Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

1. 2. <<3.oldal>> 4. 5.

oosakinana2011. 07. 16. 09:22:05#15121
Karakter: Griffin Llyord
Megjegyzés: (Vámpíromnak és rókámnak)


- Helyes, már vártalak. – áll úgy, hogy én is lássam, majd odajön hozzám. Kezeit nyakamra helyezi, majd a falhoz nyomva kezd el szorítani, hogy levegőt nem kapok. - Tisztázni akarom veled azt, hogy mégis mit képzelsz magadról. Tudod egyáltalán nem az ígéreted megszerzése miatt aggódtam, hanem a bőröd miatt. Eszedbe jutott mi van akkor, ha valaki rád támad, és megsérülsz?!
- Tudok magamra vigyázni… - nyögöm ki nagy nehezen a mondatot, miközben próbálom a teljes tüzemet felizzítani, hogy ne tudjon megfogni sem.
- Ha tudnál, akkor most se tudtalak volna így megfogni. – vág vissza, majd elengedi a nyakamat, mire köhögve kezdem el kapkodni a levegőt. - A kis tüzecskéd nem elég erős, főleg nem vámpírok ellen, vedd már észre magad.
Köhögve és mélye levegőt véve próbálok rendbe jönni, de irtó nehéz. Viszont, amikor megállapítom, hogy nem normális, megint a nyakamnál fogva tart. Meg akar ölni komolyan.
- Eddig sem állítottam, az vagyok, viszont legközelebb, ha kimész, elvárom, szólj, mert a következő kis lovas túrád után, amit nem hagyok jóvá vámpírt faragok belőled. Megértetted?! – kicsit megijedek szavaitól, de végül, ahogy elengedi a nyakamat, bólintok.
- Mit csinálsz? – kérdezem meg, amint végig dönt a kanapén, de nem hajlandó válaszolni. Hogy ezen miért nem lepődök meg?
Ám amikor tudatosítja bennem, hogy mit akar csinálni, mert farkát az enyémnek nyomja, még vörösebb leszek.
- Eressz el! Inkább kínozz meg, ölj meg, de ne… - nem hagyja, hogy végig mondjam, mert egy vad csókkal tapasztja be ajkaimat.
A csók viszont annyira jó, hogy pár perc elteltével már viszonzom is teljesen vörös fejjel. Keze besiklik felsőm alá és elkezdi testem simogatni. Bimbóimat veszi kezelésbe, ami iszonyatosan jól esik. Vágyok rá, de nem fogom ezt neki soha bevallani. Hülye lennék, de nagyon. Egyszer csak egy elég érzékeny pontot talál el, amire meglepődve nyögök bele a csókba.
Kicsit eltávolodik tőlem, majd egy pillantást vet rám és van felső, nincs felső. Mellkasomat kezdi el csókolgatni és fogaival karcolgatni, miközben fokozatosan halad lejjebb.
Ahogy eléri ágaskodó farkamat megint csak a gondolatával tépi szét a rajtam lévő ruhákat, ami nekem nagyon nem tetszik.
- Nyugalom… - visszalök egy mosollyak, majd megcsókol, mire megint felülnék azzal, hogy ne csinálja és engedjem el. Hideg ujjai közé veszi vágyamat és elkezdi mozgatni, amire az egész testem beleremeg az érintésébe és a cselekedetébe.
Olyan jól csinálja, hogy hamar elérem, hogy a csúcshoz kerüljek, de nem hagy elélvezni. elengedi ajkaimat is. Közelebb húz magához és minden féle tágítás meg síkosítás nélkül belém hatol.
Piszkosul fáj, és egyáltalán nem élvezem, bár hol érdekelné őt? Kezdem úgy érezni, hogy tényleg le kéne vennem ezt a rohadt karkötőt, amíg még meg tehetem.
Megpróbálok ellazulni, miközben csókolgat és simogat is. Amint megérzi lazaságomat. Elkezd mozogni benne, de egy időben farkamra is rámarkolva kezd teljesen hajszolnia a csúcs felé.
Nem is kell sokat várnia. Mivel ő is fel volt már húzva meg én is így mind ketten hamar elérjük a csúcsot. Mielőtt felülne, viszont lop tőlem egy kis csókot.
- Ezt imádom a vér mellett… - nyalja le ujjáról magomat, amire teljesen magamhoz térek és próbálok minél messzebb kerülve tőle az ágy széléhez húzódni. - Meg persze a lovagoltatást, de hát addig már nem jutottunk el.
- Megkaptál, mára már úgyhogy leszállhatnál rólam. – dörzsölöm meg a fejemet. Felveszem a poharat, amit ő tett oda és inkább iszok, mint hogy ő csókoljon vagy érjen hozzám.
- Elég erőd maradt még úgy nézem. – hajolna hozzám csókra, de nem engedem. Számhoz véve hörpintem le az itókát, miközben azt kiabálja, hogy ne. Amint megiszom, bosszús sóhajjal dől hátra. - Mi a baj?! Nem vér volt, úgyhogy biztos nekem lett iderakva… - mosolygok rá, de amikor a karjaiba véve visz fel az emeletre, hogy az ágyamon landoljak, nem kicsit meglepődök.
- Az lehet. – sóhajtva felém mászva, ami cseppet sem tetszik. - Viszont te tényleg óvatlan vagy. Szerinted elszöksz, ordibálsz velem és utána még szimpla üdítővel várlak?!
Szemeim elkerekednek. Remélem nem Viagrát tett bele. Meg rázom a fejemet és ki is jelentem, hogy nem. És még tisztázza is velem, hogy igazam volt. Ez akkora marha, hogy mindjárt szétverem a fejét, amivel csak tudom.
El is kezdek vele kiabálni, hogy megölöm, de sajnos hamarabb hat az ajzószer, mint gondoltam és a testem már lángol a vágytól.
Ez a kis szemét és ki is szeretné használni. Igaz hogy kanos vagyok meg ő az egyedüli, aki itt van, de nem fogom hagyni, hogy teljesen kihasználja a helyzetemet. Bár kis ízelítőt adok neki. Még egy menetet engedek neki, amibe nem szólok bele, hogy mit csinál, aminek látom, örül, mint majom a farkának. Bár ezért a húzásáért nagyon meg fogja bánni a dolgokat az tuti.
Mikor már éppen látna neki a következő menetnek, hogy felkészítse magát, felállok álló szerszámmal.
- Még is hova mész? – néz rám, amire csak elvigyorodok.
- Fürdeni. – jegyzem meg és látom a perverz gondolatokat az arcán. – Egyedül és nem fogsz többet kihasználni, akár mennyire is kanos vagyok. – mondom neki vigyorogva. Legyen neki is rossz ne csak nekem.
- Úgy sem bírod ki. – mondja önelégülten.
- Na csak figyelj. – besétálok a fürdőbe és magamra zárom az ajtót. Ahogy beállok, a tus alá elkezdek könnyíteni magamon. Kezemet farkamra teszem és kicsit feltüzelve azt kezdem el mozgatni a kezemet. A meleg sokkal jobban esik, mint a hideg.
Nem tudom pontosan, hányszor elégítem ki magamat a fürdőbe, de már majdnem tiszta fehér sperma az egész fal. Arról nem is beszélve, hogy fáj a farkam, meg fáradt vagyok.
Mikor kimegyek igaz, hogy még kicsit mindig áll, de nem fogom meg engedi senkinek hogy hozzá érjen, hiszen fájdalmasan ki lett dörzsölve.
- Látod ezért lett volna jobb, ha én segítek rajtad. Nem fájna a kis himblimbid. – mondja elégedett vigyorral a képén.
- Fulladj meg. Nem érdekelsz, de ha hozzá mersz érni, akkor tuti, hogy szétverem a fejed. – mondom ingerülten.
- Még is hogyan? – eltűnik és a hátam mögött jelenik meg. – Gyorsabb vagyok, mint te. – suttogja a fülembe és már megint eltűnik.
- Az az én gondom. Te meg most húzzál ki a szobámból. – rivallok rá.
Most mintha nem érdekelné, hogy beszélek vele, mert jó ízűen nevet. Felveszi a cuccait és már nincs is a szobámba. Ebbe meg vajon mi ütött? Ennyire bedrogozhattam volna én is? Na mindegy nem is érdekel. Az tuti, hogy vissza fogja kapni kamatostul.
De most egyelőre elterülök az ágyon és ideje aludnom.
~*~
Másnap mikor felkelek már megint mellettem található a kis vámpírom. Majd megtudja milyen fából faragtak engem. Kimászok mellőle. Lemegyek a lovakhoz, de csak annyira, hogy enni adjak nekik meg vizet. Hogy ne kapjon teljesen szívrohamot megint bemegyek a konyhába, hogy egy kis reggelit készítsek magamnak.
- Már megint hova tűnt ez az idióta? Azt hittem tegnap megtanulta a leckét. – hallom üvöltöző hangját. – Keressétek meg és hozzátok vissza, különben ha én megyek utána, tuti megölöm. – fejezi be. Szóval, ha eltűnnék teljesen, akkor megölne? Muhaha. Már alig várom. Addig is jó nagy adag altatót csempészek a mai reggelijébe, de nem abba, amelyiket felszolgálom neki, hanem egy másikba, amit reményeim szerint meg fog inni.
Ekkor lép be a konyhába.
- Szóval csak egy kis reggelivel akarok neked kedveskedni és már is megölnél, mert paranoiás lettél? – kérdezem tőle. Kicsit meglepődik, de mintha meg is könnyebbülnek.
- Azt hittem van olyan hülye és elmész megint. Meg igazán leszokhatnál erről a reggelente való elpárolgásaidról. – mondja elég csípősen.
- Miért kell minden percemről beszámolnom? Ha te kelsz fel, te sem ébresztesz fel engem arról nem is beszélve, hogy ha lefekszel, akkor sem. Úgy hogy ne pattogj. – vágom vissza. – Tessék, itt van a reggelid.
- Azt hiszed, olyan hülye vagyok, hogy azt fogom meginni, amit te készítesz nekem és nem látom mit tettél bele? – kezd el végre vigyorogni. Elveszi, majd kiönti a lefolyóba. – Én nem te vagyok. – mondja, majd elveszi pont azt, amelyikbe egy elefántnak is túlzott altatót tettem bele.
Kibontja, majd szépen meg issza, mindent én meg csak vigyorgok.
- Nem, de sokkal kiszámíthatóbb, vagy mint gondoltam. – jegyzem meg mosolyogva és csak várom, hogy mit reagál, meg mikor esik le neki, hogy altatót ivott. Meg amíg alszik legalább eltudok menni rendesen lovagolni is.


yoshizawa2011. 07. 15. 21:57:46#15113
Karakter: Isomura Nakata
Megjegyzés: (hiszékenyemnek)


  

Tényleg szép példányok, nekem is tetszenek. Büszkén figyelem azt, ahogy körbejárja, simogatja őket, de ugyanakkor várom köszönetnyilvánítását is, főleg akkor, amikor a vámpírok felmarkolva értük a pénzt távoznak.

 

- Nakata. - kezdi el végre - Még is merre akarod tárolni őket? – folytatja azonban, teljesen ledöbbentve. Most mondjam erre válaszul, hogy miattam akár a mélyhűtőben is lehetnek?!

- Majd itt kint megalszanak, amíg nem épül meg az istálló. – finomítok válaszomon. Mérgem így is eléggé kihallhatja hangomból.

- Akkor azt hiszem, amíg nem készül el az istálló, én idekint alszok a lovakkal. – na ne… Azt hittem, most, hogy megkapja a szamarait egy kicsit nyugton lesz. Miért nem bír nem veszekedni úgy öt teljes percig?!

- Meg nagy frászt. - vágok vissza még az előbbinél is indulatosabban. – Ha kell az ágyhoz foglak kötni, de nem fogsz kint aludni ezekkel a gebékkel.

 

Védekezőn áll eléjük, mintha tudná, pusztán az elmém erejével akarom kitekerni a nyakuk.

- Ezek a gebék tartanak itt nálad. Jobb lenne, ha tisztelettel bánnál velük. – mérgesen nézek dühtől csillogó szemeibe, mielőtt újra beszólnék neki:

- Egyszerűbb lenne, ha egy kutyát kértél volna, vagy azt tartanék. – persze eszem ágában sincs… Épp elég a rókám. Nameg persze ő…

- Csak szólj és tarthatsz helyettem egy kutyát. – zárná le a vitát azzal, hogy a lovai felé fordul, és simogatni kezdi őket, de nem hagyom, ismét visszaszólok, kitör köztünk egy igen kemény szópárbaj.

