Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Kicsim odajön hozzánk és megáll mögöttünk, ami nem éppen a legszerencsésebb dolog, de ha a pici megvédi, akkor nincs, ellenne kifogásom, hogy itt legyen és páholyból nézze végig a történteket.

- Az a kölyök megmentett téged Lara, szerencséd volt, de legközelebb nem lesz ekkora szerencséd.

- Valóban? – kérdezi – Szerintem te csak egy gyenge kis senki, vagy aki a mágia mögé menekülsz mindazért, mert nincs elég erõd. Annak idején aljas cselekkel elaltattál és eltüntettél a föld színérõl így Japánt elérte a pusztulás és a romlás szikrája. – mondja kicsim határozottan és egy kis részletet is megtudok.

- Ha elég erõs lettél volna, akkor megállíthattad volna fuvolám hangját. Annak idején mikor a négy gésát magad mellé vetted és engem eldobtál megvetve éreztem magam. Te nem tudod, hogy mit éreztem hercegnõ. Ezért elaltattalak, míg a gésáid átadták erejüket a népeknek és megtanulták, használni azt.

- Te szánalmas kis dög!

- Ne beszélj így vele! – kiabálok rá és próbálom megfagyasztani, de visszaveri a támadást és saját magamat sebzem meg a jegekkel, amire jó pár karcolás és kicsi súlyosabb sérülésem is keletkezik a harcból. Nem sokkal késõbb már nem bírok állni a lábamon a csapások miatt és a földre rogyva vallok kudarcot.

- Most megfogod, látni úrnõ, hogyan is pusztítom el azt, akit szeretsz elõször a párod, majd a gyerekedet aztán te magad halsz meg, mi közben én elhozom a pusztulást a birodalomra.

- Nem ez a mi harcunk, nem Sotkáé és a tied! Állj ki velem! – parancsol rá kedvesem, mire a boszorkány, csak elneveti magát.

- Nee Laralin. – kérem kedvesemet és próbálok felállni, de képtelen vagyok rá.

- Nem Sotka. – odajön hozzám és megcsókol. – Most én védelek meg téged, a népem és a birodalmam azt védem meg amit elvettek tõlem és amiért élek, erre a célra születtem, hogy megvédjem Japánt és visszatérjek. Ha kell meg is halok érte… - mondja határozottan, amit nem akarok, hogy az legyen.

Nem akarom, hogy meghalljon vagy akár meg is sérüljön. Most egyedül a gyermekünk képességében bízhatok, hogy meg fogja védeni anyukáját minden bajtól és vésztõl.

Ahogy elkezdenek harcolni. Folyamatosan végig követem és nem tud Larahoz érni a pici miatt. Hálás vagyok érte nagyon és sikerül nagyjából egy kis erõt is gyûjtenem. Fel tudok tápászkodni és állva konstatálom az eredményeket, de még mindig a hercegnõ van erõfölényben sajnos és nem szerelmem.

Nem sokkal késõbb, ahogy alakulnak a dolgok még én is visszakapom az erõmet. Megpróbálok kicsit eltûnni, hogy ne lássanak, majd a hercegnõ háta mögött megjelenek és lefagyasztom.

- Mi a franc folyik itt? – kérdezi dühösen.

- Kicsim most altasd el. – mondom kicsimnek sürgetve, mire elkezd egy altatót játszani, ami nekem megnyugvást hoz inkább, de a hercegnõnek altató. Mikor már nem lehet semmit sem látni vagy hallani felõle, elõre megyek és teljesen befagyasztom a hercegnõt. Végre vége a harcnak most már teljes béka lehet és nem is kell más.

Odamegyek kicsimhez és megölelem.

- Sikerült szerelmem. – mondom boldogan és magamhoz ölelem.

- Igen sikerült. Együtt közösen. – mondja boldogan, majd megcsókoljuk egymást és úgy állunk. Annyira hiányzott édes csókja el is felejtettem lassan, hogy mennyire mámorító. Elkezdem mélyíteni, amire már nem csak a csók lesz hevesebb hanem én magam is, mire csak kicsit eltávolít magától, de nem nagyon.

- Ezt inkább kérlek, máshol folytassuk. – mondja mosolyogva, amire csak bólintok.

