Sétálok oldalamon a kicsi huskyval. egy eldugott kis helyen találok rá a parkban. Kicsi kutyus odaflangál majd elkezdi harapdálni a szövetkabátja sarkát.
-Megnyugodtál? -kérdezeem nem is tudom mi kéne mondanom. Lerakja a kutyust majd odasétál hozzám és odaadja a pórázt a kezembe. Elfordul majd menne is -Itt felejtettél valamit! -szólok utána. Odafordul hozzám én rámutatok a kutyus.
-Az enyém?-kiált fel boldogan. NA az előbbi szomorúságnak helye sincs.Odabiceg hozám és átöleli a derekam. Próbálom eltolni. furcsa nekem ez a közelség.
-Héé ne legyél ennyire közvetlen törpe.!!-kiáltok rá nevetve.Elenged megfogja a kiskutyus pórázát -Ez is a tiéd -mondom nevetve. El is veszi majd ki is bontja mikor meglátja a dobozt elkerekedik a szeme. Lassan leemeli a fekete tetőt. Egy nyaklánc van benne. Ezüst a lánc és egy pár angyalszárny lóg le rajta középen fehér kővel és található hozzá egy szárnyas gyűrű is.
-Hűűhaa -ámul el.
-Feltegyem a nyakláncot?-kérdezem mosolyogva.ő csak bóléint egyett kiemelem a dobozból az ékszert majd odalépek mögé és felcsatolom a nyakába. A gyűrűt pedig felhúzza a saját ujjára.
-Nagyon szépen köszönöm -mosolyodik el. Lassan folynak a könnyei.
-Héj ne sírj -lépek oda letörölve a könnyeit. Megölelem majd egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajolok és lágy csókot lehelek ajkaira. Meglepetten pislog. Megmarkolom kutyám pórázát és elviharzok hazaérve felbattyogok a szobámba és levágódok. El is nyom az álom.
medál: http://shop3.unas.hu/shop_ordered/9562/shop_pic/PD711SC.jpg
gyűrű: http://www.armutato.hu/images/upload/p_b_202481.gif
Visszaérve a sétáltatásból örömmel konstantáltam, hogy ajándékot kell vennem. Elballagok a vásárutcára. Üzletek sorozata található itt, különféle gics meg csicsa. Bementem a legközelebbi könyvesboldba és ki se szabadultam onnan. A kis szájhősömhanjgára kapom fel a fejem.
-Szia kék hajú bunkó de belül mégis kedves srác!
-te követsz engem vagy mi? -teszem fel a lényeges kérdést -És mi ez a kis monolog a köszönés után? -kérdezem. Ez azért aljas volt. Mi alapont tesz rólam véleményt. Felállok ő is feláll. A szemembe néz. De alacsony.
-Először is követ téged a halál, másodszor mivel nem tudom a nevedet. Így oldottam emg a problémát.NA nem is zavarlak tovább -fordított nekem hátat és intett egyett. Talán itt az ideje bemutatkozni más még nem nyúzott eddig és kezdem unni.
-You Misato -ejtem ki halkan a nevem. Megfordul meglepett pillantásokat küld felém.
-Te most megmondtad a neved?-lepődik meg mégjobban.
-Igen ne mond h nem csak szerencsétlen de süket is vagy? -mosolygok rá. NA jó elég lesz mára a jótékonykodásból You -De most lépek azzal az öt könyvet amit kiválasztottam a kezembe kaptam és le is léptem. De még egyszer intettem neki. Fizettem hazamentem majd leesett, hogy nem vettem csomagolópapírt remek. Mégegyszer nekivágtam. lementem az ABC-be vettem csomagolópapírt. Felmentem becsomagoltam az ajándékokat. Majd anyám felszólt, hogy csöngettek. Lebattyogtam amjd ki volt az ajtóba a hiperaktív kiscsaj., Honnan tudhatta meg hol lakom. felvittem a szobámba majd leültettem.
-Honnan tudtad meg hol lakom? -kérdeztem.
-Az egyik régi jó barátodtól akivel jóba vagyok. Mikor elmeséltem neki, hogy mennyi minden volt veled meg velem. Csak nézett. Azt mondta, hogy elvesztette a reményt, hogy újra beszélgess valakivel. Miért nem keresed meg és...
-Hééé! mI vagy te jótündér? nem kértem segítséget! Ha akarom megoldom a dolgaimat! Utálom ha beleavatkoznak az életembe! -üvöltöztem, pedig megfogadtam, hogy karácsony miatt kedves leszek. Odalépet a kezembe nyomott egy csomagot majd könnyekkel az arcán elviharzott. Meglepetten pislogtam a csomagra. Kinyitottam egy könyv volt benne. Az évszázad boxolói címmel. Ez az a könyv amit kerestem mindenhol de honnan ... áh már nem is csodálkozom. Felkapok egy kis vékony csomagot maj lerohanok.
-Anya az a lány...-kérdezném meg, hogy merre ment.
-Idejött a kutyusod, megkérdezte elviheti e. Megengedtem neki valószínű a parkba mentek. Azt mondta majd visszahozza -oks akkor vamn időm. felöltözök majd lemegyek a kisállatkereskedésbe.
