Beér, és megfogja a kezem, de nem nézek rá. Gyűlölöm magam és most ő is biztos undorodik tőlem. El fog adni.
- Én … én nagyon sajnálom. Mind az én hibám - halkan beszélek, mire megállunk és a kezét érzem az állam alatt, mikor felemeli a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni. Bár vak lennék, hogy ne lássam.
- Buta macska - morogja, és az ajkaimra veti magát. Teljesen megdöbbent, mozdulni sem tudok.
Csodálkozva nyögök fel, mire a nyelvét érzem az ajkaim között a számban és a nyelvemet hívja táncra. Olyan finom, és kellemes érzés, sosem éreztem még ilyet. Egyik gazdám sem csókolt meg soha, mert undorodtak tőlem. De Gregori nem. Ő más. Lassan válik el az ajkaimtól, kezei derekamra vándorolnak, és közelebb húz magához. Felnyögök, mikor megérzem hatalmas szerszámát, amely a ágyékomnak feszül. Félek. Mi van, ha most akar megdugni? Engedelmeskednem kell neki, de nem szeretem a testiséget.
- Akárhányszor azt mondom, hogy sajnálom meg az én hibám … megharaplak - nyögi vággyal teli hangon. - Valahogy így - harapja meg a fülemet, mire hangosan felnyávogok. Utálom, ha harapdálnak.
Meghúzza a bőrt, mire karmocskáimmal a hasába marok. Elenged. Nem tehetek róla, védekezek, remélem nem akar megverni. Lenéz rám, és én meg döbbenten tekintek fel rá. .
- Én nagyon saj... - elharapom a mondatot, mert megint ráharap a fülemre. Próbálom eltolni, de erősebb nálam, így is hamar abbahagyja a "kínzásom". De ez édes kínzás.
- Vigyázz, hogy mit mondasz cicám - suttogja a fülembe, nekem meg felborzolódik a szőr a nyakamon. Nevetve fogja meg a kezem és húz maga után.
Nem tudom, most mire gondoljak, mert sokféle érzelem és gondolat suhan át rajtam.
~*~
Hamar hazaérünk, otthon Gregori szól Johnnak, hogy készítsen kaját. Én Cicával játszom játszom a szobámban, míg Gregori valakikkel tárgyal. Komoly dologról lehet szó, ha nem szeretné, hogy halljam. Nem tudom mikor van kész a kaja, de John szól, így az étkezőbe megyek. Hamarosan Gregori is megjelenik. Cica már eszik, én azonban megvárom a gazdám, ahogy belém verték. Nem akarok udvariatlan lenni. Nekilátunk a vacsorának és még én is többet eszem, mint szoktam. Éhes vagyok.
Vacsora után Gregori szobájában fekszem az ágyon és tévézek, míg ő dolgozik. Nem tudom, mit csinál, de nem is érdekel. Ő is gazdag, mint az összes gazdám volt eddig, hiszen csak egy vagyonos ember tudja megfizetni a fajtánkat. A tévében egy állatos film megy, és izgalmamban a farkincám ide-oda mozog. Szeretem az állatos filmeket, főleg ha azokban cicák vagy macskafélék szerepelnek. De a madarakat is szeretem. Észre sem veszem, hogy Gregori fölém mászik, csak akkor sikkantok fel, amikor az ágy besüpped mellettem. A füleimet hegyezem, hogy fel tudjak készülni bármire.
- Gazdi - mondom halkan.
Tarkómra hajol, és gyengéden megharap, mire felnyögök. Annyira jó érzés, de nagyon váratlan. Apró puszikat nyom a bőrömre, és a testem remegni kezd, reagál az érintésére. Még soha senki nem kényeztetett így, mint ő. Megnyalja a nyakam, picit meg is harapja. Szembefordulok fele és a hátamra fekszem, majd a szemébe nézek.
Apró puszit ad az orromra, majd az ajkaimat veszi birtokba. Megharapja az alsó ajkamat, mire kinyitom a számat és bebocsátást engedek kutató nyelvének. Felfedezi szám belsejének minden kis zugát, miközben ujjaimmal a mellkasán körözök. Belemorog a csókba, ezek szerint jól csinálom, mert semmi gyakorlatom nincs a gyengédség terén. Apró puszit lehelve ajkaimra emelkedik fel, hogy a szemembe tudjon nézni. Egyetlen szemem is vágytól csillog, a tekintetem valószínűleg fátyolos, és látom, hgoy ő is vágyik rám. Ajkaim dagadtak a csóktól. Akarom őt, de borzasztóan félek.
- Megörülnék, ha ebben a pillanatban nem velem lennél - suttogja halkan, mire megremegek.. - Nem tudom mit tennék veled, ha … - ajkaimnak esik, erőszakosan, követelőzően, hogy reagálni sem tudok.
Cirógatni kezdem a testét, a mellkasát, az oldalát, a hátát, ameddig a kezeim elérnek. Feszültnek tűnik, próbálom megnyugtatni, mert érzem, mennyi energia dolgozik benne. Egy pillanatra elválik tőlem, aztán kezeimet a fejem fölé kulcsolja, majd ajkaimat ostromolja ismét és szabad kezének ujjai a pólóm alá csúsznak. Végigsimítja az ujjait a bőrömön, miközben vadul csókol, én pedig viszonzom. Szívem vadul kalapál, miközben keze egyre feljebb halad a mellkasomon és ujjai a mellbimbóimmal kezdenek játszani, míg kemények nem lesznek. Belenyögök a csókba, és gyengéden megharapom alsó ajkát. A pólom reccsen egyet és már volt-nincs.
A ruhadarab lekerül rólam, ő pedig a testemre veti magát. Végignyalja felsőtestem minden egyes milliméterét, kezemet még mindig a feje felett tartja, holott ha tudnék se menekülnék. Annyira jó, már bűnösen jó érzés, amit nekem tilos lenne éreznem, hiszen csak egy állat vagyok, egy tárgy, amit használni kell, nem kényeztetni. Megharapja a mellbimbómat, mire felsikkantok. Kényeztet, majd visszatér ajkaimhoz. Lassan, és gyengéden falja ajkaimat, mintha félne, elfutok.
Kicsit felemelkedik, hogy a szemembe nézhessen. Az arcom vörös lehet, melegem van, szemem homályosan lát. Elengedi a kezem, a sajátjait a fejem mellé teszi. És csak néz.
Majd merészen felemelkedem és két karomat a nyaka köré fonva csókolom meg. Döbbenten nyög fel, ahogy ujjaim a hajával és a nyakával játszanak.
- Feküdj a hátadra! - suttogom halkan. - Ne félj!
Engedelmeskedik, holott megtehetné, hogy nem teszi. A hasán fekszem, miközben csókolom, és közben végigsimítok az oldalán. Ő a hátamat simogatja, majd a kezei a hátsómra tévednek. Belenyögök a csókba, mikor megszorítja apró fenekemet. A farkincámhoz azonban nem nyúl, bár kellemesen borzongató és farkincámat a csuklója köré tekerem, majd leszedem és simogatni kezdem vele a kezét. Elválok ajkaitól és a nyakát veszem kezelésbe, majd lassan haladok lejjebb és lejjebb haladok, szép lassan, ő pedig sóhajt és nyöszörög. A régi gazdáim szerették, ha kényeztetem őket. Egyik kezemmel lábai közé nyúlok és lehámozom róla a zavaró nadrágot és alsót. Szerszáma már félkész állapotban várja, hogy kezelésbe vegyen. Így lecsusszanok lábai közé, és a számba veszem félmerev farkát.
- Kuro, ezt... - kezdené, de ahogy munkához látok, már nyög is szépen.
Egyik kezemmel heréit masszírozom, a másikkal a combjait simogatom. Hirtelen megérzem a hajamban kutató kezeit, és hagyom hogy a tincseimmel játszon, irányítson, hogy jó neki. De nincs kedvem leszopni őt, azt akarom, hogy belém élvezzen. Mikor már elég merev a farka kiveszem a számból és fölé helyezkedem, majd leveszem a nadrágom, és tágítani kezdem magam, miközben gyengéden az egyik kezemmel végig ingerlem hímtagját. Hallom, hogy liheg, nyöszörög, zilál. Már elég tág vagyok jó tíz perccel később, így fogom magam, és az ölébe ülve lassan magamba fogadom őt. Nagyon fáj, az első érzésre felszisszenek, talán fel is sikkantok, mert hatalmas szerszáma van, sokkal nagyobb, mint az előző gazdáimé, de muszáj neki örömet okoznom.
Lassan kezdek mozogni, miközben gazdám szemébe nézek, és hamarosan megérzem a kezei t a csípőmön, ahogy segíteni próbál, de pár perc után már sokkal jobb. Túl szűk vagyok neki. Kezeit megfogva inkább a hátsómra irányítom az egyiket, ő pedig belemarkol, a másikat a hímvesszőmre, bár nem tudom, utóbbi jó ötlet-e. Ütemesen mozgok, és ugyanebben az ütemben érzem gazdám kezét a farkamon. Hamarosan zilálni kezdek, nyögni, a testemen verejtékcseppek csorognak, de nagyon jó érzés. Még soha senkivel sem volt ennyire jó, mint Gregorival. Érzem, hogy közel vagyok, és ő is, majd jó húsz perccel később a kezébe élvezek, és szinte azonnal utánam ő is követ. Spermája teljesen kitölt, és pár utómozgás után leszállok róla és ráesem. Kimerülten zilálok, fújtatok, mintha több ezer kilómétert futottam volna. Mocskos vagyok, ragadok, bűzlöm, de mintha nem zavarná, mert átölel és magához húz. Lassan elálmosodom, és már csak arra emlékszem, hogy valami puha és meleg van rajtam. De már alszom.
~*~
Reggel egyedül ébredek, gazdám már nincs velem, és ez kissé megijeszt. Talán megharagudott rám, vagy már nem akar, mert kéjsóvár dögnek tart. Azonban, amíg ő nem mondja, nem gondolhatok semmit, de a többi gazdám általában pont ezek után adott el. Mert hajlandó voltam elélvezni, márpedig egy szajha nem élvezheti a szexet, ha a gazda nem engedi meg.
Lassan felkelek, ami nehezen megy, az izmaim feszültek, a tagjaim nehezek, így elküzdöm magam a fürdőig. Örülök, hogy nem nőstény vagyok, mert most aggódhatnék, hogy nem lettem-e vemhes. Bebotorkálok a zuhanyzóba és megengedem a meleg vizet. Majd ki kell cseréltetnem az ágyneműt, mert tiszta ragacs és dzsuva az egész. Szólnom kell Johnnak, vagy jobb, ha én csinálom meg. Megrázom a fejem. Azt sem tudom, hogy az ágyneműnek melyik fele melyik. Jobb, ha szakemberre bízom. Sokáig állok a zuhany alatt, míg végre elég tisztának érzem magam. A nekok többsége írtózik a víztől, de én félvér vagyok, megszoktam a vizet és el is viselem.
Egy szál törülközőben botorkálok át a szobámba, és keresek valami ruhát. Az előző éjszaka jár a fejemben. Gregori... akart engem. Nem csak úgy akart, mint a többi gazda, hanem valóban akart. Éreztem a szagán, hogy kíván engem. De talán tévedtem, nem tudom. Egy fekete-sötétkék kis egyrészes, szoknyában végződő ruhát választok magamnak, amire felkötöm a szalagocskámat. Aztán megfésülködök és a konyha felé indulok. Éhes vagyok.
A konyhába érve csak Johnt találom.
- Jó reggelt! - szólalok meg.
- Jó reggelt, Kuro-kun! - mondja John. - Jó sokáig aludtál. Gregori gazda már rég elment.
- Hová ment? -kérdem, miközben az asztalhoz ülök. Az étkezőben egyedül lennék.
- Üzleti ügyek, de ebédre itthon lesz. Készítek reggelit - válaszol a férfi.
Bólintok. Az órára nézek, fél tíz van. Még két és fél óra és itthon lesz. Izgatottan mozgatom a farkincámat. Cica is kijön, és együtt reggelizünk. Majd vele játszom egész délelőtt. Jó neki, ő nem neko, nem is félvér. Bár én is lennék vagy az egyik, vagy a másik. Vajon Gregori meg tudná tenni? Megrázom a fejem. Buta vagy, Kuro. Nem kérhetsz ilyesmit, mert megharagszik rád. De ha mégis...
A délelőtt kellemesen telik, Cicával bújócskázom és nagyon jó bújónak bizonyul, mert nehezen találom meg. Pontosan háromnegyed tizenkettőkor pedig egy kocsi áll be a ház elé, mire abbahagyom a játékot és Cicával együtt az előtérbe sietünk. Gregori lép be az ajtón, én pedig engedelmes nekohoz illően meghajolok.
- Üdvözöllek itthon, gazdám! - mondom.
- Szia, Kuro! - simítja meg a hajam, mire jóleső borzongás fut végig a gerincemen. - Jól telt a délelőtt?
- Remekül. Bújócskáztunk Cicával - nevetek fel boldogan. A szemeim csillognak, amikor ránézek.
- Akkor jó - mosolyog rám. - Együnk! Éhen halok.
Nevetve követem az étkezőbe, ahol John már megterített. Nem szól semmit, de szerintem elintézte az ágyneműt, mert mintha délelőtt gazda ágyneműje lett volna a szennyeskosárban. John tálal, és eszünk, de én kissé ideges vagyok, amit Gregori is észrevesz. De nem tudom, meg merjem-e kérdezni.
- Mi a baj? - kérdi, mire ránézek és nagy levegőt veszek.
- Te át tudsz változtatni dolgokat? - nézek rá kíváncsian.
- Igen. Angyal vagyok - von vállat. - Miért kérded?
- Mert... mert... szeretném, ha... ha engem... egy napra emberré változtatnál - bököm ki végül, és várom a reakciót.
Már egy jó ideje kényeztetem cicuskámat. Épp kis fülecskéjének tövét simogatom, amikor egy hangos nyávogást enged meg magának. Kis aranyos egyszer biztos megzabálom, de nem most. Ráérek azzal még.
- Nos? - kérdem tőle. - Kitaláltad?
- Sétálni - válaszolja dorombolva cicám. - A parkba szeretnék menni - teszi hozzá.
Park? … ilyen kis egyszerű helyre akar menni?
Kicsit megvagyok lepődve, de ha ezt szeretné én teljesítem neki.
- Akkor menjünk - hirtelen kelek ki mellőle, ha nem vagyok kicsit távol tőle akkor tuti, hogy nem megyünk sétálni, hanem magamévá teszem.
Fújtatás hallok meg a hátam mögül, amire megfordulok. Kicsit mérges, amin meglepődök hiszem nem tettem semmi rosszat. Hozzá nyúlnék, de egy szempillantás alatt már a szobájában van.
Ezt mi lelte?
Utána megyek, nagyon érdekel, hogy most min kapta fel így a vizet. Be kell vallanom elragadó ilyen kis durcisan is. Megzabálom.
Előttem öltözik fel, ami kész kínzás számomra. Nem bírom sokáig. Nem bírom levenni róla tekintetem, ahogy felhúzza a nadrágot formás hátsójára. Belül szinte égek, és agyam megörül.
Mikor végez az öltözéssel, rám emeli gyönyörű szemeit.
- Nagyon rossz néven veszem, ha csak úgy abbahagyják a kényeztetést - szemei dühösen villannak rám. Jobb, ha ezt az eszembe vészem. Most már azt is tudom mivel tudom az én kis szőrgombócomat felhúzni.
- Rendben, akkor majd legközelebb szólok - adom be derekam, és látom, hogy már nem is haragszik rám.