Felszállunk a lovamra és már vágtatunk is haza, ahol megint üres ház fogad minket, de mi csak örülünk neki, mert így legalább egy kis békés órákat tölthetünk el egymás karjaiba és nem kell aggódnunk semmiért.

- Szeretlek Lara. – mondom szerelmemnek, mire szorosan hozzám bújik, és az arcomat simogatja.

- Én is szeretlek. – suttogja, majd egy gyengéd, de még is forró éjszakát eltöltve egymással egymás karjaiban alszunk el és mostantól csak a gyermekünk születésére fogunk várni, hogy minden rendben legyen és békesség honoljon az egész világra.

- Meddig maradsz? – kérdezi, de érzem, hogy nem szívesen akarja megtudni a választ.

- Nem tudom, de mennem kell, mert Atsuko egyre erõsödik. – mondom komolyan.

- Értem. – lehajtja a fejét. – Nem tudok segíteni? Nem mehetek veled?

- Figyelj Laralin az a legnagyobb segíts, ha egyedül küzdök meg a gonosszal, maradj itt és játssz úgy, ahogy eddig. Mondom és érzem hogy elszomorodik, de ha ott lenne velem, csak tovább aggódnék miatta és nem tudnék oda koncentrálni.

- Rendben. – mondja, de felemelem az arcát, hogy nézzen rám.

- Nézz rám, kérlek. – kérem tõle, majd megcsókolom

Megölel kicsim, mire magamhoz ölelem, mire viszonzom. Bemegyünk a konyhába és leülünk kicsit. Estefelé szerelmem feláll, és az ajtófélfához megy. Odamegyek hozzá ls magamhoz ölelem, közben a hasát kezdem el simogatni

- Miért vagy szomorú hercegnõm? – kérdezem aggódva.

- Semmi, de lassan neked menned kéne, mert lemegy a Nap. – válaszol halkan, de nem és nem.

- Az nem jelent semmit a csata holnap folytatódik, megküzdök holnap Astukoval. – mondom komolyan.

- Mi? – rám néz.

- Veled akarok lenni. – mondom neki komolyan, majd felemelem és beviszem a hálóba, ahol egy csodálatos forró éjszakát töltünk együtt. Mikor fáradtan mellé fekszek, magamhoz ölelem szorosan. – Szeretlek – suttogom a fülébe és tovább ölelem, majd betakarom magunkat.

- Én is szeretlek. – mondja, majd hallom, ahogy elalszik és egyenletesen szuszog. Kezem a hasán van, és kicsit simogatom, de lassan én is elalszok.

Alig alszok este, mert azon gondolkozok álmomban, hogy gyõzzem le a gonoszt. Így reggel már elég korán kipattanok, és már készen állok, hogy menjek. Nem sokkal késõbb kicsim felkel. Maga köré tekeri a takarót, majd odajön hozzám.

- Indulnom kell Lara. – mondom, mire csak nagyot sóhajt.

- Rendben, de térj vissza hozzánk. – megsimogatja a hasát. Odamegyek hozzá és megcsókol. Elengedem, majd elmegyek, hogy végezzek a gonosszal és végre.

Nem volt nehéz megtalálnom. Minden fele tiszta jég minden. Nagy nehezen felmegyek, majd meglátom a jéghercegnõt.

- Szia, Avatar. Már vártalak. – mondja bárvigyorral, mire rá nézek.

- Ja persze. azért vársz, hogy hozzam el neked Lara-t és vele együtt a gyermekemet is igaz? – kérdezem tõle, mire csak felnevet.

- Igaz, de meg is tetted. – mondja vigyorogva és a hátam mögé néz, mire odakapom a fejem és Lara ott van a bejáratnál.

- Lara! – kiáltom el magam és egybõl odamegyek, majd megölel.

- Minek jöttél ide? – kérdezem tõle és kicsit ideges és dühös vagyok rá.

- Mert segíteni akarok neked és veled akarok lenni. – mondja, mire ránézek.

- Így miattad is aggódni fogok ott legalább tudtam, hogy biztonságban vagy. – mondom neki komolyan és dühösen.

- Sotka nem csak te vagy itt egyedül értsd meg. – mondja nekem, de ezzel most nem segít.

- Befejeztétek a vitát? – kérdezi a jéghercegnõ, mire ránézek.