-Hy Ty -köszönök az eladónak akitől apa halálakor a huskymat vettük -megvan még az a kutya mait tegnap félrerakattam. Hát igen tegnap bennvoltam. A kishiperaktívnak karácsonyra kutyát adok. Ez is csak egy őrült ötlet.
-meg hát. Tudod mit a tied ingyen. Ez az utolsó egyed -ezt a mázlit.
-Köszi akkor kérek mellé egy pórázt is -mosolyogtam -kösz haver -a kiscsaj jóhatással van rám.
MEgindultam megkeresnik barátosnémat. Mosolyogva a kis huskyval és a pici csomaggal.
MIután vége az edésnek úgy döntök, hogy a parkon megyek keresztül. Lassan sétálok mikor a lámpa gyér fényébe a hiperaktív kislányt látom meg egy padon összekuporodva sírni. Remek ez kellet csak. Nem emeli fel a fejét mikor odalépek. Az egyik lába végig sebes.
-Héj törpe -szólítom meg nem annyira kedvesen.
-Mit szeretnél?-mosolyográm erőltetett magabiztossággal.
-Mi a francot művelsz el fog fertőződni! -oktatom ki lábára utalva. Nem vagyok egy emberbarát típus de azért nem szeretném ha itt nekem valami baja lenne.
-Talán van jobb ötleted-csattant föl enyhe dühösséggel.
-Igen vab.Talán egy általános iskolásnak nem kéne este az utcán mászkálnia! -oktatom ki ismét.
-mi az hogy általános iskolás?! 16 éves vagyok.!!!! -csattan fel.Ő 16?! Na jó vicc.
-Nagy kor-nagy kor -cinizmus bújkál a hangomban -NA jó milyen messze laksz innen? -kérdezem.
-3utcával lejebb -válaszolja lehajtott fejjel. Odafordulok hozzá háttal legugolok elé majd szólok neki hogy pattanjon fel. Először csak néz de megteszi amit kérek. Ő navigál én meg így viszem otthonáig. Lerakom a küszöbre mire hálásan elmosolyodik szólásra nyitja a száját de már ott se vagyok. Szélsebesen távozok. Hazaérve ledobom a cuccaim. Az edző cuccom kidobom a szennyesbe a többi ma viselt ruhával együtt. Bemegyek a szobámba és ledőlök az ágyra. Hangokat hallok a szomszéd szobából. Valószínű a bátyámnál van itt a csaja. Hangos nyögéseket hallok és bátyám hangját. Így hogy lehet aludni. Gondolkodtam, hogy átmegyek rájukrontok és megzavarom őket de elvetettem az ötletet. Inkább odamentem az asztalomhoz, előkaptam az MP4-em bedugtam a fülembe és üvöltettem a Sugarcult-tól a Pretty girl-t. előkaptam egy A3-as lapot lesöpörtem mindent az asztalomról majd megragadtam a ceruzát és a zene ritmusára rajzolni kezdtem. Rajzoltam majd mikor a körvonalak készek lettek előkaptam a vízfestékem és hoztam egy kevés vizet megragadtam az ecsetet és nekiálltam a kifestésnek. Megérte éjfél körül elkészült a művem a lány ábrázolta a padon ülve sírva, kiszolgáltatottan. Mostár nyugodt voltam. kiisztult a fejem, elszállt a köd. Odaléptem az ágyhoz és ledobtam magam úgy ahogy voltam a zenére elaludtam. Reggel 8körül keltem. Lementem reggelizni majd visszamentem felöltözni és mentem kutyulit sétáltatni. 3napja tart a karácsonyi szünet. Vajon mit tartogat még nekem?
Havas téli napra virradtunk. Közeleg a születésnapom. Mint mindig ma reggel is elindultam kutyát sétáltatni. A szokásos reggeli rutinokfésülködés,fogmosás, öltözködés,reggeli. Épp szombat van de ahhoz képest korán keltem. Még csak 7órá, de mit tehetek ha kidob az ágy. Az egyetlen lény aki megért már az ajtó előtt üldögélt a pórázt szorongatva. A kis Hópihe fehér Husky. Nagyon szeretem ő az aki mindent tud rólam. Hülyén hangzik de csak vele tudok nevetni. Más már rég nem tudott megmosolyogtatni. Az utcánkba sétálunk lefele a parkhoz mikor egy aranyos lány jön velünk szemben. Áh miről ebszélek biztos olyan híg agyú mint a többi. Hópihe nem bír magával és kihúzza a kezemből a pórázt és a lányhoz sétál. Aki legugol hozzá és elkezdi simogatni. Odelépek felveszem a pórázt és mennék is mikoris a lány vékony kis hangja üti meg a fülemet.
-Aranyos kutyus -mosolyog rám.
-Ch..tudom -válaszolom nagyképűen mire kicsit kivirul vajon miért más már rég bebunkózott volna.
-Akkor jó. Vigyázz rá nagyon -nevet tovább.
-Szokásom -felelem unottan, hogy nem akar rólam leszállni. Tovább is állnék mikor odalép és kezet nyújt.
-Camilla Swanson vagyok -mosolyog kezét kezemmel félre ütöm amjd mennék mikor elém áll még mindig mosolyog de szemei villámokat szórank.
