Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Vampire Knight)

1. <<2.oldal>> 3. 4. 5.

timcsiikee2009. 09. 26. 18:11:31#1945
Karakter: Shiki(Kert)




 
 
 
 
 
 
Shiki:

Sűrű erdőn haladunk át, csak sejteni tudom merre megyünk, de a végén úgyis kiderül majd. Útközben a többiek is megérkeznek lassacskán, végül egy tisztáson kötünk ki.
- Látom, mindenki megkapta a jelet. Még egy valakire várunk, nemsokára ő is ideér. Addig alkossatok csapatot a felderítéshez, és jegyezzétek meg, napfelkelte előtt vissza kell érnünk az iskolába, mintha mi sem történt volna. Neked is Rima, szüleid ott már nem fognak keresni, és amúgy sem mernek visszajönni – néz a mellettem lévő lányra, aki tudomásul véve válaszol egyszerűen.
- Értettem – látom rajta, hogy ez a megkülönböztetés nehezére esik, de nem tudja még, hogy senki sem tartotta soha ellenségnek, el kell mondanom neki. Épp mikor közelítenék felé, ellök magától, meglepetten pislogok rá. Ez vajon most miért tette?
Hirtelen bokor zörgését hallom meg – nem csak én – és az új jövevény felé vezetjük tekintetünket.
Ez a fiatalabbik Kiryuu. Mit keres itt?
- Látom sikerült kijátszanod a két prefektust, és ideértél még időben – szólítja fel Kaname-sama. Ő lenne a tanácsba férkőző kém, akit még én sem láttam? Nem hiszek a saját szememnek.
- Igen. Híreket hoztam Kaname-sama – válaszol elégedett mosollyal, a „dicsérő” szavak hallatán.
Azt eddig is tudtam, hogy nagy a tisztavérűek befolyása. De ennyire? Ez az alak nem is vámpír, és végig úgy hittem a tanácshoz lojális. Fejem felé fordítom, érdeklődést álcázva, viszont tekintetem a mellettem álló Rimára fordítom. Nem értem az előző reakcióját. Látom még mindig rajta, hogy feszült. Bizonyítani akar, tehát… hagyom neki, és segíteni fogok. Lassan felé nyújtom kezem, megérintem kézfejét, felém kapja tekintetét, mélykék szemeit. Enyhe láthatatlan mosolyt küldök felé, hogy közben azért mindig fagyos arcom megmaradjon. Csak ő látta még az őszinte mosolyomat.
„Nem lesz gond” – sugallom tekintetemmel, s ha arcán nem is szemében viszont látom a mosolyát, lassan ujjaim közé csúsztatja kezét, de félve húzná el. A többiek között vagyunk, biztos ezért nem meri, de elkapom egyik ujját, és összeakasztom enyémmel, nem hagyom „menekülni” tőlem.
Még utoljára pillantok rá, majd a Kiryuu-ra nézek, figyelve mit mond.
- A főtanácsi épületet rengeteg E-szintű védi, nehéz átjutni rajtuk. Ha egyet megtámadnak oda gyűlik a többi. A kísérleteket a B szárnyban végzik, oda még én sem léphetek be, és az ajtókat néhol nemesek őrzik. Ennyit tudok mondani… mélyen tisztelt Kaname-sama – hajol meg, mellkasára téve kezét, de látom hogy lila szemében enyhe megvetés lappang. Ilyen színészt… vajon igazat mond? Mi érdeke lenne hazudni? Sok mindent nem tudok még én sem.
- Kísérleteket? – lép egyet előre Aido-san, fagyosan nézve az emberre.
- Igen, ezt Ichio-santól hallottam, de semmi többet. Se azt mit kísérleteznek, mivel és mennyire veszélyes, valamint hogy mihez kell. De ha ennyire védik… bizonyára fontos lehet – válaszol készségesen.
- Hallottátok… - szólal fel urunk, és mindenki rá néz, hirtelen azt sem értem mire gondol – Ha megvannak a csapatok, oszoljatok. A cél kideríteni a tanács titkát, minden feltűnés nélkül. Ha harcba bocsátkoztok, vigyázzatok magatokra, a nappali határidő még mindig él… Indulás – és azzal el is tűnik. Vajon merre mehet ilyenkor? Hozzánk csatlakozik még Aido és Akatsuki, majd suhanva elillanunk a fák közé. A Kiryuu srác is eltűnt. Viszont ne felejtsük hogy a két prefektust is ki kell kerülnünk még.
Ne aggódj kedvesem, vigyázni fogok rád is.
- Meg tudom védeni magam – szólal meg lágy hangján, mintha csak olvasna a gondolataimban. Arca magabiztos és elhatározott…
- Rendben – válaszolom szűkszavúan. De akkor is megtartom amit ígértem… Megvédelek… Mert szeretlek…


timcsiikee2009. 08. 14. 22:08:39#1509
Karakter: Shiki(Kert)




 
Shiki:

- Gyere te is enni – hívom az asztalhoz, ahova én is vetettem magam, és egy elkészített falatkát nyújtok felé hívogatóan. Kezemhez hajol, hogy bekaphassa a kis katonát, és nedves karcsú kis nyelve ujjam végét dörzsöli meg kacéran.
Rima kedvesem a tűzzel játszol ugye tudod?
- Csinálnál nekem is egy szendvicset? – kérdi aranyos ábrázattal kedvesem – Ugyanis még nem fejeztem be a fésülködést – áhá… értem már. Hehe…
- Igen – válaszolom egy felvillanó, mindent tudó vigyorral - Ugyan is enned kell valamit, mert vékony vagy, és rád fér egy kis súly. Mert a következő nagyobb szél ellop mellőlem – hadarom incselkedő szavaim, miközben neki készítem az ételt.
- Ez nem is igaz. Nem vagyok annyira könnyű – nyelvét nyújtva válaszol bedurcizva. Olyan édes. Amíg orrát felhúzva ül helyén tovább, addig én elkészítem ételét.
Átadom neki, és könyökölve, árgus szemekkel nézem minden mozdulatát, látom ahogy pici malac módjára egy kicsit arcára is ken belőle, amit játékosan nyalok le róla. A tálalást szívesen elfogadnám rajta is. Szép látvány lenne.
- Rendszeresíteni kellene, hogy ilyen legyen minden reggel a felhozatal – jegyzem meg ellazultan.
- Talán megbeszélhetjük a dolgot – válaszol hasonló hangnemben, majd épp ekkor kopogtatnak az ajtón. Azonnal felöltöm komor álcám, arcom érzelemmentesen fordul hirtelen az ajtó felé. Felállok és magam mögé terelem Rimát.
- Maradj a hátam mögött – utasítom halkan,  majd közelítek, és kinyitom az ajtót, de amikor meglátom tisztavérű felettesem, azonnal kiegyenesedem, és megfelelő tisztelettel fogadom – Üdvözöllek Kaname-sama – előre biccentem fejem, majd arrébb állok, hogy beengedhessem. Nem hittem volna, hogy máris itt lesz, azt reméltem lesz még legalább egy napom. Belép, és Rima is hasonlóképp köszönti urunkat. Megáll, bezárom az ajtót, majd kedvesemre néz.
- Látom sikerült megmentened a kisasszonyt – mondja szokásos hidegvérű hangján – Azonban – folytatja, és már előre érzem, hogy a nem várt mondat következik – egy időre el kell válnotok – tudtam… Itt az idő…
- Én Shikivel maradok! – vágja rá azonnal Rima és átöleli felkarom - Nem, most már többet nem fogom elhagyni, nem engedem egyedül elmenni – feleseli határozottan.
Rima…
Most meglepődtem.
- Shiki? Beleegyezel, hogy veled menjen? – néz rám Kaname –sama.
Ha tudná… mennyire szeretném, hogy velem jöjjön, nem kérte volna, hogy én hozzam meg a döntést. De látom nem is tudja, hogy mennyire rossz nekem választ adni.
Én is minden áron szeretnék mellette maradni főleg egy ilyen esemény után, de sajnos nem tehetem ki veszélynek kedvesemet. Nem lenne jó, ha ennyi minden után pont most veszíteném el… Bár… van egy mód…
- Kaname-sama – nézek egyenesen a szemébe – Nem lenne rá esély, hogy Rima is segíthetne benne? – kérdem határozottan. Tudom mennyire bírja a harcot is Rima…
Elgondolkodik, kinéz az ablakon, majd újra ránk, és sóhajt egyet.
- Talán van… de tudod, hogy veszélyes lehet… ugye?
- Természetesen Kaname-sama – biccenek megint kicsit előre. de rendíthetetlenül tartom magam.
- Jól van… gyertek, üljünk le… - terel minket az asztal felé, ahol reggelink maradéka pihen. Kedvesem csak ide oda kapkodja fejét, még nem érti talán, hogy miről is van szó, de így most meg fogja tudni, hisz része lesz.
- Mint tudjátok… - itt kicsit megakad mondandója és Rimára néz – azaz Shiki tudja, hogy a tanács akar nagyobb hatalomra kerülni, hogy a tisztavérűeknél is nagyobb sereget toborozhasson. Nem tudjuk, hogy mivel győzik meg a nemesi családokat, de könnyen meg tudják tenni. Erre példa a kisasszony családja is. Célunk az, hogy kiderítsük mire is készülnek, hogy mi is az amivel sikerül pártjukra állítani a nemeseket.
- És erről eddig én miért nem tudtam? – kérdi halkan szerelmem, és felé fordulok.
- Azért, mert Kaname-sama előre tudta, hogy a te családod lesz az első, akit a tanács át akar pártolni, és e miatt te nem tudhattál a tervről, mert senki nem tudta, hogy megbízható vagy e – válaszolok neki készségesen, majd lehunyom szemem. Én nem tartoztam azok közé akik kételkedtek, de nem mondhattam meg.
- Értem… - válaszol csalódottan – De én megbízható vagyok! Nem vagyok a családommal egy véleményen! – teszi szívére kezét és úgy mondja szavait.
- Most már én is tudom – válaszol Kaname, bólintással nyomatékosítva szavait – ezért részt vehetsz a küldetésünkben. Felderítésre megyünk – amint kiejti az utolsó mondatot, hunyorít kissé.
Elmagyarázza a részleteket, hogy hova is megyünk, mi is lesz a feladat, majd felállunk az asztaltól, és én felkapom kabátom, majd Rimáét is felsegítem.
- Induljunk… - jelenti ki, majd kilépünk jelenlegi szállásunk ajtaján… Most Rima is láthatja, milyen eldugott leromlott helyre hoztam… Pedig nem akartam hogy lássa…
Kaname-sama halad elől, mi pedig mögötte megyünk, követjünk…
Ujjaimat Rimáéval fűzöm össze, aki apró mosollyal válaszol felnézve rám, és nem állom meg, hogy legalább egy apró puszit ne adjak neki.
Alig várom, hogy ennek a szörnyűségnek vége legyen, és úgy kényeztessem, ahogy még senkit.
Szeretlek…


timcsiikee2009. 07. 16. 21:43:34#1198
Karakter: Shiki(Kert)