- Ne szólj bele. – mondom oda mérgesen az ellenségnek, majd kicsimre nézek. – Maradj itt és ne mozdulj. – mondom komolyan és ellentmondás nem tûrõ hangon, majd ott hagyom és megtámadom a jéghercegnõt, aki úgy harcol velem, mint aki nem is csinálna semmit és unatkozna.

Mikor oldalra nézek, hogy megnézzem, hogy van kicsim, csak annyit érzek, hogy egy hatalmas ütés a hasamba és már repülök is a falnak egyenesen.

- Sotka!! – hallom kicsim kiabálását, majd a gonosz megtámadja kicsimet.

- Laralin!!!! – kiabálom el magam és csak annyit látok, hogy szerelmem körül védõ burok keletkezik, amire csak nagy szemekkel nézek és látom õ is meg van lepõdve. Akkor ezek szerint nem õ csinálja. Nincs más ezt tuti, hogy a gyermekünk csinálja.

Felállok, majd megtámadom a jéghercegnõt és eltávolítom kicsim körül, majd odamegyek hozzá.

- Lara engedd le a burkot. – mondom neki, hogy megölelhessem.

- Nem tudom, nem én csinálom. – mondja, mire véglegesen meg bizonyosodok, hogy a pici csinálja.

- Nem gond. – mondom, szerelmemnek, majd a hasára nézek. – Kicsikém jól csinálod, ne hagyd, hogy a maminak baja essen. – mondom a hasának, mire õ is lassan kezdi felfogni, hogy mi történt, mire ott hagyom és csak a harcra tudok megint koncentrálni és nem fogok semmire, hiszen szerelmemet védi a gyerekünk.

Nem sokkal kicsim elalszik. Addig én kimegyek a konyhába és eszek valamit, mert nagyon éhes vagyok, meg leülök egy kicsit meditálni, hiszen már régen meditáltam. Mikor visszatérek a meditációból, már este van. Nagyot ásítok, majd megkeresem kicsimet. Benézek a szobába, de nincs ott. Kicsit megijedek, majd kimegyek és meglátom kint a kertben. Megnyugodok kicsit, majd odamegyek hozzá.

- Lara? – lépek mellé.

- Az nem Ayalin volt, hanem Atsuko a sötét holdfény, aki elaltatott annak idején. Ayalin én magam vagyok nem lehetett az a lány az elhunyt Tai Tahiru hercegnõ.

- De hiszen hallgatott a nevére.

- Az csak egy dolog az nem Õ volt nem Ayalin, hanem Atsuko a jég és a hideg õrzõje az ötödik elem megtestesítõje, akit nem vettem magam mellé és bosszút állt rajtam. Sotka, ha elveszítem õt a babát nincs értelme az éltemnek. – hallom a hangján, hogy szomorú, mire magamhoz ölelem.

- Ez nem lesz így. – mondom neki õszintén és tovább ölelem magamhoz. Tenni fogok róla, hogy ne legyen így.

- Sotka. Szembe kell néznem a sötét holdfénnyel. – mondja, de nem fogom hagyni.

- De én vagyok az Avatár.

- Igazad van, együttes erõvel legyõzhetjük a Sötét Holdfényt. – mondja határozottan, ami tetszik benne – Úgy szól a jóslat, amit be kell teljesítenünk, hogy el kell hozni a békét és a harmóniát a világba. Ezt én tehetem meg, de csak te vagy képes az erõddel békét teremteni a népek között. – mondja nekem és látom, már rájött, hogy nélkülem nem nyerhet, ami így van rendjén. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy kicsim papája szalad felénk.

- Laralin gyere velem. – szól, majd elkezdi húzni szerelmemet, amit nem értek. – A nagy tûzszellem üzent nekem a gonosz eljött és lázít, a népek lázadoznak, és gyilkolják egymást. A tûz népe akar lenni az úr, a víz népe pusztítja a föld népét. – mondja idegesen, amire csak nagyot nézek és gondolkozok, hogy most mi lesz.

- Az nem lehet. Ez lenne hát a Föld vége a káosz és a szenvedés? – mondom halkan.

- Egymást fogják elpusztítani. – mondja kicsim rémülten, de már a többi szavait nem hallom, mert egy tûz gömb száguld, felém az egész testemet tûzzel veszem körbe, mire kicsim kiabálását hallom, ahogy a nevemet mondja.

