásnyi idő alatt kerülök hozzá még közelebb, és cirógatom meg pofiját.
- Én a nőket szeretem. – kapcsol, és löki is el magától, viszont nem bírom tovább, többet akarok belőle érezni, méghozzá most.
- Dehogy szereted, majd mindjárt rájössz mennyire is vonzódsz a saját nemedhez. – kapom fel, hogy egy pillanattal később már ágyamra ejthessem, kezeit is kikötve.
- Engedj el. – azt hiszi ettől megenyhülök? Akkor még naiv is…
- Nyugalom édes meglátod szeretni, fogod. – közlöm vele, miközben lehúzom nadrágom. – Meg ez még a reggeli kis incidensnek a büntetése. – mondandóm végeztével róla is letépem a zavaró alsóneműket, és lábai közé fészkelem magam, hogy mindenféle előjáték nélkül vághassam bele farkam forróságába.
Isteni, nem is értem, hogy bírtam ki idáig húsa nélkül…
Egyre szebbnek, és szebbnek látom, miközben alattam sír, egész testében megfeszülve. Nem is akarom már az ébresztésem miatti haragot tovább rajta levezetni, kicsit várok, mielőtt megmozdulnék.
Így is elég kín neki először, bár hamar felveszi ütemem, és nyögve, sóhajtozva követel többet, és többet belőlem. Aztán még ő szereti a nőket. Tuti eddig még nem élvezte így senkivel se az együttlétek.
Engem igazol az is, hogy amikor nyögve élvezek belé, hatalmas sikollyal követ a semmibe, és élvez kezemre.
- Mondtam, hogy szeretni fogod – cirógatom végig arcát, egy pár izzadt tincsét közben kiigazítva szeméből. Majd mivel nem néz rám, mellé heveredek, és így nézve szemeibe nyalom le kacéran kezemről magját, és lopok újabb csókot ajkairól, mielőtt vörös fejét elfordítaná.
- De ha nem tetszett – nem úgy látom rajta, és még mindig hevesen verő szíve se erre utal – akkor ha gondolod elmehetsz egy rövid időre, de utána úgyis megkereslek, és visszahozlak. – szavaim közben el is oldozom, és arrébb is állok tőle az ajtóhoz közel, haverom felé.
Vele gondolatban tudatom, hogy ha bír mozogni még, és ismét elindul a kijárat felé, akkor újra rá fogok mászni, majd utána megint, egészen addig amíg levegőt is alig bír venni.
- Szemét mocsok… - kel fel nehézkesen, valamint támad meg tüzes gömbőcökkel, azonban ezeknek az útjából játszi könnyedséggel térek ki.
Legalábbis először.
Aztán visszaugrok elé, mert haverom még zöldfülű kezdővámpír, tuti nem élné túl a kicsike támadását velem ellentétben, de nekem rá és a kicsikére is szükségem van.
Genjo döbbenten felnyögve hátrál, miközben én összevonva erőim gyógyítom be megégett hátamat, és húzok magunk, nameg a kicsike közé egy pajzsot a további támadások ellen.
Viszont ez megint hibás lépés volt. Személyzetem kell hívnom gondolataimmal, mert a kis tüzeskedvű ágyasom lövedéke visszapattanva pajzsomról felgyújtotta a függönyöket, és a betörő fénytől nem tudok jelenlegi helyzetemnél beljebb lépni anélkül, hogy megkockáztatnám, megégek.
- Griffin fejezd be! – ordítok rá, mivel tüzétől az oltásra hozott vízzel, valamint újabb sötétítő anyaggal se tudnak szolgáim beljebb lépni.
- Kívülről fedjétek el a fény elől a szobát. – morgok rájuk gondolatban, mielőtt haverom is kiküldeném.
Szerencsére megértően biccent, tudomásul vette, hogy most itt nem tud tenni semmit vendégem ellen.
Muszáj lefognom.
Nem is gondolkodok tovább, olyan gyorsan hasítom keresztül a szobát, amilyen gyorsan csak tudom, és nyomom a falnak.
Egy kicsit se égtem meg, hála a mindent elborító sötét füstnek, amiről a kezeim között tartott lökött fuldoklik is rendesen, szolgáim ráadásul most, hogy abbamaradt a tűzeső, már el is kezdték oltani a szobát.
A kártékony fény se sokáig hatol be az ablakokon, a kisietők azt is hamar elrendezték kívülről.
- Legközelebb azt mond, hogy nem akarod, elengedjelek gyújtogatás helyett… - közlöm vele, mielőtt ölbe kapnám, és átvinném a másik szobába, ahol Genjo is várakozik.
Felelni nem felel, csak köhög továbbra is, tényleg sok füstöt nyelt.
- Nem tudtam, hogy tűzidomár. – néz rám komolyan. – Még így is viccesnek tartod?
- Szerinted nem öltem volna már meg, ha nem tartanám annak? – mosolygok vissza rá szájnyalintva, mielőtt a kicsike ajkaira tapadnék.
Meglepődötten tűri csókom, viszont amikor inge alatt felsőtestét simítanám végig, felkiáltva, könnyes szemekkel gyújt tüzet tenyerén, és ragadja meg csuklóm.
Felszisszenve szabadítom ki karom szorításából, de már miközben gyógyítom le is tépem pólóját, kíváncsi vagyok arra, mi miatt védekezett.
Elképedve nézem sebeit, amiket még én okoztam neki. Nagyon rosszul festenek.
|
| oosakinana | 2011. 03. 09. 10:10:41 | #12114 |
Karakter: Griffin Llyord
Megjegyzés: (Vámpíromnak és rókámnak)
Nagyon vörösen izzanak szemei, de addig nem veszem komolyan, amíg az ágyra nem lök, és felém nem mászik, miközben a kezeimet szorítja, hogy még mozdulni sem tudok. Közben nagy zajt hallok nem tudom mi az, de megijedek, és azt hiszem, hogy most itt lesz végem. Lehet még sem kellett volna zenét hallgatnom?