Shiki:

Halk neszre ébredek, de még nem nyitom ki a szemem. Vajon mikor alhattam el? Nem számít, mert a nesz nem egy cuki denevértől, hanem egy cuki vámpírlánytól származik, aki mellesleg épp most kelt fel mellettem
- Jó reggelt… - köszöntöm amint én is kinyitom szemeim, rá pillantva édes mosollyal.
- Neked is… Mondd csak, hol vagyunk? – teszi fel mai első kérdését.
- Jobb, ha nem tudod – rendezem le egy egyszerű mondattal. Tényleg jobb, és nem is érdekes. – A te érdekedben… - Teszem még hozzá. – Itt biztonságban vagy. Bár egy ideig nem mehetsz ki utcára… nem szeretném, ha bajod esne. A szüleid kerestetnek már, igen fontos eseményt akadályoztunk meg... – Csúszik ki számon.
- Akadályoztatok meg? – kérdi azonnal. Talán még sem lenne nagy gond, ha egy beavatnám abba, amit tudok.
- Igen. A szüleid a tanácshoz akarnak pártolni, ami nem lenne jó Kaname-samara nézve.
- Értem… - Hajtja vissza fejét a párnák közé. Azt hiszem ennyi elég is. Én sem tudok sokkal többet, de tudom, hogy ő sem akar elmenni ebből az iskolából, ahogy én sem szeretném. Szorosan magamhoz ölelem, belepréselődik mellkasomba kis keze. Elmosolyodik, majd egy félénk puszival jutalmaz ajkaimon, mire én éhesebben csókolok vissza.
Örülök, hogy itt van velem, Unalmas lenne nélküle az élet, és sorvasztana a hiánya, bele sem merek gondolni. Ruháján keresztül cirógatom oldalát, combját, majd cuppanva válok el tőle.
- Shiki… - sóhajtja félig lehunyt pillákkal, vállamba markolva. Azt hiszem megint messzire mentem. Ez sem a megfelelő hely, hogy ártatlanságát vegyem el kedvesemnek. Ő sokkal többe érdemel ennél.
- Mindjárt hozok egy kis reggelit… - suttogom vissza, majd egy puszit nyomok homlokára, orrára végül szájára, és az ágyból kikelve indulok kifelé. – Várj meg itt! – Mondom még neki utoljára, majd kilépek. A közeli közértben, ami nincs is olyan közel veszek pár dolgot, persze a csoki sem maradhat le, majd visszasétálok a házba.
Tálcára teszek mindent, majd visszamegyek a szobában.
Mikor bemegyek, épp haját fésüli ki egy széken ülve. Csodaszép jelenség, ahogy előre hulló haja alól kikukucskál felém gyönyörű kék szemeivel.
- Megjöttem… - mondom mosolyogva, és a közelében lévő asztalra teszem a tálcát. A rajta lévő két pohár vízbe egy-egy tablettát teszek, ami lassan feloldódva változtatja vörössé a vizet.
Ránéz a tálcára, majd elmosolyodik.
- Csoki? – mutat ujjával az édesség felé.
 
- Az soha nem maradhat le. – Megfogom a másik széket, és magam alá húzom, levetem kabátomat és hozzálátok a reggeli készítéséhez.
 


timcsiikee2009. 07. 14. 08:23:03#1185
Karakter: Shiki(Kert)




Shiki:  