Magamba szívom a tüzet, mire kicsim megkönnyebbülten kiáltja a nevemet, mire oda nézek.

- nagy apus vidd el innen Lara-t – mondom komolyan, mire rám néz és bólint.

- Nem nem megyek sehova. Itt maradok és segítek neked. – mondja komolyan, mire odamegyek és egy tûz réteggel körbe fonom magunkat.

- Kicsim figyelj, ha tényleg a picinkre pályáznak, akkor most egy kicsit el kell menned innen, amíg a csatákat el nem intézem. – mondom komolyan.

- Nem Sotka. Nem emlékszel, együtt kell megvédenünk a világot. – mondja nekem, mire megölelem és megcsókolom.

- Együtt fogjuk, de te nem lehetsz itt. A fuvoláddal együtt menj el egy békés helyre és játssz rajta minél többet könyörgöm. – nézek rá és nagyon aggódok miatta. – minden rendben lesz, csak kérlek most az egyszer hallgass ránk a gyerekünk érdekében.

Nagyot sóhajt, majd bólint egyet. Szenvedélyesen megcsókolom, majd a nagypapára nézek, aki csak bólint. Eltakarom, hogy merre mennek, majd megyek és harcolok a népekkel és próbálom meg gyõzni õket, hogy minden rendben van, és hogy ne harcoljanak egymás ellen, mert csak a baj van belõle és így az összes nép ki fog halni, aminek nem lenne jó vége. Próbálok mindent bele adni.

Már lassan napokon keresztül tart a harc és egyszer csak meg hallom kicsim fuvolájának hangját, ami az egész világra békés és nyugalmat áraszt. Csak hallgatjuk a zenét. Pár perc után feleszmélek, majd elmegyek gonoszhoz, de elõtte meg kell látogatnom szerelmemet. Kitudja. Lehet, utoljára látom.

Követem a hangot, majd egy napi járás után meg találom a helyet. Bemegyek, mire kicsim meglát és egybõl a nyakamba ugrik, amennyire a hasa engedi én meg szorosan magamhoz ölelem.

- Úgy hiányoztál. – suttogja, és kicsit elkezd sírni. Gondolom a hormonok miatt.

- Te is hiányoztál nekem. – suttogom, majd megcsókolom lágyan, de még is szenvedélyesen, amit viszonoz. Ez a csók hiányzott és várta, hogy végre megint a karjaim között tartsam, amit most meg is teszek. Imádom. Nagyon imádom, Lara-t nem tudom, hogy leszek képes itt hagyni, hogy megküzdjek a gonosszal.

Másnap a nap kelt minket. Kicsim nyújtózkodik én meg felülök, és a szememet dörzsölöm, majd érzem, hogy kicsim a nyakamba csókot, majd a vállamat simogatja, ami nagyon jól esik.

- Jó reggelt Sotka drágám.

- Szia, Lara! - mosolygok rá, majd megcsókolom. – Hogy aludtál?

- Most, hogy mellettem voltál remekül. – mosolygunk egymásra. Ez a nap már nem lehet rossz.

Kicsim kimegy teát készíteni én meg rendet rakok a szobába, majd kimegyek hozzá és együtt közösen megteázunk, majd kicsim a hangszerét keresi, de nem találja.

- Sotka nem láttad a hangszeremet? – érdeklõdik.

- Nem sajnos nem. Nem hagytad a palotába? – kérdezek vissza, mert utoljára mintha ott láttam volna, hogy nála van.

Nem sokkal késõbb megjönnek a gésák a fuvolával. Kicsim egybõl leül és elkezd játszani, leülök mellé és csak hallgatom meg hagyom, hogy átjárjon a nyugalom és a békesség.

Mikor abba hagyja, megjönnek a nagyszülei, akik nagyon örülnek nekünk és elmondják a véleményüket, hogy Lara helyesen döntött. Elmosolyodok, majd megfogom kicsim kezét és kiviszem a kertbe a tóhoz.

- Nem tudom a tükörképem olyan más. – mondja kicsim szomorúan.

- Miért? – teszem a fejemet a vállára és megölelem, közben a hasát simogatom.

- Azért mert az a dolga a Hercegnõnek, hogy megvédje a népeket és boldogságot hozzon én pedig a városunk népére csak bajt hoztam, mert a trónörököst számûzték. Ráadásul nem az a lány vagyok, akit mindenki visszavárt.