- Tudod szívem… Egy rendes vámpír ilyenkor napközben alszik, és nem a formás hátsóját riszálja. Vagy ha mégis azt nem ilyen zenére, és göncökben. – közli velem. Elvörösödök, de lángokkal próbálkoznék, de annyira leszorítja a kezemet, hogy nem tudok.
- Nem vagyok a szíved… - vágom visszakiabálva, majd megfogja és szétszakítja a felsőmet. – És vámpír se vagyok, nincs szükségem arra, ilyenkor aludjak, engedj el. – kérlelem megrémülve, a szaggatás miatt. egy ideig hallgat, amire megrémülök. Mit akar csinálni? Tényleg meg fog ölni? Bár lehet, az lenne a legjobb mindenki számára.
- Még nem vagy vámpír… - javít ki mérgesen. – Legalábbis teljesen, de egy pár kínzás már működik rajtad. Mivel ilyen lelkes kedvedben vagy, be is mutatom neked a legfinomabbak egyikét. – ahogy ezeket kimondja, nadrágom és az alsómat már darabokra szaggatja körmeivel. Kell, egy kis idő mire megpróbálom felfogni a dolgokat, majd elkeseredetten próbálok meg szabadulni, de nincs esélyem. Túlságosan erősen fog és tart.
- Nagyon szép a tested… - suttogja, mire abba hagyok mindent és ledermedek. Könyörögve kérek tőle bocsánatot és megígérem, hogy többet nem lesz ilyen, csak engedjen el büntetés nélkül, de közben meg elég szörnyű gondolatok támadnak bennem és képtelen vagyok megálljt parancsolni nekik, pedig nem tudom, milyen képességekkel bír.
- Griffin… - sóhajtja nevemet, majd megdermedve várom, hogy most mi lesz, végül vadul megcsókol, amit nem hagyok és folytatja. - Ugye azzal tisztában vagy, hogy minden teljes vámpír képes olvasni mások gondolatában?! – erősen elvörösödök és halálfélelmem is van, mikor kimondja a szavakat. Tudtam éreztem. Elkezdem rázni és nem akarom elhinni szavait. Nem lehet igaz. Ez a mocsok… Nem lehet, hogy csak úgy fogta magát és… De ha mégis??? Mi van, ha igazat mond??? Gondolkozok tovább magamban.
- Áhh végre… - mondja, majd a róka visszatér egy késsel, amit én halálfélelemmel nézek. – Hidd el, igazat mondtam. Viszont ami fontosabb… Most bánd meg bűneid…
- Miért??? Le akarsz vele szúrni?! – nézem a kést és nem akarom levenni róla a szememet. Próbálok elhúzódni, de szerencsétlenségemre túl erősen fog és képzelem vagyok. az oldalamhoz tartja a kést és elkezdi marni az oldalamat. Felkiáltok, mert iszonyatos fájdalom söpör végig az egész testemen.
- Már érted? – kérdezi mosolyogva. – Ezüst a pengéje, ami a vámpírok, és vámpírtanoncok legnagyobb ellensége. – halálra rémülök és elkezdek neki könyörögni, hogy ne öljön meg és hogy nem fogok csinálni semmit. Már lassan nem sokára a sírás határán vagyok. soha nem sírtam még mások előtt, de most úgy néz, ki kénytelen leszek. Tovább könyörgök hátha meggondolja magát és tényleg békén hagy.
- És ha most befejezném… - érinti megint bőrömhöz a kést, és a fülemhez hajol. - Mit tennél? Hajlandó lennél már ezután a móka után aludni?! – befejezve az ordítás. Könnyezve kapkodom a levegőt. Nem válaszolni nem igazán tudok, mert iszonyatosan fáj minden, ahol hozzám érintette a kést.
- Azt kérdeztem, hogy most már tudnál-e aludni, vagy szeretnéd, ha még máshogy is játszanák a testeddel. – mondja, amire érdekes kusza gondolatok kezdenek el járni a fejembe. Meg akar erőszakolni? Remélem, nem könyörögöm, kérem, add, hogy ne inkább alszok, csak ne bántson. Látom, elvigyorodik, ami nekem egyenlő a halálfélelem érzetéve.
- Igen alszok, csak könyörgöm, ne bánts. – mondom neki, mire nagy nehezen elenged.
- Most megúszod, de este még visszatérünk az agyadban lévő dologra. – mondja vigyorogva, amire összerezzenek és elvörösödök. Feláll, és az ajtóhoz megy, majd visszafordul. – Most pedig aludj. – végül ki megy és gondolom át megy a saját szobájába.
Elfekszek az ágyon betakarótok és most már tényleg pihenek én is amennyire tudok, mert sajnos fájnak a hegek, amiket okozott a kés pengéje így viszont nem tudok aludni. Kicsit felhevítem testemet, ami egy fokkal így már elviselhető így meg kell tartanom a test hőmet, ahhoz hogy el tudjak aludni.
~*~
Éles fájdalomra ébredek, ami az égési sérüléseimből származnak. Nagyon fáj. Felkelek és borzalmasan néz ki. Bemegyek a fürdőbe, majd hideg vizet engedek rá, ami szinte majd lefagyasztja itt olyan jéghideg víz van, hogy még én is szétfagyok, akkor is, ha megpróbálom felmelegíteni magamat, hogy ne fagyjak szét. Esetleg még az is megfordult a fejemben, hogy a sebem miatt érzem hidegnek, vagy esetleg az átváltozásom miatt.