Egész sokáig folytatjuk is, de végül, amikor már mind a ketten berekedünk én tovább dolgozni, amíg ő aludni vonul el.


Amikor végzek, fáradtan zuhanok be mellé, ez tartotta bennem a lelket, hogy magamhoz ölelhetem. Bár… Fokozható lenne az érzés azzal, hogy jobban karjaim közé bújik, és még át is ölel. 

 

***

 

Nem tudom, meddig alszom, csak azt, amikor felébredek nincs mellettem. Segédem hívom, azonban ő is most ébredt.

- Te erre, én arra. - osztom ki a parancsot, elkezdjük átkutatni az egész házat. Sajnos azonban sehol nem találjuk. Rókámnak tűnik fel, az egyik ló hiányzik, de már parancsolnom se kell neki, miután közli, fut ki a kastélyból a mezőre, megkeresni a drágát, aki az éj leszálltával nagyon meg fogja szívni ezt a merész húzását.

Rojtosra fogom kefélni a fenekét.

 

- Még is mit képzelsz? – mordulok rá, amikor csodával határos módon még nappal, önmagától visszatér, bár egy kicsit úgy érzem, megnyugodtam attól, hogy egészben látom. – Elmész minden szó nélkül. Senki nem tud rólad semmit.

Higgadtan száll le, csődöréről, ugyanilyen nyugodtan néz velem szembe. És… Habár belül érzem, mardossa a félelem, szavai elég indulatosak:

- Lehet, hogy te szereted meg szegni a szavaidat, de nem mindenki olyan, mint te. - miről beszél??? Arról, hogy azt mondta, nem megy el, ha megkapja a lovakat?!

- Ne feszítsd túl a húrt. Kösd ki azt a hülye dögöt, és takarodj befele a házba. - az a szándékom, bőrkaróra húzom, miközben elmondom neki, nem a szava betartásán volt a hangsúly, hanem azon, hogy aggódtam érte.

- Majd ha lenyugodtál. Addig ne számíts arra, hogy bemegyek. Higgadtan is nehezen tűrlek el, nem hogy hót idegesen. – és már megint visszafordul a patásokhoz… Hehh… Hogy vinné el az ördög!

 

- Túlfeszíted a húrt. – remélem tisztában van vele. Lenyugodni?! Minél később jön be csak annál feszültebb leszek.

- Mit érdekel az téged? Az én életemről van szó. – hjaajj… Inkább bevonulok, nem nézem tovább, ahogy dédelgeti állatkáit.

De… Azért mielőtt szárazra szívnám dühöm miatt pár szolgálóm, és leülnék a nappaliban, egy pohár üdítőt gondosan előkészítve neki várni arra, hogy besötétedjen, szólok rókámnak, térjen haza, megkerült a szökevény.

 

***

 

- Itt vagyok te háborgó rettenet. – ér be végre, és vágja le magát duzzogva, pont velem szemben. Ha egy fél perccel később indul el kintről, akkor lehet, még az ajtó előtt találkoztunk volna, bár csavargását így sem ússza meg büntetés nélkül.

 

- Helyes, már vártalak. - állok úgy, ő is lásson, mielőtt pillanatok alatt lépnék hozzá, kulcsolnám nyakára ujjaim, hogy szinte képébe tolva szemfogaim kezdhessem el oltani:

- Tisztázni akarom veled azt, hogy mégis mit képzelsz magadról. Tudod egyáltalán nem az ígéreted megszerzése miatt aggódtam, hanem a bőröd miatt. Eszedbe jutott mi van akkor, ha valaki rád támad, és megsérülsz?!

- Tudok magamra vigyázni… - nyökögi, annyira hangosan, amennyire szorításomtól csak tudja, miközben bőrét is igyekszik számomra elviselhetetlen forróvá varázsolni, hogy végre elengedjem a nyakát.

- Ha tudnál, akkor most se tudtalak volna így megfogni. - vágok vissza, de azért most engedem, hagyom, egy kis levegőhöz jusson. - A kis tüzecskéd nem elég erős, főleg nem vámpírok ellen, vedd már észre magad.

 

Köhögve veszi az éltető oxigént magához, viszont csak addig, amíg azt nem mondja, nem vagyok normális, mert ekkor újra megszorongatom kicsit.

- Eddig sem állítottam, az vagyok, viszont legközelebb, ha kimész, elvárom, szólj, mert a következő kis lovas túrád után, amit nem hagyok jóvá vámpírt faragok belőled. Megértetted?! - ijedség csillan tekintetében, amikor elengedem ismét a nyakát bólint. Talán ettől végre nyugta lesz.

 

- Mit csinálsz? - kérdi még mindig kissé rekedten, amikor egy nagy sóhajtás után végigdöntöm a kanapén. Nincs kedvem elmagyarázni neki, nagy kisfiú, rájön.

Igen… És vörös arccal már próbál is szabadulni, amikor merevedésem hozzádörgölve hajolok ajkai felé.

- Eressz el! Inkább kínozz meg, ölj meg, de ne… - na pont ezért leszek neki én méltó büntetés. Beleforrasztom szavait, vadul kezdem el tépni, marni ajkait.

Persze… Elég pár perc ahhoz, hogy forró csókom még vörösebbé vált arcszínnel viszonozza, örömmel simítom végig pólója alatt felsőtestét, mellbimbócskáit. Hiába tagadja mindig, roppantul vágyik arra, kényeztessem, érzem egész lényén. Mégis tagadja még maga elől is, ezért amikor érzékenyebb pontot találok a testén, meglepődötten nyög bele csókunkba.

Igen… Talán hihetetlen, de tudok ilyen is lenni. Mindent a szent célért, nálánál csak az jobb, amikor bosszanthatom.

 

Elég egy pillantásom, és már nincs is rajta felsője, nyakát, mellkasát csókolgathatom, karcolgathatom óvatosan fogaimmal, egyre lejjebb haladva a testén.

Mire leérek nadrágjához, már ágaskodó vágya is alig várja, a kezeim közé vegyem, nem is tétovázok sokáig, megint nem telik sok időbe gondolataim erejével széttépni ruháját.

- Nyugalom… - lököm vissza egy mosollyal, csókolom is meg, amikor ülne fel, ne csináld már ezt felkiáltással. Hideg ujjaim közben vágyára fonom, és mozgatni kezdem, hogy egész testében beleremegjen azokba a gyönyörökbe, amiket ezzel okozok neki.

Csak akkor válok el ajkaitól, amikor már érzem közel neki a csúcs, és ekkor is csak azért, kicsit feljebb emeljem popsiját, és forróságába tudjak hatolni.

Tudom, elő is kellett volna készítenem, még élvezetesebb legyen számára, de nem gondoltam, pár nap alatt ennyire visszaszűkül. Azt hiszem, folyamatosan meg kell dolgoznom legközelebb elkerüljük az ilyet…

 

Csókjaimmal, simogatásommal enyhítem remegését, várok addig lökéseimmel, amíg egy kicsit ellazul, hogy vele együtt kezdhessek el újra felfelé tornázni a csúcs felé.

Hideg ujjaim is ismét farkára fonom, jóleső vigyorral nyugtázom, élvezi, amit teszek. Hogy fogja ezért utálni magát… Nameg engem… Tuti többet nem megy el…

 

Hála neki, mindketten hamar elérjük a beteljesedést, elégedett vigyorral töltöm meg élvezetemmel, és lopok egy újabb csókot ajkairól, mielőtt felülnék.

- Ezt imádom a vér mellett… - nyalom le ujjaimról élvezetét, amire ő is egyből magához térve tápászkodik feljebb vörös arccal. Örömmel könyvelem el magamban, eléggé kifárasztottam. - Meg persze a lovagoltatást, de hát addig már nem jutottunk el.

- Megkaptál, mára már úgyhogy leszállhatnál rólam. - dörzsöli meg bosszúsan a fejét, majd nyomja hozzá azt a poharat, amit én tettem oda az asztalra.

 

- Elég erőd maradt még úgy nézem. - hajolok hozzá közelebb, bár ezt nem kellett volna. Erre elkezdte meginni azt az üdítőt, hogy még csak véletlen se férjek ajkaihoz. Ráadásul annyira gyorsan, mire azt kimondtam, azt ne, már magába döntötte.

Bosszús sóhajjal dőlök hátra. Kár volt kitalálnom ilyen aljas büntetést… 

- Mi a baj?! Nem vér volt, úgyhogy biztos nekem lett iderakva… - vigyorog rám olyan szépen. Kicsit meglepődik, amikor a karjaim közé veszem, hogy pár pillanattal később már az ágyán landolhasson.

- Az lehet. - sóhajtom felé mászva. - Viszont te tényleg óvatlan vagy. Szerinted elszöksz, ordibálsz velem és utána még szimpla üdítővel várlak?!

Szemeiben felismerés csillan, lassan rázza meg fejét, és jelenti ki, hogy nem, viszont gyorsan tisztázom vele, hogy jól tippelt gondolataiban, ajzószer volt belekeverve.

Hamarosan már hiába is kiabál, ezért megöl, átveszi teste felett az uralmat, teljesen felforrósítja, kihegyezi még jobban minden egyes érintésemre. 


oosakinana2011. 07. 14. 21:09:42#15088
Karakter: Griffin Llyord
Megjegyzés: (Vámpíromnak és rókámnak)