- Szerintem te remek lány vagy Lara, nem kell senkinek se bizonyítanod. – mondom neki a véleményemet.

- Komolyan – megölelem és tovább sétálgatunk.

Bemegyünk a kertbe és eldõlünk a füvön, ahol kicsim elalszik. Magamhoz ölelve nézem az eget, majd egyszer csak felriad, felpattan és már nincs is mellettem. Feleszmélek, majd követem szerelmemet.

- Miért rohantál el?

- Rémálmom volt, egy ismerõs hangot hallottam, de nem tudom hol hallottam ezt már. Veszélybe vagyok Sotka, de a tûz szellem nem felelt a kérdésemre csak annyit mondott, hogy vigyázzak, mert valaki elég tért akart venni. – kezd el kicsim zokogni.

- Megkérdezem a sárkányt. – mondom neki, majd elmegyek onnan.

Leülök és elkezdek meditálni.

- Sárkány. Közeledik valami a hercegnõ felé? – kérdezem meg komolyan.

- Sotka vigyázzál, mert nem csak a hercegnõ felé, hanem a gyermeked felé leginkább. Õt akarják elpusztítani. Vigyázz asszonyodra és a gyermekedre. – mondja, majd eltûnik.

Felállok, majd megkeresem kicsimet. Megtalálom a szentélynél, majd odamegyek és megölelem szorosan.

- Ne haragudj, hogy itt hagytalak. – kérek bocsánatot, mire hozzám bújik.

- Semmi gond. Megértem, hogy beszélned kellett vele. – mondja, majd hozzám bújik és érzem, hogy reszket.

- Ne haragudj, kérlek. Ígérem, meg foglak védeni akár mi is történjen. Nem fogom hagyni akár mi legyen velünk. – mondom komolyan.

- Mit mondott a nagysárkány?

- Azt hogy nem rád pályáznak, hanem a születendõ gyermekünkre. – mondom neki, mire látom, hogy megijed és védelmezõen a hasára teszi a kezét.

- Megvédelek titeket – mondom, és a hasát simogatom.

Tovább pihenünk egyszer csak nagyon hideget érzek és érzem, hogy kicsim megremeg. A tûz segítségével felmelegítem magunkat, hogy senki ne fázzon. De mitõl lett ilyen hideg?

- Hercegnõ gyere ki. – hallunk meg egy nagyon fagyos hangot, mire kicsit összerezzen és lassan nekem is leesik, hogy az.

-Õ lenne Ayalin? – kérdezem kicsimet, mire félve bólint egyet. Felállok, majd kicsimre terítem a prémes kabátomat.

- Sotka. Megfogsz fázni. – mondja nekem, de csak puszit adok a fejére.

- Fût a szerelem és a tûz. – mondom kicsimnek, majd kimegyek.

- Mit akarsz Ayalin? – kérdezem tõle, mire csak ördögi kacajjal felnevet.

- A gyermeketeket. – mondja komolyan és vigyorogva.

- Azt lesheted. Soha nem fogod megkapni. – mondom komolyan, mire kicsim kijön és mögém áll.

- Lara. Gyere felem és add nekem a gyermeked. – mondja, és azt hiszi, hogy tudja kicsimet csábítani.

- Nem soha. – mondja komolyan és megölel, mire visszaölelem.

- Majd meglátjuk. Hallotok még rólam. – mondja, majd örgödi kacajjal távozik.

Kicsimet ölelem, és érzem, hogy nagyon reszket.

- Úgy félek Sotka. – mondja szerelmem, mire a hátát ölelem.

- NE aggódj nem lesz semmi baj. – mondom neki, majd bemegyünk és lefektetem kicsimet, hogy pihenjen, közben a hasát simogatom és vigyázok álmára, meg mindenre, amire csak tudok, hogy végre megnyugodjon.

Megcsókolom, amit viszonoz és megölel. Szóval õ is akar, engem olyan boldog vagyok.

- Mi Laralin, hogy mered? – kérdei a csávó, de mint aki nem hall semmit csak tovább csókolózunk szerelmemmel – Elég! – elrántja tõlem kicsimet, de elé lépek és farkas szemet nézek vele.

- Legyen ennyi elég Monoko herceg, nem lesz a feleséged ez a lány! – mondom neki komolyan.