- Szeretlek… én is… - sóhajtja kábán a csók után – És veled maradok… - simul bele ölelésembe, és ez sokkal édesebbé teszi, mint ahogy eddig néztem rá. A Rima, akit és ismerek egyszerre vad és gyengéd, és én mindenhogy szeretem… - Kérlek, ne engedd, hogy elvigyenek… 
- Azt soha nem fogják megtenni! – vágom rá azonnal. Bármit megteszek azért, hogy ne vigyék el mellőlem, hisz most… már… nem akarom, hogy hiányozzon mellőlem, hogy hiányától keserűséget érezzek. Elég volt csak azt a gyenge ízt megérezni, mikor fél-füllel hallottam mindent – Te már az enyém vagy, örökre – azonnal felkapom ölembe, és hirtelen felindulásból elindulok vele a kis kunyhóhoz amit a minap vettem észre. Itt nyugodtan lehetünk majd.  
Gyengéden helyezem le a bent lévő ágyra, és ő gyengéden siklatja karjait nyakam köré.  
- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdem már a vágytól hevülten. Vágyom rá, de mégis.. elfog valami különös érzés… Bűntudat…  
- Tied vagyok testestül lelkestül… - válaszol őszinte tekintettel, majd felhajolva kezdeményez ő egy csókot.  
Éhesen viszonzom, heves csókkal kerekeden felé, és végig simítok oldalán, kecses vonalain. De hiába a kedves sző és bíztatás, az őszinte megnyilvánulás, akkor is motoszkál valami különös a fejemben. Nem… ez így nem lesz helyes.  
Megszakítom az édes csókot, és ő csak gyönyörű mélykék szemeivel ködösen tekint rám, még ilyenkor is sugárzik arca. Látom íriszei fényében a meglepettséget, és az értetlen csillogást.  
- Mi az? … Shiki… - pislog fel rám, de csak egy fanyar mosoly csalódik ahogy nézem arcpírját.  
- Nem lehet… - emelem fel kézfejem, majd végigsimítok felhevült arcbőrén. Olyan forró és halovány…  
- Mi? – pislog fel rám, de még nem válaszolok, csak lemászom felőle, és az ágy szélére ülök, megvárom míg ő is felül, és megigazítja ruháját. 
- Ha most… megtennénk… Én… nem akarom kihasználni… Most sebezhető vagy… - gondolataimat nem is tudom igazán szavakba önteni, így csak egy csalódott sóhaj kíséretében egyik tenyerembe temetem fél arcomat, majd a térdemre könyökölök. Nem szól semmit, csak felsóhajt, majd vállamra teszi kezét, és én azonnal felé nézek.  
Arcán ugyan olyan csalódott mosoly, szemeiben mégis igazi mosoly.  
- Értem… - válaszolja, és ezzel már teljesen nyugodtnak érzem magam. Tudom én hogy így lesz a helyes, még akkor is, ha most a testem belülről korbácsol.  
Felé fordulok az ágyon, majd nyakához simítom kezem.  
- Ígérem… - kezdeném, de ujját számra helyezi és én majdnem kancsítva nézek le karjára.  
- Ne ígérj semmit… - mosolyodik el haloványan, majd elvéve ujját hint puszit ajkaimra, majd fel is áll – gyere, menjük! – szól utánam, majd felsóhajtva állok fel én is, hogy utána menjek. 
Lassan sétálunk visszafelé, karöltve, s csak előre nézve a tájra. vajon mire visszaérünk minden megoldódik.  
Meglátok egy rózsabokrot, és azonnal meg is torpanok, és egy kisebb fehér rózsafejet letépve fordulok Rima felé, hogy hajába tűzhessem. Felsandít a növényre, majd kiveszi hajából.  
- Itt jobb helye lesz… - válaszol halkan, egyik tenyerében tartva a rózsát… Lassan haladunk vissza, remény telve.  
Biztos vagyok benne, hogy Kaname-sama mindent elintézett.  
Belépünk a nagy ajtón egyenesen az iroda felé megyünk, ahol már tárt ajtóval várnak minket. Kissé meglepődöm, de nem mutatom jelét. Nem értem… Rima szülei még itt vannak.  
- Shiki… Kérlek gyere be… - utasít Kaname-sama halkan, mire titokban nyelek egyet, de megyek, Rimával a jobbomon, de édesapja megfogja kezét, és elrántja mellőlem.  
Azonnal utána kapok, felém nyúló keze után, de csak ujja végét tudom simítani.  
- Rima! – kiáltom utána, de nem érem el, Kaname-sama a nyakamnál ragadja meg ruhámat és beránt az irodába, az ajtót bezárva, az utolsó villanás amit látok, hogy Rima kezét felém nyújtva próbál  elérni, szeme sarkában könny csillan. 
- Shiki! – hallom utoljára a szívfacsaró hangot. 
Nyekkenek a kanapén, és csak azon csodálkozom, hogy nem a falon. Lassú és lusta mozdulatokkal kelek fel, és félve nézek Kaname-sama vöröslő íriszeibe. 
- Ne hidd, hogy ilyen könnyen feladom… - mi? ezt most nem értem. Hát nem ő hagyta, hogy elvigyék? – Shiki… - szól halkan felé. 
- Igen? – biccenek meg tisztelettudón.  
- Tudnál még nekem egy kis időt nyerni? – susogja szavait, de… még mindig nem értem.  
Kipattan a szikra, és a gondolat, mi szerint tegyek bármit, csak tartsam még vissza őket. 
- Igen! – felelek határozottan, majd azonnal távozom is, egyenesen a szobámba.  
Átöltözöm, majd egy kisebb táskába összepakolok mindent, amit szükségesnek vélek, vagy számomra elhanyagolhatatlan. Hallok sírást, és sutyorgást a szobákból, de visszafogom magam, hogy ne azonnal rohanjak ki. Ichijou csak pislog rám, ahogy felkel.  
Kinézek az ablakon, és megvárom, míg látom a kocsiba bepakolni őket, majd elhajtanak.  
Itt az idő… 
Kiugrom az ablakon, majd a fák felé nekieredek futásnak, lassan hajt a kocsi, így hamar utol érem.  
Kiharapom ujjam végét, majd egy karcsapással változtatok ostort véremből, egy újabb karcsapással pedig a mellettem haladó autó ablakát töröm szét. Csikorgással a kocsi azonnal le is áll féloldalasan az út szélén. Gyorsan odarohanok, kicsapom az ajtót, és a meglepett emberek közül kirántom Rimát, a karjaimba kapom, és megeredek vele a fák tövében majd ágaim ugrálva. 
- Shiki… - súgja, ahogy kapaszkodik belém, semmi félelmet nem látok arcán.  
- Elviszlek a város egy rejtett helyére, amit csak én ismerek… - közlöm egyszerűen, de látom érti.  
Mondtam, hogy nem hagyom. Megígértem, hogy nem hagyom, hogy elvigyenek. Elég időt szereztem, már minden csak Kanae-saman múlik. Bár csak tudnám, hogy milyen tervéről beszélt… Nem értettem. 
 