-Ha bemutatkoznak neked is illik azt tenned -oktat ki.
-Képzeld tanultam illemet -felelem egykedvűen -A nevem meg nem tartozik rád -válaszomra méltetlankodva összehúzza a szemöldökét. Elhaladok mellette majd folytatom szokásos utamat. Mikor úgy éreztem kellőképp kifáradtam hazamentem majd kiskutyámat megtörölgettem. Magam előtt beengedtem a házba, levettem a fehér szövetkabátot majd mentem fel a szobámba. A szobám nem volt túlzsúfolt, egyszerűen otthonos. Kék falak fehér plafon és fehér parketta. Fehér bútorok kék ágyhuzat az ágyon. Semmi cicoma, egy képse csak a rajzaim egy hatalmas parafatáblán. rengeteget rajzolok ez a szenvedélyem. Odalépek az íróasztalomhoz majd a nemrég félbe hagyott rajzomba temetkezem. Ebédidőben bátyám jött fel szólni, hogy menjek enni. Lebattyogtam emgettem a csirkemellet és krumplit majd mentem fel és folytattam a rajzolást. Mikor kész voltam egy könyvet vettem a kezembe asokból amit még nem olvastam. Jó 8óra fele járt az idő mikor végeztem vele. Fél kilenckor box edzésem van este fél tízig. Magamra kapkodtam valami melegebb ruhát felkaptam a cucom majd a kabátom és a cipőm mentem is. Gyor léptekkel sétáltam mikor megint azt a lányt láttam. egy boldból jött ki egyből fel is ismert gyorsabbra fogtam a tempót. Átjött a zebrán majd odalépett hozzám.
-Hova-hova ilyen sietősen?-kérdezi nevetve.
-Ahhoz neked semmi közöd! -idegesen válaszolok.
-Hm..-táskámra pillant amin ott fódíszeleg a box klub logója. Áh remek.
-Boxolni készülsz igaz? -mosolyog.
-Nem sakkszakköre -,felelem cinikusan azzal otthagytam és rohanva tettem meg az utolsó 2utcát késében vagyok. Szerencsére időben odaértem majd átöltöztem és mehetett az edzés.
A szokott helyemen ülök, mint már annyiszor, mióta gazdám, Mr. Alexander Holding meghalt. Azt hiszem, hiányzik, hiszen több, mint tizenöt éven át voltam a testőre, nem egyszer hálótársa ennek az embernek. Megkedveltem, igazán, habár ő sem vett igazán emberszámba, de mégis, valahogy máshogy bánt velem, mint eddigi gazdáim. Tizenöt év, ami az embereknél hosszú idő, de nekem alig tűnt többnek néhány napnál hosszú életem egén. Jó ember volt, becsületes, okos, művelt, és kiváló az ágyban is. Büszkeség és öröm volt őt védeni, szolgálni, és most vége. Ha nem lett volna az az ostoba baleset, amelyet nem tudtam megakadályozni. Ha akkor ott vagyok, amikor elcsúszik a fürdőszobában, talán nem verte volna be a fejét a kád szélébe. Értelmetlen halál volt, engem pedig bűntudat gyötör.
A lánya, Victoria, az alig harminc éves nő is engem okol, amiért „megöltem” az apját. Azóta rideg velem, bár nem is volt soha barátságos az irányomban. Mindig félt tőlem, mindig rettegett, ha rám nézett. Halálra rémült a mozgó, beszélő, lélegző bábtól, a szörnyszülöttől, ahogy ő nevezett engem. Mégis, mielőtt gazdám meghalt a kórházban, megparancsolta, míg új gazdám nem lesz, addig engedelmeskedjek a lányának. Ezt a parancsot pedig sem megtörni nem tudom, sem ellenállni neki. Így alkottak meg. Igen, Mr. Holding tudta jól, hogy Victoria nem fog megtartani. Nem mintha bánnám.
Hallom, ahogy bejön a szobába, ahogy cipőjének tűsarkai kopognak a padlón, majd rálép a szőnyegre. A székemben ülök, a faragott, míves székben, amelyet gazdám adott nekem. Megáll előttem, és mikor ránézek, arcán ugyanazt a fagyos, undorral és félelemmel vegyes kifejezést látom, mint mindig. Azóta gyűlöl, hogy idekerültem, holott sosem bántottam, sosem tettem semmit ellene. Mégis gyűlöl, ellenszenves vagyok neki.
– Nos, Ahn Hai – szólal meg kimérten, ahogy mindig is beszélni szokott velem -, holnap végre talán sikerül túladnom rajtad. Az az ember, Mr. Daren Akemi hajlandó idejönni, hogy megnézzen. Ajánlom, hogy légy tisztelettudó, mert ha nem visz magával, nem sok jót ígérhetek a számodra. Mr. Akemi nagyon gazdag, Japán egyik leggazdagabb embere, szóval azt teszed, amit mondok, értetted? – kérdi, mire némán bólintok. – Helyes – azzal elsiet, csak hogy ne kelljen látnia engem.