- Igen te mit mondasz Lara drágám? – kérdezi a herceg, mire kicsimre nézek, aki elmosolyodik.

- Ezt… - odalép hozzám és apró puszit kapok, amit egybõl csókká mélyítek és élvezem a pillanatokat.

- Ez hallatlan! – mondja a herceg. – Te mocskos riherongy mit képzelsz? Nem volt az elég, hogy meg baszott még az én érzelmeimmel is játszol? – rántja el tõlem.

- Sose szerettelek, te akartál az apáddal érdekházasságba kergetni! – mondja kicsim, mire egy pofonnal lesz gazdagabb, ami nekem piszkálja a csõrömet.

- Te aljas kis kurva…

- Ezt ne merd megint! – mondom komolyan, majd odamegyek kicsimhez. – Jól vagy hercegnõm? – kérdezem, de a ficsúr gyomorszájba rúg.

- Az Avatár, aki elveszi, más asszonyát nekem kell ez a nõ, ha az enyém nem lehetsz, akkor másé sem…! – felállok, majd a hercegnek rontok, akivel elkezdek verekedni, majd kicsim áll közénk, de a megfogja a kezét és az erkély felé vonszolja.

- Ha megmozdulsz Avatár a kölyköddel együtt ez a boszorkány is elpusztul. Egy nõ, aki a Holdfény hercegnõ, õ nem hozza el a békét, hanem bûnbe esést kelt. Annyi nõ megfordult már az agyamba, de nekem õ kellene, de nem mert õ a szerelmes ártatlanság. Hát nem. Térj vissza az örök álom birodalmába Holdfény hercegnõ! – lelöki kicsimet az erkélyrõl.

- Sotka! – kiáltja, mire a vér is meghûl bennem – Ne…!

- Laralin – kiáltom a nevét és utána ugrok.

- Ne te is meghalsz, hagyj! – mondja, nekem magamhoz ölelem, majd a szél segítségével megint az erkélyen kötünk ki. Szúrós szemmel nézek a hercegre, de kicsim elszalad, majd a császárral tér vissza, aki megszólal, mikor a fia rám támad.

- Monoko! Mit csinálsz? – kérdezi

- Atyám. – ereszkedik térdre. – A hercegnõm akarja, mikor õ már az én jegyesem. – feleli az úrfi.

- Fiam szégyent hozol rám?

- Az a rohadék akarja elvenni a nõmet, ha most nem állította volna, meg a tettem már nem élne se a hercegnõ, se a fattya. – feleli a fia indulatosan.

- Egy herceg ne legyen gyilkos, számûzlek téged Monoko menj, amerre látsz! – hozza meg ítéletét a császári felség, mire a fia szúrós szemekkel néz rám, majd az õrök kiviszik és a császár is távozik.

- Sotka! – szól kicsim.

- Laralin… - magamhoz ölelem.

- Szeretlek, ne hagyj el! – kér könnyes szemekkel.

- Töltsd velem az éjt. – kérem meg, majd közelebb hajolok hozzá és megcsókolom, amit viszonoz. Felkapom a karijaimba, majd elindulok vissza a saját telkére, ahol végre megint boldogok lehetünk.

Visszaérünk, majd leülök vele együtt a cseresznyefa alá. Amirõl hullnak a virágok, majd egy kicsim ölébe köt ki, amit megfogok és elmosolyodok rajta.

- Mint a cseresznye virág. – mondom mosolyogva, majd kicsim hajába tûzöm.

- Már annyira nem. – mondja, majd a hasára néz.

- Így csak még szebb vagy. – mondom õszintén, mire a hasát kezdem el simogatni és puszikat adok az arcára. Nekem dõl, mire minden fele simogatom.

- Olyan jó most így végre nyugalomba. – mondja halkan, mire a homlokára adok egy puszit.

- Egyetértek. – mondom egyetértve.

- Ígérd meg, hogy örökre velem maradsz most már és soha nem fogsz magamra hagyni. Sem a gyermekedet. – mondja nekem kicsim és a szemembe néz.

- Ígérem, hogy örökre veletek maradok. – suttogom, majd csókot adok ajkaira

- Nagyon szeretlek. – mondja, majd a homlokát az enyémnek támasztja, és úgy nézünk egymás szemébe.