Fura, hogy ez a kis törékeny szépség ilyen hatással van rám, és lesz is. Nem tudnám bántani, és nem is akarom. Inkább érezni akarom testét, ízlelgetni minden porcikáját, ismerni.
Minden titkát megtudni. Ha csak ránézek tudjam, hogy mire gondol, mit szeretne.
Soha nem éreztem senki iránt ilyen hatalmas vágyat. Birtokolni akarom, hogy csak az enyém legyen.
A parkban sétálunk, sokan összesúgnak, és lenéző arcfintorokkal találom magam szembe.
Megőrjítenek. Szívem szerint egyenként ölném meg őket. Undorodom tőlük, és én régen őket védtem.
Kuro, közelebb jön hozzám, biztos fél. Nem is csodálkozok ezen. Hatalmas kezemmel megfogom aprócska kezét. Látom, hogy egy kicsit megnyugszik, aminek nagyon örülök.
Mikor kicsit beljebb érünk, cicuskám elengedi kezemet, ami nagyon nem tetszik, de hagyom neki hagy rohangásszon, és élvezze a játékot.
Szerencsére nincs itt sok ember, de így is eléggé vigyázatos vagyok. Nem akarom, hogy valami baja essen a kicsikének. Épp egy pillangót kerget a fűben. Arcán boldogsággal teli mosoly. Nagyon jól tudom, hogy soha nem volt ilyesmikben része, főleg úgy hogy a gazdája engedte meg neki.
Biztonságban érzi magát mellettem. Végre nem fél tőlem. Erre vártam.
Feltekint egy pillanatra, és tekintetünk találkozik. Látom, hogy egy gondolat átsuhan kis buksijában. Bárcsak tudnám, hogy mire gondol. Mit gondol rólam.
Tekintete ismét a pillangóra száll, és játszik tovább, mint egy kis gyerek.
Mikor már teljesen kimerült a sok játékban odarohan hozzám. A kicsike alig kap levegőt, nem is csodálkozok ezen, hisz nagyon sokat játszott.
- Gyere, veszünk fagyit - fogom meg kicsi kezét, és már húzom is magam után.
Egy kis séta után találunk is végre egy kis bódét, beállunk a sorba. Megvetően fújtatnak az emberek. Eskü itt helyben kinyírom őket.
- Állatot nem szolgálok ki! - szólal meg a gyökér árus mikor mi következünk.
Mindjárt kapsz olyan állatot, hogy a fal adja a másikat.
- Dehogynem fog! - hangom ellentmondást nem tűrő.
- Nem! Sajnálom, de benne van a szabályzatban - szarok én rá a szabályzatra. Kezd ez a nyomorék nagyon felhúzni.
- De … - folytatnám még, de egy kis húzást érzek meg a ruhámon. Cicuskám az.
- Hagyd! Már nem is szeretnék fagyit - hallom meg suttogó hangját. - Menjünk haza!
Ott hagy, és már megy is. Elég kellemetlen lehetett ez számára. Egy gyilkos pillantást küldök a pasasra, aki elégedetten mosolyog. Nem fog sokáig azt garantálhatom.
Mikor beérem Kurot, megfogom kis kezecskéit. Nem nézz rám, én meg attól félek, hogy sír. Nem akarom látni, hogy szenved így is eleget szenvedett.
- Én … én nagyon sajnálom. Mind az én hibám - hangja halk, és teli van fájdalommal. Magam felé fordítom, és gyengéden álla alá nyúlva emelem meg kis fejét, hogy a szemembe nézzen.
- Buta macska - morgom, és remegő ajkaira vetem magam. Nem érdekel, hogy kilát és ki nem. Ez a macska kell nekem, mindenkinél és mindennél jobban.
Csodálkozva nyög fel, amire nyelvemet bedugom szájába, és ő kis nyelvét keresem meg, hogy egy vad táncra hívjam. Kutakodásom viszonzásra talál, és már marcangoljuk is egymást. Olyan finom, mint a méz. Nem tudom abbahagyni, de muszáj. Nagyon lassan válok el ajkaitól zihálok, mint egy örült. Kezem derekára vándorolnak, miközben közelebb húzom magam. Felnyög, biztosan megérezte a lábam közötti vágyat. Mit is mondjak egy csóktól így fel vagyok izgulva. Mi lesz majd később.
- Akárhányszor azt mondom, hogy sajnálom meg az én hibám … megharaplak - nyögöm fülecskéjébe vággyal teli hangomon. - Valahogy így - harapom meg a kis fülcimpáját, amit hangos nyávogással viszonozza ellenszenvét. Fogammal kicsit meghúzom a bőrt, amire kicsiny körmei megnőnek, és a hasamba mar, ruhán keresztül is megérzem, amire elengedem a harapdált testrészt.
Lenézek rá, és megdöbbent arcocskát látok. Szerintem nem hitte, hogy megmer karmolni. Kis vadmacska.
- Én nagyon saj... - elharapja a mondatot amikor ismét ráharapok a fülére. Felszisszen. Próbál eltolni, de gyenge próbálkozását meg se érzem. Mikor úgy érzem, hogy ennyi elég abbahagyom a kínzást.
- Vigyázz, hogy mit mondasz cicám - suttogom a szavakat a fülébe, leheletemmel csiklandozom a nyakát, mert összerezzen. Megfogom kezecskéjét, és magam után húzom vigyorogva. Látom arcán a különböző érzelmek átsuhanását. Na most lennék a legkíváncsibb, hogy vajon mire gondol.
Elég hamar hazaérünk, hála nekem és a tempómnak. Johnak szólok, hogy készítsen kaját, mert alig ettünk valamit. Én addig szólok egykét emberemnek, hogy leckéztessék meg a fagyi árust. Hozzátettem, hogy az sem baj, ha meghal. Szerencsére, Kuro nem hallotta a beszélgetést, mert angyali cicusommal kezdett el játszani a szobájában.
Még alig telt el fél óra az étkező megterítve, és finom illatok keringenek a házban. Ez a John mindig meglep. Mikor belépek az étkezőbe Kuro már ott van kis macska társaságában. Angyali macskuszom már tömi a pociját, Kuro nem nyúlt az ételhez megvárt engem. Neki állunk végre enni.
Látom Kuro is éhes volt, mert most az átlagnál többet evet, aminek nagyon örülök.
Az ágyamon fekve pötyögök a laptopon. Rendeléseket adok le, ami a bárba kellenek. Pénzt utalgatók ide oda. Pár telefont is sikerült lerendeznem úgy viszik a drogot, mint a cukrot. Elégedett mosollyal csukom le a kis gépet, és az asztalra teszem. Kuro, végig a szobámban volt az ágy elején hason feküdve nézte a tévét. Valami állatos filmet. Farkincája az izgalomban mindig mozgolódni kezdett. Nagyon lassan, és óvatosan fölé mászok, észre se vette, mert még mindig a filmet bámulja. Kezeimmel fejecskéje két oldalán támaszkodok meg. Mire besüpped az egész ágy, és egy kis hangot is kiad magából. Füleit rögtön hegyezni kezdi. Finom illatát beszívom, és testem automatikusan megfeszül. Vágy söpör végig minden egyes porcikámban. Még nem szabad megtennem. Még nem.
- Gazdi - hallom édes hangját. Tarkójára hajolok, és gyengéden megharapom, amire felnyög. Apró puszikkal borítom el a piros bőrt. Teste jólesően remeg. Nyaka oldalán húzom végig forró nyelvemet, néhol megkarcolom fogaimmal. Tényleg megzabálom. Mozgolódni kezd, amire kicsit felemelkedek, hogy szembe tudjon velem feküdni. Sötét szemei aranyosan csillognak rám. Látom visszatükrözni vággyal teli íriszemet.
Apró puszit adok kicsi pisze orrára, és lejjebb haladva nedves ajkaira. Kicsit megharapom alsó ajkát, és ezzel bebocsátást is kapok. Gyengéden fedezem fel ismét minden kis rejtet zugát. Kis ujjai mellkasomra kerülnek, ahol apró köröket írnak le. Belemorgok a csókba a gyengéd érintések miatt. Egy apró puszit lehelve az ajkaira emelkedek fel, hogy szemeibe tudjak nézni. Vágyat látom szemeiben. Nedves csókomtól dagadt ajkaira pillantva ágyékom megfeszül. Megörülök érte.
- Megörülnék, ha ebben a pillanatban nem velem lennél - a gondolatra, hogy nem az én agyamban, és nem én alattam megfeszülök, és erőm is vibrálni kezd. Birtoklási vágyam többszörösére növekszik.
- Nem tudom mit tennék veled, ha … - nem folytatom inkább ajkait támadom ismét, de most kicsit erőszakosabban. Birtokló csók. Feszült izmaim elgyengülnek erőm se vibrál már körülöttem. Finom íze, teste illata megnyugtat, és az a tudat, hogy csak az enyém. Kezei cirógatását érzem testemen. Biztosan próbál megnyugtatni. Biztosan neki is feltűnt, hogy feszült lettem. Ujjai nyomai kellemes bizsergést hagy testemen. Egy pillanatra elválok tőle, de csak annyira, hogy kezeit a feje fölé kulcsoljam. Ismét már ajkait ostromlom, és szabad kezem pólója alá csúszik. Bársonyos bőrén simítom végig ujjaimat. Hallom, ahogy szíve egyre gyorsabban kalapál, és egyre vadabbul viszonozza csókjaimat. Följebb haladva hasfalán elérem kis kemény mellbimbóját, amit ujjaimmal kényeztetni kezdek, belenyög a csókba, és gyengéden megharapja alsó ajkamat. A jól eső fájdalom, mintha elvenné az eszemet, és már csak a ruha anyag reccsenést hallom.
Eldobom a nem kívánt ruha cafatot, és fincsi testére vetem magam. Nyál csíkot hagyva magam után járom be mindegy egyes kis pontot. Kezemmel még mindig feje fölött tartom kezeit. Talán azért, mert félek ha elengedem elfog tolni magától, hogy ellenkezzen. Megharapom kis rózsaszín mellbimbóját, amire felsikkant meglepettségében. Kicsit még kényeztetem a kis érzékeny pontját, de utána ismét visszatérek ajkaira. Gyengéden és lassan falom ajkait, mintha nem akarnám, hogy valaha is végét érjen.
Kicsit felemelkedek, és mélyen szemeibe nézek. Arca pír borítja, szemei homályosak. Beleörülök, ha nem lehet az enyém. Elengedem kezeit, és feje mellé teszem kezemt, hogy megtudjam magam támasztani.
Kérlek csak el ne lökj magadtól. Csak azt ne.
Szerkesztve haaaani által @ 2010. 12. 22. 03:54:47
Érzem, hogy ereje vibrál, nagyon haragszik, én pedig rettentően félek. Még mondok egy halk sajnálomot, majd kióvakodok a szobából. Hiba volt elmondanom bármit is. Inkább kimegyek a kertbe, és az egész napot ott töltöm. Heverek a napon a fűben. Jó meleg van, egészen estig, és gazdám nem jön ki utánam. Biztosan most találja ki, milyen büntetést adjon mocskos emberi voltom miatt. Kellett jártatnom a nagy számat már megint, és mint mindig, ismét én szívom meg. De ez a kis házicicusok sorsa. Ha igazi macska lennék, az emberek szeretnének, de így... Így csak rúgást, pofont, erőszakot kapok jutalmul, mert egyáltalán van merszem élni.
Estefelé kezdek fázni, és a gyomrom is korog, mégsem merek bemenni. Nagyon félek, hogy Gregori meg fog verni azért, mert nem vagyok telivér neko. A lenge ruhámon átfúj a szellő, de nem merek felállni és elindulni a ház felé. Aztán hirtelen Gregori hangját hallom meg. Mérges.
- Kuro, gyere ide!
Nagyon nyelve állok fel, majd indulok meg lassan gazdám felé. Mit siessek? A büntetés nem marad el mocskos lényem miatt. Lehajtott fejjel állok meg gazdám előtt, mire ő állam alá nyúlva emeli fel fejem. Félek, és most már sírok is, mert szemem könnyes, és egy könnycsepp is útnak indul, hiába próbálom megállítani. Gregori letörli a könnyemet. Óvatos mozdulat, nem bántó, nem sértő, nem durva, de ettől nem nyugszom meg.
- Megfázol, ha tovább is kint maradsz - suttogja halkan, mire megremegek.
- Én, … én, sajnálom, hogy félig ember vagyok. Büntess meg érte. Sajnálom - mondom remegő hangon, mancsocskáimmal farkincámat markolászva. Könnyeim immár megállíthatatlanul folynak lefelé az arcomon.
Elkapja a kezemet, majd magához ölel, de úgy, hogy a testem csattan az övéhez. A szívverésem is kis híján eláll.
- Nem haragszok rád - suttogja, miközben szorít magához. Nem hiszek neki. Nem tudok.
- D… de… utálod az embereket - mondom könnyeimet nyeldesve.
- Butus. Téged nem utállak. Te nem vagy olyan, mint ők. Ezt tartsd a buksidban - mondja komolyan, és eltol. Majd hirtelen olyan hévvel csókol meg, hogy csak lesek. Muszáj belenyögnöm a csókba, főleg, mikor nyelvemmel játszik. Olyan jólesik. Ő nem olyan, mint az eddigi gazdáim. Én pedig nem utasítanám el, ha közeledne. De talán csak el vagyok gyengülve. Végül nagy nehezen elválnak ajkaink, én pedig kipirulva, felhevült testtel nézek rá. - Muszáj volt, nem tudtam neked ellenállni - magyarázza, mire egyre pirosabb lesz az arcom. Én is érzem, hogy ég.
Kézen fog, majd az étkezőbe vezet, és teletöm kajával. Nem értem, mire jó ez, mert el fogok hízni, és a dagadt nekokat utálják. Még jobban, mint általában. Vacsora után a nappaliban játszom Cicával egészen addig, míg el nem alszom. Még érzem, hogy gazdám felemel, de aztán újra az álmok mezejére tévedek.
~*~
Másnap reggel korán kelek. Gregori ágyában fekszem, ő hozzám van bújva, és tollai csiklandozzák az oldalmat. Gazdám még alszik, de lassan ideje felkelni, mert kezdek éhes lenni. Így óvatosan simogatom meg a mellkasát. Én sem értem, hogy vagyok ilyen merész, de olyan finom, puha tapintása van a bőrének. Végül lassan Gregori felébred.
- Jó reggelt! - szólal meg, mire pipacsvörösen húzom el a kezemet. Ám ő megfogja, és visszateszi a mellkasára.
- Jó reggelt neked is! - válaszolom zavartan. Kikészít ez az angyal.
- Tetszik ez a reggeli kényeztetés - vigyorodik el, mire ismét elvörösödöm. Jaj, nekem, mit tettem?
- Örülök neki - válaszolom nagyon halkan.
- Minden reggel kérem ezt a szolgáltatást - még mindig vigyorog, miközben ajkaimra ad egy gyengéd puszit. Jólesően borzongat végig valami a gerincem mentén. Érzem éledező vágyát, de remélem, nem most akarja csinálni. Végül eltávolodík tőlem, és sóhajt. - Mit szeretnél csinálni ma? - kérdi, mire meglepve nézek rá. Nem igazán értem a kérdést. – Elmehetünk ma is vásárolni, mert tegnap nem mentünk. Amit szeretnél - folytatja, mire szemeim nagyra nyílnak. Komolyan választhatok? Én? Egy nyomorult kis félvér neko-korcs, akinek élnie is bűn?
- Én.. nem is …nem tudom - válaszolom zavartan, mert valóban nem tudom, mit is szeretnék. Sok mindent. Nagyon sok mindent, amit eddig nem kaptam meg.