Elgondolkodom. Mr. Daren Akemi. Ő nem más, mint a Tenpi Hoteru szállodalánc igazgatója. Nincs, aki ne ismerné a nevét, ráadásul gazdámmal néha jártunk az egyik szállodájában. Természetesen, Mr. Akemivel sosem találkoztam személyesen, de miért is találkoztam volna? Ő egy egész szállodaláncot vezet. Gazdámnak bankjai voltak, amelyek most mind a lányára szállnak a vagyonnal együtt. De miért érdekel ez engem? Megrázom a fejem, majd felállok, és az ablakhoz sétálok. Kinézek a kertre. Sokat sétáltam ott gazdámmal, sok mindenről beszélgettünk, vagy csak egyszerűen mellette lépdeltem, míg ő elgondolkodott az élet dolgairól. El kell őt felejtenem, hiszen holnaptól úgy gazdát kapok. Előveszem hosszú, kínai pipámat, megtömöm, majd meggyújtom. Kellemes, enyhén fahéjas íze van a dohánynak, ez a kedvencem. Bennem nem tesz kárt a pipa, a dohány, mint az emberekben. Hiszen nem is vagyok ember, csak egy tárgy.
~*~
Eljön a másnap. Kissé izgatott vagyok, hiszen Mr. Akemi bármikor megérkezhet. A székemben ülök, és bár nem látszik rajtam, belül feszít az idegesség, az izgalom. Azt hiszem, utoljára akkor éreztem ilyet, mielőtt Mr. Holding megvásárolt volna. Ám az már régen volt. Nem is csoda, hogy izgatott vagyok, hiszen jó benyomást kell tennem erre az emberre, aki remélhetőleg magával visz. Arra nem is merek gondolni, mi lesz, ha nem tetszem neki, vagy megijed tőlem.
Nem tudom, mennyi ideig ülök ott a székben, mígnem léptek zaja, és beszélgetés foszlánya hatol el a fülemhez. A léptek közelednek, a beszéd erősebb lesz.
– Szóval, valóban, olyan különleges? – hallok egy kellemes férfihangot. Talán ez lesz Mr. Akemi. Annyit tudok csak róla, hogy félig japán, félig amerikai.
– Majd meglátja – válaszolja kelletlenül Victoria. – Bár én inkább ijesztőnek és undorítónak mondanám. Bár, majd maga eldönti.
Többet nem beszélnek, mert nyílik az ajtó, és két alak lép be. Az egyik természetesen Victoria, a másik egy fiatal, magas férfi. És ahogy ránézek, kis híja, hogy fel nem ugrom, és nem hátrálok el. De ezt természetesen nem tehetem, mozdulatlannak kell lennem, hogy majd akkor álljak fel, ha megengedik.
A belépő férfi olyan, mint egy isten. Hosszú, aranyszőke hajzuhataga, és gyönyörű, mandulavágású, kékes szemei miatt inkább tűnik nekem amerikainak, mint japánnak. Bőre hibátlan, makulátlan, arca gyönyörű, termete magas, és innen is látom, hogy bár vörös kimonóban van, alkata igen izmos. Ilyen szép férfit még életemben nem láttam. Sugárzik belőle az intelligancia, báj, elegancia, gazdagság, jó ízlés. Végignéz a szobán, és a tekintete megállapodik rajtam. Tudom, mit lát. Egy bábot, mint mindenki. Nyugalmi állapotban tényleg úgy nézek ki, mint bármely más marionette. Látom, ahogy szemei kutatóan, érdeklődve néznek végig rajtam, majd közelebb is lép, hogy jobban szemügyre vehessen. Ám nem ér hozzám, csak bámul.
– Nos, és mondja, Miss Holding, hol van az a kivételes testőr, akit nekem szánt? – kérdi végül.
– Pont maga előtt – mondja Victoria, mire Mr. Akemi hitetlenkedve csóválja a fejét.
– Ez egy baba – mondja végül. – Miss Holding, nem egy baba miatt tettem meg ekkora utat Tokióból. Azt mondta, tud nekem mutatni egy kivételes képességű testőrt.
– Ahn Hai! – szólal meg Victoria parancsolóan. – Megmozdulhatsz! Ő itt Mr. Daren Akemi, a reménybeli új gazdád.
Bólintok egy aprót, és lassan megmozdítom a kezem, majd a lábam, és felállok. Látom, hogy Mr. Akemi döbbenten hátrál, és előbb rám néz, majd Victoriára.
– Mi… mi ez? – kérdi kerekre tágult szemekkel.
– A nevem Ahn Hai – hajolok meg illedelmesen. – Ön pedig bizonyára Daren Akemi-sama, az új gazdám. Örülök, hogy megismerhetem, és remélem, elfogadja a szolgálataimat.
Fáradtan totyogok az esőben, esernyőmről kis patakok csordogálnak az erős esőzésben.
A ösvény végénél ahol összefut egy másikkal találkozom azzal a kis sráccal.
Végigmérjük egymást. Léteik hogy ilyen időben valaki kint bóklásszon? Biztosan valami fontos dolga lehetett.
Hazamegyek, egy forró kávé, forró zuhan, melegágy és jóéjt.
~§~
Reggel frissen ébredek. Jól megreggelizem és kicsit lemegyek a kocsmába iszogatni, csak mérsékelten persze.
Néhány feles után még meglepően józan vagyok végül úgy döntök hogy ennyi elég is volt.