Nem foglalkozik kérdésemmel. Megfogja a kezemet és elkezdi figyelni a csuklómat. Mi a frászt akar ez csinálni? Mindjárt leütöm komolyan.
- Mi az ördögöt művelsz?! – kérdezem tőle és megpróbálom kiszedni kezemet még úgy is, hogy teljesen feltüzelem a testemet.
Próbál lecsillapítani, hogy várjak nem akar bántani, sem megerőszakolni, de nem érdekel. Ne taperoljon így össze. Engedjen el, de nagyon gyorsan. Nyavalygok, nem akarom, hogy hozzám érjen. Hisztizek, és ha tudnám már régen a földhöz vágtam volna magam, de töretlenül fogja a csuklómat annak ellenére, hogy teljesen feltüzeltem magam. Nem ugrik el és kapja el a kezét.
- Egészen elképesztőek. – jegyzi meg, amit nem értek, de a hisztit abba hagyom. - Viszont… - folytatja gonosz vigyorral. - Vámpírként én is el fogok tudni szívni annyi erőd, még ha nincsenek rajtad akkor is, hogy ne tudd magad felgyújtani.
- Ha a közelemben vagy. – egészítem ki morcosan. - Azonban amint megszökök… - teszem hozzá, hogy tisztában legyen a dolgokkal. Válaszomra viszont csak jó kedvűen felnevet.
- Elképesztő vagy. – kuncogja, majd magához húz egy csókja. Nem tudom, miért elvette az eszemet. Ám amikor megharapja számat és érzem a vér ízét, már egyből felocsúdok.
Nem akarom hagyni magamat. Engedjen el. Nem bírom. Nem fogom sokáig bírni. Nem bírom, tovább feladom. Hevesen kezdem el viszonozni csókját. Túlságosan is vágyok rá és akarom a dolgokat.
Keze felsőm alá siklik és felsőtestemet kezdi el simogatni. Annyira jól esik. Testem fel van forrósodva, de nem a képességemtől a vágytól, amit iránta érzek. Bimbóimmal játszik, amire néha felsóhajtok. Amint jobban belemerülnénk, morogva válik el ajkaimtól és vággyal teli szemeimbe néz.
- Szedd össze magad, ha jól érzem, akkor meghozták a lovaidat. – egyből magamhoz térek és nyaggatni kezdem, hogy honnan tudja? Meg kik azok stb…
- Csitulj már, mindjárt minden kérdésedre választ kapsz… - int le kuncogva, majd megint elkapja a kezemet, de egyből elkomorodok és elkezdem melegíteni a kezemet, hogy ne tudja megfogni. - Erre szükség van. – sóhajtja ő is komolyabbá válva.
- Mert mi történne, ha nem fognál kézen?! Azt találnák hinni igen helyesen, hogy nem vagyok a tulajdonod?! – vágom oda a dolgokat. Nem is vagyok az.
- Vagy éppenséggel azt, azért küldtelek, hogy a véreddel frissítsék fel maguk. De… - kicsit megijedek kijelentésére, de az ajtóból vissza fordul és hozzáteszi. - Akármennyire is utálsz, ha mellettem maradsz, nem eshet bajod.
Bólintok egyet, de halkan megjegyzem, hogy ha csak kitaláció végzek vele. Kifele sétálva látom, hogy a két látogató egy vámpír, mert a szolgák vérét szívják. Ezek szerint tényleg komolyan mondta. Ideje teli tenni a gatyát.
Amint meglátnak, minket abba hagyják és leszállítják a kocsiról a két lovat, amit nekem hoztak egyből felvidul a fejem. Az egyik egy gyönyörű barna csődör, a másik meg egy éjfekete kanca. Miért pont kanca???
Elkezdem simogatni a lovakat nagyon aranyosak és tetszenek is. Gyönyörűek.
- Nakata. Még is merre akarod tárolni őket? – nézek rájuk, mert a házon kívül nem nagyon látok semmi mást, ahol lehetne.
- Majd itt kint megalszanak, amíg nem épül meg az istálló. – magyarázza, mire szúrós szemekkel nézek rá.
- Akkor azt hiszem, amíg nem készül el az istálló, én idekint alszok a lovakkal. – mondom neki egyszerűen kijelentve.
- Meg nagy frászt. – mintha kicsit mérges lenne. – Ha kell az ágyhoz foglak kötni, de nem fogsz kint aludni ezekkel a gebékkel. – mondja mérgesen, mire a lovak elé állok.
- Ezek a gebék tartanak itt nálad. Jobb lenne, ha tisztelettel bánnál velük. – mondom komolyan és farkas szemet nézve vele.
- Egyszerűbb lenne, ha egy kutyát kértél volna, vagy azt tartanék. – vágja a fejemhez.
- Csak szólj és tarthatsz helyettem egy kutyát. – a lovak felé fordulva kezdem el simogatni. Idióta vámpír leszarom mennyire tartja királynak magát. Majd én letörlöm a vigyort a képéről meg mindenhonnan.
Sokáig veszekszünk még, de ez nálunk már megszokott a napi rutin. Nem értem, hogy miért nem unjuk meg.
Este én lefekszek aludni, addig meg Nakata legalább békén hagy és ő is lenyugszik, meg dolgozzon nyugodtan legalább nincs a közelembe.
~*~
Reggel mikor felébredek Nakata már megint mellettem fekszik. Elfintorodok, majd óvatosan kiszállok karjai közül. Nem kel fel, ami nekem öröm. A róka lent alszik és majdnem ráléptem, de még szerencsére időben errébb tudtam lépni.
Felállok, felveszem a ruháimat, majd leosonok a lovakhoz. Megnézem őket és meg is simogatom egy alapos csutakolás után felülök a csődör hátára. Mivel nincs nyereg így is meg teszi. Főleg, hogy így is menni fog. Elkezdem megjáratni a környéken. Vágtázok is vele egy sort. Olyan jó megint lovon ülni. Imádom ezt az érzést. Mintha szállnék.
Kicsit messzire vágtázok el, mire észreveszem magam. Reménykedem, hogy még nem keltek fel. Visszavágtázok, de sajnos nincs szerencsém. Nakata kint áll az árnyékba és eléggé gyilkos szemekkel néz. Azt hiszem itt még ölés lesz és az én vérem fog folyni.
- Még is mit képzelsz? – förmed rám. – Elmész minden szó nélkül. Senki nem tud rólad semmit. – mondja teljesen kiakadva. Leszállok a csődörről, majd szembe nézek vele.
- Lehet, hogy te szereted meg szegni a szavaidat, de nem mindenki olyan, mint te. – mondom gúnyosan és bár belül kicsit félek, de nem érdekel, ha megöl. Tegye meg. Vágyakozok a halál irányában.
- Ne feszítsd túl a húrt. Kösd ki azt a hülye dögöt és takarodj befele a házba. – próbál utasítani, de szarok rája.
- Majd ha lenyugodtál. Addig ne számíts arra, hogy bemegyek. Higgadtan is nehezen tűrlek el, nem hogy hót idegesen. – mondom, majd a lovakkal kezdek el foglalkozni.
- Túlfeszíted a húrt. – mondja eléggé mérgesen, de leszarom.
- Mit érdekel az téged? Az én életemről van szó. – elkezdem lecsutakolni a lovakat, majd enni is adok nekik meg friss vizet. Lehet, hogy ő megszegné a szavát, de én szeretem tartani. Megkaptam a lovakat így maradok.
Betrappol a házba én meg nagyot sóhajtva kezdek el beszélni a lovakhoz. Ők az egyedüliek, akik megértenek engem ebben a házba. Amint megvagyok vele, leülök még a fa tövébe, ahova ki vannak kötve és úgy élvezem, hogy egyedül lehetek.
Mikor besötétedik már nincs számomra sem menekvés. Besétálok a házba és várom, hogy mikor fog elém rohanva a nyakamnak esni, hogy megöljön.
- Itt vagyok te háborgó rettenet. – mondom komolyan és leülök a nappaliba, hogy legalább akkor már had feküdjek vagy üljek, amikor a véremet szívja ki teljes mértékben egész testemből.


yoshizawa2011. 07. 14. 18:18:17#15081
Karakter: Isomura Nakata
Megjegyzés: (hiszékenyemnek)


  - Miért kerestél? – váltok témát kuncogva, amire ugyan lejjebb vesz védekező állásából, de még mindig komoly hangon kezd el feltételeket szabdosni:

- Ja igen. Azt akarom mondani, hogy ha nem fogok kapni lovakat, akkor ne számíts rám, hogy itt maradok. – sőt… Fenyegetőzik… Készen van a kicsike. Nem tudom mit szívott, de abból én is kérek.
Hangosan nevetem ki, az se érdekel, ettől csak jobban felfújja magát. Pont ő nem fog itt maradni, amikor rókámnak is azt mondta, inkább én, mint a többi ember? Na ne…
– Nem viccelek. Meg fogom találni a módját, hogy elmenjek, hogy lovagoljak. – ehh… Ezért fölösleges…
- De hisz rajtam is tudnál lovagolni. Ingyen bérmentve és még fizetnem se kéne érte. – ha akarja, nyerítek is, miközben megül, velem lehet egyezkedni…
 
Feltüzelte ajánlatom, mindkét kezét körbevette szerelme hevével, ahogy el is vörösödött.
- Idióta vagy. Nem csodálom, hogy ennyire hülye vagy és senki nem marad meg melletted. – ez övön aluli volt.
- Hogy mondod?– állítom meg vészjósló hangon. Nem a stílusom miatt nem maradnak mellettem, hanem azért mert akivel nem akartam tovább együtt lenni, simán kinyírtam. Örülnie kéne annak, hogy még él.
- Szóval akkor maradok itt, ha kapok lovakat, és ha azért nem fogok kapni, mert nem szoplak le, akkor good bye. Nem foglak leszopni akármennyire szeretnéd, de ha nem hagyod, hogy elmenjek, akkor egyszerűen megölöm magam, mielőtt még átváltoztatnál. – hehh… Ön és közveszélyes idióta… Úgy nézem tényleg itt az ideje, a vámpírbácsi elfenekelje, és kúppal is csillapítsa az indulatait…
- Még átgondolom. – morgom vissza. Idehozatom azokat a dögöket, de majd ha értük nem is, az életükért cserébe kíváncsi leszek, hagyja-e majd magát irányítani.
- Rendben, akkor én is átgondolom még, hogy maradjak-e. – még szép, hogy itt marad. Rókám utasítom megint utána, titokban figyelje azért, mert jobb félni, nekem sok a melóm.
- Most megyek dolgozni, de erre még vissza fogunk térni. – közlöm vele is a tényt. Ha rám nem figyel, dögömre se fog.
Biccent, és tovább indul a konyha felé.
Én is visszamászok a papírhalmazhoz, bár hamar megunom. Szívem szerint felgyújtanám az összeset.
 
***
 
Teljesen feladtam a harcot, éhes is vagyok, Griffin vérére vágyok, most nem érem be konzervszarokkal.
Még mindig a konyhában van, éppen valami édes trutyit főzött magának enni.
- Nem szeretnéd inkább rólam enni, vagyis inkább a farkamról? – még ha forró is elviselném abban az esetben, ha a nyelvével szedné le róla…
- Ennyire el akarod venni az étvágyamat? – meg akarom hozni.
- Miért mond azt, hogy nem élvezetesebb lenne az én testemről enni a dolgokat, amik olyan édesek és zamatosan. Eszed őket, hogy ha rólam ennéd, sokkal finomabb lenne. – egy szexi, izmos vámpír testéről… Ahh… Lehet önimádó lettem, de áll a farkam a gondolattól.
Ahogy attól már szabályosan fáj, lüktet, ahogy elképzelem, tagommal teszi azt, amit egy-egy kanál édességgel.
- Fogd be, ez az enyém nem veszed el tőlem. – kell a tökömnek. Vagyis inkább a tökömre pakolásnak. Dühösen horkanok fel, de mivel már nincs a konyhába, nem tudom a fejéhez vágni, esetleg csak vérrel enném meg.
 
- Nos hogy döntöttél? Kapok lovat, vagy elbúcsúzol tőlem? – ront nekem ismét pofátlanul, amint mellé telepedek. Ráadásul… Ami még ennél is jobban bosszant, az az, hogy neki már velem ellentétben teli van a hasa, a lábait is felrakva az előttünk lévő kisasztalra simít végig hasán, hívogat egy körre.
- És te hogy döntöttél lecumizol, hogy ne változtassalak át? - vágok vissza. Amilyen az adjisten, olyan a fogadjisten, ahogy a mondás is tartja.
- Hamarabb ölném meg magam, hogy te át tudj változtatni engem. Nem akarok vámpír lenni, mert így legalább sokkal hamarabb döglök meg és fel tudom gyújtani magamat, ha már nem akarok élni tovább. - he? Hogy mi van??? Az erejét fordítaná önmaga ellen???– Csak annyit kell tennem, - néz karkötőire - hogy ezeket leveszem és már meg is haltam a képességemtől. – na ne… Ilyen nincs… Ennyire nem tudja kontrollálni az erejét??? És ha ez igaz… Akkor én tudnám???
 – Kapok lovat? - vigyorog rám negédesen, viszont az én agyam már rég nem az állatai körül forog.  
Nem is akarok a kérdésével addig foglalkozni, amíg én nem kapok választ az enyéimre. Bár ehhez muszáj elkapnom kezeit, hogy jobban szemügyre vehessem egyszerűnek tűnő karpereceit.
 
- Mi az ördögöt művelsz?! - ront persze emiatt egyből nekem, próbál szabadulni, még a testét is teljesen felforrósítva.
Le kell intenem azzal, hogy várjon már, nem akarom sem bántani, sem megerőszakolni még, csak megnézem magamnak, mégis mi a különleges csuklódíszeiben.
Most az se érdekel, hogy nem akarja hagyni, és még a bőröm is jobban égeti erejével, miközben tovább ordítozik, követeli, engedjem el. Ez az önfelgyújtásos dolog komoly ügy.
És ha tényleg úgy van, ahogy mondja, akkor nem veszíthetem el, szükséges vészhelyzetben nekem, vagy akár egy másik nemes vámpírnak, mondjuk apámnak a közelében lennünk, hogy visszafoghassuk képességét.
 
Sokáig vizsgálgatom ékszereit, ilyen bigyókat eddig még tényleg nem láttam, a feketepiacokon sem, egész különlegesek. Nyakláncával együtt úgy nyelik el az erejét, hogy bármikor előszívhassa belőlük akkor, amikor szüksége van rá.
De… Megnyugodva állapítom meg azt is, magamban, nem pótolhatatlanok. Annyi erőt, amennyit ezek elszívnak, én is eltudnék, nincs baj, akár le is veheti őket, ha annyira akarja.
- Egészen elképesztőek. - jegyzem meg elismerő biccentéssel végül neki is, amire végre elhallgat, bár még mindig nem engedtem el a közelemből. - Viszont… - teszem hozzá hatalmas, gonosz vigyorral - Vámpírként én is el fogok tudni szívni annyi erőd, még ha nincsenek rajtad akkor is, hogy ne tudd magad felgyújtani.
- Ha a közelemben vagy. - egészít ki morcosan. - Azonban amint megszökök… - pff… Ezt a kis…
Fel kell nevetnem a válaszán, nem egy hülyegyerek.
 