Kiszállok, majd felveszem a ruhámat és elindulok körbe nézni a kastélyban. Egyszer csak beszélgetésre leszek figyelmes.
- Akkor még sem változik át? – hallok egy számomra ismeretlen hangot.
- Persze, hogy nem, csak kiszívtam kicsit a vérét, ami isteni volt, de amíg úgy tud… - abba marad a beszélgetés, majd hirtelen kitárul az ajtó és Nakata-val találom szembe magam. – Hallgatózni illetlen dolog. – mondja és ránézek szúrós szemekkel.
- Akkor nem is vagyok átváltoztatva. Nem lesz belőlem vámpír. Hazudtál nekem. – mondom neki, amire elkezd nevetni.
- És te ezen meglepődsz? – kérdezi még midig nevetve. – olyan könnyedén elhitted, hogy nélkülem nem élhetsz. Nézd meg magad. Itt vagy és még mindig azt gondolod, hogy nem látok bele a fejedbe. – állapítja meg a tényeket.
- Ja mert tényleg valós, hogy bele látsz mások gondolataiba. – kezdem el firtatni a dolgokat.
- Mielőtt ott hagytalak azt gondoltad meg akarlak dugni. – mondja, mire elakad a lélegzetem és a szavam is. Ez nem lehet igaz. Ezek is mind képtelenségek.
- Csalsz valahogy. – mondom neki, amire megint jó ízűt nevet.
- Te tényleg ilyen hülye vagy? – teszi fel a kérdést. – végül is szép külsőhöz mit vár az ember, mert ezek után nem sokat. – mondja, mire bevágom a durcást.
- Pukkadj meg. – mondom neki és megfordulok. – Elmegyek nincs rád szükségem. – mondom, majd elindulok az ajtó felé, viszont ő már ott van és bezárja, majd rám néz.
- Ha már idejöttél nem mész sehova. – mondja ördögi vigyorral a képén. – Ellőtte még szórakozunk egy keveset, hogy had mulassak még egy kicsit jól. De ezeket te is élvezni fogod. – már ott is van előttem és arcomon simít végig, de eltolom onnan.
- Én a nőket szeretem. – magyarázom neki határozottan.
- De hogy szereted, majd mindjárt rájössz mennyire is vonzódsz a saját nemedhez. – felkap a vállára és be is visz a saját hálójába. Rádob az ágyra. Meg akarok szökni, de megfog, majd kikötözi kezeimet.
- Engedj el. – kiabálom és próbálok kiszabadulni, de nem tudok.
- Nyugalom édes meglátod szeretni, fogod. – válaszolja. Leveszi a nadrágját. – Meg ez még a reggeli kis incidensnek a büntetése. – elkezdek egyre jobban félni. Odajön hozzám. Lerángatja rólam a nadrágot, amit nem akarok, de leszedi, majd szétfeszíti lábaimat, végül minden síkosítás és tágítás nélkül vágja belém farkát, amire felkiáltok és be is könnyezek, mert veszettül fáj.
Elkezd bennem egyre vadabbul mozogni, miközben farkamra rámarkol és mozgatni kezdi kezeit rajta, amire már nyögések szakadnak fel bennem és a rossz fájó érzést az élvezet kezdi átvenni. Nyögdécselések hagyják el ajkaimat és egyre jobban élvezem ezt a kis együttlétet. Még sem olyan büntetés, mint én azt gondoltam.
Egyre jobban fokozza a tempót, majd nem sokkal később felmorran és belém élvez, miközben én felnyögök és kezére, meg hasamra élvezek el. Teljesen elvörösödve nézek minden fele, csak Nakata-ra ne kelljen néznem, mert ez olyan kínos most számomra.
|
| yoshizawa | 2011. 03. 07. 11:01:13 | #12028 |
Karakter: Isomura Nakata
Megjegyzés: (hiszékenyemnek)
- Látom elég sokára tudtad megtalálni a kastélyomat annak ellenére, hogy tudtad merre van. – vigyorgok a kicsikére, amikor végre hozzám eszi a penész.
Persze rókámon keresztül végig figyeltem, de az más volt. Azt akartam, idejöjjön, és itt legyen, a kezeim között.
Szavaim hatására elvörösödik, ezért nincs is kedvem tovább oltani azzal, hogy mi lett volna vele, ha tényleg belázasodik.
Nevetve állok fel, és veszem leltárba piros arcát, mielőtt közelebb sétálva hozzá, végigsimítanám. Hiányzott az, hogy megérinthetem, nem kicsit. Vére még jobban hiányzik, és teste után is sóvárgok, de ha most megdugnám, biztos elriasztanám, annyira, hogy többet ide se jőve vállalná fel helyettem a halált.
Ha pedig rájönne arra, átvertem még a végén napközben gyújtaná rám ezt a kócerájt. Szóval… Faramuci helyzet.
- Itt vagyok. – hallatja végre újból erősnek és magabiztosnak tűnő hangját. – változtass emberré. – hehh… Felnevetek kérésén. Ez a kívánságot még egy dzsinnek is nehéz lenne teljesítenie. De még ha lehetne is… Én nem is vagyok egy palackba zárt szellem, aki úgy ugrál, ahogy ő fütyül.
- Kicsikém a folyamat nem visszafordítható. – méreg csillan válaszom hatására szemeiben, és lángokba borítja a termemet. Pff…
Holnap első dolgom lesz, hogy felhívok valami szakembert, aki tűzoltó berendezések szerel majd be kastélykámba.
- Azt mondtam változtass vissza. – növeli nagyobbra a lángok nagyságát.
Már megint nem figyelt arra, amit mondtam neki.
Muris, hiszen pont az miatt van most itt, hogy nem hallotta amit a fülébe suttogtam, még jobban elkezdek nevetni.