Felmegyek a lakosztályomba elvégre csak elbújni jöttem ide de már hiányzik a város…
Leheveredem a kanapéra és alszom még egy keveset.
~§~
Szakad, ismét, csodás! Felkapom a köpenyem és kisétálok az utcára. Sajnos az esernyőmet nem találtam így félig már rongyá is áztam de most már úgy is mindegy.
Elsomfordálok az erdő széléhez majd ott alakot váltok és elrejtem a holmiaimat.
Talán még jobban is esik mint tegnap, minden tiszta sár, otthon majd meg kell mosnom a bundámat is, érdekes lesz, ebben sosem voltam jó, valamelyik barátom mindig segített emberi alakjában.
Mindig is szerettem ha makulátlan a bundám, ha meghempergek a vízben azzal ezt nem érem el. De ha parfümöt fújnak rám vagy illatos samponnal mosnak meg kicsit kiakadok, a tükörbe nézve képes vagyok magamra fújolni.
Hangos és fülsértő károgást hallok, érdekes madár adhat ki ilyen hangot…
Elindulok a furcsa hang irányába míg egy csapdát meg nem látok. Az a tegnapi szép madár… alakváltó van a csapdában, szegénykém.
Mancsommal ügyetlenül próbálom kinyitni a zárat több-kevesebb sikerrel. Kicsit meglöktem a kosarat amire az felborult, fájdalmas hangot hallatott a madárka. Biztosan rosszul esett és kificamodott a szárnya, ha madaraknál lehet ilyen, nem vagyok egy tollas szakértő.
Sikeresen végül kinyitottam a ketrecet. Nem tud repülni, ez baj, az én hibám, segítenem kell neki. Jelzem neki hogy másszon fel a hátamra amit meg is ért és a bundámba kapaszkodva próbál fent maradni rajtam amíg elérek a holmimig.
Lerakom egy ágra és elmegyek felvenni a ruháimat majd emberként térek vissza hozzá.
Tétovázik mikor mutatom neki a kezem hogy másszon rám de végül áttotyog a kezemre,a karmai kicsit élesek de most nem érdekel.
Gyorsan hazaviszem. Rakok elé egy törülközőt amire csak néz. Szégyenlős?
- Tudom hogy ember is vagy, megkönnyíted a saját dolgodat is… - mondom miközben hanyagul megtámasztottam a fejem egyik kezemmel.
Nem nagyon reagál csak megpiszkálja a törülközőt.
Sóhajtok majd beviszem a fürdőbe.
Én is addig ruhát váltok, nem viszem túlzásba, melegítő nadrág. Feltekerem a fűtést és csinálok egy kis teát, részemről a kávé most jobb e nem tudom hogy kis vendégem mit szeret.
Amint megszárítkozott beadtam neki ruhákat is.
- Kész vagy? - lassúúúú.
- Majdnem – mondja halkan, félénk? Ez aranyos.
Nyílik az ajtó és az-az aranyos kis fiúcska jön ki rajta. Elmosolyodom.
- A vállad hogy van? – nézek rajta végig.
- Kicsit fáj de túlélem – dadogja zavartan.
- Nah had lássam – tologatom a kanapé felé mosolyogva.
Az első gondolat, ami megcsap, az az, hogy miért nincs nálam fényképezőgép?! A második már jeges tényként hatol a szívembe:
Mit keres egy (ázsiai) hópárduc egy európai lombhullató erdőben?! A természetes élőhelye több ezer kilóméterre van innen... Hacsak nem egy állatkertből szökött meg...De annak híre ment volna, és nincs a közelben állatkert!
Ki ő? Egy isten? Mert hogy nem egy közönséges hópárduc, az szent! Követnem kell... Meg kell közelítenem ezt a gyönyörű állatot... Rég észrevett. Közeledik ő is! Csak semmi hirtelen mozdulat... Mivan, ha kajának néz?! Nem... Biztos nem.
Még soha nem voltam ilyen közel ahhoz, hogy hólyagom tartalmát a tollazatomra eresszem... Ez hihetetlen...
Megszagolgat. Nem bánt! Megbirizgálja a tollazatomat... De kellemes! Megborzongok, már amennyire egy madár meg tud... Majd amikor elindul, utánairamodok. Nagyon jól tudja, hogy követem. Nem "átlag" hópárduc. Mindent meg kell tudnom róla! Hiszen kevés alakváltó létezik!
Végignézem a vadászatát, egy kicsit undorodva, de nagy érdeklődéssel. Tovább követem, hátha látok még valami érdekeset!
Már egy ideje követem, elfáradtam, és későre jár... Látom rajta, hogy ideges, amiért követem, így inkább visszafordulok, hazarepülök.
Visszaérek az erdő szélére, felveszem emberi alakom. Egy másik ösvényhez voltam közel már, mikor abbahagytam a párduc követését.
És most az a helyes férfi közeledik az ösvényről, ahol a párducot szem elől tévesztettem. Azonnal észrevesz. Ő lenne...?