- Gyerünk cicám. Biztosan van valami, amit nagyon szeretnél kipróbálni, vagy elmenni arra helyre. Mondd ki, és megtesszük - simít végig az oldalamon, mire jólesően dorombolni kezdek. Ő pedig unszol - Cicuskám, halljam!
Valóban nem tudom, mit szeretnék, így egy ideig fekszem, és élvezem a kényeztetést, ami jár nekem. Sok mindent szeretnék, de csak egyet választhatok ma. A vásárlás ráér, inkább sétálnék. Végül halk nyávogással adom gazdám tudtára, mennyire jól is esik nekem ez a fajta bánásmód. Ugyanis már a fülecskéim tövét vakargatja, amit nagyon szeretek.
- Nos? - kérdi. - Kitaláltad?
- Sétálni - dorombolom halkan. - A parkba szeretnék menni.
- Akkor menjünk - enged el, és áll fel olyan hirtelen, hogy azt se tudom mi történt.
Egyáltalán nincs ínyemre, hogy így abbahagyta a kényeztetésem, amit egy dühös fújással adok tudtára. Amikor pedig felém nyúl, hátat fordítok neki, és feltartott fejjel, és farokkal masírozok át a szobámba. Megbántott, és egy nekot nem lehet csak így megbántani. Hallom, hogy bejön, de nem nézek rá, csak a hátamon érzem a pillantását, miközbe egy fekete nadrágot és egy szürke pólót keresek magamnak. Hamar felöltözöm, felkötöm kis fekete masnimat a nyakamba, csak azután nézek rá.
- Nagyon rossz néven veszem, ha csak úgy abbahagyják a kényeztetést - nézek rá bosszúsan, és morgok. - Nem szeretem!
- Rendben, akkor majd legközelebb szólok - mondja békítően, és én sem tudok rá haragudni. Egyszerűen nem megy.
~*~
Végül megreggelizünk, és elindulunk. Gregori mellett nincs szükségem pórázra és nyakörvre, ezért sokan néznek ránk furán, egyesek elfordulnak, vagy a fejüket csóválják, összesúgnak, de elég Gregori egyetlen jeges pillantása, és máris nem mernek velünk kukoricázni. Én azért félek, és akárhányszor egy ember megy el mellettünk, mindig Gregorihoz húzódom, aki végül megfogja a kezem. Megnyugtató melegség ölt el.
Nemsokára beérünk a parkba is. Mindenfelé fák, bokrok, földes utak, fű, madarak, mókusok, és megannyi rovar. Azonnal elengedem Gregorit, és már rohanok is a fűbe. Egy kissé elhagyatottabb helyen vagyunk, nem sok ember jár itt, így nyugodtan szaladgálhatok. Gregori nem messze tőlem áll, és vigyáz rám, hiszen ő is tudja, mi vár arra a nekora, akit valaki őrizet nélkül talál. De itt nincs mitől félni. Egy pillangót kergetek, amikor felnézve meglátom Gregori mosolyát. Olyan gyönyörű, mintha nem is bukott angyal lenne, hanem Isten egy angyala. Habár nem hiszek Istenben, mert sosem neveltek vallásosnak, de nem tudom elhinni, hogy Gregori gonosz lenne.
Végül hosszas futkározás után kimerülten rohanok oda Gregorihoz. Átmelegedtem, kimerültem, és szomjas is vagyok.
- Gyere, veszünk fagyit - fog kézen, és vezetni kezd.
Fagyit? Megmondanám neki, hogy az árusok nem szolgálnak ki nekokat, de nem szólok semmit. Hamar találunk egy fagyist, de mikor beállunk a sorba, minden szempár ránk szegeződik, én pedig olyan picire igyekszem összehúzni magam, amilyenre képes vagyok rá. A sorban állók rosszallóan néznek Gregorira, rám pedig undorral tekintenek. Most ismét elgondolkodom azon, ami már olyan sokszor az eszembe jutott. Ha az emberek undorodnak a nekoktól, miért tartják őket? Miért adnak ki sokan hatalmas összegeket ránk, ha csak kínoznak minket? Persze utána rettenetes összegeket adnak ki a plasztikai műtétekre. Nekem is volt jó pár, hogy szép legyek, de ezt Gregori nem tudja, és nem is akarom neki megmondani.
Mikor mi kerülünk sorra, az árus rám néz, majd Gregorihoz fordul.
- Állatot nem szolgálok ki! - jelenti ki méltóságteljesen.
- Dehogynem fog! - néz rá Gregori szúrósan.
- Nem! Sajnálom, de benne van a szabályzatban - ellenkezik a férfi.
- De... - kezdené Gregori, mire meghúzom a ruháját.
- Hagyd! Már nem is szeretnék fagyit - suttogom halkan. - Menjünk haza!
Elindulok hazafelé. Újabb nap ment tönkre. Mi a fenének kértem, hogy jöjjünk ide? Hallom, hogy Gregori utánam siet, majd megfogja a kezem. Nem sírok, csak valami nagyon szúr belül, és haza akarok menni.
Másnap korán kelek, mellettem cicuskám dorombolva alszik. Kis zabálnivaló, nincs kedvem itt hagyni, de sajnos muszáj. Van pár elintézni valóm. Egy árucsere lesz. Én adom az anyagot, a vevő pedig a bőrönd pénzt. Én adom a város, sőt az ország legjobb anyagát.
Magamra kapom méregdrága öltönyöm. Két emberem, aki velem tart már az ajtóm előtt várakozik.
Johnra ráparancsolok, hogy figyeljem kicsi szerzeményemre, és legyen a szolgálatára. Meghajolva tesz eleget kérésemnek.
Egy kihalt raktár épületbe hajt fekete limuzinom. A vevő, és emberei már ott vannak. Helyes, nem szeretem, ha késnek. Inkább én késsek, mint ők. Valami maffiás fickó, körülbelül harmincas éveiben járhat. Kis selyemfiúcska a karjai között. Hmmm… aranyos fiú, kívánatos, de inkább maradok a dorombolós típusú macskáknál. Azok mostanában a kedvencem, főleg mióta szert tettem egyre.
Öltönyömet megigazítva lépek ki könnyedén a kocsiból testőreim már körülöttem. Igaz bukott létemre sok szükségem nincs rájuk, de azért legyenek.
- Üdvözletem Gregori - szólal meg komor hangján a pasas, én csak biccentve viszonzom köszönését. Csettintek ujjaimmal egyet, mire egyik ficsúr már rohan is, hogy előszedje a bőröndnyi anyagot a csomagtartóból. Kinyitva a vevő elé teszi egy ládára. A pasas egy kést ránt elő, és az egyik kis csomagba belevág. Egyik ujját belemártva az anyagba, szájába veszi, és lenyalja. Mosolyogva bólint, miközben szemeiben csillog az elégedettség. Egyik emberének szól, aki már hozza is a sporttáskát, ami tele van finom szagú, ropogós bankjegyekkel. Nem kell megszámolnom, már ő is kuncsaft lesz. Sőt nem is érdemes engem átverni, mert a poklot fogják megjárni, és akkor meglátogathatják Lucifer, haveromat.
- Öröm volt önnel üzletelni - szólal meg nyájasan a pacák, miközben a fiúcskáját közelebb vonja magához.
- Remélem még fogunk találkozni, és természetesen az üzlet miatt - válaszolom ridegen, és megvillannak ördögien szemeim. Halkan felnevet, és hozzáteszi, hogy mindenképp.
Én is így gondoltam. Egyre jobban beindul az üzlet. Nem tudom már hányadik üzlet felem lett ez a maffiás férfi. Mindegy nem is érdekel.
Mielőtt hazaindultam volna még beugrottam a bárba is, hogy megnézzem, hogy minden rendben van e. Mivel nappal volt nem voltak sokan. Az egyik pincérlány szerint valami bulit akarnak a báromban tartani, és az engedélyemtől függ. Hagy bulizzanak csak, legalább több bevételem lesz, nem mintha nem lenne elég pénzem.
A házba belépve nem találok senkit. Cicuskám kicsiny erejét követve lépek ki a teraszra. John, pont ebédhez terít meg.
- Megjöttél gazdi? - kérdezi mosolyogva Kuro. Valakinek nagyon jó kedve van. Ritkán látom mosolyogni, ráadásul nekem mosolyog, ami elégedettséggel tölt el.
- Látom jó kedved van - adok hangot gondolatomnak. - Helyes, mert délután sétálni megyünk - teszem hozzá.
- Értem - válaszolja, miközben helyett foglal. Valamin elgondolkozik, de nem tudok semmit leolvasni kis pofijáról. - És hova megyünk? - érdeklődik aranyos hangján.
- A városba. Szükséged lehet pár új ruhára. Utána elnézhetünk a parkba is - adok választ kérdésére.
Az ebédet nyugodtan, és csöndben fogyasztjuk el. Örülök neki, hogy rendesen eszik, legalább az étkezés miatt nem kell aggódnom. Épp élvezettel majszolja a pudingját. Felforr a vér ereimben, olyan kis édes.
- És mi lett a nekoval? - kérdezi meg, és hangjában érzem a félelmet. Eddig sem bántottam, nem tudom, hogy miért kell ennyire félni tőlem. Pedig csak egy egyszerű kérdést tett fel. Annyira nem ismerem, pedig jó lenne, ha tudnám, hogy mire gondol, mit érezz.
- Jó helyen van, ne aggódj - válaszolom neki, mire megkönnyebbülést olvasok le szép arcáról. - Kicsit még fél, de majd megszokja. Egy ismerősömnél helyeztem el, aki majd gondoskodni fog róla. Ne félj, nem lesz rossz sora - adok bővebb választ neki, hogy tényleg megnyugodjon, és ne aggódjon fajtársa miatt.
- Köszönöm - suttogja. - Azért… örülök, hogy nem hoztad ide - teszi hozzá, amire meglepődök. Nem örülne neki, pedig a fajtársa. Biztosan megértenék egymást. Sok közös lehet bennük. Nem értem, fura.
- Miért? - teszem fel a kérdést kíváncsian, tényleg kíváncsi vagyok. Érdekel.
- Nos... mi nekok nem igen férünk meg egymással. Tudod, ha... ha több neko van egy házban, akkor állandóan verekednek, fújnak egymásra. Harcolnak a gazda kegyeiért. Sok gazda direkt tart több nekot, mert szórakoztatónak tartja a vetélkedést és a viszályt - a szavaira elönt a méreg, szerintem arcomon is meglátszik. Halandók. Semmit sem érnek. Undorító nép. Nem tudom elképzelni, hogy régen még őket védtem, pedig rengetegen halált érdemelnének. Mit ártottak neki az ilyen ártatlan, aranyos neko? Nem tudnám bántani csak úgy Kurot. Nem tudnám megtenni. Pedig tudom, hogy sok mindenen ment keresztül amíg nem került hozzám.
- Ezért örülök, hogy nem hozta ide. Lehet mi is tépnénk egymást, sőt, valószínű - értem most már, hogy miért nem akarta. Akkor tényleg jobb, hogy nem hoztam ide. Igaz ilyen ötletem nem is támadt. Nekem elég Kuro, sőt … szerintem ő az egyetlen, akit így el tudok magam mellett fogadni.
- Az emberek undorítóak - dühös vagyok, mert idegesít, hogy ilyen romlott lelkűek. - Mocskos alakok!
- Akkor… én is az vagyok - suttogja, mire meglepődök. Miről beszél, ő miért lenne mocskos?
Ő egy aranyos neko cicus. Az én cicusom. Nem értem, miről beszél. - Félig ember vagyok - teszi hozzá, amire rohadtul meglepődök.
- Az anyám ember, az apám meg egy vad neko, de őt nem ismertem. Anyám meg világ életében gyűlölt és tizenkét éves koromban eladott egy kereskedőnek. Ennek már négy éve. Félvér vagyok, ezért a nekok és az emberek is többnyire rühellnek. A nekok szemében ember vagyok, az emberekében meg egy neko - meséli el nekem, amin meglepődök. Szerencsétlent ezek szerint senki sem szerette soha, még a tulajdon anyja sem. Haragszok, de nem Kurora, őt nem tudnám bántani, sem haragudni rá, de az anyjára igen. Eladni a saját fiát. Az ilyet szemrebbenés nélkül ölnék meg. Erőm vibrál, mint az állat, és lehet, hogy Kuro megérezte, mert összerezzent, és ott hagyott. Még hallom cicuskám hangját, amint elmegy hogy egy sajnálom szót mond.
Ideges vagyok. Tombol bennem valami, talán régi angyali mivoltom. Az ilyen érzéketlen embereket próbáltam régen megváltóztatni a jó irányba. Nagyon nehéz volt, és értelmetlen, de reménykedtem, hogy minden jóra fog fordulni, de csak rosszabb lett. Isten is képmutató a hülye angyalaival együtt.
Szinte egész napomat a szobámban töltöm a sötétségben. Az egész életemen elgondolkoztam. Kis angyali cicám bújik hozzám, és próbál felvidítani. Kevés sikerrel. Nem mentem el Kuroval vásárolni, biztos magát okolja, hogy ideges vagyok. A pokolba is le kéne látogatnom. Lucifer, múltkor eléggé kihúzta a gyufát, és nagyon nem szeretném, hogy még egyszer cicuskám közelében legyen, de harcolni se fogok mellette.
Elárult, azt van még pofája itt ugrálni nekem? … nyomorult faggyú.
Kopogás zajára leszek figyelmes, és az ölemben lévő angyalkám már fel is nyávog. John, lép be, és megköszörülve a torkát szólal meg.
- A vacsora tálalva úrfi - szólal meg mély hangján. Én csak bólintok, és vállamra repül cicám is.
Belépve az étkezőbe, csak a szolgák forognak, hogy minden az asztalra rakjanak. Kurot, nem látom sehol, pedig tudom, hogy szereti az itt főzőt kaját. Valami nagyon nem stimmel.
John, azt mondja, hogy ma nem is látta Kurot. A fenébe hol lehet az a macska?
Kis auráját bemérve keresem meg. Kint van az udvaron a fűben heverészik, elég lenge ruhában, ráadásul elég csípős idő van. Még a végén megfázik. Észrevett, mert kicsiny füleit már felém hegyezi.
- Kuro, gyere ide! - szólok rá, és hangomban lehet hallani, hogy mérges vagyok. Csak, azért vagyok rá kicsit mérges, mert nem akar jönni enni, és tudja, hogy mikor van vacsora. A másik, hogy így öltözve van kint. Olyan gyengének tűnik, és féltem.
Nagyon elgyengültem ez a kis dög mellett.
Idáig hallom, hogy egy nagyot nyel, úgy áll fel. Lassú léptekkel közeledik felém, és lehajtva szép pofiját úgy áll meg előttem.
Álla alá nyúlva, és nagyon gyengéden felemelem fejecskéjét. Sötét szemeiben, félelmet látok, és szép lassan egy könnycsepp is útnak indul selymes bőrén. Szívem nagyot dobban. Ujjammal gyengéden letörlöm arcáról a sós folyadékot.
- Megfázol, ha tovább is kint maradsz - suttogom halkan a szavakat. Összerezzen, mintha félne valamitől.
- Én, … én, sajnálom, hogy félig ember vagyok. Büntess megérte. Sajnálom - mondja, és minden egyes szónál megremeg hangja. Farkincáját fogja kezei közé, és szorongatja. Ajkaiba beleharap, és elkezdenek szemecskéiből folyni a könnyek.
Elkapom kezecskéjét, amivel épp farkincáját markolássza, és magamhoz ölelem. Kis teste csak úgy csattan az enyémhez.