Kínjában erre, hogy már az egész terem ég ismét tűzlabdacsaival próbál bosszút állni, de ezeket a bigyókat hamar leszerelem azzal, hogy komolyabbra véve a figurát nézek rá.
- Fejezd be. – szólalok is meg erélyesen, mielőtt megkérném arra, árulja el a nevét.
- Griffin a tied? – kérdez is vissza válasza után, kicsit mintha higgadtabb lenne.
- Nakata. – elégítem ki tömören kíváncsiságát, mielőtt elvonulnék, hogy ne teljes vérszomjjal vessem rá újra magam nyakára.
Viszont… Ez a kis őrült addig nem hagy, amíg mégiscsak ki nem szívom egy jóadag vérét a nap végén. Rókám is lemondóan csóválja meg fejét. Még ő se látott olyan halandót, aki ennyire provokálta volna magának támadásom.
Nem tudom, meddig akar egy fedél alatt maradni velem, meddig nem, de megmutatom neki azt a szobát, ahol aludhat, ha van kedve, mielőtt elvonulnék sajátomba.
Elálmosodtam, és pihenni szeretnék.
Most még a fürdéshez is lusta vagyok, meztelenre vetkőzve vágódok be ágyamba, és fúrom magam mélyen paplanom alá. Legalábbis addig, amíg érzékeny dobhártyáim miatt valami hangos számtól ki nem esek onnan.
Nem tudom elképzelni, ki veszi erre a bátorságot, inasaim közül, fejemre szorított párnával küldöm rókámba tudatom. Majd amikor az kideríti, édes kicsi vendégem akar meghalni, nem egyik emberem, még mindig fejemre szorított párnával vonszolom be magam hozzá.
Szemeim vörösen izzanak, tekintetem is elég haragos, de addig valahogy nem hatódik meg, amíg nem kerül az ágyára, és nem szorítom le kezeit fél kezemmel a feje fölött, amikor fölé mászok.
Eközben segédem természetesen már a zajgépet intézi, hallom, ahogy ráncigálja, húzkodja, amíg le nem esik, és darabjaira nem törik a nehéz szerkezet a padlón, hiszékenykém össze is rezzen alkatrészeinek puffanásától a hirtelen beálló csendben.
Hát igen. Másabb, mint a muzsika, amit az előbb hallgatott…
- Tudod szívem… Egy rendes vámpír ilyenkor napközben alszik, és nem a formás hátsóját riszálja. Vagy ha mégis azt nem ilyen zenére, és göncökben. – közlöm vele.
Szavaimtól elvörösödik, és lángokat is gyújtana, újfent tenyerein, ha kezeit nem tartanám erősen.
- Nem vagyok a szíved… - vág vissza végül kiabálással, de még mindig vörös arccal, amikor beletörődik abba, tüzet nem tud idézni. Hála illatának nem bírom megállni, hogy körmeimmel széthasítsam pólóját. – És vámpír se vagyok, nincs szükségem arra, ilyenkor aludjak, engedj el. – kér ijedtebben ettől az utóbbi műveletemtől.
Igaza van, de ezt akkor se hagyhatom rá… Valamint ha hagyhatnám, se fogom. Már nagyon rég hoztak ki ennyire a sodromból, amit ezért most kapni fog… Attól talán egy életre megjegyzi, hogy nem húzhat velem ujjat.
- Még nem vagy vámpír… - javítom ki mérgesen. – Legalábbis teljesen, de egy pár kínzás már működik rajtad. Mivel ilyen lelkes kedvedben vagy, be is mutatom neked a legfinomabbak egyikét. – szavaimmal egy időben nadrágját, alsóját is darabokra szaggatom körmeimmel, majd amíg hüledezik, és felfogva mit is tettem vele, még elkeseredettebben próbálkozik a szabadulással, utasítom szolgám gondolatban, hozza be nekem AZ ezüstpengés kést.
- Nagyon szép a tested… - suttogom ajkaira kimért hangon, amitől végre abbahagyja a ficánkolást, és megdermedve, az előbbinél vörösebb arccal kezd el könyörögni a bocsánatomért, és fogadja meg, több ilyen nem lesz, csak most engedjem el büntetés nélkül.
Ha fejéből nem olvasnám ki azt, hogy egy perverz majom vagyok, akinek leperzseli a képét, amikor végre leszáll róla, és elengedi a kezeit még talán meg is hatódnék szavain. De így…
- Griffin… - sóhajtom komoran, egy kis hatásszünet után. Nevének említésére remegve figyel felém, de amíg vadul meg nem csókolom, nem folytatom:
- Ugye azzal tisztában vagy, hogy minden teljes vámpír képes olvasni mások gondolatában?! – erősen, szinte már bíbor arccal néz rám, amikor felfogja szavaim.
Majd… Szinte észrevehetetlenül, félve rázza meg a fejét. Arra is képtelen a sokktól, hogy kinyissa a száját, holott gondolatai csak úgy pörögnek.
- Ez a mocsok… Nem lehet, hogy csak úgy fogta magát és… De ha mégis??? Mi van, ha igazat mond???
- Áhh végre… - terelem el róla figyelmem rókám felé, aki végre visszaért a kért fegyverrel. Legalábbis addig, amíg kézbe nem veszem a direkt nekem készült konyhai eszközt. – Hidd el, igazat mondtam. Viszont ami fontosabb… Most bánd meg bűneid…
- Miért??? Le akarsz vele szúrni?! - nézi ijedten a kezemben csillogó kést, és próbál meg elhúzódni előle, de pechére erősen tartom, nem tud, a hegyes kis fegyver oldala hamarosan eléri a bőrét, és megtudja.
Nem tartom rajta sokáig, így is szép égési heg marad a helyen, ahova érintettem, és így is felordít kicsi áldozatom a kíntól.