Szaporázom lépteimet, az egyik fa tövéből (ahova erdei utazásom előtt rejtettem) kikapom az esernyőt, és próbálok minél gyorsabban felszívódni. Még "utoljára" hátranézek, a srác sétál utánam, de csak azért, mert ő is a falu felé tart... Úristen... Remélem nem a gonoszabbik fajtából való,mert ha igen, csak halottaskocsiban viszik vissza a testem a saját országomba... Bár nem sugárzott rosszindulatot a tekintete. Azt hiszem, haza kéne mennem, lehet, mégis gonosz...
Mi a faszért parázok?! Hazamegyek, nyugodtan, és megiszom mégegy teát. Holnap pedig keresek egy szarvast, végülis ezért jöttem! Megpróbálok lenyugodni, de magamon érzem a tekintetét. Nagyon remélem, hogy nem volt semmi olyan fontos dolga, amit megzavarhattam...
Mivan, ha nem is ő a hópárduc?
Gondolataimba roskadva már-már futólépésben haladok a kocsma utáni apartmanhoz.
-Mi a problémája a fiatalúrnak?- kérdezi csodálkozva az apartman tulajdonosa, mikor feltépem az ajtót.
-Óh, bocsánat, nem direkt volt, semmi bajom... Igaza volt, nagyon szép állatokat láttam ma az erdőben! -és ezennel feltrappolok a lépcsőn, és becsukom magam után az ajtót. Olvasgatok, tanulok, majd álomra hajtanám a fejem, ha nem kattogna a srác a fejemben. Néhány esőcsepp lógott a hajából, amikor láttam... Esernyővel volt, mégis csurom víz volt.
Másnap:
-Ifjúúr! Nem aludt jól az éjjel?-a vén farok a szemeim alatt lévő táskák pásztázása közben tette fel a kérdést.
-Hát... nem aludtam valami jól..
-Értem.... -gondolom nem akarja kijelenteni: Hát... Látszik! A nevetésemet visszafolytom, majd köszönök, megindulok, a továbbra is esős időjárásban, hogy végre tényleg megtekintsek egy szarvast (hópárducot). Khm... a szarvas érdekel! (Már rég le van szarva! Téged a hópárduc érdekel)
Hadd döntsem már el!
A begolyózás, és a skizofrénia első jelei... Ha hazaértem, egyből orvoshoz fordulok.
Eszembe jut, hogy tegnap délután óta nem ettem semmit. Egyszerüen elfelejtettem enni... Mint amikor az emberek gépezni szoktak egész nap, és lusták felkelni enni. Nem, nem lustaságról van itt szó, hanem a görcsről, ami rendszeresen megjelenik...
Keresek egy pékséget, és finom magvas pogácsát majszolok, miközben újra haladok az erdő felé. Amikor a pogácsával végzek, szépen lerakom az esernyőt, átváltozom, és repülök be az erdőbe.
Ma más irányba repültem, és meg is akad a szemem egy patakon, mely épp árad az esős időjárás miatt. Leszállok, megnézem közelebbről, van-e ott valami állat.Tyűűűh!...Még mindíg éhes vagyok. Egy seregnek való kaját meg tudnék enni. Pont találok egy kupacnyi gilisztát az egyik gödörben. Halászni most úgyse tudok, jó lesz ez! Amint egyre közelebb érek a gödörhöz, már csillan a szemem a lakomára. Odaérek, az első gilisztát már fel is kapom, mikor veszélyt érzek, de már késő...
Egy csapdában volt a gilisztatömeg, én hülye módon bedőltem. A gödör egy kosár volt beásva, és én ahogy beléptem, lezáródott az ajtaja... Ez... Ez nem akármilyen kosár, fémből készült... Most mit csináljak?
A kosár nem elég nagy, emberré nem tudok változni, hogy kiszabadítsam magam... Marad a rikácsolás.
Jégmadár hangomon sokáig riokácsoltam, de csak az én kétségbeesett "kiáltásaimat hallottam válaszként visszhangzani az erdőben. 2 óra múlva már telljesen feladtam a reményt...
Ekkor jelent meg ő, hallva a rikácsolást, a párduc. Egyenesen felém jött, és mintha szemeivel ezt sugalta volna:
-Te szerencsétlen, hát ide keveredtél?
Ki sem látok a kocsmából, jól teleiszom magam és a holnapi esőzéseknél kimegyek sétálni.
Remek lesz.
Hirtelen kiráz a hideg, nem tudom mitől volt de lerakom a poharamat és kinézek az ajtón. Egy aranyos fiúcska néz vissza rám. Kirázott tőle a hideg, biztosan nem ember, csak ez lehet az oka. Elfordítja fejét, mondjuk részemről nekem ez elég. Sarkon fordulok vissza a kocsmába.
Ismét megmarkolom poharamat és már csak az aljával találkozom.
- Még egy kört! – kiáltok a csaposnak. Rosszanlóan néz rám. Tudom, sokan mondják hogyha ilyen sokat iszom hamar megöregszik a csinos arcom. De biztosan nincsen igazuk, nekem közel sem annyit árt az alkohol mint nekik.
Oldalra pillantok. A kis fiúcska elsétál a kocsma mellett. Túlzottan fölkeltette a figyelmemet.
A következő poharat ugyan olyan sebességgel felhörpintem mint a másikat. Azt hiszem némelyik majd visszaköszön. Veszélyes lenne ilyenkor átalakulnom pedig most nagyon lenne hozzá kedvem, de biztosan elkapnának az első öt méteren.