- Nem haragszok rád - suttogom a szavakat, és még jobban magamhoz szorítom.
- D… de… utálod az embereket - mondja, miközben könnyeit nyeldesi.
- Butus. Téged nem utállak. Te nem vagy olyan, mint ők. Ezt tartsd a buksidban - mondom neki komoly hangon, és arrébb tolom magamtól. Magam se tudom, de olyan hévvel csókoltam meg, mintha ezer éve erre vártam volna. Meglepettségében belenyögött a csókunkba, ami miatt, már kis nyelvecskéjével is játszhattam. Faltam, habzsoltam kis, édes ajkait. Nem akartam elválni tőle, de lehet, hogy most megijesztettem hirtelen jött vadságom miatt. Rohadt nehezen, de elváltam tőle. A kicsike zihált, és arca vetekedett a paradicsom színével.
- Muszáj volt nem tudtam neked ellenállni - magyarázom ki magam egy vigyor kíséretében, amire már sokkal pirosabb lesz, mint a paradicsom. Megzabálom.
Megfogom kis kezecskéjét, és magam után húzom az étkezőbe. Telenyomom kajával, mert megtudtam, hogy nem evett az ebéd után semmit. Pedig nem ártana egy pár kilót felszednie.
A vacsora után a nappaliban voltunk. A tévét néztem, míg Kuro és angyali cicusom a kandalló előtt egy puha szőnyegen játszottak. Biztosan soha nem volt ilyen békés percekben része. Sokat érdeklődtem a nekokról, de szokásos információkat tudtam meg. Egy kutyával jobban bánnak, mint velük.
Már egy jó ideje nézem a tévét, mikor dorombolásra leszek figyelmes. A kandalló felé tekintek, és észreveszem, hogy a két cicus összegömbölyödve alszik. Halványan elmosolyodok. Kis aranyosak.
Kikapcsolva a tévét felállok, és összeszedem a két alvó cicát, és a szobámba viszem őket.
Angyalkámat a kis kosárkájába teszem, míg cicuskámat a megérdemelt helyére az ágyamba. Egy hangos nyávogást enged meg magának, miközben lerakom az ágyba. Rárakok egy takarót.
Átöltözök, és befekszek mellé. Már rögtön bújik hozzám, pedig alszik. Tudatlanul teszi, kis aranyos. Magamhoz ölelem, és szép lassan én is a tudatlanságba merülök.
Gyengéd simogatásra kelek fel, ami valjuk be nagyon jól esik. Eltudnám képzelni minden reggeli kelésemet így. Kinyitom lassacskán szemeimet, és az ő szépséges sötét szemeivel találkozok.
- Jó reggelt - szólalok meg, mire pirosan elhúzza kezecskéjét meztelen mellkasomról. Na, ne. Utána kapok, és visszahelyezem megérdemelt helyére, a mellkasomra. Elpirult. Zabálnivaló. Megeszem. Na jó mégse.
- Jó reggelt neked is - válaszolja végre zavarában. Szegénykét kikészítem.
- Tetszik ez a reggeli kényeztetés - suttogom vigyorogva, amire persze megint piros lesz.
- Örülök neki - válaszolja nagyon halkan.
- Minden reggel kérem ezt a szolgáltatást - mondom, és képemről le se lehet vakarni a vigyorgást.
Ajkaira adok egy gyengéd puszit, olyan jó reggelt puszit. Érintésemtől jól eső borzongás megy végig testén. Nekem csak alul fájdulnak meg a dolgok. Kívánom, mint az állat. Egy mély levegőt veszek, és kifújom.
- Mit szeretnél csinálni ma? - kérdezem kedvesen, mire meglepődve néz rám. – Elmehetünk ma is vásárolni, mert tegnap nem mentünk. Amit szeretnél - folytatom, miközben szemei nagyra nyílnak.
- Én.. nem is …nem tudom - válaszolja aranyosan.
- Gyerünk cicám. Biztosan van valami, amit nagyon szeretnél kipróbálni, vagy elmenni arra helyre. Mondd ki, és megtesszük - simítok végig oldalán, amire dorombolni kezd.
- Cicuskám, halljam - nyüstölöm tovább a kis édest.
Körülbelül négy nap telik el, mióta Gregori az ágyra pakolhatott. Rémesen érzem magam, de Gregori nagyon kedves és tapintatos velem. Ilyet eddig sosem tapasztaltam. Ha eddig beteg voltam, a gazdáim teletömtek gyógyszerrel, aztán magamra hagytak. De Gregori nem, és ápol, bár gyógyszert csak akkor ad, ha muszáj. Már kezdek hozzászokni, hiszen nem bánt, habár, amikor hozzáért a selymes farkincámhoz, megkarmoltam. Nem szeretem, ha a farkincámat piszkálják. Amikor már jobban vagyok, Gregori azt is megengedi, hogy felfedezzem a kertet. Hatalmas vadászterület, tele mindenféle bogárral, mókussal, és persze madárkákkal. De azok túl gyorsak, így bár tudok fára mászni, nem teszem, mióta egyik gazdámnál felmásztam egy magas fára, és nem tudtam lejönni. Ő büntetésből öt napig a fán hagyott étlen-szomjan, aztán még meg is vert, mert hatalmas lármát csaptam a nyávogásommal. Pedig csak féltem és segítséget kértem. Azóta nem mászok fára, mert félek, hogy megint ki fogok kapni.
Pont egy bogarat cserkészek be. Egy jó nagy. Szeretem a bogarakat. Bár, ez egy szöcske, de nem törődöm vele, rovar-e vagy bogár. A biológia sosem érdekelt. Étel, és ez az, ami számít. Ugrom egyet és a szöcske már ott ficánkol a kezemben. Épp bekapom, amikor édesség illatát érzem és már ott is vagyok, majd eszegetni kezdek. Kezdem megszokni, hogy nem kell félnem, ha enni akarok.
- Kuro, hogy érzed magad? - néz rám, és meghallom hangjának komoly tónusát. Valami fontos dologról lehet szó.
- Jól vagyok - mosolygok rá teli szájjal, ami azért is fura, mert ritkán szoktam mosolyogni. Inkább soha. Ez már haladás.
- Ma lesz egy estély örülnék, ha velem tartanál - mondja, mire azonnal megfordul a fejemben, hogy nemet mondok.
Nincsenek túl jó emlékeim az ilyen estélyekről, ahol ide-oda rángatnak, bámulnak, taperálnak, lökdösnek, aztán a gazdám rendszerint odaad egyik gazdag ismerősének, vagy rokonának egy éjszakára. Ráadásul bármi probléma merül fel, azért is én vagyok a hibás. De tudom a kötelességem, és hiába szeretnék itthon maradni, mennem kell, különben szégyent hozok a gazdámra.
- Én … én … szeretnék veled menni - válaszolom kissé bizonytalanul és elpirulok. Gregori boldogan mosolyog. Azt hiszem, örül, hogy vele tartok.
- Rendben van. Pihenjél előtte, és John majd segít elkészülődni - mondja és odajön hozzám, mire hátrálnék, de elkapja a kezem és megpuszil, amikor magához húz. Én azonnal az arcomra szorítom a kezem, amint elenged, ő pedig vigyorogva hagy magamra.
Nem tudom, mit gondoljak, de sokáig állok ott pipacsvörös arccal, majd rájövök, hogy ideje lenne magamhoz térnem. Ez felettébb kínos, hogy így elpirulok, csak mert ő hozzám ér, de eddig sosem kaptam ennyi kedvességet. Nem vagyok hozzászokva ehhez. Lassan eljön az este, én pedig megfürdöm és éppen a John által kirakott ruhával bajlódom, amikor nyílik az ajtó és Gregori lép be rajta. A fekete nadrág már rajtam van, és éppen a fehér ingem gombjaival szórakozok, amikor megérzem magamon tekintetét, mely szinte éget. Füleim remegnek, majd mikor ránézek, elvörösödöm. Azt hiszem az arcom vetekedhet vörös ingjének színével. Két lépéssel előttem terem és már gombolja is be ingemet, igaz, nagyon lassan, és közben elég sokáig ér hozzá meztelen bőrömhöz, amibe beleremegek. Az ilyen érintések régen rosszat jelentettek, és azt hiszem, az emlékek feltörnek belőlem, mégsem érzem magam rosszul, vagy kínosan, inkább izgatottan. Végre végez, én pedig halkan megköszönöm segítségét, habár kicsit szégyellem magam, hogy gazdámnak kellett felöltöztetnie. Erre nem vagyok méltó.
- Gyere, induljunk! - szólal meg lágyan és előreenged, amin már cseppet sem lepődök meg.
Két testőre száll előre, ő pedig megvárja, míg én és cica beszállunk, ő csak utánunk ül be a hátsó ülésre. Kezdem megszokni ezt a figyelmességet, de ugyanakkor ügyelek rá, hogy ne legyek túlságosan szemtelen. Sose mennék át azon a bizonyos határon, amit ő húzott meg. Sosem szól semmiért, mégis, ösztönösen érzem, hogy mi az, amit már nem engedne meg nekem. Kevés neko mondhatja el magáról, hogy jól bánnak vele.
~*~
Talán fél órát tart az út, mire odaérünk. Utálom az estélyeket, amelyek számomra mindig rosszul szoktak végződni és most is feszengve lépek be a házba. A házigazda üdvözöl minket. Kövér, kopaszodó, középkorú férfi, látszik, hogy dúsgazdag. Vágyakozva mér végig, mire fújtatni kezdek és jelzem, ha bármivel próbálkozik, kicsipkézem a képét. De erre nincs szükség, mert Gregori átöleli a derekam. Látom, hogy jó páran elhúzzák a szájukat, hiszen minket maximum pórázon szoktak rángatni. Látok néhány nekot is, tehát tényleg gazdagok lehetnek az itteni vendégek, mert igazán drága luxuscikkek vagyunk. Az ember azt hinné, ha valaki képes több tíz milliót kiadni egy elsőrangú nekora, akkor legalább vigyáz rá. De nem. Az emberek semmibe sem vesznek minket, holott mi is érző lények vagyunk. Ha elgondolom, hogy a mai házinekokat ők tenyésztették ki, hányingert kapok. Apám, amennyire tudom vad neko volt, legalábbis anyám egyszer ezt mondta, de többet sosem beszélt róla. Azt hiszem, szégyennek érezte a dolgot.
Végül megtaláljuk a helyünket. Gregorinak nem tetszik a széke mellett elhelyezett párna, de én azonnal lehuppanok rá és jó háziállathoz méltóan csendben maradok, egyenesen ülök és úgy teszek, mintha ott sem lennék. Elvégre, nem hozhatom szégyenbe a gazdámat, mert az nemcsak nekem, de neki sem tenne jót. Gregori italt rendel nekem is, mire páran ismét undorodva néznek rám, mintha csak egy ronda csúszómászó lennék, amit el kell taposni. Én már észre sem veszem az ilyesmit, de érzem, hogy Gregorinak nem tetszenek a halk megjegyzések és ideges.
Tőlünk nem messze egy zsíros, kövér férfi ül, mellette egy párnán pedig barnás hajú nekofiú. Érdeklődve figyelem, mert mi nekok ritkán látunk fajtársat, vagy ha igen, akkor sem ismerkedhetünk. Ezért van az, hogy idegenkedünk egymástól. A fiú teste tele van sebekkel, zúzódásokkal, tehát vele is úgy bánnak, mint a legtöbb nekoval. Összerezzenek, mert eszembe jut, én is lehetnék az ő helyében. Csak akkor eszmélek fel, amikor kihozzák az italokat és Gregori odanyújtja az enyémet, amit halkan és illedelmesen meg is köszönök.
- Ő csak egy állat nem kéne így bánni vele - szól oda az egyik férfi, mire Gregori feláll és kabátját levéve láthatóvá teszi a szárnyait. Mérges, mire összerezzenek.
- Úgy bánok vele, ahogy akarok! - válaszol ridegen gazdám, mire mindenki kussban marad, én pedig értetlenkedve nézek rá. Ő azonban csak megsimogatja a fejem, mintha minden rendben lenne.
Valóban minden rendben van, iszogatom az italomat, Gregori pár emberrel beszélget és kellemes zene szól. Már épp kezdenék feloldódni, amikor hatalmas kiabálásra és egy csattanásra leszünk figyelmesek. A mellettünk levő asztalnál ülő férfi az, aki éppen pofonvágta azt a nekot, aki mellette ült. A fiú elesik, de gazdájának ez nem elég és ütni, rúgdalni kezdi. Füleim megremegnek, ahogy farkincám is, és befogom a fülem, becsukom a szemem. Lassan hátrálni kezdek. Nem bírom elviselni, ha bántanak valakit. Mi nekok, habár nem alakítunk ki fajtárssal kapcsolatot, mégsem bírjuk nézni, ha bántják egy társunkat. Tudom, hogy senki sem fog segíteni, minket nem tekintenek egyenrangúnak.
- Kuro - hallom meg Gregori hangját, mire félelemmel telve nézek rá. Ő... ő is bántani akar? Rossz voltam? – Gyere ide hozzám! - mondja halkan és lágyan. Én előbb a fiúra nézek, majd rá, és végül bizonytalan léptekkel felé indulok. Félek, nagyon félek. Mikor odaérek az ölébe vesz és magához ölel, mire én fejemet a vállába fúrom. Nem akarom látni! Egy-egy erősebb ütésnél, vagy nyávogásnál megremegek és karmocskáimat erősen Gregori vállába mélyesztem. Nem akarom bántani, és azt hiszem, ezt ő is tudja. Végül abbamarad a verés, és el tudom képzelni, hogy a fiú most hogy nézhet ki. Nem akarok odanézni.
Lassan kezdek én is megnyugodni, és karmocskáim Gregori tollaival játszanak. Azt hiszem, véletlenül megint kitépem pár tollát, de ő nem bánja.
- Intézzétek majd el a pacákot, és Nekot vigyétek valami biztonságos helyre - suttogja Gregori egy férfinak, gondolom a testőrének, mire döbbenten nézek rá. Az oké, hogy engem megmentett, de egy másik nekot is? Ezt nem merem elhinni. Ő azonban bíztatóan rám mosolyog, így hinnem kell neki.
Halványan elmosolyodok és a fiúra nézek, akit Gregori testőrei felsegítenek. Fél, reszket, látom rajta, hogy nem tudja, mi fog történni vele. Egyikünk sem tudja. Azt hiszem, a gazdájának nem lesz most jó dolga. Én kényelmesen elhelyezkedem Gregori ölében, és dorombolni kezdek. A többiek le vannak ejtve. Gazdi még megiszik egy italt, majd velem együtt a kocsihoz megy és hazahajtunk. Azt hiszem, neki is elege volt ebből az estéből, ahogy nekem is. Az a verés azt hiszem, még sokáig fog kísérteni.
~*~
Amikor hazaérünk az ágyába fektet, én pedig bekapcsolom a tévét. Itt végre biztonságban érzem magam, távol minden rossztól. Habár tisztában vele, csak addig van jó dolgom, míg nem csinálok rosszat. Gregori nasit hoz, amit az ölembe tesz, ő pedig a laptopja fölé görnyed. Én valami mesét nézek. Nem túl szórakoztató, de nincs kedvem átkapcsolni. Percek telnek el, és nekem már kezd kínos lenni ez a csend.
- Gregori - szólalok meg hirtelen.
- Hmmm…? - néz rám érdeklődve.
- Én nem … érd… érdemlem meg, hogy ilyen kedves légy velem - mondom bátortalanul, mert valóban nem érdemlem meg ezt a fajta bánásmódot. Ő döbbenten néz rám, félre is teszi a laptopot, majd felém hajolva végignéz rajtam.