- Már érted? – válaszolom neki komolyan. – Ezüst a pengéje, ami a vámpírok, és vámpírtanoncok legnagyobb ellensége.
Persze… Ha most olvasna gondolataimban, nem lenne olyan sápadt, és könyörögne most már ténylegesen, szívből a bocsánatomért, mert tudná azt, ez a kés csak egy egyszerű ezüstszínűre festett valami, ami reagálva a vámpírok erejére felforrósodik, és rettegésben tartja a tanoncokat, de igazából még vágni se tud.
Apámtól kaptam, amikor elköltöztem tőle, hogy könnyebb legyen a tanoncaim kordában tartanom, mostanáig nem is vettem hasznát.
- És ha most befejezném… - érintem elgondolkodva ismét bőréhez a kést, miközben fülébe susogok… - Mit tennél? Hajlandó lennél már ezután a móka után aludni?! – befejezve az ordítást, könnyezve kapkod levegő után, amikor elteszem a kést zsebre, de válaszolni nem válaszol, ezért újra felteszem a kérdést:
- Azt kérdeztem, hogy most már tudnál-e aludni, vagy szeretnéd, ha még máshogy is játszanák a testeddel. – természetesen arra gondoltam egészen addig, amíg el nem vörösödött, hogy mutatok neki más kínzóeszközt is, de az ő fejében szavaim hatására kavargó gondolatok jobban tetszenek, és vonzzanak.
|
| oosakinana | 2011. 02. 25. 22:30:26 | #11703 |
Karakter: Griffin Llyord
Megjegyzés: (Vámpíromnak és rókámnak)
- Még nem… Szeretem a tüzesvérű cowboyokat. – szavaira teljesen megrémülök. Pulzusom egyből felturbózik és a tüzem is kialszik. Érzem, ahogy közelebb húz magához, de én még mindig rettegek. Nem akarok vámpír lenni. Elég nekem egy féle másság. Kettővel nem bírnék el egyáltalán, meg milyen lenne. Egyszer csak eltűnök a színről.
– Igen… Így már jobb. – suttogja és egyre jobban félek. - Tudtad, hogy nagyon finom az illatod?
Remegek szavaira. Most át akar változtatni? Azt nem lehet. Nem akarok. El is kezdem kiabálni, hogy nem akarok vámpír lenni, nem teheti meg, és hogy hagyjon békén.
- Vicces, hogy azt gondolod, ez úgy működik, valakit megharapsz, és az egyből vámpír lesz… - suttogja a fülembe, amitől csak jobban megrémülök. Magához karol így még annyira ficánkolni sem tudok. – Szórakozni akarok még jó párszáz évig, nem taknyosokat képezni.
Tovább ordítom a dolgokat, mert tényleg nem teheti meg. Elegem van. Ki kell törnöm valahogy, de képtelen vagyok. Nem tudom meg tenni olyan erősen tart magához. Megismétli szavait, de csak folytatom hülyeségeimet.
Érzem, hogy végig nyal a nyakamon és már bele is mélyeszti a fogát. Megpróbálok ficánkolni, de ahogy kiveszi, belőlem a vért elgyengülök, és nem tudok, mit csinál. Egy idő után megadom magamat és várom a véget.
Mikor elenged és távol áll tőlem én a földre rogyok, mert nem tudok már két lábon állni annyira kivett belőlem mindent. Fáradt is vagyok. Úgy tudnék aludni most egy nagyon nagyon jót.
- Ugye igaz volt amit mondtál arról, hogy nem változik át egyből vámpírrá attól valaki, hogy megharapjátok. – támadok rá, miközben karomat kezdem el simogatni meg masszírozni, mert nagyon fáj. - Nem változtattál vámpírrá ugye?
- Nem hát. – vágja rá, amire megnyugodnék és ki is fújom a levegőt, de hirtelen megint megszólal. – Vagyis igen. Elvileg az lennél szép lassan, de nincs okod félni, nem kell így élned. Ha nem vagyok sokáig a közeledben, amíg kinőnek a szemfogaid, és át nem állsz az éjszakai életre, akkor lebetegedsz, és egy pár napos kínszenvedés után magadtól is meghalsz. – teljesen lesápadok. Úr isten még a maradék vérem is kifut az arcomból. Ez képtelenség. Nem lehetek vámpír. Nem akarok hozzá kötődni semmilyen szinten. Inkább meghalok, mint sem, hogy vele legyek, vagy közöm legyen hozzá.
- Mennyi az az idő, amit távol lehetek? – kérdezem, mert ha lehet, akkor inkább nem is látnám addig, ameddig kibírom.
- Mivel napközben még kint lehetsz egyenlőre… Hmm… Talán az lenne a legjobb, ha holnap este eljönnél már a lovarda melletti kastélyba, meglátogatni. Tudod, hogy hol van? – bólintok, majd a rókát az ölébe véve felemelkedik, mire csak őt figyelem tovább.
- Ott találkozunk. De azért se hibáztatlak, ha meggondolod magad, és nem akarsz 20 évig tőlem függeni. Bár… Ha azt az időt, amíg szolgálnod kéne vámpíri időben nézzük csak pár év.
~*~
Több napja egész munka közben csak az jár a fejembe, amit az a vámpír mondott. Nem mondhatom el senkinek, mert különben hülyének néznének. Nekem kell itt nekem a balhé.
Megpróbálok nem gondolni a dolgokra és inkább csak az oktatással foglalkozni, de sajnos nem sikerül. Érzem, hogy kezdek gyengülni. Ez így nem lesz jó. Lehet még is csak el kell hozzá mennem, pedig nem akarok. Annyira elegem van. Nem tudom, miért, de egyre rosszabbul érzem, magam nem tudok koncentrálni és az energiám is el hagy. Nem bírok megülni az új lovamon és van, hogy ledob a hátáról.