Elbotorkálok a házamig majd a házban már párducként közlekedve megcélzom az ágyat. Ki fogom dobni a Vukkot az biztos.
~§~
Kicsit másnaposan úgy délután háromfelé felküzdöm magam a hétköznapok sorába. Ahogyan igazam volt, szakad az eső, dörög és villámlik. Csodás!
Emberi alakomban kimegyek az utcára, esernyőmet szorongatva megyek az erdő felé. Útközben találkozom a tegnapi aranyos kis fiúcsskával, szegénykém bőrigázott, ennek nátha lesz a következménye. Rámosolygok, elfut mellettem a legközelebbi bolt irányába. Már párducként közlekedek az erdő mélyebb részében. Bundám teljesen elázott, de nem baj, szeretem ha vizes a bundám, csak sok időbe telik míg megszárad.
Sétálgatok egy kicsit, mindent megszaglászok, néhány fára felmászok, majd ismét le az avarba.
Hátamon a szőr feláll. Körbepillantok idegesen. Egy igen érdekes madárka ül a fán, termetes és ritka szép. Engem figyel, egy alakváltó lenne mint én? De biztosan nem tudja hogy én az vagyok, egy egyszerű ritka hó párducnak néz, egy állatnak, ami mellesleg jó dolog.
Szembe fordulok vele és kicsit nézegetem, szép óvatosan egyre közelebb jön hozzám, nem vagyok hülye, látom amit látok, fél hogy elijeszt ha túl gyorsan közelít.
Megnézem meddig mer közeledni, úgy sincs jobb dolgom, és kíváncsi vagyok erre a madárkára.
Olyan három méterre lehet tőlem. Csábító, legszívesebben megenném vacsira, ha nem tudnám hogy valószínű ember. Kiábrándító.
Oda megyek mellé, közelebbről is meg akarom nézni. Sokkal kisebb mint én, de még így is nagy madár.
Megszagolgatom, puha tollazatát néhol megérintem. Ismerős az illata…
Pofámmal kicsit hozzádörgölőzöm jelezve, hogy nem kell félnie tőlem. Kedves macska vagyok, nem harapok, legalább is nem mindig.
Elmegyek mellette, itt az idő hogy magára hagyjam, nem fogok egész idő alatt egy helyben lenni, ha kedve van hozzám akkor legfeljebb követ.
És így is van, követ, ész észrevehetően, én is jeleztem hogy észrevettem hogy jön utánam, bár én egy buta állat vagyok.
Lelapulok egy bokorba, egy nyuszika ma a vacsorám, fincsi.
Hirtelen mozdulattal vetem rá magam a nyúlra, eltörve nyakát hamar meg is öltem.
Letépem fejét elvégre az nem finom és majszolni kezdem. Nem lehet túl gusztusos a kis csirkének a fán de ez van ha követ.
Elmajszolva a nyulamat tele hassal keresek egy pocsolyát amiben le tudom mosni a pofámat.
Túl sok ideig követ ez a madár, nem fogok tudni átalakulni hogyha ennyire követ. Ez rossz.
Szememmel megkeresem, majd rávicsorgok, morgok, amit csak tudok hogy elijesszem, de csak pár ággal repült hátrébb.
Még megpróbálkozom eltűnni a fák között, de így sem hagy békén. Nem egyértelmű hogy le akarom rázni?
Biztosra kell mennem hogy ő is alakváltó-e, mert ha igen akkor nem nagy baj ha átváltozom előtte igaz?
De inkább nem, vagy mégis?
Áhh! Komolyan már…
Szerkesztve Nejicica által @ 2010. 05. 30. 17:34:32
Gyönyörű az erdő... A napfény finoman szűrődik át a fák lombjain. Gyorsan átreppenek 1 szép fára. Ez a jégmadár alak tökéletes... Ki kell használnom a szép időt, mivel érzékeim azt súgják, nagy esőzések következnek... Alig várom, hogy megfigyelhessem a cinegéket, a szarvasokat, rókákat... Remélem nem fogok hiányozni a többieknek, nem fognak aggódni értem. Egy igazán különleges példányt szeretnék ma látni... Például egy hatalmas, gyönyörű agancsos szarvasbikát... Kevés rá az esélyem, de azért továbbrepülök arra a nagy tölgyfára. Lassan megy le a nap... vissza kell érnem a faluba időben, különben a sötétben nem találok vissza.
Lent a tölgyfa tövében egy vaddisznócsalád bóklászik, kutat élelem után... Milyen nyugodtak! Hatalmas zsivajt csapnak... Körülnézek. Semmi érdekes. Nyugalom, csönd. Tökéletes. Untam már a várost, jól döntöttem, mikor ide terveztem az utat. Szarvasok nem nagyon mutatkoznak ma... Majd holnap!