- Elképesztő vagy. - kuncogom még mindig, miközben még közelebb húzom magamhoz, és az ajkaira tapadok. Bár ahhoz, ne érezzem azt a pudingot, amit evett, meg kell harapnom ajkait, hogy csókunk vérével fűszerezzem.
Először megint nem akarja magát hagyni, próbál menekülni, de azután… Még hevesebb is lesz, mint amennyire én vagyok, csókunkba mordulva jelzem neki, mennyire élvezem, hogy ilyen.
Felsője alá simítom kezeim, és végigsimítom most a vágy miatt forró bőrét, mellbimbóit is gondosan kihegyesítve, viszont nem tudom róla letépni, ahogy már elől vágya miatt dudorodó nadrágját se, mert érzem, hogy valaki átjött a védővarázsomon.
 
Mogorván szakítom meg csókunk, hogy fátyolos tekintetébe nézzek:
- Szedd össze magad, ha jól érzem, akkor meghozták a lovaidat. - egyből magához tér, és feláll, hogy azzal nyaggasson, honnan tudom, és hogy milyenek lesznek, hol lesznek stb…
- Csitulj már, mindjárt minden kérdésedre választ kapsz… - intem le kuncogva, miközben újra elkapom a kezét. Annyira tetszik ilyen elevennek látni… Kár, hogy kevés ideig ennyire ellazult csak, kezei megfogásától újra hamar megkomolyodik, tüzet gyújt kezeiben.
- Erre szükség van. - sóhajtom én is komollyá téve a vonásaim.
- Mert mi történne, ha nem fognál kézen?! Azt találnák hinni igen helyesen, hogy nem vagyok a tulajdonod?! - hehh… Még ha csak ennyi lenne…
- Vagy éppenséggel azt, azért küldtelek, hogy a véreddel frissítsék fel maguk. De… - teszem hozzá az ajtót kinyitva, amikor keze rezdüléséből azt érzem, meginog egy kicsit. - Akármennyire is utálsz, ha mellettem maradsz, nem eshet bajod.
Biccent, viszont nem is ő lenne, ha nem jegyezné meg alig hallhatóan, végez velem, ha ezt az egészet én találtam ki.
 
A kocsinál, ahova néhány szolgálóm magasabb bért remélve kijött rá kell döbbennie úgyis, hogy igazat mondtam. Nem vak, ugyanolyan jól látja mint én azt, hogy az érkezők a vérüket szívják.
Csak amikor kiérek hagyják abba, és vezetik le a rendelt lovakat.
 
 
Egy gesztenyebarna csődört ajánl, mert állítólag a lónak hideg vére van, ráadásul kiscsikó korától fajtánkkal élt, úgyhogy még az se fogja zavarni, ha denevérek, vagy vámpírok röpködnek a feje fölött.
Bár… Arra gondolva, a kis Griffin természete milyen, rendelek neki egy hozzá hasonlóan tüzes, éjfekete színű, kancát is. Így legalább azt se mondhatja, nem hagytam választani. 



Szerkesztve yoshizawa által @ 2011. 07. 14. 18:44:28


oosakinana2011. 07. 03. 22:32:11#14759
Karakter: Griffin Llyord
Megjegyzés: (Vámpíromnak és rókámnak)


Egyszer csak csörgést hallok, mire káromkodva kelek fel, de nem leszek figyelmes az eseményekre, végül egy meleges testhez bújva alszok vissza mélyen.
***
Elkezdek ébredezni és furcsa, hogy ölel valaki. Amint meglátom, hogy ki az illető kipattannak szemeim.
- Mi a francot keresel itt mellettem?! – kérdezem felháborodva, majd egy megismertetem az öklömmel is, amitől végre elenged. Nem fogom hagyni, hogy kedve szerint ölelgessen és lopózzon be mellém, akármennyire is kezdek érezni iránta valamit.
- Neked is jó reggelt. – morogva becsukott szemmel ül fel és kezdi el fejét simogatni ahol megütöttem. - Ez volt aztán az ébresztő… - folytatja morgását.
- Kaphatsz többet is, csak csinálj még ilyeneket! – mondom komolyan, miközben felhúzom a pólómat. - És mi az, hogy reggel?! Este van nem? – tájékoztatom.
Kiszáll az ágyból, majd egyből előttem terem és ajkaimra tapadva csókol meg. Mikor elválok ajkaitól a nadrágot nézem a szoba másik szegletébe elég vörös képpel, de ő ezen csak jót szórakozik. Miután alaposan kiszórakozza magát, akkor szólal meg végre, aminek örülök, mert legalább megtudom, mit akart kinyögni.
- Neked lehet, viszont én ilyenkor leszek aktív. Nameg persze kanos is, amíg le nem kezelnek. Úgyhogy van még egy esélyed. – letolja nadrágját, hogy tökéletes rálátást kapja farkára. - Ha jóváteszed, az előbb megütöttél és kényeztetsz egy kicsit, elmondom, mit intéztem neked mielőtt bedőltem melléd az ágyba.
- És ha azt mondom, nem érdekel, milyen baromságot találtál ki?! – fújom fel magam megint. – Kicsit el vagy szállva magadtól nem?!
- Ééén??? – elvigyorodik, miközben alsóját nadrágom mellé rúgja és felém közelít. – Egy kicsit se, de most inkább válaszolj! Akarsz élni a lehetőséggel, amit felkínáltam, vagy visszahívjam a barátom, és megmondjam neki, az üzlet, amit vele kötöttem lefújva.
Na ez már sok. Kezemmel tüzet gyújtok és ráripakodok, hogy hagyjon békén és takarodjon a szobámból, mielőtt felgyújtom.
- Megyek, megyek, nem kell dühösnek lenned. – emeli fel a kezét, hogy nem akar semmit, amit végre nagyon jól tesz. Elkezd nevetni, de amikor félre sikerül az egyik találatom végre eltűnik a szobámból, alsóját is felkapva.
- Egy lovat akartam amúgy hozatni neked. – mondja az ajtóban állva. - Pontosabban kettőt. Viszont ha neked elég részletekben… - néz le a farkára. – Akkor tényleg visszamondom.
- Lovakat? Tényleg? – kérdezem zavartan, mire a tüzem is kialszik.
Nem válaszol, csak távozik. Tényleg lovat akarna nekem venni? Na ez most nagyon meglepett. Remélem, tényleg komolyan gondolja, bár akkor sem fogom leszopni az egyszer már fix. Valamit ki kell találnom, hogy megkapjam a lovat és ne kelljen ezt csinálnom vele, bár igaz, hogy én is csak felizgulok a gondolatra, de nem szabad. Nem szabad hagynom, hogy ennyire nyeregbe érezze magát, mert nem szabad. Most én akarom egy kicsit nyeregbe érezni magamat végre. Itt az ideje lefektetni az alapokat, amiket jónak látok.
Le is megyek és elkiáltom magam, mire kapom is a választ.
- Röpülök édes! –kiáltja vissza, amire csak a szememet forgatom, de csak a hátam mögött jelenik meg egyszer. – Mi a baj? Mit szeretnél. – amint meglátom vörösödve lépek hátrébb, mert még mindig nem vett fel nadrágot.
- Nem vagyok az édesed. – terelem a szót.
- Miért kerestél? – faggat tovább, amire csak végre visszatérek magamhoz.
- Ja igen. Azt akarom mondani, hogy ha nem fogok kapni lovakat, akkor ne számíts rám, hogy itt maradok. – mondom komolyan, amire csak elkezd röhögni. – Nem viccelek. Meg fogom találni a módját, hogy elmenjek, hogy lovagoljak.
- De hisz rajtam is tudnál lovagolni. Ingyen bérmentve és még fizetnem se kéne érte. – jegyzi meg, de csak a kezemet ökölbe szorítva veszem körbe tűzzel, miközben az arcom teljesen elvörösödök.
- Idióta vagy. Nem csodálom, hogy ennyire hülye vagy és senki nem marad meg melletted. – mondom komolyan, majd megkerülve próbálok elmenni, de megint elém áll és a szemembe néz.
- Hogy mondod? – kérdez rá, de csak nagyot sóhajtok.
- Szóval akkor maradok itt, ha kapok lovakat, és ha azért nem fogok kapni, mert nem szoplak le, akkor good bye. Nem foglak leszopni akármennyire szeretnéd, de ha nem hagyod, hogy elmenjek, akkor egyszerűen megölöm magam, mielőtt még átváltoztatnál. – mondom komolyan, amit látom, nem vesz félvállról azt hiszem tudja, hogy simán megtenném és nem csak viccelve magyarázom neki ezeket a dolgokat, aminek nagyon örülök, mert legalább komolyan vesz.
- Még átgondolom. – jegyzi meg
- Rendben, akkor én is átgondolom még, hogy maradjak-e. – mondom, majd végül megfordulok, és a konyhába akarok menni. És látom, hogy jönne utánam, de szerintem a munkája miatt nem tud.
- Most megyek dolgozni, de erre még vissza fogunk térni. – mondja komolyan, amire csak háttal bólintok, majd tovább megyek egy kis kaját szerezni magamnak, mert farkas éhes vagyok.
Összedobok magamnak egy kis kaját, amit hamar be is kapok, hiszen az éhségem nem változott, de olyan édesség hiányom van. Valami nyalánkságot ennem kell, különben túlságosan is elvonási tüneteim lesznek, az meg nem szép látvány, akár hol vagyok, és akár mit csinálok. Nem is gondolkozok, tovább előveszek egy csoki puding port és szépen megcsinálom, ahogy rá van írva, de a saját ízlésem szerint ízesítem. Jó édes legyen és jó csokis. Nyami. Ez az én kedvencem nagyon is az.
Már éppen enném a kis pudingot, amikor megjelenik a kis kedvenc vámpírom.
- Nem szeretnéd inkább rólam enni, vagyis inkább a farkamról? – kérdezi meg egyből, amire csak pofákat vágok.
- Ennyire el akarod venni az étvágyamat? – nézek rá és tovább eszek.
- Miért mond azt, hogy nem élvezetesebb lenne az én testemről enni a dolgokat, amik olyan édesek és zamatosan. Eszed őket, hogy ha rólam ennéd, sokkal finomabb lenne. – folytatja tovább, de nem érdekel. Az édességemet nem fogja elvenni tőlem akármennyire is áhítozik utána, nem fogom hagyni ez az enyém és már nagyon szükségem van rá.
- Fogd be, ez az enyém nem veszed el tőlem. – mondom komolyan, majd szépen tovább falatozgatok és bemegyek a nappaliba, ahol végre befejezem a napi édesség bevitelemet, ami olyan jól esik. Nem is tudom mikor ettem itt utoljára édességet, bár szerintem most eszek először, ami elég rémisztő arra nézve, hogy mióta is vagyok ott.
Amikor végre befejezem, levágódik mellém. Jól lakott kis gyerek módjára teszem fel a lábamat a kis dohányzó asztalra és a hasamat simogatom.
- Nos hogy döntöttél? Kapok lovat, vagy elbúcsúzol tőlem? – teszem fel a kérdést.
- És te hogy döntöttél lecumizol, hogy ne változtassalak át? – veti fel a másik végletet, mire ránézek.
- Hamarabb ölném meg magam, hogy te át tudj változtatni engem. – mondom egyszerűen, de komolyan. – Nem akarok vámpír lenni, mert így legalább sokkal hamarabb döglök meg és fel tudom gyújtani magamat, ha már nem akarok élni tovább. – magyarázom, majd a karkötőimre nézek. – Csak annyit kell tennem, hogy ezeket leveszem és már meg is haltam a képességemtől. – magyarázom neki, majd mosolyogva ránézek. – Kapok lovat? – várom az igen választ, hogy végre nyugodtan eltudjak menni fürdeni mielőtt még teljesen letámadna. Ja és magamra is fogom zárni az ajtót.


yoshizawa2011. 07. 03. 21:20:21#14752
Karakter: Isomura Nakata
Megjegyzés: (hiszékenyemnek)


  

- Rendben van. Jöjjön a róka. – sóhajtja végül, amire elégedett vigyorral küldöm mellé segédem, hogy indulhassanak. Tudtam, ugyanúgy hamar beadja a derekát, mint délután.  

 

Mosolyogva figyelem továbbra lépteit, amikor elindulnak, majd amint távolabb érnek, visszamegyek kastélyomba, ahol mégiscsak sötétebb van, mint itt, és kényelembe helyezem magam, mielőtt tudatom állatkám testébe küldeném.

Így jobban elviselem a fényt, mégis remélem, nem marad kint sokáig a kicsike, mert ettől még ugyanúgy rühellem. Ahogy azt is, betartja, amit ígért, nem próbál meg elszökni. Más programot találtam ki neki éjjelre a bújócska helyett.

Elvégre már csak attól folyik a nyálam, és merevedésem van, ha végignézek testén.