De a lényeg most a kedvesem… Megint itt van velem, nem fáj a hiánya. Puszit hintek homlokára. 



timcsiikee2009. 07. 13. 21:35:57#1176
Karakter: Shiki(Kert)





Shiki:  

Faggatnak és faggatnak… Hogy miért értünk ilyen későn vissza. Hát nem mindegy nektek? 
Tarkóm mögé teszem kezeim, ujjaim összefűzve, egy ideig még elhallgatom őket, majd némán sétálok fel a lépcsőn én is. 
- Hé! Válaszolj már! Shiki! – kiált utánam Aido, de nem nagyon érdekel. 
- Majd… máskor… - szólok vissza halkan.
~*~ 
Mikor letelik a büntetésem, csak arra vágyom, hogy végre újra kettesben sétálhassunk tanítás után.  
De mikor épp mennék érte, nem találom a szobájában. Ichijo figyelmeztet, hogy jöttek érte a szülei, és most épp Kaname irodájában ülnek. 
Idegesen megyek az ajtó elé, majd nem foglalkozva az illemmel kezdek el hallgatózni.  
- Nem megyek haza! – hallom Rima bőszült hangját. Soha nem hallottam még ilyennek. 
De csak lassan jut el tudatomig. Haza akarják vinni? Nem hagyhatom, nem engedem! 
- Rima nem megy sehova! – Kiáltom ahogy kicsapom az ajtót, majd hozzá lépkedek, és átölelem derekánál- Velem marad! – közlöm halkabban, mikor már érintésétől megnyugodtam.  
- Shiki… - kérlek menj ki – kér Kaname, de most az egyszer érzem azt, hogy túl sokat kér tőlem.  
- Nem tehetem… nem hagyhatom, hogy elvigyék… Gyere Rima… - fogom meg kezét, és nem foglalkozva szülei hangoskodásával viszem magammal, még nem tudom hová. Remélhetőleg Kaname-sama megnyugtatja őket, és jobb belátásra bírja.  
~*~ 
Egyenesen kiviszem az ajtóig, majd ki az akadémia parkjába. Nagy levegőt veszek, és lenyugszom. 
- Shiki… - hallom halk aggodalmas hangját. Még soha nem látott senki ilyennek, és biztos meglepte. Ezzel még magamat is nagyon megleptem.  
- Semmi gond, csak felhúztam magam… - csalok pici mosolyt szám sarkába, hogy megnyugtassam, majd karomat nyújtom, hogy menjünk sétálni, nem lesz baj.  
Karcsú karját finoman helyezi az enyémre, majd lassan bandukolva haladunk tovább a fák sűrűjében. Mivel az őrségünk titokban megduplázódott, így biztos hogy teljesen biztonságos itt sétálni.  
- És… Mi lesz most? – kérdi tőlem. Lágyan nézek le rá. Hát én tudjam?  
- Neked kell döntened… - felelek egyszerűen, mégis olyan nehéz kiejteni a szavakat. Nem akarom, hogy elmenjen, de ha a kötelességének kell eleget tenni, akkor nem tarthatom csak úgy vissza.  
- Tudom… - válaszol halkan, kicsit előre biccentve fejét. Én is tudom, hogy nehéz, mondani sem kell. Csak remélhetem, hogy egy csoda folytán mégsem kell elmennie.  
Megtorpanok, és ő is megáll velem együtt. Nem szól, csak felnéz rám, és ahogy kék szemeiben meglátom az éj tükröződését, magával ragad a pillanat. Magam elé perdítem, egyik karommal átfűzöm derekát, úgy ölelem, másik kezem ujjai finoman siklanak álla alá. Az eddigieknél is nehezebben megeresztek egy mosolyt, miközben mélyen nézek szemeibe. Közel hajolok, csak pár centire, leheletemmel bizsergetem, érzem ahogy reszket.  
- Szeretlek – súgom elhalóan, talán alig érteni, de őszinte és tiszta a szavam, és ahogy kiejtem, olyan puha és lágy csókkal hintem ajkait, mintha most ízlelhetném csak igazán és utoljára. 



timcsiikee2009. 07. 08. 18:32:27#1119
Karakter: Shiki(Kert)





 
Shiki:

A Város kihalt sötét utcáin sétálunk andalogva, kellemes tempóban. Mennyiveljobb, ha csak úgy sétálunk, minthogy megbízásból jöjjünk erre.
Egyszer csakelém perdül, és derekamnál ölel át, és egy csókra pipiskedik, amit egy apróelégedett sóhaj után meg is adok neki.
- Csinos vagy ebben a ruhában - bókolok neki kedvesen - Eddig miért nemláttam rajtad? - kérdem mire borzolni kezdi a hajam, amit faarccal viselek el. Nem szeretem, ha ezt csinálja, finnyás vagyok a hajamra.
- Te kis butus - teszi hozzá - A legutolsó fotózás alkalmával kaptam, és egy különleges alkalomra tartogattam, csak neked... - Kijelentésére minden gondolatom elszáll. Nekem?
Ujjaimat hajamba bújtatom, és kiegyengetem az összeborzolt tincseket.
- Nekem? - húzom kéjes mosolyra ajkaim, miközben homlokom az övére döntöm.
Szemeiben csodás fény csillan meg, talán sejti is, hogy mire gondolok, de ha nem úgyis rájön. Igaz ami igaz, azt mindig eltalálja, hogy mikor vagyok éhes és mit akarok enni, de ez az én gyengém... Az édesség.
Átölelem derekát, majd kissé megemelem, és a legközelebbi padra ülök, őt az ölembe húzva. Mosolyon ellágyul, valahogy boldognak érzem magam, ha a közelében lehetek. És ezt olvasom ki az ő szemeiből is. Finom csókért hajolok felé, nyakam köré fonva karjait von magához közelebb, és mélyíti nyelvünk táncát. Fogunk picit összekoccan, de mit sem törődve vele folytatjuk tovább. De az idő hamar elszáll, lassan tényleg vissza kéne térni a kollégiumba. Egyik őt ölelő kezem lábára siklik, combját érintem cirógatva, és a csók közben kalandozva, csak egy picit a szoknya alá tévedek.
- Shiki... - hajol el tőlem azonnal, ajkaimba suttogva, de mén csak elmosolyodom, és egy utolsó puszit hintek szájára.
- Mennünk kell... a végén még meghosszabbítják a büntetésem egy hónapra.
Leteszel ölemből, majd mindketten felállunk, és ugyan úgy karolva sétálunk vissza a fekete autóhoz. Annyira vágyom az érintésre, a kocsiban is alig tudom türtőztetni magam. Kézen fogva sétálunk be a kollégiumba, páran épp ülnek a halban. De nem érdekel.
- Menj, pihenj egy kicsit, szerintem még rád fér... - simítom meg vállát, aggódom érte, hisz miattam lett gyenge. Egy mosolygós biccentéssel válaszol, majd puszit nyom számra, és felsétál.
- Te nem jössz? - kérdi a lépcső aljából.
- Majd később... - válaszolok, és zsebre teszem kezeim, felveszem hétköznapi álcám. Amint oldalra fordulok, szembe állnak velem Aido és Akatsuki, arcukon sejtelmes vigyor. Most meg mi van?


timcsiikee2009. 07. 07. 18:42:41#1097
Karakter: Shiki(Kert)




Shiki:


Mikor teljesen elolvad az ízletes csokoládé, letérek ajkairól, hogy nyakának finom ívébe kóstolhassak, még ha csak a bőrét is érezhetem. Bármennyire próbálok ellenállni, egyszerűen kívánom vérének az ízét. Túl finom nekem. Érzi... Látja, hogy szenvedek... egy leheletnyi csókot hintve homlokomra súgja fülembe: 
- Tedd meg, amire vágysz... 
- Nem lehet, tilos... Amúgy is, nem épültél fel még a múltkoriból sem…
Nem tehetem ezt vele...  
- De... – rögtön kezdene tiltakozásba, de puha ajkaira helyezem mutatóujjam, hogy megállítsam kedves szóáradatát. Vállára hajtom fejem, majd hátra dőlve az ágyon húzom magammal, hogy őt ölelve alhassak el.  
~*~
Mire újra kinyitom a szemem, már besötétedett, de Rima még mindig mellettem fekszik, édesen. Arcához hajolok, és ajkaimmal simítok végig a bőrfelületen. Lassan nyitja szép szemeit, és tekintetét rám is emeli.  
- Jó reggelt Csipkerózsika – hintek csókot szájára - Ideje felkelni, mert lassan mennünk kell a fotózásra. De szerintem jobb lenne, ha itthon maradnál sápadt vagy nagyon.
Legszívesebben itt tartanám, magammal együtt, de nem lehet... 
- Nem baj, legalább nem kell sminkelnem, úgy is a sápadtság lesz divat az idén – Válaszol, ajkaival játékosan cirógatva orromat. Lágy mosollyal viszonzom játékát, ami egy forró csókba fullad. Hevességem következében előbukkannak fogaim, és felsértik ajkát, újra érzem azt a csodálatosan bódító ízt, amit csak ő tud adni nekem.
Elhajolok tőle, és arcomat tenyerembe temetem. Most nem veszthetem el a fejem.  
Felülök, és őt is felegyenesítem.  
- Jobb lesz, ha mész öltözni, mert elkésünk... – terelem ki, mielőtt jobban belelovallom magam. Egy zuhannyal lenyugszom, és én is felöltözöm. Mire leérek az ajtóhoz, már lent vár engem. Karom tartom felé, hogy a kint álló autóhoz kísérjem, és beülhessünk.  
~*~
A fotózás alatt szerencsére nem volt gond. Rima erősebb mint gondoltam, nagyon gyorsan kilábalt a gyengeségből. Mikor végzünk, beszállunk az autóba, hogy visszavigyenek, de nincs semmi kedvem megint a szobámban szobrozni a tanítás kezdetéig.  
- Rima – fordulok felé, megsimítva szép arcát – Mi lenne, ha előbb sétálnánk a városban? 
- De... 
- Elméletileg még fotózáson vagyunk... Hamarabb végeztünk nem? – kérdem egy halovány mosollyal, mire egy hasonló mosolygós biccentés a válasz. 



timcsiikee2009. 07. 06. 21:59:37#1086
Karakter: Shiki(Kert)




 
Shiki:

Lüktető  zúgó fejjel, tomboló vérszomjjal várom epedve válaszát, s amikor belegondolok, hogy talán visszautasít, fejem vadabb lüktetésbe kezd. Karcsú ujjai lángvörös hajamba túrnak, lágy érintése enyhe nyugtatóként hat testemre. Keze óvatosan nyakához terel, és meghallom a legszebb szót, amit egy vámpír ebben a pillanatban hallhat.
- Igyál… - leheli szinte fülembe édes hangján, s én nem habozva hasítom át puha bőrén szemfogaimat, hogy ajkaim rátapasztva nyakára folyhasson torkomba a rubin nedű, élénkítve testemet. Vérének illata a széllel kel szárnyra, és csak most jövök rá, hogy talán nem volt a legjobb ötlet, itt „falatozni”. Vérszomjam szinte olthatatlan, de a megfelelő pillanatban szakadok el tőle. Csak pár perc telt el, de egy csapat E – szintű már ide is ért, és szemüket villogtatva, visítva ülnek az ágakon, vagy a fa tövében. Rima most legyengült az én hibámból. Meg kell védenem. Szorosan magamhoz ölelem, és vérétől nedves ajakkal csókolom.
- Nincs semmi baj, majd én megvédelek… - Épphogy befejezem a mondandóm, az egyik már támad is, Rimát rögtön magam mögé  taszítom. – Mit kerestek itt? Ez egy magánterület! –  Kérdem, majd kiharapom mutatóujjamat, majd véremből alakult ostorral csapom ketté a támadót, aki elporlad. Ennyi nem elég, most kettő támad egyszerre hátulról, de egy jól irányzott mozdulat, és ők is porrá válnak. Sokkal erősebbnek érem magam, mint eddig. A maradék visszavonul, de csak pár lépést hátrálnak. De nem rám néznek. Lassan hátrafordulok, addig az összes E-szintű szétpukkan, végül tekintetem találkozik Kaname-sama rosszalló pillantásával. Azt hiszem, bajban vagyok.
- Shiki… Rima… Gyertek be… - szól ránk idegesítően nyugodtan, majd elindul, mi pedig tisztelettudóan meghajolunk, és követjük. Rimát átkarolom, mert még mindig gyenge, és egy lágy mosollyal jutalmazza a segítségemet, amit nem tudok viszonozni, mert belül nyomaszt valami. Beérünk végül a kollégiumba, de épp hogy bezáródik mögöttünk az ajtó, Kaname-sama ismét szembefordul velünk.
- Ugye tudod, hogy szabálysértést követtél el? – kérdi légy hangon, mégis félelemkeltő, hogy bármilyen helyzetben így viselkedik.
- De az E-szintűek törtek be a parkba! – próbálna védeni Rima, kevés sikerrel. Kaname felém lép, és arcom megfogva törli le szám zugából az utolsó csepp vért.
- Shiki… - szólít újra, még mindig totális hidegvérrel.
- Sajnálom… Többet nem fordul elő…
- Helyes… - enged el, majd el is indul fel a lépcsőn, de az első  fokon még vissza nem fordulva szól.
- Egy hétig tiltom a kimenőd… - Majd felmegy a szobájába.
- Igenis – felelem alázatosan. Rimára nézek, és szemeiben látom a sajnálatot, ennek jeleként át is ölel, de én csak hátára simítom tenyeremet.
- Sajnálom – hebegi édesen, mellkasomra hajtva fejét, de én csak ujjaimmal közrefogom állát, hogy szemkontaktust létesítsek vele.
- Ugyan – intek puszit homlokára -, nem tettél semmit. – Adok még egy puszit orrára. – A lényeg, hogy nincs bajod. – Fejezem be a mondatot, majd lágyan megcsókolom.
Mikor lehajolok tőle, egy viszonzott mosolyt kapok, majd feltámogatom hálószobájába.
~*~
Már egy ideje visszatértünk a kollégiumba a tanításról, lassan a nap is felkel, de én csak utcai ruhában fekszem az ágyban, kezeim tarkóm alá helyezve kémlelem a plafont, nem tudok aludni. Csak két nap telt még el a büntetésemből, de már nagyon unom. Veszettül. Halk kopogás zavarja meg a nyugalmam, én csak arra fordulva adok engedélyt a belépésre. Meglepetésemre Rima jön be egy sortban, és laza pólóban, kezében egy zacskó csoki pálca. Azonnal felülök, ő pedig mellém.
- Mit keresel itt? Aludnod kéne…
- Nem tudok – bontja ki a zacskót. Majd egy szálat kivéve nyújt nekem. Mosolyogva elveszem, de az ő ajkához emelem, és megvárom, míg bekapja meglepődve. Kezeimmel közre fogom arcát. És ropi másik végére harapva közelítek felé, éve a csokit, addig haladok, amíg édesen meg nem csókolom az édességgel fűszerezve.


timcsiikee2009. 07. 05. 10:25:24#1068
Karakter: Shiki(Kert)