Ezzel felröppenek, és elindulok a kis falubeli apartman felé, ahol megszáltam néhány napra.Épp lemegy a Nap, mikor leszállok a földre a falutól nem messze, és felveszem emberi alakom... Lassan elindulok az apartman felé. A falu szélén van egy kis kocsma, mellette van az apartman. A kocsmából épp egy férfi pillantott ki... Húh. Remélem nem vett észre, mikor átváltoztam... Hogyan tudnám kimagyarázni magam? Hah-haha... Azthiszem sehogy. A férfi végigmér, majd befordul a kocsmába, és gondolom az iszogatást folytatja. Volt annyi időm, és még annyi fény, hoigy én is végigmérjem őt... Hosszú haja volt. "Áh, biztos azért fordult be, mert annyira bámultam... Weheh... A hosszú hajú embereket mindíg szerettem. Igen, várjunk, emlékezz vissza, hogy is nézett ki? A haja fekete volt, de... mintha valami vöröses árnyalat is lett volna benne. Nem volt túlöltözve, az bizonyos... De nincs is mit takargatni azon a testen. Tökéletes bőr, tökéletes, kidolgozott test... Vörös szemek...? Tehát ő sem ember?"
"Húh! Lehet, hogy utánam küldtek valakit, mert megint elfelejtettem valami fontosat?? Áh! Nyugi... Biztos azért van ebben a faluban, mert kikapcsolódik ő is... Ugyanebben a faluban.... Ugyanekkor... Ah, Ishigami ne parázz... Különben is mekkora seggfej vagyok, hogy egy férfinak a külselyét elemzem?! Utoljára a gimi 1. évében voltam szerelmes, de kosarat kaptam...Pff...Tovább, tovább! Már nincs 50 méter az apartmanig! A kocsmába pedig nem nézek be... Nem nézek be!" De fejem mégis elfordul magától, és benézek a kocsmába, ahol az illető az italát markolva fordul meg, és egyenesen rám néz. Elkapom gyorsan a fejem, de úgyis késő... "Ezaz, Ishigami, ez a te formád! Beégni mindenhol!" Azt az 5 métert, ami a kocsmától az apartman bejáratáig tart, kullogva teszem meg. Megmarkolom a kilincset, gondolataimban elmerülök. remélem holnap még jó idő lesz...
Hatalmas csattanásra ébredek.
-Mi a..?! -ugrok fel, és elhajtom a függönyt. Az eső szabályosan zuhog, mintha dézsából öntenék, a csattanás forrása egy közeli villámcsapás volt... Végre félévben egyszer elmehetek kikapcsolódni, erre ilyen az idő. Mutató-és hüvelykujjamat kinyújtva emelem homlokomhoz a kezemet, és mire odaér, elváltoztatott hangon mondom is:
-Lúúzer! -aztán nevettem, de nem sokáig, mert inkább sírhatnékom támadt, hogy megint kicsesztek velem az istenek... A többiek...
Körülnézek nem túl nagy szobámban, az ágyam mellett 1 kényelmes szék foglal helyet, mellette pedig egy szekrény. A szék elé van dobva a bőröndöm,melyben természetesen nincs se esernyő, se esőkabát. Magamra kapom hát legvastagabb ruháimat, amit hoztam, magamhoz veszem pénztárcámat, és elindulok le a lépcsőn, hogy utánna a fogadószobán keresztül kijuthassak a szabadba. Elrohanok a legközelebbi boltig. Esernyő nincs. Tovább! Futok, míg egyetlen alak megjelenik a kihalt utcán, az erdő felé tart. Az a hosszúhajú férfi volt az, akit tegnap a kocsmában bámultam. Fekete esernyőt tart a kezében, merengve figyeli az eső hullását. Én addigra bőrig áztam. Észrevette cipőm trappolását az úton, rámnézett, és küldött egy őszinte mosolyt felém. Én megpróbáltam viszonozni... Azt hiszem nem sikerült, mert elkezdett kuncogni az esernyője alatt. "A legközelebbi bolt már nem messze van innen!" Bíztatom magam, és nekiiramodok újra.
A boltban egy esernyővel, és egy kamillateával állok a kassza előtt, megfázás lehetőségének erős gyanújával. "Basszus!, Miért kell a pakolást elsietni, miért nem lehet időjárásjelentést nézni? Miért?" Adom a pénzt, átveszem az árut, és a visszajárót. Visszafele lassan sétálva megyek.
Az apartmanban iszok egy teát.
-Ifjúúr! -szól hozzám az apartman tulajdonosa- kutya idő van, ugye? Nem szivesen megy ki ilyenkor az ember, de ön megfigyelni jött, és biztosíthatom, hogy ilyenkor van a legtöbb állat az erdőben!
-Tényleg?- szemem megcsillan.
-Igen!- nevet fel az idős férfi- tehát van mit látnia, ha kimegy!
Gyorsan megiszom a teát, és már kapom is a pulcsim, és az esernyőm. Kibóklászok az esőbe. Az erdő széléig emberalakban elvánszorgopk, majd alakot váltok, és már szállok is.
"Kösz szépen, vén hülye!" -gondolom, miközben kucorgok egy fán, és egy lélek sincs az erdőben- "Miért mindíg én?"
Ebben a pillanatban hallok hangokat az egyik bokor mögül. Egy közeli fára reppenek.
Ha emberi alakban lettem volna, vagy leesek a fáról, vagy az állam az avarban lógna attól, amit látok! Egy gyönyörű, hím hópárduc settenkedik az erdőben! Itt!