- Megérdemled - válaszolja komolyan, miközben fél kezére támaszkodik, a másikkal pedig magához ránt és így hajol fölém. Arcom piros, mert ajkait alig centik választják el az enyémektől. De nem húzódom el, ezúttal nem, hanem a szemébe nézek.
- De én egy Neko vagyok - suttogom.
- Én meg egy bukott kvittek vagyunk - válaszolja mosolyogva és megpuszil.
Én azonnal jobban elvörösödöm, melegem is van, mire ő már vissza is fordul és a fürdőbe megy. Én is átöltözöm egy kényelmes pizsamába, az inget és nadrágot gondosan összehajtogatva a székre teszem. Mire Gregori kibújik a fürdőből egy szál nadrágban, én már az ágyban fekszem. Ő is befekszik mellém és betakar minket. Ásítok egyet, nagyon fáradt vagyok. Gregori mellé fészkelem magam és tollait piszkálom, míg ő megsimogatja a hátam. Dorombolni kezdek. Biztonságban érzem magam.
- Köszönöm, amit a fiúval tettél - mondom halkan, mire mosolyogva puszil meg és tovább simogatja a hátam, én pedig lassan elalszom.
~*~
Másnap reggel egyedül ébredek. Gregori már elmehetett, mert sehol sem érzem az illatát, sem a jelenlétét. Kiváncsi vagyok, hogy hol lehet, talán dolgozik. Lassan felkelek. Kipihentem magam, felöltözök és kióvakodok az étkezőbe. John már tálalja is nekem a reggelit. Meglep, hogy tudja, mikor jövök ki, talán neki is vannak megérzései. Sose fogom megérteni az embereket, habár félig én is az vagyok.
- John! - szólalok meg, mire az öreg inas azonnal ott terem. - Merre van a gazdi?
- Gregori úrnak dolga van. Elment, de talán délutánfelé visszajön - válaszol a férfi, mire bólintok. - Fontos tárgyalása van.
Üres nélküle a ház és szeretném, ha néha egész nap velem foglalkozna, de nem kényszeríthetem. Neki megvan a maga dolga, elfoglalt ember, vagyis angyal. Nem tehetem meg, hogy követelőzzem, mert a végén még megharagszik rám. Befejezem a reggelit, aztán kisétálok a kertbe. Valahol láttam egy tavacskát a minap, talán megnézem, hátha vannak benne finomságok. Nem tudom, vajon Gregori haragszik-e érte, ha horgászgatok egy kicsit, de ha nem aranyhalak vannak benne, talán nem bánja, ha zsenge csemegeként kiemelek pár étvágygerjesztőt.
Az idő kellemesen meleg, a napsugarak simogatják a bőrömet én pedig jólesően dorombolok a meleg napsütésben. Elindulok a tavacska felé és mikor odaérek, valóban sok-sok halacskát látok benne. Nem aranyhalak, még csak nem is díszhalak, hanem közönséges halak, így talán nem lesz baj, ha reggeli után szemezgetek belőlük. Kényelmesen leülök a tavacska partjára és várakozni kezdek egészen addig, míg egy kövérebb példány kerül látóterembe. Akkor gyorsan meglendítem mancsocskámat, és a vízbe nyúlva kiemelem a csemegét. A halacska pillanatokkal később már az én karmaim között fickándozik. Gyorsan egy kőhöz vágom, amitől elpusztul, csak ezután kezdem el eszegetni. Igazán finom, szeretem a nyers halat, igen tápláló. Ha díszhal lenne, nem kísérleteztem volna, de ez egy közönséges pisztráng, ami nem tudom, hogy kerül ide, hiszen azok Amerikában honosak. Ezt olvastam egyszer egy könyvben. De most nem igazán érdekel, mert igen finom a kicsike.
Egészen jól elvagyok délelőtt a kertben, bogarászgatok, és megkergetek pár mókuskát, akik igen gyorsan futnak előlem. De nem akarom őket elkapni, viszont játéknak nagyon jó mulatság, bár valószínűleg ők nem így gondolják. John délben ebédhez hív és mikor elindulok, megérzem gazdám illatát, így gyorsabbra veszem a tempót. Csupa fű és levél a hajam, így mielőtt Gregori előtt mutatkoznék, rendbeszedem magam, mert ilyen külsővel nem jelenhetek meg előtte. Ahogy látom, kinn fogunk enni a teraszon, így gyorsan odamegyek.
- Megjöttél, gazdi? - kérdem mosolyogva.
- Látom, jó kedved van - jegyzi meg Gregori. - Helyes, mert délután sétálni megyünk.
- Értem - bólintok és leülök az asztalhoz. Bár a séta gondolata újabb rémképeket ébreszt bennem, hiszen minket maximum a gazdák húzni szoktak maguk után egy rövid pórázon, nem hagyva időt semmire. Önkéntelenül kapok a nyakamhoz, de Gregori vagy nem látja, vagy nem teszi szóvá. Mindkettőért hálás vagyok. - És hová megyünk? - érdeklődöm.
- A városba - válaszol. - Szükséged lehet pár új ruhára. Utána elnézhetünk a parkba is.
A park az már jobb, az üzletet még nem tudom. Mindenesetre, ha bárki akadékoskodik, gazdám majd helyreteszi. De valami még motoszkál a fejemben, amit nem tudok hová tenni. Így étkezés után, amikor jól megérdemelt karamellapuddingomat fogyasztom, rákérdezek.
- És mi lett a nekoval? - kérdem félénken, hiszen nem tudom, hogy szabad-e ilyet kérdeznem.
- Jó helyen van, ne aggódj - mondja, mire megkönnyebbülök. - Kicsit még fél, de majd megszokja. Egy ismerősömnél helyeztem el, aki majd gondoskodni fog róla. Ne félj, nem lesz rossz sora.
- Köszönöm! - suttogom. - Azért... örülök hogy nem hoztad ide.
- Miért? - kérdi kiváncsian.
- Nos... mi nekok nem igen férünk meg egymással. Tudod, ha... ha több neko van egy házban, akkor állandóan verekednek, fújnak egymásra. Harcolnak a gazda kegyeiért. Sok gazda direkt tart több nekot, mert szórakoztatónak tartja a vetélkedést és a viszályt - magyarázom, mire látom, hogy Gregori arca elsötétül. - Ezért örülök, hogy nem hozta ide. Lehet mi is tépnénk egymást, sőt, valószínű.
- Az emberek undorítóak! - jelenti ki dühösen. - Mocskos alakok!
- Akkor... én is az vagyok - suttogom, mire döbbenten rám néz. - Félig ember vagyok - magyarázom. - Az anyám ember, az apám meg egy vad neko, de őt nem ismertem. Anyám meg világ életében gyűlölt és tizenkét éves koromban eladott egy kereskedőnek. Ennek már négy éve. Félvér vagyok, ezért a nekok és az emberek is többnyire rühellnek. A nekok szemében ember vagyok, az emberekében meg egy neko.
Nem is tudom, miért mondom el ezeket Gregorinak. Talán... talán azért, mert megbízom benne? Lehetséges. Tudnia kell, hogy akit kapott, részben ember, így én képes vagyok gyűlölni és haragudni. Most azonban félek, mert mi lesz, ha ezek után elad, vagy kidob, esetleg simán agyonver, ahogy az embereket szokta? Én... nem akarok meghalni. Remegve húzom össze magam és még a félig megevett puddingomat is otthagyom. Nem kellett volna megszólalnom, mert megint csak baj van belőle. Mindig baj van abból, ha kinyitom a szám.
Lágyan érintem ajkait, cicuskám összerezzen, és még nem is viszonozza. Talán nem akarja vagy csak annyira meglepődött. Be kell vallanom nagyon finom a kis cicám. Elválok tőle, és rá tekintek.
Hűűű… elég piros a kis macskám. A paradicsom mellette elbújhat. Rögtön hátrál, és elfordítja buksiját is. Kis aranyos menten felzabálom. Fuu…kicsit meleg van. Visszafordul, és rám néz.
- Mi... miért... – suttogja halkan. Vajon miért cicus?..., mert rohadtul szép vagy, és kívánlak. Ezen nem kéne sokat gondolkozni.
- Túl szép vagy - válaszolom neki, amire még vörösebb lesz, nem is gondoltam volna, hogy létezik olyan személy, aki ilyen pirosságra is képes. Gyorsan zavart buksiját egy párnába fúrja. Kis édes.
- Sajnálom - teszem még hozzá, lehet, hogy megrémisztettem vagy hasonló.
- Se... semmi baj... azt hiszem... – válaszolja kicsit tétován. - Csak... most szeretnék aludni - teszi hozzá
gyorsan . - Jó éjt!
- Jó éjt! - és semmi pénzért nem tudnám megállni, hogy ne simítsak végig a hátán. Ujjaim már érintik is testét, és ő már dorombol is. Kis aranyos egy dög.
Elég korán kelek fel Kuro, még mellettem alszik. Óvatosan kimászok mellőle, hogy ne keltsem fel.
Gyorsan felöltözök, és rendbe teszem magam. Cica, is már a vállamnál dorombol. Kimegyek a szobámból, és az étkezőbe veszem az irányt a cselédek meghajolva üdvözölnek John, pedig pont a kávémat önti ki. Mindig meglepődök az öreg inasomon vajon honnan tudja, hogy pont mikor kelek?
- Jó reggelt, uram - köszönt.
- Neked is - válaszolom, és félszemmel végig nézek rajta. Látom elég jól van, helyes gyenge szolgálókra nincs szükségem.
Megiszom a kávémat, amíg cica eszi a kis halat, ez kis bolhazsák, csak zabálni képes állandóan.
Telefonon elintézem a rendeléseket, azt irány Kuro ideje lenne megnéznem biztos fent van.
Mikor benyitok a szobába, de nem látom az ágyon, rögtön a fürdőbe veszem az irányt.
Pont a fürdő előtt fetreng, és még helyre is tette a padlót. A fene, lesz mit takarítani.
Odamegyek hozzá, és felkanalazom, és az ágyra teszem a kicsi cicust, majd egy vizes rongyot teszek a fejére.
- Hogy vagy? - kérdezem meg tőle halkan. Szegényke, eléggé szarul néz ki.
- Pocsé... kul... - milyen kis őszinte. - Sajnálom... hogy... oda... piszkítottam. Fel...takarítom... – na, még csak az kéne, hogy ő takarítson fel, azért vannak a szolgák. Ráadásul neki aludni kell, és sokat pihenni, hogy minél hamarabb felépüljön.
- Semmi baj - simogatom meg arcát, és szerencsére nem húzódik el érintésemtől ez egy jó jel.
- De legközelebb szólj nekem, jó? - tényleg nem kéne egyedül mindent megcsinálni meg a kötelességem vigyázni rá, ha már a tulajdonom.
- Nem... volt... senki... – válaszolja akadozva, és a következő pillanatban már el is ájul.
A fenébe szegény, de legalább most pihen. Alszik egy jót, és már kutya baja sem lesz neki. Kimegyek a szobából, és szólok az egyik cselédnek, hogy rohadt gyorsan takarítson össze, és csináljon majd valami gyógyteát a cicámnak.
Én addig míg Kuro alszik elmegyek gyorsan, hogy egy elég nagy drog rendelést lebonyolítsak. Testőreimmel megyek fő a biztonság. Egy Japán fickó rendelt egy pár kiló fehér port, ami elég sok pénzt jelent a számomra. Elég hamar sikerült elintéznem, és mire visszaértem cicusom még mindig aludt.
Körülbelül négy nap telt el. Kuronak, csak kétszer kellett gyógyszert adnom mikor nagyon fájt a feje, és szédült. Nagyon nem akartam bevenni a pirulákat. Szinte egész nap vele vagyok. Vagy tévét nézünk vagy játszik cicával, én addig meg papírokat nézek át. Már kicsit hozzászokott a közelségemtől. Igaz tegnap kaptam egy adag karmolást, mert hozzá nyúltam hosszú farkincájához, de az Istenit olyan cuki, és szőrös.
De nagy szerencsémre a fülecskéit már piszkálhatom, igaz néha rám fújtat mikor hirtelen kezdem el fogdosni. Sokkal jobban néz már ki, és a kertbe is kitudott menni valami bogarakat kergetett a fűben. Kis vadmacska, a bogarak réme.
Épp a telefonom csörren meg. Egy politikus halandó, egy estélyt rendez, amire muszáj elmennem.
A tévében adja a hőn szeretett politikust, aki mindent megtesz a hazájáért, de nekem meg egy nagy ügyfelem. Kurvákkak jön be hozzám a bárba, és szétissza magát.
Hülye halandók, és még régen én védtem őket, pedig szinte mindegyikük a pokolba valók.
Még is utálom, hogy függök tőlük, ha nem lennének akkor nem lenne pénzem, semmim.
Kicsit mérgesen leteszem a telefont, és a kert felé nézek. Cicámból csak farkát látom, ahogy mozog ide oda, meg néha fülecskéit… épp becserkészi a nagy vadat. Egy nagy ugrás és már meg is van a bogara.
Kis hülye szőrpamacs, de annyira aranyos. John, épp kijön és egy tál édességet hozz, ami persze Kuro rögtön meg is érez, mert már az asztalnál van és eszikél.
- Kuro, hogy érzed magad? - nézek rá, és hangom komoly. Remélem nem akar hazudni majd, hogy nincs semmi baja.
- Jól vagyok - néz rá mosolyogva, és teli is tömi a száját. A mosolytól nem gyengén meglepődök ritkán szokott rám mosolyogni.
- Ma lesz egy estély örülnék, ha velem tartanál - mondom neki, amire látom, hogy gondolkozik tudom,
hogy igent fog mondani hiszen a gazdája vagyok, ezért hozzá teszem. – Csak akkor gyere, ha szeretnél ne csak, azért mert én kértelek meg.
Látom arcán, hogy nagyon küzd magával, hogy mit válaszoljon nekem, de én azt akarom, hogy azért jöjjön velem, mert van kedve és szeretne. Ne, azért mert ez a kötelessége.
- Én … én … szeretnék veled menni - válaszolja kicsit bizonytalanul, és arcán egy halvány pír is van mikor rám néz. Elégedetten rá mosolygok.
- Rendben van. Pihenjél előtte, és John majd segít elkészülődni - mondom neki lágyan, és oda megyek hozzá. Lehajolok hozzá, és már hátrálna is a kis édes, de kezemet derekára rakom így már nem is tud menekülni tőlem. Egy apró puszit adok ajkaira, és mikor elengedem rögtön a puszi helyére kapja kis kezeit. Arca kezd hasonlítani egy céklára, és én csak vigyorogva hagyom magára.
Este egy fekete nadrágot és egy tűz piros ingnél maradok, ez pont egy olyan ingem aminek hátul van két kivágás, a szárnyaim miatt. Még magamra kapok egy fekete kabátot. Nem akarom kicsípni magam, csak egy sima este lesz. Belépek szobámba érzem, hogy cicám nem rég pancsolt, friss, kellemes illata van.
Egy tapadós fekete nadrág van rajta, és épp fehér ingjét próbálja begombolni. Megérezte jelenlétemet, mert megrezzen fülecskéje, és rögtön tekintetével találkozok. Egy kicsit már piros is, hiszen meztelen felső testére teljes belátást látok, és egyértelmű, hogy meg is nézem magamnak. Étvágygerjesztő kmmm… vagyis vágygerjesztő. Két lépéssel már előtte is termek, és ideje sincs, hogy hátralépjen. A gombok után nyúlok, és macska lustasággal begombolom felsőjét, és szánszándékosan hozzá nyúlok selymes bőréhez, amibe beleremeg. Kis édes. Mikor befejezem halkan megköszöni.