 
Shiki:
Az utolsó óra alatt végig Rima vállának dőlve töltöm az időt. Finom, kellemes illata orromba kúszik, bódító a nyakának közelsége is, kissé álmos vagyok, de nem alszom el. Kényelmes így ülni, nem is tudom, miért nem alszom el, talán kicsit izgatott vagyok, bár tudnám, hogy miért.
Szerencsére gyorsan eltelik az óra, észre sem veszem, hogy a tanár kimegy, ahogy a többiek is lassan özönlenek ki, de én még mindig Rima vállán pihenek.
- Mit csináljunk ezen a gyönyörű éjszakán? – kérdem halkan, ahogy épp az ablakon tekintek ki lustán. Tiszta az ég, és jó idő van, kár lenne olvasásra vagy alvásra pazarolni ezt a szép időt.
- Menjünk sétálni – vágja rá kapásból, és véka alá  rejtek egy mosolyt. Pont ezt a választ vártam. Lassú léptekkel indulunk kifelé, ahogy az ajtón kilépve megvilágít minket a Hold, a mellettem állóra nézek. Rima arca felragyog, ahogy az égre emeli tekintetét, szép arcát lágyan világítja meg a Hold halovány fénye, szemei csillognak, és ebben a pillanatban megfogalmazódik bennem valami.
Furcsa, hogy eddig soha nem néztem rá ilyen szemmel.
- Gyere – töröm meg az áhítatos csendet, és karolva indulunk sétára az iskola parkjában. Karcsú kezét alig érzem meg a karomon. Ahogy lassan bandukolva haladunk, úgy teszek, mintha a fákat nézném, és a köztük futkosó kisállatokat, de valójában szemem sarkából az ő arcát nézem, ahogy felszabadultan lélegzik fel a szabad levegőn, ennyi teremben töltött óra után. Óvatosan végig is mérem, és ahogy tekintetünk találkozik, ő gyorsan lesüti szemeit. Akaratlanul is egy mosoly kúszik szám sarkába. Megtorpanok, és egy fél lépéssel ő is követ.
- Mi az? Miért álltál meg? – kérdezi rám nézve, de válsz nélkül hagyom, és finoman magam elé vonva ölelem át karcsú testét. Kis kezeit mellkasomnak feszíti, fejét a vállamnak dönti.
- Shiki… - leheli áhítattal, de csendre intem halk szuszogással.
Olyan jó a közelsége, ellazít, és felmelegít. Elárasztja testemet valami megmagyarázhatatlan bizsergés. Állát ujjaimmal közre fogom, és úgy emelem fel, hogy „kényszerítem” a szemkontaktusra. Gyönyörű kék szemeiben visszatükröződik az éj csodás fénye. Megbabonázva szépségétől kezdek hajolni egyre közelebb.
- Rima… - susogom ajkaiba mély hangomon, dörmögve, majd finoman hajolok rá puha és kívánatos ajkaira. A lepettségtől enyhén felnyög, nem zavartatom magam, óvatosan kezdem cirógatni száját, ízlelgetem, és meg kell, hogy mondjam nagyon is édes.
De nekem nem elég. Bevillan egy furcsa érzés, hogy tudassa velem, már rég nem szívhattam igazi vért. Soha nem volt még ilyen érzésem senki közelében, és csodálkozom, hogy most egyáltalán miért!
Megszakítom a csókot, és lassan nyakához hajolok, hallom, ahogy apránként kapkodja a levegőt, egyre jobban ölelem magamhoz, nem akarom ereszteni. Karcsú  ujjai egyen viseletem markolják. Elővillannak fogaim, de nem egyszerűen nem megy.
- Rima… . – sóhajtom rekedtesen nyakának bőrébe, érzem, ahogy megborzong. – Kérlek… engedd meg…


timcsiikee2009. 07. 04. 23:22:58#1064
Karakter: Shiki(Kert)




Shiki:
Egy újabb unalmas etika óra…Hhh…
Lustán tekintek az ablakon, a felhők takarta ragyogó holdra, egyik lábam az előttem lévő padra teszem, ujjaim összefűzöm a hasamon. Olyan jó idő van kint, miért kell nekünk itt a padok között senyvedni?
Sokkal szívesebben sétálgatnék kint, bár a kukkoló nappalis lányokat sem kedvelem, de még mindig jobb, mint ezt a vámpírvadászt hallgatni. Brrr… ez a fagyos hang.
Éhes vagyok…meg szomjas is…vérszomjas…, de inkább éhes, de ha most csak úgy kisétálnék az ajtón, hogy kaja után nézzek, azt Kaname-sama nem nézné jó szemmel, és én nem vagyok az a szabályszegő fajta.
Végre vége ennek a dögunalmas órának, de van még egy. Fene…
Felteszem a másik lábam is a padra kényelmesen.
- Olyan éhes va… - morgom halkan, de pont ebben a pillanatban villan orrom előtt egy csoki pálca. A pálca végét finom, és karcsú ujjak fonják közbe, melyek tulajdonosa zöld szemeivel lágyan néz rám.
Bekapom a finom csokit, és egy pillanatra mosoly kúszik szám sarkába.
Rima mindig tudja, hogy mire gondolok. Biztos vagyok benne, hogy már neki sincs kedve itt ücsörögni, de mégis mit tehetnénk?
- Mi lenne veled nélkülem? – kérdi lágy hangján kicsit álmosan, miközben ő is bekap egy csoki pálcát. Jó kérdés…
- Nem tudom – felelem a plafont vizslatva, majd lassan elropogtatom a finom csokit. Kicsit közelebb csúszok hozzá, majd oldalt megtámaszkodva teszem vállára államat, így fejem megtámasztva. Meglepődtél?
- Adj még egyet… - kérem halkan, majd lassan újra felém nyújt egyet. Végig szép ujjait nézem, ahogy felém emelik a finom falatokat. Aki nem ismeri, nem is hinné, hogy micsoda villámokat tudnak szórni ezek a kezek.
Bekapom az egyetlen ételt, ami közelben van, ekkor belép a másik tanár. Egek… ez az utolsó óra, valahogy ki kéne bírnom…


1. <<2.oldal>> 3. 4. 5.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).