Lassan besötétedik, majd még is elmegyek a vámpírhoz. Megállok a nagy ajtó előtt, majd gondolkozok, végül csak bekopogok rajta. Kinyílik, de sehol senkit nem találok. Beljebb lépek és becsapódik az ajtó, amire majdnem összefosom magam. Egyszer csak meglátom a rókát, aki vele volt megfordul és elkezd menni előttem. Gondolom követnem, kéne.
Egyszer csak bemegy egy terembe, ahova követem, majd felugrik valahova, majd meglátom a vámpíromat.
- Látom elég sokára tudtad megtalálni a kastélyomat annak ellenére, hogy tudtad merre van. – mondja, vigyorogva én meg csak elpirulok. – Jaj a szép kis piros pofikád is meg van. – feláll, majd közelebb lép hozzám és végig simítja arcomat.
- Itt vagyok. – mondom neki. – változtass emberré. – mondom neki komolyan, amire elkezd röhögni.
- Kicsikém a folyamat nem visszafordítható. – mondja önelégült mosollyal, amire bedühödök és lángba borítom az egész testemet.
- Azt mondtam változtass vissza. – mondom hangosabban és egyre dühösebben, de ő csak tovább nevet, amire én csak dühösebb leszek és elkezdek tűzlabdákat lövellni és szinte majdnem lángokban áll az egész terem. Csúnyán néz rám, amire nem nyugszok le és tovább ég minden.
- Fejezd be. – szól rám erélyesen, de cseppet sem idegesen. Ez nem lehet igaz. Mivel tudnám feldühíteni? – a nevedet áruld el. – mondja, és ránézek.
- Griffin a tied? – kérdezek vissza.
- Nakata. – mondja, majd ott is hagy.
Egész este azzal próbálkozok feldühítsem, de a végén megunja és megint egy adag vért kiszív a nyakamon keresztül. Ez nem lehet igaz. Elegem van belőle. Egyszer viszont eltűnik a szobájába engem meg a mellette lévő vendégszobába küld. Bevágtatok. Van, itt minden mi kell.
Nincs kedvem aludni és nem is akarok. Elegem van az ittlétből meg, hogy hozzá vagyok köte. Odamegyek a hiffihez, majd bekapcsolom, és valami rádió megy, de tetszik. Max hangerőre felerősítem és elkezdek rá bulizni. Akkor sem fogom hagyni, aludni. Dübörög a zene és majd szétesik a ház, de kit érdekel? Nem az enyém. Nem nekem kell fizetnem. Tovább táncolok és bulizok, mikor egyszer csak lassan nyílik ki az ajtóm és a vámpírkamat látom meg az ajtóban.
|
| yoshizawa | 2011. 02. 25. 20:39:12 | #11696 |
Karakter: Isomura Nakata
Megjegyzés: (hiszékenyemnek)
Nyugis, és szép a környék ahova pár hónapja költöztem a tanács, és apám lerázása miatt. Be is csukom szemeim, valamint meg is állok, hogy nagyot szippantva a levegőből élvezem ki kicsit az éjszaka csöndjét, és illatait, amiket a lágy szellő hoz felém. Lehet, sokáig fogok itt, egészen pontosan abban a lovasklub melletti, hatalmas kastélyban maradni, amit vettem magamnak.
Nem zaklathatnak holmi feladatokkal, nem vonhatnak felelősségre tetteim miatt, hiszen nem tudnak róla, miket követek el, kedvemre szórakozhatok akkor, amikor akarok, és annyit, amennyi jól esik. És én persze ki is használom ezt a lehetőséget.
Bár… Most nem mulatni, hanem egy kicsit sétálni jöttem. Vagyis jöttünk. Rókám ragaszkodott hozzá, hogy kísérjem el éjjel az itt élő rokonaihoz.
Tudja, magas ára lesz még ennek, hogy hajlandó voltam megmozdulni, viszont a fizetése még odébb van. Nyugodt vagyok, és régóta először minden szempontból kielégített. Ezért is mert nekem ezzel a kérésévek előhozakodni.
A fiúcskák, akiket errefele kaptam el ízletesebbek voltak, mint városunkban, arról nem is beszélve, hogy nem bírok velük betelni. Az a hevességük, amivel próbálják megakadályozni, hogy szétkeféljék őket… És a vérük is… Ahh… Az a tüzes zamat.
Még most is az orromban érzem.
Vagyis várjunk csak… Ez nem egy emlék illata… Ez egy errefelé tartó lóé, és utasáé. Hmm… Tehát innentől kezdve lehet vadásznom se kell majd, mert az ölembe hullnak áldozataim?? De jó is lenne…
Kuncogva kelek szárnyra, és zavarom meg az állatot a levegőből, aki így hamar lábát szegi, és gyaloglásra kényszeríti utasát legnagyobb kárörömömre.
Kész élvezet lesz ezt a srácot bosszantani az erdőben, mielőtt még elvinném magammal máshogy is kínozni.
Gyönyörű, még nem is láttam ilyen szépséget eddig. Barna tincsek, határozottságot sugalló sötétbarna szemek. És a teste…
He???
Mi a???
Elképedve figyelem tenyerét, amiben egy pillanattal ezelőtt még nem lobogtak lángok, majd fülig érő vigyorral szállok le a földre végezni a hátrahagyottal, mielőtt még az életem talán legérdekesebb áldozatjelöltje után vetném magam.
Amikor ráakadok, épp rókám kérdezgeti arról, honnan jött.
Letörölve számról néhai lova vérét közlöm vele nemes egyszerűséggel, ő az enyém. Ugyanúgy, ahogy ezután, amikor felém fordítja riadt arcát rókámnak is szólok gondolatban, vágtasson csak ide, a mai séta itt ért véget.