- Gyere induljunk - szólok neki lágyan, és előre engedem.
Két testőröm előre száll, én pedig Kuronak, kinyitom az ajtót, beszállok én is utána. Angyali cicám már ölében dorombol, miközben simogatja. Nagyon elvannak egymással.
Körülbelül egy fél óra múlva már ott is vagyunk. A politikus már nyálasan köszönt is, és vággyal teli pofával méri végig macskuszomat, amit egy gyilkos pillantással jutalmazok, Kuro meg fújtatással.
Okos cica. Derekát átölelve lépünk be a hatalmas épületbe. Tiszta fényűzés látszik, hogy a politikus elég jól keres, de ezen már nem is csodálkozok. Na, már érzem is, hogy itt nem csak halandók vannak.
Egy két ismerősnek biccentek, és sablonos dolgokról csevegek velük. Kuro, eléggé feszült érzem testén, sokszor megremeg. Ezen a helyen jobb, ha a közelemben marad. Mikor végre megszabadulunk mindenkitől a nekünk szánt asztalhoz megyünk. A székem mellett van egy párna…grr … a kis házi állatok helye. Innen látszik, hogy semmibe nézik a Nekokat. Undorító, pedig ők is élőlények.
Igaz, ha Kuro rossz lenne megbüntetném. Amíg jól viselkedik én is úgy fogok vele, ráadásul nagyon kezdem megkedvelni a kis vakarcsot. Kuro, helyett foglal a párnán, én pedig leülök a székre.
Rendelek magamnak egy jó erős vodkát, angyali cicámnak természetesen tejet, Kuronak meg üdítőt.
Páran már húzzák rám a szájukat, hogy Kuronak is rendeltem, de szarok rájuk. Azt csinálok, amit akarok.
Tőlem nem messze egy gazdag, zsíros pacák ül mellette pedig, ha jól látom egy Neko fiú.
Barnás hajú, körülbelül Kuroval egyidős, de nem csak én vettem észre a mellettem ülő macskám is érdeklődve figyeli.
Látom a Nekon, hogy nem bánnak vele jól, csak egy nadrág van a fiún, és testén rengeteg heg, és lila foltok vannak. Hányni tudnék az ilyen halandóktól.
Megjönnek az italaink, amiket elveszek, odaadom Kuronak az italt, amit meg is köszön.
- Ő csak egy állat nem kéne így bánni vele - szól oda nekem gúnyosan a pacák, amire felállok, és leveszem a kabátomat. Kiengedem fekete szárnyaimat többen megbámulnak. Bizony ritka a bukott, aki a földön él.
- Úgy bánok vele, ahogy akarok - válaszolok ridegen, és már meg is fagy az ereiben a vér. Puffogva marad végre kusban. Idióta nyomorék. Kuro, értetlenkedve néz rám, de én csak megsimogatom buksiját.
Pár ügyfelem jön csak néha, néha az asztalomhoz, hogy tárgyaljunk, de hamar lerendezem őket.
A kellemes zenét hallgatom, mikor kiabálásra figyelek fel. A pacák megüti Nekoját, aki a padlóra zuhan, és elkezdi rugdosni.
Mellettem macskuszom megremeg, és fülét farkát összehúzva reszket. Az ütések hangjára összecsukja szemecskéjét.
Mindenki odafigyel, de senki sem szól közbe… ők se tekintik emberszámba a Neko fiút.
Kuro, hátrálni kezd, szerintem elakar menekülni nem bírja végig nézni, hogy fajtársát bántják, és biztosan feltörnek benne az emlékek, ahogy vele bántak. Már állna fel, és elrohanna.
- Kuro - szólok rá, amire még jobban megremeg. Szemében látom a félelmet, ahogy rám néz. Most tőlem is fél. – Gyere ide hozzám - hangom gyengéd most nem szabad vele hangosan beszélni, mert képes lenne elrohanni. A fiúra néz, és utána rám. Bizonytalan mozdulatokkal jön oda hozzám, én pedig egy határozott mozdulattal ölembe rántom. Fejecskéjét vállamra teszi… jobb, ha nem nézi tovább. Kis teste reszket, de miközben simogatom hátát lassan kezd megnyugodni. Egy két hangosabb ütés csattanásnál belém mar, de nem bánom. Alig érzem meg a karmolását. Mikor végre a pacák abbahagyja a fiú verését elégedett mosollyal rám néz. Én csak egy szánakozó nézéssel jutalmazóm.
Végre macskám is kezd megnyugodni, és már csak annyit érzek, hogy tollaimmal játszik. Persze megint megritkított pár tollal. Egyik testörömet magamhoz hívom.
- Intézzétek majd el a pacákot, és Nekot vigyétek valami biztonságos helyre - suttogom oda a férfinak, aki biccentve érti meg a parancsot. Kuro, összerezzen mikor meghalja a parancsomat, de utána rám tekint meglepetten. Bizony kicsi cicám én is tudok jót tenni, és legalább jobban megfogsz bennem bízni.
Halványan elmosolyodik majd a Neko fiúra néz. Az a srác egy új esélyt fog kapni az élettől vagy is inkább tőlem. Kuro, elhelyezkedik kényelmesen az ölemben, és dorombol, miközben simogatom kis testét.
Egyik tollammal játszik. Kis aranyos. A pacákon kívül minden rendben ment szerencsére. Nincs kedvem több halandót a föld alá küldeni. Még megiszok még egy italt, és macskuszommal a karjaimba elindulok a kocsi felé. A testőreim csak később jönnek utánam elintézik addig a pacákot. Még a kocsimban bent ülve is az ölemben fekszik, nem alszik, csak szerintem biztonságban érzi magát a közelemben.
Lefektetem az ágyra, és ő már kapcsolja is be a tévét. Behozok egy kis nasit, amit az ölébe rakok, én pedig laptopom társaságban befekszek mellé. Percek telnek csendben csak a tévé hangjait hallom meg angyali cicám dorombolását, a kis bolhazsák kidőlt. Kuro, mellettem feküdve nézi a mesét.
- Gregori - hallom meg macskám édes, csilingelő hangját.
- Hmmm…? - hümmögök, és érdeklődve rá nézek.
- Én nem … érd… érdemlem meg, hogy ilyen kedves légy velem - mondja bátortalan hangján. Felhúzom egyik szemöldökömet mondatára. Nem értem, miért mondja ezt. Félre teszem a laptopomat, és felé fordulok. Könyökölve nézek végig rajta.
- Megérdemled - válaszolom komolyan, és szabad kezemmel magamhoz rántom, és fölé magasodok. Kezeim feje két oldalánál van, hogy megbírjam magam tartani. Közel hajolok hozzá, de nem fordítja el buksiját végig szemeimbe néz. Kicsit elpirosodik mikor csak centik választják el ajkainkat.
- De én egy Neko vagyok - suttogja.
- Én meg egy bukott kvittek vagyunk - válaszolom mosolyogva, miközben egy puszit adok ajkaira, amire meg is lepődik rendesen. Egy gyors mozdulattal visszafekszek mellé. Meg se mozdul, és fogadni mernék, hogy egy pipacs színét vette fel. Még pötyögök egy kicsit a gépén azt mikor kész vagyok, a fürdőbe megyek és átöltözök, csak egy nadrág van rajtam, mikor kilépek már Kuro is át van öltözve. Befekszek és betakarom magam kis macskám pedig kikapcsolja a tévét, és egy nagyot ásít olyan macskását.
Meglepődök mikor mellém fészkelődik, és már szárnyaimon lévő tollakat piszkálja. Ez már mánia nála remélem nem lesz toll függő.
- Köszönöm, amit a fiúval tettél - szólal meg csendesen.
Csak egy puszit adok neki, és már hátát kezdem el simogatni. Na nálam meg hát mánia a van, és sajnos én már függő lettem.
Füleim lapulnak, farkincám viszont felborzolódva csapkod ide-oda. Ez a férfi nem mindennapi. Ahogy rám néz, a tekintetétől a hideg fut végig a hátamon és a hajam is égnek áll. Azok a sötét szemek... süt belőlük az erő és gonoszság. Feláll, mire ösztönösen összehúzom magam, de kimeresztem karmocskáimat. Ha védeni kell magam, akkor védem, akárki legyen is.
- Gyere ide cicus! Cicc-cicc! - szólal meg.
- Cicc-cicc a jó édes anyád! - fortyanok fel. - Nem vagyok holmi házimacska, köcsög! - hátrálok, mert elindul felém.
- Ne szórakozz cica! - dörgi és olyan gyorsan kap fel, hogy nem is látom. De én se vagyok rest, karmocskámat a szemébe mélyeszteném, de csak az arcán tudom végighúzni. - Rohadt kis dög! - szorul össze keze a nyakamon.
- Lucifer, engedd el! - hallom meg gazdám kiáltását, és már ott is van, szárnyait kitárva emel egy kardot a férfi nyakához. Várjunk csak! Lucifer?! Na, én is jól kifogtam.
Lucifer felnevet, mire azért belém fagy a vér, de nem mutatom, bár nagyon jó lenne, ha elengedne. Ám hiába kapálózom, nem ereszt a mocsokja. Szép, mondhatom.
- Isten hozott, barátom! - nevet Lucifer, miközben a nyakamat szorongatja. Alig kapok levegőt.
- Engedd el! Nem szólok többször! - szól rá erélyesen Gregori, mire Lucifer a szemközti falnak vág.
Felszisszenek a hátamba nyilalló fájdalom miatt, mert mi tagadás a fal kemény. Talán elharaphattam a nyelvem, mert vér sós és fémes ízét érzem a számban. Cica azonnal odaröppen és sziszegni kezd a támadómra. Nem igen tudok figyelni, valamit beszélnek, de túlságosan is fáj mindenem, levegőt is alig kapok és a képek is elmosódnak körülöttem. Félájult vagyok, de annyit kiveszek, Lucifer el akarja vinni Gregorit valami háborúba.
Csak arra figyelek fel, hogy valaki felemel és elindul velem. Az illata alapján Gregori az. Valamit mond, de nem figyelek, csak bújok hozzá. Azért megijedtem, nem is kicsit.
- Sajnálom - szipogom és reszketek. Karjába marok, nem akarom, hogy elengedjen. Ne most! Még ne!
- Csak védted magad Kuro, de legközelebb inkább fuss! - szíd le gyengéden. Igaza van.
Szipogva bólintok. Régen nem sírtam már. A szobájába visz, érzem az illatán. Amikor az ágyra tesz, fújni kezdek. Utálom az ágyakat, nem érti? Jobb lenne a kosárkámban, ami meleg és puha, nem ilyen kemény, mint a matrac.
- Itt maradsz! - hangja ideges, nem is merek ellenkezni vele, csak fekszem.
Hamarosan visszatér néhány puha nagy párnával, amiket azonnal magamhoz is veszek. A hátam nagyon fáj, sziszegek, de amúgy nem ellenkezem.
- Mától velem alszol, a te érdekedben, cicus! - mondja, miközben az arcomra simítja a kezét, én azonban fújtatva tolom el a kezet és húzódom hátrébb. Nem érti, hogy félek?! Ennyire vak?! - Kuro, akit láttál tudod jól ki - mondja halkan, mire bólintok. Nem vagyok hülye, tudom jól, ki volt az az alak. – Ha őt meglátod, és én nem vagyok veled, akkor fuss! – folytatja felemelt hanggal, mire bólintok.
Hülyének néz talán? Azután kimegy és hallom, hogy valakivel beszél. Az egyik testőr az, aki jelenti, itt az orvos. A gondolatára is kiráz a hideg, ugyanis az orvos eddig nem sok jót jelentett a számomra. Nem sokkal később idősebb, őszes hajú férfi jelenik meg a szobában. Én barátságtalanul nézek rá, de őt ez nem riasztja meg. Gregori jelenlétében vizsgál meg, és a vizsgálat nem is fáj annyira, mint hittem. Kijelenti, hogy egy hétig nem mozoghatok és ad néhány gyógyszert is, hogy ha fáj valamim, vegyem be. Egy hét ágynyugalom?! Na, ez jó. Gregori kikíséri a doktort, én pedig igyekszem elfészkelődni, ahogy tudok. A kosárkám kéne, az jobb. Aztán nem is tudom mikor, étel illatát érzem meg és nyílik az ajtó. Gazdim lép be egy tálcával a kezében, amin feltehetően nekem való csemege van. A finom illat miatt fel akarok kelni, de nyögve esek vissza. Fáj mindenem.
- Mondtam már, hogy maradj nyugton! – szól rám mérgesen, mialatt az ágyra teszi az ételt. Haragszik rám, mert rosszul viselkedtem.
- Köszönöm – suttogom, mialatt a kajáért nyúlok. Ő csak bosszúsan sóhajt egyet, és eltűnik a fürdőben. Most dühös.
Hallom, hogy folyik a víz, ő pedig ide-oda mászkál. Én eszegetek. Mikor befejezem Gregorit pillantom meg, aki gyengéden felvesz, de megint fújni kezdek. Ha felvesznek az három dolgot jelent: erőszak, verés, aukció. Tudom, hogy ő nem olyan, mégsem tudok megnyugodni, míg a fürdőbe nem érünk és nem tesz le a kád szélére.
- Nem bántalak - mondja gyengéden és lerak.- Menni fog egyedül a fürdés? - kérdi, mire biccentek. Ennyire azért nem vagyok beteg.
- Sajnálom, hogy ennyi baj van velem - szólalok meg halkan, mire Gregori csak sóhajt és becsukja az ajtót maga mögött
Levetkőzök és beülök a kádba. Sokat gondolkodom rajta, vajon miért törődik így velem Gregori. Egy koszos kis félvér neko vagyok, semmi több. Nem lenne oka rá, hogy kedveskedjen, jót tegyen velem, vagy bármi. A kellemes meleg víz miatt nem fáj a hátam, így dorombolva üldögélek a kádban egy ideig. Szeretek fürdeni, de napi egy fürdés elég. Sokáig üldögélek, majd úgy döntök, ideje kiszállnom. Kimászok, kihúzom a dugót, megtörlöm magam és felveszem a váltás ruhát, amit Gregori odakészített. Aztán visszamegyek Gregori szobájába. A fürdő jót tett, a hátam nem fáj annyira, de azért érzem. Ahogy lehuppanok, cica az ölembe röppen és nyávog. Egész jól elbeszélgetünk, mialatt vele játszok. Vakargatom a pocakját, a fülecskéjét, az álla alatt, ő pedig dorombolva mutatja ki, milyen jól is esik neki a dolog.
Gregori visszajön, és egy kis édességet tesz a szekrényre, amire rögtön le is csapok. Ő mosolyogva nézi egy darabig, majd a fürdőbe megy. Hamarosan vizcsobogást hallok. Unatkozni kezdek, így bekapcsolom a tévét. Valami mese megy rajta, amin én és cica is jól szórakozunk. Gregori hamarosan visszajön egy szál nadrágban, nekem pedig nem kerüli el a figyelmem, milyen jól is néz ki. De igyekszem nem mutatni. Gregori mellénk fekszik az ágyra és a mesét nézi. Én az édességet eszem és hirtelen megérzem finom kezét a hátamon, ahogy végigsimít rajta. Dorombolni kezdek. Imádom, ha a hátamat simogatják. Rápillantok és halványan elmosolyodok.