- Én is szeretlek nagyon titeket. – suttogom õszintén, közben a hátát és a hasát, majd ajkaira adok egy csókot.

- Mi lesz velünk ezek után? – kérdezi, mire elmosolyodok.

- Természetesen elveszlek feleségül és utána együtt közösen és boldogan felneveljünk a gyerekünket. – mondom és halványan elmosolyodok.

- Jó terv nekem is tetszik. – mondja kedvesen és végre mosolyogni látom megint.

- Olyan gyönyörû a mosolyod. – mondom kedvesen és bókolva.

- Ha veled vagyok szeretek mosolyogni. – mondja kedvesen.

- Akkor jó. Gyere, menjünk be. Pihenjünk végre nyugodtan. – megvárom, amíg kicsim feláll, majd felállok, és magamhoz ölelve sétálunk be a z épületbe. – Holnap ráadásul meditálnom is kell, mert nem tudok már olyan tisztán irányítani az elemeket. – mondom neki, mire elmosolyodik.

- Meg várlak és nem foglak magadra hagyni egy cseppet sem. – mondja kedvesen.

Bemegyünk a házba, majd leülünk, egy kicsit még beszélgetünk és elmesélem neki, hogy mi volt a háborúban, majd õ mesél nekem, hogy milyen volt a palotába lakni, amiken jókat mosolygok, majd mikor már elég késõre jár, lefekszünk. Szorosan ölelem magamhoz és végre nyugodtan alszunk el egymás karjaiba és nem zargat és nem zavar minket senki, aminek nagyon örülök, mivel egész végig, csak erre a nyugalomra vágytam, hogy meg legyen. Végre szerelmem is velem legyen, de most már a közös gyermekünket is ugyan úgy akarok, aki ráadásul fiú lesz, csak még nem tudja, mert a sárkány, csak nekem mondta el, de én még nem szóltam neki. Remélem nem lesz baj, hogy ha tényleg fiúcskánk lesz.

- Sotka! – megölel, mikor odaér hozzám, amit viszonzok. – Azt hittem meghaltál. – mondja és halom a hangján, hogy sír.

- Dehogy is. – rázom meg a fejem. – megcsókolom, és végre boldog vagyok megint, hogy a karjaimban tarthatom.

- Á te életben vagy? – hallok meg egy hangot, mire odakapjuk a fejünket és rá nézek.

- Visszatértem és haza viszem Larát. – mondom határozottan, mire látom, hogy a ficsúrnak nem tetszik a mondatom, de leszarom nem érdekel. Kicsim megszorítja a ruhámat, mire magamhoz ölelem.

- Lara vele akarsz menni? – kérdezi a kicismet.

- Igen tudod Monoko, hogy ez minden vágyam. – mondja kicsim ami olyan jól esik, hogy tényleg így vélekedik rólam.

- Rendben, de most apám hívat titeket. – mondja, majd követjük. Bemegyünk és a császár elé lépünk.

- Örömmel látunk visszatérni Sotka, hiszen nagy ütközet volt! Legyõztétek ellenségeinket és ezért hálásak vagyunk neked és a társaidnak. Most, hogy kimutassam, hálámat ifjú Avatár neked adom középsõ lányomat a tizenhét esztendõs Ayemit, vagy Amineát, aki tizennégy éves. Melyik lányom akarod feleségül? – kérdezi, mire ledöbbenek.

- Nagylelkû öntõl ez császár uram, de nem fogadom el egyik lányod kezét sem, mert nekem Laralin kell. – mondom õszintén és komolyan.

- Hm, a hercegnõ? Õ már Monoko jegyese. – feleli komolyan és kimérten, mire meghûl bennem a vér is.

- Lara… - szólok neki – Igaz? – kérdezem

- Sotka hónapok teltek el, de nem mondtam semmit az esküvõre, nem járok jegyben Monoko herceggel. Rád vártam bíztam benne, hogy visszatérsz hozzánk. – mondja, mire még jobban lesápadok.

- Hozzátok? – kérdezem

- Igen hozzánk… - megsimogatja a hasát. Hiszen csak egyszer voltunk együtt. Kitõl lehet a gyerek?

- Mit jelentsen ez kisasszony? – kérdezi a császár

- Lara mit kéne tudnunk? – kérdezi Lara mamája

- Állapotos vagyok, Sotka gyermekével. – mondja, mire teljesen ledöbbenek és magam se tudom, mit képzeljek. Nem hiszem, hogy egyszeri alkalomból lehetne gyerek.