- Még is miért bámulsz ennyire, te dög? – fújtat állatkámra, mintha érezné, hogy rajta keresztül vizslatom. Pedig az lehetetlen.

 

– Elárulok neked valamit. – hehh… Kiszámíthatatlan, mint mindig. Most is az egyik pillanatról a másikra változott hangulata ilyen sejtelmessé. És mi az, hogy elárul segédemnek valamit, amit nekem biztosan nem?! A rókámban jobban bízik, mint bennem?! Kezdek féltékeny lenni…

– Nem tudom pontosan, hogy mi van most bennem. Ahogy végig gondolom a történteket és a napokat, hogy itt vagyok. Egyre jobban csak rá kell döbbennem, hogy mintha mindig is férfiakat szerettem volna. Nakata mintha felnyitotta volna a szememet. – hmm… Ez hízelgő, nagyon tetszik…

Lelkesen hagyom, hogy megsimogassa a fehér szőrpamacsot. Ha nem lenne ezt az érdekes dolgot nem tudtam volna meg.

 

- Most mindenki hülyének nézne, aki látna, hiszen egy állattal beszélek. – hát igen… Nem tagadom, ezt az átlagemberek sose bírták. – Na, mindegy. – igen. Halljunk ennél érdekesebbeket. - Ettől hülyébbnek már úgy sem nézhetnek, hiszen egy vámpírral lakik együtt egy tűz idomár. Mióta meg van ez a képességem és bárki megtudja, retteg tőlem és gyilkosnak talál. Hiszen a tűz csak gyilkolni tud. – pff… Az emberek tényleg idióták. Ha nem lenne a tűz, akkor sivár egy életük lenne… A tűz pusztít, de ugyanakkor ételt, és meleget is ad.

Ölébe hajtom segédem fejét, és gondolkodok. Valamilyen szinten már értem, miért is vonzódhatok hozzá.

 

- Lehet, még sem fogok elszökni innen, hiszen itt nem rettegnek tőlem, csak én rettegek Nakata-tól. Hiszen ha akar, bármikor megölhet vagy átváltoztathat. – sóhajtja hirtelen újból. – Nem akarok vámpír lenni. Akár mennyire is átok a képességem nem akarok vámpírrá változni, hiszen akkor örökre ezzel kell élnem így meg legalább meg fogok halni idővel. – örökre? A vámpírlét sem örök… De hogy pont a képessége miatt akarjon meghalni…

Örülök neki, hogy ennyire különleges, mert ha nem lenne, akkor talán már rég nem élne, és nem ismerhettem volna meg ennyire.

 

- Na, gyere menjünk vissza, mielőtt Nakata szívrohamot kap, hogy merre vagyunk. – szólal meg jó sokára ismét. Viszont szavai… Komolyan mondom, ha a rókák tudnának nevetni most azt látná, hogy a földön fetreng kis segédem a röhögéstől.

Így, hogy nem tudok csak felkelek, és megvárva ő is így tesz küldöm vissza tudatom saját testembe, és nevetem ki végre magam addig, amíg meg nem hallom, hogy bátortalanul a nevemen szólítva lép be.

 

- Mondjad csillagom szólítottál? – kelek fel, amikor leül majdnem mellettem. Sokkal jobb lesz így szekálni is, hogy tudok róla egy pár dolgot.

- Nem vagyok a csillagod. Normális nevem is van. – jön szinte egyből heves válasza.

- Nyugi kis tüzeském. Nem foglak bántani. – próbálom haragját tovább szítani friss infóimmal, ami várakozásaimnak megfelelően hamar sikerül is:  

- Fél tőled a halál. Csak szólni akartam, hogy megjöttem és nem szöktem meg. – kel fel, és vonul el. Azaz vonulna, de úgy nézem, valamit még szeretne, mert megáll, és visszafordul felém:

– Jut eszembe. Szerezz be nekem egy lovat, ha már a sajátomat megölted. – ehh… Pedig azt hittem egy jóéjtdugit szeretne, annak ellenére, hogy fáradt. – Szeretnék a birtokon lovagolni. – vigyorogva jegyezném meg neki, lovagolni az én bőrnyergemen is tudna akár a birtokon belül, akár a birtokon kívül is, de mintha érezné, hülyeséget akarok mondani, folytatja:

– Építhetsz falat, hogy ne szökjek el az összes szolgádat, kutyádat rám állíthatod, ha akarod, de kell egy ló, ha már itt maradok veled. – ittmarad??? Tényleg??? Na akkor aztán… Attól függetlenül, én ittvagyok neki is kap egy pacit.  

 

Somolyogva hagyom, nagyot ásítva most már tényleg elmenjen szobája felé, nem megyek utána. Legalábbis addig nem bújok be mellé, szorosan magamhoz húzva testét, amíg apám egyik legnagyobb kupec ismerősét föl nem zargatom telefonon egy jó lóért.

Még nappal van sajnos neki is, amikor felveszi, egyből ízesen káromkodik ébresztőm miatt, de ami egyszer sürgős, az sürgős, meghallva üzletről van szó, egyből egész más lesz a modora.

Egy gesztenyebarna csődört ajánl, mert állítólag a lónak hideg vére van, ráadásul kiscsikó korától fajtánkkal élt, úgyhogy még az se fogja zavarni, ha denevérek, vagy vámpírok röpködnek a feje fölött.

Bár… Arra gondolva, a kis Griffin természete milyen, rendelek neki egy hozzá hasonlóan tüzes, éjfekete színű, kancát is. Így legalább azt se mondhatja, nem hagytam választani.

A lovak valamikor a héten érkeznek, remélem a kicsike ugyanolyan elégedett lesz velük, mint amilyen elégedett én vagyok attól, hogy öntudatlansága miatt jobban hozzám fúrja magát.

 

***

 

- Mi a francot keresel itt mellettem?! – hallom meg pörlekedését, mielőtt ökle a fejemen landolna, és arrébb trappolna az ágytól, amikor ettől elengedem.

Pedig… Tuti, most ébredt fel.

Hogy lehet ennyire hiperaktív??? Még mindig nem értem…

- Neked is jó reggelt. – morgom becsukott szemekkel, majd morcosan felülve megdörzsölöm sajgó fejemet. - Ez volt aztán az ébresztő… - ha viszonoznám mondjuk egy harapással… Biztos megint én lennék a bunkó.

 

- Kaphatsz többet is, csak csinálj még ilyeneket! – vág vissza, miközben felhúzza pólóját. - És mi az, hogy reggel?! Este van nem? – pff… Túl hangos.

Még egyszer megdörzsölöm ütése helyét, mielőtt felkelnék, és pár pillanat alatt előtte teremve megcsókolnám. Jár nekem a gyógypuszi, de inkább ide kérem, mint a bibis részre.

Ráadásul így, amíg vörös arccal, ökölbe szorított kezekkel néz vissza hol rám, hol nadrágjára a szoba tőlem legtávolabbi sarkából, csöndben van…

 

Egyből felnevetek, reakcióján, csak miután kinevettem magam tudok neki válaszolni:

- Neked lehet, viszont én ilyenkor leszek aktív. Nameg persze kanos is, amíg le nem kezelnek. Úgyhogy van még egy esélyed. – tolom le alsóm, hogy rápillantása legyen merevedésemre. - Ha jóváteszed, az előbb megütöttél és kényeztetsz egy kicsit, elmondom, mit intéztem neked mielőtt bedőltem melléd az ágyba.

- És ha azt mondom, nem érdekel, milyen baromságot találtál ki?! – fújja fel magát újra. – Kicsit el vagy szállva magadtól nem?!

- Ééén??? – vigyorom egyre nagyobb, ahogy nadrágja mellé lerúgva alsóm közelítek felé. – Egy kicsit se, de most inkább válaszolj! Akarsz élni a lehetőséggel, amit felkínáltam, vagy visszahívjam a barátom, és megmondjam neki, az üzlet, amit vele kötöttem lefújva.

Tüzet gyújt tenyerén, és közli, nem érdeklik a piszkos dolgaim, majd arra is megkér, takarodjak a szobájából, mielőtt felgyújt.  

 

- Megyek, megyek, nem kell dühösnek lenned. – emelem fel megadón kezeim, majd miután még nevettem egy sort félelmén, és nem sikerült találata, ténylegesen elindulok kifelé, az alsóm is felkapva.

- Egy lovat akartam amúgy hozatni neked. – teszem hozzá még az ajtóban megállva. - Pontosabban kettőt. Viszont ha neked elég részletekben… - nézek le farkamra – Akkor tényleg visszamondom.

- Lovakat? Tényleg? – kérdi zavartan, a tűz is kialszik tenyerén.

Nem válaszolok neki, csak otthagyom annyival, ha kellenék neki, az irodámban leszek.

Mivel az a pöcsfej haver hazaért, és apám kihúzta belőle, hol is vagyok, az öreg máris küldött utánam feladatokat. Szóval meg kell őket oldanom, ahogy azt is, merre meneküljek innen, mielőtt utánam jön. De már majd lovastól, Griffinestől.

Hmm… Mondjuk egy vadnyugati feelingű valami, aminek keretében erdőben alszunk, egy-egy barlangban, és amíg éjjel lovon, nappal rajtam lovagol, nem lenne olyan rossz…

Álmodozva képzelem el a szitut, és teszem még fájdalmasabbá már amúgy is kínzó merevedésem, amikor meghallom, hogy a kicsike a nevemen szólít.

 

- Röpülök édes! – kiáltom le neki vigyorogva, de fél pillanattal később már ott állok mögötte. – Mi a baj? Mit szeretnél.

Elvörösödve lép hátrébb, lusta voltam még ahhoz is, alsóm visszavegyem.

- Nem vagyok az édesed. – tereli el a szót.

 


oosakinana2011. 06. 09. 19:32:32#14174
Karakter: Griffin Llyord
Megjegyzés: (Vámpíromnak és rókámnak)