Biccentve tesz eleget kérésemnek, a velünk szemben álló legnagyobb döbbenetére.
- Mit akartok erre fele? – most ha azt válaszolnám neki, hogy én csakis téged elfutna? Áhh… Inkább nem kínzom.
Legalábbis ezzel, jobb jutott az eszembe:
- Mi van szépségem csak nem zavarunk? – kérdem, majd jót mulatok azon, ahogy elpirul a kis ártatlan.– De semmi közöd hozzá.
- Az állatod megrémítette az enyémet. – az állatom??? Hehh… - Eltört a lába, legalább segíthetnél. – húha… A hangsúly alapján kezd egy kicsit dühös lenni… Így sokkal helyesebb…
Kíváncsi vagyok, akkor vajon mennyire lenne hangos, ha megmondanám neki, én egy Szent vagyok, már rég segítettem lovának. Ki kell derítenem, de még nem most. Csak egy egész kicsit előtte mással is kéne húznom az agyát…
- Nem tetszik a hangleejtésed. – nézek rá olyan komolyan, amilyen komolyan bírok újból kitörni készülő nevetésem mellett.
- Nekem se a tiéd.
- Jól gondold meg kivel akarsz újat húzni. – lépek hozzá kicsit közelebb, és hencegek neki szemeket gyönyörködtető szemfogaimmal. - Ha csak nem akarsz a vacsorám lenni.
Hátrál, de a válasza meglep:
- Te sem vagy tisztában kivel kezdtél újat. – még szórakoztatóbb, mint gondoltam. Azok a lángok a tenyerén… Akkor ezek szerint nem csak dísznek vannak. Bár az kész röhej, hogy azt hiszi, árthat velük nekem. Úgy érzem, most jött el a pillanat, amikor beavathatom, mi történt egyedül hagyott állatkájával:
- Ch. Szájhős. Amúgy a lovad vére igazán ínycsiklandozó volt.
- Te köcsög. – ordít fel, majd befejezve végre a hátrálást ront nekem tüzes labdacsokkal, viszont támadásai semmit nem érnek. Túl gyors vagyok hozzájuk.
Neki is hamar feltűnik, taktikát vált, a keze köré gyújt tüzet, és közvetlen próbál támadni. Viszont ezzel is csak azt éri csak el, hogy fél pillanattal később már karjaim között tartom.
- Engedj el. – kéri még mindig igencsak szép hangszínnel, ezért naná, hogy nem teszek eleget utasításának.
- Csak nem nagyon szorítalak? Ne haragudj, nem direkt van. – húzom még feljebb kicsavart kezét, gaztettemet fájdalmas kiáltással jutalmazza.
- Te barom engedj el. – valamivel most halkabb, de még mindig elég heves, úgy érzem, több időt kell rá szánnom, mint egyetlen éjszakát.
- Még nem… Szeretem a tüzesvérű cowboyokat. – gyorsabban kezd verni a szíve szavaim hatására, és kezén tartott tüze is kialszik.
Levakarhatatlan vigyorral arcomon húzom magamhoz közelebb, hogy az eddiginél is jobban kiélvezhessem félelmét. Úgy tűnik eddig tartott az a fenenagy bátorsága.
– Igen… Így már jobb. - suttogom sejtelmesen. - Tudtad, hogy nagyon finom az illatod?
Megremeg szavaimtól, mintha csak beigazoltam volna félelmét velük, és hevesebben próbálna szabadulni fájdalmai ellenére is, miközben valami olyasmit kiabál, nem akar vámpír lenni, nem haraphatom meg.
- Vicces, hogy azt gondolod, ez úgy működik, valakit megharapsz, és az egyből vámpír lesz… - búgom nyakának bőrébe halkan, miközben másik kezemmel elölről karolom át, hogy véletlenül se törje ki fogva tartott karját. – Szórakozni akarok még jópárszáz évig, nem taknyosokat képezni.
Nem úgy tűnik, mintha szavaim hallotta volna, mert ugyanúgy ordibálja a hülyeségét, és menekülne, mint az előbb de arról ne is álmodjon, hogy elismételem neki, amit már egyszer elmondtam.
Ha nem fogta fel, akkor az az ő baja. Vérének olyan illata van, nem bírok tovább várni, lassan végignyalok puha bőrén, majd belesüllyesztem nyaki erébe fogaim, és megízlelem egy korttyal, majd még eggyel. Észveszejtő…
Alig bírom elengedni még lova vérének kiszívása után is. Annyira finom…
Távolabb is állok tőle, nehogy újra kísértésbe essek.
- Ugye igaz volt amit mondtál arról, hogy nem változik át egyből vámpírrá attól valaki, hogy megharapjátok. – támad nekem a földről, ahova rogyott, miközben kicsavart karját masszírozgatja a másik kezével. A stílusa ugyan számonkérő, mint az előbb, de a tekintetében az a rettegés… Nagyon érdekes… - Nem változtattál vámpírrá ugye?
- Nem hát. – válaszolom vigyorogva. Elvégre nem lehetek mindig szemét…
Na jó, mégis az leszek. Nem bírok szenteskedni.
Amikor megnyugodva fújja ki a levegőt folytatom szavaim:
– Vagyis igen. Elvileg az lennél szép lassan, de nincs okod félni, nem kell így élned. Ha nem vagyok sokáig a közeledben, amíg kinőnek a szemfogaid, és át nem állsz az éjszakai életre, akkor lebetegedsz, és egy pár napos kínszenvedés után magadtól is meghalsz. – teljesen elsápad, nem tudja eldönteni, most mit kéne tennie, én pedig nem győzök csodálkozni azon, hogy elhiszi ezt a sok sületlenséget, amit összehordtam neki. Ennyire nem ismerné a fajtánk? Hát… Akkor ezért a tudatlanságáért most jócskán megfizet. Az őrületbe fogom kergetni a szívatásaimmal.