Gregori hirtelen felemelkedik és közelebb kúszik hozzám, mire füleim megremegnek. Nem szeretem ezt a dolgot. Egyre közelebb hajol, én pedig kezdek elpirulni. Ez... ő... ugye nem? Ajkai lágyan érintik meg az enyémeket, én pedig hirtelen nem is tudom, mit csináljak. Még sosem bántak velem ilyen gyengéden, kedvesen, figyelmesen. Tudom, mit kéne tennem, de az agyam hirtelen leblokkol. Ha másról lennen szó, már rég megkarmoltam volna, de Gregoriban van valami, ami miatt nem tudom bántani. Végül eltávolodik tőlem, én pedig pipacsvörös arccal mászok távolabb és fordulok el. Basszus! Életem első csókja! Vagyis, életem első igazi csókja! Jó pár percbe telik, mire vissza tudok fordulni, és látom, hogy ő is ugyanolyan vörös képpel ül, mint én.
-Mi... miért... – suttogom halkan. Nem tudom mire vélni a dolgot.
-Túl szép vagy – válaszol, én pedig ha lehet, még vörösebbé válok és a fejemet az egyik odakészített párnába fúrom. – Sajnálom.
-Se... semmi baj... azt hiszem... – suttogom tétován. – Csak... most szeretnék aludni – vágom ki magam. – Jó éjt!
-Jó éjt! – simít végig a hátamon, mire dorombolok egyet. Azt hiszem, ez ösztönös.
~*~
Nem is tudom mennyit alhattam, de reggel fejfájással, hátfájással és hányingerrel ébredek. Óvatosan megfordulok, de Gregorit sehol sem látom. Cica sincs az ágyon. Egyedül vagyok. Eszembe jut a tegnap este, amikor Gregori megcsókolt. Nem is volt igazi csók igazából, de akkor is felkavart. Még soha senki nem csókolt meg ezelőtt. Hányingeremmel küszködve tápászkodok fel, és indulok a fürdő felé. Nem megy túl könnyen, tekintve, hogy a hátam le akar szakadni és úgy érzem, mintha harkályok gyűléseznének a fejemben. Nem tudom, mitől lehet ez. Talán agyrázkódást is kaptam tegnap. Végül sikerül felállnom és elbotorkálnom a fürdőig. Ám ott cserben hagynak a lábaim és a gyomrom is, így belsőm egész tartalmát a küszöbre öntöm. Rémülten nézek a koszra, de nincs erőm felállni. A régi gazdáimnál felnyalatták velem, ha hánytam, így nem csoda, ha meg vagyok ijedve, vajon Gregori mit fog velem tenni. Aztán lépések zaját hallom, mire próbálom magam összehúzni, de mindenem fáj, a fejem kóvályog, a gyomrom meg szambát jár, így csak arra leszek figyelmes, hogy két kar átölel, és nemsokára már egy puha takaró alatt fekszem. Valaki ott ül mellettem és a fejemre tesz valamit. Hideg és nedves, de már tudok fókuszálni.
-Hogy vagy? – kérdi a hang, amit Gregoriként azonosítok.
- Nem volt szándékos - mondja halkan. - Csak megakadt a karmocskámban.
Bocsánat - kezd el halkan magyarázkodni. Kis aranyos cicuska.
Hátára fekszik, és a hasát kezdem el simogatni, amit szerencsére hagy. Kis tollpihével kezd
el játszani, amit mosolyogva figyelek. Most olyan nyugodtnak tűnik, és most legalább nem
fél tőlem. Lassacskán abbahagyja játékát, és nagy meglepettségemre hozzám bújik.
Pár perc múlva már halk szuszogását hallom, kikapcsolom a tévét, és magamhoz ölelve
alszok el én is.
Reggel elég korán kelek Kuro, még mellettem mélyen alszik. Nem keltem fel biztosan az elmúlt időben nem sokat aludthatott. Nagy nehezen kimászok mellőle, és felöltözök.
Sajnos be kell mennem a bárba.
Az étkezőben már John, hozza a kávémat.
- Jó reggelt, gazdám - köszönt az idős férfi, amit csak egy biccentéssel viszonzok.
- Ha, bármit akar a cicám te teljesíted neki. Rendben? - nézek rá komolyan, miközben
kortyolok az italomból. John, csak engedelmesen meghajol.
A fenébe semmi kedven nincsen bemenni. Lenne más ötletem is, amivel el tudnám tölteni
az időt, és abban szerepel Kuro is.
Belépek a bárba, ahol elég sokan vannak, kicsit meglepő, hogy ilyen korán, és ilyen sokan
vannak. A pultos srác meghajolva köszönt, és már gurítja is az italomat. Egy laza mozdulattal
egyszerre kiiszom a pohár tartalmát. Kicsit felszisszenek, ahogy a vodka végig marja a nyelőcsövemet.
Körbe nézek, és már egy két halandó biccent is felém, amit én is viszonzok.
- Kölyök, mióta vannak itt? - nézek a szőke hajú pincér srácra.
- Nyitás óta, ezt a helyet választották a tárgyalásokra - válaszol a srác.
Remélem engem nem fognak zargatni, nagyon nincs kedvem jó pofizni. Két testőrömnek intek,
hogy jöjjenek utánam. Az irodám előtt rájuk parancsolok, hogy senkit ne engedjenek be
nagyon nincs kedvem senkihez.
Bent az irodámban elintézem a papírokat. A dolgozóknak kifizetem a bérüket, és leadom a pia rendelést. Basszus szinte minden nap kell valamit rendelnem. Hihetetlen.
Telefonon üzennek, hogy holnap érkezik egy szállítmány. Remek csak még több pénz, és mostanában Luciferről, sem hallok híreket. Remélem végleg leszállt rólam.
Nem vagyok olyan sokat bent, csak pár órát töltök el. A rendeléseket leadtam, a papírokat elrendeztem,
a fizetéseket odaadtam a dolgozóknak. Szóval most már léphetek is le.
Két testörömet most kivételes hazáig jönnek velem külön kocsival. Ne a semmiért kapják már a fizetésüket. Valamiért nagyon rossz sejtésem van. Valami biztos fog ma még történni.
Leparkolok a ház előtt, és ekkor már sejtésem beigazolódik. Valaki van a házamban. Az egyik, hogy érzem auráját, a másik pedig cica a vállamon nyávog, és remeg kis teste. Ráadásul ez egy bukott ereje. A francba. Erőm feszülten próbálom elnyomni.
Nem szabad, hogy észrevegyen. Próbálok teljesen nyugodt maradni, és úgy bemenni a házba. Az erejét követve a nappaliba megyek, ahol rögtön észreveszem a vendégemet.
Na látszik, hogy a falra festettem az ördögöt, de mikor észreveszem, hogy Kurot, a nyakánál fogva emeli fel, enyhén szólva ideges leszek.
- Lucifer, enged el! - kiabálok rá, mire rögtön mellette termek szárnyaim kiengedve, és fekete kardomat már nyakához tartom.
Szeme alatt egy kis vágás van, na látom cicuskám nem szart be a nagy Lucifertől.
Lucifer, hozza a formáját, mert ördögien felnevet. Tudom már mi hiányzott: ez a nyomorék.
- Istenhozott, barátom - kezd el nevetni köszönési módján. Ez nagyon hülye lett.
- Enged el! Nem szólok többször! - szólok rá erélyes hangon, és a levegő után kapkodó cicusra nézek. Lucifer, eleget tesz kérésemnek, és a szembe lévő falnak vágja.
Kuro, felszisszen a fájdalom miatt, és vér kezd el folyni szájából. Szárnyaim feszülten rezzennek össze. Cica, pedig vállamról leszállva a fiúhoz megy.
- Mit keresel itt? - kérdezem meg ridegen, miközben még jobban a nyakához nyomom kardomat, és egy kis sebet ejtek rajta. Piros vére végig folyik nyakán.
- Hallottam van egy kis cicád, és jöttem megnézni. Szép kis jószág - mondja, miközben megnyalja szája szélét. Te rohadt dög, itt kibelezlek.
- Tegyél le róla, ő az enyém - sziszegem vészjóslóan, miközben a köhögő Kurora nézek.
Lucifer, felnevet és egy gyors mozdulattal mögöttem terem. Kezében már ott van korom fekete kardja, amit hátamnál érzek meg.
- Nem érdekel a bolhazsák. Engem az érdekel, hogy mikor kapom vissza a legjobb bukott angyalomat - suttogja recés hangján fülembe, amire a tollaim felállnak.
- Vagy is téged, Gregori - hátulról nyakamra fonódik keze, amit meg is szorít.
- Háború lesz, és szükségem lesz az erődre, addig élvezd a szabadságodat - enged el, és
hátrébb lép.
- Nem leszek az ölebed - mondom neki, miközben nyakamhoz kapok. Ismét felnevet hülye hangján. Hátat fordít egyszerűen, és csak kisétál. Bazd meg Lucifer. Testőreim most hozzák be az elájult Johnt. Sok szerencsétlennel vagyok körbe véve.
Odasétálok Kurohoz, aki az elájulás szélén van. Ez a macska is megtudja csinálni magának a bajt.
Pont maga az ördögöt kellett megkarmolnia. Ölbe kapom, és a szobám felé veszem az irányt.
A testőröknek még odaszólok, hogy hívják ki az orvost.
Kicsi házi cicusom szép szeméből már folyik is a könny.
- Sajnálom - szipogja, miközben erősen belém mar kis mancsaival. Remeg egész teste.
- Csak védted magad Kuro, de legközelebb inkább fuss - szidom le, igaz hangom nem
rideg, sőt inkább lágy.
Ő csak szipogva bólint, miközben belépek szobámba, és lábammal belököm az ajtót.
Az ágyamra teszem, amire kicsit fújtat.
- Itt maradsz - mondom kicsit idegesen, miközben a szobájába megyek. Tudom, hogy nem szereti az ágyat, de ezek után az én szobám a legbiztonságosabb.
Szobájából egy két nagy puha párnát áthozok, és az ágyra teszek, amit magához is vesz.
Néha felszisszen biztos a háta mikor Lucifer, a falnak dobta.
- Mától velem alszol, a te érdekedben, cicus - mondom neki, miközben arcára simítom kezemet, nem fújtat csak eltolja kezemet, és remegve arrébb csúszik az ágyon.
Nem csodálkozok, hogy most fél mindentől.
- Kuro, akit láttál tudod jól ki - mondom neki halkan, amire bólint. – Ha őt meglátod, és én nem vagyok veled akkor fuss - folytatom, és kicsit felemelem hangomat.
Ezt muszáj megérteni, és úgy kell majd tennie. Futnia kell. Lucifer, nem a kegyelemről
híres, és most is csak, azért hagyta életben a macskuszt, mert azzal csak engem dühítet volna
fel, és kevesebb esélye lenne, hogy csatlakozok hozzá.
Épp kopognak, és egyik testőröm lép be, hogy megjött az orvos. Mikor Kurot, megvizsgálja,
én kit várakozok.
Johnnak, szerencsére nem esett komoly baja, csak a fejét ért ütés miatt elvesztette az eszméletét.
Kuronál, már egy kicsit másabb a helyzet nem nagyon szabad mozognia a hátára mért ütés miatt. Pihenni kell legalább egy hétig. Na, azt most itt lesz az ideje, hogy én is itthonról végezzem a melót.
Úgy is régóta akarok pihenni, most pihi helyett macskára vigyázhatok, és gondoskodhatok róla.
A doki felírt fájdalomcsillapítót, ha fájdalmai lennének.
Johnt, elküldtem pihenni, de hozzátettem, hogy holnap reggel már munkára készen várom.
A szakáccsal csináltattam valami könnyű kaját, amit bevittem Kuronak.
- Nem kellett volna - szólal meg macskuszom, miközben próbál felülni, de felnyög a fájdalom miatt.
- Mondtam már, hogy maradj nyugton! - szólok rá, kicsit mérgesen, miközben az ágyra
teszem a kaját.
- Köszönöm - suttogja, miközben az ennivalóért nyúl. Én csak sóhajtva veszem az irányt a fürdőbe, hogy vizet engedjek a cicusnak.
Miközben a víz folyik a kádba átsétáltam cicuska szobájába, és valami váltó ruhát keressek neki.
Soha nem gondoltam volna, hogy egy nekot fogok ápolgatni.
Nem az én stílusom. Ezt is megéltem legalább. A ruháját a fürdőbe vittem. Mikor visszamentem hozzá
pont befejezte az evést. Fülezve kis fülecskéit, úgy nézett végig, hogy mit csinálok.
Egy hirtelen mozdulattal levettem róla a takarót, és ölbe kaptam, amire, fújtatni kezdett, de tudom,
hogy nem a háta miatt óvatos voltam. Csak nem tetszik neki, hogy hirtelen hozzá nyúlok.
- Nem bántalak - mondom neki, miközben a fürdőbe viszem, a kád szélére teszem.
- Menni fog egyedül a fürdés? - kérdezem meg érdeklődve, mire csak biccent.
Épp lépnék ki az ajtón, mikor utánam szól.
- Sajnálom, hogy ennyi baj van velem - mondja édes hangján, amire halkan felsóhajtok, és
becsukom magam mögött az ajtót.
Még sajnálja is. Fura egy macska, az egyszer biztos. Amíg a kis nekom fürdik, addig felhívom
a bárt, hogy nem megyek be egy ideig, és itthonról intézek mindent.
Valami kaját én is bekapok, és viszek a szobámba is nem nagyon akarok ki be rohangászni.
Mikor visszamegyek Kuro, már készen van, és cicával játszik.
A kis szekrényre lepakolom az édességet, ami Kuro figyelmét sem kerüli el, és már dorombol
is a kis édesszájú. Ezek szerint szereti az édességet. Helyes, mert én is főleg az édes kis macskákat.
Kis fekete fülecskéi még vizesek, aranyos egy dög. Szívem szerint letámadnám, de nem nagyon szabad. Egy gyors zuhany segíteni fog rajtam.
Egy száll nadrágban lépek ki a fürdőből, és Kuro meg a cica néznek valami mesét a tévében.
Mindkét szőrpamacs dorombol. Kis édesek. Az édességet majszolja Kuro, amire halványan elmosolyodok. Lazán mellé fekszek, az ágyon. Cica, ölében dorombol.
Elkezdem én is a mesét nézni az 1200 évem alatt egy kezemen megtudnám számolni hányszor
néztem mesét. Ujjammal végig simítok Kuro, hátán, amire egy jól eső borzongás megy
végig testén. Már dorombol is a kis édes. Rám pillant, és halványan elmosolyodik.
Felemelkedek, és arcához közeledek, miközben ajkairól le se veszem tekintetem. Pici fülecskei
megremegnek.
Most vagy egy jó adag karmolást fogok kapni, vagy hagyja magát, hogy ajkait megízleljem.
Csak annyit engedne, legalább már annyit eltudnék érni, hogy nem karmol és fujtat.
Szép arcán kis halvány pír jelenik meg…,és remélem nem a karmolás fog következni…
Mikor felébredek már reggel van. Hunyorgok egy kicsit, majd kinyitom a szemem és körbenézek. A padlón fekszem a puha szőnyegen, és valami szőrös meleg takaró borul rám. Meglepve nézem, mert nem emlékszem, hogy betakartak volna. Talán gazdám tette? Ő nem lehetett, a gazdák általában nem bánnak jól a nekokkal. Kimászok a takaró alól, nyúztózok egyet és megrázom a testem. Aztán cicamód megmosom a pofikámat. Jól jönne egy rendes fürdő is, de nem szólok. Majd ha a gazdi szól. Megvakarom a fülem tövét, majd felállok és elindulok kifelé. A konyhába érve egy idősebb férfi szorgoskodik. A szagából ítélve ez a tegnapi férfi. Meghallja a lépteimet és megfordul.