Érzem, hogy közelebb húz magához és elkezd irányítani, és ahogy szándékaiból ki lehet vélni, gondolom, az ágy lenne az. Ebben akkor bizonyosodok meg a legjobban, amikor végig simít mellkasomon, oldalamon és csókunkat is elmélyíti, ami olyan finom és tetszik. Ha így fogja, tovább folytatni teljes mértékben el fogom hinni, hogy imádom a férfiakat és őt a legjobban.
- Tényleg ennyire messzire mennél azért, hogy egy kicsit kijuss? – néz mélyen szemembe, de nem tudok válaszolni. Eldönt az ágyon és felém támaszkodik. Tudtam, hogy szex-et akar, de most az egyszer talán én is élvezni fogom.
Nem tudom, mit válaszolja, mert már magam sem tudom. Helyette elpirulva hajtom le a fejemet. Két ujjával viszont visszairányítja magára.  
– Válaszolj légyszives!
Nem akarok válaszolni. Elkezdem neki hebegni-habogni, hogy engedjen el és inkább visszamegyek a szobámba, de ekkor megérzem egyik kezét, ahogy bimbómmal kezd el játszadozni. Felsóhajtok tettére. Annyira jól esik, amit csinál. Még a végén lehet ingyen bérmentve be fogom adni neki a derekamat. Kezdek teljesen összezavarodni. Mintha már lassan úgy érezném, hogy szerelmes vagyok belé.
Mikor látom, hogy megdöbben, már tudom, hogy gondolataimban olvasott. Kimászok alóla és egy inkább hagyjuk, szöveggel megpróbálok eliszkolni onnan, bár nem megy egyszerűen, hiszen még gyenge vagyok.
- Ne ilyen gyorsan! – visszaránt magához, mire mindkettőnkről letépi a ruhákat. Remélem, nem akar megint összekarolni, mert akkor nem biztos, hogy túl fogom élni. Nem sokkal később farkát enyémhez dörgöli, ami nagyon jól esik. – Már felkeltetted az érdeklődésem, úgyhogy mindenképp tesztelni fogom, mennyire erősödtél meg az alatt a három nap alatt, amíg aludtál.
Elvörösödök, és már éppen azon lennék, hogy leordítsam a fejét, de egy csókkal belém folyja a szót, ami most az egyszer igen hatásosan sikerül.
***
Most kivételesen én is azt tudom mondani, hogy ez a szex élvezetes volt. Nem karmolt össze és nem bántott. Mintha most kicsit jobban figyelt volna rám. Még egy csókot kapok tőle.
Rám teríti a köntösömet én meg elkezdek hisztizni, hogy igen is vigyen ki, mert megtettem, amit kért. Nem mondtam ellent. És ennyi igazán meg tehetne értem, hogy ki visz levegőzni. Amikor ő is elkezd öltözni, elkezdek gondolkozni a dolgokon, hogy vajon mit is akarhat, végül elmondja szándékait.
- Nem csapsz be? – nézek rá, de most már karjaiból. – Ki akarsz vinni, amikor hétágra süt a nap? – kérdezem meg, mert ezt valahogy nem tudom elhinni, amikor a nap az egyetlen ellensége.
- Ne zavarjon. – néz rám vigyorogva. – Van az udvaron kialakítva egy fedett rész, oda tartunk. És… - egy kis szünet után folytatja. - Remélem már lesz kedved enni, mert a regebédvacsorád is ott vár minket.
Nagyot nyelek, mert tényleg nagyon éhes vagyok. Nem válaszolok, csak elfordítom a fejemet és nézelődök, amíg le nem ültet egy jó kis székre.
- Jó étvágyat. – biccent felém, én meg a kajámra nézek, ami nagyon ínycsiklandozó, ropogósra sült kacsa, szilvaöntettel, és krumpli körettel.
Elmosolyodok és megköszönöm, majd neki is látok. Leszedem az egyik combját, amit alaposan megrágok. Annyira finom és ízletes. Úgy látom a múltkori esetből viszont tanult, hogy ne egyen velem együtt vért, mert akkor nem fogok enni egy falatot sem.
- Végeztél? – kérdezi, amikor már teljesen dugig vagyok és megmozdulni sem tudok, csak a kaját piszkálom.
- Igen. – biccentek. - Sétálhatok egy kicsit az udvaron?
Bólint, majd füttyent egyet, majd elégedetten hátra dől és válaszol:
- De csak akkor, ha ő végig veled lesz.
Annyira így már nem tetszik a dolog, de hát, ha pórázra vagyok kötve, akkor nincs más választásom. Nem tudom, mondjuk, melyiknek örülnék jobban. A rókának vagy neki. De hát ajándék lónak ne nézd a fogát, tartja a mondás.
Megjelenik a róka, aki egyből gazdájához kezd dörgölőzni, de mintha annak nem tetszene ez a fajta szeretet kinyilvánítás, hiszen nálam tetszett neki eléggé. Elkezd dobolni az ujjával. Bár az lehet, nekem szól, hogy mondjak, már valamit ne csak hallgassak.
- Rendben van. Jöjjön a róka. – adom be a derekamat, pedig semmi kedvem nincs hozzá.
- Helyes. – int a rókának, aki egyből elém áll. Felállok, majd elindulunk. Végre egy kis napfény. Széttárom a kezemet és élvezem, hogy végre megint a nap sugarait élvezhetem.
Örömömben most szaladgálnék, de még egyelőre járni is csak lassan tudok. Mosolygok, de érzem, hogy a róka szeme állandóan rajtam van.
- Még is miért bámulsz ennyire, te dög? – kérdezem tőle kicsit ellenségesen, de magam sem értem, hogy miért. Hiszen ő még annyira nem bántott, csak állandóan figyelmezteti Nakata-t, ha éppen készülök valamire. Kis besúgó. – Elárulok neked valamit. – mondom lágyabban. – Nem tudom pontosan, hogy mi van most bennem. Ahogy végig gondolom a történteket és a napokat, hogy itt vagyok. Egyre jobban csak rá kell döbbennem, hogy mintha mindig is férfiakat szerettem volna. – kezdek bele kis mesémbe. – Nakata mintha felnyitotta volna a szememet. – lehajtom a fejemet. Leguggolok a rókához és megsimogatom a fejét.
- Most mindenki hülyének nézne, aki látna, hiszen egy állattal beszélek. – fogom meg a fejemet. – Na, mindegy. Ettől hülyébbnek már úgy sem nézhetnek, hiszen egy vámpírral lakik együtt egy tűz idomár. – nézek a kezemre, ahol lángot gyújtok. – Mióta meg van ez a képességem és bárki megtudja, retteg tőlem és gyilkosnak talál. Hiszen a tűz csak gyilkolni tud. – nagyot sóhajtok, majd leülök egy fa tövébe és onnan figyelem az eget.
A róka a fejét az ölembe hajtja, amit elkezdek simogatni, de továbbra is a felhőket figyelem.
- Lehet, még sem fogok elszökni innen, hiszen itt nem rettegnek tőlem, csak én rettegek Nakata-tól. Hiszen ha akar, bármikor megölhet vagy átváltoztathat. – lehajtom a fejemet nagy sóhajtások közepette. – Nem akarok vámpír lenni. Akár mennyire is átok a képességem nem akarok vámpírrá változni, hiszen akkor örökre ezzel kell élnem így meg legalább meg fogok halni idővel. – hunyom le a szememet.
Egy kicsit még ott ülünk, és pihenek, jól esik ez a kis friss levegőt, de lassan vissza kell mennünk, mert szerintem már Nakata így is halálra aggódja magát. Pedig olyan jó itt. Nyugalomba, veszekedések nélkül. De miért is veszekszek vele? Ja persze, mert így mutatom ki a félelmemet. Minél jobban félek, annál jobban veszekszek vele. Érthetetlen én sem értem, de végül is én hülyén vagyok összerakva ez így van rendjén.
- Na, gyere menjünk vissza, mielőtt Nakata szívrohamot kap, hogy merre vagyunk. – mondom, mire feláll. Én is felállok, és lassacskán visszabotorkálok az árnyékos területre, ahonnan elmentem, de már nincs ott, amin meglepődök. Azt hittem meg fogja várni visszajöttemet.
Besétálunk a házba. Kicsit nehezen megy az ajtó kinyitása, de az a lényeg, hogy be tudunk menni. Odabent síri csönd van.
- Nakata. – szólalok meg. Tudom, hogy bárhol legyen meg kell hallja szólításomat. Beljebb sétálok, de elfáradva inkább a nappaliban ülök le és mellkasomat fogom.
- Mondjad csillagom szólítottál? – hallom mézes-mázos hangját.
- Nem vagyok a csillagod. Normális nevem is van. – förmedek rá egyből, ahogy szoktam.
- Nyugi kis tüzeském. Nem foglak bántani. – mondja vigyorogva, de csak felhúzom az orromat.
- Fél tőled a halál. Csak szólni akartam, hogy megjöttem és nem szöktem meg. – felállok és a szobám felé indulok, de visszafordulok. – Jut eszembe. Szerezz be nekem egy lovat, ha már a sajátomat megölted. – mondom neki még mindig komolyan. – Szeretnék a birtokon lovagolni. – látom, szólna. – építhetsz falat, hogy ne szökjek el az összes szolgádat, kutyádat rám állíthatod, ha akarod, de kell egy ló, ha már itt maradok veled. – mondom, majd tovább sétálok. Nem mond semmit, de gondolataimba jó éjszakát kívánok neki és elmegyek lefeküdni bár még nappal van, de én hulla fáradt. Sokat kell még pihennem, hogy teljesen rendbe jöjjek.
Betérek a szobámba, majd óvatosan elfekszek. Lehunyom a szemeimet és végül elalszok.



Szerkesztve oosakinana által @ 2011. 06. 09. 19:39:12


yoshizawa2011. 06. 08. 19:58:54#14158
Karakter: Isomura Nakata
Megjegyzés: (hiszékenyemnek)


  

Aggódva figyelem, elég zaklatott egy rémálma lehet. Fejét rázza, és azt suttogja, ne, ne, miközben kezeivel csapkodni próbál, lábaival menekülni.

Sebei is elég aggasztóak.

 

Velem együtt sokkal nyugodtabb lesz, amikor Genjo végre visszamászik hozzánk, és erőm irányítása alatt megteszi azt, amit még azelőtt kértem tőle, hogy a vérgőz a fejébe szállt volna, begyógyítja mellkasát.

Nagyon büszke a kis fafejke, és megmosolyogtat a gondolat, hogyha látná, ahogy Genjo a vérét csepegtetve gyógyítja sérüléseit, megint kifakadt volna arra, mit csinálunk, viszont igaza volt. Nem kell belőle vámpírt csinálnom ahhoz, hogy túlélje.

Ahogy eltűnnek a vörös csíkok testéről, tért vissza a szín arcára, távolodik a közeléből a halál nehéz, baljós aurája.

 

Azért… A biztonság kedvéért nem hagyom egyedül egy pillanatra sem. Állandóan ott ülök ágya mellett, figyelem legapróbb rezdüléseit, légvételeit, ha pedig dolgom van, rókám helyettesít, és teszi ugyanezt.

Genjo hamar meg is un minket, és hazatér.

 

***

 

Belealudhattam az őrködésbe, bár ez a harmadik alvásmentes napomon már nem is meglepő, viszont segédem jelzésére azonnal éberen fordulok az ágyon ülő Griffin felé.

- Végre felébredtél… - állapítom meg, majd nagyot nyújtózva kelek fel kényelmes székemből, lépek hozzá közelebb. – Sokkal jobb színben vagy, mint legutóbb. – bókolok is neki. Bár furcsa, hogy ennyire ki van pirosodva. Harag okozza? Láz? Zavartság?

 

- Mondtam, hogy rendbe fogok jönni. – közli, viszont meglep azzal, hogy annak ellenére stílusa a régi, mosolyog. - De a sebeimmel mi a helyzet? – vált komolyabbra, mielőtt kiélvezhetném szájának fölfele ívelését. - Nem hiszem, hogy egy hónapot aludtan volna, amíg meggyógyulnak.

- Arra ne foglalkozz, csak nyerd vissza az összes erődet. – sóhajtom. Azt hittem, még a veszekedéshez nem lesz ereje.

- Mond el mit csináltál vele. – ne már… Most tényleg nincs kedvem a kötözködéshez.  

- Látom a makacsságodat nem gyógyította meg az a marha. – dörgölöm meg homlokom, és már várom is erre a válaszomra a tőle oly szokványos, és tűzhányók is megszégyenítő kitörést.

Várakozásaimnak megfelelően amint eléggé felfújja magát már ordít is:

- Egy vámpírral gyógyítattál meg? Megígérted, hogy nem fogsz átváltoztatni. Megszegted a szavadat. Megígérted, hogy nem fogod megtenni a szavadat adtad. – próbálok közbevágni, de nagyon belelendült, csak erőm kiengedésével tudom elérni azt, elhallgasson, kéréssel nem.

 

- Na, végre. – nézek ekkor a szemeibe. - A tanonc vámpírok vére nem változtat át, csak meggyógyít.

- Nekem akkor sem kell segítséget se tőled, sem más vámpíroktól. Nem akarok az adósotok lenni. – adósunk??? Ettől? Főleg amikor én sebesítettem meg?

- Te idióta örülj, hogy megmentettem az életed anélkül, hogy vámpír lettél. Hálálkodnod kéne nekem nem pedig leoltanod. – morgom inkább ennek a ténynek a beismerése helyett, és levágtatok. Rókám azt üzente gondolataival, amikor megkérdeztem tőle, hogy amikor fölkelt, megkordult a gyomra, azért jött zavarba. Ennivalót kell neki csináltatnom.

 

Pont akkor érek vissza a szolgák harcba állításából, amikor rókám jelez, felkelt, menni készül, így amikor kilép szobájából, az én testemnek ütközik.

- Már megint szökni akarsz? – bosszús vagyok, remélem, nem azt feleli, hogy mint mindig, mert kitöröm a nyakát.

- Csak levegőzni. Mióta itt vagyok egy percet sem voltam levegőn. Szükségem van, hogy ki menjek. Nem elég az, amit esetleg az ablakon keresztül kapok. – kétkedve nézek rajta végig. Azt hittem, ennél azért jobb lesz a mese, amit kitalál.

 

- Majd ha nem akarsz elszökni, akkor kimehetsz egy kicsit, addig meg idebent kell elviselned a dolgokat. – jelentem ki végül, de már azon gondolkodok, hogy hogy tudnám megoldani, úgy jusson több levegőhöz, ahogy szeretne.

- Kérlek. – nyaffanik egyet újra, mielőtt legnagyobb döbbenetemre apró kezével végigsimítaná mellkasom anélkül, hogy megégetné, és ajkaimra tapadna egy puha csókra.

Közelebb húzom magamhoz, hogy az ágy felé irányítva lépéseit viszonozhassam törleszkedését, kezeimmel erélyesen végigsimítva pólója alatt mellkasát, oldalát, miközben jobban elmélyítem csókunk is. Már tudom, mire megy ki kis játéka, de nagyon tetszik hízelgése.