- Lara! – szólal meg papája – Mikor?

- Mielõtt elment. Sajnálom császár, de nem teljesíthetem a vágyadat, nem mehetek hozzá fiadhoz, hiszen már el vagyok kötelezve a gyermekem apjának. – mondja, csak fogom magam és kimegyek a terembõl, ahova Lara is követ. Nem tudom elhinni teljesen kétségbe vagyok esve. Minden olyan kusza.

- Sotka várj, Sotka! – kiáltja

- Nem vagyok menyasszony – átölelne, de elrántom magam.

- Na, nem ezt nem veszem be. Hónapokig voltam távol a kastélyba éltél azzal a ficsúrral és azt akarod mondani, hogy semmi nem volt köztetek mikor a férjed akar lenni? Talán a baba is az övé?! – vonom fel a szemöldökömet.

- Nem… nem… - mondja nekem tiltakozva.

- Na persze én meg vagyok a trónörökös! – elindulok, de Lara utánam kiabál. – Felejts el, nem leszel a feleségem és elmegyek.

- De a tied a gyerek. – elkezd sírni. Ezzel sûrûn meghatna, de most nem tud, ahhoz túl pipa vagyok.

- Jó ezt magyarázd, meg a hercegnek õ majd pesztrálja azt a kölyköt. Az Avatár vagyok nem lábtörlõ. – mondom, majd felpattanok a nyeregre és már megyek is onnan. Még messzirõl is hallom, hogy Lara sír, amire a szívem összeszorul.

Elmegyek hozzájuk és csak fel-alá járkálok és gondolkozok, hogy mi lenne meg mit kéne csinálnom. Teljesen tehetetlen vagyok, és nem tudok semmit sem csinálni. Leülök a szobámba és elkezdek meditálni. Megkeresem a nagysárkányt.

- Nagy sárkány. Mi akar ez lenni? Miért vagyok ennyire összezavarodva? – kérdezem, mire csak nagyot morran.

- Mert bolond vagy és nem látod az igazságot a makacs eszed mellett.

- De most miért mondod ezt, hiszen miért lenne az enyém az a gyerek? – kérdezem tõle komolyan.

- Ne feleselj vissza. – morran, rám én meg kicsit hátrálok. – Gondolkozz már Avatar. Mit akarsz még bizonyítéknak? El akarod veszíteni az egyetlen nõt aki, szeret? A te fiadat hordja a szíved alatt, aki tovább viszi a képességedet és így el akarod árulni? Hát tudod, mit legszívesebben azt mondanám bár soha ne ismerted volna meg. Tönkre teszel mindenkit. Nem vagy másabb, mint a többi Avatar. Te se vagy képes megfelelõ harmóniát teremteni egy kapcsolatban. Gyenge vagy hozzá és nem akarod látni az igazságot. – ordibálja velem.

Teljesen olyan érzésem, van, mint amikor az anyuka lekiabálja a gyermekét, hogy miért ilyen hülye. Ott hagyom a sárkány.

Felállok meditációs helyemrõl és elkezdek járkálni. Bemegyek Lara szobájába, ahol együtt töltött az éjszakát. Csak az ágyat figyelem és próbálok gondolkozni meg elmélkedni, hogy mit kéne csinálnom. Mikor végre rájövök, hogy mit is kéne. Kinézek az ablakon és már sötétedik. Úgy döntök, hogy ma már inkább nem megyek vissza, majd csak holnap. Lefekszek aludni és csak várok.

Másnap reggel felébredek, majd elkészülök és elmegyek a palotába. Körbenézek, és a szememmel meglátom Lara-t, ahogy a ficsúrral sétál. Egybõl el fog a méreg, mire csak a mondatok hangoznak a fejembe, amiket sárkány mondott nekem. Odamegyek hozzájuk.

- Lara beszélhetnénk? – szólok szerelmemnek, de õ nem néz rám, mire a ficsúr fordul felém és válaszol helyette.

- A mennyasszonyom nem akar veled beszélni és látni sem kíván. Távozz innen. – mondja nekem, mire meg akarok hinni a fülemnek.

- Lara kérlek, beszéljük meg. – mondom neki szinte könyörögve, de nem néz rám még mindig.