- Jó reggelt! Te vagy Kuro, igaz? - kérdi, mire bólintok. - Gregori gazda nemsokára megjön. Addig egyél. Készítettem reggelit. Szereted a halat, igaz? A nevem John.
Csak bólintok és bizalmatlan pillantásokkal figyelem, ahogy megterít és az asztalra teszi a tányéromat. John aztán magamra hagy, én pedig leülök, és nekilátok a reggelimnek. Igazán finom és már régen ettem normális ételt. Étkezésemet megzavarja, amikor gazdám belép a helyiségbe. Azonnal abbahagyom az étkezést és ránézek.
- Jó reggelt! - köszöntöm illedelmesen. – Sajnálom, hogy nem vártam meg a reggelivel - teszem hozzá bűnbánóan és testem megmerevedik. Más gazdánál, ha engedély nélkül ettem, megvertek, vagy kihányatták velem és felnyalatták. Most félve várom, ő mivel rukkol elő.
- Jó reggelt neked is - válaszol, mire meglepődöm. Soha egyetlen gazdám nem köszönt nekem. – Nem baj,akkor eszel, amikor akarsz, de vacsorázni együtt fogunk - szólal meg ellentmondást nem tűrően, én pedig biccentek, hogy megértettem, majd folytatom az evést. Sosem mernék vele ellenkezni, ő nem emberi lény, ő felettük áll.
Gazdám is leül, hozzák neki a kávét, újságot. Újságot olvas, kávézik, amikor az angyali cica rászáll az asztalra és megrohamozza a kávét. Kiváncsian várom, mit fog tenni a gazdám.
- Hagyd a kávém! - szól rá, de a hangjában semmi durvaság nincs, a cica pedig barátságosan nyávog. Engem meglep, csak pislogok, mert nem ezt szoktam meg a kétlábúaktól.
Az egyik alkalmazott leemeli a cicát, én pedig a tejecskémet iszom, de gyakran bámulom Gregorit. Olyan más mint azok, akik eddig tartottak. Ő nem ver, nem bánt, nem ér durván hozzám, nem parancsolgat, vagy kiabál, nem rúg oldalba, mint mások.
- Van valamire szükséged? - kérdi hirtelen tőlem, mire nagy szemekkel bámulok rá. Nem értem a kérdését. Mégis mire lenne szükségem?
- Nincs szükségem semmire - válaszolom halkan, hiszen még a gondolatába is beleremeg, hogy kérni merészeljek.
- Szólj nyugodtan, ha valami kell - válaszolom, miközben felállok. Rögtön követi példámat. Kis ajkai fölött ott van a tej, kis bajuszt formál neki. Lassú léptekkel sétálok elé, látom szemeiben a bizalmatlanságot. Megállok előtte, és egy kicsit lehajolok hozzá, hallom, hogy kis szíve gyorsabban ver a kelleténél. Kis félős cica. Ujjammal letörlöm a kis tejet, és egy perverz mosoly kíséretében lenyalom ujjaimról.
Kicsit megremeg érintésemtől, de most nem fújtat. Szerencse.
- Egy kis tej ott maradt - mondja vággyal teli hangon, mire elvörösödöm. A hangja olyan fura, még sosem tapasztaltam ilyet. Aztán feláll és int, hogy kövessem. - John! - kiabál, mire a férfi megjelenik. - Mérd le a fiút, és rendelj neki ruhákat! - utasítja, mire John többször végigmér, én pedig nem tudok rájönni, mire jó ez.
- Méretek megvannak uram, akkor rendelek is neki ruhákat - ez igen meglep. Se mérőszalag, se semmi?
- Ha nem lennék itt, és valamire szükséged van szólj neki - világosít fel, mire bólintok. Értem én. Hirtelen megszólal a mobilja, és valakivel beszél, majd mikor leteszi, rám néz. Szemében várakozás. - Eljössz velem a bárba? - pillant rám, és én elgondolkodom. Jó lenne kimozdulni, de a bár rossz emlékeket juttat az eszembe. Viszont nekoként kötelességem eleget tenni a gazda kérésének.
- Megyek - válaszolok, mire Gregori elégedetten elmosolyodik. Jól döntöttem.
Mögötte megyek, de mikor ajtót nyit nekem, már nem lepődök meg annyira. A kocsiban a helyemre ülök, azaz az anyósülésre, amit Gregori elégedetten vesz tudomásul. Mielőtt elindulnánk, cica is beröppen az ölembe. Olyan aranyos és puha. Nagyon szeretem. Jó vele játszani és hagyja hogy dögönyözzem. Nemsokára megérkezünk a bárba. Még nincsenek sokan, de a vendégek alaposan megnéznek maguknak. Leülünk a pulthoz, Gregori egy vodkát kap, én egy üdítőt. Iszogatni kezdem.
- Miért kellett bejönnöm? - kérdi gazdám, majd hozzám fordul. - Kuro, maradj itt - szól hozzám, én pedig bólintok és tovább iszok.
Gazdám feláll, én pedig figyelem, hová megy. Egy másik asztalnál várják és az illető a szagából ítélve szintén bukott angyal lehet. Nem törődöm vele, de cica mérgesen nyávog. Nem kedveli azt az illetőt. A vendégek figyelnek, sokan vágyakozva, de elég rondán rájuk néznem, és kivillantanom hegyes fogaimat, máris békén hagynak. Velem nem jó kekeckedni. Nem egy embernek okoztam már súlyos sérüléseket.
~*~
Hazafelé tartunk. Gregori szótlan, mint aki rossz hírt kapott, de nem akarom faggatni. Vagy inkább nem merem, mert elvégre nem az én dolgom az egész. Végül felém fordul.
- Hány éves vagy? - kérdi, miközben bevesz egy kanyart.
- 16 - válaszolom, és látom a meglepettségét. Hát igen, kissé idős vagyok már házikedvencnek. A gazdák jobban szeretik a fiatalabb nekokat.
Nem kérdez többet, én pedig nem beszélek. Amikor hazaérünk, ő egyből bezárkózik a dolgozószobájába. Nem zavarom, inkább segítek Johnnak, hogy mit vegyen nekem. Mert nem tágít, így végül muszáj megmondanom, miket szeretek. A nap további részét a ház felfedezésével töltöm. Mindent megvizsgálok, megszimatolok, felmászok még a padlásra is, ahol csomó mókás dolgot találok. Cica mindenhová követ, egész jól megkedveltük egymást. Estefelé John csinál neke fürdőt és végre normálisan is megfürödhetek. Sok időt töltök a fürdéssel, de igyekszem sietni és mire Gregori végez a munkájával, már a nappaliban üldögélek és cicával játszom.
- Gyere vacsorázni! - hallom meg a hangját, mire a füleimet hegyezem és eleget teszek kérésének.
A vacsora csendben telik, csak én dorombolok boldogan a tejes finomság miatt, amit kaptam. Nagyon finom és Gregori gazda is elégedett. Azt hiszem, neki sikerült lekenyereznie. Jó itt, talán maradok, ha nem bánnak majd velem rosszul. Vacsora után gazdám a szobámba vezet, ami mint megtudom, az ő hálószobájából nyílik, de van külön kijárata is. Mikor belépek, halványan elmosolyodom, mert nagyon tetszik a szoba. Rengeteg puha szőnyeg, párna, játékok és ruhák vannak benne. Minden, ami egy magamfajta nekonak kellhet.
- Aludj jól cicus - szólal meg Gregori és megsimogatja a fejem, amit dorombolással jutalmazok. Szeretem, ha simogatnak. Sokkal jobb érzés, mintha állandóan vernek és rúgdosnak, mint egy labdát.
Gregori végül elmegy, és én is jobban körülnézek új szobámban. Eddig sosem volt saját szobám, mindig gazdáim szobájában aludtam az ágyban, vagy jobb esetben a földön. De itt minden az enyém. Boldogan dorombolva járok körül mindent, majd végül egy hatalmas, pihe-puha párnát választok magamnak. Kissé megdagasztom a karmocskáimmal, majd lefekszem aludni. Olyan békés minden. Hamar el is alszom.
Az éjszaka közepén felébredek. Esik és az ég hatalmasat dörren. Összerezzenek a félelemtől. Utálom a vihart, az esőt, mindent. Az eső egyre jobban esik és egyre nagyobbakat dörren. Moccanni sem merek, annyira meg vagyok rémülve, holott tudom, a mennydörgés nem bánthat. Villámok cikáznak az égen és hirtelen akkorát dörren, hogy kis híján beleszakad a ház. Azonnal felugrom és egy párnát magamhoz szorítva iszkolok az ajtóhoz. Remegek, ahogy kinyitom, a párnát pedig szorosan szorítom magamhoz. Az ágyról Gregori gazda néz rám. Kis híján sírok, régen voltam ennyire megijedve.
- Sajnálom, ha zavarok - mondom félénken, hiszen nem tudom, megzavartam-e. Biztosan dühös. Érdeklődve néz rám, de nem tudok megszólalni. Dörren egyet, mire ijedten ugrom beljebb. A füleim is remegnek a félelemtől, de nem merem megkérdezni, odabújhatok-e.
- Gyere már ide! - mondja türelmetlenül, nekem meg nem kell kétszer mondani, már rohanok is és elfészkelem magam a takaró alatt. Eszem ágában sincs kimenni innen. Remegve fekszem.
Leszedi rólam a takarót és magához ölel, mire mérgesen fújni kezdek. Hé! Erről nem volt szó! Nem vagyok ölelgetni való plüsscica. Ám amikor végigsimít a hátamon, egyből megnyugszom, sőt, a következő simogatásnál már dorombolok is. Na jó, most az egyszer. Kényelmesen elfészkelem magam és a tévét kezdem nézni, miközben lágyan dorombolok. Az emberek szeretik ha dorombol nekik a cica. Azt hiszem ez a bukottakra is igaz, mert Gregori nem hagyja abba a simogatásom. Azonban én jobb játékot is találok és hatalmas szárnyába temetem a kezem. Persze egyik karmocskám megakad hatalmas tollai között, ő pedig megrándul, ahogy tolla végül az én kezemben köt ki. Előbb rá, majd a tollra nézek. Nem volt szándékos.
- Többet ki ne szedj - mondja lágy hangon, mire bólintok.
- Nem volt szándékos - mondom halkan. - Csak megakadt a karmocskámban. Bocsánat! - nyávogom halkan, de valójában annyira nem sajnálom.
Hanyatt fekszem és hagyom hogy a pocakomat simogassa, mialatt én feldobom a tollat és mikor leesik, fújok rajta egyet hogy felrepüljön. Aztán megint és megint fújok. Ez jó játék, egy neko, még egy félvér is, könnyen el tudja magát szórakoztatni. Gregori mosolyogva nézi egyszerű játékomat. Végül elunom a játékot és mancsocskámba kapom a tollat és odabújok Gregorihoz. Soha egy gazdámhoz nem bújtam oda önként, de ő teljesen más. Ő nem bánt, ő nem gonosz. Lassan ismét elalszom.
~*~
Reggel nyugodtan ébredek, kialudtan és valahogy boldogan. Gregori már nincs mellettem, sem cica, így teljesen egyedül vagyok. A mancsomban még mindig ott a fekete toll. Gyönyörű, puha és selymes. Ásítok egyet, nyújtózkodom és felülök. Annak ellenére, hogy utálok ágyban aludni, most mégis nagyon jól érzem magam. Leszállok az ágyról és átmegyek a szobámba, ahol fogom magam és átöltözöm. Egy fekete nadrágot és sötétkék pólót kapok magamra, lábamra természetesen semmit. Jobb szeretek mezitláb flangálni. Megfésülködök, már amennyire tudok, majd kimegyek reggelizni. De sehol nem látok senkit, csak John köszönt.
- Jó reggelt! Gregori gazda már elment, de mondta, ha bármire szükséged van, csak szólj nyugodtan - mosolyog rám.
- Jó reggelt! - viszonzom. - Éhes vagyok - jelentem ki.
- Ennek örülök. Már kész a reggelid, kis álomszuszék.
Bevezet az étkezőbe. A falióra szerint már tíz óra is elmúlt. Miért nem keltett fel? Talán ennyire megkedvelt volna? Kizárt. Tálal nekem. Finom husika és kolbászkák. Élvezettel lakmározok, majd unalmamban kimegyek a kertbe. Kiváncsi vagyok, vajon hogy nézhet ki.
A kert hatalmas, ezt azonnal megállapítom. Szépen rendbetartott pázsit, virágágyások, fák, bokrok. Rengeteg rejtekhelyet lehet itt találni, így úgy döntök, felfedezem a kertet. John egy ideig szemmel tart, de nem kell félnie, nincs szándékomban megszökni. Ennél jobb helyet úgysem találhatnék. A fák tele vannak madarakkal, és fogadok, a fűben, vagy a bokrokban kisrágcsálókat is találhatok. Mozgó csemegék. Mókuskát pillantok meg a fűben, de sajnos ő hamar lát meg engem és már iramodik is fel a legközelebbi fára. Nem baj, megfigyelem az odut és ha alkalmas lesz az időpont, ellátogatok oda. Ez a kert tökéletes lesz nekem. Ez az én birodalmam, itt én vagyok az alfahím. A fűben tücskök hegedülnek, kabócák zenélnek és édes virágillat árad mindenhonnan. Elfekszem a fűben és az eget nézem. A magasban tollas kis finomságok húznak el, de túl magasan vannak. Végül megunom és végigböngészem a kertet. Rengeteg rejtekhelyet fedezek fel, főleg a bokrok alatt és találok egy apró barlangszerűséget is, ahová el tudok húzódni, ha nagyon távol akarok lenni mindenkitől. Még egy kis tavacskát is felfedezek, amiben halacskák úszkálnak. Elégedetten telepedek le a partjára. Ideje egy kis tízórainak.
Türelmesen várok, míg a halak elég közel úsznak hozzám, majd meglendítem mancsocskámat és kikapok egy kövérebb példányt. Pillanatokkal később már karmocskáim között ficánkol a finomság.
- Megvagy, koma! - mosolyodok el elégedetten és nekilátok elfogyasztani. - Finom! - nyávogok elégedetten.
Bár valami azt súgja, hogy nem lett volna szabad megennem, ezúttal nem törődöm vele. Ez nem díszhal volt, hanem rendes hal. Mondjuk, a díszhalakat is meg szoktam enni. Úgy döntök, visszamegyek a házba.
Alig érek vissza, mikor valami fura érzés kerít hatalmába. Nem tudom mi az, de a fülem hegyétől a farkincám végéig beleremegek. Ahogy beérek a házba látom, hogy vendégünk van. Kiváncsian megyek be a nappaliba, de megtorpanok és hátracsapom a füleimet, farkamat felborzolom és vicsorogni kezdek. A nappaliban ugyanis egy férfi ül. Számomra idegen, embernek néz ki, de tudom, hogy nem az. Még John is félve szemléli, ahogy teát tölt neki. Beljebb óvakodok, de idegességem nem csillapodik. Az idegen felém fordul és a szemembe néz, a tekintete mintha a lelkembe látna. Szemei feketék és kíméletet nem ismerőek, arca csinos vonású, mint egy angyalé, hosszú haja ragyogó fekete. Úgy néz ki, mint maga az Ördög.
- Szóval, Gregori mégis szerzett magának egy háziállatot - szólal meg mély bariton hangján, amitől a szőr is feláll a hátamon, farkincámmal idegesen suhintok ide-oda.
- Ki vagy te? - kérdem ellenségesen. Nem tetszik a fickó, és az végképp nem tetszik, hogy ilyen lealacsonyítóan beszél.
- Majd megtudod. Remélem, Gregori hamar hazajön - közli tömören, én pedig egyre idegesebb vagyok.