- Tényleg ennyire messzire mennél azért, hogy egy kicsit kijuss? – nézek mélyen a szemeibe, amikor egy hirtelen mozdulattal eldöntöm az ágyon és felé kerülök, hogy jelezzem ezt neki, már csak a poén kedvéért is, még kutakodás nélkül is kitaláltam gondolatait.

Majd amikor elpirul, és lehajtja a fejét két ujjammal megfogva gyengéden állát, irányítom vissza tekintetét magamra.

– Válaszolj légyszives!

 

Most se felel, csak próbál valamit habogni arról, hogy engedjem el, arca mindjárt tüze nélkül is lángra lobban, ezért visszatérve a pólója alá keresem meg, és csippentek egyik mellbimbójába. Sóhajtozni kezd, élvezi ügyködésem, és legalább amíg ujjaim dolgoznak finom bőrén, nem arra figyel, éppen a gondolataiba nézek bele.

Bár… Amikor megdöbbenek a fejében olvasottakon, és abbahagyom tüzes testének kényeztetését, majdnem kislisszol azzal a kezeim közül, hogy inkább hagyjuk.

Kis lökött… Amit tett, nem csak azért tette, mert így akarta elérni a célját. Érdekes… És… Kicsit büszkévé is tesz, hogy ahhoz képest, gyűlöl, mégiscsak közel akar lenni hozzám.

 

- Ne ilyen gyorsan! – rántom vissza magam alá, miközben véletlenül megintcsak letépem ruháink, és hatalmas vigyorral hozzá dörgölöm merevedésem övéhez. – Már felkeltetted az érdeklődésem, úgyhogy mindenképp tesztelni fogom, mennyire erősödtél meg az alatt a három nap alatt, amíg aludtál.

Még jobban elvörösödik, de gyanítom, ha most nem tapadtam volna ajkaira egy forró, és vad csókot követelve tőle, újra kiabálással próbált volna tiltakozni.

Szeretem a hangját, nyögéseit, sóhajait, amikor teste többet, és többet követel belőlem, de azt egyáltalán nem, amikor próbál lehordani.

 

***

 

Őrületeset jó vele a szex még így is, hogy nem szívhatok tőle vért, elégedetten csókolom meg újra, mielőtt kezembe venném köntösét.

Kicsit megizzadt, úgyhogy kell valamit ráterítenem, ha nem akarom meg is fázzon. Igaz… Lassú még a sok alvás után a felfogása, csak akkor esik le neki kimegyünk, valamint segít öltöztetésében amikor megunva hisztijét én is magamra húzom sajátom, és tisztázom vele szándékaim.

 

- Nem csapsz be? – néz rám újra, immáron karjaimból. – Ki akarsz vinni, amikor hétágra süt a nap? – pff… Mintha nem tartottam volna be az ígéreteim eddig…

- Ne zavarjon. – nézek rá vigyorogva. – Van az udvaron kialakítva egy fedett rész, oda tartunk. És… - teszem hozzá… - Remélem már lesz kedved enni, mert a regebédvacsorád is ott vár minket.

Nagyot nyel, és ismét elvörösödik, de nem válaszol, csak elfordítva felőlem a fejét nézelődik, amíg le nem ültetem.

 

- Jó étvágyat. – biccentek felé. Ha jól látom, a menüje ropogósra sült kacsa, szilvaöntettel, és krumplikörettel.

Szerencsére most nem kéreti úgy magát, mint a múltkor, mosolyogva köszöni meg, mielőtt nekiesne, és egyik combját letépve a hajdani jószágnak enni kezdene végre.

Tanulva a múltkori esetből én csak sütkérezek az árnyék jótékony takarásában. Majd eszek akkor, ha már alszik.

 

- Végeztél? – kérdem meg, amikor már csak tologatja azt a pár falatot, ami előtte van a tányéron.

- Igen. – biccent. - Sétálhatok egy kicsit az udvaron?

Bólintok, majd füttyentek rókámnak, mielőtt elégedetten hátra dőlnék, és válaszolnék:

– De csak akkor, ha ő végig veled lesz.

Látom, ez már nem tetszik neki annyira, és gyanítom, ha tudná, hogy tudatom a kis állat testébe küldve igazából velem lesz, még jobban gyűlölné az ötletet, de kénytelen lesz beleegyezni, különben egy délutáni tornát is beiktatnánk.

Rókám örömmel fut oda hozzá, dörgölőzik lábainak, viszont én meg türelmetlenül dobolva ujjaimmal várom a válaszát. 


oosakinana2011. 05. 25. 11:08:30#13832
Karakter: Griffin Llyord
Megjegyzés: (Vámpíromnak és rókámnak)


- Egy fenét. Komolyan vérmérgezésben akarsz meghalni?! – próbál meg felém hajolva hozzám férkőzni, de ellököm a kezét. Lemászok az ágyról és inkább alá bújok el.
Ahogy bemászok, viszont csak rosszabb nagyobb fájdalmam van és a levegőt is nehezebben veszem. Reszketek egész testemben. Kiabálni már nincs erőm, ahogy sírni sem, meg előtte nem is akarok.
- Genjo gyere ide azonnal! – ordít le a másiknak. Nem akarom. Nem akarok vámpír lenni. Felborítja az ágyat és felállít. Kiabálok és ellenkezek minden erőmmel, ami még megmaradt. Pólóm hamar lekerül rólam így most már lehet látni szétmarcangolt testemet.
- Mi van már megint? – belép, és alaposan végig mér engem.
Látom, hogy fogait karjához téve sebesíti meg magát, de erre csak tovább ficánkolok. Nem akarok vámpír lenni egy pillanatra sem. Annyira elegem van. Hagyjanak inkább meghalni. Tovább birkózok és verekedek, de sajnos semmi haszna nincs.
Egyszer csak az ágyat a helyére teszik engem meg lefektetnek. Nem akarom, tovább ficánkolok, mint egy partra vetett hal. Hoznak egy láncot, amivel kitudnak kötni. Azt hiszem rájöttek, hogy a kötél ellenem hasztalan, mert simán elégetem viszont a lánc már kicsit csalósabb.
Hamar már kikötve találom magam. Megmozdulni nem tudok, de már lassan erőm se lenne rá, ami volt is már régen elvették. Amint vámpír leszek megfogom ölni maga vagy öletni az lesz a legegyszerűbb. Kimegyek a napfényre és ott fogok állni, amíg az halálra nem éget.
- Most próbáld meg. – mondja Nakara vigyorogva. – Én addig elintézem azt a szerencsétlen bolondot.
A megbízott biccent. Nakata távozik én meg a vámpírra nézek. Úgy látom, most kezdi igazán megérezni vérem igazi illatát. Inkább öljön meg igya ki az összes véremet, csak ne változtasson át.
- Harapj meg. – mondom neki csábítva, hogy tegye meg, amíg Nakata vissza nem ér. Meg kell tennie, különben Nakata fog megölni.
***
Már nem tudom mennyi ideje szívja a véremet, de már kezdem érezni, hogy nem sokára már a mennyországba leszek és itt lesz a vég. Az összes erőm kezd elszállni teljes mértékben. Most csak csont és bőr vagyok szinte egy kis hússal megspékelve. A szívem is kezd félre verni egyre jobban. Már nagyon áhítozok a halál után, de nem hagyják.
Hangos robaj és annyit látok, hogy Nakata leszedi rólam megmentőmet, aki a megváltást hozta volna el nekem. Ő meg csak rinyál és sajnálkozva esdekel vámpírom előtt. Leküldi, hogy egye meg az egyik szolgáját, amíg ő foglalkozik velem.
A kis rinya gép már is eltűnik a szobából, így kettesben maradtam kínzómmal.
- A fene vigye el… - kioldja láncaimat, majd végig simít arcomon. Most jól esik az érintése. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer az ő érintéseiért fogok könyörögni. – Kénytelen leszek vámpírt csinálni belőled…
- Ne… Ne is változtass át, kérlek… Inkább a halál… - kérlelem erőtlenül. – Nem akarok szörnyeteg lenni… Könyörgöm, ne tedd… - gondolni is csak erre gondolok.
Nem hallgatja meg kérésemet. Megharapja kezét, hogy rám csepegtesse vérét és vámpírrá változtasson.
- Visszatér az erőm… Vissza fog térni… - megpróbálja kezét számhoz helyezni, de megfogom a kezét. Igaz gyengén, meg már az utolsó szuflát használva fel. Elkezdem összeégetni a sebét, hogy ne tudjon átváltoztatni még véletlenül sem. Felszisszenve kapja vissza kezeit maga elé.
- Mégis mikor? – kérdezi halkan, mire könnyes szemeivel felé fordítom.
- Hamar… Pár nap, és visszatér. Bízz bennem… Könyörgöm… - próbálok mosolyogni. Látom rajta elgondolkozik, hogy mit csináljon, de meg próbálom meggyőzni.. nekem csak annyi kell, hogy kicsit bizonyítsak neki. Ahhoz viszont rengeteget kell aludnom. – Kérlek…
- Rendben, legyen. Várni fogok. – simogatja meg végre megint arcomat, ami kellemes érzéssel tölt el. – Ha azonban úgy veszem észre, hogy romlik az állapotod, és másmilyen pihenésre készülsz, felkészülhetsz az éjszakai életre. Megegyeztünk?
Fer ajánlat így bólintással egyezek bele alkujába, de meg mondom neki, hogy nem lesz rá szüksége, hiszen rendbe fogok jönni. Pár másod percre rá, már mélyen alszok egy olyan álmot, ahol boldogan élek és nincsenek gondjaim.
~*~
Nem tudom, mennyi ideje alszok pontosan, de amikor felébredek, jobban érzem magam, mint mikor elaludtam. Kinyitom a szememet és elkezdem szemlélni a környéket. Igen nappal lehet, mert, ahogy az ágyam szembeni fotelre nézek, látom, ahogy Nakata alszik és hűséges rókája az lába előtt.
Nyugodt az arca, ahogy egyenletesen szuszog. Megpróbálok felülni és meglepetésemre nem érzek fájdalmat a mellkasomon. Kicsit végig simítok rajta és már a karmolások sincsenek rajta, de még akkor is gyenge vagyok, és nem tudom, mit csinálhatnék.
Megszólal a hasam is, miközben felülök. Hát igen szerintem már napok óta nem ettem és kezd kajáért könyörögni a hasam. Felülök, de a többi mozgás még nem megy. Nem akarom felkelteni a vámpíromat, mert csak megint veszekedés lenne belőle, főleg hogy már jobban vagyok és érzem, ahogy vér is csörgedezik az ereimbe.
Lassan elkezd ébredezni, mire rám néz.
- Végre felébredtél? – szólal meg, majd nyújtózik egyet. Feláll és odalép hozzám. – Sokkal jobb színben vagy, mint legutóbb. – jegyzi meg.
- Mondtam, hogy rendbe fogok jönni. – magyarázom és picit elmosolyodok. – De a sebeimmel mi a helyzet? Nem hiszem, hogy egy hónapot aludtan volna, amíg meggyógyulnak. – nézek rá gyanúsan. Tudom, hogy az ő keze van a dolgokban.
- Arra ne foglalkozz, csak nyerd vissza az összes erődet. – magyarázza.
- Mond el mit csináltál vele. – követelőzök tovább.
- Látom a makacsságodat nem gyógyította meg az a marha. – rázza meg a fejét, mire felkapom a fejemet és ráförmedek.
- Egy vámpírral gyógyítattál meg? – vonom kérdőre. – Megígérted, hogy nem fogsz átváltoztatni. Megszegted a szavadat. Megígérted, hogy nem fogod megtenni a szavadat adtad. – emlékeztetem, amit mondott.
- Rám figyelnél végre egy kicsit? – engedi ki erejét, hogy csendben maradjak, és végre rá figyeljek. – Na, végre. – néz komolyan a szemembe. – A tanonc vámpírok vére nem változtat át, csak meggyógyít.
- Nekem akkor sem kell segítséget se tőled, sem más vámpíroktól. Nem akarok az adósotok lenni. – mondom neki, majd tüntetően elfordítom a fejemet.
- Te idióta örülj, hogy megmentettem az életed anélkül, hogy vámpír lettél. Hálálkodnod kéne nekem nem pedig leoltanod. – mondja mérgesen, majd kimegy a szobából becsapva maga után az ajtót.
Nagyot sóhajtok. Igaza van, tudom, de akkor is olyan nehéz. Soha nem gondoltam, hogy egy még rabszolga leszek. Mindig is szabad voltam és a prérin lovagolok nem pedig egy erdőben lévő kastélyban vagyok rabszolga, ahol bármelyik pillanatban az életemre törhet egy vámpír vagy bárki más. Annyira nehéz és én ezt nem bírom tovább.
Viszont ahogy telik az idő egyre jobban kezd éledni bennem valami azután a hülye vámpír után és nem tudom, meddig fogok tudni ellent mondani az érzéseimnek vagy egyáltalán mennyire akarok.
Sétálnom kell egy kicsit. Szabad levegőre vágyok. Felállok, bár lábaim nem nagyon bírják így visszaesek az ágyra. Nem adom fel. A falba kapaszkodva állok megint fel és lassan, de biztosan indulok el a kijárat felé
Viszont tervemet megint meg akadályozzák, amint elérném az ajtót Nakata dühös arcával találom szembe magam.
- Már megint szökni akarsz? – kérdezi mérgesen.
- Csak levegőzni. Mióta itt vagyok egy percet sem voltam levegőn. Szükségem van, hogy ki menjek. Nem elég az, amit esetleg az ablakon keresztül kapok. – magyarázom neki.
- Majd ha nem akarsz elszökni, akkor kimehetsz egy kicsi, addig meg idebent kell elviselned a dolgokat. – magyarázza. Itt az én időm. Tudom, mire vágyik és én is tudom, mit akarok.
- Kérlek. – kérlelem, majd odamegyek hozzá, kezemet mellkasára teszem, végül ajkaihoz csókolva csókolom meg lágyan, amire teljesen lefagy. Nem tudja, mit csinálok, bár én se nagyon csak annyit tudok, hogy most meg akarom csókolni és… KI AKAROK JUTNI A SZABADBA!!!!!!!