- Mennyi az az idő, amit távol lehetek? – na jó ez már tényleg túl szép ahhoz, hogy igaz legyen… Szinte észrevétlenül megcsípem combom, de szerencsére a kis drága nem tűnik el előlem, nem álmodom. Ezért komolyra véve a figurát válaszolok:
- Mivel napközben még kint lehetsz egyenlőre… Hmm… Talán az lenne a legjobb, ha holnap este eljönnél már a lovarda melletti kastélyba, meglátogatni. Tudod, hogy hol van?
Biccent, ezért rókám ölbe kapva emelkedek a levegőbe, hogy onnan kiálthassam neki, mielőtt eltűnnék szeme előtt az éjszakában:
- Ott találkozunk. De azért se hibáztatlak, ha meggondolod magad, és nem akarsz 20 évig tőlem függeni. Bár… Ha azt az időt, amíg szolgálnod kéne vámpíri időben nézzük csak pár év.
|
| oosakinana | 2011. 02. 21. 18:33:30 | #11570 |
Karakter: Griffin Llyord
Megjegyzés: (Vámpíromnak és rókámnak)
Ma is egy nehéz napon vagyok túl. Egésznap csak hajtottak a nők, amitől jobban kifáradok, mint a munkától. Most már nekem is kell egy kis kikapcsolódás. Fáradtan sétálok az istállóba, amikor lovam elé tévedek. Odamegyek az ajtajához, mire ő odajön hozzám.
- Mi van villám te is elfáradtál a kancák hajkurászásába? – kérdezem mosolyogva, majd elkezdem simogatni. Kinézek és látom, hogy sötétedik.
- Menjünk, járjunk egyet. – mondom neki, majd bemegyek és felnyergelem a lovat és a kantárt és ráadom. Kivezetem, majd felpattanva rá egyből iszkolunk vágtatni egyet. Jó érzés a sötétben lovagolni, és ahogy a kellemes nyári szellő a hajamba fúj meg még jobb.
Ahogy vágtatunk nagyon jól esik. Egyszer viszont történik valami, mert a ló megugrik és nyugtalanná válik. Ágaskodik és megpróbál ledobni a hátáról, de nem hagyom.
- Nyugi villám nyugi. – próbálom nyugtatni, de csak meg van rémülve. Elkezd hátra fele menni, majd egy gödörbe lép bele, amire hallom, hogy a lába is eltörik. Lepattanok róla, majd elvágódik. Próbál felállni, de nem bír. Fáj a lába. Odamegyek és fejét az ölembe hajtom és letakarom a szemét.
- Csssss. Nyugodj meg. – suttogom, és a fejét simogatom, amitől lassacskán, de megnyugszik szerencsére. Felállok, majd elkezdek, körbe kémlelni mi van itt, de nem látok semmit. Szerencse a képességem. Csinálok egy kis tüzet és úgy megyek keresgélni, amíg egy hófehér rókát meg nem látok. Kicsiny, de nagyon gyönyörű példány.
- Honnan jöttél kicsike? – kérdezem kedvesen, majd egy mély bariton hangot hallok meg a hátam mögött.
- Ő az enyém. – mondja, mire megrémülve megfordulok a tűzzel a kezembe és a férfi felé fordítom. Fehér kócos haja van és égszínkék szemei. Nagyon gyönyörű férfi, de istenem mikre is nem gondolok. A róka odaszalad, és a lábánál ül le ezek szerint tényleg az övé.
- Mit akartok erre fele? – kérdezem tőle.
- Mi van szépségem csak nem zavarunk? – mondja ridegen, amire kicsit el is pirulok. – De semmi közöd hozzá. – mondja még mindig taszítóan.
- Az állatod megrémítette az enyémet. Eltört a lába, legalább segíthetnél. – válaszolom neki ugyan olyan hangnembe.
- Nem tetszik a hangleejtésed. – mondja, mire csak felhúzom a szemöldökömet.
- Nekem se a tiéd.
- Jól gondold meg kivel akarsz újat húzni. – mondja és közelebb lép. – Ha csak nem akarsz a vacsorám lenni. – mondja bunkón, majd elővillantja fogait, amire hátrálok.
- Te sem vagy tisztában kivel kezdtél újat. – mondom még mindig azonos hangnembe, majd nagyobbra gyújtom a lángot.
- Ch. Szájhős. – mondja bunkón, majd folytatja. – Amúgy a lovad vére igazán ínycsiklandozó volt. – mondja, amire iszonyatosan, de bedühödök.
- Te köcsög. – ordítom és neki rontok, miközben lövellem rá a tűzgolyókat. Kikerüli mindegyiket. Megpróbálok közvetlenül támadni, hogy tüzet borítok kezem köré, de még ezeket is kikerüli, a faszom ki van. Elegem van ebből a köcsögből.
Egyszer csak megfogja a kezemet és kicsavarja, amire felordítom, mert mindjárt eltöri.
- Engedj el. – sziszegem fájdalmasan.
- Csak nem nagyon szorítalak? Ne haragudj, nem direkt van. – mondja, és még feljebb emeli, amire megint ordítok egyet.
- Te barom engedj el. – mondom még mindig és kezdem egyre jobban érezni a fájdalmat a karomba, ha tényleg eltöri, megnyúzom, ha tudom.
|
| Nejicica | 2010. 10. 09. 20:05:22 | #8498 |
 Karakter: Hiroto Sev
Megjegyzés: Vége.
Annyira sajnálom de vége.
|
|