yoshizawa2011. 05. 24. 22:23:00#13829
Karakter: Isomura Nakata
Megjegyzés: (hiszékenyemnek)


 - Te meg még is mit csinálsz? – fordulok Griffin felé, amikor haver jelzi arrébb tolta ételét.

- Szerinted, minek néz ki? – amit tesz arra kérdezhetett rá? Mert az eléggé lázadásnak. - Nem vagyok éhes. – mondtam én… Bár ez nem csak annak néz ki, amit művel tényleg egy lázadás.

Pillanatok alatt termek előtte, amikor meg se várva válaszom feláll, és parancsolom meg neki térjen vissza kajájához.

- Mióta itt vagy nem is ettél semmit. – egyedül a szexuális étvágyát sikerülhetett csak kielégítenem. De ki tudja… Lehet, még azt sem.

 

- És ha nem, akkor mi van? Egyétek meg ti, mert én nem fogom. – erősen fogom meg karját, és ismétlem meg neki parancsom. Ha így folytatja, nem fogja sokáig húzni, mert akármennyire is tetszetős, megunom hisztijét és széttépem.

Kicsi türelmem még nálánál is kisebb határvonalát feszegeti, főleg akkor, amikor nekiáll tüzelni.

- Azt mondtam nem. Nem csak te vagy furcsa ezt ne felejtsd el. – juujj anyuci… Most komolyan megijedtem…

- Griffin ne bosszants fel. – eresztem ki újból erőm. Ahhoz képest, ami a birtokomba van az övé semmi, ezt jó lesz, ha egyszer és mindenkorra megtanulja.

 

- Csinálj bármit. Szegezz a padlóhoz, vagy nyomd a kaját a pofámba, akkor sem fogok enni. Fogadd el. – nem erősségem az elfogadás… Főleg ha azt mondják, mindegy milyen módszert találok ki.

Vészes vigyorral, higgadtságot erőltetve magamra kérem meg Genjot arra maradjon csak itt, mielőtt megragadnám, és elcibálnám szobájába, hogy ott az ágyra vágjam.

Az ajtót most nem csukom be, szerintem apám szolgája fellélegzett attól, hogy eltűntem a közeléből, esze ágában se lett volna ismét a nyomomba eredne még akkor sem, ha erre nem figyelmeztetem.

 

- Te nem fogsz nekem ugatni megértetted? – kérdem, de erre a kérdésemre nem várok választ. Majd rájön.

Ugyanúgy, ahogy ruháim, és ruhái letépésétől elkerekedett szemei alapján arra is rádöbbent, milyen rábaszélő módszert akarok alkalmazni csökönyössége ellen.

Legközelebb úgy fogja falni, habzsolni az elé rakatott ételeket, ahogy én falom finom kis ajkait…

Hmm… Igen… Annyira imádom a kicsikét… Végigsimítok nyaka ívén, le vékony, remegő karján. Majd mivel érezni akarom érintésének forróságát is, rávezetem ujjait farkamra, ami szíve lüktetéséhez hasonlóan pulzál már, hála annak, hogy elég közel van hozzám, és irtó jól néz ki.

Ahh… Bele is nyögök csókunkba, annyira jó érzés, de azért az se kerüli el figyelmem, neki se közömbös, amit teszek vele. Vörös arccal, becsukott szemmel piheg, és sóhajtozik alattam.

Vigyorogva csókolom még hevesebben, miközben kezének kényeztető mozdulatait is tovább irányítom, amíg teljesen keménnyé nem válok…

De nem hezitálok a következő lépésen sem, hiszen elvileg a büntetést az, akinek szánják nem szokta élvezni. Ismét előkészítés nélkül vágom magam minden képzeletet felülmúlóan észveszejtő forróságába, hogy gyors tempóval kezdjem el hajszolni az élvezeteket.

Könnyes szemmel nyüszög, és próbálja még fejét is elfordítani, hogy ne kelljen a szemembe néznie, viszont ezzel úgy érzem még nem törtem meg a büszkeségét. Ahhoz jóval több kell…

 

Száraz számmal megkeresem a nyaka puha bőre alatt húzódó vastag eret, és belemélyesztem fogam. Ezzel se fogom tudni ellenkezését teljesen eltüntetni, de annyit talán, hogy egy egész kicsit jobban hagyja magát irányítani.  

Széttépem kötését is, muszáj a már gyógyulófélben lévő sebei szétszakításával újabb kiáltásokra ösztönöznöm.

Hangja olaj tüzemre, pár fájdalmas kiáltása után el is sülök, megtöltve forróságát.

- Szedd rendbe magad, aztán gyere enni. – kérem szigorúan. Ha nem teszi, amit mondok, akkor pedig számolnia kell velem újra.

Nem hinném, hogy annyira mazo, ezt sokáig bírja.

 

***

 

Tévedtem, mégiscsak szeret szenvedni.

- Miért nem jöttél le? – rontok be hozzá pár óra múlva. – Nem voltam elég világos, amikor azt mondtam gyere le és egyél? – mellé ülök, és végigsimítanék mellkasán, ahol úgy tűnik a széttépett helyett felvett pólója átázott, de erre fájdalmasan felkiáltva lök el magától, és gubózik össze kis csomóba.

- Hagyj békén. – hehh… Persze…

- Egy fenét. Komolyan vérmérgezésben akarsz meghalni?! – hajolok fölé, de kezeivel ismét ellök, majd duzzogva mászik le az ágy másik oldalán, kúszik be az ágy alá.

A szűk hely miatt azonban még kevésbé tudhatja testét, sérüléseit védeni a súrlódástól.

Igen… Hallom is, hogy nehézkesen veszi a levegőt, és reszket, gondolom, kiabálását, sírását csak azért tartja vissza, mert a közelében vagyok.

- Genjo gyere ide azonnal! – ordítok ki havernak, majd felborítva az ágyat ragadom meg Griffint, akinek tiltakozása, és csapkolódása ellenem nem ér semmit. Pólójának is hamar annyi, nélküle legalább nyugodtan szemlélhetem művemet.

 

- Mi van már megint? – lép be bosszúsan a hívott, majd amikor észreveszi a felborult ágyat, és végignéz küzdő párosunkon, főként a kicsike véres csíkokkal teli mellkasán, megjegyzi, egyszerűbb lenne kinyírnunk a kis tüzest, mint itt szórakozni vele.

De… Szavai ellenére úgy lép hozzánk, hogy éles fogaival felsérti kezének bőrét, mintha tudná, azt szeretném tőle, a vérével gyógyítsa be Griffin sebeit. Nem oltom le azért, amit mondott, tudom, akaratlagosan sose bántaná, mert tudja, mit tennék vele.

 

Így se fér hozzá, hiába fogom ugyanis, a kicsike nagyon hevesen tiltakozik, mindent megtesz azért, a vámpír vére véletlenül se érjen bőréhez. És… Szerintem sikításaitól, kiabálásaitól még azt se hallotta, amit gondolati úton mondtam neki arról, egy tanonc vámpír vérétől nem fog átalakulni, azért akarom Genjora bízni sebei ellátását.  

 

Hamar megunom a hisztijét, és megkérem arra Genjot, állítsa fel az ágyat, miközben szolgáimmal láncot hozatok. A kötél sajnos elégne erejétől.

Igaz mondjuk, tüzétől a vas, amit hoztak is eléggé felforrósodik, amikor rájön arra, mit akarunk tenni, de a 4-5 szörös túlerővel szemben semmi esélye. Mágiája birtokában is hamar kikötve találja magát az ágyon.

- Most próbáld meg. – kérem havert vigyorogva. – Én addig elintézem azt a szerencsétlen bolondot.

Biccentve követi utasításom, lát neki gyógyítani a sebesültet. Ő is érzi a halandót, aki a védőfal ellenére, amit felhúztam birtokom köré is eltalált a kastélyomig az éjszaka közepén.

 

***

 

Tényleg nem értem, hogy sikerült idetévednie egy embernek, aki még csak nem is vadász, de már nem is érdekel. Jóllakott vigyorral dobom el holttestét, és szállok fel a kórteremnek kinevezett szoba ablakának párkányára, ahol reményeim szerint már minden bizonnyal fáradt haverom, és egy gyógyult Griffin vár.

Várakozásaimmal ellentétben azonban rá kell döbbennem, baj van, egyből kitörve az ablakot rontok be, és rántom le hiszékenyemről Genjot, hogy erőmmel észhez téríthessem.

 

Lassan tisztul ki tudata, és tudja felfogni, majdnem megölte áldozatom, de amikor ráeszmél, szabadkozva próbál a bocsánatmért könyörögni addig, amíg gondolatban nem közlöm vele, tudom nem az ő hibája, de most inkább ahelyett, hogy itt rinyál, inkább menjen innen, és fogjon magának személyzetemből pár embert.

Parancsomnak engedelmeskedve természetesen egyből fejet hajt, és távozik csillapítani a gyógyítása miatt rátörő éhségét, kettesben hagyva Griffinnel.

 

- A fene vigye el… - oldom ki láncait, és cirógatom végig a kicsike minden eddiginél sápadtabb arcát, egy pár izzadt tincset is kisimítva közben szeme elől. Sok vért vettem el tőle én is, de Genjo… Szinte teljesen szárazra szívta. – Kénytelen leszek vámpírt csinálni belőled…

- Ne… Ne is változtass át, kérlek… Inkább a halál… - suttogja erőtlenül. – Nem akarok szörnyeteg lenni… Könyörgöm, ne tedd… - sugallják gondolatai is, de úgy érzem, nem tehetek mást érte.

Sóhajtva harapom meg kezem, hogy elkezdjen folyni a vérem. Szeretnék rá hallgatni, viszont elveszítem, ha nem teszem.

- Visszatér az erőm… Vissza fog térni… - hehh persze… Megpróbálom kezem szája közelébe juttatni, de maradék erejét összekaparva valahonnan teszi rá tenyerét a fogaimmal ejtett sebre, égeti össze egy pillanat alatt, szisszenve kapom vissza magam elé.

- Mégis mikor? – kérdem halkan, dühösen dörzsölve megégett karom, amire felém fordítja könnytől csillogó szemeit.

- Hamar… Pár nap, és visszatér. Bízz bennem… Könyörgöm… - mosolyodik el. Nem értem, miért teszi ezt magával. Más már kapott volna az alkalmon, és rég ivott volna véremből, de ő inkább megkockáztatná a halált? – Kérlek…

 

- Rendben, legyen. Várni fogok. – cirógatom meg újra arcát. – Ha azonban úgy veszem észre, hogy romlik az állapotod, és másmilyen pihenésre készülsz, felkészülhetsz az éjszakai életre. Megegyeztünk?

Biccent, és valami olyasmit motyog, hogy arra nem lesz szükség, rendbe fog jönni, de pillanatokkal később már alszik is. 


1. 2. <<3.oldal>> 4. 5.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).